2012. február 29., szerda

A Kárvallott Állam!


-fogdába a csaló bankárokkal-

“A jelenlegi felügyeleti szervek, a politikai döntéshozók és a bankok legfelsőbb vezetésének, törvényszék előtt, a vádlottak padján a helye. Különösen nagyértékű adócsalás, csalás, családok, beleértve kiskorúak veszélyeztetése az anyagi ellehetetlenítés következtében, valamint emberéletet, nagyszámú emberéletet követelő eseménysorozat előidézése, előre kitervelten, csoportosan elkövetve.” Tovább>>>







A bankok nem felelősek? Az igaz, hogy nem volt kötelező hitelt felvenni, de a hitelezés sem volt az. Vagy látott olyat valaki, hogy a hitel felvevő puskacsövet tartott volna a bankár szájába? Ugye nem. A bank viszont rendelkezett szaktudással, hogy eldöntse, a hiteles alkalmas lesz-e a törlesztésre. Sajnos a hitelképességre időnként nem is volt kíváncsi a bank... Nézzünk meg egy korabeli reklámot:



Egy tavalyi riport:

2012. február 27., hétfő

Tornádó a Napon

Ismét elképesztő felvételeket sikerült rögzítenie a NASA-nak. A kavargó plazma nagyobb lehet, mint a Föld! (Videóval)
A lenyűgöző videót ismét különösebb kommentár nélkül tesszük közzé, hiszen a látvány ezúttal tényleg többet ér ezer szónál. A Nap felszínén örvénylő, forró gázokból álló "tornádót" - földi társaiktól eltérően -  természetesen nem a szél, hanem mágneses mezők  örvénylése tartja életben - ami megint csak arra enged következtetni, hogy a minket körülvevő világunkban ismert a jelenségek más és más körülmények között képesek szinte hihetetlen változatossággal és módon megjelenni, formát ölteni.
A felvételt a NASA SDO műholdja készítette:

http://www.youtube.com/watch?v=PE8FIduAu6k 

Forrás:
http://www.idokep.hu/hirek/tornado-a-napon

Készülődik a Napunk.
Úgy tűnik, a Föld-Anyai dorgálásból nem értettek egyesek, akkor jöjjön egy Atyai ! :)
S ahogy Navarre barátunk csatornáján keresztül érkezett az üzenet:

"A legmélyebb barlang, a legerősebb vár és a legmagasabb felhő sem lesz
menedéked előlem, mert három napig én leszek a Föld, én leszek a vár és
én leszek az Égbolt is. S akik önként szolgálnak téged, hát azok is a
sorsod választották mindannyian.

Te törvényeket használsz, én törvényeket írok.
Hogy állhatnád te utamat?

Míg én itt vagyok,
Új Rendet ebbe a Világba te nem hozol.

Én hozom az Égit
."

Ennyit a föld alá ásott bunkerekről...
Tán csak kívánatos lenne már befejezni végre ezt a háborúsdit a Földön, nemde?!
Ellenkező esetben még "véletlenül" pofán találnak verni itt néhány uraságot.

TT

Az EP képviselőkről kommentár nélkül..

Mézes Mózes korábban írt már egy-két cikket a témáról, de sajnos azok a cikkek már nem elérhetők, melyek újra olvashatóak itt>>> és itt>>>, illetve hasonló tárgykörben itt>>>.  Aki még nem lenne tájékozott a témában, ajánlom figyelmébe a lenti rövid kis videót.

2012. február 24., péntek

Para-Kovács Imre: Mint kínjában a forradalom

Ezek a napok a legrosszabbak, az ember csak oson a házak tövében, szolgálati autóból ki, rezidenciára be, aztán rezidenciáról ki, szolgálati autóba be, a Parlamentben is ott az a sok (az ő szempontjából sok) ellenséges politikus, újságíró, érdeklődő, akik mind tudják, hogy lopott, akik röhögnek a háta mögött, nem érdekli őket, hogy a nagy tehetségű Kövér László is megvédte, hogy megalakult a „mi is loptuk a diplománkat” facebook-csoport, nem vigasztalja az sem, hogy volt már ennél rosszabb, amikor a szovjetek által megszállt országban kellett olimpiai bizottságot vezetni, vendéglátózni a legmagasabb szinten, és mindenhol katyusák, CC-20-as atomrakéták, de hiába, most, ebben a meglett korban az ember, az emberek embere már nehezebben viseli az üldöztetést, a szégyent, az esetleg felmerülő bűntudatot, úgyhogy lapít.
.
Inkább legyen sunyi, mint bukott politikus.
.
Ki kell húzni még hónapokig, mert a direkt reá szabott törvény szerint csak két év letelte után jár a teljes bérezés élete végéig, a ház, a kert, a kertbe betévedő vaddisznók, a terrorelhárítók figyelmessége, ingyen mobil, személyzet és az elmaradhatatlan megszólítás: elnök úr. Brutális hetek, hónapok lesznek, de szerencsére a sport megtanít minket arra, hogy sohase adjuk fel, harcoljunk, amíg tart a meccs, vagy amíg marad bennünk egy szemernyi erő, és akkor nem marad el a jutalom.
.
Majdnem azt írtam, hogy doktor úr, de ennyire aljas nem vagyok, elvégre mostanában már ő is csak úgy írja alá a papírokat, hogy Schmitt Pál, semmi dr., biztos rászólt a gazdája, hogy ha miatta lesz érvénytelen valamelyik törvény, akkor nem csak a doktori címét veszik el tőle, hanem a Schmitt nevet is, mert kétharmaddal meg lehet csinálni, és ő lesz Pali, akinek nincs vezetékneve, esetleg az kis kisbetűvel. Jól van – mondta a motor, akkor mától már nem úgy írok alá, mint eddig, illetve nem azt, mert a sebesség és az igyekezet marad.
.
Ezek a legrosszabb napok, felüti fésületlen és buksi fejét a paranoia, már akkor is azt hiszi, hogy rajta kacagnak, amikor senki sem nevet, már akkor is összerezzen, ha senki máson röhögnek, nincs ebből igazán kiút, nincs jó megoldás, ezt végig kell csinálni.
.
Örülök, hogy megszívtad, köztársasági elnök úr. Megérdemelted.
Azért is sorsszerű ez a lebukás, mert magába a jellemtelenségbe és szolgalelkűségbe sohasem bukott volna bele Schmitt Pál, sohasem szembesítették volna azzal, hogy milyen rettenetes károkat okozott az országnak, amikor kiszolgálta Orbán minden szeszélyét, elmerohamát, ötletviharát, hogy mindent aláírt, amit elébe raktak, és mosolygott, mint egy idióta, miközben szétrohadt közreműködésével az a gyöngécske, bicegő demokrácia, amit húsz év alatt sikerült tákolnunk a nagy és borzalmas létező szocializmus helyén, amiben lelkesen közreműködött maga is.
.
Önerőből lett politikai senki, és ez kapóra jött a Fidesznek.
.
Most rajta röhögünk, nem ellene, amikor sorban mondja le nyilvános szerepléseit, amikor utólag pakolják fel programjait a honlapjára, nehogy valaki értesülhessen arról, merre jár, mert egy darabig még muszáj felavatnia, megtekintenie, kezet fognia és kineveznie, de szerencsére, már nem sokáig.
.
Csak addig, amíg Orbán úgy nem dönt, hogy megszabadítja szenvedéseitől, de Orbán nem kapkod, szereti nézni, hogy valamelyik zsebében lévő embere kínlódik. Szórakoztatóbb, mint egy jéghoki meccs, talán még a vidéki fideszesek deathmatch-énél is viccesebb.
.
Mert most éppen az történik, hogy megritkultak a nyilvános szereplések, a havi három-néggyel szemben, jó ha egy akad, de azok is inkább titkosak, mint nyilvánosak, az elnök úr vagy odasunnyog, és másnap a propagandistái felteszik a hivatalos listára, mert nem ismerik az internet működését, fogalmuk sincs, hogy simán kideríthető, mikor került ki a vizslató szemek elé egy-egy bejegyzés (a Blikk újságírója élt is ezzel a lehetőséggel, gratula!), és onnantól kezdve csak mélyülhet a szégyen, ha ismerik ezt az állapotot egyáltalán.
.
A másik módszer az, hogy amennyiben egy intézménylátogatás, kinevezés időpontja és helyszíne már kiderült, akkor elszigetelik az újságíróktól és mindenkitől az elnököt, nehogy kérdezzenek tőle valamit, mert válaszolni persze nem tud.
.
Részben tehát kellemetlen nézni, ahogy vergődik ebben a megalázó és méltatlan helyzetben, mert minden egyes másodpercben Magyarországot égeti le, hiszen csak a kifinomult elmék tesznek különbséget az ország és annak vezetői között, elvégre mi sem szoktunk Észak-Korea kormányáról beszélni, csak magáról a helyről, részben viszont a fentebb már kifejtett okok miatt szórakoztató látni, hogy ahol a bűn, ott hamarosan megjelenik a büntetés mindenféle égi beavatkozás nélkül.
.
Szórakoztató, szórakoztató, de idővel ezt is meg lehet unni, akárcsak egy túl lelkes kutyát, ami mindenkit összenyal, vagy a bohócot, aki már ezredszer esik hasra, úgyhogy ha szabad kérnem a nép, nemzet és lakosság nevében: vigyék már el innen vagy takarják le valamivel, mert kezd túlságosan szánalmas lenni, ráadásul itt emberek esznek és gyermekek is nézhetik a műsort!

2012. február 22., szerda

Tárgy: Értesítés a Felügyelet és a civil szervezetek között megrendezendő találkozóról

Február végére, a PSZÁF találkozót szervez a civil szervezetekkel, amire ismételten a BAÉSZT elfelejtették meghívni. Egy civil szervezet vezetője emlékeztette, illetve felhívta a PSZÁF figyelmét erre….


Tisztelt K. L.

Köszönjük, hogy felhívta a figyelmünket a Banki Adósok Érdekvédelmi Szervezetének működésére. Tekintettel arra, hogy a Felügyelet számára nem áll rendelkezésre elegendő Információ e szervezettel kapcsolatban, arra szeretnénk kérni Önt, hogy rövid bemutatkozásként Ön, vagy a szervezet elnöke szíveskedjék részünkre alapító okiratot küldeni. Kérjük továbbá, hogy röviden mutassa be, hogy a szervezet eddigi működése során milyen érdekvédelmi tevékenységet végzett.

Köszönettel:

Horváth Kitti

Haladéktalanul teljesítettem a Felügyelet eme kérését…

Kedves Horváth Kitti,

sajnálattal értesültem arról, hogy a PSZÁF nem rendelkezik elegendő információval a Banki Adósok Érdekvédelmi Szervezetéről (BAÉSZ), valamint arról, hogy egy “külsős” szervezetnek kell felhívnia a PSZÁF figyelmét arra, hogy miként lehet szakmai egyeztetést lefolytatni civil szervezetekkel a banki adósok ügyét illetően, ha pont a Banki Adósok Érdekvédelmi Szervezetét hagyják ki ebből az egyeztetésből. Annál is inkább sérelmezem ezt, mert az elmúlt évek alatt nem egy esetben fordult a BAÉSZ a PSZÁF –hoz, különböző beadványokkal és javaslatokkal.

Csatoltan mellékelek néhány iratot ami tanúsítja eddigi tevékenységünket, bár erősen kétlem, hogy éppen a PSZÁF tudomására nem jutott a Békés Megyei Bíróság ítélete, ugyanis minden média lehozta azt, igaz hogy a BAÉSZ elnökeként szerepelek benne, mint “magán” felperes, de ez is azért van csak, mert Magyarországon nincs lehetőség csoportos perindításra. A BAÉSZ bebizonyította a nyilvánvaló csalásokat, a burkolt kamat használatát, amit a bíróság is megerősített. A BAÉSZ elvégezte konyhapénzből mindazt amit a PSZÁF-nak, hivatalból régen meg kellett volna tennie, milliárdos költségvetéssel, ezáltal több ezer öngyilkosság elkerülhető lett volna.

Szíveskedjenek meghívni erre az egyeztetésre és szembesíteni fogom a PSZÁF-ot a mérhetetlen felelősség mulasztással, amit az elmúlt évek alatt elkövetett. Természetesen csak akkor kérem szervezetünk meghívását, ha szakmai felkészültségünket megfelelőnek minősíti a hivatal, ugyanis eddigi tevékenységünk során, szembesültünk már azzal is a Bankszövetség részéről, hogy “azért nem egyeztet a civil szervezetekkel, mert szakmai felkészültségük nem megfelelő”, de mindez nem gátolta meg a Köztársasági Elnöki Hivatalt és több tucat önkormányzatot, hogy a hozzájuk forduló adósokat a BAÉSZ-hez irányítsák.

Meghívásom esetére, kérem számomra kellő időt biztosítani, hogy előadjam és konkrét adatokkal alátámasszam a PSZÁF és azon belül a legfelsőbb vezetés mérhetetlen felelősségét a kialakult helyzetért.

A mellékletben küldöm a BAÉSZ alapító okiratát, a Pénzügyminisztérium, a Miniszterelnöki Hivatal, a Gazdasági Verseny Hivatal, a Magyar Bankszövetség és nem utolsó sorban a PSZÁF válaszait javaslatainkra. Amennyiben további dokumentációra lenne szükségük, amely bizonyítja e téren elvégzett tevékenységünket, kérem szíveskedjék azt jelezni és soron kívül elküldünk több mint tizenkétezer emailt az adósok részéről, a Békés Megyei Bíróság Ítéletét, a Köztársasági Elnöki Hivatal ajánlását és számtalan média “szereplést”.

Előre is köszönöm szíves meghívásukat, igyekszem tömören és röviden összefoglalni addigra mindazt, amivel alátámaszthatom a PSZÁF legfelsőbb vezetésének büntetőügyileg is felróható felelősségét.

Tisztelettel, Kásler Árpád, a BAÉSZ elnöke.

Eredeti cikk: http://kaslerarpad.hu/?p=482#more-482

2012. február 20., hétfő

Hogyan Vakult meg II. Béla ?


A király Dalmácia ügyeinek rendezése után egy másik hadjáratra készült a ruténok ellen, mert azok kártételeit és az elszenvedett vereséget még nem tudta megtorolni, de ezenközben szétterjedt a hír, hogy érkezőben van fivére, Álmos, aki – hogy a noricusokat meg a vindelicusokat Kálmán ellen feltüzelje, vagy hogy testvére ármánykodásait elkerülje – Passauba ment volt, ami a magyarok évkönyvei szerint az üdvösség ezer fölötti százhatodik esztendejében történt. (230) A tervezett hadjáratot lefújva megparancsolta Álmosnak, hogy jöjjön hozzá szabadon és biztonságban, majd a legszívélyesebben fogadta, és kibékült vele. Néhány hónap elteltével egyikbe is, másikba is belefészkelt a gyanakvás, amelyet mindkettejüknek bizonyos bajkeverő barátok sugalltak; Álmos elmenekült Lengyelországba, ahol segítséget szerzett a szarmatáktól meg az ő pártján álló magyaroktól, és nemsokára visszajött Pannóniába, hogy bátyjával nyílt harcban mérkőzzék meg a királyságért. Rögtön elfoglalt egy várost, melynek Vasvár a neve. Amikor ezt a királynak hírül hozták, meghátrálni nem akarva, megtámadta a várost, és úgy határozott, hogy másnap keményen megostromolja. Álmos azonban visszariadt a pártütéstől, úgy gondolta, hogy bátyját inkább emberséggel, mint erővel győzi le. Ezért másnap, mielőtt az ostrom megindult volna, kinyitotta a kaput, egyedül kilovagolt a királyi táborba, és amikor odaért a sátorhoz, nyomban testvére lába elé borult, térdét átölelte, és hangos szóval kárhoztatta állhatatlanságát és hiszékenységét, bocsánatért és irgalomért esdekelt; alázatosan kegyelmet kért a magyaroknak és a lengyeleknek is, akik meggondolatlanul követték őt. A királyt végül megindította a testvéri szeretet, mindenkinek készséggel bocsánatot adott, a segítő csapatokat bántatlanul eleresztette, és testvérét visszahívta a királyi palotába. (235) Sokan azt hiszik, hogy ez a velencei háború előtt történt, és én is szívesen egyetértek velük.
Emellett azt is hiszik, hogy Álmos elment Jeruzsálembe, és amikor hazajött, Kálmán szeretettel fogadta. Nagyon kedvelte a vadászatot, a király pedig kész jóindulattal és bőkezűen támogatta testvére foglalatosságát, jó szimatú, harapós, fürge kutyákat kerestetett mindenfelé, hogy szórakozásában segítse. Álmos ezután építkezéssel kezdett foglalkozni, és először Dömös vidékén a Duna partja fölött állított fel nem kis költséggel egy szentélyt. Ezt az isteni Margitnak ajánlotta, és a felszentelés napjára meghívta oda a fivérét, hogy a templomavatás ne menjen végbe illő nyilvánosság nélkül. (240) Egyesek szerint Álmos ezt azért agyalta ki, hogy a királynak könnyebben állíthasson kelepcét, ez azonban nem látszik nagyon valószínűnek; mert a büntetéstől eltekintve is, a népes embertömegben, a püspöki gyülekezetben nemigen adódhatott alkalom gazság elkövetésére. A templomszentelés kijelölt napján a király megérkezett embereivel; a falvakból és városokból nagy számban sereglettek össze előkelőségek és papok. A barátok közül egyesek figyelmeztették a királyt, hogy legyen óvatos, nehogy Álmos öccse csellel behálózza. A király ezen felindulva tüstént elfogatta és bilincsbe verette őt; a főpapok, a főurak és a rendek azonnal közbeléptek, mert rossz szemmel nézték a testvérviszályt. Valamennyien nyomatékosan kérték a királyt, hogy bocsásson meg Álmosnak, ne adjon könnyen hitelt a gyanúnak, mely kölcsönös ellenségeskedést kelt. (245) Közbenjárásukra a testvérek visszafogadták egymást a szeretetbe, és ezt parolával pecsételték meg. Álmost a király szívélyesen elbocsátotta, és megengedte neki, hogy kedve szerint vadászgasson a Bakony vidékén. Két kísérőt is adott mellé, hogy a tiszteletadás örve alatt állandóan éberen és szemesen figyeljék szándékait, és amint azt tapasztalják, hogy valami rosszat forral a király ellen, haladéktalanul jelentsék. Amikor Csórhoz érkezett, és madarászással töltötte az idejét, a felbocsátott sólyom elkapott egy csókát; megörült a zsákmánynak, és odafordult a kísérőihez, akiket inkább álcázott kémeknek, mint társaknak nevezhetünk, és óvatlanul így szólt: Nemde ez a csóka, pajtásaim, most megesküdne a sólyomnak, hogy ha sértetlenül elereszti, többé sohasem fogja az urát fecsegessél és csávogással megsérteni? Azok erre azt felelték, hogy a sólyom sohasem ereszti el becsületszóra a csókát, de a csóka sem tesz esküt, hiszen nincs esze, mert a természet csak az embernek adott ilyet. (250) Ezeket a szavakat, merőben másképp, mint ahogy elhangzottak, hajnal előtt megjelentették Kálmánnak. Amikor Álmos a Bakony vidékére ment velük vadászni, gyanút fogott ezekre a kémekre, titkon megszökött, és elment Passauba, hogy mint előbb, most is az alemannoktól kérjen segítséget. Azt mondják, e szökés idején Miklóst, Kálmán fiát, elragadta a korai halál, ami a megváltás ezer fölötti száztizenkettedik esztendejében történt. Hitvese valamivel előbb halt meg, kinek elvesztését nehezen viselte; aztán másik feleséget vett, a ruténok királyának a lányát, akivel azonban nem volt szerencséje. Mert házasságtörésen kapta, elkergette, és nehogy valami kegyetlenséget kövessenek el ellene, megelégedve az elűzéssel, visszaküldte a szüleihez. Ez a házasságtörésből Boricsot szülte, akitől később, mint mondják, a másik Kálmán született.
(255) A Miklós halálát követő évben Álmos miatt háború tört ki Kálmán és ötödik Henrik között. Ez annak a negyedik Henriknek volt a fia, aki a hatalom megszerzése után aljas módon halálra kínozta az apját a börtönben; bevonult Itáliába, elment Rómába, ahol szívesen és tisztelettel fogadták, aztán apja példájára Paszkál pápát meg a római egyház többi főpapját tőrbe ejtette, és vagyonukat préda gyanánt átengedte a katonáinak. Azt mondják, ez időben június idusán az aemiliai és flaminiai tájon véreső hullott. A császár tehát Álmos könyörgésén felindulva mindenhonnan összehívta a csapatait, elvonult Magyarország határára, hogy összebékítse a királyt meg az öccsét, vagy ha amaz vonakodnék, erővel kényszerítse rá a megegyezésre. (260) Alig lépett Magyarország területére, követek útján megbeszélésre hívta Kálmánt, jelezve, hogy sok mindent akar közölni vele a közjó meg a testvéri egyetértés dolgában. Kálmán odament a kijelölt napon, nehogy úgy lássék, mintha a tisztes ügy nem érdekelné. A császárhoz méltó ajándékot küldött előre, hogy a fejedelem haragját mérsékelje, és az ne lépjen föl ellene keményebben. Henrik, amikor a semleges helyen tartott értekezletre megérkezett, hosszasan intette és biztatta a királyt, hogy Álmos öccsével bánjon szelídebben, űzze ki lelkéből a gyanakvást, és értse meg, hogy ezt a viszályt többnyire közös ellenségeik mesterkedései szítják; azt se felejtse el, hogy a törvénytelenséget a nagyobb hatalommal rendelkezőnek szokták felróni az alacsonyabb sorúval szemben, mégha jogosat kér is; aki mások fölött áll, annak sokat kell tűrnie, sokat kell megbocsátania, hogy ne lássék igazságtalannak az alul állókkal szemben, és ne süssék rá a zsarnokság bélyegét; (265) ne hagyja figyelmen kívül az uralkodók nyomorult sorsát, akik kénytelenek dohogva elnézni sok mindent, mert rangjuknak és a közjónak kell szolgálniuk. Miután a királyt lecsillapította, odahívatta Álmost, és hosszasan tanítgatta, hogy öregebb és királyi rangban levő testvérét szeresse, tisztelje, becsülje, fogadjon szót neki, ne keltse azt a látszatot, hogy eltávolodott a testvéri szeretettől, és mindketten viseljék el jóindulatú türelemmel a másik tulajdonságait; ha a kölcsönös ragaszkodás fennáll közöttük, mindezt könnyen megtehetik, hiszen a szeretet mindent elvisel. A cézár szavai mindkettőt megszelídítették, és a színe előtt kibékültek. Álmos térdet hajtva bocsánatot kért, és Kálmán könnyezve engedett neki. Az elutazóban levő császárnak vetélkedve adtak hálát és ajándékot; Álmos a királlyal együtt visszajött Magyarországra.
(270) Az egyetértés egy ideig eltartott, aztán a gazok mesterkedései felélesztették a korábbi féltékenységet és gyanakvást. A király bizalmasai közül többen azt pusmogták neki, hogy amíg Álmos és unokaöccse, Béla, életben van, nem remélheti, hogy halála után szülötte, István követi őt, mivel Álmos azon nyomban meg fogja támadni az országot, és ezért a gazemberek az öccse megölését javasolták neki. A király a gyilkosságról hallani sem akart, de azért megkereste azt a förtelmes középutat, amelyen kezét megkímélheti a testvérgyilkosságtól, de Álmost és fiát a királyi méltóságra mégis alkalmatlanná teszi. Megparancsolta tehát a hóhérnak, hogy fivérét és unokaöccsét vakítsa meg; utasította továbbá, hogy unokaöccsének, a kisded Bélának vágja ki a heréit, hogy ne származzanak tőle utódok. Azonban az, akire a gonosztett végrehajtását rábízta, félt az isten haragjától és attól, hogy az ország elárvul, ezért a gyermek heréi helyett egy kölyökkutyáét metszette ki, azokat vitte el Kálmánnak, és e jámbor csalással kijátszotta a király kegyetlenségét. (275) Emellett más nemeseket is megvakíttatott, köztük előkelő állású főurakról, Urosról, Vatáról és Pálról olvasunk. De iszonyú embertelenségét nyomban követte a büntetés, mert az égi igazságszolgáltatás nem tűrte el az ártatlan vér ontását. A szemétől megfosztott Álmost és fiát alig vitték el a dömösi klastromba, mikor már el is terjedt a hír, hogy Kálmánt váratlan kór támadta meg, elviselhetetlen főfájás gyötri, főképpen a halántéka körül. Egy latin nemzetiségű orvosa volt, akit Dracónak hívtak, és próbált hűsége meg tapasztalata miatt más betegségek esetében nagyon megbízott benne. Végső gyengeségében csak őt eresztette magához, hogy fájdalmát elűzze. (280) Draco szoros borogatást tett a fülére, melyet azonban a király nem tűrt sokáig, hanem bosszúsan letépte, és odanyújtotta Otmárnak, hogy nézze meg. A királyi ispán ránézett, és meglátta rajta a kitépett agyvelőt, mire hirtelen felkiáltott: Uram, gyorsan fel kell készülnöd a halál útjára, mert a borogatás a vég biztos jelét mutatja. Gondoskodj máris arról, ami az örök üdvösséghez kell, tedd rendbe az országot, csinálj végrendeletet, nehogy mi is elvesszünk veled együtt. Az erre felnyögött, inkább az emberi, mint az isteni dolgokra gondolva.
Legelvetemültebb cinkosaival tanácsot tartott, hogy mit tegyen Álmos öccsével és Béla unokaöccsével, akit anyja öléből kitépve megvakíttatott. (285) Ezek elseje volt Simonfi Márk és Achilles, Jakab fia. Azt tartották a legfontosabbnak, hogy Álmost a fiával együtt azonnal kapják el, nehogy barátai segítségével az országot megtámadja. A megvakítás ugyanis Kálmánnal szemben nagy gyűlöletet, míg viszont azok iránt szimpátiát és szánalmat ébresztett. Álmos elfogását Bot fia Benedekre bízták. A király betegsége előrehaladtával, mielőtt kiszenvedett volna, István fiának, akire az uralmat hagyta, meg a többi főúrnak szorosan a lelkére kötötte, hogy halála után azonnal indítsák meg a hadjáratot a ruténok ellen, és bosszulják meg a roxolánoktól elszenvedett gyalázatot. Milyen véleményt hagyhatott ez a király magáról az utókorra, aki oly nehezen viselte, hogy bosszú nélkül haljon meg, és sérelmei közül semmit sem akart megbocsatani? Benedek végrehajtotta az utasítást; egy kis lovascsapattal elindult a dömösi zárdához. (290) Amikor Álmos meghallotta, hogy lovasok közelednek, nyomban bevitette magát az isteni Margitnak szentelt templomba, letelepedett a főoltár elé, ahol vaksága és nyomorúsága fölött naponta imádsággal szokott vigasztalódni, és úgy hitte, hogy e szent helyen biztonságban lesz; Benedek a lovasokkal körülvette a zárdát, berontott a templomba, és ott találta Álmost, amint az oltárt átöleli. Ezt a pogányt nem tartotta vissza az istenség tisztelete, megragadta és le akarta rángatni az oltárról a vakot. Ez ellenállt, és két kézzel úgy belekapaszkodott az oltárba, hogy nem egykönnyen lehetett letépni róla. Elkeseredetten huzakodtak, és Álmos makacsul kapaszkodó kezét nem tudta lefejteni addig, míg ujjáról a bőr le nem horzsolódott, és a kicsepegő vér az oltárt beszennyezte. A szerzetesek eleinte megrökönyödtek, aztán a történtek galádságán és a gazság súlyosságán felháborodva becsukták a templomajtót, hogy a pogány hóhért lefogják, és a gonosztettben megakadályozzák. (295) Benedek viszont megijedt, hogy a papok bezárják, ezért elengedte Álmost, iparkodott kifelé, és kivont karddal nekirontott az ajtónállóknak. Ezek félreugrottak, ő azonnal kiszaladt, és nehogy Álmos falujában valaki zendülést keltsen ellene, titokban menekült a Pilis erdőn át. És úgy látszik, hogy nem büntetlenül vetemedett a gonosz parancs végrehajtására, mert futás közben lováról leesett, koponyája betört, és elpusztult. Halálos bűnhődését tetézte, hogy a nyomában loholó kutyák mint kegyetlen fúriák nyomban ízekre tépték, és felzabálták, hogy egy porcikája sem maradt. Ez a borzalom, aminek nyomban híre járt, a magyarokban olyannyira felkeltette az együttérzést Álmos és fia, Béla iránt, hogy ha István hatalma meg nem akadályozza, vakon is királynak kívánták volna. Miután a király letépte a borogatást, harmadnapra eltávozott az életből. (300) A velencésekkel szemben Dalmáciában tanúsított derekas magatartása miatt nagyon hiányolták volna, ha a családi gyűlölködés meg nem bélyegzi. Uralkodásának 25. évében, hatodik hónapjában és ötödik napján, az üdvösségnek pedig ezer fölötti száztizennegyedik évében halt meg. Testét Fehérvárra vitték, és tisztességgel eltemették az előző királyok sírboltjában. Kálmánról pedig ennyit.

http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2012/02/konyves-kalman.html

http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2012/02/szent-laszlo.html

http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2012/01/elso-bela-es-elso-andras.html

http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2012/01/szent-istvan-ii.html

http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2012/01/szent-istvan-i.html

http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2012/01/geza-fejedelem.html

http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2012/01/csaba-kiralyfi.html

http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2011/12/atilla-roma-falainal.html

http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2011/12/atilla-ii.html

http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2011/12/szent-marton-es-anyos.html

http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2011/12/miutan-hunok-romai-eroket-kitapasztalva.html


http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2011/11/senki-sem-tagadja-hogy-szkita-nemzet.html


http://www.tankonyvtar.hu/tortenelem/magyar-tortenelem-080903-47

Tanácstalan szülő tanácsokat vár, jelige: ellentmondások!

Bizonyára sok szülő olvasgat itt, és olyanok is lehetnek, akiknek még nevelést igénylő gyermeke van. Elsősorban hozzájuk szólna ez a cikk, pontosabban az abban megfogalmazott kérdések, melyekre a válaszokat viszont az idősebb, bölcsebb generációktól várjuk.
A sok múlt-feltáró és filozófiai témákat boncolgató cikk után most jöjjön egy kis valóság!

Ha a mai világunkat egy szóval akarnám jellemezni, akkor talán az lenne a legtalálóbb, hogy összezavarodott. Valamiért minden a feje tetejére állt, minden kifordult, megváltoztak az értékrendszerek, semmi nem úgy van, mint régen. Régebben sem volt könnyű a gyereknevelés, de ma kifejezetten hatalmas próbatétel.
Tudjuk persze, hogy az élet maga a változás, azonban nem mehetünk el szó nélkül a mellett, hogy mennyire nehéz a mai világban igaz emberré nevelni a gyerekeinket.

Mert miről is van szó?
Néhány kérdéssel, melyek távolról sem fedik le a nehézségek palettáját, tényleg a teljesség igénye nélkül, igyekezzünk bemutatni!

-         Hogyan neveljünk ma a gyerekeinket hazafias, nemzetben, nagycsaládban gondolkodó emberré ebben a minden csatornából ömlő globalizált káoszban?
-         Hogyan neveljük ma a gyerekeinket családszerető emberré, amikor mindenhonnan a szingli és egoista életmód reklámozása özönlik rájuk?
-         Hogyan neveljük ma a gyerekeinket valamilyen szintű erkölcsi normák szerint, miközben az erkölcstelenség tengere vesz körül bennünket, ráadásul mindenhonnan az a tapasztalat „jön”, hogy a velejéig romlott a nyerő?
-         Hogyan készítsük fel ma a gyerekeinket azokra a veszélyekre, amelyek pl. a világhálón várják őket?
-         Hogyan ne legyen a gyerek agresszív, miközben már a délelőtti mesék is erről szólnak: „Öld meg!” „Öljétek meg őket!” „Halál rájuk!”.
-         Hogyan kerüljük el, hogy a „halál kultúrája” ne érintse meg a kicsiket?
-         Hogyan tanítsuk meg nekik, hogy nem biztos, hogy azok a legjobb barátai, akiknek „mindenük” megvan, és még annyira sem biztos, hogy ők a követendő gyerekek?
-         Hogyan magyarázzuk el a gyerekeinknek, hogy a szeretet sokkal fontosabb, mint a birtoklásvágy, miközben szinte minden közösségben ez a fertőzés éri őket?
-         Hogyan tanítsuk meg a hitre, amikor minden csapból a materializmus folyik?
-         Hogyan mentsük meg őket a szektáktól, miközben ezek már az óvodába is beférkőznek, az iskolákról nem is beszélve?
-         Hogyan adjunk nekik egészséges élelmet, mert szinte csak mérgezett árut lehet kapni?
-         Hogy legyünk jó és igazságos szülők?
-         S végül, a fenti felvetéseket egy erőteljes kérdésbe összpontosítva:

Hogyan tartsuk távol a gyerekeket a jelenlegi szennyezett világtól úgy, hogy közben ne zárjuk őket burokba?

Túl sötét világképet festünk? Lehet. Olyan a világ amilyenné tesszük? Remélhetőleg…
Sokáig lehetne még a kételyeket fogalmazgatni, de talán a fentiekből is látszik az a hatalmas ellentmondás, ami a normálisabb szülők nevelési törekvései, és a világ jelenlegi állapota között feszül. Meddig lehet elmenni a kemény nevelésben? Honnantól teszünk inkább rosszat, mint jót? Hol a határ? Hol válik gátlásossá, és honnan válik elkényeztetetté a gyerek? Hol van a vízválasztó, amelynek egyik oldala a túlzott szigor, a másik oldala a káoszba való beleengedés.

Hol az arany középút ???

Nehéz ezekre a kérdésekre válaszolni. Talán nem is lehet egyértelmű választ adni, mert minden szülő, minden gyerek és ezáltal minden család más és más. Mások a körülmények, máshonnan jöttünk, más a háttér, és más a múlt.
De talán mégis csak fel lehetne vázolni valami irányelveket, nem? Valami támpontot, kapaszkodót, melyek mentén az ember meg tudja találni azt a rendkívül szűk ösvényt, amelyen érdemes végigmenni.
Tudom mennyire elcsépelt szó, de talán ez az egyetlen értelmes válasz a fenti problémákra:

SZERETET

A szer etet, ugyebár. Kérdések persze továbbra is felmerülnek. Lehet-e szeretetből megütni egy gyereket? Liberáliséknál biztos nem, de vannak olyan élethelyzetek, amikor egy atyai pofon mindennél többet ér. Lehet-e szeretetből hazudni a gyereknek? Kegyes hazugságok… néha szükség van rájuk.
És így tovább.
Ha az ember megpróbál mindent ténylegesen szeretetből csinálni, akkor talán nem tévedhet el ebben a ránk zúdított káoszban.
Vagy mégis?

Hogy látjátok Ti?


TT

U.i.:
Biztos sokunknak az első reakciója az lesz a fenti kérdésekre, hogy „ne engedd a TV elé”! Bár ez kétségtelenül sok felvetésre választ adhat, de ezennel így ezt elsütöttem, úgyhogy mást keressetek! :) Ráadásul ez sem teljesen jó megoldás, mivel a környezete e miatt kiközösítheti a gyereket…
Tanácstalan szülő tehát tanácsokat vár, jelige: ellentmondások


TT,


csatlakozom a cikkedhez egy mókás? videóval..  /Velorex





2012. február 15., szerda

PANTA RHEI

Korunk divatos kifejezése a paradigma.
A paradigmaváltás azt jelenti, hogy az egész, az EGÉSZ rendszer megváltozik. Ezen változási folyamat kellős közepén vagyunk jelenleg, mely érinti a világszemléletünket, felfogásunkat, gondolkodásmódunkat, a teljes életünket. Mivel mindent érint, így az energiával kapcsolatos eddigi berögződéseink is gyökeresen átalakulóban vannak. Az Univerzum materialista szemszögből nézve nem áll másból mint energiából, ebből meg az következik, hogy a rendelkezésünkre álló energiaforrás végtelen.
A témát illetően meggyőződésem, hogy olyan áttörés előtt állunk, amilyet még nem látott az ember. És nem a konszernektől várom ezt, hanem a "kisemberektől". Elég csak megnézni pl. a youtube-on mennyi ember dolgozik alternatív energiaforrások kiagyalásán. Ezen erőfeszítések 100%, hogy nem maradnak válasz nélkül.
Panta Rhei.
Minden mozog, minden változóban van.
Az egy-két évszázada begyöpösödött materialista elméletek mind-mind megdőlni látszanak. Elég csak a két "húzó" ágát megvizsgálnunk: a csillagászatot és a biológiát.
A világegyetem kialakulására vonatkozó Nagy Bumm elmélete csúnyán megbukott, szerencsére sokan voltak, akik egy percig sem hitték el ezt a baromságot (eleve egy ilyen ember nevezte el Big Bang-nek).
Ha egyszer valakivel vitatkoznátok azon, hogy szerinte a világegyetemet teremtették-e, vagy ősrobbanással jött létre, akkor elég egyetlen kérdéssel helyre tenni az illetőt: mi robbant fel?
Erre az egyszerű kérdésre nem tudnak válaszolni még korunk vezető tudósai sem. Illetve válaszolnak mindenféle tudományos maszlaggal, mint pl. "végtelen forró plazma", meg "összesűrűsödött anyag" stb., de a kérdés továbbra is fennáll: ha ezek szerint a világegyetemben minden úgy keletkezett, hogy az összesűrűsödött anyag robbant fel, akkor már léteznie kellett anyagnak, ami összesűrűsödött! :) A semmiből nem jöhet létre összecsomósodott anyag, ami aztán felrobbanna…
Komolyan mondom már csak a tényleg hülyék tartanak ki az ősrobbanás elmélete mellett. Sokkal elfogadhatóbban azok a magyarázatok, amelyek az ősi iratokban maradtak ránk (pl. Védák), melyek leírják, hogy a világegyetem, mint az abban lévő minden részegység ugyanazt a ciklikus viselkedésformát követi le élete során:
MEGSZÜLETIK - VIRÁGZIK - HANYATLIK - ELPUSZTUL -> majd a hamvaiból egy új élet keletkezik. Ha ez a végtelenül egyszerű körforgás jellemzi az élet minden résztvevőjét, legyen az anyag vagy élő, akkor miért ne lenne igaz ez a minden résztvevő által alkotott világegyetemre is?
Persze ha csak anyagi szempontból vizsgáljuk a kérdést, akkor a "hogyanra" továbbra sincs válasz, mert az csak a szellemi szinten értelmezhető. A világegyetem létrejöttéhez nem más kellett, mint Intelligencia. Ez volt, ami először megjelent (bár az "először" egy végtelen dolog esetében értelmetlen), minden más csak ezután keletkezett, ami azóta is pulzál.
Panta Rhei.

A másik nagy terület, ami szintén fentiekhez kapcsolódik, az a biológia, az élet eredetének kutatása. Számtalan mikrobiológiai kísérlet eredményeképpen összefoglalható, hogy az élettelen anyag önmagától nem tud életképes élővé szerveződni. Ehhez szintén intelligenciára van szükség, másképp nem megy, tehát az evolúciót hírdetők legeslegelső lépésének – anyagból -> élő sejtek – elmélete megbukott. Ebből meg az következik, hogy az egész darwinizmus, evolúcionizmus megbukott, szó szerint HALOTT ötlet volt.

Azt szokták mondani, hogy a sátán legnagyobb trükkje az volt, hogy elhitette az emberrel; nem létezik. De ugyanúgy elhitette azt is, hogy Isten sem létezik.
Ez a folyamat nem ma kezdődött, az egész hazugság vár, amit Dr. Genya felépített összefügg a materializmussal, a darwinizmussal, a pénzistennel, a kommunizmussal, és szinte minden izmussal, amelyik azt hirdeti, sőt bebetonozza az oktatásba, a tudományba, a médián keresztül, minden csapból azt folyatva, hogy a világ csupán anyagi a mivoltú.

Nos, ez a vár fog összeomlani hamarosan. Ebből a szempontból igazuk van az ókori jóslatoknak: a jelenlegi hibás világnak vége lesz. De a helyébe egy másik fog lépni, remélhetőleg az eddigi ismereteinkhez jobban igazodó, emberibb, HITelesebb, élhetőbb világ. 

Fenti felvetésekkel sokkal bővebben és forrásokkal megjelölve sokkal profibb módon foglalkozik Bunyevácz Zsuzsa új könyve, a Szent Grál keresése.
Ne ijesszen meg senkit a cím, itt egy ajánló hozzá:
„Bunyevácz Zsuzsa megpróbálta párhuzamba állítani a természettudományok és az ősi, valamint a szent iratok némely megállapítását a világegyetem keletkezésével és működésével, az élet kialakulásával és az ember származásával, illetve történetével kapcsolatban, hátha találni valami közöset bennük, ami talán fogódzót nyújthat, és segíthet megoldani a modern kor problémáinak egy részét, meghatározni helyünket a világegyetemben, és az élet értelmére és lényegére is nyújt valamiféle magyarázatot.
A nyugati ember világnézetére a racionális megközelítés jellemző, a világunkat csupán biológiai, kémiai vagy fizikai mechanikus folyamatok összességeként írjuk le, ez által pedig éppen a lényegtől, az élet misztériumától vágtuk el magunkat.”
Még egy ajánló Szulthan jóvoltából: 
AZ ÉLET REJTÉLYÉNEK MEGFEJTÉSE : A DARWINIZMUS BUKÁSA


TT

2012. február 14., kedd

Könyves Kálmán


És most térjünk vissza Kálmánhoz, aki elbocsátva a szentséges vállalkozás hadseregét, hazament a palotába, Álmos öccsének megengedte, hogy visszatérjen a saját városaiba, és ezután a rosszakarók mesterkedése nyomán súlyos gyanakvás támadt a két testvér között. Egyesek az egyiknek akartak kedveskedni, és figyelmeztették, hogy óvakodjék fivére cselszövéseitől, mások viszont a másikat intették, hogy semmiképpen se bízzon testvérében, akiről sohasem lehet tudni, nincs-e benne csalárdság. A felkeltett gyanúból feszültség támadt, a feszültségből aztán nyílt ellenségeskedés és harc. És aztán? Kettejük között kitör a testvérháború. A király erős lovassággal elmegy a Tisza folyó mellé Várkony városkához, Álmos átellenben a város közelében táboroz le, közöttük ott folyik a Tisza. Már beköszönt az ütközet napja, amikor egyes jószándékúak közbenjárására néhány napos fegyverszünetet kötnek, és eközben tárgyalni kezdenek a fivérek közötti megegyezésről. (75) A főurak még a két fél katonái a vezérek nélkül találkoznak; miután a tekintélyesebbek némelyike kinyilvánítja a véleményét, annak adnak igazat, aki ügyes fogalmazásban hosszasan értekezik a magyarországi belháborúkról és a Péter meg Salamon idejében elszenvedett bajokról, arról, hogy nem tisztességes a testvérviszályt szítani, a polgárháborút feltámasztani, két testvér kedvéért valamennyiüket elpusztítani, és végül ennek szellemében határoznak; végeredményben oda jutnak, hogy a magyaroknak semmi okuk sincs egymással verekedni, semmiképpen sem szabad polgárháborúba bonyolódniuk, és e tekintetben nem kell szót fogadniuk a vezéreknek, ez az ő dolguk, és ha már elragadta őket a kegyetlen verekedhetnék, verekedjenek meg párbajban; aki szóval vagy tettel uszítja őket, az halál fia; a magyarok pedig elfogadják királyuknak a párbaj győztesét. A közkatonáknak is tetszik e döntés. Grak elmegy a királyhoz, Ilia Álmoshoz, hogy közölje a határozatot. Amikor ezt tudatták velük, a két vezér nyomban tábort bontott, és visszalépett a testvérharctól. Hiszen Kálmán, aki – mint mondják – vaksi, sánta és púpos volt, nem küzdhetett volna egyenlő eséllyel Álmos ellen.
(80) A király kissé észre tért, és mást gondolva fegyverét a régen roxolánoknak nevezett ruténok ellen fordította, abban a meggyőződésben, hogy hasznosabb, ha idebent a nyugalmat ápolja és odakint forgatja a kardot, mintha belső és roppant veszedelmes háborúságba bonyolódik. Tehát óriási sereget toboroz, és megindul a ruténok ellen; területükre lépve tűzzel-vassal bőszen pusztít mindent, embert, állatot elhajt. Jelentik ezt a királynőnek, akinek Lanka a neve, ez Kálmán elé járul, nagy zokogással könyörögve az ellenfél lába elé esik, bocsánatot kér, békéért rimánkodik, ahogy tőle telik, panaszkodik a fosztogatások miatt, állhatatos kérleléssel ölelgeti a térdét, hogy irgalmazzon a ruténoknak. A király azonban bosszankodik az asszony arcátlan követelőzésén, méltóságáról megfeledkezve lábbal taszítja el őt, és azt feleli, hogy nem illik királyi felséget asszonyi óbégatással megszégyeníteni. Ez az elűzetés után karját az égre tárva az isten segítségét kéri, és átkozza a kegyetlen visszautasítást. (85) Mellette megjelenik a kun követség is, amely a ruténok számára hosszas könyörgéssel irgalmat és békét kér; de a királyt semmiféle kérleléssel sem tudja megengesztelni. Eközben a ruténok odahívják Mirkod kun vezért és segítő csapatait, és mindketten Kálmán közelében vagy öt mérföldnyire táboroznak le. A követek a béke reményében csalódva jönnek vissza, beszámolnak a férfi megátalkodottságáról, mire némi pihenő után a második éjszakai őrség idején hadrendbe sorakozva meglepik a mit sem sejtő és elbizakodottságában mitől sem félő ellenfelet; egyenesen megtámadják és lerohanják a szekerekkel kerített tábort, akit az álom és a fáradtság elnyomott, azt ledöfködik, aki felpattan és ellenáll, azt vagy levágják, vagy menekülésre kényszerítik; mert a váratlan támadástól megrökönyödve egyesek megfutnak, egyesek ellenállnak, a harmadik rész nagy lármával fegyverért kapkod; nem tervszerűen, hanem vaktában vagdalkoznak mind; végül reményvesztetten megfut mindenki, beveszi magát az erdő mélyébe, és így menti a bőrét; a ruténok felháborodásukban és a szerencse kedvezéséből mindenfelé öldökölnek. A magyar hadsereg majd egy szálig elesik; Kálmán néhány nemessel alig tud megmenekülni, körülveszi és kiragadja őt a veteránok légiója, miközben a többiek zöme elhull vagy megsebesül. (90) A kunok kergetik, és eközben nyíllövéssel megölik az Almási nemzetségből született vitéz férfit, Eszényt egy sereg emberével együtt, továbbá a főpapok közül Kupát és Lőrincet meg sok mást. Az egyik kun főember, Monok, hátulról szorongatja őket, Máté, a testőrcsapat kapitánya szembefordul vele, hogy merészségét lelohassza. Ámde az megfordul, küld egy nyílvesszőt, és keresztüllövi Máté lábát, aki sebétől ellankadva már-már az ellenség kezébe kerülne, ha bajtársai gyorsan meg nem védenék a pajzsukkal. Aztán Péter megy neki Monoknak, aki a nyilazásban kifáradt, elfogja, megsebzi, és élve viszi a királyhoz. Gyula ispán átszúrt lábával szintén alig tud kimenekülni a kunok kezéből, majd néhány hónap múlva elmérgesedett sebébe Magyarországon belehal. (95) A táborból kiebrudalt magyarok tehát óriási vereséget szenvednek, elveszítik felszerelésüket, ruháikat, edényeiket, fegyvereiket, a király kincseit, és kevesen menekülnek meg. Akik az erdőbe beszaladtak, éhségükben sarujuk tűzön pirított talpát is felfalják. A közvélemény minden másnál súlyosabbnak tartja ezt a vereséget. Azt mondják, a királynak ez időben született első feleségétől két fia, László és István. Hogy milyen származású volt az asszony, és hogy hívták, azt nem találom.

Miután a magyarok hírét vették annak, hogy a velencések visszavették Dalmáciát, benyomultak Horvátországba, és ott széltében-hosszában száguldoznak, óriási zsákmányt visznek el, Kálmán azonnal fegyverbe szólít a szövetségesekért, mindkét Pannóniát hadba hívja, mint akinek még Magyarország sem olyan fontos, mint a dalmát szövetség. Nemcsak falvanként és városonként hívja be a katonákat, hanem házanként is sorozást tart. A király parancsa szerint a csapatok a Drávánál gyülekeznek, majd átkelnek a folyón, és a szövetségesek érdekében hadba állítják az egész Valériát, mely a Száva és a Dráva közén fekszik. (140) Amikor azonban megállnak a Száva partján, meghallják, hogy a velencések Horvátország végigpusztítása és Dalmácia visszavétele után már nagy örömmel hazamentek. A magyarokat leginkább az dühítette fel, hogy azok magukkal vittek több dalmáciai uraságot meg egy sereg nemest, és ezeket nemcsak a diadalmenetben vonultatták fel maguk előtt, hanem ott is fogták Velencében, hogy többet ne lázonghassanak; ezért nyomban továbbvonultak a Kulpához. Átkeltek a folyón, Horvátországot kifosztva találták, és a pannonokat nem csekély szomorúság és szánalom kerítette hatalmába, amikor meglátták a fölperzselt falvakat és a megszállt városokat. De még súlyosabbnak tartották, hogy sok nemest fogolyként elvittek. Néhány napig időztek a tartományban, míg valamennyi elfoglalt várost erővel vissza nem vették. Aztán átkeltek az Adriai-hegyen, és alászálltak a dalmát partra. A magyarok jövetelének a hírére Ordefalo úgy vélekedett, hogy e válságos helyzetben sem szabad engednie, és a tanács határozata alapján nyomban flottát állított, kissé nagyobbat, mint a múltkor, és átsietett Dalmáciába; először is e vidék fővárosához, Zárához ment, mert azt remélte, hogy ennek birtokában az egész tartomány fölött könnyen győzedelmeskedhet. (145) Ott találta a pannóniai tábort, és bátran nekiveselkedett, hogy a várost felszabadítsa az ostrom alól. A magyarság mit sem óhajtott mohóbban, mint alkalmat az összecsapásra, remélve, hogy ha győz, mindent könnyedén visszaszerezhet. A velencei is ugyanezt kívánta, úgy gondolkozva, hogy a háborút egyetlen nekirugaszkodással befejezheti; ezért partra szállította a hadsereget, rendben felállította a hajókat, elhelyezte a hadigépeket, és a partvonalat elfoglalva felállította a hadsort. Az ellenfél ennek láttára szintén felkészítette fegyverzetét, felvonultatta a gyalogosszázadokat, amelyeket tekintélyes lovassággal támogatott meg. Aztán adott jelre kitör a harc, a legnagyobb hévvel összecsapnak; egy ideig távolról harcolnak. Aztán nekitüzesednek, és oly ádáz és véres verekedés kezdődik, mintha nem is hatalomért és dicsőségért, hanem gyermekeikért és életükért küzdenének; már mindenütt közelharc folyik, úgyhogy a kardcsapásra alig jut hely. A két vezér derék parancsnokként és közvitézként egyaránt helyt áll. (150) A sereg közepén Ordefalo hangos kiáltozással biztatja embereit, hogy bátran rontsanak a barbárokra, fékezzék meg szilajságukat talján erővel, ne feledkezzenek meg a köztársaságról és a velencei hatalomról. Kálmán viszont a pannóniaiakat lelkesíti, hogy küzdjenek vitézül szövetségeseikért, hiszen nem a veteránok légiójával, nem hős vitézekkel, hanem halászokkal állnak szemben; ne tűrjék tovább a halzabálók szemtelenségét, akik akkora vakmerőségre ragadtatták magukat, hogy már az Adriai-tenger egész vidékét, amelyet a római nép nemes kolóniái ékesítenek, kalózkodással magukhoz merészelik ragadni. Szíriái hajókázásuk minapi sikerével eltelve elfoglaltak egypár régiségtől leromlott és szinte elhagyatott városkát meg néhány szigetet a Kykládokon. Megparancsolja tehát, hogy mindnyájan küzdjenek bátran az országért, a becsületért, a szövetségesek javáért, és ne feledjék a magyar virtust és dicsőséget. (155) így aztán mindkét félnek megnövekszik a bátorsága, és akkora erőbedobással verekszik, hogy inkább meghal, mint enged. Ezért rettenetes a pusztulás. A szerencse egy ideig mindkettőhöz egyforma, és míg egyenlő győzelmi esélyekkel csatáznak, rengeteg vér ömlik. Ezek a szövetségeseik iránti szeretetből, azok uralomvágyból harcolnak kitartóan. Amikor már sokan elestek, a tartalékra kerül sor. A király megpróbál egy utolsó erőfeszítést tenni a jobbszárnyon, és azzal az elszántsággal verekszik, hogy vagy kiszabadítja a dalmátokat a velencei szolgaságból, vagy a magyarokkal együtt meghal, így újra fellángol a csata, és megindul a vértes lovasság. A velenceieket még ugyanekkora remény fűti, és nem haboznak a végsőket is megkísérteni, mert ők, a győzelem kétessé válván, visszahúzódhatnak a közeli hajóhadra, és hogy visszavonulásukat meg ne akadályozzák, a partra már őrséget helyeztek. (160) A győzelem végső reményével egy utolsó próbára szánják el magukat, és minden erejüket a jobb szárnyra összpontosítják, ahol a királyt látják serényen forgolódni, és a szorongatottaknak segítséget visznek. Ők is hasonló vakmerőséggel újítják meg a küzdelmet, és mert lovasaik nincsenek, azok helyett leginkább nehézfegyverzetű vértes gyalogokat alkalmaznak, akiket lándzsások, könnyűfegyverzetűek és íjászok nagy tömege követ, és lesben állnak a különböző hadigépek, melyek az ellenséges csapatokra irányulnak; ezért az ádáz küzdelem felforrósodik. Amikor a velenceiek erejük fogytán kissé bágyadtabban kezdenek verekedni, és már-már megrendülnek, Ordefalo a veszély láttán változatlan állhatatossággal a katonaság sűrűjébe veti be magát, és még az eddiginél is hangosabb kiáltozással nógatja övéit, hogy a küszöbön álló győzelmet e legutolsó erőfeszítés során el ne szalasszák, ne engedjék a barbárok hatalmába ezt a nemes tartományt, amelyet oly sok vér árán szereztek, jusson eszükbe, hogy most is azokkal állnak szemben, akiket sokszor kiakolbólítottak Dalmáciából. De nemcsak biztatással, hanem erővel is igyekszik segíteni a fáradó sereget, és hogy példával is lássák őt elöl járni, maradéktalanul teljesíti a legkiválóbb vezér kötelességét, és befurakszik az ellenség tömött sorai közé, ahol egy lándzsa átdöfi, és elesik. A hős hadvezér bukása rögtön megtöri az egész hadsor bátorságát, úgyhogy akaratuk ellenére kénytelenek meghátrálni. (165) Ezzel szemben a magyart úgy fellelkesíti az ellenség eleste, hogy többé nem lehet feltartóztatni. A rend felbomlik, a velencések hátrálnak, majd általános futásba kezdenek, és szaladnak a flottához. A gyalogosok és a lovasok hasonló fürgeséggel erednek a nyomukba, és útjukat állják, mielőtt a hajókra visszamehetnének, így hát a velenceiek, mint ők maguk és tulajdon íróik őszintén megvallják, Zára falai előtt a legnagyobb részben elestek vagy fogságba kerültek, egy kis csoport menekült meg a matrózokkal, mely alig volt elég ahhoz, hogy a flottát hazavigye. A tragédiát tetézte a kiváló dózse halála, amit a köztársaság számára roppant károsnak ítéltek. Azt mondják, e vereség úgy megviselte a népet meg a nemességet, hogy 30 napos nyilvános gyászt tartott; Ordefalo testét elvitték Velencébe, hivatalosan megsiratták, és a legnagyobb tisztelettel elhantolták Márk templomában.
(170) Az ellenséges csapatok elűzése, szinte lemészárlása után a magyarok birtokba vették a magát önként átadó Zárát. Aztán a többi városhoz siettek, melyek a zászló láttára azonnal visszatértek a magyarok hűségére. Dalmácia meghódítása után mindenhova őrséget raktak, ahogy az egyes helyek igénye megkívánta, majd Kálmán visszatért Pannóniába. Tudta, hogy amikor Ordefalo vezér annak idején a magyarokat Dalmáciából kiűzve visszament a hazájába, a dalmát nemességből tekintélyes számot vitt el fogolyként, és azt látványos pompával diadalmenetben hajtotta maga előtt, és most a kedvező szerencse jóvoltából a velenceiek bosszúságára nem ellenséges foglyokkal tartott diadalmenetet a városokon és falvakon keresztül, mint a másik, hanem dalmátokkal és horvátokkal. A tartomány számos nemese és urasága a király beleegyezésével az újonnan visszanyert szabadság jeleként megborotvált fejjel lépkedett a menet élén, hogy úgy lássék, mintha a király nem annyira a velencések legyőzésével, mint inkább a dalmátok felszabadításával diadalmaskodnék. (175) E látványosságra mindenünnen összeszaladtak a különféle rendű emberek, akik a győzteseknek is, a szövetségeseknek is gratuláltak, és a király dicsőségét a bámulok tömegével növelték. Befejezésül elmentek Fehérvárra, az isteni királyok emlékművéhez, ahol még pompásabb triumfust tartottak. Ünnepélyes külsőségek között könyörgést rendeztek, a bazilikában kifüggesztették a rengeteg ellenséges zászlót és a zsákmányt, és három napon át hálaadást tartottak az isteneknek. A dalmátok pedig e győzelem napját, amelyen a velencések rabságából kiszabadultak, az ünnepek közé iktatták, és a szent szabadságnak szentelték. Ez a feledhetetlen jótétemény az utódok elméjébe is úgy beleplántálta magát, hogy a mi időnkben is idegen iga alatt nyögve nem felejthetik a magyar nevezetet. Mindenki úgy vélekedett, hogy Kálmán pusztán ezzel a csodálatra méltó tettével kiérdemelte a halhatatlanságot.

A velencések a nagy vereségtől és szomorúságtól megtörve, Dalmácia visszaszerzésének minden reményét elveszítve, és mert mindenféle alkalmatlanság zaklatta őket, úgy határoztak, hogy követeket küldenek Kálmánhoz, akik kérjenek békét, vagy ha ez nem megy, legalább hosszabb fegyverszünetet eszközöljenek ki. Évkönyveik azt írják, hogy a szenátus határozata alapján Falieri Vitálist, Giustiniani Orsót és Morosini Márton jegyzőt jelölték követnek, akik a legelső alkalommal elindultak Pannóniába. Amikor a király meghallotta, hogy közelednek, több főpapot és főurat elébük küldött, hogy méltóságuk szerint fogadják őket, és tisztességgel vezessék a színe elé. Miután pedig várakozásukat meghaladó nagyrabecsüléssel fogadták, és a király elé vezették őket, a többiek nevében Giustiniani Orsónak adták meg a szót:
Ha nem tudtuk volna pontosan, kegyelmes Kálmán, hogy ki az a király, akihez jövünk, bizony, a velencei tanács és nép sohasem döntött volna úgy, hogy hozzád küld minket, nehogy hiába kérjen valamit, vagy minket bősz ellenség hatalmának tegyen ki. (185) Azonban tudják, hogy te az isteni László unokaöccse és tanítványa, a legszentebb István király leszármazottja vagy, és tudják, hogy sem vallásosságban, sem kegyességben, sem az emberség bármely nemében nem maradsz el tőlük, ezért nem mint ellenfélhez küldtek minket hozzád, hanem mint az emberi ügyek kormányosához, mint köztársaságunk szentséges barátjához, hogy ne annyira a méltányosság, mint inkább a barátság jegyében tárgyalj velünk a békéről. Jól tudjuk, hogy megtanultál győzedelmeskedni nemcsak másokon, hanem önmagadon is, és a legkiválóbb királyokban ez a legtöbb. Dalmácia megszerzéséért ketten küzdöttünk, de okaink eltérőek voltak; mi kiterjedt birodalmunk jussát óvtuk, ti régi szövetségeseitek szabadságát igyekeztetek megvédeni. Sok és bizony súlyos háború folyt közöttünk, aminek során gyakran láttuk változni a szerencsét, mely hogy alaposan megtréfáljon minket, hol a velenceiekre, hol a magyarokra mosolygott, és minél kedvezőbbnek látszott, annál csalafintábbnak bizonyult mindkettőnkhöz. Nem tagadjuk, hogy a dalmátok és a tótok előbb engedtek a magyar, mint a velencei hatalomnak. (190) Mielőtt még Velence létezett volna, Attila ezt az egész vidéket mindenütt rombolta, perzselte, Dalmácia őshonos népét teljességgel kiirtotta. A tótokat, akik később Dalmáciát és Horvátországot elözönlötték, gyakran támadtátok és hódítottátok meg súlyos háborúval. Ha valamilyen fennhatóságot vállalniuk kell, ezek inkább kívánják a magyart, hiszen mindketten szkíták vagytok, és a hunoknak az istenség adott felhatalmazást az uralkodásra. A hunokat követően a velenceiek szerény kezdet után uralkodni kezdtek, és tudjuk, hogy mi sem vagyunk méltatlanabbak arra, hogy a sors úrrá tegyen minket, mint ők voltak. A végzet, mely a hatalmasok harcában gyönyörködik, azt akarta, hogy gyakran váltogassuk a győzelmet és a vereséget, és őszintén bevalljuk, hogy a dalmáciai háborúban nagyon súlyos anyagi és emberáldozatot szenvedtünk, de a tényeket csak kárhoztatni lehet s nem jóvátenni. (195) Sok dolog van, Kálmán, amit jobb szeretnénk meg nem történtnek tudni. Nem örülünk a háborúnak, amely kettőnk között esett, és sajnáljuk, hogy Dalmácia kedvéért szembekerültünk veled, de ha történetesen egyforma szerencsében részesültünk volna, mindketten ugyanazon bűnben lennénk vádolhatók vagy felmenthetők. Ám a vesztesnek minden joga odavan. Ha vétkeztünk valamit a dalmát háborúval, sokkal előbb megbűnhődtünk érte, mint ahogy a bocsánatot kérjük. Hozzád jöttünk tehát, Kálmán, hogy a velencei tanács és nép nevében békét és bocsánatot kérjünk, vagy ha ezt az igazság és méltányosság ellenére nem kapnánk meg, a lehető leghosszabb fegyverszünetet eszközöljük ki. Ne gondold, hogy félénkségből vagy erőink kimerülése miatt kérjük a békét, hiszen tudod, hány hadjáratot viselünk szárazon és vízen egyazon időben. A kegyes szíriai vállalkozás szólít el minket innen, amelyben sokkal nagyobb dicsőséget fogunk szerezni. (200) Tudod, hogy Gotfréd jeruzsálemi királyt testvére, Balduin követte; ez meghódította Egyiptomot, megölte királyát, a kalifát, majd meghalt. A másik Balduin követte őt, aki az elmúlt napokban megütközött Doloch parthus királlyal, és fogolyként Harranba vitték. Akik Jeruzsálemben életben maradtak, nagy sírással várják hajóhadunkat. Ez a háború sokkal inkább illenék felségedhez, mint a mi köztársaságunkhoz. Úgy gondoljuk tehát, hogy illetlen és méltatlan dolog tovább háborúzni a szent királyok nemes utódával, és szkíta fajotokból származó szövetségeseitekkel. Mivel tehát az a szándékunk, hogy az idén nagy hajóhaddal segítjük meg a szorongatott keresztényeket, akik ama dicsőséges és szent régiót a mocskos pogány barbárságtól megszabadították, hogy Jézus Krisztusért, megváltónkért keményen harcolhassunk, mert ennél a szolgálatnál nincs jövedelmezőbb, esedezve kérünk, hogy adj békét a te Velencédnek, köss velünk örök szövetséget, és tetszésed szerint birtokold Dalmáciát, hogy újítsuk meg most, Kálmán, a régi kapcsolatot és barátságot, amelynek birtokában Apuliában szerencsésen harcoltunk a normannok ellen, ne neheztelj ránk tovább, kérlek, mi minden tekintetben szeretni és tisztelni fogunk, ne tarts vissza minket a szentséges szíriai expedíciótól, hogy ne téged okoljon minden nemzet, ha Jeruzsálem a pogányok szolgaságában marad. (205) Ezt nemcsak a velenceiek kérik, hanem a legkegyelmesebb isten is, akinek a sírja kockán forog, aki téged teremtett, aki téged a legszentebb és legnemesebb nemzetségből teremtett és királyi trónusra ültetett, hogy ne csak Pannónia és az Észak javáról gondoskodj, hanem az egész keresztény társadaloméról is. Azt a gyalázatot, hogy bocsánatoddal mondjam, amelyet a jeruzsálemi hadjáratban szereztél, most teljességgel jóváteheted, ha tartós békét engedsz nekünk. És ezt nem kevésbé várják tőled a magyarok, mint a velenceiek, hiszen őket mélyen vallásos népnek tartják. Kérünk tehát, Kálmán, adj irgalmas szívvel bocsánatot nekünk, bármit is vetkeztünk, állítsd helyre a régi szövetséget és a tartós békét a velenceiekkel, vagy ha még nem tudtad legyőzni magad, engedj hosszú fegyverszünetet, hogy ne bizonyulj méltatlannak isteni elődeidhez, hivatásodhoz és hitedhez.
Giustiniani szónoklatára a király egy ideig könnyezett, és nehezen jutva szóhoz, röviden felelte, hogy sohasem akart háborút a velencei tanáccsal és néppel, nagyon sajnálja a fosztogatást, öldöklést és minden egyéb kártételt, ami itt is, ott is megesett, mindig csak szövetségesei érdekében, kelletlenül nyúlt fegyverhez; efölötti fájdalmát csakis ez a békekövetség enyhíti, amely a háború eredménye; ő a békét nemhogy a velenceieknek, egykori szövetségeseinek, de a pogány ellenségnek sem tagadja meg soha; (210) csak az az egy riasztja vissza, hogy talán nem szívből kérik, ezért megígéri, hogy a velencéseknek öt évre fegyverszünetet enged, azt tisztességgel és szentül megtartja, sőt, kívánságukra meg is fogja újítani, ha Dalmáciához nem nyúlnak. E válaszra a követek fellélegeztek, úgy gondolva, hogy hazájukat súlyos háborúságtól mentették meg. Néhány napig a királynál maradtak, ahol nagy tisztelettel és illemtudással bántak velük; aztán ajándékokkal mentek haza Itáliába.

http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2012/02/szent-laszlo.html

http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2012/01/elso-bela-es-elso-andras.html

http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2012/01/szent-istvan-ii.html

http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2012/01/szent-istvan-i.html

http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2012/01/geza-fejedelem.html

http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2012/01/csaba-kiralyfi.html

http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2011/12/atilla-roma-falainal.html

http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2011/12/atilla-ii.html

http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2011/12/szent-marton-es-anyos.html

http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2011/12/miutan-hunok-romai-eroket-kitapasztalva.html


http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2011/11/senki-sem-tagadja-hogy-szkita-nemzet.html


http://www.tankonyvtar.hu/tortenelem/magyar-tortenelem-080903-47

2012. február 12., vasárnap

Időjárás 2050-ben...

http://www.keptelenseg.hu/keptelenseg/idojaras-2050-ben-47289

A kisfilm nézése közbeni gondolataim:

- Ezt valakik finanszírozták
- Ez a nő engem meg akar rémiszteni
- Tárgyilagosan vágják a pofámba, hogy mit szeretnének.
- ... vagy tényleg csak jó szándékú figyelemfelhívás lenne?

Hm... Mindenki döntse el magában.

Tény, hogy hallani ezt is azt is, hideget-meleget. Kinek higgyen az emberfia?
A climategate ( http://neoltsal.blog.hu/2009/11/25/breaking_a_nagy_globalis_felmelegedes_csalas_lebuktak_a_hazug_tudosok ) botrány óta tudjuk, hogy az arra hivatott szakemberek is érdekek mentén teszik le kimutatásaikat az asztalra.
Azt is tudjuk, hogy a Föld alapvetően melegedő nagy-ciklusban van, amiről vajmi keveset tehet az ember. Azt is tudni véljük, hogy a szén-dioxidra szükségük van a növényeknek, ráadásul még meg is kötik azt a piszkok. Ebben a felvilágosult, modern társadalomban ez hallatlan modortalanságra vall, kéremszépen! :) Sőt, tán az üvegházhatásért leginkább az óceánok a felelősek - hát ez sem valami szép a Természettől...

Most már csak az a kérdés, hogy a globális felmelegedés sztoriba hogyan illik bele a déli megyékben egy hete tartó -10-20 fok és a hegyekben álló hó...
Hé, egy pillanat, egy pillanat! Van itt valami más is!!!

http://szegedindex.hu/wp-content/uploads/2012/02/haha-szeged-d%C3%B3mter.jpg

TT

2012. február 10., péntek

Hogyan tudná a Gondviselés megakadályozni a III. Világháborút?

Jó kérdés, mi?
Lehet, hogy vannak akiknek nevetségesnek tűnik, de talán érdemes elidőznünk ez kicsit ezen gondolat körül.
Kezdjük az elején! A nyugati háttérhatalomnak úgy hiányzik a harmadik világháború, mint egy falat kenyér. Nem csak azért mert így tudná befejezni a tervezett több évszázados (egyesek szerint több évezredes) „munkáját”, hanem mert egyszerűen nincs már más lépése. Az őket körülölelő hazugságfalak már akkorára nőttek, hogy a legkisebb igazság-szellőcske is darabokra tudná szaggatni az egész tákolmányt – mint ahogy ezt teszik is a nap mint nap napvilágot látó ügyek, történelmi feltárások, stb..
Szóval a háttérhatalom készülődik, szorgoskodik, dezinformál, nyöszörög, erőlködik, provokál, egyszóval megtesz mindent annak érdekében, hogy végre valamelyik ellenfele lépjen egyet, amire ő, a „demokrácia csendőre” majd tud válaszlépéseket foganatosítani.

Megfigyelhető egyébként, hogy a nyugati világban a filmek, és a számítógépes játékok segítségével a fiatalabb generációk részére egy nagyszabású felkészítési program indult el valamikor 15-20 éve, egy bekövetkezett (bekövetkezendő) Apokalipszis utáni időkre. Temérdek olyan FPS játékot dobtak piacra, amelyben a főhősnek át kell verekedje magát az elkorcsosult „embertársai” (illetve ami maradt belőlük) tömegén. Nem egyszer és nem kétszer fordul elő a történetekben olyan helyzet, hogy a pánikhangulat miatt lakóhelyét elhagyni kényszerülő lakosság az aluljárókig jut csak el… majd az Esemény után a főhősünk az összetorlódott, kiégett autóroncsok között kénytelen átbukdácsolni, folyamatosan fülelve a sötétben a kopácsoló hangokra, a léptekre, a furcsa hörgésekre, melyek az aluljáró zugaiból előmászó, még többnyire felismerhetően humanoid alkatú, de már emberi mivoltukból teljesen kivetkőzött lényektől erednek.
Ha igaz, amit néhány alternatív médiában láthattunk, hallgattunk, olvashattunk, akkor az USA a föld alatt át, meg át van szőve alagutakkal, aluljárókkal, sőt földalatti interkontinentális utakkal. A Denveri repülőtér anomáliáiról sokan foglalkoztak már, elég itt most csak megemlíteni, hogy az ott dolgozó munkásoktól kiszivárgott információk szerint irdatlan nagy földalatti alagutak, bunkerek és emberek tárolására készített termek vannak.
Az USA-ban élő magyaroknak azt üzenem, hogy ha netán a közeljövőben kapnak egy felszólítást, hogy jelenjenek meg a Denveri repülőtéren… hát ne tegyétek meg!

Népességcsökkentés – tervezett ÉS természetes folyamat is lenne?
A Bill és Ted zseniálisan álcázott kalandja c. igazságfeltáró dokumentumfilmben eléggé részletesen ki vannak vesézve a gazdag elit által tervezett népességcsökkentő programok, és ez ügyben tett lépéseik, de mi van akkor, ha ezek az emberek csak a Természet dolgát végzik?
Magában a Föld túlnépesedési kérdésében egyébként egyáltalán nincs egyetértés a szakemberek között sem. Egyesek szerint a Föld képes lenne még a mainál is többszörös létszámú ember eltartására, mások szerint töredékét bírja csak el a Föld „fenntartható” módon. Nyílván mindenkinek igaza van a saját szemszögéből, ám ebben a kérdésben egy dolgot kell nagyon megvizsgálni: a hogyant. Ha a nyugati világban élő emberek többségének életszínvonalát (értsd: több négyzetkilométernyi ökológiai lábnyom, pazarló életmód, szemétgyártás) vesszük alapul, akkor ebből az embertípusból a Föld valóban csak néhány százmilliót képes eltartani. Ha viszont a természettel összhangban élők emberközösségeket vesszük figyelembe, ahol még élénken él a köztudatban a „csak annyit vegyél el belőle, amennyire szükséged van, a többit hagyd ott” elve, valamint az „élni és élni hagyni” parancsa, akkor elmondható, hogy az ilyen felfogású (és életkörülményű) emberekből akár húszmilliárdot is képes a Földanya etetni.
Na most. Mivel úgy tűnik, hogy egy bizonyos folyamat minden embercsoportra igaz, név szerint az, hogy minél fejlettebb technikailag egy társadalom, minél nagyobb a személyes és családi jólét, annál kevesebb gyereket vállalnak, annál kevesebb utódnak éreznek szükségesnek életet adni. Míg az elmaradottabb, „fejlődő” (persze mit nevezünk ennek?) társadalmakban a közösségek ösztönösen természetszerűleg fel kell legyenek készülve arra is, hogy a fajfenntartás érdekében családonként megszült 5-6 gyerekből lehet, hogy a fele sem éri meg a felnőttkort, addig az európai és amerikai „modern” társadalmakban  nincs már meg ez a hajtóerő. De mivel az ENSZ által hírdetett oly magasztos célok, miszerint a fejlődő társadalmakban is létre kell hozni a jólétet (ne menjünk most bele ebbe a duplacsavart manipulációba), bizonyos országokban már azért megmutatkozni látszik, ezért talán elmondható, hogy a fejlődő „harmadik-világbeli” országokban is lezajlanak azok a szükségszerű folyamatok, melyek lelassíthatják a jelenleg még megfigyelhető népességnövekedést. Az életszínvonal növekedése tehát demográfiai csökkentést okoz.
Egy biztos! Ha ez a természetes folyamat nem lenne, akkor az ember milliárdokat „gyártó” keleti államok már régen elszívták volna a Föld összes tartalékát (bár erre komoly esély van elnézve Kína globális erőforrás-megkaparintó programját…)

Azonban, mindezen fenti okoskodás eltörpül a mellett, amire a Természet ereje, hatalma, illetve beavatkozó képessége önmagában képes. Tudjuk jól, hogy ha valamelyik faj elszaporodik, akkor annak természetes ellensége is elszaporodik. A Természet a harmóniára törekszik, nem engedi az egyensúly eltolódását.
Jelenleg azt látjuk, hogy az emberiség számának növekedését még az életszínvonal növekedése sem képes igazán lassítani, illetve nagyon eltolódnak az arányok a mongoloid és színesbőrű embertársaink irányában. Erre a folyamatra nyílvánvalóan reagál a Természet, ha akar, de ha nem akkor itt van a „mi” jó kis elitünk, amelyik ezen az ügyön dolgozik már egy ideje. Bill Gates emlékezetes elszólását érdemes idéznünk:
„A világon jelenleg 6,8 milliárd ember él ... várhatóan eléri a 9 milliárdot. Amennyiben jó munkát végzünk a védőoltások, az egészségbiztosítás és a reproduktív szolgáltatások terén, ezt talán 10-15 százalékkal tudjuk csökkenteni."
Jogos-e tehát a kérdés, hogy az ilyen kijelentésen felháborodjunk-e, vagy köszönjük meg Billnek, hogy elvégzi a Természet dolgát? Nem lenne helyesebb talán rábízni a Gondviselésre az ügyet? De mi van akkor, ha a Gondviselés Bill-t választotta eszközéül?? Mi van akkor, ha az összeesküvés elméletekben gyakran előforduló konteó, miszerint a vírusokat laborokban gyártják le a gyógyszermaffia megrendelésére, mégsem így van, hanem a vírusokat maga a Föld hozza létre így segítvén megőrizni az egyensúlyt? Ki tudná ezt eldönteni…?

Jelen írás címében arra keresünk választ, hogy hogyan tudná a Gondviselés megakadályozni a III. Világháborút? Mi van akkor, ha a Gondviselés nem is akarja ezt megakadályozni…??
Erre nem is merhetünk gondolni, mert Isten, az Élet létrehozója és táplálója miért akarná megölni gyermekeit? De akkor miért hagyta kipusztulni a dinoszauruszokat? Kellett a hely egy fejlettebb létformának? És mi a helyzet ma az emberrel? Olyan fejlettek vagyunk hogy csak na, de közben elfelejtettünk embernek maradni… ergo…
Ismételten tegyük fel a kérdést: hogyan tudná a Gondviselés megakadályozni a III. Világháborút? Az emberek szívében? Remélhetőleg mindenki környezetében tapasztalható a változás, az emberek egy része érzékenyebben tekint a világra mint régebben. Ezek az emberek nem akarnak egymás farkasai lenni. Ezek az emberek nem akarnak háborúsdit játszani, hódítani, másokat leigázni, gyilkolni, elvenni mások javait.
Ezek az emberek Emberek tudtak maradni ebben a vaskorban is. A Gondviselés óvja őket!

A világméretű vérengzés elkerülésére a Gondviselésnek biztos számos egyéb módszere is van. Példaként említhetjük, hogy idén nyárra olyan mértékű napkitörések várhatóak, melyek teljesen leállíthatják a műholdrendszereket, megbénítva a kommunikációt, a mobilhálózatokat, a HAARP-ot, sőt még tán az elektromos hálózatot is. Ilyen körülmények között az amerikai hadsereg kétszer is meggondolja, hogy támadást indítson-e még egy olyan ország ellen is, mint Irán, de pláne Kína, vagy Oroszország ellen. Ugyanis az amerikai hadsereg a technikai fölénye nélkül fabatkát sem ér a „hagyományosnak” mondható, többnyire emberi erőforrásokra épülő haderőkkel szemben. És különben is! Az USA hadereje túlságosan ellustult, túlságosan hozzá van szokva technikai csodáihoz, így azok elvesztése esetén fejvesztve rohannának haza – már ha egyáltalán bele mertek kezdeni ebbe az őrületbe.


Aki jól figyelt az már tehát két választ is kapott arra, hogy hogyan kerülhető el az emberiség megtizedelése. Feltéve ha megérdemeljük.
Feltéve, ha a mentést terv szerepel a Gondviselés listáján...

TT

2012. február 8., szerda

Szent László


Lászlóról azt a csodát beszélik, ami e férfi szentségétől nem is idegen, hogy amikor lándzsát ragadva felült a lovára és karéjozott vele, hogy beszéddel és példamutatással fellelkesítse a katonákat, fordulás közben a rúd véletlenül megérintett egy tövisbokrot, amelyben egy hófehér menyét üldögélt, és ez, mint a küszöbön álló győzelem előhírnöke, a nyélen a herceg üdvözlésére leszaladt az ölébe. (285) Nézzétek, bajtársaim, ezt a jelet, szólt, mely mai győzelmünket jövendöli! Isteni oltalom alatt csatázunk, mert a jámborságot és a vallást védelmezzük, a magyar nemzetet akarjuk megszabadítani a német szolgaságtól. Nem hagyhatjuk hivatalában Salamont, aki árulókkal és gonosz tanácsadókkal van körülvéve. Eltűrtük a nélkülözést, a bujdosást, a száműzetést, az összes viszontagságot, hogy a kezünket ne fertőztessük rokoni vérrel. De amikor azt látjuk, hogy a németek praktikái nekünk is ártalmunkra válnak meg az országnak is, a közjóval együtt magunkat is meg kívánjuk védeni. Tudjuk, hogy a jó akaratúakat sohasem hagyják cserben a segítő isteni szellemek, higgyétek el, hogy a mindenható és jóságos Jézus Krisztus kegyelme mindig mellettünk lesz, mint erről e hófehér menyét jövendöléséből ti is meggyőződhettek. Verekedjetek hát bátor lélekkel, és ragadjátok meg a megjövendölt győzelmet. Én pedig megígérem, hogy ha az isten adja, ma úgy fogok küzdeni az ország javáért és hasznáért, hogy vagy győztes, vagy az ellenség sűrűjében dicsőségesen elesett hadvezérként láttok meg engem.
(290) Majd haladéktalanul megadatja a csatajelet, és elsőként maga ront heves rohammal az ellenségre; a katonák ennek láttán egytől egyig hasonló merészséggel veselkednek neki a csatának. Ottó, a csehek hercege, aki a jobb szárny élén áll, nem kisebb tűzzel veti bele magát a küzdelembe. Salamon a hegyről leereszkedik a mezőre, a bal szárnyra Videt állítja a bácsiakkal, a jobbra Ernyét, ő maga a seregzömmel középre áll. A cseh század Ottó vezérletével az ütközet kezdetén olyan heves rohamot indít Vid ellen, hogy a király hencegő ispánja némi ellenállási kísérlet után meginog, mire azok megnövekedett lelkesedéssel csúf vereséget mérnek rá meg a bácsiakra. Mindenki úgy vélekedett, hogy megérdemelten történt így, mert először az bűnhődött, aki az átkos testvérháborút okozta. (295) László testvéri szeretettől ösztönözve nagyon félti Gézát, ezért szándékosan elcseréli vele a címerét, arra számítva, ami meg is történik, hogy Salamon legelőször Géza herceg csapattestét fogja óriási erővel megrohanni, akit nem sokkal előbb már legyőzött, mert e siker birtokában a többiek fölött már könnyen megszerezheti a diadalt. Ezért testvére biztonságára ügyelve a támadás egész lendületét magára vonja. Elképzelése nem is bizonyul alaptalannak, mert a király, amint megpillantja Géza jelvényét, veszekedett dühvel azonnal ahhoz a hadsorhoz rohan, arra gondolva, hogy az egyszer már megvert ellenfelet könnyen megugrasztja. Alig kezd a verekedéshez, már látja, hogy nem Gézával, hanem a hős és győzhetetlen Lászlóval akadt össze, és rájön a címercserére. Mindjárt megérti, hogy reményében csalódott, és úgy véli, hogy a legkevésbé sem ajánlatos a félelmetes vezérrel megverekednie, hanem csapatával máshova kell fordulnia, ahol nagyobb sikert remélhet; ezért hátat fordít, és rögtön Géza felé indul. Amikor László észreveszi, hogy a király tőle való félelmében másfelé vonul a csapatával, tüstént a nyomába ered, ő hátulról, Géza szemből támadja; Salamon látja, hogy a két fivér közé szorult. (300) És bár elölről igen tekintélyes csapat szorongatja, mégis hátulról csépelik keményebben. A megszorult királynak nem jut más az eszébe, csak az, hogy ki-ki önmagáért a legbátrabban álljon helyt halálig. Mivel a támadás elhárítására nem látszik lehetőség, úgy gondolja, hogy az ellenfél legalább súlyos véráldozattal szerezzen győzelmet. Eközben az alemannok nagy veszteségeket szenvednek, és velük együtt az olaszok egy jelentékeny hadteste is odavész, mely – hogy ne haljon bosszulatlan – jó sok magyart lekaszabol. Végül is Salamon embereinek nagyobb része elhull, a többi fogságba esik, és ő néhányadmagával elinal; Szigetfő faluhoz fut, ahol átkel a Dunán. Márton fia, Opos, nem távozik mellőle. Aztán Mosón vidékére húzódik vissza, mert tudja, hogy felesége és anyja ott tartózkodik. (305) László és Géza levágja, elfogja a többit, egy részt szétkerget, és üldözi a királyt a nap második órájától késő estig. Azt mondják, hogy ebben az ütközetben nemcsak az alemannok és az olaszok, hanem a magyarok közül is hatalmas tömeg veszett oda, sőt az életben maradt győztesek nagy része is megsebesült.
A jámbor László a jeles diadal elnyerése után, amint kissé összeszedte magát és az elesettek tetemeit számba vette, keserves sírásra fakadt. Arra gondolt, hogy akik meghaltak, Krisztusban mind a testvérei voltak, zokogott mindkét sereg vesztén, átkozta a szerencse hatalmaskodását, mindenekelőtt az emberi ostobaságot, és e világ vakságát okolta, amely miatt senki sem remélhet békét és nyugalmat. Mert azok, akik uralkodásra születtek, képtelenek a nekik járó királyságot vérözön és kárvallás nélkül megszerezni, akik viszont szolgálatra, azokat a kötelező engedelmességtől nap mint nap ármánykodás téríti el. (310) Azt hajtogatta, hogy a halandók nyomorúságos élete szakadatlan vihar, és egyre csak jajongott: Engem és fivéremet a szükség hajszolt olyan helyzetbe, hogy testvérháború nélkül sem méltóságunkat, sem atyai jussunkat nem tarthattuk meg, és számunkra semmi sem volt veszedelmesebb, mint az ősi föld. Unokatestvérünk szemében annyira becses volt a gonoszok tanácsa és az elhintett gyanakvás, hogy ez a szerencsétlen a mi pusztulásunkat kívánta leginkább. És ráadásul oly ferde képzelgésbe esett, hogy nagyobb biztonságban hitte magát az idegenek, mint az övéi között. Ó, a szerencsétlen, rossz tanácsadóknak olyannyira kiszolgáltatott Salamon, hogy miattuk a testvéri szeretetet valami roppant kárhozatos dolognak hitte! Ó, mi szerencsétlenek, akiknek nemcsak az életünkért és a méltóságunkért, hanem az ország szabadságáért is harcolva a saját vérünkben kellett megmártanunk a kezünket! (315) És magamat másoknál is boldogtalanabbnak mondhatom, hiszen én az isten szolgálatára születtem és rendeltettem, melytől visszatart a testvéri szeretet és az államérdek. Bár csak meghalhattam volna mindnyájuk helyett, és feláldozhattam volna a fejemet a közjóért, és én szenvedtem volna halálbüntetést mindnyájuk vétkeiért! Hiszen László számára semmi sem lehetett volna kívánatosabb e dicső és üdvös végzetnél, és sem az unokatestvér gyűlölete, sem a fivér szeretete nem késztetett volna rokoni vér ontására, ha az isteni gondviselés előjeleivel nem int a testvér s egyben a jövendő király megvédelmezésére. Mert ha istentelen háborúban kellett volna harcolnom, bizony, inkább akartam volna meghalni, mint az enyéimmel verekedni, és a parancsoló mennyei intést semmibe venni. Te pedig, világ legkegyesebb oltalma, aki szentséges véreddel megváltottad a halandók minden bűnét, és aki nem utasítod el a szívből könyörgők imáját, valamennyi itt elesett híved lelkét vizsgáld meg és tisztítsd meg minden szeplőtől, töröld el vétkeiket, legszentebb halálod emlékezetére mentsd meg őket az örök pusztulástól, inkább engem törölnél ki az élet könyvéből, aki a legnagyobb bűnös és az öldöklés okozója vagyok, mint azokat, akik elhullottak, és mindezt ránk áradó jóságodra, a kereszten kiontott véredre, legkegyelmesebb szülődnek, a hatalmas istennőnek könyörgésében és pártfogásában bízva kérem tőled. (320) Amikor pedig már sokat sírt és jajgatott, gondoskodott az összes holttest méltó temetéséről, ezért mindegyiknek rangja szerint megadatta a végtisztességet, és az isteni Mártonnak tett fogadalmát beváltotta a Mogyoródon egy templommal, amelynek odaadta az ellenséges fegyverzsákmányt; tekintélyes jövedelmet is rendelt, amelyből állandóan gyászmisét tartottak a megholtakért. A foglyok között említik a teuton Marchardot és Szvatoplukot, a csehek kapitányát, kiknek lovassága odaveszett, ők maguk halálos sebet kaptak.

Géza tisztes temetése után a magyarok a királyválasztással kezdtek foglalkozni. És bár Salamon, a törvényes király, ott volt a határ mellett, akit bízvást visszahívhattak volna, sőt, ő levéllel, kéréssel, néha vesztegetéssel sűrűn szorgalmazta is, hogy ezt tegyék, azonban Lászlót nem bírták kiverni a fejükből; mert valahányszor az ország hasznára és javára gondoltak, legkívánatosabbként a szentséges herceg becsületessége és bátorsága jutott az eszükbe; emlékezetükbe idézték e férfi igazságosságát, jámborságát, bölcsességét, vitézségét, főleg pedig mély vallásossággal párosult életszentségét, tudták róla, hogy nem tartja sokra az e világi szerencse mosolyát, nincs kitéve nagyravágyásnak, nem fűti ocsmány bujaság, de megveti a múlandó méltóságot, és haláláig őrzi tisztaságát. Ehhez járult a lelki nagyság, a fékezhetetlen testi erő, tettben és szóban az állhatatosság, a hallatlan szívélyesség, a nyájasság, övéi és mások iránt az áradó jóság. Mindez oly nagy szeretetet keltett iránta, hogy hő fohászkodással kívánták és magasztalták. (95) Csodatettei sem múltak el az emlékezetből, a hőstettek sem, amelyek nemcsak uralkodásra, de isteni tiszteletre is méltónak mutatták. Tüzelte a lelkeket pazar jótékonyságának és bőkezűségének az emléke, melyet senki sem feledhetett. Sokan mondogatták, hogy Magyarországon ő a szemérem egyetlen őre, a nyomorultak menedéke, a szentség példája, nemzetének megmentője, mások azt hirdették, hogy ő a hivatástudat páratlan mestere. A nyomortól megszabadított koldusok, a segítségével fölemelkedett elnyomottak, a rabságból kiszabadított, hozománnyal felruházott szüzek, a védelmét élvező becsületesek és a jótékonyságából részesült mindenféle rendű és rangú emberek tolongva gyülekeztek a királyválasztó országgyűlésre, hogy szavazathajhászás és korteskedés nélkül önként adják rá a voksukat. Mindenkit erre ösztönzött a szeretetreméltóságot sugárzó fenséges tekintet, a testrészek harmóniáját mutató daliás alkat; a többi ember közül vállal kimagaslott. (100) Ítélkezéskor oly nagy mérsékletet tanúsított, hogy nemcsak igazságosnak, hanem irgalmasnak is tartották, ezért melléknevén kegyesnek nevezték

Miután erre az országgyűlésre a püspökök, főurak, a városokból és falvakból az elöljárók mind összejöttek, Lászlót egy akarattal királynak választották, és mielőtt a gyűlésbe belépett volna, valamennyien királyként köszöntötték. A rangot alázatosan visszautasította, de a leghevesebb kérleléssel rákényszerítették elfogadására; nagyon jól tudta ugyanis, mekkora fáradsággal jár e vészteli és forrongó ország kormányzása, és az annyi sok népről, nemzetről való számadás, egy ilyen jelentős közéleti szerep elvállalása, mikor a magánéletben is nehéz tisztességesen élni. Emellett az isteni szolgálat lelkében régen dédelgetett tervét ez a közhivatal meghiúsította. Amikor azonban eszébe jutott az a platói mondás, hogy nemcsak magunknak születtünk, hanem a hazánknak és a barátainknak is, arra gondolt, hogy hasznára lehet az államnak. Végül is a kérlelés meggyőzte, és az ország gyeplőjét szerencsére a kezébe vette, azonban a királyi koronával megkoronázni nem engedte magát, mert tudta, hogy Salamon még él; (105) jogtalanságnak tartotta a törvényes király koronáját elbitorolni; reménykedett jövőbeli kiegyezésükben, és bízott abban, hogy ez a mértéktartás elősegíti azt. És nem is vette föl ezt a jelvényt mindaddig, míg meg nem tudta, hogy már törvényesen megteheti. Sokan mondják, hogy azért járt el így, mert megvetette az emberi dicsőséget. A hatalom csúcsára feljutva, legfontosabb dolga az volt, hogy templomokat alapítson, támogassa a vallást, bőségesen ellássa a papi testületeket, példájával az isten tiszteletére buzdítson másokat, és semmit sem ápolt lelkesebben, mint a jámborságot, amelynek kötelességét a legkisebb ízben sem hanyagolta el. E mennyei fejedelemben azt tartották a legcsodálatosabbnak, hogy egyképpen tett eleget az isten tiszteletének és a kormányzásnak, egyik sem ment a másik rovására, holott mindkettőben egyszerre kitűnni a legnehezebb dolog.

László, aki vágyakozott erre az üdvös dicsőségre, a húsvét ünnepét Bodrog városkában ülte, amikor küldöttek érkeztek hozzá Gáljából, Hispániából és Bretagne-ból. (265) Apannóniai évkönyvek azt mondják, hogy Vilmos, a francia király öccse, különmegbízottakat is küldött hozzá, akik a többieknél is buzgóbban kérlelték a királyt, hogy pápai felhatalmazással és a keresztény nép kívánságára megváltónk sírjának a szerecsenek hatalmából való kiszabadításáért vállalja el ezt a hadjáratot, fogadja szívesen a szentséges expedíció ráruházott vezetését és főségét, ne utasítsa vissza a szent légiók parancsnokságát, melyek a hitetlenség megbocsáthatatlan bűneit fogják megtorolni. A király nem kérette magát sokáig; köszönetet mondott először is a jóságos és mindenható Jézus Krisztusnak, hogy legderekabb népeit ilyen gyönyörű tettre sarkallta, aztán a keresztény hatalmasságoknak, leginkább azoknak, akik a küldöttség közvetítésével ezt a legdicsőségesebb kapitányságot felajánlották. Örült a szent vállalkozásnak, aztán vidáman és bátran elfogadta a legszentebb hadvezérséget, a követeket tisztességgel ellátta, és busásan megajándékozva bocsátotta el. Az ünnepélyes búcsúztatás alkalmával Magyarország összes főpapja és főnemese előtt bejelentette, hogy ebben az évben végrehajtja a jeruzsálemi hadjáratot; ezért mindenkit átölelt, figyelmükbe ajánlotta az ország gondja viselését, azok pedig szomorúan és könnyezve távoztak.

Amikor az isteni király halálhíre elterjedt, egész Magyarországot akkora zokogás rázta meg, hogy nem találtál falut, amely ne zengett volna a szakadatlan siralomtól. Egyesek a haza atyját, mások a legkegyesebb királyt gyászolták, egy rész az ország egyetlen oltalmáért, hős védelmezőjéért kiáltott, sokan a szegények atyját, sokan a szent életű fejedelmet, a szüzesség menedékét emlegették, mind versengve magasztalták áldó jelzőkkel, és senki sem a rangja miatt dicsérte. Három éven át siratták a legjobb és legkegyesebb királyt gyászruhában vagy nyíratlan szakállal. A tánc és a játék megbénult, az ének és a lant megnémult. Mindenki önként tartózkodott a mulatságtól, és a jókedv száműzetett. Hogy milyen fejedelmet veszítettek el, megmutatták a bekövetkező csodajelek.

http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2012/01/elso-bela-es-elso-andras.html

http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2012/01/szent-istvan-ii.html

http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2012/01/szent-istvan-i.html

http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2012/01/geza-fejedelem.html

http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2012/01/csaba-kiralyfi.html

http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2011/12/atilla-roma-falainal.html

http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2011/12/atilla-ii.html

http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2011/12/szent-marton-es-anyos.html

http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2011/12/miutan-hunok-romai-eroket-kitapasztalva.html


http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2011/11/senki-sem-tagadja-hogy-szkita-nemzet.html


http://www.tankonyvtar.hu/tortenelem/magyar-tortenelem-080903-47