2011. március 30., szerda

Teremtés másképp, avagy játék a szavakkal


Egyik nap egy kedves játékra hívtak el engem, mely egyre inkább befészkelte magát gondolataimba.Addig addig tódultak a hangok, míg végül billentyűt ragadtam, hogy ezeket a belső hangokat egy virtuális papírra vessem. Íme az eredmény.

Már régóta tudom, mennyire tisztán képes teremteni az ember, és mindig nagy hálával tölt el ez az érzés… Ezt egy csodálatos ajándéknak, egyben örökségnek érzem, amit a Teremtő Istentől kaptunk. Ez az örökség emlékeztet bennünket származásunkra, földi hivatásunkra, égi képességeinkre, és segít minket visszavezetni a Fény felé, ha esetleg eltévedtünk a hosszú, árnyakkal teli úton.

De miként is képes teremteni az ember? Szavakkal, érzésekkel, gondolatokkal, tettekkel… Mindenki képes teremteni, de a emberek közül ma csak kevesen veszik észre, mekkora felelősség is ez. Ha nem használjuk ezt az égi ajándékot, az ugyanakkora vétek, mint ha rosszul használjuk. Figyeljünk hát oda jobban önmagunkra, egymásra, a környezetünkre, minden élőre és élettelenre, mert csak így érthetjük meg a Teremtőnk szándékát, és vehetjük észre minden egyes pillanatunkban felénk nyújtott segítő kezét.

Játékot ígértem, íme a TEREMTŐ szavunkban rejlő üzenet megfejtése, az én személyes olvasatomban. Figyelmen kívül hagytam a nyelvészeti axiómákat, csak a józan paraszti eszemre, és a szívem hangjaira hagyatkoztam, mikor az alábbiakat leírtam.

TER/EM/TŐ

Alapszó a TER (tér). Most fantáziánkat szabadjára engedve, egy érdekes játék gyanánt nézzük meg a többi szót és írjuk le jelentését, amit a T és R hangjainkból képezni tudunk, hiszen a régi magyar írásban sem használtak magánhangzókat:

TAR – Kopasz (fej), üres (pl. mező). A tar mezőt, földTERületet meg lehet művelni, be lehet vetni, tehát rendelkezésre áll egy tér, ahol élelmet TERmelhetünk.

A fejünk egy részét TARkónak nevezzük, ahol már nincs hajunk – itt is azt látjuk, hogy egy teljesen „üres” TERületről beszélünk.

TARló szavunkat is érdemes itt megemlíteni, aminek a jelentése az aratás utáni földterületre utal (amiben még megtalálhatóak a növényi szárak, TORzsák). Ez is szorosan kapcsolódik a TERmeléshez, ami a teremtés (az élet fenntartásának, folyamatos megújításának lehetőségét rejti magában.) Életem párja viccesen hozzátette, hogy ez a szavunk egy kopasz lovat is jelenthetne, de én ezt a lehetőséget elvetettem.

TARka szavunk jelentése színes, változatos szintén a teremtés sokszínűségére utalhat.

TÁR – Tárolásra alkalmas hely, tehát ismét egy olyan TERület, ahova lehetőségünk van eltenni, tárolni valamit. Tárolni azt szoktuk, amit később szeretnénk felhasználni, pl. a megTERmelt gabonát, vagy a termeléshez szükséges eszközöket. De tárolhatunk bármi más eszközt is, amivel később valamit alkotni akarunk, tehát valami új dolgot szeretnénk teremteni. Ezért is lenne fontos, hogy „megszabaduljunk” mindentől, amire már nincs szükségünk - és itt most nem a szemetelésre gondolok - akár lelki síkokon is, és utána már mindig csak az értékeset tároljuk el magunkban (vagy ha ügyesek vagyunk, akkor a korábban értéktelenből teremthetünk számunkra értékeset is!), csak így élhetünk boldog emberként.

Aki „kitár”pl. egy ajtót, vagy aki „széttárja” kezeit, az ( jó esetben szeretettel ) magához enged valakit, aki pedig kiTÁRulkozik, az megmutatja belső, talán legféltettebb lelki kincseit, teljesen bízik a másikban. Mindegyik jelentésben ott rejlik a bizalom, és legértékesebb „belső tartalmunk” megismertetése másokkal, hogy azok a mi tárunkban lévő tudással, érzésekkel, gondolatokkal többé válhassanak. A teremtésnek nagyon fontos ismertetője, hogy soha nem csupán önmagunkért teremtünk, hanem mindenkiért, hiszen mindannyian egy tőről fakadunk, egységet alkotunk. Bármit is tegyünk, az hatással van minden más teremtett lényre is.

TÉR - A tér végtelenségét érezhetjük mindannyian, még ha csupán fizikai értelemben is vizsgáljuk a szó jelentését. A teremtésben rejlő lehetőség is végtelen.

Tükörszava a RÉT, ahol állatok legelhetnek, tehát szorosan kötődik az állattenyésztéshez. Az állattenyésztés pedig szerves része az emberek fennmaradásának, az Életnek ősidők óta. A Teremtő a Magyar Biblia szerint is állatokat adott az embereknek, hogy azokat megszelídítve, gondozva önmagának folyamatos táplálékot biztosíthasson a növényi táplálék mellett. Itt is megjelenik tehát a teremtés összetettsége, világos egyértelműsége.

TOR – Eszünkbe juthat róla a disznótor, illetve a halotti tor. Mindkét esetben étkezéssel társított tevékenységről beszélhetünk, így nem csoda, ha innen származhat a TORok szó, mint testrészünk, illetve a TOR(o)kos szavunk is, vagy a TORma jellegzetes fűszernövényünk. A táplálkozás alapvető feltétele a létezésünknek, fizikai testünk táplálása az életben maradásunk feltétele.

TÖR – Eltör valamit; egy régi formát megbont, megváltoztat. A pusztítva teremtés lehetősége jelenik meg ebben a szóban. Ez történt pl. az özönvíz során is, amikor is az értéktelent, a rosszat elsöpörve újat, jót teremtett a Jó Isten.

Megtöri a csendet (a hallgatásból kitör, ismét szavakba önti gondolatait, érzéseit, így indítja útjára a teremtést), törtető (mindenképpen véghezviszi, megvalósítja, amit eltervezett), törekszik valamire. Ezen szavak mindegyike szorosan kapcsolódik a teremtéshez, benne van az elszántság, a cél kitűzése, a tettek mezejére lépés.

TŐR – Úgy is ismerhetjük, mint „tőrbe csal”. A tőr szavunk régies jelentése egyfajta madárcsapda, hurok volt, amivel tehát vadat fogtak el őseink. Egy ősi életfenntartási mód, a vadászat jelenik meg ebben a szóban.

TÚR – Fogadni mernék, hogy sokunknak egyből az jut eszébe, hogy földet túr, ismét révbe értünk. Földművelés. De Túr nevű folyónk is van, a folyók vize pedig elengedhetetlenül szükséges az élethez, a termeléshez, a teremtéshez. Az élet alapja a víz.

TŰR – Ha valaki valamit eltűr, kész azt elfogadni. Az elfogadás, befogadása annak, amit kapunk, a teremtés másik (női) oldalát mutatja meg. Képesnek kell lennünk minden pillanatunkban elfogadni azt, amit az élet ad nekünk. A mi dolgunk, felelősségünk kihozni belőle a legjobbat, tanulhatunk belőle, fejlődhetünk, változhatunk, jobbá válhatunk általa.

A következő szótaggal bővítve szavunk a TEREM. Az „én terem” értelemben jelentése: a tér, ami körbe vesz engem. Ez azonban végtelen, így benne van minden, ami teremtett. A tér végtelensége tehát mindenkié, nem kisajátítható. Láthatjuk, hogy bármit is teszek, az hatással van a többi teremben élőre, illetve minden élettelen létezőre is. Itt is szembe találkozunk azzal az érzéssel, hogy minden EGY, és mindenben ott van, benne van a teremtő egység érzése.

A terem, mint egy tér egy házban, épületben, amiben elhelyezhetjük magunkat; ez ebben az értelemben már elvesztette a végtelenségét, ha a fizikai valót nézzük, azonban továbbra is ott van benne a lehetőség, egy hely, tér, ahol mozoghatok, megtehetek dolgokat, tehát teremthetek.

A gyümölcs/zöldség is terem, a termés pedig alapvető feltétele az emberi létezésnek. A termésben ott van a mag, mely egy újabb élet lehetőségét rejti, minden tudás meg van benne ahhoz, hogy újabb termést hozó növény fejlődhessen belőle.

Nézzük a TEREMTŐ szavunkat. Terem- tő – minden egy tőről fakad, terem, tehát a teremtésnek egyetlen töve van, ő a Teremtő. Annak a végtelen térnek is ő a kiindulási pontja, amelyben létezünk, a Teremtő maga is végtelen.

Végtelen szeretetével mindenkinek segítséget nyújt, bár nem mindenki él ezzel a segítséggel. Sajnos sokan fordultak el tőle, leginkább akkor, amikor önmaguktól, saját lelkiismeretüktől, szívük hangjától fordultak el. Tanuljunk meg újra szívünk által cselekedni, mert csak így válhatunk valódi értéket teremtő, boldog emberré…

Szeretettel;

Lélekgyógyász

23 megjegyzés:

  1. Csodálatos elemzés... illetve több is annál.
    A T-R tipikusan az egyik teremtő gyök, sőt így végiggondolva ez az első! :)

    A teremtő gyökökkel érdemes kissé többet foglalkozni mindenkinek akit érdekel a magyarsága, mert bámulatos rejtelmek derülhetnek ki, és rájövünk milyen csodálatos nyelvünk is van!

    Egy másik példa:

    Teremtő gyök: K-R
    Jelentésköre: Minden ami körrel, körmozgással kapcsolatos.
    Fiagyökök: K.R, G.R, GY.R

    Szóbokrok:
    KÖR: kör, köret, körül, köröm, körte, körönd
    KAR: kar, karol, karika, karom, karima
    KER: kert, keres, kerék, kerge, kering, kerül, kerület
    KOR: kor, korong, korog, kóró, korsó
    GÖR: görbe, görbít, göröngy, gördül, görcs
    GUR: gurul, gurba, guriga
    GER: gerezd, gerenda, gerely, gerinc
    GYŐR: győr (Diósgyőr, Pénzesgyőr)
    GYŰR: gyűrű, gyűrke

    Érdekes módon a K-R ősgyök még az angol nyelvben is bennemaradt: circle (C-R)

    Akit komolyabban érdekel a téma, olvasson Kiss Dénest. Vagy itt:
    http://maraczlaszlo.atw.hu/maracz_finnugor.html

    TT

    VálaszTörlés
  2. Köszi TT! :)

    Édes anyanyelvünkkel valóban másként kellene bánni, leginkább a magyar embereknek. Egy ismerősöm büszkén mesélte, hogy az unokája olyan bölcsődébe jár, ahol angolul tanítják a gyermekeket. Potom 90 ezer Ft-ért havonta. (Az anyuka nem tudom, mit tart fontosabbnak a 2 éves gyermeke nevelésénél, de biztosan nagyon hasznosan tölti el a hétköznapjait otthon.) Ha valaki olvasott már angol gyerekmondókákat, vagy hallott angol gyerekdalokat, szerintem tudja érzékelni a különbséget a magyar népdalokhoz, mondókákhoz, körjátékokhoz képest. Míg a magyar népköltészetben, gyermekdalokban, játékokban benne rejlik ősi örökségünk, jelképekkel díszítve a teremtés minden mozzanata, addig az angol mondókák igen fantáziaszegények, megragadnak egy elég egyszerű, szolid értelmi szinten.
    Nem azt mondom, hogy ne tanuljunk idegen nyelveket, (már csak azért sem, mert fontos, hogy tudjuk viszonyítani saját anyanyelvünket hozzájuk), de talán előbb illene megtanulnunk rendesen magyarul.

    VálaszTörlés
  3. Azért ez nem semmi. Ha nem a Jobbikról van szó, akkor megkukul a blog.

    Szánalmas ez.

    TT

    VálaszTörlés
  4. Ez már nekem is feltűnt TT... :) Tisztelet a kivételnek, de én azt látom, hogy a negatív hangvételű cikkek, illetve amikre lehet negatív hangvételű hozzászólásokat írni, meg egymás torkának ugrani, sokkal "kedveltebbek", mint azok, ahonnan esetleg egy kis erőt is lehetne meríteni...

    VálaszTörlés
  5. Ez az állandó kesergés tipikus magyar jellemvonássá alakult az utóbbi évszázadokban sajnos. Természetesen (illetve azzal pont ellenszegülve) megvan ennek is az oka.

    Most hallom, hogy Tarlós mester testvérlátogatásra ment Telavívba, hogy "környezetvédelmi és kultúrális kapcsolatokat erősítsen". Hmm. Nem tudom, de nekem nem igazán tetszik az amikor a saját kultúrámat leépítik, és felépítenek helyette egy teljesen életidegent. Maradj kint Pista! Ne hozz ide semmit, van nekünk épp elég már abból!

    Sajnos, ha nyitott szemmel jár a magyar ember itthon arra kell rádöbbenjen, hogy ez már rég nem a mi kultúránk. Teljesen idegen tőlünk amit ránkerőltetnek jórégóta, és persze ezért nem is érezzük túl jól magunkat benne. Nem véletlenül dobban meg az magyar ember szíve, és kezd járni a lába, amikor meghall egy ősi népzenei ritmust. És az igazi gyökereit ennek manapság már csak a határon túl találhatjuk meg. Pl. itt:
    http://www.youtube.com/watch?v=ejBLxOrdqGA

    Egy szó mint száz, azért is érezzük magunkat szarul a saját hazánkban, mert már régen nem a génjeinkben őrzött kultúrközegben kell élnünk.
    Hát csoda ha sírva vígad a magyar?

    Na mégegyet! :)
    http://www.youtube.com/watch?v=mYP7R5tyu7o&feature=related

    És nehogy azt higyje valaki, hogy a moldáv, a bolgár, vagy a magyar népzenének nem ugyanaz a gyökere. CSAK a népzenében felfedezhető kultúrális EGYSÉG már önmagában igazolja a ősnép folytonosság elméletét. Nem kell semmilyen tudósnak lenni ehhez.

    TT

    VálaszTörlés
  6. Egyébként a népzene nagyon jó fokmérője annak is, hogy az ember tisztázhassa magában mennyire is magyar.
    http://www.youtube.com/watch?v=5fyKwdOkdyc&feature=related

    Nem baj ha nem tetszik ez valakinek, hiszen ízlések és pofonok, de azért el lehet gondolkodni rajta ott, legbelül.

    Még egy észrevétel, (lehet hogy már említettem), de szerintem a VERS és a VERSENY szavunk nem véletlenül összefüggésben van. Ez arra utalhat, hogy nálunk, magyaroknál a verseny nem az akkádok által ránk erőltetett piaci farkastörvényekről szóltak, hanem arról, hogy ki tud szebben verselni!

    És még mi vagyunk a bűnös nép?! IGAZSÁGOT!

    TT

    VálaszTörlés
  7. Milyen szép is a magyar nyelv!Ha jobban belegondolunk ki kellene zárnunk annak a lehetőségét,hogy az azonos gyökre épülő szavainkat innen-onnan vettük volna át.Kiss Dénes írja SZÁM szavunkról."SZÁM:szám-omra-nekem,részemre.Tehát a szám én vagyok!Sha valaki nem csak el-szám-oltat hanem le is szám-ol velem akkor meg-semmi-sít:a semmi a nulla is szám.És máris nem szám-ítok és rám sem szám-ítanak.És akkor sem ha szám-űznek,szám-ba se vesznek,nem leszek szám-ottevő tényező!" És a sor gondolom még sokáig lehetne folytatni.Az minden esetre biztos,hogy a magyar nyelv rendkívül színes,gazdag és kifejező.Ági

    VálaszTörlés
  8. Visszagondolok általános iskolás koromra, amikor minden egyes osztálykiránduláson kis múzeumokat jártunk be, és tanárunkkal egyetemben kötelességből nézegettük a különböző kézműves termékeket, faragott, hímzett, festett holmikat. Minket tizenéveseket persze egyáltalán nem érdekelt mindez, untuk az egészet. Nem láttuk, mi ebben az érték...
    Mostani felfogásommal megértem, hogy ezeknek a dolgoknak nem kellene ma sem különlegesnek lennie, és nem csak múzeumban kellene találkoznunk népi motívumainkkal, hiszen ez része kellene legyen a mindennapi életünknek. Hány háztartásban vannak még pl. hímzett terítők? Az már nem trendi. A legtöbb fiatal úgy nő fel, ahogyan én is; semmit nem tud a népi hagyományainkról, illetve megtanítják neki, hogy ciki magyarnak lenni. Az anyanyelvünket is igyekeznek megutáltatni velünk kiváló tanáraink és az MTA közreműködésével...

    Hála Istennek mindenki számára megadatik az életében az az idő, amikor öntudatra ébredhet és saját maga járhat utána az igazságnak.

    http://www.youtube.com/watch?v=apE1n63ZhMQ&feature=related

    VálaszTörlés
  9. TT, valóban érezni a közös tőről fakadást a különféle déli és keleti népdalokban. Én imádom az indián népzenét is, felfedezem benne a sok közös vonást a magyar népdalokkal (pl. a fa furulyák használata), sőt még a néptáncainkban is van némi hasonlóság.

    http://www.youtube.com/watch?v=hRAF6214AY4

    Amikor pedig ezt a videoklipet először láttam, a perui indiánok szalagos táncáról egyből a mi májusfánk jutott az eszembe. :) Nem hiába kutakodott Móricz János Ecuadorban és környékén... :)

    http://www.youtube.com/watch?v=eZ0Gd3t8-Yk&feature=related

    VálaszTörlés
  10. Sajnos nagyon kevés magyar van tisztában nyelvünk különlegességével, de ez nem igazán róható fel nekünk. Gyermekkorunkban teljesen természetesen megtanultuk, de soha senki nem hívta fel figyelmünket arra hogy milyen egyedi, ősi nyelv a miénk, és milyen különleges, logikus a felépítése. Sőt, ugye állítólag innen-onnan szedtük össze...Hehehe
    Egy valódi MAGyar oktatási rendszerben minden általános iskolás magyar nyelvtankönyvnek ezzel kellene kezdődnie:http://tdyweb.wbteam.com/A_magyar_nyelv.htm
    Így talán nagyobb érdeklődéssel tanulnák, és nem csak azt, hanem ezzel magyarságtudatot is.
    Az én gyermekeimnek teljesen természetes, hogy a magyar a legősibb nyelv, és különleges a nyelvek között. Persze ezt ők sem az iskolában tanulták. Szerencsére az érdeklődők ma már elég sok forrásból megismerhetik nyelvünk valódi értékeit, de elsődleges lenne iskolai oktatása.
    Persze a szálak megint ugyanoda vezetnek, hogy ez miért nincs így...
    Köszönet a cikkért, ez ismét egy gyertyaláng, amiből rövidesen lesz annyi, hogy a sötétség eltűnjön. Üdv
    Szulthan

    VálaszTörlés
  11. A hozzászólások hiánya nem jelent feltétlenül érdektelenséget. Ez egy szép kerek írás, amihez nagyon nehéz valamit hozzátenni. Kivétel, aki maga is szeret"nyelvészkedni". De, nem mindenkinek adatik efféle talentum.
    Másrészt azt figyeltem meg, hogy sokan, akik nem ebben nevelkedtek, most sokkal intenzívebbek foglalkoznak ezekkel a kérdésekkel, mint mások. Megdöbbentő volt számomra ez egy Kossuth téri baráti körben, annak idején.
    Örömmel figyeltem mindig a lelkes beszélgetéseket, de nem nagyon szóltam bele. Rám kérdeztek, mire el kellett mondjam, hogy én gyermekkorom óta ebben nőttem fel. Akkor meg ők döbbentek meg.

    VálaszTörlés
  12. Bár a téma negatív, de ettől függetlenül látszik, hogy mennyire sokrétű a mi nyelvünk:)

    Tudod-e........ki, hogyan hal meg?

    -A tűzoltó elég gyorsan,
    -Az aratóért jön a kaszás,
    -A házmester beadja a kulcsot,
    -A molnárt felőrli az élete,
    -A pék megeszi kenyere javát,
    -A kertész a paradicsomba kerül,
    -Az órásnak üt az utolsó órája,
    -A kalauz eléri a végállomást,
    -A prímásnak elszakad a húrja,
    -A matróz az örök nyugalom tengerére hajózik,
    -A pénztáros elszámol az élettel,
    -A búvár örök álomba merül,
    -A trombitásból kifogy a szusz,
    -A koldus jobblétre szenderül,
    -A díjbirkózót maga alá gyűri a halál,
    -A boldogtalan megboldogul,
    -A léghajósnak elszáll a lelke,
    -A vegetáriánus fűbe harap,
    - A lovász elpatkol,
    -A papnak harangoznak,
    -A szakács megy a levesbe,
    -A vadásznak lőttek,
    -A színésznek legördül a függöny,
    -A muzsikusnak elhúzzák az utolsó nótáját,
    -A szabót kinyírják,
    -A kis embereket elteszik láb alól,
    -A meteorológusnak befellegzett.

    VálaszTörlés
  13. Köszi a zenéket Gyógyi! :)

    Számomra már egyáltalán nem kérdéses az, hogy a Földön egy egybefüggő egységes békés kultúra létezett, amelyet egy kb. öt évezreddel ezelőtt megjelent új, agresszív, technikai jellegű faj napjainkra majdnem teljesen leigázott. És hogy hol vannak az ősnépek leszármazottjai most? Köztünk vannak, mindenhol.
    És természetesen a felől sincsenek kétségeim, hogy e küzdelem végén ki fog nyerni. :)

    TT

    VálaszTörlés
  14. TT, szívesen. :)

    Köszönöm a sok értékes hozzászólást, jól esik olvasni ezeket a sorokat.

    Moonlight, nekem nagyon tetszett az "összeállítás", a témát meg nem érzem negatívnak. :) Aki hisz a reinkarnációba, annak a halál nem negatív, csak egy "más", test nélküli állapot. :)

    Én is hoztam nektek valamit édes anyanyelvünk csodái közül. :)

    Bor Istene! Mámoros tóba
    Nyíl az öröm böltsője
    Megtompul talán gondom
    Bor után. Bor a' kedv Ellője.

    Boris te! nem Ámor ostoba
    Nyila zörömböl. Tsője
    Meg tompult a' lángon.
    Domború tán Bora kedvellője.

    VálaszTörlés
  15. http://jovonk.info/2011/03/16/onkentes-nepi-milicia-jarorozese-cegledi-vonatokon

    bukovinai.

    VálaszTörlés
  16. Jaj Buko, ez a ceglédi cig... hő roma vasúti fosztogatók és a kialalkuló önkéntes milicia olyan negatív hangvételű hír, hogy inkább tovább olvasom a mesekönyvemet és az új narancs alkoholmányt amiben minden olyan szép és jó :)

    VálaszTörlés
  17. Egyébként rég nem lehet hallani Pintér csendőrvezírről. Csak nem ő is szavakkal játszadozik valahol egy gumiszobában miután helyreállította "két hét alatt" a közbiztonságot?

    VálaszTörlés
  18. Azért akadnak pozitív hangvételű hírek is. Azt mondják, hogy a sz@r szerencsét hoz, akkor hát hamarosan mindannyian úszkálhatunk a szerencsében: http://kuruc.info/r/35/77110/

    VálaszTörlés
  19. http://jovonk.info/2011/04/05/nemzeti-radikalisok-szaporodo-cigany-szavazatok-miatt-aggodnak

    Ó, ebből még inkább csordogálnak a pozitív töltetek:) Nagy a gond, ha már a fideszes "pajtás" ennyire cinikusan nyilatkozgat a témával kapcsolatban. Tisztában van vele, hogy a folyamat kb. visszafordíthatatlan.

    VálaszTörlés
  20. Tudod, Moonlight, az a helyzet, hogy tekintve a szaporodási különbségekre (ami nagy részben kulturális kérdés), előbb-utóbb cigány ország leszünk. A kérdés csupán az, hogy sikerül-e közben "integrálni" a cigányságot (felzárkóztatni értelmiségileg) vagy ott marad ahol most van és Magyarország ezáltal bantusztánná válik a multinacionális cégek és a NATO toborzók örömére.

    VálaszTörlés
  21. Hát igen, az tény, hogy a cigányok a magyar lakosság többségét fogják képezni még az évszázad első felében. Ezért, ha tovább sincs felzárkóztatás a kultúrális és az oktatási színteken a cigány társadalomban, nyilvánvalóan el fog tűnni a magyar kultúra és talán a magyar nyelv is szét fog esni. Egy ilyen felzárkóztatás nagyon sok pénzt igényelne és persze egy nagyon komolyan készített tervet. A Jobbik azon kezd töprengeni, hogy miért nem hajlandó Orbán tárgyalásokat követelni a nemzetközi bankrendszerrel az államadósság átütemezése érdekében, mint ahogy ezt már hatvan ország meg tette. Nem csak nem akarja átütemezni Orbán az államadósságot, hanem a magyarok által befizetett adópénzt a következő évtizedben elsősorban az államadósság törlesztésére akarja fordítani ami pedig azt jelenti, hogy nem lesz cigány felzárkóztatás. Hajrá magyar bantusztán!

    mm

    VálaszTörlés
  22. Hogy is akarnának felzárkóztatni bárkit is, amikor az embereket minél inkább butítani akarják... Lényeg, hogy meglegyen a biztos szavazóbázis, akiket sörért, virsliért megvehetnek bármikor.

    VálaszTörlés
  23. A lényeg az, hogy meg legyen az alig írni-olvasni tudó olcsó munkaerő a multinacionális cégek számára és a kiskatona a NATO számára. Ezekre a célokra nem jó a magyar, mert gyakran túl értelmes és túl büszke, viszont a cigány annál is inkább, amennyiben tovább is a mély tudatlanságban van tartva és közben az uniós emberijogvédők azt is megakadályozzák, hogy nemzeti érzése támadjon.

    mm

    VálaszTörlés