2011. július 25., hétfő

NATO háborús bűncselekmények: Líbiai vízellátás

NATO terrorista támadás ért egy vízvezeték gyárat al-Brega helyiségben, legyilkolva hat őrt. Ebben a gyárban állították elő azokat a csöveket amelyek nélkülözhetetlenek annak a földalatti vízvezeték rendszernek az építésében és karbantartásában, amit úgy hívnak hogy, a „Nagy Ember alkotta Folyó, amely keresztül szeli a sivatagot és Líbiai otthonok 70% nak biztosítja az ivóvizet, egy Líbiai forrás szerint.

2011 Július 22-ke az a dátum, amire az emberiségnek emlékeznie kell. A NATO lebombázta a Nagy Vízvezetéket, amelynek kijavítása hónapokat vehet igénybe. Majd szombaton lebombázta azt a gyárat, amely a szükséges csöveket állította elő.

Az al-Bregai vízvezetékgyár mióta jogos célpontja egy repülés tilalmi zónának amellyel a civileket védelmeznék? Önmagában egy vízvezeték rendszer mióta lehet jogos célpont?

A NATO elkövetett egy másik háborús bűncselekményt is amikor célpontba vett egy civilek számára biztosító vízellátó hálózatot egy Pavda.Ru Líbiai forrás szerint. A Nagy Ember Alkotta Folyó részvénytársaság vezérigazgatója szerint Pénteken a NATO bombázta a vezetéket.

Egy másik nyilvánvaló törvénysértés, az Olaszországból érkező 19000 db. AK-47-es volt amit Ajdabiyah-ban fogtak el a hatóságok, katonai források szerint.

A nemzetközi közösségnek két lehetősége van: szemet hunyni, mint a gyávák, ezzel lehetővé téve a NATO számára, hogy Líbiai gyermekeket és Líbiai civileket gyilkoljon, terroristákat támogasson- információkkal rendelkezünk, hogy fehér foszfort használtak a Líbia kormányzati pozíciók ellen, most a NATO kétségbeesetten kapkod- emlékszik még valaki Napalm-ra? A második lehetőség, hogy a nemzetközi közösség felhasználja a megfelelő csatornákat, hogy gyakoroljon nyomást saját magára a NATO-ra és a tagállamainak politikusaira, hogy hagyjanak fel ezzel a gyilkos és felháborító kegyetlenséggel, a civilizáció és nemzetközi jog ellen, most.

Ön szavazott erre a kampányra? Akkor Ön gyermek gyilkos, vagy szimpatizánsa a gyermek gyilkosoknak. Cameron, Obama és Sarkozy kezein már több száz ártatlan ember vére tapad.

Ha a NATO hozzájárulása a civilek védelmezésére abban merül ki, hogy lebombázza a víz ellátó rendszerüket, akkor erre a nemzetközi közösség fog reagálni, erre a szörnyű háborús bűncselekményre, függetlenül attól, hogy a politikusok nem. Lesz valaki aki tesz valamit e borzalmas háborús bűnök ellen? Vagy mindenki hátradől amíg a NATO elpusztítja a víz hálózatokat, civil infrastruktúrát?

Ez a civilek védelme, vagy a NATO bosszúja mert vesztésre áll?

Timothy Bancroft-Hinchey
Pravda.Ru

Fordította: Kásler Árpád.

A Banki Adósok Érdekvédelmi Szervezete (BAÉSZ) és az NKP (Nemzetközösségi Programszerv.) elítéli a Líbiai agressziót a civilek ellen. Magyarországon az ingatlanok elárverezésével folytatnak háborút a civil lakosság ellen. Líbiának nincs adóssága, ezért ott az ivó víz rendszerüket támadják. Csatlakozzanak azok a személyek és szervezetek akik névvel vállalják a szolidaritást a Líbiai gyermekek és civilek érdekében. Politikusainkra nem számíthatunk ezért a világ civil lakosságának kell szolidaritást vállalnia egymásért, függetlenül attól ki hol él. A listát elküldjük a Líbiai sajtónak.

4 megjegyzés:

  1. NATO egy tömeggyilkos gépezet, ezt már rengetegen tudják. Mi a különbség egy gyerekeket gyilkoló nátós bomba és a norvégiai tömeggyilkosság elkövetője között? Mindkettő valamilyen ideológia nevében gyilkol, mindkettő valamilyen gazfickók eszköze.

    mm

    VálaszTörlés
  2. Kadhafi erősen bekavart a "facebook" forradalom tervezett lefolyását illetően és ez bosszúért kiált.

    A NATO számláján szinte kivétel nélkül csak háborús bűncselekmények szerepelnek, így egy vízvezeték lebombázása már "csak" adalék a többi népírtáshoz.

    Ja és akkor még itt van ez:

    http://kulfold.ma.hu/tart/cikk/b/0/103568/1/kulfold/Letarolt_egy_korhazat_a_NATO_Libiaban

    Komolyan. Van még ép eszű ember a földön, aki elhiszi, hogy Líbia veszélyes a világra, és oda is "nyugati demokrácia" szükséges?

    Remélem, hogy a NATO is az utolsókat rúgja ezzel az egész megrohadt rendszerrel együtt.

    Kraft

    VálaszTörlés
  3. A magyarok nem állnak ki egységesen a saját érdekeikért, mert érdekellentétek és a megosztottság meggátolja ebben. Itt az alkalom, hogy más ország gyermekeiért összefogjon a magyarság , ezáltal egy "semleges" területen de nemes cél érdekében meg tehetnénk az első lépést a saját magunk és az emberiség érdekében.
    Kásler Árpád
    További neveket kérünk...

    VálaszTörlés
  4. Egyetértek a cikkel, de a magyar lakosság nagy része egyelőre annyit tud az ügyről, hogy valami terrorista diktátort sikerült katonai "tömbünknek" megállítania.
    Az ennyire félrevezetett embereknek nehéz a valós képet átlátnia. És még nehezebb összefogást gyakorolni.

    TT

    VálaszTörlés