2011. január 31., hétfő

Atomfegyver az ókorban ?! " A hihetetlent csak a tények győzik le..."

Akik komolyabban foglalkoztak az emberiség történetének ókori vagy azt megelőző szakaszaival, azok tudják, hogy számtalan rejtély lapul még a mondákban, a régi szent könyvekben és iratokban vagy éppenséggel a régészeti leletek között.
Az egyik ilyen rejtély az, hogy volt-e atomfegyver az ókorban. Természetesen mindenki azt feleli erre, hogy az első atomrobbantásra 1945-ben került sor a Földön. De valóban így volt-e? Merthogy előkerültek nyugtalanító jelek. Az egyik arról tanúskodik, hogy Afrikában negyvenezer éve uránt bányásztak. Amire aligha volt szüksége a hordákban élő ősembereknek, akik nemhogy atomerőművet, de még kunyhót sem tudtak építeni. 
Ősi indiai könyvekben repülőgépekről és borzalmas fegyverekről esik szó. Ezeket állítólag valamiféle, az égből idekerült "istenek" használták. Az indiai Mahábhárata eposzban találunk vagy ötven sort, amelyben az ismeretlen szerzők egy rettenetes fegyvert emlegetnek. Amit annak ura és kezelője egy vimana nevezetű repülőgépről engedett el, és amely magába foglalta "a Világegyetem teljes hatalmát", vagyis erejét. A szerkezet felrobbantásakor "ezer nap fénye" villant fel, elvakítva mindenkit. Ez alighanem a gombafelhőre utal. Az ismeretlen fegyver "acélos dörrenést" okozott, gigászi halálhírnökként viselkedett, amely "hamuvá tette" az "ellenség egész fajtáját". A vers szerint a csatában részt vevők teste a felismerhetetlenségig elégett. Ugyanezen beszámoló szerint pár órával később minden étel megfertőződött, az arra repülő madarak lehullottak. A csatában résztvevő és megmenekült katonák a patakba vetették magukat, és a vízben mosogatták felszerelési tárgyaikat... A másik korabeli eposz, a Rámájana is említést tesz erről. A vers szerint olyan hatalmas fegyverről volt szó, amely egy szempillantás alatt az egész földet elpusztíthatta.
Az akkori szemtanúk - mert kénytelenek vagyunk ezt hinni, hisz ilyesmit ennyire adatszerűen nem lehet kitalálni ötezer évvel az atombomba megalkotása előtt - azt állítják, hogy a nap mintha úszott volna az égen. A föld megrázkódott, és minden irányból tüzes nyilak hullottak a földre.
A verseket a legtöbben nem vették komolyan és főleg nem szó szerint. De aztán felfedezték Indiában a Kr. e. mintegy háromezer évvel alapított Mohendzso Daro város romjait. Amikor a sok ezer éve néptelen város utcáit kiásták a földből, ezrével találtak csontvázat. Az emberek mintha tömegesen menekültek volna, amikor utolérte őket a halál. Némely csontváz a másik "kezét" fogta, markolta kétségbeesetten. Mindez katasztrófára utal. Hogy ez nem lehetett természeti katasztrófa, arra a csontok radioaktív sugárzása utal. Még Hiroshimában vagy Nagaszakiban sem találtak ennyire sugárzó emberi maradványokat, mint ott! Mohendzso Daro sok ezer éves csontvázai között olyant is leltek, amely a szokványos sugárzásnak ötvenszeresét árasztotta.
A város közepén minden épületet romba döntött valami nagy csapás, a távolabbi utcák és házak között már szemmel láthatóan kisebb volt a pusztítás. Rengeteg fekete kődarabot is találtak, ezek mintha végigbombázták volna a várost. A köveket szinte kerámiává égette a tűz, amelynek - mint kikísérletezték - minimum 1500-1600 Celsius-fokosnak kellett lennie. Ilyen hőfokot pedig iparilag senki nem tudott akkoriban előállítani bolygónkon. A város romjainak térképe és a légi felvételek nagyon hasonlítanak a két említett japán város romjaihoz az atombomba felrobbantása után...
Az amerikai atombomba egyik atyja, a fizikus Robert Oppenheimer fiatal korában szanszkritül is tanult, és eredetiben olvashatta az említett eposzokat. Tudta hát, amit tudott, még Mohendzso Daro megtalálása előtt. 1952-ben egy sajtótájékoztatón újságírók kérdezték, hogy az amerikai próbarobbantás volt-e az első a történelemben, a fizikus először így válaszolt: "Természetesen!" Arról már kevesebb szó esik, hogy utána elgondolkozva és valamivel halkabban hozzátette: "A mi időnkben".
Nemere István 

http://www.ajithkumar.cc/history/nuclear-warfare-in-ancient-india-the-proofs-beyond-doubt/

24 megjegyzés:

  1. Atomfegyver a régi Indiában
    A nagy indiai eposz, a Mahábhárata mondja el, többek között, a világ eddig legnagyobb háborúja történetét.
    Kr.e. 3150-ben, mások szerint 3139-ben ütköztek meg egymással a rokon királyi nemzetségek, a Kauravák és a Pándavák, és 18 napig tartott a háború, amelyet alig néhányan éltek túl. Az eposz nagyon részletesen számol be a hadi eseményekről. A legfontosabb fegyverek az íj, nyíl, kard és lándzsa; sokan csak dorongokkal harcolnak, vagy köveket hajigálnak. A legnagyobb hősöknek azonban isteni fegyvereik vannak, és ezek minden tekintetben különlegesek.

    Az egyik főszereplő, Asvatthámá ezt mondja a Nárájana-fegyver történetéről (7.196-201): „Nárájana, a Legfelsőbb Úr személyesen ajándékozta ezt a fegyvert az apámnak… óvatosan használd, mert csak akkor tér vissza, ha megölte a célba vett ellenséget. Nem szabad elhamarkodottan használni, mert mindenkit elpusztít. Csak az menekülhet meg, aki elhagyja a kocsiját, eldobja a fegyvereit és kegyelmet kér.” Talán olyan ez a fegyver, mint a bumeráng? Egyáltalán nem, sőt nem is létezik a maga fizikai valóságában. Ezt a láthatatlan fegyvert egy mantrával kell „előszólítani.” Asvatthámá kimondta a mantrát, mire „lángoló nyilak jelentek meg az égen, olyanok voltak, mint a tüzes kígyók… aztán számtalan vasgolyó jelent meg a felhőtlen égen… buzogányok, napként ragyogó, éles korongok… A Nárájana fegyver úgy pusztított, mint a dühöngő tűz… ahol meg akarták fékezni, ott még erősebb lett. Mindenkit megöl ez a fegyver, aki csak arra gondol, hogy harcoljon ellene, még akkor is, ha a föld mélyében vesz menedéket.” Ardzsuna előszólította egy másik mantrával a Varuna fegyvert, amely hatalmas vízsugarakkal próbálta eloltani a tüzet. De a lángot okádó Nárájana-fegyver csak akkor békült meg, amikor az utolsó harcos is leszállt a szekeréről, és alázatosan felajánlotta a hódolatát.

    Egy másik isteni fegyverről beszél a Bhágavata Purána (1.7.19-32). Ezt is a bosszúszomjas Asvatthámá „szólítja elő” a mantrájával. Amikor megjelent ez a fegyver, a Brahmástra, „mindent elárasztott a sugárzó, elviselhetetlen fény… ezt a fegyvert csak egy másik Brahmástra tudja megfékezni… Amikor a két fegyver sugarai összecsaptak, hatalmas tüzes golyó jelent meg. Nagyobb volt a napnál… Mindenkit a számvartaka tűzre emlékeztetett, amely az idők végén elpusztítja az egész világot.” A brahmástra éppen olyan pusztító, mint az atombomba. Az „ezer naphoz hasonló” fény felvillanását sötét porfelhő követi, hamuvá égeti a hatósugarában tartózkodókat. A madarak holtan zuhannak le a földre, az étel megfertőződik. Az emberek, ha ugyan még maradt erejük, ösztönösen a folyók felé menekültek, megpróbálták lemosni a bőrüket és a felszerelési tárgyaikat.

    folyt.köv:

    VálaszTörlés
  2. Nukleáris fegyver több, mint ötezer évvel ezelőtt, na ne. Ez csak mese lehet, mondták a nyugati tudósok, éppen olyan „valószínű,” mint a repülő szőnyeg, vagy a hétmérföldes csizma. Ez még nem sokat ártott volna, megszoktuk, hogy a tudósaink mindenben kételkednek. A modern ezotéria nagyjai azonban azt mondják, megtalálták a bizonyítékot. Egyikük (Nemere István) ezt írja: „Amikor a sok ezer éve néptelen város (Mohendzso Daro) utcáit kiásták a földből, ezrével találtak csontvázat. Az emberek mintha tömegesen menekültek volna, amikor utolérte őket a halál… hogy ez nem lehetett természeti katasztrófa, arra a csontok radioaktív sugárzása utal. Még Hirosimában vagy Nagaszakiban sem találtak ennyire sugárzó emberi maradványokat… a köveket szinte kerámiává égette a tűz, amelynek min. 1500-1600oC-nak kellett lennie… a légi felvételek nagyon hasonlítanak a két említett japán város romjaihoz, az atombomba felrobbanása után.”

    Ezzel a leírással csak egy egészen kis probléma van: nem igaz. Az Indus-Szaraszvati kultúra városaiban alig találtak csontvázakat. Az emberek nem fejvesztetten menekültek, hanem gondosan felkészültek a távozásra; magukkal vittek minden használható holmit. A városokat nem atombomba robbantotta fel, fokozatosan adták meg magukat a természet erőinek, a medrüket sűrűn változtató folyóknak, a pusztító szeleknek és viharoknak.

    A nukleáris fegyver azonban nem mese, csak az úgynevezett bizonyíték. Radzsaszthánban, Dzsódhpurtól nyugatra találtak egy várost, amelyet atomrobbantás pusztított el. Vastag hamuréteg borítja a helyét. A sugárzás még mindig intenzív, a terület nagyon veszélyes. Sok születési rendellenesség, rákos megbetegedés jelzi, hogy valami nincs rendben. A terület egy részét azonnal lezárták. Francis Taylor angol archeológus sem tudta folytatni az ásatásokat. Csak a közeli templomokban nézelődött, és lefordította a régi feliratokat. Úgy tűnik, az embereket váratlanul érte a vakító fény megjelenése, nem értették, honnan jön a gyilkos tűz. „A radioaktív hamu hihetővé teszi, hogy a Mahábhárata korában ismerték a nukleáris fegyvereket,” jegyzi meg óvatosan Francis Taylor.

    Nem Radzsaszthán az egyetlen hely Indiában, ahol a nukleáris tevékenység nyomot hagyott. A szubkontinens déli végében, a Cape Comorin finom fövenye jellemzően sokszínű. A zarándokok ősidők óta „tudják,” hogy egykor Durgá istennő járt ott, és még mindig érezni „az energiáját.” Ez az energia azonban veszélyes is lehet, hiszen manapság uránt nyernek ki a Cape Comorin monozite homokjából.

    Valamit tudtak Indiában több, mint 5000 évvel ezelőtt, és nem véletlen, hogy a Mahábháratát nem költeménynek (kávja), hanem történelmi följegyzésnek (itihásza) tekintik.

    http://govinda.blogter.hu/316491/atomfegyver_a_regi_indiaban

    TT

    VálaszTörlés
  3. Köszi TT a kiegészítést. Egy levélben kaptam az írást szerző nélkül, de én is megtaláltam már a Nemere István nevével aláírt szöveget. Ki is írom mindjárt.

    VálaszTörlés
  4. A írásban felvetetthez képest lehetnek más magyarázatok is, legfeljebb mi nem tudunk róluk.
    Az írás csak a materialista világlátás szerint nézi a kérdést.
    Előbb tanulmányozni kéne az akkori kor embereinek világlátását, gondolkodási logikájának alapját és utána kellene értelmezni a megmaradt szövegeket.
    Persze ehhez előbb tudomást kéne szerezni az előző felvetés fennállásáról.
    Akár hihető, akár nem, akkor az ember szeme még átlátott a túlvilágra, mivel a természet még kevésbé materializált alakban létezett. Az ősök még látták az "isteneket", démonokat. Különben honnan tudtak volna létezésükről? Az ember csak úgy nem talál ki ilyesmit. Az ember része a teremtésnek. Kizárólag a teremtésben létező dolgokról lehet tudomása, információja.

    VálaszTörlés
  5. http://www.indiaoz.com.au/hinduism/Mahabharata/mahabharata.shtml

    Itt a teljes mű angolul, akit érdekel:)

    VálaszTörlés
  6. Csak feltételezem, hogy a cikkben leírtak igazak, bár én kételkedek, de legyenek igazak.

    Én személy szerint leginkább a MIÉRT-re lennék kíváncsi.

    Akkor tájt annyi ember élt az egész bolygón, mint most Pekingben.
    Arra a maroknyi emberre miért kellett atomot dobni?
    Nem lett volna elég egy buzogánnyal agyoncsapni őket?

    VálaszTörlés
  7. Kairó fő terén több százezer tüntető gyülekezik kora reggel óta. Éjjel megérkezett Izraelből (!) egy nagy szállítmány tömegtüntetés-elleni felszerelés a rendőrségnek, főleg gázlövedékek. Az egyiptomi hadsereg vezetősége kijelentette, hogy nem fog beavatkozni az eseményekbe. Innen követhetőek az események: http://english.aljazeera.net/watch_now/

    Miért fontos ez Magyarország számára? Mert, ha összedől az egyiptomi hatalom, hamarosan összedőlhet az izraeli is és a következő izraeli kormány minden bizonnyal megadja a palesztinoknak azt, amit eddig nem kaptak meg. Akkor pedig valszeg sok izraeli el fogja hagyni az országot a következő hónapokban, mivel a palesztin termőföldek elvesztése miatt Izraelből már csak egy kis sivatagos állam maradna. Ha pedig sok izraeli elhagyja az országot, több százezren Magyarországra fognak költözni, aminek súlyos következményei lenne a magyar gazdaságon és társadalmon.

    szrog-lha

    VálaszTörlés
  8. Magyarul a Közel-keleti béke egyenlő a mi végzetünkkel... Bár szerintem az izraeli kormánydöntés még váratni fog magára egy ideig.

    VálaszTörlés
  9. Sajnos vagy nem sajnos a cionista állam már megette a fehér kenyeret, ezentúl csak vacakabb lesz neki, mivel eddig gyakorlatilag mások bőrén és pénzén élt. Ez sokaknak jó lesz, sokaknak pedig kevésbé. A sors ironiája, hogy ami árt a cionista államnak, az árt nekünk is, mivel a menekülő izraeliek jó része országunk irányába fog vitorlázni. Meggyőződésem, hogy ezért is kellett az új állampolgársági törvény azoknak, akik mind a cionista államot, mind a magyar nemzetet ki akarják nyiffantani, mert útban vannak az újvilágrendi terveknek.

    szrog-lha

    VálaszTörlés
  10. Mózes : Horn Gyula szavaival élve : Na és ?
    (különben a két dolog nem is biztos, hogy összefügg. Érdekesen vezeted le, hogy a Kairói téren összegyűlt tömeg miatt hogy fog összeomlani a magyar gazdaság :)

    Ha elég ember felébred (mindegy, hogy honnan jöttek ide Izraelből, Timbuktuból vagy az űrből) akkor megdől az elit világ-terve, ha viszont nem, akkor nem dől meg.

    A többi kit érdekel ?

    Majd ha a világkormány-terv befuccsolt ráérünk azon tanakodni, hogy hogyan tovább. Amíg ez a terv megy addig a többi részlet kérdés.

    Kit érdekel, hogy hány izraeli jön ide ? Tudod hány izraelita van már itt ? Sok! Hisz a TV-ben is csak őket látni meg egy csomó állást szinte csak ők töltenek be. És ? A cigányok szaporodnak mint a nyulak, a zsidók meg költöznek ide mint a madarak. Végül tényleg csak egy maroknyi ember marad meg igaz magyarnak. Mert ugyebár most a tíz millióból is egy csomó csak egy konzum idióta semmi több. Egy "fogyasztó" és "választó-polgár" vagyis egy zombi. Tök mindegy, hogy nemrégen jött vagy régóta itt volt-e...

    Vagy felfogják a zsidók is ( a saját jól felfogott érdekükben), hogy harcolniuk kell ez ellen a terv ellen vagy nem és ők is megkapják majd a maguk kis csipjét. Nem hiszem, hogy erre vágynának!

    Ha ide akarnak jönni hát akkor idejönnek. Meg tudod talán akadályozni ?

    Szerintem meg jó, hogy idejönnek. Mert akkor ezt tekintik majd a hazájuknak és mindenképpen meg akarják védeni. :) Meg talán kevesebb közöttük a zombi - aki a világ dolgairól semmit se tud.

    Néha nem értem, hogy mit akarsz az ilyen témák felhozatalával. Vagy csak fel akarod kicsit dobni az oldalt, hogy legyen egy kis pezsgés ? :-)

    bukovinai.

    VálaszTörlés
  11. Buko,

    azt hiszem a palesztinok tudnának mesélni arról, hogy milyen is az, mikor a zsidók hazájuknak tekintenek egy olyan földet, ami eredetileg más népé volt. Ahogy Te is említetted, tele van velük a média, és alles zusammen minden, meg is lehet nézni, hogy milyen az erkölcsi és szellemi színvonal.
    Hiszem, hogy vannak köztük is normális emberek, de ettől függetlenül ne legyünk túlzottan naivak velük szemben.

    VálaszTörlés
  12. A Kárpát-medence szellemisége olvasztó műhelyként magába szippant mindenkből egy kicsit. Szemitát, indoeurópait, árját, szkítát, mongolt, indiánt, stb.. Készül már az új bárka. Hiszem, hogy ez a föld képes megnemesíteni az ittlakókat, felemelni szellemi szintjüket, legyen az akármilyen nemzetiségű. Ismerek idősebb zsidó embert, aki magyarnak vallja magát, és sokkal magyarabban is viselkedik mint egynéhány "színmagyar" (már ha egyáltalán létezik még ilyen).

    TT

    ui.: a nemesítéshez azonban ki kell tépni a mesterséges drótokat az emberek tarkójából, és hagyni hadd ismerjék fel a mindig is ott lévő természetes köteléket Iaten teremtett világával.
    Konkrétan: ertéel és tévékettőt porig! :)

    VálaszTörlés
  13. Buko. Predátorokkal élni nem könnyű, főleg birkáknak hehe.. persze egyszer majd mindenki szép és aranyos lesz, de addig még sok víz fog folyni a (rabszolga)Lánchíd alatt.

    mm

    VálaszTörlés
  14. http://www.gilad.co.uk/writings/gilad-atzmon-jewish-power-is-falling-apart.html

    VálaszTörlés
  15. Gilad Atzmon munkásságával Drábik is sokat foglalkozik a Korszakváltás című könyvében. Zsidó létére elég keményen bírálja a terrorállamot, és a holokauszt ipart.

    VálaszTörlés
  16. Ezt láttátok már : ?

    http://vimeo.com/18654576

    Marha jó! :D

    bukovinai.

    VálaszTörlés
  17. http://sysy1.5mp.eu/web.php?a=sysy1&o=yUk3929C_6

    Egy kis adalék a cikkhez, bár ebben csak érintőlegesen van megemlítve a Mahábhárata.

    VálaszTörlés
  18. Bukovinai, köszi a filmeket! Egymás után megnézve a Max Igan filmet és a Mátrix elemzést eléggé érdekes kép alakul ki az emberben. Ismert dolgokkal jönnek elő, de valahogy így válik teljessé a kép, rengeteg párhuzamosság van a két előadásban, ezek nem véletlenek. Sokszor észrevettem már, hogy ől. egy magyar előadó ugyanarról beszél, mint amit egy eldugott külföldi oldalon olvastam, ami jelentheti azt is hogy a magyar előadó is olvasta, de inkább azt, hogy egyszerre a világ több pontják jönnek rá az emberek a valóság egy egy szeletére. Elhivással, vagy csak szimpla kilogikázással, az már teljesen mindegy.
    Tök érdekes volt, hogy a Mátrix elemzés közben ezernyi gondolat jött, sokkal több mint amit Gábor elmondott, de mégis Ő serkentette ezeket! :) A film, ilyen szemmel végignézve egy az egyben ráhúzható a jelenünkre. Nem véletlenül készült ez sem. Bár mondhatnék néhány negatívumot is a filmmel kapcsolatban, pl. a végig húzódó materializmust, de nekem is nagy kedvencem a sorozat (főleg az első rész.)

    TT

    VálaszTörlés
  19. TT: engem is felvillanyozott a Mátrixos előadás.

    Például kedvet kaptam rá, hogy elolvassam Madách Imrétől Az ember tragédiáját. :)

    Meg a reményes hasonlat az utolsó gyertyával az nagyon szemléletes példa. engem legalábbis nagyon megfogott. Meg még sok minden volt benne ami lelkesítőleg hatott rám :) (tegnap valahogy pont erre volt szükségen)

    bukovinai.

    VálaszTörlés
  20. Így szemlélve a filmet benne volt az a bizonyos 5-6 fázis is: kinevetés, tagadás, düh, depresszió, alku, elfogadás. Szép kis karakterfejlődést láthattunk Neo esetében.

    És szerintem is ezek a dolgok mindenkivel meg fognak történni, előbb vagy utóbb. Korunk erről szól. Most valahogy úgy képzelem el az életet, mint egy Nagy Folyam, amelynek felszínén megjelenik néhány buborék - ezek vagyunk mi emberek. Látszólag különálló kis buborékok ezek, sodorja őket a folyam, de alul valójában mindegyik összeköttetésben van az Élet Nagy Folyamával - Istennel, melybe idővel visszakerül minden kis buborék. Ezért fontos megérteni a szeretet tanítást, mert minden emberi és egyéb élőlény ennek a végtelen folyamnak a része, csak időlegesen burokba zárva, tapasztalatokat gyűjtve, megpróbáltatásoknak kitéve. Meg kell próbáljuk megérteni, hogy a másik ember - teljesen mindegy milyen - ugyanannak a folyamnak a része.
    S habár fölül a buborékok árja, azért a víz az úr! :)

    TT

    VálaszTörlés
  21. http://kuruc.info/r/50/73603/
    Mózi azt hiszem beigazolódni látszik a tegnapi felvetésed.

    VálaszTörlés
  22. Kedves TT, Ezt CSAK neked :

    (Bár Misi is érteni fogja, ha megnézi)

    Meg persze bárki megnézheti, de az előző két film mellé (mögé) oda téve még jobban összeáll(hat) a kép.

    http://video.google.com/videoplay?docid=-110994457873269335#

    A 16-ik perctől van egy fontos üzenet (valójában az egész film egy fontos üzenet :)

    ÉS van még egy dolog : valójában minket (mindenkit) Jézustól (Mohamedtől, Mózestől, Buddhától, stb) csak saját gondolataink és hitetlenségünk választ el.

    A megtévesztők minden munkája, hogy fátylat tegyenek elénk, hogy ne lássuk meg, hogy kik is vagyunk mi (valójában) és hogy illúziók mentén ítélkezzünk (magunkról és a világról). Mindenki aki ezt erősíti nekik dolgozik és mindenki aki ez ellen tesz az a javunkra cselekszik.

    Aki a reménytelenséget szajkózza (mint Mózes) az negatív jövőkép festésével szinte szuggerálja a rosszat. Aki pedig pozitív jövőképével fenntartja a reményt az elősegíti, hogy a dolgok jobb irányba forduljanak.

    aki elhiszi, hogy az elitet nem lehet megállítani az gyakorlatilag már veszített is. Aki viszont a reményben hisz és nem adja fel az esélyt ad arra, hogy a dolgok változzanak.

    Márpedig a dolgok változnak. aki nem hisz benne, az feladja magát, beletörődik abba, hogy nem lehet másképp. Engem nem ebből a fából faragtak és még sok magyart sem. Hiszünk , bízunk és van reményünk. És változni fognak a dolgok. Rajtunk múlik...

    bukovinai.

    VálaszTörlés
  23. Amikor először láttam ezt a srácot ledöbbentem. És ahányszor látom mindig ez van.
    Hihetetlen milyen erős lélek szorult ebbe az apró testbe. Tudja-e valaki nála hitelesebben előadni a hit erejét? Különös utakat választ Isten melyeken keresztül hozzánk szól, de nem tudom elképzelni, hogy mi az ami jobban működene az Ő általa kitalált útnál. Mert nincs ilyen. :)

    TT

    VálaszTörlés
  24. Egy kis "lélekmelegítő" :

    http://www.youtube.com/watch?v=KmfJ5a2GlUs

    http://www.youtube.com/watch?v=iHAftCtkZYM

    http://www.youtube.com/watch?v=gqzwnDYBOnY&feature=related

    bukovinai

    VálaszTörlés