2010. október 29., péntek

A SZÖRNYŰ TITOK, AVAGY A "ZANDVOORTI ÜGY".

Leginkább a híres F3 autóversenypályáról ismert a Zandvoort nevű tengerparti holland városka, de van aki számára Zandvoort a szörnyűségek szörnyűségét idézi, az úgymond "Zandvoorti ügyet".


Vervloesem Marcel belga magán-nyomozó 1989-ben alapítja meg a "Morkhoven" néven ismert non-profit pedofília-ellenes szervezetet. A következő évben már a szervezet leleplezi egy belga gyermekotthon pornó-filmforgató tevékenységét. A hatóságok először nem akarnak hallani sem róla, de Vervloesem készen áll kitálalni a sajtónak és beindúl az igazságügyi gépezet. Hat év keserves eljárás után azonban, az itélet csak az intézet bezárása lesz...


1992-ben, a Morkhoven szervezet egy nemzetközi pedofil hálózat nyomára ered, amelyről hamarosan kiderül, hogy Portugáliából látja el gyerekekkel a belga pedofil piacot. Hosszú nyomozás után, 1996-ban, egy olyan CD lemez kerül Vervloesem tulajdonába, ami sok rendszeres pedofil "fogyasztó" adatait tartalmazza. A lemez át van adva a belga hatóságoknak, de az ügy el lesz tussolva. Ugyanakkor, Vervloesem segítségét kéri egy berlini házaspár akinek eltűnt a kis gyereke. 1998-ban, a nyomok a holland Zandvoort városhoz vezetnek, ahonnan egy bizonyos Ulrich Gerrit pedofil felvételeket terjeszt. Itt kezdődik a "zandvoorti ügy". Vervloesem felkeresi Ulrich-ot, aki megijed és át ad neki egy CD lemezt amin több száz gyerekkel készített erőszakos felvételek láthatók, valamint számos kompromittáló képek az elkövetőkről. Ulrich Olaszországba menekül, de útközben még felhívja Vervloesem-et és elárulja neki hol rejtett el a lakásán 20 hasonló lemezt. Olaszországban hamarosan Ulrich gyilkosság áldozata lesz...


A Vervloesem által megszerzett 21 "zandvoorti lemezek" közel százezer (!) videó felvételt tartalmaznak több ezer gyerek és csecsemőről (!). Egy interjúban Vervloesem nem csupán megerőszakolt, hanem szögesdrótokkal megkötözött vagy felakasztott, tűzzel-vassal halálra kínzott gyerekekről készült felvételeket is említ. Az egyik lemezen a berlini házaspár felismeri az eltűnt kisfiát... Az Interpol szerint, az ilyen felvételek általában "gyermekpornóra szakosodott rejtett forgató-stúdiókban" vagy cinkos gyermekotthonokban készülnek. Vervloesem szerint Ulrich csupán az egyike volt azoknak, akik egy nemzetközi pedofil-hálózat tagjaiként árulják a portékát. Az Interpol azóta is rendszeresen razziázik a pedofil körökben, de egyrészt mindig csak kishalak vannak letartóztatva, másrészt pedig el van hallgatva, hogy nem csak gyermekpornóról és prostitúcióról szól a pedofil biznisz, hanem sok esetben az elrabolt gyerekek halálra kínzásáról és lemészárlásáról készített videofelvélek ("snuff movie") forgalmazásáról olyan perverz emberek felé, akik hajlandók több tízezer eurót fizetni egy-egy felvételért.

Miután a német házaspár felismerte elrabolt gyerekét az egyik "zandvoorti lemezen", a holland hatósságok nyomozást indítanak, de hamarosan le is állítják. Vervloesem nyilatkozata szerint egy interjúban, az egyik holland nyomozó nem hivatalosan közölte vele, hogy muszáj volt befagyasztani az ügyet miután a nyomok a holland társadalom legfelső rétegéhez is vezettek. A belga hatóságok pedig egyenesen Vervloesem-et tartóztatják le... pornografikus anyag birtoklásért (!). Biztos ami biztos, gyerekek megerőszakolásával is vádolják, hiába vonja vissza több "tanú" a terhelő vallomását, egyikük elismerve azt is, hogy néhány száz eurót kapott a hamis vallomásért. A Morkhoven szervezet irodáját is felforgatja a rendőrség. Gina Bernaer, az egyik női tagja másolatokat küld Svájcba a "zandvoorti lemezek" egy részéről a "Nemzetközi Egyesület a Gyermek Méltóságért" szervezetnek (CIDE - Comité International pour la Dignité de l'Enfant), aki tovább küldi ezeket az Interpolnak de egyébként hallgat. Ekkor, Gina Baerner autójának elromlik a fékje és a nő meghal...

Ezután, a Morkhoven szervezet a belga királyt és a francia kormányt próbálja riasztani. Egyedül a franciák reagálnak és nyomozást indítanak. 2001-ben Vervloesem ideiglenes szabadlábra van helyezve és attól fogva interjúkat ad belga, francia és holland riportereknek, valamint belga és holland televízíó riportokban szerepel, hogy az ügy ne merüljön feledésbe. A francia nyomozás során több, mint negyven francia család fogja felismerni eltűnt gyerekeit a "zandvoorti lemezeken", de "bizonyíték hiányában" az ügy még is le van zárva 2002-ben. 2008-ban pedig a belga hatóságok közlik, hogy "eltűntek" a lemezek a belga dossziéból és nyomban Vervloesem-et négy év börtönre is ítélik. Ekkor, a német testnevelő tanárnő Janett Seemann videó-üzeneteken keresztül próbálja felhívni Angela Merkel és XVI. Benedek pápa figyelmét a "zandvoorti ügyre". Néhány héttel ezután Janett Seemann nyomtalanul eltűnik...
Ma már Vervloesem súlyosan rákbeteg. A hatóságok nem engedélyezik a kórházba szállítását, sőt látogatási, valamint levelezési tilalom is van ellene és a börtöni lelkész sem találkozhat vele. Lehet, hogy már nem is él? Kinek érdekében áll elhallgattatni ezt az embert? Hová vezetnének az általa felgöngyölített szállak? A "Missing Children Europe" szervezet szerint több, mint 70 000 gyerek tűnik el nyomtalanul Európában minden évben. Az UNICEF szerint több, mint három millió gyerek tűnik el nyomtalanul világszerte minden évben.

mézesmózes

Hivatkozások:

http://www.droitfondamental.eu/-00-Princesse_de_Croy_et_le_Werkgroep_Morkhoven___hu.htm
http://www.egaliteetreconciliation.fr/Marcel-Vervloesem-le-chasseur-de-pedophiles-se-meurt-en-prison-3884.html
http://pressemitteilung.ws/node/136891
http://www.facebook.com/group.php?gid=133307403369308
http://www.foreversearching.com/index.php
http://innocenceendanger.org/en/innocence-en-danger/statistiques/
http://www.unicef.org/protection/index_exploitation.html
http://www.missingchildreneurope.eu/

2010. október 26., kedd

"jó mulatság, férfimunka lesz, s remélhetőleg az ország is hasznát látja"

Mondta ezt Orbán Viktor a szeptember 04-i kötcsei találkozón, és még mielőtt valaki a felcsúti focicsapat NB 1-be kerülésére gondolna, ki kell ábrándítsam. Orbán ezzel a kifejezéssel az új alkotmányra utalt, amit 2011 tavaszán mindenképpen el kell fogadni.
Érdekes már a felvezető címen is elgondolkodni, kiváltképp az üzenet sorrendiségén, hiszen nagyjából képet ad arról, hogy valójában mit szán nekünk Orbán az új alaptörvénnyel, de nézzünk bele kicsit közelebbről ebbe az alkotmányosdiba, már amennyit erről az egész színházról nagy vonalakban tudni lehet, és amennyi egy blog bejegyzés kereteibe beleférnek.


Anthony Kennedy és Orbán Viktor. Az amerikai főbíró a kormányfő alkotmány-előkészítő szakértőivel is találkozott. Valóban jó mulatságnak tűnik...

Az országgyűlés még nyáron elfogadta azt a határozati javaslatot, amely létrehozta az alkotmányelőkészítő eseti bizottságot. A 45 fős testületbe a Fidesz 26, a KDNP 4, az MSZP 7, a Jobbik 6, az LMP pedig 2 képviselőt küldhet. A testület feladata lesz, hogy év végéig a parlament elé terjessze az új alkotmány alapelveire vonatkozó javaslatát.

Orbán ez év májusában még úgy nyilatkozott, hogy tervei szerint 2012 közepén vagy végén lesz új alkotmány, ezt szeptemberi kijelentésében már 2011 elejére teszi. Vajon hová ez a sietség? Rezeg a léc az NWO kitervelői alatt? Netán 2011 közepe felé már felére csökkenhet a narancsrajongók száma?

A parlamenti bizottság mellett Orbán kezdeményezésére létrejött egy az alkotmány koncepcióján dolgozó testület is, amelynek Boross Péter egykori miniszterelnök, Pálinkás József MTA-elnök, Szájer József és Schöpflin György EP-képviselő, Stumpf István korábbi kancelláriaminiszter és Pozsgay Imre egykori reformkommunista politikus a tagja.

Nos a neveket olvasva forogni kezd az ember gyomra, és jogosan teheti fel a kérdést, vajon mitől lesz ez új alkotmány? Mitől fog ez gyökeresen más erkölcsi útmutatást adni, mint a 49. évi XX-as törvény?

Egy bizonyos. Ez az alkotmány megint nem a magyar nemzet érdekeit fogja szolgálni, de ennek ellenére széles körű támogatást kap majd, mert ez a bohózat is annak jegyében születik, hogy a magyar ember hátán szántani is lehet, csak nemzeti színű legyen az eke.

Az úgynevezett preambulum egészen biztosan nagyon jól megfogalmazott, a Szent-Koronát, nemzeti egységet emlegető, narancsszívet facsaró része lesz az alkotmánynak, előkészítve ezzel a megtévesztés ördögi fokát, a tartalmi részét.

A média egyelőre a nagy nyilvánosság elé kevés koncepciót tár, de van köztük néhány, ami felett kár lenne elsiklani. A teljesség igénye nélkül kiemeltem párat:

- A közpénzügyi munkacsoport részkoncepciója kimondja azt, hogy a kincstári vagyon elidegeníthetetlen.

Ezen jót mosolyogtam így 2010-ben, mikor 20 év alatt sikeresen szétlopták az országot, nekünk már csak a lerágott csontszilánkok maradtak. Továbbra is kérdés azonban, hogy mit tekintünk kincstári vagyonnak? No ezt már nem definiálja az alkotmány. Az elvtársak eldöntik, de ugorjunk egyet:

- Az állam adóssága nem nőhet jobban, mint az infláció. Azt javasolják, hogy az új alkotmány utaljon arra: az országgyűlés fenntartható, az európai uniós szabályokkal összhangban álló költségvetést fogad el. A büdzsével kapcsolatban azt is kimondanák: ha a költségvetést a pénzügyi év március 31-ig nem fogadja el, a köztársasági elnök feloszlatja a parlamentet.

Húú, nehéz ehhez bármit hozzáfűzni, ugyanis ez a javaslat „nesze semmi, fogd meg jól”. A költségvetés további harmonizációja az uniós jogszabályokkal minden bizonnyal EU birodalom erősítését tűzi ki célul, de nagyon homályos a megfogalmazás. Az államadósság maszlag jó lehet arra, hogy Orbán a jó nép képébe vágja: kell a megszorítás, ellenkező esetben alkotmányellenes a költségvetés. Az utolsó mondat inkább demagóg, vagy úgy is fogalmazhatnék, hogy „álszankció” szerepet tölt be, mint valós tartalmat.

- az Állami Számvevőszék és a Magyar Nemzeti Bank elnöke felelős minden mulasztásért, törvényellenes eljárásért, amit maga követett el, vagy amiről bár tudomása volt, de nem tájékoztatta róla az országgyűlést. Az MNB nem fogadhat el utasítást a kormánytól vagy - az Európai Központ Bank kivételével - az Európai Unió intézményeitől - ezt a rendelkezést is beépítenék az új alkotmányba.

Nekem erről a javaslatról egyből az jutott eszembe, hogy szegény Drábik biztos vérnyomáscsökkentőt vett be, mikor ezt meghallotta. Drábik minden előadásában hangsúlyozta, hogy az MNB egy egyszerű feles törvénnyel visszaállítható a magyar nemzet érdekeit szolgáló intézménnyé, a Fidesz azonban ezt a problémát is megoldja. A pénzügyi szuverenitásunk visszaszerzésére irányuló bármely jövőbeni kísérlet végleg halálra van ítélve. A mostani demokratikus játszótér homokozójában egész biztosan. Aztán itt az ÁSZ.
Az ÁSZ-nak felelni kell minden mulasztásért, törvényellenes eljárásért, de kérdem én, mi van az ÁSZ által feltárt privatizációs, és vagyonkezelési visszaélésekkel? Az ÁSZ a vagyonkezelőt (MNV) megalakulása óta bírálja, a részvényesi joggyakorlónak pedig már többször javasolta a szükséges felelősségre vonást azokkal szemben, akik miatt az MNV Zrt. éves beszámolóinak törvényessége, hitelessége, a felelősség megállapítása nem volt biztosított. Eddig azonban felelősségre vonás nem történt, és nem is fog. Szegény megvezetett szavazók komolyan elhitték, hogy elszámoltatás lesz ebben az országban?
Akkor ez az új alkotmányba tervezett passzus kinek is jó megint?

- A Jobbik a munkacsoportban azzal az előterjesztéssel élt, hogy a bíróságok a Szent Korona nevében hirdessenek ítéletet, ezt azonban a többi frakció nem hagyta jóvá.

Ennek részben örülök, mert ez, amit itt új alkotmányként körvonalaznak, köszönő viszonyba sincs a Szent Korona értékrendjével, így egy korrupt bíró ne merje szájára venni a Szent Korona nevét, mikor pl. Budaházy Gyurit elítélik.

A pártok delegáltjainak lehetősége volt 5-5 külső szervezetet is bevonni az alkotmányozással kapcsolatos javaslatételt illetően. A Jobbik részéről az egyik ilyen a HVIM volt. Nem volt hosszú életű az együttműködés, mert egy e-mail végére beszúrt Szálasi-idézet miatt kizárta a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalmat (HVIM) az új alkotmány előkészítési munkájából az ezzel foglalkozó parlamenti bizottság. Az LMP ezt így kommentálta:

„az alkotmányt megalkotó értékközösségbe nem férnek be a hungarista nézetek, ezért pártja a kizárás mellett van.”

Hát itt tartunk. A Jobbik nemzeti érzelmű megvezetett tagjai újra és újra szembesülni fognak vele, hogy jelen pillanatban nem tényezők a hazai politikai palettán. Minden javaslatukat lesöpri a Fidesz az asztalról. Tudják jól, hogy egy színházi játék részesei, és bár tehetnek egy-egy erőltetett mozdulatot saját erőből, végül be kell látniuk, hogy csupán marionett bábok, melynek köteleit az új világrend elkötelezett hívei szorosan tartanak a kezükbe.

Az összegző munkacsoport november 30-ig alakítja ki a koncepció egységes szövegét, s ezt tárja majd az országgyűlés elé a bizottság december 15-e után. Érdekes, hogy megint karácsony előtt akarnak egy fontos törvényt átnyomni. No nem a szavazás végkimenetele miatt, hanem azért mert a közvélemény sokkal inkább a karácsonyi vásárlási tébollyal lesz elfoglalva (már akinek még jut rá), mintsem a feje fölött épülő új világrend totális diktatúráját támogató Orbán féle nemzeti mázzal leöntött tákolmányával.

Kraft

2010. október 24., vasárnap

A demokratikus opciók kikapcsolása

Érdekes cikk jelent meg az Oroszország Hangja hírportálon. Bár nem szokásom teljes cikkeket átvenni, most mégis megteszem, mert nagyon érdekes dolgokat feszeget, amiket lehet érteni így is meg úgy is... A média bizonyos fokú  állami kontrolljával abszolút egyet tudok érteni, de hogy a kormányzati lépés mögött valóban a nemzeti érdekeink állnak, abban egyelőre nem vagyok teljesen biztos...

 Fotó: EPA


Kovács László, az MSZP alelnöke a demokráciával, a sajtószabadság elvével és az európai normákkal ellentétesnek minősítette a médiát és a hírközlést szabályozó egyes törvények módosításáról szóló jogszabályt. Rámutatott, hogy a pártatlan tájékoztatásnak alapfeltétele, hogy a közszolgálati médiumok a kormánytól, a pártoktól és a parlamenttől függetlenek legyenek. Viszont az új szabályozással egyértelműen a kormányoldal kapott előnyt, a civileket kiiktatták a döntéshozatalból, megszűnt a pályáztatás a vezetői tisztségekre.

A magyarországi kormánypárt, a FIDESZ Orbán Viktor kormányfő kezdeményezésére médiacsomagot fogadott el, amely szabályozza a tömegtájékoztatás tevékenységét. A közszolgálati televíziók, rádiók, hírügynökségek a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) ellenőrzése alá kerülnek. Az NMHH vezetőjét a kormányfő nevezi ki, a többi tagját pedig a parlament, ahol a FIDESZ-nek alkotmányos többsége van. A szólásszabadság tekintetében az új szabályozás 20 évvel visszaveti Magyarországot - véli Nyilas Gergely, a Népszabadság munkatársa.

- A probléma az, hogy ebben a törvényben megvannak a lehetőségek a közszolgálati média fokozott ellenőrzéséhez. Ez a közszolgálati televízió, a közszolgálati rádió és az MTI. A főszerkesztőket a kuratóriumok választják, vagyis azok a szervek, amelyek az említett médiumokért felelnek, és itt ugyancsak biztosítva van a kormányoldal többsége. Az ilyen megfigyelői tanácsokban korábban megvolt a paritás. Éppen annak érdekében (miután ezek a törvények még 90-ben születtek), hogy egyetlen párt ellenőrzés nélküli hatalma sem térhessen vissza. De most, a törvénymódosítással lényegében visszatértünk ahhoz, amitől megszabadultunk 1990-ben.

Bauer Tamás professzor elmondta, hogy a közszolgálati média ellenőrzésére korábban is voltak társadalmi szervezetek. Az újdonság, amit az Orbán kormány bevezetett: megváltozott az elv, ami alapján kialakítják ezeket a szerveket.

- A kormánytól, a parlamenttől , a politikai pártoktól független média korábbi ellenőrzési rendszere helyett most új szervek keletkeznek ,amelyek a kormánypártnak vannak alárendelve. Ez a lényeg. Az új szerv, amely nem a különböző politikai erők kompromisszuma eredményképp jön létre, hanem egyetlen párt akarata alapján, jóval szélesebb ellenőrzési jogokkal rendelkezik. Miként fogja felhasználni a felhatalmazását, azt még nem lehet tudni, A sajtószabadságnak az a foka, amelyet 20 évvel ezelőtt sikerült megvalósítani,valójában eltűnik.

Lehet, hogy Orbán óhaja a média ellenőrzésének fokozására azzal magyarázható, hogy jelenleg Magyarországon talán a média az utolsó demokratikus intézmény, amelyet még nem ellenőriz a miniszterelnök és pártja - feltételezi Borisz Kagarlickij, a Globalizációs Problémák intézetének igazgatója.

- A hatalomra került jobboldal igyekszik maximálisan megerősíteni sikerét a magyar tömegtájékoztatás munkarendjének megváltoztatásával. A médiát most egy speciális tanács fogja ellenőrizni. Ez azt bizonyítja, hogy a kormány nem elég magabiztos, tart a sajtókritikáktól. A magyar hatóságoknak elég okuk van az aggodalomra, és a média fölötti ellenőrzés fokozásával igyekeznek magukat bebiztosítani.

Orbán Viktor miniszterelnök, aki fiatal demokrataként kezdte pályafutását, a megváltozott körülmények között bizonyára szívesen kikapcsolna néhány demokratikus opciót. Csupán azért, hogy ezek ne zavarják őt a magyar nép javára végzett tevékenységében, ahogyan ő ezt értelmezi. A cél elérése érdekében Orbán kész nem demokratikus módon cselekedni- mondja Alekszej Vlaszov politológus.

- Szemmel látható a jelenlegi magyar hatalom törekvése, hogy teljesebben és szilárdabban ellenőrizhesse a közélet különféle szféráit. A magyar társadalomban komoly belső problémák vannak, és a hatalom ezt keményebb, hatékonyabb irányítási eszközök fejlesztése útján igyekszik megoldani. Ezeknek az eszközöknek egy része a nyugati demokrácia normái szerint nem nevezhető teljes mértékben demokratikusnak. Ezeket lépéseket Orbán Viktor miniszterelnök személyéhez kötik, akit hosszú ideig Magyarországon a demokrácia egyik élharcosának tartottak, és aki most új szerepben tűnik fel. Ez az erős politikus imágója, aki számára a hatalmat bíráló ellenzék és a média az állam és a civiltársadalom közötti együttműködésnek már nem a legkényelmesebb formája. Az elmúlt 15 évben nem egyszer a médiában közölt cikkek okoztak komoly válságot a kormányban, és ez láthatóan nem felel meg Orbánnak. De a párbeszéd nem jön létre, az ellenzéki tömegtájékoztatási szervek főszerkesztői nem egyszer állították, hogy fokozódik a nyomás a kormány részéről.

A magyar kormán nem demokratikus lépéseit illetően érdekes sajátosság, hogy ezeket az intézkedéseket demokratikus ügyrend keretében fogadják el. Erre hívta fel a figyelmet Nyilas Gergely, a Népszabadság munkatársa.

- Figyelembe kell venni, hogy elvileg mindez törvényes úton halad. Megvan a parlamenti többség. Volt választás, és ennek eredményét mindenki elfogadta. Semmiféle kétség nem lehet afelől, hogy a FIDESZ nyerte a választást. Minden törvényesen halad, de a következmények olyanok lesznek, hogy a demokrácia és a média szabadságának lényegét fenyegeti veszély.

Az Európai Újságírók Szövetsége is kinyilvánította álláspontját. A szervezet szerint az új magyar médiatörvény-tervezetre épülő jogszabály visszafordítaná az órát a magyarországi sajtószabadság tekintetében, „keretek közé szorítja a véleménynyilvánítás jogát, így a szólásszabadságot is". A törvény „nem felel meg a pluralizmus és a sokféleség európai normáinak", és az órát azokba az időkbe állítaná vissza, amikor Magyarország kommunista uralom alatt és a média állami ellenőrzésének árnyékában élt".

És egy másik rövid hír ugyanabból a forrásból:

Ez Európai Parlament óva intette az ukrán hatóságokat a cenzúra bevezetése miatt

Az Európai parlament képviselői felszólították az ukrán hatóságokat, hogy „mondjanak le arról a próbálkozásról, hogy bevezetik az országban a cenzúrát és nyomást gyakorolnak a sajtóra". A vonatkozó határozatot az EU legfőbb törvényhozó szerve munkájának zárónapján fogadták el.

„Az ország sajtóra vonatkozó törvényeinek teljes egészében meg kell felelniük az EBESZ szabványainak ezen a téren" - áll a dokumentumban. Ezenkívül a parlamenti képviselők „valamennyi, a sajtó- és a gyülekezési szabadság megsértésére vonatkozó jelentés tüzetes kivizsgálására szólítottak fel". A maga részéről Stefan Füle, az EU bővítési kérdéseivel foglalkozó biztos kijelentette, hogy „Ukrajna továbbra is kulcsfontosságú partner az EU számára". Véleménye szerint „az utóbbi időben a köztársaságban dinamikusan fejlődik a polgári társadalom".

Most akkor hogy is van ez? 

Forrás: Oroszország hangja



2010. október 20., szerda

TOVÁBB REPEDEZIK AZ UTOLSÓ BIRODALOM.

Október 28. találkozni fognak Brüsszelben az európai országok vezetői. Ezt a találkozást különösen várják A. Merkel és N. Sarkozy akik elhatározták, hogy Németország és Franciaország gazdaságait nem állítják az Európai Unió szolgálatába.

                                                         Vennél ezektől egy használt autót?

Sokan még nem fogják fel, de ez annak a jele, hogy az Európai Uniót birtokolni akaró hazátlan pénzelit birodalmi álma kezd komolyan repedezni. Gyakorlatilag, Merkel és Sarkozy azt akarják bevenni a Lisszaboni Szerződésbe hogy súlyos pénzbírság sújtja automatikusan a tagállamokat amelyek halmozzák az adósságot. Ezzel azt akarják elérni Merkel és Sarkozy, hogy ne alakulhasson ki tovább olyan helyzet, amiben a "gazdagabb" államoknak kell folyton kisegíteni az eladósodás miatt bajba jutott "szegényebb" tagállamokat. Sokan azt gondolják, hogy a hazátlan és Istentelen európai pénzelit támogatja Merkel és Sarkozy kezdeményezését mert nekik sem jó, ha a "szegényebb" uniós tagállamok reménytelenül eladósodnak. Csak hogy ez nem így működik.


Valóban ezeknek az egymással szövetkezett pénzelit dinasztiáknak az a célja immár évtizedek óta, hogy teljes hatalmat gyakoroljanak Európa felett és ehhez kell, hogy ne legyen olyan gazdaságilag erős európai állam, amely vezetői esetleg nem lennének hajlandók elfogadni a szerepet, amit például a magyar kormányok rendszeresen vállalnak már. Ez a szerep az engedelmeskedő, végrehajtó, helytartó kormány szerepe. Csak akkor jöhet létre egy birodalom jellegű Európai Unió, ha az összes európai kormány elfogadja ezt a nemzet-ellenes szerepet. Ehhez viszont az kell, hogy ne legyen lehetőség "erős" nemzeti kormányoknak létrejönni, vagyis ne legyenek olyan gazdaságilag "erős" országok, mint ma Németország és Franciaország. Ezért kellett a hazátlan európai pénzelitnek elérni, hogy a gazdaságilag sebezhetőbb és politikailag korruptabb dél és kelet-európai országok minél több államadósságot halmozzanak fel. Ugyanis, ha ezek az országok veszélybe sodorják a közös európai valutát, a pénzelit számítása szerint nincs más választásuk a "gazdagabb" -tehát nehezebben gyarmatosítható- országoknak, mint hogy a bajba jutott országok mentésére állítják be gazdaságukat és ezáltal önmagukat is legyengítsék. Ez az a nemzet-ellenes folyamat, amit most Merkel és Sarkozy le akarnak állítani.

A britek is fejfájást okoznak annak a hazátlan pénzelitnek, aminek egyébként a fellegvára a Londonban lévő "City". Ugyanis a jelenlegi brit "konzervatív" kormány, ha bár a pénzelit szolgálatában áll (mint ahogy a mi jelenlegi "konzervatív" kormányunk is), úgy került hatalomba, hogy megigérte a brit választóknak a nemzeti függetlenség megőrzését az Európai Unióval szemben. Ezért most a hatalomban lévő párt választói azt követelik kormányuktól, hogy támogassa Merkel és Sarkozy kezdeményezést a Liszaboni Szerződés módosításért, mert ez lehetőséget ad arra, hogy a brit kormány is módosításokat követeljen, még pedig olyanokat, amik azt a nemzeti függetlenséget visszavennék Brüsszeltől, amiről az előző brit kormány lemondott. Ezzel a jelenlegi brit kormány most a kéreg (a City) és a fa (a brit választók) között van.

Summa summárum, egyre inkább repedezik az az Európai Unió, amely nem az európai népekről szól, hanem bizonyos európai bankárdinasztiák hatalmáról. Ez a nemzet-ellenes Európai Unió nem lehet hosszú életű, mert a birodalmak ideje elmúlt azzal, hogy az emberek már nem hajlandók olyan rendszereket szolgálni, amik nem az embereket szolgálják. Csupán az a kérdés, hogy a hazugságok még meddig tudják életben tartani az igazságtalanságot.

Link: Merkel és Sárközy összefog

mézesmózes

2010. október 19., kedd

MODERN NÉPMESE: A VÖRÖS ISZAP, BODRI KUTYA ÉS A SÁNTA MAGYAR JOGALKOTÓ


A jelenlegi EU szabályok szerint (direktíva 2004/35/CE), az ajkai timföldgyárnak kellene fizetni a "vörös iszap" katasztrófa által okozott összes kárért... csak hogy ez még sem így van, mert a magyar jogalkotó nem hozta létre azt az egyszerű kis magyar törvényt ami nélkül az EU szabály így nem értelmezhető nálunk. Most persze létre fog ez jönni, de mivel a törvény nem lehet érvényes visszamenőleg, ez már nem fog segíteni az ajkai katasztrófa esetében. Legalábbis ez derül ki az Európai Bíróság (Luxemburg) egy 2010 márciusi itéletéből. 

Nem csak Bodri-kutyus sántít a vörösiszapban

Az Európai Bíróság olyan ügyben döntött márciusban, amely egy olasz olajfinomító céget és az olasz kormányt állított egymással szemben. Az olasz cég működése egy környezeti szennyeződést okozott és a cég nem volt hajlandó fizetni a károkért, mert nem lehetett bizonyítani, hogy hibát követett el. Ugyanis a jelenlegi környezetkárosítással kapcsolatos EU szabályzatot addig úgy értelmezték, hogy csak akkor fizet egy cég az általa okozott környezeti kárért, ha a saját hibájából keletkezett a kár, amit a legtöbb esetben nehéz és hosszadalmas dolog bizonyítani. A márciusi Európai Bíróság itélete ezt az értelmezést teljesen felrúgta: az itélet szerint nem kell feltétlenül, hogy egy céggel összekapcsolható környezeti katasztrófa a cég hibájából keletkezzen ahhoz, hogy a cégnek kelljen fizetni a kártalanításért: az itélet szerint az is elég, ha a károk bármilyen okból keletkeznek -akár a cég felelőtlensége miatt, akár "természetes" okok miatt-, de a cég működéséhez kapcsolódnak. Az ajkai katasztrófa esetén például, akkor is a gyárnak kellene állni az összes kártérítési költségeket, ha kiderülne, hogy nem követett el hibát, mint ahogy ezt állítják ma a gyár tulajdonosai. Csak hogy... ehhez még szükséges az is -az Európai Bíróság itélete szerint- hogy a katasztrófa idején az érintett állam rendelkezzen egy olyan törvénnyel, amely egyértelműen kifejti, hogy minden esetben a kárt okozó cég fizet, amennyiben egyértelmű a kár és a cég működése közötti kapcsolat.

2010 március 9. óta hét hónap állt rendelkezésre, hogy figyelembe véve az Európai Bíróság történelmi döntését, a magyar jogalkotó létrehozza azt a szükséges és egyszerű törvényt amely most azonnal és egyértelműen az ajkai timföldgyár (vagyis a MAL) számlájára terhelné a katasztrófa költségeit. Március előtt nem lehetett létrehozni egy ilyen törvényt, mert akkor mindenki még úgy értelmezte az EU szabályzást, hogy csak a saját hibájából keletkezett környezeti károkért lehet felelősségre vonni egy céget. Az Európai Bíróság márciusi döntése után viszont minden európai országnak sürgőssé vált létrehozni azt a bizonyos kis törvényt, ami számára is lehetővé teszi az EU szabályzás új értelmezését. Sajnos ezt nem tette meg Magyarország és most már egy ílyen törvény hiányában csak akkor lehet elszámoltatni az ajkai gyár tulajdonosait, ha egyértelműen sikerül bizonyítani a gyár felelősségét a katasztrófában, kizárva például mindenféle "természetes" talajcsúszást a tározó alatt. Ez mindenképpen egy hosszadalmas pert jelent és tekintve az ilyen esetben szokásos konkrét bizonyítékok hiányára...

Kérdés, hogy miért nem hozta létre a szükséges törvényt a magyar jogalkotó március óta. Lehet, hogy nálunk senki sem vett tudomást az Európai Bíróság márciusi döntéséről? Mindenesetre, ha időben létrejött volna ez a kis törvény, akkor az ajkai gyár tulajdonosai tudomásul vették volna, hogy bármilyen okból bármilyen környezeti kárt okoz a gyár működése, mindenképpen nekik kell perkálni a károkért. Ebből természetesen azt a következményt vonták volna le, hogy sürgősen kell kötniük egy olyan biztosítást, amely akár több milliárd forintos kárt is képes fedezni. Mivel azonban nem jött létre az említett törvény, miért is siettek volna a gyár tulajdonosai egy ilyen nagyon költséges biztosítást kötni?

Az Európai Bíroság 2010 márciusi itélete, ügyszámok C-378/08, C-379/08 és C-380/08, megtalálható itt: http://curia.europa.eu/jcms/jcms/j_6/


Mézesmózes

2010. október 15., péntek

Robin Hood kabaré...

Mostanában nagyon belejött Orbán miniszterelnökünk a Robin Hood szerepbe. Büszkén állítja, hogy mostantól már nem csak a kis ember bőre lesz lehúzva, hanem az áruházak, a bankok, az energia multik és a távközlési multik is végre fizetni fognak.

A szocik szerint viszont ez csak parasztvakítás, mert a multik be fogják építeni az új adókat az árakba és végül megint csak a kicsik (a fogyasztók) fognak fizetni. Most az egyszer szerintem igazat mondanak az elvtársak. A kormány szerint azért nem fogják beépíteni az árakba az új adókat a multik, mert ettől nagyon vissza esne a fogyasztás. Ez nem igaz. Attól, hogy néhány százalékkal emelkedni fognak az árak a benzinkútnál, a villany és gáz szolgáltatóknál, a bankoknál ("kezelési költségek") sőt a telefon-internet szolgáltatóknál és még az áruházakban is, csak az fog valószínűleg történni, hogy még kevesebbet fog költeni a magyar ember olyan termékekre és szolgáltatásokra, amiket a kis és közép magyar vállalatoktól szokott beszerezni (vendéglátás, családiház építékezés, lakberendezés, fodrászat, szépség ápolás, gyógyfürdés...). Ennek az az oka, hogy az érintett multik olyan cikkeket és szolgáltatásokat forgalmaznak, amik alapvetőek fogyasztói szempontból és -ha bár ez illegális- ezek az óriás cégek titokban mindig összehangolt árpolitikát folytatnak ("kartel"), vagyis inkább megegyeznek mint hogy lemondjanak az árrésükről. Az áruházak esetében ráadásul, ismervén a szokásaikat, ők csak részben fogják áremeléssel kompenzálni az új adóterhet, részben pedig még alacsonyabb árakat fognak kikövetelni a magyar beszállítóiktól.

Ugyanezt az ál-RobinHood szerepet játsza O.V. amikor börtönnel és vagyon elkobzással fenygeti a MAL stróman tulajdonosait. Gyerekjáték egy tapasztalt ügyvéd számára mindezt megakadályozni, ahogy ezt láttuk most is a csupán néhány óráig tartó Bakonyi Z. előzetes letartóztatásával. O.V. is jogász, tehát valószínűleg tisztában van azzal, hogy csak a levegőbe fenyegetőzik, de az a lényeg, hogy ezt jó hangosan tegye a kamerák előtt, mert sok emberben csak az fog megmaradni, hogy O.V. kemény fiú volt a gonosz milliárdossal. Ez csupán pszichológia, politikai marketing, amihez bizony nagyon ért O.V., ha máshoz talán nem is. Aztán ott vannak még a választás-előtti "elszámoltatási" fenyegetések, illetve igéretek: Gyurcsánék, Bajnaiék, Demszkyék és még sok más gyorsan meggazdagodott politikus tovább is zavartalanul élvezi a banánt, köszöni szépen.

Egy másik dolog, amivel jelenleg szívesen "robinhúdoskodik" O.V.: a több gyerekes családoknak szánt adókedvezmény. Ez valóban szép dolog lenne, ha lenne, de sajnos még ez sem az. Ugyanis nem sok házaspárnak van manapság bátorsága több gyereket tervezni amikor fenyeget a munkanélküliség, szorít a felvett hitelek kapcája (amikor nem éppen megfojt), lehet hogy el kell hagyni az országot valami külföldi munka után keresgélni, az árak nyugati szinten vannak és tovább emelkednek ahogy a forint évről évre elrongyosodik miközben szó sincs arról, hogy a munkabérek is felzárkózzanak a nyugati színtekre. Csupán két társadalmi rétegnek van lehetősége több gyereket tervezni ilyen körülmények között: a már évek óta segélyből élő és amúgy sem adót fizető "kissebségnek" és persze a "felső tízezernek" akinek maga O.V. is tagja az egész magyar politikai pereputtyal együtt. Summa summárum, a családot támogató adórendszer is csak bűvész trükk, mint a többi.

Aztán ott van még az egykulcsos adórendszer, amit azért vezetett be Orbán, mert "így egyszerűbb". Minden első éves közgazdász tanuló tudja, hogy az egykulcsos adórendszer a magasabb jövedelmeknek kedvez. Az egykulcsos adórendszernél már csak az általános forgalmi adó (ÁFA) igazságtalanabb, ami ugyanannyiba kerül a minimálbéres melósnak mint a milliárdosnak. Természetesen nálunk az ÁFA is sokkal magasabb, mint ez szokásos máshol, miért is ne, hiszen már a "rendszerváltás" óta Magyarország egy minta ország abból a szempontból, hogy nálunk mindig minden a "felső tízezer" szájíze szerint van alakítva.

Álmodik a nyomor, tehát álmodjunk egy kicsit. Mit tenne egy igazi nemzeti kormány a fent felsorolt intézkedésekkel szemben? Egy ilyen kormány is természetesen megemelné a multik adóterheit, de úgy hogy ez ne pattoghasson vissza az árakra. Technikai okok (például az ellenőrzési kényszer) miatt nagyon nehéz jogszabályokkal korlátozni az áremeléseket a magánszektorban, ezért gyakorlatilag két lehetősége van egy kormánynak. Az egyik az, hogy megszerzi vagy megtartja az óriáscégek irányítását a tulajdonrészesedésen keresztül (ez nem teljes államosítást jelent). A másik lehetőség az, hogy az állam visszavezeti a piacversenyt oda, ahonnan a multik kiiktatták. Ez a másik lehetőség talán egyszerűbb és hatékonyabb, mint az első. Például, ha van az országban egy olyan áruházlánc, amely állami tulajdonban van, akkor a magántulajdonban lévő áruházak már nem képesek összehangolni az árpolitikájukat, hogy kijátszák a piaci versenyt és árakat emeljenek vagy tisztességtelen haszon kulccsal működjenek, mivel akkor automatikusan piaci hátrányba kerülnének az állami tulajdonban lévő áruházzal. Ugyanezt el lehet képzelni a többi szektorban is, például az energia, a távközlés vagy a bankok. Természetesen ilyesmit nem engedélyez a "Lisszaboni Szerződés", de éppen attól lenne "nemzeti" egy kormány, hogy magasról tojna a pénzhatalmak által kitalált gyarmatosító "szerződésekre". Szebb jövőt!

mézesmózes

2010. október 13., szerda

Mi mindent „rejt” még a vörösiszap?



Több mint egy hét telt el az ajkai timföldgyár vörösiszap-tározójának átszakadása óta. Ahelyett hogy legalább körvonalazódna a térséget ért ökológiai katasztrófa elhárítására vonatkozó ütemterv, egyre homályosabbá válik a történet.
Alapjáraton szeretem az összeesküvés elméleteket, és szeretném, ha a fejemben motoszkáló gondolatok, és kérdések meg is maradnának ezen a szinten.
Előre leszögezem, hogy nem vagyok sem építészmérnök, sem gátszakértő, csak józan paraszti ésszel próbálok gondolkodni.
A katasztrófa napjait követően, amíg a pusztítás mértékéről a legmegrázóbb képeket és felvételeket lehetett készíteni, addig szabad átjárás volt Devecseren és Kolontáron is, hisz magam is másnap átmentem e településeken. Aztán jött az értesülés, mondhatni pánikkeltés, hogy a 10-es, átszakadt kazetta északi fala is megrongálódott, ezért kitelepítik egész Kolontárt, illetve Devecser mélyebben fekvő részét, megelőzve ezzel egy újabb emberi életeket követelő katasztrófát, amit a tározó északi falának esetleges ledőlése okozna. Továbbá építenek egy „védőgátat”, ami felfogná a megsérült északi oldal ledőlése esetén kiáramló iszapot.

Számomra itt kezdődnek a kérdések.
Már a 80-as évek technológiája ott tartott, hogy mélyen a tenger alatt 50 km hosszú alagutakat fúrtak (Csalagút), mesterséges szigeteket épültek milliárdnyi tonna építőanyag megmozgatásával, protonokat és neutronokat kergetünk közel fénysebességgel, csak, hogy az előző cikkre is utaljak.
Itt Magyarországon pedig képtelenek vagyunk egy kiszakadt tározó falát helyreállítani, újraépíteni. Vagy nem is ez a cél?
A tározó jelen pillanatban is nyitott, mégsem indul meg a bent lévő massza, ezzel feltételezem, hogy a bent maradt iszap már olyan sűrűségű, hogy egy további gátomlás esetén sem mozogna számottevően, főleg ha figyelembe vesszük azt, hogy a tározó mélyebb pontjain a vörösiszap is egyre sűrűbb és kötöttebb.
Felteszem a kérdést, miért épül(t) Kolontártól kezdődően( kettészelve azt), a 8-as számú főútig egy körgát? Miért nem látható kép az elkészült "védőgátról"?




Csak gépeket, és földkupacokat mutogatnak.


Miért van jelen több, mint ezer katona? Miért repkednek még este 10-kor is harci helikopterek Ajka térségének 30-40 kilométeres körzetében?

Az első kérdésre hivatalos értesülések szerint ez a válasz:

"A terveknek megfelelően elkészült a körgát a vörösiszap sújtotta Kolontár határában. Az új gát négy méter magas, alapja 30, teteje 8 méter széles, földből és kövekből készül, a feladata az lesz, hogy a települések hosszú távú védelmét szolgálja."

Érdekes, mert pont a körgát miatt kell elbontani házakat Kolontáron, és valljuk be, ki lakna egy olyan helyen, ahol a falu közepén lévő védőgát lenne az utolsó mentsvár a halálos áradattól? Miért pont Kolontárt kettészelve kellett megépíteni?
A dolog pikantériáját tovább növeli, hogy egyes cikkek szerint ez csak egy leendő háromrészes terelőgát harmadik gátja. Hát nem remek ötlet? Tereljük a jövőben kiömlő vörösiszapot egyenesen a 8-as főútra?
Nem, bizonyára nem erről van szó.
De akkor vajon miről? Esetleg szükség van az így nyert földterületekre?

Mindenesetre elgondolkodtató, hogy miközben a tározó sarkán 30-40 méteres lyuk tátong, aközben a legégetőbb problémák közé tartozik annak eldöntése, hogy az Orbán imádó Makovecz kisvárosi, vagy inkább falusi stílusú lakóparkot tervezzen Devecser kijelölt részére.

Aztán még egy képzavar a MAL „államosításával” kapcsolatban. A médiák elég nyakatekerten, félreérthetően fogalmaznak, és a közhiedelemben ez a kifejezés nyert teret, (Orbán a megmentő szerepében) holott messze nem egyértelműen államosításról van szó, hanem állami felügyeletről, de erre most bővebben nem térek ki.



Még egy érdekes észrevétel, amire egy Jobbikos képviselő, Volner János hívta fel a figyelmet a Parlamentben. http://www.youtube.com/watch?v=gK_DFYikJuk

Érdekes, hogy különösebb visszhangja nincs az elhangzottaknak, pedig igen súlyos témát feszeget. Gyakorlatilag minden házszabályt felrúgva rekordsebességgel átment a Parlamenten Hende Csaba honvédelmi miniszter által benyújtott honvédelmi törvény módosítás, amely kimondja: gazdálkodó szervezet működése rendeletben a magyar állam felügyelete alá vonható; az állam nevében az államháztartásért felelős miniszter (ez éppen Matolcsy) vagy kormánybiztos jár el.

A törvény sok esetben elég sajátos módon értelmezhető. A következtetéseket pedig mindenkinek a fantáziájára bízom.
Egy biztos. A halálos áldozatokat követelő iszonyatos környezetszennyezés kezd „szakmai” szintérről lassan, de biztosan, és egyre nyilvánvalóbban politikai színtérre sodródni.

A következő hetekben hallani fogunk még érdekes dolgokat az ajkai timföldgyárban történtekről (is).
Ki tudja mi mindent "rejt" még a vörösiszap…


Üdvözlettel:
Kraft


2010. október 10., vasárnap

Kis cikk egy lehetséges "nagy valamiről".

Mézesmózes megörvendeztetett egy írással, amit lelkesen megosztok veletek. Általában nem kedvelem a sci-fi kategóriájú rémálmokat, de amiről Mózes ír, az bizony nem legenda, vagy fantazmagória...



Hamarosan a "fekete lyukban"?

Egyik Isaac Asimov novellában az emberiség megkapja a "fejlődött faj" minősítést a galaktikus központtól az alapján, hogy elértük a nukleáris energia technológia szintet. Miután azonban a központ megtudja, hogy még nem vagyunk képesek utazni az űrben, nyomban le is minősít bennünket "seggfej" színtre ("Silly Asses"), mivel csak egy "seggfej" civilizáció hajlamos nukleáris technológiát fejleszteni anélkül, hogy képes lenne egy kietlen távoli űrsziklán végrehajtani a szükséges kísérleteket. Einstein szerint, csak két dolog biztos: a világegyetem és az emberi butaság. Enrico Fermi, egy másik híres fizikus szerint, talán azért nem vette fel velünk eddig a kapcsolatot egyetlen értelmes földönkívüli faj sem, mert a fizikusoknak rendszeresen sikerül megsemmisíteni a civilizációjukat mielőtt az képes lenne utazni az űrben. Eddig megúsztuk a nukleáris öngólt, de most úgy tűnik, hogy éppen egy másik armageddont készülünk megkockáztatni a tudomány nevében.

Ha minden igaz, 2010 november 9-én a felturbózott genfi (Svájc) CERN részecskegyorsító ("hadronütköztető") alagút először lép működésbe, és olyan méretű energiával fogja keresni az "isteni részecskét"   klikk ide!, hogy nagyon komoly fizikusok szerint ez akár a bolygónk megsemmisítését is előidézheti. Jelenleg egy Shanghaiban található kutatóintézet áll a "quark" részecskék teorikus kutatásának élén és a kínai kutatók szerint a CERN orosz rulettet készül játszani. Ugyanis, szerintük olyan "strangelet"-nek nevezett részecskék ("furcsácskák") keletkezhetnek az alagútban, amelyek láncreakció módon a bolygónkat egy 15 kilométer átméretű neutroncsillaggá varázsolnák  klikk ide!. Azt viszont a kínaiak sem tudják, hogy ez a láncreakció néhány másodperc vagy esetleg egy teljes évszázad alatt zajlana le. Ha bár a CERN kutatói elismerik, hogy ilyen "furcsácskák" valószínűleg léteznek és nagy szerepet játszanak a neutroncsillagok létrehozásában, mind eddig cáfolták, hogy ilyesmik létrejöhetnek a genfi hadronütköztetőben. Most azonban történt valami új. Olyan dokumentumok szivárogtak ki a CERN-ből, amelyek szerint az intézet vezető kutatói elismerik, hogy nem csak keletkezhetnek "furcsácskák" a felturbózott részecskegyorsítóban hanem, hogy ennek esélye nem kevesebb, mint 65-70%! Ez kvantumstatisztika, vagyis nem arról van szól, hogy lesznek vagy sem "furcsácskák", hanem arról, hogy mennyi lesz és a 65-70% azt jelzi, hogy legalább 500 darab jöhet létre minden hónapban a genfi alagútban.

A CERN úgy reagált, hogy nyomban kirúgta a kiszivárogtatásért felelős kutatót, Panos Katsas-t. Íme a  volt CERN-i kutató személyes weblapja  klikk ide!,   és most azzal igyekszik megnyugtatni mindenkit (szerintem önmagát is), hogy valóban létrejöhetnek azok a fránya gyilkos részecskék, de biztosan nem "stabil formában", vagyis önmaguktól meg fognak semmisülni még mielőtt beindulna a kínai kutatók által említett láncreakció. Tehát, jövő hónap 9-én megkezdődik az olyan nem kívánt részecskék (mellék)termelése Genfben, amelyek egyesek szerint a világ végét jelenthetik az emberiség számára, mások szerint pedig csak egy felesleges aggodalmat. Kinek lesz igaza? Azt csak akkor fogjuk megtudni, amikor beindult a kütyü, ahogy ezt a CERN főkutatója (Ellis John) is elismeri amikor mondja, hogy bezzeg ő biztos abban, hogy nincs mitől félni és az a legjobb módszer ezt bebizonyítani, hogy beindítjuk a hadronütköztetőt... Egyébként volt szerencsém találkozni Ellis-sel mivel valaha együtt érettségiztünk és, ha bár egy nagyon okos és kedves fickó, őt kizárólag a tudomány érdekli. Ő az a szakállas emberke ezen a videón a CERN 2009 karácsonyi bulijáról, ahol a csapat a világvégi jóslatokon viccelődik:  klikk ide!   Jó fejek, mi?

Lényegében most vannak azok a fizikusok, mint például a kínaiak, akik szerint Einstein M=E/C2 egyenlete még mindig érvényes és ezért a CERN-ben létrejött "furcsácskák" igen is lehetnek előbb-utóbb (a mennyiségtől függően) elég hosszú életűek ahhoz, hogy beindítsanak egy végzetes láncreakciót és vannak azok, mint például Stephen Hawking, akik szerint a "furcsácskák" azonnal "elpárolognának és egy "képzeletbeli időtérbe" kerülnének:  klikk ide!  Hawking azt találta mondani, hogy vagy Einsteinnek van igaza, vagy neki és ha netán mégis Einsteinnek, akkor hát mindannyian "spagettivá fogunk válni" a keletkező neutroncsillag láncreakcióban... Ezen a színten a fekete humor már valóban neutroncsillag azaz "fekete lyuk" -koromfekete. Egyébként a több, mint harminc éves "sztárfizikus" karierje alatt Hawking egyetlen egy elmélete sem bizonyosodott még be.


Olvasmányok:
 www.cerntruth.com
 Lehet hogy kihal a föld november 9.-én?
 Ha Isten nullával oszt, fekete lyuk jön létre

Video:
video

2010. október 9., szombat

Csak egy út járható a válságból való kilábalásra?

Találtam egy blogot, ahol a szerző érdekes felvetéssel rukkolt elő. Nézete szerint az amerikai gazdaságot/embereket egy (vagy több) ragadozó tartja a karmai között, és bejegyzését az alábbi képpel illusztrálta:

Mi vagyunk a halak, az óriásbankok a ragadozó madarak- írja a szerző.

Nézetem szerint szemléletesebb lett volna egy szájában döglött halat tartó hiénát  betenni illusztráció gyanánt, de most ezen ne akadjunk fel...

A Washington's blog katt ide! szerzője  úgy gondolja, hogy csak akkor menekülhet meg a hal, vagyis az amerikai gazdaság és a fogyasztók, ha valaki lelövi a madarat, vagy legalább foglyul ejti, és megkurtítja a karmait. Más szóval az óriásbankok hatalmát meg kell törni, különben nem lesz menekülés a csődtől... Számos neves közgazdász is így vélekedik..
Az óriás bankok beavatkozása nyomán a piaci verseny továbbra is csökken, egyre kevesebb hitelt kap a gazdaság, nem lesznek alacsonyabbak a bankár bónuszok, az adósság probléma súlyosbodni fog, a piacok manipuláltak lesznek és várhatóan a munkanélküliség is folyamatosan emelkedni fog.
Ha nagy bankok továbbra is uralják majd az amerikai (és nemzetközi..) politikát, szétzúznak minden  esélyt, hogy helyreálljon az egészséges gazdasági működés.
A magán véleményem a fentiekkel kapcsolatban az, hogy az óriásbankok (pl.FED) szinte kizárólag a kormányoknak hiteleznek, ráadásul hamis pénzt (értsd nincs mögötte semmilyen fedezet, csak egy számítógép memóriájában létezik).
Ezen a szinten a bankok célja már nem az erőforrások elosztása, áramoltatása, tisztességes haszon fejében, hanem a hatalom gyakorlás. Az óriásbankok megtámogatva a hitelminősítő intézetekkel és a tőzsdékkel, gyakorlatilag egy globális tömegpusztító fegyvert alkotnak, amelyen keresztül bármely ország gazdaságának teljesítményét meg lehet csapolni, vagyis az államokat alkotó emberek életét befolyásolni, vagy akár "elvenni".
Nem más ez, mint modern kori rabszolgatartás... Ha az MNB-t nem tudjuk kiragadni az óriásbankok karmaiból, akkor Magyarországnak könnyen vége lehet. Talán rövid távon a kamat és infláció mentes helyi pénzek segíthetnek, feltéve hogy saját kormányunk és az emberek tudatlansága nem akadályozza ezek bevezetését és működtetését. 

2010. október 6., szerda

Utánam a vörös iszap…

Kedves Olvasó!

Velorex barátom megengedte, (ne szerénykedj Kraft, megkértelek!.. :o) / Velorex)  hogy blogjára írásokat tegyek ki, és bár a téma eltér az előző írásoktól, talán mégsem kevésbé érdekes.
Nehéz indulatmentesen írni mindarról, ami tegnap (hétfőn) az ajkai timföldgyár vörösiszap-tárolójával történt, már csak azért is, mert ezúttal nem egy távoli földrész környezeti katasztrófájáról, például a Mexikói-öbölben bekövetkezett olajkatasztrófáról van szó, hanem a környezetemet – egyelőre csak közvetve – érintő, de igen súlyos, és várhatóan hosszútávra kiható környezetrombolás eredményével kell szembesülnöm.

A médiából mindenhol, minden szinten „vörös iszap” folyik. Elrettentő  képek,  videóbejátszások, amik a katasztrófáról készültek, de még szívbemarkolóbb, ha az ember saját szemével látja a pusztítás mértékét, saját orrával szagolja azt az orrfacsaróan bűzös vegyi anyagot, ami felbecsülhetetlen károkat okozott, egyelőre csak az érintett területeken. A hosszú távú következményekbe, ismervén a hazai „katasztrófa-elhárítás” tevékenységét, bele sem merek gondolni.

A Magyar Alumínium Zrt. honlapjáról idézek:

"jól lokalizált, korszerűen megépített, monitor rendszerrel ellátott, üzembiztos tárolók szolgálnak a vörösiszap tárolására"

Ebből az orbitális hazugságból kiindulva a felelős ismét a szélsőségesen csapadékos időjárás lehet. Hát mi más is lehetne? Ez kérem köztudottan egy következmények nélküli ország.
Bizonyára nem a vállalat hibás, aki üzemelteti a zagytározót.
Bizonyára nem a hatóságok, akiknek szigorúan ellenőriznie kellene a cégre vonatkozó környezetvédelmi, biztonsági előírásokat, mert lássuk be, EU-s törvényekkel, rendeletekkel, szabályokkal nem állunk hadilábakon, annál inkább ezek betartásával, mely erősen tendál a balkáni színvonalhoz.

Persze itt röviden kitérek arra, hogy ha egy kisember, vagy vállalkozó vét, arra azonnal lesújt a hatóságok ökle, ellenben az ajkaihoz hasonló, vagy nagyobb méretű multinacionális cégek esetében már elnézőbbek a hatóságok. Az összefonódásokra és különböző érdekviszonyokra most nem térnék ki, arra itt egy összefoglaló a FigyelőNet oldaláról:


Az érintett ajkai cég vezetése nem hajlandó érdemben nyilatkozni, ha mégis megteszik, akkor mossák kezeiket, ők nem hibásak a katasztrófahelyzet kialakulása miatt, minden szabályt betartva működnek, és egyébként is, a kiömlött vörösiszap szerintük ártalmatlan, csupán vízzel le kell mosni ha bőrfelületre kerül, így semmiféle károsodást, sérülést nem okoz.

Környékben élők elmesélése alapján azonban egészen másként fest a dolog. Az erősen környezetszennyező iszapot felfogó töltések állapota nem a közelmúltban romlott meg, és nem is az esőzések miatt.  Jó ideje szivárgott már a környezetre rendkívül veszélyes iszap, amelyről a cégvezetés is értesült, de úgy látszik nem tulajdonítottak neki különösebb jelentőséget, hiszen mi más lehet ennek a vállalatnak is az alapfilozófiája, mint az, hogy minél kevesebb befektetéssel extraprofitot termeljen. Főleg így a gazdasági válság hatására megtorpant megrendelések kiegyensúlyozására.
Gátőr alkalmazása szintén a luxuskiadások közé tartozott volna.
Így fordulhatott elő, hogy az amúgy is omladozó, meggyengült gátakat költségkímélés címén túlterhelték, bízván abban, hogy nem lesz probléma.

Hát lett, nem is kicsi. A következményeket nem lehet meg nem történné tenni, akárcsak a bevezetőben említett olajkatasztrófa esetében. Miközben gondolataimat írom, az eső csak esik és esik, ami egyrészt előnyös, mert nem engedi kiszáradni az iszapot, megakadályozván, hogy aztán a szél minden irányába szétterítse Közép-Dunántúlon, tüdő, és számtalan más megbetegedéseket okozva, másrészt viszont hátrányos, hiszen a közelmúlt csapadékos időjárásától fellazult talajrétegekbe könnyebben leszivárog a mérgező vegyszer, akár az ivóvíz készletekig.

A környezetvédelmi államtitkár által emlegetett 10 milliárd Forintos kárt az ajkai cégvezetés nem hajlandó kifizetni. A cég átfogó biztosítása pedig harmadik félnek okozott kárra nem vonatkozik.



Vajon az itt lakó "harmadik fél" mit szól ehhez? Talajcsere nélkül évtizedekig nem művelheti saját kertjét.


Orbán Viktor nagy mellénnyel egy semmitmondó (vagy inkább sokatmondó?) nyilatkozatában azt említette, hogy „minden okozott kárt valakinek meg kell téríteni.”
Vajon nagyot tévedek, ha azt mondom, ezt megint az adófizetőkön verik el?

Mivel láttam a vörösiszappal elárasztott területek egy részét, naivan úgy gondolom nem pénzbírsággal kéne indítani, hanem a cégvezetőket, elsősorban Tolnay Lajost azonnal rács mögé juttatni.
Budaházy több, mint egy éve ül előzetesben tárgyi bizonyítékok nélkül, miközben egy ilyen volumenű környezeti katasztrófát előidéző cég elnöke tréfásan eltúlzottnak tartja a kialakult helyzetet bemutató sajtóértesüléseket.
Nem véletlenül forog köznyelven a hazánkra utaló Abszurdisztán kifejezés. Ez itt valóban az.

Nálunk szerencsésebb országokban, egy ilyen katasztrófahelyzetben azonnal megkezdenék az érintett területek talajcseréjét, a szennyeződés folyókba jutásának megakadályozását, megelőzve a hosszú távra kiható károkat.
Ehelyett ostobábbnál ostobább politikai nyilatkozatokat hallunk a sajtóból, médiákból.
Az ilyen helyzetben (is) bevethető honvédségünk inkább az afganisztáni mákültetvényeket őrzi szintén a mi adó Forintjainkból, ahelyett, hogy itt Magyarországon mentenék a menthetőt. Káosz és fejetlenség, azonnali érdemi lépések helyett.

Emberek vegyétek észre, hogy már a nyakunkig ér a "vörös, és a kék-fehér iszap" is, mindkettő felbecsülhetetlen, pénzben nem mérhető károkat okozva.

Üdvözlettel:
Kraft



"Sárkány ellen sárkányfű.."

A demokratikus kormányok ellenszere az EU lehet - Barroso elnök szerint.

Az EU elnöke úgy gondolja, hogy azért van szükség az EU-ra, mert az nem demokratikus alapon működik. Szerinte a kormányoknak nem mindig van igaza, ugyanis ha igazuk lett volna, most nem lennénk abban a helyzetben, amiben vagyunk. (Igen, ezen érdemes elgondolkodni. Aztán rögvest azon is, hogy jó döntés volt-e belépni Magyarországnak az EU-ba...)
A demokratikus úton hozott döntések gyakran nagyon rosszak, ez volt az alapvető indoka az EU létrehozásának. Az alapító atyák átélték a második Világháborút, ezért érthetően "fáradtan tekintenek" a demokráciára. Szerintük a választók gyakran áldozatul esnek a demagógoknak, ezért jobb, ha olyan szakértők irányítanak, akiket nem demokratikus úton választanak az emberek, így nem zavarják a "biztosokat" döntéseikben a választóiknak tett ígéreteik... (igen, ezt hívják racionalizálásnak.. Tudjátok, mikor a férfi megmagyarázza a nőnek, hogy azért kicsi és puha, hogy ne fájjon.. )
A lényeg, hogy Barroso szerint a demokráciát is irányítani, illetve korlátozni kell a siker érdekében. Meglátása szerint sok kormányzat fennhangon követeli vissza a döntési jogot bizonyos kérdésekben, de titkon azt remélik, hogy az EU figyelmen kívül hagyja a kérésüket.
Kézenfekvő a kérdés, hogy akkor miért nem szüntetjük meg a politikai választási cirkuszt úgy, ahogy van? A legtöbb Barrosista valamiféle szabályozott demokráciát szeretne, ahol végső soron a választók a felelősek mindenért, de megvan a mozgástere a "szakértőknek" (igen, jól értitek, szeretnék más "végtagjával" kaszálni a csalánt..)
Érthetjük ezt úgy is ha akarjuk, hogy a (ki)választottak nem bíznak a választóikban.. Szép, mondhatom..

 Link:Barroso így gondolja...

 Magyar pénzügyi körökben az a pletyka járja, hogy Orbán Viktor nagyon szeretné, ha nem az IMF szippantaná fel a magyar államkötvényeket és ajánlatot tett Oroszországnak ezzel kapcsolatban (!). Moszkva a hírek szerint csak akkor segítene, ha megkapná a fő részvénytulajdonnal járó befolyást a MOL felett, amire viszont  Brüsszel nem ad engedélyt Orbánnak...
Kína is szóba jött állítólag, de rájuk meg azért nem számíthatunk, mert nekik sok ezer hektár magyar termőföld hosszútávú bérleti joga kellene cserébe és ezt sem engedi meg Brüsszel Orbánnak. (Tudni kell, hogy az EU energia politikájában nagy szerepet játszik a bio-üzemanyag, amihez rengeteg magyar termőföld kell majd.)
Ha Orbán az uniós (természetesen hottentotta) bankárok engedélye nélkül lép (az Ő kezükben van a brüsszeli marionett színház összes madzagja), akkor fennáll a veszélye, hogy nyomban leértékelik Magyarországot és a Forint villám-gyorsan összeomlik. Valószínűleg Orbán bele fog őszülni a látszat hatalmába, és talán már neki is eszébe jutott, hogy az EU nem feltétlenül a barátunk. Nesze neked demokrácia...

2010. október 2., szombat

Egy vidám történet a CNN-ről

Hála a Zsidó Történeti Intézetben fellelhető információknak, egy lengyel neo-náci házaspár -Pawel és Ola- birtokába került dokumentumok szerint Ők maguk is zsidó gyökerekkel rendelkeznek. Futottak a szüleikhez, hogy megtudják az igazságot, és megerősítést nyert hogy a család által idáig gondosan elhallgatott titok igaz, mindkettőjüknek vannak zsidó gyökereik. Nagyon megdöbbentette őket a hír, mert ezidáig azt hitték, hogy Lengyelország minden bajáért a zsidók voltak felelősek, és mindig úgy gondolták, hogy Lengyelország a lengyeleké.


Nem tudták, hogy mit mondjanak a neo-náci és skinhead barátoknak, harcostársaknak, ezért elmentek inkább egy rabbihoz, és megbékéltek zsidó mivoltukkal.
Pawel most szabad idejében a zsinagógában ücsörög, tanulja a Tórát, imádkozik és a rabbi tanácsait hallgatja... Hivatását tekintve neo-náci múltjához és lelki alkatához illően, napjainkban egy kóser vágóhídon kóser módon gyilkolja az állatokat... A felesége a zsinagóga konyháján ügyel a kóserségre.

A zsidó vér tehát mindennél erősebb köteléket jelent, képes akár "farkasból bárányt" csinálni.  Vajon a magyar Parlamentben ülő zsidó emberek hová sorakoznának fel, ha Magyarország bajba kerülne? Nem mintha nem lenne már most is elég nagy bajban, csak úgy kérdezem..
Eszembe jutott még egy kérdés: mi történik akkor, ha egy zsidó fiatal azzal szembesül, hogy a zsidó felmenői közül valaki Auschwitzban vagy más táborokban gyilkolászta saját véreit Hitler katonájaként?

A teljes cikk és videó itt megtekinthető: jewish nazi?