FOCI ÉS NEMZETI BÜSZKESÉG

2010-ben megjelent egy pszichológiai tanulmány, miszerint minél szegényebb egy nép, annál inkább növeli jóléti érzését a nemzeti büszkeség és annál nagyobb a társadalmi összetartás. Ugyanakkor, a tanulmány szerint, minél gazdagabb egy nép, annál kevésbé befolyásolja jóléti érzését a nemzeti büszkeség és annál nagyobb az individualizmus. Szegénység és gazdagság relatív fogalmak, ezért szubjektíven érzékelt szegénységről és gazdagságról van szó. A tanulmány 128 országban, 130.000 ember nyilatkozata alapján készült.

Mint tudjuk, az itthon élő magyar ember általában szegénynek érzi magát. Ezért, ha igazat mond a tanulmány, az átlag magyar ember jóléti érzését lényegesen növelheti az erős nemzeti büszkeség. Eszerint, érdemes a kormány számára olyan intézkedéseket hozni, amelyek megerősítik a nemzeti büszkeséget. Csak hogy az EU alapelvei éppen a multikultit, a kozmopolitánizmust és a „szabad piacot” dicsőítik, a nemzeti érdekek előnybe helyezését pedig ördögítik. Így hát, a szinte fanatikusan EU-kompatibilis magyar kormány számára marad az élsport és különösen a futball fejlesztése, mint „politikailag korrekt” nemzeti büszkeséget fejlesztő módszer.  

A nemzeti büszkeség az önbecsléshez kapcsolódik, az pedig arról szól, hogy „fontosnak-értékesnek”, érezzük magunkat mások szemében, ami által „fontosnak-értékesnek” érezzük magunkat saját szemünkben is. A bölcsek önbecslése nem igényli, hogy „fontosnak-értékesnek” érezzék magukat mások szemében, a nagyon bölcsek pedig magukat sem kívánják „fontosnak-értékesnek” érezni, de az átlagember számára ez bizony sokat jelent. Tudták is ezt ösztönösen a törzsfőnökök, királyok, császárok, ma pedig tudják a vezető politikusok. Tudja ezt valószínűleg jelenlegi nemzeti vezérünk is, aki a magyar élsportot és különösen a futballt kívánja fejleszteni, hogy a magyar ember büszke legyen a megszerzett kupákra és ebből kifolyólag nemzeti büszkeség öntse el szívét.

Valóban nagyon kell a nemzeti büszkeség és nem csak azért,  hogy jobban érezzük magunkat, hanem mert olyan erőt ad, ami nélkül aligha tudunk kikecmeregni a jelenlegi gazdasági és szellemi gödörből. Azonban, lehet-e néhány milliárd forinttal sikeressé tenni a magyar focit? Ha megnézzük a „kis” nemzeteket (Dánia, Hollandia, Horvátország, Norvégia, Portugália, Skócia, Svájc…) akik nálunk jobban fociznak, játékosaik nagyon büszkék nemzetükre és ezért is képesek lelkesen helytállni a „nagy” focinemzetek tapasztaltabb, de gyakran kevésbé lelkes sztárjátékosaival szemben. Talán a magyar élfocistáknak kellene először visszanyerniük nemzeti büszkeségüket, hogy sikereiken keresztül képesek legyenek azt átadni a szurkolóknak…

Akárhogy is alakul a magyar élsport fejlesztése, focigólok valószínűleg nem lesznek elegek talpra állítani a magyar nemzeti büszkeséget. Ez csak ott működhet, ahol a férfiak nagy része focirajongó, mint például Dél-Amerikában vagy Afrikában. A magyar nemzeti identitás túl kifinomult ahhoz, hogy sportgyőzelmekkel tudjon betelni a nemzeti büszkeség. Lehet-e nemzeti büszkeség, ha megálázva érzi magát egy erős nemzeti identitással rendelkező nép? Ugyanis, az átlag magyar ember úgy érzi, hogy munkája nincs megfizetve, hogy átverik a politikusok, akik ráadásul hozzá képest aránytalanul sokat keresnek, hogy semmibe veszi őt a multinacionális cég akinek gürizik (mármint amikor van állása), hogy a sok befizetett adó ellenére egyre hiányosabbak az állami szolgáltatások, hogy az ember értékét a profit és a vagyon határozza meg, stb. Lehet-e nemzeti büszkeség, ameddig a magyar ember nem lát tiszteletet politikusai szemében és nem érzi, hogy munkája meg van becsülve, hogy a törvény előtt valóban mindenki egyenlő?

A „Liszaboni Szerződés” rendszerén belül, amely a „tőke szabad áramlását” és a multinacionális cégeket uszítja a népekre, nem látni miként számíthatnánk mostanában több munkahelyre és tisztességes munkabérekre, illetve ember és nem profitközpontú társadalomra. Azonban már attól is erősebb lenne nemzeti büszkeségünk, ha politikusaink leszállnának a magas lóról és több tiszteletet mutatnának felénk. Jelenleg Magyarországon egy több éves tapasztalattal bíró, nagy tudású mérnök fizetése ritkán haladja meg a (bruttó) 4-500.000 forintot. Mivel nem dolgozik többet a politikus és nem is hasznosabb a társadalom számára, miért haladja meg gyakran kereslete a millió forintot, nem is beszélve a természetbeni juttatásokról? Ha a mérnököt lapátra teheti munkaadója, mert nem teljesít jól, miért van ez másképpen a politikusok esetében? Egy futballstadion építése több milliárdba kerül és ez önmagában még nem hozza vissza az „arany csapatot”, vagyis semmivel sem növeli a nemzeti büszkeséget. Ha viszont a politikusok lemondanának az aránytalanul magas jövedelmeikről, tiszteletet mutatva a sovány munkabérből és gyakran reménytelen munkanélküliségbe ragadt magyar ember felé, illetve szolidaritást vállalva velük, akár büszkék is lehetnénk rájuk és még az államháztartás is jól járna. A nemzet, aki büszke vezetőire, büszke önmagára is.


mm