2010. december 7., kedd

"IDŐJÁRÁS" JELENTÉS

2010-2011-es tél lesz a legkeményebb Európában az utóbbi ezer évben.
Ennek oka nem más lesz, mint a Golf-áramlat sebességének csökkenése.

A meleg, trópusi vizet északra szállító áramlat már nem képes ellensúlyozni az Északi- sarkvidékről délre mozgó, fagyos légtömegek által keltett hideget. A változások már észlelhetők Norvégiában és a többi északi országban.

"Amennyiben a Golf-áramlat megszűnik. Európa egy újabb jégkorszakkal találja magát szemben, és Skandináviát egyetlen összefüggő jégmező fogja borítani."



Részlet a "Holnapután" című filmből


A Golf-áramlat sebessége kérdésének a médiába emelése 2005-ben történt meg, amikor is Harry Bryden brit óceán kutató a jó nevű Nature című folyóiratban közzétett egy cikket arról, hogy a Golf-áramlatban keringő víztömeg sebessége 1957-hez képest 30%-kal csökkent. Azóta pedig számtalan tudós kardoskodik - némelyik csak kakaskodik - a lassulás/gyorsulás ellen és mellett. S amióta a globális felmelegedést is kapcsolatba hozták az áramlat sebességével, mindenki az áramlatot figyeli.

Az előrejelzések szerint ugyanis emberemlékezet óta nem volt olyan hideg tél, mint amilyen az idei lesz, ráadásul sok hó fog hullani.

Az előrejelzések szerint a jövő év januárjában mínusz 20 és 25 fok közötti lesz a hőmérséklet, és ez a csontig hatoló hideg tartós marad.

Az idei télen északnyugat felőli (ciklon) áramlások lesznek a jellemzőbbek, amik nagyobb mennyiségű csapadékot hoznak a Kárpát-medencébe.

Ezeknek az időszakoknak a változása 1 illetve 2 héti időközönként változik.

A front megérkezése előtt jellemzően egyre melegebb levegő áramlik fölénk, (ez most van) majd ahogy megérkezik a ciklon, jön a havazás, aztán a ciklon elhagyja az országot, helyét anticiklon veszi át, ezzel szárazabb de északkeleti, Szibéria felöli hideg levegő ami erős északkeleti szelet hoz magával, ami még hidegebb hőérzettel árassza el a térséget.

Ezzel megkezdődik az erős téli lehűlés -5 és -10 de helyenként, főként a hegyekben -10 fok alá is hűlhet a levegő.

De ugyanakkor, ha a nyugat, vagy délnyugat felől érkező melegfront a magasban érkeznek térségünk fölé, akkor a hideg levegő a Kárpát-medencében megszorul.

Lesznek olyan térségek, mély pontok, ahol tartósan megmarad a hideg.

Ezeket hideg légpárnák okozzák, amik napokig, -6 és -11C° fok közötti éjszakai hőmérsékletet okoznak, de nappal sem emelkedik, vagy alig, 0 fok fölé.

Szép kilátások, de szemünket becsukva tekintsünk körbe.

Míg Izraelben tűz az úr, Magyarországon a víz. Minő véletlenek. Ha éppen nem a Golf-áramlat dermeszti hazánk amúgy is megtépázott kedélyállapotát, akkor gondoskodnak róla a hitelminősítők. Legutóbb a Moody’s rakott minket „gagyi” kategóriába, de valahogy az egész világsajtót a Magyarországról érkező igen fagyos helyzetkép járja át:

„Nem tetszik nekünk az, ami Magyarországon jelenleg történik, a forint továbbra is az egyik leginkább sérülékeny deviza - fejtette ki a hírügynökségnek Elisabeth Andrew, Nordea Bank AB koppenhágai devizastratégája.”

„A Financial Times hétvégi cikkében azt írta, hogy a magyar kormány kiszámíthatatlan környezetet teremtett a befektetők számára.”

„A Financial Times emellett már több cikkében is foglalkozott a nyugdíjrendszert érintő változtatásokkal, közben a Bloomberg hírügynökségnek nyilatkozó szakértők Argentínához hasonlították hazánkat.”

Bővebben itt:
http://www.portfolio.hu/gazdasag/pofonosztas_kulfoldrol_cimlapokon_magyarorszag.142466.html

Valóban a végsőket rúgja kis hazánk? A leminősítés azért is érdekes, mert egyébként Magyarország gazdasági mutatói nem feltétlen indokolják ezt. No de persze itt mindenki tudja jól, hogy kik is a gazdái ezeknek a hitelminősítő intézeteknek, és ha ők azt mondják, hogy gáz van, akkor gáz lesz.

De mit is mondott Orbán Viktor a választások után?

A miniszterelnök július végén beszélt a Magyarországot érintő hitelminősítésekről. Akkor Orbán Viktor úgy fogalmazott, hogy további leminősítések még várhatók. Ezek akkori jóslata szerint mind a forintárfolyamban, mint az állampapírpiacon csak időleges zavarokat fognak okozni.

Orbán a várható további leminősítésekkel kapcsolatban azt éreztette, hogy ez nem fogja meglepni a kormányt és a hitelminősítők lépésével kapcsolatban a következő kifejezést használta: "világ proletárjai, egyesüljetek!".

Hát nem szerencsések vagyunk? Nem csupán egy miniszterelnökünk van, hanem egy „Nostradamusunk” is egy személyben.

Az ideiglenes zavar(keltés) is meg fog szűnni egészen biztosan, hiszen Matolcsy tavaszra fergeteges strukturális reformokat ígért.

Érdekesnek ígérkezik a jövő tavasz.


„A Banki Hitel Károsultjainak Egyesülete főtitkára szerint bár a jövő áprilisig meghirdetett moratórium miatt valóban nem vesztik el az adósok ingatlanjaikat, a baj mégis óriási, hiszen egyre többen vannak, akiket csupán a moratórium ment meg az utcára kerüléstől. - Egyre többen vannak, akik bajban vannak, akik megkeresnek minket, és bár nem látunk rá a teljes hitelpiacra, mégis nő azok száma, akik devizában adósodnak el – állította Lénárd, aki szerint külön probléma, hogy az adósok ingatlanja általában nem ér annyit, mint amennyi hitelt vettek fel rá. - Valamit ki kell találni, egymillió ember nem kerülhet jövő áprilisban az utcára - fogalmazott a főtitkár, aki szerint az sem egészen világos, mit szándékoznak kezdeni ennyi lakással, hiszen már most is áll az ingatlanpiac.”

Nem világos??? Hát nagy a sötétség egyesek fejében, no de nem, nem megyek bele találgatásokba és összeesküvés-elméletekbe, hogy vajon kinek lehet szüksége ezekre a házakra, lakásokra.
Mindenesetre aki túléli ezt a telet, arra könyörtelen strukturális reformok várnak, ami - valljuk be őszintén - tudjuk mit takar.
De ha még ezt is túléljük, akkor mélyen a zsebünkbe kell nyúlni, ha valami ennivalót szeretnénk minden nap az asztalon tudni, netán azt a luxust is meg akarjuk engedni, hogy tankolunk a kocsinkba.

Ha már moratórium, jut eszembe jövő tavasztól a Magyar Föld is eladó, immár legálisan is. Hát nem fura, hogy ennyi nagy horderejű történés esik egybe?

Isten bizony sűrűnek és mozgalmasnek ígérkezik ez a tavasz. Már alig várom.

De hogy végére hagyjak egy „jó” hírt is, tavasszal új alkotmányunk is lesz. Na jó, hogy a miénk lesz-e abban nem vagyok olyan biztos, de hogy új lesz, és alkotmánynak fogják hívni abban egész biztos vagyok.
Bogár László is valahogy így gondolja:



Nos igen, valóban erről szól a történet.

Derűs Napot!

Kraft

71 megjegyzés:

  1. Kraft, ha igazán nagy havazások lesznek és tartós fagy Mon, az elektromos hálózat összeomlik és vele együtt minden fűtési rendszer ami nem egy sima kályha. Tartok attól, hogy igazad lesz. A többi "jó" híreid emellett már talán nem is olyan rémisztők. Ideje, hogy írjak vmi szívmelengetőt :)

    mm

    VálaszTörlés
  2. Mózes tedd azt :-) Én szívesen olvasnám.

    Valóban ránkférne már valami szívmelengető dolog is, főleg így karácsony közeledtével, de én már csak ilyen pesszimista maradok, vagy realista vagy mit tudom én milyen -ista. :)

    A hír lehet igaz, lehet kacsa, bár az előbbi állítást több tény támassza alá. A britek még nem is olyan nagyon régen csak tévében láttak havat, pedig jóval északabbra vannak tőlünk.
    Mindenesetre ha leesett pár centi hó akkor náluk megbénult a közlekekedés. Szokatlan.

    Most meg ahogy elnézem intenzívebb havazás volt náluk, mint nálunk.
    Persze ebből még nem kell egyből a "Holnapután" forgatókönyvére gondolni, de nem lehet kizárni sem.

    A rekord mennyiségű csapadék hazánkban sem a megszokott értékek körül mozog. Vannak hónapok, hogy a sokévi átlag 10-15-szöröse hullik le.

    Miért pont ne a klíma borulna ki az egyensúlyából, hamár a rekord sebességű változások idejét éljük.

    Kraft

    VálaszTörlés
  3. Nálunk dörgött ma az ég. Decemberben...
    Csakúgy mint tavaly Karácsonykor. Az se volt normális.
    Jó, jó, kérdezhetnénk sok mindenre, hogy normális ez így? - de be kell látnunk, hogy a változás változás nélkül nem megy...
    Ha tényleg bekövetkezik az Evangélium szerinti "Mert én új eget és új Földet teremtek, a régire nem is emlékeznek, senkinek sem jut eszébe" passzus, akkor annak valahogyan el kell kezdődnie.
    Az ébredés filmben szerintem ez szépen meg van magyarázva: a Föld evolvál, és vele együtt a rajta élők is fejlődnek. Ezért a tudatosság, ezért a sok természeti változás. Hosszú ciklusa lejártával a Föld felvesz egy másik, egy bonyolultabb formát - hiszen láthatjuk, hogy a teremtés nem állt meg sohasem, hanem folyamatos, csillagok születnek nap mint nap, stb. - és mivel mi is a természet részei vagyunk ezért változnunk kell vele együtt. Ez elől nem lehet kitérni.
    De nagyon fontos, hogy milyen hozzáállással várjuk ezt az elkövetkezendő változásokat, melyek már em kopognak, hanem betértek az előszobánkba. Szerintem semmiképpen sem szabad félni tőle, sokkal inkább jobb egyfajta gyerekes érdeklődéssel szemlélni mi lesz ebből. Én hiszek benne, hogy Isten nem akarja kinyírni az emberi fajt. Földanya sem akarja. Csak egy kicsit a körmünkre koppint Atya és Anya, de mindemellett felkészítenek a jövőre.
    Korábban mindig befordultam, ha olvastam mézesmózes elemzéseit, de rájöttem, hogy nem szabad.
    Ezeknek a dolgoknak meg kell lenniük, hiszen ÉRTÜNK is zajlik az esemény.
    Nem tudok többet segíteni ebben a kérdésben most.
    Én is félek a változástól. Félek, hogy forró szárazság jön-e, vagy újabb jégkorszak. Félek, hogy nem lesz élelem a családomra. Félek az egyre durvább bűnözéshullámtól. Sorolhatnám még, és állítom, hogy ha az RTL népe megtudná mindazt amit csak mi itt tudunk páran, nem sok normális ember maradna közülük. Van ennek a lebutításnak egy jó oldala is: boldog tudatlanság.
    Én egyetlen egy dolog miatt nem őrültem még bele a hírekbe: a hitem miatt.

    Még egy dolog: szerintetek tud-e bármelyikünk is tenni ezek a kozmikus jelentőségű dolgok ellen? Nem hinném. És miért is kellene ellene tenni? Inkább fogadjuk be, nem valami ellen, hanem valamiért (egy szebb jövőért), mert valami mindig történik.

    TT

    VálaszTörlés
  4. Jól ban Kraft, megírom azt, ami sztem nagyon komoly reményt jelenthet mindannyiunk számára.

    TT, szerintem jól érzed, egy új klima egyensúly van kialakulóban a Földön és ez persze egy ideig fájdalmas lesz. Abban is egyetértek, hogy ennek semmi köze semmiféle "ember által okozott" klimaváltozásnak, ha bár elképzelhető, hogy az ember is rátett egy kis lapáttal, de nem a széndioxid humbukkal, hanem a Guld Stream áramlat bokánrúgásával a Mexikói Öbölbe nemrég ömlesztett olaj, gáz és egyéb anyagokkal.

    mm

    VálaszTörlés
  5. Addig is amíg Mózi megírja a szívmelengetőt, hallgassátok meg hogyan vélekedik a témáról a néhai George Carlin:

    Saving the planet
    http://www.youtube.com/watch?v=8zXo7LKXs3g
    "The planet is fine. The people are fucked. Difference."
    :))

    Biztos láttátok már, de én ezt szoktam megnézni, ha már túl sok a rossz előrejelzés... :)
    Szerintem eszméletlenül megnyugtató, és telitalálat amit mondott.

    TT

    VálaszTörlés
  6. TT reagálva az első hsz-edre, és az RTL népére (úgy látszik Bogár után ez már szállóige lesz)

    Ki mondta, hogy én normális vagyok? :-))
    egyébként nagyon egyetértek az általad leírtakkal..

    Én még nem láttam a videót, kösz hogy belinkelted. Bennem egy kicsit kettős érzést kelt, de szerintem ez is a célja vele.

    Ok Mózi, várjuk a "RECEPTET"

    (te duplán érted mire gondolok :-))

    VálaszTörlés
  7. Carlin egy mókás mizantróp volt. Kabalista intellektualizmus. Szem a bolygóért valóban nem kell aggódni, hanem az életért ami rajtan van. Ezt az életet, beleértve önmagunkat is, már képesek vagyunk veszélybe sodorni és ezt meg is tesszük. Ezen változtatni kell, különben egyre sz@r@bb lesz az életünk, az unokáink élete és a többi élőlények élete is ezen a bolygón. Szerencsére ezt már megértettük nagyjából.

    mm

    VálaszTörlés
  8. A videó igazából azért volt kettős hatással rám, mert egyrészt teljesen igaza van abban, hogy nem kell aggódni a Földért, egész biztosan túlél bennünket.
    Másrészt viszont igenis kell aggódni az ember számára ÉLHETŐ bolygóról. Ez két külön dolog.

    A fajok eltűnésének túlnyomó többsége nem természetes folymat, hanem emberi beavatkozás következménye. Had ne kezdjem sorolni az okokat.

    Igazából amikor a bolygóért aggódunk, akkor magunkért aggódunk.

    Egy fura paradox jutott eszembe, ami nem is vág ide igazából.
    A sokat emlegetett felgyorsult felgyorsult világ paradoxona ez.
    Valóban felgyorsult a világunk vagy csak összekuszálódott, és ezt érezzük gyorsnak?

    Ha jól belegondolok, akkor az ember életét gyökeresen megváltoztató "vívmányok" mind szinte kivétel nélkül a múlt évezred találmányai, gondolok itt a TV-re, rádióra, windows alapú számítógépre, autóra, mobiltelefonra, internetre, mikrohullámú sütőre, de még az NDK-s turmixgépet is idevehetjük.

    2000 óta semmi más nem történt csak ezek modernizálása. Digitális TV? LCD TV? Na és akkor mi van? A lényeg ugyanaz, a technika működési elve vagy lényege ugyanaz, csak "jobb" minőségben.
    Az autók esetében ugyanez. A Skoda 120 L pont úgy elvitt A-ból, B-be, mint ma egy hasonló kis kategóriás autó, pl. Suzuki csak éppen modernebb.
    Az internet gyorsabb, a mobiltelefon "okosabb", de a lényege ugyanaz, és sorolhatnám tovább.

    A világ valójában egyhelyben topog, miközben azt hisszük, hogy őrült fejlődésen megyünk keresztül.
    Persze az általunk nem ismert tudomány biztosan előrébb tart már, de most úgy tűnik nincs tovább. Kifulladt ez az egész modernizálás. A sok hülye kacatot csak a reklámok miatt lehet eladni, mert igazából nincs rá szüksége az embereknek.

    VálaszTörlés
  9. A téllel kapcsolatos meglátások helyesek lenénnek, ha időjárásmódosítási szempontból nem avatkoznának bele. Várható lesznek "kivételes pontok". Értem ez alatt azokat, ahol a mesterséges felhőzettel nem engedik lehülni a területet. Ez a "kísérlet" rosszabb, mint Kanada felett, kiváncsiságból, lyukat ütni, a kozmikus sugárzás pusztításának vizsgálatához, ami jelenleg is folyamatban van. Magyarország pozícióját nem csak pénzügyi, de betelepítési kérdések is meghatározzák. Az őslakosság megtizedelése és kiszorítása mellett, a távlati pénzügyi stratégia is meghatározza az ország helyzetét. Ez érvényes az időjárásra is, de sajnos nem a mi érdekünkbe.

    VálaszTörlés
  10. Ervin teljesen egyet tudok érteni azzal, amit leírtál.
    Az időjárási vagy inkább klímamodellek nagyon nehezen jósolhatóak meg, mert igen komplex rendszert alkot az, amit mi klímának hívunk.

    Sajnos nem tudok meggyőzödni róla magam, hogy valóban "veszélyben" van e a Golf-áramlat, de nagyon esélyesnek tartom.
    Hatása nálunk kevésbé érzékelhető, mint az északi országokban, de ide is elér.

    A mesterséges felhőképzés szinte csúcsra van járatva. Ez egy veszélyes mutatvány, és jó lenne, ha már a mainstrem média is elővenné, (naná, hogy nem fogja) mert nagyon nem normális, amit művelnek.

    A másik kísérlettel gondolom a Haarp-ra gondoltál.

    VálaszTörlés
  11. A kínaiak is eléggé arrogánsan beleavatkoznak az időjárásba - pl. az olimpián fellőtt felhő-oszlató rakétákkal - mely beavatkozások szerintem igencsak károsak. Majd 50 év múlva előmerészkedik egy tudós, aki bebizonyítja, hogy mennyire nem értettük a klíma folyamatait, és beláthatatlan károsodást okoztunk azzal, hogy belenyúltunk.

    De amúgy igazatok van. A Földet nem tudjuk kinyírni, de magunkat igen. Erről beszélt Carlin is. Az életszínvonal, vagyis inkább az élet minősége az a mi felelősségünk, ezért a környezetvédelem elsősorban a mi kis életünknek, meg az utódainknak fontos. Az élővilág majd megoldja a saját dolgát e felől ne legyenek kétségeink, meg fog tisztulni a bolygó. Kérdés, hogy velünk, vagy nélkülünk.


    Kraft! Erről a fejlődésről írtam egy cikket, melyben részben érintem az általad felvetett technológiai toporgást is.

    TT

    VálaszTörlés
  12. Egon, szerinted a téli szezonban az alacsony felhőzet -akár mesterséges, akár nem- inkább üvegház hatást okoz vagyis meleget vagy fokozza a hideget azzal, hogy még kevesebb az amúgy is kevés melegítő napsugárzás? Sajnos nem nagyon értek ehhez. Szal mi várható, ha mondjuk most télen is olyan sok alacsony lesz a plafon, mint nyáron volt, +meleg vagy +hideg?

    mm

    VálaszTörlés
  13. TT

    Kínának az Olimpia (is) egy nagy horderejű szimbólum volt, amivel megmutatták a világnak, hogy hatalomátvételre készülnek. Természetesen nem engedhették meg azt a "luxust", hogy minden idők leglátványosabb Olimpiáját egy esetleg arra tévedő esőfelhő eláztassa.

    Az erőfitogtatást értem, az eljárás maga viszont olyan "amerikai".

    VálaszTörlés
  14. Kraft, én inkább úgy érzem, hogy a kínaiak azt akarták megmutatni, hogy ezentúl már nem a nyugati multik olcsó munkaerő piacának kell tekinteni Kínát és nem is csupán egy új "piacnak" mint ahogy ezt teszi most a legtöbb nyugati hatalom és háttérhatalom, hanem egy szuverén és erős nemzetnek akivel csak tisztelettel lehet bánni. Bár csak Magyarországról tudnánk ilyent üzenni.

    mm

    VálaszTörlés
  15. Mózes tudod nagyon jól, hogy szinte minden világtörténést illetően egy irányba jár az agyunk, de Kínával kapcsolatban nem tudom osztani a véleményedet.

    Nem gondoltál még arra, hogy esetleg egy hatalomátmentés folyik az USA-ból Kínába?

    Kína még mindig a gagyi dömping forrássa, mert az EU-ban is és az USA-ban is erre van igény, sőt egyre inkább erre lesz a csökkenő reálkeresetek miatt.

    Az tény, hogy Kína időközben rendelkezik csúcstechnológiával is, de a termelőgazdaságával nem igazán lehet versenyezni. Amíg Kína így működik, addig nem.

    Két út áll az EU előtt, ha Kína végérvényesen átveszi az USA szerepét.

    1. Vagy lemennek az itteni európai bérek még a Magyarországi "magas" fizetések is a kínai szinvonalra, vagy Kína próbál meg elmozdulni pozitív irányba a bérek tekintetében.

    Ellenkező esetben versenyről beszélni nem igazán lehet.

    (csak egy zárójeles történet. Néhány éve még megvolt egy 23 éves Skodám, és mikor hátsó fékmunkahengert vettem hozzá, ledöbbentem, hogy Kínában!!! gyártották, szerintetek ez hogy lehetséges? hogy éri meg Kínában ahol egy darab 120-as Skoda sem fut az utakon, egy pár ezer forintos alkatrészt legyártani, és Magyarországon haszonnal eladni? Ja, hogy a munkás kap meló végén egy kiló rizst azt fogja be a pofáját, mert van helyette egy milliárd másik)

    Nem biztos, hogy szeretnék egy kínaival cserélni maradjunk ennyiben.

    Kraft

    VálaszTörlés
  16. Kraft, a kínai bérek már nagyon emelkedtek az utóbbi években, ezért egyre kevesebb "kínai bóvli" van a nyugati üzletekbe de viszont mindenféle "nyugati márkás" és nem igazán olcsó cikk egyre gyakrabban Kínában van gyártva. Ezentúl valamennyire ismerem a kínai mentalitást és tudom, hogy ők nem úgy gondolkodnak, hogy ilyen vagy olyan népet leigáznak, rabszolgaságba döntenek, stb. Kína arra igyekszik, hogy saját népének minél magasabb életszínvonalat biztosítjon miközben a nyugati elitek gondolkodása arról szól, hogy kivétel nélkül mindenki saját szolgálatukba állítjanak. Kínában ma is az a gondolatmód amely a konfucianizmust termelte valaha. Persze ha valaki újjat húz Kínával, semmilyen kegyelemre nem számíthat vagyis Kína nem Téréza anya.

    mm

    VálaszTörlés
  17. Mózes, ezt csak neked :

    http://www.origo.hu/tudomany/vilagur/20101207-protuberancia-hatalmas-gazhid-sotet-filament-lebeg-a-nap-felett.html

    Üdv!

    bukovinai.

    VálaszTörlés
  18. Kösz bukovinai, elolvasom.

    mm

    VálaszTörlés
  19. Szerintem ez a kínai-orosz buli is várhatna még egy ideig(mondjuk fog is mert orbán csak annyit tárgyl a kelettel amennyit muszáj)... Ezekkel a nagyhatalmakkal csak egy nemzeti kormánynak szabadna tárgyalni az esetleges együttműködésről... mert ha a jelenlegi elit tenné abból megint csak a csicskaság lenne, azok ugyanis mindent megtesznek hogy ott maradjanak a helyükön, akár a nemzet kárára is, vagyis ugyan úgy kiárúsítanák az országot csak nem a nyugatnak hanem a keletnek.

    VálaszTörlés
  20. "Pártunk történelmi küldetése a kínai nép terjeszkedésének elõsegítése. Ha messzire tekintünk vissza a
    történelemben, akkor látni fogjuk, hogy a történelem vezetett minket erre az útra. Elõször is, Kína hosszú
    történelmének az eredményeként a legnagyobb létszámú néppé vált, beleértve a Kínában és a tengeren túlon élõ
    kínaiakat. Másodszor, ha megnyitjuk kapuinkat, a profitéhes nyugati kapitalisták tõkét és technológiát fektetnek
    be Kínában azért, hogy elfoglalhassák a világ legnagyobb piacát. Harmadszor, számos tengeren túli kínai segít
    nekünk létrehozni kedvezõ feltételeket a külföldi tõke bevonására, a külföldi technológia és termelési
    tapasztalatok hasznosítására Kínában. Ily módon biztosítva van, hogy reform és nyíltkapu politikánk hatalmas
    sikert érjen el. Negyedszer, Kína nagy gazdasági terjeszkedése elkerülhetetlenül elvezet a kínai nép egy fõre jutó
    élettérének a csökkenéséhez. És ez bátorítani fogja Kínát, hogy kifelé forduljon újabb élettér megszerzése
    érdekében. Ötödikként, Kína nagy gazdasági expanziója együttjár katonai erõink jelentõs növekedésével, amely
    megteremti a tengeren túli terjeszkedésünk feltételeit. Napóleon kora óta a Nyugat tudatában van annak, hogy a
    lehetséges ébredõ oroszlán: Kína. Most az alvó oroszlán feláll és elindul a világba, s nem lehet megállítani.
    A harmadik nagy témakör, amelyre összpontosítnaunk kell ahhoz, hogy végrehajthassuk nemzeti
    reneszánszunk történelmi küldetését, ‘Amerika nagy kérdése’. Mao Ce-tung elvtárs tanította, hogy határozott és
    helyes politikai orientációval kell rendelkeznünk. Mi a kulcsfontosságú, helyes orientációnk? Ez az
    Amerika-probléma megoldása. Sokkolónak tûnik, de valójában egyszerû a logikája. He Xin elvtárs fejtette ki azt
    az alapvetõ megállapítást, amely nagyon ésszerû. Azt állította a Párt Központi Bizottságához írott jelentésében:
    Kína reneszánsza alapvetõ konfliktusban áll a nyugati stratégiai érdekekkel, éppen ezért a nyugati országok
    elkerülhetetlenül gátolni fogják azt minden rendelkezésükre álló eszközzel. Így csak az Egyesült Államok által
    vezetett nyugati országok blokádjának az áttörésével növekedhet Kína és fordulhat a világ felé.
    Engedélyezni fogja-e számunkra az Egyesült Államok, hogy a világ felé forduljunk és új életteret
    szerezzünk? Elõször is, ha az Egyesült Államok szilárdan akadályoz minket, akkor bármiféle jelentõs lépést is
    nehéz megtennünk, Tajvan és a többi ország vonatkozásában. Másodszor, még akkor is ha elragadunk Tajvantól,
    Vietnamtól, Indiától, sõt esetleg Japántól valamennyi területet, mennyivel több élettérhez juthatunk? Elcsépelt
    közhely! Csak olyan országok, mint az Egyesült Államok, Kanada és Ausztrália rendelkeznek olyan hatalmas
    földterülettel, amelyek kielégíthetik a lakosság tömeges áttelepítéséhez szükséges igényeinket.
    Éppen ezért ‘az amerikai kérdés’ megoldása a kulcsa a többi probléma megoldásának. Elõször ez teszi
    lehetõvé számunkra, hogy sok ember vándoroljon ki oda és létrehozzon egy másik Kínát, a KKP azonos vezetése
    alatt. Amerikát eredetileg a sárga faj õsei fedezték fel, de Kolombusz a fehér faj számára szerezte meg. Mi, a kínai
    nemzet leszármazottai jogosultak vagyunk ennek a földnek a birtoklására. Azt mondják, hogy a sárga fajhoz
    tartozó amerikaiaknak nagyon alacsony a társadalmi státuszuk. Fel kell szabadítanunk õket. Másodszor, miután
    megoldottuk az ‘amerikai kérdést’, a Nyugat európai kontinensen lévõ országai behódolnak nekünk, nem beszélve
    Tajvanról, Japánról és a többi kisebb országról. Ezért az ‘amerikai kérdés’ megoldása az a küldetés, amelyet a
    történelem a KKP tagjai számára jelölt ki."

    Teng Hsziao-ping KKP

    Kraft

    VálaszTörlés
  21. Kraft, Deng kiváló diplomata volt. Még ha ilyesmiket gondolt is volna, akkor sem ilyen faragatlan bunkó stílusban mondta volna. Ha kicsit tanulmányozod Deng életét, rájössz, hogy nem csak nagy hazafi volt, hanem a békés együttélés embere is. Nem tudom honnan vetted, de ez a tipikus hamisított kínai beszéd, amivel tudjuk-kik (rájuk viszont jellemző ez a tuskó stílus) igyekeznek lejáratni Kínát a nyugati nagy közönség előtt.

    mm

    VálaszTörlés
  22. http://uk.news.yahoo.com/22/20101207/tpl-uk-china-usa-81f3b62.html

    mm

    VálaszTörlés
  23. Kína végső soron ugyanazt akarja, mint a többi "világuralmista", csak itt a kínai kommunisták, illetve azok utódai a hatalmaskodók. Jó példa erre Tibet és Újgurföld. Nem szeretnék és nem is fogunk kínai, de semmilyen más uralom alatt sem senyvedni. Legalábbis én ebben bízom. Kína akkor lehetne mérvadó, ha megváltozna, de nem fog, lásd a kisebbségek iránti politikájukat, így fel fog bomlani, mint ahogy az usa is. Nem véletlen közeleg a Vénusz-Tranzit 2. fordulója.
    161

    VálaszTörlés
  24. 161, a kínai "kissebségeket" ugyanúgy használják fel az "újvilágrend" érdekében ugyanazok, mint Magyarországon vagy a környékbeli országokban. Mit tudsz te a tibeti vagy az ujgúr problémákról? hát azt tudod, amit a globalista mediák nyugaton szépen elcsiripelnek neked. Te meg az egészet bekapod a pecabottal együtt. Ne felejtsd el küldeni karácsonyi képeslapot Soros bácsinak, hiszen neki köszönheted mindent, amit tudsz.

    mm

    VálaszTörlés
  25. Móz, pedig nagyon úgy néz ki, hogy ha egy csúcstalálkozón valaki érinti a tabutémák valamelyikét, akkor Kína nagyon begorombul. Ez a két tabu téma pedig Tibet és Újgur.
    Nem csak hogy leszarják, hogy mit gondol a külvilág arról amit ott művelnek, hanem egyenesen tiltják az erről való értekezést. Pusztítják az embert, és a szellemi örökséget, ez nem megbocsájtható egy civilizált embernek sem.
    Kínával én hadilábon állok. Lehetnek akármilyen szorgalmasak, meg mittu domain, akkor is...

    TT

    VálaszTörlés
  26. "Figyelemre méltó a következő maoista gondolatmenet is, amely egybecseng Mao Ce-tungnak azzal a híres mondásával, hogy akár az emberiség felét is érdemes feláldozni a kommunizmus világméretű győzelméért.

    "Valóban brutális megölni egy- vagy kétszáz millió amerikait. De csak ez az egyetlen lehetőség arra, hogy biztosítsuk magunk számára Kína évszázadát, azt a századot, amelyben a KKP vezeti az egész világot. Mi humanista forradalmárok nem akarjuk a halált. De ha a történelem az elé a választás elé állít minket, hogy a kínaiak haljanak meg vagy az amerikaiak, akkor nekünk az utóbbit kell választani, mert számunkra fontosabb megőrizni a kínai nép és pártunk életét. Végül is mi kínaiak vagyunk és a KKP tagjai. Attól a naptól kezdve, hogy csatlakoztunk a KKP-hez a Párt élete minden más felett állott!"

    Nem tudom, hogy meggyőzik-e az olvasót a fenti idézetek arról, hogy ezek után a KKP joggal tarthat igényt a biológiai-, a vegyi és a nukleáris fegyverek bevetésére csak azért, hogy meghosszabbítsa létezését, és ne kelljen lelépnie a világtörténelem színpadáról. A KKP azért, hogy ne kerüljön a történelem szemétdombjára, ezek szerint nem habozna megölni, mondjuk 200 millió amerikait - nem is beszélve további 7-800 millió kínairól, hogy ezt a célját elérje. A KKP egyes vezetői tehát készek akár az egész emberiség ellen háborút viselni csak azért, hogy saját hatalmukat meghosszabbítsák. Ha az említett beszédek és dokumentumok igazak, akkor olyan vallomásnak tekinthetők, amelyek feltárták a KKP valódi természetét. A KKP már letette a névjegyét, amikor megölt 80 millió kínait azért, hogy megszerezze és megtarthassa a hatalmat. Most pedig, hogy uralma megrendült, kész akár több százmillió embert is feláldozni, hogy továbbra is uralmon maradhasson."


    itt elolvashatod az egész cikket, egyébként a 2006-os Leleplezőben jelent meg Drábik nyomán, az is lehet, hogy hazugság az egész, ki dönt el?
    Íme:

    http://www.szkosz.com/node/1787

    Te jól tudsz angolul, erre is hivatkozik a cikk:

    http://www.theepochtimes.com/news/5-8-5/30974.html


    Mózes egyébként nem fura neked, hogy Kína hallgat, mint szar a gazban? Bármikor leránthatná a leplet "Nyugatról" és az USA-ról, de nem teszi, annyit nem tesz a cionizmus ellen, mint Irán elnöke.
    Vajon miért?
    Mert Kínának ez az érdeke. Szép "csendben" 5-10 éven belül átvenni a világhatalmi pozíciót.

    Amerika miért "segítette" felfutni Kínát? A FED annyi pénzt nyomott volna, amennyi papírja és festéke van, ehelyett az USA mégis "adott" Kínának egy kb. 800 milliárd dolláros adosságállományt.
    Ezt a FED is kinyomtathatta volna, de nem tették.

    VálaszTörlés
  27. 2.rész:

    Tudod Mózes, végülis teljesen mindegy mit gondolunk Kínáról, nekem az a véleményem, hogy baromi egészségtelen dolog "világhatalmi" szerepre törni, minden áron, történjen ez cionizmus vagy kommunizmus leple alatt.
    Csak azért mert egy ország nagyobb, mint a többi, vagy több a lakosa, attól még nem kell akaratát minden országon lenyomni. Eddig az USA tette ezt a szövetségeseivel, aztán majd fordul a kocka. De ki tudja, lehet, hogy már el van vetve...

    Most ha eső esik az USA-ba itthon is ki kell nyitni az esernyőket.
    Ha 10 év múlva földrengés lesz Kínában itt is lehet takarítani a romokat.
    Nem tudsz meggyőzni arról, hogy a hazafi és übernemzeti Kína minden baj orvossága.

    Az orvosság a Kárpát-medencében van, csak a láthatáron csincs hozzá egy ütőképes kormány.

    Nem tűnt fel nektek, hogy Vona úgy eltűnt a porondról, mint szürke szamár a ködben?

    Mantis, Moto mindegy mit gondoltok nem érdekel, de a Jobbik előttem is felejtős párt lett.
    Én nem zsidózok, mint Posta, a tetteiket nézem, azok pedig nagyon haloványak. 2014-re sehol se lesznek, és most ne gyertek azzal, hogy én annyit se teszek mint ők.
    Őket küldtem, hogy képviseljenek!!! Megbíztam bennük.
    Erre az idióta barom jobbikos Nyikos László, az alkotmányozási folyamat közpénzügyek munkacsoportjának vezetője olyan javaslattal jön, hogy az MNB jogállása legyen 1/2-es után 2/3-ados törvény.

    No comment, de ha ti tudtok rá Mantis akkor hallgatom.

    A kuruc mostanában alig bír összehozni egy valamirevaló cikket, már csak full zsidózás, orkozás az egész oldal, értelem nélkül.
    Lassan valóban nyomába se fog érni a jovonk.info-nak.

    VálaszTörlés
  28. És hogy ezen a fórumon végképp a földbe dögöljem Kínát is a mi Nyugatunkkal együtt, itt van még egy cikk:

    http://www.virtus.hu/?id=detailed_article&aid=41311

    Hogy globalista, atlantista írás-e, azt mindenki döntse el maga.

    Kraft

    VálaszTörlés
  29. Az ujgurok a legközelebbi rokonaink. Valamikor a magyarok és az ujgurok ősei a Kárpát Medence és Kelet Turkesztán között, a 2 Szkíta Haza között vándoroltak, mikor hogyan hozta a sors. Az ottani 250 piramist az eltemetett Kárpát medencei piramisok mintájára építették. Ha bemegy az ember egy ujgur földműves házába a házigazda tök úgy néz ki mint egy magyar parasztember.
    Attól még nem cionbarát valaki, ha kiáll a rokonai mellett, én ugyanígy kiállok a palesztinok mellett is, de mégiscsak az ujgurok a "szkíták" és persze mi. A tibetiekkel pedig szimpatizálok, mert az ő országukat is teljes egészében elrabolták a kínaiak. De mivel ez még nem olyan régen történt, nem volt idő az őslakosság kiirtására, mint észak-amerikában az indiánok esetében. Ja, és 56-ban Mao javasolta Hruscsovnak a fegyveres beavatkozást, vagy elfelejtette kedves mm ?

    161

    VálaszTörlés
  30. Velorex!
    Szépen terjed a blogod híre! Gratula!

    #535
    csakesz
    2010.12.07. - 23:15

    "Hogy miként sül el azt meglátjuk. Ezzel kapcsolatosan olvastam egy érdekes cikket egy blog oldalon.

    http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2010/12/idojaras-jelentes.html

    Meredek eszmefuttatások."

    http://webcache.googleusercontent.com/search?q=cache:bJh0POHAKGwJ:hetivalasz.hu/itthon/beszoltak-orbannak-ilyen-orszag-nem-vezetheti-az-eu-t-33874%3Forderby%3Dcsokkeno%26numPerpage%3D20%26hozzaszolas_oldal%3D1+Meredek+eszmefuttat%C3%A1sok.+%23534:+julianus&cd=1&hl=hu&ct=clnk&gl=hu

    VálaszTörlés
  31. Szia Moto,

    köszönöm a gratulációt. Mostanában sajnos nagyon elfoglalt vagyok, alig van időm a blogra. Döntő részben Kraft és mézesmózes az, aki megmozgatta írásaival az idelátogatókat, és láttam, hogy több helyen, (nálatok is) téma volt a velorex blog. Szóval az érdem az övék, illetve azoké a blogoké, akik foglalkoztak az itteni írásokkal, de így is nagyon örülök, hogy egyre többen olvasgatnak itt. Nagyon igyekszünk, hogy mértéktartó és hasznos információkat jelentessünk meg, és ebben a törekvésünkben egyre többen segítenek, Bukovinai, TT, és Kasar is küldött már színvonalas írásokat, és remélem, hogy többen is csatlakoznak majd. A jövőben sem szeretnék hírdömpinget az oldalon, 2-3 naponta teszünk fel új cikkeket, így afféle desszertként "fogyasztható" az oldal azok számára, akiket érdekelnek az itt olvasható írások.
    Persze mi is tévedhetünk, de továbbra sincs moderálás pusztán azért, mert valaki nem ért egyet az itt olvasható bejegyzésekkel. Az elmúlt hetekben egyetlen hozzászólást küldtem a temetőbe, de ott még az is olvasható a mai napig.
    Az itt írók-olvasók formálgatják egymás gondolatait, és ez elég is, nem vágyom többre. Hosszabb távon arról álmodom, hogy a nemzetben gondolkodók félre teszik a nézetkülönbségeiket, és egy irányba tartva munkálkodnak majd az ország és általában a jóakaratú emberek érdekében. Nagyon bízom benne, hogy itt is sikerül példát mutatni.

    VálaszTörlés
  32. Kraft egyetértek Veled a kuruccal kapcsolatban (is). Elgondolkodtatok már azon, hogy ez a folyamatos zsidózás és orkozás valójában kiknek jó? Merthogy nem nekünk itt a piramis alján az biztos.
    Sok minden mókás azon az oldalon. Pl. amikor a török elnök basztatja a zsidókat, akkor Ő derék. Amikor meg a törökök eu csatlakozásáról van szó, akkor ők már csak koszos muszlim bevándorlók.
    Az állandóan erőltetett negatív zsidózás is kezd átlátszóvá válni, és szerintem egyáltalán nem magyar nemzeti érzelmű emberektől származik. Sokkal inkább emlékeztet az oszd meg és uralkodj elvére.

    A kuruc szidja a libsiket, az indexes libsik meg szidják a "nemzetieket" - így mindenki "megtalálhatja" a saját kis (megtévesztett) hovatartozását, miközben észre sem veszi, hogy már azokat is gyűlöli, akik gyerekkorában még a barátai voltak...

    TT

    VálaszTörlés
  33. Kraft telitalálat a kommented. Történelemben annyiszor ráfaragtunk arra, hogy valakinek az oldalára álltunk vagy csatlósai voltunk, végre a saját lábunkon kéne megállnunk oly sok idő után. Például nem az oroszokat kéne ajnározni(Postáéknál ez a nagy divat már mióta), kínaiak meg annyira barátságosak és jófejek, hogy fővárosi ismerősöm vállalkozását teljesen tönkretették. Nem leszünk mi egyik nagyhatalommal se kisegítve. Hiába oldanák meg mondjuk a gazdasági problémáinkat, biztos nem csak baráti szívességből tennék.
    Jobbikkal kapcsolatban is egyetértek. Országos szinten nagyon visszaesett a támogatottságuk, momentán esély sincsen arra, hogy 2014-ben ők vegyék át a kormányrudat. Ráadásul Szegedi Csanád csak hebegni-habogni tud, mikor Gárda-ügyben kérdezik a MTV-ben, olyankor még a rájuk behúzott x-et is sajnálom. Mindezek mellett bízom abban, hogy a Jobbik magára talál, de engem nagyon nem győztek meg a parlamenti munkájukkal.

    moonlight

    VálaszTörlés
  34. Teljesen egyetértek, nem mások szapulásával, hanem a saját FelEmelkedésünkkel kell foglalkozni. Ha ez megtörténik senkire sem leszünk rászorulva, sőt mások fogják a segítségünket kérni. Sajnos akik betagozódtak a még regnáló posztkommunista-globalista rendszerbe, nehezen, vagy sehogyan sem fognak felemelkedni. Aztán vannak akik tudati szinten is lusták, s a sültgalambot várva tengődnek. Nekik sem lesz könnyű. Az biztos, hogy számunkra nem Brüsszel, Tel Aviv, Washington, Peking vagy Moszkva a mérvadó, az etalon, hanem MI MAGUNK, akik előbb szellemi majd fizikai síkon Alakítjuk a Jövőt.

    161

    VálaszTörlés
  35. Kraft

    Feltört a postaszopó éned...:D:D

    Emberek vannak a Jobbikan is , hibázhatnak. Erről a Nyikos javaslatról nem hallottam még egyébként (de igazából ő meg Pösze szúrja a szemem a Jobbikban). Természetesen csodát(főleg ellenzékként) nem lehet várni a Jobbiktól. De temetni se kell őket. Még mindíg ők képviselik a magyar érdekeket a legjobban. De ha gyarapodni fog a hozzád hasonló okostojások száma a nemzeti oldalon belül akkor annak csak annyi eredménye lesz hogy 4 év múlva marad a zsidesz és még erősebb lesz az mszp(jönnek felfelé a gecik). Idén annyira nem tudott gyakorlatiasan gondolkozni a nemzeti érzelmű magyarság hogy már csak azért a Jobbikra szavazzon hogy ne legyed zsidesz 2/3. Akkor is előkeveredtek a hozzád hasonló szász marcik akik rájöttek egy két dologra aztán máris vezetik az országot, de legalább is jobban tudnák csinálni ha ott lennének. Egy két nem tetsző javaslat és nálad máris felejtős a Jobbik. Írj levelet a Jobbikos képviselőknek ha aggájaid vannak a döntésekről, ne rögtön rinyáljál hogy kész vége. Nincs vége. most itt lesz a lehetőség hogy építkezzenek , hogy jobban megszervezzék magukat, hatékonyabb parlamenti stratégiát dolgozzanak ki és egyáltalán rutint szerezzenek az ország vezetéséhez. Várjunk még az ilyen lehúzó dumákkal, most kezdődhet az igazi munka .

    Te meg inkább fejtegessed a Lady Gaga meg Katy Perry klippek tartalmát abban olyan ügyes voltál...XDXD

    VálaszTörlés
  36. Mantis

    Tudom, hogy vicces figura vagy, de nem igazán díjazom az első mondatbeli kijelentésedet.
    A maradék részben legalább érvelsz is, noha elég gyengére sikeredett, gondolok itt ilyenekre:

    "Emberek vannak a Jobbikan is , hibázhatnak."

    Persze Mantis ezzel egy darabig vígasztalhatod magad, sokan ezt teszik most a Fidesz szimpatizánsok közül is, de majd rádöbbennek, hogy megint csak a pofáraesés marad.

    Érdekes mód nem válaszoltál a kérdésemre.

    Hol van Vona Gábor? Ő lenne az?

    http://www.youtube.com/watch?v=S_OrWrWbyHQ

    Még egy fél év és pont olyan polkorrekt lesz, mint Hajráviktorunk.
    Hol van ez a Vona Gábor attól, aki a választások előtt szét akarta zúzni az RTL Klubot, vagy akit bilincsben elvittek a rendőrök a Gárda tüntetés során?

    Tudom Mantis nehéz szembesülni a tényekkel, de sajnos ez van. A Jobbikot nem temetni kell, hanem fejfát készíteni nekik.
    Hogy ez miért így alakult annak több oka is van bizonyára.

    Igazad van, vannak reménykeltő emberek is a Jobbk sorai közt, de ez mára kevésnek bizonyul.
    Rádöbbentek arra is, hogy hamar elnémul a parlamenti mikrofonjuk, ha elkezdenek fontos, lényegi kérdésekről beszélni, így marad a maszatolás.

    Nem Mantis, nem egy-két kijelentés miatt lett felejtős a Jobbik számomra, ez egy folyamat vége.
    Te is tudod, hogy ha ma lennének választások a Jobbik nagy eséllyel a parlamentbe sem kerülne be.

    Nem tudom mire gondolsz a "most kezdődik az igazi munka" kifejezéssel, mikor magad mondtad, hogy tehetetlenek ellenzékbe.
    Leírtam a fenti cikkben, hogy nagyjából mire lehet készülni tavaszra, ezek közül a Jobbik mit fog megakadályozni? Semmit. Alkotmány lesz, reform lesz, kilakoltatás lesz.
    Tulajdonképpen miről beszélünk?

    Írjak levelet a Jobbiknak? Érdekes, választások előtt ők kerestek meg engem, hogy támogassam őket, most én fussak utánuk azzal, hogy mi nem tetszik?
    A lakossági fórumok száma gyakorlatilag nulla a választások óta, míg előtte 1-2 hetente volt ilyen.

    Mindezt csak azért ítam le, mert ennyire érdekel még a Jobbik sorsa, a Fidesz miatt nem koptatnám a billentyűzetet.

    Te meg az helyett, hogy Moto-val órákat fecséreltek az interneten Posta lejáratására, inkább csinálnál valami értelmesebb dolgot.
    Soha nem térül meg a befektetett "munkátok".
    Nyitott kapukat döngettek, de ti tudjátok...

    VálaszTörlés
  37. Kraft, mikor mondtam hogy Kína "a hazafi és übernemzeti Kína minden baj orvossága"? Csupán azt állítom, hogy Kína megőrizte nemzeti szuverenítását azokkal szemben, akik a magyar nemzeti szuverenítását agyontaposták az elmult húsz évben. Már csak ezért is nyugodtan lehetünk szerények Kínaval szemben. A romboló globalista erők éppen azért akarják lejáratni Kínát, mert merészel és főleg sikerül ellenállnia nekik és ez a helyzet pl Oroszországgal vagy Venezuelával is. Ja, hogy Kína "elnyomja" az ujgúrokat meg a tibetieket? Mert, hogy ezt állítják a mediák, akik nyugaton a globalizáció szekerét tolják és, mert ezekben az országokban "egyeseknek" sikerült balhékat kirobbantatni, amiket aztán a globális mediák szépen fel is fújták az "emberijogok" és a "demokrácia" jegyében? Nem tudjátok, hogy mi magyarokat is nyugaton ezek a globalista mediák lejáratnak, mert "elnyomjuk" a cigány kissebségünket és ráadásul nagy antiszemiták is vagyunk, akik bakancsban és fekete egyenruhábn szoktunk masírozi fasiszta módon, hogy terrorizáljuk az oly üldözött magyar kissebségeinket? Mellékesen, a Dalai Lama is elismeri, hogy a kínai "megszállás" előtt Tibet egy erőszakos és jobbágy-rendszerre alapuló feudális ország volt, ahol a földbirtokosok együtt a lámákkal gyakran agyonkínozták és "büntetésből" megcsonkították azokat a kis parasztokat, akik nem voltak képesek befizetni az adót. Kár lenne, ha ezen a blogon is kialakuljon egy kocsma-színtű vita, gondolok itt pl a magyarság legendáris arany múltjára vagy a könnyelmű kijelentésekre a Jobbikkal kapcsolatban. Ettől függetlenül beszélhetünk akár a földönkívüliekről is (én pl fogok is hamarosan, ha Velorex elfogadja a bejegyzésemet), de objektiven és lehetőleg hiteles forrásokkal.

    mm

    VálaszTörlés
  38. Hohoho! egy kis kép az újvilágrend egyik legnagyobb Pinokkió orráról, az "ember által okozott felmelegedés". Floridában közeledik a narancs szüretelés (ott terem az amcsik narancsléje): http://i.dailymail.co.uk/i/pix/2010/12/08/article-1336689-0C63F63C000005DC-172_634x415.jpg hehe..

    mm

    VálaszTörlés
  39. Én úgy vagyok a Jobbikkal, hogy csendesen figyelem a "munkásságukat", már nem lelkesedem, de nem is ócsárolom őket semmiért. Mindenki csinálja a dolgát ahogy tudja/gondolja/teheti. Ők is rájöttek a monstrum valódi hatalmára, amibe belekerültek. Ott ahol ők vannak teljesen más szabályok uralkodnak, mint az utca színpadán. Hiába minden erőlködésük, a "demokrácia" erejével, a háttérhatalommal szemben egyelőre nem lehet küzdeni legálisan, polkorrekten, jogi úton, médiával, felszólalással stb.. mert minden terület az ő irányításuk alatt van.
    Azért voltak szép reményeink, de hiába. Egyelőre Magyarországnak nem lehet magyar kormánya. Bízzunk benne, hogy egyszer lesz, de ma életveszélyes még. (lásd Bogár Laci figyelmeztetését: fel kell készülnünk arra az időszakra, amikor a birodalom akarata ellen kezdünk majd lépéseket tenni.). Ez még csak a készülődés időszaka itt a mélyben először a kisember-kisember viszonyban, majd ez egyre inkább felszínre tör.
    Remélem.

    TT

    VálaszTörlés
  40. Sztem is így van, TT. Nem kell csodákat várni a politikától. Csoda nincs. Mindenhez idő kell, akkor is ha meg van a jóakarat. Wait and see.

    mm

    VálaszTörlés
  41. Én sem ócsároltam a Jobbikot, csak elmondtam a véleményemet, azt ahová úgy látom, hogy bő fél évvel a választások után eljutottak.
    Van különbség.

    TT kb. ilyen szinten vagyok már én is a Jobbikot illetően, illetve még mindig elfog néha a düh, hogy ezt jobban is lehetne, még az ellenzéki padsorokból is többet ki lehetne hozni.
    Ennyire telik tőlük, kész.

    Mózes addig a pontig egyetértek veled, hogy Kínának sikerült megőrizni saját országa feletti irányítást.
    Az oroszokról ez nem igazán mondható el, ők inkább jó úton vannak, hogy visszaszerezzék azt.

    Kína-ujgur és magyar-cigány viszony közt párhuzamot vonni azért kicsit erős, akár mi is jelenik meg a cionmédiában.

    Nem megyek bele meddő vitába, de hogy Magyarországot nem a most parlamentben csücsülő pártok valamelyike fogja kivinni a sz@arból, az szinte biztos.

    Mózes remélem a magyar narancs is így jár, mint a floridai.

    VálaszTörlés
  42. Kraft

    Hallgass TTre meg mm-re...;-) És ne sírj.

    Ami postát illeti : néha jó móka és a "munka" már meg is térült...XD
    Az "értelmes dolgokat" meg nem a netre tartogatom.

    VálaszTörlés
  43. Én sose "lelkesedtem" a Jobbikért.
    Szeretem és becsülöm Őket. Lassan tíz éve ismerem a kemény magot.
    Miért mit gondoltatok ellenzékben mit lehet tenni egy kétharmados narancs diktatúrában és libsi sajtós ellenszélben?
    Aki most csalódott, az megérdemli, de erről nem a Jobbik tehet. Csalódni általában az szokott, aki nem látja a reális helyzetet.
    Nincs ez a nép olyan állapotban, hogy megérdemeljen egy nemzeti kormányt.
    Amíg egy nép fel sem ismeri a vezetőit, mit akar?
    Mit szólna a sok űber okos magyar egy valóban keménykezű, hierachikus ország vezetéshez.

    VálaszTörlés
  44. @Kraft!

    "...de hogy Magyarországot nem a most parlamentben csücsülő pártok valamelyike fogja kivinni a sz@arból, az szinte biztos."

    Várjuk a következő csalódást?

    Amúgy, mi a megoldás?

    VálaszTörlés
  45. "Az "értelmes dolgokat" meg nem a netre tartogatom."

    Azt látom.


    Misi

    Mit tehetnénk? Igen várjuk a következő csalódást (vagy az UFO-kat). Azt hiszem jelen pillanatban ennyire telik a magyar néptől.

    VálaszTörlés
  46. Véleményem szerint, aki még mindig a választásoktól, meg a pártoktól várja a megoldást, az meglehetősen szűklátókörű.
    Aki pedig a fizikai harctól, annak tovább kell lépnie egy lépcsőfokot. Az irányítók mindent megtesznek, végre kitörjön valahol egy háború, hogyha az megoldás lenne a mi számunkra, így tennének?
    Évekig én is a harcra gyúrtam, de egyre inkább úgy érzem, a megoldás nem fizikai szinten van.
    Hisz ha mélyebbre nézünk, elsősorban ők is szellemi szinten harcoltak -harcolnak ellenünk, és hogy eredményesen, azt a sok szavazósdit játszó, hipnotizált ember bizonyítja.
    A feladat, a még felébreszthető, gondolkodni képes emberek tudatának összehangolása.Szerintem.

    VálaszTörlés
  47. Még annyit, hogy ez az összehangolás természetesen ősi, örök értékek mentén kell hogy történjen.

    VálaszTörlés
  48. Sőt, örök EMBERI értékek mentén

    VálaszTörlés
  49. Vannak még akik a bukásra ítélt rendszerbe vastagon beágyazódott politikusoktól várnak valamit, a fidesznyikektől, jobbiknyikoktól? A maszopnyikok és a szadesznyikek se osztották szét a szegények között a lopott holmit, ők miért tennék.
    Aki részt vesz az ördögi hatalom-gyakorlásban, az azonosul magával az "ördöggel", aki pedig támogatja őket maga alatt vágja a fát, a saját fejlődését, megvilágosodását blokkolja. Minden mutató a magyarság helyzetének további romlását jelzi még az elmúlt fél évben is, csak utána kell nézni.
    Miről is beszélünk? Az úgymond nem létező "fenntartható fejlődésről"? Ilyen nincs, az egész egy szemfényvesztés. Azt kell igazságosan elosztani ami van, a rászorultság szerint. És persze a magyarok között, az élősködő betelepülteknek ajtót mutatva.
    Kína 2009-ben le lett tesztelve a véresre sikeredett Urumcsi-i és Lhaszai események által és könnyűnek találtatott. De nem Tel Aviv tesztelt, hanem egy nála sokkal nagyobb Égi hatalom. Így borítékolható Ujgúria és Tibet eljövendő függetlensége. Ez persze a magyarság felemelkedése után a magyar táltosok segítségével fog megtörténni, miután visszaállt Egész Magyarország.
    Egyesek szerint kínai karhatalmista egyenruhába bujtatott ujgurok és tibetiek gyilkolászták saját magukat tavaly. Ja, egyébként csoda az van, idő pedig nincs, a magyarsággal kapcsolatban meg pláne...

    161

    VálaszTörlés
  50. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
  51. Mantis szerintem fejezd be ezt a postaszpó dumát, mert egyrészt unalmas, másrészt semmivel nem visz előbbre, harmadszor megosztást eredményez. Ő is jár egy utat, amit a legeredményesebbnek hisz. Ha a cél ugyanaz, lehet hogy valamikor találkoznak útjaitok.Szerintem.

    VálaszTörlés
  52. @Kraft!

    Fel a fejjel, van sok dolog! Állapotbeli kötelezettségeidet, ami a népedre, hazádra is vonatkozik maradéktalanul teljesíteni, legalábbis erre törekedni. Nem árt imádkozni sem, attól bajod nem lesz. Hinni, bízni, helytállni!
    "Istennél minden lehetséges!"
    A világ nem fog csúfos véget érni, mert a megváltás már megtörtént. Legfeljebb nem úgy teljesülnek a dolgok, ahogy mi várjuk.
    A lényed, amit a ma embere, főleg a magyar nem ismer az, a mérték. Vagy lelkesedünk, vagy letörünk. Így egyetlen tettünknek sem lehet eredménye. Most kiváló a helyzet ennek megváltoztatására.
    A házassággal kapcsolatban írta egy kiváló magyar gondolkodó, hogy nem másikat kell keresni, hanem más az, amit keresni kell.
    A magyarság hozzáállásán, sok embernél van, mit javítani. Ha megtesszük, a helyzet is változni kényszerül. Az ember részes Isten teremtő erejében. A teremtés így működik.
    A Jobbik nekem közösség szervező erő, a közös dolgaink szempontjából. Ez az igazi politika! Nem a politikát kell kidobni, hisz az elit pont ezt a csömörlést várja! Az ember a felelős, nem a politika. Az embernek kell változni, és a változást magamon kell kezdenem, nem a másikra várni. A Jobbik eljutott valameddig, de már ehhez is kellett cirka egy millió magyar. Most szerintem eljött az ideje a valódi civil összefogásnak. Ehhez azonban kell a nemzet kis közösségeinek összefogása. Lépésről, lépésre, szalmaszálról, szalmaszálra, emberről, emberre, házról, házra stb. Ha az összekapcsolás teljes lesz, egyszer csak azt látod, hogy van családod, barátod, néped, hazád... emberiséged, Földed, Eged.
    Van dolgunk? Van! Akkor?

    VálaszTörlés
  53. Mantis

    mivel itt nincs cenzúra a nem éppen építő jellegű utolsó hsz-edet megtalálod a "Gondolat temetőben"

    Mellesleg én is unom azt a kifejezést, ami miatt oda került.

    Köszönöm a megértésed.

    VálaszTörlés
  54. Misi

    Az ilyen:

    http://jovonk.info/2010/12/09/megalakult-garda-szovetseg

    és ehhez hasonló hírek adnak mindig egy kis löketet, hogy ne lássam a helyzetünket veszett fejsze nyelének.

    Meg talán még mélyen bent minden magyarban ott van a "kód", hogy összefogjon, ha végleg nem megy tovább másképp.
    Erre volt már példa a történelem során, csak sajnos nagy kárt tett a "merjünk kicsik lenni" gondolkodásmód elhintése.

    VálaszTörlés
  55. Pont most akartam belinkelni, de látom megelőztetek:) Csak így tovább gárdisták!

    moonlight

    VálaszTörlés
  56. Én meg pont nem örülök annak a szövetségnek, mármint hogy az MNG oda csapódott. Rá fognak baszni. Az még csak egy dolog hogy az MNG legalább fele Jobbikos kötődésű, de a másik hogy nem fogják a helyüket megtalálni a gárdisták abban a szövetségben, mert az MNA meg a többi teljesen mást csinál mint a gárda. Ők sehová nem mennek segíteni csak ugrándoznak az erdőben, meg hergelik magukat a világvégére. Amúgy meg egyenesen ostobaság az egyetlen igazi szövetségesüknek(Jobbik) hátat fordítani, mert máshonnan nem kaphatnak segítséget. Nem rossz gyerek az az Ináncsi, de ezzel bizonyította az alkalmatlanságát mint országos főkapitány. Persze az a gond hogy ennek az Ináncsinak olyan emberek vannak a közvetlen környezetében akik nagyon rossz irányba vitték őt és ezzel együtt a gárdistákat is. Ő meg túl hülye ahhoz hogy ezt észre vegye... Nem halgattak Vonára, most ez lett belőle. Nincs minek örülni ezen.

    VálaszTörlés
  57. Mantis

    Lehetne ragozni, hogy ki-kinek fordított hátat, ez igaz a MNG-re is és a TMRSZ-re is.
    Szerintem elhamarkodott a kijelentésed, lássuk meg sikerül e egy ütőképes "egységet" létrehozni.
    Az MNG jelenleg úgysem a legjobb "állapotban" van, ezt nyilván te is tudod, így nem igazán van veszteni való ezzel az összefogással.

    A Gárda (amennyire én tudom) nem a Jobbikra esküszik fel, így nem is kell tőlük függnie.

    Te Mantis egy Posta mintára működő lejárató honlapot nem akarsz létrehozni Pőszének is?
    Csak mert megérdemli.

    Biztos te is olvastad a legújabb fejleményeket róla.
    Cuki az a fotó a népszabós újsággal a kezében :-)
    Amúgy is kezelésre szorulna szegényke, nézz meg egy videót, amin rajt van ő is, miközben más beszél a parlamentben. Szerintem klinikai eset.

    Kraft

    VálaszTörlés
  58. Mantis

    Jobbik, mint igazi szövetséges? Ne csináld már kérlek és vedd le azt a fránya jobbikos szemellenzőt. Kinek is köszönhette a Jobbik tavaly az országos ismertséget? Kiknek a hátán kerültek be a Parlamentbe? Kik álltak ott Sajóbábonyban szembe a cigányokkal? És mi lett a hála érte? Az, hogy a Jobbik-vezetés egy olyan emberi nullát ismer el vezetőnek, mint Kiss Róbert. Ez teljesen elfogadhatatlan számomra és Ináncsit sokkal többre tartom, mint a házasságtörő elődjét. Előbbi próbálja újra egyesíteni a gárdistákat, míg a másik különválik a csendőralakulattal, tovább bomlasztva a Gárdát...Mondd melyik a hasznosabb Mantis? Gondolkozz és használd a fejed, mert azért van!

    moonlight

    VálaszTörlés
  59. Jobbik versus Gárda. A Jobbik nagy részben a Gárdának (és a cigánybűnözésnek) köszönheti azt a népszerűséget, ami a Parlamentbe vezette. Az EP, az más tészta, azt sokkal inkább Morvai népszerűségének köszönheti. Most pedig lehet, hogy éppen a Gárda elégedetlensége miatt a Jobbikkal szemben (jogos vagy sem) olvadhat el a Jobbik népszerűsége. Cui bono?

    mm

    VálaszTörlés
  60. Jogos a felvetésed Mózi, viszont a Jobbik magának is köszönheti a jelenlegi állapotot. Gondolkodás nélkül ki kéne szórnia az olyan politikai karrieristákat, mint az előbb említett Pősze! Egy nemzeti értékeket felvonultató pártban ilyen "embereknek" nem szabadna, hogy szava legyen. Bízom benne, hogy a két szervezet újra egymásra talál, ahhoz viszont Vonáéknak is tennie kell! Szerintem nem kell magyaráznom Neked, hogy micsoda erős pont lenne egy Gárda-MNA-Jobbik tengely, egy ilyen szövetség már felvehetné a kesztyűt a 2/3 és a MSZP ellen. A cél közös, az ellenfél úgyszint.

    moonlight

    VálaszTörlés
  61. Moonlight, én nem vagyok igazán otthon a politikai lérdésekben. Szerinted, milyen érvelésből nem teszi meg a Jobbik azt, ami szerinted tiszta haszon lenne számára?

    mm

    VálaszTörlés
  62. Kraft

    Lássuk... de szerintem rossz döntés született...meglátjuk mi lesz. A Gárda eddig is önálló volt, nem hinném hogy így önállóbb lett.

    Moonlight

    Tudom hogy mi megy a gárdán belül és merre viszik őket. Ez nem személyi kérdés. Hozzáteszem a történtek után én sem tartom megfelelő embernek Kiss Róbertet, de Ináncsit sem. Neki javarészt megmondják hogy mit csináljon ahogy hallom. A Jobbik (Gaudiékkal) rengeteg Gárdista ügyét rendezte a bírósággal(kihozták őket),és többek között miattuk mentették fel az Új Magyar Gárdát. Mindkét szervezet sokat köszönhet egymásnak. Kár lenne pár hangadó miatt felrúgni ezt a szövetséget.

    VálaszTörlés
  63. Kifejtenéd konkrétan, hogy mire gondolsz? Bocs, de kicsit fáradt vagyok már...
    Summa summarum személy szerint azt szeretném, ha végre egységes lenne a nemzeti oldal és legalább itt megszűnne a széthúzás, másikra mutogatás.

    moonlight

    VálaszTörlés
  64. Summa summárum, moonlight, a Gárda volt a Jobbik ereje és most az kezd lenni a sebezhető pontja. Van, aki azt gondolja, hogyezt az állapotot jó részben Pösze indította be, én inkább úgy érzem, hogy Pösze csak azt fejezte ki, ami a Jobbik új álláspontja, vagyis hogy a Gárda már kezd zavarni. Ez szomorú, de ilyen is van a politikában. Szerintem sok mindent nem tudunk, ami idáig vezetett. Egy dolog biztos, vmi bűzlik Dániában és ez nem tetszik. Remélem, hogy megvannak az emberek a Jobbikban, akik képesek leállítani ezt a bomlasztó folyamatot.

    mm

    VálaszTörlés
  65. @moonlight

    Szerinted az MNA-t miért nem üldözik a hatóságok ugyanúgy, mint a Gárdát? A szakadár gárdákra is vonatkozik a kérdés.
    Kíváncsi lennék a véleményedre.
    Mellesleg mindhárom szervezetben (Jobbik, Gárdák,MNA) vannak beépült bomlasztó elemek. Ezek csinálják a fesztivált úgy, hogy nem túl okos embereket tolnak maguk előtt. OPl. Kiss Róberten és Ináncsin sajnos ez látszik is. Ezekben a kérdésekben konkrét véleménye csak a megfelelő pozícióval bennük lévő, komoly embereknek lehet.
    Sajnos a magyarság és azon belül a nemzeti oldal
    gondolkodási színvonala is nagyon leszállt. Az un. nemzetiek attól, hogy kijelentik ezt magukról nem lesznek semmivel sem okosabbak, mint a fogyasztói konzumidióták.
    Ezért is esnek bele az elit által kifejezetten nekik készített ideológiai csapdákba. No persze közben fennen hirdetik magukról, hogy ők a felébredtek.
    A mákony az, mákony, hiába díszítik fel nemzeti pántlikával.

    VálaszTörlés
  66. Valóban nem láthatunk bele teljesen a pakliba, ami nagyban csökkenti a következtetések pontosságát is. Én is bízom benne, hogy pontot tudnak tenni az ügy végére. Mindannyiunk érdeke azt hiszem. Gondolom ezt a folyamatot azok indították be, akiknek érdeke volt a Jobbik és Gárda lejáratása, szétszedése. És ez már a választások környékén elindult nem is kicsit. Ináncsi remélem összeül Vonával rendezni ezt az egészet, miután a Gárda egyesült. Ellenkező esetben Mantis gyanuja fog beigazolódni.

    moonlight

    VálaszTörlés
  67. moonlight

    Hagyjuk... De én emögött is inkább mahinációt sejtek mint a "nagy szövetség" létrehozását. Misi egyébként jól látja....sajnos. Mindenesetre még egy ilyen hirtelen jött szövetség összeütésén kívül (amiről sok Gárdista a kurucról, meg a hunhírről hallott először) is eléggé kaotikus állapotok vannak a Gárdán belül. Ahogy mondtam, a gárda eszmeisége nem igazán fedik egymást az MNA "fura hungarizmusával"... mindemellett egy testvéri szövetséget is megbontanak a Jobbikkal. Vagyis gyengítik őket. Nem tetszik az egész... de ne legyen igazam.

    VálaszTörlés
  68. Misi,

    MNA témában valószínűleg bukovinai jobban fel tud világosítani Téged, keveset tudok róluk, de ennek a hátterére jómagam is kíváncsi lennék. Azt hiszem a nemzeti oldalon jópár embert meg lehetne kérdezni erről, hogy hogyan van még szabadlábon Budaházyval ellentétben. Nem akarok senkit sem nevesíteni, de azt hiszem mindenki tudna mondani személyeket.
    Lényeg inkább abban van szerintem, amit Te is említettél, hogy mindhárom szerveződésben megvannak a téglák, akiket a mozgalmak mérete miatt nagyon nehéz kiszűrni. Az információ-dezinformáció világában pedig nagyon is veszélyesek az ilyen beépített emberek és védekezni is nehéz ezen támadások ellen.
    Bizony senki se lesz azzal okosabb, hogy felvállalja a magyarságát, ugyanúgy irányítható tömegek maradnak, ha nem kezdik el használni saját fejüket.

    moonlight

    VálaszTörlés
  69. Üdv!

    Pár napig nem tudok idejönni és annyi hozzászólás van, hogy kell majd egy óra amíg átolvasom :)

    Misi : MNA témában szívesen értekezek veled akár személyesen is. Gyere el a Becsület napja megemlékezésre és beszélhetünk személyesen. Úgyis vannak dolgok amiket ide nem írok le.

    http://jovonk.info/2010/12/10/az-egyseg-utjan-egyesul-szethullott-orszag

    http://jovonk.info/becsulet-napja-2011

    (Olyan pletykát is hallottam, hogy a Betyársereg is részt vesz a rendezvényen)

    Alakul az egységfront, az ellenség nagy szomorúságára. Nem csak a magyar, de a kárpát medencei nacionalista erők is képviseltetik magukat a rendezvényen. Ez egy üzenet a globális erőknek. Hogy nem sokáig megy már ez a provokáció és a megosztás... Lehull lassan a lepel...

    bukovinai.

    VálaszTörlés
  70. Kár buko.... érdekelne hogy te hogyan látod...én valahogy nem lelkesedtem be annyira.

    VálaszTörlés
  71. Írd meg levélben, hogy mire gondolsz.

    Mindent nem tudok itt leírni.

    bukovinai.

    VálaszTörlés