2012. április 1., vasárnap

Az Aratás (2/2. rész)

Az Illuminátus Rejtett Kéz üzeneteinek elemzése


Nézzük a Rejtett kézzel folytatott beszélgetés második részének folytatását! (A szövegek terjedelmi okokból lettek így megbontva, elnézést, ha valakit megzavar a számozás)

Második beszélgetés (második fele)
Fordította: Nagy Judit és Fodor Tom (köszönjük!)

kérdező: Sok dolog amiről írsz a Ra Anyagra emlékeztet, különösen a szüret koncepciója, STS és STO választások (Önmagunk Szolgálata és Mások Szolgálata - Tom) és az intelligens végtelen. Olvastad ezt? (magyarul itt olvashatsz Ra-ról/tól: http://www.exopolitika.hu/law_of_one.php - Szabolcs)

Rejtettkéz: Valóban rendkívül hasonló. Mindannyian a Végtelen Teremtő Lélektől/ből származunk, és mindannyian emlékezünk, honnan jöttünk. Remélem, hogy az üzeneteink ugyanazt az Alapigazságokat tartalmazza.

“RA” 6-ik Dimenziós Csoport Lélek, üzenetei a legpontosabb információ az átlag számára az időnek ezen pontján. Hozzávetőlegesen 85-90%-os pontosságú, abból megítélve amit láttam belőle. Az anyag felhívta a figyelmemet amikor először felbukkant, nagyjából 25 évvel ezelőtt, ha nem csal a memóriám. Sokat elolvastam belőle, de nem az egészet. A feladataim miatt nincs túl sok szabad időm ezekre a dolgokra. Bár mások a Családból közelebbről megvizsgálták, hogy megítélhessék a pontosságát és nagyon elégedettek voltak a végtermékkel. (itt pont ezt a kifejezést használja erre a csatornázott anyagra: “végtermék”.. - Tom)

Ra tulajdonképpen az a csoport, akiket korábban úgy határoltam be, hogy a “világon kívüli entitások” akik a Majákat és az atlantiszi civilizációt látogatták. Ismerősök vagyunk velük és barátai egymásnak. A mi Csoport Szellemeink nagyon hasonló szintjén vannak a fejlődésnek/evolúciónak. Mindkettő hatodik dimenziós és a hetedikhez közelít. Hozzánk hasonlóan Ra is a Galaktikus Testvérek szolgálatát választotta, ahelyett hogy Hazament volna. Mi csak ajánlani tudjuk azt az anyagot azoknak akik valóban a megértést keresik. Habár, ahogy mondtam is, nem 1oo%ban pontos, tehát figyelj arra ami együtt rezonál veled.

kérdező: Mi a funkciója/szerepe, ha egyáltalán van, annak, hogy az idegenek elrabolnak embereket? Miért vannak erre választottak?

Rejtettkéz: Ez attól függ, hogy ki viszi véghez az “elrablást”. A legtöbb amit hallasz “elrablást” a saját “kormányaitok” által vannak véghezvíve. Különösen azok akik kapcsolatban állnak az úgynevezett “szürkékkel”. Ez mellett néha az államszövetség (Confederation) találkozni fog bizonyos inkarnációkkal (leszületettekkel(emberekkel)), akik azt a szerepet játszák az eljövendő Szüretnél, hogy másokat “felébresszenek”. Ezek mindig pozitív tapasztalatok lesznek és akiknek részük lesz benne, érezni fogják a felemelkedést és inspirációt a találkozásuk során.

Akkor, itt van az Orion Birodalom Csoport. Az ő szándékuk abban ha meglátogatnak téged, sokkal negatívabb vonal. Ők főleg azokat célozzák meg akiket “Fénymunkásoknak” hívsz. Ők megpróbálják eltéríteni őket a megbízásuktól és megpróbálnak félelmet kelteni. Igazából nem fognak fizikailag “kárt” okozni neked. A működési elvük főleg a pszichikai támadás, aminek a Fénymunkások nincsenek tudatában, de gyakran a legtöbb energiájukat lemerítik és letörik a motivációjukat.

kérdező: Miért akarsz negatív szüretet?

Rejtettkéz: Ez igen bonyolult, hogy szavakba öntsem, és azon kívül óvatosnak kell lennem, mit mondok ezzel kapcsolatban. Már így is mondhatjuk úgy, hogy “a körmömre néztek”.

Ha nem lenne negatív szüretünk, átugranánk veletek még egy ciklusba. Amikor ez a Nagy Szüret befejeződik, a tanáccsal és a Teremtőnkkel való szerződésünk is befejeződik/teljesül. Más szavakkal, a szolgálatunkat letöltjük és szabadon visszatérünk a mi teljes kinyilvánulásunkba, a 6-ik (közel a 7-ik) sűrűségű galaktikus őrzőként abba az állapotba ahol örömmel eltöltve ajánljuk fel magunkat a Végtelen Egy Teremtő Szolgálatába, valamint a Testvéreinknek az egész galaxisban. Bár van egy probléma. Nos, ti “problémának” neveznétek, mi Kihívásnak. Később részletesen kitérek rá, egy másik kérdésre válaszolva, de röviden annyi, hogy nagyon nagy százaléknyi Negatív Polaritásra van szükségünk, ha el szeretnénk érni a Negatív Szüretet. Más szavakkal extrém mértékű Önszolgálat-Központúnak kell lennünk, hogy a Negatívumban történjen a Szüret. Ezért dolgozunk olyan keményen azon, hogy annyira Negatív Polaritásúak legyünk amennyire csak tudunk. Ha nem csinálunk elég magas százalékot le fogunk maradni és a többségi “langymeleg” százalékban kötünk ki, ami után még egy 3-ik Sűrűségű ciklusban kell részt vennünk.

Elérve a negatív szüretet, még mindig a 4-ik dimenzióba “érettségizhetünk”, csak ez egy negatív polaritású bolygó lesz. Nem egy nagyszerű hely a létre. De, ahogy korábban kifejtettem, mi(a csoport lélek) elszenvedjük a természetes karmikus helyreállítási folyamatot, le kell dolgoznunk az összes negativitást amit ezen a bolygón okoztunk. Ezt egy ciklus alatt megtesszük a mi új 4-ik dimenziós világunkban, és akkor megint felszabadulunk, hogy újra Fénylények legyünk akik igazából is vagyunk. Szükségünk van a Negatív Szüretre, hogy létre tudjuk hozni a mi 4-ik Sűrűségű Földünket és hogy megtisztítsuk a saját karmikus előéletünket.

Értsd meg, nekünk negatívnak KELL lennünk. Ez az amiért ide lettünk küldve. Ez a mi “szerződésünk”/egyezségünk és ez mindig segíteni fog titeket, a “Katalizátor” biztosításával amiről korábban beszéltem. Negatívnak lenni nagyon nehéz nekünk, nem a fizikai szinten ( a karakterek amiket játszunk élvezik a szerepüket, mert erre lettek programozva), de spirituális szinten ez nehéz. Mi meghaladtuk az alacsony negatív rezgésű korszakokat már korábban. Mi vagyunk a Fény és mi vagyunk a Szeretet. Ez nagyon nehéz dolog spirituálisan, hogy negativitást teremtsünk, de megcsináljuk azért, mert szeretünk titeket, és a ti magasabb javatokat szolgálja végül. Mondhatjátok, hogy ez a mi Áldozatunk amit tettünk/teszünk azért, hogy az Egy Végtelen Teremtő szolgája legyünk, és nektek is Testvéreink az Egységben.

Emlékezz, mi mindannyian csak egy nagy régi játék miatt vagyunk itt, ahol beleegyeztünk abba, hogy elfelejtjük valójában kik is vagyunk, és az emlékezésben talán megtaláljuk egymást még egyszer újra, és ismét tudni fogjuk hogy Egyek vagyunk. Minden Élet, az Egy(ség).

kérdező: Ki kell, hogy javítsalak. A napéjegyenlőségek nem okozhatják ezt. Ezt semmi más nem okozhatja, csak az, ahogy mi itt a Földön a körülöttünk levő kozmoszra tekintünk. Ez a Föld tengelyének ingadozására vonatkozik, és ahogy tudom, nincs kapcsolatban/összefüggésben más planetáris szervezettel.

Rejtettkéz: A 3-ik dimenzióból/sűrűségből nézve igazad van, ez így látszódik. Mi nem a 3-ik Sűrűségű nézőpontból nézzük. Egy “nagyobb kép” működik, amit ti nem láttok.

kérdező: Az elnyomásunkra való tekintettel úgy tűnik, azt mondod- alapvetően- a mi Logoszunk Jahve töredékeiként mi egyenlően felelősek vagyunk az ő döntéséért, miszerint itt tart minket csapdában a 3-ik sűrűségű Föld bolygón. Ez egy érdekes elgondolás. Ebben az értelemben a totális szabadságunk a közös spirituális erőfeszítésen keresztül kell, hogy eljöjjön.

Rejtettkéz: Bizonyos szemszögből, helyes amit mondasz. A 3-ik sűrűségű nézőpontból nézve magatokat úgy látjátok, mint aki mindentől el van választva(mindentől különálló). Magasabb perspektívából láthatod, hogy ez egyáltalán nem így van. Te és a Teremtő Egyek vagytok. A “teljes szabadságra” vonatkozó kijelentésedre vonatkozóan nem vagy felelős a körülötted levőkért. Te és ők mind Egyek vagytok úgyszintén, ha magasabb sűrűségből tekintjük, de ebben a sűrűségben azért vagytok itt, hogy magatokon dolgozzatok. Azért vagytok itt, hogy visszaemlékezzetek kik is vagytok, és miért is vagytok itt. Azért vagytok itt, hogy visszaemlékezzetek a Végtelen Teremtőre. Azért, hogy tudjátok-megismerjétek a Teremtőt magatokban, hogy felajánljátok a Szolgálataitokat neki és másoknak, hogy Szabad Akaratotokból döntsétek el a Szolgálatot. Az egyik megelőzi a másikat. Ahogy visszaemlékezel, hogy ki is vagy és mélyen a Lényed Magjában tudod is, akkor fel fogod ismerni a “láthatatlan” kapcsolatodat Mindazzal ami Létezik, ugyanakkor az Öröm, a Hálaadás, a Szolgálat természetes következménye lesz hálával teli szívednek. Ahogy magadon dolgozol és megtanulod felismerni a Teremtőt benned, a Másoknak való Szolgálat természetessé válik számodra és a te Dicsőséges Aratásod el fog jönni.

kérdező: Egy dolog amit nem értek -és talán meg tudod nekem magyarázni Rejtett Kéz-, miért van az, hogy akik Luciferhez tartoznak(és maga Lucifer) nem harcolnak az összes lélek szabadságáért? Ha Lucifer képviseli a szabadságot, az akarat és tudás szabadságát, akik őt szolgálják miért nem tesznek úgy, mint amit a bibliai Luficer tett, és lázad az öregek zsarnoksága ellen?

Rejtettkéz: Ez egy nagyon jó kérdés, köszönöm. Két részre fogom osztani, és a második részre válaszolok ezután. Először is, az Öregek tanácsa abszolút a zsarnokság ellentéte. Ők a Bölcs és a Szerető Gyámjai a Galaxisnak. Annyi minden van, amit nem lehet megérteni a pusztán 3-ik sűrűségű perspektívából. Amikor elértek egy magasabb Sűrűséget, látjátok, hogy végül, minden kiegyensúlyozódott, és az Egység létezik. Minden ami az Egységtől eltérőnek tűnik Illúzió, vagy “gondolat forma”.

A tanács egy sor döntési lehetőséget adott nekünk. Mi azt választjuk, hogy itt maradunk és segítünk nektek, saját magunk “költségén”. Ez a természete a mások Szeretet Szolgálatának. Mindebben az alapvető paradoxon, hogy a történetben mi mindannyian közösen teremtők vagyunk, annak érdekében, hogy a legnagyobb Szolgálatot tegyük nektek, teljesen önszolgálónak kell lennünk(önérdekűnek - Tom). Úgy szeretem a Teremtőnk iróniáját.

Az első részét tekintve a kérdésednek, a bibliai ábrázolása a “Háború az Égben”-nek nem teljesen pontatlan. Elmagyarázom. A kezdeti szerződésünk az volt, hogy bemutassuk a Szabad Akarat Katalízisét ezen a bolygón. Amikor Jahve elkezdte a megbeszélést a Vének Tanácsával, eleinte nem kereste a segítséget a szabad akarat bemutatására, hanem inkább az útmutatást, hogyan tudja legjobban felgyorsítani az ő (és a lakosai) evolúciós folyamatát. Ahogy említettem ő egy jóindulatú diktatúrát “futatott”. Abban az időben épp befejeztük a Tau Ceti-n való megbízásunkat, és jelentkeztünk a következő feladatunkra. Mi(mint a Lucifer Csoport Lélek) egy “tényfeltáró expedícióra” lettünk küldve, hogy meglátogassuk a Földet és találkozzunk Jahvevel, hogy kiértékeljük a planetáris Teremtő Törvényeit, és javaslatokat hozzunk, hogyan tudnánk segíteni legjobban az ő leszármazottait(ez az az kifejezés amit a Lelkek leírására fogok használni, akik a Lélek Csoportot képezik) és Jahvet, hogy fejlődjön.

Sok lehetőséget feltártunk és jelentettük megállapításainkat a Tanácsnak és Jahvenek. Az volt a legjobb értékelésünk, hogy a Szabad Akarat beiktatása az egyedüli valós és gyors módja annak, hogy jelentősen felgyorsuljon a fejlődés. Ez nem kifejezetten a Szabad Akarat beiktatása volt, amihez Jahve segítséget szeretett volna, ez egyszerűen a Katalizátor beiktatása volt. Nem volt teljesen megelégedve a mi jelentésünkkel, azzal hogy szükséges a Szabad Akarat beiktatása. Boldog volt az ő paradicsomával és nem akarta elveszíteni az irányítást felette. A végén a Tanács meggyőzte, hogy ez a legjobb mód és ő vonakodva beleegyezett. Mi visszatértünk a Földre, s volt egy szívélyes találkozónk Jahvevel, megvitattuk, hogyan tudnánk a legjobban kialakítani a Szabad akarat választását. Jahve hajthatatlan volt, hogy az utódai mindenképp a hozzá való lojalitást fogják választani, és hogy annyira elégedettek az életmódjukkal, hogy mindig bízni fognak benne és mindig engedelmeskednek neki. Szerinte ez a fő oka, hogy a  Szabad Akarat nem működhet jól, mint Katalízis. Ezért volt, hogy egyetértett a Tudás Fájának kísérletezésével. Hitte, hogy ez igazolni fogja őt. Amikor ez nem így történt, mérgessé vált, kidobta a játékait a babakocsiból, és a sarjait a kertjéből, rájuk zúdítva egy nagy bűnösséget, hogy hogyan szegték meg az ígéretüket és milyen engedetlenek voltak. Ez nem igazán tisztességes módja egy Logosz viselkedésének, de hejj, ez a Szabad Akarat csodája, azt hiszem.”

"Rejtettkéz: A következő probléma ami felbukkant, hogy az ő leszármazottjai annyira hálásak voltak nekünk a segítségünkért, hogy Jahve egy Féltékeny Istenné vált(a saját bevallása szerint). Innen az egész “más Isteneid ne legyenek” dolog. Egyáltalán nem voltunk elégedettek a helyzettel, mert egy Logosznak nem szabadott volna így viselkednie a leszármazottjaival, ők Egyek ugyebár. Amikor megkíséreltük, hogy elhagyjuk a bolygót, hogy visszatérjünk a Tanácshoz, Jahveh megakadályozta a távozásunkat. Megpróbáltuk megint elhagyni és át lettünk dobva az Asztrális Síkokra és be lettünk oda zárva. A Tanács megparancsolta, hogy bocsájtsanak szabadon bennünket, de azzal a feltétellel, hogy vissza kell vonnunk a szerződésünket ami arra vonatkozik, hogy segítsük a Föld lelkeinek fejlődését. Mi nem akartunk elmenni, nagyon szerethető Lényeknek ismertük meg őket, valóban pozitív polaritásuaknak, maradni akartunk és segíteni, de ez mellett szabadon szerettünk volna jönni-menni, belátásunk szerint. Az egyetlen módja, hogy maradhassunk, az volt, hogy Csoport Lélekként maradjunk bebörtönözve, ami az inkarnációk körforgását jelentette számunkra, amelyet(egyéni Lelkekként) már jó régóta nem csináltunk. Ahogy kifejtettem előbb, nem létezik “rossz”, vagy “jó” a Magasabb sűrűségből(dimenzióból) nézve, de mindig van következménye minden egyes cselekedetnek. Ez a Karma hatásának a törvénye. A szerződés már megköttetett Jahve, köztünk és a Tanács között, hogy gondoskodjunk a Katalizátorról, így jogunkban áll itt lenni. Jahve Karmájának hatása, hogy minket bebörtönöz a makrokozmikus szinten azt vonta maga után, hogy az individuális Lelkei be lettek börtönözve a mikrokozmikus szinten. A Végtelen Teremtő Jahvenek(és mindenkinek) a Szabad Akarat ajándékát adta, hogy saját belátásunk szerint teremtsünk, de az ő választásának Karmikus hatása az lett, hogy a Tanács karantént vont a bolygóra. Bizonyos evolúciós szint szükségeltetik, hogy a Pozitív Egységes Galaktikus Társadalom működő részévé váljék egy bolygó.

Ami az “összes lélek szabadságáért folytatott küzdelmet” illeti, emlékezz rá, hogy végül is ez egy Játék, amit mi itt mindannyian eljátszunk. Színészek vagyunk, játszunk az”Élet színpadán”. Ez a “Világ” egy illúzió, vagy “gondolat forma”. Senki sem hal meg valójában és valójában senki sem sérül meg. Az inkarnációk között te ezt nagyon jól tudod. De a játék szabályai biztosítják, hogy el kell felejtened azt, hogy valójában ki is vagy, szóval elhiszed, hogy minden “valódi”, amíg játszod az élet játékát. Ez egy alapvető előfeltétel, amikor te döntéseket  hozol. Egyébként a játék nagyon könnyű lenne.

Ez a világ nem valóság. Bár ki tudjuk fejezni a Valóságot benne, ha így döntünk.

Kérdező: Ok, szóval a Te családod és az elit barátaid ugyanúgy csapdába vagytok ejtve a Földi birodalomban ahogy mi is, de miért propagáljátok és támogatjátok aktívan az leigázás erőit?

Rejtettkéz: Azért, mert ez az a rész amire szerződtünk hogy eljátsszuk ebben a játékban. Annak érdekében hogy “megnyerjük”(vagy sokkal pontosabban; hogy sikeresek legyünk) a játékot, annyira Negatív Polarizáltnak kell lennünk, amennyire csak lehetséges. Szélsőségesen Szolgálni magunkat. Erőszak, Háború, Gyűlölet, Kapzsiság, Kormányzás, Elnyomás, Népírtás, Kínzás, Erkölcsi bomlás, Prostítúció, Drogok, minden ilyen dolog és még több..., a mi célunkat szolgálják a játékban. A különbség köztünk és köztetek az, hogy mi tudjuk, hogy mi “játszunk”. Minél kevesebbet tudtok a Játékról és minél jobban elfeleditek, hogy “játékosok” vagytok, annál “értelmetlenebbé” válik az élet. Ebben a sok Negatív dologban, ellátunk titeket eszközökkel. De ti nem látjátok ezt. Nem az a fontos amit teszünk, hanem az, ahogyan reagáltok rá. Mi megadjuk nektek az eszközöket. Szabad Akaratotokban áll az, hogyan használjátok ezeket. Felelősséget kell vállalnotok. Csak Egyikünk van itt(ez a szó szerinti fordítás, de én úgy értelmezem, hogy azt kell belőle megérteni, hogy mindketten – a pozitív polaritás és a negatv polaritás EGYet képez itt, csak Egy van itt - Tom). Értsd meg ezt és meg fogod érteni a Játékot.

Kérdező: Valamit amit nagyon érdekesnek találtam; az, hogy a Precesszió Nagy Korszakának elve öt 5125 éves ciklusra van osztva. I.e.3113. a jelenlegi “al-kor” kezdete a nagy aktivitás időszaka volt. Nyugat Európában, Közép- Keleten és Egyiptomban a kő monumentek építése ebben az időben kapcsolatban áll ennek a ciklusnak a felismerésével?  Mi volt az angol kőköröknek és az egyiptomi piramisoknak a célja? Ezek sokkal többek, mint az eon-változás puszta jelei. Ezeknek valami hatalmas jelentőségük kell, hogy legyen. Valójában, van valami amit tudni szeretnék. Ezen emlékművek építői, a “rabul ejtett tömegek” közül voltak, akik megpróbálták létezés természetét megérteni vagy az építők a ti elit vérvonalatokból voltak?

Rejtettkéz: Igen, ezeknek az eseményeknek nagy jeletőnségük van, a történésük helyére és idejére vonatkozóan. A Csoport Lélek Komplexus, Ra volt ezeknek az építményeknek az építésze. Ezek Gondolat által jöttek létre. Amikor valaki megérti és látja hogy minden illúzió, vagy Gondolat, akkor használni tudja az Erőt, hogy manipulálja az illúziót. Minden dolog, látható és láthatatlan, az Élet- Erő- Energiával összekapcsolódó. Egyszer mikor meg tudod amit a varázsló tud, az már nem varázslat. Ez a Teremtés eszköze.

Köszönöm a kérdéseid, nagyon éleslátóak voltak.

Kérdező: A te fajtád rombolta le a világot. Többre tartva magatokat a többiektől. Amennyiben a valós életben találkozunk nem vállalok felelősséget magamért.

Rejtettkéz: A megértésed foghíjas, nem beszélve a szóhasználatodról. Hogy megértsd a “Magasabbat”, próbálj a “dobozon kívül” gondolkodni egy pillanatra. Ha a földön sétálok, te pedig felettem repülsz egy repülővel, jobb ember leszel tőlem?

Nem. Ez csak Magasabbá tesz Téged.

Kérdező: Találkozunk a pokolban.

Rejtettkéz: Légy óvatos mit kívánsz. Minden gondolat és szó Teremtő.

Köszönöm a kérdéseid. Azt hiszem mindegyikkel foglalkoztam az előző válaszaimban, bár ha úgy érzed valamelyiket kihagytam, mondd, kérlek.

Kérdező: Ha Jahve egy pozitív polaritású entitás, hogy lehet ő “haragos” és “féltékeny”?

Rejtettkéz: Jahvenek Szabad Akarata van? Magadat pozitívnak tartod? Mégis időnként haragos és féltékeny tudsz lenni? Jahve a Te világod(makrokozmoszod) részed?

Kérdező: Voltak más entitások akik Jahvenek tettették magukat?

Rejtettkéz: Alkalmanként igen.

Kérdező: Szeretném megtudni hogyan választhatjuk a mások szolgálatát(pozitív),a magunk szolgálata helyett(negativ).

Ez az állítás helyes? “Annak érdekében hogy a pozitív utat válasszuk, legalább 51 %-a a gondolatainknak és tetteinknek mások érdekét kell szolgálnia. A negativ úthoz minimum 95% -nak kell önszolgálónak(önérdekű) lennie. A kettő között fekszik a “közömbösség”.

Rejtettkéz: Igen, az állításod helyes. Szóval látod, hogy mennyire nehéz nekünk a negativitásért küzdeni? Nagyon sok erőfeszításbe tellik, hogy 95%-os negatívitást érjünk el. Meg lennél lepődve, milyen kevés ember van a bolygón akik a közel 51%-os pozitvitás közelében vannak.

Kérdező: Hogyan tudod a mások szolgálatának útját választani?

Rejtettkéz: Legyél jó magadhoz. Gyakorold az Élet valódi szeretetét és Létezését. Légy igazán hálás a Végtelen Teremtőnek minden egyes nap, hogy elhozott Téged a létezésbe, és a bőkezű ellátásáért. “Túlélsz”, nem? Talán nincs meg mindened amit akarsz, de meg van mindened amire szükséged van, annak érdekében hogy befejezd azt amiért ide inkarnálódtál. Mondj köszönetet ezért. Megkaptad az Élet tapasztalásának az ajándékát és fel lett ajánlva Neked a Szabad Akarat, hogy eldöntsd mit szeretnél létrehozni általa. Őrizd a gondolataidat óvatosan, mert azok sokkal erősebbek, mint amit el tudsz képzelni. Miután a Teremtő szolgálatának és szeretetének állapotából jössz, mások szolgálata egy természetes velejáród lesz. Mindig keresd az utat, hogy tudnál  segíteni a társaidnak a létezésben. Bátoríts másokat. Építsd az embereket, és ne nyomd el őket. Légy a fény fáklyája a sötét világban.

Szüksége van az öreg hölgynek a segítségre a bevásárló táskájának cipelésében? Hogy tudsz bánni az otthontalan emberrel aki Tőled kér aprót? Hallottál valaha az álruhás Angyalokról?  Nézd és lásd minden létező szívében az Isteni Szikrát. Bánj úgy velük, ahogy szeretnéd hogy ők bánjanak Veled és beszélj úgy velük, ahogy a Teremtőddel beszélnél.”Mert amit velük cselekszel ”azt velem teszed”. Ez a sugárzás és vonzás törvénye. A gondolataid, szavaid és tetteid visszatérnek Hozzád. Végülis az alázatos Hála szellemiségét ápold. Így nem lőhetsz bakot. A Szolgálat vágya természetesen árad a hálás szívből.

Kérdező: Ha a “másokat szolgáljuk” filozófiájával élünk annak érdekében, hogy elérjük az egységet a végtelen forrással, ez valóban nem a saját magunk szolgálása? Hogyan különböztessük meg a negativ és pozitív polaritást?

Rejtettkéz: Nem azért szolgálsz másokat hogy elérd az Egységet a Végtelen Forrással, hanem azért szolgálsz, mert úgy szereted őket, mint önmagadat. A többiek a Te kiterjesztéseid. Ezért van az, hogy a Vonzás törvénye úgy működik, ahogy működik. Valóban amit Te velem teszel, azt önmagaddal teszed. Mi mindannyian Egyek vagyunk, a Végtelen Teremtésben. Az elkülönülés csak illúzió(látszat), mivel te csak a 3-ik sűrűséget(dimenziót) látod. Nem látod az egész képet.

Elérjük az Egységet Minden Végtelen Forrásával a fejlődésünk emelkedő spiráljának eredményeként. Mindannyian az ösvényen vagyunk ami visszavezet ahonnan jöttünk. Mindannyian úton vagyunk, hogy visszatérjünk Otthonunkhoz.

Kérdező: Az én értelmezésemben az összes léleknek végülis a pozitív utat kell választania, hogy egybeolvadjon a Végtelen teremtővel. Ha ez igaz, mi az indok a negativ út választásának most, a Te embereid számára és számunkra?

Rejtettkéz: Ügyes kérdés. Igen, minden ember végül megtanulja, hogy a Pozitivitás az út amely az Otthonhoz vezet. De amíg a 3. sűrűségbe(dimenzióba) inkarnálódik, a Negativitás még mindig fontos eszköz a tanulási folyamat eszközeként. Ez megtanít a ”másra”. Amit mondtam korábban, Rajtad áll, hogy hogyan használod a kapott eszközöket. A Negativitásra még több Negativitással válaszolsz? A tüzet tűzzel való oltása működött neked? Vagy azt választod, hogy a Negativitást, mint eszközt lásd és felismerd, hogy ez felajánlja számodra a lehetőséget? Megtisztelem a gondolkodásra vonatkozó Szabad Akaratodat és azt, hogy magad fedezd fel, hogy milyen az a lehetőség. 

Kérdező: Vagy ha az egyetlen Végtelen teremtő a “Szeretet”, ez azt jelenti, hogy mindegy, hogy mások, vagy magunk szeretetét választjuk? Mindegyik út visszavezet minket a forráshoz?

Rejtettkéz: Ebben az értelemben igazad van, de csak bizonyos szempontból. Nagy különség van aközött, hogy szereted önmagad, vagy önző vagy. Ez nagy különbség. Ha valóban megérted, hogy mi az, hogy ismerd és szeresd önmagad, akkor nem tudsz mást tenni csak szeretni és szolgálni másokat. Nem létezik a “mások”. Ahogy megérted ezt a Lelked mélyén, már úton is leszel Haza, a Végtelen Teremtőhöz és végül visszamerülsz a Végtelen Egységbe.

Kérdező: Egyetértek másokkal abban, hogy a válaszaid összhangban állnak más forrásokkal, melyeket a múltban olvastam, beleértve Ra, a Kassziópeaiak(Cassiopians) és mások csatornázását.
El tudod mondani az ilyen “csatornázások”-ról a véleményed, vagy tudnak az embereid más csatornázásokról is?

Rejtettkéz: Ra-ról már szóltam a mai előző válaszomban. A Kassziópiaiakról nem hallottam. A Családomban nincs most más kommunikáció ezen kívül, de megvan a lehetősége hogy még egy ilyen legyen, de ez függ bizonyos dolgoktól.

A “csatornázásokról” az az általános nézetem, hogy a legtöbbjük nagyon gyenge minőségű. Ez a csatornázó személy elfogadásbeli hiányossága és az ezt követő elferdítésekre vonatkozik. Nagyon nehéz jó, stabil, tiszta és részrehajlás nélküli csatornázót találni. A csatornázás kulcsfontosságú része, hogy ideiglenesen kikapcsolja a személyes hit “szűrőit” és tiszta csatornává válik. Azért, hogy azt hozza át amit valójában adnak(mondanak) és ne azt amit gondolsz róla. Amikor azt modnom Te(gondolsz-ra vonatkozik - Tom), akkor ezt általánosságban értem, nem személyesen rád vonatkozik. Mindig jusson eszedbe, hogy az Üzenetről szól az egész, nem a hírnökről. A Ra csatornázások nagyon pontosak. Az egyetlen a számomra ismertek közül amire nyugodt szívvel rá tudom mondani, hogy “Tiszta” üzenet, de még ez sem 1oo%-os, inkább 85-9o%-os.

A másik nehézség a csatornázásoknál, hogy elkezded egy Pozitív lény üzenetét venni és ha nem vagy nagyon figyelmes és elővigyázatos a bejövö csatorna felismerésében, akkor egy magát pozitívnak tettető Negatívat kaphatsz, amely szép lassan egyre több tévinformációt csúsztat bele, miután elnyerte a bizalmadat. Amely pontos dátumokat és időpontokat ad, azt szinte mind el kell kerülni. A pozitív entitások nem fognak időpontot és dátumot adni. A negatívok igen, mert így elő tudják készíteni a bukásodat. Ha egyszer már becsaptak azzal, hogy időpontokat jósolsz előre és nem történnek meg, akkor már el is érték azt, hogy az üzeneted Fénye kialszik, mert senki nem fog a továbbiakban hinni neked.

Kérdező: Nos, legalább már tudjuk ennek az üzenetsornak a lényegét; valaki egy új New Age-beli teológiát fedezett fel és vette a fáradtságot, hogy bepötyögje mindezt.

Upsz, még mindig várom Tőled, hogy megadj egy előrejelzést, pontos idővonallal. Eddig minden amit nyújtottál az egy általános végitélet, amelyet mindenki minden évben előrejósol az ATS-en(az ATS ez a forum ahol az irás van - Tom). Szükségem van valami SPECIFIKUSra ami a KÖVETKEZŐ HÉTEN történik meg.

Természetesen tudom, hogy Te nem tudsz semmi ilyet megadni. Ez egy félrevezetés.

Rejtettkéz: Ez lesz az egyetlen alkalom, hogy válaszolok Neked.

A diskurzusunk elején kifejezetten világossá tettem, hogy az együttműködés milyen útját választom. Ha nem tetszenek a válaszaim, Szabad Akaratod van, hogy ne olvasd el a közzétételt. Javaslom, hogy használd azt, mert az energiád nagyon frusztráltnak és mérgesnek érezhető. Ez alkalommal ez nem az az irány amerre szeretnénk haladni.

Ahogy már az előzőekben is elmagyaráztam, nincs semmi bizonyítanivalóm Neked. Nem ezért jöttem. Hiszed, vagy nem, én Istenien közömbös vagyok. Ha a jelenlétem itt csak egy Lélek számára is hoz előnyt ez alatt a folyamat alatt, az már megéri az erőfeszítést. Nem kértelek hogy higyj, az egyetlen dolog amit tiszteletteljesen kértem, hogy függeszd fel az ítélkezést, vagy ideigelenesen bízz amig a diskurzust befejezzük, hogy a kérdések/információ áramlása zavartalan legyen. Eddig csak udvariatlanságot és neveletlenséget mutattál és még csodálkozol, hogy miért nem válaszolok. Amennyiben nem tetszik ez a téma egyszerűen válaszd azt, hogy nem olvasod, vagy nem szólsz hozzá és engedd, hogy azok akik a lényeges kérdéseikkel részt szeretnének venni benne, zavartalanul megtehessék.

A te pontjaid:
  1. Új kor teológia?  Ez szórakoztató. Fogalmad sincs, hogy milyen ősi és időtlen “csodák” ezek. Irónikusnak találom …”AlacsonySzintűSzabadkőműves”, ha valaha is eléred a 32-ik fokot(beavatottsági szint a "kőműveseknél". összesen 33 fok van, a 32 igen magas - Tom), pont ezeket az igazságokat fogod újra hallani. Remélem, hogy akkor könnyebben fogod ezeket az igazságokat megemészteni(magadba építeni) és meg fogod kérni a Végtelen Teremtőt, hogy vezessen az utadon.

  1. Nem fogsz tőlem időpontot és dátumot kapni. Nem azért vagyok itt, hogy “bizonyítsak” bármit is és nincs is erre szükségem. A Te hitetlenséged nem fog rám nézve következményekkel járni. Csak Rád.

Azért vagyok itt, hogy folyamatosan telejsítsem a szolgálatot amit kaptam, az üzenet átadása által. És ez a szolgálat beteljesül függetlenül attól, hogy mit gondolsz róla.

  1. A “végzet és homály”-ra vonatkozó megjegyzésedre, ami a gondolkodásmódod mutatja; Ahol Te végzetet  és homályt, ott én lehetőséget látok. Az élet alkalmazkodik a gondolkodásmódodhoz. Ha végzetet és homályt látsz, akkor ez az amit kivetítesz. A világ a tükröd. Visszatükrözi neked amit kiteszel. Ha nem tetszik az amit az élet tükörképe mutat Neked, akkor változtasd meg azt ami ezt okozza.

Kérdező: Látod, ha ez tényleg létezett, akkor több ezer embernek kellett volna benne részt venni és mindig van legalább egy személy aki kiszivárogtat.

Rejtettkéz: Ezrek? Inkább Milliók. És nincs esélyed felfogni a rideg nevelést és a kíméletlen kondícionálást amin keresztülmegyünk a korai években. Senki sem mer ellene menni a Családnak. Tudjuk mi történne ha megtennénk. De nem ez az eredeti motiváló erő. A motiváló erő a féktelen Hűség a Család és a Teremtőnk iránt. Felfogjuk annak a jelentőségét amit itt teszünk, még akkor is ha az emberiség nagy része nem.

Kérdező: Upsz, bakot lőttél . Ahhoz képest, hogy csak az élet spirituális oldalának manipulálásával foglalkozol NAGYON sokat tudsz azokról a dolgokról amelyeknek köze nincs hozzá. Leleplezted magad.

Rejtettkéz: Te soha nem ülsz le a családoddal és beszélitek meg egymással a terveiteket?

A spiriutális szereppel kapcsolatosan tett megjegyzésekre vonatkozóan a tudatlanság amit felvonultatsz, nagyon humoros nekünk. Ha azt hiszed, hogy csak a Sprituálissal foglalkozom, akkor vagy nem olvasod, vagy félreolvasod a hozzászólásaimat. Te azt is feltétlezed, hogy a szerepem az “Élet sprituális oldalának” “manipulálása”. Megintcsak híján vagy a megértésnek és téves ítéleteket hozol arról amit nem is értesz. Jobb lenne ha abbahagynad az “okoskodást” és mindezt a félresiklott energiát valami olyanba irányítanád ami tápláló és termékeny a Lelkednek. De had ne állítsalak le az eljövő Aratás Negatív Polaritásának táplálásában. Hálásak vagyunk Neked ezért.

Az időmből az utolsó néhány napomat itt fogom tölteni (a diskurzusunk Pénteken fog befejeződni) és a lényeges kérdésekre fogok összpontosítani, amelyek a legtöbbet hozzák ki ebből az információ megosztásból és kapcsolódásokat hoznak létre a Lét Lélek szintjén, szóval ne várjatok több választ a verbális kakaskodásra. Időm és kedvem sincs a jelentéktelen kötekedésekhez.

Azoknak akiknek a kérdéseire nem volt időm válaszolni, holnap fogok. Amíg utolérem magam, tiszteletteljesen kérem függesszétek fel a további kérdéseket.
Köszönöm mindazoknak akik értelmes kérdéseikkel járultak hozzá a diskurzushoz. Remélem, a nyitott elméjűek kaptak ebből az információból.”

--- vége a második beszélgetésnek ---

Mindenkinek mások a reakciói egy ilyen közlésre. Szerintem RK jó fej, és intelligens.
S bár vannak ebben a közlésben is hihetetlen vagy kissé félrevezető dolgok, azért az itt megadott tanácsai kifejezetten hasznosak, segítőkészek, és jók:

„Gyakorold az Élet valódi szeretetét és Létezését.”
„Légy igazán hálás a Végtelen Teremtőnek minden egyes nap, hogy elhozott Téged a létezésbe, és a bőkezű ellátásáért. „
“Túlélsz”, nem? Talán nincs meg mindened amit akarsz, de meg van mindened amire szükséged van, annak érdekében hogy befejezd azt amiért ide inkarnálódtál.
Mondj köszönetet ezért.„
„Megkaptad az Élet tapasztalásának az ajándékát és fel lett ajánlva Neked a Szabad Akarat, hogy eldöntsd mit szeretnél létrehozni általa.
„Őrizd a gondolataidat óvatosan, mert azok sokkal erősebbek, mint amit el tudsz képzelni. Miután a Teremtő szolgálatának és szeretetének állapotából jössz, mások szolgálata egy természetes velejáród lesz. Mindig keresd az utat, hogy tudnál  segíteni a társaidnak a létezésben. Bátoríts másokat.
Építsd az embereket, és ne nyomd el őket. Légy a fény fáklyája a sötét világban.”

Nincs hozzáfűznivaló.

Ami még említésre méltó Rejtett kéz korábbi mondanivalójából, az a következő:
Szerinte minden létező (lélek) az illúzió lényegű anyagi világban vállalt szerepet játszik, akár egymás ősellenségét, de a valóságban lélekszinten mindannyian testvérei vagyunk egymásnak.

„Minden ami itt van (fizikai élet/inkarnációk) egy nagyon bonyolult és ügyesen megtervezett Játék, amely által az Egy Végtelen Teremtő eljátssza a feledés játékát, elfeledve ki is Ő, hogy újra megtanuljon visszaemlékezni, és ezt megtéve Teremtőként tapasztalja és ismerje meg önmagát. Egészen le hozzánk, a Minden Ami Van kis egyéni szikrájáig. A színpadon kívül  és az "Életek" között melyben megtestesült "emberi lényekként” jelentek meg, mi mindannyian mi és ti (mint Lelkek) jó barátok vagyunk. Fivérek és Nővérek az Egyben.
Az életek között mindannyiunk jót nevet azokon a részeken, amelyeket a "játékban" eljátszott, már előre várjuk és nagy örömünket leljük benne, hogy előkészítjük az eljátszandó következő fejezeteket.”

Vannak, akik egyenesen úgy vélik, hogy ez a Földi élet valójában csak egy illúzió, ahol a valódi lényünk (lelkünk) egy bőrruhába (testbe) bújva tapasztalatokat szerezhet, de mivel ez az egész csak egy játék, vagy egy film, s bár a karakterünkért felelősek vagyunk, azért nem érdemes túl komolyan venni. Illetve meg kell érteni, hogy ami a vásznon történik, az nem a valóság, csak egy tanítás, egy élményelem, melyből van igazi ébredés egy igazi világba. Ezt persze ki is kell érdemelni, nem mindenki képes egyik pillanatról a másikra kijelenteni, hogy az ő élete valójában csak egy illúzió, egy álom, melyben bármi is történhet, a valódi lénye sérthetetlen, elpusztíthatatlan. „Ne féljetek” – mondta Jézus is.

Vannak, akik egész ügyesen bánnak ezzel a tudással, ebből erőt merítve, életörömben telve boldogan végigélik a szerepet, melyet mindenki maga választ, és persze vannak, akik végig szenvedésnek élik meg ezt az ideiglenes állapotot. Vannak, akik egyre jobban belemerülnek, beleélik, beleégetik magukat ebbe az illúzióba, „anyagba”, nekik egyre nehezebb az ébredés. Ne tévesszen meg senkit az „igazságkereső” blogok szóhasználatában mostanában divatos „ébredés” kifejezés, mely többé-kevésbé bizonyosan kiváltják szinte mindenki megtévesztését. A valódi ébredés folyamatának talán több féle változata lehet, lássunk egyet:

1.      Átlag polgár, átlag családi környezet és neveltetés, tájékozódás: fősodratú médiából.
2.      Első varázsütés: valami nem stimmel a világoddal, nem az, aminek látszik!
3.      Első reakció: tájékozódás az alternatív médiából. Döbbenet…
4.      Második reakció: A k.rva életbe, összeesküvés áldozata lett a világ! Jól átb.szták az embert b.sszameg! Hű de mérges vagyok! Lámpavasat! Neveket akarok!
5.      Harmadik reakció: megkaptam a neveimet, padlón vagyok, ezek a több évezredes vérvonalú globális háttérerők legyőzhetetlenek, minden ellenállás értelmetlen…
6.      Második varázsütés: Nono, nézd csak meg jobban ki is vagy te, és hol is élsz?
7.      Első reakció: He? Amit a tükörben látok, az nem is ÉN vagyok? Ez egy színjáték?
8.      Második reakció: oké, van ez a háttérhatalom, mely úgy tűnik teljes mértékben behálózta az emberi létezés minden szintjét, és legyőzhetetlen, oké, de vajon tényleg az a célja, hogy minden embert bebörtönözzön a saját bolygóján? Vagy valami más?
9.      Harmadik varázsütés: amint rájössz ki vagy Te valójában, ezek az „ellenerők” megszűnnek létezni számodra, pontosabban felismered szükségességüket.
10.  Első reakció: Ébredés. Az első igazi ébredésed. Innentől már egyenes az út felfelé.

Fentiek ismeretében – ha elfogadjuk – talán az is belátható, hogy ez a rendszer alapvetően jól ki van találva, legalábbis rendelkezik emberi ésszel még felfogható magyarázattal. Minden kis teremtmény, vagyis önmagára ébredt öntudat első körben egy valós veszélyek nélküli mesében, „homokozóban” próbálgathatja „szárnyait”, legyenek akármilyenek is az első reakciói, vagy inkarnálódjon akár többször is. Az emberi történelemben végighúzódó iszonyat és horror láttán nem is nagyon csodálkozhatunk azon, hogy a fejlődés ilyen alacsony fokán  álló – az állatvilágot épp hogy csak elhagyó, de azt nem felejtő – ösztönlényt (óvódást!) az „Égiek” józan ésszel nem engedhetnek valós környezetbe, addig amíg a legnagyszerűbb szórakozása a másik teremtmény legyilkolása. Pl. nehezen képzelhető el, hogy mondjuk egy vallási indíttatásból elkövetett rituális gyilkosságot olyan jó néven vennének az „istenek”, de elfogadják (vagy megteremtik), mint a „gyermekkor” egyik alaptulajdonságát. Úgy néz ki tehát, hogy szükség van erre a végletekig polarizált mű-létezés-síkra, „gyerekmegőrzőre” minden kis teremtménynek ahhoz, hogy kiélje kis alantas vágyait, majd amikor ezekkel telítődik, akkor nyíljanak meg számára valósabb világokba vezető kapuk. Ebben a precízen megtervezett rendszerben a hiba kizárva.
Legfeljebb nem értjük, de tökéletes.
---

Ősi forrásainkban is sok különböző utalás történt már az Aratásra, melyekben rengeteg a közös nevező a jelen korunkban megjelent üzenetekkel. Érdemes ezekbe is egy kis betekintést nyerni, mert a próféciák beteljesedését láthatjuk napjainkban. A Bibliában pl. több helyen is történt utalás az Aratásra, vagy más néven az Elragadtatásra. Ezek közül talán a legismertebb a következő bekezdés:

Akkor ketten lesznek a mezőn; az egyik felvétetik, a másik otthagyatik. Két asszony őröl a malomban; az egyik felvétetik, a másik otthagyatik.” (Máté 24)

Az Elragadtatásról bővebben pl. itt lehet olvasni:

A Jelenések könyve szó szerint említi az aratást:
14/ Ezután fehér felhőt láttam, a felhőn ült valaki, aki az Emberfiához hasonított. A fején aranykorona volt, a kezében éles sarló.
15/ A templomból egy másik angyal jött ki, és nagy szóval kiáltott a felhőn ülőnek: „Ereszd neki sarlódat és arass, mert eljött az aratás ideje, és a vetés már érett a földön.”
16/ A felhőn ülő a földre vetette sarlóját, és learatta a földet.

TT

Az előző részek:

Rejtett Kéz (Hidden Hand) eredeti angol kérdés-válaszai 5 részben:

„Ra” eredeti angol nyelvű válaszai, melyek összecsengenek RK szövegeivel:
Ez a weboldal egyébként részletesen foglalkozik az aratás témájával.

84 megjegyzés:

  1. Nos, a helyzet a következő.

    Elértünk a Rejtett kézzel történt beszélgetés kb. feléig, de mivel a további részek fordítása egyelőre nem készült el, így ezen technikai okból kifolyólag szüneteltetjük a további részek közzétételét. Talán nem is akkora baj, ha beiktatunk egy kis szünetet, így is elég nagy dózis volt az eddigiek végigrágása, de úgy gondolom, hogy az üzenet lényege ebben az első írásokból is kiderült annak, aki figyelt. Aki meg nagyon meg szeretné ismerni a folytatást, annak lehetősége van az eredeti angol szövegek tanulmányozására.

    Szóval. Mielőtt megint nagyon elkanyarodnánk egész más irányokba, és mivel a reakciókból eddig elég vegyes kép alakult ki az Aratás cikkekre, szeretném ha mindenki nyilatkozna az ezekben leírtakról. Semmilyen hátsó szándék nem vezérel ebben a dologban, egyszerűen arról van szó, hogy jó lenne látni egy általános képet arról (legalább itt ebben a kis létszámú szellemi műhelyben), hogy ki mennyit fogadott el ezekből az anyagokból, ezáltal megkaphatnánk egy "hitelességi mutatót" is a témát illetően, hiszen ez volt a közzététel valódi célja.

    Ezt legegyszerűbben kérdés válaszok formájában lehetne tisztázni, és tényleg kérek minden itt olvasó kedves emberkét, hogy őszintén feleljen a kérdésekre.
    Jöjjenek tehát a kérdések (és az én válaszaim):


    1. ELHISZED-E, HOGY LÉTEZIK EGY KORMÁNYOK ÉS ÁLLAMOK FELETT ÁLLÓ IRÁNYÍTÓ HÁTTÉRHATALOM, MELY SZINTE A TÁRSADALMI ÉLETÜNK SZINTE MINDEN TERÜLETÉT ÁTSZŐTTE?

    Igen.

    2. ELHISZED-E, HOGY EZEN HÁTTÉRHATALOM VALÓDI IRÁNYÍTÓ RÉSZE NEM EMBERI "ÖSSZETEVŐKBŐL" ÁLL, HANEM A FELETTI ENTITÁSOKBÓL?

    Igen.

    3. ELFOGADOD-E, HOGY A HÁTTÉRHATALOM - A LÁTSZÓLAGOS KÁOSZ ELLENÉRE - EGY NAGYON IS HATÁROZOTT CÉL ÉRDEKÉBEN TEVÉKENYKEDIK AKÁR TÖBB ÉVEZREDE?
    ÉS HA IGEN MI EZ A CÉL?

    a) AZ EMBERIGÉS TELJES LEIGÁZÁSA, TESTI-SZELLEMI-LELKI SZINTEN
    b) AZ EMBERI FAJ DRASZTIKUS MÓDSZEREKKEL TÖRTÉNŐ "KIUGRASZTÁSA A BOKORBÓL", FELÉBRESZTÉSE A KARMIKUS BÖRTÖNBŐL

    Igen, és a válaszom: b)

    4. MENNYIT FOGADSZ EL REJTETT KÉZ SZÖVEGEIBŐL, MENNYI SZERINTED AZ IGAZSÁGTARTALMA?

    Számomra úgy 60-70%


    5. HA ELFOGADOD A KÖZLÉS VALAMELY RÉSZÉT VALÓSÁGNAK, AKKOR NAGYVONALAKBAN MELYEK EZEK?

    Számomra:
    - A Teremtéstörténet
    - A valódi okok, amiért itt vannak, "Lucifer" valódi szerepe
    - Az e-világi életünk illúzió mivolta
    - A gondolatok teremtő ereje
    - A létezésünk célja
    - Az Aratás kérdésköre, a nagy változások eljövetele
    - Az életre vonatkozó tanácsai

    6. MELY RÉSZEKET NEM TARTOD VALÓSNAK?

    - A geopolitikai előrejelzéseit (ezzel könnyű dolgunk volt! :)
    - Az Aratás pontos dátumára (decemberi napforduló) való közlés - legalábbis kérdéses
    - A negatív szürettel, mint általuk kijelölt céllal nehéz megbirkózni, illetve ennek pontos okait szerintem nem tárta elénk, ködösített.
    - Apró-cseprő válaszok.

    7. HA FENTIEKRE EGYIKRE SEM AKARSZ VÁLASZOLNI, AKKOR ANNAK MI AZ OKA?

    ---

    Ennyi lenne. Tényleg kérek mindenkit, hogy szíveskedjen válaszolni a fenti kérdésekre. Nem gyűjt ezekből senki statisztikát, mindössze saját magunk számára létrehozunk a válaszaink által egy hihetőségi kulcsot.

    Előre is köszönöm!

    TT

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia TT.
      Ezen az oldalon , meg még máshol is , fentvannak már a beszélgetés további fordításai . Szerintem csatlakozz be hozzájuk ha tényleg ennyire érdekel a téma .

      http://paranormal.hu/plugins/forum/forum_viewtopic.php?10958.0

      Ez az első oldal itt meg van a 3.ik,4.ik beszélgetés , de a topik második oldalán már meg van az 5.ik is .

      Törlés
  2. Bizony én is örültem, mikor,- azt hiszem Merkurius valahol-, már szintén játékról beszélt. Ugyanis a szellemi harc önmagából következően, a megértés által, lassan életjátékká szelidül.

    "Ha nem tetszik az amit az élet tükörképe mutat Neked, akkor változtasd meg azt, ami ezt okozza."

    Ezt még feltétlenül betenném a pozitiv alaptanítások közé, ezért:

    "hanem kerestem a változtatás lehetőségét, és tudod hol találtam meg? A gondolkodásomban. És ahogy azt sikerült megváltoztanom, a körülményeim is kezdtek lassan megváltoni"
    Azért az a szinkronitás még talán Mózit is elgondolkodtatja, de Piskóta is felfigyelhetne.
    A kérdésekről csak annyit, hogy úgy tűnik, ismeretlenül is egy úton haladunk.:)
    Sz.

    VálaszTörlés
  3. http://www.youtube.com/watch?v=QTi2ReiwUrY&feature=related

    VálaszTörlés
  4. "...de Piskóta is felfigyelhetne."
    Mire is?
    Arra, hogy képtelenek vagytok a keserű, elkeserítő, tehetetlenségre kényszerítő, a tehetetlenségből mentőövet dobó ezotériába menekülni?
    A való valódi világ nem kóser? / óh, de tetszik ez a kóser szó!/
    A gondok, a problémák megoldhatatlannak tűnnek?
    Rabjai vagyunk önmagunk gondolkodásának?
    Sorjázhatnának felétek a felsorolhatatlan kérdések.
    Igazából nem ítéllek el benneteket, hiszen mentségetekre szolgálhat, hogy olyan időket élünk, ahol a tudati nyomás alatt, nehéz a józan eszet megőrizni! Szinte felfoghatatlan és eredményes manipuláció elszenvedői vagytok.
    Gyöngyösi Zoltán/piskota

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Piskóta, az egyezésre figyelhetnél fel, ami RK tanítása és az én TAPASZTALÁSOM között van.
      "A gondok, a problémák megoldhatatlannak tűnnek?"
      Figyelsz te egyáltalán? Hisz pont arról beszélek, hogyan oldottam meg a gondokat és a problémákat.:)

      "Rabjai vagyunk önmagunk gondolkodásának?"
      Igen, amig gondolkodásodat az Ego vezeti. Ahogy átadod ezt a vezetést a benned is meglévő Forrásnak, a gondolkodás szabaddá tesz.
      Sz.

      Törlés
    2. Drága Szultán!

      Vigyázz, hogy ne legyél optikai csalódás áldozata...
      "...a gondolkodás szabaddá tesz."
      A munka meg nemesít!
      Főleg az olyan, mikor, anyáinkat maltert, téglát hordani vezényeltük, vagy éppen három-műszakban felügyelték a szövőgépeiket, vagy éjszaka egy többtonnás excenter présgépet működtettek, 30-60 leütéssel, mondjuk trafólemezt gyártva, monotónia és zajártalom közepette!
      Lehet, hogy a gondolkodás szabaddá tesz, tenne, menekülési útvonalat kínálva önmagunk elől, de az ismeret ezt nagymértékben korlátozza!
      Gyz/p

      Törlés
  5. Első, nem mentett írásom elszállt.., már bosszúsan, nem tudom előhozni...
    ", de Piskóta is felfigyelhetne."
    Mire is?
    Talán arra, hogy képtelenek vagytok a való világ mocskával, szennyével szembenézni, és az ezotériába menekültök?
    Ne szégyenkezzetek! Ami a való világban történik, olyan elképesztően nélkülöz minden józan észt, amit józan ésszel már képtelenség felfogni!
    Ezért kérlek benneteket, hogy mivel magam felfogtam, s ez a józan ész hiányára utal, legyetek megértéssel felém, erre én is törekszem felétek!
    Gyöngyösi Zoltán/piskota

    VálaszTörlés
  6. Megdöbbenve, majd örömmel láttam, hogy az első megfogalmazás sem veszett el...
    Kérlek benneteket, hogy gondoljátok át viszonyotokat az ÉLETHEZ!
    Gyz/p

    VálaszTörlés
  7. "legyetek megértéssel felém, erre én is törekszem felétek"

    Ez már tetszik! Mindannyian útkereső vándorok vagyunk, kár egymásra dudálni, meg rázni az öklöt, van más mód is elviselni egymást addig amíg egymással dolgunk van (!).
    Nem véletlenül kerültünk ide, erre a "harcmezőre".

    TT

    VálaszTörlés
  8. Ahhoz, hogy megítélhessük ennek a kis szösszenetnek az értékét, szerintem a következő kérdéseket kell feltennünk:

    - Add valami pluszt? Előrébb visz? Felemel? Segítségemre van? Megold-e valamit?
    - Félelmet kelt bennem? Megbénít? Mire ösztönöz?

    Mivel még nem olvastam el az egészet, ezért nem is tudok konkrét választ adni erre. Úgyhogy csak megkísérlem, hogy egy két dolgot kifejtsek.

    Szerintem ez az egész csak arra jó, hogy tétlenségre ítélje az embereket, hogy várják a sült galambot, és ha véletlenül valami negatívummal találkoznának, akkor elfogadják azt, mint a változás eszközét, ahelyett, hogy valamit megpróbálnának tenni ellene. Nehéz elképzelnem, hogy egy érettebb, kiforrottabb lény, arra használná az erejét, hogy káoszt teremtsen. Lehet, hogy nem véletlenül vannak itt. Bizonyos dolgokat biztosra vesznek, pedig lehet, hogy ők is csak tanulgatnak.

    A matrióska-baba elmélet tetszett, de ez igazából nem vitt közelebb semmihez. 2012-t meg valószínűleg nem véletlenül sulykolják a közvéleménybe. Tehát valószínűleg lesz változás, de nem feltétlenül olyan irányba, mint ahogyan azt a többség elképzeli, vagy szeretné. Majsz

    VálaszTörlés
  9. Az "ezotéria" ellenzőktől jó lenne egy rövid, irányítottabb válasz, hogy minek is látják ezt a jelenséget:
    a.) egy belülről szervezett új "...izmus" alapja ami csak arra jó, hogy újra átrakjon minket a palánkon...
    b.) egy önszerveződő irány, ami el szeretne menekülni a problémák elől, és csak a rózsaszín függönyt akarja lehúzni, és ölbe tett kézzel akarja várni a megoldást.
    c.) egy önszerveződő irány, ami a szeretet útján (Krisztusi út?) lehetőséget lát a világ megváltoztatására, mert hisz abban, hogy az ördögöt az ördög fegyvereivel legyőzni nem lehet.
    d.) egy földönkívüliek (magasabb minőségű lények)által segített irány, ami hozzájuk hasonlóan magasabb minőségbe helyezi az emberiséget, mert az eddigi földi kísérletek megbuktak.
    e.) a fenti válaszok keveréke

    VálaszTörlés
  10. 1. ELHISZED-E, HOGY LÉTEZIK EGY KORMÁNYOK ÉS ÁLLAMOK FELETT ÁLLÓ IRÁNYÍTÓ HÁTTÉRHATALOM, MELY SZINTE A TÁRSADALMI ÉLETÜNK SZINTE MINDEN TERÜLETÉT ÁTSZŐTTE?

    Egyértelműen igen.

    2. ELHISZED-E, HOGY EZEN HÁTTÉRHATALOM VALÓDI IRÁNYÍTÓ RÉSZE NEM EMBERI "ÖSSZETEVŐKBŐL" ÁLL, HANEM A FELETTI ENTITÁSOKBÓL?

    Igen, bár nem feltétlenül "felette" állnak az embernek (sőt szerintem az ember igen is Nagyra hívatott a Világegyetemben - és ezt próbálja meg sok "külsős" kihasználni a saját céljaiért).

    3. ELFOGADOD-E, HOGY A HÁTTÉRHATALOM - A LÁTSZÓLAGOS KÁOSZ ELLENÉRE - EGY NAGYON IS HATÁROZOTT CÉL ÉRDEKÉBEN TEVÉKENYKEDIK AKÁR TÖBB ÉVEZREDE?
    ÉS HA IGEN MI EZ A CÉL?

    a) AZ EMBERIGÉS TELJES LEIGÁZÁSA, TESTI-SZELLEMI-LELKI SZINTEN
    b) AZ EMBERI FAJ DRASZTIKUS MÓDSZEREKKEL TÖRTÉNŐ "KIUGRASZTÁSA A BOKORBÓL", FELÉBRESZTÉSE A KARMIKUS BÖRTÖNBŐL

    Nehéz eldöntenem, mert minden "bizonyíték" az a) választ erősíti meg, a b) inkább csak valami reménysugár-féleség. De jó lenne......

    4. MENNYIT FOGADSZ EL REJTETT KÉZ SZÖVEGEIBŐL, MENNYI SZERINTED AZ IGAZSÁGTARTALMA?

    Nagyjából a felét érzem valósnak, olyan igazságba csomagolt hazugság.

    5. HA ELFOGADOD A KÖZLÉS VALAMELY RÉSZÉT VALÓSÁGNAK, AKKOR NAGYVONALAKBAN MELYEK EZEK?

    A gondolatok teremtő erejét magam is tapasztalom, illetve a 2012 mint korszakváltás szerintem teljesen valós. A háttértörténet akár lehetne igaz is, csak "fura", hogy épp most jött rájuk az őszinteségi roham, amikor kezdenek veszíteni! :D

    6. MELY RÉSZEKET NEM TARTOD VALÓSNAK?

    A legfurcsább az egészben az az elképesztő ellentmondás, ami a között feszül, hogy minden létező eszközzel írtanak minket, miközben HH Jézus szeretet-tanításaira utalgat...

    7. HA FENTIEKRE EGYIKRE SEM AKARSZ VÁLASZOLNI, AKKOR ANNAK MI AZ OKA?

    Válaszoltam. A többiek szerintem azért nem válaszolnak mert képtelenek érvekkel alátámasztani az ellenérzéseiket a HH szövegekkel kapcsolatban. Ezoterikus baromságnak titulálni valamit, az könnyű, megérvelni hogy miért... az már más tészta. :)

    VálaszTörlés
  11. TT,

    1. Természetesen.

    2. Valószínűleg igen.

    3. Fogas kérdés... Úgy gondolom, hogy az elmúlt évszázadok alapján szerintem az a) válasz a nyerő, de a valódi céljaikról fogalmunk sincs, és nem is egy ilyen fórumba beirkált kérdések/válaszok alapján fogjuk megtudni, ha valaha kiderül egyáltalán.

    4. Ebben osztom Mazsola véleményét, és eddig is ezt írtam: igazságok/féligazságok keveréke egyértelmű hazugságokkal.

    5. Érdekes felvetés, hogy a Földön "uralkodó" Isten mellett léteznek még nála is magasabb szintű lények, de ez megint lehet fikció(egyébként nem tudom, hogy ez szerepelt-e az írásodban, mert én máshol olvastam végig mind a négyet). Többi dolog azért annyira nem újdonság azoknak, akik konteókat olvasgatnak egy ideje.

    6. Jóslatok elég nagy öngólnak számítanak, és erre elég bárgyú ellenérv, hogy ő az ezós dolgokért felel. Eleve sok részt azért nem tartok valósnak, mert ha tényleg egy ilyen ember(?) írta a bejegyzéseket, akkor valószínűleg okkal tette, és nem biztos, hogy ez pozitív ránk nézve.

    VálaszTörlés
  12. /-Az "ezotéria" ellenzőktől jó lenne egy rövid, irányítottabb válasz, hogy minek is látják ezt a jelenséget:-/

    Kísértetiesen hasonlóan, mint az antiszemitizmust, vagy a kommunizmust!
    Amennyiben nem vagy tüntetően híve a világ-rasszista zsidóságnak, amint nem vagy látványos támogatója, ugyancsak a zsidóság nagy kísérletének a kommunizmusnak, nagy az esélye, hogy megállapítják rólad, hogy fasiszta antiszemita vagy!
    Annyira nehéz elfogadni, hogy nem osztja mindenki odaadó lelkesedéseteket az ezotéria irányában? Annyira nehéz elfogadni, hogy némelyek nem akarnak, megvilágosulttá válni, nem törekszenek felsőbbrendű emberré rezegni, hogy ennek örvén másokat lenézni legyen lehetséges?
    Békéljetek meg véle...
    Gyz/p

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a válaszodat!

      Akkor, ha jól értem az"ezo"-t egyfajta izmushoz hasonlítod, aminek ha nem leszel a részese akkor kirekeszt, lenéz, megbélyegez.
      Én idáig még csak hasonlót sem láttam ebben az irányzatban, ezért remélem nem lesz igazad.
      Talán itt hangzott el egy olyan gondolat, hogy aki még nem érett az aratásra az még futhat néhány kört. (szerintem ez nem a fentiek kategóriája, hanem óvatos terelgetés, de majd meglátjuk...)
      Nekem egyelőre az egész olyan, mintha most elmennénk abba az irányba, amilyennek a kereszténységnek lennie kellett volna (esetleg régen volt is?), kiegészítve egy-két meseszerű, az ember ismereteire és hitére bízott elemmel.

      u.i.: Szerintem egyelőre pont fordított a helyzet itt a blogon, az "ezo"-sok kapnak hideget-meleget, míg az ellenzőket senki sem bántja.

      Szép Estét!

      Törlés
    2. Ez azért lehet, mert az "ezo"-s már rájött, hogy mi mindannyian Egy vagyunk, csak különböző jelmezben.

      TT

      Törlés
    3. "Annyira nehéz elfogadni, hogy némelyek nem akarnak, megvilágosulttá válni, nem törekszenek felsőbbrendű emberré rezegni, hogy ennek örvén másokat lenézni legyen lehetséges?"
      Piskóta, te ezt most komolyan így látod?
      Ez azért elszomorít, pedig az mostanában egyáltalán nem jellemző rám.:(
      Sz.

      Törlés
  13. Messzemenően nem akarok belemenni ebbe az egész kérdéskörbe, hisz már a kérdés is pontatlanul volt feltéve, mert esetleg nem is ellenzem, csak éppen híve nem vagyok az ezotériának, illetve annak szisztematikus megnyilvánulásaihoz.
    Mondom ezt annak tudatában, hogy személyesen éltem át egynémely "csodát".., mert megadatott.
    Kérlek benneteket, hogy szenvedő magyar nemzeteteket se felejtsétek el a ezotéria mellett...
    Gyz/p

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "Kérlek benneteket, hogy szenvedő magyar nemzeteteket se felejtsétek el a ezotéria mellett..."

      Ezt nyugodt szívvel megígérhetem. :-)
      Az "ezo" nem cél, hanem eszköz.

      Törlés
  14. Istennek van Istene? kihez fohászkodik Isten? saját magához? a "Vének Tanácsához"?
    miért is kell nekem negatívnak lennem?hogy RK és a "Család" felemelkedhessen a következő létsíkra?
    "Nyújtsd oda a másik orcádat is"...
    ha nem hódolsz be Jahvénak rasszista vagy,de ha behódolsz,és "odanyújtod a másik orcádat" - hülye pofozógép leszel!lehet, hogy tiszta lesz/marad a lelkiismereted, dehogy beledöglesz, az biztos!/s mert most, és itt élünk, ez nem frankó perspektíva/
    Szabad Akarat - akarhatsz szabadon szolgálni...
    Negatívnak kell lennünk... hogy nekünk jó legyen...
    szóval, nekünk ma azért szar,hogy holnap( 10-100-1000 év múlva, vagy a következő létformában) jó legyen!/ezt a logikát ismerjük a cuculimus korából - ma azért rossz, hogy holnap jó legyen...)
    Lóhimbilimbi a popójukba!
    RK, és a "Család" áldozatot hoz értünk azzal, hogy természetükkel ellentétben Negatívak legyenek, hogy majd/egyszer/ a kistestvérrel(velünk) együtt szolgálhassuk az Egy Végtelen Teremtőt az Egységben!
    MI VAN???
    s mindez ráadásul Játék!amibe a Szabad Akarat révén egyeztünk bele(csak azért, hogy megtalálhassuk egymást újra, és majd tudni fogjuk, hogy Egyek vagyunk!
    MI VAN???
    ha keresztény/keresztyén erkölcs alapján viselkedek- balek vagyok, ha nem - rasszista/antiszemita...
    "szívélyes találkozó Jahvéval"... "a Szabad Akarat "( kísérlet ) bevezetése,
    mondván Jahve követői mindíg engedelmeskednek neki, mert bíznak benne. Tudás Fájának kísérlete...
    mennyi minden keveredik itt össze?...
    a Teremtés, a Szabad Akarattal, a Tudás Fája a sértődött Jahve Egojával... Jahve a féltékeny isten...(kire? mire? ... magára? a Szabad Akaratra? más Istenekre? a Vének Tanácsára?)
    RK... menj te a...
    Végül is :
    mindig azt állítottam - több Isten van!
    Egy nem tud így kiszúrni az Emberrel - ez csapatmunka!
    dodopapa

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Dodo, kritikával élni szíved-joga, de nekem úgy tűnik teljességgel félreértetted, pontosabban NEM értetted meg, amit olvastál. Engedd meg, hogy néhány dolgot kiigazítsak a gondolatmenetedben (természetesen a labda nálad, hogy mennyit fogadsz el belőle)

      Szóval kezdjük! Ezt írod:
      "Istennek van Istene? kihez fohászkodik Isten? saját magához? a "Vének Tanácsához"?"

      Ha jobban belegondolsz a Teremtés hierarchikus rendszer ("mindenkinek van főnöke"), mely az Egy Istentől indulva osztódik szét a végtelenbe. Az Egy Isten megteremtett "al-teremtőket", akik folytatták a teremtés tervét, és teremtettek kisebb, al-al-alteremtőket, és így tovább, míg eljutottunk a bolygó szintű entitásokig, és azon belül pl. az emberi szinthez. Mi emberek igencsak a piramis alján vagyunk, de még mi is rendelkezünk teremtő erővel, de nem jelenti azt, hogy istenek lennénk, viszont mégis rendelkezünk az Ő szikrájával, éltető és teremtő Forrása bennünk él. És ez igaz minden élőre. Az ősi piramis szimbólum, tetején a mindent látó szemmel pontosan ezt a hierarchikus rendszert fejezi ki, mely Egyből kiindulva létrehozza az Egészet, mely mégis Egy rendszert alkot.
      Minden Egy.

      "miért is kell nekem negatívnak lennem?"

      Nem kell!! Sőt, pont ez a lényege ennek a beavatkozásnak: odanyújtják neked a játékszereket, és a szabad akaratoddal eldöntheted, hogy mihez kezdesz vele. Kapsz egy jó éles bicskát, mit teszel? Néhány ezresért leszúrod az első járókelőt, vagy faragsz vele egy fasza botot? Pusztítasz, vagy Teremtesz - Te döntöd el.

      "ha nem hódolsz be Jahvénak rasszista vagy,de ha behódolsz,és "odanyújtod a másik orcádat" - hülye pofozógép leszel!"

      Ez teljességgel értelmetlen mondatszerkezet. Ráadásul RK egyszer sem említi, hogy bárkinek is be kellene hódoljál. Ha nem hiszed el, hogy Jahve börtönbolygót épített magának, akkor csak nézz körül (ajánlom olvasd el a Rihanna esernyője c. írást itt a blogon http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2011/11/rihanna-esernyoje.html , melyből talán rájössz, hogy ki és miért rimánkodik alattvalóinak az esernyő alatti maradásra - különösen ajánlom bukovinai hozzászólását: Nov 14, 2011 05:03 AM).
      És ha nem hiszed el, hogy van ebből a börtönből szabadulás, akkor olvasd el az Újszövetséget.


      "Szabad Akarat - akarhatsz szabadon szolgálni..."

      A "szabadon szolgálni" kifejezést lehet többféleképpen is értelmezni, nem csak úgy, hogy "légy rabszolga". Az, amikor a gyerekedet neveled, az egy fajta szolgálat. Az, amikor a kertedet műveled, egy szolgálat. Amikor segítesz egy barátodnak, vagy kitalálsz valami gyakorlatias hasznos dolgot és megosztod másokkal, az tipikusan önkéntes, szabad szolgálat. Ha egy olyan társadalomban/közösségben szeretnél élni, ahol nem egymás kizsigerelése a cél, hanem felismerve az egymásra utaltságot egymás segítése, akkor Te ezt a fajta utat, ezt a szolgálatot választod, és megindulhatsz felfelé a fejlődésben. Aki fordítva gondolkodik, az marad itt, és újrajárja az óvodát.

      "Negatívnak kell lennünk... hogy nekünk jó legyen..."

      Nem, ez "Luciferéknek" kell, hogy létrejöjjön egy hely, ahol ledolgozhatják a negatív karmájukat. (ez a rész tényleg elég hihetetlen, elismerem).

      "szóval, nekünk ma azért szar,hogy holnap( 10-100-1000 év múlva, vagy a következő létformában) jó legyen!/ezt a logikát ismerjük a cuculimus korából - ma azért rossz, hogy holnap jó legyen...)"

      RK nem azt mondja, hogy holnap jó lesz, hanem azt, hogy légy MA jó és láss csodát! Vagy légy ma rossz, és akkor megnézheted hová kerültél. A döntési lehetőségeidet és azok következményeit vázolja fel. Ez számomra 100%.

      folytatom..

      Törlés
  15. "RK, és a "Család" áldozatot hoz értünk azzal, hogy természetükkel ellentétben Negatívak legyenek, hogy majd/egyszer/ a kistestvérrel(velünk) együtt szolgálhassuk az Egy Végtelen Teremtőt az Egységben!"

    Így van. Másképp hogyan érhetnéd el, hogy egy egyed fejlődésnek induljon? Ha minden jóval ellátod, le fog szarni mindent, és kényelmesen él mint hal a vízben. Az is jó, annak, akinek megfelel.

    "s mindez ráadásul Játék!amibe a Szabad Akarat révén egyeztünk bele(csak azért, hogy megtalálhassuk egymást újra, és majd tudni fogjuk, hogy Egyek vagyunk!"

    Így van. A Teremtésben nincs felesleges dolog, minden ami van szükséges. Megtagadhatod Istent és a Játékát, szabad akaratod révén, de ne csodálkozz, ha az életed kisiklik.

    "ha keresztény/keresztyén erkölcs alapján viselkedek- balek vagyok, ha nem - rasszista/antiszemita..."

    Ezt én nem keverném ide. A vallási dogmatizmusnak és az emberek által kitalált megosztásnak semmi köze a témához - illetve annyiban van, hogy ez is a Szabad Akarat műve.

    "Jahve a féltékeny isten...(kire? mire? ... magára? a Szabad Akaratra? más Istenekre? a Vének Tanácsára?)"

    Te nem voltál még féltékeny? Nem volt még olyan dolog, amit Te hoztál létre, és féltetted, nem akartad, hogy másé legyen, sőt egyáltalán más meglássa? Ez egy beépített kód a rendszerben, de dönthetsz úgy is, hogy felülemelkedsz a birtokvágyadon - ehhez viszont annak felismerése kell, hogy valójában semmi sem a miénk, de még is minden a miénk.

    "mindig azt állítottam - több Isten van! "

    Nem, Egy Isten van, aki végtelen formában nyílvánul meg, de minden Egy.

    Remélem sikerült a szerintem rossz gondolatmeneteden kicsit javítani. Ha nem ne rám haragudj! :)

    TT

    VálaszTörlés
  16. Nekem átküldték már vagy egy hónapja mind az 5 részt lefordítva, egy blogról. Sorry. de ez van :)
    Bea

    VálaszTörlés
  17. Bea a magyar fordítás nem teljes, mert a magyar számozás szerinti 1-5 rész az az eredeti angol szövegben csak a 1-3 beszélgetés terjedelmének felel meg (Merkurius által belinkelt paranormal oldalon is ez a hibás számozás jelent meg).
    De ha neked megvan a többi, azt megoszthatnád. Köszi!
    Feltehetjük ide az angolt is, nekem mindegy, elemezni úgy is lehet, de jobb lenne magyarul.

    TT

    VálaszTörlés
  18. TT
    minden tiszteletem a tiéd, s ezé a kis csapaté, az intellektusa miatt, a humora miatt, a kulturált polémiái miatt...
    "Ha jobban belegondolsz a Teremtés hierarchikus rendszer ("mindenkinek van főnöke"), mely az Egy Istentől indulva osztódik szét a végtelenbe. Az Egy Isten megteremtett "al-teremtőket", akik folytatták a teremtés tervét,"...
    nos, jobban belegondoltam...és újra felteszem a kérdést:Istennek van Istene?
    ha úgy jobban tetszik - az "Egy Isten" kihez fohászkodik? a "Minden Egynek"
    is van Teremtője?
    "miért is kell nekem negatívnak lennem?"
    Nem kell!! Sőt, pont ez a lényege ennek a beavatkozásnak: odanyújtják neked a játékszereket, és a szabad akaratoddal eldöntheted, hogy mihez kezdesz vele. Kapsz egy jó éles bicskát, mit teszel? Néhány ezresért leszúrod az első járókelőt, vagy faragsz vele egy fasza botot? Pusztítasz, vagy Teremtesz - Te döntöd el.
    OK.. világos ... értem... igazad van
    "ha nem hódolsz be Jahvénak rasszista vagy,de ha behódolsz,és "odanyújtod a másik orcádat" - hülye pofozógép leszel!""
    ..."Ráadásul RK egyszer sem említi, hogy bárkinek is be kellene hódoljál."
    Úgy látszik megint bejött amit állítok - a szó(akár az írott is) nem/ill. kevésbé alkalmas a gondolatok közlésére...
    Jahve a kiválasztott nép istene... én mint goj nem hódolok neki,Így a kiválasztott nép szemében kevesebb vagyok a baromnál, ha úri kedvük úgy hozza, bűntetlenül elvehetik az életemet, mert nem az ő istenükben hiszek...ha áttérek akkor is a hierarchia legalján leszek, ha úgy tetszik"pofozógép", vagy homokzsák..
    nem vitatkozni akarok, csak megértetni , mi az én véleményem... nem kétlem hogy az "ernyő" alatt jobb. azt sem, hogy mindenki aláférne - hiszen minden tudati szinten dől el - de a Szabad Akarat egy kényszer!rá vagy kényszerítve a döntésre: ha nem választod a helyes utat(az általuk helyesnek vélt utat) kezdheted előről az egészet... mindaddig, míg helyesen ( az általuk helyesnek ítélt) nem döntesz az után és csak utána léphetsz feljebb...hááát... elképzeltem az angyalok seregét... mind egyforma ruhába kicsi szárnyacskáikkal, azonos gondolatokkal, azonos( HELYES) cselekedetekkel, bűntelenül...mert ez Mind EGY!( az unalom tud ölni??)
    ...és Igen! szerintem a szabadon szolgálni a rabszolgaság egyik formája... ha van olyan szolgálat ami a család, a Köz javát szolgálja az önként vállalt( bár ebben sem vagyok biztos - de fogadjuk el) szolgaság - az rendben van...de ha csak egy meghatározott csoport, vagy egyén érdekében történik a szolgálat: az kényszer (akár lelki, akár fizikai), az rabszolgaság...
    ha "Te ezt a fajta utat, ezt a szolgálatot választod, és megindulhatsz felfelé a fejlődésben. Aki fordítva gondolkodik, az marad itt, és újrajárja az óvodát." - megkeserítve az itt maradó/k (gojok, s más egyéb állatfajták ) életét...( igen...enyhe célzás mai valós világunkra)
    "Így van. Másképp hogyan érhetnéd el, hogy egy egyed fejlődésnek induljon? Ha minden jóval ellátod, le fog szarni mindent, és kényelmesen él mint hal a vízben. Az is jó, annak, akinek megfelel."
    TT... tökéletesen igazad van!
    nézd meg a körülötted élők anyagi helyzetét, életszínvonalát... csak a létminimum környékén vagy az alatt élők az igazi "minőségi" ellenzék... aki egy kicsit jobban él, nem törődik szinte semmivel, de azzal amivel Mi, semmi esetre sem!
    "..."mindig azt állítottam - több Isten van! "...
    Nem, Egy Isten van, aki végtelen formában nyílvánul meg, de minden Egy."...
    de úgy-e nem baj ha felteszem a kérdést :a "Minden Egy"kihez fohászkodik?
    haragról meg szó sem eshet, hiszen segíteni jöttél, nem akadályozni
    dodopapa

    VálaszTörlés
  19. Dodopapa!

    Valami jót szeretnék feléd közvetíteni, s nem találom elég alkalmasnak rá a szavakat! Az is kevés, hogy értelek, ami ugye nem azonos az egyetértéssel, ugyanakkor kifogásom sincs, írhatom, hogy lenyűgöző gondolataid vannak, meg még sok-mindent írhatnék, de mindenképpen tetszik, gyönyörködtet...
    Talán nem is kell mindent megérteni...
    El tudsz képzelni egy képet, mely megfog, aztán, ha egy hétig gondolkodol, akkor sem jössz rá, hogy mitől...
    Üdvözlettel
    Gyz/p

    VálaszTörlés
  20. Dodo, ha végigbogarászod az ókori szentnek tartott iratokat, melyek fennmaradtak Iránban, Indiában, Kínában, Mezopotámiában, Egyiptomban, a Majáknál, vagy akár a dogonok mítoszait, akkor fel fogod ismerni, hogy mindegyikük ugyanarról a folyamatról beszél: először létrejött a végtelen intelligenciájú és végtelen teremtő potenciállal rendelkező Abszolút Egy, mely megteremtette az "isteneket", kik megteremtették az embert sárból és isteni szellemből. Sőt, még az óhéber eredeti Biblia is szó szerinti fordításban úgy kezdődik: "A Kezdet megteremté az isteneket..." ! Tehát azok, akik a Földet, vagy az embereket teremtették, istenek voltak, de nem közvetlenül az Isten, hanem az ő által létrehozott "teremtő munkások" ("Az óriások valának a földön abban az időben, sőt még azután is, mikor az Isten fiai bémenének az emberek leányaihoz, és azok gyermekeket szűlének nékik" - Móz 6.4). Az Isten fiai, az istenek megjelennek minden ősi kultúra hagyatékában, mint az embert létrehozó, és annak fejlődésébe beavatkozó lények. Remélem így már érthető a dolog.

    TT

    VálaszTörlés
  21. Minden szarról vitatkoztunk már, de a legfontosabb dolgot úgy látom senki nem vette észre! Pedig ez perdöntő kérdéskör lehet!

    Mert miről is van szó?
    Ha Rejtett kéz szerint a Föld teremtője, Jahve a karmikus börtönőrünk, és RK-ék a Fényhozók, a felvilágosítók, de egyben ők az Irányító Család is (!), akkor most melyiküknek köszönhetjük ezt a töménytelen anyagiasságot, ránk zúdított szellemi gátat ami évszázadokra elvágta az emberiséget a Teremtőjétől?? Kezdve Darwin evolúcionizmusával, a materializmus három évszázados diadalával, a pénzisten megjelenésével, a gasztronómiától egészen a pornóig kinek köszönhetjük ezeket, amelyek egyértelműen a magasabb szellemi szintű gondolkodás és életviteltől terelik el az embert egészen le az állatias szintre, a "földi örömök" világába???! RK állítása szerint Jahve szerette volna megtartani a saját kis állatkertjét, tehát ezen logika mentén ezek szerint a szellemi falat (a tudás fájának eltitkolását, a gyümölcsből való evés megtiltását!!!) egyedül Jahvénak köszönhetjük. Ez ideáig rendben van, tökéletesen tettenérhető a Bibliában is, de a zsidók messianizmusában is, akik egy olyan uralkodó királyt várnak, aki a világ minden kincsét nekik adja - tehát evilági, anyagiakban gazdag királyra vágynak.

    Csakhogy - most jön a bökkenő, a csavart-kérdés - ha Lucifer, mint a felszabadító Fényhozó család itt tevékenykedik már ősidők óta, és ők állnak a mindent leigázni látszó pénzügyi háttérhatalom mögött is (!!!), tehát ha ők az Irányítók, akkor miért erőltetik ránk a materializmust?? Vagy ez Jahve műve lenne? De akkor hogyan engedhették Jahvét így eldurvulni??? Luciferé a TV, de az mégsem a szellemi ébresztést műveli, hanem minden percben az anyagi mocskot, vagyis a földi örömök hajszolását (legyen az akár egy főzős műsor, vagy bármi!) erőlteti ránk! Tehát hogy is van ez? A háttérhatalom ébreszteni akarja az emberiséget, miközben pont ő állít szellemi falakat köréje? Vagy itt most két entitás küzdelmének végkifejletét látjuk? Jahve esernyőt épít, és szeretne minél több embert beterelni a kis akoljába (ezáltal övé a média anyagias része), Lucifer meg szeretne minél több embert felszabadítani (ezáltal övé pl. Holywood üzengetős része)?
    Ezt a teljességgel érthetetlen ellentmondást egy végtelenül egyszerű kérdésben is ki lehet fejezni:



    EMBEREK, VALÓJÁBAN KI IS SZÍVAT ITT MINKET???


    TT

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A kérdés nagyon jó!

      Próbálom összekapcsolni a karaktereket Egyiptommal..
      Jahve elvileg Széth, a szamárfejű isten. (vihar isten, a bosszú, a káosz istene) A zsidók elvileg a Babiloni fogság alatt (miközben összelopkodták az ószövetséget) tették meg az egyetlen istenné.
      Szerepe egyértelműen negatív.

      Lucifer pedig elvileg Hórusz, Ozirisz és Ízisz fia (Szaturnusz)
      Hórusz sólyom képében jelenik meg. Az egyik szeme a nap a másik szeme a hold. Az új fényben megjelenő reggeli nap volt. Kettős koronával a fején jelképezi a földi jelenések újjászületését. Ő a mindent szabályozó rendező erő, mely a világot áthatja és az erőszakos démonok pusztító hatalma elleni harcban a sötétség felett győzedelmeskedik.
      Hórusz szerepe elvileg pozitív, de a Luciferi párhuzam ezt árnyalja.

      A Bibliában Jahve a jó, és Lucifer a rossz. Mi a helyzet akkor, ha Róma jó szokása szerint teljesen felcserélte a szerepeket?
      Kezdetben a szabadkőműves gyülekezetek (mielőtt elzsidósodtak) a sárkányos társaságokhoz hasonlóan nemes célokért jöttek létre. Az ő jelképük volt többek között a piramis, és Hórusz szeme.
      Róma akkoriban ellenük/miattuk hozta létre a jezsuita rendet, akik létrehozták az illuminátusokat. A jó akna munkának és a szabadkőművesek elzsidósodásnak hatására ma már a két szervezetet szinte egyként kezeljük.
      Ezért tudjuk az illuminátusokhoz kötni Lucifert, és maradt fenn a római program Lucifer negatív szerepével?

      (A levezetés lehet, hogy teljesen téves...)

      Törlés
    2. http://www.youtube.com/watch?v=fDB6DMQOGTs&feature=related :)

      Törlés
    3. A Google válasza:
      "A keresett kifejezés (http://www.youtube.com/watch?v=fDB6DMQOGTs&feature=related :)) egyetlen dokumentumban sem található meg."
      Gyz/p

      Törlés
    4. Sikerült megnyitni a videót mégis, nagyon szuggesztíven indul, viszont primitívsége miatt, na ezen keresztül hat, rögtön el is menekültem...
      Gyz/p

      Törlés
  22. Bármerre is fordultok, nem nyerhettek bizonyosságot.
    Bármerre is fordultok, előbb utóbb, de inkább előbb, a zsidó mocsokkal találjátok szembe magatok.
    Ezért a mocsokért talán nem kéne a bizonytalan régmúltban vájkálni, mikor mindennapjainkban is itt van velünk, közvetlenül, tanulmányozhatóan...
    Mindjárt itt van a korrupció kérdése! Ki korrumpál? Akinek pénze van, aki rendelkezik a pénzügyi eszközökkel! Ó, rá nem jönnék, hogy kik rendelkeznek az anyagi eszközökkel, rá nem jönnék, hogy kik jelentik a korrupció melegágyát!
    Például üveggolyóért megvesznek, egy a településtől jókora távolságra lévő területet, amit aztán, láss csodát, máról-holnapra belterületté nyilvánítanak.., hát így lehet országokat "felvásárolni"! Vagy hátrányos-előnyös telekcsere! Vagy, rengeteg vagy..! Simon Perezre céloztam! A magoldás? Vissza a pokolba velük! Kutyából nem lesz szalonna!
    Gyz/p

    VálaszTörlés
  23. Merkurius

    Ez a vidi,egy igazan jo otlet volt.Remelhetoleg ebbol a nagyon egyszeruen eloadott kis tortenetbol meg fogjak erteni a tudatlanok azt,amit meg kell erteniuk.En ide mar egy szot sem akarok irni,mert amiket itt ossze-vissza firkalnak Istenrol,a teremtesrol es minden Vele kapcsolatos dolgokrol,azokat keptelen vagyok tovabb elviselni.Amiket itt Rola eloadnak (foleg TT) az egyenesen istenkaromlas!
    Most eppen csak egy koszit szerettem volna mondani neked a videoert,Isten aldjon erte es szia,Whitelily.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "Amiket itt Rola eloadnak (foleg TT) az egyenesen istenkaromlas!"

      Ezt az ítéletet azért illene kifejteni, ügyész úr.

      TT

      Törlés
  24. Merkurius videójára ez a válaszom:

    Tóth Ferenc: Élősködőink
    http://www.youtube.com/watch?v=xr6LvBFG9J0&feature=relmfu

    Whitelily, én Istenben hiszek, nem az emberek által írt és sokszor átszerkesztett Könyvekben.

    TT

    VálaszTörlés
  25. Sziasztok .
    Nem tudom , hányan néztétek meg a videót (leginkább a Luciferről való beszélgetés miatt ajánlottam ), de szerintem nagyon tanulságos , érdemes elgondolkodni rajt egy kicsit .
    Leírom egy kicsit az én meglátásaimat vele kapcsolatban .
    Az első gondolat ami felvetődik . A hatalom valóban ilyen rendes lehet , hogy már gyerekkorban ígyekszik megismertetni az embereket az igazsággal ?
    Mert nekem más a tapasztalatom a médiával kapcsolatban , abból általában nem az igazságot , sokkal inkább agymosást kapnak az emberek a hatalom érdekei szerint .

    A mennyről Istenről talán mindenkinek van valami elképzelése .Mindenesetre az , hogy a mennyben is fegyverekkel harcolnának egymás ellen az ott lévők nagyon nem valószínű . Isten tulajdonságaiba sem igazán fér bele az , hogy meg átkozzon valakit , valamit (pl. az egész földet)
    , ellenségeskedést szítson valakik között.Valamint az sem igazán hihető , hogy éppen Isten lenne az aki megakarná tagadni a tudást az embertől , és ráadásul képtelen a megbocsátásra .Vajon milyen Isten az ilyen .

    Sokan átlátják már az egyház szerepét , meg hogy nem éppen Istennel való kapcsolata által irányítja az embereket . De valahogy furcsa mód azt mégis majdnam mindenki elhiszi nekik , hogy Lucifer a rossz , és ő az oka mindennek . Vagy ha ezt elhiszik akkor nem értem miért kételkednek a többi dologban ami tőlük származik? Lucifer a jelenlegi földi irányítás ellenségének van beállítva , mert hát úgye naná , hogy csakis ők lehetnek a jók . Az egész hatalmi rendszerük viszont csak egy hazugságra , megtévesztésre épülő rendszer . Vajon kit fognak egy ilyen rendszerben leginkább negativnak beállítani az emberek számára ?
    Szerintem természetesen azt akitől a legjobban tartanak , hogy veszélyt jelenthet a hatalmukra , valamint akkor ezzel szemben még felvetődik esetleg az , hogy akit pozitivnak állítanak be , az vajon tényleg valósan pozitiv szereplő lehet-e .

    VálaszTörlés
  26. Egyetértek Merkur.

    Az egyház(ak) szavahihetőségében kételkedők oldaláról talán az egyik legerősebb érv az, hogy Jézus az üdvözültek vonatkozásában nem Földi királyságról beszélt, az egyház mégis egy pofátlanul gazdag földi királyságot hozott létre, Rothschild számlakezeléssel. Akkor miről is beszélünk? :)

    A katolikus egyház méltó folytatása és örököse a Római globalizációnak, mely az EU-ba befészkelődve pöffeszkedve igen jól érzi magát, miközben milliók szenvednek.
    És a fentiekből meg tényleg az következik, hogy nagyjából helyes az a gondolkodás, miszerint amit ők mondanak, annak a fordítottja igaz. Bunyevácz Zsuzsa a Káin-sztorit is erősen megkérdőjelezi...

    TT

    VálaszTörlés
  27. Hihetetlen, hogy mennyire tudtok egy álomvilághoz, annak témájához ragaszkodni! Azaz nagyon is valós, talán még reális is...
    Mint írtam, a való világ történései, eseményei nem sok jóval biztatnak... Mégis, hogy ne essünk hasra, szükségesnek tartom a napi hírekkel, a lehetséges szándékokkal való foglalkozást is.
    Itt már annyi linket, videót kínáltatok esetenként a saját gondolataitok, meglátástok helyett, hogy nem érzem anakronizmusnak, ha én is ajánlok egy valósággal foglalkozó honlapot, Szeszák Gyula honlapját: http://szeszak.hu/, ahol némileg szembenézhettek saját magatokkal...
    Gyz/p

    VálaszTörlés
  28. http://indianmagyar.blogspot.com/2012/02/rejtett-kez-interju-1-3-resz-magyarul.html

    Mea Culpa Tényleg 1-4 ig
    Bea

    VálaszTörlés
  29. Kérdeznék valamit. Egyre többet hallok az ún. 0 pont, vagy 0. dimenzióról. A lelkek teremtésével kapcsolatban, illetve visszatérésével. Valaki eltudná magyarázni, hogy ez mit takar pontosan?
    Nagyon köszönöm: BEA

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Elképzelhető, hogy a testből kiszabadulván valami dimenziókon kívüli helyre lehet jutni, és szabadon repkedni a semmiben - egy darabig. :)
      De az is lehet, hogy ez 0. pont a kulcs az Istent logikai úton tagadók érveivel szemben, akik szerint ha Isten mindent megteremthet, akkor ezzel eleve önmaga létezését kérdőjelezi meg (ő szerintük nem tud egyszerre végtelen nehéz valamit megteremteni és fel is emelni, mert a kettő kizárja egymást, vagy valami ilyesmi az "érvrendszerük").
      Talán a 0. dimenzió maga a Forrás, egyesek szerint a Teremtő nem egyenlő a Teremtéssel, Teremtménnyel, hanem egy mindenen kívül álló tökéletesség. Vagy a franc tudja...
      Áááá... inkább megyek iszok valamit, mielőtt folytatnám ezt a vállalhatatlan érvelést. :D

      TT

      Törlés
    2. A Nulla az abszolút középpont. Se nem pozitív, sem negatív.
      A koordinátarendszerben értelmezve a semleges kiindulópont.
      Matematikailag szemlélve: önmagában nem használják, mivel nem képvisel semmilyen értéket. Ezzel szemben bármilyen természetes számhoz rendelve
      annak értékét sokszorosára növeli.

      Az 1-ből pl. 10 lesz. (Mint a 10 parancsolat.)
      Talán még érdekes megemlíteni, hogy az embernek is 10 ujja van.

      Betűkben értelmezve a jelentése: IO, ami olaszul az ÉN-nek felel meg.
      Vallási szempontból már sokkal érdekesebb a dolog, mivel a nulla EGÉSZET jelent. A latin DEO értelmezése eszerint annyit tesz, mint válj EGÉSSZÉ! (és ne legyél fél, vagy ne félj! :) )

      Aztán a fenti értelmezés szerint a Nulla vagy O katalizátor szerepet is játszik, mert amilyen vagy, annak a tízszeresét (minimum) élvezheted.

      Magyarul: Ha rossz utat választottál magadnak, akkor tízszeresen ráb@sztál.

      Elég lesz ennyi bemelegítésnek?

      Ö.T.

      Törlés
  30. A nulla alma annyit tesz, mintha nem akárhány almád lenne :)
    A nulladik térdimenzióban semmilyen irányban nem tudod kiterjeszteni a teret.

    De ha a dimenziókat úgy fogjuk fel, mint "az előző számú dimenzióból, ahhoz képest egy kiterjesztett valamit", és elnevezzük a 3-at anyag, a 4-et érzelem, 5-öt intelligencia, 6-ot lélek, 7-et felső lélek, 8-at teljes létezés, 9-et ősforrás, vagy akármit kitalálhatunk, akkor még mindig nem tudjuk, mi van a 2-n és az 1-en, nem hogy a 0-n :)

    aszpirin

    VálaszTörlés
  31. TT!

    Ami ügyes, az ügyes, azt el kell ismerni...
    Ügyes vitorlás vagy, megérdemled a vakolatot!
    Elismerésem.
    Gyz/p

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Olvasgattam Szeszák oldalát, Zoli. Ott is megtalálható az "ittenihez" hasonló gondolkodás, mely a magyarság kiútját már csak spirituális szinten/eszközökkel képes elképzelni. És ez így is van rendjén, hiszen logikailag is minden először az intelligenciából indul ki, aztán képeződik le anyagi síkra. Magyarul, amint a valódi magyarság valódi szellemi elitje (akiknek tagjai akár a ma még lenézett "senkikből" is állhat) megtalálja az UTAT, azután és csakis azután fog tudni ez leképeződni a realitások vízeire, a gyakorlati megvalósításra. Éppen ezért szerintem minden olyan kezdeményezés, ahol ELŐSZÖR az anyagiakon próbálunk meg változtatni, kudarcra van ítélve - legyen ez a pénzrendszer, önellátósági kezdeményezések, politikus-akasztás stb.

      TT

      Törlés
    2. TT.
      Begyűjtöttél a honlapra néhány-tucat ezoterikus csodára-várót, hogy minden más téma kellően le legyen nyomva. Véleményem szerint jól számítottál, hisz a fantaszták részben fanatikusak is. Mivel a téma kimeríthetetlen, a következmények kiszámíthatóak voltak. Mindenki csak hálás lehet feléd, hisz fazont adtál a honlapnak, méghozzá a kellő időben, mikor már éppen kezdte betölteni a honlap azt a szerepet, amiért érdemes volt fenntartani...
      Azért jó lenne, ha tájékoztatnád ezoterikus kollégáidat, hogy naponta 24 órát meghaladó linket kísérelnek meg elsózni, aminek többségét meg sem nyitják.., természetesen a saját nem létező véleményük, meglátásuk helyett...
      Gyz/p

      Törlés
    3. "fazont adtál a honlapnak, méghozzá a kellő időben, mikor már éppen kezdte betölteni a honlap azt a szerepet, amiért érdemes volt fenntartani..."

      Ezt talán ítélje meg Velorex barátunk. (mellesleg Ő ajánlotta fel, hogy a spirituális vonalat én képviseljem)

      Egy biztos, azzal, hogy Velorex igen széles palettának teret enged - még kulturált kereteken belül - csak a blog értékét növeli, sőt ezáltal igyekszik fenntartani egyensúlyt, eleget tenni a középút elérését célzó erőfeszítéseknek, melynek remélhetőleg az lesz a haszna, hogy közelednek az álláspontok, és régen lebombázott hidakat tudunk újjáépíteni. Ez mindenképpen tiszteletre méltó hozzáállás.

      A nagy szellemi katyvaszból, ami hazánkat jellemzi, szerintem itt egy viszonylag vitaképes, de elfogadó közösség alakult ki, nem úgy mint sok szélsőséges oldalon - ahol a másképp gondolkodókat kapásból kicsinálják. És szélsőséges alatt érthetünk bármit, akár ezotéria hívőket, vallási fanatikusokat, UFÓ-mániásokat, összeesküvés-elmélet-őrülteket, vagy éppenséggel neoliberális pénzimádattal fertőzött megtévelyedetteket, antifasiszta vad zsidó gyerekeket, "zöldeket".

      Itt talán mindenből van egy kicsi, de alapvetően itt nincs szélsőség, Zoltán, ennek inkább örülnöd kéne. Ha nem tetszik, amit itt tapasztalsz, hát ne gyere ide. Ha jobbító szándékkal jössz, akkor tegyél is érte, mondjuk írj egy cikket a szerinted járható kiútról - ezt már amúgy is régóta várjuk Tőled.

      TT

      Törlés
    4. "mikor már éppen kezdte betölteni a honlap azt a szerepet, amiért érdemes volt fenntartani..."
      Na, ezt mindenképpen fejtsd ki bővebben légyszives, Gyz/p, mi is ez a szerep, mert erre gondolom nem csak én lennék kíváncsi.
      Sz.

      Törlés
    5. Nem akarom elvenni a kenyerét, de gondolom Árpi harcára gondolt.

      TT

      Törlés
    6. Sz!
      Ugye, csak viccből kérdezel vissza?
      Igazán vicces lenne, ha ezt nem ismerted volna fel, az irányított közvélemény korában, ahol vagy tudatosan torzított, szerkesztett hírek jutnak el a tömegekhez, vagy egyszerűen elhallgatják a tényeket!
      Tényleg, mi is lehet, minden egyéb mellett, az internet szerepe?
      Sajnálom Szultán, az előbb még sejtettem, de most már nem jut az eszembe.., majd Te kitalálod.., de ne felejtsd el a tájékozatlanok tudomására is hozni...

      TT.
      Valakinek vagy igaza van, vagy nincs! Nincsenek átlagolt igazságok.
      Torzult látásmódom következtében az a nézetem, hogy túlságosan szubjektíven nézed, értékeled a jelenségeket, amiket nem tudsz a "A /jó/lét határozza meg a tudatot" felfogástól elvonatkoztatni...
      Ami pedig az úgynevezett meg nem írt cikket illeti, azt hiszem teljesen felesleges, szerintem tökéletesen, legalább is jórészt, tisztában vagy vele, hogy miről miként vélekedek, mit vélhetek helyesnek... Mint tapasztalhatod, nem rejtem véka alá a véleményem, sőt emlékeztetnélek arra, hogy sorsdöntő, történelmi pillanatban tudtam a kétharmadnak eufóriás örömünnepet rendező Orbán Viktort megkeresni, amit itt a honlapon is már olvashattál, az "átlagtól" talán némileg eltérő elképzelésekkel.., az más kérdés, hogy a válasz.., szóval sablonos volt!
      Gyz/p

      Törlés
    7. Az "igazság" rendkívül szubjektív fogalom. Ami a "Te világodban" igazság, az "enyémben" nem biztos, hogy az. Piciny szeletkéjét ismerjük csak az életnek még ahhoz is, hogy egyáltalán kijelenthessük, kinek lehet igaza.

      TT

      Törlés
    8. Piskóta!
      Sajnos egyre nehezebb veled értelmesen kommunikálni, egyszerű kérdésemre megint egy össze-vissza választ adtál.
      Ne haragudj, de megkérdezhetem a korodat?
      Sz.

      Törlés
    9. Tényleg ne haragudj meg érte, hogy nem tudod követni a válaszaimat, hiszen én sem értem...
      Ami pedig kérdésed lényegét illeti, hát igen, előrehaladt Alzheimer kórban szenvedek, szenilitásom meg egyenesen zseniális, mindezt én is a koromra vezetem vissza, mely minden bizonnyal lényegesen több, mint ahány évvel Te rendelkezel. Sajnos menthetetlen a helyzetem...
      Még néhány évtized hülyülés, s teljesen belesimulok az átlagba...
      Azért ne kedvetlenedj el, erősen vélem, hogy egy-oldalon állunk...
      Üdvözlettel
      Gyz/p

      Törlés
  32. Kedves Mindenki!

    Volt pár napja itt egy vitám az Arvisurákról.
    Két napja volt Kozsdi Tamásnak egy beszélgetése erről a témáról Enigma TV-n.
    Mindenkinek szívesen ajánlom:
    http://www.fixhd.tv/video.php?id=810

    Szép Napot!

    VálaszTörlés
  33. Egy film azoknak, akik nem látják miért nem elég "csak" a minket körül ölelő problémákkal foglalkozni:
    http://www.youtube.com/watch?v=N1S2bGh9hGc&feature=player_embedded

    (A Film nem teljes mélységében tárja fel világunk működését, a felszínen megjelenő dolgokat viszont jól kiemeli)

    VálaszTörlés
  34. Na kérem,..... itt a megoldás a próblémára, egy alvó próféta:

    http://www.youtube.com/watch?v=8gqC5jOA5FU hihiiiiiii !!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A hölgy úgy gondolja, hogy az emberek 1848 miatt érzik magukat raboknak???
      No comment...

      Törlés
    2. Névtelen, ez aztán a mondanivaló mély megértése...
      Sz.

      Törlés
    3. Ezt a videot, http://www.youtube.com/watch?v=8gqC5jOA5FU
      amit megnezesre ajanlottal az “alvo profétano”készitésében,akinek a YT nickneve “csillair”,normal neve Kassai Csilla koszi, megneztuk,aminek a vegeredmenye igencsak csunyan vegzodott.Ez az Aranykort varo szeretet omlengésektol csopogo “profétano”egy privat uzenetében igencsak ocsmany modon elintézett egy “NocturnP”nicknevu hozzaszolot,miutan az osszes neki nem tetszo hsz.-okat letorolte a videoja alol.A “profetano”privat uzenete utan “NocturnP”is keszitett egy videot“Egy hamis proféta valodi arca”cimmel,aminek a kommentarjaban leirja,hogy mi volt ez az uzenet.

      Reszlet a “NocturnP” altal keszitett,”Egy hamis profeta valodi arca”cimu video alatti kommentarbol:

      “csillair egy báránybőrbe bújt farkas.

      Ilyen dolgokat vágott a fejemhez 2012. Április 7.-én:
      Hülye, kis pöcs, Bunkó, szemét, beszólogatós, kioktatós, szemetek, köcsög, buzi Gyommagvető a barátom, buzi a vallásom (baptista), hülye zombiként fogunk megdögleni, ostoba, sötét agyú seggek, kis taknyos, szerencsétlen, tiszteletlen arrogáns suttyó, sátánfajzat, buzike, zombikká akarjuk minősíteni a népeket, halálba akarom küldeni a népeket a a buzi köcsög gyomvetőbarátommal, az én fajtám gonosz, zombi, nem tudok semmit, gyermek, szellemi sötétségben vagyok, buta sötét gerinctelen köcsög, tojáshéjas seggfej

      Isten Szavára amit idéztem neki azt írta:
      Zöldségeket beszélek, ontom a szart másokra és, hogy Isten semmi ilyenről nem beszél.”

      Ime,ezek voltak egy ezoterikus tanokat terjeszto noszemely”szereto” megnyilvanulasai.

      Törlés
    4. Az alvo "profétano" videojat,amit itt fent ajanlottal megnéztem és e videohoz fuzott véleményemet és egyéb,ehhez kapcsolodo torténéseket,tegnap ugyanezen a helyen megjelentettem,de ugy nez ki,Velorex sztornozta azt,mert ez a bejegyzesem,mara mar nem volt itt megtalalhato.Ha ez a kozlésem esetleg ellenkezett a hatalyos magyar vagy unios jogszabalyokkal,akkor ugy rendben,elfogadom a torlest.De ha nem,akkor némi magyarazatot elvartam volna,kulonosen Velorex e megjegyzésére nézve:

      “Gondolkodni, feltöltődni járok magam is, a "saját blogomra", ami igazából nem is a sajátom, hanem mindannyiunké.

      Mindenki hozzátesz valamit, nincs rossz válasz, mert minden leírt szó jó valamire, ha másra nem, elrettentő példának.. :o)) Egyek vagyunk, csak még mindig nem értjük... “

      Törlés
    5. Névtelen,
      néhány megjegyzést a blogspot időnként spamnek nyilvánít, - ha hiszed, ha nem - teljesen önállóan. Hogy pontosan milyen ismérvek alapján, arra eddig nem tudtam rájönni, de a beírt linkeknek szerepe lehet a komment spam-tárolóba történő landolásában. A megjegyzésedet kiszedtem a spam tárolóból, már olvasható. Elnézésedet kérem a blogspot nevében.

      Törlés
    6. Okay Velorex,koszi.

      Törlés
  35. Sziasztok, két napi távollét után most értem haza, és átfutva a hozzászólásokat, úgy éreztem illik megszólalnom.
    TT-t valóban én kértem meg, hogy vigye a spirituális vonalat, mert én nem vagyok erős a témában, de úgy érzem, hogy ez a téma is fontos része a hétköznapoknak.
    Bukovinait szintén megkértem, hogy történelmi témájú írásait tegye ki, mert történelemből sem vagyok olyan jó, hogy bárkit oktathatnék.
    Árpit személyesen ismerem, szinte talán már baráti szálak fűznek hozzá, és nagyon jó gondolkodónak, talpra esett és harcos embernek tartom. A honlapja megáll a saját lábán, de a magam eszközeivel próbálok neki segíteni, és néhány írását itt is megjelentetem, kommentelési lehetőséget biztosítva.
    Többen segítettek már a blog formálásában, mindannyiuknak hálás vagyok ezért. Mézes Mózes különösen sokat munkálkodott azon, hogy az itt olvasók számára megvilágítson eddig rejtett dolgokat, és bevallom, számos témában "kapcsolta fel a fejemben a lámpát".
    Ez igaz TT-re, Bukovinaira, Árpira, Kraftra, Lélekgyógyászra, Moonlightra, és minden más itt megjelent írás vagy komment szerzőjére is.
    Gondolkodni, feltöltődni járok magam is, a "saját blogomra", ami igazából nem is a sajátom, hanem mindannyiunké.

    Mindenki hozzátesz valamit, nincs rossz válasz, mert minden leírt szó jó valamire, ha másra nem, elrettentő példának.. :o)) Egyek vagyunk, csak még mindig nem értjük...

    VálaszTörlés
  36. Kedves Mindenki!

    Már olvastam az egész eredeti anyagot angolul. Sok új már nem lesz benne. Akár már itt is meg lehet állni, mert a lényeget már közölte RK. Rejtett/kódolt üzenete a mi (emberiség) számunkra a következő:

    - Már többezer éve manipulálunk, megtévesztünk, irányítunk titeket - mert manipulálhatóak, megtéveszthetőek, irányíthatóak vagytok. Magyarul: mert hülyék vagytok. (ez persze igaz is)

    - Nincs értelme ellenállni, mert minden ellenállás kudarcra ítéltetett.

    - Mi teremtettük lehetőségeiteket, társadalmatokat, léteteket, vele együtt nyomorotokat, kínjaitokat.

    - Mi vagyunk még most is a ti uraitok. Ti csak az állatkert/hízlalda vagytok nekünk. Szeretünk, de a ti energiátokból élünk. Ez a sorsotok.

    - Ne lázadjatok a sorsotok és a az isteneitek (ezek mi vagyunk, az illuminátusok) ellen.

    Még folytathatnám, de felesleges, mert nem az a lényeg, hogy mit akar üzenni felénk, hanem az, hogy MIT AKAR ELTITKOLNI előlünk.

    Mint ismeretes, az eb nem válik szalonnává, így ők is "hozzák a formájukat". Ez az egész interjú persze valóságos, de célja újra csak a manipuláció (eb + szalonna esete).

    Gondolkodjatok csak el róluk: MOST lelepleződtek, mióta létezik internet. Most már nem lehet a régi módszerekkel (tv, rádió, újságok) manipulálni. Ők FÉLNEK tőlünk, mert van is miért. Eddig el tudtak bújni pl. a szabadkőművesség mögé. Most már nem. Lelepleződtek.

    A nagy titkuk az, hogy NAGYON SEBEZHETŐEK!

    A valóságban nem 3 - 4 millió, hanem csak 30 - 40000-re tehető a számuk. A 7 milliárd EMBER (mert ők nem emberek) megeszi őket reggelire! Hát ezt titkolják előlünk.

    Nem hiszem azt, hogy lesz itt bármiféle felemelkedés velük. Pont az a MI küldetésünk, hogy takarítsuk el a Föld színéről (és alóla) ezt a galaktikus mocskot! Csak akkor lesz béke, jólét, harmónia, ha végleg pusztulnak erről a bolygóról. És pusztuljanak velük a "választott népük" is, az emberiség árulói, a zsidók is!

    Tűzbe velük!

    egy avatár

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez is egy álláspont.

      Azért felhívom a figyelmet arra, hogy amennyiben az ő nyomásukra nem erőszakkal válaszolunk, és felismervén a szükségszerű beavatkozásuk lényegét, ezáltal valóban átléphetünk egy másik helyre, ahol ők már nincsenek, akkor tulajdonképpen a mi számunkra ők elpusztulnak - ergo küldetés teljesítve.
      Aki meg velük tart (a választott nép), az megnézheti magát hová került...

      TT

      Törlés
    2. Erre így válaszolnék: nagyjából minden stimmel a blogból, csak kicsit kiegészíteném:

      1. Átlag polgár, átlag családi környezet és neveltetés, tájékozódás: fősodratú médiából.
      2. Első varázsütés: valami nem stimmel a világoddal, nem az, aminek látszik!
      3. Első reakció: tájékozódás az alternatív médiából. Döbbenet…
      4. Második reakció: A k.rva életbe, összeesküvés áldozata lett a világ! Jól átb.szták az embert b.sszameg! Hű de mérges vagyok! Lámpavasat! Neveket akarok!
      5. Harmadik reakció: megkaptam a neveimet, padlón vagyok, ezek a több évezredes vérvonalú globális háttérerők legyőzhetetlenek, minden ellenállás értelmetlen…
      6. Második varázsütés: Nono, nézd csak meg jobban ki is vagy te, és hol is élsz?
      7. Első reakció: He? Amit a tükörben látok, az nem is ÉN vagyok? Ez egy színjáték?
      8. Második reakció: oké, van ez a háttérhatalom, mely úgy tűnik teljes mértékben behálózta az emberi létezés minden szintjét, és legyőzhetetlen, oké, de vajon tényleg az a célja, hogy minden embert bebörtönözzön a saját bolygóján? Vagy valami más?
      9. Harmadik varázsütés: amint rájössz ki vagy Te valójában, ezek az „ellenerők” megszűnnek létezni számodra, pontosabban felismered szükségességüket.
      10. Első reakció: Ébredés. Az első igazi ébredésed. Innentől már egyenes az út felfelé.
      ....
      11. Második reakció: rádöbbensz, hogy Te is része vagy a Teremtőnek, sőt Te is teremtő erővel bírsz. Kipróbálod, és működik. Tudsz teremteni pusztán gondolattal és hittel bármit. Sikert, egészséget, bőséget, tudést, csak annyi a lényeg, hogy a kollektíva érdekeit szolgálva. (pozitív) Isteni tudatra reszel szert.

      12. Rájössz, hogy a bölcsesség csak így hullik az öledbe. Arra is rájössz, hogy hogyan működik a világ, és megérted, hogy az univerzumban nincsen bűn, csak egyetlen egy: a butaság. Rádöbbensz, hogy nagyjából mindenkit becsapnak, de kevesen (alig néhányan) látják rajtad kívül. Mindenki vak módjára tévelyeg az információk és dezinformációk forgatagában. Világossá válik, hogy az illuminátik sem istenek, legyőzhetőek, igazából nincs is rájuk szükség (legalábbis ezen a tudatszinten).

      13. És végül rájössz, hogy miért vagy a Földön. Tanulni. Megérted, hogy nincs szükséged semmire sem, csak a tudásra, az Isteni kollektív tudatra. És akkor magasabb osztályba léphetsz.

      Ennél a pontnál nem tudom tovább. Lehet, hogy a magasabb osztályba lépés csak az illuminátik hulláin keresztül vezet. Lehet, hogy pont ez lenne a tanítás. De az is lehet, hogy pont az ellenkezője.

      egy avatár

      Törlés
    3. Nagyon tetszett, amit írtál, de azért remélem a 13. emeletnél tovább jutunk! :)

      http://antibaby.freeblog.hu/archives/2012/02/10/A_13_emelet/

      TT

      Törlés
  37. Ahogy itt fentebb is leíródott, a művészvilág régóta ébresztget a maga kis szerény módján. Vannak közöttük azonban olyanok, akik döbbenetes erővel vágják a pofánkba az igazságot, de még mindig rengeteg olyan ember van, akinek fingja sincs hogy mit hallott, és hogy micsoda ajándékot kapott. Az egyik ilyen "dobálózó" Kovács Ákos:

    http://langologitarok.blog.hu/2012/04/12/elokelo_idegen_akos_dal_es_klippremier

    A zenészek és a közönség TÖBBSÉGE tényleg nem érti miről szól ez a klip.

    A látszólag vállalhatatlanul szar szám :) mögött egy döbbenetes üzenő erővel bíró mondanivaló rejlik, nem is rejlik, hiszen Ákos kifejti szépen magyarul. Csak oda kellene figyelni!
    Arról a mindent eldöntő fordulatról beszél, amelyik mindannyiunk további életét megfogja határozni, és már itt kopogtat az ajtónk előtt. De csak azok vehetik észre a kinyílt kapukat, akik képesek voltak felébredni az anyagi világ illúziójából, és mosolyogva elengedni azt. Ők valóban fel fognak ébredni.
    Akit bővebben érdekel a téma, az pl. kezdheti itt:

    nyusziacilinderben.blogspot.com/2012/03/idoben-vagyunk.html#more

    Hogy is mondja Ákos?

    "Minden, ami álom
    Csak miattad volt barátom
    Egykor a világon"

    De az álom, az illúzió véget ért, ideje felébredni, mert:

    "Minden, amit vártál elérkezett"

    Amikor azt énekli Ákos, hogy a falon ajtót vágsz, akkor megvillantja az utat, amire iszonyú ritkán adatik lehetőség nekünk embereknek.

    Korszakváltás határára érkeztünk, az Aratás következik (igen úgy, ahogy a cikkben is van). Aki érti továbbléphet (mint ahogy az Ákos-klipbeli család), de aki fel sem fogja, lemarad a vonatról, és marad itt a sűrejében, és zabálhat tovább tudatlanul, mint ahogy a klipben is látható. A döntés mindenkinek sajátja.

    Az Előkelő Idegen bizonyos időnként visszatér, ahogy most is - mindenkihez be fog kopogtatni. Teljesen mindegy hogyan nevezzük Őt (például Krisztusnak), a kérdés csupán az, hogy figyelsz-e, hallod-e? Akinek van füle a hallásra, hallja.
    Nyugalom, ez nem valami keresztény dogma (bár a szentiratokban is pontosan erről van szó), ez mindenkit érinteni fog hamarosan.

    Köszi Ákos a figyelemfelhívást, remélem sokan tényleg megértik majd, miről énekelsz! :)

    Üdv, Félhang

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Üdv a klubban Félhang! Jó helyen jársz! :)

      TT

      Törlés
    2. Nos, nekem úgy tűnik, hogy valószínűleg teljesen más utakon, de mostanság előbb-utóbb minden értelmes ember, -egymástól függetlenül is- ugyanarra a végkövetkeztetésre jut.
      Ez már önmagában is egy olyan tény, ami bárkit elgondolkodtathat.
      Úgy tűnik, egy elég hosszú történet értékelődik át, összegeződik BENNÜNK manapság, hogy megkezdődhessen egy ALAPVETŐEN más, ami minden jel szerint TŐLÜNK függ.
      Szerintem generációnk elég különleges korszakban él, én bízom abban, hogy tudja, és teszi is mindenki a dolgát.
      Én pl. megyek holnap egyet ki a természetbe, peca, mert a kertben már minden elültetve, kigazolva!
      Sz.

      Törlés
    3. Ezt még:
      http://www.lelekkunyho.blogspot.com/2012/04/aki-pokolra-kivan-jutni-annak-balra.html
      Sz.

      Törlés
  38. Jártam keltem, kutattam..
    Próbáltam a fordítókkal felvenni a kapcsolatot, mert friss fejjel újra nekiugrottam a cikk sorozatnak, és kíváncsi vagyok mikor jelent meg először magyarul. Ugyanis a régi PI-s társaságban van valaki aki, ezeket az infókat, ami a dimenzióváltásról szól, már több mint egy éve elmesélte nekem, és ugyanígy. Ő azt mondta, hogy éjjel, meditáció alatt jöttek le az infók, a Forrásból. Mivel idegen nyelven nem beszél, és most kerültek elő a magyar fordítások elképzelhetőnek tartom, hogy RK igazat mond.
    A törődj bele sorsodba annyit jelent, hogy mivel, ahogy Rk is mondta egy színjáték, előre megírt forgatókönyv részei vagyunk, küzdhetsz magad a sors vagy minek nevezed ellen, max. a széllel szembe pisilsz, és a dolgod nehezíted meg.
    Amit a szabad akaratról ír, azt személyes egyéni, és más emberek beszámolói alapján érzékelek, az hogy NINCS! Hiába szeretnél, egy adott feladat alól kibújni, nem tudsz, mert az élet a lelked visszadob. Persze lehet "keménynek" lenni, de az csak az odázásra, és mellette a saját lelked megtörésére jó. Ha elfogadod a sorsod, és más emberek szolgálatába állsz, akkor az egod törik csak, de a Teremtő ad annyit, hogy életbe maradj, és mindened meglegyen mire szükséged van. Lefordítva..ha szegény is vagy, de ekkor is másokra gondolsz szívből, akkor materiálisan jobbra fordul az életed. Ha egoból cselekedsz jót, akkor süllyedsz lefelé, megállíthatatlanul.
    A gondolatok energia, ami életben tart az életenergia. A lélek nem gondolkodik hanem elfogad. Az ego az ami agyal folyamatosan, közben egyre csökken az életenergiád, és bedilizel, meghalsz. Most gondolatokon nem a mindennapi dolgokat értem, hanem az olyan gondolatokat, hogy pl. valaki a másikon agyalog, hogy mit miért csinál, mi volt a szándéka stb. Ha elfogadod a másikat úgy ahogy van, és nem lekezelően állsz hozzá, hanem természetes, hogy ő ilyen, esetleg más, mint te akkor sokkal könnyebb lesz az életed. Amit a vonzás törvényéről ír...igazából nem hiszem hogy létezik. Mert abból még senkinek sem lett (a beavatott szabadkőműveseken kívül, és a könyveket ezo témában kiadókon kívül)jobb élete. Nem lett gazdag...a secret is egy nagy huncutság. Gondolj-gondolj- teremts. Égj el....ha manifesztálsz így esetleg sikeresen dolgokat jobb ember leszel???
    Minden illúzió...ennek a megértése nem két nap senkinek, mert ahogy valóban van, ez a 3 dimenziós hely túl sűrű, anyagias. Az anyagba ragadva...
    Ha ezt valaki megérti rájön milyen viccesnek tűnik azon emberek csoportja, akik erejüket megfeszítve azon munkálkodnak, hogy az eget kékre fessék. ( bocs Zoli bácsi, de ezen mondásod akkora igazságot takar, hogy el sem hiszed)
    Azt hisszük, hogy tehetünk valamit. Vannak akik fegyveresen készülnek, magukat persze nagyon komolyan véve, vannak akik elemezgetnek, híreket hoznak stb...és azt hiszik változik valami, vagy beleszólásuk van a megírt színdarabban. Csupán annyi, hogy fent inkarnálódás előtt ezt vállalták. De mi ellen küzdeni? Ha a történelmet nézzük, mindig volt valaki hatalmon, majd megjelentek egyes emberek, és megdöntötték a hatalmat...majd ezeket döntötték meg, majd további mások azokat. És ez így megy mióta világ a világ...mert olyan rendszer ami minden egyes élő embernek jó nincs, csak utópiákba. Az indiánmagyaron is olvastam az aratás boncolgatásokat. Vannak akik János jelenéseivel azonosítják..és ne fordítást pontosítják...nem aratás, hanem szétválasztás...a pelyvát..vagyis az utolsó ítélet.
    Szeretettel: BEA

    VálaszTörlés
  39. Nocsak, ilyen műsor az M1-en?

    http://www.youtube.com/watch?v=fkf1zccU6b4&NR=1&feature=endscreen

    TT

    VálaszTörlés
  40. Sziasztok! KB 2 hete olvastam itt a dolgokat a kommenteket még nem volt időm végig olvasni szóval bocs ha hülyeséget kérdezek....nekem ennek a 2 résznek az olvasása folyamán egy kérdés motoszkál a fejembe...azt mondja akkor lehetünk pozitivak ha elkezdünk saját magunkkal foglalkozni, saját magunkat jobbá tenni mert idő közben ugy is rájövünk h mások szolgálata is nemesít..pozitiv pólus fele tereli a lekünket ...ugyanakkor a céljünk a negativ polaritás amit ugy igyekeznek elérni h a világot olyanra formálják /persze a mi szabad akaratunkat kihasználva/ hogy a mások szolgálata helyett önmagunk szolgái vagyunk és ez teszi negatívvá a világunkat.
    Most akkor merre hogy hány méter?
    Kíváncsi vagyok a véleményeitekre.

    Üdv.: Milán

    VálaszTörlés
  41. Milán, a válasz a kérdésedre: 49!

    VálaszTörlés
  42. Milán az ő céljuk egy negatív polaritású létsík, ahol ledolgozhatják a nekünk okozott kellemetlenségeket, és magukkal vihetik azokat, akiknek szintén ez a feladatuk. Azonban a Te célod NEM KELL hogy ez legyen. A beszélgetésből kiderül, hogy a szabad akaratod révén eldöntheted, hogy melyik irányba indulsz el, és ha a szíved mélyén rájössz, hogy mások segítése, a számodra jó dolgok másokkal való megosztása mennyivel jobbá teszi a saját életed is, akkor megértetted ennek az Útnak a lényegét.

    TT

    VálaszTörlés
  43. Emelkedik az ionoszféra rezgése, a jó emberekből angyalokat, a szarokból sátánokat csinál. Ez a tendencia decemberig csak nőni fog. Most minden szétmegy, ami nem tartozik össze, jó a jóval, rossz a rosszal áll össze, és a rosszakban megszűnnek a gátlások. Nagyon veszélyes időszak, tekintet nélkül bármely bőrszínre. Háborúk csípőből kódolva vannak benne. Bár ne lenne igazam, de túlságosan biztos vagyok a dologban... Próbaként évekig emelték New York rezgését, az emberek nagy százaléka szabályosan megőrült, dühöngő elmebetegek lettek. Egy halk mondatot nem lehetett hallani, mindenki üvöltött, mint a sakál, az emberek a legcifrább káromkodásokkal küldték el egymást melegebb éghajlatra, egy rossz mondat elég volt az utcai harchoz.

    Tesla szerint a fokozatos emelés megvédi a nép rosszabbik felét a várhatóan bekövetkező rezgésugrásban a teljes elborulástól, de negatív embereknél egyszerűen nem működik a dolog, mert a sejtrezgést csak közreműködőknél lehet emelni. Lesznek itt még cifra dolgok, a Hárshegy gyönge papnevelde volt az elkövetkező eseményekhez képest. Legjobb lesz csak félre vonulni.

    Lacifer

    VálaszTörlés
  44. Max egy év van még felkészülni a nagy rezgésugrásra. Ez azt jelenti hogy csak azok fognak átmenni a kapun akik már is magas szellemi színten vannak. Ezen a blogon is van szerencsére belőlük például TT és Szultan. A többiek ezen a rezgészinten fognak ragadni és újra meg újra születni, hogy a legközelebbi nagy rezgésugráson majd ők is átjuthassanak. Vannak olyanok is akik még akkor sem fognak átjutni mert olyan alacsony színten vannak például ezen a blogon ez a mózimézes alak.

    Lacifer

    VálaszTörlés
  45. Még mielőtt valaki megkérdezné hogy honnan tudom mindezt, elmondom hogy kapcsolatban vagyok a fénymunkásokkal ők pedig azokkal akiket angyaloknak szoktuk nevezni. Nem állhat mindenki kapcsolatban a fénymunkásokkal és az angyalokkal de azt javaslom mindenkinek hogy kerülje el a primitív negatív embereket és hallgasson azokra akik kapcsolatban állnak a Fénnyel. Óriási szerencséjük van azoknak akik erre a blogra találtak mert itt TT tanítása sokat segíthet nekik haladni a Fény felé.

    Lacifer

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kiszórakoztad magad Mózi bátyám?

      TT

      Törlés