2010. október 29., péntek

A SZÖRNYŰ TITOK, AVAGY A "ZANDVOORTI ÜGY".

Leginkább a híres F3 autóversenypályáról ismert a Zandvoort nevű tengerparti holland városka, de van aki számára Zandvoort a szörnyűségek szörnyűségét idézi, az úgymond "Zandvoorti ügyet".


Vervloesem Marcel belga magán-nyomozó 1989-ben alapítja meg a "Morkhoven" néven ismert non-profit pedofília-ellenes szervezetet. A következő évben már a szervezet leleplezi egy belga gyermekotthon pornó-filmforgató tevékenységét. A hatóságok először nem akarnak hallani sem róla, de Vervloesem készen áll kitálalni a sajtónak és beindúl az igazságügyi gépezet. Hat év keserves eljárás után azonban, az itélet csak az intézet bezárása lesz...


1992-ben, a Morkhoven szervezet egy nemzetközi pedofil hálózat nyomára ered, amelyről hamarosan kiderül, hogy Portugáliából látja el gyerekekkel a belga pedofil piacot. Hosszú nyomozás után, 1996-ban, egy olyan CD lemez kerül Vervloesem tulajdonába, ami sok rendszeres pedofil "fogyasztó" adatait tartalmazza. A lemez át van adva a belga hatóságoknak, de az ügy el lesz tussolva. Ugyanakkor, Vervloesem segítségét kéri egy berlini házaspár akinek eltűnt a kis gyereke. 1998-ban, a nyomok a holland Zandvoort városhoz vezetnek, ahonnan egy bizonyos Ulrich Gerrit pedofil felvételeket terjeszt. Itt kezdődik a "zandvoorti ügy". Vervloesem felkeresi Ulrich-ot, aki megijed és át ad neki egy CD lemezt amin több száz gyerekkel készített erőszakos felvételek láthatók, valamint számos kompromittáló képek az elkövetőkről. Ulrich Olaszországba menekül, de útközben még felhívja Vervloesem-et és elárulja neki hol rejtett el a lakásán 20 hasonló lemezt. Olaszországban hamarosan Ulrich gyilkosság áldozata lesz...


A Vervloesem által megszerzett 21 "zandvoorti lemezek" közel százezer (!) videó felvételt tartalmaznak több ezer gyerek és csecsemőről (!). Egy interjúban Vervloesem nem csupán megerőszakolt, hanem szögesdrótokkal megkötözött vagy felakasztott, tűzzel-vassal halálra kínzott gyerekekről készült felvételeket is említ. Az egyik lemezen a berlini házaspár felismeri az eltűnt kisfiát... Az Interpol szerint, az ilyen felvételek általában "gyermekpornóra szakosodott rejtett forgató-stúdiókban" vagy cinkos gyermekotthonokban készülnek. Vervloesem szerint Ulrich csupán az egyike volt azoknak, akik egy nemzetközi pedofil-hálózat tagjaiként árulják a portékát. Az Interpol azóta is rendszeresen razziázik a pedofil körökben, de egyrészt mindig csak kishalak vannak letartóztatva, másrészt pedig el van hallgatva, hogy nem csak gyermekpornóról és prostitúcióról szól a pedofil biznisz, hanem sok esetben az elrabolt gyerekek halálra kínzásáról és lemészárlásáról készített videofelvélek ("snuff movie") forgalmazásáról olyan perverz emberek felé, akik hajlandók több tízezer eurót fizetni egy-egy felvételért.

Miután a német házaspár felismerte elrabolt gyerekét az egyik "zandvoorti lemezen", a holland hatósságok nyomozást indítanak, de hamarosan le is állítják. Vervloesem nyilatkozata szerint egy interjúban, az egyik holland nyomozó nem hivatalosan közölte vele, hogy muszáj volt befagyasztani az ügyet miután a nyomok a holland társadalom legfelső rétegéhez is vezettek. A belga hatóságok pedig egyenesen Vervloesem-et tartóztatják le... pornografikus anyag birtoklásért (!). Biztos ami biztos, gyerekek megerőszakolásával is vádolják, hiába vonja vissza több "tanú" a terhelő vallomását, egyikük elismerve azt is, hogy néhány száz eurót kapott a hamis vallomásért. A Morkhoven szervezet irodáját is felforgatja a rendőrség. Gina Bernaer, az egyik női tagja másolatokat küld Svájcba a "zandvoorti lemezek" egy részéről a "Nemzetközi Egyesület a Gyermek Méltóságért" szervezetnek (CIDE - Comité International pour la Dignité de l'Enfant), aki tovább küldi ezeket az Interpolnak de egyébként hallgat. Ekkor, Gina Baerner autójának elromlik a fékje és a nő meghal...

Ezután, a Morkhoven szervezet a belga királyt és a francia kormányt próbálja riasztani. Egyedül a franciák reagálnak és nyomozást indítanak. 2001-ben Vervloesem ideiglenes szabadlábra van helyezve és attól fogva interjúkat ad belga, francia és holland riportereknek, valamint belga és holland televízíó riportokban szerepel, hogy az ügy ne merüljön feledésbe. A francia nyomozás során több, mint negyven francia család fogja felismerni eltűnt gyerekeit a "zandvoorti lemezeken", de "bizonyíték hiányában" az ügy még is le van zárva 2002-ben. 2008-ban pedig a belga hatóságok közlik, hogy "eltűntek" a lemezek a belga dossziéból és nyomban Vervloesem-et négy év börtönre is ítélik. Ekkor, a német testnevelő tanárnő Janett Seemann videó-üzeneteken keresztül próbálja felhívni Angela Merkel és XVI. Benedek pápa figyelmét a "zandvoorti ügyre". Néhány héttel ezután Janett Seemann nyomtalanul eltűnik...
Ma már Vervloesem súlyosan rákbeteg. A hatóságok nem engedélyezik a kórházba szállítását, sőt látogatási, valamint levelezési tilalom is van ellene és a börtöni lelkész sem találkozhat vele. Lehet, hogy már nem is él? Kinek érdekében áll elhallgattatni ezt az embert? Hová vezetnének az általa felgöngyölített szállak? A "Missing Children Europe" szervezet szerint több, mint 70 000 gyerek tűnik el nyomtalanul Európában minden évben. Az UNICEF szerint több, mint három millió gyerek tűnik el nyomtalanul világszerte minden évben.

mézesmózes

Hivatkozások:

http://www.droitfondamental.eu/-00-Princesse_de_Croy_et_le_Werkgroep_Morkhoven___hu.htm
http://www.egaliteetreconciliation.fr/Marcel-Vervloesem-le-chasseur-de-pedophiles-se-meurt-en-prison-3884.html
http://pressemitteilung.ws/node/136891
http://www.facebook.com/group.php?gid=133307403369308
http://www.foreversearching.com/index.php
http://innocenceendanger.org/en/innocence-en-danger/statistiques/
http://www.unicef.org/protection/index_exploitation.html
http://www.missingchildreneurope.eu/

9 megjegyzés:

  1. Számomra felettébb érdekes ezen "jól összeszedett" téma napi rendre tűzése. Bár lehet puszta véletlen, de az én "paranoiám" határtalan. Mindazonáltal, hogy egy semmitmondó kérdéssel zárul, hogy ugyanis kiknek állhat érdekében az ügy eltussolása, amikor mindenki fel van sorolva aki számít a pápától a királyig.
    Szóval inkább én e mögé rejtve egy üzenetet vélek felfedezni, hogy nem érdemes küzdeni a "rendszer" ellen mert lám még egy ilyen nemzetközileg kiterjedt hatóságok sem "mentenek" meg a biztos pusztulástól. Az ilyen írások csak egy célt szolgálnak megrettenteni a pislogó polgárt ,hogy őrüljön nem ő van a pácban és jobb kussolni.
    Ugyanezt a célt szolgálják a világkormányt "leleplező" tudósítások amelyek felettébb elterjedtek a világhálón az utóbbi három évben. Az alapinformációkat azok szolgáltatják akikről szól a dolog és a sok hiszékeny ember tudtán kívül ingyen és kitartóan "szájról-szájra" levélcímről levélcímre küldözgeti a beszoktató információkat.
    Mindezen "rettenetet" terjesztő infók egy előre eltervezett és szakemberek által megvizsgált folyamat része, ugyanis elhanyagolható az a százalék az emberekben akiket ez felébreszt és cselekvésre ösztönöz, sokkal nagyobb az a százalék (95) felett akiket megijeszt, megrémiszt és minden ellenálló képességétől és hajlandóságától megfoszt.kasar

    VálaszTörlés
  2. Kasar, statisztikailag minden fél percben egy gyereket megerőszakolnak, megkínoznak, meggyilkolnak. Remélem is, hogy nem lelsz ettől békére.

    mézesmózes

    VálaszTörlés
  3. Kasar :

    Akiben az értelem halvány szikrája még él azt fel lehet ébreszteni. Nem csak azzel, hanem BÁRMIVEL! Bármilyen összefüggést elé tárok el fog rajta gondolkozni.

    Akiben az értelem halvány szikrája sincsen már meg azt nem lehet feléleszteni ezzel se meg mással se. Az reménytelen. Velük nem érdemes foglalkozni.

    Egyébként SOK ember értelmes és gondolkodni is képes. Csak a megfelelő téma kell amin el is gondolkodik. És ha elgondolkodik rajta, akkor esetleg utána is néz. És ha utána néz, akkor rájön valamire. Amit nem én mondok neki, hanem amire ő jön rá saját magától. A mi dolgunk csak annyi, hogy elindítsuk az embereket a gondolkodás ösvényén. Hogy ki mire jön rá az már nem a mi dolgunk...

    Egyet mondhatok. Az értelmes ember előbb-utóbb mind ugyanarra a következtetésre kell, hogy jusson. Mert másra nem juthat.

    A "beszoktató" információ se mindenkinél ugyanazt eredményezi. van aki tényleg elkezd töprengeni egy-két dolgon. És a lényeg : UTÁNANÉZ bizonyos eseményeknek. ÉS rá fog jönni amire kell. Aki nem veszi a fáradtságot az nem érdekes. Nem kell vele foglalkozni. Aki hülye akar maradni, az maradjon az. Nem az én dolgom.
    Az én dolgom az, hogy betegyem a "bogarat a fülbe". És aki veszi a fáradtságot és foglalkozik a dologgal az el fog jutni a következtetésekhez is.

    Ez a fenti bejegyzés csupán egy a sok közül amit, ha valaki megvizsgál rá kell jönnie, hogy "valami nem stimmel" ! És ha utánajár akkor oda fog kilyukadni mint más értelmes és gondolkodni képes emberek.

    bukovinai

    VálaszTörlés
  4. Kasar,

    szerintem sem kell minden mögött összeesküvést látni.. Mézesmózes valóban létező dologról írt, ami gyakoribb, és kiterjedtebb mint sokan gondolnák. Sajnos van már saját tapasztalatom is pedofil zaklatóval kapcsolatban. A rendőrség segítségét kértem, de elég lassan haladtak a munkával. Végül elkapták (legalábbis nekem ezt mondták, de tény, hogy azóta nem jelentkezett).
    Az interneten gyermek és ifjúsági fórumokon gyakran próbálkoznak ilyen állatok Magyarországon is, érdemes odafigyelni, hogy kivel chatel a gyerek...
    Azt pedig, nem tudom, miért gondolod, hogy a cikk arra ösztönözne, hogy úgysem érdemes harcolni a pedofília vagy bármilyen más orbitális disznóság ellen, véleményem szerint ez az írás is egyfajta küzdelem: próbálja felhívni a figyelmet a jelenségre, mert a fősodratú médiákban csak ritkán, kampányszerűen jelenik meg a téma...
    Érdekes lenne tudni, hogy Magyarországon kik tartoznak ehhez a bandához..

    VálaszTörlés
  5. Hozzászólásomra a reakciók pontosan olyanok amilyenekre számítottam.
    mozes, nekem is vannak gyermekeim és ezzel együtt"félelmeim" vagy inkább aggodalmaim. A békét ahogy te írod nem ettől vagy enélkül leli meg az ember, de ez túl hosszú.....
    Bukovinai, értem én mire gondolsz és művelem is az emberek felvilágosítását de
    "Ez a fenti bejegyzés csupán egy a sok közül amit, ha valaki megvizsgál rá kell jönnie, hogy "valami nem stimmel"
    ezzel csak annyi a gond, hogy semmi nem stimmel, semmi!
    Szinte egyszerűbb lenne megkeresni az élet azon területeit ahol rend és fegyelem van, ekkor jönne a meglepetés mert nincs ilyen, akár az egészségügyet, oktatást, árvaházakat, erőszakszervezeteket, közszolgáltatást, bíróságokat,kormányt, kis és nagykirályokat nézel mindenhol talicskával lehetne kitolni a visszaéléseket stb.
    Velorex,amit a zaklatásról írsz az egy valós veszély és hogy kik tartoznak ezek közé? Bárki, nem szakmához vagy pozicióhoz kötött. Sok esetben tiszteletre méltó családapák,"vallásos" vasárnapi misére járó öregurak,papok, miniszterek,államfők,bírák,bárki.Ami a rendőrségi segítséget illeti,hagyjuk inkább,meg a bíróságét is.Van tapasztalatom bőven e téren,csak azért nem tálalok ki mert nagyobb lenne a negatív eredménye mint a pozitív, vagyis amit az elején próbáltam megértetni.

    Ezekután joggal kérdezhetitek, hogy akkor mit tegyünk,hunyjunk szemet a disznóságok felett? nem egyáltalán nem.Küzdeni kell ellene. De véleményem szerint CSAK ez a netflört szerű, email forradalmári szint nem más mint puszta kéjelgés a kedélyeket borzoló,némelyeket elszörnyelő másokat izgalomba hozó,megint másokat dühbe hozó témákról.

    Ezt hosszasan lehetne kifejteni,de a minap ezt számomra Szeszák Gy. jobban és tömören összefoglalta.
    "Sajnos azzal az "email-radikalizmussal", amivel a "nemzeti erők" helyettesitík az összefogást illetve a cselekvést, nincs mit kezdeni. Pont az nincs, amit úgy fejezel ki, hogy "ha félre teszi mindenki az egóját és a közös ügy érdekében szerényen és alázattal viseltetik a megoldandó feladat iránt"... Az ego-nak több összetevője van. A legfontosabbak a lustaság és a gyávaság..."

    Szóval több szinten kell művelni az ellenállást vagy a harcot bárhogy is nevezzük azt.
    Anyagi szinten, elméleti szinten és fizikai szinten amely magába foglalja akár az erőszak használatát is.

    VálaszTörlés
  6. Persze, hogy mi "kis emberek" nem tehetünk fizikálisan semmit a perverz pénzes zsákok, az őket védő korrupt politikusok és a piszkos munkát sok pénzért elvégző bűnszervezetek ellen, akik a gyermek holokauszt (mert ez bizony az) mögött állnak. Azonban, ha tudunk a jelenségről, mindig az fog motoszkálni a fejünkben amikor egy ravasz politikus "új világrendet" hirdet, hogy miféle "világrend" ez, ahol a szőnyeg alá söprik a szörnyű tömegmészárló pedofíliát és csupán a kisgyerekek bugyijában kotorászó nyamvas papokat (egyébként, a rabbikat miért nem?) kergetnek vagy az interneten gyermekpornón maszturbáló fickókat és sosem a végrehajtókat, akik elrabolják a gyerekeket, megerőszakolják és meggyilkolják őket és még kevésbé azokat, akik védelmezik a végrehajtókat? Nem melleseleg, ha tudunk a jelenségról, akkor jobban vigyázunk gyerekeinkre, mert tudjuk, hogy körülöttünk ott vannak a kétlábu farkasok és, hogy ha a gyerek eltűnik, valszeg többé sosem fogjuk visszalátni.

    mézesmózes

    VálaszTörlés
  7. http://magyartukor.com/blog/2010/08/25/kiszivarogtattak-a-legismertebb-belga-pedofil-ugyenek-dosszieit/

    mézesmózes

    VálaszTörlés
  8. A pedofília ma még rejtett, de egyre nagyobb méretekben létező jelenség. A Föld legborzalmasabb bűne. A hálózatok által gründolt jelenség és a célja a delikvensek zsarolhatóságának biztosítása. Nagy vállalti vezetők, politikusok, szakszervezeti vezetők stb. Az emberiség nagy részének ma a világot kizárólag az élet jelenti. Pedig a teremtés úgy van megszerkesztve, hogy az élet belül üres. Ha valaki csak az életre veti magát, annak mindig több és több kell, mindig új és újabb kell. Aki ilyen életet él, annak egy idő múlva nem elég a másik nem. Egy idő múlva nem tud normális párkapcsolatban élni.
    A világ legcsodálatosabb teremtménye az ártatlan, nyílt gyermek. Ő lett a célpont, a vágyak, vágya. A Gonosz legnagyobb „öröme”!

    Misi

    VálaszTörlés
  9. Misi, az valószínű, hogy a pedofília legsötétebb oldalához tartozik a "friss husival" ellátott perverz politikusok és egyéb magas beosztásban lévő hivatalnokok zsarolása is. Tudok pl egy olyan francia bíróról, aki halála előtt bevallotta fiának, hogy gyermekáldozatokat végrehajtó sátánista szertartásokon vett részt évekig, míg utól nem érte a lelki-ismerete és ki akart szállni. Miután kiszállt, "öngyilkos" lett...

    mézesmózes

    VálaszTörlés