Szent István II.

Szent Istvánról még egyszer.

(A továbbiakban azokat a Bonfini gondolatokat amelyekkel nem egészen értek egyet és nem is látom bizonyítottnak ki fogom "fütyülni". A helyén annyi lesz, hogy \síp - fütty\ Így legalább nem borzolja fölöslegesn a kedélyeket.

Itt megint jön néhány olyan dolog (például Szent Korona kérdése) amit szerintem rosszul tud az olasz mester, de ettől függetlenül vannak olyan állítások amik elég közel lehetnek a valósághoz.Így érdemesnek látszanak a megismerésre

A nagy siker nem tette fennhéjázóvá a király elméjét, hanem az isten hő szeretetére gerjesztette; naponta a földre borulva kérte őt, engedje meg, hogy mielőtt e világból távoznék, nemes elhatározását mennyei segítséggel megvalósítsa, és egész Magyarországot az igaz hitre térítse. Hogy az istentől ezt kieszközölhesse, gyakran könyörgött vezeklőövben, fején hamuval, szüntelen imádkozott a templomban, és dicséretes szándékát irataiban mindenfelé hirdette. (130) Ezért a társadalmi haszon érdekében sok pap jött önként, hogy Magyarországon az isten igéjét prédikálja, idezarándokoltak a katolikus vallás kedvéért, mert a fejedelem szentségének híre is vonzotta őket, akinek nevében sok embert távoli vidékekről hívtak Pannóniába, és elsősorban az életszentségével kiváló Asztrik jött a tanítványaival, akik közül Bonifác az úr nevének hirdetésére Alsó-Pannóniába menve gyönyörű halállal az istenségek közé emelkedett. Aztán Dalmácia polainak mondott vidékéről két remete, kinek egyikét Andrásnak, másikát Benedeknek hívták. András életszentségével csodákat művelt; Benedek a mennyei vértanúk közé került, mert Krisztusért a vérét ontotta. Asztrikot és tanítványait a király tisztelettel fogadta, a Vas-hegy tövénél telepítette le, és megengedte, hogy ott nagy költséggel felépítsék az isteni Benedek zárdáját. Sőt, ezt a bazilikát jelentős adományokkal és számos birtokkal meg faluval meg is ajándékozta, hogy a szerzetesek könnyebben maradhassanak meg ebben a zárt világban. Mivel kitűnő embereknek ismerte meg őket, életmódjuk nagyon megtetszett neki; az ő segítségükkel és közreműködésükkel érte el, hogy a magyarok részint önszántukból, részint kényszerűségből meg félelemből elfogadták az igazság világosságát. Mindenkit arra kényszerített, hogy megtanulja a szent törvény parancsait és az igaz vallás tanait, a pogányokra kemény büntetéseket mért; aztán, hogy istennek méltó hálát adjon, a szent nyájat pedig pásztorokkal oltalmazza, püspökségek alapítására gondolt. (135) És mert a természet parancsára szülőföldjét kiváltképpen szerette, először az esztergomi egyházat állította fel, és azt érseki székhellyé tette, utána megszervezte a kalocsai egyházmegyét, és annak főpapjául Asztrikot jelölte ki, akiről tudta, hogy erkölcsben, tudományban kiváló, és a püspökség felvétele után Anasztáznak nevezte el őt. Az apja halálát követő negyedik évben úgy határozott, hogy elküldi Rómába a pápához; utasította, hogy Krisztus helytartójától kérjen apostoli áldást a magyarokra, akik az ő vallását most vették fel, és kérje, hogy sorolja be őket a Péter nyájába; azután, hogy az esztergomi egyházat nyilváníttassa érsekséggé; továbbá, hogy a Magyarországon mostanság alapított többi püspökséget szentséges hatalmával erősítse meg; végezetül, mert minden hatalom az istentől való és az ő segítsége nélkül a legkomolyabb vállalkozásokat sem lehet végrehajtani, áhítatosan könyörögve eszközöljön ki püspöki áldással királyi jelvényeket. Asztrik elindul Rómába, és éjt nappá téve siet, hogy megbízatásának a legnagyobb buzgalommal eleget tegyen. És mit tesz isten, aki a jámborok szándékaira és jutalmazására mindig gondol? Bizony, a legkedvezőbb pártfogással kíséri őket. (140) Mert Benedek pápától ugyanezen esztendőben ugyanezt kérte követei útján Mesko, Lengyelország fejedelme, aki népével együtt megtért, miért is a főpap tekintélyes költséggel koronát készíttetett, hogy a vallás és a hit terjedése fölötti örömében Mesko fejedelmet, Krisztus újonc katonáját, derék cselekedetéért királyi fejékkel tüntesse ki. Asztrik egy nappal előbb érkezik a városba, mint ahogy a lengyeleknek szánt korona átadásra kerül; és lám, előző éjjel a pápa előtt álmában megjelenik isten hírnöke. Üdv neked, főpap! – mondja. Tudd meg, hogy holnap eljön hozzád a pannóniai nemzet követe, aki arra kér, hogy a lengyelek számára készített koronát jóindulatod és pártfogásod jeléül királyi fejékként az ő fejedelmének add; és mert méltán kéri, teljesítsd az égi parancsot, és neki add. Miután ezt a fülébe súgta, Asztrikot a nap második órájában bebocsátották az apostoli tanácsba, ahol rendben előadta a király üzenetét, és ismertette áldásos cselekedeteit, elbeszélte, mekkora előmenetelt szerzett a katolikus vallásnak a Dunán túl és innen, azt egészen a gátakig és a szarmatákig elterjesztve, és ezzel hihetetlen örömet szerzett az apostoli karnak. Az ügyet a tanács elé vitték, és ellentmondás nélkül a király kívánsága, illetve a követ kérése szerint döntötték el, úgyhogy a legkeresztényibb uralkodó nemcsak királyi koronát kapott, nemcsak megerősíttetett apostoli tekintéllyel királyságában, és nemcsak jóváhagyták tetteit az általa felállított püspökségekkel együtt, hanem mint az isten igaz és hű katonáját, mint apostolt, tekintélye növelése érdekében azzal is megtisztelték, hogy ő is, a következő királyok is mint örökös apostoli legátusok visszavonhatatlan engedélyt kaptak ennek jelvénye, a kereszt viselésére. (145) Miután a követ nemcsak tervei szerint, hanem reménye és várakozása felett is mindezt kieszközölte, óriási örömmel visszatért Pannóniába. Amikor Esztergom közelébe ért, a király a papok és püspökök páratlan pompájával elébe ment, és istennek hálálkodva fogadta Asztrikot, aki hozta a pápai adományokat, és felmutatta a koronát meg a keresztet; az apostoli jelvényeket István a legnagyobb tisztelettel vette, /síp fütty /.

...

Istvánt erősen nyugtalanította utódának a problémája, nehogy olyan nyerje el a trónt, aki az ő vérétől idegen, ezért halála előtt kevéssel gyorsan Nyitrára küldte Budát, Egrut fiát, hogy nagybátyjának fiát, Vazult, akit a korával járó rakoncátlansága miatt bilincsbe veretett, haladéktalanul szabadítsa ki, és hozza el hozzá, hogy mielőtt az életből távozna, kihirdesse őt Magyarország királyának. Amikor Gizella erről értesült, tanácsot tartott a gonosz Budával, miképpen tudná meghiúsítani a király tervét, hogy a királyságban ne Vazul következzék, hanem a sváb nemzetből született Péter, Istvánnak nővérétől való unokaöccse, Vilmos fia. Ezért Buda fiát, Sebest, előreküldte Nyitrára, hogy a királyra hivatkozva vájja ki Vazul szemét, fülébe öntsön olvasztott ólmot, és a gaztett végrehajtása után szökjön Csehországba. Sebes Budáról kiindulva elmegy Nyitrára, és végrehajtja a királyné kegyetlen parancsát. Másnap megérkezik Buda, ott találja Vazult kivájt szemmel, zárt füllel, és a szörnyen megkínzott, a természet legfontosabb adományaitól megfosztott embert elviszi a királyhoz, kit mikor az így megcsonkítva meglát, nyomban keserves sírásra fakad. (350) Emiatt betegsége súlyosbodván, búja nehezülvén, erőtlen vénségében nem volt képes sem a bűnös személyeket megbüntetni, sem életét folytatni. Hanem aztán magához hívatta Kopasz Lászlónak, néhai nagybátyjának a fiait, akik közül egyiknek András, másiknak Béla, harmadiknak Levente volt a neve. Figyelmeztette őket, hogy a lehető leggyorsabban menjenek Cseh- vagy Lengyelországba, kerüljék el a cselvetést, és épségüket menekülésben keressék, mert ő a halál küszöbén sem őket megvédeni, sem a gonoszok vakmerőségét és a királyné megátalkodott lelkületét megfékezni nem tudja. Az ifjak engedtek a király utasításának, gyorsan kikerülték a lest, és titokban elutaztak Lengyelországba. Sokan csodálkoznak a magyarok évkönyveinek azon állításán, mely szerint Gizella ekkora gaztettre vetemedett, hiszen szinte az összes író szent életű, az isteni királyhoz és császári bátyjához nem méltatlan asszonynak állítja. Ha tehát mindkét írást figyelembe akarjuk venni, azt kell mondanunk, hogy István két feleséget vett, és mindkettőnek Gizella volt a neve, az egyik Henriknek ama ájtatos nővére volt, a másik szent Zsigmond testvérének, Vilmosnak a lánya, aki a burgundi hercegek famíliájából származott, és kettejüknek eltérő erkölcsöket kell tulajdonítanunk; (355) hiszen Konrád császár is egy Nagy Károly nemzetségéből született Gizellát kapott nőül, aki Rudolfnak, Burgundia királyának is a felesége lett, és mielőtt Konrád császárhoz ment volna, Ernő sváb hercegnek, az Ausztriában uralkodó Albert fivérének volt az asszonya, akitől Ernő és Henrik nevű fiait szülte. De menjünk vissza az útelágazáshoz.

...

Mialatt ezek zajlottak, Andrást, Bélát és Leventét, akik a szent király tanácsára számkivetettként Csehországba menekültek, a nélkülözés Lengyelországba űzte, ahol Mesko, Lengyelország fejedelme, szívesen látta és méltóságukhoz illően tartotta őket. Ebben az időben viszály támadt a keresztény vallástól idegen pomeránok, a lengyelek adófizetői, meg a hitre megtért lengyelek között, mivel azok vonakodtak az évi adót a lengyeleknek megfizetni, ezek viszont erővel akarták azt behajtani, és már a fegyverekre került a sor. (110) Azonban, amikor már mindketten csatarendbe sorakoztak, hogy a közjóról alkalmasabban gondoskodjanak, célszerűbbnek találták, ha a két vezér párbajjal dönti el a pert. Ha a pomerán esik el, a kívánt adót meg kell adni, ha viszont a polyák, az adószedés minden joga elvész. Mindkét népnek tetszett ez a megállapodás. Mivel azonban Mesko és fiai féltek a párbajtól, Béla kiállt a középre, és így szólt: Ha beleegyeztek, lengyelek, hogy fejedelmetekért és becsületetekért én szálljak harcba, bár a pogány és hitetlen ellenfélnél nemesebbnek tartom magamat, értetek mégis vállalom ezt a veszedelmet. Mesko elfogadta Béla ajánlatát, és megköszönte neki; az idegen ellenfelet a pomerán sem utasította vissza, így aztán, ahogy mindketten harcba bocsátkoznak, mihelyt előreszegezett lándzsával egymásnak rontanak, Béla a szónál gyorsabban letaszítja ellenfelét a lóról, majd a földön kardjával átdöfve megöli. (115) A párbaj véget vet a háborúnak és a vitának, a pomeránok elismerik magukat a lengyelek adófizetőinek, a járandóságot rendben leróják, és megígérik, hogy a megállapított adót ezután ellenkezés nélkül minden évben megadják. Mesko, aki Béla jóvoltából sértetlenül szerzett magának győzelmet és becsületet, nehogy hálátlannak lássék, nemcsak busásan megajándékozta őt, de lányával is összeházasította, és nagyvonalúan neki adományozta a pomeránok tartományát, aztán érdeme szerint naponta kitüntette őt. Bélának Mesko lánya Gézát és Lászlót szülte. András és Levente viszont abban a tudatban, hogy ő is királyi nemből született, úgy látta, hogy Mesko mellett sokkal alacsonyabb sorban, szinte koldusként kell tengetnie az életét, ezért a szerencse igazságtalanságán háborogva elbocsátást kért, és fivérét otthagyva elutazott. Amikor Lodoméria királyához érkeztek, az nem eresztette be őket, és mert vendégeskedésüket sehol sem engedték meg, reményvesztetten Sarmatia távoli népe, a kumánok közé mentek. Itt viszont gyanúba estek, mert azok látták, hogy roppant izmos testűek, ezért kémeknek tartották és már-már halállal büntették volna őket, ha egy ottani magyar rab történetesen közbe nem lép, aki felismerte őket, és tanúsította, hogy hazájukból jog és igazság ellenére lettek számkivetve, és méltók a szánalomra. (120) Egy darabig a kumánok között raboskodtak, majd kiszabadulva a roxánokhoz utaztak, akiknek tartományát most Russiának mondják.

...(A blogíró megjegyzése :Itt Orseleo Péter történte van meg Aba Sámuelé amitől most elteintek, mert csak annyi tanulság van belőle, hogy egyikük se volt igazán méltó ennek az országnak az irányítására)

Midőn az ország előkelői, főpapjai és fejedelmei ezt tovább nem tűrhetik, és ki-ki önmagáért retteg, Csanádon gyűlést tartanak, ahol közös megegyezéssel arra az elhatározásra jutnak, hogy Andrást és Leventét hivatalos küldöttek révén visszahívják a roxánok közül az országba, esküvel ígérik hálás szolgálatukat, és hogy a nekik járó királyságot kockázat nélkül megkapják. (130) András és Levente meghallgatta a követeket, de nemigen hitt nekik, hanem a helyzet kipuhatolása végett maguk jöttek el Magyarországra, és megbújtak egy városkában, amelyet Aba alapított, és amelyet most Újvárnak neveznek. Erről széltében suttogni kezdtek, és a magyarok nagy tömege szaladt ott össze, mely a királyokat üdvözölve makacs rábeszéléssel követelte, hogy engedjék az egész népet pogány szokás szerint élni, a szkíta szellemeket imádni, ezenfelül a püspököket, a szerzeteseket és a keresztényeket, de leginkább az idegeneket akárhol gyilkolni, végezetre az összes bazilikát és templomot lerombolni. Ha ezt megengedik, ők megölik Pétert, kikergetik a teutonokat meg a taljánokat, és megígérték, hogy megbékélt országot adnak át nekik. Mivel a királyfiak e hozzájárulás nélkül nem szerezhették vissza az országot, készséggel engedtek a követelésnek. Tehát a magyarok közül legelőször a Bélus [!] városkában született Vata ajánlotta magát a gonosz szellemeknek, fejét szkíta módra megnyírta, haját pogány szokás szerint hármas varkocsban leeresztette, amely divattal most a törökök élnek. (135) Hosszú idő múltán ennek fia, János, apja példájára varázslókat, varázslónőket és jövendőmondókat vett maga mellé, és ezek varázsigéivel nagy kedvet talált magának a főurak előtt. Leginkább egy bűbájos asszonyt tisztelt, akit Rasdinak hívtak, és akit aztán a keresztény Béla tömlőcbe vetett, ahol olyan éhség gyötörte, hogy lábait, karjait lerágva ölte meg magát.

Ezek izgatása nyomán szinte az egész nép elállt az igaz hit mellől. /síp fütty/. Az összes keresztény, elsősorban a főpapok meg a papok ellen úgy dühöngtek, hogy senkit sem hagytak életben; mindenfelé lerombolták a bazilikákat és az összes szentelt helyet; tönkretették a szent adományokat és az isteneknek felajánlott tárgyakat; aztán Péter királyra kiáltoztak. A teutonokat a taljánokkal együtt mindenhol halába keresték; közülük mindenkit megöltek, aki tisztséget viselt. (140) Aztán Péter király táborába három kürtöst küldtek, hogy András és Levente királyok nevében a sánc tetejéről hangosan ezt zengjék: Aki magyar, vegye fel újra az ősök eltörölt szertartásait, tisztelje a szkíta isteneket, irtsa ki a keresztény és idegen szokásokat, ragadjon fegyvert a keresztények ellen, ölje meg a zsarnok Pétert, irtsa mindenütt a teutont és a latint, rombolja le az új templomokat, koncolja fel mindenfelé a püspököket és a papokat; aki e rendelet ellen beszél vagy cselekszik, nyilváníttassák Magyarország halálos ellenségének ugyanúgy, mintha Mars vagy Herkules oltárára és szentélyére kezet emel. Éjszaka a kürtösök a parancs szerint gyors lovakon máris odavágtattak. Péter ebből megtudta, amit eddig nem tudott, hogy a királyfiak hazajöttek, az ő befolyásukra a magyarok elpártoltak az igaz hittől, és megértette, hogy az elöljárókat meg a papokat mindenütt öldösik. (145) Félelmét elpalástolta, és táborát fölszedve átkelt a Dunán, hogy a nemzet fővárosába, Fehérvárra menjen. Amikor ezt ellenfelei megtudták, ostromtornyokkal előtte elfoglalták a várost meg a bazilikát, és az odaérkező királyt visszaűzték.

Miután az ellenséget mindenhonnan elkergették, és Péter távozott az élők sorából, András Leventével és az egész magyar sereggel együtt elment Fehérvárra, hogy ott a főpapok és főurak egyetértésével és az ország jóváhagyásával szokás szerint átvegye a felségjelvényeket, de mert a püspökök nagy része Gellérttel együtt megöletett, alig találhattak hármat, aki a mészárlás után még életben volt. András tehát az úr megtestesülésének ezer fölötti negyvenhetedik esztendejében föltette a királyi koronát. Amikor látta, hogy megszerezte a hatalmat, az egész országban e törvényt hirdette ki: (190) Aki magyar vagy magyarországi lakos vagy itt tartózkodó idegen a király által nemrégiben szükségtől kényszerítve engedélyezett pogány szokásokat és szkíta szertartásokat letéve nem tér vissza azonnal Jézus Krisztus igaz vallásához, és nem fogadja el az isteni István király által adott szent törvényt, fővesztéssel büntettessék. A falvak, mezővárosok és városok építsék újjá az összes ledöntött templomot és bazilikát, a régi módon tiszteljék és kövessék a püspököket és a papi testületeket, állítsák vissza a keresztény szertartást, vessék el a pogány ceremóniákat és a hamis bálványokat, rontsák le azok szobrait. Ha valaki a hatalmas és igaz szellemeknek és a papoknak rosszat kíván vagy cselekszik, isten és ember ellensége legyen. Ha valaki egyházi vagyontárgyat elvitt, azonnal adja vissza, amit elvitt; ha valaki egyházi vagy bármely ember vérével a kezét beszennyezte, tisztítsa meg magát az elkövetett vétektől. Minden magyar tartózkodjék a gyilkosságtól, az útonállástól, minden erőszaktól és törvénysértéstől. Aki pedig e hirdetményt semmibe veszi vagy az ellen cselekszik, veszítse el fejét és minden jószágát.

(A blogíró megjegyzése : Tehát István halála után vagyunk, sőt, azóta már két királya volt az országnak : Orseleo Péter és Aba Sámuel. És mégse lett kiírtva még sem az ősvallás sem a rovásírás sem semmi egyéb....)

http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2012/01/szent-istvan-i.html

http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2012/01/geza-fejedelem.html

http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2012/01/csaba-kiralyfi.html

http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2011/12/atilla-roma-falainal.html

http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2011/12/atilla-ii.html

http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2011/12/szent-marton-es-anyos.html

http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2011/12/miutan-hunok-romai-eroket-kitapasztalva.html


http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2011/11/senki-sem-tagadja-hogy-szkita-nemzet.html


http://www.tankonyvtar.hu/tortenelem/magyar-tortenelem-080903-47