2011. április 9., szombat

RENDSZERHIBA

Ha netán valakiben még mindig él az az illúzió, hogy a 2014-es választások alkalmával kormányra juttatható „új erő” képes lesz pozitív irányban változtatni Magyarország sorsát, annak üzenem: Téved!
Jelenleg köztudatban lévő pártok egyike sem képes erre, így mindennemű X-elgetést csak pofára esés követhet.


Egy aktuális hasonlattal élve a mai nyugatot - ideértve az EU-t, az USA-t – a fukusimai atomerőműhöz tudnám hasonlít, amit éppen letarolt a földrengés okozta szökőár. A vezérlőteremben ülők a piros "Sytem Error" feliratú lámpák egyre erőteljesebb villogása láttán tudják, hogy a katasztrófa már nem elkerülhető, de mégis megpróbálják az elkerülhetetlent kivédeni. Az eredményt mindenki ismeri.

Nincs ez másképp a nyugat gazdasági és pénzügyi rendszerével sem. A cunami itt is lecsapott, a piros lámpák 2008-ban kezdtek el villogni a Lehman Brothers csődjével. A rendszerben lévő „tervezési hibák” felszínre emelkedését azóta gazdasági válságként emlegeti a legtöbb közgazdász. Ha csak a mainstream médiát nézzük, akár azt is gondolhatnánk, hogy a válság végéhez közeledünk, minden olyan lesz majd, mint előtte.
Nem.
Már semmi sem lesz olyan, de a felszín alatt megbúvó folyamatokról azonban kevesen beszélnek: a pénzügyi rendszer végképp összeomlott.
A világot sújtó agóniát már „csak” a fősodratú média által lebénított agyak nem képesek felfogni.

Jelenleg a pénzvilágban folyó féktelen bankóprés, és „mentőcsomag” osztogatás (most éppen Portugália van soron, aztán Spanyolország) nem szolgál semmi egyébre, mint hogy eltakarja még egy rövid időre a nyugat pénzrendszerének teljes összeomlását.

Akinek mindez első hallásra hihetetlennek tűnik, az gondolkodjon el azon, hogy aki teheti, miért Ausztriából, és Németországból szerzi be már most a tartós élelmiszerek jelentős hányadát? Hogy fordulhatott elő, hogy a cukor vagy a liszt megközelítőleg dupla annyiba kerül nálunk, mint az említett országokban?
Persze ez csupán egy átmeneti állapot, az élelmiszer árak hamarosan mindenhol az egekbe fognak szökni, köszönhetően részben a mesterségesen előidézett klímaváltozásnak.  A magyar állapotok mindössze az országunk fokozott kiszolgáltatottságát, kifosztottságát jelzik.

Líbia és Fukusima jól jellemzi, és vetíti előre a hagyományos értelembe vett olcsó energiaforrások, mint az atomerőmű-, és a kőolajkorszak végét. Mindezek nem véletlenül történnek. Ha rövid rápillantást vetünk az emberiség történelmére, akkor minden gondolkodni képes ember tudja, hogy a fenti erőforrásokra épített társadalmak alapjaiban kudarcra vannak ítélve. Az már csak a sors furcsa fintora, hogy éppen mindezt átélhetjük.

Az én generációm felnőtt egy olyan – még emberi léptékkel is – rövidnek mondható korszakban, ahol teljesen természetes volt, hogy az autók benzinnel működnek, az pedig mindig elérhető és megfizethető a benzinkutakon.
Az is természetes volt, hogy ha felkapcsolom a villanyt, az mindig világít. Érdekelt bárkit is, hogy az az áram éppen egy atomerőműből, vagy gázerőműből érkezett, magyarán egy kudarcra ítélt energiaforrásból?
Ezen valószínűleg ma sem elmélkednek túl sokan, pedig kellene, mert a nem is olyan távoli jövőben a ma természetesnek vett, alanyi jogon hozzáférhető dolgok a (közel)jövőben kiváltságok lesznek.
Ha jól belegondolunk, az autó már most kezd annak számítani.

A globális olajkitermelés napjainkban éri el csúcsát, talán nem véletlen, hogy az olajban gazdag Szaúd-Arábia is több billió Dollárt tervez megújuló energiákkal kapcsolatos fejlesztésekre fordítani.

De visszatérve a bevezető témára, mégis mire lehet számítani? Vajon Soros György, aki élete főművének tekintené Amerika és ezzel az egész nyugat romba döntését, - hogy aztán a káoszból felállhasson a régóta áhított világkormány - már hátradőlhet kedvenc karosszékében?

A válsz egyértelmű:  nem.


Mount Washington Hotel 
Soros még mindig nem fér a bőrébe, és ezekben a percekben is új nemzetközi gazdasági szabályok meghatározásán és a valutarendszer reformjának kidolgozásán dolgozik Bretton Woods-ban, 2011.04.08 -11 között megszervezett nemzetközi konferencián. 
Bretton Woods a szülőatyja olyan, már jól ismert intézményeknek, mint a Világbank, és a Nemzetközi Valutaalap, amelyek a II. világháborút követő fő gazdasági és pénzügyi irányvonalakat voltak hivatottak megjelölni. Ma már tudjuk, hogy „sikerrel”. 

Ez a "Bretton Woods II" időben egybeesik a Trilaterális Bizottság washingtoni találkozójával.  A két konferencia résztvevői nyilvánvalóan ugyanazt a célt tűzték maguk elé, ami nem kevesebb, mint létrehozni az egységes globális gazdaság alapjait. Soros mindezt 50 millió Dollárral támogatta, pontosabban az „Új Gazdasági Gondolkodás” (INET) nevű intézet megalapítását, mely fővédnöksége alatt most 200 tudós, vállalkozó és döntéshozó találkozik.
Soros az elmúlt évtizedekben már bizonyította, hogy képes országok pénzrendszerét alapjaiban megingatni (1992 Anglia, 1997 Thaiföld és Malajzia, 1999 Oroszország)

A 81 éves vén zsidónak úgy tűnik az USA, és ezzel a nyugat megsemmisítése tűnik a végső nagy kihívásnak: „Az Egyesül Államok a legfőbb akadálya egy stabil és igazságos világrend létrehozásának. Itt az ideje néhány radikális beavatkozásnak.” véli Soros.

A konferenciákon kijelölt gazdasági, pénzügyi tervekről csak találgatni lehet. Ami azonban már egészen biztos, hogy komoly változások elébe nézünk. A világ, ahogy most ismerjük már csak illúzió, és bármennyire is ragaszkodunk ehhez, a változások velünk és nélkülünk is bekövetkeznek.
Az is borítékolható, hogy a bolygó népessége erősen megcsappan. Hogy „csak” feleződik, vagy tizelődik erről most nincs értelme vitát nyitni.

Az idegkezelt Soros növendék, Orbán nem képes megvédeni a magyarokat, ez mindenkinek saját feladata lesz. A Fidesz új önvédelmi és tulajdonvédelmi törvénye nem mást vetít előre, mint azt, hogy hamarosan a látszatkormányzás is kicsúszik a kezük alól, és könnyen farkastörvények érvényesülhetnek. A Fidesz-szavazók jelentős része is ráébredt, hogy kár volt fülkeforradalmat csinálni. Sokadszorra becsapták őket. A Jobbik pedig a Fidesz csicskásává degradálódott.
Nincs választás…

Mindezek ellenére senkit ne a világvége jóslatok depresszív hangulata járjon át. A végkifejlet rajtunk is múlik. Az események felpörögtek, az Internetnek köszönhetően pedig soha nem volt még ilyen lehetőség, hogy a „nagyok” kártyáiba, ha csak apró részletekben is, de bepillantást nyerjünk. A tömeges öntudatra ébredés folyamata sem elhanyagolható tényező.

A sajnálkozás és fejrázás helyett inkább gondolkodjon el mindenki azon, hogyan tud felkészülni minderre, hogy minél kevesebb meglepetés érje, és ne a kiesők, hanem a túlélők oldalán legyen.

Kraft

116 megjegyzés:

  1. Köszönjük a cikket Kraft!

    Csak egyetérteni tudok a Betyársereg honlapján található felhívással, amiben közlik, hogy ne tőlük várják a segítséget, önszerveződésre sarkallják az embereket. Mindenkinek példát kellene venni a ceglédiekről! A kormány nem fog minket megvédeni, ebben kár reménykedni...

    Japánban pedig újabb földrengést jeleztek. Isten
    óvja őket!

    VálaszTörlés
  2. Hiszem, hogy a kollektív emberi szellem képes lesz megtalálni az utat, hiszen ezt eddig is mindig MEGTETTE.
    A rendszerhiba valóban látványos, és már az amúgy kapitalista emlőkön nevelkedett csont libsi zsidók is kezdik belátni. Legalábbis amelyik nincs elég magasan a kőműves létrán. Bár ki tudja? Lehet, hogy a páholyok is a megoldáson dolgoznak? Szeretném hinni, hogy a már egyértelműen tapasztalható szellemi emelkedés MINDEN emberben végbemegy. Nekem úgy tűnik, mintha a mai szinthez képest a 60-70-es évek maga volt a sötét középkor.
    Amennyiben a mesterségesen felcsigázott igényeinket sikerül visszaterelni a még elfogadható normális szintre, akkor szerintem nem lehet nagy baj. Az a nagy baj, hogy az emberiség nyugati fele arra állt rá az utóbbi néhány száz évben, hogy csak örökké elvesz, de sosem ad vissza semmit a természetbe. Kraft felsorolt néhány példát (felkapcsolom a villanyt), de van ennél még egyszerűbb példa is: veszel egy zsebkendőt, vagy egy papír kéztörlőt, használod, és kidobod. Ez a látszólag semmiség alatt pont azt csinálod, hogy elveszel, de nem adsz vissza, tehát felborul az egyensúly, mivel az a papír nem sok eséllyel kerül vissza a természet körforhásába, ott fog rohadni a szeméttelepen. Ennél már nagyságrendekkel jobb megoldás pl. törlőruhát, ruhazsepit használni, amivel évek alatt több fát mentessz meg, mit hinnéd. Az elhasznált papír elégetése is egy jobb megoldás, mint kidobni, mert a keletkező energia itt már nem vész el csak átalakul (Te, mint élőlény felmelegszel, tovább tudsz dolgozni, a fák meg lekötik a szén-dioxidot.) Lehet, hogy óvódás példák, de érdemes végiggondolni a hétköznapjainkban hányszor dobunk kukába papírt. Amikor ezt az elméletemet elmeséltem egy kollégámnak, Ő azt vágta rá, hogy "Dehogynem adok vissza! A bokor ajlára, a fa mellé, sok helyre!" :)

    Az olajjal kapcsolatban: egy olajmérnök ismerősöm, aki a lelőhelyek felkutatásából él, állítja, hogy nagyobb sebességgel találják meg az olajmezőket, mint amennyivel nőnek a bolygón az igények. Persze Ő sem állítja, hogy előbb utóbb váltani kell, de szerinte még kb. 50 évig nincs gond a készletekkel (minden pánikkeltés ellenére). Ehhez még hozzájönnek az oroszok eredményei is, az újra megtelt kutakkal... Olvassátok egyébként a peak-oil oldalakat? Állítólag 2012-re éri el a csúcspontját a kitermelés, és onnantól csak lefelé mehet (egyesek szerint, de vajon kiknek érdeke a pánnikkeltés, és, hogy megvásárold az egyre drágább benzint? - szóval találtak egy jó ideológiát a drágításhoz, ezzel páran hatalmasokat kaszálnak).

    Én sem látom rózsásan a helyzetet, de állítom, hogy ezek a változások kivétel nélnül a javunkat fogják szolgálni. Csak gondolj bele Kraft! Hát nem mindannyian azt szeretnénk, hogy ez a rendszerhiba valóban új rendszerhez vezessen előbb utóbb? Csak idő kérdése a dolog. A folyamat megállíthatatlan, és nehéz, de nincs más megoldás. A gyarmattartó birodalmaknak bukniuk kell örökre! Éljen az egyetemes emberi szabadság és szellem! Éljen az Élet! :)

    TT

    VálaszTörlés
  3. Szívesen Moonlight. Remélem a hivatkozásokkal együtt inkább pozitív és reménykeltő végkicsengése lett az amúgy borús jövőképnek.
    Ilyenkor mindig pesszimizmussal vádolnak, akik ezt teszik, azok nem a földön járnak, és fogalmuk sincs semmiről, csak azt tudják, hogy VV szandikát ki hívta ki párbajra.

    TT

    Azért írtam a végére egy pozitív hangvételű zárszót, mert én is bízom abban, hogy a világméretű "Crash" után újra az értelem veszi át a helyet a profit helyett.

    A kőolajjal kapcsolatban számos oldalt megnéztem, mindegyik máshová teszi a kitermelési csúcsot, de mindegyik időpont néhány év múlva esedékes lesz. Ezért használtam a "napjainkban" kifejezést, mintegy intervallumként, ami egy igen rövid szakasz.

    TT itt nem az a kérdés, hogy mikor fogyunk ki az olajból. Tök mindegy, hogy 10-20-30 vagy 50 év múlva. Ennek nincs jelentősége.
    Ugyanez igaz az uránra is. Egyes becslések szerint még 50-100 évre elegendőek a készletek.

    Itt sem ez a lényeg, hanem az, hogy véges, tehát szükségszerűen az erre épített társadalmak, civilizációk visszaröpülnek a középkorba, ha minden csepp olajat kipréselnek a Földből.

    Jól fogalmaztál, ma sokkal többet veszünk el a természettől, mint amit visszadunk. Ez biztosítja a pillanatnyi jólétet, de ennek nemsokára vége.
    Jó volt ebbe a korba élni, vagy inkább kényelmes, de ez sem mehet tovább.

    Vége.

    Kéne már egy nagy levegőt vennie az emberiségnek, és elgondolkodni, hogy miként tovább.
    Ezen felül szükséges az "elit" minden sátáni tervét minél több emberhez eljuttatni, hogy érvényesülni tudjon a pozitív kollektív tudat.

    Kraft

    VálaszTörlés
  4. Már kifejtettem a blogom a véleményemet erről.
    Az emberiséget az elit már legyőzte! Az un. felébredést is belekombinálta.
    Jó lenne már, ha valaki aki ebben hisz kifejtené végre, hogy mi az a "pozitív kollektív tudat" és hogyan oldja meg ezt a helyzetet?

    VálaszTörlés
  5. Misi,

    sok dolgot tudnék írni a kérdésedre, talán egyszer egy cikk formájában meg is teszem, de ide másolok neked egy kis történetet, ami már régen kering a neten, és ma kaptam meg újra egy kedves ismerősömtől:

    Egy motoros levele:
    "Túrázásaink során a székelyderzsi Erődtemplom falánál induláshoz készülődtünk, amikor megállt mellettünk egy fekete ruhás, fejkendős, hajlott hátú néni. Egészséget kívánt, majd megkérdezte honnan jöttünk. Amikor válaszoltunk, ezt kérdezte:
    -És Magyarország tényleg olyan szép, amilyennek mondják?
    Nem várta meg a választ, hanem hiba nélkül elmondott egy hosszas Petőfi idézetet..
    Azután elmondta, hogy 88 éves az idén. És hogy fogadjunk el tőle valamit. A szatyrában volt pár tojás és négy, azaz négy szelet kalács. Ebből kettőt nekünk adott, hogy osszuk el. Egészséget kívánt, és elcsoszogott.
    Egy büdös kukkot nem tudtunk szólni. Én pedig leültem a székelyderzsi Erődtemplom falához, és olyat tettem, ami rohadtul nem illik bele egy 40 körüli, erősen borostás túramotoros imidzsébe.
    És arra gondoltam, hogy az itthoni, magukat bal és jobboldali politikusnak nevező, gátlástalan gazemberek, akik fröcsögő nyállal próbálják fekete-fehérre mosni az agyunkat, akik megosztanak, nem összekötnek, akik személyes érdekharcukkal több kárt okoznak ennek az országnak, mint eddig bárki. Csak egyetlen egyszer jönnének el ide, és hallgatnák meg, ahogy egy 88 éves, görbe hátú öregasszony ŐSZINTÉN Petőfit szaval a boltból hazafelé, és négy szelet kalácsból kettőt odaad vadidegen embereknek. Talán elszégyellnék magukat, pont úgy, ahogy akkor, ott, én. Talán elgondolkoznának azon, hogy vajon ki és miért tette őket oda, ahol vannak, és hogy mi dolguk a világban."

    VálaszTörlés
  6. Tibi bá oldalán olvatam a hozzászólások között, hogy az emberi AKARAT az, ami felvértez minket a megoldás kulcsával. Elismerem, az emberi leleményesség sokszor valóban előremutató, hiszen látjuk, hogy mennyi technikai újítás jelenik meg naponta, aminek használatával sokunknak könnyebb élete lehet, de... És itt jön a nagy DE! Ugyanis bármennyire is akarsz valamit, görcsösen ragaszkodhatsz valamihez, ha a Bölcs nem azt az utat eszelte ki neked, akkor kudarcból kudarcba esel. Érezni kell az irányító kezeket. Rá kell hangolódni. Nem tudom ezt másképp fogalmazni.

    TT

    VálaszTörlés
  7. És ha már idáig is eljutottunk gondolatban, akkor rájövünk, hogy van az akaratunknál egy még erősebb képességünk, aminek segítségével még erősebbek vagyunk. Ez pedig a HIT.

    TT

    VálaszTörlés
  8. Misi

    Te jó példája vagy a negatív egyéni tudatnak. Ha ennek jelentőségét megértetted, akkor az ellenkezőjét is meg fogod.

    Tudom, hogy a fenti posztba a rendszeres olvasóknak nem sok újdonságot írtam, de hátha olvassa olyan is, aki minderről még nem értesült, vagy nem foglalkozott vele. Ezért raktam be a hivatkozásokat is, mert azok külön-külön is érdekesek.

    Misi neked nem tűnik fel, hogy az emberek körül szép lassan, de biztosan elfogy a levegő? Sokan nem értik, hogy miért van mindez, mert az RTL nem tájékoztatja őket.
    Ezért nőttek és szaporodtak gomba módjára az olyan blogok, mint ez is.
    Ma már nagyon sok van az interneten belőlük, így egyre több az esélye, hogy egy szörföző rábukkan valamelyikre.
    Én is így kezdtem el foglalkozni ezekkel a dolgokkal, és én is átmentem azokon a bizonyos fokozatokon, amit Bukovinai anno csokorba fogott egy bejegyzésben.

    Misi te leragadtál egy szinten, és innen nehezen akarsz elmozdulni. Tudom, hogy még mindig a Jobbiktól várod a megoldást.
    Ha neked ez jól esik tedd ezt. Várd a 2014-et, és menj el ikszelni.

    Akik ezen továbbléptek azok saját kezükbe veszik a sorsuk irányítását, amennyire csak lehetséges, és nem egy párttól várják a megváltást. Senki nem mondja, hogy ez könnyű, sőt... egyáltalán nem könnyű, de majd rájössz, hogy nincs más választásod.

    Kraft

    VálaszTörlés
  9. @Kraft!

    A személyeskedés helyett inkább válaszolj!
    Hátha a neten kószálók valamelyike is felteszi ezt a kérdést.
    Szóval ott tartunk, hogy felébrednek és saját kezükbe veszik az sorsuk irányítását.
    No és akkor mit kell tenni, saját sorsukkal.
    Engem ne félts! Ha figyelembe veszed azt, amiket leírtam már, rájössz, hogy tévedésben vagy.
    Mert ugye az ellentmondás lenne, ha a Jobbiktól várnám a megoldást, viszont szerintem az elit legyőzte az emberiséget!

    VálaszTörlés
  10. Misi

    Mit jelent az, hogy az elit legyőzte az emberiséget?

    Sejtem mire gondolsz, de szeretném, ha leírnád. Amíg ezt nem tisztázzuk, addig kár is tovább menni.

    Kraft

    VálaszTörlés
  11. Egyébként Kraft, az hogy kényelmesen kezdődött az életünk, és kissé nehezebben folytatódik szerintem nem feltétlenül rossz dolog. Én panelban nőttem föl, látszólag semmi gondom nem volt, de éreztem, hogy az csak egy ideiglenes állapot. Minden nap hallgatnom kellett valamelyik szomszéd, vagy éppen a szüleim acsarkodását, az emberek ott a bezártságban könnyen egymás torkának esnek. Ma kertesházban élek, és a hétvégéim azzal telnek, hogy fizikai munkát végzek szinte egész nap. De azt kell mondjam; nem voltam boldogabb sosem!
    Hidd el jót fog tenni a sok eltunyultnak ha visszatérnek a kétkezi munkás idők. Mérséklődnek a lelki bajok, nem lesz annyi allergiás, befordult, öngyilkos-jelölt, stb.
    Határozottan azt érzem, hogy a saját érdekünkben történnek az események.
    A folyamat tempója az ami kérdéses, mert egész más egy ügyes, önfenntartó társadalomban élni, mint egy hirtelen talajtvesztett, éhes tömeggel...

    TT

    VálaszTörlés
  12. Vannak, akik vmiféle csodamegváltást várnak, akár a 2014-es választástól, akár vmi természetfeletti izétől és vannak, akik tisztában vannak azzal, hogy mekkora pácban vagyunk és, hogy ebből a pácból csak akkor fogjuk megtalálni a kiútat, ha még ennél is rosszabb lesz. Jelenleg úgy tűnik, hogy "győzött az elit", de valóban csak sikerült neki mindent a feje tetejére állítani és ez minden csak nem egy tartós helyzet. Sztem semmiféle csoda nem fog megmenteni minket, hanem csupán az, hogy egy idő után már olyan elviselhetetlen lesz a kalamajka (értsd nincstelenség, erőszakos bűnözés és általában társadalmi káosz), hogy nem lesz tovább ezen az úton. Például, ami speciell Magyarországot illeti, fogadni mernék, hogy 10 éven belül (de lehet, hogy csak 5) az aktív lakosság max harmadrésze fog dolgozni és a pozotívdiszkriminált kisseb seggünk (amely egyre kevésbé kicsi, egyébként) már csak morzsákat fog kapni a megszokott segíly helyett (mert már nem lesz mibűűűl, ahogy mondaná Bayer Zsoltika) miközben munka tovább sem lesz és ezáltal egyre szervezettebb módon fognak razziázni, a rendőrség állománya pedig már "fertőzve" lesz és csak arra lesz alkalmas, hogy radarozgasson az út szélén. Hajráhajrá, csak így tovább, kell mind ez nekünk, hogy egyszer végre kezünkbe vegyünk a sorsunkat. Áldott vasárnapot mindenkinek!

    mm

    VálaszTörlés
  13. Még mielőtt vki azt gondolná, hogy "kezünkbe venni sorsunkat" az vmiféle uszítás, hát csöppet sem az. Nem lesz Magyarországon "forradalom" sem, mert ehhez nemzeti vezetők kellenének vagy a CIA aktív támogatása, ami nincs és nem is lesz. Eccerűen az lesz, hogy miután totálisan működésképtelen lesz az állam és Viktor király már csak a 100 valamennyi négyzetméter irodája területén fog tudni uralkodni, a jó akaratú emberek "alulról" fogják újra szervezni a társadalmat, a falu, kisváros, megye és nagyvárosi kerületek színtjén, plazmatévé, ertéelklub, hitelkártya, "emberijogvédők", buziparádé, pozitívdiszkriminációzás és egyéb felesleges/kártékony cuccok nélkül. Olyasmi lehet ez majd, mint a római birodalom összeomlása után, amikor a kis közösségek színtjén indult el a társadalom és a józan ész újjászületése. Persze nem mindenki fog örülni ennek, például mert a paraziták keményen koplalni fognak abban az új világban (most éppen ők mulatoznak miközben a többiek koplalnak)

    mm

    VálaszTörlés
  14. MM,Kraft

    Ez is egy lehetséges változata a jövőnek. De alakulhatnak másként is a dolgok. Ami biztos és ebben egyet értek, amíg egyeseknek megéri kitartani akár a fidesz akár az mszp mellett , mert vagy a munkahelyükön vagy valamilyen érdekkörön vagy a saját ostobaságuk miatt kötődnek hozzájuk, addig gyökeres változás nem várható. A Jobbikot is csak egy országos elégedetlenség tudná hatalomra emelni, legalábbis én lemondtam annak a lehetőségéről hogy az emberek egyszer csak észhez térnek.

    VálaszTörlés
  15. Lényegében azonos a véleményünk, Mantis. Csak abban különbözik, hogy te még mindig lehetségesnek tartod egy olyan nemzeti újjászületést, amely a politikából és "fenntről" jön, nevezzük ezt akár Jobbiknak, akár Igéretföldpártnak. Szeretném, ha neked lenne igazad, mert akkor valamivel gyorsabban tudnánk mindannyian kikecmeregni a jelenlegi pöcegödörből, de sztem Soros bácsi és a mögötte lévő sötét erők, ha valamire is képesek, akkor arra, hogy bármilyen politikai szervezetet viszonylag gyorsan bedaráljanak immár rutinos eszközökkel (nyasgemkártya, fejrekoppintás vagy esetleg a Haider módszer, ami a Jobbikot illeti most éppen a nyasgemkártyánál tartunk).

    mm

    VálaszTörlés
  16. Misi,

    A kollektív tudat(talan), másnéven morfogenetikus mező, az emberek gondolatainak gyűjtőhelye, amely e gondolatok esszenciájaként létrehozza valóságunkat.
    Jelenleg a háttérhatalom által TUDATOSAN generált negatív gondolatok ezt a mai valóságot eredményezik.
    Meggyőződésem szerint ezt kellene mindenkinek tudatosítania, és szintén TUDATOSAN tenni azért hogy ne így legyen. Remélem nem túl bonyolult.
    Ennek fényében javaslom, gondold át az "elit már legyőzte az emberiséget"stb. gondolataidat, és főleg terjesztésüket Igaz kétféle nézőpont van, ugyhogy amit tenned kell...
    Üdv:
    Szulthan

    VálaszTörlés
  17. Mantis
    Miközben a cikket írtam és a Jobbikot is megemlítettem egyből te jutottál eszembe, hogy tuti nekem ugrasz majd első hozzászólóként.

    Ehhez képest egy tőled szokatlan, higgadt és reális kommentet fűztél a témához, és ennek örülök. Komolyan.

    Amit Mózes írt, azzal maximálisan egyet tudok érteni. Valóban gyorsabb lenne a várható zürzavarból való kilábalás, ha ütőképes csapat állna az ország élére, de igaza van Mózinak, Soros félék ezt a luxust nem fogják megengedni maguknak, se nekünk.

    Ha pedig elér minket a crash, mert el fog, csak a "mikor"-on lehet vitatkozni, akkor ez emberek nem azzal lesznek elfoglalva, hogy kire szavazzanak, hanem azzal, hogy honnan szerzik be az ivóvizet és az élelmiszert. Minden más sokadrangú lesz ezekhez képest.

    Én csak németül tudok, Mózi beszél több nyelvet is, kíváncsi lennék, hogy azokban az országokban is találhatóak e blogok, amik a közelgő összeomlásra való felkészítéssel foglalkoznak.
    Németországban több ilyen oldalt is találtam, és persze nálunk is lehet erről olvasni.

    Kraft

    VálaszTörlés
  18. Szia Kraft. A kérdésre válaszolva, tapasztalatom szerint, mind Ájropában mind az USA-ban már ritka madaraknak számítanak azok a független gondolkodású blogok, amelyek azt hiszik, hogy a nyugati világ megússza a nagy gazdasági és(!) társadalmi cunamit. A józan eszű emberek mindenütt tapasztalják a gazdasági rendszer összeomlását, a szociális rendszer megsemmisítését, az újvilágrendi (rém)álmok (világ qrmány) valótlanságát és az erkölcs szándékos züllesztését miközben mindenütt eltűnik a középosztály, ellehetetlenedik a tömegek sorsa, gazdagék pedig fogyasztói orgiákban igyekeznek elfelejteni a közeledő viharokat. Persze, észak-ájropában (Németország és Skandinávia) vagy egyes még viszonylag jól működő kis országokban még sokan hisznek a dzsidipi- és fogyasztás-alapú "gazdasági fejlődésben", de már ott is kezd fújni az összeomlás csípős szele.

    mm

    VálaszTörlés
  19. Egyébként a jövendő társadalmi és gazdasági összeomlás (a kettő szorosan kapcsolódik egymáshoz is) speciel Magyarországon (nálunk talán még gyorsabb lesz, mint máshol a nyugati világban) már most világosan mutatkozik olyan nagyon is konkrét kérdésekben, mint a nyögdíjjrendszer felturbózott rothadása (miközben egyre több mind egyszerre a nyugdíjjas és a munkanélküli). Érdemes pl ezt elolvasni: http://postaimre.euroweb4you.eu/news.php?readmore=2206

    mm

    VálaszTörlés
  20. kraft

    Egyedül a Jobbikban van meg a lehetősége annak hogy a lehetőségekhez képest fájdalommentes legyen a változás és áttérjünk egy élhetőbb rendszerre.
    Minden más könnyen járhat nemzet halállal is. Ha itt bármi komolyabb balhé lenne azelől a kis közösségek sem bújhatnának el.

    Mi a retek az a nyazsgemkártya?...:))

    VálaszTörlés
  21. @Kraft!

    A Föld nagy részén az életellenes erők szerveződése nagyon előre haladott.
    Az új világrend lényegében már működik, egy – két dologban azonban valójában még csak informálisan. Ez utóbbiak szervezése viszont gőzerővel folyik.
    Szerintem, az un. alternatív utat járó országokban is jelen vannak, amennyire csak bírnak.
    Az un. ébredési folyamat, amit véleményem szerint bekombináltak, viszont nagyon lassan halad. Ezt egyébként nem csak bekombinálták, hanem alaposan irányítják is.
    Egyébként nem tekinthető „felébredtnek” az az ember, aki kizárólag az anyagi világban zajló
    folyamatokat ismeri. Az életellenes erők mögött ott állnak a láthatalan világ sötét erői, akik sokkal veszélyesebbek a mai ember számára. Ezek természetét és működését ugyanis ma nagyon kevesen ismerik.
    Nem hiszem, hogy itt bárki azt állította volna, hogy az egész problémára a Jobbik a megoldás.
    A Jobbik csak egy társadalomszervező erő és önmagában sehová sem juthat. Kell hozzá a társadalom támogatása és az Ég segedelme. Csak így együtt van remény a jelen aionban.

    VálaszTörlés
  22. @Szulthan!

    Olvastam már erről a morfogenetikus mezőről, de ez egyenlőre egy elmélet.
    A gondolat nagyon finom, de még anyag!
    Anyagi dolog pedig nem bír primer teremtő erővel.
    A teremtés törvényeinek tudománya a metafizika.
    A metafizika a régiek Szent Könyveiben maradt ránk. Ott lehet ezekről a dolgokról egzakt tudást szerezni. Erről szólnak Hamvas Béla írásai.
    Az ember teremtő ereje nem a gondolataiban, cselekedeteiben van, ott már csak megnyilvánul.
    Az ember teremtő ereje csak annyi, hogy közvetíti, kvázi átfordítja az isteni teremtő erők működését a testetöltés világába.

    VálaszTörlés
  23. Mantis

    Senki nem mondta, hogy bárki is elbújhat egy komolyabb balhé elől, de nem mindegy, hogy felkészülsz erre, vagy megvárod még a TV-ben mondják be.

    A felkészülés alatt ezer és egy dolgot lehet érteni, nem kell mindenkinek több tonna kaját felhalmozni, nem is lehetséges.

    A Jobbik csak is akkor állhat bármilyen rendszer élére, ha abból kivágják a megélhetési és bomlasztó elemeket. A legtöbb jóravaló és tenni akaró jobbikos jelenleg nem a parlamentben ül. A parlament jelenleg úgysem megoldás semmire. Elég drága játék hülyegyerekeknek.

    Mózes köszi a választ. Csak megerősítést kaptam arról a feltételezésemről, hogy ez nem csupán a disznó (PIGS) országokat érintő probléma, hanem az egész nyugat mélyen ül a sz..rban.
    Vannak erősebb és gyengébb gazdaságok az EU-n belül, nyilván Németország, vagy a franciák később dobnák be a kulcsot, de mivel az EU (és sok más is) összeköti őket a gyengékkel, így ők is borulni fognak.
    Németország államadóssága is elérte a 2 billió Euro-t, és csak nőni fog.
    Ezt már nem lehet GDP növekedéssel kezelni.

    Kraft

    VálaszTörlés
  24. "Nyasgem kártya" = "nyald-ki-a-seggem kártya". Minden olyan társadalmi pozíció ami privilégiummal, magas jövedelemmel és csak jelképes munkával jár annak cserében, hogy az illető titokban annak érdekeit képviselje, akik biztosítják neki a nyasgem kártyát. Magyarországom, az országgyülési képviselő pozíció például (és persze az EU képviselő pozíció is) gyakran egy nyasgem kártya, amit az egyik vagy a másik politikai párt ad az illetőnek azért, hogy mindenben a párt álláspontját képviselje. Innentől már csak a pártokat kell bedarálni a háttérhatalomnak, hogy a parlament ne a nemzeti érdekeket képviselje. Az operettdemokrácia sokat köszönhet a nyasgemkártya rendszernek.

    mm

    VálaszTörlés
  25. Kraft

    Változás így vagy úgy de lesz, de bármit is hoz a jövő felkészülni rá nem igen lehet legfeljebb alkalmazkodni a kialakult helyzethez. Az örökös készülődés meg az újra meg újra "felébredés" csak arra jó hogy a labilisabb idegállapotú emberek keserű napjait még keserűbbé tegye. Legalábbis szerintem.

    A nyasgemkártya rendszert lecserélni csak cselekvő és összetartó emberek közössége tudja. Az óbégató, rettegő, hitetlen, összefogásra képtelen tömegnek mindíg is nyasgem volt és az is lesz.

    VálaszTörlés
  26. Misi

    Neked még csak elmélet a mező és működése, nekem már konkrét életvezetési gyakorlat, igyekszem mindig tapasztalatból beszélni.
    Hamvas Béla Scientia Sacrája és a többi műve szerintem teljesen szinkronban van ezzel az "elmélettel", szerintem bőven elég, hogy teremtő erőnk "csak" annyi, hogy közvetítsük az isteni teremtő erőket, hisz tulajdonképpen ez a feladat.
    Üdv:
    Szulthan

    VálaszTörlés
  27. Mantis

    Nincs ujra meg ujra felébredés, felébredés csak egy van, amikor rájössz, hogy mindaz, amire eddig kondicionáltak, mekkora kamu.(Persze ehhez fejlett szintetizáló képesség kell, de ez a MAGyar egyik alaptulajdonsága) Az igaz, hogy ez egy útnak csak a kezdete, amely az IGAZSÁG megismerése felé vezet.
    Tapasztalataim szerint az emberek keserű napjait, és labilis idegállapotát éppenhogy NEM ez, hanem helyzetük abszolút nem értése okozza.
    Ugyanis AZ IGAZSÁG(tudása) SZABADDÁ TESZ, tudtad?
    Szulthan

    VálaszTörlés
  28. Ne nyúljad Vona szövegeit Szultán...:))

    VálaszTörlés
  29. Misi

    Még valami: Az ébredési folyamatot én veled ellentétben egy egyre gyorsuló exponenciális görbét leíró folyamatnak látom, amely már megállíthatatlan, a félresiklatási kísérletek ellenére.
    Szulthan

    VálaszTörlés
  30. Szultán

    Még az előzőhöz:
    Egyeseknél pl. nálad is pont a helyzet ismerése okozza. Nem vagy vele egyedül (lásd Posta Jimbó és bandája)..;-)

    VálaszTörlés
  31. Posta Jimbó és bandája relatíve korán felismerte a dolgok menetét, csak kicsit szeretnének a saját szakállukra dolgozni, ha már vezírük mindenhonnan el lett tanácsolva:)

    Misi, a sötét erőkről jutott eszembe->
    http://www.megavideo.com/?v=HW863LLW

    Mindenkinek ajánlom a fenti linkben szereplő film megtekintését(Sorsügynökök), hasonlóképpen működhet a valóságban is az elit. Egy alkalommal az egyik ügynök burkoltam azt állítja, hogy a háttérerők nélkül az emberiség halálra van ítélve.

    VálaszTörlés
  32. Moonlight

    Jimbónak hamarosan annyi szerencsére. Tulok otthagyta, Fapipa is. Meg sok olyan ember farolt ki mögüle akiken élősködhetett idáig Zsótival. Sokan szeretnék már szájon rugdosni. Amilyen pofátlan volt egyesekkel csoda hogy még él.De ami késik az nem múlik...:)

    VálaszTörlés
  33. @Szulthan!

    Húsz éve olvasom Hamvas Bélát és "tanulom" is.
    Sehol nem találkoztam az általad leírt: "kollektív tudat(talan), másnéven morfogenetikus mező, az emberek gondolatainak gyűjtőhelye, amely e gondolatok esszenciájaként létrehozza valóságunkat."-hoz még csak hasonló résszel sem.
    Jó lenne ha jeleznéd, hogy hol találom, akár az általad említett könyvben vagy akár egy másikban.

    VálaszTörlés
  34. Még 20 év és már merni fogod érteni..:D:D:D

    VálaszTörlés
  35. Isten malmai mégiscsak őrölnek, ha lassan is:) Aki rossz irányba visz egy jónak induló kezdeményezést, az meg is érdemli.
    Mondjuk személy szerint azt is csodálom, hogy eddig kiálltak mellette, gondolom csak a becsületességük miatt.

    VálaszTörlés
  36. Mantis

    Mit is okoz nálam a helyzet ismerése? Netán egy lelkileg labilis, megkeseredett embernek látsz? Ez érdekes megállapítás, mondd már el, légyszives miből következtettél erre.

    Misi

    És Te csak olvasod Hamvas Bélát, vagy érted is?
    Én azt mondtam, művei szinkronban vannak a morfogenetikus mező elméletével, nem azt hogy konkrétan leírta. De ha már te nem találtál mégcsak hasonló részt sem, néhány idézet a Scientia Sacrából:
    27.old."Hermész tudását az éterbe írta- az emberi szellembe írta."
    Vajon hova, és mi okból ? Nem lehet, hogy azért hogy hasson?
    38.old."a dolgok teljessége az, ahol a világ minden ideája, az intelligibilis kozmosz minden archetipusa együtt él"
    Vajon hol lehet együtt a világ minden ideája?
    Most csak hirtelen belenéztem, mert már elég régen olvastam.
    Ha pedig úgy gondolod, hogy Hamvas nem azt tanította, hogy a gondolkodásunk határozza meg létünket akkor szerintem ne erőltesd tovább az olvasását, csak összezavar.Üdv
    Szulthan

    VálaszTörlés
  37. 24.old "A természetben ugyanaz történik, mint ami a szellemben"
    Tényleg nem írt mégcsak hasonlót sem..

    VálaszTörlés
  38. Szultán

    Semmiből, de a leereszkedően debil hsz-eidből is arra lehet következtetni hogy nem vagy valami jó passzban. Jimbó sleppje is hasonló tüneteket mutat.


    Egyébként adjátok fel mindketten, én értem a legjobban Hamvas Bélát, ti csak lelkes amatőrök vagytok! :D:D:D:D

    VálaszTörlés
  39. Mantis

    Úgy látod, rossz passzban vagyok? Az jó;)

    VálaszTörlés
  40. S.

    Szivesen máskor is..:)


    Moonlight

    Begyött a film. De szerintem az ügynökségeket is mint minden mást szeretnek okkal vagy oknélkül túlmisztifikálni.

    VálaszTörlés
  41. @ Szulthan!

    Az elejéről.
    Az emberi szellem nem az éter. Éternek nevezték a négy elem (nem anyagi elem!) egyesítéséből létrejövő quinta essentiát.
    A dolgok teljessége nem helyet, hanem állapotot jelöl.
    A természetben valóban ugyanaz történik, mint a szellemben, mivel a természet (anyag) a szellem analogonja.
    Mindkettőre jellemző azonban valami, ami problémát jelent érvelésedben. Az anyagra jellemző a tehetetlenség. Teremtő erővel nem rendelkezik. Az anyag „szenvedi” el a teremtést! A gondolat, a tudat az ember evilági létéhez kapcsolható eszközök, amelyek az ember halálával megszűnnek, mivel anyagi természetűek.
    A szellem világalkotó szubsztancia, de nem szuverén. Önmagában szintén tehetetlen. A szellem akkor aktív, ma magasabb erő, hatalom szállja meg. A szellemnek sincs tehát, önálló teremtő ereje.
    A teremtő aktus nagyon – nagyon leegyszerűsítve: képkibocsátás. Amikor a Teremtő a világot
    megteremtette (folyamatosan teremti), az mint fény ragyogott fel.
    Ezt nevezték a régiek asztrálfénynek.
    Ez az asztrálfény képek gazdagon áradó tömegéből áll.
    Isten egyébként nem közvetlenül teremtette a világot, hanem kisugárzó hatalmai által.
    Az orfikus hagyomány szerint tíz ilyen kisugárzó hatalom van, a tíz emanáció.
    Ők szállják meg a szellemet, és ezután le végig az analógiás sorokon zajlik a teremtés.
    Az emberben ezek a kisugárzott képek hozzák létre a gondolatokat, szavakat, cselekedeteket.
    Ez az ember teremtési lehetősége és itt van a teremtési sor vége.
    A teremtés nem oda – vissza működik.
    Hamvas nem azt tanította, hogy a gondolkodásunk határozza meg létünket.
    Létünket Isten által meghatározott.
    Az élet a lét része és nem fordítva. Az élet a lét sorsdöntő része, de az ehhez tartozó gondolkodás nem határozhatja meg a létet, mert a lét a magasabb rendű hierarchia.
    Gondolj bele, hogy a gondolkodási képesség az emberekben különböző, mivel a vállalt feladat is egyénre szabott. A lét univerzális kategória, mindenki az egy közös létből részesül.

    VálaszTörlés
  42. Misi

    Először Te hivatkoztál Hamvasra.
    Utána idéztem tőle:
    "Hermész tudását az éterbe írta-az emberi szellembe írta"
    Erre válaszod:
    "Az emberi szellem nem az éter"
    Ugye megérted, ha a további érveléseidet is össze-vissza beszédnek tartom, csak még azt nem tudom, direkt csinálod-e (ez a rosszabbik eset),vagy csak eltévedt útkereső vagy.Üdv
    Szulthan

    VálaszTörlés
  43. KÉP
    KÉPES
    KÉPESSÉG
    KÉPZELET
    KÉPZŐDMÉNY

    Az ember képeket gondol, s képessége révén képes a képzelete határait leképezni, ezáltal létrehozni képződményeit.

    Kell ennél több biztonyíték az ember teremtő erejére? A magyar nyelv KÉPes a nagy rejtvények megfejtésére is. Misi, remélem az anyanyelvednek tán csak hiszel?

    TT

    VálaszTörlés
  44. En inkább maradok a sörnél. Ajánlom a Pilsner Urquellt vagy a Fekete Rózsát, különösen csapolva.

    SÖR
    SÖRÖS
    SÖRÖS KORSÓ
    MÉG EGY SÖRÖS KORSÓ
    a kockázatokról és a mellékhatásokról stb

    VálaszTörlés
  45. Magyar ember bort iszik. Bikavért, Olivért.
    :)

    TT

    VálaszTörlés
  46. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
  47. Misi vedd már észre végre, hogy NEM GYŐZÖTT LE SENKI SENKIT.

    Ez egy folyamatos harc jó és rossz között. Ezért születtél le ide, hogy részt vehess benne.

    TÉGED lehet, hogy legyőzött valaki. Mert feladtad és elhitted, hogy le vagy győzve.
    Rosszul gondolkozol ez a te problémád. beveszed a meséket amiket beadnak neked. És nekünk is be akarod adni. NE FÁRADJ! Nem fog menni.

    ENGEM NEM győzött le senki.

    remélem érthetően fogalmaztam.

    bukovinai.

    VálaszTörlés
  48. Érdemes letölteni és elolvasni,Neale Donald Walsch: Istennél is boldogabban.pdf c. könyvét

    http://data.hu/get/3207513/NealeDonaldWalsch_Istennel_is_boldogabban.pdf

    VálaszTörlés
  49. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
  50. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
  51. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
  52. Névtelen, te miért is szemeteled össze a blogot?
    Netán, hogy elvesszen közte a lényeg?
    Elég halvány próbálkozás.
    Sz.

    VálaszTörlés
  53. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
  54. Névtelen, majd megunod egyszer:)

    Bukovinai, már maga a blog(és a többi hasonszőrű oldal) is bizonyíték arra, hogy hiába irányítanak majd' mindent a háttérerők, a szabad akaratot nem tudják, és nem is fogják tudni kontrollálni sosem.

    Mantis, nem is kell túlmisztifikálni a filmet, csupán megragadni a lényeget belőle. Nekem főleg a befejezése tetszett nagyon.

    VálaszTörlés
  55. moonlight

    Nem a filmet misztifikálják túl hanem az ügynököket, szerintem.

    VálaszTörlés
  56. Kár, hogy ki lettek szedve a "jelentés" kommentek, nem volt nehéz dekódolni és kezdett érdekes lenni.

    mm

    VálaszTörlés
  57. @Szulthan!

    Nem tartom szerencsésnek ilyen horderejű könyvből (Stientia Sacra: Negyedik Könyv,
    A beavatás, Hermész Triszmegisztosz ) pusztán pár sor idézését, mert az olvasók és a hozzászólók számára nem ad teljes információt. Mivel azonban a blog terjedelme korlátozott, csak egy kissé terjesztem ki az idézetet:

    „A kinyilatkoztatás abszolút és örök gondolatai, amelyekre minden ember emlékszik, amelyeket mindenki kezdettől fogva és magyarázat nélkül tud, az ősélmények: a lét kezdete, a teremtés, a világ és az élet célja, a lét törvényei. Az egyiptomi hagyomány azt mondja, hogy az ősi emberiségben Hermész Triszmegisztosz volt az, aki az éberségnek olyan fokán állt, hogy "a hallható kinyilatkoztatást mint belső hangot" átélte. Hermész tudását "az éterbe írta" - az emberi szellembe írta. A kinyilatkoztatást Indiában a hét risi fogta fel. Kínában a Nagy Sárga Király. Mexikóban Kecalkoatl, a Tollas Kígyó, az emberiség tanítója és mestere.”

    Hermész Triszmegisztosz olyan embert volt, aki önmagában az elemeket egyesítve, önmagában a quinta essentiát (éter) realizálta.
    Levetve egoitását, elérte az egyetemes ember rangját, miként Indiában hét risi stb.
    A teremtés primer erőinek üzenetét, a kinyilatkoztatást – örökké hangzó szó - felfogta és önmagában realizálta. Nem ELGONDOLTA, hanem FÖLFOGTA!
    Az „éterbe azzal írta a szellem közvetítésével felfogott kinyilatkoztatást”, hogy önmagában realizálta, vagyis önmagát, egész lényét és tudását az örökbe átemelte!
    Ránk a Tabula Smaragdina, valószínűleg mások által később leírva, gondolati formában maradt.
    De hiába a leírt gondolat, azt mindenkinek egyénileg kell értelmezni és realizálni lényében.
    A tudásból, írja Hamvas mindenki csak üdvfokához (realizálási fok) képest, részesülhet.
    A pusztán spekulatív gondolkodás itt nem vezet sehová.
    Nem lehet egy – egy mondatot kiragadva értelmezni a dolgokat.
    Az ember a gondolattal indul el, mert az ember részéről ez a kiindulási alap, de azt is elhagyva, éberré válva tudja felfogni az örökké hangzó szót. Ehhez azonban ki kell lépni az anyagi énből.
    Egyetemes emberré válva lehet aztán „visszafelé” teremteni! A teremtő erők által a szellem közvetítésével érkező „képeket” teljes valójukban csak itt – az egyetemes ember állapoti szintjén - lehet felfogni.
    Az örökbe csak az éber ember „mehet”, a gondolat itt marad, mivel az, az anyagi világban való tájékozódás eszköze.
    Az idézet tehát azt igazolja, amit írtam.
    A probléma ott van, hogy sokan azt hiszik, hogy a gondolatnak primer teremtő ereje van.
    A gondolat, a primer teremtő erők ösztönzésének a testetöltése az emberben. Ha a tudás megáll a gondolat szintjén, és nem realizálódik az ember életében, nem fog tudni továbblépni.
    Teremteni csak a teremtő világból lehet.
    Az un. morfogenetikus mezőket egyébként információgyűjtőnek (háló) tartják. A gondolat valóban információhordozó, de azért én nem szűkíteném le csak erre az információt.
    Az ideákkal kapcsolatos választ TT felvetésére adom meg.

    VálaszTörlés
  58. @TT!

    Gondolati oldalról igazad van, de a képek, amiket a teremtő erők adnak, nem fizikai képek. A dolgok nem fizikai képe (idea) valóban megvan. Ezekkel ösztönzik a teremtő erők az embert, azok megalkotására. Az ösztönzés hatására gondolja és képzeli el az ember azt, amit effektíve az anyagi világban meg akar alkotni.

    VálaszTörlés
  59. @Bukó!

    Ezt már egyszer kitárgyaltuk,
    „A nemzeti ellenállás felé vezető út fázisai” című írásodnál.
    Álláspontom változatlan. A Föld mostani valódi urai győzelemre állnak anyagi szinten.
    Nem anyagi szinten, több mint 2000 éve elvesztették a harcot.
    Ha az emberek megtesznek mindent a változtatás érdekében, most már, akkor is csak az Ég segítségével győzhetnek
    „Misi :
    Ez a "szint" szerintem már itt a blogon is többeknek meghaladja a felfogóképességét :-)” írtad.

    VálaszTörlés
  60. Misi : akkor jó, mert azt hittem, hogy megváltozott az álláspontod.

    A "sátán" nem győzhet. Meg van írva :-)

    Mi viszont (egyénenként) elbukhatunk. De ez nincs előre megírva, hogy ki fog elbukni és ki nem. Ez rajtunk múlik. ez még nem eldöntött, hanem ezt MI döntjük el. Mindenki saját maga. hogy elbukik-e vagy sem. A teremtő azt szeretné, ha nem buknánk el. erős hittel tarthatjuk magunkat. És csak azzal. Mert az ellenség hatalma oly nagy, hogy magán erőből nincs esélyünk ellene. Csak a hit az ami keresztülvezet minket a nehézségeken. Épp ezért akarják elsősorban a hitet kiirtani vagy lecserélni egy hazugságra. Ha elveszted a hitedet elvesztél. Ha megtartod magad a hitben nem veszíthetsz. Nem az anyagi fölény a lényeg... (Ezt "ők" is tudják...)

    http://www.youtube.com/watch?v=RiaGyL80N1A&feature=youtu.be

    bukovinai.

    VálaszTörlés
  61. @Bukó!

    Így van.
    Remélem, ád az Ég erőt a kitartáshoz sok embernek!
    Csak együtt győzhetünk.

    Az evangélium a személy metafizikája (Hamvas. Valódi közösség csak személyek egyesüléséből jöhet létre, amik egyébként építő kövei az Isten országának.
    Ezt megélni, a magyarság igazi feladata!
    Krisztusi személlyé válni, valódi közösségként egybeforrni, s így példát mutatni másoknak.
    Ezért fogadta el az Istenanya a Koronát.

    Mindig örülök, ha olvashatlak!
    Belekukkantottam a videóba, este feltétlenül megnézem.

    http://www.youtube.com/watch?v=6jxYpfrO9Zk

    VálaszTörlés
  62. Misi

    Én azt javaslom, ne vitatkozzunk Hamvas értelmezésén, maradjunk abban, hogy mindenki tegye akár fizikai, akár spirituális szinten azt, amit tennie kell, hisz ugyis mindenki a saját sorsát(is) intézi... Üdv:
    Szulthan

    VálaszTörlés
  63. A videót még csak most néztem meg, így meg aztán végképp semmi gond.
    Sz.

    VálaszTörlés
  64. @Szulthan!

    Rendben, de erre a morfogenetikus mezőre még szeretnék egy gondolat erejéig visszatérni.
    Az eredeti állat kísérletek azért egy kicsit mások, mint amit emberekkel végeztek.
    Az előbbiekkel kapcsolatban közben eszembe jutott buddhista barátaim egyöntetű állítása, hogy az állatoknak un. csoport lelkül van. Lehet, hogy az "közvetítette" a viselkedési mintát? Ez persze csak egy nem "tudományos"gondolat.

    VálaszTörlés
  65. Misi

    De azért egy próbát nem ér meg, megpróbálni működik-e az embereknél is? Az én tapasztalataim szerint igen.
    Ezt a helyzetet már nem a megszokott módszerek oldják meg. Háborúk, gyűlölködés, mindenki okolása, negativitás özön, mit oldott meg valaha is, nem kéne megpróbálni ezek hanyagolását TUDATOSAN, egy célért? Nekem eddig elég jól bevált. Üdv
    Szulthan

    VálaszTörlés
  66. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
  67. Kerecsen, mi lenne, ha nem itt rontanád a "levegőt"?

    TT

    VálaszTörlés
  68. Névtelen tedd csak te is a dolgod, semmi gond.
    Üdv:
    Szulthan

    VálaszTörlés
  69. Jó tudni, hogy vannak még akiket a morfo izé mezők izgatják miközben a magyarok zöme nem tudja miből fogja kifizetni számláit és hamarosan a munkanélküli segély is csak 3 hónapig fog járni http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/brutalisan_vissszavagjak_a_munkanelkuli_ellatast.479841.html a gyógyszertámogatás pedig gyakorlatilag a felére fog csökkenni.

    VálaszTörlés
  70. Névtelen, és az jó, hogy vannak akik ezeket sulykolják folyamatosan?
    Ne izgulj, itt mindenki tisztában van ezzel (is). De azért ne menjen el a kedved.
    Szulthan

    VálaszTörlés
  71. @Szulthan!

    Igaz! Egy példát tudnál írni, vagy csak a jó gondolatokat kell erősíteni?
    Mert ha az utóbbi az igaz, az megy Nálam, abba nincs hiba!

    VálaszTörlés
  72. @Névtelen!

    Nemcsak kenyérrel él az ember...

    VálaszTörlés
  73. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
  74. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
  75. Slomó, Mantis


    Jó hogy vagytok, legalább nem egyoldalú a blog.
    Választhat mindenki.;)
    Sz.

    VálaszTörlés
  76. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
  77. Hú, akkor ti kiválasztottak vagytok!
    De jó nektek!

    VálaszTörlés
  78. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
  79. Morfohomokozó lett itt? :)

    A friss nőklapjában (!) olvashatjátok, hogy a gyerekek 7 éves korig még látják a morfogenetikus mezőt minden ember körül (aura), és az abban a közegben élő lényeket is. Ez lehet talán az oka, amikor egy gyermek számunkra már láthatatlan valakihez beszél a szoba sarkában?

    Más téma, de a fenti hozzászólások is alátámasztják a tudományosan igazolt tényt, hogy a kiválasztottak között több az elmebeteg... :)

    TT

    VálaszTörlés
  80. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
  81. Ha jól meggondoljuk, mi itt most tulajdonképpen egy olyan fajta metakommunikációt folytatunk, amely során mindenféle - a valóságban előforduló - beszélgetési és beszédkésségi gát és félelem nélkül tudjuk a lehető legtisztább szintű belső gondolatokkal elküldeni egymást a f.szba! :))

    TT

    VálaszTörlés
  82. TT ne is foglalkozz vele!
    Bár biztos böki a csőrét, hogy itt nem az ő kezében van a pallos, mint a postacom-on:)

    VálaszTörlés
  83. http://www.youtube.com/watch?v=aN5lW6ZB-Ps&feature=related

    bukovinai

    VálaszTörlés
  84. http://www.fn.hu/tudomany/20110411/fbi_mar_nem_cafolja/

    Milyen "érdekes" , hogy éppen most újra bedobták a köztudatba a roswelli esetet, pedig eddig elég rendesen cáfolták.

    VálaszTörlés
  85. moonlighr

    Most méé törölted ki a hsz-eimet? "Slomó" (majdcsak megmongya hogy ki ő...:D) tudja hogy miért írtam amit írtam, de annyit elmondhatok, semmi köze az itt folyó agyatlan filozofáláshoz , poén volt. Miután szultán beszájalt gondoltam adom alá egy kicsit a lovat, TT meg volt akkora idióta hogy ezt ne vegye észre.

    VálaszTörlés
  86. Mantis barátom én is poénra vettem, bár nyílvánvalóan más az értékrendünk e tekintetben (is).
    :)

    Ezt kifejezetten Neked:
    http://www.youtube.com/watch?v=ALDxcq4YJJo

    TT

    VálaszTörlés
  87. TT

    Abszolút más. De én már megbékéltem a liberális szemléleteddel csak érteni nem értem..:))

    VálaszTörlés
  88. Mantis, én azt javaslom, te ne idiótázz itt le senkit, és ne minősítsd az itt folyó eszmecserét, mert ez még viccnek is rossz.
    TT mint liberális? Hát barátom a te fejedben nem kis zűrzavar van. Szerintem keresd meg inkább Moto barátod, a vele biztos jól ellesztek. Vagy van itt valami dolgod?
    Szulthan

    VálaszTörlés
  89. A "nemzetieknek" túl liberális vagyok, a liberálisoknak meg túl nemzeti.
    Jól van ez így. Csak Isten tudja valóm. :)

    TT

    VálaszTörlés
  90. Mantis,

    én nem vagyok vevő - meg szerintem a többiek se igazán - ennek a Slomónak a "poénjaira", meg Neked sem kell egyből meghülyülni.
    TT szerencsére nem liberális csak azért, mert hisz a szeretet erejében, és olyan megfoghatatlan dolgokban, ami a mai emberek túlnyomó részének felfoghatatlan:) Megnyugtatlak, liberális politikusoktól ilyet nem fogsz hallani .

    VálaszTörlés
  91. A "pólusváltás álló mellényért" kár, az tényleg jó poén volt... :)

    TT

    VálaszTörlés
  92. moonlight

    Ugyan legyen már egy kis humorotok , vagy ugyan olyan zsémbes szottyadt nyugger lesz belőletek mint Szultán...:)

    VálaszTörlés
  93. Megbukott a Jobbik Erdélyben is!

    http://jovonk.info/2011/04/14/erdelyben-megbukott-jobbik

    VálaszTörlés
  94. Heh... már megint a gombász szakkör okosságai...:)) Azért mert az egyik Jobbikos szervezet elnöke lemondott, még nem bukott meg a Jobbik erdélyben. A cikk befejezése szépen megmutatja hogy mifféle alakok vannak gombászéknál...:))
    Névtelen pedig gondolom maga a fő postaszopó ingyenélő szélhámos Kerecsen..XD

    VálaszTörlés
  95. Három óriási űrhajó tart a Föld felé és december 2012-ben fognak landolni. Ezek az űrhajók meg fogják menteni az emberiséget a nagy pólusváltás által okozott óriási pusztításoktól. Persze nem az egész emberiséget, hanem csak azokat, akik elértek egy bizonyos szellemi fejlődési színtet. Moonlight, TT és Szultán számára máris le van foglalva három első oszt. hely a fedélzeten, de az emberiség többi tagjának a sorsa egyelőre még bizonytalan.

    Morfo Kretinus, galaktikus admirális.

    VálaszTörlés
  96. "Névtelen", ne irigykedj!:) Nagyon rossz emberi tulajdonság.

    VálaszTörlés
  97. Hála az Égnek! Már attól tartottam sosem érnek ide a tesók! Szükség is van rájuk, mert már vannak olyan magyar (?) testvéreink, akik elfelejtették, hogy a dátumozási sorban a hónap az évszám UTÁN következik.
    Lássuk tehát helyesen magyarul(!): 2012 decemberében fognak landolni.

    TT

    VálaszTörlés
  98. Na, akkor a gondolkodóknak:
    Mantis és hasonszőrű társainak (akik nyílvánvalóan velünk ellentétes erők bábui? ügynökei?) szánalmas vergődése( a téma terelése, bagatellizálása, a figyelemünk, ezáltal energiáink elterelése) szerintem a legjobb bizonyítéka annak, hogy milyen VESZÉLYES számukra annak tömeges TUDATOSÍTÁSA, hogy:
    a félelem, a gyűlölet, a harag, a megosztottság, a káosz kerülendő, káros, a szellemi fejlődést akadályozó butaságok. Nem véletlenül generálják ezt folyamatosan bennünk.
    Ezeket ÖNMAGUNKBAN felismerve, ezáltal közömbösítve megélhetjük
    a SZERETET, NYUGALOM, BÉKE, HARMÓNIA, és EGYSÉG
    igaz valóságát, amit
    rendszeres meditációval, erre való koncentrációval hihetetlen módon meg tudunk erősíteni, és ha ezt elegen felismerik, és alkalmazzák, akkor az eddigi életünkben eddig elképzelhetetlen, (és persze POZITÍV) változást tud hozni, VALÓSZÍNÜLEG MINDEN SZINTEN.
    Ugyhogy Mantisékkal is egyszerűen közömbösen kell bánni, hisz nekik is megvan a dolguk, és szerepük, javaslom ismét, hogy mindenki tegye a dolgát...Üdv mindenkinek
    Szulthan

    VálaszTörlés
  99. Mantis!
    Azért a szottyadt nyugger nem volt rossz, azért elsőre még én is szívesen szétrugtam volna a valószinüleg szottyadt valagadat, de hát tudod hogy már nem vagyok olyan, bár még ki tudja mit hoz a jövő...
    Sz.

    VálaszTörlés
  100. Szeretetrezgés mindenkinek! Rendeljen most egy morfogeneti-kuss szeretetrezgőt féláron, ameddig a készlet tart! Balkezes modell is kapható!

    Slomó

    VálaszTörlés
  101. Na, erről beszélek.
    Sz

    VálaszTörlés
  102. Most hogy a szeretetrezgés végre uralkodik a blogon, jöhetnek a hitgyüli és a harekrisna hirdetések is :)

    VálaszTörlés
  103. Ja, mer szerinted egy kategória, mi? ;)

    VálaszTörlés
  104. De látod, te már megis találtad az egységet.

    VálaszTörlés
  105. A narancskormány egy nem elhanyagolható részéből eredhet az a kívánalom is, hogy a hitgyülit a történelmi egyházak közé sorolják. Ez több mint aggályos szerintem. A történelmi egyházaknak már sajnos így is elég hosszú a történelmi bűnlajstromuk, ne tetézzük már azzal, hogy ezt a manipulatív szektát bevonjuk a körbe!

    A másik dolog, ami miatt már tényleg kinyílik a bicska az emberfia zsebében:
    "Tarlós István, Budapest főpolgármestere megválasztása óta Csíkszeredában, Dunaszerdahelyen, Zentán, Sepsiszentgyörgyön és Beregszászban még nem járt, de Tel-Avivban és Jeruzsálemben már tüsténtkedett. "
    http://kuruc.info/r/6/77278/

    Nem akarok senki vallásába belegázolni, de szerintem egy kissé szánalmas, hogy egy főváros első embere (választott) istenének szánt üzenetét egy cetlire írja, amit aztán egy kőbe dugdos. Egy halott cetlire, egy élettelen kőbe. Az Istent nem a Természetben, az Életben kellene keresni? No mindegy.
    Ami figyelemreméltó még a történetben, hogy ezek az emberek már a látszatra sem ügyelnek. Emlékszünk még rá, hogy Bajnai első útja is ide vezetett? Mondhat nekem bárki bármit, ezt az országot zsidók irányítják. És ha a helyzetértékelésem nem csal, nem valami túl ügyesen.
    Ezek után már tényleg csak hab a tortán, hogy a Hit Gyülekezetét is a történelmi egyházak közé akarják sorolni. Pénzt csináltak a hitből. :( Az ilyen emberek is mint Tarlós, lehet hogy nem hisznek semmiben, Ő is csak jól felfogott üzleti érdekből parádézik a siratófalnál? És nem hiszem azt sem, hogy az az üzletember, aki a Wallis feje volt (birodalomépítő, cégek tönkretevője), ezután gazdasági miniszter, majd kormányfő, olyan nagyon vallásos lenne. Színjáték, ez is.
    Nem akarom a zsidó vitát újból feléleszteni, mert belátom, hogy nem feltétlenül a származás a döntő egy ember jellemében, de mindenesetre elgondolkodtató, hogy a politikai elitünk összeállítása 20 év alatt - kormányváltások ide, vagy oda - egy cseppet sem változott. Miért jutott nekünk ilyen elit? Miközben szerintem pl. csak itt a fórumon több értelmes ember van, mint a teljes kabinetben. Hhhh...........

    TT

    VálaszTörlés
  106. Komolyan mondom bejegyeztetem a találmányi hivatalba ezt a pár igen kiváló ötletet mielőtt valaki lenyúlja:

    - Morfogenetikus szeretet-rezgő.
    - Pólusváltás álló mellény.
    - Metakommunikációs gondolatátvivő kézieszköz.
    - BAT technológiájú ügynök-, kerecsensólyom- és provokátorszűrő blogokhoz.
    (ez utóbbi már igen kifejlett állapotban van, az utolsó simítások vannak csak hátra!)
    - Redundanciás űrhajó megfigyelő kalorifer (gyártás 2012-től indul!)
    :)

    TT

    VálaszTörlés
  107. @TT!

    A HGY-nek történelmi egyházak közé sorolása már az Antikrisztus uralmának eljövetelét segíti elő, még akkor is ha az előkészítők nagy része evvel nincs tisztában.

    VálaszTörlés
  108. Misi, szerinted én kukacos vagyok? :)

    Egyébként nekem is ez a véleményem a HGY-ről, meg a sok látható előkészületről, bár szerintem némelyik "vezető" tudatosan csinálja, és tudja mi az ábra. (pl. Németh Sándor, a babiloni szajha - Molnár Farizeus Árpi szerint :)

    TT

    VálaszTörlés
  109. Misi!

    Nem az számít, amit ők csinálnak (annak felismerése csak a tisztánlátás miatt kell), az számít amit TE teszel.
    Sz.

    VálaszTörlés
  110. TT

    Megfejthetetlen rejtély számomra amiket írkálsz...:D A feldobott témát egyébként nélkülem is elhagytátok elég hamar, nem is kellett a Sátáni Mantis-nak beavatkoznia:)). Én inkább úgy látom hogy ez a morfogeci, szeretet rezgés, hamvas értelmező és alkalmazó verseny meg a többi agyament szar visz távol az adott témától és talán a megoldástól is. Nem lehet mindíg egy rózsaszín világba menekülni ha valami gáz van.


    Sz.

    Ahhoz ember kell és nem egy...;-) De lehet nyugodtan bosszút forralni...XDD

    VálaszTörlés
  111. Mantis

    Nem fogsz csalódni bennem.
    Na, akkor egy szintén poéntos valóságjelentés, hogy izgibb legyen:
    Annak a vicces Égigérő Fának a MAGja nemcsak kicsírázott, de szárba is szökkent, olyan szép ez a tavasz.

    Sz.

    VálaszTörlés
  112. Mantis öcsém, szerintem nem eltávolodunk a problémától, hanem több szinten kezdjük átlátni. A megoldáson meg mindenki a saját szintjén dolgozzon, és lehetőleg ne baszogassa a másikat, aki más szinteken küzd.

    Érthetőbben: csináld a nagydolgod a postahomokozóban, és én is intézem a dolgom a morfohomokozóban!

    (sok húst fogyasztasz egyébként?)

    TT

    VálaszTörlés
  113. TT

    A postahomokozó csak egy jópofa de azért valamilyen szinten hasznos időtöltés, egyébként a részleteket ismerve még humanitárius tevékenység is. Néha még mindíg rácsodálkozom egyes emberek gátlástalanságára.
    Sok húst eszem , miért számít az valamit?


    Sz.

    Kemmményvagygecciiii???? :D:D:D:D:D

    VálaszTörlés
  114. Humanitárius, már-már karitatív, mi? :)

    A sok húst zabálók mindig agresszívebbek, ennek okairól kérdezd Mózit. Persze én akármennyi húst megehetnék, akkor sem jutna eszembe legecizni egy idősebb embert... (talán kivételt tennék Dominik Strausszzz Kán és Spekuláns Gyuri bá esetében) :))

    TT

    VálaszTörlés
  115. @TT!

    Nem nagyon értem, hogy miért lennél kukacos?
    Mán, össze -vissza rezgek itt!

    A HGY-vel kapcsolatos dolgot a fityeszesekre értettem, akik ezt a dolgot pártolnák.
    Egyébként lehet, hogy csak "kóstolgatták" a véleményeket, hiszen még nincs beterjesztve a törvénytervezet.

    @Szulthan!

    Nagyon igaz! Azért a "gazságokat" szemmel kell tartani értelmezési szinten, hogy a kérdezőknek felelni tudjunk.

    VálaszTörlés