2012. január 31., kedd

OTP ban-K-omédia

Az OTP szerint, ha jogerőre emelkedik, a devizaperben az ítélet, az nem csak őrájuk, hanem minden pénzintézetre kötelező lesz! Halleluja!

A tragikomédia második felvonása. Ez maga a színház, ahol vannak rendezők, forgatókönyv írók, színészek és statiszták, akik eljátsszák a kirótt szerepeket, az őrült szerepeket, dublőrök és védőháló nélkül.

Kásler Árpád vagyok, a Banki Adósok Érdekvédelmi Szervezetének elnöke.
Ismertetni szeretném az OTP Bank fellebbezési kérelmének lényegét, a Békés Megyei Bíróság Ítélete ellen. Mint ismeretes 2011 december 08-án a Békés Megyei Bíróság, visszamenőleges hatállyal, semmisnek nyilvánított egy devizaalapú kölcsönszerződés két nagyon lényeges hivatkozási pontját.

Elsőként, a kezelési költség deviza elszámolásúvá tételét semmisítette meg, azzal indokolva, hogy a kezelési költség, az a hitelügylet adminisztrációs költsége és semmilyen úton módon nem köthető a deviza árfolyam változásához, ugyanis az eszköz és személyi állomány költségeit nem befolyásolja, valamint nagyon helyesen kimondta azt, amit beadványainkban sérelmeztünk, hogy ez valójában egy burkolt kamat, mivel haszonelemeket tartalmaz a bank részére.

A következőkben, a kedves olvasó olyan „száguldásban” részesülhet, ahol ha akarjuk vagy inkább valakik ha akarják, akkor kívül bunda-belül bunda, mégis bunda a bunda….  Folytatás itt>>>

19 megjegyzés:

  1. Ha az események hátterét vizsgáljuk, akkor nem nehéz megérteni, hogy az "új világrendbe" nem passzol bele a magyar prosztó, akinek saját lakása és még saját kertje is van, mert akkor nem realizálható a totális függőség.

    Ez a svájci frank alapú átverés csak azt mutatja, hogy a bank-vonalról indították az egész mizériát,
    amihez Svájc csak a nevét adta, de azt sem önszántából.

    Naívság lenne azonban azt gondolni, hogy szabadvakolóéknak ez az egyetlen kártyája a talonban. 2004 óta - éppen az eu-tagságunk kezdete - minden tavasszal irdatlan mennyiségű meztelencsigát "ajándékoznak" a kiskerttulajdonosoknak, nehogy már valami egészséges kaja is jusson az asztalra a "kiváló"
    génkezelt helyett.
    Ez ugye vastagon kimeríti a biológiai hadviselés fogalmát - ami már a kolorádó bogarakkal kezdődött és ezek az állatkák sem a Duna partjáról származnak - csak hát elég nehéz pert indítani egy "titkos szervezet" ellen, ami hivatalosan nem is létezik.

    Ö.T.

    VálaszTörlés
  2. Meg aztán a pereskedés sem tűnik nagyon célravezetőnek, mivel a tövényeket odáig penetrálták az idők folyamán, hogy az igazsághoz már köze sincs.

    A jelenlegi jogrendszer egy olyan szajha lett, amelyik annak a félnek ad igazat, amelyik többet fizet.

    Nem nehéz rájönni, hogy ki van előnyben. ... ;)

    Ö.T.

    VálaszTörlés
  3. Elismerésem Árpád. A nagy változás csírája vagy Te is.
    Az pedig elgondolkodtató, hogy Te a saját utadat, feladatodat teljesítve, materiális síkon ugyanoda jutsz, ahová mások szellemi uton, és azt hiszem ez még nem az út vége..

    Sz.

    VálaszTörlés
  4. Arra sem nehéz rájönni, hogy ez a velejéig korrupt jogrendszer mire épül.
    Minden út Rómába vezet... :)

    TT

    VálaszTörlés
  5. Erről van szó vörheny! Így kell ezt! Ennek örülök mivel én k&hs vagyok.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha ennyire tetszik Árpi munkája, akkor legalább tiszteld meg annyival, hogy normálisan szólítod meg. Még a Magneto is emberibb volt ennél.
      Kösz!

      De ha képes vagy tovább is nézni az orrodnál, akkor akár azt is megkérdezheted, hogy Te mint káendhás, miben tudnál a saját érdekedből kifolyólag is segíteni Árpádnak.

      TT

      Törlés
    2. Nem egyforma lélekkel ajándékoz meg mindenkit a sors, TT.. Nem tudom, hogy milyen ember "civilben" Mantis, de valószínűleg nem lennék a barátja.. A minimális tisztelet még az eltérő véleményen lévőknek is jár..

      Törlés
  6. TT!

    Nagy kegyetlenség lenne, olyat elvárni Mantistól, amire nem képes.
    :)

    EBO

    VálaszTörlés
  7. A sivár lelkű moszad ügynökből mindig kibújik a szög, akkor is ha jobbikosnak álcázza magát :)

    VálaszTörlés
  8. Bár nem célom itt elemezgetni az életsorsokat, de szerintem Mantis a tipikusan a "jó szándékú ember rossz társaságban". Persze relatív mit nevezünk rossznak, de mondjuk Motóék társasága kifejezetten ilyennek tűnik! :)

    Más.
    Eszembe jutott a néhai Douglas Adams méltán híres sorozatának egyik találó bekezdése:

    "Van egy elmélet, miszerint, ha egyszer kiderülne, hogy mi is valójában az Univerzum, és mit keres itt egyáltalán, akkor azon nyomban megszünne létezni, és valami más, még bizarrabb, még megmagyarázhatatlanabb dolog foglalná el a helyét.

    Van egy másik elmélet, amely szerint ez már be is következett."


    Ez pedig egy másik szintén tipikusan angol humorral átszőtt idézet, ugyanonnan:

    "Kezdetben volt az Univerzum teremtése.
    Ez sokak rosszallását kiváltotta, s elterjedt vélemény szerint nem tartozott a legjobb húzások közé."

    :))

    TT

    u.i.: Az ACTA szabályai értelmében most bűntényt követtem el...?

    VálaszTörlés
  9. BOOOOOOOO!!!!!!!!!!!!!!!!!

    A sivár lelkű moszad ügynök visszatért.XDDDDD Vörhenyes magneto már érti a tréfát, nem kell érzékenykedni helyette is.:)) Sajna TT nem értek az ilyen pénzügyi bizbaszokhoz, az ilyesmit általában az asszonyra bízom , de amit lehetett az megtettük. Egyébként Moto nem olyan rossz gyerek mint hinnéd, csak hát ti csak a postaszar blogot látjátok és abból tudtok ítélkezni. A postaszopó gibbonok meg csak azt tudják pampogni amit jimbó az ostoba búrájukba plántált.:))

    VálaszTörlés
  10. TT kár az energiáért...

    VálaszTörlés
  11. Ha valaki még nem tudná: mantis = moto. Szkizofrénia? kettős személyiség zavar? vagy inkább a szokásos maszatos dezinformációs hókuszpókusz?

    VálaszTörlés
  12. Vörheny már a tévében nyomja...:))

    http://videotar.mtv.hu/videok/2012/02/02/07/ujabb_bank_vesztett_hitelpert.aspx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha kicsit több eszed lenne, már visszacsippentenél a vörhenyezésből, dehát tudjuk hogy nincs több.
      Hajrá KÁSLER ÁRPÁD!

      Törlés
    2. Szopd le vörheny faszát névtelem monkeyyy!:)) Azért linkeltem be vörheny videóját mert szerintem is jól beszélt. Ha okosan csinálja kisülhet belőle valami, érdemes lenne a nemzeti oldalon szövetségeseket keresnie(remélem az egója nem akadályozza ebben), ha szólóban nyomja akkor lehet alul marad, amilyen a mostani törvénykezés. Na mindegy . ELŐRE VÖRHENY!!!! :))

      Törlés
    3. Mantis,

      nincs jobb, nincs bal, nincs nemzeti és nincs egyéb oldal sem. Mindezek a megosztást szolgálják...
      Tisztességes emberek vannak, és nem tisztességesek, minden más megkülönböztetés értelmetlen. Remélem, hogy megérem, hogy ezt megérti és megtanulja minden magyar ember..

      Törlés
  13. Velorex

    Pont ezért tettem be ide Árpi linkjét. Bár sok baromságot beszélt már de ha valaki valami hasznosat, jót tesz azt mindig támogatom. De sajnos amit írtál az eléggé utópisztikus. Ilyen sosem volt és talán a földön nem is lesz. Mindig az erősebb akarat uralta a tömeget. Én inkább azt remélem hogy előbb utóbb a nemzeti oldal lesz a győztes. Mert az a világ tisztességre neveli az embereket nem úgy mint a mostani. A Jobbik és a nemzeti szervezetek eszközök lehetnek ennek a szebb jövőnek az eléréséhez, és az olyan kezdeményezések mint vörié is sokat tehetnek ezért. De egyedül nem győzhet senki. Ha viszont szövetségeseket talál hozzá , és úgy gondolom hogy a nemzeti oldalon kívül másra nem igen számíthat, akkor lehet ebből akármi. Egy próbát megér.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Még a nemzeti oldalon is beszélnek néha zöldségeket Mantis. Arról nem is beszélve, hogy államférfit ott sem lehet sokat találni..
      Nem egy olyan, magát nemzetinek mondó embert láttam már, akiket egyáltalán nem szeretnék az ország kormányrúdjánál látni sem most, sem később.
      Az összefogásban nagy erő lehet, igazad van, de Árpi tudna mesélni érdekes dolgokat erről is.
      No mindegy, én is azt mondom, hogy önzetlenül Árpi mellé vagy mögé kell állni, mert amennyire meg tudom ítélni, Ő önzetlenül, saját költségen nyomja ezt a témát már évek óta.

      Törlés