2011. június 13., hétfő

TÖLCSÉREK ÉS EMBEREK.

Az utóbbi 5-6 évben elszaporodott egy különös "természetes" jelenség a bolygón: szabályos formájú és különböző méretű tölcsérek (angolul "sinkhole") nyílnak ki a földben, látszólag bárhol és bármikor, néhány másodperc leforgása alatt. Eddig még nincs hívatalos magyarázat e tölcsérek egyre gyakoribb megjelenésére, amelyekre általában homályos magyarázatokkal reagálnak a hatóságok. Persze, mindig is történtek efféle talajmozgások olyan helyeken, ahol például bányák vagy vízmosások aláfúrják a talajt, amely aztán egyszer csak beomlik az így keletkezett üregek felett. Ezeket a veszélyeztetett helyeket a lakosságok általában jól ismerik és ott nem is szoktak építkezni. Az "új" tölcsérek azért is relytélyesek, mert olyan helyeken keletkeznek, ahol geológiai szempontból látszólag nem lenne okuk. Egyesek szerint, ezek a tölcsérek azt jelzik, hogy bolygónk valamilyen gyors átalakulás folyamatában van most, aminek következtében elszaporodnak a természetes katasztrófák (földrengések, volkánkitörések, hurrikánok, cunamik...). E planetáris átalakulásnak köszönhető talán az is, hogy bolygónk mágneses tengelye egyre gyorsabban távolodik el a forgástengelytől, kelenség amire szintén nincs hívatalos magyarázat. Mindenestre tényleg úgy tűnik, hogy valami nagy változás szélén állunk, ami nem éppen zökkenésmentes. Érdekes módon, az utóbbi 10-15 évben, sok helyen óriási óvóhelyek épültek olyan területeken, amelyek elvileg földrengés, volkánkitörés és cunami mentesek, mint például az Alpok, a Himaláya, a norvégi hegységek vagy a közép-szibériai területek. Ezeket az óvóhelyeket kormányok építették és szinte mindig úgy, hogy a lakosságokat közben alig tályékoztatták... mindha nem is az átlag polgárok számára épültek volna, hanem csupán az "elitek" és az őket szolgálók számára. Vajon mi vár ránk a közeljövőben?

2011, New York (USA).
2011, Brüsszel (Belgium).


2011, Florida (USA).


2011, Punu (Peru).


2011, Washington (USA).


2011, Braunsdorf (Németország).


2011, Usedom (Németország).


2011, Kína.


2011, Quebec (Canada).


2011, Pennsylvania (USA).


2011, Houston (USA).


2011, California (USA).


2010, Guatemala.


2010, Minnesota (USA).


2010, Maryland (USA).


2010, Tiefenort (Németország).

2010, Oregon (USA).

2010, Bernburg (Németország).

2010, Wiskonsin (USA).


2009, Nachterstedt (Németország).


2007, Guatemala.

2006, Missouri (USA)


2006, Hawai.
    
2009, Los Angeles.

1 megjegyzés:

  1. Jó a téma, ezt már feszegettük a pólusváltásos cikknél is.
    Postáék csak legyintenének erre, mondván: haarpolnak a fiúk! :)
    Ashtar parancsnoksága vélhetően a gonosz idegenek beavatkozásának véli ezeket a lyukakat.
    WF-el annak idején arra jutottunk, hogy most történik a Föld-anya egy újabb megtermékenyítési hulláma, mert Apa hazatért... :)

    Bárhogy is legyen, egy tény, hogy ilyeneket magyar ember nem ír:
    relytély
    tályékoztatták
    volkán
    kelenség
    mindha

    TT

    VálaszTörlés