2010. december 15., szerda

I.e. 10.000

Bizonyára vannak, akik még emlékeznek az I.e. 10.000 című a filmre. Sőt olyanok is lehetnek, akik még látták is… :) Nem mostani film, azonban érdemes egy kicsit „mai szemmel” megvizsgálni, mert sok mindent elárul! Roland Emmerich alkotása ez a történelem előtti időkben játszódó kalandfilm. Sokan sokféleképpen írtak már róla, és mivel ez nem is egy filmkritika akar lenni, ezért sokkal inkább arra hívnám fel a figyelmet, hogy bármilyen furcsa is, de ennek a filmnek van mondanivalója… :) Emberünk származását első körben igyekszem nem firtatni.
Tudni kell, hogy a Hoolywood-i filmgyárak előszeretettel keverik össze az igazságot félrevezető hazugságokkal. Ez egy régi trükk, úgy hívják: igazságba ágyazott hazugság. Nem kell hozzá nagy ész, hogy rájöjjön az ember miért teszik ezt. Az indíttatás talán az lehet, hogy az ilyen filmeket megrendelő elit körök „szeretnek fecsegni”. A birtokukban lévő tudásanyaggal szeretnek kérkedni, de kizárólag úgy, hogy a teljes igazságot azért ne fedjék fel, csak adagolnak, csöpögtetnek belőle, hozzákeverve némi baromságot és szemenszedett hazugságot is, csak hogy fenntartsák az – általuk - jó rég óta kiharcolt összezavarodottságot az emberek fejében.
Így, az orruknál fogva el lehet irányítgatni az embereket jó sokáig nem igaz? :)
Nos, ebben az időszámításunk előtt 10.000-ben játszódó kalandfilmben sincs másképpen. Aki egy kicsit is nyitottabb szemmel utánanéz a jelenkor eseményeinek, az könnyedén rájöhet, hogy az eddig nekünk bemeséltekkel kapcsolatban van egy kis bibi – az élet sok területén, de ami a ma hivatalos történelmet illeti, ott végképp nagy a gáz. Nem is olyan kicsi ez a bibi, fogalmazhatnánk úgy is, hogy a középiskolai történelemkönyveket nem átírni kellene, hanem kidobni és megírni végre az emberiség valódi történelmét. Sajnos erre most itt nem vállalkozhatunk, annál inkább koncentráljunk tárgyban forgó film érdekességeire!
Ami már a legelején feltűnhet a figyelmesebb nézőnek az az, hogy ezek a mukik ott tízezer éve tökéletesen hasonló kiforrott nyelvezettel beszélnek mint ma, és ráadásul megértik egymást a különböző „törzsek”. Nem emberek, ez nem csak afféle filmes kényszer, mert valahogyan meg kell szólalnia annak a szerencsétlen színésznek, hisz nem sokan vannak, akik képesek végighallgatni 2 órányi érthetetlen makogást – ahogyan a hivatalos történetírás szeretné beállítani az őskori embert. Nem, itt arról van szó, hogy vannak, akik pontosan tudják; az „aranykor” embere egyáltalán nem volt butább, mint a mai ember, sőt… Az egyre szélesebb körben ismertté vált fennmaradt nyelvi és írásos emlékek ékesen bizonyítják, hogy a jó sok évezrede már az egész Földre kiterjedt, teljesen kifejlett nyelv létezett, melyről nem mellesleg a Biblia is említést tesz:
Mind az egész földnek pedig egy nyelve és egyféle beszéde vala.”
S bár ha egyáltalán eljut a tudatukig a popcorn rágcsálása közben ezt valószínűleg sokan megmosolyoghatták, attól még a tény tény marad, tehát az első lépése igaz a filmnek! Menjünk tovább!

Ezt követően vizsgáljuk meg a főszereplőket! Van egy jóképű nagy vadászunk, meg egy ősemberhez mérten igencsak szép kékszemű csajszink. Erről a párosról később kiderül, hogy legendává vállnak – ennek nem kis jelentősége van. A sminkesek javára legyen mondva, hogy meg sem próbálták ősemberekké tenni a szereplőket, és milyen igazuk volt! Miért lett volna a tízezer évvel ezelőtt élt ember genetikailag más, mint a ma élő? Ki tudná pontosan megmondani, hogy az emberi lény számára milyen időlépcsőkben zajlik az evolúció, már ha egyáltalán a darwini elméletet egyáltalán elfogadjuk?
És nézzük csak meg a nevüket! A srác D’leh, a lány Evolet névre hallgat. Hm… Nem is tudom, de nekem az Evoletről kapásból az jutott eszembe: Éva. S ha az időtávot is figyelembe vesszük, akkor az Ádám név sincs annyira messze a vadász-gyerekétől... Azt nem tudni, hogy a készítők egy alternatív feldolgozását akarták-e megmutatni Ádám és Éva történetének, vagy csak a fantázia alkotta-e neveket, mindenesetre a mítoszoknak van egy olyan tulajdonságuk, hogy a kiindulási alapjuk valamilyen formában nagy valószínűséggel tényleg megtörtént – csak mire eljutott hozzánk a történet, már teljesen ki lett csavarva. No de ne álljunk le a névelemzésnél!Emberünk, asszonyát kiszabadítandó kénytelen átvágni a – vélhetően Egyiptomi - sivatagon a „kígyó fejéhez”. Már ez a kígyó feje is megérne egy értekezést, azonban a lényeg most következik. Kiderül, hogy az egyiptomi piramisokat mamutok segítségével építették, és egy földönkívüli lény rendelte meg. Gondoljuk csak végig mit is jelent ez a filmben megjelenő feltételezés! A hivatalos történelem legfeljebb (maximum!) 4500-5000 évesre teszi a piramisok korát. Szerencsére ma már sok sebből vérzik ez a minden bizonnyal hamis kormeghatározás, pl. ha megvizsgáljuk a hatalmas kőépítmények víz által okozott eróziós nyomait, összevetve azzal a ténnyel, hogy azon a környéken tízezer éve nem volt komolyabb esős évszak... Hogy Egyiptom mai vezetése miért ragaszkodik ennyire ehhez a dogmához, annak nagyon egyszerű oka van: nem szeretnék ha kiderülne, hogy az ő idegenforgalmi látványosságukat, a világ egyik csodáját nem az ő őseik építették. A mai egyiptomi lakosok ősének tekinthető berbereknek mondhatni semmi közük nincs a piramisépítő hatalmas kultúrához, ők (is) csak egy létező civilizációt rohantak le – mint oly sok más helyen a Földön ez megtörtént az elmúlt évezredekben. Ezekről a hódító népekről lerí, hogy fogalmuk sincs az előző kultúrákról, azok tudásáról, egyszerűen csak élnek azon a területen, és árulják a kis szuveníreket a – talán – még kevésbé képben lévő turistáknak.Szóval úgy néz ki, hogy a film pedzegeti ezt a témát is, méghozzá sikerrel. Érdekes módon nem hördültek fel a hivatalos körök, hogy miért tették olyan régre a piramisok építését. Az igazságnak van egy olyan tulajdonsága, hogy nem szorul védelemre, és nem lehet örökké lefedni sem… Az akadémikus történészek tehát kussolnak – jól teszik.
Aztán ott van ez a földönkívüli tag is. Első hallásra az embernek sci-fi filmek jutnak eszébe, azonban aki veszi a fáradságot, és végigböngészi az őskori kultúrák fennmarad művészetét, az rá fog döbbenni, hogy az emberiség történelmébe földönkívüli beavatkozásra sor kerülhetett már több ízben is – erre rengeteg bizonyíték van. És nem csak egy adott helyen, de szinte az összes említésre méltó kultúrában.
Csak néhány példa:
Egyiptomban Ozirisz, Hórusz és Ízisz esete, Mezopotámiában Enki, Enlil, és Inanna története – és ha egy kicsit más formában is, de nem mellesleg ugyanazt az ankh vagy kopt keresztet tartja kezében az „egyiptomi” Anubisz, mint a „sumér” Inanna…
 

A szárnyakról se feledkezzünk meg, egy korabeli művész hogyan másképp tudná ábrázolni azt, ha valaki az égből jött…?
Balról jobbra: Hórusz (a sólyom), Ozirisz a főnök, és Ízisz, a „nő”.
Anélkül, hogy nagyon belemennénk az egyiptomi hitvilágba, a hivatalos történetírás szerint ők „istenek” – szerintem meg sima földönkívüli humanoidok…
Az inkáknál ott volt Inka (aki talán a sumér Enki megfelelője?), aki tudvalevő szintén nem az általa irányított nép sorából került ki. Folytathatnánk a sort, de ezekről a dolgokról mindenki megbizonyosodhat, pl. menjen el nézze meg a Denderai Hathor templom hieroglifái között látható űrjárgányokat… Mielőtt a hívők felhorkannának gyors egy kérdés: Isten miért ne teremthetett volna a végtelen világegyetem egy másik pontján – akár jóval előttünk is – hozzánk hasonló humanoid lényeket? A tér, az idő, és a létformák is végtelenek…
Tehát. Számomra egyértelmű, hogy a film e tekintetben is az igazságról próbálja meg lerántani a leplet – mégpedig megmutatva azt, hogy a Föld szinte minden kontinensén megtalálható piramisokat, és ókori civilizációkat földönkívüli intelligencia befolyásolhatta, fejlesztette fel, vagy vonta rabigába. S ki tudja? Ez a folyamat véget ért-e a fáraókkal? Napjainkban terjedő vérvonal elméletek azt igyekeznek bebizonyítani, hogy mai világunkat irányító „angolszász” uralkodó ház története visszanyúlik Egyiptomig. Teljes képtelenség lenne? Nem hinném. De ez már egy másik történet! Vagy mégsem…?
Aztán ott vannak a filmbeli mamut építőmunkások. Merőben új elméletnek tűnik, de kénytelen az ember hitelt adni neki, hiszen így kissé könnyebbé válik elhinni, hogy ezeket a több száz tonnás köveket valahogy még is csak felhúzták az építmények tetejére. Ráadásul nem egy kutató vallja, hogy az ember sokkal régebben él itt a Földön mint azt tanítják ma, ezáltal együtt élt olyan őslényekkel is, melyekről azt hinnénk, hogy egy hatalmas időszakadék van közöttük és az ember között. Érdemes utána olvasni az perui icai köveknek, amelyeken ember és dinoszauruszok vannak együtt ábrázolva, vagy pl. Michael A. Cremo kutatásainak. Cremo „Az emberi faj rejtélyes eredete” c. könyvében olyan bizonyítékokat tár elénk, amelyek alátámasztják azt, hogy a jelenleg ismert darwini elképzelés nem helyes.
Arra a felfedezésre jutott, hogy az utóbbi százötven évben a régészek és az antropológusok hatalmas mennyiségű olyan bizonyítékot fedeztek fel, amelyek azt támasztják alá, hogy a Földtörténeti korok több millió éves ideje alatt szinte teljes tartamán keresztül olyan emberi lények, amilyenek mi is vagyunk, ugyancsak léteztek a bolygón…
Nem utolsó sorban érdemes a – ki tudja milyen mély gyökerekkel rendelkező – magyar népmese- és hiedelemvilágot is áttekinteni ilyen szemmel, hogy is van azokkal a sárkányokkal?
Úgyhogy úgy néz ki, hogy a mamutok is jó helyen és időben vannak a filmben.

Eddig tehát megállapíthatjuk, hogy a film - bár sok tekintetben meredeknek tűnő dolgokkal jön elő, de – történelmi szempontból mérföldkőnek számító alkotás. Mindez becsomagolva egy lánykiszabadítási akcióba, hogy a kevésbé gondolkodó nézők is kapjanak valamit. :)

No de mi a trükk? Hol a levesbe kever húgy? Igazat szólnak, de mégsem támadja a film készítőit a tudós társadalom egésze? Hogy is van ez?
Két dolog lehetséges.
Az egyik, hogy egy ilyen jellegű akciófilmmel akarják nevetségessé tenni az eddig elhallgatott alternatív kutatási eredményeket – a régi trükk szerint: tedd nevetségessé, és mindenki csak mesének fogja gondolni azt is, ami igaz. Ráadásul ezt a verziót talán az is alátámaszthatja, hogy megjelentek olyan kutatási irányzatok is, melyek közeli kapcsolatot vélnek felfedezni a magyar, a sumér, és az egyiptomi kultúrákkal – ha ez tényleg igaz, akkor már érthető egy olyan lépés, ahol az ezen ókori kultúrák alapítóit igyekeznek sötétnek, gonosznak, vagy idegennek ábrázolni.
A másik lehetőség, - és én inkább e felé hajlok – hogy a film készítői igyekeztek annyi valóságot átadni, amennyit csak bírtak egy film keretein belül. Talán erre a dózisra még a „vezérkar” is rábólintott, ki tudja. Nagyon úgy néz ki, hogy a filmet készítő csapat szinte kivétel nélkül zsidók. No de ebből mire lehet következtetni? Arra, hogy hülyítenek minket már megint, vagy arra, hogy a tűzhöz közelebb ülő néhány jobb szándékú ember megpróbáltak nekünk elmesélni valamit, amit másképp nem tudtak volna?
Mindenki meg tudja magában válaszolni a kérdést…


2010. december 6.


TT

24 megjegyzés:

  1. TT,

    épp ma beszélgettem a lányommal, és magyar nyelvből azt tanította nekik a "tanárnőjük", hogy a héber minden nyelvek őse.
    2010 december, gimnáziumi magyar nyelv oktatás... No comment...

    VálaszTörlés
  2. Velorex

    Te jó ég... Ezek aztán tényleg arcátlanok, ezek után meg sem lepődöm a "Magyar" Tudományos Akadémia antimagyarizmusán.
    Filmet sajnos nem láttam, de érdekesnek tűnik a "piramisok építése mamutokkal" elmélet a többivel egyetemben. Sok hollywood-i szenny mellett általában kiadnak részben értékelhető filmeket is(lásd pl. Mátrix).
    Személy szerint a bábeli történetre lennék kíváncsi, hogy hogyan alakult ki ennyi nyelv, mert nekem is meggyőződésem, hogy eleinte mindenki egyet beszélt.
    Ez pedig azt hiszem a nap képe
    -> http://kuruc.info/r/6/71117/ Bár a kuruc kicsit poénra veszi a dolgot, szerintem egyáltalán nem az.

    moonlight

    VálaszTörlés
  3. Velorex, nem tudom minek az őse a héber, de nem lepődnék meg ha ez a tanítónéni egy hitgyülis bárányka lenne. Fene tudja hány hitgyülis és szcientológus agymosott van már a magyar tanárok közt. Mindkét (tév)eszme különösen igyekszik befészkelődni a pedagógusok köreiben, mert ezeken keresztül lehet a leginkább terjeszteni a szellemi kórt.

    mm

    VálaszTörlés
  4. Úgy gondoltam, hogy a sok világvége elemzésen túl nem árt néha kissé könnyedebb témákkal is foglalkozni, de nem hittem, hogy ennek is héberezés lesz a vége...
    :(

    TT

    VálaszTörlés
  5. TT

    szinte mindegy milyen vonalon indítsz egy írást könnyű szerrel el lehet jutni a zsidókig.

    Vajon miért?

    MTA? Hitgyüli? Média? Kié, ha nem magyaré?

    A múltunkat ki vette el? A jövőnket ki veszi el?


    Kraft

    VálaszTörlés
  6. Kraft, én már igyekszem túllépni a negatív értelmű zsidózáson, mert semmi értelme.
    Olvasd el ezt:

    http://fehersolyom.info/news.php?extend.991

    Kiegészítésként még annyit, hogy a zsidók sem csak "anyag" ahogyan a magyar sem csak "szellem", de az arányokban megfigyelhető a nagy különbség. És egy jobb világban a kettőnek ki kellene egészítenie egymást...

    TT

    VálaszTörlés
  7. TT, nagy fába vágod a fejszédet, ha azt akarod elhitetni, hogy jó szándékú lehet a hollywoodi kazárság vagy bármilyen kazárság aki valamiféle befolyással rendelkezik. Ezen a blogon igyekszünk elkerülni a zsidózást, sőt zsidókat is szívesen látunk, ha van érdekes mondanivalójuk, de azért nem most jöttünk le a falvédőről és lécci ne provokáld ki a "zsidó" témát, mert ebből csak zavaros víz keletkezhet és ez volt az egyik ok, ami miatt annak idején ott hagytam a Posta blogot.

    mm

    VálaszTörlés
  8. TT

    Ilyen témák esetén, amiket itt feszegetünk szerintem elég nehéz elkerülni a kazár story-t. Mindenhol megtalálhatóak, akárcsak mi magyarok, azonban ők általában negatív szerepben. Úgy gondolom ide senki se zsidózni jár.

    Velorex

    Ha az időm is úgy engedi, szeretnék megírni egy cikket az amerikai "álomgyár" erkölcsrombolásáról(szingliségtudat stb.). Ha értékelhetőre sikerül, akkor kirakjátok ide az oldalra, vagy már volt cikketek ilyen témában?

    moonlight

    VálaszTörlés
  9. Félreértettetek.
    Azt szeretném elkerülni, hogy minden bajunkért a sarki szatócsot, vagy kiskereskedő zsidót hibáztassuk.
    De látom, hogy azért itt még/már nem ez a helyzet. :)
    A cikkben pont a Holywood-i kazárságot igyekeztem megérteni, elsősorban saját magam. :))
    Mert szerintem ott sem minden fekete.

    TT

    VálaszTörlés
  10. TT

    szerintem még a mostani fejfájásomnak is van némi köze a kazárokhoz. Ha lenne időm rá, simán levezetném neked :-)

    Egyébként egyetértek nem kell minden problémánk mögött egy zsidót keresni. Azért nem, mert már megtaláltuk, és túléptünk ezen.

    Posta oldalon most is lehet jókat zsidózni, ha valakinek ehhez támad kedve.


    Moonlight

    Véleményem szerint Velorex szívesen fogadja az írásodat, és mindenkiét, aki úgy érzi, gondolja, hogy hozzá akar/tud tenni valamit ehhez a kis bloghoz.

    Ha gondolod nekem is küldheted az írásodat és kiteszem. Egy kicsivel talán több időm van, mint Velorexnek, de egyikönk se "főállásban" szerkeszti a blogot.

    kraft@lajt.hu

    VálaszTörlés
  11. Nézzétek. Nekem nem kell bebizonyítani, mennyire szar a világunk. De remélem nektek sem kell bebizonyítani, hogy egyúttal mennyire csodálatos is.

    Egy egyszerű példa: azt állítjuk, hogy az X-faktor az agymosott RTL népének készült. Ezzel nem vitatkozok, én nem is nézem, azonban az egyik részben „véletlenül” elcsíptem egy fiatal lányt, aki olyat énekelt, hogy leültem. Ez a tehetség nem jutott tovább természetesen, a rendszer már csak ilyen, de ott és akkor néhány percben örömet szerzett nekem – és még sok más embernek is. Értitek? Nem minden fehér vagy fekete, és hamarosan eljön az idő, amikor az apróságoknak is örülni kell. Ha másra nem is, de erre mindenképp megtanítanak ezek az idők.

    Furcsa kettős játékot űznek globálék. Egyrészről hivatalosan tiltanak mindenféle kritikát Izraellel és a zsidókkal szemben, miközben pontosan tudják, hogy ez milyen reakciókat vált ki a tömegekből idővel. A világ egyik leggyűlöltebb országa Izrael, és a Föld leggyűlöltebb népe a zsidó lesz hamarosan – ez az ő elitjüknek köszönhető leginkább. Vajon szándékosan csinálják? Szerintem mindenképpen.
    Ne adjuk meg azt az örömet az elitnek, hogy engedjük kinyírni az összes zsidót, függetlenül attól, hogy jó vagy rossz ember-e, csak mert ez a terv az elvtársaknál.

    Ez a véleményem. Zsidó téma lezárva részemről, elmondtam amit gondolok. Sokat tényleg nem érdemes foglalkozni velük, mert akkor magunkra nem jut idő... :)

    TT

    VálaszTörlés
  12. TT

    teljesen egyetértek veled, ha már a legkisebb jót sem vesszük észre, akkor pszichológia eset lesz belőlünk.

    Jó, hogy említetted az x-faktort. Nekem ezzel kapcsolatban az jutott eszembe, hogy az a pár millió ember, aki nézi, a legutóbbi adás után egészen biztosan kiábrándult belőle. Megláthatták, hogy mekkora átb...ás az egész.

    Amennyire én nyomon követtem, úgy tudom szinte mindenki kiesett már, aki énekelni tudott.
    Ennyit az x-faktorról.

    A másik gyöngyszem a való világ. Egy cikket olvastam róla, hogy kínlódik az rtl klub vele, mert nem igazán hozza a nézettséget.

    Ez persze nem azt jelenti, hogy tömegesen ébredezik a magyar, de arra legalább rájött, hogy a fáradt, meggyötört lelkének, testének nem ez a legjobb kikapcsolódás esténként, egy hosszú munkanap után.

    Ez is valami.

    Kraft

    VálaszTörlés
  13. Nem az eszköz a gonosz, hanem a cél amire használják.
    A TV önmagában nem gonosz találmány. Simán el tudok képzelni olyan világot, ahol mondjuk naponta összesen két órát üzemelne a tv-adás, és akkor is csak oktatófilmek mennének, mondjuk az üregi nyulak párzási szokásairól :), így elkerülhető lenne, hogy egész nap ott üljön mindenki a tv előtt, és még tanulnának is valamit abban a két órában.

    A Disney által készített mesefilmeket nem csak a gyerekek szeretik, hanem a felnőttek is, és sokszor tényleg a jó viselkedésre tanítanak. Mindazonáltal mondhatjuk, hogy a Disney egyébként sátánista globalista csoport kezében van, meg ilyeneket, de valahogyan még ezekből a műhelyekből is születnek jó dolgok. Ami rossz szerintem az a dömping. Tehát túl sok mindennel zaklatják a gyerekeket, így azok nem érnek rá játszani, kitalálni a dolgokat, hanem megmondják nekik mit gondoljanak a világról. Tehát van a mesékben jó is és rossz is. Balu hívta fel a figyelmet egyszer, hogy ő már észrevette az újabb mesékben a chemtrail csíkokat - csak hogy szokják a kicsik. Igen, ez valószínűleg a manipuláció része. De lehetne még sorolni a negatív és pozitív példákat.

    Egyébként ma már elég nehéz leültetni egy olyan gyereket egy mesekönyv elé, aki már látta pl. a Shrek-et, pedig akkor a fantáziója sokkal jobban meg lenne mozgatva, mint egy film nézése közben. Sokat kell küzdeni a társadalmi körülmények miatt, de a Döntés a tiéd, a szülőé, hogy milyen arányokat engedsz meg.

    TT

    VálaszTörlés
  14. TT,

    nem akartam elterelni a bevezető cikkről a figyelmet, de van a cikkednek olyan része, amihez illett az a "magyar órás" megjegyzés. Ugyanígy kommenteltem volna, ha azt hallom a lányomtól, hogy az ősnyelv mondjuk a hottentotta. Egyrészt nekem más információim vannak az ősi nyelvekről, másrészt nem tartom jónak, hogy nehezen bizonyítható dolgokat tanítanak a gyerekeinknek kész tényként.
    Egy valamire való Magyar Tudományos Akadémia és oktatási kormányzat próbálná kerülni, hogy ilyen kérdésekben állást foglaljon (a pedagógus társadalmon keresztül), vagy legalább bemutatná a különböző kutatócsoportok eredményeit azzal a megjegyzéssel, hogy még nem lehet biztosra tudni hogy mi történt. Sok tudományos igényű értekezésből lehet már tudni, hogy pl. a Finn-Ugor elmélet is erősen sántít, ezért nonszensznek tartom, hogy azt is tényként tanítják napjainkban...
    Ismerek olyan történelem tanárt, aki leadja a hivatalos anyagot, dolgozatot is írat belőle az előírások szerint, aztán 1-2 órában elmondja a valóságot.. Az "extra" órákon nem szabad jegyzetelni, és dolgozatban sem fogadja el az ott elhangzottakat.. Szerintetek ez mit tükröz???

    Moonlight,

    toljad a cikket Kraftnak vagy nekem, csak arra kérlek, hogy olyasmit írj le benne, amit meg is tudsz védeni, ha esetleg ellenvéleményekkel találkozol.. :o)
    Minden okos, előre mutató írást szívesen fogadunk, ezzel emelni tudod a blog színvonalát, és magad is gyakorolhatod ezt a műfajt.

    Üdv a klubban! :O)

    VálaszTörlés
  15. @TT!

    Az antiszemitizmust is az elit tartatja fönn tulajdonképpen, hogy aztán legyen mire hivatkozni.
    Jó példa erre a tulajdonképpen betarthatatlan "szájkosár" törvény, mert a holokauszt és a kommunista rémtettek tagadásának egyszerre kell fennállnia (és kapcsolat!). A gyakorlatban ez nem fordul elő.
    Van tisztességes zsidó, kazár, magyar, német stb.
    A kollektív vélemény alkotás sosem állja meg a helyét. Lásd, Benes-dekrétumok! Aki az ellen szól és "zsidózik", annak az értelmi képességeivel baj van!

    VálaszTörlés
  16. Velo írta:
    "Ismerek olyan történelem tanárt, aki leadja a hivatalos anyagot, dolgozatot is írat belőle az előírások szerint, aztán 1-2 órában elmondja a valóságot.. Az "extra" órákon nem szabad jegyzetelni, és dolgozatban sem fogadja el az ott elhangzottakat.. Szerintetek ez mit tükröz???"


    Hogy ez mit tükröz??? Ez a lehető legjobb hír amit hallottam a héten Velo!!!

    TT

    VálaszTörlés
  17. Igen TT, alapjában véve jó hír, de az nem túl jó dolog, hogy félnie kell egy tanárnak, ha az "nemzeti oktatási tervvel" össze nem egyeztethető -egyébként igaz- részeket tanít a történelmünkből. Furcsa világban élünk... Ez már a nagy európai demokrácia lenne, vagy még a kommunista világrend? Vagy talán a kettő ugyanaz?

    VálaszTörlés
  18. Köszönöm a lehetőséget:) Lassan nekifekszem a cikknek, igyekszem befejezni belátható időn belül, még az ünnepek előtt.

    moonlight

    VálaszTörlés
  19. OK moonlight, várjuk a cikket! Kérlek, hogy próbáld december 22.-ig eljuttatni az írást.

    VálaszTörlés
  20. Ide "fejlődtünk":

    napjainkban…

    Így szólt az Úr Noéhoz: "Fél év múlva megnyitom az ég csatornáit, és addig fog esni,
    amíg a Földet el nem lepi a víz. De szeretnék megmenteni néhány jó embert és minden állatfajból egy párt,
    ezért építs bárkát!" Egy villámlás után a tervrajz ott feküdt a földön.

    Fél év múlva elkezdett esni az eső, de az Úr legnagyobb megdöbbenésére
    Noé csak ült szomorúan a kertjében, bárka sehol.

    - De Noé, hol a bárka? - kérdezte felháborodva.
    - Uram, bocsásd meg nekem, de felmerült néhány igen nagy probléma:

    1. A hajóépítéshez engedélyt kellett kérnem, mert a terveidet nem fogadta el a Hajóépítési Hivatal
    Műszaki Osztálya, ezért több mérnököt is fogadnom kellett az áttervezéshez.

    2. A szomszédom feljelentett, hogy nem a rendezési tervben megengedett tevékenységet akarok folytatni a kertemben.

    3. Nem tudtam fát szerezni, mert a fülesbagoly életterének megőrzése érdekében fakivágási tilalmat rendeltek el.

    4. Ahogy elkezdtem begyűjteni az állatokat, beperelt egy állatvédő egyesület.

    5. A Katasztrófavédelem közölte, hogy nem építhetem meg a bárkát, amíg nem készíttetek egy hatástanulmányt az özönvízről.

    6. Ezután konfliktusba kerültem az Esélyegyenlőségi Hivatallal az ügyben, hogy mennyi hátrányoshelyzetű
    kisebbségi etnikumot viszek magammal. Ennek az lett a vége, hogy lefoglalták a félkész bárkát.

    7. Amikor el akartam hagyni az országot, közölték velem, hogy adótartozásom van, így nem mehetek sehová.
    Most úgy ítélem meg, hogy körülbelül még 100 év kell a bárka elkészítéséhez.

    Ekkor elállt az eső, és kisütött a nap.
    - Úgy döntöttél, hogy mégsem pusztítod el a Földet? - kérdezte Noé bizakodva.
    - Nincs rá szükség - mondta az Úr - megteszi helyettem az államigazgatás.

    TT

    VálaszTörlés
  21. A Julius Andan könyvben a háborús résznél van egy nagyon fontos gondolat :

    A háborúk mindig úgy törnek ki, hogy azt gondoljuk, hogy az ellenség az aki öl. Aki támad aki rosszat akar. Nincs semmiféle ellenség. Csak ellenség-kép van. Az ellenség pedig maximum csak egy megvezetett ember lehet. Egy manipulálás által befolyásolt ember. Akit átvertek és nem tudja, hogy mit cselekszik. És az ellenség tagjai között is akadnak akik nem értenek egyet a dolgokkal.

    Vagyis a zsidózás, cigányozás, magyarozás, arabozás, satöbbi csak egy trükk az elit tarsolyából. Egy szimpla hazugság.

    Az, hogy minden zsidó egyforma ez egyszerűen NEM IGAZ. Nem kell, hogy tisztességes legyen valaki. Attól még nem biztos, hogy mindig mindenben és minden fajtársával egyet fog érteni. Ez egy hazugság.

    Csak emberek vannak. Van aki nagyobb befolyásoltság alatt, van aki kisebb alatt. Minél kevésbé áll az illető egy adott eszme vagy hamis ideológia befolyása alatt annál könyebb szót érteni vele. Aki nagyon befolyásolva van azzal nagyon nehéz szót érteni (tök mindegy, hogy zsidó-e vagy nem) Aki többet lát, akinek a világfelfogása közelebb áll a valósághoz, az hasonlóan látja az igazságot, mint mások - mivel az igazság az egyféle, végső soron mindenkinek ugyanazt kell meglátnia - ha eleget tud már.

    Emiatt csak egyes emberekről lehet beszélni. Befolyás alatt lévő és szabad emberekről. A szabad emberek általában ugyanúgy gondolkodnak tök mindegy, hogy az illető zsidó, arab, magyar vagy cigány. Mert aki szabad, az csak egyféleképpen láthatja az igazságot. Ahogy az valójában van. Aki nem ezt látja az még csak a mázat bámulja amit készítettek neki.Ő csak azért nem úgy gondolkozik, mert a hamisságról hiszi azt, hogy az a valóság. És mivel rossz információi vannak a világról rossz következtetésekre fog jutni. Zsidóknál éppúgy mint másoknál.

    bukovinai.

    VálaszTörlés
  22. Sziasztok !

    Zsido temaba nem itt, de TT irasahoz azert szeretnek hozzaszolni. Velemenyem szerint maga a film elemzese kapcsan eleg sok szubjektiv meglatasa szovodott bele az irasaba..
    Pl. , a " kigyo szeme " egyertelmuen a Nilus delta torkolatat jeloli, a " szarnyakon erkeznek az istenek " pedig a filmben a vitorlashajok vitorlaira vonatkozik , az hogy az isteneket meg az urbol szarmaztatna egyertelmuen nincs benne, hisz annyit mond: - a nagy keksegen tulrol erkeztek.
    Nos, az lehet ( szerintem itt sugallatban biztos is..) maga az ocean is.....
    Igy nyer ertelmet az a mondat egy hegylako osember szemszogebol:

    " Az istenek a nagy keksegen tulrol szarnyakon erkeztek "

    Azaz: - Az istenek a tengerrol vitorlas hajon erkeztek....

    Aldas s Bekesseg

    VálaszTörlés
  23. Ezzel csak azt akarom mondani hogy szerintem TT kicsit tul misztifikalta ezt a filmet, pl. semmi messzemeno kovetkeztetest nem lehet abbol levonni hogy a nepek ertettek egymast ( innen eljutni oda hogy ez annak a bizonyiteka hogy regen a nepek egy nyelvet beszeltek...haat.... ) , ugyanis egyreszt ez egy regi filmes hiba: a fohos barhol jar a vilagon, minden nyelven perfekt beszel, masreszt meg egy resznel benne is van a kerdes: - Honnan ismered a nyelvunket?
    A valasz: - volt itt egy ember a torzsetekbol, es a varazslo megkert hogy tanuljam meg a nyelveteket.
    Ez volt az aki a film elejen a feher landzsat a srac apjanak atadta.....

    Aldas s Bekesseg

    VálaszTörlés
  24. Nem, bocsi, konkretan az a srac apja volt....

    VálaszTörlés