2012. március 20., kedd

Nagyon különleges körülmények között meg van engedve gyermekek legyilkolása is...

37 megjegyzés:

  1. Gyermeteg lelkek a homokozóban. Majd kinövik.
    Vagy nem, s akkor mennek vissza humusznak.
    Ez a törvény.

    TT

    VálaszTörlés
  2. Az a baj TT, hogy ezeknek a tanoknak a jegyében ma is zajlanak gyilkosságok. Mi a különbség a hollókoszt és a napjainkban is történő vallási tanokon nyugvó gyilkosságok között?

    VálaszTörlés
  3. Nincs különbség.
    Ezért mondtam, hogy gyermeteg lelkek. Egy Ember (önvédelmen kívül) nem öli meg a másikat, az az állatvilág szintje.

    TT

    VálaszTörlés
  4. Nem annyira gyermeteg dolog ez TT, az egyik barátom működtet egy szabadidő központot, amit nemrégiben bérbe adott egy zsidó közösségnek, akik gyerekeknek rendeztek hétvégi tábort. Egy kukából előkerült papír tanúsága szerint azt tanítják a gyerekeknek, hogy két fajta zsidó van, a hithű zsidókat két angyal kíséri, a nem hithű zsidók eközben értéktelenek. A gójokról meg az volt a papíron, hogy lelketlen állatok, csakúgy mint a disznók. Ez nem máshol történt, hanem itt Magyarországon, nem a múlt században, hanem napjainkban.

    VálaszTörlés
  5. Sajnos valóban így van. Bizonyos szempontból tényleg gyerekes dolognak tartom azt, hogy önkényesen, valami balfasz ideológiára alapozva mondja azt egyik ember a másiknak, hogy "én jobb vagyok, mint te, és pusztulj" ... tényleges okuk nincsen rá, de nem ők az egyedüliek, és a nagy világuralmi szervezkedéseket sem lehet csak az ő nyakukba varrni. Nyilván vannak ott oroszok is, amerikaiak is, kínaiak, stb ...

    Viszont a Cion bölcseinek jegyzőkönyvei bicskanyitogató, ugyanakkor nagyon tanulságos ... viszont fura, hogy mennyire hasonlítanak az arabokra, akik legalább ilyen veszélyesek.

    A betelepítésekről pedig sajnos másodkézből kaptuk az infót. Szerencsétlen picsa kiment Izraelbe, ahol öt évig csak tanult egy ottani egyetemen. Ingyen volt az egész élete az utolsó kiskanálig. Persze panaszkodott, hogy nem bírja az ott létet, holott bármikor visszajöhetett volna. Végtére is tényleg. Ha megtehetném, hogy ott hagyom az egészet a szarba, akkor tényleg logikus, hogy ott maradok öt évet, ahol nem bírok lenni. Naná, hogy mióta visszajött, kapott egy lakást a pasijával együtt. Egyikük sem dolgozik semmit, de havonta kapnak valahonnan 1 millió forint körüli apanázst ... hát ennyi ... hihetetlenül ocsmány egy bagázs ... ráadásul még a politikusaink is csak pitiznek és csaholnak, ha a gazdi azt parancsolja ...

    g

    VálaszTörlés
  6. "STOP":
    Botrány: Kossuth-díj Ákosnak, "A bosszú népe" szerzőjének

    A napi friss hírek közt még olvastam, de közben levették, a Google n keresztül megtaláltam, megtalálható...
    Érdemesnek találom elolvasásra, akár a hozzászólásokat is.
    Tényleg felvetődik, hogy jogos e "A bosszú népe" kifejezés, mikor elsősorban valami felfoghatatlan gyűlöletről, az emberiség gyűlöletéről beszélhetünk a zsidók esetében!
    "...a nem-zsidók közt egy sincs, ki embernek neveztetnék." -vallják szent könyvükön a TALMUDON keresztül...
    Kézenfekvő a visszakérdezés: köztük van-e, ki embernek nevezhető?
    Gyzoltán/p

    VálaszTörlés
  7. Ha valakinek lett volna kételye a stop portál hovatartozását illetően, akkor most választ kapott... Éljen Ákos, én nagyon szeretem a dalait!

    VálaszTörlés
  8. "Kézenfekvő a visszakérdezés: köztük van-e, ki embernek nevezhető?" Gyzoltán/p

    Megkell nézni ezeket a képeket, válasz a kérdésre!!!

    Így mulatnak a szegény holotúlélők:

    http://www.deres.tv/index.php?page=hir_showone&id=1125&aktiv_fomenu_id=8&aktiv_almenu_id=7

    undorítók!!

    VálaszTörlés
  9. Ákos, sül-e mán a mákos? lalalalalalalaaaaa

    VálaszTörlés
  10. "...már pedig Karthágót el kell pusztítani!"
    Gyz/p

    VálaszTörlés
  11. Ha már "különleges körülmények": mától már csak olyan 11 liter közönséges benzint lehet venni ötezer forintért. Várhatóan az idén jócskán alámegyünk a 10 liternek is. Egyes svájci közgazdászok szerint, amikor az átlagember egy "fejlődött" országban már kevesebb, mint 150-170 liter benzint tud venni a havi béréből (különösen ha közben a tömegszállítás is döglődik), a munkanélküliség olyan mértékbe nő gyorsan, hogy az adóbevételek már teljesen képtelenek fenntartani akár a minimális állami szolgáltatásokat (egészség, oktatás, közbiztonság, nyugdíjj...). Vajon hány hónap választ még el minket ettől az állapottól?

    mm

    VálaszTörlés
  12. mm.

    Jó, tetszik a gazdasági megközelítés, fókuszálás...
    Szerencsére Irán oly messze van, hogy ránk aztán egyáltalán nem fog hatni, ha a zsidók megtámadják, s kiesik az olajtermelésük...
    Ezt már megtapasztalhattuk Irak esetében is, hogy hová csökkentek az üzemanyag árak...
    Miért is Cató jut eszembe...
    Különösen az 1967-es háború, oly mértékben növelte meg a zsidóság önbizalmát, hitét a lehetőségekben, hogy immár indokoltnak tartják az egész világgal szembeni fellépést...
    A nem-zsidóság, mondhatnám az emberiség, több-ezer éves történelme folyamán soha ilyen közel nem sodródott léte határához, mint ahová most a ná-ci-on zsidóság taszította!
    Gyzoltán/p

    VálaszTörlés
  13. A tavaszi napéjegyenlőség napján úgy vélem ideje visszatérni a spiritualitás - a politika és gazdaság kérdéseinél szerintem valóságosabb - talajára.
    Foly.köv.

    TT

    VálaszTörlés
  14. TT.

    Tényleg Te írtad? Kiemelem, hogy tudd értelmezni:
    "...a spiritualitás - a politika és gazdaság kérdéseinél szerintem valóságosabb -..."
    Tartok tőle, hogy "Lucifer" Te vagy!
    Vagy tényleg meggyőzött Lucifer, s most egyfolytában rezegsz?
    Egyébként nem vonom kétségbe felfogásod helyt-állóságát, az anyagi jóléted mellett elképzelhető, hogy mások napi gondjaival szemben, nálad a spiritualitás az elsődleges!
    Rosszul olvastalak?
    Gyz/p

    VálaszTörlés
  15. Nem, nem én vagyok "Lucifer" és nem olvastál rosszul Zoli, de úgy vélem, hogy életünk lényege pont nem az anyaiakon dől el. Belegebedhetünk mi itt mindenféle okos gazdasági és politikai elemzésbe, de mi végre? Mi haszna? Jobban leszünk-e tőle?
    Meggyőződésem, hogy a lényeg nem ezeken a területeken van, és nincs is rájuk túl nagy befolyásunk. Amire viszont lenne befolyásunk, azzal meg nem foglalkozunk eleget: ez pedig nem más, mint a "karakterfejlődés".

    TT

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. http://nyusziacilinderben.blogspot.com/2012/03/idoben-vagyunk.html

      Törlés
  16. TT, talán nem a "karakterfejlesztő" (?) lilaködös elméletek után rezegnél ilyen buzgóan, ha az átlag magyar halandó sorsát osztanád, például ha azon töprengnél nap mint nap, hogy vajon miből fizeted ki a gáz/villanyszámlát ha ennivalót veszel vagy fordítva. Ez az, amit a nagy spirituális magaslatokból "politika" és "gazdasági" kérdéseknek nevezel és -már ne haragudj- ilyen rózsadombi jellegű hozzáállás szerintem nem igen vall valami oltári spirituális színtre. Tudod, ez itt Magyarország és a magyar valóság, nem Monaco vagy Beverley Hills.

    mm

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ne haragudj mm, a Te elvárásaidhoz képest igen méltatlan viselkedésemnek csak egy magyarázata lehetséges: anyósomtól megkaptam életem első spiritual-power karkötőjét, biztos ez okozza eltévelyedésem! :)

      TT

      Törlés
    2. TT, javaslom, irj pontosabban, biztos vagyok benne, hogy szellemi fejlődésre gondoltál.
      Mózi, mi más is lehetne egy ilyen blog célja, mint a szellemi fejlődés elősegítése, ami aztán úgyis hat minden szinten, hiszen: Amint fennt, úgy lennt, ugye hallottad már?
      Kissé sajnálattal látom, hogy te ebből a szempontból milyen alacsony szinten toporogsz (rezegsz) egyhelyben már régóta, ugyanezeket a fennt olvasható negatív mantráidat ismétgetve folyamatosan, pedig ezen a blogon már rengeteg információ jelent meg, ami a gondolkodók továbbfejlődését segítheti.
      Talán segít, ha rávilágítok egy alapvető tévedésedre:
      Saját tapasztalataim alapján biztosan TUDOM, hogy TT nem azért gondolkodik így, mert az átlagnál jobbak a körülményei, hanem azért jobbak az átlagnál a körülményei, mert így gondolkodik!
      Óriási, alapvető különbség ez, és a megoldás kulcsa! Kapíse, barátom?
      A saját tapasztalat pedig, bár már írtam róla:
      A párommal nulla családi segítséggel indulva megjártuk az anyagi poklokat, amikor két gyerekkel hitelbe kérte a boltban a kaját, úgyhogy ne izgulj, ismerem ezt a "való világot" is.
      De nem álltam le sírni-ríni, (amit te most teszel) hanem kerestem a változtatás lehetőségét, és tudod hol találtam meg? A gondolkodásomban. És ahogy azt sikerült megváltoztanom, a körülményeim is kezdtek lassan megváltozni, és most tudod hol tartok?
      Van egy gyönyörű, szerető, minden szempontból egészséges, boldog, kiegyensúlyozott családom, SEMMIFÉLE anyagi gondunk nincsen, pedig csak ugyanannyit dolgozunk mint előtte, és szinte semmiféle negatívum nem hat az életünkre.
      Ezek azok az eredményeim, ami miatt úgy gondolom, talán segíthetnek gondolataim másoknak is.

      Szívesen olvasnék a Te életedben elért eredményekről, amik alapján osztod itt a "szeretetrezgőket", meg a "lilaködös álmokat" kergetőket, de nekem egy önmaga változásképtelenségébe belecsontosodott öregembernek tűnsz, kívánom, hogy sikerüljön ezen változtatnod.
      Szulthan

      Törlés
    3. Mindennel egyetértek, és kösz Szultán bátyám!
      Azért írtam karakterfejlődést, mert mert mindenki szerepet játszik ebben az életében, ebben a testében, ebben a formában. A karakterünkkel kapcsolatban nagy a felelősség, és fejlesztenünk kell. Felnőtt korra kialakul a személyiség, de ezután is folyamatosan formálódik, tapasztal, gyűjtöget, néha beragad, ekkor továbblökik (ha odafigyel!), stb., stb., állandó változásban vagyunk ebben a Játékban, a valódi énünk egy szeletkéjét tartalmazó kis bőrruhában. De nem a bőrruha jelenti az életet!

      TT

      Törlés
  17. Ez számomra nem vicc téma, TT. Mindennap emberek lesznek betegek vagy öngyilkosok Magyarországon, mert a "politika" és "gazdasági" kérdések a betegségbe vagy a halálba kergették őket, nem is beszélve a sok családról, akiket ezek a "politika" és "gazdasági" kérdések szétszakítanak vagy azokról a szakképzett fiatalokról (és kevésbé fitalokról), akik elhagyják az országot mert nem látnak már jövőt saját hazájukban.

    mm

    VálaszTörlés
  18. "Legyen hited, és lészen országod!"
    Számomra sem vicces mások szenvedése, de be kell látni, hogy nem lehet mindig mindenért másokat, a külvilágot okolni. Nem szeretem a személyeskedést sem, de azért annyit elmesélek, hogy én városba költözött paraszt családból vagyok, panelházban nőttem fel, igazi proli körülmények között, de gyerekkoromban elképzeltem magamnak egy házat, egy házias feleséggel, két gyerekkel, meg egy autóval. És ma van egy házam, házias feleségem, két gyönyörű lányom, meg egy autóm. (bár ez utóbbi tetejét nemrég szarrá zúzta a tetőről lezúduló olvadt hótömeg) Nincsenek tehát extra dolgaim, de tisztában vagyok vele, hogy még ez is sokkal több, mint az átlag magyarnak. És a Földi átlaghoz képest meg egyenesen gazdagnak számít. Hálát is adok érte. De tudod mit? Igazából ezt a szintet akartam mindig is elérni, és nem akartam többet. Valahogy sosem voltak extra anyagi igényeim, és talán pont emiatt meg is volt mindig mindenem, amire vágytam. Megdolgoztam a dolgaimért, nem sírt a pofám. A diplomáért is megdolgoztam, míg a többiek sörözni mentek, én nem mentem.
    Szerencsés csillagzat alatt születtem volna? Meglehet. Rózsadombi körülmények között élnék? Akkor nem láttál Te még gazdag embert. Még vakolat sincs a házamon ember! :) Nemrég végtörlesztettem, de pont emiatt most kétszeresét kell fizessem havonta egy másik zsebnek.
    Szóval ne gyere nekem itt a lilaködös elméletekről, mert tudok én realista is lenni, ha akarok, csak kérdés az, hogy valójában mi a realitás? Az, hogy van egy szerencsétlen nemzet, akibe mindenki belerúg, és mindenáron ki akarják írtani, és egyébként is az egész világ összeesküdött ellene, vagy az, hogy van egy nemzet, mely tudatosan felvállalta e-világi sorsát, és amelyik épp a végső próbatétele előtt áll, melyhez első lépésben az "anyagiak" teljes lerombolása volt szükséges?
    Ha megkapod a választ erre, akkor nyugodtan levetítheted ezt a személyes szintekre is, ugyanazt az eredményt fogod kapni.
    Amint képesek leszünk mi magyarok abbahagyni a trianonozást, zsidózást, mindenki más hibáztatását, és elengedni ezt az anyagi illúziót, nyomban meglesz a valós országunk is.
    Ez a véleményem.

    TT

    VálaszTörlés
  19. TT.

    Sokat, nagyon sokat fog rajtad érlelni az élet...
    Bízom benne, hogy amit ma még nem érthetsz meg, mert nem adatott meg néked, idővel, megértést kapsz...
    Igen, a spiritualitás terén is tág fejlődési lehetőség áll rendelkezésedre...
    Gyz/p

    VálaszTörlés
  20. Kiegészítem:
    -akinek Trianon trianonozást, a zsidó hódítók mindent felzabálása zsidózást jelent, az magát minősítette...
    Magyaroktól ne kívánd, hogy veled rezegjenek...
    Gyz/p

    VálaszTörlés
  21. Rezeg már a magyar, nem is keveset. Például amikor a postás meghozza az ilyen-olyan számlákat, amikor láthatáron már a kilakoltató vagy atélen, amikor röpködnek a minuszok és csak a kifizethetetlen gázszámla elégetésével lehet fűteni. Rezeg még a magyar amikor (még) van autója és minden bokor mögött lesi a zsaru, hogy mivel tudná megbírságolni, amikor éjjel zajt hall a sufni irányából vagy amikor megbetegszik és belekerül az "átszervezett" egészségügyi rendszerbe. Mert, ugye rezegni jóóóóó! Be hápi, don`t wőri!

    mm

    VálaszTörlés
  22. Budaházy is kezd már komolyan rezegni. Egy "tanú" most kitálalt (kitalált?) és immár az a vád B. és társai ellen, hogy erőszakos "kormánybuktatásra" készültek... Nekem úgy tűnik, hogy mivel borzasztó nyomor jön az átlag magyar számára, ismét újratöltve a magyar binLáden ügy, hogy figyelem elterelve és, hogy a tömegek akár hálásak is legyenek, amiért a hatalom megvédi őket a magyar alkaidásoktól. Persze, azt sem lehet kizárni mint ahogy egyesek találgatják, hogy maga B. is része ennek a terrorista kutyakomédiának és valóban sosem lesz belőle komoly baja, de elvégre nem hinném, és úgy sem ez a dolog lényege.

    mm

    VálaszTörlés
  23. Salom mindenki! Latom hogy nagyon akar mindenki rezegni hogy atmehessen a nagy dimenziovaltas kapujan. Azt is tudom hogy nincs mindenkinek ideje rezegni ezert most kizarolag Slomonal kaphato egy automata rezgogep ami ejjelnappal rezeg a szerencses tulajdonosa helyett aki kozben nyugodtan nezheti a focimeccset es a braziliai szappanoperat a teveben! Az elso 10 rendelo ajandekba kap egy gyonyoru eredeti ketezer eves Budha szobrocskat valodi polimetaszintetikrilbol faragva aminek villog az orra a sotetben (az elemeket kulon kell rendelni)!

    Slomo

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Slomo, én szeretnék kettőt rendelni a svejci automata rezgőgépből, anyósomnak Marikának, meg egy olyan fénymunkásoknak készült csillagösvény-befogó kézikészüléket is, amit az EZO.TV-ben reklámoznak. És kérem ügyesen csomagolják be a Budda szobrocskát, az is ajándékba lesz!!
      Előre is köszönettel,

      Zsófi

      Törlés
  24. Kedves turulfertőzött magyarok!

    Az ellenállás értelmetlen!

    Csak ennyit akartam.

    Gansperger Dávid

    VálaszTörlés
  25. Magyarok!!! Minden ellenállás hiába! Fel a kezekkel és le a gatyával! Be vagytok kerítve!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jól be vagyunk kerítve bizony, mi vagyunk az egyetlen ország a világon, amely önmagával határos...

      Törlés
  26. Salom mindenki! Kedves draga Zsofi ugyfel holgy koszonjuk a rendelest amit azonnal kuldunk postakeselyuvel es utanvetellel. A rezgogep azonban nem svajci gyartmanyu hanem kinai mert a svajci gyarto nem felel meg a minosegi kriteriumainknak. Az eredeti 2ezer eves vilagito ajandek buddha szobrokat is csatoljuk a kuldemenyhez mindegyik kulon-kulon korabeli lotuszlevelekbe csomagolva. A leheto legjobb dimenziovaltast kivanunk!

    Slomo

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Rendben köszönöm, várjuk! Ön nagyon kedves drága Slomo, hozzáértő és maximálisan ügyfélbarát cégét ajánlani is fogom a Felemelkedés fórumon!
      Hogy még esetleg annyit áruljon el legyen kedves, hogy jól tudom e, hogy a lótuszlevelekből potencianövelő metélt főzetet lehet készíteni, de csak tán valami különleges kóser edényben?? Nem emlékszem, detán a Borsban olvastam erről..

      Zsófi

      Törlés
  27. Ahogy elnézem a ezoterikus fórumok szintjét, a vicc az egészben Mózi, hogy ebből az ötletedből tényleg egy jól menő vállalkozást lehetne beindítani! :)

    TT

    VálaszTörlés
  28. Salom mindenki! Sajnos megsem tudjuk azonnal leszallitani a megrendelt rezgo automakeszuleket mert a gyartas jelenleg szunetel amiatt hogy fegyveres puccs folyik Kinaban. Meg nem tudjuk hogy ott is Budahazy es a magyarok myilai puccsolnak csak vagy tenyleg komoly a dolog de jovo het vegere mar okosabbak leszunk. Turelem kedves ugyfelek, a dimenziovaltasig meg ugy van egy kis ido!

    Slomo

    VálaszTörlés
  29. Eredetileg a téma:
    "Nagyon különleges körülmények között meg van engedve gyermekek legyilkolása is..."

    Szívbéli örömmel tölt el, hogy mindent el lehet kedélyeskedni.., annak ellenére, hogy már túlságosan is hosszú ideje: "nagyon különleges körülmények", állapotok uralkodnak!
    A terelés itt is jelen van...
    Gyz/p

    VálaszTörlés
  30. 2 érdekes oldal:

    http://es.wikipedia.org/wiki/Santo_Ni%C3%B1o_de_La_Guardia

    http://curiousexpeditions.org/?p=40

    Összefüggés a témával?...nos?

    VálaszTörlés