2012. június 19., kedd

Így változik a munka világa júliustól

Július 1-jétől hatályba lép a tavaly decemberben megszavazott új Munka Törvénykönyve, amely alapvető szemléleti változást hoz a munka világában. Még kérdéses, hogy a szereplők miként reagálnak erre. Csökkenthetőek lesznek a műszakosok bérpótlékai és könnyebb lesz kirúgni a határozott idős dolgozót.


Alapvető változás: a szemlélet
Az alapvető változás az új Munka Törvénykönyvében szemléleti. Már nincs általános tilalom, hogy ne lehessen a törvény betűjétől a munkavállaló hátrányára eltérni. A törvény külön, minden egyes témafejezet végén megjelöli, miben nem lehet eltérni, miben csak a munkavállaló javára. Kizárásos alapon derül ki, milyen esetekben lehet eltérni a munkavállaló hátrányára is.
Ez a munka világa minden szereplőjének új. Eddig a foglalkoztatók "rátapadtak" a jogszabályra, és egyértelműen tudható volt, mire lehet törvényesen számítani a munkaszerződés aláírásakor. Júliustól ez megváltozik, és különösen azoknál a cégeknél van esély erre, ahol szakszervezet, illetve kollektív szerződés működik. Mégpedig azért, mivel a szakszervezet által kötött kollektív szerződés térhet el legszélesebb körben a munka törvénykönyvében megfogalmazottaktól, és a legnagyobb szabadság kollektív szerződés esetén van abban, hogy a munkavállaló hátrányára is eltérjenek.
Amennyiben a cégnél nem létezik kollektív szerződés, és nincs is olyan szakszervezet, aki ilyet köthetne, akkor az üzemi tanács is köthet a munka feltételeit érintő megállapodást. De az üzemi tanács nem változtathatja meg a munka díjazásával kapcsolatos kérdéseket, például, hogy mennyi bérpótlékot fizetnek az egyes műszakokban a vállalatnál.
Ha nincs a munkáltatónál érvényes kollektív vagy üzemi megállapodás, még a munkaszerződésben is van lehetőség eltérésre. Fontos azonban, hogy a munkaszerződés alapesetben csak a munkavállaló előnyére térhet el a törvénytől, kivéve, ha a törvény kifejezetten engedélyt ad a negatív eltérésre. Tehát a munkaszerződés szintjén lesz leggyengébb a rugalmasság.
Ebből következik, hogy az új törvény inkább a nagyobb vállalatok számára ad lehetőséget a lazításra és a rugalmas foglalkoztatásra, annak ellenére, hogy a kormány egy évvel ezelőtt a Magyar Munka Tervben még azt ígérte, az új Munka Törvénykönyve a kkv-k érdekeit helyezné előtérbe azzal, hogy a foglalkoztatotti létszám alapján differenciálná a törvényi előírásokat. Az új jogszabállyal ez nem valósult meg, mert ahol nincs szakszervezet, ott az üzemi tanáccsal köthető ugyan megállapodás, de üzemi tanács létrehozása csak 50 fő feletti létszámnál kötelező, ez alatt életszerűtlen is. A kis- és középvállalkozásoknál nincs üzemi tanács, nincs szakszervezet, nincs kollektív szerződés. Magyarországon nem létezik a nyugati országokban jellemző ágazati szerveződés.
Csökkenhet a bér
A változások között talán a legerősebb a dolgozók pénztárcáját is érinti, júliustól ugyanis nem lesznek bebetonozva a különböző munkaidőhöz kapcsolódó bérpótlékok. Bár a törvény felsorolja a túlórát, vasárnapi pótlékot és műszakpótlékot, mindezek nem szerepelnek az eltérő rendelkezések védett tételei között, a kollektív szerződés tehát akár a munkavállaló hátrányára is eltérhet. Például nem fizet vasárnapi pótlékot, vagy nem 50%-ot, hanem csak 30%-at. Ha a kollektív szerződésben az áll, hogy nincs túlóra pótlék, akkor már nem lehet a munka törvénykönyvére hivatkozni, hogy de az jár.
A kormány szerint nem életszerű, hogy ez megtörténjen, arra hivatkozva, hogy nehezen elképzelhető az, hogy a kollektív szerződésben a szakszervezetek ilyesmit aláírjanak. Csakhogy a hamarosan életbe lépő új munka törvénykönyvének kibogozása is nehézkes, pont a számos eltérő rendelkezés miatt.
Könnyebb lesz kirúgni
Az új Munka Törvénykönyve több rugalmas foglalkoztatási formára is lehetőséget teremt, bár kétséges, hogy az osztott munkavállalás mennyire lesz népszerű. Például az, hogy ugyanazt az állást egyszerre többen töltsék be, vagy egy adott munkaszerződésben két munkáltató szerepeljen.
Annál inkább népszerű lehet a határozott idős foglalkoztatást érintő változás. A rugalmasságot fokozandó a jogszabály szerint a munkaszerződés a határozott idő lejárta előtt is felmondható lesz, nem tesz különbséget a törvény határozatlan és határozott időre foglalkoztatott között. Korábban a határozott idős munkaszerződést egyoldalúan csak rendkívüli okok miatt lehetett felmondani, ellenkező esetben a szerződést felrúgónak a hátralévő időre ki kellett fizetnie a munkabért.


Folytatás a RICHPOI.COM-on >>>  

12 megjegyzés:

  1. Az egésznek a lényege a "rugalmas munkaerő" rendszer, ami gyakorlatilag azt jelenti hogy bármikor ki lehet kirúgni az alkalmazottat és bármilyen munkakörülményeket (például ami a szabadnapok és a túlórázást illeti) lehet törvényesen rá erőltetni. Vadkapitalizmus "szabadságharcos" csomagolásban (de undorító a hazugság, amikor már ilyen cinikus), amit még az szdsz is meg írigyellhetne. Orbánnak esze ágában sincs fejleszteni a magyar gazdaságot (különösen nem a magyar mezőgazdaságot), csupán tovább építeni a bér-rabszolga rendszert a multinacionális cégek javára.

    mm

    VálaszTörlés
  2. A csőcselék csak fogja be a pofáját. Akinek nincs pénze és nem is hozzánk tartozik, annak csak annyi joga van hogy befogja pofáját és hálás legyen ha egyáltalán élhet.

    Arnold Leibowitz

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha te úgy gondolod hogy csak a csőcselék van, meg ti, hamarosan meglepi lesz...:)

      Törlés
  3. De sok baja van a magyarnak! Szerencsére azért vannak örömhírek is, például július 7. lesz a buz... köcs... meleg büszkeség felvonulása és aztán egy egész hét meleg kultúra egyéb seggdug... kultúrális rendezvényekkel, allelúja!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Naná hogy megyek. De először bérlek egy izraeli vízágyút (talán el tudja ezt intézni nekem moto moszados barátunk) hogy kellőképpen meg tudjam locsolni hideg vízzel a sok gőzölő buz... meleg segget.

      mm

      Törlés
    2. Szerintem ne hadakozz.
      Inkább próbálj harmóniába kerülni a téged irritáló, de benned lévő dolgokkal

      Törlés
    3. mm,
      te meg a hadakozás :)
      Ha vízágyút nem is, de az elfekvőben egy ágyat az ablak mellett szívesen intézek. Vagdosod már a centit? :))

      Törlés
    4. Ne erőlködj moto nincs humor érzéked, te anyaszomorító.

      mm

      Törlés
  4. Tudod mi köt össze téged Posta Imrével, moto? Hát az hogy a gyerekeitek mázlisták. Posta gyerekei azért mázlisták mert remek apjuk van, a te gyerekeid pedig mázlisták mert nem születtek meg.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Téged meg tudod mi köt össze postával? Hogy állandóan szádban van a metéltje.

      Törlés
  5. Sajnálattal kell látnunk,egyúttal mindenki figyelmét felhívva a jelenségre, hogy egy honlapot nem csak gonosz vírusokkal lehet megtámadni..!
    Lehet gonosz szándékkal, alpári módon is, személyeskedve, provokációt elkövetve, meggyalázva a honlap értékelő, jellemzően higgadt hangvételét, hozzászólókat, olvasókat elriasztva! Ismétlődően! Kiszámítottan!
    Sajnos, nem csak itt a honlapon, hanem országosan is jelenség, hogy báránybőrt húzott aljas, kufár Jákobok hirdetik ordas, soviniszta-rasszista eszméiket, prédának tekintvén Magyarországot!
    Gyz/p

    VálaszTörlés