VÁLSÁG? MIFÉLE VÁLSÁG?

Az adósságválság, mely több európai országot söpör el, meglepő fordulatot vett. Állami döntés született: a bankok nem mehetnek csődbe, mentőövet dobnak nekik, a segítséghez pedig kölcsönt vettek fel a pénzpiacokon. Mindennek az lett a következménye, hogy az államok kiszolgáltatott helyzetbe kerültek. Az adósságcsapda miatt függnek az Európai Bizottságtól, az Európai Központi Banktól és a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF), pedig egyik sem demokratikusan választott testület. A görög, a portugál, az ír nép sorsa e három szervezet irodáiban dől el. Az elszegényedés elleni tiltakozó mozgalmakkal mit sem törődve az Európai Unió és az IMF is elvárja, hogy alkotmányba foglalják a költségvetési egyensúlyt, a megszorításokat, a szociális háló felbomlását – az adósságot viszont törleszteni kell minden áron. Talán addig, amíg a tiltakozó mozgalmak összeurópai szinten nem egyesülnek. A gazdaság, egyszersmind a demokrácia európai válsága négy fő kérdést vet fel. Miért kellett négy országban (Írországban, Spanyolországban, Portugáliában, Görögországban) példátlan határozottsággal keresztülvinni azt a politikát, amelynek a csődje borítékolható volt? A döntéshozók talán olyan vajákosok, akik gyógymódként olyasmivel rukkolnak elő, ami biztos bukás, ez pedig arra készteti őket, hogy megtízszerezzék az adagot? És miért van az, hogy bár demokratikus rendszereinkben az ilyen kormánydöntéseknek az egész lakosság áldozatul esik, mégsincs más választásunk, mint hogy leváltsuk a kormányt egy ideológiailag rokon másikra, amelyik ugyanazt a sokkterápiát fogja ránk erőltetni? S végül: van-e más választásunk? 

Az első két kérdésre azonnal adódik a válasz, mihelyt szakítunk az „általános érdekről”, a „közös európai értékekről”, az „együttélésről” szóló hangzatos, ám üres szólamokkal. E politikák nem őrültek, hanem nagyon is racionálisak. Ráadásul többnyire el is érik a céljukat. Csakhogy ez a cél nem a kiút a gazdasági és pénzügyi válságból, hanem e krízis érett gyümölcsének a leszakítása. Ez a válság lehetővé teszi több százezer tisztviselői állás megszüntetését: Görögországban tízből kilenc nyugdíjba vonuló állását nem töltik be. Csökkentik a fizetésüket és fizetett szabadságuk időtartamát, a magántőke kezébe játsszák a gazdaság komplett szektorait, megkérdőjelezik a munkához való jogot, emelik a legigazságtalanabb fajta adókat, az ÁFÁ-t, növelik a közszolgáltatási díjakat, megkurtítják a táppénzellátást – röviden: megteremtik a tisztán piaci alapon működő társadalmat. Ez a válság elhozta a liberális gondviselést. Normális körülmények között ezek közül az intézkedések közül a legkisebb is elkeseredett és talán eredményes ellenállásba ütközne; most minden egyszerre zúdul ránk. De politikusaink nem is akarnak kikecmeregni az alagútból, amely számukra az ígéret földjére vezető autósztráda. 

Június 15-én az Irish Business and Employers Confederation (IBEC), az ír munkaadók szervezete Brüsszelbe utazott, hogy találkozzon az Európai Bizottság képviselőivel. Azt kérte az Európai Uniótól, hogy gyakoroljon nyomást Dublinra, hogy az ír munkaügyi szabályozás egy részét azonnal helyezze hatályon kívül. A találkozó után Brendan McGinty, az IBEC ipari kapcsolatokért és humán erőforrásért felelős igazgatója kijelentette: „A külföldi megfigyelők jól látják, hogy a mi munkaügyi törvényeink, bérszabályaink akadályozzák a munkahelyteremtést, a növekedést és a talpra állást. Ugyanakkor viszont a nagyszabású reform annak a programnak a magja, mely elnyerte az unió és az IMF kezességét. Most nem olyan időket élünk, amikor a kormány meghátrálhat a nehéz döntések elől.” A döntések azonban nem lesznek mindenki számára nehezek, hiszen a dereguláción átesett ágazatokban egyszer már megfigyelt tendenciát fognak általánosítani: „A pályakezdők bérszintje az utóbbi években körülbelül 25 százalékkal csökkent. Ez azt mutatja, hogy a munkaerőpiac reagál a gazdasági válságra és a munkanélküliségre.” A szuverén államadósság mérete az unió és a Nemzetközi Valutaalap kezébe adja azokat az eszközöket, amelyekkel Dublinban megteremthetik az ír munkaadók által megálmodott rendet.

Úgy látszik, a dolog máshol is működik, ugyanis pár nappal korábban, június 11-én a The Economist egyik vezércikkírója így fogalmazott: „A reformok miatt aggódó görögök a válságot alkalomnak tekintik, hogy hazájuk helyes pályára állhasson. Titokban dicsérik a külföldieket, akik megszorongatták a képviselőket.” A liberális hetilap ugyanazon számában található egy elemzés arról a megszorító tervről, amelyet az unió és az IMF kényszerít rá Portugáliára. „Az üzletemberek kategorikusan állítják, hogy nem lehet kibújni a dolog alól. Pedro Ferraz da Costa, az egyik munkaadói agytröszt vezetője azt állítja, hogy az elmúlt harminc évben egyetlen portugál párt sem javasolt ilyen radikális reformokat. Hozzáteszi, Portugáliának nem szabad veszni hagyni egy ilyen lehetőséget.” Vagyis éljen a válság!

Harminc év: ez nagyjából a portugál demokrácia életkora. Annak idején a nép szegfűkkel halmozta el a fiatal katonatiszteket, mert megdöntötték a végtelenül hosszú diktatúrát, véget vetettek az afrikai gyarmati háborúknak, agrárreformot ígértek, kampányokat az írástudatlanság felszámolására, az üzemekben pedig munkáshatalmat. Ehhez képest most a víz- és telefonszolgáltatás privatizációja után, a nyugdíj- és egészségügyi rendszer, az oktatás liberális „reformjai”, a végkielégítések csökkentése és a nagy áremelkedések előtt a munkaadók számára a nyár kellős közepén eljött a karácsony. És a karácsonyfa tovább fog görnyedni az ajándékok súlya alatt, hiszen az új miniszterelnök, Passos Coelho bejelentette, hogy még tovább fognak menni, mint amit az Európai Unió és az IMF előírt számukra. Meg akarja lepni a befektetőket. 

„Akár tudatában vannak, akár nem – állítja Paul Krugman amerikai közgazdász –, a politikai vezetők szinte kizárólag a részvényesek érdekeit szolgálják, azokét, akik hatalmas jövedelmet húznak a vagyonukból, akik a múltban nagy hiteleket nyújtottak meggondolatlanul, s akiket most megkímélnek a veszteségtől, azt a többiekre hárítva.” Krugman szerint e tőketulajdonosok kívánságai azért is teljesülnek gördülékenyen, mert „jelentős összegeket fektetnek a választási kampányokba és bejárásuk van a politikai döntéshozókhoz, akik általában az óriás pénzintézeteknél heverik ki fáradalmaikat két politikai pozíció között.” A Görögország pénzügyi szanálásáról szóló európai vita során Mark Fekter osztrák pénzügyminiszter azt találta mondani: „nem engedhetik meg a bankoknak, hogy profithoz jussanak, miközben az adófizetők veszítenek”. Döbbenetes naivitás: 48 órás habozás után Európa hagyta, hogy a részvényesek érdekei egyszer s mindenkorra diadalmaskodjanak.

Az államadósság-válság látszólag összetett mechanizmusok eredménye, amelyek megértéséhez jól kell ismernünk a pénzügyi szféra állandó újításait: a származtatott termékeket, a hitelkockázati ügyleteket, stb. Ez a technikai kifinomultság félrevezeti az elemzőket, de főleg leszűkíti az elemzők körét azokra a bennfentesekre, akik ugyanakkor a közvetlen haszonélvezői ennek a rafináltságnak. Csak ők ismerik részleteiben a különböző „termékeket”, míg a pénzügyi analfabéták fizetnek, miközben azt képzelik, hogy a végzetnek járó sarcról van szó. De az is lehet, hogy ezt a sarcot a hétköznapi emberek feje fölött kialakított modern rendszer szedi, ami ugyanaz. Próbálkozzunk talán egyszerűbben, vagyis a politikán keresztül!

Korábban az európai uralkodók a velencei dózsétól, a firenzei kereskedőktől, a genovai bankároktól vettek kölcsön. Senki sem kényszeríthette őket törlesztésre: időnként megtagadták a visszafizetést, ami meg is oldotta az államadósság problémáját. Jóval később az új szovjethatalom közölte, hogy nem fizeti ki a cárok által felvett és elherdált hiteleket: francia hitelezők nemzedékei őrizgették a padláson az értéktelen „orosz kötvényeket”. 

Más, finomabb eszközök is lehetővé tették az adósság gúzsának lazítását. A brit államadósság például 1945 és 1955 között a bruttó hazai termék (GDP) 216 százalékáról 138 százalékra, az Egyesült Államoké 116 százalékról 66 százalékra mérséklődött, minden megszorító csomag nélkül, éppen ellenkezőleg! Természetesen a világháború utáni szilaj gazdasági növekedés automatikusan csökkentette a nemzeti vagyonhoz viszonyított adósság mértékét. De nem csak erről van szó. Az államok ugyanis akkoriban fix törlesztőrészleteket fizettek, amelyek az inflációval fokozatosan veszítették az értéküket. Ha a hitelszerződést fix öt százalékos éves kamattal kötötték meg, a kölcsönt pedig olyan pénznemben törlesztették, melynek az értéke évente tíz százalékot romlott, akkor a reálkamat negatív lett, s ilyenkor az adós járt jól. 1945 és 1980 között a reálkamat szinte minden évben negatív volt a legtöbb nyugati országban. Az eredmény: „a hitelezők a pénzüket a bankbetétben tartották, és a bankok az államnak az inflációnál alacsonyabb kamat mellett nyújtottak hitelt.” Az államadósság így minden különösebb erőfeszítés nélkül csökkent. Az Egyesült Államokban a negatív reálkamat az amerikai kincstárnak a GDP 6,3 százalékával megegyező összeget hozott az 1945–1955 közötti évtizedben.

De miért egyeztek bele a „hitelezők”, vagyis a bankbetétesek a kifosztásukba? Nemigen volt más választásuk. A tőkeáramlást szigorúan korlátozták, a bankok jellemzően állami tulajdonban voltak, így nem maradt más lehetősége se a bankoknak, se a tőkéseknek, mint hogy kölcsönöztek az államnak, mely így finanszírozta magát. Akkoriban a tehetős magánszemélyek nem tehették a pénzüket spekulatív brazil befektetésekbe, amelyeket a következő három év szójaárainak ingadozásához igazítottak. Megoldásként a tőkemenekítés maradt, az aranyrudakkal teli bőröndök Franciaországból Svájcba vándoroltak a leértékelés hírére vagy az esetleges baloldali választási győzelem előestéjén. A csalók azonban azt kockáztatták, hogy börtönben végzik.

A nyolcvanas évekre változott a helyzet. Az inflációkövető bér megvédte a legtöbb munkavállalót a pénzromlás következményeitől, miközben a tőkemozgás szabadságának hiánya arra kényszerítette a befektetőket, hogy elfogadják a tartósan negatív reálkamatokat. Az ezredforduló után azonban ennek épp az ellenkezője következett be.

Az inflációt követő reálbér gyakorlatilag mindenhol eltűnt. Franciaországban Alain Cotta közgazdász ezt az 1982-ben meghozott jelentős döntést nevezte a munkaadóknak nyújtott „Delors-adománynak”. 1981 és 2007 között ráadásul az infláció hidráját eltiporták, a reálkamatok szinte minden évben pozitívak lettek. A tőkemozgások liberalizációjából profitálva a „befektetők”, a nagy megtakarítással gazdálkodók – természetesen nem a postai takarékbetétes lisszaboni nyugdíjasról vagy a szaloniki alkalmazottról van szó – az állam versenytársává váltak és, François Mitterrand emlékezetes kifejezésével élve „alvás közben is pénzt kerestek”. Kamatjövedelem, vagyis kockázati jövedelem kockázatvállalás nélkül! Mondanunk sem kell, hogy az inflációhoz igazított bér és a negatív reálkamatok korszaka után a vásárlóerő gyors csökkenése és az égbe szökő tőkejövedelmek teljesen felborították a társadalmi viszonyokat is. 

De láthatólag mindez nem elég. A munka kárára már eddig is a tőkét előnyben részesítő mechanizmusokhoz a hármasfogat (az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank és az IMF) hozzácsapta a kényszert, a zsarolást, az ultimátumot. Az államokat teljesen kifosztotta a bankoknak nyújtott túlságosan nagylelkű segítség, így most hitelért könyörögnek, hogy befoltozzák a hó végi hiányt, és rájuk parancsolnak, hogy válasszanak a liberális hashajtó és a csőd között. Európa jelentős része, mely tegnap megszabadult Salazar, Franco és a görög ezredesek diktatúrájától, azt veszi észre, hogy most Brüsszelből, Frankfurtból és Washingtonból irányított protektorátussá vált. A legfőbb feladat: kifizetni a bankokat.

Ezeknek az államoknak a kormányai a helyükön maradnak, de csak azért, hogy felügyeljék a parancsok helyes végrehajtását és eltűrjék, hogy a nép szembe köpi őket. Ez a nép megértette, hogy sohasem lehet elég szegény ahhoz, hogy a rezsim megszánja. „A görögök többsége – írja a Le Figaro – a nemzetközi pénzügyi gyámságot új diktatúraként éli meg, hasonlóan ahhoz, amit 1967 és 1974 között az ezredesek juntája idején már megtapasztalt.” Hogyan gondolhatjuk, hogy az európai eszme megerősödve kerül ki ebből a helyzetből, ha egyszer társítják a kényszerzubbonnyal, a bírósági végrehajtóval, aki elveszi az ország szigeteit, tengerpartjait, hogy aztán magánkézre juttassa őket? Az 1919-i versailles-i békeszerződés óta jól tudjuk, hogy az ilyen össznépi megaláztatás milyen destruktív nacionalizmushoz vezethet.

Már csak azért is, mert a provokációk sokasodnak. Az Európai Központi Bank (EKB) új elnöke, Mario Draghi, aki elődjéhez hasonlóan a pénzügyi fegyelemre intette Athént, a Goldman Sachs igazgatóhelyettese volt akkor, amikor ez a pénzintézet a görög jobboldallal együtt meghamisította a költségvetési adatokat. Az IMF, amely a francia alkotmányról is véleményt formál, felkérte Párizst, hogy vegye bele „az állami pénzügyek egyensúlyának szabályát”. Nicolas Sarkozy pedig mindent elkövet, hogy belemesterkedje az alkotmányba az IMF kérését.

Franciaország, mint azt közölte, szeretné, ha a portugálok mintájára a görög pártok is „szövetséget alkotva egyesülnének”; François Fillon miniszterelnök és José Barroso, az Európai Bizottság elnöke is próbálta meggyőzni a görög jobboldal vezetőjét, Antonisz Szamaraszt, hogy lépjenek koalícióra a szocialista kormánnyal a megszorítások végrehajtása érdekében. Jean-Claude Trichet, az EKB elnöke pedig abban bízik, hogy „az európai hatóságok vétójogot kapnak bizonyos nemzetgazdasági politikai döntések felett”.

Honduras szabadzónákat hozott létre, ahol a nemzeti szuverenitás nem érvényesül. Európa most a szabad szférák intézményét vezeti be, és itt felesleges a pártok közötti vita, hiszen ezekben a kérdésekben a szuverenitás korlátozott vagy nem is létezik. A pártok diskurzusa ezért „a társadalmi témákra” koncentrál: burka, a kábítószer legalizálása, sebességmérők az autópályákon, egy-egy politikus szerencsétlen elszólása vagy félreérthető mozdulata, vagy egy iszákos művész viselt dolgai. Ez az általános hanyatlás láthatóvá teszi a két évtizede megjelent tendenciát: a tényleges politikai hatalom áttevődött a demokrácián kívüli körök kezébe. Ez pedig addig tarthat, amíg a felháborodás ki nem robban. Most itt tartunk. 

Csakhogy a felháborodás hatástalan, ha nem értjük, hogy mi váltotta ki, mi és miért történik körülöttünk. A megoldások ismertek: meg kell akadályozni a pénzügyek túlburjánzását, a monetarista és deflációs politikát, mely súlyosbítja a „válságot”, el kell törölni az adósság egy részét, államosítani kell a bankokat, megfékezni a pénzügyi köröket, visszafordítani a globalizációt, visszavenni azt a sok százmilliárd eurót, amit az állam az igazságtalan adócsökkentés következtében elveszített (hetvenmilliárd csak Franciaországban az elmúlt tíz évben). Olyan szakemberek, akiknek nincs okuk rá, hogy Trichet felkészültségét irigyeljék, csak épp más érdekeket szolgálnak, mindezt már részletesen kifejtették.

Tehát egyáltalán nem technikai és pénzügyi vitáról, sokkal inkább politikai és szociális harcról van szó. Persze a liberálisok gúnyosan mosolyogni fognak, hogy egyesek lehetetlent követelnek. De hiszen közben ők bevégzik az elviselhetetlent. Talán újra emlékezetünkbe kell idéznünk Jean-Paul Sartre Paul Nizannak szóló bátorítását: „Ne szégyenkezzék, amiért a Holdat akarja: szükségünk van rá.”

Írta: Serge Halimi
Fordította: Ferwagner Ákos
Forrás

Tőlem ezért nem kapsz munkát...

12 embernek adhatnék munkát havi 248 720 Ft nettó fizetéssel, de nem adok. Elmondom miért. Szép irodában dolgozhatnál a szolgáltató cégemnek. Nem ügynökösködés, nem kamu. Komoly szakértelmet igénylő munkát kellene végezned, napi 8 órában, csak hétköznapokon. Rendesen be lennél jelentve, fizetném utánad a járulékokat. Adhatnék ilyen munkát egy tucat embernek, de nem teszem, és elmondom miért nem.

Nőt nem alkalmaznék.

Ennek végtelenül egyszerű oka van: a nők gyereket szülhetnek. Mielőtt felveszem, nincs jogom megkérdezni, akar-e még gyereket szülni. Ha lenne jogom megkérdezni és válaszolna, becsaphatna szándékosan, vagy időközben meggondolhatná magát.

Természetesen semmi bajom azzal, hogy a nők gyereket szülnek. Én is így születtem, és így jött a világra az én gyerekem is. Azért nem alkalmaznék nőt, mert ha szülni megy, 3 évig köteles lennék fizetni a fizetésének megfelelő összeget (a járulékokat) anélkül, hogy dolgozna.

Persze a munkát valakinek meg kellene csinálni, ezért kénytelen lennék felvenni valakit, aki dolgozik helyette, amíg az évekig tartó szülési szabadságát tölti a pénzemből. De nem csak a szülési szabadsága alatt, utána sem rúghatnám ki.

50 év felettit sem alkalmaznék.

Pedig a legtapasztaltabb szakemberekkel semmi bajom sincsen. Azért nem alkalmaznám őket, mert hamarosan védett korba lépnek. Akkor pedig ugyanolyan csapdába esnék velük, mint a nőkkel. Védett korban lévőt nem lehet kirúgni, ezért akkor is kénytelen lennék 5 éven át fizetni a védett korú fizetését és járulékait, ha egyáltalán nem dolgozik normálisan, legalább elfogadható szinten. Nem rúghatnám ki, de mivel valakinek dolgoznia is kellene, kénytelen lennék felvenni helyette még egy embert, aki dolgozik is. Felőlem lehetnek védettek a nyugdíjazás előtt, csak akkor fel sem veszem őket.

Csak 25-50 éves férfiakat alkalmaznék.

Őket is nagy kockázattal jár felvenni, hiszen őket sincs jogom csak úgy kirúgni, ha bármilyen okból (nincs elég bevételem, nem vagyok elégedett a munkájával) ki akarom. Jó eséllyel beperelnek, és jó eséllyel megnyerik. De ezt a kockázatot még kezelném.

514 000 forintomba kerülnél havonta:

Ezek 2011-es adatok, a www.nettober.com kalkulátorból származnak. Amint látod, a 248 720 Ft fizetésed a cégemnek 514 000 Ft költséggel járna. Ezt a kétszeres szorzót csak azzal úszhatnánk meg, ha kevesebb fizetést adnék. De kevesebb fizetésért nem alkalmaználak, mert szerintem aki kétszázezer forint alatt keres, nem tud normálisan megélni. Depressziós lesz, nem végzi a munkáját rendesen, csak tönkretenné a cégemet és engem is. Ezért aztán kevesebb pénzért nem vagyok hajlandó senkinek munkát adni.

Ekkora szopatás egyébként csak Magyarországon van:

Az ábra egy Deloitte tanulmányból származik. Látod, az állam sehol máshol nem veszi el a fizetésed több, mint felét. Bosszantó, hogy több, mint ötszázezret fizetek neked havonta, de kevesebbet kapsz meg belőle a felénél. Pláne, mert semmivel jobb egészségügyi ellátást nem kapsz majd, mint aki minimálbérre van bejelentve.

Számolnom kellene azzal is, hogy egy 35 éves embernek 25 nap szabadság jár. Ez évente több, mint 1 hónapnyi munkanap. 12 ember munkájára lenne szükségem a cégben, ehhez 13 alkalmazottat kellene foglalkoztatnom. Hiszen 1 mindig szabadságon lenne.

Ezek miatt még adnék is munkát.

Nagyon vállalkozó szellemű ember vagyok. Eladnám a lakásomat és bérelt lakásba költöznék. Bíznék benne, hogy az így keletkező 30 milliós tőke elég lesz. Belevágnék bátran, és ha elbuknám a pénzt (ami elég valószínű), nem siránkoznék.

Jó szolgáltatást nyújtana a cégem, jó munka pedig nincs normális munkakörülmények nélkül. 13 embert alkalmaznék. 12 munkájára lenne szükségem, +1 lenne aki az éppen szabadságon lévő helyett dolgozik. Velem együtt az összesen tehát 14 ember 158 nm normálisan berendezett, kényelmes irodában dolgozna. Ennek ára 10 €/m2/hó bérleti díj, és 3,5 €/m2/hó üzemeltetési díj mellett 2133 €/hó lenne.

Így alakulnának a cég költségei:

Iroda: 580 000 Ft / hó
Munkabérek: 13 x 514 000 Ft = 6 682 000 Ft / hó
Egyéb költségek (könyvelés, marketing, fogyóeszközök stb): 1 000 000 Ft / hó
Összesen: 8 262 000 Ft / hó.

Elég rémisztő kis rezsi ugye? Ennyit kellene minden hónapban kifizetnem, tök függetlenül attól, hogy mekkora a bevételem. A jó hónapokban és a rossz hónapokban is. A nyári uborkaszezonban is, és karácsony előtt is, amikor alig dolgozunk.

Ennyi ember átlagosan havi 1000 óra szolgáltatásnál többet nyújtani nem képes. A költségek kitermeléséhez, tehát a nullszaldóhoz 8 262 000 Ft / 1000 = 8262 Ft / óra díjszabással kellene eladni a cég szolgáltatását. De szükség van valamekkora profitra is.

Nem vagyok kapzsi, szorít a piac is, 20% nyereség mellett döntenék. Így 9914 Ft / óra lenne a cég szolgáltatásának ára, ami kimondva 9914 Ft + ÁFA, azaz bruttó 12392 Ft. Kerekítenék (lefelé) és ennyiért hirdetném: 12 000 Ft / óra

Ebből 2400 Ft az államé, 9600 Ft a cégé. Optimista ember vagyok. Ütne a marketing, tökéletesen bejönne a számításom, sikerülne átlagosan havi 1000 óra szolgáltatást értékesíteni. Dübörögne az üzlet, minden alkalmazottammal szerencsém lenne, mindenkinek égne a keze alatt a munka.

Így 1000 x 9600 Ft = 9 600 000 Ft / hó lenne a cégem bevétele.

1 338 000 Ft / hó a profit. Ebből saját magamnak 800 000 Ft bruttó fizetést tudna adni a cégem, aminek az összköltsége 1 028 000 Ft. Ebből megkapnék 497 440 Ft fizetést, majdnem az alkalmazottaim fizetésének dupláját, a cégnek pedig keletkezne 310 000 Ft adózás előtti nyeresége. Ebből kifizetnék 31 000 Ft társasági adót, illetve a helyi iparűzési adót, amely a cég bevételének 2 százaléka: azaz 192 000 Ft. A cégnek tehát megmaradna havi 87 000 Ft, ennyivel nőne a számláján a pénz.

Tehát 497 440 forintot keresnék, de vegyük figyelembe, hogy eladtam a 30 millió forintos lakásomat, és a cégre költöttem az árát. Ezért most 100 000 forintért lakást kellene bérelnem, egyébként nem lenne hol laknom. Meghúznám magam, nagyon keveset költenék, a feleségem is keresne, egyébként is állandóan dolgoznék, időm sem lenne költekezni, az alkalmazottaimmal szemben én hétvégén is napi 10-12 órát dolgoznék.

Így havi 300 000 forintot tudnék megspórolni, a 30 milliós befektetésem 100 hónap alatt megtérülne. 9 év alatt összegyűjteném a 30 milliót, amit a cégbe fektettem, így ebből újra vennék egy saját lakást. Onnantól már nem kellene szűkölködnöm. Nem kellene lakást bérelnem, és lakásra sem spórolni. Úgy élnék, mint egy európai.

Sok kedvem ilyen körülmények között -remélem érthető- nincsen eladni a lakásomat és vállalkozásba fektetni a pénzt. De 4 okból biztosan nem teszem meg:
A konkurencia ugyanilyen szolgáltatást végez, csak fusiban, feketén, balkáni körülmények között, 3000 forintos óradíjért. Zsebbe kéri a pénzt, így ÁFA sincs rajta. Garanciát sem kell vállalnia, hivatalosan nem is vállal semmit, semminek nincs hivatalosan semmi nyoma. Nem kell irodát bérelnie, nem kell könyvelőt alkalmaznia. Napi 5 óra munkával így kényelmesen marad a zsebében 300 000 Ft. Esze ágában sincs hozzám jönni dolgozni, mert a cégemnél nem végezhetne kontármunkát, időre be kellene járni, szigorú szakmai követelményeknek kellene megfelelni, az ügyfeleket nem csaphatná be, és ha mégis gané munkát végezne, akkor kirúgnám.
A konkurencia szabályos lejárató hadjáratot indítana a cégem ellen. Pénzéhes geciládának állítanának be, hiszen nálam 12 000 Ft, ami náluk 3000 Ft. Hiába védekeznék akárhogyan, a közvélemény szemében a cégem pénzrehajtós magyaremberellenes kizsákmányoló lenne, miközben az igazi tisztességes szakemberek a töredékéért becsületesen dolgoznak ...
Az alkalmazottaim közül többen csak azért jönnének hozzám dolgozni, hogy eltanulják a szakma fortélyait, és ellopják a cég ügyfeleit. Azt hazudnák az ügyfeleknek, hogy tőlük ugyanazt megkapják majd, csak fusiban, féláron. Ekkor direkt mindenféle kárt okoznának a cégemnek, hogy kirúgjam őket. Ekkor beperelnének, hogy jogtalanul rúgtam ki őket, és nyernének. Közben a cégem drágán megszerzett, de már ellopott ügyfeleinek vígan dolgoznának feketén és még nekik állna feljebb. Mindenféle fórumon híresztelnék, hogy ők dolgoztak a cégemnél, tudják mit beszélnek: nem csak kurva drága, de nagyon szar is.
Mindezt hiába mondanám akárkinek, mindenki magasról tojna rá.

Ezért nem kapsz munkát tőlem (és szerintem sok más mindezt megtapasztalt vállalkozótól sem) és ezért egyre több a munkanélküli, akik egyre kevesebbet vásárolnak és ezért egyre kevesebb ÁFA-t fizetnek. És ezért egyre kevesebb a normális cég, akik egyre kevesebb embert alkalmaznak és egyre kevesebb adót fizetnek és ezért van egyre kevesebb pénz a szociális juttatásokra, és ezért jönnek a munkatáborok.

Én csak akkor adok majd munkát, ha:
Kirúghatlak, ha akarlak.
Ha az ÁFA legalább 20 százalékra (de inkább 15-re) csökken.
Ha az állam a legális fizetéseknek "csak" 30 százalékát veszi majd el.
Ha nem büntetik a több fizetést magasabb arányú elvonással.
Ha nem a cégeket, hanem az illegális munkavállalókat üldözik.

Amíg ezek nem változnak, tőlem nem kapsz munkát, az hétszentség. Amíg az állam mindenben a korrupciónak kedvez, nem vállalkozok semmire és nem adok munkát senkinek.

2011.07.27. 12:56 Jakab Andor
Forrás:Link

A NAP EREJE

A csillagok ragyognak és aztán porrá válnak, hogy a csillagporból élet születhessen. Az élet felett pedig újjabb csillagok őrködnek, mind ameddig ők is porrá válnak és így tovább.  

Szélsőséges nyarunk van: kánikula, hideg vagy szakadó eső. Ezért gyakran falak közt töltjük a napot, amikor persze nem a Seychelle szigeteken sütkérezünk. Mivel egyre kevesebbet járhat a pálmafás strandokra, az átlag magyar városlakó egyre több időt tölt nyáron is fényes nappal a retekklub és a számítógép előtt. Ez nem jó, mert kell a nap, akkor is ha sziklaolvasztó. Főleg, hogy a telek egyre szürkébbek, aminek persze megvan az oka de ez egy másik téma. Ha nem töltjük fel magunkat nyáron napocskával, tömhetjük egész évben a majmot „hangulatjavító” színes pirulákkal, hiszen ha nyáron is napfényhiányban maradunk, szinte lehetetlen elkerülni azt az immár nálunk jócskán elterjedt ingerült-lehangolt állapotot ami annyira kedvez mindenféle kórokozóknak, beleértve a szomszéd kocsmát és Morris Fülöp urat. Ezért van, hogy a magyar pszichiáterek jó részét elcsalogatták már a skandináv államok, ahol a krónikus napfényhiány miatt, a társadalmi jólét ellenére is gyakori a depresszió. A napfényhiánynak van egy még sötétebb oldala is, a D-vitamin hiány.

Egy ausztrál kutatás eredményei rámutattak az idén, hogy a 2-es típusú cukorbetegséget (a cukorbetegségek 90 százaléka) általában D-vitamin hiány kiséri. Ez egy súlyos betegség, mivel idővel a szív- és érrendszer beadja a kulcsot, ami nem csak fájdalmas nyavajákat okoz, hanem az élettartamot is durván megkurtítja. A kutatók szerint a D-vitamin hiány eddig még nem tisztázott okokból nagyon kedvez a szénhidrátok fogyasztáshoz kapcsolódó 2-es típusú cukorbetegségnek. Dr Ken Sikaris –az ausztrál kutatócsoport vezetője- szerint „nehéz alábecsülni a D-vitamin hiány tényező jelentőségét.”

Korábban már az is kiderült, hogy a D-vitamin hiány csontritkulást okoz, mivel fontos szerepe van a csontok ásványianyag tartalmának növelésében és megőrzésében. Gyakorlatilag, ha nincs elég D-vitamin, a szervezet nem képes elég kálciumot hasznosítani az étkezésből, ehelyett a csontokból csoportosítja át. Az izmok és az izületek esetében is fontos a D-vitamin által stimulált ásványianyag felvétele, hogy megakadályozza az izomgyengeség létrejöttét és az ízületi bontási folyamatok előrehaladását. Azt is tudjuk, hogy a D-vitamin hiány lényegesen növeli a gyomor- és a mellrák esélyt, egyes szakértők szerint akár 40-50 százalékkal. Fény derült arra is, hogy az immunrendszerünknek szüksége van a D-vitaminra, hogy működésbe léphessen a baktériumok és a vírusok ellen. A felmérések szerint, az európai és észak-amerikai lakosság háromnegyedének nincs a szervezetében elegendő mennyiségű D-vitamin, aminek két lehető forrása van: a napfény által bőrt érő ibolyántúli (UV-B) sugárzás és bizonyos ételek fogyasztása.

A szükséges D-vitamin 80-90 százalékához juthat egy átlagos bőrű európai ember áprilistől októberig, az átlag európai éghajlat alatt, ha 11 és 14 óra között és hetente két-háromszor 10-15 percig természetes napfény éri közvetlenül kezeit, karjait és arcát, napvédő krém nélkül. A szolárium nem helyettesíti ezt, mivel UV-A sugarakat áraszt, nem pedig a D-vitamin szintetizálásához szükséges UV-B sugarakat. A napvédő krémhez hasonlóan az üveg is visszafogja az UV-B sugarakat, így hát nem termelődik D-vitamin ha ablakon át kapjuk a napfényt. A nagyobb városokban, az időnként kialakuló szmog réteg és az általában szűrt napfény (ami jellemző az északi éghajlatokra is) miatt azonban valamivel több időt kell tölteni a napon. A bőr tipus is szerepet játszik: a sötét bőrű embernek több időt kell tölteni a napon azonos mennyiség D-vitamin termeléséhez, hiszen a melanin (ami a bőr színét határozza meg) szűri az UV-B sugarakat.

A másik D-vitamin forrás a zsíros hal (főleg vad lazac, tonhal, hering és pisztráng) és különösen a halmáj olaj, valamint a marhamáj, a tojássárgája, a méz, a tej és tejtermékek (különösen a sajtok), a csiperkegomba, a zabpehely, a búzacsíra és az élesztő. Az étkezés azonban csak másodlagos D-vitamin forrás a napfénnyel szemben, ugyanis a szükséges napi adag beszerzéséhez 3 doboz szardínia konzerv, 2 deka vad lazac, 20 csésze tej és 50 tojás sárgája is alig lenne elég…

Annak számára, aki nem lehet rendszeresen a napon, a hiányzó D-vitamin mesterségesen is pótolható. A jelenlegi álláspont szerint, az egészséges embernek elegendő a D-vitamin hiány megelőzésére, ha napi 400-800 egység (azaz 10-20 mikrogramm) vitamint fogyaszt de, ha valakinél már hiány alakult ki, célszerű a napi 1000 egység. A mesterséges D-vitamin túladagolása okozhat problémát –ehhez általában több ezer egységet kell szedni naponta, hónapokon át-, ellenkezőleg a napfény által szerzett D-vitaminnal, amely termelését automatikusan szabályozza a szervezet. Mivel nálunk október és március között általában kevés a napsütés, érdemes több időt tölteni a nyári napon, hogy bespájzoljunk elegendő D-vitamint a télre, ami körülbelül egy órát jelent naponta. Hajrá!

POKOLGÉPEN ÜLÜNK

Nem egészen úgy látom a rendszert, mint Lenhardt Balázs, de abban egyetértek, hogy összeomlásra van itélve és ez a lényeg.

***

Európa vezető hatalmai büszkén húzzák ki magukat, hogy sikerült jó megoldást találniuk a gyakorlatilag már finanszírozhatatlan görög adósságválságra. Látszólag a piacok is elégedetten nyugtázták a döntést, javult az euró és a forint árfolyama is, mindenki boldog. De vajon tényleg sikerült rendezni a saját GDP-jük 150%-át meghaladó görög államadósság legalább középtávú finanszírozhatóságát, ahogyan azt Angela Merkel és Nicholas Sarkozy hangoztatja? Álláspontom szerint egyáltalán nem, a gyors tűzoltás csak a katasztrófa elodázására volt elegendő, a világméretű gazdasági-pénzügyi összeomlás már feltartóztathatatlan.

A probléma a globális pénzügyi rendszerben gyökerezik, amely a spekuláció általánossá válásával teljességgel elszakadt a reálgazdaságtól, és felfoghatatlan mennyiségű virtuális pénz áramlik benne. Csak az ún. derivatív (származtatott) értékpapírok piacán mintegy 7000 milliárd USD-nek megfelelő deviza forog, amelynek eredőjét már nem lehet kibogozni. A 2008-as ún. pénzügyi válság is az ilyen származtatott termékekből indult el, ugyanis a bankok, befektetési társaságok az amerikai ingatlanpiacon szerzett, valójában fedezet nélküli papírjaikat egymás között adták-vették, bedöntve vele több száz éves, patinás bankházak tucatjait. Ez a krízis fél év alatt végigsöpört a világon, hiába hangoztatták az európai vagy ázsiai kormányok, hogy őket nem fogja érinteni, hiszen a liberalizált multiglobalizációban a lepkeszárny lebbenése is cunamiszerű visszhangot válhat ki a többi kontinensen. A 2008-as események csak szerény prelude-öt (előhang) jelentenek abban a pokoli szimfóniában, amelyet a féktelen emberi kapzsiság olajozta pénzügyi rendszer összeroppanása fog okozni. Ez a rendszer mára egy olyan hatalmas méretű buborékká vált, amelybe még folyamatosan pumpálják a levegőt, mert látszólag bármennyit elbír, miközben egy elszabadult léghajóra emlékeztet, ahol a kosárban mi mindnyájan, a földi lakosok himbálóznak az irányítás visszaszerzésének legkisebb esélye nélkül.
 
Rossz hírem van. Nem is fogjuk tudni kézbe venni a dolgokat, amíg a lufi az ősrobbanást idézve szét nem pukkan felettünk, elindítva egy olyan láncreakciót, amelynek végkifejlete a legsötétebb utópiákat valósíthatja meg. Oswald Spengler már száz évvel ezelőtt a Nyugat alkonyáról írt, de most eljöhet az egész ipari civilizáció alkonya is.
 
Miért vagyok ennyire pesszimista? Hiszen látjuk, bajban ismerszik meg a barát: az EU, az IMF és a nagyobb bankok majdnem 150 milliárd euróval segítik ki az államcsődben vergődő Görögországot, aki cserébe egy komoly konvergencia- (magyarul megszorító) csomagot vállal, amivel stabilizálja a tarthatatlan költségvetését, és tovább tudja fizetni az állami alkalmazottakat és intézményeket. Zárójelben tegyük hozzá, a görögöket nem is kell annyira sajnálnunk, mert míg a magyar orvos, tanár vagy vasutas megalázó éhbére közismert, addig a jól élni szerető mediterránok olyan elképesztő pluszjuttatásokat zsebelhettek be a béreken felül, ami világszinten is példátlan. Csak néhány példa: volt aki a kézmosásra, más aktacipelésre vehetett fel pótlékot, de a pontos munkakezdésért vagy a munkaruha viseléséért is járt. Arra azonban már nem látszik garancia, hogy 2014 után mi fog történni az akkor is irdatlan mennyiségű lejáró görög államadóssággal. A német-francia tengely mindenesetre rendkívül eltökélt, még a nyáron új javaslatokat nyújtanak be az euróövezeti pénzügyi stabilitás növelésére és a tagországok közötti együttműködés fokozására. Létrejöhet egy új, az IMF-hez hasonló Európai Valutalap, amely intézményesítetten lenne hivatott a bajban levő országok támogatására.

Ne legyen kétségünk, bajba jutott ország lesz bőven a közeljövőben, miközben nem sikerült Írország, Portugália, Spanyolország vagy Olaszország adósságproblémáira sem megfelelő megoldást találni. Ezekben az országokban bármelyik pillanatban elkezdődhet ugyanúgy a görög játszma, és a nemzetközi spekuláció célkeresztjébe kerülhet szinte bármelyik ország. Az államadósságot ugyanis egyik állam sem képes magától visszafizetni, csupán befektetői hangulat és nagyrészt spekuláció, hogy melyikről hiszik ezt el, és melyikre mutat rá a végzet csontos ujja, hitelminősítői értékelésbe csomagolva a felszámolói parancsot. Magyarország is csak látszólagosan lélegezhet kicsit szabadabban, mert hiába a hazug kormányzati propaganda, a gazdasági szuverenitásunkat nem sikerült visszaszerezni, az EU és az IMF csak meglazította a nyakunkon a fojtóhurkot, de bármikor meghúzhatják. Ezért kellenek a strukturális reformok, a Széll Kálmán Tervnek nevezett megszorító csomag, mert folyamatosan pénzt kell kipumpálni a már amúgy is végzetesen meggyöngült magyar társadalomból, hogy a nemzetközi tőke és zsidó megkaphassa állandó jussát, mindnyájunk egy font húsát.
 
A probléma lényege a kamatos kamat rendszere, amit a zsidó pénzváltók találtak ki az ókorban, majd a középkorban a Rothschildok, Fuggerek és más vérszívó paraziták olyan tökéletesre fejlesztettek, hogy birodalmak sorsa az ő kezükben volt, mert a pénzüktől függtek és szabadon dönthettek háború vagy béke kérdésében. Volt, akinek szúrták már akkor is a szemét, Aragóniai Ferdinánd és Kasztíliai Izabella a XV. század végén nem csupán a móroktól szabadította fel Hispániát, de a velük szoros szimbiózisban élő zsidó kereskedőknek is tudomásukra hozták, hogy kívül tágasabb. Persze ettől és számtalan a hitelezési anomáliákra felhívó figyelmeztetés ellenére a rendszer működött tovább, és ott tartunk most, a XXI. század elején, hogy a világ nagy része el van adósodva. Az adósságot és az érte fizetendő kamatot pedig a gazdaság bővüléséből kellene kigazdálkodniuk. Ezért vált varázsszóvá a GDP (bruttó hazai termék), amelynek évről-évre növekednie kellene, hogy sikerüljön kifizetni a folytonosan emelkedő terheket, de ez már a gazdaság ciklikusságából következően is lehetetlen feladat. Mégis a neoliberális gazdaságpolitika jelszava az állandó növekedés, ami józan paraszti ésszel is megvalósíthatatlan. Ehhez minden évben többet kell termelni és fogyasztani, tekintet nélkül a fennálló természetes korlátokra. Ezért hiába dübörgött a csúcsra a fogyasztói hajsza, amibe sikerült a nyugati világ mellett egyre nagyobb ázsiai tömegeket bevonni, a rendszerben automatikusan kódolva van a fenntarthatatlanság. Miközben az emberi kapcsolatok teljesen elsekélyesednek, a mammon mohó istene egyre többet és többet követel. Az egész világ, az államok és a lakosság is az adósság-rabszolgaság jármában húzza az igát. A haszonélvező pedig a spekuláns, aki arc nélkül húzódik meg a luxuslimuzinok sötétített golyóálló üvege és a hatalmas felhőkarcolók hosszú, fekete asztalai mögött, ahová évente egyszer-kétszer összegyűlnek dönteni élet és halál fölött.
 
Tusnádfürdőn már Orbán is arról beszélt, hogy korszakváltás határán állunk, amelyben a régi rendszer össze fog dőlni, ugyanis a nyugati világban az államadósság olyan mértékűvé válik, hogy a tartozásokat már nem lehet visszafizetni. Eddig rendben, ezt mondja a Jobbik évek óta. De erre mondta eddig következetesen „vezénylő tábornok úr” a parlamentben, sőt önellentmondását fokozva a tusványosi táborban is, hogy Magyarországnak vissza kell fizetnie az adósságát. Amit persze már sokszorosan visszafizetett, és mégis folyamatosan nő! Mert egyszerűen nem lehet visszafizetni, sőt soha nem is próbálja senki visszafizetni, mert a lejáró kötvényeket mindig újak kibocsátásával váltják ki, görgetve maguk előtt a gigászi adóssághegyet. Egyetlen számadatot mondok: 2011-ben hazánk 2850 milliárd forintot kell kifizessen csupán az adósság kamataira! Többet, mint amit egészségügyre és oktatásra tudunk fordítani összesen, a húszéves verkli mégis forog tovább: az adósságot vissza kell fizetni akkor is, ha beledöglünk! Miközben már Orbán is kimondja a nyilvánosság előtt, hogy nem lehet visszafizetni, és mégis sorra lesöprik a jobbikos javaslatokat, amelyek az országot tönkretevő hitelezési feltételek, kondíciók újratárgyalására vonatkoznak. Vona Gábor pontosan fogalmazott, amikor arról beszélt a héten, hogy történelmi lehetőséget szalasztott el a Fidesz kormányra kerülése után az államadósság újratárgyalására. 1990-ben el lehetett engedni Lengyelország és Bulgária tartozásának felét, öt évvel ezelőtt a nem EU tag Szerbia kapott jelentős könnyítést, és most a görög államkötvények jelentős részéről mondanak le ingyen és mosolyogva a nagy bankházak. Jean-Claude Trichet, az Európai Központi Bank (EKB) elnöke ki is mondta, hogy a Görögország számára kidolgozott program egyszeri és kivételes, nem vonatkozik más országokra és jövőbeni problémákra. Mi pedig bátran kimondhatjuk: hagyják már abba a hülyítésünket, a megalázásunkat és kizsákmányolásunkat! Ahelyett, hogy minket is felkérjenek a görög (és a majd sorban következő többi) mentőcsomagban való részvételre, adják meg nekünk is a többieknek jóváhagyott engedményeket! Európa senki által meg nem becsült védőbástyái már többször voltunk, most hagy legyünk végre egyenlő felek, és nem harmadosztályú tagállam.
 
A rendszer, a szisztéma fenntarthatatlan, mégis lapátoljuk a szenet a süllyedő Titanic kazánjába. A pénzügyi rendszer eresztékei recsegnek-ropognak, sorban mondják ki a korábban neoliberális prófétáknak számító közgazdász guruk, mint Soros, Stiglitz vagy Nouriel Roubini, hogy nem sikerült kilábalni a gazdasági krízisből, az igazi válság csak most következik. A magyar kormány mégis reálpolitikaként értelmezett kényszerből teljesíti a hitelezői elvárásokat, rendületlenül fizetve a számlákat, még akkor is, ha újabb családok tízezrei süllyednek le a mélyszegénység visszautat lehetetlenné tevő szintjére. Meg kellene állítani ezt az örültséget: miközben a húst vágjuk le magunkról, a pénzuralom feneketlen bendőjű szörnyetege ellenállás nélkül nyeli el a környező világot, és senki nem húzza meg a vészféket! A globális kapitalizmus már megbukott, de nincs, aki kellő határozottsággal kimondja ezt, a rendszer pedig saját súlyánál és tehetetlenségénél fogva görög tovább maga alá temetve népeket, nemzeteket. A közeledő pénzügyi és gazdasági összeomlás olyan lesz, mint a dominó, szép sorban bedől a most stabilnak hitt rendszer összes eleme, ahogy az előző elem rázuhan. Vegyük már észre, egy pokolgépen ülünk, csak az emberek többsége bedugja a fülét, hogy ne hallja a robbanószerkezet egyre hangosabb ketyegését!

Lenhardt Balázs - Forrás

NATO háborús bűncselekmények: Líbiai vízellátás

NATO terrorista támadás ért egy vízvezeték gyárat al-Brega helyiségben, legyilkolva hat őrt. Ebben a gyárban állították elő azokat a csöveket amelyek nélkülözhetetlenek annak a földalatti vízvezeték rendszernek az építésében és karbantartásában, amit úgy hívnak hogy, a „Nagy Ember alkotta Folyó, amely keresztül szeli a sivatagot és Líbiai otthonok 70% nak biztosítja az ivóvizet, egy Líbiai forrás szerint.

2011 Július 22-ke az a dátum, amire az emberiségnek emlékeznie kell. A NATO lebombázta a Nagy Vízvezetéket, amelynek kijavítása hónapokat vehet igénybe. Majd szombaton lebombázta azt a gyárat, amely a szükséges csöveket állította elő.

Az al-Bregai vízvezetékgyár mióta jogos célpontja egy repülés tilalmi zónának amellyel a civileket védelmeznék? Önmagában egy vízvezeték rendszer mióta lehet jogos célpont?

A NATO elkövetett egy másik háborús bűncselekményt is amikor célpontba vett egy civilek számára biztosító vízellátó hálózatot egy Pavda.Ru Líbiai forrás szerint. A Nagy Ember Alkotta Folyó részvénytársaság vezérigazgatója szerint Pénteken a NATO bombázta a vezetéket.

Egy másik nyilvánvaló törvénysértés, az Olaszországból érkező 19000 db. AK-47-es volt amit Ajdabiyah-ban fogtak el a hatóságok, katonai források szerint.

A nemzetközi közösségnek két lehetősége van: szemet hunyni, mint a gyávák, ezzel lehetővé téve a NATO számára, hogy Líbiai gyermekeket és Líbiai civileket gyilkoljon, terroristákat támogasson- információkkal rendelkezünk, hogy fehér foszfort használtak a Líbia kormányzati pozíciók ellen, most a NATO kétségbeesetten kapkod- emlékszik még valaki Napalm-ra? A második lehetőség, hogy a nemzetközi közösség felhasználja a megfelelő csatornákat, hogy gyakoroljon nyomást saját magára a NATO-ra és a tagállamainak politikusaira, hogy hagyjanak fel ezzel a gyilkos és felháborító kegyetlenséggel, a civilizáció és nemzetközi jog ellen, most.

Ön szavazott erre a kampányra? Akkor Ön gyermek gyilkos, vagy szimpatizánsa a gyermek gyilkosoknak. Cameron, Obama és Sarkozy kezein már több száz ártatlan ember vére tapad.

Ha a NATO hozzájárulása a civilek védelmezésére abban merül ki, hogy lebombázza a víz ellátó rendszerüket, akkor erre a nemzetközi közösség fog reagálni, erre a szörnyű háborús bűncselekményre, függetlenül attól, hogy a politikusok nem. Lesz valaki aki tesz valamit e borzalmas háborús bűnök ellen? Vagy mindenki hátradől amíg a NATO elpusztítja a víz hálózatokat, civil infrastruktúrát?

Ez a civilek védelme, vagy a NATO bosszúja mert vesztésre áll?

Timothy Bancroft-Hinchey
Pravda.Ru

Fordította: Kásler Árpád.

A Banki Adósok Érdekvédelmi Szervezete (BAÉSZ) és az NKP (Nemzetközösségi Programszerv.) elítéli a Líbiai agressziót a civilek ellen. Magyarországon az ingatlanok elárverezésével folytatnak háborút a civil lakosság ellen. Líbiának nincs adóssága, ezért ott az ivó víz rendszerüket támadják. Csatlakozzanak azok a személyek és szervezetek akik névvel vállalják a szolidaritást a Líbiai gyermekek és civilek érdekében. Politikusainkra nem számíthatunk ezért a világ civil lakosságának kell szolidaritást vállalnia egymásért, függetlenül attól ki hol él. A listát elküldjük a Líbiai sajtónak.

MEGBUGGYANT VIKING A KÖDBEN...

Két nappal a norvég szigetecskén zajlott vérfürdő után, sűrűsödik a köd a megbuggyant merénylő körül vagyis szaporodnak a zavaros kérdések:

Vajon mit takar a Mona Lisa mosoly?

- Másfél óra kellett a terrorelhárító csoportnak, hogy a szigetre érjen az onnan körülbelül negyven kilométerre lévő bázistól. Autóval ment odáig, nem pedig helikopterrel. Aznap egy helikopter sem állt a különleges alakulat rendelkezésére, miközben minden a főváros környékén zajlott le, ott ahol valószínűleg a legtöbb rendőrségi és katonai helikopter található. Miután megközelítették a szigetet a kommandósok, még egy félórát vesztettek azzal, hogy hajót keressenek az átszálláshoz, vagyis hiába tudták hogy egy szigetre mennek, nem vittek magukkal gumicsónakot. Mindez nem igen vall a norvég professzionalizmusra...

-  A rendőrség szerint ki volt rendelve a szigetre biztonsági okokból egy civilruhás rendőr, de egyelőre nem tudni mi lett vele. A túlélő diákok szerint, senki sem próbálta védeni őket...

- Több szemtanú szerint is legalább két férfi végezte az öldöklést. A merénylő vallomása szerint egyedül csinálta, ugyanakkor azt is elmondta a kihallgatáson, hogy két csoport készül újjabb merényleteket végrehajtani Norvégiában az ő nyomában! Ha pedig nem egy magányos félnótásról van szó, hanem egy egész terrorista csoportról, felmerül a kérdés, hogy kik állnak mögötte, hiszen ilyesmi komoly anyagi, logisztikai és kiképzési háttért igényel.

-  A merénylő "dum-dum" lövedékeket használt a szigeten, amit nem szerezhet be könnyen bárki. Az is kérdés, hogy hol tanulta meg a pokolgépek gyártását ilyen színten. Valamint hogyan sikerült neki egy robbanószerrel telepakolt autót a kormányzati épületek közvetlen közelébe helyezni.

- Úgy tűnik, hogy a merénylő által az idén tavasszal alapított mezőgazdasági vállalat csupán azt a célt szolgálta, hogy be tudja könnyen szerezni tonnaszámban a pokolgép(ek) előállításához szükséges műtrágyát. E célra egy egész birtokot bérelt a főváros környékén, ahol pedig nem igen olcsó dolog ez. Honnan volt erre pénz?

Augusztus 22-ig előzetes letartóztatásban marad a merénylő és az ugyészség szerint "ujság olvasással és tévénézéssel" fogja tölteni idejét. Állítólag esze ágában sincs öngyilkos lenni, csak azért sem mert minél többet szeretne nyilatkozni a bírósági eljárás idején, hogy minél szélesebb körben hirdethesse a muzulmán bevándorlás-elleni hadjáratot. Ha viszont a fennt sorolt zavaros kérdések nem tisztázódnak és talán még tovább szaporodnak is, nem lennék meglepődve ha mégis "öngyilkosság" lenne a sztori vége. Wait and see...

SUMMA SUMMÁRUM...

No comment... vagy mégis? Ugyanez történik most Európával is. Miután a nagy kazár összeesküvés a világhatalom megszerzésére nem akar bejönni, az első számú célpont lassan de biztosan átveszi az irányítást a Föld nevű bolygón. Jó ez, nem jó, kinek igen, kinek nem? E kérdések már csak pusztán agymaszturbálás. A lényeg az, hogy a legalább ezeréves kazár összeesküvés úgy fejeződik be, mint az a bizonyos zsidó történet amiben a kabalista feketemágus egy gólem monstrum segítségével akarja megszerezni a hatalmat a "gójok" felett, de aztán a gólem (a nagy kazár összeesküvés) rövidzárlatot kap és a gazdi ellen fordul. A magyar politikusok immár a "rendszerváltás" óta a kazár összeesküvés legalázatosabb szolgái és erre, mit hoz a sors? Magyarország lesz valószínűleg hamarosan az első euró-kínai ország. Az igazság valahol mégis ide át van, még ha néha fájdalmas is.

MEGBUGGYANT VIKING A NYÁRBAN?

Egy félnótás több, mint 90 embert lemészárol Norvégiában. A nemzetközi sajtó először természetesen habzó szájjal alkajdázik, de aztán kiderül hogy egy fajtiszta, iszlám-gyűlölő viking áll a merénylet mögött és most már "szélsőjobboldal"-ról és "radikális kereszténység"-ről hablatyolnak a zAjságírók. Erre, egy nagyon érdekes kis cikk a Kurucon. Íme:

***

Ismét ferdít a hazai média: nem szélsőjobboldali, hanem cionista, szabadkőműves, Izrael-barát volt az oslói merénylő. Öles címekkel hirdette néhány hazai sajtóorgánum, hogy az oslói merényleteket elkövető férfi „szélsőjobboldali”, aki magát kereszténynek és konzervatívnak vallja. Alig kell megerőltetnünk magunkat, hogy észrevegyük, a „náciveszély” hazai mumusát próbálták ily módon feléleszteni, ám ráfaragtak.

A norvég merénylő egyike azoknak a fundamentalista álkeresztényeknek, akik Izrael politikáját messzemenően támogatják, ilyen bagázshoz tartozott pl. a volt amerikai elnök, ifjabb George Bush is. A merénylő, Anders Behring Breivik Fjordman című blogjában  korábban rendszeresen bírálta az iszlámot és éltette Izraelt. Fjordman később mint publicista csatlakozott a Gates of Vienna  és a Jihad Watch  elnevezésű portálokhoz, amelyek radikálisan iszlám-ellenes nézeteiken túl Izraelt támogató írásaikról is híresek. Alább pedig a merénylő egy korábbi fényképe látható, amint szabadkőműves egyenruhában pózol a kamerának. Anders Behring Breivik példaképei között pedig ott találjuk még Winston Churchill háborús bűnöst, valamint a második világháborúban „náciellenes” küzdelmével történelmi szerepet szerzett Max Manust is. Már csak Che Guevara hiányzik…

Forrás 

***

A rendőrség szerint a fickó amolyan online Conan-féle harci-játékokkal töltötte idejét és néha vadászott is a valóvilágban. Vajon hány ember él körülöttünk, aki valóban nem is velünk van, hanem egy olyan mesevilágban, amelyből egyszer csak ámokfutóként ránk csaphat? És vajon tényleg maguktól lépik át ezt a halálos küszöböt vagy esetleg "segítenek" ebben nekik "valakik", bizonyos "agymosási" és/vagy -elvileg csak pszichiátriai gyógyítási célból használható- hipnotizálási technikákkal, hogy aztán a mészárlásból táplálni lehessen ilyen vagy olyan politikai célokat? E szomorú esetben, azt mindenképpen furcsának tartom, hogy egyvalaki képes legyen úgy rátámadni egy szabadtéri diákgyülekezetre (egy baloldali diáktáborról van szó), hogy egyből 86 embert megöl. Mint volt katona, tudom hogy ilyesmi korántsem evidens. Vajon kinek az érdekében állhatott egy ilyen mészárlás most, egy ilyen véres merénylet a norvég nép és kormány ellen? Cherchez la femme...

Néhány nappal a merénylet előtt, a Jerusalem Post bejelentette szűkszavúan, hogy a Norway Oil Fund (norvég állami befektetési alap) kivonja az általa befektett pénzeket az izraeli gazdaságból. A norvég kormány azzal indokolta döntését, hogy a zsidó állam folyamatosan megszegi a Genfi Egyezményeket és az ENSZ határozatokat a palesztinokkal szemben. Előzőleg azt is bejelentette a norvég kormány, hogy a szeptemberi ENSZ gyülekezésen támogatni fogja a palesztin állam autonómiáját. Egyes alternatív médiák szerint mindez kapcsolatban állhat a mostani merénylettel. Reméljük, hogy nem így van...

Minden esetre, vannak olyan furcsaságok az ügyben (link), amik segítő kezekre utalnak a háttérben. Például, miközben a mészárlás helye a főváros közelében van, ahol mindig készenlétben áll a "Delta" norvég antiterrorista egység -amely nem mellesleg csapatszállító helikopterekkel van ellátva-, másfél óra (!!!) kellett a kommandóknak, hogy kiérjenek a szigetre a riasztás után. Az is kiderült mostanára, hogy legalább egy rendőrnek kellett lenni valahol a szigeten, hogy ügyeljen a tábor biztonságára és nem tudni, hogy miért nem volt ott. Aztán, a tettes "dum-dum" lövedéket használt nagy mennyiségben (deformálódható golyók amik sokkal nagyobb sebeket ejtenek), ezek forgalmazása (különösen nagyobb tételben) pedig minden európai országban szigorú rendőrségi nyilvántartással jár; ha valaki ilyeneket szerez be (feltéve, hogy van hozzá engedélye), automatikusan felhívja magára a rendőrség figyelmét. Az sem kevésbé furcsa, hogy hírtelen előkerült a neten egy 1,500 oldalas (!!!) irat amiben a fickó állítólag beszámol a merénylet előkészítéséről; tudván hogy mennyire figyeli minden titkos szolgálat az internetet, két dologra lehet következtetni: vagy most lett kitalálva ez az anyag, hogy igazolva legyen az egy emberes merénylet forgatókönyv (szerintem ez a legvalószínűbb) vagy valóban létezik és akkor nehéz elképzelni, hogy nem tudott róla a titkos szolgálat és/vagy az Europol. Azon is el lehet csodálkozni, hogy miként lehet a norvég kormányzati központ kellős közepébe juttatni egy robbanószerrel telepakolt autót. Egyébként hol tanulhatta meg a gyilkos a pokolgépek készítését ilyen profi színten? Kezd már sok lenni a kérdőjelekből...      

A MAGYAR GAZDASÁG NYITOTT ÉS VERSENYKÉPES!

Orbán jópofiskodik Soros, a "nyitott-versenyképes gazdaság" vallás
főpapja előtt... "Képzeld csak Gyurikám: ezek még mindig elhiszik
hogy nemzeti párt vagyunk!"

A Magyar Európai Üzleti Tanács (HEBC) éves jelentésének bemutatóján Martonyi János kijelentette: Magyarország jelenleg az egyik legnyitottabb gazdaság a világon. Martonyi (akinek az ügyvédi irodája 2009-ig vállalatfelvásárlásokra, vállalati -általában multinacionális cégekhez kapcsolódó- pénzügyek és tőkebefektetésekhez kapcsolódó ügyletekre volt szakosodva) szavait mi sem bizonyítja jobban, mint a következő hír, amihez szerintem nem is kell kommentár:

KIRÚGHATJÁK A KISGYERMEKESEKET ÉS A NYUGDÍJELŐTT ÁLLÓKAT.

A védelmi időszak alatt is közölhetik a munkáltatók a jövőben a 3 évnél fiatalabb gyermeket nevelő szülőkkel, hogy nem kívánják őket tovább foglalkoztatni - derül ki a Pénzcentrum birtokába került Munka törvénykönyve tervezett módosításából.

Ráadásul a felmentési idő már a védelmi idő lejártának napján kezdődik, nem pedig az azt követő 15., illetve 30. naptól. Megszűnik a nyugdíj előtt állók védettsége is; az öregségi nyugdíjkorhatár előtt 5 éven belül is bárkit el lehet majd küldeni rendes felmondással is.

Jelenleg a munkáltató csak rendkívüli felmondással szüntetheti meg a munkaviszonyukat egyebek között azoknak, akik táppénzen vannak, várandósok, lombikbébi programban vesznek részt, gyesen, gyeden vannak, illetve dolgoznak, de a legkisebb gyermekük még nem érte el a 3 éves kort. A gyógyult munkavállaló ismételt munkába állásának napján, illetve gyermekesek esetén a 3 éves kor elérésekor lehetett közölni a felmondást.

Ha a felmondási védelem időtartama a tizenöt napot meghaladta, akkor további 15 nap, ha a harminc napot meghaladta, akkor pedig csak 30 nap múlva kezdődött el a felmondási idő. A törvénymódosítás szerint a felmondási időre vonatkozó szabályok nem változnak. Alapesetben 30 nap, de a munkáltatónál eltöltött évekkel arányosan hosszabbodik, 20 év után már hatvannapos többlet jár.

Megszűnik a védőháló:

A Munka törvénykönyve tervezett módosítása szerint viszont már a védelmi időszak alatt is lehetne közölni a felmondást. Az indoklásból az derül ki, mintha a lépésre azért lenne szükség, mert a munkáltatók így is, úgy is megszabadultak a gyermekesektől, csak rendkívüli felmondással, amit esetenként indokolatlanul alkalmaztak. A tervezet szerint megszűnik a 15, illetve 30 napos türelmi idő is, a felmondási idő a védelmi időszak leteltének napján egyből elkezdődik.

A jövőben kikerülnek a védett körből azok a nők, akik lombikbébi programban vesznek részt. Utóbbi szigorítást azzal indokolja az előterjesztés, hogy az emberi reprodukciós eljárással összefüggő kezelés időtartama nem meghatározható.

Útilaput köthetnek az öregek talpára is:

Az előterjesztés szerint kikerülne a Munka törvénykönyvéből az a rendelkezés is, hogy csak különösen indokolt esetben lehetne rendes felmondással felmenteni azokat a munkavállalókat, akiknek kevesebb, mint 5 évük van hátra az öregségi nyugdíjkorhatár betöltéséig. Ennek magyarázata, hogy a különösen indokolt eset fogalma nehezen volt értelmezhető, és bizonytalanságot okozott a munkaügyi gyakorlatban.

Az idősebb munkavállalókat ráadásul eddig egységesen 3 havi többlet-végkielégítés illette meg, ha az öregségi nyugdíjkorhatár betöltése előtt 5 éven belül felmentették őket. A törvénymódosítási javaslat szerint viszont differenciálnák a többletjuttatást aszerint, hogy hány éve dolgoztak az adott munkahelyen. Legalább 5 év esetén egyhavi, 15 év esetén kéthavi, 25 év után pedig háromhavi többlet-végkielégítés járna.

Hátrányos helyzetűek lesznek az idősek:

Ez a rendelkezés különösen annak fényében érinti érzékenyen az idősebb munkavállalókat, hogy a korábban megszellőztetett nyugdíjpolitikai koncepció szerint jövőre nemcsak a korkedvezményes, hanem a korengedményes nyugdíj lehetősége is megszűnne. Utóbbi kifejezetten foglalkoztatáspolitikai eszközként funkcionált.

Éppen az volt a szerepe, hogy a nyugdíjkorhatárhoz közel álló munkavállalók és a munkáltatók számára is megfelelő megoldást jelentsen arra az esetre, ha már nem volt lehetőség az idősebb dolgozók foglalkoztatására. Ekkor a munkáltató előre, egy összegben befizette a nyugdíjbiztosítási alapba az érintett munkavállalónak az öregségi nyugdíjkorhatár eléréséig járó ellátást.

Forrás 

AZ EMBER EREDENDŐEN JÓ

Láttam egy tv műsort tegnap, amiben az orvosi kamara elnöke bebizonyította számomra, hogy legalább annyira képtelen együttérzésre a gazság áldozatai felé, mint a legtöbb magyar sztárpolitikusaink. A műsor arról szólt, hogy Budaházy György sógora, aki állítólag orvos, úgy elszúrt nemrég egy diagnózist, mint ahogy egy elsőéves orvosi hallgató sem merte volna. A beteg családanya meg is halt a következő órákban (link). Mitöbb, a műsorban elhangzott az is, hogy ez a doki valahol polgármester is volt néhány évvel ezelőtt és akkoriban egy szerényke 50 milliós sikkasztás miatt bíróság elé került, de pszichiáteri vizsgálat alapján elmezavarosnak lett minősítve, aminek köszönhetően nem kellett felelnie bűncselekményéért. A doki abszurd diagnózisa miatt elhunyt asszony férje nem érti, miként praktizálhat egy orvos akit egy igazságügyi szakértő pszichiáter elmezavarosnak talált. Én sem értem, de szerencsére az orvosi kamara elnöke okos ember és szemrebbenés nélkül megmagyarázta, hogy a szóbanforgó doki esetében a megállapított elmezavar nem feltétlenül akadály az orvosi szakma gyakorlásához… Na szóval, még mielőtt valaki azt gondolná ezek alapján, hogy a magyar orvosi szakmában valami nagyon de nagyon bűzlik és már veszedelmesebb az orvos a betegségnél, gondoltam nem felesleges visszaidézni itt Dr Csókay András néhány évvel ezelőtti előadását: „Az Ember Eredendően Jó”.

***   

Hiszem,
Hogy a jó erősebb a gonosznál
A szeretet hatalmasabb a gyűlöletnél
A megbocsátás erősebb a bosszúnál

Hiszek
Az ember jóságában mely minden hamisságon,
Minden álnokságon, rosszindulaton és gonoszságon,
Minden emberi durvaságon és önzésen túl létezik.

Mert hiszem, hogy az ember eredendően jó.

Jobb annál, mint amit tesz,
igazabb annál, mint amit mond,
finomabb annál, mint amilyennek látszik.
(Henri Boulad: A szeretet győzedelmeskedik! Fordította: Hermann Judit)

Előadásom témáját ebből a versből merítettem, címét innen kapta: Az ember eredendően jó. A múlt századot elöntő materializmus két irányba fejlődött. Az egyik azt feltételezte, hogy az ember eredendően rossz, ezért kell egy szűk csoport, aki majd megmondja, hogy mi a jó és az vezeti a többit. Ez vezetett a fasizmushoz, a bolsevizmushoz, a kommunizmushoz. A másik irány a liberalizmus, mely azt feltételezte, hogy az ember olyan jó és tökéletes, hogy mindent meg tud magától oldani. Erre jó alapot szolgáltatott a tudomány hatalmas fejlődése. Míg az előbbi irányzat a Kelet-Európát tette tönkre, az utóbbi a civilizált Nyugat polgárainak hozta el a fogyasztói társadalmat és az erkölcsi romlást. Mindkettő zsákutca, ahogy azt a történelem mutatja nekünk. Ezek fölé nő a kereszténység eszméje, mely az embert eredendően jónak tekinti, aki ugyan képes a rossz felé hajlani, de Isten segítségével ezt a rosszra hajlást le tudja győzni. 

Megdöbbenve és felemelő érzéssel hallgattam Kerényi Lajos atyát az egyik rádióműsorban, ahol nagy megtérésekről beszélt: Az élet utolsó határhelyzetében megtörik a gőgös istenkedés, az önámítás szelleme, és a közelgő vég kényszerleszállásra kényszerít. Ennek nyomán hátat fordítanak hitetlenségüknek, harcos ateizmusuknak, leteszik a fegyvert. Íme néhány megtérő vallomás: Engels, az ateizmus lelkes terjesztője idős korában visszatért Istenhez. Ezeket írja: „Az életet annak kell visszaadnunk, aki a keresztfán minden emberért meghalt.” Lenin élete végén mindenkitől, főleg Istentől bocsánatot kért bűneiért: „Hamis útra léptünk. Oroszországnak tíz Assisi Ferencre lenne szüksége. Szörnyű vérontás kezdődik.” Heinrich Heine német költő, aki különös előszeretettel gúnyolta Istent és a vallást, halála előtt megtért. Bűnbánóan megvallotta: „Összetört a régi lant azon a sziklán, amit Krisztusnak mondanak. Az a lant, amelyet a Gonosz szelleme pengetett. Az a lant, ami lázadásról, gúnyról, kételyekről énekelt. Ó Uram! Letérdelek. Bocsáss meg dalaimért!” Karl Marx, bármennyire is hihetetlen, meg volt győződve a túlvilág valóságáról. Cselédlánya tanúsítja, hogy betegségében rendszeresen imádkozott, és égő gyertya fényénél készült a nagy útra. „Gúnyt űztem a mennyországból. Most már belátom, hogy lelkem, amely Istenhez tartozott, a pokol felé indult.” Mao Ce-tung nyilatkozata 1971-ben egy angol újságírónak: „Hamarosan meg kell jelennem Isten színe előtt.” Mikor súlyosan megbetegedett, egy katolikus apácát kért fel arra, hogy megkeresztelje.
 

Urunk add, hogy ne ítéljünk meg senkit. Add meg minden embernek a megtérést, és a jó halál kegyelmét! Add, hogy Igéd bennünk is el tudja végezni, amit te akarsz. Számomra azért felemelők a fenti tények, mert Isten képes megbocsátani a legnagyobb bűnösöknek még az utolsó pillanatban is, ahogy ezt Krisztus a latorral tette. Ahogy idéztem Boulad atyát – „az ember eredendően jó” –, az jutott eszembe, hogy valóban nagyon sok jó dolgot el tudunk önmagunktól kezdeni, egy ideig bírjuk, csináljuk de előbb-utóbb elrontjuk, ha Isten segítségét visszautasítjuk. Jó példa erre a Beat-zene sorsa. A hatvanas években, amikor a beat-zene elindult, egy rendkívül pozitív dolognak számított fiatalos lendületével, bátor szókimondásával. Ahogy teltek az évek, és az előadók egyre népszerűbbé lettek, úgy romlott el az egész beat-mozgalom célja. Bálványimádássá alakult, melynek széles haszonélvező köre fejlődött ki, üzletté vált, igazságtartalmát fokozatosan elvesztette. Ezt a példát saját életem is igazolja, mivel én is bálványimádóvá váltam ebben az időben. El sem tudtam képzelni jobbat, mint a Rolling Stones zenéjére részegen őrjöngeni. Persze ez a fajta mentalitás az életem többi részére is kiterjedt. Az ember eredendően jó, aztán Isten nélkül elrontja a dolgait. Az egocentrikusság a gyermeknél hasznos dolog, elősegíti pszichés fejlődését. 16-18 éves korban azonban, ha megmarad, morális döntéssé válik, egoizmussá alakul, és itt kezdődik a tékozló fiú története. Velem is ez történt annak ellenére, hogy szüleim mindent megtettek vallásos nevelésem érdekében. Magamtól sok jóba belefogtam, de előbb utóbb elrontottam, mert nem kértem Isten segítségét a kitartáshoz. Elvégeztem a műszaki egyetemet, de nem tudtam megmaradni a pályán, mert nem volt kitartásom. Nagy nekibuzdulással sikerült bejutnom az orvosi egyetemre, mondván, embereken akarok segíteni – csodás, nemes cél. Ennek a vége az lett, hogy a nagy, nemes cselekedetekben, a gyógyításban beképzelt és gőgös lettem. Azt hittem, attól, hogy én gyógyítok, engem más mércével lehet mérni. A legfontosabb állapotbeli kötelességemről felejtkeztem el, arról, hogy elsősorban családapa vagyok. Így aztán a munka mellett egyre több lett a kicsapongás. A házasságtörés bűnébe is beleestem mindent megtéve, hogy a családom tönkremenjen. Az Isten nélküli élet teljesen félrevitte a jó kezdeményezéseket. Lelkileg, testileg tönkremenve próbáltam 42 évesen gyermekkorom neveltetéséhez visszafordulni, és kértem a Jóistent, hogy segítsen. Természetesen segített, ahogy minden bűnösnek próbál segíteni, ha kéri. Hozzám világos üzenetét egy jelenésen keresztül juttatta el a Domonkos templomban ’98 karácsonya előtt. Ez a pillanat volt a megtérés.

C. G. Jung írja a Gondolatok a kereszténységről c. könyvében: „az emberi élet fő célja a damaszkuszi út megélése” – vagyis a megtérés. Mindenkinek másképp jöhet ez a pillanat. Van, akinek fokozatosan, lassan, van akinek hirtelen. Nekem hirtelen jött, igaz már 42 éves voltam. Egy biztos: az igazi harc a roszszal ezután kezdődik. A gonosz addig nem nagyon kísért, amíg magadtól is rossz úton jársz. Akkor lesz ideges, ha a jó felé fordulsz. Gyökössy Bandi bácsi mesterien írja le egyik „Kézfogás-füzetében”, hogy mi vár ilyenkor a hazatérő tékozló fiúra. Miket mond a nagy Sugdosó. „Menj tovább a lejtőn, röfögj tovább, rabold ki a gazdád, vagy akár az apád, válj disznóvá!” Vagy azt súgja: „Ülj le a lejtőn! Sose volt, hogy valahogy ne lett volna! Várj a lottó ötösre és közben nézd a Big Brothert a tévében!”

„Ekkor magába szállt. Atyám vétkeztem az ég ellen és te ellened. Nem vagyok méltó, hogy fiadnak nevezz” – olvashatjuk Lukács evangéliumában. Vétkeztem a teremtett világ erkölcsi törvénye ellen. Végre megvan a döntés. Bandi bácsi arra figyelmeztet minket, hogy ilyenkor még mindig nem adja fel a Sugdosó: „Ne ma indulj, hanem holnap!” Hányszor határozzuk el, hogy egy dátumhoz kötjük újrakezdésünket. Sose sikerül. Itt és most! – csak akkor lehet esélyed. Felismertem, döntök és kész. Mi lesz a disznókkal? Kedvenc trükk. A házasságtörők emiatt nem tudnak sokszor felhagyni bűnükkel. „Féltik” a szeretőjüket, közben darabokra hull a családjuk. „Ne siess, csak lassan! Nem tesz jót a sietség! – mondja még a Sugdosó a hazatérés közben” – írja Bandi bácsi.

Azért ragadtam ki ezeket a gondolatokat, mert a megtéréssel, ahogy említettem, csak egy lehetőséget kapunk, amivel élni kell. Az igazi kaland ekkor kezdődik, de most már Jézus vezetésével. Isten már nem választ. Nekünk kell választanunk Őt, mert Ő mindenkit vár, de ez nem kötelező. Ez a szabadság legmagasabb foka, a legnagyobb ajándék, amit az ember kaphat. Érdemes kockáztatni ezért mindent. Bátorság a léthez – ahogy Boulad atya is írja –, melyben a kockázat elnyeri jutalmát. Manapság sokat beszélünk a sztárokról. A „star” csillagot jelent. Az emberiség történetében eddig egyetlen csillag született a betlehemi istállóban 2002 évvel ezelőtt. Az Ő követése lehet csak az egyetlen cél az életünkben. Néha kockázatosnak tűnik, de nekünk keresztényeknek nem lehet más utunk, és erre kell hívni nem hívő testvéreinket is. Persze ezt okosan kell tennünk. A Jel című újságban ezt le lehet írni, vagy a TF-estéken ezt el lehet mondani, de a társadalomban ilyen direkten mondva nem biztos, hogy célt érsz. Lehet, hogy pont az ellenkező hatást éred el. A kereszténység pedig nem balgaság, hanem a lehető legaktívabb és leghatásosabb cselekvés. Gyors és mindig ott van, ahol kell. Ez Jézus egyik legfőbb tulajdonsága. Pont annyit, pont ott, és pont akkor cselekszik, amikor kell. Minden erejével a lehető legcéltudatosabban jót akar tenni másnak.
 

Olvastam, hogy az egyház Kínai misszióját a jezsuiták tudták sikerre vinni. Hogyan érték ezt el? Nem hangosan mentek, nem rázták a keresztet és a bibliát a kínaiak előtt. Azokat, akik előttük így próbáltak téríteni, mind megölték. Ők elvegyültek a lakosok között, elkezdték segíteni a szegényeket és elesetteket, tanítottak. Amikor már évek teltek el, és nagyon megszerették őket, akkor kezdtek el lassan beszélni arról, hogy ki is a legjobb barátjuk, kinek a társaságába tartoznak. Néha ma is ilyennek érzem a helyzetet. Nagybátyám, aki szintén jezsuita pap, egyik beszédében azt elemezte, hogy a kereszténynek úgy kell élnie, mint egy kérdőjel. Azt kérdezzék a környezetében, miért élsz te így. A példamutatással való hívás, talán ez a leghatásosabb. Természetesen nem kell vele törődni, ha közben kinevetnek, gúnyolnak. Teréz anyának van egy csodálatos verse: "Nem fontos" a címe:

Az ember érthetetlen, logikátlan és önző.
NEM FONTOS, SZERESD ŐT!
Ha jót teszel, önös céljaidnak tudják be.
NEM FONTOS, TÉGY JÓT!
Ha megvalósítod céljaidat, hamis barátokra és őszinte ellenségekre lelsz.
NEM FONTOS, VALÓSÍTSD MEG CÉLJAIDAT!
A jót, amit ma teszel, holnapra elfelejtik.
NEM FONTOS, TÉGY JÓT!
A tisztesség és az őszinteség sebezhetővé tesz.
NEM FONTOS, LÉGY ŐSZINTE ÉS TISZTESSÉGES!
Amit évekig építettél, egy perc alatt romokba dőlhet.
NEM FONTOS, ALKOSS!
Pórul járhatsz, ha segítesz az embereknek.
NEM FONTOS, SEGÍTS NEKIK!
A legjobbat adod magadból, és verés a köszönet.
NEM FONTOS, ADD MAGADBÓL A LEGJOBBAT!
 

Ha el vagyunk keseredve, egyszerűen elő kell venni ezt a verset és könnyebb lesz minden. Sokat találkozom a halállal, sajnos a gyermekhalállal is hivatásom révén. Talán a gyermekhalált a legnehezebb megérteni emberi ésszel. Sokszor láttam halott gyermekére ráboruló anyát, amint azt kiabálja, ordítja fájdalommal telve, hogy hol van Isten. Ilyenkor nekünk orvosoknak, nővéreknek egy feladatunk lehet: a szenvedőktől mély együttérzéssel át kell venni valami kis terhet ugyanúgy, ahogy egy szörnyű nehéz zsákból, ha súlyt veszünk ki, az könnyebb lesz. Láttam egyszer egy őrjöngő anyát, akit senki nem tudott megnyugtatni. Hiába jöttünk gyógyszerrel, injekcióval, a fejlett orvostudomány eszközeivel. Semmire sem jutottunk. Egy ott álló laikus egyszerűen átölelte, hagyta, hogy ránehezedjék. Kinyilvánította, hogy maximálisan osztozik fájdalmában. Levett a lelki súlyból. Hogyan lehet ebből a súlyból levenni, hogy minket ne nyomjon össze a sokszor átadott teher? Csak kegyelmi úton. Ez az út pedig azt jelenti, hogy minden pillanatomban tudom, hogy a földi életem összes eseménye, benne a fogantatásom, a születésem, a házasságom, a gyermekeim születése, és a halálom a létemnek egy-egy pillanata, de nem a vége. Ha ezt tudom, akkor ugyan félek a haláltól, mert ember vagyok, de Isten segítségével legyőzöm a félelmemet, és így már át tudok venni terheket mástól úgy, hogy az közben ne nyomjon agyon. Ez a keresztény bátorság. Tudom, hogy azok a gyerekek Istennél vannak, és a kishitűségünkből fakadóan nem bírjuk elviselni halálukat. Egy apának három szép nagy fiát vitte el a lavina egyszerre. Eljutott oda, hogy azt mondta: „Köszönöm Istenem, hogy eddig velük lehettem.” Azt hitték, hogy megbolondult, pedig csak hite volt. Isten nyilván nem akarja, hogy gyerekek haljanak meg vagy a Medjugorjei busz tragédiáját sem akarta, de szabad akaratot adott. „Hol van Isten?” – ordibáljuk ahelyett, hogy azt kiabálnánk: hol voltunk mi, amikor nem törődtünk gyermekeinkkel, amikor alapvető önfegyelemre sem tanítottuk meg őket, mert hajtottuk a pénzt vagy a karriert vagy kicsapongásainkat. Hol voltunk mi, amikor nem magyaráztuk el, hogy nem szabad 50 cm-es vízbe fejest ugrani, vagy hol volt a szerelő, aki nem ellenőrizte a fékeket. Isten kijavítja ezeket a szörnyű hibáinkat, de ha mi már elkövettük, térdeljünk le és engedjük meg neki, hogy saját elgondolása alapján segítsen nekünk. Egerszalókon beszélgettem egy kedves fiatal atyával, aki kórházakba látogatott. Egyszer négy haldokló volt egy kórteremben. Mind a négyet megnyugtatta. l órával azután, hogy elment, szépen mind meghaltak. Másnap, amikor újra bejött az atya, az orvosok és nővérek úgy néztek rá, mint egy gyilkosra. Mennyire nem értették ez egészet! A négy haldokló egyszerűen megnyugodott, mosollyal haltak meg. Tudták, hogy nincs baj. 

Csodák. A csodák legfontosabb tulajdonsága, hogy sokszor nem akkor következnek be, mikor mi szeretnénk őket. Ettől csodák. De észre is kell venni őket. Isten sokszor a csodákon keresztül ad jeleket nekünk. Velem rengeteg csoda történt, mióta Isten felé próbálok fordulni. Egyszerűen így díjazza, hogy igyekszem. A munkámban, a baleseti idegsebészetben új dolgokat találtam ki. Félre akartak söpörni, de csoda történt: nem sikerült. Az etikai bizottságot közvetve arra próbálták kényszeríteni, hogy vegyék el az orvosi működési engedélyemet sarlatánságért. Nagyon megköszönték a tanácsot, de nem éltek vele. Utána meg beválasztottak az etikai bizottságba. Nem csoda ez? Egy fontos: a magad hitét tegyed bele teljesen, akkor egyszer csak azt érzed, hogy mindenki rajtad akar segíteni. Így mutatja meg Isten szeretetét az embereken keresztül, mert az ember eredendően jó!
 

Tajwanban voltam egy orvoskongresszuson és láttam egy érdekes keresztet. Krisztus nem megfeszítve volt rajta, hanem két karját felfelé emelte. Ott döbbentem rá, hogy a kereszténység egyik legfontosabb állomása a Golgota. De van egy még fontosabb: a feltámadás. Ez nem a szenvedés előli menekvést jelenti, hanem az értelmét adja meg. Sokszor ezt hajlamosak vagyunk elfelejteni, ezért érezzük magunkat boldogtalannak a nehézségeink közepette. Pedig annyi jel van. Eszembe jut a foci vb-döntője. Isten a sportot játékra teremtette, nem pedig felfújt izomkoloszszusok és üzletemberek pénzkereseti forrásává. Nyert a játék, mert nyertek a brazilok. Mit csináltak utána nem magukat ünnepelték hanem a Teremtőt. „I belong to Jesus” (Jézushoz tartozom) olvashattuk az alul lévő második trikón. Előre felvették, mert hittek a sikerben, mert hittek Jézusban és őt ünnepelték a sok milliárd TV néző előtt. Ilyen szép tanúságtételt ritkán látni. Ezek nagy jelek mindnyájunknak. Isten számít ránk, pótolhatatlanok vagyunk számára. Ez adja nekünk a léthez való bátorságunkat, ezért merünk kockáztatni a sokszor kilátástalan helyzetben. Hitünk Jézusban a legdrágább kincsünk. Mindenek fölött áll. Fontos dolog a politika, a tudomány a kultúra, a sport, a munkánk, de nagyságrendekkel fontosabb a hitünk. Hatalmas fényerővel világít rá az előbbiekre, és ezáltal tudunk bölcs döntéseket hozni, vagy egy művészeti alkotást létrehozni. Isten várja és örül, ha segítünk neki a teremtésben. Hit és ész „olyan, mint a galamb két szárnya” – írja a Szentatya ’99-es enciklikájában. Ez emeli fel az embert a magasságokba. Teréz anya csodálatos himnusza -"Himnusz az Életről"- így ír erről:

Az élet esély, ragadd meg!
Az élet szépség, csodáld!
Az élet nagy boldogság, ízleld!
Az élet álom, tedd valósággá!
Az élet kihívás, vállald fel!
Az élet kötelesség, teljesítsd be!
Az élet játék, járd!
Az élet értékes, vigyázz rá!
Az élet gazdagság, őrizd meg!
Az élet szeretet, örvendj neki!
Az élet rejtély, fedd fel!
Az élet ígéret, teljesítsd!
Az élet himnusz, énekeld!
Az élet küzdelem, fogadd el!
Az élet tragédia, karold fel!
Az élet kaland, legyen hozzá bátorságod!
Az élet boldogság, érdemeld ki!
Az élet az élet, védelmezd!