2011. február 10., csütörtök

A KAPCSOLAT ÁRA.

Tudjuk, hogy a mobiltelefon használata veszélyes autóvezetés közben, de azt kevésbé tudjuk, hogy mennyire veszélyes az egészségünkre és főleg a gyerekek egészségére. A mobiltelefon gyártók azzal szoktak érvelni, hogy a készülékeik által kibocsájtott mikrohullámok (800MHz, 1800MHz és 2450MHz) káros mellékhatásait semmi sem bizonyítja. Tényleg így van ez?

2005-ben, megjelent a német sajtóban egy kutatás eredménye (http://www.schwaebische.de/home_artikel,-Fuenf-Schueler-leisten-wichtige-Basisforschung-_arid,1352911.html és http://www.bowkonsult.fi/Dokument/EMF/Redbloodcells.pdf), amely szerint már 20 másodperc használat után, a készülék sugárzásának hatására a vörös vérsejtek kezdenek összecsomósodni. Ezt egy egyszerű kisérlettel mutatta ki két német gimnazista biológiai kísérlete, akik ezért díjat is kaptak. A kísérletben 51 felnőtt alany vett részt, akik előzőleg nem használhattak mobiltelefont 24 órán át és akik azután 20 másodpercig használták a készüléket, közvetlen a fülhöz tartva. A készülék használata előtt, a kísérleti alanyok vére mikroszkóp alatt lett megvizsgálva (vérminták a fülből és az ujjból), aztán ismét a készülék használata után és még egyszer tíz perccel a készülék használata után. A vizsgálat eredménye azt mutatja, hogy a vörös vérsejtek összecsomósodnak kis oszlopokban a 20 másodperces mobiltelefonálás után és még tíz perccel később is láthatóak ezek a sejtoszlopocskák. A kísérletet Dr Markus Ziegler vezette, aki szerint a vörösvérsejtek csomósodása trombózis veszélyre utal rendszeres mobiltelefon használata mellett, valamint az összecsomósodott vérsejtek kevesebb oxigént is juttatnak a szervezetbe.

2010-ben, egy indiai kormány által rendelt kutatás eredménye látott napvilágot (http://www.dnaindia.com/india/report_its-official-now-radiation-from-your-cell-phone-may-be-killing-you_1489258). A professzor Girish Kumar által vezetett kutatás azt mutatja ki, hogy a mobiltelefonok sugárzása a következő káros mellékhatások esélynövekedésével jár, ha naponta legalább 30 percet mobiltelefonálunk több éven át:

- Agytumor (kiskorúaknál akár 400%-al nőhet az esély), különösen az „akusztikus neuroma” tumor.
- Nyálmirigyrák.
- Egyéb rákos daganatokat okozható DNS roncsolódások.
- Csökkenés a spermiumok számában (akár 30%).
- Stresszfehérjék termelése. A kutatók szerint, ez arra utal, hogy a szervezet agresszornak tekinti a sugárzást.
- Belsőfül roncsolódás (halláscsökkenés vagy fülzúgás következményekkel).
- Gyakori használat esetén, nő a szemgolyó belső hőmérséklete, ami a retina roncsolódásához vezethet.
- Általános csontritkulás.
- Csökkenés az immunrendszerhez szükséges melatonin termelésében.
- Alvászavarok és alzheimer vagy parkinson típusú idegrendszer betegségek.

Az idén januárban, a brit kormány azt javasolta a szülőknek, hogy a gyerekek lehetőleg csak sürgősség esetén használjanak mobiltelefont. Az orvosok szerint, mivel a gyermek agysejtjei még szaporodási és növekedési fázisban vannak, minden olyan tényező, ami roncsolhatja a sejtek DNS-jét növeli az agydaganat veszélyét. Ráadásul, mivel a gyermek koponyacsont még viszonylag vékony és lágy, a sugárzások könnyen áthatolnak rajta. Ezért, különösen fontos a gyermek esetén, hogy inkább SMS-ezésre használja a mobiltelefont vagy fülhallgatóval. Természetesen, a mobiltelefon szolgáltatók egyesülete azzal reagált a figyelmeztetésre, hogy „Két évtizedes kutatás mind a mai napig nem állapított meg káros mellékhatást és minden készülék megfelel a nemzetközi biztonsági előírásoknak.” Biznisz, biznisz… (http://www.express.co.uk/posts/view/226474/Tumour-risk-to-the-young-from-using-mobile-phones).

A mobiltelefon nem feltétlenül egy rossz dolog, hiszen bizonyára sok ember életét mentette már meg. Tisztában kell lenni azonban a veszéllyel, különösen ami a gyerekeket illeti. Ha muszáj rendszeresen mobiltelefonálni, legyen inkább SMS vagy használjunk fülhallgatót és lehetőleg ne vezeték nélküli („bluetooth”) fülhallgatót, mert az szintén elektromágneses sugárzást bocsájt ki, aminek a káros mellékhatásait csak most kezdik vizsgálni.

Olvasmány magyarul: http://www.lugositoetelek.com/a_mobiltelefon_karos_hatasai

mm

39 megjegyzés:

  1. A Wifi routerek kimaradtak. Szintén ebben a frekvenciasávban illetve kicsit magasabban működnek (2,4-5 GHz) és szinte minden háztartásban ott van, ahol internet is.

    A rádióhullámokról ne is beszéljünk. Még jó, hogy nem láthatóak.

    Nekem két mobilom is van. Napi átlag 25-30 telefonhívás. Itthon wifi-vel netezem, a matávos telefonunk drót nélküli, és mikróba melegítem a kajámat. Szerintetek milyenek az kilátásaim? (nem kell válaszolni :)

    A hivatkozott cikkben azt olvastam, hogy függést okozhat a mobil.
    Ezt kétlem, mert én legszívesebben mindkettőt megtaposnám.
    Az egyiket azért mert céges, a másikat azért mert 24 órán át "elérhető" vagyok.

    Ha mérlegre tennénk a mobil jó és rossz hatásait egyértelmű lenne az eredmény. Nem feltétlen kell belehalni a mobilba, de egy leromlott életminőség, ami a mobil számlájára írható, sokkal szélesebb körben van jelen.

    Egyszer közel 2 órát telefonáltam egyfolytában mobilon. A készülék már érezhetően forró volt, és szó szerint fizikai fájdalmat éreztem a fejemben, annak ellenére, hogy közben cserélgettem jobb, bal oldali fülemhez téve.

    Ezek után nekem nem kell semmilyen tanulmány, hogy meggyőződjek a mobil káros hatásaitól.
    Szó szerint süti az ember agyát.

    Csak ezt valaki magyarázza el a főnökömnek is, mert mobil nélkül ezt az állásomat sem biztos, hogy megtarthatnám...

    Bár úgy is munkahelyet akarok váltani :-)

    Jó éjt!

    VálaszTörlés
  2. Kraft, ezek után csodálkozól, hogy kimerült vagy? használj fülhallgatót basszuskulcs! Én a rutert kiiktattam, inkább átfúrtam a falat és átvittem a kábeleket rajta keresztül. Mobilom már akkor volt, amikor egy ilyen kütyü bőrönd méretű volt és annyiba került, mint egy használt autó, de kellett a vállalkozásomhoz. Aztán jött a csipogó meg az egyre kissebb mobil és persze ezekkel az állandü stressz is meg a cigizés és a rendszeres "lazítás" jack daniels kolegával. Most már élvezhetem a nyugdíjjas kor örömét azzal is, hogy még egy ingyenes mobilt sem fogadnék el és örülök, hogy túléltem. Nagyon szomorú az, hogy a mobiltel. szolgáltatóknak sikerült a kütyüt divatossá tenni a gyerekeknél és, hogy a szülők erre nem figyelnek fel. Valóban ezért írtam ezt a bejegyzést. Olvastam egy svéd neurológustól, hogy szerinte egy jelentős része azoknak a gyerekeknek, akik folyton mobiloznak agydaganatokat fog fejleszteni pár évtizeden belül, de ezt nem akartam a bejegyzésbe tenni, mert azt remélem, hogy a doki csak dramatizálni akart. Egyébként kissé furának tűnik számomra, hogy a gyártók nem képesek technikailag csökkenteni a készülék kisugárzását... az pedig sztem karóbahúzást érdemelne, hogy nem figyelmeztetik az embereket, főleg a szülőket. Állítólag már készül a 6-7 éves korúaknak szánt mobilmánia.

    mm

    VálaszTörlés
  3. Ez teljesen igaz!
    Bár lehet ezt bebeszélésnek is tekinteni,nem áll szándékomban senkit meggyőzni.De már néhány perc telefonálás után, teljesen elzsibbadtnak érzem az állkapcsom, fogínyem. Ezért sűrűn cserélgetem a jobb fülről balra a készüléket (aminek szerintem annyi előnye van, hogy kétoldali agydaganatot kapok) ,ha meg hosszas beszélgetést folytatok, akkor egész napos komoly fejfájásom van.
    Konklúzió?

    Szerintem csak vész esetben lenne szabad használni a mobilokat. De Magyarországon,még az utcai fülkéket is leszerelték. Emlékszem ,néhány évvel ezelőtt a vastelepen(MÉH) hegyekbe álltak a telefonfülkék.

    Egy hete, vettem egy 70-80 éves sparheltet,ki kell pofoznom kicsit, majd beszámolok róla, hogy milyen lett az első kalács vagy bableves, mangalica csülökkel rajta.

    Ha látnánk a "hullámvilágot" ami körül vesz minket, dobnánk egy hátast.Ezt kellene kitalálni, hogy láthatóvá tegyük,sokaknál kicsapná a biztosítékot.Árpi.

    VálaszTörlés
  4. Árpi, emlékszem, hogy a fa/szén sparhelt bőven elég volt nekünk, amikor gyerek voltam, de persze örömmel fogadtuk be a gázpalackos tűzhelyet is. Általában a nagy szakácsok hallani sem akarnak sem elektromos tűzhelyről, sem persze mikrohullámról. Nekem speciel sosem volt mikrohullámsütőm, még Svájcban sem, ahol ez korántsem volt akkora divat, mint Magyarországon. Amikor először felnőttként visszajöttem Magyarországra, meglepődtem, hogy mennyi mikrohullám és űrhajó-jellegű elektromos sparhelt volt már akkor a magyar háztartásokban, miközben ezek Svájcban szinte kuriózumnak számítottak. Sajnos a magyar ember különösen fogékony a marketingre, most például azt hitetik el vele nap mint nap, hogy normális dolog mindenféle gyógyszerekkel tömni a majmot.. erre is nagyon rá fognak fázni sokan, mert persze a magyar orvosnak eszében sem jutna (tisztelet a kivételnek) figyelmeztetni, hogy több, mint 3 különböző gyógyszer fogyasztása olyan ellenőrizhetetlen keresztezett mellékhatásokat okoz, amelyek önmagukban is betegséget jelentenek. Szerintem nincs még egy ország Európában, ahol ennyire átverik az embereket a profit nevében és ahol ehhez megadja áldását a mindenkori kormány is.

    mm

    VálaszTörlés
  5. Mózes a router kiiktatását én is tervezem, több okból is, amit most nem ecsetelnék.
    Egyébként az internetet is lassítja.

    A headset használata nagyon körülményes. Autóban ok, de az én munkakörömben nagyon macerás plusz egy vezetékkel szaladgálni.
    Másrészt a sugárterhelés az agytól egy másik szervre (máj, vese, stb) tevődik át. Persze kevésbé káros lehet, mint az agyat érő sugár, de csak részleges megoldás.

    A kimerültség szinte népbetegség lett. A reggelenkénti fáradtan kelés. Nagyon sok összetevős a dolog, ennek csak egy része a mobil és egyéb sugárzó eszközök.

    A gyógyszer marketingről is tudnék mesélni. Sajnos...

    Árpi, jól teszed ha készülsz a "mobil" utáni időszakra. Sok sikert a tűzhely felújításhoz, még jó szolgálatot tehet.
    Nekünk is volt ilyen anno, szinte minden háztartásban meg lehetett találni. Volt rajt süt/főz funkció. :)

    Régen volt, talán igaz sem volt...

    Kraft

    VálaszTörlés
  6. http://www.technet.hu/telefon/20110210/eloszor_videon_a_facebook-mobil/


    of course, made in china only for kids.

    Persze a szülő is hibás, hogy megveszi, de a legtöbben előbb utóbb megveszik, fő a családi "béke".

    VálaszTörlés
  7. Személy szerint mobilgyárban dolgozom, úgyhogy naponta érezhetem az elektroszmog és társainak áldásos tevékenységét, és a telefonokkal is napi érintkezésbe vagyok, mondjuk a saját készülékemet szinte csak sms küldésére használom.
    Kimerültség nálam is előjön, bár az éjszakázás miatt is.
    A legnagyobb gáz az, hogy a mai világban már alig van olyan étel,tárgy stb., amiről nem bizonyították volna be, hogy rákkeltő és egyéb nyalánkságok.

    VálaszTörlés
  8. Az elektroszmogot a mai "civilizált" világban nem lehet elkerülni, csak mérsékelni.

    Ha valaki jobban belegondol sugárzik a katódcsöves tv és monitor is, ez utóbbit fél méterről bámuljuk.
    Sugároznak vagy mágneses mezőt keltenek még a falban futó 220 voltos vezetékek is.

    Ez van. Persze tudatossággal lehet csökkenteni a veszélyt, de kikerülni csak akkor, ha kilép az ember a civilizációból.
    Akkor már csak a haarp marad :)

    VálaszTörlés
  9. Sziasztok, az előbb hallgattam végig Bogár László két részes filmjét. Kivetnivalót ugye nem találunk benne, sőt nagyon szívünkhöz szól. Ennek ellenére valami gond van Bogár úrral , én szerintem és nemcsak én szerintem.
    http://postaimre.euroweb4you.eu/news.php?readmore=1249&ce4dstart=0#comments
    a következő linken lehet olvasni tőle egy karcolatot ami kiverte nálam a biztosítékot, a hozzászólásoknál már nem olvasható az én megjegyzésem mert időközben töröltettem regisztrációmat és ezáltal törlődtek a hozzászólások is.

    Mindössze egy mondatot ragadnék ki ebből,
    "Feladata, hogy behatolva az adott lokalitásba, a helyi uralmi elitet korrumpálva ellenőrzése alá vonja az élet újratermelésének minden anyagi és szimbolikus szféráját."

    Az írás mondanivalójával összevetve, mintha az jönne le hogy Bogár úr szemléletében a jelenlegi fülkeforradalmárok mentesülnének ez alól. Na már most egy ilyen éleslátású szakember mint Bogár véletlen ekkorát nem tévedhet. Orbán egy Pintérrel a jobbján.... na de Bogár úr!Kérem. Én szerintem most vagyunk igazán átverve és úgy ahogy mondja mivel ez az utolsó átverésünk, úgy vernek át hogy elmondják, hogy át voltunk verve, ezáltal bizalmunkba fogadjuk azt aki "felnyítja szemeinket". Mert ha nem így lenne akkor Bogár úr láthatatlan mennykövei elsősorban Orbán fejére kellene hogy zúduljanak.

    Megköszönném, ha megosztanátok velem, Ti hogyan látjátok ezt.Köszi,Árpi.

    VálaszTörlés
  10. Árpi

    Bogárt ritkán emelik ki a "trióból" gondolok itt Drábik, Varga, Bogár tevékenységére. Ebből született a Válság és valóság című könyv is.

    Nézd lehet mondani Bogárra, hogy elfogult, Drábikra, hogy zsidó Vargára nem találok rossz jelzőt, de azt el kell ismerni hogy a tevékenységük inkább hasznos, mintsem félrevezető.
    Bogár és Drábik is többször változtatta a véleményét a Fidesszel kapcsolatban. Én láttam olyan interjút Drábiktól még a Pax tévén, ahol egyértelműen Fidesz párti volt. Később már a Jobbikot éltette, majd ez is elmaradt.

    Bogár, bár fenntartásokkal, de most is kiáll a Fidesz mellett. Legalább is a médiákban.
    Drábikot és Vargát pedig nem hívják be a tévékbe.
    Túl sokat tudnak, hátha elszólják magukat, igaz ez inkább Drábikra.

    Lehet rájuk jelzőket aggatni, de előadásaikkal sok szemet felnyitogattak, vagy homályos dolgokat egyértelműbbé tettek, és ezzel letettek valamit az asztalra.

    VálaszTörlés
  11. Nem igazán igazodom ki Bogár úron. Mond nagyon sok okosat, de mintha "megfeledkezne" a jelenlegi kormányról és annak összetételéről...

    VálaszTörlés
  12. Kraft, csak a paranoiám nem hagy nyugton. Drábikkal egyszer volt egy 4 órás beszélgetésem kettesben. Bár trioként emlegetik de nagyon kilóg a trióból. Ő az a személy aki elolvas tíz könyvet és utána ebből ír egy tizenegyediket. Nem sok önálló gondolata van, inkább "jól menedzseli a másokét".
    Bogár László tevékenységét én is inkább hasznosnak mint károsnak vélem, de ez a kicsi valamicske nagyon szúrja az én szemem.
    Nézd, ha valaki azt hirdeti fennhangon, hogy ki kell mondani az igazságot, de ehhez egy picike csücskét mégis elhallgatja ami nem is annyira kicsi,jelen esetbe egy belügyminiszter olajmaffiózzos és sok egyéb büncselekményes érintettségét, ezzel mindent hiteltelenít ami eddig hiteles volt.

    Az Istvánnal, személyes jó kapcsolatom van és Ő több alkalommal elítélte a jelenleg is zavartalanul folyó pénzszivattyút stb.Árpi.

    VálaszTörlés
  13. Árpi,

    az említett videó azért került ki az oldalra, mert nagyon jó összefoglalónak tűnik. Oda tettem egy dalt is a végére, a mondanivalója vonatkozik a Bogár interjúra is..
    Úgy tudom, hogy Bogár László tanácsadóként működött Orbán miniszterelnök úr mellett az első Orbán kormány idején, és talán most is megkérdezik a véleményét. Ezt csak azért írtam, mert volt alkalma elmondani a nézeteit magasabb körökben, de nem nagyon látszik a hatás..
    Talán Ő az új Hofi Géza, aki mindent elmondhat, és ettől az emberek úgy mennek haza, hogy most aztán jól megmondtuk... De haza mennek, és ez a lényeg...

    VálaszTörlés
  14. Szia Velorex,
    hát nagyon remélem, hogy nem ő az új Hofi, bár a hasonlatod logikája nagyon találó. Félre ne értsd, szerintem is jó ha minél több emberhez eljut Bogár, aki még csak most hall először ilyet annál lehet pont ez kell hogy el kezdjen gondolkodni.Árpi.

    VálaszTörlés
  15. Az előzőhöz még egy szakállas viccet kiegészítésként...
    A cigány a fiával tol egy biciklit amin egy zsák van.
    Megállítja a rendőr,
    -Mit viszel cigány?
    -Földet, feleli.
    Ne nézz madárnak cigány, mondja a rendőr de miután meggyőződik, hogy tényleg föld van a zsákba, útjára engedi őket.
    -Látod így kell biciklit lopni fiam, mondja a cigány.

    Nehogy így lopják ki alólunk az utolsó talpalatnyi földet is, biciklinek álcázva.

    VálaszTörlés
  16. Banyek sikerült eltüntetnem egy hosszabb írásomat. Baromira hiányzik az utólagos szerkesztési funkció, a helyesírási hibáimat akartam javítani, vágólapra tettem az írást, de törlés után már nem tudtam beilleszteni.

    Röviden:

    Árpi, amit Bogárnak te hiányosságként feltüntetsz, azt mindegyiknél megtehetnéd. Varga is volt már többször a Hírtv-ben, vagy az Echo-ban.

    Te tudod a legjobban, hogy mindegyikük jóval többet tud annál, mint amiről a médiákban beszélnek. Te is tudod, hogy nincs független média, ha István jóbarátod, akkor nyilván el tudja mesélni a Hírtv-s szereplésének kulisszatitkait.

    VálaszTörlés
  17. Árpi,

    semmi más célom nem volt a videó kiemelt helyen történő bemutatásával, mint az, hogy minél többen megnézzék. A mélyebb következtetések ráérnek, ha már eljutottak az olvasók egy darabig az úton...
    Feltéve, ha a mobiltelefonokkal nem teszik tönkre az agyukat idejekorán..
    Mondom mindezt én, akinek három mobilja van, és számtalan napi mobil hívása... :o)

    VálaszTörlés
  18. Kraft, Hírtv, M1,Kossuth rádió, helyi Tv, Helyi Újság, ezekkel már mind volt dolgom. Nem mondom, hogy sajnos mert remélem, hogy tanultam belőlük. És ha még egyszer médiára lesz szükségem és jelentkeznének akkor elhajtanám őket a halál ostorára. Ez olyan mint a banki dolgok, ha hitelre van szükséged, ne hitelt vegyél fel, hanem rendezd át az életed, úgy hogy ne keljen hitel. Ha nyilvánosságot akarsz, kerüld el az előbb felsoroltakat, mert megkapd a nyilvánosságot, de abból nem lesz köszönet.Árpi.

    VálaszTörlés
  19. Árpi akkor tudod jól miről beszélek. Élő adásban sem lehet ilyenekről beszélni, mert elveszik a szót pár mp. alatt és utána kicsinálnának. Nem éri meg.
    Inkább a polkorrektség határát súrolni, hogy kapjanak még meghívást.

    Varga Hírtv-s szereplése negyon jó volt, de csak egy célzott réteghez jutott el, amit mondott, mert sok volt benne a szakmai rész. A 2008-as IMF hitelről beszélt, és az ország kvázi megtámadásáról.

    Drábikban pedig ha mást nem is, de a munkáját mindenképpen becsülni lehet. Egy két lábon járó lexikon, ahogy az eltűntett hsz-e,ben is írtam. Ez mögött nem kis munka van.

    És ott van még Csath Magdolna is. Kvalitásba ott van Varga, vagy Bogár mellett.


    Aztán a könyvtárakban tartott előadások már más lapra tartoznak, de ott is meg kell különbözetetni kétféle beszélgetést.

    Az egyikről készül felvétel (Beck Gyuri általában) akkor azért visszafogottabbak, vagy utólag megvágják a videót, és van, hogy nem készül felvétel, akkor nyíltabban beszélnek.

    Árpi, nem olyan fekete fehér ez a történet. Nem biztos, hogy jó ötlet egy Mónika són lebutult népre hirtelen ráönteni az igazságot.
    Egyszerűen nem hinnék el.

    VálaszTörlés
  20. Kraft,
    ezt Szeszák Gyula röviden , azt hiszem legutolsó írásában így jellemezte(az átlagot)

    Hülyék vagytok! De mire erre rádöbbentek, számotokra már késő lesz.
    :-))

    VálaszTörlés
  21. Hát nem akartam ilyen nyers lenni, bár szoktam, de igen. Valóban így van.

    VálaszTörlés
  22. Szevasztok,
    ez a Tibi bá elég egyenesen látja a dolgokat...Á.
    http://www.antalffy-tibor.hu/

    VálaszTörlés
  23. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
  24. Egyiptomban lemondott Mubarak és átadta a vezetést a katonaságnak. A népakarat győzött mondhatnák,de ha a történelem nem is olyan régmúlt eseményeit figyelembe vesszük, akkor sajnos arra következtethetünk, hogy a sokat megpróbált nép egy még nehezebb igát vesz a nyakába az (ál)demokráciát vagy inkább az igazi demokráciát, ami nemcsak őket fogja még nagyobb szegénységbe és eladósodásba taszítani, hanem országukat is. Az egyiptomi események félelmetesen hasonlítanak a ‘89-es Romániai eseményekhez. A végkifejlethez felgyorsuló világban erre már nem is kell nekik két évtized, hogy visszasírják akit most elzavartak. Volt már rá példa.Kívánom, hogy ne legyen igazam. Megérdemelnék.Á.

    VálaszTörlés
  25. Árpi, nem hogy áldemokrácia, ott kőkeményen katonai diktatúra lesz, ha a legrosszabb sejtéseim beigazolódnak.
    Előbb néztem a mózes1-en a híradót, utalgatott is erre az Egyiptomban lévő riporter...

    VálaszTörlés
  26. Nem így van ez, moonlight, ez most nem egy narancsforradalom, ha bár támogatja az Obama elnökség. Cionék tépik hajukat és Sorosék is viktorral együtt hehe.. Az ATV-n élőben beszédet tart Obama 20.45-kor.

    mm

    VálaszTörlés
  27. Várjuk ki a végét Mózi, de jobban örülnék, ha újfent Neked lenne igazad.
    Mindenesetre fura, hogy egyből megszüntetik a parlamenti alsó- és felsőházat is, ahogy hallottam a televizsönben.

    VálaszTörlés
  28. A vége már le van írva, moonlight. Ősszel, a Muszlim Testvériség fogja megnyerni a választásokat Egyiptomban, mint ahol a többi felszabadított arab országokban is és kezdődhet majd egy úk korszak. 2012-ben pedig talán eléri Európát is a változás szele, ki tudja, elvégre talán van valami abban, hogy 2012-ben egy új korszak kezdődhet az egsész emberiség számára...

    mm

    VálaszTörlés
  29. http://kuruc.info/r/7/74179/
    Ezeket a sorokat azért érdemes elolvasni.

    Remélem nálunk is lesznek hasonló események, ugyanígy a lehető legkevesebb vérontással, de az embereknek önszántukból kellene az utcára mennie, és nem azért, mert xy párt kiadja az utászt...

    VálaszTörlés
  30. Bár már korábban is terveztem Mózes írása megadta az utolsó lökést, hogy ma leszereljem a wifi routeremet.

    Eredmény:
    kicsit gyorsabb internet
    kevesebb mikrohullámú sugárzás
    egyel kevesebb elektromos fogyasztó

    VálaszTörlés
  31. http://www.sg.hu/cikkek/80074/lekapcsolhato_a_magyar_internet

    Egy kis érdekesség, amiről nem árt tudni :)

    VálaszTörlés
  32. Moonlight, ezért szenvedtem én ítt a kábelezéssel? :-)

    Egyiptomba is lekapcsolták, de akkor már nem érte el célját, egyébként ugyanez várna a mobilhálózatra is, nem csak a netre, ha a szükség szükségállapotot hozna.

    VálaszTörlés
  33. A hedszettel kapcsolatban azt hallottam, hogy a mobiltelefonálás tán még egészstégtelenebb mint nélküle, persze nem tudom tudományosan igazolni vagy cáfolni. És egyébként mióta a látvány miatt „eltemették” a mobilok korábban kidudorodó antennáját, azóta sokkal erősebben kénytelen ez a kis készülék sugározni a jeleket. Az is rémisztő, amikor egy működő mágneses hangfalból hallani a rádióhullámok jellegzetes tkt-tkt-tkt hangját. Belegondolni is félelmetes mennyi káros hullám vesz minket körül…
    Még a nyolcvanas években mondta az egyik tanárom, hogy az emberiség a közeljövőben egy új betegségben fog szenvedni: az elektromos betegségben. Hát ez bejött… :(

    Bogár-Drábik témához: egyre inkább az a határozott érzésem, hogy ez a két úr is kitervelt küldetést hajt végre. Látszólag az alternatív médiában kapnak csak lehetőséget, de kérdem én: a „felébredtek” a mainstream médiából szerzik ismereteiket, vagy az „alternatívból”? Hát persze, hogy az utóbbiból, ezért nem kell csodálkozni rajta, hogy ezeken a fórumokon is be lettek állítva véleményformálók, megmondóemberek. Felhívom a figyelmet arra, hogy Bogár és Drábik urak ugyan igaz témákat feszegetnek, de teszik ezt olyan negatív érzelmi töltettel (Bogár állandó szavai: pusztító világerő, a nemzet testi-lelki-szellemi pusztulása, stb., Drábik meg állandóan legyőzhetetlen félelmetes háttérhatalomról beszél), hogy egy gyengébb lelkivilágú ember végérvényesen beleőrülhet (tudok ilyenről). De vajon miért teszik ezt, ébresztésből vagy valami más miatt? És itt most szeretnék utalni a gondolatok teremtő erejére, valamint arra, hogy az embereket néhány jól eltalált (beültetett) gondolat cselekvőképtelenné, rosszabb esetben befordult összetört emberré tehet.
    Fentiek ismeretében érdemes átgondolni a két úr tevékenységét.
    Nem mondom, hogy 100%-ig biztos vagyok benne, hogy ügynökök, mert én is nagyon sokat tanultam tőlük, de az ártatlanságukban és a véletlenekben (pont most, pont itt) sem vagyok biztos.

    TT

    VálaszTörlés
  34. TT

    Az "ébredést" valahol el kell kezdeni, hogy ezt valakinél épp egy Drábik, vagy Bogár féle előadás indítja el, abban semmi kivetnivaló nincs.

    Nem tudom TT te hogy tudnál jelen globális helyzetünkről pozitív töltettel beszélni. A lényeg pont az, hogy ne egy kabarét nézz végig, hanem egy komoly elemző előadást. Ha az igazság fáj, akkor fájjon.

    Ami pedig a fent említett urak időzítését illeti. Drábik még az EU csatlakozásunk előtt is figyelmeztetett annak negatív következményeire, de akkor ez még nagyon kevesekhez jutott el, és a szélessávú internet sem volt ennyire elterjedve.
    (gondolj bele, ha most egy betárcsázós internettel kéne megnézned egy youtube videót)

    A másik és talán legnyomósabb ok, hogy ezek az ébresztők néhány éve berobbantak az alternatív tájékoztatásba talán az, hogy erre most érett meg az idő.

    Drábik nyilván már 15 éve többet tudott a globalisták tervéről, de akkor még csak a televízió és a nyomtatott sajtó létezett. Ezekben most sem igen kap prezentálási lehetőséget, nem hogy akkor.

    Ellenben most itt az internet.

    Szóval TT nézd a pozitív oldalát, amit említettél is. Sokat tanultál tőlük, és úgy gondolom én is.

    VálaszTörlés
  35. Tudod Kraft, vannak olyan emberek akik tudtukon kívül is a globalistákat szolgálják. Azzal, hogy legyőzhetetlen pusztító világerőnek mutatják be a még csipás ébredezőknek a valódi ellenséget, azzal csak a félelem magvát ültetik el bennük.
    Persze mit várjon az ember, az egyik közgazdász, a másik jogász... Egyelőre én úgy látom szinte kizárólag materialista szinten tudják elképzelni a helyzetet, kevés olyan dolgot mondanak, amitől az embereknek visszatérne a reménye, vagy a hite.
    Az ilyesztgetéstől nem fog.

    Észre kell venni, hogy bizony két tűz közé szorultunk:
    Egyfelől a butító és buzító (!) tömegmédia, másfelől az ilyesztgetős alternatív média. Ember legyen a talpán aki még ezek mellett hajlandó gyereket vállalni.
    És azt hiszem itt a lényeg, mert míg az egyik irányből az életfentartó ösztöneinket (az egészséges reakciónkat) törlik, a másik oldalról az életkedvünket veszik el.

    Szerintem.

    TT

    VálaszTörlés
  36. Azért Drábik is , Bogár is érdekes figura. Ilyen szinten nincs az, hogy tudtukon kívül.
    Drábik, mint újságíró tanonc, - egyébként van rendes másik szakmája is -, egy háttérhatalmi intézményben dolgozott. Egyszer csak, láss csodát valaki ott felejtett egy másolat köteget a fénymásolóban. Azóta foglalkozik a "kutatással". Ő írja, nem én mondom.
    Tőke Péterrel együtt Ő akadályozta meg a Leleplezőben Czike László Rendszerváltó szabadkőművesek írása utolsó fejezetének megjelentetését. Drábik csak a régi dolgokról ír jó elemzéseket, abból az időből, amikor a szabadkőművesek még szabadon vitáztak ellenfeleikkel a sajtóban, amikor még lehetett róluk könyveket kiadni. Az új témát feldolgozó írásai elég "ködösek" és nem sok adatot tartalmaznak. Mások írásaiból él ez az ember.
    Érdekes, hogy Drábik sose beszél a tőkeáttétről és az életbiztosítások mögött álló befektetési alapokról, amivel mostanában szivattyúzzák ki a pénzt az emberek zsebéből.
    Bogár meg azért csak szerepet vállalt az első Orbán kormány idején.

    VálaszTörlés
  37. TT ne haragudj, de nem feltétlen értek egyet veled. Drábik a legtöbb előadásában pont arról szokott beszélni, hogy a globalisták legpusztítobb fegyverét, a pénzrendszert kell visszavenni tőlük.
    Hogy erre semmi politikai hajlandóság nincs, még a Jobbiktól sem, az nem Drábik hibája. Ő felvázolt többször is egy folyamatot, hogy ez miként lenne lehetséges, mik lennénke a következményei stb...

    Varga ennek az egésznek egy soft verzióját hirdeti és népszerűsíti a helyi pénz használatát. Drábik ötletéhez képest ez is előrehaladás, de nekem a Forint fedezet miatt nem túl meggyőző az ötlet, noha előrelépés lehetne ez is.

    Bogárt már feljebb kiveséztük.

    TT a gyerekvállalástól nem azért megy el a kedvük a fiataloknak, mert szembesülnek a globalisták gonosz tervével, hanem ők csak a következményeit látják (növekvő munkanélküliség, fogyasztói árak, közműdíjak, nehéz lakáshoz jutás stb...)

    Amíg te nagyjából képben vagy, hogy egy átlag magyar miért fuldoklik, addig az "RTL népe" csak azt látja, hogy csökken a reálkereset, nőnek az árak, nehezebb megélni, de a miértekre nem tudja a választ.

    Persze felteheted a kérdést, hogy tudatlanul jobb kínlódni, vagy tudatosan.
    Vajon jobban érezném magam, ha nem tudnám miért veszik el a legkülönbözőbb adókra a fizetésem 70-80%-át? (munkáltatói befizetésekkel együtt)

    A tömegmédia és az alternatív média együtt szerintem nagyon kevés embernél van jelen.

    Aki egyszer felfogta, hogy mire való a mainstream média, az nagyjából kerülni fogja, illetve el tudja helyezni magában a látottakat, hallottakat oda, ahová való.

    Piros kapszula, kék kapszula esete.

    Azt mondod: "Egyelőre én úgy látom szinte kizárólag materialista szinten tudják elképzelni a helyzetet"

    Miért TT hogyan kéne? Nem menekülhetsz egy másik dimenzióba. Az életünket meghatározó globális játék egyelőre ezen a szintéren zajlik. Elő lehet venni a spiritizmust, de abból nem adsz kenyeret a gyerekednek.
    Nap, mint nap meg kell harcolni az életbenmaradásért, még ha nem is fegyverrel.

    VálaszTörlés
  38. Kraft, sztem jól tetted, mármint ami a rutert illeti. Próbáld ki talán a fülhallgatót is, ha minden igaz, érezni fogod a különbséget.

    mm

    VálaszTörlés
  39. Kraft
    "TT ne haragudj, de nem feltétlen értek egyet veled. Drábik a legtöbb előadásában pont arról szokott beszélni, hogy a globalisták legpusztítobb fegyverét, a pénzrendszert kell visszavenni tőlük."

    Erről jutott eszembe,hogy gondolom itt mindenki ismeri Mayer Amschel Rotschild szállóigéjét, hogy:"Adjátok kezembe egy ország pénzkibocsájtását, és nem érdekel, hogy ki hozza a törvényeit."
    Szerintem ebben minden benne van, hogy miként is irányítják a világot századok óta. Szóval Drábik ezzel kapcsolatban nem hiszem, hogy ferdítene.
    Kennedy-t sem véletlenül gyilkolták meg, mert vissza akarta venni a FED-től a pénzkibocsájtás jogát állami kézbe.

    Egyébként fülhallgatót már én sem használok nagyon számítógéphez, mert a hallásom elkezdett tőle romlani egy idő után, mikor folyton a fejemen volt.

    VálaszTörlés