2011. április 7., csütörtök

Orbán: Ha beledöglünk is visszafizetjük az államadósságot.

A hülyeség határtalan, íme egy újabb példa erre:


Államadósság-csökkentő alapot hozott létre a kormány

A kormány szerdai ülésén egy győri társadalmi kezdeményezés mellé állva létrehozta az "Összefogás az államadósság ellen" nevet viselő alapot - jelentette be Szijjártó Péter. A miniszterelnök szóvivője a kabinet szerdai ülése után közölte: az alapot 1 millió forint induló tőkével Rédly Elemér győri katolikus plébános indítja. Ismertette: az alapba befizethetnek azok a vállalatok és magánszemélyek is, akik fontosnak tartják az államadósság elleni harcot, és úgy gondolják, hogy saját forrásaikkal is hozzájárulnak ehhez. Aláhúzta: az alapba befizetett összegek teljes egészében a Nyugdíjreform és Államadósság-csökkentő Alapba kerülnek.
 
Tájékoztatása szerint a kormány arra kérte fel a nemzetgazdasági minisztert, hogy olyan törvénymódosításokra tegyen javaslatot, amelyek lehetővé teszik: a befizető magánszemélyek és vállalatok a személyi jövedelemadójukból, illetve a társasági adó alapjukból írhassák le majd a befizetett összeg egy bizonyos hányadát.

Szijjártó Péter úgy fogalmazott: a kormány nincs egyedül az államadósság elleni harcban.

A lakáshiteleseket segítő csomagra vonatkozó kérdésre a szóvivő azt válaszolta: a kormány és a Bankszövetség között tartanak a tárgyalások, még nem született meg a megállapodás.

Leszögezte, hogy a tárgyalásokon a kormánynak három alapvető feltétele van: nem lehet egy olyan család sem, amely elveszti a feje fölül a lakást; minden szereplőnek, így az államnak, bankoknak, hitelfelvevőknek vállalniuk kell a terhekből; továbbá legyenek kiszámíthatóak a törlesztő részletek.

A jövedéki adó mérséklését firtató kérdésre Szijjártó Péter úgy reagált: a kormány figyelemmel követi az üzemanyag árának alakulását.

Forrás: (MTI)


Orbánéknak elmentek otthonról, de ezzel nyilván nem árultam el nagy titkot.

Kraft 

17 megjegyzés:

  1. Beledöglünk és még úgysem fizetjük vissza, mivel a kamatos kamat gyorsabban nő, mint amennyit képes törleszteni a romokba dőlt magyar gazdaság. Beledöglünk és ez is a cél.

    VálaszTörlés
  2. Én már csak arra vagyok kiváncsi, meddig feszítik a húrt, és az mikor pattan el.

    Ekkora hülyék már nem lehetnek, hogy padlóra küldenek egy országot, annak népével, példátlan adóelvonások és fogyasztói árak vannak a térségben és még van pofájuk felhívni a magánszemélyeket, hogy immár ne adót fizessenek, hanem egyből törlesszék az államadósságot is.

    Mindig azt gondolom, hogy ennél már nem mehet lejebb a Fidesz, de megy, és hol van még a vége...?

    Kraft

    VálaszTörlés
  3. Már látom azt is, hogy az "új alkotmány", - ami v.szeg tartalmazni fogja az államadósság max. mennyiségét - életpbe lépése lehetővé fogja tenni, hogy a fizupapíromon megjelenjen egy új tétel az szja alatt "Államadósság törlesztés" címen.
    Akkor már nem "kedv" kérdése lesz a magánszemélyeknek, hogy törlesztik e az államadósságot vagy sem.

    K

    VálaszTörlés
  4. Ne aggódj Kraft,

    az RTL népével semmi sem lehetetlen... Ha sikerült gyűjteni szappanoperák szereplőinek rabszolga sorsból való kiváltására, akkor egészen biztosan lesznek, akik magukénak érzik ezt a problémát is. Nagy úr a TV, egy jó reklám sokat ér... :o)
    Ma találkoztam egy Fidesz szavazóval (nyilván többen is vannak) aki ma már nem szavazna a Fideszre, mert becsapva érzi magát... Talán egyszer eljut az emberek tudatáig, hogy színházban ülnek, és nagyon drága a jegy, miközben a valóság gyakran köszönőviszonyban sincs azzal, amit a színpadon mutatnak..

    VálaszTörlés
  5. -Egészségügyi rendszer: romokbanés semmi változás a láthatáron.
    -Nyugdíjrendszer: szétbombázva és valszeg lesz még így sem.
    -Oktatási rendszer: 16 évig lehet tanulni írni-olvasni, aztán már csak azok tanulhatnak tovább egy igazi szakmát, akiknek fizetőképes szüleik vannak, azaz egy egyre szűkebb réteg.
    -Munkabérek: tartósan afrikai színten, a multik örömére.
    -Fogyasztási árak: nyugat-európai színten és tovább növekednek.
    -Munkahelyteremtés: a multikra bízva.
    -Közbiztonság: azt már helyreállította Pintér az első két hétben, a rendőröket pedig igyekszik elzavarni a szakmából a kormány, hiszen nincs is már szükség rájuk.

    Hajrá hajrá és szebb múltat!

    mm

    VálaszTörlés
  6. A sötétség egyetlen lehetőségeként tovább feszíti a húrt, de már veszített,

    hatástalan az erőlködése

    VálaszTörlés
  7. Elképesztő ostobaság!
    A kedves atya nyilván nem olvassa már az evangéliumot.
    "Legyetek okosak, mint a kígyó"!
    Leírhatják az adóból. Egy részét???
    Persze nem marad senki fedél nélkül! Nem cserép, tégla, meg malter kell - erről csak a kormányzat hadovál össze - vissza -a zsiványoknak, hanem a tulajdonjog.

    VálaszTörlés
  8. A rendőrség alig használhatja autóit üzemanyagkeret hiányában, de a qrmány új autókat készül vásárolni 7 milliárdért: http://kuruc.info/r/2/77240/ Valakik qrvára spórolnak ebben az országban, de nem biztos, hogy azok, akiknek éppen illene.

    mm

    VálaszTörlés
  9. Undorító, demagóg párt a Fidesz, ezen nincs mit szépíteni. Érdekes módon ellenzékiként mindig azon mantráztak, hogy ne az emberekkel fizettessenek ki mindent. Nem találok szavakat...

    Egyébként a pap bácsi pontos aranyköpése az volt, hogy:
    "Önző, és nem igazán magyar hazafi az, akinek a saját jóléte fontosabb, mint hazája élete, gyermekeinek és unokáinak a jövője..."

    Ha már ennyire túlbuzgó a plébános úr, akkor gyűjthetne a devizahiteleseknek, vagy a kezdeményezhetné a nem éppen baráti benzin ár csökkentését. Amennyi állást betölt(főiskolai tanár, kanonok, plébános, pápai prelátus), igazán telhetne neki erre is:)

    VálaszTörlés
  10. Olvasom a hozzászólásokat az interneten ehhez a példátlan szemtelenséghez, amit az Orbán kormány csinál, és csodálkozom. Mármint nem azon,amit a kormány és a személyes miniszterelnöki szóvivő nap mint nap saját maga zsenialitásától már-már szinte megszédülve előad, hanem Tisztelt honfitársaimon, akik a fülkeforradalmat véghezvitték. Kedves atyámfiai voltak azok, akik kétharmadhoz segítették ezt a társaságot anélkül, hogy számon kérték volna tőlük a garanciákat. Bianco csekket adtak a kezükbe. Akkor most mi a reklamáció oka? Antall József után szabadon: tetszettek volna időben gondolkodni ott a fülkében a forradalom alatt. És még nincsen vége a Fideszes ötleteknek. Még a java hátra van.

    VálaszTörlés
  11. Orbán: Tízezreknek szervezünk közmunkát + Képriport + Videó


    Megállapodás aláírására készül Orbán Viktor miniszterelnök és Farkas Flórián, az Országos Roma Önkormányzat elnöke a cigányság problémáinak megoldására.

    Szerszámokat a romák hozzák......."


    http://www.nemenyi.net/default.asp?SID=1&Cal=&AID=0&Direkt=80730

    VálaszTörlés
  12. "A szerszámokat a romák hozzák..."

    Uh ez durva volt, már mint a kép a hivatkozásnál, de sajnos a jövőt vetíti előre, ha minden így megy tovább.

    Nem olyan véletlen ám az sem, hogy Orbán alkotmányos alapokat szeretne a tulajdon védelméhez.

    Orbán: "Az önvédelem joga szélesedni fog, ennek az alkotmányos alapjait teremtjük meg – tette hozzá. A jelenlegi szabályozás nem a sértett helyzetéből indult ki, hanem az elkövetőt védte – mutatott rá a Fidesz elnöke. A miniszterelnök elmondta: át kell gondolni a büntető törvénykönyvet, amely folyamat demokratikus keretek között fog zajlani."

    Nos ha az ember fia józan paraszti ésszel a folyamatok mögé néz, és össze pakolgatja a "kijelentésekben" elhagzottakat, főleg eme utolsó kijelentését Orbánnak, hát nem nehéz kikövetkeztetni, hogy mire számíthatunk a közeljövőben ebben az országban!

    Kraft

    VálaszTörlés
  13. Az orbanista önvédelmi jog valszeg azt fogja jelenteni, hogy joga lesz bárkinek szerződést kötni az Inkallal akinek joga lesz lepuffantani az általa védett tulajdonra törő mikiegereket. Így hát egy kisvárosi önkormányzatnak csupán 150-200 millióba fog kerülni évente a belvárosi utcák védelme a mikiegerek ellen. Így kell privatizálni a rendőrséget alkotmányosan.

    mm

    VálaszTörlés
  14. Németül tudóknak:

    http://www.youtube.com/watch?v=4I6iO9D-MsU&feature=player_embedded#at=116

    1 perc 50 mp-től érdekes. Valaki hallott erről esetleg a tegnapi RTL Klub-os hírekben?
    Nem?

    Akkor még tovább lehet gondolkodni...

    Kraft

    VálaszTörlés
  15. Kraft vajon kiket akarnak felfegyverezni?(kérdés persze költői)

    VálaszTörlés
  16. Nem is tudom hol jobb élni, a 200 millió fegyveres országában (US), vagy a 10 millió fegyvertelen országában?

    TT

    VálaszTörlés
  17. Az elhallgatott többség hangja, igazság sorozat, döbbenetes !!!:

    http://www.youtube.com/watch?v=AfS_zJirFmQ&NR=1

    VálaszTörlés