A templomosok rejtélye

Tényleg eretnekek voltak a templomosok? Valóban kiásták a frigyládát? Vajon van kapcsolat közöttük, és megannyi titkos társaság között? A zarándokok elkötelezett védelmezői voltak, vagy kapzsi lovagok, akiknek végül saját becsvágyuk lett a vesztük?

Megannyi kérdés, amire érdekköröktől függően sokféle válasz látott napvilágot. Ezeket a különböző nézőpontokat szeretném ismertetni írásomban, de először is lássuk a templomosok történetét dióhéjban.

1119-ben Hugo de Payens és 8 társa megalapították a Templom-hegyen „a jeruzsálemi Salamon-templomból való Krisztus szegény lovagjait”, más néven a templomosokat. Az Ágoston-rendiek szabályzata szerint szegénységet, engedelmességet és tisztaságot fogadtak, valamint arra tették fel életüket, hogy megvédik a szentföldi zarándokokat a muszlim támadásoktól.

A hírnév és a siker gyorsan beköszöntött náluk. Más lovagok is csatlakoztak hozzájuk, akik egész vagyonukat a templomosok mozgalmának adományozták, és zarándokok is sokszor pénzzel hálálták meg védelmüket. Már ekkor csak egyes lovagokra volt érvényes a szegénységi fogadalom, magára a mozgalomra nem. Hamarosan pápai áldással már saját szabályzattal rendelkező rend válhatott a templomos lovagokból.

1128. január 13-án a Troyes-i zsinat keretein belül mutatták be a rendet, ami ezek után gyorsan meghódította az akkori Európát. Rengeteg nemes akart bekerülni a fiatal rendbe, és az újabb adományok sem maradtak el. I. Aragóniai Alfonz király például a birodalmának egyharmadát hagyta a templomosokra.

Nemsokára a templomos lovagok váltak Európa első bankáraivá. Királyoknak hiteleztek, sokan fordultak hozzájuk kölcsönért, megbízásra adókat szedtek és kezeltek. Volt olyan, aki a lovagokra bízta államkincstárát. Már ekkor nem mindenki kedvelte őket, mivel a kölcsönöket pontosan követelték vissza.

A problémák akkor kezdődtek, amikor 1300-ra a muszlimok visszafoglalták a Szentföldet, így már a templomosok nem tudták védeni az oda tartó zarándokokat, ezután végleg visszatértek Európába. Ráadásul a kiürült kincstárral rendelkező, eladósodott IV. (Szép) Fülöp szemet vetett a templomos rend mesés vagyonára.

Először V. Kelemen pápa segítségével össze akarta vonni a johannitákat és templomosokat, hogy így tegyen szert a vagyonukra, de ezt Jacques de Molay, a rend nagymestere elutasította, arra hivatkozva, hogy a két rend nagyban különbözik egymástól (előbbi gyógyítással és a felebaráti szeretet gyakorlásával foglalkozott, míg utóbbi katonai célokat látott el).

Mivel így nem sikerült szert tenni a hihetetlen vagyonra, Fülöp más eszközökhöz folyamodott. Egy kitagadott, fegyházból szabadult templomos adott elő neki egy első hallásra roppant hihetetlen történetet: a rendbe való felvételkor a lovagok Krisztust gyalázzák, leköpik a feszületet, és szodómiát űznek. Ezek alapján Fülöp 1307. október 13-án parancsba adta a Templomos Lovagrend tagjainak letartóztatását. Vádak a következők voltak: eretnekség, homoszexualitás és bálványimádás.

Mire V. Kelemen pápa feleszmélt, Fülöp katonái már a lovagokat kínozták a beismerő vallomás reményében. Kínzásokban sokan életüket vesztették, mire többen, köztük Jacques de Molay nagymester is, elismerték az ellenük felhozott vádakat. Később a pápai vizsgálat során a lovagok elmondták, hogy első vallomásukat kínzás hatására tették, és ártatlannak vallották magukat. Kelemen pápa hajlott volna a lovagok rehabilitációjára és feloldozásukra, azonban Fülöp király közbeszólt, több mint 50 templomost máglyán megégettek, és a rend eretneksége mellett döntöttek a Vienne-i Zsinaton. 1314. március 18-án kihirdették az ítéletet Jacques de Molay és a rend többi vezetője fölött. A Szajna partján, a Notre-Dame-tól délre máglyára ítélték őket. A nagymester haláltusájában ismét ártatlannak vallotta magát és társait, és elátkozta Szép Fülöpöt, valamint V. Kelemen pápát (még abban az évben követték a halálba de Molay-t). Ezzel hivatalosan véget ért a templomosok története. [1]

És most lássuk a különböző véleményeket. Már a templomosok felemelkedésével kapcsolatban is sok a találgatás. Az egyházat bírálók és szenzációhajhászok közül sokan úgy tartják, hogy a lovagok kiásták a frigyládát Salamon-templomában, vagy olyan terhelő bizonyítékokat találtak az egyház ellenében, mint például Jézus leszármazottairól szóló iratok. Ezeket előszeretettel hangoztatja Dan Brown is, persze bármiféle konkrét bizonyíték nélkül.J

További érdekes felvetés szentföldi pályafutásukkal kapcsolatban, hogy állítólag szövetségre léptek a hasszasszinok(merénylők) titkos szervezetével. Noha eleinte közel sem lehetett békés a két szervezet viszonya, erről tanúskodik az is, hogy 1152-ben 12000 aranypénz fizetésére kényszerítették a merénylőket, miután megölték Tripoli grófját. Dr. Bussel feljegyzései szerint azonban később kiegyezhettek egymással, és mintha a lovagok eltértek volna eredeti céljaiktól:

„Amikor III. Konrád császár 1149-ben kudarcot vallott Damaszkusznál, a lovagokról azt feltételezték, hogy titkos megállapodásban álltak a város helyőrségével. 1154-ben állítólag 60000 aranyért kiadtak egy megtérni akaró egyiptomi fejedelmet, kit visszavittek megveszekedett családjához, akik bizonyosan megölték. 1166-ban Amaury jeruzsálemi király, felakasztatta a rend 12 tagját, mert egy várat elárultak a nureddineknek.”

Dr. Bussel szerint ezek után hosszan és jelentősen üzleteltek a templomosok és a hasszasszinok, és valószínűleg a merénylők tanait, elveit is átvették szentföldi tartózkodásuk során. Ezen kívül érdemes megjegyezni, hogy a 2 rend között párhuzamokra lelhetünk: például a templomosok és hasszasszinok egyaránt a piros és fehér színeket használták, azonos volt a szervezeti felépítésük és fokozati rendjük.[2]

Plusz információ még a témához, hogy napjainkban megjelent Assassins Creed nevű számítógépes játék szintén a templomosok és bérgyilkosok közötti harcról szól, és a Prince of Persia: Sands of Time című filmben is szerepelnek a hasszasszinok.

A templomosok későbbi vallomásairól, és elítélésükről nagyon eltérő elemzésekre bukkanhatunk. Michael Hesemann például védelmébe veszi a rendet, miszerint azok csupán Szép Fülöp ármánykodásának, és pénzéhségének lettek áldozatai, ráadásul V. Kelemen pápa sem tudta őket megmenteni. A valóban megtörtént eretnek bűnöket azzal magyarázza az író, hogy valószínűleg a lovagokat így tesztelték mestereik, hogy tényleg hűek-e hozzájuk, és egy esetleges fogság alatt meg tudják-e törni őket a muszlimok hitükben.

Nos, véleményem szerint ezt egyértelműen nem lehet kijelenteni, mint hogy azt sem, hogy az összes lovag velejéig gonosz eretnek lett volna. Az azonban kétségtelen, hogy szegénységi fogadalmukat félretéve hatalmas gazdagságra tettek szert, ami végül a végzetükhöz is vezetett. Szentföldi tartózkodásuk során minden bizonnyal megismerkedtek a keleti tudományokkal és hitvallással, de ezt sem minden lovag tette magáévá valószínűleg.

Nesta Webster arra a következtetésre jut, hogy a templomosok bűnösök voltak, meg nem is. Elmélete szerint a rendnek volt egy belső, zárt köre, akik valóban tagadták Krisztust és tanításait, a legtöbb lovag azonban erről mit sem tudhatott. Talán a vallatások is ezt támaszthatják alá, mivel volt olyan, aki a kínzás ellenére se ismerte el bűnösségét, míg mások színt vallottak. Ilyen időtávlatból pedig nehéz lenne ítélkezni felettük, vagy felmenteni őket.

Végezetül nem egy titkos társaság tartja magát a templomosok örökösének, és a rendet, valamint Jacques de Molay-t idoljuknak tekintik, az egyházzal való szembenállás jelképének. A szabadkőművesek, rózsakeresztesek és a németországi Vehmgericht(ítélőszék) egyaránt ezt vallják. Természetesen az ellenoldal kifogásolja ezt a tézist, Martin Bauer történész meg is mondja nem éppen hízelgő véleményét:

„Nem a templomos rend eszméi, vagyis az alázat, a jámborság és a harcos erények éltek bennük tovább, hanem a legrosszabb szokások, amelyek hosszú évszázadok tétlenségében gyökeresedtek meg: a fennhéjazás, a titokzatoskodás, és a teljes haszontalanság. Tagjaik más célokat követnek, mások az ideáljaik, és nem élnek sem szerzetesek, sem lovagok módjára.”

Hogy melyik oldalnak van igaza? Talán sosem tudjuk meg, de álljon itt egy érdekes megjegyzés a cikk végére. Mikor 1793. január 21-én XVI. Lajost a jakobinusok guillotine alá küldték, állítólag többen azt kiáltották:”Végre megbosszulták Jacques de Molay halálát…”

Forrás:

Michael Hesemann: Sötét alakok (XIII. fejezet Templomosok 141-156. oldal)
Nesta H. Webster: Titkos társaságok és felforgató mozgalmak (A Templomosok 55-82. oldal)