2011. január 4., kedd

Népbutítás Magas Fokon- Avagy a Liberális Kormány Titkos Fegyvere: Posta Imre

Mr. Moto küldte ezt az írást, kiteszem a főoldalra, mert úgy érzem, hogy teret kell adni a véleményeknek. Kíváncsian várom a reakciókat.

Íme Trueman cikke, amit elvileg a beleegyezésével tettem ki ide.

Eme írás már régóta kikívánkozik belőlem. Nem is csak annyira belőlem, mint inkább azokból akik valamilyen formában megélték, megtapasztalták Posta Imre -továbbiakban Posta- “munkásságát”. Nem célom őt –a szükségesnél jobban- pocskondiázni, befeketíteni. Megteszi ezt ő saját maga. Még kevésbé célom reklámot készíteni neki. Pusztán elemzésnek, visszaemlékezésnek és összegzésnek szánom ezt az írást. Nem gyűlölöm őt. A gyűlölet az egyik legveszélyesebb érzelem, ami az embert belülről szép lassan felemészti. Nem is biztatok senkit gyűlöletre – Postával ellentétben- éppen a fent említett okok miatt. Aki esetleg az írásom miatt mégis a honlapjára téved, csak olvasson bátran, de egy teljes orvosi útmutatót is mellékelhetnék hozzá a kockázatokra és a mellékhatásokra hivatkozással. Amennyiben mégis negatív reklámként csapódna le az írás és valaki a “követők” között találná magát... Nos az megérdemli!

A múlt eseményeiről, Posta Imre köpönyegének fordulatosságairól, alakváltásairól és népbutító, parasztvakító technikáiról számtalan írás látott már napvilágot, ezekről nem kívánok részletesen írni. Amolyan fórumos modortalansággal írhatnám az érdeklődőnek, hogy “olvass vissza”! Inkább a jelenleg is zajló vegetáló posta-gépezetet életben tartó lélegeztető gép egyletről és annak filozófiájáról értekeznék az eziránt érdeklődőkkel. Mert ha valamit tényként itt az elején meg lehet állapítani az az, hogy Postát már lassan két éve nem jegyzik sehol. Valahol arra az időszakra datálható hanyatlása mikor a Jobbik ellen kezdet lejárató hadjáratba, amiért nem kapott képviselő-jelölt státuszt tőlük. Imre “ébresztgető” rémálmából akkoriban ébredtek fel a legtöbben és azóta maroknyi csapata fluktuációja még a leggazabb hazai multiét is megszégyeníti. Nem túlzás azt állítani, hogy olykor napi szinten jöttek-mentek az emberek a honlapon. Azóta sokan megjósolták eltűnését, ám nem számoltak Posta hihetetlenül bejáratott módszereivel. Leszögezhetjük, hogy aki nem látogatja a honlapját az nem fog találkozni vele máshol. Ám aki arra vágyik, hogy a honlap is megszűnjön, az hiú ábrándokat kerget. Ez a saját kis szemétdombja akár örökre megmarad, ahol folytathatja a maroknyi követő és a két maroknyi alvó olvasó depresszióba süllyesztését.

Mert erről van szó, nem másról. Depresszió, kétségbeesés és kilátástalanság. Ezzel jár a “munkássága”. Amolyan hazafias köntösben rajoskodó prostituált módjára felizgat, majd otthagy. Kivéve ha fizetsz, mert akkor akár még kiemelkedő pozíciót is “érdemelhetsz” az MFNK egyletben, mint a nemzeti kormány egyik leendő közjogi főméltósága. A módszer amit alkalmaz nem új és nem egyedi. Engedjetek meg egy elvont, abszurd példát ami publikus, mindenki hallhatott róla és kicsiben is jól működik. Az USA kormányzat “szoktató” politikájának első gyöngyszeme az E.T. a Földönkívüli című Spielberg alkotás. Az első hivatalosan is inspirált és támogatott földönkívüliekkel foglalkozó film –amit ezek után sok száz követett- ami azt a célt szolgálta, hogy a köztudatba ültessék be széleskörűen a földönkívüli civilizációk fogalmát. Azok léte már ne csak egy kis csoportot foglalkoztasson, legyen hétköznapi erről beszélni és további filmeket gyártani. Azonban semmilyen bizonyosságot nem adtak ezzel az emberek kezébe. Pusztán felnyitották a szemüket és –ki tudja milyen célból- elfogadtattak velük egy lehetséges igazságot. Ami ha kiderül már nem lesz szokatlan, ha nem derül ki, akkor viszont továbbra is megállja a helyét a szórakoztató iparban. Ami a legsajnálatosabb, hogy az ezek után következő információ-áradat megértéséhez sem adott semmiféle támpontot vagy segítséget a közönségnek. Ettől vált igazán veszélyessé ez a kultusz, amit azóta ismét lesüllyesztettek pár elvont csoport szabadidős foglalkozásainak szintjére. Posta módszere hasonló. Beszél neked vélt vagy valós problémákról. Mutat neked és felépít benned egy ellenség-képet. Nem kell a részletek komplexitásától tartanod, kollektíven fogsz gyűlölni mindenkit aki nem ért vele egyet. Zsidókat, cigányokat, buzikat, mindenkit. Attól szép az ő műfaja, hogy az említett ellenség-kategóriák bármelyikébe, bárki, bármikor bekerülhet, ezek bárkire ráilleszthetőek. Így kimeríthetetlen tárát kapod kézbe az ellenségeknek. Bármelyik anarchista csoport szívesen importálná Postát, ellenség-kép építés tekintetében. Beszél valós problémákról is, melyeket minden oldalról körbe jár. Így bármi is történjék, ő később verheti a mellét: “Én megmondtam!”. Elemzi a honi és a külpolitikát, ami önmagában ártalmatlan. Azonban minden víziója komor képpel zárul. Igyekszik minden alkalommal erősíteni benned egy apokaliptikus világképet, ahol háború, éhínség és hullák tömege tárul elénk és esetenként térdig gázolunk a zsidók és bérenceik vérében. Egy újonc pszichiáter is rögtön kiköhögné hogy hajnali gyerekről van szó. Saját nyomorult életének kívánatos megoldásait éli ki elkerülhetetlen jövőként vázolva. Az olvasók egy idő után magukévá teszik ezt a destruktív világképet. A hétköznapi gondolkodásuk ezen dolgok körül fog forogni. Később már ezekre fog épülni! A fanatikusabbak emberi kapcsolatokat rombolnak szét eszméikhez ragaszkodásuk által. Szépen lassan az oldal eszmeiségéhez hűen nem lesznek képesek majd építő jellegű vitákra. A honlapon ugyanis semmilyen ellenvéleményt nem tűrnek, a büntetés azonnali kizárás. Így az egyszerű olvasótól is idegenek lesznek azok a tulajdonságok amelyek egy vitához, megértéshez, empátiához, érveléshez kellenek. A saját kudarcaik ahelyett, hogy erősítenék őket a további próbálkozásokhoz, feladáshoz, beletörődéshez, egyre erősödő gyűlölethez vezetnek. Hiszen előre le vannak gyártva a bűnösök, a felelősök életünk hibáiért és Posta folyton ott lebegteti a fejünk felett a nagy “VALAMIT” ami majd meg fog történni és katartikus élményként véget fog vetni megpróbáltatásainknak és semmit nem kell majd ezek után tennünk magunkért, az élet csak elénk dob majd mindent, mert nem lesz se zsidó, se cigány aki ebben megakadályozzon minket. Persze belőlünk is kerül majd ki sok áldozat, főleg a hülyékből, a tudatlan birkákból és lesz sok vér, meg májdarabok mindenfelé. Eddig tömören a Posta vízió, ám konkrétumok nélkül. Se hely, se idő, se a konkrét módja nincs megadva a változásnak. Vannak ugyan feltételezett időpontok, láttunk már egy lapátnyit. 2009 tavasza, ősze, 2010 tavasza, nyara, ősze. Persze nagy hallgatás észlelhető az elmaradt világégések után. Szóhoz sem jut senki annyira örül, hogy él. Főleg Posta, akinek érv-ellenérv rendszere annyira fejlett, hogy rögtön lekezelné a vádakat azzal, hogy ezek csak feltevések. Azaz esély van rá, hogy megtörténik majd VALAMI. De lehet, hogy nem! Ha megtörténik, Ő szólt. Ha nem, akkor pedig: De nagyon nagy esély volt rá! Aki jósol az nem *@szik, tartja a mondás. De addig is fektessünk be a nemzetmentő egyletbe akik országos és világ szinten(Sic!) végzik tevékenységüket! Annyira aranyos, nem!? Aki nem ért egyet Postával, esetleg más véleményt fogalmaz meg, stílustól függetlenül, az “ügynök”. Na nem bibliát vagy fundamentát áruló, hanem zsidó ügynök! Oly nagy hévvel és magabiztossággal osztogatja ezeket a jelzőket Posta, hogy azok a zsidók is megirigyelhetnék módszereit akik antiszemitáznak boldog-boldogtalant aki nem fekszik az akaratuknak! A vélt ellenségtől sem rest trükköket csenni a vára védelme érdekében. Mindez a sok ellentmondás és cselekvésnek színlelt egy helyben toporgás kiheréli az olvasók idegeit. Folyamatosan elhúzódó félelemben, készültségben és kétségbeesésben tartja őket. Ami a legfontosabb, hogy energiát emészt fel tőlük amit nem tudnak hétköznapjaik küzdelmeire fordítani! Ez a cél és nem más. Féligazságokkal vakítva egyedül hagyni az embereket, hogy szépen belülről rombolják le magukat a kiváltott érzelmek által. Ez a nagy Posta Imre remekmű. Az új szocalista-liberális találmány a nemzeti oldal felszámolására. A több frontos harc eme alternativ útja kilökődött a nemzeti oldal vérző testéből, de a rákos szövet még mindig lüktet és bár keveseket, de tovább nyomorít. Posta mossa kezeit, ő csak egy szónok, meg különben is a gyengék hulljanak, ahogy ő vallja. De nézzük meg alaposabban kik is ezek a már említett “gyengék”?

Sok hipotézis látott már napvilágot arról, hogy kik hajlamosak a szélsőséges nézetek befogadására, kikből válnak jó eséllyel antiszemiták és egyáltalán mindenféle másság gyűlölői. Ami már csak azért is elutasítandó, mert a nemzeti oldal édes többsége egyáltalán nem “gyűlöl”. A holokauszt-vallás azonban süti mindenkire a billogot aki másként gondolkodik fajtalan, térhódító pusztításukról. A Jobbik kapcsán olvashattunk korábban különféle proli-elméleteket, miszerint a támogatói bázisuk az elesett, kisemmizett, gyenge, pozíció nélküli, tanulatlan munkás-tömegek közül kerül ki. Mennyire hízlaló ezt olvasni egy fidesz-birkának, ugye? Mennyivel jobb ezt hinni, mint a valódi arcot láttatni!? A kizsákmányolást megelégelő, magáért, a jövőjéért, hazájáért felelősséggel gondolkodó és tenni akaró, nemzetét féltő és a rabszolgasorra nemet mondó egyre növekvő tömegek helyett egyszerűen leprolizni valakit jobban mutat a média hasábjain. Azonban a hazafiasság is veszélyes használati útmutató nélkül. Társadalmunk úgy látszik egyszerűen nem érett meg széles körben az önállóságra. Mintha genetikai szinten belénk lenne kódolva a valakit követés szükségessége. Múltunkra visszatekintve ez teljességgel érthető. A széles körben terjedő hazafias, nemzeti érzelmű gondolatok kontrollálatlanul nagyon veszélyesek, ennek számtalan példáját láthattuk már. A valódi szélsőségesség nem ugyanaz mint a radikalizmus. A valódi szélsőségesség egy potenciális bomba, ami megnyomorítja az embert és a körülötte élőket. Nem a Jobbik a szélsőséges, pusztán a nemzeti oldal egy elenyésző része. Akik nem képesek átlátni a helyzetet és a megoldásokat és hajlamosak felülni az uszítóknak. Belőlük kerülnek azután ki azok a megvezetett emberek akiket a nemzeti oldal árulóként vagy nem kívánatos személyként lök ki magából. Többnyire buta és/vagy türelmetlen emberek, esetleg valami súlyos hibát követtek el a sémától eltérő rossz gondolkodásuk által. Ám a valahová tartozni akarásuk kicsit sem csökkent, így csapódott egy részük a Posta-féle társasághoz, ahol tart karokkal fogadták. Kevésbé az eszmeiségük miatt, inkább a csoport duzzasztás volt a motiváció. Bár Postának erre is van már elmélete. Neki csak pár okos és cselekvő ember kell ezer birka helyett. Talányos magyarázat ez a népszerűtlenségre, ám mikor oda kerül a sor, hogy blue-ray lejátszót kellene venni, akkor jól jönne a birkák tömege, hogy adakozzon a szent célhoz, azaz Magyarország megmentéséhez, amit ő a pár okos és cselekvő emberrel végez. A cselekvés hiányát sem lehet számon kérni rajta, hiszen ő csak ír és ébreszt. Heti pár cikket beollóz és költ hozzá, ő már megtette a magáét. Az előadások számának drasztikus csökkenése és a megjelentek megtizedelése sem az ő hibája. Erre vonatkozó magyarázatait nem ismerem. Visszakanyarodva a követők lélektanához, bárki aki anyagilag nem függ tőle közvetlenül, csak ideig-óráig képes játszani azt a türelem játékot amit Posta művel. A potenciálisan szélsőséges érzelmeket befogadó emberek egy csoportjáról beszélünk, akik tényleg képesek elfogadni azokat a hajmeresztő ötleteket amiket Posta vázol. Aki feladta már vagy aki lusta tenni, mert kényelmesebb másokat okolni. Esetleg aki már annyira kétségbeesett, hogy szeretne egy kard csapásra véget vetni mindennek. Belőlük kerül ki a tábor, ami kemény magját tekintve 3-5 fő, külső héját nézve 10-15 fő. Tagsága folyamatosan változó, hiszen nem bírják sokáig azt a mérhetetlen belső feszültséget ami a fentebb leírt élmények által kialakul bennük. A kezdeti fázis a rajongó, amikor újonnan szerzett tudásának örömében lelkesen vesz részt az oldal fórumának életében. Ám idővel hiányolni fogja az előre mutató tevékenységet és folyton csak a harc szükségességét fontolgatja. Ezek után jön az utolsó fázis, a nagy játszma. Ki, meddig bírja? Ki, mennyire türelmes? Ki, mikor ébred rá arra, hogy meg lett vezetve és Posta által nem fog semmi történni? Kit, mikor döntenek be azok a destruktív érzelmek amikkel az oldal olvasásával gazdagodott? A bedőlés pillanatában az illető elveszíti minden rangját és kiváltságát a falkában és erőszakkal távozik, törlik, tiltják a felhasználói profilját. Bekerül a tehetséges, de értetlen kategóriába, akiért persze kár. Innen sorsuk bizonytalan, felépülésükre esély van, az életük megtört ugyan de csak kis ívben. Ha jó irányba indultak ébredésük után visszatérhetnek a valós hétköznapokhoz, ami keserű ugyan, hisz nincs vér és harc meg tömeggyilkolás, az indulatokat máshogyan kell ezek után levezetni, de legalább felismerésre kerülhet, hogy az életünk alakulásáért elsősorban mi magunk vagyunk a felelősek és nincs kis király vagy kapitány vagy MFNK aki majd értünk gyilkol és akkor majd jobb lesz. Harc lesz, az életünkkel, hogy jobbá tegyük, de arra ott van az igazi harcmező. A sárga csekkek fullasztó tömege, a munkaerőpiac és a folyamatos képzés kihívásai. Gyermekeink felelős nevelése és jövőjük biztosítása. Távoltartása a szélsőségektől és a megalomániás népbutítóktól.

Posta kapja bárhonnan is a támogatást létéhez, megtartja a szükséges alamizsnáért folyamodó látszatot. Ez érthető az ő szempontjából. Azonban egy dolgot ne felejtsünk el. Léte kizárólag az olvasóitól függ. Biztosan akad majd mindig valaki szegény párja, akinek végig kell járni a fentebb leírt poklok bugyrait, de igyekezzünk felvilágosítani mindenkit akit érinthet a vezeklés, hogy kerülje el amennyiben van rá igénye. Ugyanis újonnan szerzett tudása Posta honlapján nem egyedi és nem feltétlenül hiteles, de főleg nem szükséges a polgárháborús, uszító, kollektív gyűlöletre sarkalló érzelmeket magáénak tudnia. Igaz ez minden a nemzeti oldalon eltévedt embertársunkra, akit elragadtak szélsőséges gondolatok. Legtöbbször elég lehet egy segítő kéz nyújtása, egy pár órányi figyelmes hallgatás a másikhoz. Minden valódi szélsőséges gondolkodásmód váltás valójában segítségkérés és figyelemfelhívó kiáltás mely jelzi, hogy emberünk életében baj van.

A nemzeti érzelmek és gondolkodás mentes minden gyűlölettől vagy szélsőségtől. Azonban nem szegény elhivatottságból, hideg fejűségből, forró szívből és tettrekészségből. Építő, magát képző, embertársait segítő és elfogadó emberekről van szó. Akik rácsapnak az asztalra ha kell, de csak ha kell és ahogyan kell.

Trueman

174 megjegyzés:

  1. Írta egy true man.

    TT

    VálaszTörlés
  2. Az elsö ìràs Posta Imre tevèkenysègèröl, ami teljesen objektiven mutatja be a lapgazda törekvèseit, s tàrja fel azt a kàros ès manipulativ müködèst, amit PI "munkàssàgàval megpròbàl elèrni. Le a kalappal Trueman elött.....

    papa53

    VálaszTörlés
  3. Szebb reggelt!

    Köszönjük Velorex, hogy kitetted!

    Nekem az tetszik benne, hogy tárgyilagos írás. Nem személyeskedő, nem sértő. Bár akiről szól, annak biztosan sérti az egóját, hiszen negatív a kép, de minden esetre elgondolkodtató, mind az olvasónak, mind az érintettnek.
    Ezt az írást lehet még folytatni, mert az NBh-s, MOSSAD-os fóbiákról, a sok vetítésről és pszichózásról lenne még mit vesézni, de véleményem szerint Posta még ezt az írást se érdemelte ki, nem méltó, hogy foglalkozzon vele bárki is. Csak mi Mantissaal vagyunk akkora hülyék, hogy témázgatjuk. Igaz, mi már sportból ütjük, jó röhögcsélni az idióta formáján és nézni vergődését. Posta arra sem képes, hogy elbánjon 2 nyavalyás bloggerrel. Csak akkor, azt nem értem, hogyan akar hazát menteni? Szar érzés lehet, hogy valaki így betegye magát a süllyesztőbe.

    VálaszTörlés
  4. Ígértem tegnap egy kis nézni valót. nem tudom mikor rakja már ki a kuruc, pedig tegnap este óta náluk van
    Izrael titkos fegyvere. én már harmadszor nézem végig, annyira jó!

    http://www.youtube.com/watch?v=xzF7bXfupwU

    --

    VálaszTörlés
  5. Moto: Csak az a baj ezzel a videóval, hogy a BBC adta le. Az meg teljes mértékben az Illuminátusok irányítása alatt van.

    Vagyis ez mit jelent ? Csak azt, hogy ez a videó teljes mértékben az Illuminátusok céljainak megfelelően volt tálalva.

    Innentől kezdve meg érdektelen a történet. Mert vagy hazugság vagy csak egy olyan valami amit manipulációs célokra akarnak felhasználni.
    (Persze, hogy van atomfegyvere Izraelnek. Na és ? Egy csomó országnak van már.... Itt magyarországon is volt atomfegyver.... a ruszkik itt tárolták)

    Felejtsük már el Izraelt meg a többi kormányt! Mert mind csak bábfigurák. Az Illuminátusok bábfigurái.

    Inkább a Rotschildékról tegyél fel egy leleplező videót :) Az jobban érdekelne.

    Mondjuk a legutóbbi bilderberg ülésről. hogy miket terveznek ellenünk...

    bukovinai.

    VálaszTörlés
  6. Rendben Buko, majd ha meghívnak bilderbergék, viszek magammal egy rejtett kamerát és névre szólóan neked töltöm fel a YT-ra :) De addig meg szíveskedj megelégedni azzal, amit nyújtani tudok. :)
    Nekem érdekes volt.

    VálaszTörlés
  7. Ezzel a videóval Izrael ellen uszítanak.

    Hogy jobban aludj majd, amikor Izraelt (és benne sok ártatlan embert) szétbombázzák. hisz "ezeknek atomfegyverük van" , tehát pusztulniuk kell.

    Állítom neked, hogy egy csomó izraeli állampolgárnak fingja nincs semmiről ami a világpolitikában valójában folyik. Csak bámulják azok is a TV-t meg az ostoba műsorokat. Altatva vannak és hülyítve mint akármelyik másik nemzet. Meg persze uszítva. Arabobkra, gójokra, magyarokra akárkire.

    Ugyanaz megy ott is mint máshol. Ez egy módszeresen kidolgozott taktika része.

    Csak kérlek, hogy ne dőlj be neki. Mert át akarnak verni.

    bukovinai.

    VálaszTörlés
  8. Én mindig kissé csodálkoztam azon, hogy Vanunu sosem lett rákos vagy öngyilkos a börtönben és azon is, hogy soha nem jelent meg sehol egy interjú egy olyan izraeli elitélttel, aki látta volna Vanunut a börtönben. Hogy mit akarok ezzel mondani? Vanunu már évek óta folyton arra hívja fel a nemzetközi közvélemények figyelmét, hogy mekkora nukleáris arzenálja van Izraelnek. Ennek következtében mindenki és főleg az arabok be vannak rezelve a rettenetes zsidó atombomba kollekciótól ami, ha valóban korszerű és jelentős, sok sok milliárd sekelbe kerülne a zsidó államnak (nem beszélve arról, hogy egy ilyen kis országban nehéz dolog a fejlesztéshez szükséges terep tesztelés). Így pedig, hogy van egy Vanunu, aki "szemtanuként" garantálja azt, hogy igen is létezik egy komoly zsidó nukleáris arzenál, talán nem is olyan szükséges annyi pénzt költeni Izraelnek annak fejlesztésére. Vanunut pedig éppen az örök "igazmondó áldozat" státusza hitelesíti. Így már talán nem is iolyan csoda, hogy sosem üti el a villamos két bebörtönzés közt... persze az is lehet, hogy csak képzelődök, de már megszoktam, hogy amikor a "kiválasztott" népségről van szó, általában semmi sem az, aminek látszik...

    mm

    VálaszTörlés
  9. Egyébként elmondok egy kis titkot hehe.. annak idején, a francia elnök de Gaulle tábornok azért adta át Algériát az arab felkelőknek, mert ezek cserében garantálták neki, hogy nyugodtan lehessen tesztelni a francia atombombákat a Saharában. Vagyis nem lehet ezeket akárhol csak úgy tesztelni, közel lakott településekhez, már pedig Izraelben szinte mindenhol van a közelben egy lakott település. Ergo...

    mm

    VálaszTörlés
  10. HOPP! Nálad a pont Mózi! ez egy logikus felvázolás. Mármint Vanunuról kapcsolatosan.

    VálaszTörlés
  11. Buko érdemes ide benézni néha:

    http://www.projectavalon.net/

    A Project Camelot http://projectcamelot.org/big_picture.html), és a Project Avalon csoport elég szorgalmasan szervezi a konferenciákat, pl. Los Angeles-ben, Barcelonában, stb., és interjúkat "bennfentesekkel", bolygónk fő eseményeivel és összefüggéseivel kapcsolatban. Úgy tűnik tőlünk nyugatra sem hülye mindenki, és az ellenoldalon is vannak, akik beszélni akarnak a dolgokról. Persze az is lehet, hogy irányítottan küldik az ilyen nyilatkozókat az alternatív médiába, terelni...
    :)

    TT

    VálaszTörlés
  12. Ja, logikus, ahogy mondod, Moto. Főleg, ha figyelembe vesszük, hogy a nukleáris fegyver fejlesztése nem csak méregdrága, hanem csupán akkor lehet belőle utólag profit a fegyvergyártóknak, ha párhuzamosan atombombát képes kilőni repülőket és tengeralattjárókat lehet gyártani, ehhez pedig sosem volt elég nagy az izraeli fegyvergyártó ipar és ennek az az oka, hogy mindig ingyen kapták az amerikai repülőket. Azt is tudjuk, hogy a kiválasztottak nem nagyon szeretik kidobni a pénzt az ablakon, tehát nehezen képzelem el, hogy igen sok pénzt költene az izraeli állam a nukleáris fegyver fejlesztésére. És azt is tudjuk, hogy mennyire ravaszok ravaszék hehe..

    mm

    VálaszTörlés
  13. TT: Kösz, megnézem.

    Nem hiszem, hogy mindenki ügynök lenne - hisz én se vagyok az :D

    Szerintem csupán arról van szó, hogy egy tudat-szint emelkedés előtt állunk. Vagyis ez már elkezdődött és jelenleg is zajlik.

    Ha eléri az emberiség a kritikus tömeget , akkor a többiek is egyszerre fel fognak éledni és támogatni fogják a változást.

    Icke szerint a rendszert nem az Illuminátusok tartják fent, hanem mi emberek. És nekünk is kell leállítani (ha elegen leszünk hozzá)

    Én legalábbis hiszek benne, hogy elegen leszünk és le tudjuk állítani őket. Ezeket a baljóslatú és sötét, embertelen terveket.

    Mivel csak kis lépésekben tudnak előre haladni emiatt az idő nekünk dolgozik...

    Nagy mértékű változtatásokat nem tudnak véghezvinni, mert az nagyon szemet szúrna és csak még több felébredt embert eredményezne.
    Most, hogy "belehúztak" egy kicsit csak azt érték el vele, hogy többen "látnak". ÉS a több látó még több embert tud ébresztgetni. Kényszerpályán mozog az NWO terv, de az emberek ébredése is.

    Egy bizonyos ponton ár fog billenni a mérleg nyelve és akik jelenleg az NWO törekvéseket támogatják, illetve egyetértenek vele azok is ellene fognak fordulni. Csak ébresztgetni kell szorgosan az embereket és meg kell várni ezt a pillanatot. Onnantól kezdve sima ügy lesz :)

    Fő az optimizmus! :)

    bukovinai.

    VálaszTörlés
  14. Érdekes...a cikkről egy reakció sincs postáéktól...:)) Cumi van!!! XDXD

    mm

    Rohaggyak meg, nekem is ez jutott eszembe először! Hogy hogy ez a faszi a nagy ismereteivel csak úgy interjúkat ad ilyesmiről...ráadásul börtönben is volt biboldóéknál...fura. Ettől függetlenül azért lehetséges hogy van pár atomjuk. Legfeljebb nem saját fejlesztés.

    VálaszTörlés
  15. Van, persze hogy van valamennyi, Mantis, de talán az hiányzik, aminek a fejlesztése a leg drágább: a szükséges ballisztikai hordozó rakéták, amik messzire jutnak és pontosan eltalálják a célt. Talán éppen ezért annyira nem tetszik nekik, hogy Irán komolyan kezdte fejleszteni ezt a fajta rakétát és nem csak a nukleáris fejeket.

    mm

    VálaszTörlés
  16. Bukovinai, ahogy mondod, ebből a szempontból hogy ítéled meg Moto tevékenységét? Az ébresztés a célja?
    Szulthan

    VálaszTörlés
  17. Nah ki vele skacok! De, csak őszintén! :)

    Szulthán! Figyelmeztetlek, nem ám belém szerecc, ha csupa jót mondanak rólam, ugyanis foglalt vagyok! :P

    VálaszTörlés
  18. Szerintem nem attól kell félned hogy beléd szeretek...Az én őszinte véleményem az, hogy lényegtelen dolgokkal igyekszel lekötni az emberek energiáit, amit a Buko által említett lényeges dolgokra kellene fordítani, nem itt tovább tapicskolni birka módra a sz&rban.
    Szulthan

    VálaszTörlés
  19. Kár... pedig titkon reméltem, hogy belém szerecc.
    De most, akkor hagyjam itt ez a blogot, vagy azért jöhetek még, csak ne szólaljak meg? :)

    VálaszTörlés
  20. Szerintem, ha mondanivalód van, mondd...
    Szulthan

    VálaszTörlés
  21. Szerintem hagyjuk ezt a magasröptű beszélgetést, mert csak a Velorexnek gyártjuk a gondolat temetőbe a hsz-eket.

    VálaszTörlés
  22. Na, azt azért látom a "YT cseneleden" hogy Balikaaaaa-val, meg Komojan-nal jobban megy a magasröptű beszélgetés. Ajánlom minden itt olvasgató figyelmébe.
    Szulthan

    VálaszTörlés
  23. Helló Szulthan!
    Agyadra mentem? :))

    VálaszTörlés
  24. http://www.youtube.com/motoclubdothu
    CSak hogy biztos mindenki megtalálja, és tanulhasson...Üdv.
    Szulthan

    VálaszTörlés
  25. Ha pedig Te úgy érzed ,hogy az agyamra mentél, javaslom hogy olvass utána a pszichológiában a "projekció" fogalmának. Tanulságos.Üdv.
    Szulthan

    VálaszTörlés
  26. Szulthan

    Az íráshoz mit szólsz?..:))

    VálaszTörlés
  27. Őszintén remélem, hogy a jó cél érdekében Postának is sikerül továbblépnie a (valszeg katonai múltjából adodó) vérgőzös elképzelésein.
    Szulthan

    VálaszTörlés
  28. Csúnya Moto bántja Imikét! Hogy képzeli ezt??
    Joga, csak Imikének van mindenkit mocskolni! Őt ne merészelje bántani senki!
    Ugye jól mondom, Szulti?

    VálaszTörlés
  29. Moto! Látom csak nem olvastál utána a projekciónak. Szerintem ne égesd tovább magad...
    Szulthan

    VálaszTörlés
  30. Szulti!
    Én alul képzett vagyok. Hol értenék meg egy ilyen magasan kvalifikált inyekciót vagy mit? Már az is kitüntetés számomra, hogy leereszkedtél hozzám. :P

    VálaszTörlés
  31. Mindig szivesen segítek.
    Szulthan

    VálaszTörlés
  32. Ez szép tőled! Akkor beszéld rá Imrét, hogy kezeltesse magát! Azzal sokat segítenél neki.

    VálaszTörlés
  33. Posta katonai pszihológus...nincs normális katonai múltja, és nem lőtt még életében emberre. Legfeljebb szeret róla fantáziálni. Azért nézz utána hogy milyen átvilágítás szükséges ahhoz hogy valaki olyan beosztásban és ott lehessen ahol imre volt, persze amíg onnan is picsán nem rúgták...mint mindenhonnan..:))

    VálaszTörlés
  34. P. I. honlapját is szoktam olvasgatni ahogy többeket is.Régebben hozzá is szóltam, de elég hamar túlléptem azon a lépcsőn, ahol ő szerintem megrekedt, ha nem tud túllépni rajta,az ő baja, éppúgy mint neked.
    Szulthan

    VálaszTörlés
  35. Illetve annak is érdemes utánanézni, hogy az egyetem amit a ruszkiknál végzett kóser-e!? Szerintetek kik tanulhattak annak idején kint? Mi kellett hozzá és mi történt azzal aki a Szovjetunióban járt és hazatért? A legelfogulatlanabb történészek is azt írják, hogy gyakorlatilag mindenki beszervezésre került így vagy úgy. Főleg aki olyan kiváltságban részesült, hogy ott járhat egyetemre...

    VálaszTörlés
  36. Trueman!

    Mikor ezt a kérdést feltettem Postának, kb 10 másodperc múlva röpültem. Komment azzal a lendülettel törölve. Válasz természetesen azóta sem érkezett.

    VálaszTörlés
  37. Egyébként halkan megkérdezném: Most a Posta a maga 10-15 fős táborával biztos, hogy nekünk akkora gond, hogy vele kelljen foglalkozni? Miért is?
    Szulthan

    VálaszTörlés
  38. Posta szerencsére régóta nem tényező. Mi, már sportból ütjük. :)

    VálaszTörlés
  39. Moto mi nem egy malomban őrlünk,azt tudod.
    Szulthan

    VálaszTörlés
  40. Van malmod? Akkor te molnár vagy, nem szultán.

    VálaszTörlés
  41. Inkább ezt olvasgassátok :

    http://hunliferz.web4.hu/cikk/lehet-beigazolodik-amit-a-keleti-bolcsek-mondtak-hogy-illuzio-a-letezesunk-hologram-a-valo-vilag-1

    bukovinai.

    VálaszTörlés
  42. Ezt meg csak felteszem hátha el tud menni valaki :

    http://m.blog.hu/ne/neoltsal/image/Merre_tovabb_2011_eloadas_meghivo.jpg

    Még az is lehet, hogy én is elmegyek - de ez még nem 100%

    bukovinai.

    VálaszTörlés
  43. Trueman
    Szerinted miért sztárolja Imre mindig az oroszokat? Putyin így, S-300 úgy, a medve majd mindenkit bedarál stb... Ez intő jel, hogy nagyon is Keletre dől nála a mérleg nyelve.

    Szulthan kicsit átfogalmaznám a hozzászólásod. Nem Imre van azon a szinten, hanem az olvasóit akarja ott tartani.


    moonlight

    VálaszTörlés
  44. Jöttem,láttam,mentem.
    Mindössze néhány ellentmondást nem értek. Ugyanis az állandó aktív 15 P.I. követő és néhány szunnyadó emlegetése után, hogyan lehet népbutításról beszélni? Ez elég kis létszám hogy népnek lehessen nevezni. Az tény hogy Imrének van egy saját stílusa, ezért Ő az aki, vagyis Posta Imre és ezt lehet szeretni vagy nem szeretni , egyetérteni vele vagy nem. De azt el nem ismerni, hogy az általa megjelentetett írásoknak nagy a valóság tartalma, ami az ország leigázását, a mindenkori kormányok maffiaszerű tevékenységét illeti a nemzet ellen sőt igencsak egyértelmű az is kiknek az érdekei elsődlegesek. Nos aki ezt nem látja az ne vetemedjen írásra mert vagy vak, vagy hűje vagy szándékos félrevezető.Ez az írás, egyáltalán nem volt elfogulatlan és igencsak jobbik szaga volt, ami nem baj különösebben de innentől kezdve úgy kell kezelni amennyit ér, vagyis semmit.
    Ha az népbutítás amit Imre csinál akkor minek nevezhető az adófizetők pénzén működtetett média? Hogy ügynök-e? Kit érdekel, végül is mindenki ügynök, valamely ügynek az ügynöke.Na de felesleges, így is túl hosszúra sikeredett.
    Mantis és Moto, ti sérültek vagytok és ha még fizet is nektek valaki ezért akkor azt is mondhatnánk rá hogy ügyes.Úgyhogy szabadon idehányhattok, ekként vagytok kezelve.

    VálaszTörlés
  45. Szervusz Névtelen,

    Imre könyveit nem lehet vitatni(legalábbis én biztos nem kérdőjelezem meg), se a bösztörpusztai előadását. Ezek mind-mind szemfelnyitogató tevékenységek voltak. Itt a csapat jó részének azzal van a legnagyobb problémája, hogy Imre kb. egy évvel ezelőtt úgymond megváltozott.
    Az objektív tényfeltárások helyett jött az olvasók rémisztgetése heti rendszerességgel háborúkkal, járványokkal, vérfürdővel. Ez főleg azért érdekes, mert ezen teóriák közül egyik sem valósult meg. Gondolok itt a futball világbajnokság alatti járványra, az október 23-i tömegbelövésre, a sok-sok forró évszakra, ami szintén nem teljesült. Ezek után joggal feltételezheti az ember, hogy ezeknek a cikkeknek nem az előrejelzés a célja, sokkal inkább a félelem fenntartása az olvasókban.
    Ha már elfogultságról beszélsz, akkor hadd említsem meg Neked kérlek, amit már pár bejegyzéssel feljebb is leírtam. Nem lehet nem észrevenni, hogy Imrénél a mérleg nyelve mennyire az oroszok és Putyin felé dől. Tudsz rá érdemben válaszolni, hogy miért lehet ez? Érdekes módon ők mentesülnek a zsidózástól és minden más negatív jelzőtől, amivel Imre a többi országot, szervezetet, csoportosulást bélyegzi.
    Hogy mit csinál a média, arról az én tollamból olvashatsz egy röpke elemzést. Nem Imrére akarja senki sem ráaggatni az ország összes problematikáját. Ettől függetlenül az az uszítás, amit Imre csinál minden, csak nem ésszerű.

    VálaszTörlés
  46. Nah, akkor én már nem is magyarázom, moonlight megtette helyettem
    Még talán, csak annyit, ha sérültek is vagyunk, amint Imre a kukában lesz, meg is gyógyulunk. Egyébként sajna ezért nem fizet nekünk senki, önszántunkból ütjük. bárcsak fizetnének, akkor 2 nap alatt "kinyírnánk". Így meg, csak napi szinten alázzuk és röhögcsélünk az önjelölt kormányzón. :))

    VálaszTörlés
  47. Imre egy rakás szar, ezen kár vitázni. . Az írásai? A hazugság akkor üt nagyot igazán ha egy kis igazsággal keverik, ezt csinálja Imre is. A könyveiben is valószínűleg néhány valós esemény keveredik az ő beteges fantazmagóriáival.Persze lehetne hagyni a picsába amit művel, de attól még ott van és tovább rontja a levegőt. Pont minket fizetnének? Imiéknél dolgozik az asszony egyedül, plusz 3 kölök, kocsi,rezsi stb... Nem nem... ezt mi "társadalmi munka"-ként csináljuk, ráadásul jó móka...XD Ha mi sérültek vagyunk akkor a postaszopók mik?..:D:D:D Egész évben minden nap háborús készültségben élni, a nagy katasztrófát várva..nos, látszik hogy az ott fórumozók idegeit már szépen felőrölték ezek a dolgok, de Trueman ezt szépen leírta. Az meg hogy Jobbik szimpatizánsok vagyunk csak még egy ok hogy egy ilyen kis faszpörgentyű alattomos mocskolódásaira válaszoljunk. Hozzáteszem ha nem vágtak volna ki minket az elején akkor most nem lenne blog...Igaz talán posta.com se lenne...:)) Legfeljebb Imi -Keresen-Gerry írkálna egymásnak...XD

    VálaszTörlés
  48. moonlight,
    "Nem lehet nem észrevenni, hogy Imrénél a mérleg nyelve mennyire az oroszok és Putyin felé dől. Tudsz rá érdemben válaszolni, hogy miért lehet ez? Érdekes módon ők mentesülnek a zsidózástól és minden más negatív jelzőtől, amivel Imre a többi országot, szervezetet, csoportosulást bélyegzi."

    Túlzás, hogy tudok de megpróbálok válaszolni.

    Mivel a magyar hazafiakkal szemben, vagy nevezzük bárhogy is őket nem csak a "hazai elit" áll, hanem egy nemzetközileg elterjedt polip, így egyértelmű akinek csak egy csepp sütnivalója van az egyedül ezzel nem száll szemben és megpróbál szövetségeseket találni. És mint tudjuk nem szerelem alapú házasság az ilyen, hanem az ellenségem ellensége a barátom. Ha Imre nem ezt tenné akkor már rég Budaházyval malmozna, mert Budaházy véleményem szerint igaz hazafi csak hiányzik az ami egy férfit államférfivá tesz.Ez nem jelenti azt hogy Imre az lesz, az Isten útjai kifürkészhetetlenek, de kétségkívül átlagon felüli taktikai érzékkel rendelkezik, bár ez még ebben a stádiumban semmire sem garancia, hogy mivé fajul.
    Jómagam is ápolok magasszintű kapcsolatokat aminek egyelőre köszönhető a jelenlegi helyzetem (ezen lehet jót röhögni).

    Tényként lehet kezelni, hogy nagyon komoly katonai, gazdasági átalakulások vannak a világban, elég csak ha a két nappal ezelőtti kínai repülőgép megszellőztetést vesszük figyelembe, egy nagyon kényes időzítéssel...de hosszú ne is menjünk bele.

    Az én véleményem is az lenne, hogy végre független szabad Mo-t kellene építeni, de a jelenlegi helyzetben hiú ábránd lenne bármiben is reménykedni az oroszok nélkül. Én is ismerem a történelmet és a rengeteg sérelmet amit ők elkövettek a számlánkra de most nem tehetünk mást mint a sok rossz közül a kevésbé rosszat választani mint annyiszor történelmünk alatt és bízni abban hogy fel tudunk nevelni gener
    ációkat akikkel megértetjük a valós történések hátterét és ezáltal jobb államférfiakat nevelnénk. Orbán és csapata hazaárulókból áll, aki ebben kételkedik az tényleg olvasson de sokat, vissza!
    Ami a jobbikot illeti, megint csak ne menjünk bele.Röviden annyit, hogy nem adatott meg nekik az amire a nemzetnek e végveszélyben szüksége van. Tudjátok ez olyan mint a Carpediem(biztos nem így írják) valaki más énekel helyette.

    Mantis és Moto, bár csak hinni lehetne nektek, én megteszem, de akkor azt kell mondanom nagyon rossz utat választottatok annak amit kötelességeteknek éreztek.

    Az oroszokhoz visszatérve, lett volna rá idejük bőven hogy a nemzetünket kiírtsák de sohasem törekedtek erre, elvitték a konzervet és fizettek ladával ha fizettek, de most nagyon nagy a baj és ennek csak fegyveresen lehet véget vetni ha meg lesz a kellő támogatás.És meg lesz de sajnos addig több ezer ha nem millió család lesz földönfutó.

    VálaszTörlés
  49. Jesszusgaty évtelen!
    Még valahogy magamhoz kell, hogy térjek írásodtól aztán, ha összeszedtem magam, próbálok majd érdemben is válaszolni.
    Hát bammeg, te jól beszoptad az Imrecumit. még, hogy Imre államférfi?? Budaházyhoz mered hasonlítani?? Ő max OPNI kapitány lehetne, semmit több.
    Nah magyek iszom 1 kv-t, hátha segít rajtam. Felnőtt ember vagy és ilyen a világlátásod?? fegyverek, vér, Posta Imre államférfi.... kész. XD

    VálaszTörlés
  50. Jesszusgaty évtelen! = Jesszus gatya Névtelen!

    VálaszTörlés
  51. Ember... ezt te sem írtad komolyan...legalább is remélem... még jó hogy itt a söröm kéznél...:))

    VálaszTörlés
  52. Buko köszi a linket!

    Ez a - gondolatainkkal teremtjük a világot - téma több helyről is igazolást nyert. Az ébredés filmben is eléggé ki van vesézve, én elhiszem, sőt tapasztalom is, hogy ez így van.

    TT

    VálaszTörlés
  53. Izrael ujja a ravaszon:

    http://index.hu/kulfold/2011/01/06/izrael_ujja_a_ravaszon/

    Kérdés most az, hogy a valódi, vagy a kommunikációs ravaszon van az a bizonyos ujj?
    Miért érze, hogy egyoldalú az index tájékoztatása?

    TT

    VálaszTörlés
  54. Az Imrével kapcsolatban vitatkozókról az jut eszembe, mikor úszik egy hal az akváriumban és egy ember oldalról egy meg szemből nézi.

    Aki oldalról nézi (a halat) az azt látja, hogy szépen úszik a hal ahogy kell. Aki meg szemből nézi, az csak azt látja, hogy őt bámulja a hal és egyre közelebb jön, szinte fenyegetően.

    Mi ebből a tanulság ? Hogy egy hal van de több szemszög amiből meg lehet figyelni a tevékenységét. A hal ettől még ugyanaz a hal amelyikről mind a kettő beszél.

    De más szempontokat figyelembe véve és más szemszögekből nézve másmilyennek látszik.

    Ha csak egy szemszögből nézzük meg, akkor csak egy szeletét tudjuk megítélni. Ha megnézzük több oldalról is a halat, akkor teljesebb képet kapunk róla.

    Szerintem járjátok körül az akváriumot mind a ketten, aztán ha kibámészkodtátok magatokat a tropicáriumban utána foglalkozhatnátok fontosabb dolgokkal is. :)

    bukovinai

    VálaszTörlés
  55. TT,

    nem vagy egyedül, az általad ajánlott cikk furcsa nekem is. Vajon Izrael miért akar a közel-kelet rendőre lenni, miért Ők akarják megmondani, hogy kinek milyen fegyvere lehet? Át akarják venni az USA önjelölt-rendőr szerepét? Vagy nekik is szükségük lenne bizonyos természeti kincsekre, ezért szeretnék átrajzolni az országhatárokat? Vagy az el nem ismert háborús tetteik súlya alatt nyögve esetleg félnek, hogy valaki vissza fog ütni? Az is lehet, hogy Ahmadinejad ez egyik, aki keményen ellenáll az izraeli törekvéseknek, ezért példát akarnak statuálni?
    Őszintén szólva nem nagyon hiszem, hogy olyan méretű nukleáris arzenállal rendelkeznek Izraelben, mint ahogy állítják, és ez a viselkedés kicsit olyan nekem, mint amikor a béka felfújja magát, hogy nagyobbnak látszódjon.. Vagyis a kommunikációs csatározásra szavazok a jelenlegi ismereteimmel.
    Perzsia illetve Irán az elmúlt 500 évben nem támadott meg senkit, és amennyire tudni lehet, nem is terveznek ilyet. Azt persze nem zárják ki, hogy visszaüssenek, ha támadás éri őket, és meglátásom szerint adott helyzetben vissza is fognak ütni, jó nagyot.. Úgy gondolom, hogy Izrael csak akkor kezdi cibálni a perzsa oroszlán bajszát, ha valamiért balhét akar, különben nem látom értelmét. Irán-Izrael viszonylatban a jelek szerint nem Irán az agresszor...

    Névtelen, egész jó hozzászólást írtál Imre védelmében, örülök, hogy ilyen bejegyzés is született, mert abban magam is egyetértek, hogy a világ békés országait egy nagy polip tartja a karjai között, belülről pedig a fiókái gyengítik a nemzeteket. Imre ezeket az információkat elég jól lehozza, ezt nem lehet elvitatni tőle.
    Ezzel együtt szerintem jelenleg semmi sem utal arra, hogy Magyarországon bármilyen fegyveres cselekmény kifejlődhetne a közeljövőben. A megoldást inkább az emberek tudatos és összehangolt, de békés ellenállásában keresném a gazdasági és politikai ellehetetlenítéssel szemben. Magyarország területe (még a csonka ország is) képes ellátni élelemmel és energiával az itt élőket. Ebből kellene kiindulni, nem pedig ismét egy nagy, de idegen hatalom valagába bújni...

    VálaszTörlés
  56. bukovinai, az Imréről vitatkozókról szerintem kicsit melléfogtál, egyáltalán nem vitatkoztam ha engem is idesoroltál volna és körbejártam az akváriumodat is. A hozzászólásom mindössze azért született mert Velorex kitette ezt az írást és "kíváncsian " várta a véleményeket. Ez csupán egy vélemény volt, egy jelentéktelen kis vélemény semmi több.Ellenben a Te véleményeddel nem találkoztam erről szívesen elolvastam volna, mert jókat írsz általában.Ha meg nem nekem szólt a megjegyzésed, elnézésedet kérem.

    Velorex, nem szándékoztam Imre védelmére kelni, pusztán a véleményemet írtam le. A fegyveres konfliktus létre fog jönni és időbeli jóslásba vagy annak mértékébe nem mennék bele. De mindezt nem Imre fogja előidézni, ez egy előre eltervezett dolog és abban teljesen egyetértek hogy nem kell senki valagába bújni. Azért Te szerintem el tudod különíteni a valagba bújást a szövetségestől.

    Hogy sok mindent másképp kellene csinálni(unk)? Igen, de nem mondani kell hanem tenni és ítéljen az utókor.

    VálaszTörlés
  57. Névtelen, ha aláírnád az írásaidat (például NetuddKi - a török szultán - vagy valami, akkor még meg is tudnálak valahogyan szólítani. :)

    Trueman írásával kapcsolatos véleményemre vagy kíváncsi ? Vagy mire ? Trueman a saját szemszögéből így látja. Elfogadom, hogy neki ez a véleménye. Imre személyéről való vitatkozást nem tartom értelmes időtöltésnek. Nekem is megvan a véleményem róla. Több féle vélemény, jó és rossz is van benne. Mint bárki másról vagy saját magamról is. Vannak jó dolgok és vannak hibák. Mert senki sem tökéletes.

    Tömören ez a véleményem. De ez igaz Motóra vagy Mantisra is. Őket is csak úgy tudom megítélni mint embereket. Van bennük jó is és rossz is (mint bennem vagy Imrében vagy mint Truemanban)

    Én tök fölöslegesnek tartom egyes személyek vagy emberek tulajdonságairól való vitát. Mi a célja ? És mi lenne az eredménye ? Nem ítélek meg és nem ítélek el embereket csak azért mert én ezt vagy azt nem úgy csinálnám vagy mert nem értek velük mindenben egyet. Az ítélkezés nem az én dolgom :) Például Vóna Gáborról sincs kedvem vitázni. vagy Orbán Viktorról. A tetteik alapján lehet róluk beszélni. Mit tettek és mit tesznek ? Konkrétan. Ha csak beszélnek, arról nincs mit beszélni :) (Bár ma Orbán nagyon szép beszédet mondott megint. tele is sírtam a zsebkendőmet :D)

    Inkább konkrét tényekről vitatkozzunk.

    Azt látom, hogy Imre körül (mint egy guru körül) összegyűlt néhány ember. Na és ? Ha nem itt, akkor máshol gyülekeznének. (egy másik guru körül) Mi a gond ezzel ? Van akinek szüksége van valakire aki után mehet míg mások meg a saját fejük után mennek. Egyéni döntés ez.
    (De mindenkinek szüksége van társaságra ahol jól érzi magát, mert közösségi lények vagyunk)

    Máshol (MSZ, fidesz, jobbik vagy az MNA) is vannak egyének akik oda mentek. Mert nem tudtak jobbat. Mi ezzel a gond ? Ha nem lennének ilyen gyülekezések akkor mind egyedül lennénk. Mindenki gyülekezzen a maga guruja/szervezete köré vagy kiáltsa ki magát gurunak/vezetőnek és gyűjtsön maga köré ambereket. engem ez nem érdekel.

    Csak arra vigyázzunk, hogy ha már egy guru/szervezet köré gyűltünk akkor ne szűküljön be a látóterünk. És ne tekintsünk mindenki mást az ellenségünknek mert nem vagyunk ellenségek. Nem mi vagyunk egymás ellenségei, hanem a minket elnyomó elit. Ellenük kell harcolni nem egymás ellen

    Ámen.

    bukovinai.

    VálaszTörlés
  58. Üdv Buko!

    Jééé te tucc a földön is járni? :)) Jó ez csak vicc vót! :)
    Igazat adok mindenben. Viszont egyet lehagytál! Gyülekezzen mindenki ahol akar, higgyen mindenki abban, vagy annak akinek akar, de ne mások mocskolásán akarjon kitűnni. Ha pl Postamajom a saját dolgaival foglalkozna és nem állandóan azon törné azt a debil fejét kit, hogyan ócsárolhatna, hogy rá figyeljenek, foglalkozna vele a tököm. Súlytalan kis majom. De míg a tudománya abból áll, hogy csak mocskolódni tu, addig viszont kap a nyomorék pofájára!

    VálaszTörlés
  59. Moto, csak egy kérdés. A postamajom, a debil fej, és a nyomorék pofa az nem mások ócsárolása, és mocskolódás?

    TT

    VálaszTörlés
  60. Buko, ha láttad Moto "YT cseneljét", ugyis tudod hova kell tenni, hagy mondja.
    Neked viszont értékes gondolataid vannak, meggyőződésem, hogy errefelé kell haladni. Elsősorban a valódi igazságot igyekezni megismerni, amit MINDEN módszerrel próbálnak elfedni( politikai megosztás, viták szítása, a figyelem lényegtelen dolgokkal történő elterelése,de legfőképpen a FÉLELEM keltése bármitől, ami a legerősebb, leghatékonyabb fegyverük, mindegy mitől, csak FÉLJ, mert a legjobban az gyengít) sajnos elég jó hatékonysággal.
    Akárhogy nézem, elsősorban szellemi háborút folytat(nak) ellenünk valaki(k), aminek a fő célja, hogy rá ne jöjjünk valódi szellemi lehetőségeinkre. A tudatváltás szerintem ezen dolgok tömeges felismerése után következik be, én ezért nem hiszek a fizikai harcban,( szerintem az elit alig várja hogy végre elszakadjon a cérna, és MINDEN arővel felléphessenek a "demokrácia védelmében", nem kéne nekik lehetőséget adni). Meggyőződésem, hogy a feladat, a gondolkodni képes emberek tudatának összehagolása, ami, ha sikerül elérni azt a bizonyos kritkus tömeget, ma még (számomra is) elképzelhetetlen megoldást fog eredményezni. Üdv
    Szulthan

    VálaszTörlés
  61. Szulthan, igen jól látod. A kulcskérdés az energia, mert már a tudomány is tudja, hogy MINDEN energia. Az anyag is csak besűrűsödött energia. ÉS ami az energia és az anyag közt van - a bioplazma - az is voltaképp az energia egy "halmazállapota". A gondolat is energia...(a HIT is energia)

    Majd lehet, hogy írok egy komolyabb cikket erről a félelem-energiáról és arról, hogy ez hogy tud működni. Hogy mi módon tudják ezen keresztül uralni a világunkat. Nem is olyan bonyolult mint hisszük. Csak időt kell szakítanom és írok róla egy hosszabb lélegzetvételű bejegyzést.

    bukovinai.

    VálaszTörlés
  62. Velorex, ez a Szabó Albert nem mond butaságokat, csak azt nem értem, hogy mi a csudát akar elérni Postával. Igazán azt sem értem, hogy miért izgatja Moto-Mantist Posta, akinek az olvasótábora beleférne egy átlagos seprűszekrénybe és aki szerintem nem is akar ennél többet, mert legfőképpen saját magának írogat. Igaz, Abszurdisztánban élünk, minek is gondolom, hogy van mit érteni ebből az egészből hehe..

    mm

    VálaszTörlés
  63. Mózi!

    Hidd el, éha már mi is unjuk az egészet, de
    1. megígértük, hogy addig baxtatjuk postát, míg kukába nem kerül
    2. Rászoktunk kicsit, és jó érzés bosszantani.
    Az amit kapott most tőlünk pár nap alatt, az 1-2 évvel öregítette az idegeit. Ennyit meg megérdemeli, hisz egy nagyképű pojáca.

    VálaszTörlés
  64. Moto, Posta nem fog kukába kerülni, mert ahhoz, amit csinál, elég 2-3 olvasó is. Te viszont Postafüggő leszel ha nem találsz egy másik játékot magadnak :)

    mm

    VálaszTörlés
  65. Én már posta függő vagyok :)) De szerencsére a neten dolgozom és mikor nincs mit tennem, akkor pazarlom rá az időm. De postát napi 20 perc alatt kivégzem, nem ellenfél.

    VálaszTörlés
  66. Mózes,

    én sem teljesen értem a történetet. Az mindenesetre véleményem szerint tény, hogy Imre nagyon sok olyan dolgot megjelentet az oldalán, ami sokaknak kellemetlen lehet, vagyis lehetnek olyan érdekcsoportok, akik szeretnék valahogy elhallgattatni. Azok pedig akiknek mondanivalójuk van számára, megkeresik és erősítik.
    Hogy Motoék hogyan és miért harcolnak ellene, az az Ő dolguk, de szerintem Imre ettől nem fogja abbahagyni a blogolást.
    Az idő majd megmutatja, hogy kik a jófiúk, és kik a rosszak. Nem nekünk kell ezt eldönteni, itt csak beszélgetünk a világ dolgairól.

    VálaszTörlés
  67. Moto, az is lehet hogy a Posta blog már lehúzta volna a rollót, ha nem létezne egy anti-Posta blog ami izgalmassabbá teszi a mindennapi szürkeséget. Hallottál már szimbiózisról?

    mm

    VálaszTörlés
  68. Velorex, Posta már nem zavar senkit, hidd el. Sőt, cionéknak mindig jól esik, ha valaki horogkereszteket festeget a falra, mert ha nincs senki aki ezt megteszi, akkor saját maguknak kell pingálni. Persze, az is lehet, hogy most is saját maguk pingálnak...

    mm

    VálaszTörlés
  69. Nah Mózi látom kezdesz visszatérni régi önmagadhoz. remélem kiadtad már a dühödet és újra számíthatunk elemzéseidre! :)

    Nem is gondoltunk mi arra, hogy posta ne blogoljon. csinálja, góhiszen mása már nincs is. Mi Mantissal úgy gondoltuk, hogy mivel posta a neten bohóckodik, akkor ott szarozzuk be. Ezzel a gondolattal indult a blog. Minél több képet, fikázó írást, topicot feltenni róla és, ha beírják a nevét a keresőbe, akkor, csak a szar bukkanjon elő. Már fele arányban így van. Még fél év, és 80%-ban csak a fikát dobja majd ki róla a Google. és akkor már mi győztünk! XD mert mindig lesz majd valaki, aki szól majd neki, hogy mit láttak a neten, vagy mit olvastak, attól meg majd megőszül a kormányzó uraság. kicsi, és gyerekes háború amit csinálunk, de lássuk be, roppant hatásos :))

    VálaszTörlés
  70. Mantis, én most is tele vagyok ötletekkel, de minek? Lassan kiderül, hogy a Jobbik is csak egy lufi a hülyegyerekek számára. Pártkatona sosem voltam, de azt reméltem, hogy nem csak zsoldosok üldögélnek majd a magyar parlamentben és ezért szavaztam a Jobbikra. Nekem csak ennyibe került és sajnálom azokat, akik szinte mindent feláldoztak a Jobbik sikeréért. Engem a szenny nem tud különösen depresszióba ejteni, ehhez túl sok patkányt láttam már az életemben. Dőlj hátra és hallgasd meg ezt: http://www.youtube.com/watch?v=2Gn1W3cl400&feature=related Ameddig van szépség a világban, addig van remény is, nemde?

    mm

    VálaszTörlés
  71. igen...aranyosak a kölkök..tényleg...

    Tudod mit? Motóval énekelünk neked valami szépet ha abba hagyod az óbégatást...:D

    VálaszTörlés
  72. Inkább ezt hallgassátok (bámuljátok) :-)

    http://www.youtube.com/watch?v=bA4PBhOD4nY

    http://www.youtube.com/watch?v=L0znVGz2Lh8&feature=related

    Éljenek a magyar nők! :D

    bukovinai.

    VálaszTörlés
  73. http://www.youtube.com/watch?v=8j4QWxi4kSw&feature=related

    Hajrá magyarország, hajrá magyarok :)

    (Kedvesem erdélyben van a szüleinél - azért vagyok éhes makk... vagy disznó.... vagy mi :)

    bukovinai.

    VálaszTörlés
  74. Megnéztem Moto linkjét.Csak én érzem gyanús ellentmondásnak hogy Posta állítólagos jelentéktelensége ellenére Moto-Mantis ennyi munkát fektet bele?

    VálaszTörlés
  75. Névtelen!
    Amit megnéztél linkemet, az kb 5 perces nevetőgörcsben elkészített topic. Te sem lehetsz valami topon fizikálisan, ha 5 perc energia "ennyi munkát" jelent neked.

    VálaszTörlés
  76. Ja, és egy idézet Motot-tól a linkjéhez:"ha nem azon törné a debil fejét, hogy kit hogyan ócsárolhatna, hogy rá figyeljenek, foglalkozna vele a tököm. Sulytalan kis majom. De mig a tudománya csak abból áll, hogy CSAK MOCSKOLÓDNI TUD, addig viszont kap a nyomorék pofájára" Mit tippeltek kiről beszél?

    VálaszTörlés
  77. Szerintem a sz önjelölt debil kormányzóról. Talált, süllyedt? XD

    VálaszTörlés
  78. Sajnos nem, de más talán értelmesebb nálad ,és tudja.

    VálaszTörlés
  79. Sajnos nem? Mé tán örülnél, ha a kormányzóról írta volna? :)) Látom forr benned a düh, vigyázz a vérnyomásodra! :PP

    VálaszTörlés
  80. Úgy látod, forr bennem a düh? Az jóó..

    VálaszTörlés
  81. Úgy látom kedves Névtelen barátunk igencsak szívén viseli Imruskát. Csak nem ő is benne látja a nagy államférfit?? XDDD

    VálaszTörlés
  82. Mantis megértelek,nekem se rossz móka Motot szop@tni...

    VálaszTörlés
  83. A kis szájalgatásodat azért még nem nevezném még szopatásnak...:)
    Én továbbra sem értelek titeket...mi a reteknek tapsoltok annak a gibbonnak??? A beteges össze vissza süketeléséből gondolod valaha is lesz bármi hasznos a nemzet számára?

    VálaszTörlés
  84. Ja, itt nemzetmentés folyik Moto-Mantis módra?

    VálaszTörlés
  85. Nem. Itt okostojás-kodás folyik Névtelen módra :))

    VálaszTörlés
  86. Ki mondta hogy mi nemzetet mentünk? Imi tegnap megírta...azt csak az MFNK és az MNA csinálja ebben az országban. Mindenki más hülye és zsidó...:))

    VálaszTörlés
  87. Sziasztok.

    1et magyarázzatok el nekem,1szerű földi halandónak.Ha postás orosz hátszéllel bír,miért kellett Vonával látványosan szembemenni?Hiszen a JOBBIK is kelet felé nyitna nem?
    Hajrá ózi.

    VálaszTörlés
  88. Kapolcs

    Mer Vonáék a keleti piac felé nyitnának, nem rögtön átadnák a nyugat után a keletnek az országot. Imre meg egyenesen be szeretne pucsítani putyinnak(meg bárkinek akinek hatalma van és szóba állna vele)...de hiába. Senki nem kér a szaros seggéből...XD

    VálaszTörlés
  89. Ebből talán kivehető mindenki számára hogy miért nem támadja egyenlőre ezerrel a médiatörvényt a Jobbik:

    Morvai Krisztina

    http://www.youtube.com/watch?v=PK9JXL7JXHA&feature=player_embedded

    VálaszTörlés
  90. Mantis, a jobbik hamarosan jobban ki fogja nyalni OV seggét, mint a kdnp. Morvai szerint a médiatörvény azért nem kifogásolható, mert a szólásszabadség csak a "globális tőkének" jó. Ilyen süket duma alkalmával kiderül hogy a jobbik nem más, mint a fidesz pótkereke és valszeg ugyanazok hozták létre, mint a fideszt és a kádéenpét. Szerintem már nem kerülne be a parlamentbe a jobbik, sem Morvai az aranyozott és mihaszna EP állásába, ha lennének újra választások, de biztos vagyok benne, hogy majd 4 év múlva a fidesz majd a szárnya alá veszi őket, hogy ne kelljen nekik ott hagyni a jövedelmező kis politikai karierjüket. Bevallom, egy ideig engem is átrázott a Jobbik, de jobb későn rájönni, mint tovább tapsikolni szélhámosoknak. Ennyit a magyar mocskos politikáról.

    mm

    VálaszTörlés
  91. Egyébként, elképzelhető, hogy ketté fog szakadni a jobbik a jövőben, ha nem csak svindlerekből áll a párt. De az is lehet, hogy az őszinte embereket már sikerült kidobni a pártból, mint ahogy sikerült kiherélni a gárdát.

    mm

    VálaszTörlés
  92. Mózes,

    azt kizártnak tartod, hogy a Jobbik esetleg azért hallgat, hogy hagyja főni a Fideszt a saját levében? Már látszik, hogy az EU mégiscsak kényszeríteni fogja a magyar törvényhozást némi változtatásra...
    Vagy esetleg Barroso, Orbán miniszterelnök úr nagy barátja majd kipiszkálja ezt a kis kavicsot az EU újdonsült elnökének cipőjéből??

    VálaszTörlés
  93. Velorex, a Jobbik nem hallgat, hanem nyíltan támogatja a szájkosártörvényt, szinte ugyanazt mond róla, mint a fideszes képviselők. Ezt mutatja Mantis által belinkelt Morvai kijelentése is. Már hónapok óta gyanús volt számomra a Jobbik viselkedése az országos és a városom politikájában, de nem akarom most ezt részletezni. Nekem ennyi elég, hogy lássam, már csak bedarált pártok vannak itt. Számomra így már nincs értelme politizálni Magyarországon, tehát mostantól még több időm lesz foglalkozni a kertemmel, ennyi az egész.

    mm

    VálaszTörlés
  94. Ami Barrosot és az EU-t illeti, nem lesz változtatás a törvényen, legfeljebb egy kis kozmetikázás. A lényeg az, hogy homályos legyen a törvény és így Damoklész kardjaként lógjon a média felett, beleértve a blogokat is. Vagyis, a médiának ne legyen kedve kommentálni a hatalom döntéseit a jövőben, hanem csak a hívatalosan megengedett módon kezelni a politikai és társadalmi témákat. Ezért ez még törvénynek sem nevezhető, hiszen nincs világosan definiálva, hogy mi szabad, mi nem és ez a módszer teljesen kompatibilis a liszaboni szerződésben fogalmazott EU-ellenes "terroristának" minősített cselekvésekkel, de ezt persze sokan nem tudják Magyarországon. Morvai viszont kell, hogy tudja, hiszen nem csak EP képviselő, hanem jogász is.

    mm

    VálaszTörlés
  95. Mózikám!
    Paranemnormális vagy. :) Hagyjuk a Jobbikot, hadd tegye a dolgát. Lesz még bőven időnk bírálni őket. Ezek az állításaid kb olyanok, mint mikor elkezdődik az olimpiai 1000 m-es kenu verseny, a 6-ik lapátcsapás után más skandálod, hogy "Nézd! Nem nyerte meg a versenyt! Lelassult, feladta! Hülye sportoló, már rég célba kellett volna érnie! Pfújj összetépem a ticketem!" De talán jobb hasonlat lett volna egy lóverseny. Most startolt Overdose, lépet 2-t, de te már a célban látnád. Természetesen kilométerekkel megelőzve a többi lovat az 1 km-es távon. Ezzel egyetemben te minden zsokénál jobban ülnéd meg.
    Mózi!
    Mintha ellennél kicsit kenődve. Légy egy kicsit optimistább! :)

    VálaszTörlés
  96. Köszönjük,Mózes.
    Ezzel most egész ménest adtál posta alá,hisz már mikor megmondta,és ez is bejött.

    VálaszTörlés
  97. Kapolcs, Postának sok kamu informátorai vannak, de lehetnek igazi informátorai is, többek közt a Jobbikból. Ha leszámítod az állandó bugyuta "fegyverbe" és "minden bokor mögött mossad", néha mondhat is valamit. Nekem nincsenek ilyen informátoraim, ezért merészeltem reméni, hogy talán most az egyszer van egy őszinte nemzeti párt. Nagyon úgy tűnik, hogy ráfáztam, de szerintem az elején meg kell adni az esélyt a bizalomnak, különben jónapot a paranoja. Ugyanakkor, nem kell feltétlenül palimadár maradni, csupán mert időt és energiát fektettünk a bizalomba. Olyan ez, mint amikor a pókerben valaki nem akar felkelni az asztaltól, mert már sokat veszített és nem képes elfogadni a veszteséget. Persze mindenki maga módján dönti el ezeket és akár "optimizmusnak" is lehet könyvelni a naívitást. Most annyival egyszerűbb a helyzet számomra, hogy nincs már kiben megbízni a magyar politikai téren, de ez ellen igazán nem tehetek semmit.

    mm

    VálaszTörlés
  98. Moto, az alkotmányozás ügyben is kussol a Jobbik, vagyis nem kifogásolja, hogy egy narancs-Soros alkotmány jöjjön létre, amit talán évtizedekig kell majd elviselni az országnak, mert ugye ha nem lesz Nibiru, 2012-es világvége meg ilyesmi, valszeg még sokáig komoly politikai erő lesz a Fidesz, akkor is ha netán már nem lesz hatalmon és ezáltal nem lesz könnyú demokratikusan lebontani ezt az alkotmányt. Ezt is a lóverseny magyarázza?

    Egyébként, mivel a Jobbik beadja a derekát és a szocik nyugger szavazótábora lassacskán egy jobb világba vándorol, a Fidesz valszeg 4 év múlva is nyerni fog.

    mm

    VálaszTörlés
  99. Szia Mózi! Könyörgöm, figyelj most rám! Kérlek!
    Rövid leszek, hogy érthető legyek.
    Ti illetve te hozod ki belőlünk azt, hogy úgy nézzen ki, mintha mi elvakult jobbikosok lennénk. Nem is hagysz más alternatívát. Nincs szándékomban megvédeni a Jobbikot, hiszen igenis kritizálni kell, hogy jó mederben maradjon. De te állandóan vádaskodsz, amivel szembe kell szállni, mert nem érzem az igazad. és, ha szembesállunk, akkor már úgy tűnik, mintha a Jobbikot védnénk vakon. Pedig nem! e, ha nincs igazad, akkor csak megmondom a véleményem.
    Mit alkotmáyoskodsz még??? február 14.-én kezdik a vitát!! Most olyan vagy, mint a volt hülye anyósom. A házasságunk napján azzal nyaggatta az 1 napos feleségem, hogy "Jájjj Káti, figyejjj oda, me mi lesz ha elváltok?!"
    Mit akarsz még alkotmányozásról vitatkozni? Hol van az még? Az még, csak lesz. Most a médiatörény van terítéken. Boncolgassuk azt!

    VálaszTörlés
  100. Mózes kezd fárasztani az idióta vinnyogásod. Mondtam már pihenj rá erre az egész szarra, rádfér. Amúgy meg felőlem rinyálhacc. Beálhacc postáékhoz újra...hisz ők megmondták nem? Kezdj új életet iminél...XDXD

    VálaszTörlés
  101. Moto, a médiatörvénnyel már levizsgázott a Jobbik, gyakorlatilag nyilvánosan támogatja és nem csak passzivitással, hanem szavakkal is, azaz Morvai szavaival. Az alkotmányozásról meg annyit, hogy a Jobbik kivonult belőle, ezzel passzívan támogatva a narancsot. Az állampolgársági szavazással is támogatta a narancsot, hiába szólt a főrabbi, hogy oda át több száz ezren várják már a magyar útlevelet. Persze, Vona "elfelejtett" szavazni, ami azt mutatja, hogy nagyon bízik a jobbikosok jóhiszeműségében. Nem is sorolom tovább, pedig lehetne. Ne könyörögj, ember, tedd azt, amit jónak látsz és ne győzködj engem. Ha egyszer mégis visszatér az ész és a lélek a Jobbik vezetőségébe, akkor tovább fogom támogatni, de ez a populista és (ügyetlenül) trükkös Jobbik engem nem érdekel. Slusszpassz.

    mm

    VálaszTörlés
  102. 1. Morvai, azaz a Jobbik azt mondja, megtett mindent amit akart, felesleges nyavjogni, úgysem tud tenni semmi többet, mint amit megtett, lássuk a fideszt, betartja-e szavát. persze mindenki tudja, hogy nem fogja és, csak blöff az egész. Tegnap már tények elé állította a fideszt, lássuk betartatja-e a médiákban az egyenjogúságot. Ez tegnap volt. Várjuk mit lép a fidesz.

    2. Az alkotmányozási bizottságból azért vonult ki, mert 1 jobbikos mijja faxt tudna csinálni 10 fideszessel szemben? Akkor inkább otthagyták, ne tudják később azt modani, "hogy, de hiszen ott ült a jobbik is, mé nem vetette fel?" Ez van rajta sapka, nincs rajta sapka dolog.

    3. Vona szavazásával kapcsolatban meg, kabbe a huszár faxt. Jössz ezzel a szaros dumáddal!

    4. Nem győzködlek, hanem te hívtál vitára. Most válaszoljak, beszélgetünk, vagy nem?

    5. Jogodban áll abban hinni amiben akarsz. Tőlem lehetsz újra MFNK fan, max leszopózlak. :)

    Csalódtam benned!

    VálaszTörlés
  103. A videón a 7.30-nál mondja Morvai, hogy a sajtószabadság a globális nagytőkét és a bankokat szolgálja! Előzőleg 6.30-tól már azt magyarázza Morvai, hogy Magyarország ellenségei támadják a narancs médiatörvényt, ami nem igaz, mert nem Barroso és a Európai Tanács támadják, hanem olyan európai politikusok, akik kevésbé adják be derekukat az EU-nak, mint pl francia vagy a német politikusok vagy brit euszkeptikus és nemzeti érzésű elemzők. Persze, mindezt nem igen tudja az átlag magyar, így hát azt mesélhet Morvai amit akar, vagyis ugyanazt a szöveget nyomja, amit a Fidesz annak ellenére, hogy valszeg tudja, hogy nem mond igazat.
    http://www.youtube.com/watch?v=PK9JXL7JXHA&feature=player_embedded

    mm

    VálaszTörlés
  104. A jövő az EU okostojások szerint: http://www.prisonplanet.com/eco-fascists-call-for-prison-cities.html ...mármint a pornép jövője, persze, az "elitek"-nek ennél jobb jár, mert ugye ők megérdemlik.. nos e jövőképbe illeszkedik be a liszaboni szerződéssel kompatibilis szájkosártörvény is és ezt a jövőt támogatják azok, akik most kussolnak a narancs árnyékában miközben felveszik a búsás politimókus bérüket minden hónap végén (egy EP képviselő esetében ez kb 3 millió forint havonta).

    mm

    VálaszTörlés
  105. Mózi elismerésem, gondolkodó, és fejlődő ember vagy, egyre tisztábban látod a dolgokat. Moto szerintem térj visssza a postaszarodhoz meg a YT cseneledhez, itt értelmes emberek próbálnak GONDOLKODNI, és te, az eddigiek alapján nem tartozol közéjük. Mint már mondtam a politikai megosztás arra van kitalálva, hogy legyen miről vitatkozni a birkáknak.
    Szulthan

    VálaszTörlés
  106. Köszi Szulthan, bár csak ne látnám tisztán a dolgokat, én örülnék a legjobban, ha tévednék. Őszintén nem látok még egy európai országot, ahol a politikusok ilyen pofátlanul elárulják saját népüket.

    mm

    VálaszTörlés
  107. Pedig sajnos valszeg Nyugat-Európában és Amerikában is teljesen hasonlóan érezhet az átlagember, a politikusaikkal kapcsolatban, de ezt a vezető médiákból sosem fogod megtudni. Mondjuk az tény, hogy mi valamiért mintha "kitüntetett" helyzetben lennénk.
    Szulthan

    VálaszTörlés
  108. Kedves Szultán!
    Ha itt értelmes emberek próbálnak gondolkodni, te mijja faxt keresel itt?

    VálaszTörlés
  109. Hát nem téged, az biztos,
    Szulthan

    VálaszTörlés
  110. Akkor meg mijja faxt szólsz hozzám?

    VálaszTörlés
  111. Hogy vedd már észre,nem ide való vagy, rontod a színvonalat.
    Szulthan

    VálaszTörlés
  112. Pfff csak nem te képviseled színvonalat?? Oda ne rohanjak! :)))
    Ökör gyerek! Nézd már a címet mi van kiírva?? Szultán- Velorex, vagy mr.moto-velorex?
    nem mintha ez számítana, de maradj már picsádon és maradj kulturált!

    VálaszTörlés
  113. Ghh...birom ha valaki elkezd a Jobbik ellen poffogni rögtön megjelenik egy posta csicskás és felhúzza a szopó álarcot...XDXD
    Az örök csalódók... az ilyenek szokták fogni a batyut és világgá szaladni mert minden és mindenki szar.
    Szultan te meg milyen szinvonalról beszélsz? Te biztos sokat emeltél rajta a 3-4mondatos beböfögéseiddel...:)) Majd ha kitaláltál valami működő alternatívát akkor csipoghatsz, addig csak szerényen. Ja bocs...neked ott az mfnk...XD

    VálaszTörlés
  114. Török Szultán!

    A sajtóorgánumok mindenütt lefexenek valamely pol.erőnek.Ez alól nincs kivétel.
    Csak a posta + Drábik félék próbálnak önjáróvá válni.Nem vok biztos abban h ez sikerült nekik.
    Azt hittem itt most postáról van szó,és nem a JOBBIK-ról.

    VálaszTörlés
  115. Úgy látod, én vagyok a kulturálatlan? Azért erről megkérdezném a többieket is.
    Fenntartom a véleményem, nem vagy ide való.
    Szulthan

    VálaszTörlés
  116. Sajnos el kell keserítselek majom. Már pedig, ha jobbikozás van, én itt leszek. Te meg bőnyállal lecumizhatsz. Ha ide való, ha nem.

    VálaszTörlés
  117. Kapolcs

    A cikk erről szólna de mózes megkattant és nyomában itt vannak a postaszopók...mint a dögkeselyűk...:))

    VálaszTörlés
  118. mantis!
    Én, csak örülök, ha idejönnek a postaszopók! :)) A postaszarról azonnal kidobnak mindenkit, nálunk meg se mernek szólalni, majd itt kapnak a pofájukra XD
    Csak Velorexet sajnálom, lesz munkája a Gondolattemetőben :))

    VálaszTörlés
  119. Csak csendben javaslom, inkább olvassátok el TT új cikkét itt:

    http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2011/01/leghatalmasabb-ero.html?showComment=1294573648218

    :)

    VálaszTörlés
  120. Mantis nekem meg úgy tűnik, ahányszor ég Moto te jössz, mint a felmentő sereg. Sokkal Te sem tűnsz értelmesebbnek, mikor beszéltem én Postáról meg az mfnk-ról? De az valahogy elkerüli a figyelmedet hogy a politikai vita a birkáknak lett kitalálva. Ha te ebben látod az "alternetívát", csináld, de ne akarj mindenkit erre kényszeríteni.
    Szulthan

    VálaszTörlés
  121. Főleg az ilyen szultán féle látó-gondolkodókat birom...beleolvas pár honlap okosságaiba és máris zen mesternek képzeli magát...:)) Sőt megmonnya ki mehet ki maradhat...:)) Moto neked sajnos menned kell rontod a nívót... én viszont nem...:P

    VálaszTörlés
  122. Mantis!
    Majd mindig kérünk szultántól engedélyt, hogy ide jöjjünk, vagy hogy megszólalhassunk :))
    Előbb utóbb úgyis kiderül melyik szopógép van a szultán név mögött. Először Aragornra gondoltam annyira csajos a dumája, de már nemvok benne biztos. De úgyis hamar elszólja magát.

    VálaszTörlés
  123. Szultan

    A Jobbik ellenes vinnyogás miatt vagyok itt... máskülömben ritkán járok ide, max olvasgatni. De te sem szóltál még az íráshoz, csak böfögsz a Jobbik ellen. Moto meg majmegolgya ahogy eddig is... nem kellek én az ilyenmihez...:))

    VálaszTörlés
  124. Ezt, csak most veszem észre:
    "ahányszor ég Moto " Te miről beszélsz, hülye gyerek???
    Neked ahhoz még sokat kell fejlődni, hogy te engem égess. Hát asszem te is el vagy ájulva magadtól, mint a gurud.
    Hát ez tök hülye XDDD

    VálaszTörlés
  125. Moto és Mantis, miért kell folyton személyeskednetek? Vegyétek már észre, hogy ez a blog nem így működik és, hogy ez a blog nem feltétlenül rólatok és Posta Imre blogjáról szól. A kultúrált érvelést nem helyettesíti a személyeskedés, ezzel csak lejáratjátok magatokat és a Jobbiknak sem valami nagyszerű reklámot csináltok. Ezt jó szándékkal mondom.

    mm

    VálaszTörlés
  126. Mantis légyszives idézd már a Jobbik ellenes böfögésemet.Senkinek nem mondtam hogy, ne jöjjön ide. Azt mondtam szerintem nem ide való.
    Szulthan

    VálaszTörlés
  127. mm!
    te is beleestél amibe már sox mások. Olvass már vissza lécci néhány kommenttel följebb! Ki szólt kihez? Ki kezdte?
    Hadd ne legyek már megint én a hibás, ha visszaütök.

    VálaszTörlés
  128. Moto, valakihez szólni nem azonos a személyeskedéssel. Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de itt most csak ti ketten méltatlankodtok. Viselkedjetek.

    mm

    VálaszTörlés
  129. Moto, Mantis,

    a blog címében ugyan benne van hogy mr-moto, de ez nem jogosítja fel sem Motot, sem téged, hogy innen bárkit megpróbálj elküldeni. Ha elolvasod a blog mottóját, akkor rájöhetsz, hogy itt nem ellenséget próbálunk gyártani, és még csak nem is a Jobbik vagy a Fidesz, vagy más pártok szekerét toljuk. Beszélgetünk olyan dolgokról, amikről van mit beszélni.
    Szulthan véleményem szerint nagyon is ide tartozik, mert az eddigi hozzászólásai alapján nem elfogult senkivel szemben, Mózes pedig már hosszú ideje bizonyítja, hogy független gondolkodó, és érdemes megfontolni amit mond. Persze tévedhet is mindenki, és abban a hitben ringatom magam, hogy az itt írók-olvasók hajlandóak megváltoztatni a véleményüket, ha a megismert tények ezt indokolják.
    A magam részéről elfogadom bárki véleményét, ha úgy látom, hogy igaza van. Elfogadom mézesmózes vagy Szulthan véleményét, és a tiéteket is, sőt Posta Imre véleményét is, ha egyet tudok ezekkel érteni.
    Azt viszont nehezen tudom elfogadni, hogy összemocskoljátok trágársággal bármelyik témát, mert ti is tudtok értelmesen vitatkozni. Nem biztos, hogy annak van igaza, aki a leghangosabban kiabál...
    Egyébként valóban úgy tűnik, hogy kritika nélkül, és elég primitív szinten ugrotok neki annak, aki a Jobbikkal kapcsolatban esetleg negatív véleményt fogalmaz meg, pedig a kritikákból lehet elsősorban tanulni, ha elfogadjuk, hogy nem mindenki ellenség, aki nem ért velünk egyet.
    Ismeritek a mondást: "Barátod rosszalló tekintete többet ér, mint ellenséged mosolya..."

    Szóval arra kérlek titeket, hogy az ide nem illő hangvételű véleményeket a saját oldalatokon tegyétek közkinccsé, itt próbáljatok a "jobbik" eszetekkel kommentelni, ha értitek.

    Nem véletlen, hogy Lélekgyógyász cikke felkerült nemrég az oldalra.

    Szulthan és mézesmózes, kérlek titeket, hogy tekintsetek el a fenti intermezzótól, örülnék, ha továbbra is segítenétek a közös gondolkodásban.

    VálaszTörlés
  130. mm

    Akkor talán jegeljük a Jobbik témát főleg egy Posta cikk alatt és máris vége a "méltatlankodásnak".

    VálaszTörlés
  131. mm!
    Aztért nem mindegy milyen a hagsúly! Amivel hozzám, vagy hozzánk szólt szultán, az már kekeckedés volt, a tegnapi folytatása. De, hogy itt megmaradjon a jó hangulat, kész vagyok az adott témákról beszélgetni, feltéve, ha mások is ezt teszik!
    Ha pedig személyeskedik velem valaki, folytathatjuk akármilyen szép, vagy alpári módon.

    VálaszTörlés
  132. Sorry a kata nevű hsz én vok, csak nem kart 10 perce elmeni az én nevemről a komment. csináltam gyorsan egy másikat, de látom 3-an is beelőztek.

    szewa Velorex!
    Eddig se kerestem a kegyeidet ezután se fogom, hidegen hagy a véleményed. maradjunk annyiban, hogy nem kell senkinek se belém kötni és nem ütök vissza. ha pedig belém kötnek, csinálhatsz bármit, vissza fogok szólni. Még, ha ez a ti übermagas színvonalatokat nem érné fel, akkor is.
    Kész vagyok a vitát lezárni, de velem szemben mindenkinek pofa lapos! mármint a személyemet illetően.

    VálaszTörlés
  133. Moto,

    ha a saját személyeddel kapcsolatban így gondolod, akkor más személyét illetően miért nem tartod fontosnak hogy emberi hangnemben mondd el a véleményedet?

    Jól értem, hogy ha valakinek a tiéddel nem egyezik a véleménye, az már kötözködésnek számít?

    VálaszTörlés
  134. Velorex!

    Nem!
    Ez tartozik kötözködésnek:
    "Moto szerintem térj visssza a postaszarodhoz meg a YT cseneledhez, itt értelmes emberek próbálnak GONDOLKODNI, és te, az eddigiek alapján nem tartozol közéjük."

    Ugye vágod a különbséget a vélemény és a kötözködés között?

    VálaszTörlés
  135. Moto ezt a VÉLEMÉNYEMET továbbra is fenntartom a fennti két linket te küldted, ezek alapján mondtam ,amit.
    Szulthan

    VálaszTörlés
  136. OK,

    Szulthan egy kissé meredeken fogalmazott, bár ez még mindig csak egy visszafogott vélemény volt. (a reakciódhoz képest mindenképpen) Olvasd el ezt a mondatát is:
    "Mint már mondtam a politikai megosztás arra van kitalálva, hogy legyen miről vitatkozni a birkáknak."

    Ezen a gondolaton érdemes elrágódni egy kicsit. Szerintem.

    VálaszTörlés
  137. Kedves szuáltán!

    Én ugyan úgy fenntartom veled szemben a véleményem. Szerintem ne rajtam rugózz és a vitát le is lehet zárni. Legyél elégedett saját magaddal és örvendezz, hogy te mennyivel übermagasabb szinten vagy.

    Velorex! Amíg politikáról beszélgettünk, még ha kicsit nyers is volt, szépen diskuráltunk. Ez lehet birkaság, de akkor te vagy a fő birka, hiszen tied a blog. te nyújtod a teret a politizálásra. Sőt! Te kéred, hogy írjanak ide politikai elemzéseket.

    Úgyhogy: "Ezen a gondolaton érdemes elrágódni egy kicsit. Szerintem."

    VálaszTörlés
  138. Moto,

    itt nem csak politikai elemzéseket olvashatsz, hanem sok egyebet is, és nagyon örülök, hogy mások is küldenek írásokat. Nekem alacsony a dominancia igényem, inkább elemző tipus vagyok, látszólag esetleg birka vagy ahogy írod, főbirka, de valójában azért ez nem így van. Ha birka lennék, beállnék bégetni hozzád, vagy Imréhez, de nem ez a helyzet...
    Megnyugtatlak, itt a blogon nem a feudális rendszer van érvényben, itt -hála a többi cikkírónak és kommentelőnek- több ember véleménye találkozik (szándékosan nem ütközést írtam, mert általában erősítjük egymást, és nem gyengítjük), és formálja a gondolkodásunkat.
    Szóval nem elsősorban politikai blogról van szó, és ezen valóban érdemes elrágódni egy kicsit.

    VálaszTörlés
  139. Jó volna, ha végre mindenki megértené, a politikát (mindegy melyik oldal) NEM az átlagemberek érdekében művelik. Fő feladata a porhintés, szemfényvesztés, az emberek szellemi energiáinak lekötése, végsősoron a (valódi) gondolkodásmentes, bérrabszolgákká, és konzunidiótákká nevelés. Amig erre rá nem jön valaki, ördögi körben keresi a megoldást de soha nem találja. A fizikai harc ( amit Posta fantáziál állandóan) sem lehet megoldás, hisz az elit alig várja, hogy elszakadjon a cérna, és felléphessenek a demokrácia védelmében. Azt viszont eltudom képzelni, hogy pszichológusként az elit saját fegyverét próbálja ellene alkalmazni a blogjával, vagyis egy kis rettegést próbál az agyukba csempészni az állandó fenyegetőzésével.
    Szulthan

    VálaszTörlés
  140. Szulthan,

    ha lenne kedved írni egy részletesebb elemzést a fenti hozzászólásod témájában, szívesen kitenném. Időszerű lenne..

    VálaszTörlés
  141. Mózes,

    visszatérnék egy korábbi kommentemre: 2011. január 9., vasárnap 2:13:00 CET

    lehet hogy mégis csak cselez a Jobbik?
    http://kuruc.info/r/2/72220/

    VálaszTörlés
  142. Velorex köszönöm a bizalmat, talán megpróbálom..
    Szultahn

    VálaszTörlés
  143. Nem a politika az ellenség hanem a hazaáruló politikusok. Maga a politika több ezer éves már...hol működik hol nem. A probléma az hogy más kintről pampogni az országról és más amikor olyan döntéseket kell hozni amin emberek sorsa múlik. Ezt sokan nem értik meg. Amíg az ország java nem érti meg a változás szükségességét addig a Jobbik is tehetetlen. Hiába borítana a Jobbik , az emberek nem értenék és az össztűzben is inkább ellenük lennének mert a változással járó áldozatoit még mindíg kevesen vállalnák. Szegedi jól mondta: a magyaroknak vissza kell szerezni az inteligenciájukat. Enélkül a továbblépés sem megy.

    Posta fenyegetőzései azért nem érnek szart sem mert nincs mögötte senki és semmi. És ezzel mindenki ő is tisztában van, csak az a néhány tökkelütött olvasója nem. Csak egy szarkavaró bazári majom, aki ebből még mindíg szépen megél.

    VálaszTörlés
  144. Mantis, a változást NEM a politika fogja elhozni.
    Szulthan

    VálaszTörlés
  145. Mantis,

    tömegbázis nélkül nem nagyon lehet előre lépni. A gondolkodó tömegbázis viszont rejt veszélyeket, ha a vezetők nem egyenes úton járnak. Ezzel együtt valószínűleg még mindig jobbak a kritikus szimpatizánsok, mint a szellemileg alultáplált szavazók halmaza.

    VálaszTörlés
  146. Így van Velorex, de az eddigiek alapján szerintetek a pártoknak,(mindegy melyiknek), melyikre van szüksége, a kritikus szimpatizánsra, vagy a szellemileg alultáplált szavazóra?
    Szulthan

    VálaszTörlés
  147. Jézusom mi folyik itt...

    Szép és jó lenne, ha a mai világban feltétel nélkül kitarthatnánk pártok és emberek mellett, azonban vegyük már észre, hogy 21. századi politikusokról beszélünk és nem Zrínyi Miklósokról vagy Hunyadi Jánosokról.

    VálaszTörlés
  148. Bizony, ez az érdekes kérdés Szulthan... A jelenlegi politikai "rendben" a kritikus szimpatizáns nem tartozik a vágyott dolgok közé egyetlen párt esetében sem valószínűleg. Talán ha majd a pártfegyelmet felváltja a felelős, nemzeti gondolkodás...

    VálaszTörlés
  149. Velorex, arra gondolsz, hogy a Jobbik azért támogatja a médiatörvényt, mert ez a törvény lehetőséget adhat neki, hogy a "kiegyensúlyozottság" nevében többet szerepelhessen a köz médiában? Ha így is van, ez egyáltalán nem magyarázza meg Morvai kijelentéseit (vagyis valszeg a Jobbik álláspontját) amelyek egyértelműen bólogatnak a szólás szabadság korlátozására. Vagyis támogathatná a Jobbik a médiatörvény azon részét, amely szerinte több média felületet adhat neki és közben ellenezhetné a szájkosártörvény részt, ami valóban a médiatörvény lényeges lényege. Ezt azonban nem teszi a Jobbik, hanem megpróbálja kimagyarázni, hogy a szólásszabadság nem is olyan klassz dolog. Ezek szerint a Jobbik számára nem is olyan fontos a szólás szabadság. Szólásszabadság nélkül nincs demokrácia, anélkül már a közvélemény sem korlátozza meg a hatalmat, mivel a közvélemény nem működhet szabad információ áramlás nélkül.

    Szerintem már az állampolgárságról szóló törvény szavazás idején be volt darálva a Jobbik, mert ha Vona "elfelejtett" szavazni, az azt jelenti, hogy nem értett egyet a törvénnyel de mégsem tett semmit ellene, ami pedig arra utal, hogy "muszály" volt a Jobbiknak támogatni ezt a törvényt, vagyis akkor már be volt darálva a párt. Az nem igaz, hogy a Jobbik azért támogatta ezt a törvényt, mert népszerűtlen lett volna nem támogatni. Ugyanis, lehetett volna olyan módosításokat követelni, amelyek által sokkal nehezebb lett volna több százezer tengere-túli (...) manónak magyar útlevélhez jutni, de közben a román, szlovák, stb magyar kissebségek tovább is állampolgársághoz juthattak volna. Például elég lett volna nem a nagykövetségekre bízni az elbírálást, hanem egy Magyarországon működő nemzeti szervezetre amely komolyan felmérhette volna pl azt, hogy az illető valóban tud magyarul és nem üzleti célokból akarja felvenni az állampolgárságot. Ez minden európai országban így működik... kivéve most már nálunk. Próbáljon csak vki elmenni egy francia, német, spanyol, olasz, stb követségre és állampolgárságot kérni ott helyben valamelyik követségi hivataltól csupán annak alapján, hogy beszél néhány szót azon a nyelven és van valahol egy szál felmenője akinek az volt az állampolgársága. Azt a választ kapná, hogy legyen szíves becsukni az ajtót... kifelé menet.

    mm

    VálaszTörlés
  150. Sz@r@kodik a megjegyzés küldés..

    mm

    VálaszTörlés
  151. @Velorex!

    Szerintem részrehajló voltál a fenti vitában.

    @Szultahn!

    Szerinted mi az, hogy értelem?
    No, erről írhatnál!
    A alkotmányozással kapcsolatban jól mondta Dr. Bene Gábor, hogy a bábeli zűrzavarban odáig jutottunk, hogy alapfogalmakat sem azonosan értelmezünk.

    VálaszTörlés
  152. Misi, ha nem baj, először kíváncsi volnék a Te definíciódra az értelemről.
    Szulthan

    VálaszTörlés
  153. @Szulthan!

    Ne nézz má madárnak!

    VálaszTörlés
  154. Misi!
    Miért is nézlek annak?
    Szulthan

    VálaszTörlés
  155. Misi, kifejtenéd bővebben, hogy miben voltam részrehajló? Nem volt szándékomban, komolyan kérdezem.

    VálaszTörlés
  156. Mózes,

    igen, arra gondoltam, hogy esetleg a szélesebb média lehetőségek reményében hallgat a Jobbik médiatörvény ügyben. El kell ismerni, hogy nem kapnak sajtót, de ha igen, szinte kizárólag mocskolják őket...
    Abban igazad van, hogy bizonyos részekhez azért lehetne néhány konstruktív javaslatuk.
    Viszont a politika nem a becsületről és az állhatatosságról szól, hanem a pillanatnyi vagy a hosszabb távú közös érdekekről. Két párt az egyik pillanatban puszi pajtás, később meg véres ellenségek lesznek. Persze a parlamenti büfében ugyanúgy kávézgatnak együtt az előbbi és az utóbbi esetben is. hehe

    VálaszTörlés
  157. @Velorex!

    Ha valaki valakivel nem ért egyet, az nem indokolja, hogy leminősítő kritikával illesse a másikat. Ez mindegyik félre vonatkozik. Azonban már ne is haragudj, de Szulthan kezdte. Ő mutatott ajtót Motonak!
    Ne döntse már el senki, hogy ki idevaló, ki nem.
    Ráadásul az értelemre hivatkozva! Cziki!
    A részrehajlás annyi volt, hogy Te igazából, csak Motoékat illetted kritikával.
    Így értettem.

    VálaszTörlés
  158. Misi, igazad van, bosszús voltam, mert újra elkezdődött a trágárkodás, és azt nehezen viselem, ezért lendülhetet ki az inga.
    A jövőben jobban igyekszem megtartani a semleges álláspontomat.
    Cserébe mindenkitől annyit kérek, hogy próbáljon kultúráltnak mondható keretek között hozzászólni.
    Igazából Posta Imre kérhetné még ki magának amit itt az oldalon személyeskedve (okkal vagy ok nélkül) a nyakába zúdítottak, de Ő nem tette.

    Mindenki írja még ide a témához tartozó véleményét, ha az eddigiekhez képest újat tud mondani, aztán zárjuk le ezt a topicot, mert lassan olyanná válik, mint egy falusi kocsma...
    Jár egy minimális tisztelet mindenkinek, talán nekem is és még Posta Imrének is. Próbáljunk ebben a szellemben tovább beszélgetni.

    VálaszTörlés
  159. @Velorex!

    Értettem, igazodom!
    Ha vóna etimon... kaptál egy szép szál virágot!
    Képzeld, egyszer régen a Posta oldalon kaptam egy videót. Egy rettentően tehetségtelen nőszemély énekelt igen hamisan és közben kiskutyák és piros szívek jöttek felém folyton. Szörnyű volt!
    Mindezt a jézusi szeretet nevében (New Age!). Brrr...
    Nem vicc, de remélem megnevettet.

    VálaszTörlés
  160. Velorex, számomra nem az a kérdés, hogy a politika mocskos vagy sem, hanem az, hogy jelenleg bebizonyosodik: csak operett ellenzék van Magyarországon. Ilyen helyzetben minek tovább rámutatni a hazugságokra és az igazságtalanságokra, valamint a leendő megoldásokra, hiszen egyelőre győzött a hazugság és nem lehet nemzeti kormány a láthatáron. Ilyenkor minek fokozni az emberek elkeseredettséget remény híjján? Ezért, egyelőre nem áll szándékomban írni több bejegyzést a politikai és társadalmi témákról, a spirituális témákhoz pedig mások alkalmasabbak.

    mm

    VálaszTörlés
  161. Misi,

    őszintén szólva sosem vágytam kiskutyás szivecskés videókra, ezért teljesen át tudom érezni a sorsodat.. :o)

    Komolyra fordítva a szót, szivesen foglalkozom minden témával, amiben az igazságkeresés a cél, és már hosszabb ideje szépen megy a diskurzus itt az oldalon több témában ezen elv mentén.
    A fenti cikk eléggé felkavarta az állóvizet, de gyakorlatilag semmit nem változtatott meg. Imre továbbra is viszi a blogját, és Moto is... Ahogy látom, ez nem is fog megváltozni, de azt nem szabad elfelejteni, hogy aki sz@rral dobálózik, maga lesz először sz@ros, bárki legyen az.
    Kitettem a cikket, amit Moto küldött, mert voltak benne elgondolkodtató részek, amire jó lett volna választ kapni. Sajnálattal láttam, hogy végül már a kérdések is feledésbe merültek, szinte csak a gyalázkodás ment, mint amikor két vagy több sértett kofa kiabál egymásra a piacon. (az építő jellegű hozzászólásokért természetesen hálás vagyok.)
    Tanulsága persze ennek is van, de sokkal többet ki lehetett volna hozni Trueman vitaindító cikkéből pro és kontra, ha nem fajul személyeskedésé a beszélgetés.
    Felhoztuk vádként Imrével szemben, hogy makacs és önfejű, és hogy nem tűri a kritikát. Ahogy elnéztem, nincs ezzel egyedül...
    Ezzel együtt véleményem szerint igaza van bukovinainak és TT-nek, végül mindenki az isteni tervet hajtja végre... A magam részéről igyekszem ezt úgy tenni, hogy olyan hozzászólásokat írok, amit a valódi nevemmel aláírva is vállalnék, és próbálom megtartani a blogot olyannak, amit évek múltán is szívesen visszaolvasok.

    VálaszTörlés
  162. Mózes,

    ha kifújtad a dühödet, azért térjünk vissza még erre a kérdésre. Nem ringatom magam hiú ábrándokba, de talán még mindig érdemes együtt gondolkodni, és gondolkodtatni azokat, akik nem kis részben pont a Te írásaid miatt jönnek ide olvasni.
    Ha már minden veszni látszik, miért pont a reményt adjuk fel?
    Az írásaid tényszerűek, és azon kevesek közé tartozol, akik képesek úgy vitatkozni, és érvelni, hogy közben hajlandóak megváltoztatni a véleményüket, ha arra okot látnak...

    VálaszTörlés
  163. Mózes, ha már meguntad a politikát, én szívesen olvasnék egy életrajzot Tőled, dátumok és helységnevek nélkül. Amiket eddig csöpögtettél, azokból úgy vélem sokan sokat tanulhatnánk belőle.
    Tekinthetnénk ezt akár az életed évei alatt a világi változások áttekintésének is a Te szemszögedből - így is felfogható a dolog.
    Nem kötelező természetesen ha nagyon személyesnek érzed, de magam hálás lennék.

    TT

    VálaszTörlés
  164. Velorex, egyelőre inkább megpróbálok csupa szép és jót, de mégis hasznosat írni, ha egyáltalán van ilyen manapság a közelünkben. Na nem a szájkosártörvény miatt, mert az úgyis csak néhány hónap múlva fogja mutatni vérnarancsos fogacskáit, ha bár igaz, azt sem tudni, hogy esetleg nem retroaktív módon... Vajon hol voltak utoljára retroaktív törvények? Ugandában, a kannibál elnök Idi-Amin idején? "Törvény" és "retroaktív" egyébként nem igen összeférhetőek: a törvénynek nem a büntetés az első célja, hanem a megelőzés, ami pedig már megtörtént, azt nehezen lehet megelőzni, nem igaz? Szóval, egyszerűen csak nem akarok elkeseríteni senkit, hiszen azt sem tudom már mondani, hogy türelem, 4 év hamar eltelik és aztán majd jöhet egy igazságos nemzeti kormány. Nem lesz nemzeti kormány, mert ahhoz kellene előbb egy nemzeti politikai ellenzék, amit nem látok.

    Egyébként talán azért is kellett a szájkosártörvény, mert óriási disznóságok készülnek tavaszra, például a bedőlt hitelekkel kapcsolatban. Most olvaztam ezt a cikket és van benne valami: http://jovonk.info/2011/01/09/kozeleg-nemzet-apokalipszise

    Ha lesznek óriási disznóságok, akkor lényeges a hatalom számára, hogy a sajtó csak "politikai korrekt" módon foglalkozzon velük, különben tömeglázadások lehetnek. Talán ez is, ami megmagyarázza a Jobbik támogatását egy ilyen diktatórikus törvény irányt: ha eljön a nagy disznóságok ideje, akkor a Jobbik érdeke is az lesz, hogy ne legyen felkavarva a közvélemény, mert akkor sokan azt várják majd a Jobbiktól, hogy szervezze meg a tömegtiltakozást és esetleg követeljen előrehozott választást. Egy olyan Jobbik pedig, akinek "valahogy", "valahonnan" le van kötve a keze, ilyesmit nem tehet, nemde?

    Attól tartok, hogy lassan de biztosan eljön a nyírkai jóslat ideje és kitör a káosz az országban, de talán más európai országokban is. Ha így lesz, a Jobbiknak is meg lesz benne a felelőssége, mert nem hajlamos most a többi nem-kormányzati pártokkal együttműködni, vagyis a szocialista, az Lmp és a csalódott Fidesz közvéleményre támaszkodva határozott parlamenti nyomást gyakorolni a demokrácia és az igazság érdekében, illetve megfékezni egy olyan diktatórikus folyamatot, ami csak a káosz felé vezethet. Ezzel szemben, azt mondja a Jobbik, hogy úgysem tehet semmit. Na de akkor, miért nem megy haza? ha ilyen tehetetlennek érzi magát a politikai téren, nem szükséges csupán azért maradni a parlamentben, mert különben ugrik a kényelmes politikai állás, ugyanis szerintem nem ezért szavaztak rá az emberek, mint ahogy a fideszesek sem valószínűleg azért szavaztak Orbánra, hogy most mindenkinél okosabbnak gondolja magát egy mcdonalds koronával a fején.

    mm

    VálaszTörlés
  165. TT, viccelsz? nem vagyok én senki, hogy itt életrajzolgassak, az életem semmivel sem jobban érdemre méltó, mint például a tiéd, de azért köszönöm a bókot :)

    mm

    VálaszTörlés
  166. Velorex, javaslom dobd ki a nem passzoló hozzászólásokat. Végigolvasva látszik, hogy egyesek nyíltan témát terelni és provokálni jöttek ide. Ez sikerült is.

    Ami kérdés, kétség felmerült, örömmel megválaszolom. Szerintem mások is tudnak felelni az én kérdéseimre és kétségeimre a témával kapcsolatban, tehát jól látod! Ki lehetne hozni sokkal többet ebből a diskurzusból.

    VálaszTörlés
  167. Népbutítás magas fokon, avagy a mindenkori hatalom titkos fegyvere: kuruc.info.

    Épp most hozták le http://kuruc.info/r/4/72306/ , hogy "Új állam van születőben Afrikában: Dél-Szudán" - mindezt olyan köntösben, hogy "Az újabb állam születése egyben azt is példázza, hogy sehol nincsenek örök érvényű szent és megváltoztathatatlan országhatárok" - próbálva ezzel utalva a trianoni határok megváltozhatóságára. Azonban ezzel a hozzáállással pont nem a kívánt hatást érik el, ugyanis ami történik jelenleg Szudánban, az egy új Trianon! :(
    Épp most szaggatják szét azt az egyik legöregebb birodalmat, ahol egyik ősünk, Kus népe élt, ahol a szkíta Ménes birodalma született, ahonnan indult az egész egyiptomi ókori kultúra.
    A recept ugyanaz.

    Néhány szót említsünk Szudánról!

    Értékei: Olajban gazdag, termőföldje kiváló és nagy területen lehetséges művelni, édesvízkészlete hihetetlenül bőséges, uránkészlete hatalmas. Kína olajszállítója! A szudáni piramisok öregebbek az egyiptomiaknál.
    Jelenkori története: kívülről (!) polgárháborút szítanak a feketék lakta dél és az arabok lakta észak között, az eredeti őslakos kopt keresztények kis zárt közösségekbe szorulnak, majd "békefenntartókat” vetnek be. Elszakad észak és dél. Az uránlelőhelyek fő területén Darfu-ban újabb lázongások, összecsapások törnek ki, a szomszédos Csád francia légiósai „békét” akarnak fenntartani, valójában a lelőhelyek feletti kontrolt megszerezni a francia erőműveknek.
    Nemzeti zászlója: piros-fehér-zöld és fekete. Ismerős???
    A nemzeti zászlók kapcsolatáról bőveben itt: http://fehersolyom.info/news.php?extend.686

    Ezt a szudáni híresztelést még megfejeli a magyar leszerelő-katona elrablása (hogyan is történt??), majd a magyar "terrorelhárító" központ dícséretre méltó tevékenysége, melyet hadd ne elemezzek ki...A lényeg hogy nemzettársunk jól van, de kiderül-e valaha az igazság, az elrablásának valódi oka?

    Remélem érződik fentiekből, hogy a hírekből - még a kurucon fentlévőkből is! - hiányoznak a teljes kép kirakásához szükséges legfontosabb elemek! Ráadásul kurucék egy új trianonhoz tapsolnak... :(
    Afrikában a határokat vonalzóval megrajzoló gyarmatosítók ismételten elérték céljaikat. Egy középhatalommal nehezebb elbánni, mint egy részekre szakadt "kis" országokkal, nemigaz?
    Nincs új a nap alatt?

    TT

    VálaszTörlés
  168. TT, valóban arról van szó, hogy ahol csak lehet szét essenek a nemzeti határok és ezzel kiapadjon a következő generációk nemzeti érzése.

    Magyarország és a szomszéd országok is ebben a cipőben járnak: a szomszéd országokban élő magyar kissebbségeket most átverik az "autonómiás" dumával olyan uniós ügynökök közreműködésével, mint pl Tőkés L. és olyan "nemzeti" pártok tapsikolásával, mint a jobbik. Közben nem fognak rendelkezni semmiféle autonómiával ezek a magyar kissebségek, hanem csupán uniós "régiók" lesznek ahol a kormányzat csak az EU direktíváit fogja közvetíteni és ahol a természeti kincsek koszovói módon különböző multinacionális cégek markába kerülnek. Azok az országok pedig, ahonnan leszakítsák ezeket az új "régiókat" ezáltal legyengűlnek és a következő fázisban ők is fel lesznek darabolva régiókra, mint ahogy a jelenlegi magy terület is.

    Magyarországon az egyik ilyen régió a Zala és a Somogyi megyéből fog állni és már készen állnak (vagyis ki van oktatva) a narancsos uralkodó családok is, akik ezt a "régiót" fogják uralni a következő évtizedekben (vagy éppen ezer évig, ha addig tart a birodalom) az birodalmi unió megbízásából, mint ilyen vagy olyan régiós komisszár vagy polgármester. Sci-fi? akinek szeme van... akinek füle van...

    mm

    VálaszTörlés
  169. Mózes korábban írt egy cikket a kognitív disszonanciáról.

    Ez egy fontos dolog. egy kulcspont. Aki Imre mellett, vagy a Jobbik mellet, vagy BÁRMI mellett érvel és védi az csak azért teszi ezt, mert az ember úgy van összerakva, hogy minden épeszű és normális ember így működik.

    Pontosan ezt az emberi tulajdonságot használják ki azok akik viszályt akarnak szítani.

    Így működik a dolog : Adva van két (vagy több) ember akiknek egymással semmi bajuk. A viszály szításhoz elég, ha elkezdem az egyik vagy a másik ember által elkötelezetten vállalt dolgot szidni. Tehát : nem az embert szidom, hanem azt ami iránt el van kötelezve.

    Az elkötelezettség nagyon fontos emberi tulajdonság. Ha el vagy kötelezve valami iránt, akkor úgy fogod érezni, hogy azt védened kell tüzön-vizen át akár a saját testi épséged feláldozásával is.

    Ezért se mindegy, hogy ki mi iránt vállal elkötelezettséget.

    Itt jön a képbe a kognitív disszonancia : Teljesen mindegy, hogy az a dolog (párt, mozgalom, szervezet, ember) aki iránt elkötelezett vagyok milyen hibát vét.

    A fejemben az van, hogy én ez iránt elkötelezett vagyok és a hibája sehogyan sem összeegyeztethető ezzel. Tehát elkezdem magam becsapni. A hibáinak az elismerése helyett (ami egyébként nagy feszültséget okoz az emberben) megmagyarázom a bizonyítványt és megerősítem magam, hogy márpedig jó, hogy elkötelezett vagyok ebbe az irányba és biztos a többiek a hülyék - akik másképp látják.

    Ez egy emberi tulajdonság. Fel kell ismerni és magamba kell nézni, hogy nem alkalmazom-e túlzottan a megmagyarázást ? Hogy nem magyarázok-e túl sokat bele abba ami nincs ott ?
    Nagyon nehéz dolog ez. De ha tisztán akar valaki látni és az igazságot keresi (nem a nyugalmat) akkor kénytelen szembenézni ezekkel a dolgokkal.

    Az elkötelezettség egész sokáig képes kitartani egyébként. Mert rossz dolog megválni valamitől ami iránt korábban mélyebb elkötelezettséget éreztünk.

    De néha mégis meg kell tenni...

    A honlapon kerülni kéne ezeket a témákat. amik esetleg sérthetik a mi elkötelezettségeinket. Minek erről beszélni ? valaki mindenképpen kivont karddal a védelmére kel az általa elkötelezettnek választott eszme mellett.

    Ez bizony így van. Senki nem kivétel.

    Ezeket a parttalan vitákat kerülni kéne. Csak az energia és az idő pazarlódik el vele. Építő és előrevivő dolgokról kellene inkább beszélnünk :-)

    Az ellenállás lépéseit taglaló írásomban egyébként elmondom, hogy csak abból lehet igazi "ellenálló" aki végigment egy bizonyos pszichológiai folyamaton és rájött, hogy :
    1. A rendszer az ő ellensége
    2. a tömegek is az ő ellenségei, mert a rendszer által félrevezetettek és nem látják a valóságot
    3. Üldözve van nézetei miatt
    4. Nincsenek extra erőforrásai a harchoz
    5. gyakorlatilag kilátástalannak tűnik a küzdelme és a győzelemre vajmi kevés esély van.

    Mégis. Úgy ítéli egy belső kényszer alapján (amit hívhatunk emberségnek is), hogy semmi más választása nem maradt, mint felvenni a kesztyűt a rendszer ellen és szívós harcot kezdeményezni egy valóban szebb jövőért. Ami emberibb mint a jelenlegi helyzet. A fő probléma NEM az elit és a színészkedő politikusok. Nem velük kell foglalkozni. Az emberek szemnyitogatásával kell foglalkozni - minden szinten. csak ezzel lehet valamit tenni és valamilyen eredményt elérni.

    Én így látom - de ezt már elmondtam itt jónéhányszor. És még el fogom mondani rengetegszer :-D Mert egy ismert ember mondta, hogy az igazságot nem lehet elégszer ismételgetni, hiszuen az ellenoldal a hazugsággal is pont ugyanezt teszi. Ismételgeti, ismételgeti és iemételgeti...

    bukovinai

    VálaszTörlés
  170. Nem akarom a kínai vitát újraéleszteni, ismételni, ismételni, de nem tudom hova illik, ezért ide teszem, hátha valakiben megmozgat valamit:

    http://htka.hu/2011/01/08/kinaiak-vehetik-meg-az-hms-invincible-t/

    Kína innentől rendelkezni fog egy viszonylag friss angol hadiipari technológiával...

    TT

    VálaszTörlés