2011. november 10., csütörtök

Rihanna Esernyője

Névtelen ajánlott egy videót, amit érdemes megnézni. Egy látszólag hétköznapi vodafone reklámról szól az elemzés, azonban a valóságban egy sokkal mélyebb és rémisztő üzenetet kapunk a klip készítőitől. Azok, akik „felébredtnek” gondolják magukat, az elemzés rávilágít: ne higgyék, hogy már mindent értenek. Íme:

 

Az Üzenet (1.rész) Egy hétköznapi reklám




A film végén összehasonlításképpen egy Rihanna klipet is levetítenek, és kérik, hogy házi feladatként elemezzük ki azt saját magunk, az addig megismert gondolatisággal. Én megpróbáltam, de természetesen csak az értheti meg az alábbiakat, aki végignézte a vodafone-os elemzést, és közben szorosan követi a Rihanna klipet is, majd hozzám hasonlóan megpróbálja értelmezni az abban látott képeket, és hallott szövegeket. Íme:

Az Üzenet (11.rész) Rihanna Esernyő-je


0:42 – Füstből jön el a „karmos”, letépett láncait már csak a karkötők jelzik
0:45 – Megmutatja magát teljes valójában…
0:48 - … az egyszemű Szemúr (szumér?)
0:50 – vak, világtalan sereggel, és egy fekete fővezérrel
0:52 – a tűzesőben
A szöveg magáért beszél:
„Az én viharaimban nincsenek felhők” – Az ő világában minden fasza, hidd el
„Csak hagy essen. Majd hidroplánnal megyek a bankba” – Védve van a saját viharától, és utal a „jobb kezére” a pénzrabszolgatartó szervezetre.
„Úgy szállok le, mint a tőzsdeindex” – ezt már eljátszották 1929-ben, most világméretekben újrajátsszák. S a káoszban leszáll az égből ő, a letaszított, a fényhozó.
„Mire jönnek a felhők mi már rég elhúztunk” – híveivel védettnek vélt bunkerek és barlangok mélyén várják meg a tervük beteljesedését.
„Mi, Rockefellerek, mi jóval a vihar felett repülünk” – Tipikus gőg az elit szájából.
„És a G5-ök amúgy is jobbak. Ismersz…” – Ismerünk. Távozz tőlünk!
1:06 – beavatási szimbólumok.
„Én felkészültem a zuhéra, spájzoltam zsetont a borús napokra” – Vásárolj be! Zárkózz be! Rettegj!
1:07-10-ig – 6 db táncos, háromszor mutatják…
„Az Eső-Ember újra itt van” – A leeső, a letaszított újra itt van, eljött megint, hogy fitogtassa hatalmát. Állandóan próbálkozik Isten ellen… A tagadás ősi szelleme, ez lényege.
„Rihanna, te hol állsz?” – melyik oldalon állsz?
„Az én szívem a tiéd” – a fényből jövő sötét angyal szeret minket! Szeretné a lelkünket…
„Mi sosem leszünk külön oldalon” – már örökre az övéi vagyunk (csak szeretné!)
Ügyeltek arra, hogy minden kameraállásban mindig csak az egyik szemét lássuk a „művésznőnek” – az egyszeműnek (A Mindentlátó Szem – Szauron).
„Legfeljebb a magazinokban. De te akkor is csak an én sztárom leszel” – Média, siker, fény, csillogás, sztárok. Ez az ő világa. Eleinte. Hadd világítsam meg egy idézettel, valójában mit is akar ismét: „Ismét vivé őt az ördög egy igen magas hegyre, és megmutatá néki a világ minden országát és azok dicsőségét, És monda néki: Mindezeket néked adom, ha leborulva imádsz engem..”
„Mert a sötétben, bébi nem látsz csillogó kocsikat” - De az ő országában már nem látni a fényt…
„Ezért ott énrám van szükséged, veled én mindent megosztok” - Mindezeket néked adom, ha leborulva imádsz engem.”
1:36 – megmutatja a szarvait is.
„Mert mikor a nap felragyog, együtt ragyogunk! Én mondtam, hogy én mindig itt leszek” – Jó régóta itt van, és kísérti az embert. Talán mióta ember él a Földön, a sátán uralkodik…?
1:41-44 Rihanna ügyesen kitért a tiszta víz elől… :)
A fehér ruhás karaktert (antikrisztus?) nem érinti a szentelt-víz, nincs rá hatással.
„Megmondtam, hogy örökké a barátod leszek. Tettem egy esküt, és én végig állom neked” – Ószövetség. A Bosszú istene szerződést kötött a zsidókkal, mely alól nem tudnak kibújni.
A mi engem illet, imhol az én szövetségem te veled, hogy népek sokaságának atyjává leszesz. ((Mindezeket néked adom, ha leborulva imádsz engem))
És megállapítom az én szövetségemet én közöttem és te közötted, és te utánad a te magod között annak nemzedékei szerint örök szövetségűl, hogy legyek tenéked Istened, és a te magodnak te utánad.
És adom tenéked és a te magodnak te utánnad a te bujdosásod földét, Kanaánnak egész földét, örök birtokul; és Istenök lészek nékik.
Annakfelette monda Isten Ábrahámnak: Te pedig az én szövetségemet megőrizzed, te és a te magod te utánad az ő nemzedékei szerint.
Ez pedig az én szövetségem, melyet meg kell tartanotok én közöttem és ti közöttetek, és a te utánnad való magod között: minden férfi körűlmetéltessék nálatok.
/Móz.1.17/

„Most, hogy jobban esik mint valaha, tudod, hogy mi mindig itt leszünk egymásnak” – Aki nem akar felébredni, az itt marad, ha a vonat elmegy...
„Beállhatsz az esernyőm alá” – Csábítás, ő majd megvéd a nehéz időkben. Rakétapajzs?
Angolul: „…under my umbrella, allah… elah… elah… e…e…e. Allah – az iszlám istene, Elah – a közel keleti őskeresztény népek istene (Elohim, Éli, Élő!). Magyarán itt azt akarja elmesélni nekünk, hogy mind az arabok, mind a keresztények istene már az ő esernyője alatt, az ő hatalmában van? „e…e…e” – megfordítva három 6-os…

2:31 „A lényemnek része vagy, az idők végezetéig” – Igazság a hazugságban: Utalás a Világegyetemre, mint az Egy, egységes életre, viszont hazugság, mert Istenben élünk, nem benne.  S T N -> iSTeN – SáTáN, a szabad akarat révén Te döntesz melyik oldalra állsz.

2:38 „Ha a háború megtette a dolgát, mikor a világ leosztotta kártyáit” - Ezt felesleges tovább magyarázni. Ez a közeljövő geopolitikája.

2:44 „Ha túl kemény a kéz, majd együtt meggyógyítjuk a szíved” A Káoszból Rend nő, az Új Világrend, csak higgyünk benne.

És innentől már csak képekben:

3:14 – kővé vált, hieroglifa – egyiptomi jelkép – onnan indult a sötétség.
3:18 – piramis – az ő jelük, a piramis társadalmi felépítés, melynek tetején ott csücsül a mindentlátó szem.
3:26 – a piramis csúcsa az ő feje
3:39 – „Gyere szaladj a karjaimba, Semmi baj, nincs mitől tartanod” – Csábítás.
3:42 - „Gyere csak belém” Éljünk őbenne? Párzás?
3:49 – Hagyd csak hadd essen, hisz minden ami kell, én vagyok” - Ne vágyj másra, ő minden anyagi dolgot megad neked.
4:43 – Ez az ő való világa. A táncosok elbuktak, lelkük eltűnt, mindenkit maga alá temetett, eltűntek az örvényben (a 6-os szám is egy örvény!), csak ő maradt állva. Ez az ő reménye. Nem úgy a miénk!
4:55 – Aki ezt akarja, engedjen a csábításnak. Én köszönöm szépen, nem kérek belőle!

Rihanna, illetve a lény, akinek ebben a klipben ő a szócsöve, kér, szinte könyörög nekünk, hogy maradjunk vele. Neki az emberek jelentik az alapvető létfeltételt, de ha minden lélek távozna a bolygóról (vagy ebből a dimenzióból), az olyan mint nekünk egy sivatagban élni. Szüksége van a vérünkre, gondolati energiáinkra, lelkünkre. Ennek érdekében fel is fedi magát hamarosan. Erről szólnak ezek az üzenetek.

A hozzászólásokat is érdemes elolvasni. Kiemelek egy részt, ez még a vodafone-os reklámra szól:
„Emlékszetek a macskafogóra? Mi is volt a 2. rész címe? Hát "A sátán macskája". A "gonosz" egy fekete macska volt. A régebbi kultúrákban a fekete macska a boszorkányságot szimbolizálta. Szerintük rontást, betegséget hozott.
És találjátok ki: Ki szponzorálta ezt az animációs filmet? A VODAFONE! És mit nyilatkozott erről a projektről?
"...A Vodafone hazai szponzorációs stratégiájában azon szegmenseket kívánja támogatni, amelyek valóban értékeket képviselnek..."
Jaj de érdekes”

Mindenesetre figyelemreméltó az is, hogy az ellentábor is rögtön mozgásba lendült. Pl. itt:

A filmet egyébként a Piros Pirula Projekt készítette (http://pirospirula.blogspot.com/2011/10/rolunk-irtak.html ), ami egyértelmű utalás a Mátrix című filmre és az ébredésre. Ha viszont nagyon bele akarjuk magyarázni mindenbe a gonoszt, akkor azért a PPP is megfordítva tükörírással pontosan a fenevad száma lesz.
Még egy érdekesség: PPP által készített youtube-os sorozat 11 része közül egyedül a 9. rész sorozatszámát jelenítették meg az elején, mégpedig így: 9/11.
Hm… Ezek után kinek higgyen az ember? :)

TT


Ez pedig „tigabee” elemzése ugyanerről, elképesztően találó:

Bármennyire is furcsa egyeseknek, sőt, hihetetlen, de a mostani emberiség közeledik az aratás idejéhez. Szokták szüretnek is fordítani, de talán az aratás ismertebb a bibliából.
Az aratást megelőző időkben a föld sötét angyalainak (a jelenlegi föld tulajdonosainak is nevezhetnénk Őket, hisz az emberi lelkek felett, nemcsak a fizikai síkon diszponálnak) a teremtőjük Sátán, Lucifer,stb. parancsa szerint kötelező a felvilágosítás az emberi lelkek számára, a szabad akarat figyelembe vétele mellett..
A 13 irányítói családnak és az embereknek nem közös a teremtőjük, bár a forrás mindkettő esetén egy. Emiatt a megelőző időkben csepegtetnek, elrejtik a mondanivalót, azaz csak az értheti, akit ez egyáltalán érdekel. Akit nem, annak tudomásul veszik a szabad akaratát.2008-ban a 13 család egyik személye válaszolt a neten egy fórumon és mindent elmondott,amire rákérdeztek.( Hidden Hand, Rejtett Kéz nicknév alatt)

Elmondása alapján, nagyon közel vagyunk az aratás idejéhez, elkezdődött az emberiség szétválogatása, és ennek a szelekciónak a része az ébredésre sarkaló információk közzététele, szinte minden szinten. Viszont mint írtam csak azok fognak ébredni, akiket érdekel az ébredés, azaz akarnak ébredni.
A reklám végén levő ,a félszemű kép kitakarja az emberek nagy részét képkockának lehet egy más olvasata is. A félszemű isten Hórusz, Ízisz és Ozirisz fia,akit az apja halála után nemzettek, aki Széthtel (Sátán) való háborúskodása során veszítette el a bal szemét. Emiatt a bal szeme a holdat, a jobb szeme a Napot szimbolizálta.
Hórusz a spirituális újjászületés, a tudás és annak a pillanatnak a szimbóluma, amikor az ember tökéletes lénnyé válik. Az Edfu-i templomában az ébredezgetőknek megtanították az ellentétes univerzumi erők fontosságát, és szükségességét. Az ego eltűnt, és a beavatott megtalálta felsőbbrendű önmagát.
Tehát akit Hórusz felébreszt, elhagyhatja ezt a földet, és tovább léphet az úton a forrás felé. Akik az esernyőt választják, azaz a sötét erők mellé állnak, azok maradnak itt. Ezt mindenki a szabad-akaratát használva dönti el. ( S T N )
És bár a 13 családnak köszönhetően egyre nehezebb, egyre rosszabb az élet itt a földön, de mindez végső soron az emberiség, a mi érdekünkben történnek.
Nem vitaindítónak szántam a hozzászólást, akit jobban érdekel, majd utána jár.
Meg kell ragadni viszont minden lehetőséget, hogy az emberek figyelmét felhívjuk, hogy itt az ideje a felébredésnek. Akik nem ébrednek, egy új ciklust fognak kezdeni Luciferrel, ezen az egyre nehezebben élhető 3. dimenziós földön…
A családoknak az az érdeke, hogy minél több lélek válassza őket, hisz ha mindenki elmenne, elvesztenék a hatalmukat, ezért az ő érdekük, hogy minél több negatív felé hajló lélek maradjon. Ébredezőkre,"lázadókr­a"nincs szükségük. Meg,,hát a Teremtőjük parancsát végre kell hajtani, ha nem tetszik akkor is. Ez a reklám azoknak szól, akik ébredeznek, akik nem, azok nem vesznek észre benne semmit.

Válasz a videóra... ............elindul egy folyamat,ami kb. 25 évig tart, a Maják ezt az időt úgy hívták "idő, ami nem idő" 1987 kb. az indulási dátum. Ettől a ponttól kötelező a negatív hatalmaknak is, hogy az információt közre adják, de nincs kikötve, hogy tegyék azt. Emiatt van az, hogy a 90-nes évektől beindult a csepegtetés, a filmekben, reklámokban stb.. A bujtatott információ viszont mint látszik nem egyértelmű. Neked kell kiválasztanod a neked megfelelőt. Ezért van, hogy az ébredezők észreveszik,.

A szabad akarat… Neked kell eldöntened, hogy melyik oldalra állsz. Persze az nem számít, hogy a választásod a tudatlanságod okán akár rosszul is végződhet. A tudást saját magadnak kell megszerezned, csak Te ébredhetsz fel, helyetted ezt nem teheti senki meg, még az akár milyen nagy tudású tanító sem. A tanító csak az ajtót mutathatja meg, belépni viszont csak Te léphetsz be. Mikor közeledik az emberiség az aratáshoz…

TT

57 megjegyzés:

  1. Hú TT,

    ez egy kicsit vad nekem, de biztosan lesz, akinek tetszik..

    VálaszTörlés
  2. Velo, vadnak tűnik vagy sem, ez van. Vagy szerinted mitől ilyen a világunk, amilyen? És egyre inkább ilyen?
    Csak nézz körül mit látsz, bárhová, bármit nézel? Ha ezt a megtévesztett tömegekből álló, velejéig romlott fortyogó káoszt másképp tudod nevezni, mint az ördög egyre erősödő hatalmának, akkor emelem a kalapom.
    A filmek, a reklámok, az AKCIÓK (a szórólapokon szinte minden 999-re végződik) stb. mind mind jelzik az üzenetet: tudd, hogy merre tartunk...

    De lényeges, hogy azok akik nem kérnek belőle pontosan értsék is ezeket az üzeneteket.
    Szóval tényleg valami olyasmi van itt, hogy egy "szerződés" révén kötelesek kiszivárogtatni a céljaikat (ezeket mi is össze szoktuk rakni a hírekből), majd a szabad akaratod révén eldönthesd, hogy kell-e neked ez e felkínált pusztán anyagi létezés vagy sem?

    Mert vannak más utak is szerencsére.

    TT

    VálaszTörlés
  3. Amint az emberben megtörténik a felismerés, hogy ez a bolygó felett jelenleg a sátán uralkodik, onnantól kezdve szinte egycsapásra megvilágosodik minden. Érthetővé válik, hogy miért egyre nagyobb a bűn, a bűz, a félelem, a kilátástalanság, stb. Egyszerűen nincs más magyarázat erre. És mikor ezt már felismerted, azonnal rájössz arra is, hogy mennyire felesleges az ő sakktábláján játszani: "kire szavazzunk?", "kit pereljünk?", "kit támadjunk meg?" és a többi, mert meg kell érteni, hogy őt nem lehet legyőzni. Így nem.
    A dolgok természetes rendjénél fogva zajlik ez a folyamat, mely mostanában fog kicsúcsosodni. A legnagyobb trükkje az volt, hogy elhitette az emberekkel: nem létezik. Pedig pont most van a csúcson.
    Már pedig Isten létezik ezt gondolom nem kell bizonyítanom itt senkinek, de ha ez így van, akkor a másik pólus is létezik.
    A harcszinttér nem, de a szabad akarat, a döntés, az ami a tiéd. És ezzel tisztában van a parancsokat végrehajtó elit is. Ezért üzenget, teregeti a kártyáit, sarkall, hogy DÖNTS!
    Ez a valódi sorsfordító döntés, minden más jelentéktelen.

    VálaszTörlés
  4. Én aki jól tudom hogy sok a sátánista körülöttünk és azt is, hogy különösen olyan szakmákban virulnak, mint a politika, a bank, az üzleti ügyvédség, a hadsereg és... a marketing, ebben a reklámban mégis csak egy idióta reklámot látok. Talán nem vagyok még elég paranoiás hehe..

    mm

    VálaszTörlés
  5. Végignézted a teljes filmet Mózi? 11 részes...
    Engem meggyőztek az érvek.
    Ez nem egy sima reklámfilm.

    TT

    VálaszTörlés
  6. Végignéztem a reklámot, többre nincs szükségem hogy látjam, nincs ebben semmi különös a szokásos marketingkretinizmuson kívül.

    mm

    VálaszTörlés
  7. Viszont most van egy argentin hosszú mozifilm amit ingyen lehet megnézni a neten és ami különösen a sátánista köröknek készült. A film rendezője maga is egy aktív (emberáldozatok meg ilyesmi) sátánista. Annak ellenére hogy a film be van tiltva minden országban, ingyen végig nézhető a neten, jó mi?

    mm

    VálaszTörlés
  8. Snuff 102. Természetesen tele van vele a kis magyar hálózat is, nanámijjazhogy és csodálkozunk hogy egyre gyakoribb a pszichopata gyilkosság. Azt viszont sokan nem tudják, hogy a nemzetközi sátánista körökhöz kapcsolódik. Ilyenkor hol van a cenzúra vagy az csak a politikai korrektséget szabályozza?

    mm

    VálaszTörlés
  9. Kedves TT

    Ez után a bejegyzés után meg ne kapjam még egyszer, hogy én terjesztem a "világvége" igét :-)

    Megegyezhetünk egy döntetlenbe?

    mm

    Az említett film tartalmának elolvasásától is kirázott a hideg:

    "Közben megismerünk egy drogos, lecsúszott, pornózó nőt meg egy terhes, szintén drogozó nőt. Igen, ők a további áldozatok. Szép sorjában ismerjük meg a fejleményeket, miközben gyönyörködhetünk a nem mindennapi kínzásokban."

    Azt hiszem ezt a filmet kihagyom az életemből. :)

    Anonymus

    VálaszTörlés
  10. mm

    azért van némi remény, a filmet nagyon lehúzták IMDb-n. Már az 5 alattiak is gyenge filmnek számítanak, itt úgy látom még a 4-et sem sikerült megugrani:

    http://hungarian.imdb.com/title/tt0984118/

    Ez már majdnem a gagyi kategória.

    Persze ez a szám nem mindig mérvadó, csak egy iránytű szerűség.

    Anonymus

    VálaszTörlés
  11. "Egy kegyetlen, vérengzős, kínzós filmre számítottam (ilyen címmel mi másra... de hát pont ezért szereztem be), ebben nem is kellett csalódnom. No de ki gondolta volna, hogy némi filozófiai és társadalomtudományi kérdés is felvetődik a snuff filmek kapcsán. (Snuff filmek azok az illegális filmek, melyeken igazi emberek, valódi kínzása/darabolása/kivégzése látható.) Érdekes kérdéseket feszeget a film, pl Why being moral... If we can be anonymous. Meg hogy egy fogyasztói társadalomban élünk. Mindennek ára van. Egy gyereknek is például. De ha a gyereket megerőszakolják, megkínozzák, majd kivégzik és fel is veszik kamerával, akkor már legalább a dupláját éri. Vagy hogy egy pénztelen ember manapság semmit sem ér... Senki nem foglalkozik velük. A pénzeseknek viszont határtalanok a lehetőségeik. Viszont ha határtalanok a lehetőségek, akkor mi értelme határt szabnunk magunknak? Morál? Mindenki maga választja meg a morálját.

    Miért legyünk morálisak, ha lehetünk névtelenül mindenféle morális érték nélküliek?"

    http://goretube.freeblog.hu/archives/2008/08/13/Snuff_102/

    Nem hallottam eddig erről a "műfajról", de azt hiszem, ez máris több, mint amit tudni szerettem volna...
    Nem tudom, hogy mi a jó reakció, mert első felindulásomban én is a láncfűrészhez nyúlnék, és kettévágnám aki ilyeneken élvezkedik, de akkor ugye én sem lennék különb ezektől. A "tartsd oda a másik orcádat is" filozófia szintén nem működik, tényleg ördögi ez a dolog.
    Magamtól sosem találtam volna rá erre a filmre...

    VálaszTörlés
  12. Na most akkor Balázs a sátán, vagy mm, mert ilyen filmeket terjeszt??? :D
    Panka

    VálaszTörlés
  13. Szembe kell nézni a valósággal. Csupán Magyarországon több tízezer "Balázs" van, akik a film által terjesztett sátánista (vagy mondjuk pszichopata) "értékrendszert" támogatják. Közülük szerencsére csak egy töredék fog gyilkolni és/vagy embert véresen kínozni, de mindenképpen e "értékrend" szerint élnek és viszonyulnak embertársaikhoz. Az internet hatékonyan terjeszti ezt az "értékrendet" mert azon keresztül egymásra találnak a pszichopaták és azok a labilis-hajlamos személyiségek, akik még határesetek de csak egy billentés kell hogy ők is átessenek. A Mon nemrégiben kiderült gyilkossági eset ahol egy nőt hónapokig kínoztak látszólag e filmben részletesen bemutatott módszerekből merített. Talán a gyilkos is látta a filmet a magyar neten mielőtt lemészárolta lassan áldozatát.

    Ez az igaz "sátánizmus", nem valamiféle romantikus boszorkányjáték. Ezek a sátánisták néha imádják Sátánt de sokszor nincs is az a képben, csupán önmagukat és beteges hajlamukat imádják. Ezek az emberek gyakran a társadalom közép-felső és felső rétegekhez tartoznak.

    mm

    VálaszTörlés
  14. Nem a reklám "Balázsára" céloztam, hanem arra. aki írta blogján a Velorex bejegyzett dicsőítő filmkritikát (neki nem is Balázs a nickneve, ha jól emlékszem).

    mm

    VálaszTörlés
  15. Na a high tech után egy igazi low tech....Á.
    Itt megtekinthető a túlélő kályha:-))

    A túlélő kályha, ami arra az estre készült elsősorban, ha jön a Gedon és gáz van illetve nincs, meg áram sincs. Ehhez még háború sem kell, ha jól emlékszem 98-ban Kanadába néhány napos jeges eső , semmi vihar nélkül, romba döntötte majdnem a teljes áramvezeték infrastruktúrát
    http://www.youtube.com/watch?v=U1s7gpCZQWM
    Rengeteg túlélő szakértő és film létezik arról, hogyan élj túl a vadonban, ami nagyon jól hangzik, meg szép, de egyszerűen nincs vadon hét milliárd ember részére.Tehát a túlélésre ott kell felkészülni elsősorban ahol van az ember, illetve a közvetlen közelében. A panelosok egy héten belül megfagynának, ha nem lenne gáz meg villany és elég sok van belőlük, akinek meg fatüzelésű kazánja van de zárt rendszerű és keringető szivattyúra van szükség az sem lenne sokkal előrébb. Aki kandallóval rendelkezik a főzés annak is gondot okozna és végső esetben a sparhelt a legjobb ha nem kell elhagyni az otthont, mert egy két száz kg kályhával nem lehet csak úgy szaladgálni.

    http://www.youtube.com/watch?v=X4F8Dd3H4p0

    VálaszTörlés
  16. Ano, világvége sosem lesz, legfeljebb nekünk csukják be a kaput az Evolúció Mesterei. :)

    De ha már világvége hangulatod van, nézd meg ezt a klipelemzést is (ha még nem láttad):

    http://vilagvege.net/erdekessegek/lady-gaga-bad-romance-klipelemzes

    Nagyon kemény sötét ideológiákat és jelzéseket rejtettek el ebben a klipben is.

    TT

    VálaszTörlés
  17. Egyébként ma direkt néztem az asztali telefonomon a nevezetes percet:

    11:11:11 11:11

    De nem történt semmi... :)

    TT

    VálaszTörlés
  18. Francba! :)

    TT hányadik világvágét éljük már túl kevesebb, mint egy emberöltő alatt? Ha jól számolok akkor ez lenne a negyedik... asszem. Faxom se tartja nyilván már.

    Aztán mikor tényleg jön, már csak mosolygunk. Egyébként mit is tehetnénk?

    Anonymus

    VálaszTörlés
  19. Azt hiszem ez volt a közelmúlt világvége sorrendje:

    1999
    2000
    2005.05.05
    2006.06.06
    2011.11.11

    Már csak 2012.12.21-et kell túléljük, és akkor irány az Aranykor! :)

    TT

    VálaszTörlés
  20. Ti komolyan azt gondoljátok, hogy a Gergely-naptárnak bármi köze is van a Világegyetem természetes körforgásához? Még a Hold-ciklusokat sem értelmezték a naptár kiagyalói, pedig a Holdat aztán tényleg nehéz nem észrevenni...
    Ebből a szempontból pedig tökmindegy mit mutat az asztali telefonod kijelzője! :)

    VálaszTörlés
  21. Csak annyit, hogy a "szuper-ember" elképzelés egy k.va régi okkult mese. Az ember sose lesz szuper-lény.

    Tul. képp az embert Istentől "csak" a bűnei tartják távol. akárhova "fejlődik a tudomány és a képességek, a bűnöktől való tartózkodás lesz az ami nem fog menni. (Isten nélkül)

    (kzdem különben már egy kicsit unni az okkult meséket...szuper fajról, rezgés emelkedésről, tudat szint váltásról meg egyéb baromságokról....)

    bukovinai.

    VálaszTörlés
  22. Mazsola az ember történelmében valamilyen okból kifolyólag mindig ott volt a világvége mítosz.

    Ma ebből kicsit divat lett, mert régebben ezekre évszázadokat kellett "várni" ma már minden évre jut egy.

    Ha csak a Gergely naptárt vesszük alapul és TT évszámait, akkor egy kakukktojás dátum azért van.
    De túléljük azt is. (500 millióan :-)

    TT ez a lady gaga elemzés nem semmi. Bár azért azt tegyük hozzá, hogy lady gaga esetében nem igen kell különösebb odafigyelés, hogy miről szólnak a videoklippjei, már annak aki kicsit is képben van. Azt gondolom a célközönség nem mi vagyunk, hanem a még fogékony agyú tinik.

    Anonymus

    VálaszTörlés
  23. Mazsola teljesen igazad van, egyik Földi naptár sem igazodik valami "abszolút" naptárhoz, mert ilyen nem létezik az emberi szinten. Az utolsó ilyen talán a maya naptár lehetett, de az meg annyira bonyolult volt, hogy a mai átlag ember belehülyülne ha használnia kéne. Ennyit az ember fejlődéséről... :)

    Ano, ne tudd meg mennyire féltem a lányaimat a médiától.

    Bukovinai érdekelne a véleményed a Rihannás cikkről.

    TT

    VálaszTörlés
  24. "Amint az emberben megtörténik a felismerés, hogy ez a bolygó felett jelenleg a sátán uralkodik, onnantól kezdve szinte egycsapásra megvilágosodik minden. "

    Mazsola, már nem tudom, hogy melyik vallási irányzat jött rá hasonló dolgokra(talán a gnosztikusok?), de ők úgy gondolták, hogy ezért a Sátánt kell imádni, ergo nem mindenki jut a helyes következtetésre :)

    VálaszTörlés
  25. Moonlight!

    Nem tudomm kit tekintesz gnosztikusoknak, mert ez a gyüjtőfogalom bizonyos köröknek arra szolgál, hogy minden olyan nézetet beledobálnak ami nekik nem tetszik...

    Például a katharok és a bogumilok úgy gondolták hogy maga a katolikus egyház a sátán egyháza, kifordították a Jézusi tanításokat... Ezért is üldözte őket az inkvizíció. Eszükbe sem jutott a sátánt imádni.

    pr

    VálaszTörlés
  26. Sátán csak akkor és attól létezik, ha szolgálják. Akkor viszont piszokul. A neten számtalan olyan blog működik, amik a szolgálatára buzdítanak, mint például ez is a magyar neten: http://goretube.freeblog.hu/archives/2008/08/13/Snuff_102/

    Ott ahol már sátánka szolgái a politikai hatalomba is beférkőztek, a tévéből is olyan filmek csurdogálnak minden este, amik sátánka szolgálatára ösztönöznek: az úgymond "horror" filmek és mind azok, amik azt sugallják, hogy "akinek nincs semmije, az annyit is ér"...

    mm

    VálaszTörlés
  27. Ez is szerintem afféle sátánista lapnak tekinthető (a Jobbik szégyenére, hiszen rá hivatkozik): http://postaszar.blogspot.com/ olyan értelemben, hogy szándékosan és élvezettel igyekszik megalázni másokat. A "sátánizmus" jelei mindenütt felismerhetők ott, ahol másokat élvezettel bántalmaznak fizikailag vagy szellemileg. Nem véletlen, hogy Krisztus legfontosabb tanítása így szól: Ne tedd másokkal azt, amit nem kívánsz, hogy veled cselekedjenek.

    mm

    VálaszTörlés
  28. Pr, sajnos most nincs itt nálam az a könyvem, amiben olvastam, de meg fogom nézni:)

    Egyébként ez a reklámelemzés nekem is inkább egy nagyon erőltetett belemagyarázásnak tűnik, a papokkal való összemosás meg inkább antiklerikális, mint felvilágosító jellegű.

    A Lady Gagás, Rihannás és egyéb mainstream videóklipek, viszont tényleg tele vannak okkult utalások tömkelegével, mint pl. ez is:

    http://www.youtube.com/watch?v=WM1RChZk1EU

    Haverom mondta rá, hogy nagyjából olyan, mint valami kántálás.

    VálaszTörlés
  29. Igenis aprólékos, gonosz szándékosság van "elrejtve" azaz teljesen nyíltan a reklámokban.
    Tudatosan nézzétek, hogy annyira idegen, ránézésre is ellenszenves "pofákat" tesznek fel esetenként a képernyőre, próbálkozva ezen arcokat, megjelenést elfogadtatni, amitől magam csak ellenszenvet tudok érezni.
    Aki ismeri e kérdéskörben az általános véleményem, az tudhatja, hogy félreérthetetlenül zsidó pofákról beszélek...
    Lehet vitatkozni, hogy a ma legfontosabb kommunikációs eszközében a Tv-ben, azért nem csak zsidók szerepelnek, azért láthatók benne magyarok is... Az megint más kérdés, hogy hála a gondos válogatásnak, azok is a zsidók nótáját fújják.., másképp nem lehetnének ott!
    Gyz/p

    VálaszTörlés
  30. Ha már szándékosságról beszélünk:
    http://fngaleria.hir24.hu/files/791/048/000/48791/48791_380730_750x450.jpg

    Érdemes megnézni ezen a Kerényi-festményen a jobb sarokban heverő tárgyakat(körző, szögmérő). Csak nem Trianon vakoló hátterére szeretett volna rávilágítani Kerényi?

    VálaszTörlés
  31. Mi van Mózi közeleg az aratás? Persze te csak ártatlanul megjegyezted hogy van ilyen, a linket már Velorex kérte, mi? ;)
    Semmi gond, rád is szükség van, legalább elválik az ocsú a búzától, a MAGtól.
    Aki mégsem szeretné tudatát, és létét snuff filmekkel szennyezni,(épp elég tudomásul venni, hogy vannak) azoknak javaslom ezt:
    http://www.valosag.net/.
    Hátha jobban segíti őket útjukon.
    Egyébként képzett cicológusként, mi a véleményed a pár napos "nem áll szándékomban tovább írni a blogra" hisztiről,( ami alatt végig itt figyelted, mikor hívnak vissza),és a folytatásról, mennyire hitelesít?
    De csak így tovább...Üdv:
    Szulthan

    VálaszTörlés
  32. Szulthan, valóban úgy döntöttem, hogy nem fogok többé bejegyzéseket írni a blogra, mert túl sok idő kell egy jó bejegyzés írásához. A korábbi bejegyzéseimet is eltávolítottam, éppen azért hogy hozzád hasonló homályos gondolkodású emberek ne fordítsák ki szavaimat rosszindulatú élvezettel miután távoztam a blogról.

    mm

    VálaszTörlés
  33. Hál Isten, vannak ilyen homályos gondolkodású emberek, kik az egyértelmű írásokat, egyértelműen értelmezik!
    Az pedig bölcs előrelátásra, megfontolásra utal, hogy ezen bejegyzéseidet a szőnyeg alá söpörted, ez így volt korrekt, nehogy visszautaljon valaki is, félreérthetetlenül...
    Ezzel együtt is általában olvasható vagy, csak néha tőr elő belőled az őstermészet...
    Gyz/p

    VálaszTörlés
  34. TT: mire vagy pontosan kíváncsi ?

    A Rihanna klip a Sátán "szerelmes verse" rajongóihoz.

    A dög meghódítja az emberek szívét, behízelgi magát, kihasznál a végsőkig de ha ellene fordulsz megpróbál megbüntetni....eltaposni, megölni. A6zt akarja, hogy őt szeresd. Legyél belé szerelmes (Ne az atyába, hanem belé...)

    A sátán legnagyobb hazugsága, hogy azt hazudja az embereknek, hogy bűneik miatt Isten nem kíváncsi rájuk ezért kénytelenek vele beérni....

    Olyan ez, mintha két erő harcolna a kegyeidért. A szerelmedért. Mindegyik előadja érveit és neked kell döntened.

    Mit választasz ? A nehézséget a szenvedést a nélkülözést, szolgálatot ? Vagy a bőséget, gyönyört, kéjt, hatalmat ?

    Nehéz választani ?

    bukovinai.

    VálaszTörlés
  35. Erre voltam kíváncsi, Bukovinai. Köszi!

    Szerelmes vers. Hm. Tényleg az. Erre a tömörségre volt szükségem.

    Két letisztult kép között már nem is olyan nehéz a választás, igaz? Csak jusson el mindenki odáig, hogy legyen tiszta az "egyenlet". S ahogy nézem lassan mindkét oldal kiteregeti a kártyáit, mit tud kínálni.
    Nekem legalábbis egyértelmű. :)

    TT

    VálaszTörlés
  36. Kösz, Sólyom, de sajnos maga a "mű" az, ami magától értetődő.

    Mózi sokszor vádol azzal, hogy fehéren és feketén látom világot, de mit csináljak, ha az "én" világom duális, végletes? :) Ettől még nem ítéltem el semmit, mert mindenre szükség van, hogy forogjon a verkli, nemigaz?

    Hadd vázoljam fel a döntés lényegét:
    Ha félsz az ugrástól, és úgy döntesz, hogy inkább itt maradnál a fekete esernyő alatt, akkor - ismerve az itt írogatók szellemi szintjét - valószínűleg nem fog tetszeni amit látsz.
    Ha azonban képes vagy nemet mondani a minket körülvevő, múló örömöket nyújtó technikai kütyük csábításának, akkor az Isten olyan asztalt terít számodra, amilyet még nem láttál! Ehhez azonban félre kell dobni az anyagiasságot, és vállalni kell a szolgálatot, vagy másképp fogalmazva a felfedezéssel egybekötött fejlődést.

    TT

    VálaszTörlés
  37. TT , szivemből szóltál, én is valahogy így látom, de hisz tudod. Más...fentebb láttam ezt :

    "Például a katharok és a bogumilok úgy gondolták hogy maga a katolikus egyház a sátán egyháza, "

    Egyet tudok érteni, épp most kezdtünk erről egy beszélgetést a facebook -on, Rozsa is beszállt, de ugyanúgy jártunk egy keresztény ( 20 éves a srác de nagyon tájékozott és okos.. ) és egy muszlim vitapartnerünkkel mint anno Hopival és Kertész Bakossal - az érdekes résznél kifaroltak a beszélgetésből.....

    http://www.facebook.com/solyominfo/posts/191328457615107?notif_t=like

    VálaszTörlés
  38. Most kaptam az alábbi verset. Nagy igazság van a kínrímek közé fogalmazva...

    Hogy látná ma Arany János a TV-t ?

    Este van, este van: elpihen a világ!
    Tévé előtt gunnyaszt mind az egész család.
    Villog a képernyő, rombolja az elmét,
    Sokan ebben lelik életük értelmét.
    Csapong a hülyeség, az eget sodorván:
    Horror, krimi, thriller az összes csatornán.
    Frankenstein, Dracula, örülnek a kölykök,
    A mama kedvence: nyafka Golden Girlök.

    Véres, vajas-kenyér a temető falán,
    Batman, ET-kukac jönnek egymás után.
    Reggeltől esteig örömüket lelik
    Ahogy a gengszterek egymást ütik-verik.
    Étkezés helyett is a Supermant nézik,
    Még a "dolgukat" is, bilin ülve végzik.
    A képernyő elől el nem mozdulnának,
    Napfényt, fákat, mezőt, talán nem is látnak.

    Háziasszony nem főz, nincs helye panasznak,
    Wrigley gumit rágnak, rája Colát isznak.
    Zúg a rock-popzene, ártalmas a fülnek,
    Hónapról hónapra egyre csak hülyülnek.
    Gyereket nevelni? Eszükbe sem szökik,
    Sokkal egyszerűbb, ha tévé elé lökik.
    Ott aztán fejlődik, egyre okosodnak,
    Sokan nem hogy írni, de olvasni sem tudnak.

    Tévé előtt hasal, a kiszolgál t kutya,
    Évek óta nézi, azért olyan buta.
    Haza jön a gazda, munkából fáradtan,
    Felbont egy üveg sört, s tévé elé huppan.
    Üveges szemekkel bámulja a krimit,
    Éppen egy kispapnak szúrják ki a szemit.
    Autók nyikorognak, robbannak a házak,
    Kéjelegve nézi, amint torkot vágnak.

    Emberevő cápa, kisgyereket fal fel,
    Akit fürdés közben, szüleitől mart el.
    Élvezi a család, Hasfelmetsző Jack-et,
    S hogy kell beváltani, fedezetlen csekket.
    Bankot kirabolni, csupán egy pillanat,
    Tisztviselőt, rendőrt, lövik, mint a nyulat.
    Spriccel, folyik a vér, a padló is síkos,
    Ilyenkor a tévét kikapcsolni tilos!

    Egyik gyerek titkon, apj a zsebébe nyúlt,
    Hátha talál benne almát, netán kisnyúlt.
    Egyiket sem leli: helyettük a halál:
    Csőre töltve nehéz belga pisztolyt talál.
    Fegyver nélkül járni életveszély máma,
    Hálával gondolnak "Nagy Amerikára"!

    Hogy ez hová vezet, leírni is félek,
    Ettől "nemesedik" a gyermeki lélek!
    Pisztoly, bicska, bomba és egy rozsdás bökő,
    Így ragyog előttünk "egy új és szebbjövő"!

    VálaszTörlés
  39. Azért ehhez a filmsorozathoz nem árt ám még egy részt rakni. A sorozatot- a reklám megfejtését a Piros Pirula Projekt készítette... Ugye ott a reklámban az üzenet, amely látens, a tudat alattit célozza meg, de az emberek számára nem érthető tisztán ...amíg nem jön valaki és el nem magyarázza.... De jön, a 3 P és részletesen - szájba rágósan elmagyarázza az üzenetet, hogy minél több emberhez eljusson, hisz ez a cél. És ki is az aki elmagyarázza? A 3 P. TT barátom elmlítette, én csak kicsit jobban kifejtem: PPP. ..Szimbólum. Mint tudjuk, ismerjük, ezen " isten " választott népének a tetteiből - minim kettő csavart tesznek a cselekedeteikbe hogy a valós cél minél jobban takarva varadjon. Most fejtsük vissza ezt a két csavart: 1: fordítsd meg a 3 P - t. Lessz belőle 3 d. 2-ik csavar: tükrőzd. Mi lesz belőle? 666. Bizony bizony....

    VálaszTörlés
  40. White Falcon és ezt a logikai láncot folytatva hova jutsz? MIÉRT készült ez a sorozat, jó vagy rossz hogy sok emberhez eljutott?
    Szulthan

    VálaszTörlés
  41. Szulthan , maga a reklámfilm megrendelői - a Vodafone vezetése nagyon is tudta részletekre menően miért így rendelte meg a filmet - becsomagolták az üzenetet, ugyanazt az ajánlatot amelyet Jézus kapott a pusztában - de ez idáig látens üzenet , azaz ki is kell csomagolni hogy érthető legyen a nagyközönség számára - mert hatékonyságát így éri el igazán.. És ennek a tervnek a része a PPP is, ők azok akik a végleges simításokat elvégzik ezen a csábító üzeneten, azaz a végleges, érthető formába öntik. Nem feltétlenül kell hogy a terv része legyen akár Balázs, akár a reklám készítő csapat - részükről csak készítettek egy fiatalos, pörgős reklámfilmet megrendelésre. Tipikusan felismerhető metódus a történetben hogy a végső megoldást a jó szerepében tetszelegve adja meg a gonosz - mint ahogy a próféciák szerint maga az Antikrisztus is egy szimpatikus népszerű ember lesz. Ezek után vissza kérdezek : Szerinted jó dolog az hogy a PPP segítségével ez az üzenet tisztán és érthetően sokkal több emberhez eljutott mint eredeti látens formájában kicsomagolatlanul? Szerintem magad is tudod a választ...

    VálaszTörlés
  42. Sólyom, kicsit túl kombináltad. A cicológusok a megmondhatói, hogy a tudatalattira ható, a tudat számára rejtett üzenetek mindig hatékonyabbak, mint a direktek.(Ezért használják egyesek...) A tudat számára nyílvánvalóvá tett manipuláció pedig elveszíti hatóerejét. Ebből a szempontból tehát szerintem hasznos az elemzés.
    Végső megoldást pedig nem kaptunk, mindenki eldöntheti, hogy mit kezd a hozzá eljutott információkkal.
    Szulthan

    VálaszTörlés
  43. Hogy egy kicsit a másik oldal is bemutatásra kerüljön...
    Ez egy jó kis keresztény művészfilm, ha van időtök nézzétek meg, érdemes.

    http://www.filmnet7.com/index.php?option=com_k2&view=item&id=92:a-talalk

    "Öt ember bekényszerül egy útszéli restaurantba.
    A felszolgáló maga Jézus!
    Olyan kérdésekre kapsz itt választ, amit még te sem mertél eddig feltenni."

    TT

    VálaszTörlés
  44. Jó ez a film. Láttam :) kicsit szájbarágós, de nem rossz.

    Itt van két jó írás :

    ez:
    http://www.okotaj.hu/szamok/39-40/ot39-08.htm
    és ez:
    http://5mp.eu/fajlok/keskenyut/ezoterika_es_magia.pdf

    ....szép kilátások.....

    bukovinai.

    Olyan Éli könyve szerű film nincs még ? szeretem az ilyeneket, ahol Isten hű szolgája laposra veri a sátánfattyakat :)

    VálaszTörlés
  45. Buko, máshol ezt írták róla:

    "Ez nem keresztény művészfilm, hanem zsidó propagandafilm. Jézust nyíltan azonosítja Jehovával. Amikor a film közepetáján megkérdezik a szereplők Jézust, hogy "te parancsolatd meg az izraeliáknak, hogy gyilkolják le a kánaánitákat, a nőket is, gyerekeket is, sőt még az állatokat se hagyják életben?" akkor azt válaszolja a filmbéli Jézus, hogy "igen, én parancsoltam, azért, hogy ne éljenek bűnben". Az evangéliumokban szereplő Jézus egyértelműen elhatárolódik Jehovától, nem pedig azonosul vele!!!! Ez a film Jézus tanainak durva meghamisítása. Bizonyítékként csatolom Tóth Kornél Frigyes két tanulmányát: Jézus vagy Mózes? illetve Jézus vagy Pál?
    Áldás, békesség!"

    Én meg ezt:

    "Kedves ...,

    Tökéletesen igazad van, a kánaánitáknál valóban megbotlott a film, ez ott nagyon érződött. Ha Jézust "csak" Isten követeként fogjuk fel, aki a szeretetet jött hírdetni, akkor egyértelműen nem lehet egyenlőségjelet tenni a mindent-tudó Isten és Jézus között. Viszont nem lehet egyenlőségjelet tenni Isten és a bosszúéhes JHVH között sem, de ezt mindannyiunknak éreznie kell, aki ismeri a Bibliát. Ha viszont a Bibliát ily módon szálára szedjük, akkor az egész mű, melyben nyomokban azért mégiscsak fennmaradt Isten tanítása is - erejét és hitelét veszti. És ezt az eretnekséget szerintem nem akarja senki filmre vinni, és terjeszteni. Mert bármennyire is úgy tűnik tele van hazugsággal, manipulációval, és zsidó propagandával, mégiscsak egy olyan mű, amely milliók életére van hatással.
    Nekem pedig az a véleményem, hogy teljesen mindegy, hogy az ember melyik vallásból indul el, mert bármelyikből el lehet jutni a megfelelő szinre. Ezen a szinten az ember már békésen szemléli a másik embert, annak hitét, elképzeléseit, és látja, hogy ő is csak ÚTON van, akárcsak mindannyian.
    Ebből a szempontból tehát nem volna szerencsés kettétörni a Biblia "karrierjét" (a filmkészítők is ügyeltek erre, de azért beletették a kánaáni részt, nem véletlenül!). Inkább ezt olvasgassák a fiatalok, és kezdjenek el gondolkodni, minthogy üveges szemmel bámulják a (távolról sem)Valóvilágot."

    TT

    VálaszTörlés
  46. Ezek mindenhová elpögyögtették a jeleiket.

    http://images.mylot.com/userImages/images/postphotos/2386395.jpg

    Hogy-hogy nem, a Marlboro-s cigisdobozon egy megkoronázott szem ül a piramis csúcsán, pont ahová a 11-es mutat.... :)

    Ez mond Nektek valamit?

    VálaszTörlés
  47. TT: inkább olvasd ezt :

    ... Szeressétek és tiszteljétek tehát Istvánt, akit az ég adott nektek, tartsátok meg az egyetértést és a békességet, terjesszétek a katolikus vallást, mely ha egyszer behatol a magyarok kemény szívébe, kiirthatatlanul benne is marad örökre. Mert az isten azért telepítette a szkíták dacos maradékát a keresztény közösség eme végvidékére, hogy a helyes vallást magába szívja, s aztán az igaz hitet minden hitetlenséggel szemben állhatatosan védelmezze.

    elég világos beszéd ez nemigaz ?

    Le tudnám vezetni egyesével az összes magyar királyon keeresztül Mátyásig (De II. Lajos is még ide tartozik) mindegyik vezetőnk ezen az ösvényen járt.

    Ne hagyjuk, hogy tévútra vezessenek bennünket.

    Ámen.

    bukovinai

    VálaszTörlés
  48. Mazsola! És mi van a szem alá írva? Veni vidi vici...

    A sok véletlen nem tévedhet.

    VálaszTörlés
  49. valami nem stimmel, nekem mintha úgy rémlene hogy Jézus vissza fog térni, pofánveri az antikrisztust, legyőzzük a sátánt, és minden rendben lesz örök időkig.
    ez az aratás-verzió, meg hogy aki akar elmegy, a többi lelken meg tovább élősködik luci itt a Földön, inkább a sötét oldal hazug forgatókönyve, nem?...

    VálaszTörlés
  50. Nem tudom feltűnt-e valakinek, hogy mostanában nagyjaink állandóan vihart emlegetnének.

    "Martonyi felidézte azt a gyerekmesét, amely arról szól, hogy az esőben megnövő gomba alatt a hangya helyet ad a tücsöknek és a nyúlnak, és így valamennyien szárazon maradnak. „A való világban a nagy nyúlnak, Németországnak kell helyet adnia a későn érkezőknek. Az erkölcsi tanulság azonban ugyanaz: átvészelhetjük a vihart, ha összetartunk..."
    http://index.hu/gazdasag/magyar/2011/12/08/martonyi_vonjuk_ossze_europa_adossagat/?rnd=47

    Martonyi szerint tehát a "gomba" alá kellene behúzódnunk.


    Orbán: Azt hittük, napsütés lesz, de viharkabát kell

    http://kuruc.info/r/2/89258

    Nem lehet nem észrevenni, hogy a vodafone-os reklámban és Rihanna klipjében megjelenő üzenet a viharról már beépült a kormányzati kommunikációkba is. És az sem véletlen, hogy ezek az emberek védelmet (gomba, esernyő, viharkabát, stb.) ajánlanak a vihar elől.
    Hmm....
    Aki érti, érti.

    VálaszTörlés
  51. Mazsola,

    az a gyanúm, hogy "nagyjaink" már rég lefosták a bokájukat, a gyeplőt a lovak közé dobták, és egyrészt próbálják védeni magukat (TEK, NIBEK) másrészt látszat intézkedésekkel próbálnak kormányozni. Orbán Viktor lelkiismerete megszólalt az új ájrópai központi pénzügyi terrorral kapcsolatban, de az is lehet, hogy más van a háttérben..
    Amikor "felszentelt államférfiak" a tömegekre akarják hárítani a saját tehetetlenségüket, sikertelenségüket (pl: "tetszettek volna forradalmat csinálni..") az olyan, mint ha egy tervező mérnök megkérdezné a szerelőket, hogy hová tervezze a híd főtartóját, és hogy hogyan méretezze... Aztán ha összedől a híd, ráfogná az egészet azokra, akik sétáltak a hídon..
    A másik lehetőség, hogy elterelik a figyelmet napviharokkal, terrorizmussal, elektronikus hipnotizáló eszközökkel (tévé, videjó, okostelefon stb.) meg ami eszükbe jut, és közben saját menekülési útvonalaikat építgetik.
    A Titanicon is húzta a banda miközben süllyedt a hajó, de ez akkoriban nem segített...

    VálaszTörlés
  52. Olvassátok és KÜldjétek szerte a világba !!!!!:


    IMF-ügy: megszereztük a kormány kommunikációs tervét


    http://hirszerzo.hu/velemeny/2011/11/18/IMFugy_megszereztuk_a_kormany_kommunikacios_WTS6TY


    lajstrom

    VálaszTörlés
  53. A kormány kommunikációs terve? Oc e no...

    VálaszTörlés
  54. http://kep.index.hu/1/0/255/2551/25515/2551576_ed1910a007619171c8711738ad778db6_wm.jpg

    Aki érti, érti.

    VálaszTörlés
  55. Nagyokat fog pislogni az, aki at hiszi hogy hajráviktornak komoly szándéka lenne "elszámoltatni" ferkót. Mindkettő ugyanazoknak pedáloz.

    VálaszTörlés