Tripla T tanításai (3. rész) – a felelősségről

Folytassuk Tripla T tanításainak megismerését! A mostani fejezethez nem fűzök sok kommentárt, mindössze annyit, hogy mind közül talán ez a legfontosabb, legbölcsebb rész. Megmondom őszintén, amikor az első bekezdést először olvastam, lepadlóztam. Nem azért, mert váratlanul ért, hanem pont azért, amiért ennyire „passzolt” az eddigi homályos, vagyis inkább tapogatózó elképzeléseimhez, de végre annál ezerszer pontosabban megfogalmazva. Remélem számotokra is lesz akkora felismerés, mint nekem volt. Természetesen tisztában vagyok vele, hogy sok embernek ez csak ezoterikus marhaság, de tudom, hogy vannak, akik viszont értik és érzik a súlyát a most következő gondolatoknak.

TRIPLA T AZ EMBER FELELŐSSÉGÉRŐL

„...a valódi lényed tulajdonképpen megnevezhetetlen, csak annyit tudni róla, hogy feltehetőleg egy nála hatalmasabb szellemi egységnek a része. Végső soron pedig, ha elfogadod ezt, akkor kimondható, hogy a te éned az Istennek a része. Vagy egyfajta „nyúlványa” mely éppen az anyagvilágnak nevezett létsíkon helyezkedik el. Úgy is jellemezhetlek, hogy te egy aprócska kitükröződése vagy az Istennek, akiben ő a fizikai síkon tapasztalatokat szerez. Bár ez rossz megfogalmazás, mert nem az Istennek kell tapasztalatokat szereznie, hiszen előtte az összes létező tapasztalat eleve ismert. Hanem az ő részeinek kell tapasztalatokat szerezniük, mivel eme részek, mert tőle illúziószinten elkülönültek, azaz részben függetlenek, nem ismernek mindent, nem ismerik a Teljességet. Isten a részeiben tehát nem tapasztalatokat szerez, hanem tapasztalatokat teremt. Mégpedig attól függően, hogy mekkora része éli meg magát egy tőle, Forrásától független különböző énnek, egyéniségnek, szerez ez a kis én annyi tapasztalatot, amennyit egyáltalán befogadni bír tudata korlátozott mezőjébe. De most még ne is ebbe bonyolódjunk bele! Egyelőre azt szeretném leszögezni, hogy az Isten részei, a nagyobb és kisebb, önálló és szabad akarattal rendelkező egyéniségek, bár tőle, az ő Lényéből származnak, erről mégis gyakran - illetve fejlődésük egy hosszú szakaszában - megfeledkezhetnek. Éspedig azért feledkeznek meg, mert ők csak azokat a résztapasztalatokat élhetik meg önmagukról, melyekre én-konstrukciójuk minősíti őket. Én-konstrukciójuk meg annak alapján jön létre, hogy az isteni manifesztáció következtében, öntudatra mely világokban ébrednek. Ők valamennyien csakis olyan valakinek élhetik meg magukat, amilyen környezetbe egyéniségekként beleszületnek. Vagyis amilyen létszféra közegéből felvehetik azokat a személyiségüket kiképző lét-gondolatokat, melyek eme létszférára jellemzőek.

Konkrétabban tehát: ha te ember vagy, azaz a Földre születtél le, nem várhatod el magadtól azt, hogy ne ember legyen belőled abban a szűkebb-tágabb társadalmi környezetben, mely túlvilágról érkező tudatodat fogadta be a maga miliőjébe. Emberi lesz a formád, mert ebben a forma-világban emberi testben kell élned. Emberi lesz a gondolkodásod, az érzelemvilágod, a világképed, mivel emberkörnyezetben ez másként nem is lehet. Emberként elsősorban a fizikai sík, az anyagban való létezés tapasztalatait szerzed meg. És ezenközben, míg itt éled az életedet, eleinte rendkívüli nehézségekbe ütközhet az, amikor valami »magasabb« látás, tudás, valami nem-emberi tudatszint felé törekszel. Holott ez a magasabb valóság a te létednek is a töve, és te, mint szellemi létező, valójában ebből a nem-emberi tudatbirodalomból születtél meg. Emberlétednek keletkezése is magasabb forrásból ered. Mégis a fizikai síkon ezt te elfelejted, erre csak nagyon halványan emlékszel. De mikor már emlékezni akarsz, és meg is ragadsz minden lehetőséget, hogy emlékeid kiélesedése hatására vissza akarjál térni az Istenhez, azaz szellemi gyökeredhez, még akkor sincs túl könnyű dolgod, mivel úgy érzed: valósággal magába zár, bebörtönöz emberi személyiséged, tudatod, egód és főleg is a tested. Ha már arról megvilágosodtál, hogy a végső lényeged az Isten, s léted - ha ezt nem is mindig vetted észre - szorosan összefügg az ő létével, s már azt is megtapasztaltad, hogy tudatod belenyílik az emberszint feletti tudatminőségekbe, s így összeköttetésbe kerülhet Önvalója közegével, természetesen érezni fogod, hogy tudat-tágulási folyamataid következtében szabadabb és boldogabb lehetsz. Ámde a hétköznapjaidban, s amikor elfelejtesz erre koncentrálni, vagyis amikor nem tudatosítod magadban erősen, hogy te nemcsak egy kis emberi lény vagy, hanem a Létben kinyújtózkodva - tudatod tágulása által - gyakorlatilag bármivé, bárkivé lehetsz, akkor mégis¬csak mindig újra visszakényszerülsz ember-mivoltod ketrecébe. Mivelhogy továbbra is abban élsz benne, továbbra is függőségben állsz a testeddel és nemcsak azzal, de egész emberi környezeteddel. Azaz, hacsak nem vonulsz félre a világtól remetének, hanem megvilágosodásod után is maradsz megszokott környezetedben, és továbbra is elvégzed földi kötelességeidet, például munkádat vagy azt, hogy gyermekeidet neveld, éppen emiatt nem leszel képes állandóan azzal foglalkozni, hogy minden percedben »felszárnyalj a mennybe«, mert az energiáidat, a koncentráló képességedet továbbra is nagy százalékban a földi lét gyakorta viszontagságos tapasztalatai kötik le. És az Isten tudja ezt. Ahogy azt is tudja, hogy te nem lehetsz másmilyen, csak ilyen. Ha embernek születsz, ember leszel. Legfeljebb tudomásodra juthat az, hogy előfordulnak másfajta létezők is a nagy Mindenségben, legfeljebb meg¬születhet benned a vágy arra, hogy te is korlátlanabb tudatúvá válhass. és legközelebb lényegednek egy másik megjelenésében egy szabadabb, kötetlenebb, teljesebb létfokozatba kerülhess. Ami persze nem is legközelebb lesz, ezt csak a te időfelfogásodban észleled egy következő életnek. De ebbe most még ne menjünk bele. Lényeg az, hogy benned a vágy megszülethet arra, hogy más lét-színtereken élj másfajta életeket. Csakhogy ezt erőltetni, erőszakosan véghezvinni pedig pláne nem lehet. Azért élsz emberként, mert csúnyán fogalmazva: erre vagy ítélve.

Hogy ki ítélt erre? Természetesen az Isten. Ő az, aki/ami benned - mint résztudatában - önmaga teljességéről szándékosan megfeledkezett, akkor, amikor téged a többi résztudatától elkülönítve határokkal zárt körbe, s arra jelölt, hogy olyan legyél, amilyen és nem másmilyen. Legalábbis a te nézőpontodból szemlélve ez a megjelenése az egyediségednek, s egyben korlátoltságodnak, így írható le. De mielőtt kígyót-békát kiabálnál az Istenre, itt kell ismételten megjegyeznem, hogy ha a Lét Elsődleges Tudata önmagát ilyen különbözőségekben és korlátozottságokban megjelenő létezőkre nem osztaná fel, akkor viszont nem lehetne neked sem semmiféle éned, egyéni léted. Egyéni léttel, egyéniséggel ugyanis te is. ahogy az összes létező, csak akkor rendelkezhetsz, ha magadat a másoktól és Istentől való különbözőségeidben ismerheted fel. Ha nem válhatsz sem te, sem senki más egyéniséggé, akkor viszont nem tapasztalhatod meg a Létet sem, hiszen akkor te nem vagy semmi és senki, azaz voltaképpen nem is létezel.

Na most, ha az Isteni Megnyilvánulás az, ami önmagát részekben jeleníti meg, s ön- részeit így hát megfosztja a teljességtudatuktól, őket éppen létük, egyéniségük megteremtődése érdekében felejtésre ítélve, akkor azzal tökéletesen tisztában is van, hogy ön¬részei, s a belőlük kisarjadó kisebb-nagyobb származék-ének nem láthatják át az egész Mindenséget, így hát felelősek is csak azért lehetnek, amire tudatuk figyelme kiterjed. Nem lehet felelősségre vonni egy létezőt amiatt, mert csak akkora tudatossággal gyakorolhatja teremtő műveleteit, ami tudatminőségének fokozatából következhet. És ezt is tökéletesen tudja az Isten. Ezért is büntetésmentes és nem ítélkező a szemlélete az általa létrehozott Világmindenséggel összefüggésben. Bár azt viszont »megengedi«, hogy az egyes létdimenziókban élők - életük kereteiként - sajátos törvényeket, akár büntető és szankcionáló szabályokat is megalkothassanak úgy, mint például tette azt nálatok a Tízparancsolattal Mózes. Ilyen törvénykezések minden korlátozott világrétegben keletkeznek, mégpedig praktikus okokból, mert az ezekben élő egyéniségek a társadalmi együttélésüket csak így szervezhetik meg. Más lapra tartozik az, hogy ezek a törvények, szabályozó és szankcionáló rendszerek a Legmagasabb Isteni Nézőpontból vizsgálva mennyire értékelhetőek tökéletesnek az Isteni Mértékhez képest. De még erre a témára is visszatérek.

Lefordítva hétköznapi nyelvre: te nem vagy felelős olyasmiért, amit emberként elfelejtettél, amit tudatod befogni sem képes. Nem vagy felelős az ösztönös reakcióidért, amik csecsemőkorodtól fogva tudattalanul alakulnak ki benned. Nem vagy felelős mindazért, ami automatizmusként épül be földi személyiségedbe annak hatására, hogy a környezeted benyomásait másolod le, kisgyermekkorodtól kezdve az emberi mintákat önkéntelenül modellezed. Nem vagy felelős az előítéleteidért sem, mert a téged körbevevő társadalom hatására, azokat is tudattalanul szívod fel kiképződő énedbe. Aprócska földi személyiséged és egód, a te látszat-éned nem felelős semmi olyan érzésedért, gondolatodért, tettedért, aminek okát, következményét nem láthatod be, mert nem állsz olyan tudatossági fokon, hogy ezeket előre bemérhesd. Még azért sem csak te vagy a felelős, hogy miért éppen olyan életpályán mozogsz, amilyenen, mert ahogy azt már többször elmagyaráztam nektek, azt az életprogramot is, amit magatokkal hoztok, nem kizárólag ti alkotjátok meg. Abba bizony jelentős beleszólása van a ti magasabb éneteknek, annak a Globális Egyéniségnek, aki elősugározza teljességéből a ti egyes földi életeiteket. S aki - miközben a ti túlvilágon tervező egyik énetek ugyan kigondol magának vágyai alapján egy új élettervet - módosítja, olykor nagyon is jelentős mértékben azt, hogy a földre érkezve kivé, mivé legyetek egy következő életben.”

„...Visszatérve az egyéni felelősség és felelősségre vonhatóság problémájára, kijelentem ismét azt, amit erről már elmondtam: az Isten senkit nem ítél el, senkit korlátozottsága miatt nem kárhoztat semmiféle rosszra. Mégpedig azért nem, mert pontosan tudja, hogy az összes létező, köztük az ember is, csak azokért a megnyilvánulásaiért felelős, melyeknek működésével tisztában van. Éppen ezért uralja a megnyilvánultságot az, amit korábban Isten Kegyelmének neveztek: az Isten »mindent megbocsátása«, elfogadása, ami egy olyan mindent felülíró Törvény, mely még a karma-világok szabályrendszereit is feloldja, s mely a létezőknek is azt ajánlja, hogy bocsássanak meg mind önmaguknak, mind ellenségeiknek, mind pedig összes társuknak. Hiszen ha nem ez a mindent megértő, felmentő alapállás hatná át a Megnyilvánultságot, akkor a kis ének sem tudnának a karma fogságából sem kijutni soha, benne kellene élniük örökké karma-uralta világaikban.

Elismétlem hát újra: felelőssége egy tudatnak csak annyi van, amennyit ő pillanatnyilag átlát abból, hogy a Szeretet-törvény értelmében mikor mit tett, mit nem és hogyan. De persze a legtöbb ember még az egyetlen univerzális törvénnyel, a Szeretet-elvűséggel sincs tisztában, mivel csak az eltorzult, például birtokvágyból, egógörcsből fakadó szeretetfajtákat képes megélni mindennapjaiban. Ráadásul a tőle nagyon különböző társát szeretni-elfogadni éppen azért nem tudja, mert még nem képes átérezni azt, hogy az ő létének és a másik létének is ugyanazon Lét és Tudat a központi forrása. Vagyis az a földi elv, miszerint, »a törvény nem ismerete nem menti fel a törvényszegőt«, nem jellemzi az Isteni Nézőpontot, mert ez így a létezőkkel szemben elképesztő igazságtalanság volna. Mindebből fakadóan az sem igaz, hogy mindenki a maga sorsa kovácsa, és minden ember maga tehet arról, hogy hogyan alakul a Földön az életpályája. Legalábbis azon a szinten, ahol ti sajátos személyiségekként élitek meg magatokat, nem jelenthető ki abszolút igazságként az, hogy önmagatok valamilyenségéről csak ti tehetnétek, az az énetek, pláne egótok, mellyel a földön azonosítjátok be magatokat. Hiszen emberi személyiségetek - ahogy az előbb ennek elmagyarázásába már belefogtam - csak egy különleges képződmény, egy sokféle automatizmus által is vezérelt komplexum, melynek tulajdonságai, alkotóelemei bonyolult szintekből állnak össze, több valóságrétegből származnak. S mivel ti, amikor önmagatokra gondoltok, általában egyáltalán nem vagytok tisztában azzal, hogy én-részeitek mely szintekből, valóságdimenziókból táplálkoznak, ezért nem is vezérelhetitek teljes tudatossággal, emberi értelemmel a kiképződött földi éneteket egészen addig, míg bele nem lát¬tok kialakulásának részfolyamataiba. így aztán elég kevés ember mondhatja el magáról azt, hogy ő a saját sorsának kovácsa, mert csak nagyon kevés ember képes arra földi életében, hogy aktuális énjét, én-szövevényét átlássa. S azok is, akik ezt a közmondást érvényesnek tartják önmagukra, csak azt hiszik, hogy ők maximális önvezérléssel alakítják életük folyását, holott ők csak azon »szerencsés« emberek, akik rendelkeznek egy határozott és erősen célorientált életprogrammal, ami viszont nem más, mint az az indít¬tatás és vezéreltetés, aminek nagyobbik részét Globális Énjük rendelte el számukra. Ok tehát olyasmire büszkék, amit nem emberi tudatosságuknak köszönhetnek, s nem is annak, hogy másoknál különb módon képesek irányítani földi sorsukat, hanem annak, hogy éppen egy olyan életet élhetnek, ahol hiánytalanul megvalósíthatják álmaikat. Más életeikben azonban ők is csak azt tapasztalhatták meg, amit mások, hogy bármennyire is igyekeznek vala¬merre, sokszor akadályokba ütköznek, és életük gyakran telítődik kudarcokkal. Ok tehát ugyanúgy nincsenek teljesen tudatában annak, hogy miért olyan sikeresek, s miért valósíthatják meg mind¬azt, amire vágynak, mint azok, akik azt élik meg, hogy ők bizony nem lehetnek kovácsai önsorsuknak.

Azok, akik nálatok manapság azt ismételgetik, hogy mindenki maga tehet arról, hogy mivé válik a földi világban, s földi személyiségében csakis egyedül ő felelős azért, amilyenné alakul a sorsa, összekeverik a fogalmakat és a létezési fokozatokat. Mert, ha összességében nézzük a létezők fejlődését, életeit a különféle lét¬dimenziókban, s arra gondolunk, hogy minden egyes kis énnek központi irányítója Önvalójában, Igazi Énjében van, akkor valóban lehet azt állítani, hogy ez az Igazi Én az, aki felelős mindenért, aki al-énjeinek, származékainak sorsát alakítja. Csakhogy a származékának itt a földön embertudatként aligha tudják teljességében érzékelni, hogy Igazi Énjük velük átéltetni mit is akar. Tehát amikor a földi beszéd korlátai miatt én is olyat mondok olykor, hogy valamit ti »készítettetek el«, »alkottatok meg magatoknak«, nem mindig rátok gondolok konkrétan, hanem azokra a Globális Énetekből le¬tükröződő irányultságokra, amiket ő szabályoz, amiket ő hoz létre számotokra. És azok, akik azt hangoztatják, hogy csakis egyedül te alakítod felelős módon a sorsodat, azzal az emberszint feletti teljesség-tudattal kevernek össze téged, aki te a jelenedben emberként - még vagy már - nem vagy. Hiszen nem is lehetsz »ott« és »az« hiányos-korlátolt emberi tudatodban, legfeljebb tudhatsz arról, hogy onnan, belőle származol, egy másik létfokozatnak vagy leszármazottja, akivel/amivel viszont majd csak akkor élheted át azonosságodat, amikor fejlődésed során visszaközelítesz hozzá, legvégül pedig az ő teljesség-tudatába beleolvadsz.

Ettől függetlenül természetesen az emberi énnek a földön élve vannak olyan tartományai, melyeket önmagán belül megismerhet, átláthat, s az ezekből a szintekből származó megnyilvánulásai azok, melyekért felelősséget is vállalhat. Aztán, ha egy kis emberi én elkezdi kitágítani tudatát, vagyis kapcsolatba lép Igazi Önmaga magasabb rendű, tágasabb tudatbirodalmaival, s ennek során egyre több információhoz jut földi életére és más életeire vonatkozóan, amitől gyarapodik önmaga teljességéről való tudása, akkor már megélheti magát több ízben is sorsa kovácsának, legalábbis élete bizonyos vonatkozásaiban, továbbá felelőssége is kiterebélyesedik tágasabb látása által. És éppen ez az, amiről még sokat fogunk beszélni, hogy ti hogyan válhattok tudatosabbá egótok korlátait feloldva, s ennek hatására miként növekedhet meg felelősségetek is önmagatokra és egész világotokra vonatkozóan.”

(Molnár Edit kommentár:)

A fent idézett okfejtések - azt hiszem - több pontban összecsengenek azokkal az ezoterikus, spirituális irodalmakban fellelhető elképzelésekkel, melyek azt tárják elénk, milyen belső változások történhetnek meg sok-sok emberrel egy elkövetkezendő „végítélet” során, főként, ha a nagy átalakulást valamiféle tudatmódosulásnak, tudattágulási folyamatnak, illetve dimenzióváltásnak képzeljük el. Úgy tűnik, a bibliai vízió az „új égről, új földről” mindenképpen megvalósulhat, ha nem is egészen úgy, ahogy azt - mondjuk Jézus korában - képzelték el az emberek. Mellesleg minden nagy korszak- és korszellemváltáskor ez már valamilyen mértékben mindig meg is valósult. Számtalanszor változtatta meg már átvitt értelemben és nemcsak úgy a Föld és a rajta élő emberiség csaknem teljes arculatát, s ezzel párhuzamosan az égről való képét is. Utóbbiról csak annyit jelzésértékkel: ma már egyre több látnók, médium tekint be a „másvilágok”, földinél magasabb szellemi dimenziók egészen változatos és különböző szintjeibe, ahol mindenféle érdekes tudatok, tanítók, entitások laknak. Mintha a régi égi szférák sémái lassan megkopnának. Már aligha gondolkodunk csak angyalokban, ördögökben, démonokban, dzsinnekben. Holott nyilván ezek a létezők is tovább „funkcionálnak” a maguk léttereiben, csak mi már nemcsak rájuk vagyunk kíváncsiak, örülünk, ha másfajta égi lényekkel is kapcsolatba kerülhetünk.

A jövőben elkövetkező Nagy Átalakulás - innentől szívesebben használom ezt a kifejezést, mint a sok negatív felhangot is hordozó végítélet szót - annyiban - és emiatt lényegében - hordoz más tartalmakat, mint a korábbi földi átalakulások, hogy valóban elsősorban az emberi tudat eddig megismert korlátait bontja majd le, ami pedig összefügg az emberi ego beszűkültségének felszámolásával. Minden jel, s ma már a legtöbb spirituális törekvés is erre utal. És arra, hogy ez lehetséges. Úgy vélem, a földön minden eddig lezajló - nagyobb mozgalom, társadalmi-gazdasági átalakulást hozó - fejlemény, amit fejlődésnek is nevezünk, bár földi értelemben hozott bizonyos tudattágulást, ego-módosítást, nem tűzte ki zászlajára azt, hogy az ember meg akarjon szabadulni jellegzetesen emberi tudata befalazottságától. Nem azt állítom, hogy ilyen kísérletek sosem folytak a földön, például az ősi és ókori egyes spirituális iskolák beavatási szertartásai során, vagy éppen keleten, hiszen a buddhizmus, a jóga-tanok és társaik, egytől-egyig eme célok felé irányították az ott élő embereket. Azt állítom, hogy ezek a célkitűzések immáron világszerte elterjedtek, „megérkeztek” a teljesen hétköznapi életet élő emberek körébe is, s mint vágy-mintázat be is épültek önmagukkal szembeni elvárás-rendszerükbe. Már szinte mindenünnen azt hallani: az egós létet az egótlanra kell fel¬cserélni, tudatosságunkat kell a tőlünk telhető legteljesebb szintre felfejleszteni. Egész tömegek akarnak kilépni, kilépni!

Csakhogy egók vagyunk, földi ének. Mi lesz belőlünk, ha egótlanná leszünk? És kell-e ezt tennünk, magunkat tökéletesen egótlanítani? Vajon valóban ez visz-e közelebb minket - megszabadulni vágyókat, kiteljesedni akarókat - az óhajtott cél felé?

Tripla T érdekes, nem igazán megszokott gondolatokkal és figyelmeztetésekkel világít rá az egész egó-problematika lényegére, ahogy az az alábbi beszélgetés-részletekből kiderülhet.

Az 1. rész itt található:

http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2011/05/tripla-t-tanitasai-1-resz.html

A 2. rész itt található:

http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2011/05/tripla-t-tanitasai-2-resz-dualitasbol.html

Azért egy pillanatra még térjünk vissza a felelősségre! TTT azt állítja, hogy „a te látszat-éned nem felelős semmi olyan érzésedért, gondolatodért, tettedért, aminek okát, következményét nem láthatod be.” Véleményem ez az állítás a hétköznapok emberére igaz, viszont egyáltalán nem igaz a világunkat jelenleg uraló sötét erőkre. Ők pontosan tudják, hogy tetteiknek milyen következményeik vannak, hiszen ezért jöttek ide.

Ha hihetünk az eddig kirakott mozaikoknak, akkor az emberi civilizáció hatalmon levő képviselőin keresztül már kiválasztotta útját bizonyos földönkívüli fajoknak, vagy magasabb szintű entitások egy csoportja, akiknek az érdeke az, hogy az emberi fajt alárendelt helyzetben tartsák. Ez a csoport arra készül, hogy ily módon a saját uralma alá vonja mind a bolygó nyersanyagtartalékait, mind pedig az emberi faj genetikai örökségét, sőt, az érzelmi energiáját is, amely a bolygó szintjén megnyilvánul, ugyanis ők ebből az energiából táplálkoznak. Nem akarom a gyanakvás magvát elültetni, de talán feltűnhetett egyeseknek, hogy TTT néhány homályos utaláson kívül nem beszél ezekről a lényekről. Azért nem kell aggódni, mert a következő részben kísérletet tesz arra, hogy megértsük, valójában kik is ők, és mi lesz az elkerülhetetlen sorsuk.

Ráadásul nem szabad elfelejteni, hogy ezek az üzenetek egy közvetítő emberen (!) keresztül jutottak el hozzánk, ami már eleve kizárja a szűrés-mentességet, tehát kikerülhettek belőle olyan elemek amelyeket az adott közvetítő nem fogott fel, vagy nem merte tovább adni.

TT