2011. július 17., vasárnap

Devizahitelek farizeusainak támadása?- avagy kiütöm a királyt, magamévá teszem a királynét mert a matt nem érdekel!

Devizahitelek, a varázsszó! Örömök és ürömök forrása, öröm a bankárnak, üröm az Adósnak, de mint mindig ahol két nagy ellenérdek találkozott a történelem folyamán bármikor, megjelennek a farizeusok és a szamaritánusok is, ember legyen a talpán aki kiismeri magát, hogy ki kicsoda és ez az oka annak, hogy tollat ragadtam, aminek következményeként, gondolom nem kevés kritika fog érni, de Isten Isten!- a matt nem érdekel.
E „sorstalanság” önként vállalt keresztjeként hordom vállamon a devizahitelek és hitelesek gordiuszi-bogának keresését és némi szerénytelenséggel azt is mondhatnám, hogy a legelsők között, ha nem legelsőként, polgári peres úton és azt megelőzően, minden más törvénytisztelő magatartást folytató eljárást és próbálkozást kimerítettem ez ügyben és ezáltal felelősségem teljes tudatában kijelenthetem, hogy rendelkezek annyi tapasztalattal, hogy véleményt nyilvánítsak ez ügyben és állást foglaljak a farizeusok leleplezésében.

A Tisztelt Adósok jóvoltából hozzám is eljutott, a „Bátor Program”-nak (még jó hogy nem pogrom, bár ki tudja, ami késik nem múlik) elnevezett szerveződés híre, amit úgy hirdetnek, hogy
„Segítség a banki hitelkárosultaknak!” felkiáltójellel a végén.
Nos kérem szépen, ha a pofátlanságnak nincsen határa és tudjuk hogy nincs, akkor ez az. Kiragadok még egy sort, a legelsőt:
„Aki nem hiszi járjon utána: a deviza alapú hitelekkel többszörösen becsapták a bankok az ügyfeleiket” Így volt, nem így volt, igaz sem volt mese volt. Aki nem hiszi járjon utána, esti mese póruljártaknak, na de mielőtt valaki beleélné magát, ez a mese nem olcsó mese, a beugró negyven rugó a kor szellemének megfelelően, azaz negyven ezer magyar forint és hol van még a vége. Akár éjjeli bátor programnak is lehetne nevezni, na nem azért mert nem verték át a bankok az ügyfeleiket, van ma még olyan ember aki ezzel nincs tisztában?!
Persze hogy átverték és ehhez asszisztáltak a mindenkori kormányok Gyurcsányostól, Bajnaistól, a forradalmár Orbánig bezárólag, a nagytiszteletű belügyminiszterrel az élen akinek kebel pajtása a főbankár.

Visszatérve a bátrakhoz, a lényeg amivel csak egyetérteni tudok, hogy minél több ember kezdeményezzen polgári peres úton eljárásokat a bankok ellen, ez dicséretes ha már tegnapelőtt megtették volna több száz ezren akkor sem lett volna túl korán, de a bátrak mindezt negyven ezerért szeretnék beugrásonként és utána további húsz ezer magyar forint minden tárgyalás előtti díjelőleg, persze mindez segítség címszó alatt, de további segítségre is számíthatnak az arra érdemesek, mármint részletfizetésre minden hónapban 2 azaz kettő KIVÁLASZTOTT adós négy havi részletfizetéshez juthat, de persze nem ingyen, ma már semmi sincs így, hanem aktivistájává kell válnia a Fehér Kéményseprők Országos Társadalmi Szervezetek Szövetségének. Abból, hogy minden hónapban áll ez a felkínált lehetőség, hosszú hónapokra tervezhetnek a bátrak. A további tarifák a következők,
-iratmásolás 25ft/db (az én devizaperem anyaga eddig kb. kétszáz oldalt tesz ki és jó néhányszor lemásoltam már, saját másolóval, kettő forint 60 fillér önköltségen, persze nem segítség címszó alatt)
-ügyintézés 2500 Ft/alkalom (sok alkalom lesz), utazás 40Ft/km stb. mindez segítségként feltüntetve.

Arról, hogy mit kockáztat az ügyfél ezt írják a bátrak,
-kereset elutasítása esetén, a pervesztes félnek kell a 6% illetéket megfizetnie, továbbá az ellenfél közel hasonló nagyságú ügyvédi költségét megtéríteni, azt már nem voltak bátrak odaírni, hiszen egyértelmű, hogy a bátraknak megfizettet összegek is a kockázat tárgyát képezik ha veszítenek, de azt odaírták, hogy amennyiben nyernek további követeléseik lehetnek az alperes felé.

A kéményseprők (hogy ma már ezek sem hoznak szerencsét...) és a jogsegély szolgáltatók, sok mindent írnak még a bátor program keretén belül, érdemes elolvasni okulás képpen,
http://batorprogram.hu/ még Makkos Albert közgazdász úr könyvét is kötelező olvasmányként ajánlják, mert aki ezt elolvassa annak kezében lesz a megoldás, lehet hogy már a golyó sem fogja ezután?-mert akkor én is beszerzek egy példányt. Nos kérem szépen eladó az egész világ, a pénz beszél a kutya ugat, a magyar meg béget. Remélhetőleg jó sok birka ki fogja kérni magának, hogy ne bégettessem.

Na de térjünk a lényegre, ugyebár senki sem remélheti, hogy ügyvédek és jogászok pusztán honfiúi szeretetből az ügy mögé állanak (bár vagyunk néhányan szerencsések) , mindenkinek jön a sárga veszedelem havonta, villany és egyéb számla képében, meg hát Krisztus keresztjét sem vitték ingyen. Nem is a tarifákkal van a baj, csupán azzal, hogy valakik haszonszerzés reményében olyan illúziókat keltenek a kétségbeesett emberekben, aminek következtében nem kellőképpen átgondolt költségekbe bocsátkoznak és teszik mindezt anélkül, hogy bizonyítékokkal szolgálnának a nagyérdemű felé, azáltal, hogy nyilvánosságra hoznák azokat a peres eljárásokat amelyeket eddig kezdeményeztek és lefolytattak, ugyanis 2008 óta (v)álság van. Úgy gondolom aki ilyen mértékű küzdelemre szánja el magát úgy, hogy feltehetőleg több szász vagy több ezer jó esetben több tízezer, negyvenezer-plussz bevételt szeretne magáévá tudni be kellene tudnia mutatni az e téren elért eredményeit, értékelhető bizonyítékokkal, hacsak nem most ébredtek fel Csipkerózsika álmukból és esetleg saját hitelszerződéseik tényállását is nyilvánosságra hozhatnák, így minden bizonnyal hitelesebb hitelesekként léphetnének fel.

Írom és mondom mindezt nem más megfontolásból mint abból, miszerint annak ellenére , hogy Magyarországon nem él a precedens jog, de mindenképp útmutató és hivatkozási alap lehetne egy ilyen ítélet. Mert ilyen ítélet nélkül is lehet és kell is hordóra állva kiabálni jó hangosan, de aki ilyen bizonyítékot fel mutatni nem képes, azt mindenki hajtsa el a sunyiba de tüstént ha negyven ezret kér az amúgy is bizonytalan kutya vacsorájáért és a többiről még nem is beszélve.
Az ügyben való tapasztalanságuk abból is látszik, amit a 6. pontban az ügyvéd munkája alatt írnak,
„Az ügyvéd a hitelszerződést, semmiségre hivatkozva megtámadja a bíróságon”
„Az ügyvéd illeték feljegyzési jog kérelmet terjeszt elő, így az eljárás 6% illetéket, jó esetben, nem kell megelőlegezni az ügyfélnek” na valahogy így lettek az emberek csőbehúzva a hitelekkel is, jó esetben nem kellet előre megfizetni semmit, csak utólag, de akkor mindent.

Summa summárum, azt hiszem nem lövök bakot ha azt mondom, kibújt a szeg (i)zsákból, de annyira, hogy még a lóláb is kilóg.

E díszes uraknak és hölgyeknek az Echo Tv is biztosít kellő megjelenési felületet, ahol Vámos úr elmondja a tutit, kb . egy hete is vetítették hogy ha mindenki arra vár, hogy valaki példával elől járjon akkor majd Ő, majd Ő be fogja, értik ugye?-be fogja majd perelni a Raiffeisen bankot. Hát eddig miért nem tette? Elég nagy baj, ha vannak még emberek akik példaképeiket a néphülyítő dobozban vélik felfedezni. Ezúton is üzenem Vámos úrnak, hogy mi megtettük mindezt már több mint két éve. Jó reggelt! De ha már így kitértem, nem állom meg, hogy egy szót ne írjak Szaniszló úrról is, aki ugyancsak az Echo tv megmondó embere és mit ne mondjak, néhányszor még engem is majd levett a lábamról és megdobogtatta a szívemet, könnyet csalt a szemere és ezt nem szarkasztikusan írom, de mindezt tette mindaddig amíg az eszem oldalba nem vágta a szívemet.

Mert ezek az adások a mély altatás kígyómérgei, a „bátrak programjától” is nagyobb farizeusok. Mielőtt a sok megvezetett a torkomnak ugrana, hadd idézzek egy sorocskát Szaniszló úrtól, „fölszámolták a rablóprivatizálással a gazdaságunkat””munkahelyek nélkül maradt a magyarság tetemes része” Ugye milyen igazakat beszél az úr, de még mennyire. Ezért írtam, hogy sokszor meghatódtam tőle. De az úr azt már nem feszegeti, hogy kinek a dombján mondja mind ezt, annak a Széles úrnak a dombján aki aktívan részt vett ebben a rablóprivatizálásban és abban hogy a magyarság munkahelyek nélkül maradt, Ikarusz és Videoton, hogy csak a két legnagyobbat említsem.

De a sorból nem hagyhatom ki a Jobbikot sem, akik legutóbbi nyílt levelem után személyes konzultációra kértek fel, ami természetesen elmaradt. Ők is előszeretettel hivatkoznak a már érvénytelen szerződésekre, első fokú ítéletekre amit a PSZÁF kezdeményezett, íme egy rövid levél részlet amit nekem címzett az érintett Országgyűlési képviselő...

„Nem szeretek indexre hivatkozni, de itt van a tegnapi kérdésünk egyik alapja:
Az említett cégek közül 3 devizahitelezéssel és gyorskölcsönökkel is foglalkozik, ezeket a konstrukciókat érintette a per. Annyi igaz, hogy még nem jogerős. De az ítélet jelzés értékű, és nem mondtunk hülyeséget.”

Hát dehogy nem, érdemes megnézni kik ellen indított eljárást a PSZÁF és miben, ugye nem látják Csányi urat sehol a felsoroltak között, na hát erről van szó, a beáldozható kicsi bátrakról, akiknek a pofátlansága még a nagyokén is túltett és ezt érinti mindössze, nem magát a devizahitelt mint megnevezést és eljárást. De a politikusok szájából jól hangzik úgy általánosságban, mert sokan nézik és kevesen értik.

Mindezek nem szolgálnak más célt mint a további időhúzást és az altatást, a nem létező remény életben tartását, hogy van és lesz megoldás, mert a hatalomnak nincs nagyobb félelme mint a reménytelen tömegek ébredése.
Kritikám befejezése képpen elmondhatom, hogy mindez a deviza témáról való (mellé) beszélés, ami valós részleteket is tartalmaz csak azt szolgálja, hogy semmi meg ne változzon. Mert meg kell nézni kik mondják, kikkel mondatják el és hol, azt amit a nép hallani akar és ezáltal vár, vár valamire ami jó lenne ha eljönne, de sajnos nem fog eljönni áldozathozatal nélkül .
E kritika, szösszenetnek indult, de jó hosszú lett pedig igen csak visszafogtam magam, úgyhogy ejtek néhány szót a valós dolgokról is még ha nem is annyira bátor mint a bátraké.

Elsősorban azt, hogy kell és érdemes perelni a devizaszerződéseket, de csak annak aki ennek költségeit fedezni is tudja és hajlandó is akár perveszteség esetén, mert a banknak sem egyszerű beinteni de a bírósági illeték bahajthatóságát még nehezebb megúszni, abban az esetben ha valaki a „bátrak” által javasolt illeték feljegyzési jogot vállalná, amit én nem javaslok, hacsak nem tett fel mindent egy lapra, hogy vesztés esetén hontalan és nincstelen lesz élete végéig és nem lesz mit rajta behajtsanak. Azt sem ajánlom sőt egyenesen lebeszélem, hogy a szerződés egészét megtámadják, csakis a szerződés részleges érvénytelenségét kell kérni, ami a deviza árfolyam különbözetére vonatkozik. Így a felvett hitel összege nem esik illeték számítás alá, felesleges kockázatot értelmetlen bevállalni, ugyanis azt senki sem vonhatja kétségbe hogy felvett tíz milliót, ha felvette. De ha a teljes szerződés érvénytelenségét kéri, akkor ennek az összegnek az illetékét is meg kell előbb vagy utóbb fizetnie, pervesztés esetén.

A tisztelt „bátrak” társasága az értékmentés menüpont alatt olyan tanácsokat adnak, becsületükre legyen mondva ingyen, hogy az Adósok lehetőleg saját maguk gondoskodjanak vagyontárgyaik értékesítéséről, mivel ezzel is néhány törlesztő részlet megoldható. Bruhaha, ki áll ezek mögött Soros vagy Csányi?
Emberek, ha valaki már a törlesztőjét csak a vagyontárgyai értékesítéséből tudja fizetni, ésszerűbb, ha az így befolyt összeget a „menekülési” útvonalra fordítja. Lehetőleg a gyermekek nevére, ha ez lehetséges, vidéki olcsó födelet megvenni, ahová biztonságban meghúzhatja magát a család. Falvakon ahol van óvoda iskola, még viszonylag olcsón, akár egy millió alatt is lehet kis házat venni, ami biztos pontja lehet egy családnak. Fontos úgy megvenni az ingatlant, hogy nagyszülő, keresztszülő stb. legyen a vásárló, aki nem érintett a hitelben, hogy a behajtó cég ne tudjon utána nyúlni.

Másik fontos dolog, azok esetében akik rendelkeznek biztos, fix jövedelemmel, ha az elárverezett ingatlan nem fedezi a virtuális költségeket és ez az adósok 99%-nál már nem fedezi, akkor a bank letiltatja a jövedelem 30-40%-át akár évekig vagy évtizedekig. Erről írtam bővebben többek között itt

Ebben az esetben két dolgot tehet az Adós, de meg kell előznie a bank letiltási bejegyzési jogát. Ezért ha már látszik az elkerülhetetlen, akkor gondoskodni kell arról, hogy közjegyző előtt elismeri azt a tényt, hogy szülőtől, gyerektől, anyóstól, apóstól felvett X összegeket amit nem tudott visszafizetni ezidáig és kéri a jövedelméből tiltsák le. Ebben az esetben a bank a sorban állási elvet követi és várnia kell, amíg ezen letiltások fedezik a „kölcsönkért” összegeket. Persze mindezt ésszel és tisztességesen, demokratikusan, csakis az igazságot állítva, mert a valótlan állítást a törvény bünteti.

A másik lehetőség abban az esetben, ha kiskorú gyermekek vannak, egy különélési nyilatkozatot csináltat az Adós és kéri ez alapján a gyermektartás letiltását a jövedelméből, ezáltal a gyermekek nagykorúvá válásáig a végrehajtó nem férhet hozzá a jövedelemhez, de ezt is csak a valóságot állítva stb.,stb.

Mindezt fontosnak tartottam leírni, mindaddig amíg valaki nem számol fel ezért is valamennyi magyar forintot.

A két évnyi peranyagomat több társaság rendelkezésére bocsájtottam okulásként és az a kevés használható érv amit a negyven ezres beugróért kínálnak elég ismerős számomra, de nem merném elhinni, hogy ebből lenne mert én ingyen és önzetlenül „bocsájtottam közszemlére”.
Amit magányos harcosként meg lehet tenni azt megtesszük, rendszeresen tájékoztatjuk a térség nagyhatalmának miniszterelnökét a fejleményekről, meg a nemzetközi médiát is angol és orosz nyelvű irományainkkal. Na nem azért mintha tőlük várnánk a megoldást, mindezt nekünk kell megoldani, de jó ha tudnak róla és tudnak.

Egyre kevésbé hiszek abban, hogy demokratikusan ezt meg lehessen oldani, pedig engem senki sem vádolhat azzal hogy minden tőlem telhetőt meg nem teszek ez ügyben. De mikor az eszközök kimerülnek és az altatódalok már nem hatnak, akkor jön az élet halál harca, az életért és a halálért.
Végszóként „bharáthaimnak”, akik annyiszor számon kérték és szememre vetették, hogy miért nem vagyok részese a nagy összefogásnak, ezúton üzenem, Hát Ezért! Farizeusok országa lettünk. Heil Hitel!

Kásler Árpád a BAÉSZ elnöke.
2011 július 16.

118 megjegyzés:

  1. Köszönöm Árpi!

    szerencsére néhány évvel ezelőtt, mikor már lehetett látni, vagy legalább sejteni, hogy mire megy ki ez a nagy hitelpiaci túlkínálat, kinyögtem a hitelemet, de így összeszedve ennyi hasznos tanácsot még sehol sem olvastam ingyen...

    VálaszTörlés
  2. Hasznosak a tanácsok Árpi, de szembe kell nézni azzal, hogy ebből nem jöhet ki a magunkfajtája győztesen. Sokan már beadták derekukat és elmenekültek, ki az országból, ki az életből. Sokan a depresszió és/vagy az alkoholizmus felé is menekülnek ilyenkor és persze sok házastársi kapcsolat is szétesik a csapások alatt. Egyszer majd fel kell térképezni ezeket a károkat -az igazi károkat- és egy nürnbergi pert indítani az igazi bűnösök ellen, mert ezek léteznek, elsősorban a magyar politikusok köreiben akik hagyták, asszisztáltak és most is hagyják, asszisztálnak. Egyszer majd... addig bátorságot kívánok minden áldozatnak, ne adja meg a sakáloknak azt az örömöt is, hogy kárt tesz önmagában és családjában.

    mm

    VálaszTörlés
  3. velorex, még nagyobb baj az,hogy nem csak az ellenséggel kell megvívni a harcot hanem a bharáthokkal is,
    mm,ez már nem is arról szól, hogy győztesen kerüljünk ki, hanem menteni a menthetőt, elsősorban az életet és a családi köteléket.Á.

    VálaszTörlés
  4. Árpi, e rendszer haszonélvezői érinthetetlenek a károsultak részéről. Ezt nem én terjesztem, hanem ebben a jogrendszerben így van. Egyszerűen nincs olyan paragrafus ebben a jogi környezetben, amivel el tudnál jutni egészen a madzagokat mozgató kezekig - legalábbis addig, amíg még fentebb másképp nem döntenek (lásd Sztrossz-kán). És akkor sem Te fogod bíróság elé állítani, hanem ügyesen félredobják az érintettet.
    Még egy viszonylag snassz mezei középvezetőt, mint pl. Gyurcsány sem lehet jogi úton elintézni, mert a római jog (!) szerint nem csinált törvénybeütközőt. Hiába, ki van ez találva. A kínai, vagy az orosz törvények előtt
    valószínűleg már rég bányaszolgálatra lenne küldve egy ilyen hazaáruló.
    Komplett elitcserét kellene ahhoz végrehajtani, hogy a kisemberek érezzék a változást - legalábbis anyagi szinten.

    De nem károgok tovább, mert sajnos megoldást én sem tudok, én is mérgelődök a deviza alapú hitelem miatt - inkább próbálok nem gondolni rá minden percben, mert még a végén bekerülök a másik Nagy Csalásba: az egészségügybe...

    TT

    VálaszTörlés
  5. Bízni kell, TT. Nem is annyira a gazfickók rácsok mögé juttatásában, hanem abban, hogy az elkerülhetetlen összeomlás után végre egy ember-barát világban fogunk élni Magyarországon. A devizahitel ügy legalább arra jó, hogy még többen ki ábránduljanak a politikusokból. Számomra a Jobbik is elveszíti most (is) hitelességét: igaz, egy-egy képviselő "jómegmongya", de a párt semmit sem tesz a sok ezer kirabolt emberért -pedig sok új szavazót is tudna most szerezni magának, ha valóban az lenne a célja, hogy megnyerje a következő választásokat. Amihez egy ember kevés, azt megtehetné a Jobbik, például összefogni a károsultak körül és kivinni az utcára azokat, akik még hisznek a Jobbikban, hogy legalább nyomást próbáljon gyakorolni a politikus-bankár maffiára. Ezt sem teszi meg, miért? Talán fél attól, hogy nem kap királyi engedélyt a tüntesésekre vagy "nincs ehhez ideje" (ezt már többször is hallottuk")? ...vagy talán egészen másról van szó?

    reggeli látogató

    VálaszTörlés
  6. Ami a Jobbikot illeti, az is érdekes, hogy a jogászai nem igen ajánlkoznak fel a devizahitel károsultak védelmezésére és az ájrópai agyonfizetett képviselői sem ájvékolnak Brüsszelben, mint ahogy tették a nagyon látványos "szemkilövetés" ügyben. Talán azért, mert a szemkilövetések-körüli felhajtás (egyébként önmagában jogos) a fidesz malmára hajtotta a vízet azzal, hogy még jobban a sárga földbe döngölte a Gyurcsány által már félig kinyiffantott magyar szocialista pártot? Egyébként, (sírni vagy nevetni?) a magyar szocialisták nagy része még most sem vette észre, hogy Ferkó döfte hátba őket, de legyen ez az ő gondjuk.

    mm

    VálaszTörlés
  7. "Kásler Árpád a BAÉSZ elnöke."

    Ez valami vicc?? :)

    VálaszTörlés
  8. Moto, az hát de még mennyire. Olyannyira, hogy a kenyéradó gazdáid is a Jobbikos Országgyűlési képviselők is személyes konzultációt kértek mindössze két hete, becsatoljam a teljes levelezést? Hadd legyen teljes a kép, hogy kikre szavaztak a jámborok. Moto mint már elküldtem truemannak is, mihez tartás végett, ezután nagyobb figyelmet fogok a jobbikra fordítani, amiből nem lesz köszönet és mindezt nektek köszönhetik ők is én is,úgyhogy hajrá, húzzunk bele.Á.

    VálaszTörlés
  9. Ájpika, te mindig megnevetecc :))

    VálaszTörlés
  10. a nevetés már fél egészség.

    VálaszTörlés
  11. mm, ferkó ezért a hátbadöfésért immunitást élvez, úgy az Indonéziai mint sok más piszkos ügye miatt. Éppen ezért nem lehet külön lapon kezelni a jelenlegi pártkatonákat, hanem egy maffiaszerű összefonódás részeként, jobbikoldalast-ballikoldalast egyaránt.Á.

    VálaszTörlés
  12. Én is ettől tartok, Árpi, már nem is kicsit.

    Moto, remélem hogy a gúnyolódó stílusod mégsem annyira tükrözi a "nemzeti" képviselőink hozzáállását mint amennyire hiszem. Tudnátok kellene, hogy a nemzet védelme felnőtti viselkedést igényel, nem középiskolás színtű jópofizást és bohóckodást. Elgondolkodtok ti egyáltalán komolyan néha azokon a tragédiákon, amik mindennap zajlanak a magyar kunyhókban miközben ti jópofizkodtok a kunyhólakók számláján?

    mm

    VálaszTörlés
  13. mm ne aggódj! Mikor komolyan kell viselkedni, akkor komoly is tudok lenni. De mikor egy ilyen mágneskütyüs elnököt meglátok, csak röhögni tudok. :)

    VálaszTörlés
  14. Moto, mégis min röhögsz ha nem is tudod mi fán terem Árpi találmánya? Legfeljebb a tudatlanságodon rühöghetsz? Ezen is röhöghetsz: http://www.youtube.com/watch?v=ckNHr74C_9c&feature=player_embedded

    mm

    VálaszTörlés
  15. mm, nem hiszem hogy meg kéne védened egy olyan elnök feltalálót, aki csak nagyhatalmakkal tárgyal. Nyugi van :)

    VálaszTörlés
  16. Meg tudja ő védeni magát, ha akarja, Moto. Én csak a hozzáállásod értelmességét kérdőjelezem.

    mm

    VálaszTörlés
  17. mm, hagyjuk, mert bíróság lesz a vége XDD Én csak beugrottam szétnézni, gondoltam ti is foglalkoztok a gyöngyöspatai eseményekkel és, ha igen, akkor olvasgatok. Erre megláttam a feltaláló uraság legújabb titulusát és nevetőgörcsöt kaptam :))

    VálaszTörlés
  18. Van egy jobbikos ppolgármestere Gyöngyöspata falujának, na és akkor? A történtek után az lett volna érdekes, ha nem őt választották volna a lakók, Én személyszerint jobban szerettem volna, ha cigány polgármester lett volna, mert akkor ugrott volna a majom a vízbe. A jobbikos polgármester mást sem fog valszeg tenni, mint Viktor király (valóban Soros bácsi) "közmunkaprogramját" forszírozni és erre biz lesz is pénz a narancs hatalomtól, de ez a program lópikulát sem ér ameddig:

    1/ nincs lezárva a bűnözés útja azok a cigók előtt, akiknek nincs kedvük dógozni, azt pedig csak egy szigorú börtönrendszerrel és persze aktív rendőrséggel lehet elérni, ami már nem szerepel a narancs-Soros tervezetben (nem is véletlenül).
    2/ nincs lezárva a gyermek-gyártás biznisz amiből olyan jövedelemre tehet szert az illető, hogy emellett a közmunka 28 ezer forintját könnyedén tudja nélkülözni.
    3/ nincs beindítva egy igazán nagy méretű szakmai képzés a cigók felé, hogy lássák, van alternatíva a társadalmilag káros bűnözés vagy a "purgyé" sorozat gyártás és a valóban megalázó 28 ezer forintos közmunkás élet közt.

    mm

    VálaszTörlés
  19. Szinte mindenki szerint Gyöngyöspatán biztos győzelemre állt Matalikné ameddig vissza nem lépett Farkas, a cigány jelőlt, azzal a szöveggel hogy visszalépésével Matalikot akarja támogatni. Attól a pillanattól állítólag Matalikné is tisztában volt azzal, hogy vége a szereplésének és jöhet a jobbikos polgármester. Egyedül a cigányjelölt nem tudta volna, hogy a kis mutatványával keresztbe húzza Matalik győzelmét és nyeregbe teszi az addig második helyen szereplő jobbikost? Ugyan már... a kérdés tehát az, hogy ki parancsolta Farkasnak, hogy lépjen vissza. Maga a narancs hatalom vagy esetleg olyanok, akik ki akarják használni a jobbikos polgármesterséget valami újjabb csetepatéhoz? Én inkább a narancsra tippelnék.

    délutáni látogató

    VálaszTörlés
  20. Jobbik nyert egy KÖZSÉGBEN, és? Mi nem pártsajtó vagyunk, hogy erről cikkezzünk. Ha jól végzi Juhász Oszkár a dolgát, annak biztos híre terjed, előre meg teljesen felesleges pezsgőt bontani.

    Mózi, Farkas még Vonával sem volt hajlandó tárgyalni, mert neki azt nem szabad. Innentől mindenki vonja le a következtetést.

    VálaszTörlés
  21. Én örülök az Oszkár-díjnak! :)

    TT

    VálaszTörlés
  22. Nem is mondtam, hogy Farkas Vonával tárgyalt volna. Ha a visszalépésével nyilvánvalóan a jobbikos győzelmét készítette elő (Gyöngyöspatán ez mindenki számára nyilvánvaló volt), akkor nem "visszalépett", hanem "visszaléptették". Természetesen nem a Jobbiknak van annyi hatalma, hanem a narancsnak vagy esetleg a CIA/Moszadnak. Na, ebből lehet választani és következtetéseket levonni, de sokan inkább kikapcsolják az agyukat és rázzák a Jobbik zászlóját mint majom a farkát. Magyarán, "valakik" (nem a Jobbik) juttatták a Jobbikot a gyöngyöspatai székbe és egésze biztosan nem jó szándékkal, ami előbb-utóbb ki is fog derülni.

    mm

    VálaszTörlés
  23. Árpi, tudom, hogy ezzel nem sokra mész, de minden elismerésem a tiéd. Ha mindenki csak egy töredékét tenné le az asztalra annak, amit te magadra vállaltál, már nem itt tartanánk.

    Moto-ból is valószínűleg csak az irigység szól, mert egy igénytelen honlapon kívül nem sikerült semmit összehozniuk.

    Remélem ez az írás az interneten máshol is fel fog bukkanni.

    Üdv
    Kraft

    VálaszTörlés
  24. Kraft, köszönöm. Ami motot illeti, sajnálatra méltó lenne, de a dolog ettől sokkal komolyabb, ugyanis egy idő után az ilyen aktivistának már létérdeke lesz, hogy ne változzon semmi itt , mert az számára több szempontból is csak rosszat hozhat. Az hogy a címen kiakadt, hagyni kell hadd akadjon, nem rangkórságból született a dolog, hanem a bíróság által bejegyzett szervezetnek kell az elnöki cím és így történt motyókám, ha a degeneráltság jelei nem lennének fellelhetőek rajtad, bíz Isten átadnám neked szívesen.Á.

    VálaszTörlés
  25. No, csönd legyen, mert szétcsapok köztetek! :)
    Különösen a feltaláló elnök úr vigyázzon a szájára, mert olyat mondok sírva fakad! :))

    VálaszTörlés
  26. Moto ma már szinte mindenki rendre utasított, férjél már a bőrödbe, és hagyd abba ezt az idétlen stílust!
    Egész biztos vagyok benne, hogy már te is tudod mi a Jobbik valójában, csak magadnak se akarod bevallani.
    Szóval légy olyan kedves és legalább ezen a témán ne viccelődj, és ne járasd a bolondját senkivel.
    Kösz.

    Kraft

    VálaszTörlés
  27. Mózi, kicsit érdekes nem, hogy pont az év eleji balhék után írtak ki ott polgármesteri választást... Szépen megkomponált események láncolata:)

    Egyébként virágnyelven én is arra gondoltam, amit Te írtál. Maga Vona mondta ezt egy rádiós műsorban, hogy amikor Farkassal szeretett volna tárgyalni, akkor utóbbi válasza az volt, hogy:"Nem lenne jó dolog, ha őket együtt látnák." Ennek a válasznak nagy valószínűséggel az az oka, amit Te kifejtettél.

    Az ún. nemzeti oldalon meg mindenki el van ájulva sajnos a patai "győzelemtől"...

    VálaszTörlés
  28. Moto köszönjük, ennyi bőven elég volt belőled erre a hétre.

    VálaszTörlés
  29. Moonlight, erről nem is tudtam (Farkas nyilatkozata Vona felé). Akkor viszont tuti hogy Viktor utasítására lépett vissza Farkas, aminek következtében Oszkár lett a polgármester. Persze azt nem tudhatom hogy milyen alku van a háttérben, de a következőre tippelnék:

    Viktor "mintafalut" akar Gyöngyöspatán ahol be akarja bizonyítani hogy a fideszes "közmunka program" képes megoldani a cigánybűnözés és munkanélküliség problémáit. Ezért minden lóvét megkap majd az új polgármester hogy minden cigányt közmunkára fogjon és valszeg Pintér is ott lesz, hogy eltakarítsa a faluból a cigány rosszfiúkat. Kell Viktornak egy ilyen mintafalu, hogy országszerte "lelkesítve" legyenek a cigányok a közmunkaprogram iránt (ami jelenleg korántsem a helyzet). Hogy miért éppen egy jobbikos polgármesterrel hozatja létre Viktor a mintafalut? Talán azért mert nem biztos a sikerben és kudarc esetén a Jobbik viseli a felelősséget, nem a Fidesz. Sztem valszeg sikerülni fog mintafalut csinálni, de országszínten nem igen működhet a közmunkaprogram ha tovább is a gyerekekből kapják a cigányok jövedelmük nagy részét, ha tovább sem félnek a börtöntől és ha nem látnak komolyabb integrációs lehetőséget (sok sok szakképzés és utána államilag biztosított munka igazi fizetéssel). Nem lehet megoldani a cigánykérdést 28 ezer forintos közmunka programmal, még egy Gyöngyöspata mintafaulval sem. Ennél sokkal, de sokkal több kell.

    mm

    VálaszTörlés
  30. Ahh... még mindíg mennyi ökörséget tudtok itt össze hallucinálni. Mindezt egy mondat részletből..:) A gyöngyöspatai győzelem újabb kés volt a fideszes libsi kör számára és hatalmas lökés a nemzeti oldalnak. A valószínűsíthető sikeres vezetés pedig nem Orbán közmunka programjának reklámja lesz hanem a Jobbiké, amivel a közbiztonságilag lezűlött körzetekben emelkedni fog a Jobbik támogatottsága és országos szinten az elfogadottsága. Ha pedig ennek a hatékony és rendpárti tevékenységnek híre megy akkor orbán porhintései és a libsi fideszesek cigány/zsidó fajvédő rikácsolása senkit nem fog már érdekelni. Ez az amitől orbánék rettegnek és ezért hatalmas fegyvertény a gyöngyöspatai győzelem . De nektek ilyesmi (főleg amíg mm félék osztják az észt) nem lesz sosem. Mert ha nálatok odahaza kiég egy villanykörte akkor már oda is a bilderberg csoport összeesküvését vagy orbán ravasz taktikai húzását hallucináljátok be.:))
    Azért jól elvagytok. Minden héten lebuktattok valami országos de inkább globális összeesküvést. Posta bekaphatja. Moonlight és mózes a tutti...XDDD

    VálaszTörlés
  31. http://kuruc.info/r/34/78384/
    Itt a link Vona Infó Rádiós beszélgetéséről.

    Mantis én tényleg nagyon sajnálom, hogy egy deka önálló gondolatod nincsen, pusztán a Jobbik doktrínáit zsolozsmázod éjjel-nappal.

    Szerinted miért mond ilyet egy roma vezető Vonának(amit idéztem), amikor Kállaiék meg anno Sajóbábonyban leültek tárgyalni Gáborral? Nem fura ez Neked egy kicsit?

    Ez a gyöngyöspatai meccs még nagyon nincs lefutva, főleg a cigányság és az őket hergelő erők miatt.

    VálaszTörlés
  32. Moto, Mantis. Mikor veszitek már észre hogy, postasz@ros szintű gondolkodásmentességeitek itt nem mérvadók?
    Sz.

    VálaszTörlés
  33. Sz,
    Jaaa tényleg, ti felsőbbrendűek vagytok. Feltalálók, elnökök, jövőbe látók, jósok, megmondók. Ó bocs, mit is kereshetne itt egy magamfajta halandó.
    Jah és olyan szép ez a blog. :)

    VálaszTörlés
  34. Mr.Moto!

    Én ugyan nem komentelek P.I.-hez, inkább csak olvasó vagyok, a ti oldalatokba is belefutottam, de az kiverte a biztosítékot. Nem az alpári mocskolódás, hanem az hogy egy embernek a halálát kívánjátok, élcelődtök az agyvérzésén... Komolyan mondom, magyar emberhez nem méltó módon, a legmocskosabb élősködő c.ket alulmúljátok...

    ktrt

    VálaszTörlés
  35. Nem mindenki kívánta a halálát, csak én, mert True. De megsúgom, mi sem igazán, csak hát ezzel jól felbosszantottuk a szopókat. Nem vagyunk mi olyan kegyetlenek, mint amilyennek kinézünk, ember húst sem ettünk még, de jó érzés, mikor a postaszopók tépik a hajukat. Ennyi örömünk már hadd legyen, ha már nem születhettünk elnöknek, vagy feltalálónak. :)

    VálaszTörlés
  36. Mantis, gondolkodj már egy picikét. Gyöngyöspatán csak azért győzött a jobbikos mert visszalépett a cigány, különben (ezt ott mindenki tudja) az a kedves asszonyka lett volna polgármester. Ergo, visszaléptették a cigányt, hogy győzzön a jobbikos. Másrészt, a jobbikos polgármester csak a fidesz által jelölt jogi és pénzügyi kereteken belül tehet bármit, tehát ha siker akkor mindenki számára (rajtad kívül) világos lesz hogy fideszes siker, nem pedig jobbikos. A fideszes hatalom fogja oda nyomni azt a pénzt amiből fizetve lesznek a cigányok (sztem jóval több, mint a hívatalos 28 ezer közmunkabér) hogy ne rosszalkodjanak és ez világos lesz mindenki számára (rajtad kívül). Pintér emberei fogják elintézni hogy az esetleges cigány rosszfiúk el legyenek onnan távolítva, nem a felszámolt és illegálisnak minősített Magyar Gárda. Ergo, Orbán jogosan magáénak mondhatja majd a "mintafalu" sikerét, viszont ha valami miatt (pl vmi "külső" provokáció) balhé lesz és nem sikerül a mintafalucsinálás, akkor Vonáé lesz a kudarc. Ezt nem vagytok képesek megérteni vagy aktívan asszisztáltok a narancs hatalom látványpékség megoldásának?

    mm

    VálaszTörlés
  37. Moto, nem felsőbbrendű itt senki, arról meg nem tehetünk hogy ti alsóbbrendűekké nyílvánítottátok magatokat.
    Sz.

    VálaszTörlés
  38. Jó ez a mintafalu-látványpékség hasonlat mm. Olyan ez mintha egy éhező afrikai nyomországban a hatalom egy látványpékséget húzna fel az éhség és a nyomor közepén hogy bebizonyítsa milyen faszán meg tudja állítani a lakosság éhenhalását. Gyöngyöspata valóságshowjának annyi köze lesz a cigányprobléma megoldásához mint Győzike sorsának az átlag cigány sorsához. A Jobbik lesz a látványpékség eladója.

    reggeli látogató

    VálaszTörlés
  39. Gyerekek!
    Ha kérhetném kicsit diszkrétebben az egymás ülepének nyalásával, mert már Gyöngyöspatán is hallani a nyelvek csattogását! Látom, mióta leváltatok Posta faszáról, szépen kialakult itt egy új faj. A Móziszopók.

    Te meg mózikám ne piázz annyit, mert már félrebeszélsz!

    VálaszTörlés
  40. Moto, szerintem te meg ne erőlködj itt tovább, vagy még alul tudod múlni magad?
    Sz.

    VálaszTörlés
  41. Szulthan, a hülyeségnek csak alsó határa van:) Látod a tőlük megszokott színvonalat produkálják most is.

    VálaszTörlés
  42. Sz

    Nyugi van. Tudod, ilyenkor rábux szépen finoman és elfoglalod magad. Tudod, ahogy Postánál tanultad.

    VálaszTörlés
  43. moon te már profi vagy benne. Tanítsd be szultánt!

    VálaszTörlés
  44. Moto, neked nem is kell erőlködni...:)
    Sz.

    VálaszTörlés
  45. Túl belterjes lett a postaszar, azért jöttök ide jópofizni? :))

    TT

    VálaszTörlés
  46. TT

    Nem igazán járok én ide, nem sok érdekes van itt számomra. Itt sincs sok különbség a postaszartól. Míg ott mindenki kormányzó, meg miniszter, itt mindenki feltaláló, meg elnök. No meg, nincsenek igazi ellenfelek. Csak a duzzogás, mint a kiscsajoknál, ha nem ért valaki egyet.

    VálaszTörlés
  47. Moto, tipikus fajtajelleg vagy. Kevés az ilyen honlap ahol kulturáltan eltűrik a szemétkedéseidet ami mindig személyeskedésekbe csap át. Moto, sehol semelyik honlapon egyetlen értelmes hozzászólást sem voltál képes közzétenni amire érdemes lenne odafigyelni, nincsenek még gyenge lábakon álló érveid sem csak nyomod amiért a jobbik fizet. Ez is a jobbik szegénységi bizonyítványa, hogy ilyen képességű emberekkel koketál. Ha itt valaki egyetért a másik mondanivalójával, akkor egyből szópógépek vagyunk. Moto tenálad nagyobb szopót nem talál az ember még keresve sem.

    Azon kevesek közé tartozol akikre kár az időt pazarolni, egyszerűen fel kell mérni a helyzetet, hogy ki él vissza a "demokratikus" lehetőségekkel és kivágni mint a macskát, de ehhez meg kellene szüntetni az ilyen regisztrálás nélküli, könnyű hsz. lehetőségét, az ilyen provokátoroknak mint te is köszönhető a szabadságjogok korlátozása. Végezetül motokám, itt igen, mindenki feltaláló meg elnök,hahaha te berosáltál... mert amikor a nehézfelfogású főnökeid rájönnek, hogy több kárt okozol a jobbiknak mint hasznot, akkor lassan és csendben ők fognak a sűlyesztőbe nyomni téged. Á.

    VálaszTörlés
  48. Kedves Elnök úr!

    Örömmel tapasztalom, hogy ön már nem csak feltaláló és elnök, hanem már jövőbe látó is. Köszönöm sorsom elemzését, igencsak megrettentett ami rám vár. Tény, a bírósági tárgyalás mikor lesz? Vagy, csak nagy volt az arcunk?
    Ellenben a fajtajelleggel kicsit vitatkoznék, hiszen önnek van töpörödött teste és rumcájsz feje, csak vörös és szeplős kivonatban, és önnek van tepsi arca, duda orral egybe kötve. Ha jól megfigyeli az izraeli bevándorlókat, sok hasonlóságot vél majd felfedezni a maga fajta és az ő fajtájuk között.

    Továbbá az, hogy ön nem ott olvas ahol én kommentelek, az az ön hibája. Viszont én sok értelmes írást olvastam öntől, mint például Postamajomhoz írt nyavalygó levelét, a mindenkit legyilkol majd, meg ezek a trilli milliárdos üzletek a nagyhatalmakkal, amik úgy tudom még mindig a vetítés kategóriában szinyelnek.

    Legvégül tisztelt feltaláló elnök jövőbe látó úr, ha nem böfög tovább és az arcából is visszavesz, ígérem erre se nézek. Úgyis találkozunk a bíróságon, nemde? XDDD

    VálaszTörlés
  49. Miért van olyam érzésem, hogy amikor megjelensz Moto, azonnal süllyed a színvonal? "Súlyos" vagy, ember, érted?

    mm

    VálaszTörlés
  50. mm,

    Nem tudom. Valószínű ez valami genetikai torzulás nálatok kormányzóknál, meg elnököknél. Míg Posta az ellenvéleményezőket NBH-s, mossa-od zsidóbérenc ügynököknek tartja, addig ti elnökök, bedurciztok a másképp gondolkodókra. lehet le kéne szállni a magas lóról és lehuppanni a földre és tudomásul venni, hogy vannak, akik bizonyos dolgokat másképp látnak.

    VálaszTörlés
  51. Moto és Mantis, ahelyett hogy a Jobbik cybergorilláit játszátok a neten, javasoljátok inkább a jobbikos képviselőknek, hogy emeljék fel a seggüket és szedjék össze a Jobbik hívőit egy sor tüntetésre a bedőlt hitelesekért. Talán ettől sem fog több ész és szív szorulni a narancs hatalomba, de legalább akkor mondhatja a Jobbik, hogy megpróbálta. Ha tőlem kérdezi valaki, átverésnek tartom hogy csupán a parlamenti szájhős szereplésért és egyéb megafonos bohóckodásért milliókat fizessen minden hónap a nemzeti érzésű polgár amikor már sokan azt sem tudják hol fogják tölteni a telet és mit fognak tudni adni rágcsálni gyerekeiknek.

    délutáni látogató

    VálaszTörlés
  52. látogató,

    Szerintem előbb emeld fel te a segged a fotelból és ahelyett, hogy itt elnököt jáccól, abbahagyhatnád ezt a postaféle "majd mi megmondjuk mások mit csináljanak" arroganciát és tegyél te valamit. De az is elég, ha nem üzengetsz, hanem bemész egy irodájukba és közlöd az elképzeléseidet, nem csak másoktól várod, hogy csináljanak valamit, hanem te magad is teszel érte.

    No meg hiába is csinál, vagy ér el valamit is a Jobbik, ti "Kákán csomót kereső elnökök", úgyis csak rákontráznátok, hogy "nah, és mit ért el vele?", vagy rögtön szőnétek valami összeesküvés-elméletet. Mint ahogy a fenti példa is mutatja.

    VálaszTörlés
  53. Benned alig ha lehet csalódni, Moto. Amúgy nem vagyok semminek sem az elnöke, te pedig személyes kapcsolatban vagy jobbikos képviselőkkel, ezért gondoltam naívan, hogy esetleg tudnál legalább egyszer egy hasznos ötletet adni nekik. Sebaj, további jó fizetett semmitevést.

    délutáni látogató

    VálaszTörlés
  54. Sajnos tévedsz kedves látogató elnök úr! Nem állok semmilyen kapcsolatba a jobbikosokkal, mindössze 2x beszéltem Novákkal telefonon. Az is 1x egy itteni -már nem emlékszem- téma miatt, meg 1x a jutubos videók miatt. És volt pár emailezés egy jobbikos fórum létrehozása miatt. Ennyit az én jobbikos fizetettségemről.
    de, ha te is jól érzed magad attól, ha hülyeségeket beszélsz, hát egészségedre.

    Hölgyeim!
    ismételten fölajánlom, hogy ne szólítsanak meg és akkor még erre se nézek. Már eme magas elnöki színvonal megtartása végett is.

    VálaszTörlés
  55. Moto, a waterán láttam, hogy épp akciós a likvid fitymametsző, miért nem ott keresgélsz? :D
    Panka.

    VálaszTörlés
  56. Panka,

    Te miket nem nézel. :) Még jó, hogy nektek nem kell, hiszen lerágjátok egymásnak.

    VálaszTörlés
  57. Mit várhatunk a nemzetinek mondott Jobbiktól amikor az élpolitikusai pólókat árulnak és emellett még szószó milliókat vesznek fel EP parlamenti képviselő címen miközben sokan akik rájuk szavaztak mindenüket elveszítik az uzsora bankhitelek miatt? Mi lenne, ha ezek a multimilliomos pólókereskedő "nemzeti" politikusok fel emelnék kisújjukat a nagyon nagy bajba jutott választójukért? Tán összedőlne a világ? Ez már kész kabaré.
    http://kuruc.info/r/50/81890/

    N.J. (volt-jobbikos és volt gárdista)

    VálaszTörlés
  58. No várjál már Moto, a postaszar az nem Ti vagytok??! Már azt sem tudod, hogy fikázol, öregem, neked befellegzett.
    Panka.

    VálaszTörlés
  59. Moto, mivel jó kedvem van, csak az utolsó 2 hsz-edet töröltem :) A következő illetlen komment után repül mind. Ez nem fenyegetés, és nekem is csak plusz meló, de légyszíves vedd figyelmbe, hogy ez a blog nem a tiéd.
    Ott kiélheted magad, de itt akkor szólj hozzá egy témához ha mondanivalód van, és ne csak sértegess másokat.

    Szeresd, imádd a Jobbikot, lásd benne az utolsó nagy esélyt, ezzel semmi gondom, de azzal már igen, hogy lekezelő hangnemben beszélsz azzal, aki minden párttól megvonta bizalmát, mitöbb kritizálni meri.

    Mi vagy te Jobbikos ORTT, vagy mi?
    De inkább ne is válaszolj...

    Kraft

    VálaszTörlés
  60. Kraft,

    Ha rám hallgatsz, azt csinálsz amit akarsz. Törölheted mindet. Már mondtam, ha nem szólítotok meg, itt sem vagyok. De csak beszólogat mindig egy újabb elnök, vagy feltalláó. Szerinted ez a Szijjártó nem nekem címezte a jobbikos idióta hsz-t? pedig már kapott a pofájára rendesen a mi blogunkon, nem értem mit nyűszít még minég.

    VálaszTörlés
  61. Hát kié ez a blog kedves Kraft?
    Talán a Tiéd?
    Ez a kitétel rossz húzás volt!

    VálaszTörlés
  62. Moto most is te kezted a beszólógatást Árpi felé.
    De nem kell beszólni se neked, se a haverodnak, elég ha a Jobbik kritikát kap, és már lecsaptok, mint Szalai Annamária.
    Nincs erre semmi szükség. Ha úgy gondolod, hogy jogtalanul kritizálunk, akkor hozz érveket, amivel meg tudsz győzni bárkit, hogy neked van igazad.
    De nem, ti vakon hisztek a Jobbikban, mint a 2,7 millió tudatlan, aki 2/3-hoz juttatt a Fideszt.

    Nekem személy szerint elegem van a Jobbikból is, és tényleg 2010-ben szavaztam utoljára. Nincs jelentősége ennek a bohockódásnak, ami itt megy. Majd ha ezt felfogtad, akkor te is polnt olyan "felsőbbrendű" leszel, mint itt bárki.
    Mi is továbbléptünk a Jobbikon, de akkor sem posta.com Nr.2 lett a blog.

    Ezer és egyszer le lett írva, hogy szívesen lát itt titeket mindenki, ha normális hangnemben tudtok beszélgetni, ez a stílus viszont titeket (és ezen keresztül a Jobbikot) minősíti.

    Mi sem értünk mindenben egyet, itt is volt már vita, részemről is, de azért próbáljátok meg visszafogni magatokat, mert nem a vita a gond, hanem a stílus, amit non-stop produkáltok.

    Kraft

    VálaszTörlés
  63. Misi erre most bővebben nem reagálok, mert még elveszed a jókedvem :)

    Elsősorban maradjunk annyiban, hogy a blog nem az enyém, de jóval több közöm van hozzá, mint neked.

    Másodsorban a blog komment felülete mindenkié, aki értelmes vitára hajlandó.

    Te hajlandó vagy?

    Kraft

    VálaszTörlés
  64. Hiúságában mindenki önmagát tekinti látókörében a középnek. S bár tudvalevő, hogy mindannyian ugyanarra igyekszünk utunk során, sajnálatos módon vannak, akik még az első bekötőúttól is igen messze vannak. Rájuk tekinteni csak mint tudatlan gyermekekre szabad.

    TT

    VálaszTörlés
  65. Személyeskedéssel nem oldasz meg semmit Kraft.
    Ezzel csak magadról állítod ki a negatív bizonyítványt. Kicsit el vagy szállva Magadtól, úgy látom!
    Ne oszd itt az észt kis pajtás, mert rosszat tesz a "blogodnak"(!?!)!

    VálaszTörlés
  66. Misi, itt nem Kraft az, aki pofátlanul személyeskedik mindenkivel:) Ha neked tetszik Motoék stílusa, akkor ahhoz csak gratulálni tudok! Jó ez az ún. nemzeti oldal! Csináljátok meg!

    VálaszTörlés
  67. Misi, ahhoz képest, hogy eddig mit hoztál ki magadból, ez egy komoly visszalépés. Itt nem rólam van szó és a személyeskedés ami moto részéről ér, csak megerősít abban, hogy jó úton járok. Ha Te itt Kraftot látod kikezdhetőnek, ...mit is írhatnék erről, semmit, tényleg most nincsenek érveim. A baj az, hogy ez az út nem járható. Amikor eszes és eszetlen egyenlő eséllyel mondhatja el a magáét, sőt, az nem vezet semmire. Ide erőt kell felmutatni valakinek akit követni lehet. A félő, hogy olyanok mutathatnak fel erőt akiket a széles társadalom nem fogad el és ők is csak azért tehetik ezt meg mert megengedi nekik a háttérhatalom, azért hogy majd őket is leverve, miután kitombolták magukat, legyen mire hivatkozni és kártérítéseket alapozni. Elég ha Képíró peréből indulunk ki, éles bizonyítéka annak, hogy már nincs "utánpótlás" az iparhoz, ezért hagyni kell felfutni olyanokat akik nemzeti érzelműek de az orruknál tovább nem látnak és azt hiszik hogy mennyire tutik. Na ebből lesz még ereszd el a hajam. Misi, mielőtt pálcát törnél, gondolkozz egy percet.Mielőtt egymásnak esnénk, gondolkozz.Á.

    VálaszTörlés
  68. Misi a hozzászólásodhoz már nincs mit hozzáfűznöm.

    Inkáb adok házifeladatot :)

    Találd ki mi a különbség a Jobbik eme nyilatkozata, és Orbán megvalósított terve között?
    Továbbá fogalmazd meg, hol látsz problémát ebben az eljárásban?

    Itt a link:

    http://jobbik.hu/rovatok/antiglobalizacio/allamositana_a_magannyugdij-penztarakat_a_jobbik

    Áh, ne hogy azt gondold, hogy ennyivel megúszod! :)

    Itt a következő feladat. Szerinted ezzel a Jobbikos elképzeléssel mi a probléma?

    http://barikad.hu/%C3%A1llamilag_t%C3%A1mogatn%C3%A1_devizahitelek_forintos%C3%ADt%C3%A1s%C3%A1t_jobbik-20110228

    És a végső kérdés.

    Tulajdonképpen mit is akar a Jobbik ezzel a pénzzel (MNYP)?
    Nekem tűnik csak úgy, hogy a két nyilatkozat üti egymást?

    Ez a Jobbik Misikém. Hozhatnék ide még egyéb érdekes linkeket, de nincs értelme. Aki akar látni, az lát is, nem csak néz.

    Jó fejtörést.

    Kraft

    VálaszTörlés
  69. Árpi!

    Rólad nem szóltam semmit. Te minősíted Magad azzal, hogy nem értelmezted jól a reagálásomat.
    Kraft egyetlen kitételét illettem kritikával.
    Nem kezdtem ki senkit.
    Nem társadalmi kérdésről van szó.

    Kraft!

    Mégis kinek képzeled Te Magadat?
    Itt csak egy pimasz megjegyzésedről volt szó!
    Erre Te meg jössz egy feladattal.
    Semmi kedvem hozzá.
    Old meg Magad, ha annyira érdekel!

    VálaszTörlés
  70. Kraft, aki ilyet mond,
    "Államilag támogatná a devizahitelek forintosítását a Jobbik"
    az véleményem szerint kimeríti a hazaárulás fogalmát.
    Ugyanis nem hangsúlyozom eléggé nyomatékosan kimondani, hogy a deviza hiteleseket NEM KELL TÁMOGATNI!
    Azt kell kideríteni volt-e átverés vagy sem, történt-e deviza vásárlás, átváltás vagy sem? Ez a központi kérdés, amiről a jobbik sem beszél, hanem ugyanaz iránt érdeklődik, hogy rendelkezek-e megfelelő szakmai háttérrel vagy sem, ugyanezt tette a bankszövetség is, ezúton is azt mondhatom, hogy nem rendelkezek hála Istennek, abból a szempontból amit ők szeretnének. Ha a bankok bebizonyítják a deviza mozgást, akkor még mindig ott van az 50-50% kockázatvállalás, azokért a folyamatokért amelyekről sem az adós sem a hitelező nem tehet.Az Államnak ehhez semmi köze, mindössze annyi, hogy falaz a maffiának, amelynek szerves részét képezik egyes tisztviselők. Egyes???Á.

    VálaszTörlés
  71. Tudom Árpi és nagyjából tisztában is vagyok a devizahitelek körüli visszásságokkal. A belinkelt írásokkal csak rá akartam világítani arra, hogy a Jobbiknak semmi használható és önálló gondolata nincs.

    Misi bocsáss meg, a házifeladat kifejezést idézőjelbe akartam tenni, igazából a véleményedre lettem volna kíváncsi a belinkeltekkel kapcsolatban.

    És itt a baj veletek. Nem vagytok hajlandóak igazi vitába belemenni, csak lef...ozni a másikat.
    Míg Árpi egyből véleményezte a linket, szerintem te odáig se jutottál, hogy megnyisd őket, inkább megsértődsz.

    Csak annyit tudok mondani, mint Moonlight. Ha ez az "új" nemzeti oldal, tényleg csináljátok meg.
    A bejutási küszöb bizonyára az lesz, ki tudja 1 perc alatt többször kimondani, hogy "postasz...ó"

    Sok sikert. Részemről ez "moto" vita lezárva, ha ti is így gondoljátok.

    Kraft

    VálaszTörlés
  72. Most olvastam N.J. hszólását és majdnem leestem a székről amikor megnéztem a kurucos linket ahol Szegedi Csanád pólói vannak reklámozva. Ez az ember a Jobbik egyik sztárpolitikusaként felvesz 5 év alatt (EP képviselőként) több mint 200 millió (!!!) forintot havi néhány nap "munkáért" Brüsszelben és emellett még nem restelli felhasználni politikai hírességét ahhoz hogy reklámozza pólókereskedelmét?! Vona pedig azzal töltötte a nyaralás-előtti időszakot, hogy a könyvét reklámozta egy országos roadshowban, mintha már valami óriási politikai kariert futott volna be. A politikusok egója és cinizmusa korlátlannak tűnik, akár az egyik, akár a másik oldalon. Megáll az ész és körülnéz.

    mm

    VálaszTörlés
  73. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
  74. Mantis, a Jobbik nevezheti akár csendőrségnek is azokat a néhány járőröket, akiket nagylekűen engedélyez Pintér, ettől még csak mezei polgárőrök és nem ők kergették el a cigányuszorásokat, hanem a zsaruk akiket oda rendelt a narancs hatalom, mint ahogy most ott vannak Gyöngyöspatán is. A zsaruk pedig oda és addig vannak rendelve, ahol és ameddig éppen rendet akar tenni a narancs hatalom politikai marketing okokból.

    mm

    VálaszTörlés
  75. A baj pedig ott kezdődik hogy a narancs hatalomnak nincs sem anyagi lehetősége, sem politikai akarata mindenhol rendet tenni az országban, mert a pénz az államadósság oltárán van elpörzsölve, a norvégbűnözést pedig tilos komolyan felszámolni, hiszen az is része a nagy gyarmatosító tervnek.

    mm

    VálaszTörlés
  76. mm

    A csimpánzokkal csak helyi összefogással lehet kezdeni valamit. Pontosan úgy ahogy gyöngyöspatán. Magyarán az összes településnek, városnak végig kell járnia a maga "gyöngyöspatáját" ha kezelni akarja a problémát. Erre segítséget pedig csak a Jobbiktól kaphat. Eközben a közösségek is szerveződnek (a sikerek hatására) ami által komolyabb problémák is orvosolhatók lehetnek a jövőben(lásd zsidókérdés). Ez hosszú folyamat de nincs más út.

    VálaszTörlés
  77. Mantis, jól tudod hogy az új narancstörvények már csak arra adnak lehetőséget a narancs hatalom által jóvá hagyott járőröknek amiket a Jobbik "csendőrségnek" nevez, hogy szép alázatosan megkérjék a rablókat (mármint ha nyomukba akadnak, ami eléggé ritka) ne lopjanak, ne gyilkoljanak és menjenek haza különben telefonálunk a rendőrségnek. Miről beszélsz, ember?

    mm

    VálaszTörlés
  78. Mantis a fenti bejegyzésedben sem volt semmi új így ha nem haragszol....

    Jó éjt

    Kraft

    VálaszTörlés
  79. Némileg azért Mózi teóriáját erősíti meg az is, hogy Oszkárt egy nap leforgása alatt behívták három (!) tv stúdióba is, melyből kettő már régen a fidesz birodalom része (Hír, Echo), a Duna meg mióta kormányon vannak.

    100%, hogy a Farkasnak fentről szóltak le, lehet hogy kapott egy olyan "öltönyös-fenyegetést" is, amitől az ilyen emberek rögtön berezelnek (ezt a hatalomgyakorlást használja a megyei fideszes Balázs is).

    Oszkár szimpatikusnak tűnik, még tetszik az ízes beszéde is (ráadásul borász!!!), de lehet hogy nem látja a fától az erdőt. Érpataki modellt emleget, miközben talán nem is tudja, hogy annak a községnek a vezetőjét az "első karvaly betyár" jelzővel lehetne illetni. Ráadásul a szoci-kártya ötletét egy szintén kazár terjesztette el a médiában és még csak Monok-lit sem kapott ezért.

    Félreértés ne essék! Jó ötlet a szoci-kártya, meg sok egyéb ami a médiából csöpög, de látni kell, hogy ezek mint a gondolat-gyárak termékei. Olyan kifejezésekkel tömik a fejünket nap mint nap, mint pl. a "fenntartható fejlődés" és hasonlók, amit ha sokszor ismételgetnek, az emberekben mintha egy csengő szólalna meg (bégetés előtt), és szinte meditatív állapotban ismételgetik ők is, mint valami jó dolgot.
    Holott ezek is csak a kommunikációs manipuláció részei.

    De lehet, hogy ezek is csak elősegítik egy-egy település életben maradását, újraéledését, és akkor már nem volt hiába.

    A múltkor itt járt az egyik Országhódító! Kedves OH! Ha már ilyen szépen összemelegedtünk, volnál szíves elmondani nekünk, hogy szerinted mit kellene tennünk? Te mit tennél, ha a helyünkben lennél, hogy kiszabadulj ebből a csapdából?

    TT

    VálaszTörlés
  80. TT, jól látod a dolgokat. Amúgy tisztában vagyok azzal, hogy a jelen helyzetben még egy igazi nemzeti párt sem tudna megállítani a gyarmatosítást. Igazi nemzeti párt a Jobbik? Nem tudhatom, de sztem egyre több jel utal arra, hogy ha bár többnyire biztosan nemzeti érzésű és jó emberek alkotják, a párt irányítása nem az ő kezükben van. Különben hogyan magyarázni a Jobbik passzivitását, amit mindenféle szájhősködéssel igyekszik pótolni? A hitelkárosultak esetében, például, miért nem mozgatja meg a Jobbik a legalább több tízezer pártszurkolót (mint pl Moto és Mantis), hogy tüntetésekkel ne hagyja feledékbe merülni az áldozatok sorsát (a héten is kilakoltatási tragédiák történtek) miközben a jobbikos képviselők is elismerték: a hatalom semmilyen konkrét megoldást nem dolgozott ki a károsultak számára? Egy nemzeti párt ami nem mer tüntetni vagy aminek "nincs rá ideje" és ami ehelyett most nemzeti győzelemnek mutatja be egy kis faluban szerzett polgármesteri hivatalt? Nem is beszélve arról, hogy ezt a győzelmet közvetetten a cigány jelölt "visszalépésének" köszönheti, vagyis a legjobb esetben ez a "győzelem" egy csapda, a rosszabbik esetben pedig azt jelzi, hogy a Jobbik vállalja egy narancsék által tervezett gyöngyöspatai látványpékség (magyarán beetetés) működtetését, ahogy ezt már feljebb részleteztem.

    mm

    VálaszTörlés
  81. Mantis, ébresztő! SZJP, Gárda jogilag nem létezik. Gyöngyöspatán folyamatos RENDŐRI felügyelet van.

    A Jobbik jelenleg(vagy még mindig?)CSAK az ilyen és ehhez hasonló településeken képes előremozdulni, ahol már tényleg reménytelen helyzetben van a lakosság. Megyeszékhelyeken és nagyobb városokban viszont esélye sincsen mindaddig, amíg a látszatnyugalmat fent tartják narancsék, és nem kell félni a norvégoktól, a multikulti fővárosunkról ne is beszéljünk. Ráadásul több az agymosott is.

    http://kuruc.info/r/34/82284/
    Egyébként Oszkár személyével biztosan nincsen probléma, eléggé helyrerakja Bettelheimet is az interjúban, szimpatikus ember. Azért remélem tisztában van vele, hogy arra fele elég könnyű méhkasba nyúlni, a cigányokon kívül ott van "Eszes" is meg a többi narancs bérenc.

    VálaszTörlés
  82. EZ A HIVATALOS VERZIÓ!!!!
    A PSZÁF fogyasztóvédelmi tájékoztatója!
    A devizahitelekrõl további információkat talál
    fogyasztóvédelmi honlapunkon
    www.pszaf.hu
    © PSZÁF
    A kiadványban szereplõ információk változatlan
    tartalommal, a forrás megjelölésével szabadon
    terjeszthetõk.
    Tájékoztató füzetünk a Magyar Nemzeti Bank
    közremûködésével készült.
    A kézirat lezárva: 2008. július


    És most kiemelek ebből egy részletet...

    Megkülönböztethetõ a devizahitel és a deviza alapú hitel.
    Devizahitelnél a folyósítás és a törlesztés is ténylegesen devizában
    történik. Deviza alapú hitelnél a folyósítás és a törlesztés forintban
    történik, de devizában van meghatározva a hitelösszeg és a törlesztõrészlet.
    Kiadványunkban – a köznyelvben elfogadott szóhasználatnak
    megfelelõen – devizahitelen ez utóbbit, tehát a devizában nyilvántartott,
    de forintban folyósított és törlesztett hitelt értjük.

    Mivel a bank a devizában nyilvántartott hitelt
    forintban folyósítja, azt át kell váltani forintra.
    Ehhez a bank devizavételi árfolyamot alkalmaz,
    MINTHA megvásárolná az ügyféltõl azt a
    devizaösszeget, amelynek ellenértékét forintban
    kifizeti. A hitel törlesztésekor ugyanez
    fordítva játszódik le. Amikor Ön a törlesztõrészletet
    fizeti forintban, a bank azt devizaeladási
    árfolyamon számítja át devizára,
    MINTHA eladta volna Önnek a törlesztéshez
    szükséges devizaösszeget. Van bank, amelyik
    ezért az átváltásért külön díjat is felszámol
    (átváltási vagy konverziós díj).

    NOS KÉREMSZÉPEN A LÉNYEG ÉS A HANGSÚLY A MINTHA SZÓN VAN, olyan mintha deviza lenne de mégsem az, ebből az következik, hogy olyan mintha árfolyam különbség lenne de még sincs, csak az adósnál jelentkezik. Ehhez asszisztálnak a pártok és a kilóra megvett politikusok. Valószínű ide a Nünbergi per kevés lesz, mintha de mégsem lesz elegendő.Á.

    VálaszTörlés
  83. A devizahitelesek átverése még nagyobb kaliberű előretervezett rablás, mint amilyen volt az "olajszőkítés". Akkor is kussoltak/nak a politikusok mint a bizonyos a fűben, mert valószínűleg a pártok fekete kasszája is bőven szippantott a szőkített olajból és mert a politikusok általában hosszú, nyugis és kényelmes életet akarnak élni. A devizahitel ügy abban különbözik az olajszőkítés ügytől, hogy most nem kimondottan maffia műveletről van szó, hanem sokkal inkább politikairól. Ami maradt a magyar középosztályból elköltötte megtakarított pénzét lakások felépítésére, amiket most simán elveszik tőlük, mint ahogy elvették a magán nyugdíjj pénzt is (ez is egy szép kis büntetlen rablás volt, nemde?). Azért valszeg politikai rablásról van szó a devizahitelesek esetében, mert a szóban forgó városi lakások javarésze előbb-utóbb magán ingatlancégek tulajdonába fog kerülni töredéki áron, akik majd feltehetően feldarabolják őket 15-20 négyzetméteres fülkékre, hogy azokat bérbe lehessen adni a közben "rugalmassá" tett magyar munkavállalóknak. Ugyanis, már világossá tette a kormány, hogy a munkanélkülieknek el kell vállalniuk jövőtől olyan munkahelyeket is, amik más városokban vannak, vagyis kellenek a bérelhető tengerimalac ketrecek amik a bedőlt devizahiteles városi lakásokból származnak majd. Ha már "rugalmas" munkavállaló (aki folyton két költözködés közt van), az lett volna a zisztességes hogy az állam építse fel az ilyen munkapiachoz szükséges szociális lakásokat, de akkor nem lehetett volna átutalni annyi zsetont a nemzetközi banrendszernek a magyarok adópénzéből.

    déli látogató

    VálaszTörlés
  84. Déli, azért is helytálló a feltételezésed, mert a devizahitelek esetében a bankok is sokat nyernek, ők pedig lényegében azok a nemzetközi bankárok tulajdonában vannak, akik az államadósság jegyében elszippantják az adópénzeket. Vagyis a nemzetközi bankárok kétszer is kaszálnak: először a bedőlt hiteleken (meg tartják a már befizetett lóvét és a lakást is amit aztán másodszor is eladnak), aztán pedig az államadósság törlesztésén amit "hála" az elkobzott lakásoknak nem csökkenti egy nagyméretű szociális lakásépítési program. Ügyes... ilyen szaftos csavarokat keresztény ember képtelen kitalálni.

    mm

    VálaszTörlés
  85. Már csak az a kérdés, hogy mi lesz azokkal a "bedőlt" ingatlanokkal, amik nem városi lakások vagy amik családiházak, mert ezeket nem igen lehet kiadni a "rugalmas" munkavállalóknak (már csak a városokban van munka). Egy része valszeg új fizetőképes gazdit fog találni, de a nagyrésze valszeg önkormányzati tulajdonba fog kerülni, hogy el lehessen ingyen szállásolni a pozitív diszkriminált kissebség és így eleget tenni az EU által követelt "putrik" felszámolásának... a nem pozitívan diszkriminált "többség" kárán.

    VálaszTörlés
  86. Kedves Árpi!

    A „deviza alapú hitelezés” nem számviteli, közgazdasági, hanem jogi és politikai kérdés.
    A megkötött hitelszerződése a polgári jog kötelmi része alá tartoznak, és mivel az ügyfelek aláírták, ezek rájuk nézve kötelezőek. Nincs mód semmiféle semmisség, vagy „hibás termék” hivatkozásra, mivel az árfolyamkockázatot az ügyfelek vállalták.
    Ne haragudj, olvastam több írásodat is, de Te kizárólag közgazdászként közelíted ezt a kérdést. A hitelszerződés jogi kérdés. A szerződésben pontosan meg volt határozva minden, s ezt az ügyfelek elfogadták! A Ptk. a szerződés tartalmi részét nem köti meg, azt az ügyfelekre bízza. Nem történt semmiféle csalás, mivel a szerződések ezt rögzítették. A csalás nem a szerződéshez köthető! Maga a forint –euró - svájci frank árfolyam változása, változtatása a „csalás”. A rendszer úgy lett kitalálva, hogy semmilyen módon nem lehet belekötni.
    Ez az, amit sokan nem értenek meg. Sajnálom.
    Ezen a dolgon csak és kizárólag a politika segíthetett volna!
    A deviza alapú hitelezés célja elsősorban nem a lakosság hitelfelvevő részének szipolyozása volt Magyarországon, hanem az ingatlantulajdonosi szerkezet átalakítása. A károsultak egy részét, köztük sok lakáshiteles fiatalt(!) a kormány már bérlakásba küld, a szabad felhasználású hitelt felvett többiek életképes része meg, saját maga kényszerül lakást bérelni, annak reménye nélkül, hogy valaha is újra saját otthonában élhessen. Ezt, azért már legkésőbb a válság kitörésekor, látni lehetett.
    Jogilag csak a bankok túlkapásaival, amit az egyoldalú szerződésmódosításra vonatkozó törvény nem enged meg, lehet mit kezdeni.
    Az egyetlen kiutat a hitelező megváltoztatása, az állami hitelfelvásárlás jelentette volna, hogy megvédjék a nemzeti vagyon ezen részét. Végül is ezt a hitelt az állam felé törleszthették volna akár az örökösök is.
    Ezzel a Jobbik szakértői tisztában vannak, ezért kardoskodtak fenti megoldás mellett.
    A nyugdíjkasszába most befolyó MNYP összeg harmadával, mint „kölcsönnel” a kérdés valóban rendezhető lett volna. A „kölcsönt” a károsultak állam felé történő hitelbefizetései, normális kamattal, folyamatosan törlesztették volna.
    A tüntetések, vagyis a kormányzatra való nyomásgyakorlás eredményessége igencsak, kérdéses. Személy szerint nem hiszek abban, hogy ez célravezető lenne.
    Ennek ellenére meg kéne próbálni. De!
    Azt hiszem májusban a Fehér Kéményseprők és a Jobbik tüntetést szervezett a Blaha Lujza téren. Kb.100 károsult jelent meg!!!
    Akkor miről beszélünk? Nem maguknak, a károsultaknak kéne mégis folyamatosan tüntetni?

    VálaszTörlés
  87. Nekik IS, Misi, de ők szét vannak szóródva az országban és általában nem olyan anyagi helyzetben van, hogy utazgasson Bp-re (mert nyilvánvalóan oda kellene öszpontosítani a tünteséket). A Jobbik rendelkezik sok ezer taggal Bp-t környékén és van költségvetése is buszokat szervezni. Csak úgy kellene szerveznie a tünteséketet a Jobbiknak, hogy ezekről mindenki előre vehessen tudomást (plakátok, képviselői kijelentések a mediában, szórólapok, stb).

    VálaszTörlés
  88. Tudom én ezt nagyon jól Árpi.
    De Budapesten, májusban munkaidő utánra volt szervezve a tüntetés, és gondolom a fővárosban nem 100 fő a károsultak száma. Akkor én sokkal több emberre számítottam és a 100 fő nagyon ledöbbentett.
    Azzal viszont nem értek egyet, hogy ezért a jobbikosokat hibáztatod. Nem ez az egy dolguk van, és nem csak erre kell a pénz. Gondolom az említett tüntetés érdektelensége, meglehet őket is lelohasztotta.
    S, sajnos végeredményben ők is pontosan tudják, hogy semmi értelme nem lenne. Azért, ha van kapcsolatod próbáld rávenni őket!
    OV, a NWO világát építi, bár nem hiszem, hogy ennek mélységeiről tudomása lenne. A magyarság az elit szempontjából a legnehezebben kezelhető nép Európában. Itt, egyrészt mindent ki lehet próbálni, és nyilván először a legproblematikusabb ügyet akarták rendezni!
    A károsultak ügye a 2010. évi választásokon elbukott. Borzalmas, de nem látok emberi kiutat!
    Egyébként emberi számítások szerint a magyarság ügye is elbukott! Leírtam már itt, hogy az elit legyőzte a világot. Nemcsak minket, minden népet. Matt! Vége! Be kell látnunk!
    Tudom azt is, hogy ez a nem hívő ember számára szörnyű perspektíva. Ezért nem is akarják sokan ezt a tudatukba beengedni. Különféle elméletekkel altatják magukat.
    Mivel én hívő ember vagyok, az én nézőpontomból van kiút, s ami még több, értelmessé is válik a végkifejlet.
    Viszont hitet nem tudok "adni" senkinek.
    Az emberiségnek tudomásul kell vennie, hogy a saját erejét megfeszítve sem tud Isten nélkül boldogulni!
    Nagyon tisztelem a küzdelmedet, de azt mondom inkább a találmányi dolgaidra fordíts több energiát, mert úgy látom ez az ügy csak a teljesen érthető keserűséget növeli Benned.
    Az embernek élete utolsó percéig szüksége van az értelmes tevékenységre. Ha egy magatehetetlen ember "csak" imádkozik halála bekövetkeztéig, az már nagyon sokat tett embertársaiért.
    MÉRTÉK = BÖLCSESSÉG

    VálaszTörlés
  89. Misi, én alá szoktam írni az írásomat egy Á-val, akinek válaszolgatsz az nem én vagyok.

    Ami a mondandód első részét illeti, egyetértek. Ez politikai és jogi kérdés, mindig is így kezeltem. Ezt nagyon sok Adós nem értette meg és kifogásoltak sok mindent (ez a legkönnyebb) hogy szerintük politikai erődemonstrációt csinálok mindössze. Nagy ívben teszek az erődemonstrációra. Misi a Jobbik tüntetésén két évvel ezelőtt ott voltam, amiről a pártelnökötök ezt írta,
    "Tisztelt Kásler Árpád!

    Örülök, hogy a tüntetésen fel tudott szólalni, pozítivak a visszhangjai. Gratulálok.

    Szabó Gábor"

    Na de azóta sok víz folyt le és talán bölcsebbek vagyunk egy kicsit, az idei tüntetésen már nem vettem részt. Kb. ugyanazok hangzottak el mint előtte jól megmondta mindenki a magáét és utána hazamentek, annyi, ez nem vezet sehová.
    Viszont amit már akkor sem értettem, hogy kb kétszáz ember volt ott, de a sajtó ezer tüntetőről írt, ezt nagyon nem értettem, mert mindig kevesebbet írnak mint amennyien valójában vannak, ez a jobbik esetében pont fordítva történt, rejtély!

    Misi, közgazdász szemmel nem nézem a dolgot, ugyanis az sem vagyok. De amit írsz a hitelekről, hogy aláírták az adósok, punktum vége, ne hangoztasd nagyon, hacsak nem akarod lejáratni magad. Nem tudom hány szerződést olvastál át, hogy ezt így kijelented.

    Ha lesz késztetésem, írok erről egy részletesebb ismertetőt, hogy azok a bölcsek akik nem vettek fel hitelt, mielőtt nagyot mondanának, tudják miről van szó.Á.

    VálaszTörlés
  90. Misi, hogy te nem látod az ellenállás értelmét, az a te bajod. Viszont, ha a Jobbik is azt gondolja, hogy "úgy sincs értelme", akkor legyenek már szívesek Vona és társai visszaadni az adófizetőknek a milliókat, amit felvesznek pártpolitikus címen. Legalább ők legyenek tisztességesk, ha a többiek nem is, ugyanis semmiért nem jár semmi.

    mm

    VálaszTörlés
  91. mm.Erről ennyit, de ezt korábban már részletesen kifejtetted.Á.
    http://kuruc.info/r/6/82295/

    VálaszTörlés
  92. Misi!
    "Egyébként emberi számítások szerint a magyarság ügye is elbukott! Leírtam már itt, hogy az elit legyőzte a világot. Nemcsak minket, minden népet. Matt! Vége! Be kell látnunk"
    Én meg leírtam már itt neked, hogy miért tanácsos tartózkodni az ilyen kijelentésektől, és főleg terjesztésüktől. Te viszont inkább tovább erősíted.
    Kár hogy ennek jelentőségét nem tudod, vagy nem akarod felfogni.
    "Tudom azt is, hogy ez a nem hívő ember számára szörnyű perspektíva. Ezért nem is akarják sokan ezt a tudatukba beengedni. Különféle elméletekkel altatják magukat."
    Most akkor ez befejezett tény, vagy perspektíva?
    Szóval szerinted hívő emberként ezeket a szörnyű perspektívákat kell "beengedni" a tudatunkba?
    Misi ,Misi...Hallottál már a tudatmanipulálásról?
    "Mivel én hívő ember vagyok, az én nézőpontomból van kiút, s ami még több, értelmessé is válik a végkifejlet.
    Viszont hitet nem tudok "adni" senkinek"
    Hívő emberként, a kiutat is ismerve, nem tudsz hitet adni, senkinek? Na ne hülyéskedj. Talán ha inkább ezt a kiutat próbáltad volna ismertetni, azt "beengedve" a tudatukba,ezáltal hitet adva, hitelesebb lenne, nem?
    Vagy Te erre jutottál a te Isteneddel, hogy ezeket kell leírnod? Mi is az a te nézőpontodból értelmes végkifejlet?
    +Folyamatosan a teljesen felesleges energiapazarlás, a heves politizálásod, mellette a Hagyomány emlegetése is elég érdekes, illetve ellentmondásos...

    Szerintem meg a szellemi háború végső szakaszában járunk, minden szinten nagy változások előtt,ahol az elit által képviselt erő rémülten , kapkodva érzékeli azt a változást, azt az erőt, ami felett nincs hatalmuk, és aminek hatására pár lépéssel a végső céljuk megvalósulása előtt kell nekik is rádöbbenniük a valódi RENDre, a NWO helyett..
    EZ az én Őstenem szerint, az én nézőpontomból értelmes végkifejlet.Üdv:
    Szulthan

    VálaszTörlés
  93. Szulthan, bennem is ez az ellentét motoszkált Misivel kapcsolatban, egyrészről a hittérítés, másik oldalról meg a világvége riadalomkeltés. Ez nehezen összeegyeztethető.

    Misi, akik szerinted legyőzték a világot, azoknak a főnöke imigyen nyilatkozott:

    "Győztél felettem, mert az végzetem,
    Hogy harcaimban bukjam szüntelen"

    TT

    VálaszTörlés
  94. Misinek igaza van, gyoztunk! Jobb ha megszokjatok a gondolatot, meglatjatok hogy nem is olyan szornyu dolog rabszolganak lenni. Csak annak teher a rabszolga sors, aki tovabb is szabadsagrol almodozik, ahelyett hogy igyekeznenek beolvadni a csordaba. A lazadaokkal konyortelenek leszunk, meg az emlekuket is ki fogjuk irtani a csorda kollektiv emlekezetebol. Az evszazad vegere mienk lesz az egesz bolygo, mint ahogy ez meg lett igerve nekunk. Ne aggodjatok, segiteni fogunk elfogadni a rabszolga sorsotokat: agyi implantatumok, genmodositas es egyeb technikak kellokeppen szelidde fognak tenni titeket, errol gondoskodunk.

    VálaszTörlés
  95. Na te kis lepra, visszatértél? Mi meg arról gondoskodunk, hogy elevenen meg legyenek nyúzva az ilyen kis férgek.

    VálaszTörlés
  96. Nem fogtok minket megnyúzni baranykak, mert mi szamotokra teljesen elerhetetlenek vagyunk vastag falaink es allig felfegyverzett testoreink mogott. raadasul hamarosan kutatoink letrehozzak az elso szintetikus agyat amivel robotseregeket gyartunk majd nagy szamban, akiket megvesztegetni sem lehet es akik ellatjak azok baranykak bajat akik lazadozni probalnak. Azt gondoljatok hogy mindez csak scifi ugye baranykak? Hadd gondoljatok csak.

    VálaszTörlés
  97. Naneeee,...lemaradt a végéről a :heheheee, ....ugye mózi?

    VálaszTörlés
  98. És miért is vagytok vastag falak és felfegyverzett testőrök mögött?
    Csak nem FÉLTEK? Az jóó...
    Nektek van is mitől.
    Sz.

    VálaszTörlés
  99. Velrex blog, vigyázat mert indul az évszázad pere.:-))Ahelyett, hogy magukba fordulnának. Na ezért is örülök, hogy megírtam amit kellett és továbbra is teljes terjedelmében fenntartom.Á.



    Tárgy: Felszólítás a nagy nyilvánosság előtt elkövettet rágalmazásban



    Kásler Árpád a BAÉSZ elnöke 2011. július 17. nagy nyilvánosság előtt közétett írásában a következőket állította

    Kijelentéseivel rágalmazásaival megsértette a Fehér Kéményseprők Országos Társadalmi Szervezetek Szövetségét: Farizeusnak és királyné rontónak tüntette fel a szövetséget így a munkatársait is.



    A Kasler Árpád megjelent írását több médiaorgánum is átvette és azt közölte ezért ezen lejárató és nem a valóságot feltüntetett írás teljes mértékben sérti és hátrányosan érinti a Fehér Kéményseprők Szövetségének minden tagját.

    Aki más előtt farizeusnak, csalónak, pofátlannak, és valótlan pénzkérőnek, valamint a kormányok által elkövetett visszaélésekkel vádolja az a Btk. 179. § - ban (1) bek. Ben rögzített tényállásszerű elkövetési magatartást megvalósítja. A „más előtti” - i állítás, mint alaptényállási elem megvalósul az internetes közlés révén. Az állítások becsület csorbítására való alkalmassága, mint szintén alaptényállási elem, pedig az általános értékítélet alapján megkérdőjelezhetetlen. A fentieken túl az interneten való közzététel révén Kásler Árpád valamint az email úton továbbító összes személy cselekményét a nagy nyilvánosság előtt követte el, továbbá tekintettel a Fehér Kéményseprők Szövetségének és ügyvédeinek, minőségére a hivatásuk gyakorlása során megkövetelt fedhetetlenségre, a kifogásolt kijelentések a Fehér Kéményseprők Szövetségének minden tagjára nézve jelentős érdeksérelmet okozott.



    A Fehér Kéményseprők Szövetsége ezennel, felszólítja Kásler Árpád urat, valamint az email úton továbbító összes személy, hogy a nyilvánosságra hozott írást azonnal levenni szíveskedjenek, annak levételében intézkedni szíveskedjenek!

    Valamint ugyan itt a megjelent nyilvánossági helyeken, és email módján megjelent „BOCSÁNATKÉRŐ” és a Fehér Kéményseprők Szövetsége minden tagjára vonatkozó „ELSMERŐ” valós cikket megjelentetni szíveskedjen!



    Ellenkező esetben a Btk. 179. § - ban (1) bek. alapján, bűntető eljárását kezdeményezünk az összes érdekelt résztvevő ellen!



    Budapest, 2011. július 24.







    Dabasi Tamás elnök

    (mellékletben a teljes, postai úton is megküldött levél)

    VálaszTörlés
  100. Ennek a Dabasinak nem akad jobb dolga, mint perekkel fenyegetni olyant, aki az uzsorás áldozatait próbálja segíteni?

    mm

    VálaszTörlés
  101. mm.
    "Aki más előtt farizeusnak, csalónak, pofátlannak, és valótlan pénzkérőnek, valamint a kormányok által elkövetett visszaélésekkel vádolja "
    ez nem kicsit elmezavaros leszűrése az írásnak.Nyugi van.Á.:-))

    VálaszTörlés
  102. "nagy nyilvánosság előtt közétett írásában"

    Micsoda karriert futott be a Velorex blog :)

    Dabasi helyében nem csak a tartalom, de a helyesírási hibák miatt is szégyellném magam.

    Ez meg már csak hab a tortán:

    "bűntető eljárását kezdeményezünk az összes érdekelt résztvevő ellen!"

    :-)

    Kraft

    VálaszTörlés
  103. Ugye milyen vicces emberkék ezek a perrel fenyegetőző elnökök? :))

    Hüje Lyobbik!

    VálaszTörlés
  104. Moto vigyázz a szádra különben be fog perelni a Lyobbik. Tudod, teke van unatkozó lyogászokkal akiknek úgy sincs más dolguk most hogy a parlament szabira ment.

    mm

    VálaszTörlés
  105. Moto, főleg a te kedvedért tettem ki, gondoltam, hogy rácsapsz mint kacsa....
    A két dolog között óriási a különbség, mert ti érvek nélkül mocskolódtok, míg én érveimet felsorakoztatva kulturáltan megrágalmaztam:-))

    Ezúton is elnézést kérek attól, akit jobban megrágalmaztam mint eleve akartam:-)).Á

    VálaszTörlés
  106. " rácsapsz mint kacsa...."
    Ugye??? A nokedlit már nem merted leírni !!! Tudtad, hogy azonnal beperelnélek!!
    Cseles vagy te elnök úr, nagyon cseles! :)

    Hüje Lyobbik!

    VálaszTörlés
  107. Moto, a takonyra lett gondolva, mert hozzád ez áll közelebb.

    VálaszTörlés
  108. hihi :)) Titeket milyen könnyű felbosszantani :)))

    Hüje Ájpi!

    VálaszTörlés
  109. Moto, ezt holt nyugodtan vagyon írva és mondva. De ha ez segít akkor...:-))

    VálaszTörlés
  110. Nah majd, ha beperellek, nem leszel ilyen nyugodt!

    Hüje Szillyártó!

    VálaszTörlés
  111. VOÁLÁ!!! mit nem hozott ma számomra a posta...először is egy ajánlott levelet Dabasitól, amit azon nyomban át sem vettem, hihihi, hadd idegeskedjen és egy villámpostán érkezett levelet, íme...

    
    "Köszönjük a tájékoztatást :)
    Engem a Rendőrség keresett meg levélben a Fehér Kéményseprők miatt. Konkrétan csalással és hasonló
    ügyekkel vádolják őket.
    Hm...

    Üdv. Gy Zs."

    ezekután még ajvékol is, megáll az ész!!Á.

    VálaszTörlés
  112. Tisztelt Fórumozók!
    Nem hiszem, hogy csak ennyien lennénk károsultak aki hajlandó csatlakozni és tenni is.
    Látom, mindannyiunknak meg van a saját sorsa. De összetarthat bennünket a közös cél!
    Tud-e, valaki hasonló kezdeményezésről? Volt-e már valakinek eredményes ügye bármelyik bankkal szemben?
    Ki tud valamit a pl. A Magyarországi Banki Adósok Érdekvédelmi Szervezetéről?
    Hol és hogyan lehet csatlakozni?
    Lacus

    VálaszTörlés
  113. Lacus, csatlakozni mihez???!!Ezt komolyan kérdezem! Sértésnek ne vedd, de idestova három éve létezünk és mindenki akkor akar csatlakozni amikor már neki rossz, de arra nem gondol, hogy másoknak esetleg már régebb óta rossz, ezért azok akiket már kilakoltattak nem fognak csatlakozni hozzád mert azt mondják, hogy Te sem csatlakoztál őhozzájuk, érthető nem?
    Lacus, ha a pernek vége lesz, vagy így vagy úgy, tájékoztatni foglak, ígérem. Ha meg csatlakozni akarsz akkor bökj egy nevet a Líbiai cikkhez, de akár privátba is jöhet és szervezz be még két embert aki ehhez csatlakozik, ha ezt megteszed az már tanúbizonysága annak, hogy van benned potenciál.Üdv.Á.

    VálaszTörlés
  114. http://index.hu/gazdasag/magyar/2009/09/24/pert_nyert_egy_devizahiteles_a_bankkal_szemben/

    Árpi, erről mi a véleményed? Bár már régi cikk.

    VálaszTörlés
  115. moonlight, mikor olvastam soraidat egy kicsit gyorsabban vert a szívem, reménykedtem, hogy nem a Czirmes ügyről van szó, de amint megnyílt a link vége volt a várakozásnak. Mindezt azért írom, mert ez egy ékes példája a Blikk hihetőségének és egyben az egész magyar fősodrású médiának. Ugyanis Cirmes ügyvéd úr valójában elindított egy pert egy kocsihitellel kapcsolatban és volt is egy bírói meghallgatás ahol jelen voltak az említett sajtó képviselői. Czirmes ügyvéd úr elmondása szerint, tárgyaláson kívül a bíró okfejtéseinek adott helyet és az újságírók másnap ezt úgy tálalták, hogy pert nyert egy devizaperes. Mindezt Czirmes ügyvéd úrtól tudjuk. Valójában ha jól tudom akkor konkrét tárgyalásig sem jutott az ügy, ami kicsit homályos, de azok után hogy engem beidézett a bíróság egy személyes meghallgatásra tárgyaláson kívül, ahol elmondták, hogy az tenne jót az ügynek ha szüneteltetném hat hónapig az eljárást, már nem lepődök meg semmin sem.Á.

    VálaszTörlés
  116. Egyesekből mily kár, hogy csak egy van...
    piskota

    VálaszTörlés
  117. Dabasi urat kérdezném...

    Mily "bíróságra" gondolt, mikor perrel fenyegetőzött?
    Magam, mint laikus olvasó, igazán nem nyertem kedvező képet arról a "bíróságról", ami végeláthatatlan okot adott a TEMPO pártnak, hogy felsorolhatatlan számban per alá vonja őket!
    Ha csak tizede is igaz, amit a TEMPO állít, akkor nincs magyar bíróság!
    További véleményem: Tiszaeszlár, Solymosi Eszterke esetében a BÍRÓSÁG baromi nagyot esett, teljesen összetörte magát, összezavarodott, amit aztán különösen 1945 után napjainkig hatalmas "ítélet-halmazzal" megerősített! Napjainkig!
    Gyöngyösi Zoltán/piskota

    Ui; a TEMPO párt honlapja megtalálható az interneten, olvasásra ajánlom...

    VálaszTörlés