2010. november 20., szombat

A nemzeti ellenállás felé vezető út fázisai.

Előszó:
Mielőtt az egész írásba belefognék először is tisztázni kell néhány fogalmat. Mi az, hogy nemzeti ellenállás ? Mármint ebben a kontextusban (mert az mindenkinek mást jelent) Jelen írásban a nemzeti ellenállás az tulajdonképpen egyfajta nemzeti szembenállás a napjainkban folyó totális diktatúra a globalizmus kialakítása ellen. A totális diktatúra Istentelensége (materializmusa) és embertelensége, személytelensége ellen. Egyfajta erőfeszítés egy élhetőbb emberibb világ elérésére. Az igazi értékek megbecsülésére és a hagyományok őrzésére. Egy békés ellenállás a világban történő folyamatokkal szemben. Egy mindennapos harc, egy tervezett cselekvéssorozat aminek célja van és eszközei. (Ezekről majd később bővebben) A cél és az eszközök fontosak lesznek.

Ennek az ellenállásnak hat fázisa van.

1. A nulladik fázis, hogy egyáltalán felismerjük, hogy mi történik a világban. rájövünk az összefüggésekre és kiderül, hogy semmi sem az mint aminek látszik és nincsenek véletlenek. Egy háttér erő irányítja a történéseket, közben emberek millióit manipulál mindenféle eszközökkel. A háttérhatalomról és az eszközeiről itt nem nagyon lesz szó - erről rengeteg olvasmány van szerte széjjel a neten. Jelen írás inkább csak a nemzeti ellenálláshoz vezető út pszichológiáját boncolgatja. A fázisokat Elisabeth Kübler-Ross a "haldoklás 5 fázisa" elméletéből vettem át. Kiegészítve a nulladik és a hatodik fázissal (így ez pont hét lett :)
A felismerésnek több fajtája lehet. Valaki önmagától jön rá a dolgok után kutatva, hogy a problémák gyökere mi. Van akinek mások nyitják fel a szemüket. A lényeges, hogy a nulladik szint akkor észlelhető, amikor valaki már legalább abban egyet tud érteni, hogy a világot nem a kormányok irányítják, hanem egy "láthatatlan" pénz-elit. Mindegyik fázisnak vannak nehézségei, de a kezdet a legnehezebb. Ez a fázis a mérföldkő. Aki eddig eljut az itt nem áll meg. végig fog menni mind a további 6 fázison. Csak az nem mindegy, hogy az egyes fázisokban heteket vagy hónapokat tölt-e el. A nulladik fázis azért is mérföldkő mert itt a legnehezebb feltörni az érdektelenség pajzsát. Az embereket annyi hazugsággal kábítják, hogy sok erőfeszítésbe tellik amíg akár egy embernek is fel tudjuk nyitni a szemét. Ebben a fázisban az emberek elkezdenek érdeklődővé válni. Elkezdenek gondolkodni és lázasan keresni kezdik az "igazságot", mivel rájönnek, hogy eddigi életükben hazugságok közepette éltek. Lázasan bújják a különböző könyveket ős-történelemről, nyelvről, vallásról, táplálkozásról és szinte mindenről amivel eddig nem foglalkoztak. Ez egy hosszadalmas fázis. Amíg valaki a múltat kutatja addig a nulladik fázis elején van. Ám nagyon fontos dolog megérteni a múltat (mármint az igazit!) E nélkül a továbbiak megértése is problémát fog okozni. Érteni kell, hogy a történelemben mik voltak hazugságok, miért féltek az igazságtól és mi volt az igazság. Ezeket ismerni kell ahhoz, hogy tovább tudjunk lépni. A múlt keresése egy kicsit több időbe telik mivel itt van a legtöbb hazugság.

2.Az ellenállás felé vezető úton az első fázis a tagadás, elutasítás. Az igazság olyannyira nincs összhangban azzal mint amit a megtévesztett ember addig hitt a világról, hogy szürreálisnak tűnik az egész és az első önvédelmi reakció, hogy az ember elutasítja ezeket a dolgokat mint fikció vagy képtelenség. A megtévesztett emberek nem tudják elhinni, hogy ez megtörténhetett. És, hogy egész életükben hülyének nézték őket (valakik) ez valóban lehangoló és nagyon kellemetlen érzés. hogy minden amiben addig hittél, amit jónak gondoltál nem ér semmit. Ezzel nagyon nehéz megbirkózni. természetes emberi reakció. A megtévesztett nem hisz a szemének és a fülének és a tényeknek. hárít. Mivel ez a helyzet olyan váratlan, hogy erre nem lehetett felkészülve. Ez egyfajta védekezés. A probléma tagadása. Azért bújik az "de hisz ez csak egy összeesküvés-elmélet" leple mögé, hogy erőt gyűjthessen. Ebben a pillanatban ennél több információ befogadására nem alkalmas a személy. Ebben az időszakban azzal tudunk a legtöbbet segíteni, hogy bátorítjuk az illetőt. Hagynunk kell, hogy maga nézzen utána dolgoknak. Másra nem jöhet rá csak arra amire mi. Nem szabad erősködni ilyenkor. Az információkat finoman kell adagolni. Bármivel kapcsolatban van kommunikáció a beszélgetést a hamisságok felé kell terelgetni és a megtévesztett ember önkéntelenül is össze fogja kapcsolni az összeesküvés-elméletet a tapasztaltakkal.

3. A második fázis a düh. A düh egy nagyon jó jel! Szinte már a célnál vagyunk. Aki dühös, az rájött az átverésre! Ez nagyon fontos. Aki dühös, az már nem tagad. Hanem azt mondja : Állítsuk meg! Gyerünk harcra fel! Érthető reakció. És emberi. Gyakori reakció a mások vádolása. "Öljünk meg minden zsidót!" ésatöbbi. A dühét ki akarja valakire vetíteni és még mivel nem tud eleget a rendszerről arra vetíti ki akiről épp azt gondolja, hogy ez az egész csak miattuk van. Ez is egy természetes reakció. Hagyni kell, hogy a dühöngés lecsengjen konkrét ostobaságok véghezvitele nélkül. Az ilyen állapotban lévő testvér csak valami hülyeséget tudna csinálni, mivel a dül elborítja az agyát és amúgy sincs még tisztában mindennel. Még nem áll készen az igazi cselekvésre. Hagyni kell kidühöngeni magát. (Legalább már nem kell győzködni - ez is valami :)

4. A harmadik fázis az alkudozás. Ebben a fázisban feltámad az emberben a bűntudat. azt mondogatja : szarok vagyunk, megérdemeljük -és ehhez hasonló hülyeségek. El kell tűnnünk innen, stb. Próbál alkudozni a helyzettel : Ha nem lennénk ilyenek, ha nem tennénk ezt, ha így, ha úgy, alkudozik, hogy ha mi nem lenne akkor ez a helyzet sem lenne. Próbál kibújni a cselekvés alól. Ebben a fázisban még szorong a testvérünk. szorongásait vetíti ki magából mikor mindenről beszél csak a probléma valódi megoldásáról nem akar. (Arról, hogy le kell mondania dolgokról és rendbe kell tennie magát és a környezetét - ami nem kellemes dolog sőt nagyon kellemetlen)

5. A negyedik fázis a depresszió. Általában azok esnek ebbe, akik az alkudozgatás után elkezdenek megoldásokat keresni. Próbálják felmérni a helyzetet és rájönnek, hogy az egyáltalán nem rózsás. A helyzet ugyan nem teljesen reménytelen,de nagyon rossz. Bárhova néz a globalista illuminátus irányítás köszön vissza. Rádöbbenni, hogy egy szövevényes ezer fejű gólem hálózat az ellenfél nem épp szívderítő gondolat. Mivel nincs a szeme alőtt megoldás elmegy a kedve mindentől. Lehangolt lesz, szomorú. Inkább nem akar foglalkozni ezzel az egésszel, hogy ne érezze ilyen terhesnek a sorsát.

6. Az ötödik fázis az elfogadás, belenyugvás. Ebben a fázisban a személy belenyugszik az állapotába. Felméri a helyzetet és belátja, hogy nagyon nehéz tenni bármit is a rendszer ellen. Mivel az több lábon áll és több felől is biztosítva van. Ebben az állapotban már nem probléma beszélni a helyzetről. Az ember nyugodtan beszélhet bármilyen tényről anélkül, hogy rossz kedve lenne tőle vagy lehangolódna. Már immunis a rendszer csapdáira és elfogadja a helyzetet.
CSAK EBBEN a lelki állapotban lehet elkezdeni gondolkozni a megoldásokról. Aki elfogadja a tényeket, nem tagadja nem akar alkudozni (bízzunk a politikusokban, Istenben az ufókban, stb) az kezdi világosan látni a dolgokat. Észreveszi a pajzson a repedéseket. hogy a rendszer nem tökéletes. hogy vannak lehetőségei.

7. A hatodik és egyben utolsó fázis, amikor valaki komolyan és őszintén elkezd gondolkozni az igazi megoldás megvalósításában. amire valaki idáig eljut addigra a rendszert majdnem teljesen ismernie kell. az összefüggéseit, a működési elvét (hogyan működtetik és ez miért lehetséges) és a rendszer hibáit és gyengéit.
A megoldás nem jelent semmi különös dolgot, mintsem a rendszer hibáinak és gyengeségeinek ismeretében egy mindennapos szívós aknamunka amelyben ezek a gyengeségek és hibák kiaknázásra kerülnek annak érdekében, hogy a rendszert gyengítsük. Az sem biztos, hogy a rendszert le tudjuk győzni, de az előrehaladását nagymértékben meg tudjuk lassítani és akadályokat tudunk gördíteni az útba amennyiben embereket sikerül a mi oldalunkra állítani.

Ezek tehát a fázisok. Most pár szóban a célokról és az eszközökről : A célunk az, hogy a kiszemelt embertársunkat, testvérünket egyel följebb menedzseljük , mint amelyik állapotban éppen van. Aki még tejesen meg van tévesztve az a mínusz egy állapot :-) Abból rengeteg van. de a cél, hogy eljusson ő is a nulladik fázisba. Aki meg már ott van, azt tovább kell vezetgetni. Ez a munka célja. Ugyanis amikor valaki eljut a cselekvőképes fázisba a saját elképzeléseivel és ötleteivel fog hozzájárulni a közös célunkhoz. Onnantól kezdve ő már egy igazán felébredt testvér akivel közösek a céljaink. Nem kell tovább menedzselni, ő fog másokat bevonni és fejleszteni, hogy belőlük is cselekvőképes ellenálló lehessen.

Amikor "felébredt" nemzettestvéreinkkel beszélgetünk célszerű kifürkészni, hogy éppen ki melyik fázisban van. Ezzel sok fölösleges veszekedéstől óvjuk meg magunkat és másokat. Amennyiben mi már eljutottunk a cselekvőképes szintre akkor legyünk türelemmel embertársaink iránt, hiszen mi se úgy születtünk, hogy már mindent tudtunk. Mindazonáltal mindenki magába tekinthet és eldöntheti, hogy ő valójában melyik szinten van. aki még nem volt depressziós állapotban a helyzettel kapcsolatban az nem feltétlenül cselekvőképes. Valószínűleg még csak nem tud eleget a helyzetről ami ahhoz kellene, hogy teljesen kiakadjon :-) Még reménykedik. Istenben, fegyveres ellenállásban, a pártjában, a kínaiakban, az ufókban, stb (ez még az alkudozás szintje csak) A depresszió azt jelenti, hogy felmértük, hogy önmagunkon kívül másra nem nagyon számíthatunk és azt is felmértük, hogy az ellenfél rendelkezik a földi erőforrások gyakorlatilag szinte mindegyikével. Pénzzel, energiával és az Információ elosztással is(média). Jó, ha ezeket tudjuk, mert így azt is tudjuk, hogy egyes fázisokban mivel segíthetünk legtöbbet a testvéreinknek. Mert minél előbb jutnak el a cselekvőképes szintre annál jobb. Valójában a megoldás pofon egyszerű : A megtévesztett embereknek meg kell mutatni a megtévesztést aztán szépen "menedzselni" kell őket egészen addig amíg cselekvőképes stádiumba nem jutnak. :-) Ennyi.

Ebből is láthatjuk, hogy nem igazán érdemes mindenkivel vagy akárkivel és bárkivel foglalkozni. Csak olyan emberekbe érdemes energiát beletenni akik szeretteink és közel állnak hozzánk ezért fontos, hogy tisztán láthassanak, illetve akik öntudatukra ébredve nagy mértékben tudnák segíteni az ügy előrehaladását. Nem mindenkit kell ugyanis felébreszteni, hanem használható embereket. akik felébredve állhatatos munkájukkal képesek mások felébresztésére. Egy értelmi fogyatékos vagy egy óvodás ébresztgetésével ne pazaroljuk az időt. Az idő egy erőforrásunk ezt még nem vették el tőlünk, mi gazdálkodunk vele. Használjuk ki jól. akárkit ne ébresztgessünk és akárkikkel ne is tépjük a szánkat órákon keresztül. Csak aki közel áll hozzánk vagy a megnyerésével egy jó embert tudunk szerezni az ügy mellé. Egy jó gondolkodó, egy kreatív bátor ember sokszor többet ér tíz szerényebb képességűnél. Mivel ötleteivel és egyéniségével több hasznot hajt.
Tehát : ismerjük fel testvéreink ellenállás fázisait és olyan embereket "menedzseljünk" inkább akikben van fantázia. Vezér egyéniségeket, hangadókat, akikre hallgat a "többi". Használjuk ki a lehetőségeinket ésszel! Ez a munka nem mindenkinek való. Mert sok idő és energia elmegy vele. csak olyan vágjon bele akinek nincs kis gyermeke (még vagy már) aki nem frissen nősült, stb. Akinek a családi dolgokat kell művelnie az foglalkozzon azzal. Utánpótlásra is szükség van. Mindenki nem lehet ellenálló. valakinek dolgoznia is kell és gyereket szülni nevelni.
Aki viszont belevág az képezze magát mindennap és próbálja meg tervszerűen menedzselni azokat akiket kiválasztott magának. akiket ki akar szedni a mátrixból. NEM LESZ EGYSZERŰ - előre szólok. De terv szerinti cselekvéssel okosan türelmesen és szívós munkával eredményt érhetünk el. gondoljatok erre.
Akarok egy írást arról is, hogy milyen módszerekkel lehet embereket a nulladik fázisra eljuttatni (onnantól meg már önműködő - szinte - a dolog csak egy kis menedzselés szükséges) de ehhez több tudás kell, mert a jelenlegi még nem elégséges. Mások is törhetik ezen a fejüket.

Ezt az írást szabadon lehet terjeszteni és bátran ki lehet egészíteni pozitív kritikákkal, megjegyzésekkel amik segítenek a megvalósításban.

Bukovinai

46 megjegyzés:

  1. Nem rossz...
    Csak az ilyen kifejezéseket mint "semmi sem az aminek látszik" hanyagolni kéne már... csak a kavaráshoz jó az ilyesmi és amúgy is imre seggéből szoptad...:)) De egyébként egész tűrhető írás. Szerintem azt érdemes megértetni az emberekkel hogy mi az érdekük és az érte való munkára ösztönözni őket. Azért vannak még itt egyéb gondok is. Azt hogy közösségek együtt legyenek képesek dolgozni egy közös célért ahhoz kell egy összekötő kapocs is. Ez lehet a közös nemzet tudoat vagy a hit Istenben. Nem állunk túl jól egyikkel sem manapság...
    Pedig a Jobbik mindkettőt mint alapvető értéket közvetíti az emberek felé. Ebben az irányban kell figyelni szerintem. Nem ilyen egyéni térítő bulikat szervezni. De egy postafantól egész tűrhető próbálkozás volt...;-)

    VálaszTörlés
  2. Mantis szerintem meg egy kicsit vegyél vissza! A hozzászólásod középső része idevaló, az eleje semmiképpen a végéről meg inkább had ne mondjak véleményt.

    Bukovinai hisz ebben, szerintem jól összeszedte az "ébredésnek" nevezett folyamat fáziasait, ne vedd el a kedvéd.
    Postát meg szídjad a saját oldaladon, ez itt nem az a terep...
    Köszi

    VálaszTörlés
  3. Szerintem jól látod, Bukovinai, minden a "nulla fázissal" kezdődik, vagyis kell egy indítóerő, hogy az ember igyekezzen átlátni a "politikailag korrekt" szitán. Ez az indítóerő egyeseknél csupán az intellektuális kiváncsiság, vagyis a "kockák összerakása". Mások különösen együttérzőek és ettől különösen érzékenyek az igazságtalanságra: ahogy észreveszik a rendszerben az igazságtalanságot, a felháborodás/düh viszi őket tovább. Mások, ha nem is különösen együttérzőek, úgy érzik, hogy a rendszer nagyon piszkosan elbánt velük (pl nagy fejest dobtak a lakáshitel csapdába) és őket is ezentúl a felháborodás/düh vezérli. Aztán vannak, akik megengedhetnék maguknak, hogy nyugodtan a rendszer hátán éljenek, de különösen ragaszkodnak a szabadságukért és nem hajlandók együtt legelni a csordával. Vagyis több féle "spartakusz" létezik, de szerintem a második fajtából lesz egyre több és ezek fogják leszakítani a mennyezetet a rendszer fejére. A másik két fajta Spartakuszból szerintem kevés van, ők egyedül nem képesek megváltoztatni a rendszert. Ezért, azt kell mondanom, hogy minél nagyobb a baj, annál gyorsabb lesz a gyógyulás, de persze tudni kell, hogy közben sokan el fognak esni, pl öngyilkosok lesznek, alkeszek, depressziósok vagy egyszerűen belebetegednek a testi és/vagy lelki nyomorba és hamar elpusztulnak.

    mézesmózes

    VálaszTörlés
  4. Mantis, a "közös nemzet tudat vagy a hit Istenben" valóban nagy szerepet játszhatnak, de... csak akkor, ha észrevesszük, hogy a jelenlegi rendszer nemzet-ellenes és alapvetően ateista. Ezt pedig nem könnyű észrevenni, csak úgy magunktól, mivel a rendszer elég ravasz ahhoz, hogy egy nemzeties és Istentisztelő élarcot dugjon az orrunk alá. Nézd pl Orbánt: folyton a nemzeti érdekekről hablatyol, de közben nincs alázatosabb szolgája a liszaboni szerződéses nemzet-ellenes Európai Uniónak. Orbán arra is ügyel, hogy rendszeresen megjelenjen a vasárnapi misén és csak azok tudják, akik közvetlenül ismerik, hogy mennyire gőgös és arrogáns.

    mézesmózes

    VálaszTörlés
  5. "álarcot", akarom mondani.

    VálaszTörlés
  6. Kraft

    Dehogy akarom én elvenni a kedvét! Szerintem nem is lehetne...buko már a nyolcadik fázisban van.:)
    És mondom szerintem is jó az írás. Ebben az egyéni ébresztgetős dologban én nem annyira hiszek de még mindíg jobb mintha ilyen ezo baromságokon évődne.

    mézesmózes

    Nem hinném hogy elvárható mindenkitől hogy értse ezt az egész szart. Szerintem egy célt kell kitűzni, meg kell határozni hogy mit akarunk elérni és....el kell érni. Ehhez van szükség erős hitre és nemzettudatra. De amúgy igazad van.

    VálaszTörlés
  7. buko, jót írtál.kasar.

    VálaszTörlés
  8. "És mondom szerintem is jó az írás. Ebben az egyéni ébresztgetős dologban én nem annyira hiszek.."

    Mantis,
    azok mennek el a nagyobb, szervezett fórumokra, akik már eljutottak odáig, hogy egyáltalán érdeklődnek a sorsukat befolyásoló dolgok iránt. Szerintem is jól összeszedte Bukovinai az írását, és nagyon sok ilyen "ébresztő emberre" van szüksége a nemzetnek, hogy például legyenek olyanok, akik elmennek a Jobbik rendezvényeire, ha azt látják, hogy az nem önmagáért, a vezetők fizetéséért, hanem a nemzeti érdekekért dolgozik.

    VálaszTörlés
  9. ez nagyon jólett, de gondolod, hogy ez sikerülhet is? mind tudjuk hogy az emberek többsége képtelen önállóan bármit cselekedni ha "nagyban" gondolkodunk, odáig oké hogy rájöttünk és ők is rájönnek hogy nem úgy működik a világ ahogy "kéne", de első kérdés ami fel fog merülni bennük hogy kihez vagy hova forduljanak a probléma megoldásához? és akkor mit válaszolunk majd erre nekik?

    VálaszTörlés
  10. Névtelen,

    Ha most azt várod, hogy néhány mondatban itt valaki elmondja hogy mi az egyedüli üdvözítő út, akkor csalódni fogsz...
    Van, aki azt mondja, hogy addig nem lesz rend ebben az országban, amíg az Andrássy út lámpaoszlopait ki nem díszítik hazaárulókkal. Van, aki a Szentkorona alkotmány visszaállításában látja a megoldást. Sokan vannak, akik a Fideszben bíznak (bár, ahogy elnézem csökken a rajongó tábor..). Elég sokan a Jobbiktól várják a megváltást.
    Ezekben az a közös, hogy mindig mástól várják, hogy jobbá tegye az életüket. Elárulom, hogy senki sem fogja jobbá tenni az életedet, ha Te magad nem teszel érte. Lehet bármilyen vezető elit hatalmon, ha nem találnak együttműködőket a népek megnyomorításához. Ha nem talál a hatalom olyan rendőröket, akik hajlandók ütlegelni a békésen tüntetőket, ha nem leszünk hajlandóak az importált idegen zöldséget, gyümölcsöt megvenni, ha nem vesszük le a polcról a külföldi hús termékeket (merthogy agrár ország lennénk..), ha igyekszünk a piacon vásárolni, hogy a helyben lakó embereknek teremtsünk munkalehetőséget, ha nem a TV előtt zsibbasztjuk az agyunkat, hanem inkább a családunkkal töltjük az időt, vagy szomszédolunk egy kicsit, hogy ne idegenek, hanem barátok vegyenek körül minket.
    Ha elfogadjuk, hogy nem lehet mindenkinek Mercedese, és nem veszünk fel hitelt olyan dolgokra, amik nélkülözhetők, ha anyagi erőnket a gyerekeink és saját magunk képzésére fordítjuk, ha nyelveket tanulunk ahelyett, hogy százezreket költenénk plazmatévére.
    Folytathatnám még...
    Egy mondással zárnám le a hozzászólásomat: "a buta embernek nagy TV-je van, az okosnak nagy könyvtára..) Értsd jól!

    VálaszTörlés
  11. Velorex

    Ki mondta hogy bárki a Jobbiktól várja hogy jobbá tegye az életét? Senki. Élni mindenkinek magától kell. Az egy dolog hogy olyan ügyekben amikben nem dönthet közvetlenül az ember mert nincs és nem is lesz ott meg nem is ért hozzá, azt akinek egy csepp józan esze van az a Jobbikra bízná . De a Jobbik is csak egy életképes és tettre kész magyarságon tud segíteni, partnernek kell lennünk egy nemzeti kormány létrehozásában ez másként nem megy(például úgy hogy ahogy azt te is leírtad nem támogatod a fosztogató elitet). De amíg a világ világ addig mindíg lesznek olyan kérdések amit egy (remélhetőleg általunk választott) vezetőnek/kormánynak kell megoldania, akár egy igazságosabb rendszerben is. Legalább is szerintem.

    VálaszTörlés
  12. Mantis,

    sajnos (vagy szerencsére) sokan várják a Jobbiktól az életük megoldását. De valószínűleg csalódni fognak, rövid távon legalábbis. Egy Jobbikos parlamenti képviselő szűk körben az alábbi választ adta arra a kérdésre, hogy mikor lesz jobb az embereknek:
    "nekünk már jobb, van jó fizetésünk, és segítünk azoknak, akik támogattak minket. Az átlag embernek nem lesz jobb.." Ha érdekel hogy ki mondta ezt, privátban megírom.
    Szóval meglátásom szerint jelenleg a Jobbik szinte tehetetlen. Nem örülök ennek, de ez a helyzet. Ahhoz hogy tenni tudjanak, kell sokkal több mint egy millió értelmes, gondolkodó, támogató ember, és ennek összehozásában mindenki segíthet, aki kezdi átlátni a világ dolgait.
    Vagyunk néhányan, akik ezen munkálkodunk, de azoknak akik nyitott szemmel járják az útjukat, már nem elégségesek a jelszavak, és hogy:
    "azt hidd el amit mondok, ne azt amit látsz.."
    A gondolkodó emberek támogatásához már nem lesz elég a demagógia, meg hogy lehülyézzük azt aki nem ért velünk mindenben egyet.

    VálaszTörlés
  13. Megírhatod velorex... De az élet sehol nem habostorta. A Jobbiktól várható egyedül ha egyszer kormányra kerül (most sem rajtuk múlott) hogy olyan rendelkezéseket, törvényeket,alkotmányt hozzanak létre amitől az átlagember is tisztességesen meg tud élni. Rajtuk nem múlna. De ellenzékként marad nekik a figyelemfelhívás és az ellenség kiismerése, építkezés. Én nem sajnálom tőlük a képviselői bért mert legalább elérék hogy a nemzeti érdek is ha csak mint ellenzék is de bekerült a vezetésbe. Sokan akik minden ellen sípolnak az ezred százalékát nem tették meg annak amit ők. Olyan kormányunk lesz mindíg amilyet érdemlünk,amilyenek vagyunk. Én nagyon örülök neki hogy gondolkozol(végre:D), de a tudás önmagában kevés, de én semmilyen hasznos törekvésnek nem vagyok ellenzője mivel bármi ami több és több nemzetben gondolkodó embert eredményez egy kicsivel közelebb visz minket ahhoz hogy egyszer egy nemzeti kormányunk lehessen. De ne hidd hogy a Jobbik tehetetlen, ha ők azok akkor mindenki az,de ez koránt sincs így, vannak lehetőségek csak épp mindenkinek valami más elképzelése van... Mindíg előmásznak olyan emberek akik valahogy jobban tudnák csinálni, de nem csinálják csak jobban tudnák...:))

    VálaszTörlés
  14. Jó írás, és találóak a fázisok is.
    Azonban nem ilyen egyszerű a dolog szerintem.

    Először is én nem hagynám ki a számításból Istent. Egyáltalán nem. Nem azt mondom, hogy dőljünk hátra, és élvezzük a finálét, de amekkora kulimászt csináltak itt nekünk néhány évezred alatt, azt rendbetenni emberfeletti erőt és bölcsességet, távollátást igényel - amivel egyedül Ő rendelkezik. Persze Isten rajtunk, élőlényeken (teremtményeken) keresztül, általunk hajtja végre a szükséges korrekciót - mindenkinek kiosztva a saját képességeinek megfelelő feladatot. Vagy szerintetek az "első felébredtet" ki ébresztette fel? Nem. Mindig is éltek olyanok itt a bolygón akik tökéletesen tisztában voltak a folyamattal, de a helyzet nem tette lehetővé az ellenállást, vagy pontosabban fogalmazva a helyretételt. A mostani hihetetlen ébredés-hullámnak oka van, ez pedig csak a kozmikus ciklikusság ismeretében érthető meg. Azoknak az élő törvényszerűségeknek a tudatában, mely maga Isten élő világegyeteme. És mivel a jelenleg uralkodó elit ÉLETELLENES, ezért törvényszerű a bukása. Idő vonatkozásában ez úgy fest, hogy nekik sürgős a dolog, nekünk nem.

    A másik amit még hozzáfűzök az íráshoz, hogy sokan már az első egy-két fázis alatt elkezdik a környezetük ébresztését, aminek számtalan veszélye van. Pl. amikor dühből értetnek meg másokkal összefüggéseket (pl. "zsidókat a Dunába!"), akkor az adott illető kihagyhatja az előző fázisokat, ezáltal pont a hálózat tervét viszi át gyakorlatba. Ezért siettetik a dolgot, ezért nincs itt békés ébredezés egyenlőre, mert sokakra hirtelen tört rá a felismerés, ennek pedig az is az oka, hogy globálék igyekeznek a folyamat élére állni. Lásd. a véres összecsapásokat, tüntetéseket, stb. Ezek megléte nekik lételemük. Sajnos nem minden "ébresztő" tart a 7. fázisban, miközben veszettül dolgozik a társain, megannyi visszautasítást, elfordulást kapva - ez saját tapasztalat... :)
    És szerintem - mivel nem vagyunk egyformák - sokunkon többször is átfut egy-egy fázis ismét. A düh és depresszió visszatérő elem lehet egy-egy új ismeret birtokában. Arra kell ilyenkor ügyelni, hogy ez a düh cselekvőképes energiává menjen át, de ne mások kárára - pl. ilyenkor kell felásni a kertet! :))

    Igazából engem leginkább a cikkben megkezdett gondolatmenet folytatása érdekelne, bár ez talán teljesen egyénfüggő. Amúgy gratulálok Bukovinai! :)

    TT

    VálaszTörlés
  15. Ez talán egyeseknek fájni fog, de azért leírom:

    Nyolcadik fázis: már nem pusztán nemzetben gondolkodsz, hanem a teljes emberiség összefogásában. Már nem a mesterségesen meghúzott, és állandó konfliktusokat okozó országhatárokon belül gondolkodol, hanem az élet védelmén - legyen az bármilyen formájú, fajú, nemzetiségű. Ebben a fázisban már képes vagy felülről vizsgálni a kék-zöld bolygót, amin élünk, és rájössz, hogy egy olyan hatalmas bölcsesség részei vagyunk, melyet talán sosem fogunk felfogni igazán. Ez a felismerés hat a mindennapi cselekedeteidre is, itt már nem ellenállsz, hanem elkezded végre használni az elit által kiírtani próbált képességeidet. Elkezdesz végre élni.

    TT

    "Hisz mindenki úton van"
    /Koré/

    VálaszTörlés
  16. Más és más megközelítések, úgy is írhatnám jobbnál jobb gondolatok, amiket leírtatok az írás kapcsán, de saját meglátásom szerint valahol Mózesé áll legközelebb a valósághoz.

    A nulladiknak nevezett fázis után a sorrendiség váltakozhat, ki hogy éli ezt meg, vagy ahogy előttem írták, egy fázist többször is megélhet az ember, új információk birtokában újraértékelhet.

    De a lényeget Mózes írta le azzal, hogy egyenes arányban lesz a felébredettek száma a helyzet súlyosságával.
    Minél keserűbb sorsa lesz ebben az országban élőknek, annál több ember kényszerül rá, hogy átgondolja, átértékelje a világképét. Ebből a két legszélsőségesebb embertípus az öngyilkos, és a dolgokat, történéseket valóbán (át)látó ember.
    A kettő közt rengeteg stáció létezik.

    Fejemben motoszkál egy másik kérdés is. Mi van akkor, ha a felébredettek száma elér egy kritikus határt? Vajon cselekvőképesség is követni fogja, vagy csak tudatában lesz annak, hogy miért kell a vágóhídra mennie???

    TT

    Szépen hangzik a 8. fázisod, de nekem túl utópisztikusnak tűnik.
    Azt is lehetne mondani, hogy az előző 7-ből automatikusan kikövetkezik az, amit te 8. fázisként megfogalmaztál, de szerintem nem fog.

    Sajnálom, hogy ezt kell írnom, de nem hiszek a világbékében. Az emberiség erre alkalmatlan. Egyszerűen nem tud az ember csak önzetlen lenni, képtelen rá. Lehet kutatni az okait, gének, felsőbb erők... hívja ki annak, aminek akarja, de az ember tökéletlen, és mint ilyen, nem létezhet egy tökéletes világban, nem teremthet ilyet.

    VálaszTörlés
  17. @Bukovinai

    Gratulálok! Egy kicsit „tudományos” a pszichológiai sorrend általánosítása. Szerintem nem rosszak ezek a fázisok, csak az emberek nagyon – nagyon mások. Nem mindenki megy át minden fázison, vannak, akik többször is benne vannak ugyanabban a fázisban, stb.
    A pszichológusokkal vigyázni kell, mert ezt a szakmát az elit már az elindulásakor a hatókörébe vonta. Persze, tisztelet a kivételnek.
    Van egy fontos dolog, ami az egész fázissort kenterbe veri, sajnos. Amikor először olvastam az elitről, azt mondtam magamban, hogy igen, ez az. Voltaképp mindig is tudtam. Mindenki tudja valahol a tudatalattiban. Azért tudjuk, mert az igazságot senkiből nem lehet kitörölni.
    Legfeljebb nem vallja be magának.
    Más. Nem mindenki lesz dühös. Én sem voltam, csak letaglózott, egy kis időre. Aztán megértettem lassan, hogy ha már egyszer az ember elbukott a dolognak végig kell mennie. Le kell játszódnia. Ennek oka, hogy a teremtésnek megvannak a megkerülhetetlen törvényei. Azóta csak szomorú vagyok, ha látom a tájékozatlan és védtelen embereket. Az elitre még csak nem is haragudtam soha. Ma már hálás vagyok Nekik, hogy az őrület poharát helyettem is kiürítik. Tulajdonképpen meggyorsítják a folyamatot.
    Ez az egész az őskor lehanyatlásával indult gondolkodásnak (logikának) a végterméke.
    Az elit semmi mást nem tett, mint levonta a végső következtetést. A csőcselékké züllött emberiség, csak diktatórikusan kormányozható. Ez, igaz! Kár, tagadni. Nyilvánvaló, hogy Ők, önmagukat tartják erre alkalmasnak. Egyébként le a kalappal a zsenialitásuk előtt.
    Fontos számomra, hogy a nem vonom ki magam az okozók közül. Mindenki felelős a kialakult helyzetért, még ha különböző mértékben is. Én is! Jó ideje persze tudatosan próbálok tisztán élni, hogy ezzel is segítsek.
    Istent nem lehet kihagyni, főleg mivel a Tőle való elfordulás a baj alapvető oka.

    Misi

    VálaszTörlés
  18. Misi : Hát még ha tudnád, hogy hogy született meg ez az írás. El se hinnéd! :)

    Isten útjai kifürkészhetetlenek.

    Köszönöm a kedves szavaitokat, bár az érdem nem az enyém! Én csak megcsináltam "amit meg kellett csinálnom". Ennyi.

    Egyébként az Ébresztéses módszerben nem én hiszek. Egy belső hang mondja bennem, hogy nekem ezzel kell foglalkoznom. Ez nem hit kérdése, hanem érzem, hogy nekem ez a dolgom.
    Mondhatnám azt is, hogy mintha egy felsőbb utasítás lenne. És nekem végre kell hajtanom. Bárki akármit is mond.
    Ki fogom fundálni, hogy embereket hogyan lehet a leghatékonyabban ébreszteni...Ha kell még száz könyvet kiolvasok hozzá...

    bukovinai.

    VálaszTörlés
  19. Szia Bukó!

    Elhiszem. Ismerem én is ezeket az utakat, és nagyon örülök, hogy ezt leírtad. Csodálatos Ő, ahogy vezeti azt, aki figyel Rá.
    Lehet, hogy a "belső hang" jól mondja. De!
    Kérlek gondolkozz el rajta, hogy az elitről beszélni csak a kezdet. Nem lehet, hogy aztán másfelé kell vinni a fonalat?
    Most sokat dolgoztam, és úgyis folytatni akarom a hozzászólást az írásodhoz, majd abban kifejtem.
    Misi

    VálaszTörlés
  20. Kraft a világbéke elérése nem lehetetlen feladat. "Mindössze" mindannyiunknak be kellene tartania azt az egyetlen EGY törvényt, ami nem mellesleg a mindenség leghatalmasabb erője is egyben. Hidd el az Öreg jól tudja ezt. Próbáld ki kicsiben: egy feldühített emberhez szeretettel közelíts. Ne csitítsd, ne ingereld, csak úgy egyszerűen szeretettel, segítséggel közeledj, és láss csodát! :) Az esetek nagy részében a "páciens" kapásból megenyhül, megnyugszik, talán még egy sörre is meghív... :)
    És ahogy kicsiben, úgy nagyban is működnie kell.

    A világban jelenlévő sok-sok érdekellentét a nekünk felállított virtuális világkép miatt erősödött meg ennyire. Persze hogy sokan még (illetve megint) szinte állatias szinten élnek, de ez mind mind egyéni út, nehéz megváltoztatni. Azonban ha Te meg mondjuk én szeretetteljesen próbálunk élni a világban, akkor pont kettővel többen vagyunk annál mintha nem így tennénk. Kezdetnek ajánlom a "ne ítélkezz" tanítást - én magamon nagyon meglepődtem, amikor tudatosan figyeltem rá, hányszor ítélkezem mások felett. Elismerem egyáltalán nem könnyű feladat, szinte egyikünk sem így "szocializálódott", de a lélek emlékszik, ráadásul ez - mint az ébresztés is - generátorként működik...mint a tóba dobott kavics által keltett hullámok. Ha bedobsz mégegyet és mégegyet, egyre több hullám keletkezik, ráadásul egyre szebb lesz a forma! :)
    Remélem érted, hogy ez nem valami ezoterikus baromság. (na tessék már megint ítélkezek! :)

    TT

    VálaszTörlés
  21. TT természetesen értem az írásod lényegét, sőt ki is próbáltam már és tudom, hogy működik, csak valószínűleg az evilági, nyugati szocializálódásom miatt nem tudom elképzelni mindezt globális méretekben.

    A világunk velejéig romlott, úgy, ahogy van. Ezt tudomásul veszem, és elfogadom. Értem a te általad megfogalmazott világbéke fogalmát is.
    Amit nem tudok felfogni, az az, hogy ebből a fertőből hogy lesz világosság?

    A számítógépeken ezt egy merevlemez formázással és újratelepítéssel szokták megoldani, tudod mikor a Windows-od már nagyon nem azt csinálja, amire hivatott.

    Az emberekből hogy ölöd ki mindazt, ami ilyenné tette a világot, mint amilyen most?
    A Rotschild féle emberek nem dühösek, mint azt ahogy a példádban említed, nekik egész más problémájuk van. Feléjük nem érdemes szeretettel közeledni, mert annál nagyobbat rúgnak beléd.
    Remélem te is érted az én aggodalmaimat.

    Szóval nem tudtál meggyőzni a világbéke elérhetőségéről, persze lehet a hiba az én készülékemben van :)

    Kraft

    VálaszTörlés
  22. "Az emberekből hogy ölöd ki mindazt, ami ilyenné tette a világot, mint amilyen most?"

    Kraft, önszabályzó rendszerben élünk.
    Képzelj el egy bolygóméretű újra-boot-olást...

    TT

    VálaszTörlés
  23. Misi! Szerintem én értem, hogy mire gondolsz!

    Az "elit"-nek is megvan a maga szerepe a történetben. A "terv" részei ők is. Valóban nem velük kell foglalkozni. (De azért nem árt körülhatárolni őket)

    Jézus azt mondta, hogy a földön egy fűszál se hajolhat meg a teremtő akarata nélkül. Márpedig az "elit" vígan munkálkodik. Ők is a terv részei (ezek szerint).

    Ettől függetlenül ahogy ők "teszik a dolguk" úgy nekem is kell tennem az enyém.

    Szerintem ebben nincs nézet különbség közöttünk. Mózessel is egyet értek,hogy "minél rosszabb annál jobb". De ettől még nekem azt kell csinálnom amit nekem "terveztek". Így járulok hozzá az egészhez.

    Üdv!

    bukovinai.

    VálaszTörlés
  24. @Bukovinai!

    Egyetértünk. Nagyra is tartom kitartó munkádat. Tényleg példamutató. Egyébként én is teszem. Amikor véleményt nyilvánítok, vagy válaszolok valakinek. Ha érdeklődést tapasztalok, folytatom.
    Az én kérdésem az, az, hogy mi van ha „felébredt” valaki. Mit tehet. Lehet, hogy itt nem értünk egyet?
    Szerintem: vegyünk egy embert, aki tisztában van a dolgok állásával. Családja, munkahelye van. Sok mindent tehet. Például, kidobja a televíziót és olvasnak megfelelő témájú könyveket.
    Beszélgetnek, játszanak, megfelelő rendezvényre járnak. Nyaralásuk idején is figyelembe veszik a hazait. Hazai termelőtől vásárolnak, hazai szolgáltatók vesznek igénybe, ha tehetik.
    Igyekeznek elkerülni az elit csapdáit (hitel, bankkártya stb.) Mindezek még mennek egy darabig. De csak egy darabig!!!
    Ha élelmiszer biztonsági okokból betiltják a háztáji növénytermesztést, állattartást, dől egy része. Rég el van döntve!
    Ha bevezetik a chippet és meg akarják tartani a munkahelyet, dől egy része. Rég el van döntve!
    Ha valaki un. energiatakarékos házat mondhat a magáénak, megszabadult a rendszertől.?
    Nem, mert meg fogják adóztatni. Egy részről már most is lehetne, hiszen a Föld mélyének kincsei az államot illetik. Ez csak szabályozási kérdés.
    Barroso nemrég mondta ki a halálos ítéletet a mikro- és kisvállalkozásokra. 2014-től a mezőgazdasági támogatások – Franciaországban ez a gazdák bevételének akár 98 %át is jelenti -, nagy mértékben csökkentésre kerülnek.
    A végén kiderül majd, hogy élhetőségi szempontból a nagyváros lesz a favorit (munkahely, ellátás stb.).
    Ezért mondom, az „ébredésekkel” már elkéstünk. Ennek ellenére természetesen tenni kell!
    Viszont a kérdést az alapvető okra kell visszavezetni, és gyakorlatilag Isten felé kell terelgetni az embereket. Az üdvösség fontosabb az életnél! Azt az elit nem veheti el, csak az életünket.
    A renitenseket el fogják vinni táborokba, vagy bűnözőkkel likvidáltatják.
    Misi

    VálaszTörlés
  25. Misi :

    Ez a "szint" szerintem már itt a blogon is többeknek meghaladja a felfogóképességét :-)

    Elég lesz egyelőre, ha azt csinálják amit mondtál : Favorizálják a hazait, olvasnak a TV helyett, keresik a hagyományokat, stb. És persze szép lassan elkezdenek vissza fordulni a teremtőjük felé. De akit 20-30-40 évig materialista hazugságokkal etettek az nem biztos, hogy egy perc alatt rátalál Istenre.
    (Én több mint 20 éve "tértem meg"...és nekem a székely őseim is mind hívők voltak - úgyhogy nekem valamivel könnyebb volt a dolgom)

    Valójában Isten a bajokat az ember fejére éppen azért ereszti, mert az emberek csak ilyen helyzetben tudnak Isten felé visszafordulni. aki kényelemben, nyugalomban és jólétben éldegél az lesz@rja a teremtőt. annak elég a materialista világkép és a hazugságok.

    Az egész Sátáni ügyeskedés azért van engedélyezve, hogy a végén aki csak tud - minél többen - őszintén újra a teremtő felé forduljanak.

    Erről szól a Védák, a Korán az Ó és az Új-szövetség is. Vagyis ezt már ezer évekkel ezelőtt is így gondolták és le is írták. És ma sincs ez másként.

    Egy bácsi Indiában kb 70 éve nem iszik és nem eszik semmit. (Mikor 40 éve nem evett már akkor is foglalkoztak vele) a tudomány nem igen képes mit lépni a dologra. Nem értik, hogy ez hogy működik :)

    Olyan embert én magam is ismerek, aki 10 napig nem evett és nem ivott, ami szintén a "lehetetlen" kategóriájába tartozik legalábbis a tudományos ismeretek szerint.

    Ebből is látszik, hogy az új-vallás a tudomány amiben mindenki hisz elég gyenge lábakon áll...

    Az ébresztés valódi értelme, hogy az emberek újra Isten felé forduljanak. Tisztába tegyék magukat és tisztán vegyék a tiszta adást ami onnan jön. De mondom. Ez már egy másik fázis. Egyelőre itt még nem tartunk....

    Ilyeneket meg se merek itt (meg máshol se) említeni, mert HIT gyülis leszek :-)

    bukovinai

    VálaszTörlés
  26. @Bukó!

    YES!
    Aki többet kapott, több a felelőssége is!
    Tegyük a dógunkat!
    Misi

    VálaszTörlés
  27. Misi :

    e mail címem bukovinai kukac gmail com
    Ha küldesz egy levelet küldök neked egy kis gondolatsort. Ide nem írom be, mert még elküldenek a templomba a többiek :-)

    bukovinai.

    VálaszTörlés
  28. Bukovinai,

    jöhet ide is a gondolatsor, aki nem érti, az majd átugorja. Templomba járni meg nem szégyen, bár a magam részéről a papokkal kissé hadilábon állok...

    VálaszTörlés
  29. Rendben. Ez itt most egy magánvélemény lesz. Nem a tuti és végső igazság (hisz az Istennél van)

    Én úgy gondolom, hogy a teremtés célja a szeretet energia kifejezésének a lehetősége. Pont.

    Ugyanis, ha minden egy, ha semmi nem különbözik önmagától, akkor nincs kit vagy mit szeretni. Minden én vagyok, csak magamat szerethetem.

    A teremtő a teremtést azért végezte el, mert így ki tudja fejezni a szeretetét. Szeretetét a világra és minden benne élő teremtményre. Szereti amit teremtett.(Azért is teremtette, hogy szerethesse) Azért kell a dualitás, hogy a szeretetet ki lehessen egyáltalán fejezni.

    A szeretet egy titokzatos energia. nem tudjuk, hogy honnan jön, miből táplálkozik. Amikor valaki önfeláldozó az csak a szeretet által képes ezt megtenni. Lemond a saját igényeiről azok részére akit szeret.

    Én úgy gondolom, hogy ez a titokzatos energia élteti a teremtett világot. Ez az energia biztosítja, hogy táguljon az univerzum, hogy a tejút közepén csillagok keletkezzenek, hogy a nap süthessen, stb.

    Ez az energia a szeretet ami éltet.

    bukovinai.

    VálaszTörlés
  30. Az emberi teremtmény egy különleges példány. Ugyanis az állatok vagy a növények nem képesek az önfeláldozásra a szeretet legmagasabb fajtájának a kimutatására. Ez az önfeláldozó szeretet egyébként már a szkíta ábrázolásoknál is szerepel, mikor a madár a vérével a farkast (vagyis az ellenségét) táplálja.

    Röviden fogok írni, különben regény lenne belőle.

    Jézus egy kiemelkedő teremtmény volt, aki az önfeláldozás magasiskoláját mutatta meg nekünk.
    (Lényegtelen - szerintem - hogy hogyan fogant és hogy testében feltámadott-e)
    Követői közül én szent Lászlót emelném ki (de még nagyon sokat ki lehetne) Mert a Szent László gimnázium utcájában lakom nem messze a szent László tértől ahol a Szent László templom van és a Szent László szobor.

    Szent László papnak készült, de úgy alakult, hogy királlyá kellett lennie. Nem nagyon akart király lenni, mivel Isten felé akart fordulni, de a körülmények nem ezt hozták. Úgy tudom - bár ennek nem néztem utána - hogy nem is volt vesztes csatája. Két méter magas volt és az ábrázolás alapján egy nagyon férfias "gyönyörű" ember volt (sok nő álma) egy igazi lovag. Ám ő cölibátust fogadott, mivel a szexualitás helyett egy felsőbb szintű szeretetre vágyott, a teremtő szeretetére. Isten Igaz és hű szolgája volt haláláig.

    (Ahogyan a Pálosok is magas termetű szép szál emberek voltak, akik szintén szüziességi fogadalmat tettek és cölibátusban éltek)

    Ma egy degenerált materialista szexista el sem tudja képzelni, hogy ez hogy lehetséges és ezt hogy valósították meg. Mert : Mi lehet jobb még a szexnél is ?

    Istennel való egyesülés.

    Ettől a ma embere olyan messze van, hogy csak na.

    Ő volt sok nagy királyunk példaképe. (Hisz ősapja volt mindegyiknek a vérvonal miatt)

    A lényeg, hogy fel kellene ismernünk a szeretet energiájában lévő lehetőségeket, mert azok tényleg csodákra képesek. És a teremtő felé sugárzott szeretet energia többszörösen fog visszatükröződni.

    VálaszTörlés
  31. Ezt kellene felfognia az embereknek. És akkor egy teljesen más világban találnánk magunkat.

    De fontos a szeretet energia amit egymás felé sugárzunk az is. Nem csak amit a teremtő felé sugárzunk, hanem az is amit egymás felé. A szeretet egy nagyon erőteljes hatás. Képes emberek beállítottságát, egész világ felfogását is megváltoztatni.A szeretet képes emberek életét teljesen megváltoztatni.

    Ugyanis ez élteti az univerzumot. Ha használjuk - mert erre is lettünk teremtve, hisz az ember csak egy eszköz - akkor csodák történhetnek. Ha meg hagyjuk elsorvadni, akkor borzalmak jönnek.

    A Sátáni erő minden igyekezete abban áll, hogy ezt a szeretet energiát elnyomja (félelemmel, hazugságokkal, egymás közötti ellentétek szításával, stb) Az egyik védekezés, ha megértjük a teremtés és a világ és az ember létezésének a célját és akkor ezek a manőverek nem tudják elérni a céljukat. Valaki más iránt érzett gyűlölet vagy harag csupán azt jelenti, hogy nem értjük még teljesen a teremtőnket. Nem értjük a célt. A szeretet viszont azt is jelenti, hogy ha valaki igazságtalanul cselekszik az ellen felemeljük a szavunk. még akkor is, ha úgy tűnik, hogy semmi esélyünk. Ha Isten szeretetét bírjuk, bajunk nem eshet.. A halál nem baj. hisz senki nem él örökké. A baj az, ha félelmünkben elmulasztjuk megtenni amit tennünk kell. Ez nem könnyű és mindennapos munka. De a teremtő szeretet energiája segít minket.

    vége a misének, lehet "hazamenni".

    Ámen :-)

    bukovinai.

    VálaszTörlés
  32. @Bukó!

    Kár lett volna nem feltenni!

    Misi

    VálaszTörlés
  33. bukovinai!

    Téged megszállt a "Szent szellem" ez már biztos...:D:D:D:D jééheehááhááháááá

    VálaszTörlés
  34. Boldog vagyok, hogy olvashattam ezeket a sorokat.
    Megerősít abban amit én is vallok, hogy a szeretet pozitív energiát teremt. A pozitív gondolatok pedig további pozitív hullámokat keltenek.

    VálaszTörlés
  35. Misi írta: "Az üdvösség fontosabb az életnél! "

    Az üdvösség maga az Élet - folytatása egy magasabb szinten. Így helyes a mondat:
    Az üdvösség fontosabb a gyarló emberi testnél.
    Szerintem.

    Bukovinai írta: "hisz senki nem él örökké." Dehogynem. Mindenki úgy lett teremtve, hisz mindenki Isten része. Ez ugyanolyan mint az anyag-, és energiamegmaradás törvénye. Az élet is örök.
    Isten = Élet
    Isten = Abszolút igazság
    Isten = Óceán, Ember = Vízcsepp az Óceánban. A vízcsepp önmagában is egy Óceán, hisz azonos vele. Az Vízcsepp célja: visszajutni az Óceánba.

    Amúgy nagyon szépen fogalmaztad meg a szeretet "törvényét". Ha ezt az egyet betartaná mindenki, nem lenne szükség más törvényekre. A hit és a szeretet kombinációja a leghatalmasabb erő a viláegyetemben, mert ha egy ember eléri ezt a szintet (kezdve önmaga teljes letisztításával), akkor Isten rajta keresztül tud a leghatékonyabban munkálkodni, folytatni a teremtést, mely sosem áll le.

    (nem biztos, hogy így reggelre való mélységű gondolatok ezek, bocs! :)

    TT

    VálaszTörlés
  36. ""hisz senki nem él örökké." Dehogynem. Mindenki úgy lett teremtve, hisz mindenki Isten része."

    Azért isw fontos, hogy megváltoztassuk az eddig ránkerőltetett materialista életszemléletünket, mert rá kell ébredjünk az emberi élet alaptételére:
    "Én egy lélek vagyok, akinek jelenleg van teste".
    (és nem fordítva)

    TT

    VálaszTörlés
  37. Mantis : Amit leírtam az csak egy elmélet. A gyakorlatba átültetni ezt nem olyan egyszerű. Én nagyjából tudom, hogy mi a helyes, mi a jó, hogy kéne dolgokat tenni, de gyakran mégse azt teszem.... Hogy miért ? Mert gyarló vagyok. Nem vagyok tökéletes. Mint ahogy egyikünk sem az...

    bukovinai.

    VálaszTörlés
  38. @TT!

    Fogalomzavar:
    Élet=földi élet. Senki sem él örökké!
    Amiről Te beszélsz, azt úgy hívják, hogy lét. Az örök. Az élet a létnek egy kis része, de üdvszerző része. Oda túl nem lehet változtatni. Istennek mi nem úgy vagyunk része, mint a csepp az óceánnak. Nem belőlünk "tevődik" össze.
    Misi

    VálaszTörlés
  39. Nah ne mondjátok, hogy nektek nem hiányzik. Azok a régi szép idők XDDD

    http://www.youtube.com/watch?v=7bly8x0O3fY&feature=related

    VálaszTörlés
  40. Kedves Misi, másképp látjuk a dolgokat. Nem baj ez. Mindenki másfelöl közelít, de ugyanoda tartunk. :)

    Szerintem az Élet nem korlátozódik le pusztán egy bolygóra a térben és időben végtelen világegyetemben. Ezt hinni eléggé naív, sőt beképzelt, egoista dolog. Eleve az Isten neve is az, hogy Él.
    "Él a magyarok Istene". Közel-keleti kultúrákban Él, Élo, Élohim, stb. az Isten neve. Tehát Él. Élet, Lét, Isten, Természet, Világegyetem, ezek azonos fogalmak az én értelmezésemben, melynek minden élőlény a része. Én így látom.

    TT

    VálaszTörlés
  41. TT: Egy apró észrevétel : Az Isten nálam a teremtő ami nem lehet azonos a teremtménnyel (vagyis a teremtett világgal)

    Tehát Isten nem egyenlő a természettel és a világegyetemmel, mert azok teremtett dolgok. Isten örökké való, tehát teremteni se kellett, ő volt az aki teremtett. De a teremtő önmagát nem teremtheti meg ez logikai bukfenc.

    Az, hogy mindent átjár isten teremtő energiája az nem azt jelenti, hogy a teremtő egyenlő a teremtményeivel.

    Szerintem.

    bukovinai.

    VálaszTörlés
  42. Az mond-e Nektek valamit, hogy Isten a saját képmására teremtett... ?
    És az, hogy "Én és az Atya egyek vagyunk." ?

    Számomra az Isten-Ember azonosság nem kérdés. Nem egyenlőt írtam, hanem azonosat. Az ember is megvan áldva végtelen teremtő és végtelen pusztító erővel, "csak" a léptékben van "némi" különbség. A saját kis mikrovilágodban Te is teremtőként működsz - ennek felismerését gátolják hihetetlen nagy igyekezettel a bolygó jelenlegi urai.

    TT

    VálaszTörlés
  43. @TT!

    Nem említettem egyetlen marslakót sem TT!
    Ha vannak. Akkor, amit írtam rájuk is vonatkozik.
    Nekem Isten.
    Amit felsoroltál egyáltalán nem azonos fogalmak, mert akkor nem lenne rájuk külön szavunk.
    Isten nevét nem ismerjük. Az Él egy ugyanolyan jelentésű szó, mint a magyar Isten megjelölés.
    A magyaroknak nincs külön istenük. Vagy ha van, akkor én nem vagyok magyar.
    Misi
    UI.: Aki a végtelent keresi az a számhoz jut.
    Isten kimeríthetetlen.

    VálaszTörlés
  44. Tisztázzunk valamit. Ha Ti egy felhők között csücsülő kaporszakállú öreget kerestek - magatokon kívül - akkor valamit nagyon nem értettetek meg az Evangéliumból.
    Talán egy idézet rávilágít:

    "Ha azt mondják, akik előttetek járnak: "íme, a királyság az égben van", akkor a madarak meg fognak előzni titeket az égben. Ha azt mondják
    nektek, hogy a tengerben van, akkor a halak meg fognak előzni titeket. Ám a királyság bennetek és kívületek van. Ha megismeritek magatokat, akkor megismertettek, és fölismeritek, hogy az élő Atyának a fiai vagytok. De ha nem
    ismeritek meg magatokat, akkor szegénységben lesztek, és ti magatok lesztek a
    szegénység."

    Tehát bennetek és kívületek. Erről beszéltem én is.

    TT

    VálaszTörlés