A frász ipar

Egy érdekes hírlevelet olvastam ma este. Sok okosság mellett egy olyan részt találtam benne, ami nem csak pénzügyi befektetőknek lehet érdekes... :o)

"...A legfontosabb dolog, amit tudni kell: amikor az emberek döntenek 99%-ban mindig érzelmi alapú döntéseket hoznak. A világ hatalmas marketing ipara mind erre épül: az embereket rávenni olyan döntésekre, amit érzelmi alapon hoznak meg – leginkább például, hogy vegyenek meg valamit. Nézzék meg a reklámokat a TV-ben. Kivétel nélkül az érzelmeinkre kíván hatni.

Ezek közül is a két fő tényező a vágy és a félelem. Vágyok rá, hogy elismerjenek (irigyeljék a kocsimat, gyerekemet, egészségemet, vékony alakomat), megoldódjanak a gondjaim (megegye a gyerek a főztömet, lecserélhessem az elromlott mosógépet) hogy a saját kezembe vegyem az életem (dögöljenek utánam az férfiak/nők, annyi pénzem legyen, hogy szórhassam és ne kelljen dolgoznom). Másrészt múljanak el a félelmeim: ne aggódjak, hogy összetörik az autómat, hogy visszeresek a lábaim, hogy rossza bélflórám.

Bármilyen hihetetlen, a félelmek sokkal erősebbek, mint a vágyak. A pszichológusok szerint hatszor erősebben érint bennünket, ha elvesztünk valamit, mint ha ugyan azt megszerezzük. (Erre mondják: A nyúl mindig gyorsabban fut, mint az őt üldöző róka, mert ő az életéért fut, a róka meg csak a vacsorájáért...) Mindez nem is véletlen: az ősemberként mindentől félnünk kellett és teljes joggal. Ezeket az ősi ösztönöket, még nem raktuk le a mai napig sem.

Ez az oka annak, hogy az ember fokozottan figyel a rossz hírekre (mert ezek potenciális veszélyt hordoznak) mint a jókra. A bulvár újságok, műsorok tele vannak szörnyűségekkel. Nem véletlen – az emberek azt nézik meg, amiben veszélyeket sejtenek. És ha sokan nézik meg, sok reklámot lehet benne eladni.

Ez azonban bizonyos szint felett kezdi megviselni az ember, minden fajta lelki problémák ütköznek ki rajta a képzelt bajokkal való küzdelemben. Mark Twain híres mondása: "Én már öreg ember vagyok, rengeteg szörnyűséget láttam. Szerencsére ezek döntő része sosem következett be..." És ez így van: hihetetlen sok olyan dolog miatt aggódunk, ami sosem következik be.

Manapság ez a ,,mindenkire frászt hozunk" ipar ismét csúcsra járatja magát. Bármilyen médiát a kezünkbe, fülünkbe, szemünkbe veszünk csak árad belőle. Ennyire nagy lenne a baj? Vagy valakik jól megfogalmazható üzleti érdekből szítják ezt? Megjegyzem, köztudott, hogy én fejlett üldözési mániával rendelkezem. Szerintem ez ebben a szakmában elengedhetetlen.

Kezdjük az elején. Jártak már igazán nagy vízerőműnél? Az ember megdöbben, hogy milyen magas duzzasztógátakat építenek ilyen helyeken, nem ritkán az alján 200 méter vastag beton kolosszusok akár több száz méter magasak is lehetnek. Mindennek az az oka, hogy a gát annál több energiát tud termelni, minél nagyobb a két oldal közt a vízszint különbség.

A spekulációs befektetéseknél is pont ez a lényeg: minél nagyobb bárminek az árfolyam különbsége, annál többet lehet rajta keresni. Ezért aztán a nagybefektetők érzelmekből építenek duzzasztógátakat.

Amióta csak változó árfolyamú befektetések vannak (részvények, kötvények és hasonlók), ezek mindig azonos szerkezetben, hatalmas hullámokban változtatták az értéküket. Amikor valaki fantáziát látott egy nyomott árú értékpapír megvásárlásában, akkor elindul egy növekedési folyamat: egyre többen vásárolják, terjed a híre és egyre megy felfelé az árfolyama. Ebben az emelkedésben valahol elmetszi a ,,valódi értékét" és egyszer csak aztán a nagy felfelé rohanásban valaki kiáll és kimondja, hogy a papír túlértékelt. Erre persze hirtelen mindenki el akarja adni, az ára lezuhan és sokáig ott van a mélybe, amíg ismét nem jön egy pár új befektető. És ez a ciklus megy újra és újra.

Nagyon érdekes megnézni, hogyan viselkednek a kisbefektetők és a profik ezen a hullámvasúton. A kisbefektetőket a hatalmas emelkedés láttán mindig elfogja a mohóság, hogy ebből nem lehet kimaradni. Minden kisbefektetőket szédítő reklám lényeg, hogy nézzék még az elmúlt időben mennyit emelkedett az árfolyam, ezt ne hagyja ki! Majd aztán, amikor leesik az árfolyam, akkor jön a pánik – és természetesen eladják a lehető legnyomottabb áron a befektetéseiket. Mert a kisbefektetők a természetes emberi érzelmek alapján dolgoznak: mohóak és pánikba esnek.

Ezzel szemben a jó befektetők éppen ellentétes stratégiát alkalmaznak. Pont szembe mennek az érzelmekkel: és ezért is nehéz ezt jól csinálni. Akkor adják el, amikor a többiek veszik és akkor veszik, amikor a többiek eladták. Az embert folyamatosan hülyének nézik – csak éppen mindig neki lesz igaza. Olcsón veszünk és drágán eladunk, bárki, bármit mondjon is.

Aztán az igazi nagy befektetőknek, még ez is kevés. Ők szabályos erőművet építenek. Ha magasak az árfolyamok, még magasabbra tuszkolják – tele rakják a gazdasági sajtót jó hírekkel, optimista kilátásokkal. De igazán akkor élik ki magukat, ha leesnek az árfolyamok. Ekkor a céljuk a legmélyebbre nyomás. Ilyenkor aztán a vízcsapból is a teljes összeomlás folyik. És felépült a lélektani erőmű: hatalmas csúcsszinttel, és hatalmas mélységgel – ami jó sok pénzt termel, a sok amatőr kárára.

Szép példa erre a 2004 és 2010 közti hullámvasút. 2004 és 2008 közt majdnem ötszörözés a fejlődő piacokon, majd egy év alatt leesett az árfolyam a harmadára, aztán ismét bő év alatt duplázás. Valaki ezen nagyon jól keresett, és ebben a 2009 elejei, jól szított gazdasági halálfélelem hangulat alaposan benne volt.

És most ismét teljes üzemben van a frász ipar. És ilyenkor kapom a világvége leveleket. A világ nagy befektetői pedig csendben vásárolnak a diszkont árú papírokból.

Mit lehet ilyenkor tenni?

Először is megőrizni a nyugalmat. Mert ha mindenki el akarja az ember életkedvét venni, akkor itt komoly üzlet van. És a lényeg: nem szabad bedőlni ennek az érzelmi befolyásnak."

Forrás: Dr. Tóth András pénzügyi tanácsadó hírleveléből