2012. június 13., szerda

Kemény szavak..

Kásler Árpáddal a Komlómédia készített egy riportot. A hosszas beszélgetés esszenciáját egy majdnem 20 perces videóba sikerült összesűríteni. Szánjátok rá azt a 20 percet, érdemes.

A videó az alábbi linkről indul

26 megjegyzés:

  1. Egyet értek a videóban elhangzottakkal. A legnagyobb gond azzal volt, hogy túlságosan is összefonódott a pénzügyi, valamint a politikai elit. A pénzügyi elit önjáróvá vált, és semmilyen kontrollt nem gyakoroltak felette.

    Az egyértelmű, hogy a szakértők tisztában voltak a termék kockázatával, még ha az egyszeri halandók nem látták át ezt a fajta hitelezési rendszert.

    A kedvencem a csehek. Amikor a Raifaisen be akarta vezetni ott ezt a fajta konstrukciót, a cseh államfő közölte velük, hogy már másnap bevonatja a működési engedélyüket.

    De máshol is meg voltak ugyanezek a problémák, csak időben kapcsoltak, és rendbe tették a szerződéseket - a lengyeleknél negyed annyi kamatot kell fizetni - vagy egyszerűen kikötöttek egy olyan magas kötelező jegybanki tartalékot, hogy a bankoknak nem érte meg deviza-alapú hitelezés.

    Majsz

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azért ilyen kivételesen engedelmesek a Gyurcsány és Orbán kormányok a bankokkal, mert Magyarországot valójában már a "rendszerváltás" óta Rothschildék kormányozzák Soroson keresztül, az pedig az általunk sajnos ismert magyr politikuson keresztül. Sehol máshol Európában nem adta be derekát a politikai "elit" ilyen mértékben, mint nálunk. Sajnos, még nagyon sokan nem fogták ezt fel és készen állnak tovább is voksolni kedvenc politikus szélhámosaiknak.

      mm

      Törlés
  2. A devizahitelezést lehetővé tévő ominózus 250/2000-es kormányrendeletet 2000. december 24.-én léptették érvénybe, bizonyára ajándékként. Érdekes, hogy akkor is Orbán Viktor volt a miniszterelnök, gondolom, hogy ilyen horderejű rendeletet nem lehetett a tudta nélkül megalkotni... Szomorú, hogy az elmúlt 12 évben egyetlen felelős politikus vagy pénzügyi szakember sem tartotta fontosnak, hogy leállítsa a gátlástalan kirablást.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaja ezt akkor amúgy azért hozták be mert akkoriban egy rakás ember vett fel százmilliókat kamu cégekre amit aztán becsődöltettek és léptek a lóvéval. Így viszont a lakosság szopik főleg ilyen bankfelügyelet mellett.

      Mágnes boy jól nyomja egyébként.

      Törlés
  3. Már többször felvázoltam a folyamatot, amely ugyan már 1967 előtt is próbálkozott, de lábra 1967-ben kapott "ÚJ GAZDASÁGI MECHANIZMUS" címen, mikor is sikeresen kezdték meg a Szovjetunióhoz kapcsolódó politikai csoportosulás erózióját, hogy Feketén, Marjain, majd a később a magát kinövő, felemelt, általuk futtatott csatlakozó Demjánon keresztül a politikusoknak súlyt adjanak: minden politikus annyit ért, ér, mint a zsebükbe juttatott, csúsztatott, kiérdemelt, megérdemelt pénz, vagyon súlya!
    Gondolom Lázár is ezt fogalmazta meg, némileg eltérő szavakkal...
    Ezen keresztül is érdekes, hogy mi lehet a kilóra megvett látszatpolitikusok látszat válasza?
    A tényleges gazdasági tevékenység révén, egyetlen ágazat sem tud olyan kifosztási-nyereségi rátát felmutatni, mint a bankszektor! Még szerencsénk, hogy az összes bank kizárólag magyar tulajdonban van!
    Bizonyára hazudott Simon Perez, mikor Magyarországra vonatkozóan zsidó dominanciát mutatott fel...
    Gyzoltán/p

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azér valjátok be hogy rohattul kibasztunk veletek magyarok muhahaha!

      I.W.

      Törlés
    2. I.W.

      Rohadtul nyersen fogalmaztad meg a kegyetlen igazságot!
      De azért vigyázz az inkognitódra...
      Gyz/p

      Törlés
  4. Már csak egy kis hun falu tartja magát a túlerőnkkel szemben, egy bizonyos Gyzp nevű barbár vezérrel a zélén. Hamarosan azonban azt is leigázzuk és akkor miénk lesz egész Hunisztán muaahahahhahahah!

    I.W.

    VálaszTörlés
  5. mm, jó ez az Asterix-es hasonlat! :)

    Obelix

    VálaszTörlés
  6. Nos, az Asterix és Obelix mese után, íme a valós magyar menhír-kemény valóság: http://kuruc.info/r/2/97490/ Most a Jobbik is cselekedett, vélhetően már kezd felébredni a narancsködös szabadságharc álmából.

    mm

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor vélném őket ébredtnek, ha végre teli torokból üvöltenék a Szegedi Ítélőtábla határozatát, és egy kinyomtatott példányt lobogtatnának a kilakoltatáskor megjelent rendőri vezetők orra előtt. Miért sunyiskodnak ebben a témában?

      Obelix

      Törlés
    2. Hát igen, miért? Nekem úgy tűnik, hogy a Jobbik felsővezetése homályos vízekben lubickol már egy idő óta (vajon mikor hívta meg őket egy poharazásra valamelyik kastélyába Rothschild bá?) miközben a legtöbb jobbikos politikus "tiszta".

      mm

      Törlés
    3. Ez nem a megosztó pártok kérdése!
      Milyen alapon veszik igénybe az állami rendőrséget a magánbankok, s meghatározottan külföldi zsidó bankok, bankárok érdekében?
      Korrupt lenne az egész rendőrség?!
      Tényleg kilóra megvették az egész rendőrséget?
      Gyzoltán/p

      Törlés
  7. Valaki szóljon Kásler Árpádnak, hogy ne adjon ilyen címet a posztjának : „Mein Kampf” (Harcom)
    Ez a cím ugyanis Adolf Hitler könyvének a címe. Annak a könyvnek, melyet Hitler a börtönben írt és mely az egész kulturált világban tiltó listán van !

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ne hisztizz Moto tudjuk hogy te is metélt pöcs vagy. Milyen az idő Tel-Avivban itt menóra olvasztó hőség van.

      Törlés
    2. Igen!
      Annyira tiltólistán, hogy évek óta, a Bibliát is megelőzve, a Világ legolvasottabb könyve...
      Hozzátehetem: méltán!
      Gyz/p

      Törlés
    3. Majd ha a média ezek után lefasisztázza Kásler Árpádot, akkor majd te is beleverheted a farkadat a "devizahiteledbe".

      Törlés
    4. Majdha majdha... majdha a jobbik valóban nemzeti ellenzéki párt lesz motokám, akkor nem csak ilyen mihaszna tanácsokkal fogjátok segíteni a devizahiteleseket.

      Törlés
    5. Azon kívül hogy a parlamentben egyedül küzd a devizásokért , kívül meg egy Otthonmentő csapat létrehozásával akadályoz meg több tucat kilakoltatást még mit tudna tenni szerinted? Ne finnyogjál hanem menj el egy lakossági fórumra és mond el hogy szerinted hogy kéne, meg fog hallgatni bármelyik jobbikos. Ja hogy fingod nics? akkor KUSS!!! :))
      Amúgy szerintem az nem Moto.

      Törlés
    6. Őszintén szólva nem értem, hogy hogy jön most ide Moto meg a Jobbik...

      A Mein kampf Magyarországon nincs tiltó listán, magyar nyelvű kiadásban is megjelent, legutóbb 4-5 évvel ezelőtt, de úgy gondolom, hogy a könyv címe nincs szabadalmi oltalom alatt.. Árpi amúgy is a saját harcáról ír az oldalán, úgyhogy teljes a képzavar az ajvékolók fejében...

      Törlés
    7. mm,
      Te baromarc!
      1, Én mindig névvel kommentelek.
      2, Hitlerrel semmi bajom. Sőt! Egyre jobban igazat adok neki.
      A többire nem is reagálok, mózinak már nincs sok hátra. Hamarosan úgyis feldobja a pacskert. Pezsgő már behűtve. :)

      Törlés
  8. Igenis Kosher Árpád és Posta Imre Féltestvérek,és Heller Ágnes az anyjuk.Koshernak a Sólet az apja,Postának a postabank maci.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De jó, hogy itt van Soros bácsi, már kérdezni akartam, hogy kik és miért akarják Kásler Árpád munkásságát összemosni olyan emberekkel, szervezetekkel, akik/amik már leszerepeltek a jelenkori történelem színpadán...

      Onlány

      Törlés
  9. Elkeserítőnek tartom, hogy még az interneten is érvényesülni tud a médiában közismert zsidó dominancia!
    Amint valaki természetes nemzeti elvárásokkal, megfogalmazásokkal, érvekkel, cselekedettekkel lép fel, jelentkezik, rögtön beindul az éber-héber ellentéteket szító akció, tisztességtelen fanyalgás!
    Ideje lenne végre felfogni, tudomásul venni, mindenféle hárítás nélkül, a zsidóság következetes, nyíltan ellenséges, megátalkodottan ellenséges tevékenységét!
    Gyz/p

    VálaszTörlés
  10. Néha beszédesebb egy kép a szavaknál;

    http://kepfeltoltes.hu/120525/SOROS_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

    http://kepfeltoltes.hu/120525/Elie_Wiesel_Holocaust_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

    Csak úgy,az aktualitás miatt.

    Gy.rl

    VálaszTörlés
  11. Ki tudja, hogy mi van Kásler Árpáddal? Volt ma tárgyaláson? Vagy tényleg áthelyezték a gépkocsihitel ügyét a Fővárosi Törvényszékre?

    VálaszTörlés