2010. november 20., szombat

Ehhez nem kell kommentár...

12 megjegyzés:

  1. Egy perc negyven másodpercet bírtam belőle. Nem hiszem, hogy életem nagy eseményétől estem volna el de ha igen, hát így jártam.Egyszerűen idegesít és Szeszák Gyula mondása ugrik be állandóan ha látom " a politikai prostitúció diszkrét bája".

    Buko, ez hányadik szint nálam? Mintha a gerincvelőmet tépnék ki ahogy nézem a "nemzet asszonyának" idióta figurázásait, csak el ne szálljon magától, meg az a hanghordózás.

    VálaszTörlés
  2. Művi mosoly, most nem áll alkohol hatása alatt Józsi bátyánk.
    A sumérok nem azonosak a magyarokkal. Nincs még bebizonyítva. Éltünk a volt sumér kultúra kisugárzó területén, de jóval később. A kulturális javak átvétele meg természetes.
    A sumér biblia, nem magyar biblia. Ki látta, ki fordította? Egyszer volt, hol nem volt. Szerintem ez az egész vakoló szarkeverés.
    Beszél az alkotmányról, mivel Ő is írt egyet. Ennek viszont semmi köze nincs Szent István Intelmeihez. Most már úgy látom, nyalja István seggét nyilvánosan, de a régi írásaiban talmudistának titulálta.
    Önelégült, beképzelt, mániákus alkesz. Kündü (szakrális vezető) szeretne lenni, a Szent Korona országában. Ezt javasolta Vonának is, és Vulicsnak is. Egyik sem vette komolyan.
    Nem dolgozott egyébként jogászként soha. „Alkotmányán” ez meg is látszik.
    Az egyébként, egy közvetlen és közvetett választáson alapuló demokrácia, aminek a tetejére rábiggyesztené a Koronát. István Intelmeihez nem sok köze van. Az ugyanis a Szent Korona Tan alapja.
    Ő áll, vagy állt az MFNK mögött is!
    Misi

    VálaszTörlés
  3. Több dolog is sántít ebben a 15 perces videóban, de engem egy dolog foglalkoztat leginkább, ez pedig a hit és a tudomány kettős egysége.
    Ez ugyanis egész mást jelentett 2500 évvel ezelőtt, mint napjainkban.
    Egyáltalán lehet ma még a hit és tudomány kettős egységéről beszélni?
    A tudomány műve az atombomba, a CERN, a Haarp.. és a sor ma már szinte végtelen. Összefér mindez a hittel?

    A másik dolog pedig a Szent Korona tan. Ezt a kifejezést az utóbbi fél évben többet lehetett hallani, mint az elmúlt 60 évben összesen.
    Ez veszélyes is lehet, ha valaki nincs tisztában ezzel a tannal, vagy legalább is a fő vezérvonalaival.
    Mégpedig azért, mert közhellyé válik a kifejezés, egy tartalom nélküli jól hangzó "valaminek".

    Ha készítenének az utcai járókelők közt egy kutatást, hogy beszéljenek a tanról, azt hiszem lesúlytó kép tárulna elénk.
    Nem magát a kifejezést "Szent Korona tan" kéne népszerűsíteni és a köztudatba döngölni, hanem az eszmeiségét.
    Ez viszont nem történik meg, vagy csak nagy vonalakban.

    Orbán ugyanezt fogja művelni az alkotmánnyal is. Szépen csengő, de semmi tartalmat nem hordozó preambulumban ott virít majd a szent Korona kifejezés.
    Én úgy veszem észre, hogy a mai politikai életben a Szent Korona elbagatelizálása folyik. Egy csecse-becse, jópofa erekjét csinálnak belőle, kihagyva az értékrendet, a tant, amit hordozott magában.

    Ekkor felmerül a kérdés, hogy hordozhat-e egyáltalán a Szent Koronánk bármiféle eszmeiséget? A válaszom egyértelmű nem. Ez látszik is a mai Magyarországon.

    A Koronának soha nem volt és nem is lesz hatalma és tulajdona. Ezt annak idején a magyarok adták neki, az emberek ruházták rá a hatalmat a Koronára egy eszme mellett haladva. Látták, hogy működik és valóban egy egyetemes igazságot hordott magával. (ezért nem vehette el jogilag a német megszállás)

    Sokaknak lehet téveszmélye, hogy a tan egy alkotmány volt a mai értelembe, de igazából ez a tan a XVI. századig nem létezett írásos formában, csupán szokásjogként emlegetik. Ezután kezdett a Magyar Történelmi Alkotmány írásos formát ölteni, az Aranybullát is ebbe foglalva, de az országgyűlés hivatalosan sosem fogadta el, az eszmeisége azonban a XIX. századig megmaradt.
    Amennyire én tudom, ha téves dolgot, adatot írtam volna, javítsatok.
    A történelem sosem volt a kedvenc tantárgyam.

    VálaszTörlés
  4. Két zsidó vitatkozik a magyar alkotmányon.

    (bocs, nem bírtam kihagyni! :) )

    A sumér kérdésben nem nagyon lehet végleges álláspontot kialakítani jelenleg. Ha megvizsgáljuk a fennmaradt művészeti alkotásaikat, pl. az ember-szobrokon kifejezetten látszik, hogy embertani szempontból távoliak a magyaroktól (inkább sémi arcvonásaik vannak nagy orral). A sumérok szomszédjával, az elámi médekkel (madai) viszont biztos a genetikai rokonságunk (a méd domborművekről kiköpött Árpád-házi királyok köszönnek vissza ránk). Kultúrális kapcsolat viszont 100% a sumér és magyar között, kérdés, hogy ki adott kinek és mit. A sumér alkotásokon ők mindig fűszoknyás parasztoknak vannak ábrázolva, míg a médek, majd a pártusok (későbbi ábrázolás ugyan, de) sokkal fejlettebb kultúrára utalnak. A sumérek nyelve is a magyar segítségével értelmezhető, és állítólag északról érkeztek Folyóközbe. Tehát szkíta területről. Sok itt még a kutatnivaló, de nem biztos, hogy helyes az az értelmezés miszerint a sumérek a legrégebbi nép a Földön.

    Amúgy nem beszélnek teljes hülyeséget Krisztináék, bár a Szent Koronát a maga valójában mint tárgyat érdemes tisztelni, nem mint élő személyt - mint ahogyan sokan teszik - már már súrolva a fetisizmust. És abban is igazuk van, hogy az eszmerendszert kellene ismertetni mindenkivel, nem feltétlen a szavakon (Tan) lovagolni. Érdemes őseink erkölcsi világát feleleveníteni, nagyon sokat tanulhatunk belőle, sőt, ha tényleg megismernénk a régiek tartását, harmonikus, természetközeli életszemléletét, világnézetét, az talán ki is húzhatna minket a szarból...

    TT

    VálaszTörlés
  5. Jó hogy erről a témáról mennek beszélgetések a Jobbiknál bár én sem Jáózsit tartom a legalkalmasabbnak erre a feladatra... Igen Misi ez a Kündü elképzelés oda baxott..:D:D:D

    TT

    "Két zsidó vitatkozik a magyar alkotmányon."

    Te és a Névtelen vagy Morvai és Halász? :D:D:D
    Jééheeháá

    Attól hogy baló megtömte még nem vált zsidóvá szerintem, erről a halászról meg nem tudom...

    VálaszTörlés
  6. Halász józsef egy jó ember, csak hajlamos összemosni a térképet ("Szent Korona") a valóvilággal. Morvai Krisztina egyszer vezetni fogja Magyarországot és akkor Halász is boldog lesz... itt vagy odaát. Én is.

    mézesmózes

    VálaszTörlés
  7. Kedves legelső névtelen!

    Te hülyébb vagy, mint a segg! Hagyd már ezt a postaszopó hülye dumádat, lejárt lemez vagytok, már csak ez a "mindenki zsidó" duma maradt nektek. Menj a postaszarra, fürcsizz Tas vezírrel, vagy verjétek partiba a guminőjét, mást már úgysem tudtok! Nah meg Hárpolj kicsit XD
    De, hogy a témához is hozzászóljak, szerintem nem mond hülyeségeket az öreg. Ha 1000 évig működött a Szent korona tan, akkor bárhogyan is változott a világ, tudna működni még 1000 évet. Őseik jó kitalálták ezt annó.
    Jah! Azért az öregnek még maradt annyi esze, hogy postamajomról leakadjon. :))) Már csak 6 postaszopó lézeng a postaszaron. Reméljük hamarosan a pöcegödörben végzi Imruska XDDD Hejjj de szép nap lesz! Pezsgő már behűtve! XD

    VálaszTörlés
  8. "Kezdjük a legelején!
    Felismerve a világ duális működési rendszerét a magyarok irányításában is leképeződött a szellemi-anyagi dualitás, melyet talán nem is kell ebben a körben magyarázni.
    Volt egy szellemi-spirituális vezető, és volt egy gyakorlati-kivitelező vezető. A két vezető irányítása, és a "harmadik" elembe, az Istenbe vetett hit, az Isten ismerete (!) a szükséges mértékben lefedte a világ működését. Ezt cseszték szét a Szent Istvánt meggyőzők, de ebbe ne menjünk most bele.
    Nos, a magyarság az utóbbi évszázadokban – mondhatni – kényszerpályán van, ám bölcsességének köszönhetően az államirányításában mégiscsak „visszacsempézte” a régi idők rendszerét, mégpedig a kétkamarás országgyűlés képében.

    Ahol is a szellemi irányításért a felsőház, a gyakorlati kivitelezésért az alsóház volt felelős.

    Mai parlamentáris rendszerünk már csak a gyakorlati kivitelezést végzi egy egészen máshonnan érkező szellemi irányítás alárendeltjeként, de ebbe se menjünk most bele, mindenki érti.

    Szóval! Ha vissza akarjuk terelni a dolgokat az eredeti medrébe, akkor az első lépés minimum visszaállítani a kétkamarás parlamentet (ezen dolgoznak már páran), DE csak addig amíg szükséges. Előbb –utóbb teljesen el kell felejteni ezt az egész parlamentáris demokráciát, mert ez egy kényszermegoldás, vagyis inkább hazugság-vár. Majd amikor már mindkét Ház kitermelte magából a valóban tettre kész és magyar(!) vezetőket, akkor lehet – szerintem – választani Kendét és Gyulát."

    Bővebben itt:
    http://fehersolyom.info/e107_plugins/forum/forum_viewtopic.php?11306

    Kedves Velorex csapat! Mi elkezdtünk dolgozni azon, hogy miként lehetne átültetni jelen korunkba őseink társadalomszerveződését, melynek természetesen része (!) a Szent Korona Tan eszmeisége is. Ugyanis szükséges a régi törvények, eszmék aktualizálása mai korunkra. Lásd a fenti elérhetőséget.

    Kedves Mantis, nem azért mondom Krisztinára, hogy zsidó mert a Posta azt mondta, vagy mert Balóné volt. Azért mondom Krisztinára, hogy zsidó mert LÁTOM. De ezzel még nem ítélkeztem felette! Sőt, azt kell mondjam, hogy bár sok ilyen zsidónk lenne, mint Ő!
    Halász Józska bátyánkról sem írtam semmi rosszat, vele kapcsolatban csak egy megérzésem van. Mint ahogy jópár emberrel kapcsolatban akik a "nemzeti" oldalt "erősítik". Ha gondolod írok egy listát, nem is gondolnád mennyi zsidó van a nemzeti oldalon. Azonban biztos vagyok benne, hogy nem mind a hálózatok tagja, sok közöttük a rendes ember, a magyar-zsidó.

    TT

    VálaszTörlés
  9. @TT!

    Szeretném, ha kifejtenéd a véleményedet arról, hogy mi volt az, az eszköz, amivel az elit és hálózatai a hatalmat megszerezték immáron majdnem az egész világ felett? Mi volt és mi az, amivel sikeresen választották le a népeket uralkodóikról? Mivel bomlasztották fel a nemzeteket és társadalmakat? Mi az, amivel az emberek nagy részét tulajdonképpen tudathasadásos állapotba hozták, még akkor is, ha erről az embereknek nincs tudomásuk?
    Misi

    VálaszTörlés
  10. Misi, szerintem az elit eszközei többek között a hamis ígéretek, a félelemkeltés és a megosztás. Az emberi fajt szellemi irányítással az "oszd meg és uralkodj" elvén anyagivá, állativá igyekeztek degradálni. Ezért is nehezen tudják kezelni a folyamatban lévő ébredezést, tudatosságot, "politikai éberséget".
    TT

    VálaszTörlés
  11. @TT!
    Az eszköz különféle ideológiák, nézetek elterjesztése. Ide vannak elrejtve a különféle hazugságok, igazságokkal vegyítve. Ez a fő eszköz. Amiben az emberek hisznek, azt önként megteszik, és még ragaszkodnak is hozzá. Ezzel puhították fel a nemzeteket, embereket. Az egyébként általános „elsötétedési” tendenciát felerősítve, azt a maguk hasznára fordították. Amióta tudjuk ezt, minden felmerülő nézetet, ideológiát fontos megvizsgálni ebből a szempontból is!
    Ilyen általuk elterjesztett ideológia az.un. judeókereszténység. Kihasználták a zsidó (kazár) ellenességet, és a keresztény egyházak, főleg a katolikus, történelmi bűneit. Aki ezt beveszi, ne hivatkozzon az Evangéliumra. Az ugyanis a megbocsátást hirdeti és ez a bűnös egyházi személyekre is áll. Magad szemében a gerendát…
    Magyarországon más valamire is használták ezt az ideológiát. Valaminek az elrejtésére. Az igazi Szent Korona Tan likvidálására. Ezért kellett megutáltatni, akivel csak lehetett Magyarország legnagyobb királyát. Persze, hál Istennek széles tömegekre, nem tudtak hatni vele, ám az un. nemzetben gondolkodók közül, sokan estek bele ebbe a csapdába.
    Olvasgatva a nemzeti oldalakat, blogokat mindig azon csodálkozom, hogyha ismerik az elit módszereit, miért esnek folyton bele a jól ismert csapákba. Azért, mert valójában nem gondolkodnak, csak szopogatják az Nekik szánt, gondosan kitervelt ideológiai kliséket.
    Ezért írtam, hogy tudathasadásosak. No meg mindenki szereti a saját igazát bizonygatni.
    A judeókereszténységet vallók egy része, intellektuális gyűlölködésben vétkes. Hidegen is lehet gyűlölködni.
    Ha nem inged, ne vedd Magadra.
    Misi

    VálaszTörlés