2011. január 6., csütörtök

Az utolsó szavazás? Pártokrácia vége?

Hogy a zsarnokság megvesse a lábát, csak annyira van szükség,
hogy a lelkiismeretes emberek csendben maradjanak 
2010. április 11-én a magyar szavazók kétharmados hatalmat adtak a 8 év után újra hatalomra jutó FIDESZ-nek. Az elmúlt 2 kormányzási ciklus szörnyű volt. Korrupciós ügyletek, sikkasztások, folyamatosan növekvő adósság és adóterhek, a 2006-os őszödi beszéd szülte események, a liberális fertő és még sorolhatnám. Az emberek joggal voltak felháborodva és változást akartak.
Természetesen mindenki máshogy képzelte el a változást. Voltak, akik radikális változást akartak az előző kormány elszámoltatásával együtt. Voltak, akik a negatívumokat nem is érzékelve - vagy csupán a Fidesz iránti nem tetszésüket kifejezve- a szegfűs pártban látták a megoldást. És volt a többség, akik vakon megbíztak a Fidesz ígéreteiben.Hogy mik is voltak ezek? Eget rengető ötletekre nem kell gondolni. Választási füzetükben csak a jól megszokott fortélyokat olvashattuk:  
- az adócsökkentés nevezetű varázslat (ez mindig bejön, pedig nem volt még olyan kormány, ami meglépte volna, sőt…)
- a nyugdíjak védelme (itt még a nyugdíjpénztárak védelmezőiként léptek fel:link)
-1 millió munkahely 10 éven belül (személy szerint ez mosolyogtatott meg a legjobban, rosszabbul hangzik, mint egy ócska hitelreklám)
- elszámoltatás (mert ugye a Jobbik programját sem árt másolni, erről és többiről is szólok még később)
Konkrét ötleteket, célokat természetesen nem igazán olvashatott a nagyérdemű (így majdnem egy év elteltével sejthetjük, hogy miért is), a választási plakátokon csak néhány pozitív töltetű szót lehetett látni, mint például a „változás” vagy „remény”. Ráadásul Orbán Viktor miniszterelnökön kívül nem lett megnevezve más miniszter sem. Az elbutított magyar nép azonban mégis elhitte, hogy a vér vízzé válik.
A választás lebonyolítására nem szeretnék sok szót pazarolni. Maradjunk annyiban, hogy furcsa módon nem éppen magas részvétel mellett is órákkal elhúzódott a szavazás és tömegével álltak sorba az emberek egyes választókerületekben még este 7 óra után is. Természetesen ez is újabb témát adhat a kétkedők világában.
És ahogy azt páran sejtettük, ebből a kutyából sem lett szalonna… Ahogy az lenni szokott, a választási ígéretek nem valósultak meg vagy csak részben. Adócsökkentés elmaradt, helyette jöhet az egykulcsos adó, ami a magasabb jövedelmű társadalmi rétegeknek kedvez. A nyugdíjak államosítását megszavazták, az elszámoltatásra pedig csak azoknál került sor, akiknél nagyon kilógott a lóláb (Hagyó Miklós) vagy akit már nem véd a mentelmi jog (Dávid Ibolya). Munkanélküliség pedig még mindig aggasztó, főleg az ország keleti felében, de lassan mindenhol. Pozitívumnak tekinthető az IMF-fel való szembefordulás, azonban ki tudja, hogy milyen következménye lehet ennek is.
Az ember nem is gondolná, hogy emellett vannak még rosszabb dolgok is, azonban csalódnunk kell. Az új kormány intézkedésein egyből látszódott, hogy szeretné a hatalmát minél jobban megszilárdítani. Igyekszenek az Alkotmánybíróságot megkerülni, jogait szűkíteni és mindenhonnan eltávolítani azon személyeket, akik ellent mondhatnak döntéseiknek (link). Médiatörvényt szavaztak meg, aminek köszönhetően kontrollálhatják az írott- és internetes sajtó világát, valamint a rádiókat és hírműsorokat, 2 lábbal tiporva így a demokrácia egyik alapkövét (és az érvényes EU jogszabályokat), nevezetesen a szólásszabadságot. Ezzel az intézkedéssel próbálja majd valószínűleg a kormány elnémítani például a kuruc.info hírportált, valamint minden olyan sajtóorgánumot, ami kritizálja tevékenységét. Innentől pedig már csak pár lépésre vagyunk a cenzúrától (link).
Vajon egy hatalomnak miért kell félnie a véleménynyilvánítástól? Emlékszünk még a márciusi ifjak 12 pontjának legelsőjére? „Kívánjuk a sajtó szabadságát és a cenzúra eltörlését!” Ha ezt az alapvető követelést nem tartják be, akkor mégis milyen forradalomról beszél a kormány?
Egy olyan médiatörvény nem lenne káros, amelyben az újságíróknak kötelező lenne megadniuk az információjuk hiteles forrását, így dezinformáció mértéke csökkenne, és elkerülhetővé válna a normális személyek kikezdése a megélhetési újságírók által. Bár ebben az esetben úgy érzem jó pár pletykalap bezárhatná a boltot J
Az ellenzék helyzete sem rózsás így a kétharmad mellett. Sem a MSZP, sem a Jobbik és az LMP sem tud számottevően fellépni a narancsos párt törvényjavaslatai ellen. Kisebb csúsztatásokkal azt is lehet mondani, hogy az ellenzék szerepe szinte csak parlamenti odamondásokra redukálódott. Legnagyobb baj az, hogyha nem lesz ellenzék és az információ is szabályozva lesz, akkor egy újabb diktatúrával nézhetünk szembe, ami ráadásul alkotmányba szeretné foglalni mindezt. Pedig mindig szükség van olyan szerveződésekre, csoportokra, amik felhívják a figyelmet az aktuális hatalom téves intézkedéseire vagy ballépéseire.
Az elmúlt 20 év pártokráciája sajnos arról szólt Magyarországon, hogy a pártok egymást gyalázták és járatták le ahelyett, hogy az ország rendbetételével foglalkoztak volna. Azonban ebből nem az következik, hogy csak egy pártra lenne szükség. Kétharmados többséget adni pedig roppant felelőtlenség volt. Ilyen hatalommal rengeteg olyan tervet vihetnek véghez, ami normál kormányzás során megvalósíthatatlan volt. Természetesen ennek megvan a pozitív oldala is, azonban eddig csak a Fidesz hegemóniájának kiépítését szolgálta nagyrészt az elsöprő parlamenti többsége.
S vajon mit hoz majd a jövő? Jelenleg nem sok jót ígér, egyetlen bizalmunk a tömeges tudatra ébredésben lehet. A jelenlegi világrend omladozik, az viszont kétséges, hogy jó irányba haladunk vagy sem. Az ellenzék, ha lassan is, de kapcsolt, hogy a Parlamenten belül nem lehet túl effektív, így az utcára kell mennie. Ezt próbálja majd tavasszal meglovagolni a kommunista utódpárt. Félő, hogy a MSZ(M)P magába szippantja a csalódott és naiv tömegeket, akik elfelejtették az elmúlt 8 évet. Az embereknek végre be kellene látniuk, hogy a megoldás nem egy pártban rejlik, hanem abban, ha a magyar ember végre összefog egymással egymásért. Azonban az eddig vezető út még hosszú lesz, úgy érzem.
Moonlight

54 megjegyzés:

  1. Nem rossz moonlight.. de én most is azt mondom hogy érzékelhető és cselekvő képes összefogást ma csak egy párt vagy szervezet képes elérni . Ílyen egyéni hókuszpókuszok nem képesek látványos eredményre. Erre jelenleg továbbra is csak a Jobbikot tartom alkalmasnak.

    VálaszTörlés
  2. Mantis, miféle összefogást képes elérni a Jobbik ilyen "hőstett" után?

    "Rendkívüli ülésre hívná össze a parlamentet január 17-re az LMP, hogy gyorsan módosítsák a médiatörvény a sajtó szabadságát leginkább korlátozó paragrafusait. Az ülés valószínűleg elmarad, mert a kormánypártok mellett a Jobbik is ellenzi, márpedig az MSZP és az LMP képviselői nincsenek elegen az ülés összehívásához."
    http://index.hu/belfold/2011/01/06/rendkivuli_ulesen_targyalna_a_mediatorvenyt_az_lmp/

    Mit szól ehhez Novák? Biztosan ki tudja magyarázni ezt a Jobbik olyan Orbán semmitmondó stílusban, de vajon érdemes-e még ezután magyarázkodni?

    mm

    VálaszTörlés
  3. Mantis

    Én nem arról próbálok írogatni, hogy majd egy fecske csinál nyarat, pont ellenkezőleg.

    Bukovinai ötletét támogatom, hogy ha elég tudatra ébredt ember lesz, akkor végre lehet valamit kezdeni, hogy a gyerekeink ne ilyen eltorzult világban nőjenek fel. Akkor talán az emberek nem csak magukra fognak gondolni és nem a pénzt fogják hajszolni életük végéig.

    Azt hiszem Mózi linkje mindent elmond, hogy miért nem úgy gondolom, mint Te...

    VálaszTörlés
  4. mm, nagyon jó megközelítésből nézed. Annyit még hozzátennék mindössze, hogy hiába próbálja bárki szépíteni , toldozni , foldozni a dolgokat, ez nem lesz kóser vagy igenis az lesz. Mindaddig amíg egy valós és hathatós elszámoltatás-átvilágítás nem történik meg addig csak farizeusokról beszélhetünk.
    Ma média cirkusz, holnap alkotmány cirkusz, holnapután valami más. Mindig lesz valami amit ki lehet vesézni újságban, blogon és tv-ben, közben meg teljesen tönkremegyünk, elsorvadunk.
    Az a kevés vállalkozás amelyet az átlagemberek működtetnek, bértámogatásokból tartják fenn magukat.

    Kár szerintem kerülgetni a forró kását, RENDSZER HIBA van és ezt a hibát nem lehet elhárítani a jelenlegi elittel. Ő meg nem fog félreállni mert ha megtenné akkor gondoskodna azokról akik átvegyék a helyét, ezt már átéltük, nem is egyszer. Ha komoly változás lesz az csak komoly konfliktus árán történhet és ezzel nem viziónálom a konfliktust,csupán tényt közlök.
    Ha nem lesz komoly konfliktus nem lesz érdemi változás sem.

    VálaszTörlés
  5. Egyre nehezebb optimista maradni egy olyan országban, ahol minden politikus kilóra megvásárolható.

    mm

    VálaszTörlés
  6. Bizony névtelen, ameddig olyanok vezénylik az "elszámoltatást", akik szintén nyakig benne vannak az ügyletekben, addig nem számíthatunk sok jóra...

    Mózi én ezért nem tudok olyan emberről momentán, akit államférfinak lehetne nevezni.

    VálaszTörlés
  7. mm

    utána nézek hogy mi ez... de szerintem neked is inkább ezt kéne tenned ahelyett hogy egy indexes(!) hírre azonnal beflegmázol...oka biztos van.

    VálaszTörlés
  8. Mantis, nem csak az indexen van, ma este az "egyenes beszéd"-ben Schiffer is bemondta. Ennek ellenére remélem, hogy nem igaz a hír.

    mm

    VálaszTörlés
  9. Meghallgattátok az UD hangfelvételeit? Nem egészen egy napig volt elérhető a youtubon. Még jó hogy a szemfülesebbek letöltötték. Köztörvényes banda az egész csürhe csányival az élen. Az olasz polip kutya füle ehhez képest. Csaltak, loptak, raboltak és gyilkoltak.
    A nemzet vagyonát köztörvényes módon átmentették maguknak, de nem akárhogy, hanem nagyon nagy károkozás árán, mint amikor egy piti tolvaj beveri a kocsid ablakát egy tíz ezer ft mobilért vagy a többszázezres központi záradat tönkre veri ugyanazért.

    Egyáltalán miről is beszélünk? ez az elite? Ha valaki akkor én el szeretném kerülni a komoly konfliktust, de nem szabad elkerülni sőt mindent meg kell tenni hogy ezt előidézni mert ha mi nem tesszük meg akkor a gyermekeink ugyanígy éjszakákon át itt fognak ülni a gép előtt és vajudni, hogy mi tévők legyenek. Szerintem mi mindannyian a gyermekeinkért tesszük amit teszünk és ők is ezt fogják tenni az ő gyermekeikért.

    VálaszTörlés
  10. mm

    Egyenlőre sem a kuruc sem a barikád nem jött le infoval erről...szóval büdös. Lehet csak egy libsi fogás volt.

    VálaszTörlés
  11. http://kuruc.info/r/2/72128/

    No itt a kuruc version. a Jobbik részéről én némi sértődöttséget érzek, amiért az ellenőrző albizottsági tisztséget elvették tőlük az LMP javára.
    És ez is megint nem az összefogást segíti természetesen...

    VálaszTörlés
  12. http://kuruc.info/r/2/72128/

    Egyenlőre ennyi...

    VálaszTörlés
  13. Ne aggódj névtelen, hamarosan már az internet is el lesz intézve, a jelenlegi narancs szájkosártörvény csak az előétel. Úgy hogy legalább az unokáknak nem kell majd mérgelődniük a gép előtt, csak szépen beveszik Teva bácsi szunyókapiruláját az utolsó horrorsorozat után és lehúzhatják a rollót reggelig.

    mm

    VálaszTörlés
  14. Úgy tűnik hogy orbánék befaroltak a média törvénnyel,valószínű módosítva lesz, az mszp és lmp meg gyorsan szeretne még a szabadság harcos színében tündökölni...

    VálaszTörlés
  15. "A Jobbik erre reagálva leszögezte: az LMP által kezdeményezett rendkívüli ülést nem támogatja, mivel az pótcselekvés. A párt szerint ez a lépés ugyanolyan kapkodást jelentene, mint az új médiatörvény megalkotása volt, ráadásul - hívják fel a figyelmet - a Fidesz még az Európai Unióval tárgyalásokat kíván folytatni, "nem áll készen a törvénymódosításra"." (kuruc)

    Hát ez nagyon gyenge. Bevallom, Vonáéknak engem is sikerült átverni.

    mm

    VálaszTörlés
  16. Mantis, nem lesz módosítás, ezt már nagyon világosan leszögezte Orbán. A Jobbik pedig el fogja játszani a kis jelenetet miszerint azért nem támogatta a rendkívüli ülést, mert azt hitte, hogy lesz módosítás. Nekem ennyi talán már elég is.

    mm

    VálaszTörlés
  17. Itt lenne az alkalom, hogy benyújtsák a módosító javaslataikat vagy bemutassák az izlandi példát, erre meg mit csinálnak....
    Igen Mantis jól mondod, az MSZP/LMP páros igyekszik meglovagolni a Fidesz ballépéseit, a Jobbik meg inkább ássa a saját sírját lassan saját szavazói körében is...

    VálaszTörlés
  18. Vajon mit igérhetett Orbán Vonának? Csak nem azt, hogy a következő választásokon, miután a Jobbik már az 5 százalékot sem érte el, majd csatlakozhat pótlakájként a fidesz-kdnp koalícióhoz?

    mm

    VálaszTörlés
  19. Én még várok ezzel mm...nem legyintgetek meg sírok. Te persze azt teszel amit jónak lácc...
    Akármi is ez, nem tartom valószínűnek hogy a Jobbik a saját koporsójába verje a szöget.

    VálaszTörlés
  20. mm, nem hiszem hogy orbánnak bármit is kellet volna ígérnie, szerintem csak leszóltak "fentről".

    VálaszTörlés
  21. A választások előtt az volt a véleményem, hogy most vagy anarchia következik, vagy diktatúra. Lehet, hogy mindkettő bejön? :)

    Móz, nem mondd már, hogy egy indexen megjelent LMP-s felhívás bármilyen jelentőséggel bír! Az LMP is csak azt teszi, ami szerep ki van neki osztva. Az MSZP is. És a Jobbik is.
    A kormány meg teszi a dolgát... :)

    Mindenesetre ha valami csoda folytán a Jobbik nyerte volna a választást, akkor
    a) már rég ledózerolták volna az országot
    b) egy olyan párt nyerte volna amely szintén dróton kapja a teendőit.

    Melyik a jobbik? Ebből a szempontból talán még is csak jobb ez a mostani helyzet, mert kaptunk egy kis időt az erőgyűjtésre, miközben globálék hatalma folyamatosan csökken.
    A hét leginkább jelzésértékű eseménye szerintem az, hogy az iráni nukleáris helyzet kivizsgálására a meghívót - soros elnökként - mi kaptuk meg. Ebben van némi izgalom, de a médiatörvényben lószar se. Ne engedjétek begyűrűzni ezeket a negatív gondolatokat, mert akkor elérik a céljaikat!

    És egyébként is, ugyanmár! Ti még tényleg hisztek még a politikában? Tényleg ilyen szarságokon vitatkoztok, hogy mit mondott az lmp, meg hogyan reagál Vona, meg mit fog szólni brüsszel?! Ébredjetek testvéreim, a megint bedőltetek a színjátéknak!

    TT

    VálaszTörlés
  22. TT, ha kiderül, hogy nincs ellenzék, akkor tovább fog tartani az ország haldoklása, mert akkor nem csak 4 évig lesz narancsdiktatúra és valszeg mi leszünk az utolsók az EU Titanicon. Tudod mi történik, amikor elsüllyed egy nagy lebegő bazár és te még nem távolodtál el tőle?Nos, ez a tét és ez nem jelentéktelen.

    mm

    VálaszTörlés
  23. Aki többet várt a választások eredményétől, az elég naiv volt. Nekem semmi bajom a Jobbik tevékenységével. Egyébként a képviselők is emberek. Nekik is 24 órából áll egy nap. Ebben a törvénykezési rohanásban nemigen jut idő másra.
    Nem várhatják a nemzeti érzelmű magyarok, hogy a jobbikosok csináljanak mindent. Fel kéne ébredni. Önszerveződés!

    TT!
    Ha egy nemzeti kormányunk lenne, már ledózerolták volna? Akkor, minek ébresztgetitek az embereket?
    Kisebb nagyobb csoportokkal ugyanígy bánnának el a logikád szerint.
    Amit nem látnak az emberek az a mérték. Más egy választásokon győztes párt kormánya és más egy társadalmi csoport fajsúlya.
    A politika a közösségi élet színtere. Adjuk fel?
    Nem tehetjük, mivel az ember közösségi lény is.

    Igazi magyarok vagytok!

    VálaszTörlés
  24. Mózinál a pont. Én is ezen tanakodtam, hogy egy süllyedő hajón "megkaptuk" a kormányrudat. Ráadásul a jéghegy igencsak közel van, úgy érzem. Hallhattunk már megszűnő euro-ról elemzéseket stb.

    VálaszTörlés
  25. OFF

    Névtelen erre a jószágra gondoltál egy másik bejegyzésnél?

    http://www.sg.hu/cikkek/79257/elkeszult_a_kinai_lopakodo_prototipusa

    VálaszTörlés
  26. moonlight, igen erre, de én ezt egy szűk körben láttam először és tolmácsok fordították ( na ezen is lehet jót röhögni) mi is azt tettük, röhögtünk hangosan, hogy mit lépnek erre az amcsik, most megy éppen a fő hadügyőr tárgyalgatni.Hihihi vegyes társaság volt dél amerikai meg ázsiaiak és oroszok, egyiknek sem bírom a nyelvét de nagyon megértettük egymást.

    VálaszTörlés
  27. Ja és még valami, nem bújtunk egymás valagába hanem éreztük hogy szükségünk van egymásra.Ki ki a saját súlya szerint, azt mondanom sem kell, hogy én voltam a pehely súlyú.

    VálaszTörlés
  28. A 100 majom kísérletet gondolom mindenki ismeri. (aki nem nézzen utána) Olvastam pár könyvet és ami azokban állt engem teljesen meggyőzött. valóban lehetséges az, hogy egy bizonyos szint után a hatás beindul. csak el kell érni a megfelelő számú tudatos embert és ezek hatására meg fog változni a világ. A begyöpösödött gondolkodásmód és a korábbi sztereotípiák a jövő zenéi lesznek.

    Most részleteiben nem fejtem ki, mert nem 1-2 oldalon van ez elmagyarázva, (egy sör mellett szívesen elmesélem annak akit érdekel :) Olvassatok utána és ha van ellenérvetek mondjátok el.

    Valódi tudósok (fizikusok, meg más kísérletezők) kutatják már jóideje ezeket a témákat de érthető módon ezek el vannak hallgatva a médiában. Utána kell nézni mert ezek a kíséletek bizonyítékok rá, hogy van abban valami, hogy igenis mindenki hatással van a gondolataival és tetteivel a környezetére - még ha nem is hisz benne.

    Ezért minél több tudatos ember lesz annál valószínűbb a pozitív irányba történő változás.

    Az elit terveit is meg lehet változtatni. Jelenleg van egy tervük, de nagyonis elképzelhető, hogy ha változik a helyzet új terveket kell csinálniuk. esetleg jobbakat - mármint olyanokat amik jók lesznek nekünk is. Erre van valós esély. Csak el kell kezdeni a pozitív energiákat terjeszteni. A pozitív példa ugyanolyan ragadós tud lenni mint a negatív. És ezzel elkeztük visszafordítani a folyamatokat.

    Nem mese. Próbáljátok ki. Működik kicsiben és működnie kell nagyban is.

    Különben az elittel kapcsolatban a medvés vicc jut eszembe, mikor a medve készít egy halállistát és odamegy hozzá a nyuszika.

    - Te medve, hallottam, hogy készítettél egy halállistát. Igaz ez ?
    - Igaz
    - És én rajta vagyok?
    - Rajta
    - És nem lehetne, hogy kihúzz erről a listáról ?
    - De. Miért ne ?

    Az elit gondolkodása egyre jobban körvonalazódik előttem. De ahogy az emberiség tudat-szintje emelkedni fog az elitnek is változtatnia kell a korábbi elképzelésein. És nem azért mert félnek, hogy dugába dől a tervük, hanem azért, mert változnak az emberek és a megváltozott helyzetre másmilyen válasz kell mint eddig.

    Ugyanis ezeket a tanulmányokat mind komoly szaktudású emberek készítik. Akik majd szépen elmondják az elitnek, hogy változtatni kell a stratégián és a taktikán mert a korábbi manőverek már nem válnak be.

    Ezt a változást nem a politikusok fogják elérni - ők csak jól fizetett színészek - hanem, mi. emberek. Magunkon és a környezetünkön kell dolgozni és a hatás nem marad el.(Ez a hatás ki fog hatni a politikusokra is...)

    Komolyan hiszek ebben. :)

    Aki nem tudatosodik, az az elit szolgája marad. Az ő érdeke is, hogy feleszméljen álmából. Erről kéne beszélgetni nem a politikai eseményekről. Arról hiába beszéltek. Nem fog változni tőle semmi. Elmondhatjuk itt ötvenszer, hogy a kormány korrupt. Na és ? Kit érdekel ? :-) Engem az érdekel, hogy milyen módszerekkel lehet emberekre hatni, hogy elkezdjenek végre már gondolkozni. (Nem könnyű!)

    bukovinai.

    VálaszTörlés
  29. Misi látom nem érted, elmagyarázom.
    Ha azt hiszed, hogy azért ébresztgetek, hogy a Jobbik kerüljön kormányra, akkor nagyot tévedsz. A tájékozottabbak mind egyetértenek abban, hogy amennyiben tavasszal a Jobbik nyeri a választásokat, akkor már régen bedöntötték volna a forintot, a kereskedelmi bankok felsőbb utasításra kivették volna a parkoltatott pénzeiket - magyarán az eddig infúzión vegetáló gazdaságról elvágták volna a kábeleket, hadd omoljon össze. Lehet, hogy ez lett volna a jó, mert akkor néhány évnyi káosz után talpra állhatnánk, de nem biztos, hogy ilyen egyszerű lett volna... Nem célszerű a "mi lett volna, ha" fejtegetésekbe belemenni, de biztos vagyok benne, hogy a Jobbik nyerését követő néhány órában a világsajtó olyan pánikot keltett volna, amelyben az egész nyugati világ szemében (már így is) azt a képet festették volna, hogy egy írtó veszélyes, náci-örökös rasszista-fasiszta-antiszemita kormányzat került Magyarországon hatalomra. És bár mi magunk ezeket a jelzőket már megmosolyogjuk, de sajnos nyugaton ezeket még komolyan veszik az emberek. Ne legyenek kétségeid, hogy nem lettek volna igen komoly beavatkozások az ország életébe, nem csak gazdasági, hanem akár katonai szinten is.
    Ne tévesszen meg, hogy pl. Szlovákiában működhetett egy látszólag nacionalista kormány, mert az ő megengedett tevékenységük is csak arra irányult, hogy a magyarság helyzetét nehezítsék. Ugyanis ez az egyik fő cél. A globalisták vezetése tisztában van a magyar múlttal, és ha nem tűnt volna fel 500 éve lakat alatt tartják az országot. Ez nem véletlen.
    Ebben a geopolitikai helyzetben egyelőre nem lehet Magyarországnak magyar nemzeti kormánya. Ahhoz még gyengülnie kell a nyugati háttérhatalomnak, és erősítenünk kell a keleti befolyást, de csak addig a mértékig, amíg a talpunkra nem állunk.
    A Jobbik programja szerintem is elfogadható. Ha azon következetesen végigmenne egy kormány, biztos, hogy néhány év alatt ki lehetne kecmeregni a gödörből, azonban ez totálisan ellentétben van a jelenlegi hatalom akaratával. Bogár László fogalmazta meg a leginkább érthetően, hogy ezt a kis időt, amit most kaptunk (ezzel a félig liberális, félig nemzeti színű kormánnyal) arra kell használni, hogy felkészüljünk azokra az időkre, amikor olyen programok kerülnek bevezetésre, melyekkel szembefordulunk a birodalommal. 2006-ban néhány óra alatt szétszedték volna az országot, 2010-ben talán némi diplomáciai fenyegetőzés után tették volna meg ezt, de talán néhány év múlva már fogatlan lesz ez az oroszlán. Remélhetőleg helyette nem kapunk egy másik OROSZ-lánt.
    :)

    TT

    VálaszTörlés
  30. TT!

    Csak az írásodban lévő ellentmondásra szerettem volna felhívni a figyelmet.
    Hogy mi lett volna, azt ne jósolgassuk.
    Azt hiszem az a probléma, hogy itt sincs rajtam kívül senki, aki világosan látná, hogy az elit megnyerte ezt a háborút az emberiség ellen.
    Ennek ellenére, ezzel a tudattal küzdelmet végigcsinálni az e világi vereség biztos tudatában.
    Az egész emberiség a szakadék fölött lóg Isten kegyelméből. A fonál, ami tartja, egy nagyon - nagyon kis létszámú csoport. Ezek egy kisebb része világosan látja és értelmezi a helyzetet, s ezzel realizálja az evangéliumot, más része nem látja, de a felhívásnak eleget téve engesztel!
    A Jobbik fiatal vezetőit valszeg már nem e világi hatalomba szánták, bár ki tudhatja...
    Szerintem Ők már az új világra "tanulnak", most.
    Tudod a "csodák", csak a tudatlanok számára csodák.

    VálaszTörlés
  31. A negyedik mondatból kimaradt egy kell.
    Elnézést!

    VálaszTörlés
  32. Misi bátyám, sok igazságod van, de Egyvalakit nem tudtak legyőzni. Szerintem az elit nem nyerte meg a háborút, ezt csak elhitették veled. Nem nyertek, ennek ékes példája vagy Te magad is, és ez a blog is. Egy idézet talán megvilágítja Neked is, hogy ebben a kérdésben mi a valóság:

    "A világban szorongattatástok lészen , de bizzatok ,
    Én meggyőztem a világot "

    TT

    VálaszTörlés
  33. Ha az elit már nyert volna, akkor világkormány volna, kár volt ilyent irnod Misi. Máshol már említettem ,hogy a politikai vita felesleges energia pocsékolás részünkről, ami kimondottan az ő érdekeiket szolgálja, ugyhogy hanyagolni kéne szerintem.
    Szulthan

    VálaszTörlés
  34. @TT!

    Nem figyeltél eléggé.
    Nem véletlenül írtam az "e" szócskát a világ elé.
    Nem hiszem, hanem látom. kicsit furcsállom, hogy ennyire ledegradálod Őket. Gondolod, hogy nincsenek fölkészülve?
    Én egyáltalán nem félek Tőlük, sőt hálás vagyok Nekik. Nélkülük az emberiség még egy két évezredet elbolyongott volna a mai logika szerinti útvesztőben. Ők is a eredeti bűn által elindult válság "termékei". Viszont volt bátorságuk levonni a konzekvenciát. E világot régóta a gonosz vezeti. Illő, hogy "megjutalmazza legjobb szolgáit". Isten hagyja, mert ez mindenki üdvét szolgálja. No persze csak addig, amíg szükséges. Mi emberek vagyunk, most az emberiség kerül a keresztre. A megfeszíttetés átélése szükséges.
    nem középen vagyunk, hanem jobbról és balról.
    Ez az egy választási lehetőség áll rendelkezésre mindenkinek. Az elit tagjainak is.
    Elmélkedés helyett készülődni kéne, hogy a döntő pillanatban a helyes oldalon legyünk.

    VálaszTörlés
  35. Misi elgondolkodtató amit mondasz, minden bizonnyal megvan az elit szerepe is az Egészben, különben nem létezne. És még lehet, hogy egykor tényleg hálásak is leszünk nekik, ha miattuk történik meg az emberiség magasabb szintre emelkedése.
    Szulthan

    VálaszTörlés
  36. Ezért írtam korábban, hogy a globalisták a globalizációval is bizonyos szempontból Isten tervét valósítják meg - akarva, akaratlanul. Kraft nem értette, de látom Misi Te igen.

    TT

    VálaszTörlés
  37. Misi : Azért a kritikai látásmódot próbáld meg alkalmazni MINDENNEL szemben. Az elit szajkózásaival szemben is. Az elit legtöbbször hazudik, mert ez az érdeke. Csak úgy tud félrevezetni ha mindig mást mond mint ami valójában van.

    Hogy a teremtés hogyan történt, és hogy mi pontosan miért is vagyunk itt ezt mindenki csak találgatja. Voltak próféták akik talán egy magasabb tudat szinten lévő dimenzióból kapják a "látomásaikat" és az információikat. Egy felsőbb világból. Ami gyakorlatilag itt van körülöttünk, de csökkent képességű érzékszerveink képtelenek az érzékelésükre. Valójában egy frekvencia hálózatban vagyunk ami puszta energia áramlás csak az agyunk alakítja ezt a hálózatot olyanná mint amit mi életnek nevezünk és érzékszerveinken keresztül megtapasztalunk.(az agy egy elektromágneses-jel feldfolgozó)

    Azon például elgondolkoztatok már, hogy a védák, a gyógyitás ismerete, a különböző szimbólumok honnan vannak ? Mert ugye nem akarja azt mondani senki, hogy a semmiből egyszercsak rájöttek az emberek... (ez olyan mese mint az evolúciós mese) Én csak azt tudom elképzelni, hogy egy magasabb rétegből küldték le az ismereteket, hogy tanuljunk. A próféták is innen kapták amit tudtak. Léteznek ezek a magasabb rétegek csak mi nem vagyunk képesek felfogni a létüket. Az 5 érzékszervünkre hagyatkozunk pedig vannak dolgok amik megmagyarázhatatlanok ha csak a newtoni fizikát vesszük alapul.

    A Korán szerint a kabbala tudását "angyalok" hozták le a földre. ÉS a kabbalában a jelen világunk síkjai fölött van még vagy hét spirituális szint.(vagy nem tudom hány) Meg 125 lépcsőfok, meg ilyenek. Szóval ez a szint ahol mi most vagyunk amolyan belépő féle. Az állati szint után jön ez. De ez még koránt sem a végállomás. Még van mit fejlődni és hova.

    A cél nem az elpusztítás, hanem a tanulás, hogy egy felsőbb szintre tudjunk jutni. (Gondoljunk a reinkarnáció-ra vagy a buddhizmusra, nem véletlenül vannak ezek a gondolatok. Ezek az elgondolások felülről jöttek. Nem az ősember jött rá, hogy meridián központjai vannak meg csakrákon keresztül áramlik az élet energia. Ezt valaki megmondta nekünk - aki tudta.)

    Én ezt úgy képzelem el, ahogy mi bele tudunk avatkozni pl az állatok életébe, a felsőbb szintekről ugyanúgy be tudnak avatkozni a mi életünkbe. Próbálnak tanítani minket, hogy fejlődjünk. sugallnak, jeleket küldenek, stb.

    De nem a vilégvége a cél. Nem az, hogy elpusztuljunk hanem, hogy fejlődjünk.

    Az e világi harc nem önfeladást jelent, hanem önmagunk felvállalását. A tanulást és a belülről jövő szándékot, hogy jobbá tegyük magunkat. Az elit is csak azért pofozgatja az emberiséget, mert az emberek nagyobb része inkább az állati szinthez vonzódna, ahol állatias ösztöneinek hódolhat. Ahelyett, hogy egy magasabb szellemi/lelki szintre jusson.

    Ha tömeges tudat szint emelkedés lenne az elit feladata alapvetően meg kellene, hogy változzon. Nem ?

    Persze, ha ez nem történik meg, akkor lehet egy "reset" gomb amivel a fizikai testeket kiiktatják és egy másik kísérletbe fognak. De akik ezen a szinten elérték amit kell azok ide már nem jönnek vissza, hanem egy magasabb dimenzióba lépnek ahol szintén tevékenykedhetnek és fejlődhetnek, tanulhatnak tovább.

    Elég fantasztikus amiket összehordok ? :-) Nem baj. Jelenlegi tudásom alapján hajlok rá, hogy így képzeljem :)

    bukovinai.

    VálaszTörlés
  38. Egy kis hang-anyag. Akinek van kedve/ideje ilyenekkel foglalkozni :

    http://www.youtube.com/watch?v=g3i5zxqEsA4&feature=related

    bukovinai.

    VálaszTörlés
  39. http://www.youtube.com/watch?v=dsWQ5iSvkP4&feature=related

    Ez jobb :)

    VálaszTörlés
  40. Moto, csak nem azért megy át a Jobbik fideszes lábtörlőnek, mert valamelyik vezetőjéről is vannak kínos hangfelvételek? Mert ugye nem nehéz kitalálni, ki áll Csányi ellenségei lehallgatása mögött...

    mm

    VálaszTörlés
  41. Moto, még most sem érted, hogy miért nem akarta Novák a jobbikos fórumot? Eleinte bele-egyezett, de aztán hírtelen bekapcsolta a rückwerzet, mert közben valszeg megjött "valahonnan" az utasítás, hogy verboten. Miért is verboten? Hát ugyanazért, amiért a Jobbik már alig szervez lakossági fórumokat: a párt nem akar kapcsolatot a szavazó bázisával, mert valóban nem egy húron pendül vele és nem akarja, hogy ez túl nyilvánvaló legyen.

    mm

    VálaszTörlés
  42. Nono urak, nem kell feleslegesen veszekedni!

    VálaszTörlés
  43. ... és ez megmagyarázza azt is, hogy a párt kinyiffantotta a Gárdát miután már nem volt rá szüksége a parlamentbe jutás után.

    mm

    VálaszTörlés
  44. ... és tudod mi fog most következni, Motokám? hát semmi.. a Jobbik elérte, hogy sokan, akik allergiásak a fideszre ne az mszp-re szavazzanak csak azért, mert nem akarnak narancsdiktatúrát, hanem szavazzanak inkább a Jobbikra.. és most a Jobbikkal együtt gyakorlatilag nem is 2/3 -os többsége van a fidesznek, hanem 4/5 -ös.. ügyes, de ezzel a Jobbik be is fejezte küldetését... nincs igazam? hajrá, bizonyítsa be a Jobbik, hogy valóban az, aminek mondja magát: nemzeti ellenzék.. itt az alkalom a szájkosártörvénnyel (ezt már tegnap elszúrta a Jobbik) és hamarosan az alkotmányozással.

    mm

    VálaszTörlés
  45. Mózes : most komolyan : kit érdekel ez ? :)

    A Jobbik megy a maga útján ( kényszerpályán) mi meg tegyünk amit meg tudunk tenni.

    És ha elkezdenének pattogni talán jobb lenne bárkinek ? Nem. Majd ha szépen ébredeznek az emberek attól lesz jobb. És ha esetleg történne valami, ami miatt a Jobbik fölötti fékek megszűnnének, akkor legalább lesz egy hivatalos politikai szervezet ami még magyarnak látszik. (mert a többi már nem is látszik annak...)

    bukovinai.

    VálaszTörlés
  46. Jobbik "fan" vagy, Moto? szerinted ez úgy működik, mint a rock vagy a foci? ennél tuti hogy jóval többre vagy képes, csak vedd elő az eszedet.

    mm

    VálaszTörlés
  47. Csak nem az MFNK-ra gondolsz, buko :) vicces..

    mm

    VálaszTörlés
  48. Mózi!
    Ha most csaj lennél azt hinném menszeszed van. Hagyjál már békén lécci! Ha erről akarsz témázni, címezd akinek akarod. De engem ne zaklass már olyan témával ami nem érdekel.
    Itt van Buko, mondott egy véleményt, reagálj arra.!

    VálaszTörlés
  49. Csalódtam benned mm. Becsüllek az éleslátásod miatt meg minden de ez a csapongó hozzáálás a fidesz, jobbik, imre témában eléggé irritáló. Az ilyen elhamarkodott lereagálásaiddal csak magad égeted.

    VálaszTörlés
  50. Gyerekek! Péntek van, mindenki fáradt már. Nyugodjatok le, kapcsoljátok ki ezt a szar gépet, oszt irány a család/haverok/foci stb., kinek mi.

    Jó hétvégét!

    TT

    VálaszTörlés
  51. Mantis, nincs itt semmilyen elhamarkodás, a tegnapi események csak az utolsó csepp volt, de már hónapok óta homály van a Jobbik körül és csak az nem látja, aki nem akarja. Amúgy nem szoktam csapongani és most sincs miért különösen izgulnom. Tudod, nekem már nincs veszíteni valóm, nem vagyok már a munkapiacon, nincsenek adósságaim sem nagy igényeim, viszonylag nyugis helyen élek és ha már az ország teljesen dél-afrikai színtre került, van hová mennem is. Inkább olyan fiataloknak kellene izgulni és nem mindent sületlenül lenyelni, mint te, aki még nem a visszapillantóban nézi az életét. Attól, hogy vki csukott szemmel vmelyik párt "fanja" még nyugodtan hajléktalanná válhat a következő kanyar után és ez nem csak a Jobbikra érvényes persze.. engem amúgy az sem zavarna túlságosan, volt már, amikor az utcán éltem és ami az élelmet illeti, rengeteg patkánypecsenye rohangászik körülöttünk hehe..

    mm

    VálaszTörlés
  52. o-óóóó...beindult a rinya...XD Erre már nem vagyok vevő...

    VálaszTörlés
  53. Mózi : Nem arra gondoltam.
    Most mi lesz ? Barkóbázunk ? :-)

    bukovinai.

    ui: végighallgattam az egész UD Zrt-s anyagot. Érdekes élmény volt :)

    VálaszTörlés