A JÁTÉK NEVE: KIRÁLYCSINÁLÁS.

Litván György ismét hivatkozik az Orbán Viktor által, Oxfordban megismert nagy brit liberális gondolkodókra. Utalva egy korábbi megjegyzésemre, megismétlem, hogy Orbán Viktor járt ugyan Oxfordban, de egy rövid, csupán hivatkozási alapnyi időt töltött el az egyetemen. Most - tovább hizlalva a legendát -, érdekes módon, Litván is erre a soha nem volt oxfordi tanulmányokra hivatkozik.

Litván, akit sok minden miatt, és az alábbiak ellenére is nagyra becsülök, jól tudja mindezt, hiszen ő ott volt. Ő volt, aki kihúzta a dugót abból a palackból, amelyből aztán Orbán Viktor kiszökött. A Soros Alapítvány úgynevezett Oxfordi Bizottságában hat-nyolc, különböző tudományterületekről felkért szakértő bírálta el a beérkezett pályázatokat. A szakértők, mint minden hasonló eljárásban, előre megkapták az általuk referált tudományterületek pályázatait, majd, miután azonos szempontok alapján rangsorolták a pályázókat, egy közös ülésen ki-ki javaslatot tett, hogy az általa bíráltak közül melyik az a néhány legérdemdúsabb pályázó, aki befér az adott létszámkeretbe. Miután a szakértők egyenrangúak voltak, a különböző tudományterületekről pályázók pedig összemérhetetlenek, rövid konzultáció után és különösebb viták nélkül meglett a kellő számú jelölt.

Emlékeim szerint ötven helyre talán hatvan főt jelöltek, hogy az ezt követő nyelvvizsgán meg nem felelők, vagy a majd Oxfordból érkező szakértők szűrőjén fennakadók híján is meglegyen a teljes keret. Azon az ülésen, amelyiken Orbán Viktor pályázatát is tárgyalták, illetve tárgyalhatták volna, Litván György, Soros György személyes képviselőjeként jelen volt, és az ülés végén, miután a jelölteket már kiválasztották, szót kért, és javaslatot tett néhány tehetséges, a szakkollégiumokban kitűnt végzős egyetemista beemelésére. A három említett név közül kettőre emlékszem: Orbán Viktor, Fodor Gábor. Az eset példátlan volt, némi meglepetést is keltett, hiszen Litvánnak tanácskozási joga volt ugyan, de szavazati nem, javaslattételi joga pedig semmiképpen. Az intervenció ugyan teljesen eltért a bizottság gyakorlatától, de már akkor is - és persze korábban is - a pénz beszélt, és miután a programot teljes egészében Soros György finanszírozta, Litván javaslatát, némi zavart vonakodás után, megtárgyalták.

Miután a javasoltak jogászhallgatók voltak, a terület szakértője, ha jól emlékszem, Mádl Ferenc volt (de ha tévednék ennyi év után, akkor bocsánat), kissé zavartan elővette jegyzeteit, és közölte, hogy a sorrenden nem változtat, hiszen egyik javasolt pályázat sem határeset. De ha vannak egyéb szempontok is (voltak), és ha Litván György kérését a bizottság is akceptálja, nem emel kifogást. Némi hasonló, udvarias maszatolás után a bizottság elfogadta Litván György javaslatát. 

Én akkoriban a bizottság mellett, Litvánhoz hasonló jogosítványokkal, a Művelődési Minisztérium képviselője voltam, aki a pályázat lebonyolításáért feleltem, majd utána intéztem a pályázók ügyeit, így később is figyelemmel kísérhettem azok kimenetelét. 

Miután az említett eset példa nélküli volt, beszámoltam hivatali felettesemnek a történtekről. Bár a minisztériumnak vétójoga volt, senki nem törődött a dologgal. Formailag ugyan szabálytalan volt, de senkit nem érdekelt. Mondják is, hogy a diktatúra nemcsak puha, de slampos is volt. Teljesen mindegy volt, ki megy vagy nem megy ki egy ösztöndíjjal külföldre. Hasonló esetek akkor és korábban, és természetesen az Állami Ösztöndíjbizottság ülésein is megtörténtek. Én sem emlékeznék az esetre, ha később a szereplők nem váltak volna közszereplőkké. 

Orbán neve aztán még egyszer felmerült, de még mindig inkognitóban. Miután megkapta az ösztöndíjat, minden sorstársához hasonlóan, útlevél, kiutazási engedély, vízum és hasonló ügyekben ki kellett töltenie a szokásos kérdőíveket. Ő, néhány hozzá hasonló link vagy talán csak laza társához hasonlóan ezt határidőre nem tette meg, ezért kénytelen volt elszenvedni a "Tisztelt Orbán Elvtárs!" megszólítású sürgető levelemet. Mentségére meg kell jegyeznem, hogy Litván beavatkozásáról vélhetőleg nem tudott. Sok mindent, ennél nagyobb dolgokat lehet a rovására írni, de ebben a dologban vétlen. Tudom, nem az oxfordi ösztöndíjtól vált azzá, ami lett, az azonban valószínű, hogy az ösztöndíj elnyerésével megerősödhetett benne a kiválasztotti tudat. Igen. Tudta vagy sem, O. V. akkor kiválasztott volt. 

Knopp János

Forrás