2010. november 10., szerda

Poroljuk le egy kicsit Aaron Russo interjúját..

Azok számára, akik vették a fáradságot, és már tájékozódtak a világ dolgait illetően, ez a video nem lesz újdonság..
Azért vettük mégis elő, mert napjaink magyarországi történései aktuálissá teszik a mondanivalóját újra. Ne csak a tartalmat nézzétek tehát, hanem az időzítést is..





Aaron Russo (1943-2007) amerikai filmkészítő - Bette Middler és a The Manhattan Transfer menedzsere, tv-sorozatok és hollywoodi filmek producere (pl. "Szerepcsere") - elmeséli a korrupt amerikai kormányzat és a háttérhatalmi erők szervezkedését, emberiséget érintő terveit. Megdöbbentő információk egy hiteles ember szájából.



Forrás: VIMEO.COM

13 megjegyzés:

  1. Amikor az interjú készült, 2007 január végén, Aaron Russo már öt éve rákos volt és tudta, hogy csak kevés ideje merad hátra. Ezért merte elmondani, hogy miket árult el neki Nick Rockefeller az "újvilágrendi" tervekkel kapcsolatban. Érdemes megnézni ezt az interjút, főleg a 18. perctől. Hét hónappal az interjú után, Aaron Russot legyőzte a rák. Jó ember volt és sokat tudott, túl sokat, ráadásul képes lett volna akár amerikai elnök lenni, mert mindenki hamar megszerette. Ha a rák nem ölte volna meg, bizonyára nem hagyták volna élni azok, akiknek nem sikerült őt beszervezni az újvilágrendi tervekben. Most figyeljetek, amit mondok, az csupán egy megérzés, nincs rá semmi bizonyítékom... mi van akkor, ha a magyar Aaron Russo neve Orbán Viktor és őt bizony sikerült beszervezni?

    mézesmózes

    VálaszTörlés
  2. Mire gondolsz ? hogy jól indult, de eltérítették ? Vagy, hogy a beszervezése is csak egy színjáték és valójában nem igazán ért egyet az új-világrend törekvéseivel ?

    De szép is lenne. Orbán mint kettős ügynök. Látszólag az elit bábuja, valójában azonban azon töri a fejét, hogy hogyan lehetne elgáncsolni az elit terveit ? Vagy ne álmodozzak ? :D

    Egyébként, ha be akar kerülni a történelemkönyvekbe - mármint Rákóczi, Mátyás király, és a többi nagy magyarjaink közé, akkor valami nagyot kellene alakítania :) Az eddigi tejesítménye még nagyon karcsú, hogy a nagyjainkkal emlegessük egy lapon.

    Ha legbelül a szívében - ahol egyedül van - magyar tudott volna maradni - akkor még akár tehetne is valami nagyot. Hisz a tűzhöz elég közel ül...

    Na jó, belelóg a kezem a bilibe :)

    bukovinai

    VálaszTörlés
  3. buko, szerintem bele, bár tévednék.Már '88-ban eldőlt, de lehet hogy még korábban, sőt egészen biztos, a dolog. Innen már nem lehet valakinek visszatáncolni, hacsak halálra nem szánta magát családostól.

    VálaszTörlés
  4. Buko, ez egy megérzés, mondom, semmi bizonyítékom. Meggyőződésem, hogy őt beszervezték és, igen, azt mondom, hogy ne álmodozz. Ha most a torkomra tennék a kést és ki kellene találnom, hogy OV teljes gőzzel szolgálja az "újvilágrendet" vagy csak úgy tesz mintha és valóban a magyar nemzetet szolgálja, azonnal az elsőt választanám. Abban viszont bizonytalanabb vagyok, hogy ő valaha is őszinte volt-e a magyar nemzet felé. Talán sosem volt az, de talán az volt a legelején, amikor még Che Guevara-nak képzelte magát.

    Itt az interjú második része: http://vimeo.com/5839043 Nézzétek meg, amit Russo mesél, az nem összeesküvési elmélet, ő mindezet elsőkézből tudta meg és azért sem hazudott, mert azt is tudta, hogy halálra va itélve.

    mézesmózes

    VálaszTörlés
  5. A dolgot úgy működtetik, hogy mindenkinek, akár egy embernek is más és más hazugság - igazság keverék van tálalva. Fokozatosan viszik be a macit a málnásba, és onnan nagyon nehéz kikeveredni. Az OV félékre meg már "ördögök" raja vigyáz és azonnal közbeavatkoznak, ha éledezne a mankúrt. Le vannak terhelve, csak a fő vonalakban tudják az álláspontokat. Rá vannak szoktatva arra, hogy tanácsadók hada szolgálja (!???!), őket.
    Ahhoz, hogy valaki ezen átlásson nagyon emelkedett embernek kell lennie. Legkönnyebben az okosok csapják be, az okosokat.
    Amit nem lehet becsapni az a "szív okossága", vagyis az értelem.
    Csakhogy az ilyen ember nem juthat el odáig, mert a "tűzfal" kivágja!
    Meg ennek nem is lenne értelme, mert a világ sorsa már nem itt dől el.

    VálaszTörlés
  6. Mózes,

    köszi a második rész linkjét, betettem a cikkbe, így senkinek nem kell keresgélnie..

    VálaszTörlés
  7. Igen, aki ezt végignézi az rájöhet, hogy miért nem lehet béke szabadság és egyetértés és ami ennek a következménye...Á.

    VálaszTörlés
  8. Jól tetted, Velorex.

    Névtelen, valahogy én is így látom ezeket, de nem tudtam volna ilyen jól leírni.

    mézesmózes

    VálaszTörlés
  9. Érdekes riport .
    Megtaláltam a filmjét, itt meg lehetnézni online magyar felirattal.

    http://t1115felirat.neobase.hu/content/america-freedom-fascism

    VálaszTörlés
  10. Köszi Mantis, kitettem a videót a főcikkbe.

    VálaszTörlés
  11. Ha már filmekről van szó, itt van egy oldal ...

    http://www.forradalommost.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=53&Itemid=2

    Nem kevés film. Téli estékre kiváló időtöltés (azoknak akik még alukálnak).

    bukovinai

    VálaszTörlés