Az emberek megváltoztatják külsejüket. Lehetetlen lesz a nőket a férfiaktól megkülönböztetni az arcátlan öltözködés és a haj divatja miatt. Ezek az emberek kegyetlenek lesznek, mint a vadállatok az Antikrisztus fellépése után, akinek kísértéseiben alul maradnak.
A szülőket és az idősebb embereket többé nem becsülik. A szeretet el fog tűnni. A keresztény pásztorok, püspökök és papok tehetetlen emberek lesznek, képtelenek arra, hogy a helyes utat a helytelentől megkülönböztessék.
Abban a korban meg fognak változni a keresztények erkölcsi szokásai és hagyományai. Az emberek nem ismerik többé a szerénységet. Ehelyett a tobzódás, dorbézolás és a bírvágy fog uralkodni.
Abban a korban az emberek a dőzsölés és a nagy bűntettek túlburjánzása miatt el fogják veszíteni a Szentlélek kegyelmét, amit a keresztségben kaptak. Nem lesz többé lelkiismeret-furdalásuk sem...
A templomoknak nem lesznek többé jámbor pásztoraik, akik félik Istent. Jaj azoknak a keresztényeknek, akik abban a korban fognak a földön élni! El fogják veszíteni a hitet, mert nem lesz többé, aki meggyújtsa nekik az igazság fényét.
A kevés hűséges elhatárolja magát a világtól és szent menedékhelyekre fognak összegyűlni, hogy lelki szenvedéseiket enyhítsék. De mindenütt csak nehézségekbe ütköznek.
Mindez abból származik, hogy az Antikrisztus akar mindenek fölött úr lenni az egész univerzum mestereként. Csodákat fog művelni, és valószerűtlen jeleket végbevinni.
Amikor az emberek eljutnak ide, ezek a szegények (vagyis a gőgjükben elvakultak) életüket kényelemben töltik anélkül, hogy tudnák, hogy ez a sátán álnoksága. Ez lelkiismeretüket annyira eltölti a nagyzolással, hogy letérnek a helyes útról. Sőt addig viszi őket a sátán, hogy elveszítik hitüket a Szentháromság egy Istenben, sőt magát az Istenbe vetett hitet is elveszítik.
Akkor a végtelenül jó Isten látni fogja ezt az elpártolást. A hűségesek kis csapata iránti szeretetből, akiket meg fog menteni, megrövidíti majd azokat a napokat, mert az ellenség még a kiválasztottakat is szeretné megkísérteni és félrevezetni, ha lehetősége lenne rá.
Akkor nyomban megjelenik a büntető kard és a bűnre csábítót kíséretével együtt a mélységbe taszítják.
Mindössze annyit fűznék hozzá, ha én isten lennék, nem hiszem, hogy számomra tetsző dolog lenne, ha valaki azért önmegtartóztató és erkölcsös mert tőlem fél. Nemrégiben láttam egy riportot egy hegyi román, hegyvidéki kisfaluban, ahol bolt sincs, hogy az emberek szatyrokba rakják a kenyér pénzüket és kiakasszák a kerítésre. A kenyérszállító pedig amikor arra jár, mindenkinek a pénzének megfelelő kenyeret tesz a szatyrába. A riporter hitetlenkedve kérdezett, egy öregembert, hogy létezhet, hogy még soha senkinek sem lopták el a pénzét. Az öreg annyit mondott, hogy "itt még Isten félő emberek laknak". Tehát a dolog működik, de bennem akkor is akaratlanul ellentetszést váltott ki. Mert nem azt mondta, hogy nem szép,jó, stb. dolog ellopni más pénzét, hanem azért nem tennék, mert félnek Isten haragjától.De hát úgy látszik, ezt már rég kitalálták több ezer évvel ezelőtt, hogy amennyiben az ember nem fél a tetteinek következményeitől, akkor kontroll nélkül cselekszik.Á.
VálaszTörlésIstenfélelem nem azt jelenti, hogy az Isten haragjától fél az ember, hanem hogy szeretetből nem akarja Őt bántani. Attól fél, hogy megbántja Őt.
TörlésÍgy van Árpi, az utolsó mondatodban te magad válaszolsz. A pokoltól való félelem, a "modern" átlagember esetében gyakran az első lépés a szellemi fejlődés útján. Igaz, sokan nem igen jutnak tovább az első lépésnél, de ez is jobb, mint semmi. Ha például, a pokoltól való félelem miatt valamennyi önkontrollt szerzünk az ösztöneink felett és valamennyire betartunk "erkölcsi szabályokat", ez könnyebbé teszi azt a szellemi/lelki fejlődést, ami nem a félelemtől függ.
VálaszTörlésmm