2011. április 11., hétfő

Honfitársak! Magyar Testvérek!



„Nem teremthető hagyomány abból, hogy amit törvénykeznek, az nélkülözze az alkotmányt,
s amit alkotmánynak neveznek, az nélkülözze az íratlan törvényt, a hagyományt!”

A Történelmi Alkotmányunkat Helyreállító Szövetség (~80 szervezet nevében)
- a január 9-én megfogalmazott és
- a január 29-én megerősített és bővített, majd
- a február 15.-i sajtótájékoztató keretében is nyilvánosságra hozott, majd
- a március 5.-i Első Országos Értekezleten 6 pontba foglalt és
- a március 26.-i Második Országos Értekezleten 10 pontra kiegészített Felhívásban szövetségbe és Közjogi Harcra hív minden honfitársunkat, hogy történelmi alkotmányunkat jogaiba visszahelyezzük. Ez nemzetet, nemzetgyűlést kíván, melyhez nemzeti összefogás kell.

A Szövetség kiterjesztése, szélesebb társadalmi együttműködés és az alkotmány-helyreállítás társadalmi folyamatainak megindítása, a magyar nemzeti képviselet megteremtése érdekében a

Történelmi Alkotmányunkat Helyreállító Szövetség 2011. április 16-án 10-18 óráig Budapesten, a Magyarok Házában, V. kerület, Semmelweis utca 1-3,
"Hazánk Alkotmányos Rendje a Cél"címmel rendezi meg Harmadik Országos (Küldött-) Értekezletét,

amelyre tisztelettel és szeretettel hívjuk és várjuk elsősorban a 10 pontos Felhívásunkhoz csatlakozott szervezetek és közösségek képviselőit, s minden aláíró és csatlakozott honfitársunkat.

A magyar társadalomnak nem egy központi szervezetre, hanem helyi, önállóan is cselekvőképes közösségek valódi, erős, tudatos és élő szövetségére van szüksége ahhoz, hogy Magyarország alkotmánya újra a magyar történelmi alkotmány legyen. Ez megkerülhetetlen.

Az értekezlet menete, tárgya:
09.00: Feliratkozás (csatlakozási nyilatkozatok leadása, kitöltése, jelenléti ív aláírása)
10.00: Rácz Sándor: A Történelmi Alkotmányunkat Helyreállító Szövetséghez csatlakozott magánszemélyek és szervezetek és közösségek köszöntése
Himnusz (László Andrea)
Siklósi András: Húsvéti versek
László Andrea: Magyar ének magyar lélek hangja
10.20: Boór Ferenc: „Vaj’, ha élne, Deák Ferenc, miként szólna, mit mondana arról, ami van?
(az alkotmányozás hatalmi és társadalmi állapota – a TAHSZ küldetése: Közjogi HARC)
10.30: Felkért és előre bejelentkezett hozzászólók üzenete a nemzethez
Felkérő levelünkre máig visszajeleztek (hogy távol maradnak** vagy részvételük bizonytalan*): Bakos Batu*, Bene Gábor, Bethlen Farkas, Bogár László, Gaudi Nagy Tamás, Hegedűs Lóránt, Jelenczky István, Kondor Katalin, Ludányi Horváth Attila, Morvai Krisztina, Papp Lajos, Patrubány Miklós*, Rácz Sándor, Schuster Lóránt, Siklósi András, Szőllösi József, Tóth Zoltán József, Varga István**, Varga Tibor, Zétényi Zsolt
11.45: KÁVÉSZÜNET
12.00: Vers: Reményik Sándor - „Keserű szívvel” avagy Eredj, ha tudsz Boór Ferenc: A „székiség elve(és a szerkesztőbizottság tagjainak felkérése).
12.15: Felkért és helyszínen bejelentkezett hozzászólók üzenete a nemzethez
13.25: László Andrea: „Dal mindenkihez
13.30: EBÉDSZÜNET (szerkesztőbizottság megkezdi munkáját)
15.00: László Andrea: „Társ a dalom
15.10: Jelöltek ismertetése a TAHSZ Állandó Országos Értekezletének megalakításához, a szerkesztőbizottság (határozati) javaslatai a Tahsz 12 pontos Felhívására, a Megbízólevelek tartalmára, állandó és ideiglenes tisztségekre, azok hatáskörére és kötelezettségeire (a TAHSZ Nagykövete, Szóvivői, Szervezői és Titkárságai):
15.15: A TAHSZ határozatainak megvitatása, módosítása, szerkesztése, elfogadása. Az állandó és ideiglenes tisztségviselőkre jelölés és választás, titkárságok megbízása.
16.30: TEASZÜNET
16.45: László Andrea: Székely kesergő
16.50: A TAHSZ küldetéséről
16.55: Rácz Sándor: “A Történelmi Alkotmányunkat Helyreállító Szövetség Állandó Értekezletéhez
17.00: Az állandó értekezlet tagjainak megbízólevelének aláírása, kihirdetése, átadása
17:30: Zárás (Nemzeti Imádságaink közös eléneklése)
Ebéd lehetőség közel eső éttermekben (előre tisztázott ajánlatokkal 1000Ft-os irányár mellett).

Az értekezleten feltétel nélkül részt vehetnek és szót kaphatnak a 10 pontos Felhívás aláírói és különösen mindazon csatlakozó közösségek képviselői, akik a Felhívást is tartalmazó csatlakozási lapot előre kitöltve 2011. 04. 14.-ig a megadott e-levél címek valamelyikére visszaküldték. A rendezvény nyilvános, a részvétel mindenki számára térítésmentes.

Alkotmány-helyreállító szövetségbe hívunk minden társadalmi szervezetet és magánszemélyt, akik tudják, vagy csak érzik, hogy Magyarországnak vissza kell térnie arra az útra, ahonnan letérve piaci termékké válhatott az, amitől magyar a magyar! A föld, a víz, a levegő, a napfény és minden, ami abban van. Minden, azaz az is, amit nem ember teremtett, de tákolt törvények alapján bárkik is, idegenek, jövevények is pénzzel vagy szerződéssel nemcsak hogy elbitorolhatnak, de még saját tulajdonuknak is mondhatnak.
Kapcsolatok: @-levél: atahsz.sajto@gmail.com;
Sajó Mária; telefon: +36205527370; @-levél: atahsz.titkar1@gmail.com
Vavrek József; telefon: +36303733614; @-levél:
atahsz.titkar2@gmail.com
Budapest, 2011. április 10.

Testvéri szeretettel a TAHSZ szervezői nevében:
Dr. Boór Ferenc és Fetzer János, TAHSZ szervezők


1 megjegyzés:

  1. Dr. Szeszák Gyula tollából egy elemzés :

    ".....A TAHSZ, a jelek szerint, magáévá teszi ezeket az "értékeket" és olymódon dolgozik a Fidesz keze alá, hogy őfelsége ellenzékeként, szövegváltozatokon próbál vitatkozni. Teszi ezt a gazdasági politikai és jogi realitások figyelmen kivűl hagyása mellett.

    Mi árulkodik erről? Részben azok a szövegek, amelyek a TAHSZ égisze alatt eddig napvilágot láttak, részben azok a szervezetek, ill. politikusok, alkotmányjogászok és egyéb vajákosok, akik most körülötte sürgölődnek....",

    http://szeszak.hu/Comment/Kommentarok/TAHSZ/Tahsz-vallalkozas.htm

    VálaszTörlés