2011. június 1., szerda

Tripla T tanításai (3. rész) – a felelősségről

Folytassuk Tripla T tanításainak megismerését! A mostani fejezethez nem fűzök sok kommentárt, mindössze annyit, hogy mind közül talán ez a legfontosabb, legbölcsebb rész. Megmondom őszintén, amikor az első bekezdést először olvastam, lepadlóztam. Nem azért, mert váratlanul ért, hanem pont azért, amiért ennyire „passzolt” az eddigi homályos, vagyis inkább tapogatózó elképzeléseimhez, de végre annál ezerszer pontosabban megfogalmazva. Remélem számotokra is lesz akkora felismerés, mint nekem volt. Természetesen tisztában vagyok vele, hogy sok embernek ez csak ezoterikus marhaság, de tudom, hogy vannak, akik viszont értik és érzik a súlyát a most következő gondolatoknak.

TRIPLA T AZ EMBER FELELŐSSÉGÉRŐL

„...a valódi lényed tulajdonképpen megnevezhetetlen, csak annyit tudni róla, hogy feltehetőleg egy nála hatalmasabb szellemi egységnek a része. Végső soron pedig, ha elfogadod ezt, akkor kimondható, hogy a te éned az Istennek a része. Vagy egyfajta „nyúlványa” mely éppen az anyagvilágnak nevezett létsíkon helyezkedik el. Úgy is jellemezhetlek, hogy te egy aprócska kitükröződése vagy az Istennek, akiben ő a fizikai síkon tapasztalatokat szerez. Bár ez rossz megfogalmazás, mert nem az Istennek kell tapasztalatokat szereznie, hiszen előtte az összes létező tapasztalat eleve ismert. Hanem az ő részeinek kell tapasztalatokat szerezniük, mivel eme részek, mert tőle illúziószinten elkülönültek, azaz részben függetlenek, nem ismernek mindent, nem ismerik a Teljességet. Isten a részeiben tehát nem tapasztalatokat szerez, hanem tapasztalatokat teremt. Mégpedig attól függően, hogy mekkora része éli meg magát egy tőle, Forrásától független különböző énnek, egyéniségnek, szerez ez a kis én annyi tapasztalatot, amennyit egyáltalán befogadni bír tudata korlátozott mezőjébe. De most még ne is ebbe bonyolódjunk bele! Egyelőre azt szeretném leszögezni, hogy az Isten részei, a nagyobb és kisebb, önálló és szabad akarattal rendelkező egyéniségek, bár tőle, az ő Lényéből származnak, erről mégis gyakran - illetve fejlődésük egy hosszú szakaszában - megfeledkezhetnek. Éspedig azért feledkeznek meg, mert ők csak azokat a résztapasztalatokat élhetik meg önmagukról, melyekre én-konstrukciójuk minősíti őket. Én-konstrukciójuk meg annak alapján jön létre, hogy az isteni manifesztáció következtében, öntudatra mely világokban ébrednek. Ők valamennyien csakis olyan valakinek élhetik meg magukat, amilyen környezetbe egyéniségekként beleszületnek. Vagyis amilyen létszféra közegéből felvehetik azokat a személyiségüket kiképző lét-gondolatokat, melyek eme létszférára jellemzőek.

Konkrétabban tehát: ha te ember vagy, azaz a Földre születtél le, nem várhatod el magadtól azt, hogy ne ember legyen belőled abban a szűkebb-tágabb társadalmi környezetben, mely túlvilágról érkező tudatodat fogadta be a maga miliőjébe. Emberi lesz a formád, mert ebben a forma-világban emberi testben kell élned. Emberi lesz a gondolkodásod, az érzelemvilágod, a világképed, mivel emberkörnyezetben ez másként nem is lehet. Emberként elsősorban a fizikai sík, az anyagban való létezés tapasztalatait szerzed meg. És ezenközben, míg itt éled az életedet, eleinte rendkívüli nehézségekbe ütközhet az, amikor valami »magasabb« látás, tudás, valami nem-emberi tudatszint felé törekszel. Holott ez a magasabb valóság a te létednek is a töve, és te, mint szellemi létező, valójában ebből a nem-emberi tudatbirodalomból születtél meg. Emberlétednek keletkezése is magasabb forrásból ered. Mégis a fizikai síkon ezt te elfelejted, erre csak nagyon halványan emlékszel. De mikor már emlékezni akarsz, és meg is ragadsz minden lehetőséget, hogy emlékeid kiélesedése hatására vissza akarjál térni az Istenhez, azaz szellemi gyökeredhez, még akkor sincs túl könnyű dolgod, mivel úgy érzed: valósággal magába zár, bebörtönöz emberi személyiséged, tudatod, egód és főleg is a tested. Ha már arról megvilágosodtál, hogy a végső lényeged az Isten, s léted - ha ezt nem is mindig vetted észre - szorosan összefügg az ő létével, s már azt is megtapasztaltad, hogy tudatod belenyílik az emberszint feletti tudatminőségekbe, s így összeköttetésbe kerülhet Önvalója közegével, természetesen érezni fogod, hogy tudat-tágulási folyamataid következtében szabadabb és boldogabb lehetsz. Ámde a hétköznapjaidban, s amikor elfelejtesz erre koncentrálni, vagyis amikor nem tudatosítod magadban erősen, hogy te nemcsak egy kis emberi lény vagy, hanem a Létben kinyújtózkodva - tudatod tágulása által - gyakorlatilag bármivé, bárkivé lehetsz, akkor mégis¬csak mindig újra visszakényszerülsz ember-mivoltod ketrecébe. Mivelhogy továbbra is abban élsz benne, továbbra is függőségben állsz a testeddel és nemcsak azzal, de egész emberi környezeteddel. Azaz, hacsak nem vonulsz félre a világtól remetének, hanem megvilágosodásod után is maradsz megszokott környezetedben, és továbbra is elvégzed földi kötelességeidet, például munkádat vagy azt, hogy gyermekeidet neveld, éppen emiatt nem leszel képes állandóan azzal foglalkozni, hogy minden percedben »felszárnyalj a mennybe«, mert az energiáidat, a koncentráló képességedet továbbra is nagy százalékban a földi lét gyakorta viszontagságos tapasztalatai kötik le. És az Isten tudja ezt. Ahogy azt is tudja, hogy te nem lehetsz másmilyen, csak ilyen. Ha embernek születsz, ember leszel. Legfeljebb tudomásodra juthat az, hogy előfordulnak másfajta létezők is a nagy Mindenségben, legfeljebb meg¬születhet benned a vágy arra, hogy te is korlátlanabb tudatúvá válhass. és legközelebb lényegednek egy másik megjelenésében egy szabadabb, kötetlenebb, teljesebb létfokozatba kerülhess. Ami persze nem is legközelebb lesz, ezt csak a te időfelfogásodban észleled egy következő életnek. De ebbe most még ne menjünk bele. Lényeg az, hogy benned a vágy megszülethet arra, hogy más lét-színtereken élj másfajta életeket. Csakhogy ezt erőltetni, erőszakosan véghezvinni pedig pláne nem lehet. Azért élsz emberként, mert csúnyán fogalmazva: erre vagy ítélve.

Hogy ki ítélt erre? Természetesen az Isten. Ő az, aki/ami benned - mint résztudatában - önmaga teljességéről szándékosan megfeledkezett, akkor, amikor téged a többi résztudatától elkülönítve határokkal zárt körbe, s arra jelölt, hogy olyan legyél, amilyen és nem másmilyen. Legalábbis a te nézőpontodból szemlélve ez a megjelenése az egyediségednek, s egyben korlátoltságodnak, így írható le. De mielőtt kígyót-békát kiabálnál az Istenre, itt kell ismételten megjegyeznem, hogy ha a Lét Elsődleges Tudata önmagát ilyen különbözőségekben és korlátozottságokban megjelenő létezőkre nem osztaná fel, akkor viszont nem lehetne neked sem semmiféle éned, egyéni léted. Egyéni léttel, egyéniséggel ugyanis te is. ahogy az összes létező, csak akkor rendelkezhetsz, ha magadat a másoktól és Istentől való különbözőségeidben ismerheted fel. Ha nem válhatsz sem te, sem senki más egyéniséggé, akkor viszont nem tapasztalhatod meg a Létet sem, hiszen akkor te nem vagy semmi és senki, azaz voltaképpen nem is létezel.

Na most, ha az Isteni Megnyilvánulás az, ami önmagát részekben jeleníti meg, s ön- részeit így hát megfosztja a teljességtudatuktól, őket éppen létük, egyéniségük megteremtődése érdekében felejtésre ítélve, akkor azzal tökéletesen tisztában is van, hogy ön¬részei, s a belőlük kisarjadó kisebb-nagyobb származék-ének nem láthatják át az egész Mindenséget, így hát felelősek is csak azért lehetnek, amire tudatuk figyelme kiterjed. Nem lehet felelősségre vonni egy létezőt amiatt, mert csak akkora tudatossággal gyakorolhatja teremtő műveleteit, ami tudatminőségének fokozatából következhet. És ezt is tökéletesen tudja az Isten. Ezért is büntetésmentes és nem ítélkező a szemlélete az általa létrehozott Világmindenséggel összefüggésben. Bár azt viszont »megengedi«, hogy az egyes létdimenziókban élők - életük kereteiként - sajátos törvényeket, akár büntető és szankcionáló szabályokat is megalkothassanak úgy, mint például tette azt nálatok a Tízparancsolattal Mózes. Ilyen törvénykezések minden korlátozott világrétegben keletkeznek, mégpedig praktikus okokból, mert az ezekben élő egyéniségek a társadalmi együttélésüket csak így szervezhetik meg. Más lapra tartozik az, hogy ezek a törvények, szabályozó és szankcionáló rendszerek a Legmagasabb Isteni Nézőpontból vizsgálva mennyire értékelhetőek tökéletesnek az Isteni Mértékhez képest. De még erre a témára is visszatérek.

Lefordítva hétköznapi nyelvre: te nem vagy felelős olyasmiért, amit emberként elfelejtettél, amit tudatod befogni sem képes. Nem vagy felelős az ösztönös reakcióidért, amik csecsemőkorodtól fogva tudattalanul alakulnak ki benned. Nem vagy felelős mindazért, ami automatizmusként épül be földi személyiségedbe annak hatására, hogy a környezeted benyomásait másolod le, kisgyermekkorodtól kezdve az emberi mintákat önkéntelenül modellezed. Nem vagy felelős az előítéleteidért sem, mert a téged körbevevő társadalom hatására, azokat is tudattalanul szívod fel kiképződő énedbe. Aprócska földi személyiséged és egód, a te látszat-éned nem felelős semmi olyan érzésedért, gondolatodért, tettedért, aminek okát, következményét nem láthatod be, mert nem állsz olyan tudatossági fokon, hogy ezeket előre bemérhesd. Még azért sem csak te vagy a felelős, hogy miért éppen olyan életpályán mozogsz, amilyenen, mert ahogy azt már többször elmagyaráztam nektek, azt az életprogramot is, amit magatokkal hoztok, nem kizárólag ti alkotjátok meg. Abba bizony jelentős beleszólása van a ti magasabb éneteknek, annak a Globális Egyéniségnek, aki elősugározza teljességéből a ti egyes földi életeiteket. S aki - miközben a ti túlvilágon tervező egyik énetek ugyan kigondol magának vágyai alapján egy új élettervet - módosítja, olykor nagyon is jelentős mértékben azt, hogy a földre érkezve kivé, mivé legyetek egy következő életben.”

„...Visszatérve az egyéni felelősség és felelősségre vonhatóság problémájára, kijelentem ismét azt, amit erről már elmondtam: az Isten senkit nem ítél el, senkit korlátozottsága miatt nem kárhoztat semmiféle rosszra. Mégpedig azért nem, mert pontosan tudja, hogy az összes létező, köztük az ember is, csak azokért a megnyilvánulásaiért felelős, melyeknek működésével tisztában van. Éppen ezért uralja a megnyilvánultságot az, amit korábban Isten Kegyelmének neveztek: az Isten »mindent megbocsátása«, elfogadása, ami egy olyan mindent felülíró Törvény, mely még a karma-világok szabályrendszereit is feloldja, s mely a létezőknek is azt ajánlja, hogy bocsássanak meg mind önmaguknak, mind ellenségeiknek, mind pedig összes társuknak. Hiszen ha nem ez a mindent megértő, felmentő alapállás hatná át a Megnyilvánultságot, akkor a kis ének sem tudnának a karma fogságából sem kijutni soha, benne kellene élniük örökké karma-uralta világaikban.

Elismétlem hát újra: felelőssége egy tudatnak csak annyi van, amennyit ő pillanatnyilag átlát abból, hogy a Szeretet-törvény értelmében mikor mit tett, mit nem és hogyan. De persze a legtöbb ember még az egyetlen univerzális törvénnyel, a Szeretet-elvűséggel sincs tisztában, mivel csak az eltorzult, például birtokvágyból, egógörcsből fakadó szeretetfajtákat képes megélni mindennapjaiban. Ráadásul a tőle nagyon különböző társát szeretni-elfogadni éppen azért nem tudja, mert még nem képes átérezni azt, hogy az ő létének és a másik létének is ugyanazon Lét és Tudat a központi forrása. Vagyis az a földi elv, miszerint, »a törvény nem ismerete nem menti fel a törvényszegőt«, nem jellemzi az Isteni Nézőpontot, mert ez így a létezőkkel szemben elképesztő igazságtalanság volna. Mindebből fakadóan az sem igaz, hogy mindenki a maga sorsa kovácsa, és minden ember maga tehet arról, hogy hogyan alakul a Földön az életpályája. Legalábbis azon a szinten, ahol ti sajátos személyiségekként élitek meg magatokat, nem jelenthető ki abszolút igazságként az, hogy önmagatok valamilyenségéről csak ti tehetnétek, az az énetek, pláne egótok, mellyel a földön azonosítjátok be magatokat. Hiszen emberi személyiségetek - ahogy az előbb ennek elmagyarázásába már belefogtam - csak egy különleges képződmény, egy sokféle automatizmus által is vezérelt komplexum, melynek tulajdonságai, alkotóelemei bonyolult szintekből állnak össze, több valóságrétegből származnak. S mivel ti, amikor önmagatokra gondoltok, általában egyáltalán nem vagytok tisztában azzal, hogy én-részeitek mely szintekből, valóságdimenziókból táplálkoznak, ezért nem is vezérelhetitek teljes tudatossággal, emberi értelemmel a kiképződött földi éneteket egészen addig, míg bele nem lát¬tok kialakulásának részfolyamataiba. így aztán elég kevés ember mondhatja el magáról azt, hogy ő a saját sorsának kovácsa, mert csak nagyon kevés ember képes arra földi életében, hogy aktuális énjét, én-szövevényét átlássa. S azok is, akik ezt a közmondást érvényesnek tartják önmagukra, csak azt hiszik, hogy ők maximális önvezérléssel alakítják életük folyását, holott ők csak azon »szerencsés« emberek, akik rendelkeznek egy határozott és erősen célorientált életprogrammal, ami viszont nem más, mint az az indít¬tatás és vezéreltetés, aminek nagyobbik részét Globális Énjük rendelte el számukra. Ok tehát olyasmire büszkék, amit nem emberi tudatosságuknak köszönhetnek, s nem is annak, hogy másoknál különb módon képesek irányítani földi sorsukat, hanem annak, hogy éppen egy olyan életet élhetnek, ahol hiánytalanul megvalósíthatják álmaikat. Más életeikben azonban ők is csak azt tapasztalhatták meg, amit mások, hogy bármennyire is igyekeznek vala¬merre, sokszor akadályokba ütköznek, és életük gyakran telítődik kudarcokkal. Ok tehát ugyanúgy nincsenek teljesen tudatában annak, hogy miért olyan sikeresek, s miért valósíthatják meg mind¬azt, amire vágynak, mint azok, akik azt élik meg, hogy ők bizony nem lehetnek kovácsai önsorsuknak.

Azok, akik nálatok manapság azt ismételgetik, hogy mindenki maga tehet arról, hogy mivé válik a földi világban, s földi személyiségében csakis egyedül ő felelős azért, amilyenné alakul a sorsa, összekeverik a fogalmakat és a létezési fokozatokat. Mert, ha összességében nézzük a létezők fejlődését, életeit a különféle lét¬dimenziókban, s arra gondolunk, hogy minden egyes kis énnek központi irányítója Önvalójában, Igazi Énjében van, akkor valóban lehet azt állítani, hogy ez az Igazi Én az, aki felelős mindenért, aki al-énjeinek, származékainak sorsát alakítja. Csakhogy a származékának itt a földön embertudatként aligha tudják teljességében érzékelni, hogy Igazi Énjük velük átéltetni mit is akar. Tehát amikor a földi beszéd korlátai miatt én is olyat mondok olykor, hogy valamit ti »készítettetek el«, »alkottatok meg magatoknak«, nem mindig rátok gondolok konkrétan, hanem azokra a Globális Énetekből le¬tükröződő irányultságokra, amiket ő szabályoz, amiket ő hoz létre számotokra. És azok, akik azt hangoztatják, hogy csakis egyedül te alakítod felelős módon a sorsodat, azzal az emberszint feletti teljesség-tudattal kevernek össze téged, aki te a jelenedben emberként - még vagy már - nem vagy. Hiszen nem is lehetsz »ott« és »az« hiányos-korlátolt emberi tudatodban, legfeljebb tudhatsz arról, hogy onnan, belőle származol, egy másik létfokozatnak vagy leszármazottja, akivel/amivel viszont majd csak akkor élheted át azonosságodat, amikor fejlődésed során visszaközelítesz hozzá, legvégül pedig az ő teljesség-tudatába beleolvadsz.

Ettől függetlenül természetesen az emberi énnek a földön élve vannak olyan tartományai, melyeket önmagán belül megismerhet, átláthat, s az ezekből a szintekből származó megnyilvánulásai azok, melyekért felelősséget is vállalhat. Aztán, ha egy kis emberi én elkezdi kitágítani tudatát, vagyis kapcsolatba lép Igazi Önmaga magasabb rendű, tágasabb tudatbirodalmaival, s ennek során egyre több információhoz jut földi életére és más életeire vonatkozóan, amitől gyarapodik önmaga teljességéről való tudása, akkor már megélheti magát több ízben is sorsa kovácsának, legalábbis élete bizonyos vonatkozásaiban, továbbá felelőssége is kiterebélyesedik tágasabb látása által. És éppen ez az, amiről még sokat fogunk beszélni, hogy ti hogyan válhattok tudatosabbá egótok korlátait feloldva, s ennek hatására miként növekedhet meg felelősségetek is önmagatokra és egész világotokra vonatkozóan.”

(Molnár Edit kommentár:)

A fent idézett okfejtések - azt hiszem - több pontban összecsengenek azokkal az ezoterikus, spirituális irodalmakban fellelhető elképzelésekkel, melyek azt tárják elénk, milyen belső változások történhetnek meg sok-sok emberrel egy elkövetkezendő „végítélet” során, főként, ha a nagy átalakulást valamiféle tudatmódosulásnak, tudattágulási folyamatnak, illetve dimenzióváltásnak képzeljük el. Úgy tűnik, a bibliai vízió az „új égről, új földről” mindenképpen megvalósulhat, ha nem is egészen úgy, ahogy azt - mondjuk Jézus korában - képzelték el az emberek. Mellesleg minden nagy korszak- és korszellemváltáskor ez már valamilyen mértékben mindig meg is valósult. Számtalanszor változtatta meg már átvitt értelemben és nemcsak úgy a Föld és a rajta élő emberiség csaknem teljes arculatát, s ezzel párhuzamosan az égről való képét is. Utóbbiról csak annyit jelzésértékkel: ma már egyre több látnók, médium tekint be a „másvilágok”, földinél magasabb szellemi dimenziók egészen változatos és különböző szintjeibe, ahol mindenféle érdekes tudatok, tanítók, entitások laknak. Mintha a régi égi szférák sémái lassan megkopnának. Már aligha gondolkodunk csak angyalokban, ördögökben, démonokban, dzsinnekben. Holott nyilván ezek a létezők is tovább „funkcionálnak” a maguk léttereiben, csak mi már nemcsak rájuk vagyunk kíváncsiak, örülünk, ha másfajta égi lényekkel is kapcsolatba kerülhetünk.

A jövőben elkövetkező Nagy Átalakulás - innentől szívesebben használom ezt a kifejezést, mint a sok negatív felhangot is hordozó végítélet szót - annyiban - és emiatt lényegében - hordoz más tartalmakat, mint a korábbi földi átalakulások, hogy valóban elsősorban az emberi tudat eddig megismert korlátait bontja majd le, ami pedig összefügg az emberi ego beszűkültségének felszámolásával. Minden jel, s ma már a legtöbb spirituális törekvés is erre utal. És arra, hogy ez lehetséges. Úgy vélem, a földön minden eddig lezajló - nagyobb mozgalom, társadalmi-gazdasági átalakulást hozó - fejlemény, amit fejlődésnek is nevezünk, bár földi értelemben hozott bizonyos tudattágulást, ego-módosítást, nem tűzte ki zászlajára azt, hogy az ember meg akarjon szabadulni jellegzetesen emberi tudata befalazottságától. Nem azt állítom, hogy ilyen kísérletek sosem folytak a földön, például az ősi és ókori egyes spirituális iskolák beavatási szertartásai során, vagy éppen keleten, hiszen a buddhizmus, a jóga-tanok és társaik, egytől-egyig eme célok felé irányították az ott élő embereket. Azt állítom, hogy ezek a célkitűzések immáron világszerte elterjedtek, „megérkeztek” a teljesen hétköznapi életet élő emberek körébe is, s mint vágy-mintázat be is épültek önmagukkal szembeni elvárás-rendszerükbe. Már szinte mindenünnen azt hallani: az egós létet az egótlanra kell fel¬cserélni, tudatosságunkat kell a tőlünk telhető legteljesebb szintre felfejleszteni. Egész tömegek akarnak kilépni, kilépni!

Csakhogy egók vagyunk, földi ének. Mi lesz belőlünk, ha egótlanná leszünk? És kell-e ezt tennünk, magunkat tökéletesen egótlanítani? Vajon valóban ez visz-e közelebb minket - megszabadulni vágyókat, kiteljesedni akarókat - az óhajtott cél felé?

Tripla T érdekes, nem igazán megszokott gondolatokkal és figyelmeztetésekkel világít rá az egész egó-problematika lényegére, ahogy az az alábbi beszélgetés-részletekből kiderülhet.

Az 1. rész itt található:

http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2011/05/tripla-t-tanitasai-1-resz.html

A 2. rész itt található:

http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2011/05/tripla-t-tanitasai-2-resz-dualitasbol.html

Azért egy pillanatra még térjünk vissza a felelősségre! TTT azt állítja, hogy „a te látszat-éned nem felelős semmi olyan érzésedért, gondolatodért, tettedért, aminek okát, következményét nem láthatod be.” Véleményem ez az állítás a hétköznapok emberére igaz, viszont egyáltalán nem igaz a világunkat jelenleg uraló sötét erőkre. Ők pontosan tudják, hogy tetteiknek milyen következményeik vannak, hiszen ezért jöttek ide.

Ha hihetünk az eddig kirakott mozaikoknak, akkor az emberi civilizáció hatalmon levő képviselőin keresztül már kiválasztotta útját bizonyos földönkívüli fajoknak, vagy magasabb szintű entitások egy csoportja, akiknek az érdeke az, hogy az emberi fajt alárendelt helyzetben tartsák. Ez a csoport arra készül, hogy ily módon a saját uralma alá vonja mind a bolygó nyersanyagtartalékait, mind pedig az emberi faj genetikai örökségét, sőt, az érzelmi energiáját is, amely a bolygó szintjén megnyilvánul, ugyanis ők ebből az energiából táplálkoznak. Nem akarom a gyanakvás magvát elültetni, de talán feltűnhetett egyeseknek, hogy TTT néhány homályos utaláson kívül nem beszél ezekről a lényekről. Azért nem kell aggódni, mert a következő részben kísérletet tesz arra, hogy megértsük, valójában kik is ők, és mi lesz az elkerülhetetlen sorsuk.

Ráadásul nem szabad elfelejteni, hogy ezek az üzenetek egy közvetítő emberen (!) keresztül jutottak el hozzánk, ami már eleve kizárja a szűrés-mentességet, tehát kikerülhettek belőle olyan elemek amelyeket az adott közvetítő nem fogott fel, vagy nem merte tovább adni.

TT

23 megjegyzés:

  1. Folyt. köv.

    (ez kimaradt) :)

    TT

    VálaszTörlés
  2. Háré Krisna! háré háré! asszem én is kapcsolatba lépek Jézuskával vagy minimum valamiféle angyalkával és majd én is írokatok izé-térikus könyveket amiben aztán jól megmondom a zigazat ennek a tudatlan világnak!

    VálaszTörlés
  3. Tedd azt névtelen barátom. De előtte ne felejts el együtt rezegni kerecsennel.

    TT

    VálaszTörlés
  4. Azta büdös mindenét! A legközelebb ha látok egy csészealjat leszállni a kukoricámba, azonnal rá uszítom Pintér Janit és a terrorelhárító központot! Még hogy saját uralmuk alá akarják vonni mind a bolygó nyersanyagtartalékait, mind pedig az emberi faj genetikai örökségét, sőt, az érzelmi energiáját is, amely a bolygó szintjén megnyilvánul, ugyanis ők ebből az energiából táplálkoznak! Szemét geci ufók!

    VálaszTörlés
  5. 1. Kinevetés
    2. Heves ellenállás
    3. Elfogadás.

    TT

    VálaszTörlés
  6. 4. Diliház vagy hárékrisna szekta.

    VálaszTörlés
  7. TT, el tudod képzelni ezt: egy földönkívüli társadalom amely eléggé fejledt technológiailag, hogy képes utazni a galaxisban, de rá van utalva a mi bolygónk "nyersanyagtartalékaira"? Számtalan bolygó van a galaxisban és ha már egy faj képes a galaktikus utazásra, semmi szüksége sincs kifosztani egy lakott bolygót. Sőt valószínűleg semmiféle bányákra sincs szüksége, mert ha képes elég energiát fejleszteni, bármilyen molekulát (anyagot) képes előállítani bármilyen atom összetevőikből. Az az "érzelmi energia" vámpír mese pedig egy tipikus hollywoodi scifi. Hagyd ezeket a meséket az amcsi hülyegyerekeknek, TT.

    mm

    VálaszTörlés
  8. Névtelen barátunk, lehet hogy neked ez lenne a negyedik fok, de azért hidd el, hogy nem mindenki hülyül bele az igazság megpillantásába, mivel felkészülten éri, nem úgy mint téged...
    Szulthan

    VálaszTörlés
  9. Móz, mond az neked valamit, hogy "letaszítás"? Vagy "hajótörött"? Vagy "energiavámpír?"

    Nézd én nem tudom, minek nekik az összes nyersanyag, de az biztos, hogy évszázadok óta tart az erőforráskoncentráció. Egyáltalán nem biztos, hogy a Földön megtalálható anyagokkal tele a világegyetem (bár kicsi az esély, hogy nem). De nézd, mondok én valamit. Természetes, hogy nem szabad ezt a történetet kizárólag anyagi szintre koncentrálni, mert nem ott van a lényeg, ezt szerintem Te is érzed. Egy élősködő nem kihalt aszteroidákra megy, hanem oda, ahol életprogramját végre tudja hajtani.

    A Nagy Kirakó elején én sem akartam belekeverni idegeneket, de ma már nem látok más lehetőséget egy ekkora nagyszabású terv véghezvitelére. Képtelenség, hogy ez az Egész emberektől eredjen. Csak remélhetem, hogy a Forrás időben beindítja a visszarendeződést ezekben a lényekben is.

    Szulthan, kösz. :)

    TT

    VálaszTörlés
  10. Helyzetünk pontos meghatározásához ( amely feltétlenül szükséges FELADATUNK felismeréséhez), szükségesek ezek az írások.
    Ne fogadj el semmit, bárki mondja, hanem GONDOLKODJ, és a világ történéseiből, a független gondolatokból, + a saját élettapasztalataidból alakitsd ki önálló, reális világképedet.
    Semmi esetre se engedd, hogy hogy ebbe a média, a társadalmi elvárás, vagy vallási dogmatizmus beleszóljon.
    Érdekes módon, akik ezt teszik, ugyanolyan, de legalábbis nagyon hasonló gondolatokra jutnak. Ez már önmagában egy megdöbbentő tény,( mintahogy sokaknak a gondolatok is) és feltétlenül tovább gondolandó, mert olyan erő érződik mögötte, amely képes lesz RENDET teremteni.
    Szulthan

    VálaszTörlés
  11. Nagyon örülök hogy rátaláltam erre a blogra mert végre valaki el meri mondani az igazságot! Én is próbálom már évek óta figyelmeztetni az embereket körülöttem hogy óvakodjanak az energiavámpír földönkívüliektől akik álcázva körülöttünk élnek de senki sem akar nekem hinni és még kavicsot is dobálnak rám a gyerekek amikor meglátnak. Szerintem Tripla T tanításait minden iskolában oktatni kellene mert hamarosan itt lesz a nagy nap amikor végre átkelhetünk egy magsabb rezgésű dimenzióba de ehhez először meg kell világosodnunk és ezért szerintem nagyon jó hogy vannak ilyen blogok ahol végre a lényeges dolgokról lehet beszélni. Valamikor Posta Imre blogja is jó volt és sok mindent meg lehetett tudni rajta Nibiruról és a Galaktikus Federációról meg az angyalokról és a nagy dimenzióváltásról szóval az igazán lényeges témákról de sajnos azóta teljesen lezülledt.

    Róbert

    VálaszTörlés
  12. Elfelejtettem mondani hogy vannak információim arról hogy Posta Imre blogja azért hagyott fel akkoriban az emberek felvilágosításával mert az energivámpír földönkívüliek sötét hatalmába került a blog. Nagyon remélem hogy ennek a blognak nem ez lesz a tragikus sorsa!

    Róbert

    VálaszTörlés
  13. Róbert itt is csak részigazságok vannak, és nem biztos, hogy az általad említettek az igazán lényeges témák. Kissé furcsa belépő volt.

    Szulthan

    VálaszTörlés
  14. Mózi (Robi) ne féltsd a blogot, Tripla T-ből már csak két rész van, utána ígérem nem hozok egy darabig spirituális témát, nehogy megfeküdje a gyomrát itt pár embernek.
    Az is lehet, hogy semmilyen témát nem hozok, hogy még véletlenül se sértsem meg mások érzékenységét, vagy nehogy lesüllyedjen a színvonal.

    TT

    VálaszTörlés
  15. Kedves TT ne törődj ezzel a Mózival szerintem ő is az energiavámpírok egyik ügynöke. Alig várom már Tripla T tanítása folytatását és közben mindegyiket kinyomtatom és az összes szomszédom postaládájába dobom hogy nekik is legyen esélyük kivilágosodni. Múltkor az egyik szomszéd rám uszította a kutyáját amikor éppen a postaládájába dobtam a Tanítást de már nem haragszom rá mert most már tudom hogy senki sem felelős a gonosz tetteiért.

    Róbert

    VálaszTörlés
  16. "Nagyon érdekes. Köszi a bejegyzést, TT. Örömmel fogom olvasni a folytatást is. Ahogy teljesen átrágtam magam a szövegen és kicsit megemésztettem, fogok kommentelni is."

    mm
    2011. május 9., hétfő

    -----

    "Nagyon hiányoznak az ilyen nemes tanítások a nyugati világból és immár sajnos különösen Magyarországon."

    "délelőtti látogató"
    2011. május 9

    ----

    "Róbert" ironikus megjegyzései fentebb.
    2011. június 2.

    ----

    Hmm... Figyelemre méltó változás egyetlen emberen belül, nemde?

    TT

    VálaszTörlés
  17. Nézzétek! Tisztában vagyok vele, hogy elképesztő mennyiségű spirituálisnak nevezett ezoterikus szenny lepte el a világhálót. Azzal is tisztában kell lenni, hogy ezek nem véletlenül burjánzanak, mert a gondolat-gyártó agytrösztök rájöttek, hogy van egy ilyen rétege is a társadalomnak amelyik igényli ezt - csak úgy mint a sportkedvelők, a fegyverbuzik, a sorozatfüggők, és a többiek, mindenki szépen kategorizáltan megkapja amire azt hiszi, hogy vágyik. Ez a cseppet sem természetes folyamat arra irányul, hogy teljesen lekösse a gondolatokat, egy bizonyos szintnél feljebb ne engedje, és a már ébredezőket is visszarántsa - ez utóbbi leginkább a spiritualitásban utazókra érvényes.
    Látni kell, hogy az internet 90%-a már erről szól. Elképesztő mennyi spirituális, ezoterikus, és sorolhatnánk még milyen elterelő honlap üzemel, ahol mindenféle fénylényeknek, fénymunkásoknak stb. képzelik magukat az emberek.
    Alkalmazzák a fénygyógyítást, szellemgyógyítást, delejezést. Megmondják a személyes jövőt a hozzáfordulóknak: ez biztos jele az álprófétáknak. A meditálással, jógával, agykontrollal, álomkontrollal kapcsolatos témák is idesorolhatóak legtöbb esetben (vannak persze kivételek).
    Az álpróféták működése, akár előadás, akár írások formájában okkultizmus, tehát boszorkányság. „Ne menjetek a tömeg után!” Ugyanis sokan vannak, akik a kommunizmus alatt minden vallást babonának neveztek, ma meg hódolnak a legprimitívebb babonáknak. Fülükben, nyakukban un. gyógyító kristályokat hordanak, varázsvesszővel keresik az ereket a lakásukban, kiingázzák a betegségüket és ezreket fizetnek, hogy hallgassák városaik kultúrházaiban a külföldi hipnotizőrök és gyógyítók bemutatóit, az álpróféták előadásait.

    Egyértelműen a figyelemelterelésre utaznak a gondolatgyárak. DE! És itt jön egy nagy DE!
    A sok szemét között olykor mégis akad igazi kincs! Valakinek persze ez is ugyanolyan szemétnek látszik, de vannak akik már megértek arra a szintre, hogy felismerjék a sok kacat között az igazán értékes mondanivalót.
    Szerintem a TTT sorozat ilyen. Elfogadom az ettől eltérő véleményeket - amennyiben azok érdemi (!) érvekkel vannak alátámasztva. Minden ettől eltérő eset csak a nemértés jelét, rosszabb esetben a tudatlan gonoszságot tükrözik.

    TT

    VálaszTörlés
  18. Róbert úgy látom, azért játszod a túl ostobát, hogy hogy égesd azokat, akik itt GONDOLKODNAK. Ennyi hsz elég volt, hogy kiderüljön, te nem tartozol közéjük.
    Szulthan

    VálaszTörlés
  19. Az ilyen üzenetek, tanítások véleményezésénél talán nem is olyan fontos, ill. nem elsődleges kérdés a hitelesség eldöntése. Már csak azért sem, mert ez gyakorlatilag szinte eldönthetetlen. Marad a hit.
    Ami elsősorban fontos, a mondanivaló, a tartalom elemzése. Szerencsére van egzakt mérce, az Evangéliumok, ill. a régiek Szent Könyveiben reánk maradt tudás, a Hagyomány.
    Amennyiben az üzenet, a tanítás tartalma ezekkel szinkronban van, elfogadható.
    Ha nincs, elvetendő.
    A probléma itt az, hogy sok ember nem is ismeri az Evangéliumokat, a Hagyományról meg ne is beszéljünk. Az egyéni értelmezgetés, illetve a tévesen elterjedt keleti gondolatok sok bajt okozhatnak.
    Ez utóbbi legfontosabb problémáját az jelenti, hogy a mai ember szinte minden esetben az egóra vonatkoztatva értelmez, holott a Hagyomány soha nem a kis egoitásról tanít, hanem mindig az egyetemes emberről szól.
    Ilyen például a reinkarnációról szóló tanítás téves értelmezése. A „kis egyéni lélek” automatikus föl – ill. lemerülését a Kelet sohasem tanította, a lélekvándorlás az egyetemes, egy ember folytonos, mindenkinél más talentum együttes szerinti testet öltéséről beszél. Minden emberi testet öltés ennek az Egy embernek, a mindenkinél más, tehát különböző optimum végpontját célozza, a feladat által meghatározott, adott talentum együttes szerint.
    Nem árt azt sem megvizsgálni, az előzőekből következően, hogy az „üzenő”, ill. „tanító” jóindulatú-e az emberrel, emberiséggel, vagy sem.
    A világ nem hely, hanem állapot. Az emberhez legközelebb eső állapot az un. asztrál világ.
    Mivel a halál folyamatában ezen kell először „átkelni”, ezért olvasták a régiek halottaik mellett, az un. Halottas Könyveket. Ezek a Könyvek igen sokat elárulnak az asztrál világ buktatóiról.
    Itt tanyáznak egyébként a bukott angyalok is. Innen is jöhetnek üzenetek, tanítások. Mivel ezek nem az ember javát, hanem a vesztét akarják, nem árt a nagyfokú óvatosság. Nyilván álcázva jönnek. A bűnt erénynek maszkírozva, hogy keresztyén szlogennel éljek.

    VálaszTörlés
  20. Miért vagy ilyen gonosz velem Szultán? Csak nem te is a sötét energiavámpírok ügynöke vagy? Mindegy és akkor folytatom a küldetésemet és tovább terjesztem a Nagy TTT Tanítását hogy minél többen legyenek képesek hamarosan átszállni a mags rezgésű új dimenzióba ahol majd végre megmenekülünk az energiavámpíroktól. Nem haragszom rád kedves Szultán mert most már tudom hála Tripla Mester tanításának hogy senki sem felelős a tetteiért. Háré háré!

    Róbert

    VálaszTörlés
  21. Misi a következő rész pont az egóról fog szólni, és szerintem tökéletesen passzol a Te elképzeléseidhez, hitedhez, de majd meglátjuk.

    Robi-mózi szerintem ennyi elég lesz értjük, köszi.

    TT

    VálaszTörlés
  22. Lao-ce: Tao te king

    1
    Az út, mely szóba-fogható,
    nem az öröktől-való;
    a szó, mely rája-mondható,
    nem az örök szó.
    Ha neve nincs: ég s föld alapja;
    ha neve van: minden dolgok anyja.
    Ezért:
    aki vágytalan,
    a nagy titkot megfejtheti;
    de ha vágya van,
    csak a dolgokat szemlélheti.
    E kettő mögött közös a forrás,
    csupán nevük más.
    Közösségük: csoda,
    s egyik csodától a másik felé tárul
    a nagy titok kapuja.

    2
    Mikor a szépet megismerik,
    felbukkan a rút is;
    mikor a jót megismerik,
    felbukkan a rossz is.
    Lét és nemlét szüli egymást,
    nehéz és könnyű megalkotja egymást,
    hosszú és rövid alakítja egymást,
    magas és mély kulcsolja egymást,
    sok hang összeolvasztja egymást,
    korábbi s későbbi követi egymást.

    Ezért a bölcs
    sürgés nélkül működik,
    szó nélkül tanít,
    nézi az áramlást és hagyja, nem erőlködik,
    alkot, de művét nem birtokolja,
    cselekszik, de nem ragaszkodik,
    beteljesült művét nem félti,
    s mert magának nem őrzi,
    el se veszíti.

    3
    Ha nem emelik fel az okosakat,
    a nép közt rend és béke fakad;
    ha nem kell többé a ritka, drága,
    megszűnik a nép kirablása;
    ha nem a vágy uralkodik,
    a nép szíve megnyughatik.
    Ezért a bölcs
    a szívet kiüríti,
    a gyomrot teletölti,
    a sóvárgást gyengíti,
    a csontot erősíti,
    hogy az emberek ne tudjanak, ne vágyjanak,
    az okosak veszteg maradjanak.
    A nem-sürgés ez
    és rend és békesség lesz.

    4
    Az út üres,
    de működését abba sose hagyja.
    És mélységes,
    mindennek ősatyja.
    Élet tompítja,
    görcseit oldja,
    fényét fakítja,
    elvegyül porba.
    Megfoghatatlan
    és mégis van.
    Én nem tudom, ki a szülője,
    de vénebb, mint a tünemények őse.

    5
    Az ég és föld nem emberi:
    neki a dolgok, mint szalma-kutyák.
    A bölcs ember sem emberi:
    neki a lények, mint szalma-kutyák.
    Az ég és föld közötti tér,
    akár a fujtató,
    üres és nem szakad be,
    mozog és egyre több száll belőle:
    kell rá szó, ezernyi;
    jobb némán befelé figyelni.

    6
    Csodálatos asszonynak hívják:
    ő a völgy örök szelleme.
    A csodálatos asszony kapuja
    ég s föld gyökere.
    Végtelenül munkálkodik,
    nem fárad el sose.

    7
    Örök az ég és örök a föld.
    Azért örök az ég s a föld,
    mert nem önmagukért élnek,
    ezért nem fogy belőlük az élet.
    Éppígy a bölcs:
    hátrahúzódik, ezért halad,
    nem őrzi magát, ezért megmarad.
    Így van:
    saját érdeke nem űzi sose,
    ezért teljesül saját érdeke.

    8
    A legfőbb jó a vízhez hasonló:
    mindennek hasznos, de nem harcos;
    az alantasban is jelenlevő:
    a víz az úthoz hasonló.
    Az élet a földet kövesse,
    a szív a benső mélyet kövesse,
    a barátság az emberit kövesse,
    a beszéd a valót kövesse,
    az uralom a rendet kövesse,
    a szolgálat a lehetőt kövesse,
    a tett a kellő időt kövesse.
    Ha készséges, de nem erőszakos:
    nem kél zúgolódás semerre.

    9
    Aki tölt színültig:
    jobb, ha előbb abbahagyja.
    Aki túl-élesre fen:
    élét hamar kicsorbítja.
    Arannyal, ékkővel teli kamra:
    megőrizni senkise bírja.
    Kincs, gőg, rang egyszerre:
    mekkora szerencsétlenség!
    Alkotni, adni, majd visszavonulni:
    ez az égi bölcsesség.

    VálaszTörlés
  23. Weöres Sándor csodás fordításában...
    A teljesség felé is kötelező olvasmány tőle minden gondolkodónak.
    Szulthan

    VálaszTörlés