Tudomány és spiritualitás – 1. rész

Az utóbbi időben egyre többet merengek azon, miért gondolják oly sokan – „laikusok” és tudósok egyaránt - hogy a tudomány és a spiritualitás között kibékíthetetlen ellentét húzódik? Tény, hogy a tudományok által vizsgált dolgokról elmondható, hogy érzékszerveinkkel tapasztalhatóak, vagy valamilyen ember alkotta műszerrel mérhetőek, s így kétségeket kizáróan bizonyítható létezésük. „Működésük” logikusan követhető, rendszerbe illeszthető, osztályozható. Minden tudománynak megvan a saját „szabályrendszere”, ami az évtizedek, évszázadok, évezredek múlásával is megmarad, legfeljebb kisebb korrekcióra szorul, de biztos alapot nyújt a további fejlődésnek. Vagy mégsem? Ha az emberemlékezetben kutakodunk, láthatjuk, hogy sokszor futott zsákutcába egy-egy kutatás, illetve egy-egy tudományosan bizonyítottnak tekintett tézis megdőlt, újabb kaput nyitva a további vizsgálódásoknak.

Említést illik tennem azokról a tudományos kutatási eredményekről is, amelyek – valamilyen okból - nem nyerték el a tudományos közvélemény elismerését, tetszését, és bár szintén ezernyi bizonyítékkal alátámasztható hitelességük, a tudomány mércéjével mérve mégsem váltak hitelessé. Erre egy kiváló példa a Germán Medicina néven ismertté vált gyógyítási metódus, mely Dr. Ryke Geerd Hamer belgyógyász szakorvos és teológus nevéhez fűződik. Hamer saját rákos megbetegedése kapcsán kezdett el foglalkozni a betegséget kiváltó okok felkutatásával, s ehhez tisztán tudományos módszereket alkalmazott, a végeredményben pedig nem volt helye a feltételezéseknek, sejtéseknek, kétségeknek. Dióhéjba foglalva Hamer kutatási eredményeit; megállapította, hogy minden egyes betegség kiváltó oka valamilyen „sokkélmény”, súlyos érzelmi megrázkódtatás, melynek következtében az agyban egy „becsapódási pont” keletkezik. Az agynak ezen a területén sejtleválás figyelhető meg, mely agyi CT segítségével is pontosan kimutatható. Attól függően, hogy mely agyterületet érte ez a „trauma”, az agyterülethez tartozó szervben beindul egy betegséget generáló folyamat; az agyból a szervhez érkező elektromos impulzusok hatására a szervben vagy „sejtburjánzás” indul (daganat képződik), vagy sejtcsökkenés figyelhető meg, vagy pedig funkciós zavarok jelennek meg az adott szervben. Azonban ez a folyamat nem az élet ellen, hanem éppen az életben maradásért történik (ez a folyamat lényegében az érzéseink fizikai szinten is megnyilvánuló feldolgozásának folyamata), és ha tudjuk, hogy a folyamat miért és miként zajlik le, meggyógyulhatunk. Az agy tehát nem más, mint a lelkünk által megélt érzéseink, élményeink, gondolataink „adóvevője”, mely a lélek általi impulzusokat lefordítja az anyagi valónkba, és továbbítja a megfelelő szervek, szövetek, sejtek részére.

Hamer doktor több ezernyi esettanulmánnyal (és gyógyult pácienssel) igazolta állításainak valósságát, azonban ez nem hatotta meg az orvostudomány világát. Többszöri kérésére (valamint két bírósági végzés ellenére) sem voltak hajlandóak ellenőrizni a tudományos alapokat, végül Hamert eltiltották praxisától, és börtönbe juttatták koholt vádakkal.

De ez csak egy példa, miként is viszonyul a tudományos világ azon tudományos felfedezésekhez, melynek már túl sok köze van egy mindenki számára nyilvánvaló, ugyanakkor „megfoghatatlan” részünkhöz is, és bizonyos érdekkörök számára kedvezőtlen következményekkel járhat, lévén igencsak feleslegessé teszi a gyógyszeripar jelenlegi mértékű vegyszergyártását (gyógyszernek ugyanis nem tudom tekinteni a gyógyszergyárakból kikerülő szerek jelentős részét…).

De hogy ne kanyarodjak el túlzottan a címben megjelölt témától, a tudomány és a spiritualitás látszólagos ellentmondásait próbálom feloldani Balogh Béla A végső valóság című könyve nyomán. (Mindenkinek jó szívvel ajánlom ezt a könyvet, mert teljesen közérthető módon világit rá a spirituális világ létezésére, és tulajdonságaira.)

Az egyik probléma, ami sokakban felmerül, hogy a spirituális tudás egy „mérésen kívül” eső tudomány, ugyanis nem lehet megmérni az érzéseinket, gondolatainkat, valami emberi kéz által megteremtett tárgy segítségével. Pedig milyen jó is lenne, ha mérni lehetne valami csodakütyü segítségével, ki mennyire képes szeretni, mennyire boldog, mennyire lelkes, vagy éppen őszinte. Biztosan sok cégvezető alkalmazná ezt a készüléket, mert jajj lenne annak a kollégának, aki nem szereti eléggé a főnökét. J Viccet félre téve biztos vagyok benne, hogy sokakat foglalkoztathat: milyen bizonyíték létezik a lélek és szellem létezésére?

A pszichológia, ami tudományként nem is oly régóta elfogadott kutatási terület, szintén akadályokba ütközne, ha valamiféle konkrét meghatározást kellene adjon magáról  a lélekről. „A Pszichológiai Lexikon megfogalmazásában a lélek gyűjtőfogalom, amellyel a növény, az állat és az ember életfolyamatainak hordozóját illetjük, a nem testi lényeg megnyilvánulási formájának és az ember viselkedésmódjainak összessége, átvitt értelemben a bensőség forrása. A modern pszichológia a lélek fogalmát a különböző viselkedésmódok egyfajta középpontjának értelmében használja.” (forrás: http://www.lelekter.net/index.php/lelek)

A lélek meghatározása azért is nehéz szavakkal, mert a lélek maga egy sokkal magasabb rezgésű részünk, mint a hangképző szerveink.  S hogy miért is jövök én folyton a rezgésekkel, illetve miért lehet sok spirituális oldalon rezgésekről olvasni, arra próbálok Balogh segítségével rávilágítani.

Minden anyagot atomok építenek fel, az atomok pedig különböző (általunk ismert és talán még nem ismert) szubatomi részecskékből (pl, proton, neutron, elektron, pozitrínó, neutrínó stb.) állnak. Az anyag tulajdonságait tehát az őt felépítő apró kis részecskék tulajdonságai, valamint egymáshoz való viszonyuk fogja meghatározni. Mai tudásunk szerint megállapítást nyert, hogy az elektron hullámtermészetű, ugyanakkor anyagtermészetű is (ez csupán attól függ, miként, milyen szempontból vizsgáljuk). Ha hullámtermészetét vizsgáljuk, állóhullámnak tekinthető, azonban egy igen különleges állóhullám: rezgését egyelőre semmilyen módon nem tudjuk megállítani. S hogy ennek miért is van jelentősége? Képzeljük el egy gitár húrját, mely mindkét végén rögzített. Ha megpendítjük, egy darabig rezegni fog (állóhullámként), egészen addig, amíg az általunk befektetett energia tart. Az elektronokat (minden egyes elektront a világunkban) tehát valamilyen forrás folyamatosan táplálja energiával, ami egyelőre az energia-megmaradás törvénye szerint értelmezhetetlen egy „zárt” rendszerben.

De gondolkodjunk másként. A hangokról is jól tudjuk, hogy fülünk csak bizonyos frekvencia felfogására képes, hallószervünk sajátossága miatt. De jól tudjuk, hogy ettől függetlenül léteznek a mi hallási tartományainkon kívül eső (alacsonyabb és magasabb) frekvenciájú hangok is, amiket pl. a denevérek vagy a delfinek könnyen meghallanak és értelmezni is tudják. Tehát attól, hogy valamit mi nem tudunk az érzékszerveinkkel érzékelni, még létezhet. Ha a szolmizációs hangokra gondolunk, mindenki számára igen hamar átlátható, hogy több oktáv követheti egymást. Vannak, amiket képesek vagyunk kiénekelni és meg is hallani, de vannak, amiket már nem, de ez nem azt jelenti, hogy azok a hangok ne léteznének.

Amit mi anyagnak érzékelünk (s minderre azért leszünk képesek, mert annak az anyagnak a „rezgési tartománya” a mi érzékszerveink „rezgési tartományába” esik), nagy valószínűséggel létezik „egy oktávval feljebbi” rezgési szinten is, amit a mi érzékszerveink már nem képesek felfogni, de a „belső látásunkkal” és „belső hallásunkkal” viszont képesek vagyunk érzékelni ezt a világot is.

Gondolataink, érzéseink sokszor motiválnak minket cselekedetekre, mégsem tudjuk ezeket a motiváló tényezőket megmérni, összegyűjteni valamibe, vagy egyáltalán pontosan meghatározni, hogy hol is képződnek ezek az élmények. Ha valaki azt gondolja, hogy az agyban, vagy a hormonrendszerünkben lezajló biokémiai folyamatok eredményei, ki kell ábrándítanom. Az agyunkban illetve bárhol a szervezetünkben keletkező kimutatható fizikai, kémiai, biológiai változások ugyanis csupán következményei az érzéseinknek, gondolatainknak. Azt meg tudjuk mérni, hogy az agyunk milyen elektromágneses hullámokat fejleszt, vagy épp mekkora hőt termel, miközben egy sakkpartit játszunk, de nem az agyunkban születnek meg a motiváló gondolatok illetve érzések. Már csak azért sem, mert az agy, mint szerv, valamint a gondolat, mint megélés különböző energiaszintű. Mivel alacsonyabb energia önmagában nem képes magasabb energiaszintű rezgést létrehozni, ezért nyugodtan kijelenthetjük, hogy a gondolataink, mint a fizikai testünknél sokkal magasabb energiájú, finomabb rezgések alakítják ki mindazt az anyagi világot, amiben élünk. A Forrásenergia, mely az elektronokat folyamatosan mozgásban tartja, tehát a gondolati világunkból származik, így vagyunk képesek megteremteni az egész általunk érzékelhető anyagi világot. Ezért nem kell csodálkozni azon, hogy azok a spirituális tanítók, akik a tudatosság magas szintjére léptek, képesek akár saját biológiai folyamataikat is jelentősen befolyásolni (pl. megnövelni a testhőmérsékletüket vagy éppen lelassítani az anyagcsere folyamataikat), mert ők pontosan tisztában vannak az igazi lényük képességeivel, és használni is készek azt.

Folytatása következik. :o)

Lélekgyógyász