2011. december 11., vasárnap

Szent Márton és Ányos

A karácsony közeledtével emlékezzünk meg két szentéletű emberről akikről mostanában kevés szó esik, ellenben fontos őket megemlítenünk mivel a történelmi kitekintés folyamán szó lesz még róluk.

Szent Márton


Severus azt mondja, hogy Márton a pannóniai Sabaria városkában született, Paviában nevelkedett, magas rangú, bár nem igaz hitű szülőktől származott. Az apja katonai tribunus volt; ő maga gyermekkorától először Constantius, majd Julianus császár alatt katonáskodott, jóllehet akarata ellenére, mert kölyökkorától a jóságos és mindenható Krisztus zsoldjában szeretett volna szolgálni. De amikor császári parancsra a veteránok fiainak be kellett állniuk a seregbe, őt erővel hadi szolgálatra kényszerítették. Bajtársai iránt csodálatosan jó, hallatlanul kedves volt, türelme és embersége páratlan. Megkeresztelkedése előtt három évig katonáskodott, mely idő alatt mindent a legnagyobb jámborsággal művelt, úgyhogy zsoldjából a napi élelmen kívül semmit sem tartott meg magának. (140) Amiens kapujánál dühöngő télben egy ruhátlan szegény láttán köpenyét kardjával kettévágta, és ráterítette. A következő éjjelen álmában feltűnt előtte a megváltó Krisztus, azzal a ruhadarabbal takarva, amelyet ő a didergő koldusnak jószívűen odaadott, és így szólt: A hitben újonc Márton ezzel a ruhával takart be engem. 18 éves korában részesült a keresztségben. Amikor a barbárok elözönlötték a Galliákat, Julianus sereget gyűjtött, és Worms városánál a katonáknak pénzt meg ajándékot osztott, ő a fizetséget meg az ajándékot visszautasította, és a császár fenyegetésére sem változtatta meg a szándékát, mert meg akarta tartani azt a jogát, hogy nemesebb szolgálatot vállalhasson. Mihelyt a földi katonaságtól megszabadult, azonnal fölkereste a szent életű Hiláriusz poitiers-i püspököt, aki exorcistává tette őt; álombéli intésre felkereste a szüleit; útközben egy rablót megtérített a hitre és a jámbor életre. Amikor Milánó mellett haladt el, emberi alakban egy démon jelent meg neki, akit szent igével elűzött. Anyját az igaz hitre térítette, műveletlen és faragatlan apjáról lemondott. Midőn az ariánus eretnekség szinte az egész niyricumot megfertőzte, és a beszennyezett papi testületben szónokoltak, őt nyilvánosan megvesszőzték és gyalázattal illették. (145) Itáliába visszatérve megtudta, hogy Hiláriuszt az eretnekek száműzték, ekkor Milánóban megállt, és egy kolostort alapított magának. Innen Auxentiusnak, az ariánusok főnökének pártja elüldözte, Albengo-szigetre húzódott, ahol gyökereken és füveken tengette az életét; tapasztalatlanságában gyakran evett hunyort, azonban a méreg ártalmát imádsággal tápláló erővé változtatta. Amikor Hiláriusz lehetőséget kapott a visszatérésre, Rómában találkozni szeretett volna vele, de mert nem találta, a nyomába eredt; az szívélyesen fogadta, és a város közelében egy kolostort alapított magának. Egy hitújonc felkereste őt, hogy tanítványai között nevelkedjék, majd távollétében meghalt, ő pedig hazatérve életre keltette. Lupicinus Honoratus szolgáját, aki kötéllel vetett véget az életének, feltámasztotta a halálból. Végül akarata ellenére mégkapta a tours-i püspökséget. Püspöksége idején a tömeg ellene támadt, mire a harmadik mérföldkőnél keresett egy magányos helyet, amelyet egy oldalról hegység, más oldalról a Loire folyó kerített be, és csak egyetlen, szűk úton volt elérhető. (150) Itt a vele levő nyolcvan pappal kollégiumot állított fel, s megtiltotta nekik a hús és a bor fogyasztását. A kényelmes ruhát bűnnek tartotta; teveszőr inget szokott viselni. Kolostora közelében volt egy hely, amelyet az emberek tévedésből szentnek tartottak, ezt felkereste, megtisztította, és profán hellyé nyilvánította. Egy rabló dacos és megátalkodott kísértetét rákényszerítette, hogy nyilvánosan megszólaljon. Ledöntött egy ősi oltárt, és a népet megszabadította a babonás tévelygéstől. Egy faluban lerombolt egy igen régi templomot, majd a szomszédos fenyőhöz ment, és a pap meg a hitetlen tömeg tiltakozása ellenére kivágta; a fa feléje dőlt, ő rezzenéstelenül állt, várva, hogy lezuhanjon, és amikor az nagy recsegéssel ledőlt, csupán az üdvösség jelével félrehárította, mely csoda révén igaz hitre térítette a tömeget. Midőn Aquitániában még kevés ember, mondhatni senki sem hallotta Krisztus nevét, Gallia zömét megvilágította az igaz hittel, a régi pogányságot kiirtotta, mindenfelé szent templomokat alapított. Tűzvészeket sokszor fékezett meg. Egy Libourne nevű faluban le akarta bontatni a pogány templomot, az istentelen tömeg azonban gyalázattal elkergette. Isten segítségéért fohászkodott, majd visszament két angyallal, az ősi épületet ledöntötte, a bálványokat mindenki szeme láttára összetörte, mely látványra az egész sokaság megtért az igaz hitre. (155) A haeduusok falujában a pogány tömeg tiltakozása ellenére lerontott egy ősi szentélyt, hogy hamis hitüktől megszabadítsa őket, sokan kivont karddal rontottak rá, akiket csodaképpen visszavert és isteni erővel legyőzött. Trierben egy súlyos bénasággal gyötrődő lányt kigyógyított. Tetradius helytartói tisztviselő szolgáját megszabadította a belé bújt ördögtől. Ugyanezen városban egy szakácsból is kiűzte a démonokat. Párizsba érkezve a kapunál szembetalálkozott egy leprással, akit a tömeg szeme előtt egyetlen csókkal megtisztított. Arborius leányát, akit negyednapos hideglelés gyötört, egy levéllel meggyógyította. Vezeklőövének bojtja, ha hittel érintették, számos betegséget űzött el. Paulinust, akinek a szemét nád szúrta ki, fájdalmától megváltotta. Márton egy létráról lepottyanva sok sérülést szenvedett, a következő éjjelen egy angyal összetört testének kék foltjait gyógyító kenőccsel kente be, úgyhogy másnap már semmi fájdalmat sem érzett. Midőn a bősz természetű, a polgárháborúban aratott győzelemtől elkapatott Maximus császárt több püspök fölkereste, és a fejedelem körüli szolgai hízelgéssel megbélyegezte magát, egyedül Márton őrizte meg az apostoli méltóságot, ő ugyanis, ha valakiért kénytelen volt kérni valamit a királytól, inkább parancsolt neki, mint könyörgött. (160) A fejedelem lakomára szóló meghívását visszautasította, mondván, hogy nem lehet asztaltársa annak, aki két császárt fosztott meg, egyet országától, egyet életétől. Maximus azzal mentegetőzött, hogy az uralmat nem önként vette fel, hanem a katonák erőltették rá a feladatot, hogy az országot fegyverrel védje meg, és ezt nem tartja ellentétesnek az isten akaratával, hiszen hihetetlen sikerrel szerezte meg a győzelmet, ellenségei közül pedig senki sem halt meg másképp, mint csatában, erre megbékélt vele és engedett. A meghívásra megjelent a császár ebédjén, amelyen az igazságszerető Aevodius konzul és helytartó is részt vett; Maximus utasítására a szolga serleget nyújtott neki, hogy majd az ő jobbjából vegye át azt, Márton ivott, majd egyik papjának adta át, mintha senkit sem tartana annál méltóbbnak arra, hogy utána igyék; az asztaltársak nem ok nélkül csodálkoztak ezen. Maximusnak előre megmondta, hogy ha terve szerint elmegy Itáliába, hogy Valentinianusszal megütközzék, az első összecsapásban győzelmet szerez, de rövid idő múlva meghal, amit az események menete igazolt is, amennyiben Valentínianus az első ütközetből megfutott, egy év múlva pedig erejét összeszedve Aquileia falai között elfogta és megölte Maximust. Tudni való, hogy Mártont angyalok társaságában látták, az ördögökkel viszont többször megküzdött; tudniillik az ő szeme elől nem tudtak elrejtőzni, Mártont nagyon gyakran zaklatták zsivajgásukkal, mert ármányaikkal nem tudták becsapni. (165) Az ördögök minden szemfényvesztését meghiúsította. Volt egy Anatolius nevű ifjú, valójában álruhás ördög, aki szerzetesnek adva ki magát alázatosságot és ártatlanságot színlelt, és lebeszélte a szerzeteseket arról, hogy Mártonnak hitelt adjanak, azt állította, hogy istentől angyalok révén egy fehér palástot kapott, ezt Márton szentsége leleplezte. Egy éjszaka az ördög Krisztus képében jelent meg Márton előtt, ő megcsúfolta, és az füstként szállt el. Beszédében igen-igen komoly és hallatlanul méltóságteljes volt, az írás problémáinak fejtegetésében roppant szenvedélyes, hatásos, készséges és fürge; isteni alázat világolt benne. Amely napon a nagy tudású Severust fogadta, a saját kezével vitt neki vizet, és estére megmosta a lábát. Gondolatai mindig az ég felé törtek, önmérséklete hallatlan, állhatatossága hihetetlen, mértékletessége ritka volt, és egy pillanatra sem pihent az isten művében. Egyetlen óra és perc sem telt el, amelyet ne töltött volna imával vagy olvasással. Senkit sem ítélt meg, és senkit sem kárhoztatott. Sértésre nem emlékezett, sőt, minden bántalmat elfeledve állandóan lobogott az isteni és emberi jóságtól. Sohasem látták haragosnak, indulatosnak, bánatosnak vagy vidámnak. Mindig egy és ugyanazon arcot mutatott, melyen valami égi kiegyensúlyozottság áradt el. Száján nem volt más, mint Krisztus, szívében csak jóság, békesség, könyörület és szeretet. (170) Aki tehát nem hiszi, hogy szent volt és méltán került az istenek közé, az nem lehet más, mint pogány és szentségtelen. Cellájában üldögélve sohasem használt karosszéket, hanem megelégedett egy ócska háromlábú sámlival. A fagyoskodó szegényt, aki köpenye alá bújt, titokban betakarta. Amikor ünnep alkalmával az oltár előtt állva misézett, látták, hogy hirtelen lángnyelv öleli körül a fejét. Kigyógyította Evantiust betegségéből, egy fiút a halálos kígyómarásból. Egyszer az úton haladva szokatlan ruházatával véletlenül megijesztette az öszvéreket, amelyek egy szekeret húztak, miért a kocsisok alaposan elverték. E galádság miatt az öszvérek nem voltak hajlandók helyükből kimozdulni, a kocsisokban feltámadt a bűnbánat, Márton lába elé borultak, így bocsánatot kaptak, és mehettek tovább. Püspöksége előtt két, püspöksége alatt egy halottat támasztott fel, mert Chartres faluban egy anyának visszaadta halott, de a halálból visszahívott fiát. Amikor Valentinianus bezáratta előtte az ajtót, az angyalok azonnal kinyitották. Maximus nagyra tartotta őt, felesége pedig istenként tisztelte, az ő szolgálatkészségüket szívesen fogadta, mert így könnyebben tudott segíteni a nyomorultakon. (175) Abourges-iak és a tours-iak határában van Clion falu, benne egy híres egyház, amelynek sekrestyéjében Márton néha útközben elidőzött, és a szalmán megpihent. Távozása után a papok és az apácák áhítattal szétosztották a szalmát, melyet mikor egy démon által gyötört ördöngösnek a nyakszirtjére szórtak, az a szónál gyorsabban meggyógyult. Két tűz között nem égett meg. Séta közben megsajnált egy üldözött nyulat, és egyetlen kiáltással visszahőköltette a kutyákat. Egy tisztelendő szüzet híre nyomán meg akart látogatni, aki visszautasította őt, mondván, hogy soha egyetlen férfival sem váltott szót, ezt nagy dicsérettel illette, és a szűz által küldött ajándékot örömmel elfogadta. Bevallotta, hogy ágyában gyakran látogatta meg Péter, Pál, Ágnes, Tekla és Mária. Amikor tanítványai a világ vége felől érdeklődtek, azt válaszolta, hogy előbb Nérónak és az Antikrisztusnak kell eljönnie, és az egyiknek nyugaton, a másiknak keleten uralkodnia; Néró nyugaton tíz királyt igáz le, hogy bálványt imádjanak, az Antikrisztus Jeruzsálemben fog uralkodni, a várost és a templomot újjáépíti, a keresztényeket üldözi, hogy Krisztus hitétől elpártoljanak, és higgyék azt, hogy ő Krisztus és az isten fia; Néró és az egész világ ennek hatakna alá esik, és ez addig fog uralkodni, míg Krisztus megérkezik és megsemmisíti. (180) A tours-iakat megmentette Avicianus gróf kegyetlenségétől. Egy születésétől fogva néma lánynak megadta a szólás képességét. A bűnös Bricchio presbiteri puszta türelemmel megjavította, könyörgéseivel jóravalóságra indította. Sens környékén egy falu szőlejét minden esztendőben pusztító jég verte el. Márton imája minden vihart sokáig messze űzött. Megszabadította Avicianust a démontól, amely a kényurat örökösen barbár vadságra ingerelte. Amboise faluban egy nagy halom tetején állt egy óriási költséggel készített szobor; többször utasította Marcellus lelkészt, hogy a bálványt rontsa el, hogy az ne csalja többé hamis hitre a népet, az azonban a dolog nehézségével szabadkozott, Márton imájára vihar támadt, és ledöntötte azt. Egy magas oszlop tetejéről egy másik bálványt az égből lezuhanó ugyanolyan oszlop vert le. Egy asszony, aki régóta vérfolyásban szenvedett, ruhája bojtját megérintve azonnal meggyógyult. Néhányan, akik hajótörésben így kiáltottak: Márton istene, könyörülj rajtunk! – a vihar nyomban elülvén megszabadultak. Lycontius családjáról levelével elhárította a pestist. (185) Mivel halálát jóval előbb megérezte, jelentette a tanítványainak, hogy teste mihamar eloszlik, de mielőtt meghalt volna, elment a candes-i egyházmegyébe a papok nézeteltérésének az elsimítása végett, tudva, hogy halála nem ok nélkül esik azon időre, amelyben egyházának békét szerez. Tehát Arcadius és Honorius császársága idején az isteni Márton, a tours-iak püspöke, teljes szentségű férfiú életének nyolcvanegyedik, püspökségének pedig huszonhatodik évében egyházmegyéjének falujában, Candes-ban eltávozott ez életből. Egész Gallia megsiratta, és az angyalok díszes kíséretével az istenek közé vitetett, amit sok szentséges atya megérzett, mint Szeverin kölni püspök is. Most visszatérünk a történelemhez.

Ányos püspök

Kevéssel azelőtt, hogy a hunok benyomultak a Galliákba, mint az évkönyvek feljegyzik, az elmondottakon kívül sok csodajel tűnt fel, mely az idők szörnyű szerencsétlenségét jelezte. (25) Elsősorban szüntelen földrengés; az ég különböző jeleket küldött. Északon éjszaka állandó, éterszerű tűz látszott, benne dárda alakú vonalak, a holdon gyakori homály és fogyatkozás, üstökösök. Mindez Galliát iszonyú pusztulással fenyegette, amit Nicasius gyakran megjövendölt, Ányos orléans-i püspök pedig prédikációiban a gallokat folytonosan a megtérésre és az igaz hitre buzdította, hogy az isten haragja eltávozzék. A reimsiek a hun ostrom alatt Nicasiust kérdezték, mit kell tenniük, adják-e meg magukat a hunoknak, vagy küzdjenek keményen a város megmentéséért. Nicasius azt felelte, hogy mert a gallokat az isteni igazságszolgáltatás sújtja büntetéssel, a várost semmi erőfeszítéssel sem tudják megvédeni; az isteni szellem a reimsieket barbár pusztítással fenyíti meg, azonban mégsem kell a népnek egészen kétségbe esnie, hanem önként kell vállalnia a halált, hogy a testi bűnhődésből a lelkekre örvendetes halhatatlanság következzék; ezért ő, a pásztor, juhaiért, de nemkülönben ellenségei, mint barátai üdvéért önként elsőül fog meghalni; imádkozzék tehát mindenki, és kérje az isten irgalmát a halál elszenvedéséhez. Húga, Eutropia, ugyanilyen lelkesen emelte az égre kezeit, és fennszóval biztatta a népet a gyönyörű és üdvös halálra. (30) A püspök tekintélye és a szűz példája mindenkit fellelkesített a vértanúságra, a felébredt szégyenérzet és jámborság megszilárdította a sokaság lelkét. A prédikáció után a népet bevezeti a mennyei szűznek ajánlott bazilikába, hogy könyörögjön az istenek segítségéért. A kapukat betörik, az ellenséges sereg benyomul, Nicasius húgával együtt a templom előtt áll, bátran nézi a támadó századot, és ahogy az a közelébe ér, kezét fölemelve csendet int, és e szavakkal lép elő:
Ha isten akaratának a legnagyobb hatalom is engedelmeskedik, szól, miért fordítjátok a győzelmet a méltóságunk elleni dühöngésre? Ha a nemes harcosok jelmondata kegyelmezni az alázatosoknak és leverni a fennhéjázókat, miért törtök ily bősz ábrázattal és előreszegzett fegyverrel az istene előtt alázkodó keresztény fajzatra, mely nemcsak meghunyászkodik és térdre borul előttetek, de parancsotoknak is kész engedelmeskedni, és most irgalmatokért rimánkodik? Gondoljatok arra, hogy ti is emberek vagytok, tudjátok meg, hogy az igaz isten nem felejt sem jót, sem gonoszt. Ne hívjátok ki magatok ellen gyilkossággal és állati kegyetlenkedéssel az isten haragját, hiszen miközben a mi vesztünkre áhítoztok, inkább a tulajdon üdvösségeteknek ástok vermet. Ha a juhaimat mindenáron le akarjátok mészárolni, először engem öljetek meg húgommal; ezt az áldozatot mutassátok be istennek a nép üdvére. (35) De ha a többieknek sem akartok kegyelmezni, tudjátok meg, hogy sokkal többet tesztek a keresztények igazi üdvösségéért, mint ártalmára.

....

Azt mondják, hogy Orléans város megmentője Ányos orléans-i püspök volt, ez akkoriban mindenki által szent életűnek ítélt férfiú. Szentsége révén már jóval korábban csodákat tett. Amikor ugyanis kijelölt püspökként a városba érkezőben volt, figyelmeztette és kérte Agrippinus lovasparancsnokot, hogy érkezésének ünnepnapján adjon az elítélteknek kegyelmet, és a foglyokat eressze ki a börtönből. (55) Ez vissza akarta utasítani, mire az égből egy kő esett a fejére; bevitték az ágyasházába, ahol a vérveszteség következtében már a halálhoz közeledett, mikor magához engedte a látogatására érkező férfit, aki kezét rátéve azonnal meggyógyította őt, ez pedig a szent csodától megrendülten a halálra ítélt szerencsétleneket kegyelemben részesítette. Ányost tehát a város kegyetlen ostroma arra késztette, hogy a polgárság megmentéséért mindent próbáljon meg, elsősorban az isteni segítséget, amelynél hathatósabb védelmet nem lehet kívánni, ezért ünnepélyes könyörgéseket rendezett, az egész papi testülettel körmenetet tartott a városban, a szent testet körbehordta a magas falak tetején, ájtatos énekeket énekelt, könyörgött a jóságos és mindenható Jézus Krisztusnak, a halandók szabadítójának a segítségéért. Amikor egy pap, akit az ellenség elfogott, gyalázkodó gúnyolódással rászólt, hogy amit most csinálsz, azt mi is megtettük, de hiába, mert az isten most elfeledkezett a híveiről, azonnal szörnyethalt. Amikor az ostromgépeket a városhoz vonszolták, és az ütközet kiújult, az egész nép az oltárokhoz futott, a püspök azt tanácsolta, hogy csak az istenben bízzanak, majd hozzá fohászkodva fellépett a falakra, és amikor megérezte, hogy segítő szellem szegődött mellé, kiköpött a barbárokra. A szájából kifröccsenő nyálból hirtelen akkora zivatar kerekedett, hogy négy napon át egyetlen ellenséges katona sem volt képes a helyéből elmozdulva csatába indulni; úgy látszott, hogy a tábort elsöpri az árvíz, az iszonyú vihar és az orkán több sátrat szétszaggatott. Sok szkítát elsodort a szökőár, néhányat villám sújtott. A vihar lecsendesedése után Ányos kiment a városból, hogy Attila lelkét megszelídítse, és népének kikönyörögje a szabadulást, és amikor a tisztelendő atya püspöki süvegben és öltözékben elébe állt, így beszélt:
(60) Miért üldözöd, Attila, oly vad kegyetlenséggel a keresztény népet, miért nem tudsz betelni az emberi vérrel? Ha valamilyen isteni akaratból isten ostora lettél, fordítsd dühödet a bűnösök és a pogányok megbüntetésére. A megtérőknek és az igaz bűnbánatot tanúsítóknak, az alázattal könyörgőknek az isteni példa szerint meg kell bocsátani, mert, Attila, az isten nem taszítja el a megtört és megalázkodó szívet. Szedd össze végre-valahára magadat, és hallgasd figyelmesen az igazságot, melyet e pap prédikál, mert az igazság sohasem jut el a fejedelmek küszöbéig. Emlékezz arra, hogy embernek születtél, és nem szabad félrelöknöd az emberiességet, mert a gonoszok nem remélhetnek jó véget. Igaz, hun vagy és szittya, de azok között is sokan vannak, akikbe maga a természet oltott vallásosságot, és akik joggal neveztetnek basilicusnak, vagyis királyinak. (65) Tudd meg, hogy a hatalmat, amelyet elnyertél, a mindenható istentől kaptad, akitől, higgy nekem, minden hatalom származik. Isten azt parancsolta, hogy a hitetlenek ostora és ostorozója légy, nem a hívőké és ártatlanoké. Ébredj rá, hogy a hatalmat az istenség adta neked, és ha visszaélsz vele, ugyanolyan könnyen el is veszi. A királyságnak az igazságosság és az istenfélelem veti meg az alapját, ahol pedig a királyok lelkéből ez a két szentség kiűzetik, ott nincs az a szilárd hatalom, mely azonnal össze ne omlana. Könyörületedet kérni jövünk hozzád, hatalmas király, békéért és irgalomért esdeklünk. Ha az ítéletet isteni akarat és emberi vétek bízta a fegyverekre, nem kérünk túl sokat. Nem panaszkodunk amiatt, hogy olyanok támadnak minket, akiket nem hogy nem bántottunk, de még csak nem is ismertünk. Nem sérelmezzük a jogtalan támadást, ha ezt az istenek eltűrik, csak azt kérjük erősen, hogy fogadd szívesen azokat, akik megadást és engedelmességet ajánlanak. (70) Nem kérünk mást, csak hogy ezt a népet, amely nem méltatlan uraságodra, méltóztasd megajándékozni saját városával és vagyonával, hiszen nem a másét, hanem a magáét kéri; nem károdra, hanem szolgálatodra törekszik, gyermekeinek biztonságot, asszonyainak szemérmességet, vagyonának sértetlenséget kér, békéért és irgalomért könyörög, hazájának pusztulásán siránkozik, és ha kérését meghallgatod, megígéri, hogy örökösen szolgálatodban él, és készséggel engedelmeskedik mindig. Adj tehát békét és bocsánatot az orléansiaknak, tartsd meg őket biztonságban és sértetlenül, hagyd abba a jogtalan ostromot, tiltsd meg a mohó rablást, és tüstént parancsold meg, hogy a sereg vonuljon el innen. Ez az, amiért a jóságos és mindenható Jézus Krisztusnak, megváltónknak, a szenvedésére újra meg újra könyörgünk neked. Tudd meg, hogy ez a nép isten oltalma alatt áll, és gondold meg, ha nem így cselekszel, nem kerülöd el a fenyítő isteni ítéletet.
A kegyetlenségbe mélyen belesüllyedt Attila elzárja a fülét a jámbor könyörgés elől, Krisztus említésére feldühödik, ráparancsol, hogy hordja el magát, és halállal fenyegeti, ha nem iszkol gyorsan. Ányos dolgavégezetlen megy vissza a városba, a reményvesztett népet még mindig biztatja, és az égi segedelemmel bátorítja. (75) Isten segítségével titokban kioson a városból, és az ellenséges táboron keresztül észrevétlenül elmegy Aëtiushoz, aki onnan nem messze vert tábort Theodorik fiával, Thorismunddal, figyelmezteti a szorító szükségre, és könyörög, hogy a római meg a gót sereggel gyorsan vigyen segítséget. Aëtius megértvén a helyzetet, röpül seregével, az óvatlan és mit sem sejtő hunokat megrohanja a táborukban; zavar támad, egy rész fegyverért kap, többen futásban keresnek menedéket, mások megerősített állásokat foglalnak, minden felbolydul és összezavarodik. Ezenközben a sáncnál küzdők közül sokan elesnek, mások megsebesülnek; akik a táborból kiszaladnak, hogy a közeli erdőkbe húzódjanak, szinte mind odavesznek. Sokan belevetik magukat a Loire folyóba, amely a Cevennes-hegységből Clermont közelében ered, elválasztja egymástól a lyoni, a kelta és az aquitán Galliát, majd nagy messze belefolyik az óceánba. A bátorságukat visszanyerő városvédők kitörnek a városból, növelik a mészárlást, minek láttán Attila összevonja a csapatait, az ostromot abbahagyja, és a közeli hegységbe vonul vissza, arra gondolva, hogy nem a városlakókkal, hanem az ellenséggel kell rendezett hadsorokban megütköznie. (80) Ányos ebben a csatában sok hunt megmentett, mert nem tűrte, hogy a jelenlétében megöljék, és jámbor könyörgéssel kiváltotta őket a rómaiak meg a gótok kezéből. Az orléansiak a püspök erénye által megszabadulva hálát adnak az istennek, minden oltárnál misét mutatnak be, istenhez himnuszokat énekelnek, hitük megerősödik, erkölcseik megjavulván ápolják a jámborságot, és sokkal mélyebb hittel imádják Jézus Krisztust, a város megszabadítóját, kiáltozzák, hogy ő az egy igaz isten. Ez évben oly bőven termett a gabona, hogy úgy látszott, mintha az ég nemcsak az ellenség veszedelmétől, hanem az éhínségtől is csodával mentette volna meg a várost. Ányos néhány esztendő múlva elhunyt, és mert népe előtt sok érdemet szerzett, az istenek közé emelték, és szent évfordulót rendeltek a tiszteletére.

A Catalaunumi csata a népek csatája




Nem tudjuk elég biztosan, melyiknek higgyünk. Úgy véljük, hogy Attila Orléans ostromát odahagyva, miközben Aëtius és Theodorik ellen a narbonne-i Galliába vonult, akkor foglalta el Lyont, ezt az ősi várost, Gallia középső részének fővárosát, mely ott települt egy dombra, ahol a Saône folyó a Rhône-ba ömlik. A római birodalom virágkorában ez is tündökölt gazdagságával és lakosságával, híres vásárhely volt, ami tetemes hasznot hozott a polgároknak, arany- és ezüstpénzt vertek itt, vezetőit a rómaiak nevezték ki. A város előtt, ott, ahol a folyók egyesülnek, emelkedett egy nevezetes, Caesar Augustusnak szentelt templom, amely a gallok közös költségén épült, ebben volt egy különös tiszteletnek örvendő oltár, amelyre hatvan nép neve volt felírva, mindegyiknek egy-egy szobrával, mellette egy óriási oltár állt. Lyon a segusiavok központja volt. A költők és más írók emlékhelyénél versenyeket tartottak, és aki itt alulmaradt, annak spongyával letörölték az írását, vagy bele kellett hajítania a folyóba. Attila tehát e híres és megfelelő őrséggel el nem látott várost olyan dühvel szorította meg, hogy az pár nap alatt megadásra kényszerült. Aztán a Rhône mentén sebes rohammal szétdúlta és felbolygatta az allobrogokat, a vienne-ieket, a valence-iakat, a salluviusokat, az avignoniakat, az arles-iakat és a Rhône többi lakóját, soknak pénzért hagyott békét. (90) Miközben az úgynevezett narbonne-i Gallián keresztülvonul, a magas hegyek közül egy toprongyos, torzonborz szakállú, bámulatosán mocskos remetét vezetnek elébe, akiről az a hír járja, hogy kiváló látnok és az isteni szándék tudója. A király jóindulattal ereszti a színe elé, és nagy nyájasan kéri, hogy tárja fel előtte a sorsát, mire az egy darabig gondolataiba merülve álldogál, majd:
Azt kívánod, hatalmas király, szól, hogy egy durva és tudatlan erdőlakó tolmácsolja neked az isten akaratát, és tárja fel a jövő titkait, amelyeket csak az ismerhet, aki előtt a mennyei kegyelem fölfedi azokat. Miféle bölcsességet tulajdonítasz te nekem, aki féreg vagyok a földön, és leginkább csak hallgatni szoktam? De hogy megértsd kimondhatatlan hatalmát az én istenemnek, akit te nem ismersz, és akit tulajdon vesztedre oly nagyon üldözöl, és megtudd, hogy az ő kegyelméből képes vagyok a jövetből valamit megjósolni, jóllehet az illendőnél szabadosabban látszom beszélni, mégis így halld az isteni végzést: Rettegett Attila, az isten, aki annyi sok nép birodalmát vezérli, haragjának kardját a te jobbodba adta, hogy te, mint isten ostora, és a te kegyetlenséged a halandók istentelenségét az ő igazsága szerint megbüntesse. (95) Az, aki a harag kardját neked adta, el is veszi, ha akarja, hogy megtudd, az uralkodás és minden háborús győzelem nem emberi, hanem isteni hatalom alá tartozik. Te azonban visszaélsz a kapott hivatallal, mert sem azt nem tudod, hogy kitől kaptad, sem azt, hogy hogyan élj vele. Sokszor kegyetlenebb vagy a kelleténél és a méltányosnál. Inkább az ártatlanokat bünteted, mint a vétkeseket, mégsem mész ezzel semmire sem, mivel azoknak üdvöt, magadra romlást hozol. Most minden dühöddel a rómaiakat meg a gótokat üldözöd, a legsúlyosabb csatára készülsz ellenük, de tudd meg erről: Ebben, higgy nekem, alulmaradsz a rómaiakkal szemben; hadsereged mégsem pusztul el, bár a hunok roppant veszteséget szenvednek, hogy végre föleszmélj, és teremtődet megismerd, az isten által kitűzött idő előtt nem hull ki kezedből a keresztényüldözés kardja, és hatalmad nem vész el e csatában. Ébredj hát fel, féld a mindenható istent, ápold az igazságosságot és a jámborságot, mert ha nem így teszel, tudd meg, hogy szörnyet halsz.
Attila ámulattól nyűgözve elvezetteti a pusztai embert, és megparancsolja, hogy tisztességgel őrizzék, de, miután a remetét meghallgatta, úgy határoz, hogy a saját jövendőmondóit is megkérdezi, hogy megállapítsa, vajon a kétféle jóslat egybevág-e. Ezeket tüstént magához rendeli, és utasítja őket, hogy lássanak hozzá az áldozáshoz és a szertartáshoz. (100) Midőn a barmok belsejét tanulmányozzák, a beleket fürkészik, a szétszedett csontok közt a zsigereket vizsgálják, mindebből a hunok számára szerencsétlen csatát jósolnak, a belek nem hirdetnek más jót, mint hogy a következő ütközetben az ellenség főparancsnoka meghal, és eleste a rómaiak győzelmét meghiúsítja. Attila erre fellélegzett, mert azt gondolta, hogy ez a számára roppant félelmetes Aëtius halálát jelenti, amit övéi életénél becsesebbnek tartott. Úgy vélekedett, hogy elég tömeg marad még számára a légiók feltöltéséhez, és nem tudott nagyobb diadalt elképzelni, mint ha az okos és szerencsés ellenféltől megszabadul. Csak Aëtius halálát kívánta, mit ha elérhet, többé semmitől sem kell tartania, úgy gondolta, hogy minden más kedve szerint alakul. Ezért, ha eddig önbizalom hiányában többször gondolt is arra, hogy meghátrál, most nekibátorodva úgy dönt, hogy merészen üldözőbe veszi az ellenséget, aki a narbonne-i Gallia távoli vidékére húzódott vissza. (105) Tehát menetoszlopban átkel a Rhône után az Hérault folyón, aztán az Orbon, az Aude-on, Roussillonon, lerohanja a narbonne-i Gallia szélén élő tectosag népet, ott, ahol az Elne folyónál a széles catalaunumi mezők terülnek el. Innen nem messze állt az ellenség tábora, árokkal, sánccal jól megerősítve, hogy a barbárok ne foglalhassák el könnyen, Toulouse város közelében, ahol – mint mondtuk – Theodorik, a gótok királya uralkodott. A két hatalmas, egyenlő esélyekkel rendelkező vezér szívesen találkozott a catalaunumi mezőn, hogy a közjóért vagy a hatalomért megverekedjen. Ezt a mezőt mauriacusnak is nevezik, hosszában százötven mérföldre terjed, szélessége száz. A föld e része számtalan nép tanyája volt. Amikor Attila észrevette, hogy Aëtius és Theodorik felmérhetetlen hadsereggel és erős segítséggel érkezett, igencsak megbánta, hogy seregének egyharmad részét elküldte a Mirmanonnak nevezett szultán, a mórok királya ellen, aki Hispániában elfoglalta Luzitániát, mert ha ez ebben a rendkívül kockázatos csatában mellette lett volna, sokkal merészebben csaphatott volna össze a hatalmas ellenféllel. (110) A szultán pedig Attila csapatainak láttára átkelt a Gádesi-szoroson, és visszahúzódott Marokkóba; Attila tudta, hogy Aëtiusszal és Theodorikkal tíz király fogott össze, ugyanis a hunok ellen a rómaiakkal és a gótokkal szövetségre lépett és Aëtiusnak komoly támogatást hozott a Nyugat szinte minden népe, úgymint a burgundok, az alánok, a frankok, a szászok, a ripairolok, az ibriók, a szarmaták, a britek, a liticianok. Ezért levél útján fegyverszünetet kér, azt színlelve, hogy e sok nép sértetlenségére ügyel, és ezalatt kényelmesebben tárgyalhatnak a békéről. Aëtius lovasparancsnok, aki csalafintaságát alaposan kitapasztalta, és tudta, hogy ezt csak azért teszi, mert várja az utánpótlást, határozottan elutasítja. Felszólítja az ütközetre, amelyben – fenyegetőzik – szétzúzza Attila erőit, a széles síkon egyforma eséllyel csatázhatnak, és Mars mindkettejük számára végleg eldönti, hogy a rómaiak parancsolnak-e a szkítáknak, mint eddig mindig, vagy a szkíták a rómaiaknak. Attila tudomásul veszi elhatározását, és mert vissza sem vonulhat, az összecsapást sem tudja elodázni, minden reményét Aëtius bekövetkező halálába veti, ahogy az imént a jósok megmondták, embereinek vesztét pedig nem nagyon bánja, hiszen azt a hatalmas néptömegből könnyen pótolhatja, figyelmét a küszöbön álló ütközetre fordítja. (115) A két sereg feláll Toulouse alatt a catalaunumi mezőn akkora sokasággal, amekkorát Európa még nem látott, és – ahogy Ablabius elbeszéli – úgy szedi magát rendbe, hogy Attila mindenekelőtt az összes asszonyt és gyereket a közeli dombok alá, a sánc és árok gyanánt használt szekerek közé helyezi, ő maga a hunokkal a hadrend közepére áll, Ardarik gepida királyt a jobb, Valamirt, Thiudimert és Vidimirt az osztrogótokkal a bal szárny élére teszi, az egész sereget gyorsan csatarendbe hozza, nehogy az ellenséges roham készületlenül érje. Mivel a jövendőmondók jóslata miatt félti magát, úgy határoz, hogy a nap kilencedik órájában kezdi az ütközetet, hogy ha a helyzet kedvezőtlenül alakulna, az éj leple alatt félbeszakíthassa a csatát. Aëtius patrícius és Theodorik viszont sokkal lassabban vezette fel csapatait, mert félt Sangiban alán király árulásától, akiről tudta, hogy Attila ajándékai megvesztegették, és az ütközet kezdete után a megegyezés szerint át fog állni a hunok oldalára, a szorongatott rómaiakat és gótokat hátbatámadja, ezért úgy gondolta, hogy előbb ezt a veszélyt kell megelőznie. A dolgot titokban tartották, nem kívántak Sangiban ellen nyíltan fellépni, nehogy az alánokat alkalmatlan pillanatban és helyzetben riasszák el maguktól, és azok az ellenség erőit gyarapítsák. Sangiban Toulouse melletti táborainak kapuit kívülről elzárták, akadályokkal eltorlaszolták, nehogy árulás révén a hunok kezére jusson, őrállásokat helyeztek oda, hogy az ellenség be ne mehessen. (120) Sangibant a sereg közepén a segédcsapatok között helyezték el, nehogy kárt tegyen. Theodorik és fia, Thorismund, a bal szárnyat választotta, hogy ne kelljen a rokon osztrogótokkal verekedniük, a jobb oldalt Aëtius tartotta a rómaiakkal, a burgundokkal és Merovech frank királlyal. A szemben álló seregek között egy domb emelkedett, mindkettőtől egyforma távolságra, mindkettő számára igencsak csábító; mert amelyik elfoglalja, azt nem egykönnyen lehet onnan kimozdítani, és közelebb kerül a győzelemhez. Attila, aki seregét hamarabb készítette fel, a légiók közepén így szónokolt:
Bekövetkezett végre, bajtársaim, amire mindig vágytunk, hogy a római sereget olyan kényszerhelyzetbe hoztuk, amelyben kénytelen vagy szégyenszemre megadni magát, vagy – ha valamivel próbálkozik – kezetektől elpusztulni. Míg előletek menekültek, és a gallokat hiába próbálták fegyveretektől megmenteni, a narbonne-i Gallia legszéléig vonultak vissza, ahonnan nemigen tudnak kievickélni: egyfelől a Gall-tenger és a hegyek, másfelől csapataitok és a folyók veszik körül őket, és akadályozzák haladásukat. (125) Róma ügye végső szorultságra jutott, úgyhogy ha ma virtusotok szétveri, nem kell tovább harcolnotok, ők pedig többé nem kelhetnek életre. Mert minden erejüket összeszedték erre a csatára, mely ha megsemmisül, semmi sem akadályoz minket a világuralom megszerzésében. Reményünk nem ingatag, mert az összes istenség a dolgok forgandóságát parancsolja; az emberi dolgokban semmi sem biztos és állandó, minden átmeneti és változékony, kivéve, amit erő és fegyver szilárdít. A római nép már eleget uraskodott, eleget csúfolta a világ összes nemzetét, elég sokáig ült az emberiség nyakán, és ha Szkítia, a nemzetek termékeny bölcsője vissza nem veti, e szegény világ még mindig a hatalmaskodó zsarnokság alatt senyvedne. Keleten a mi nemes sarjadékunk, a parthus fékezte meg először dühét és merészségét, északon a dákok, a géták, a szarmaták és nemrégiben a mi gótjaink, nyugatról a cimberek és a gallok, délről hajdan a karthágóiak meg a mi vandál rokonaink, most a hunok és nagy erőket felvonultató őseink. A rómaiak már kezdték átengedni nekünk szinte minden Duna menti tartományukat. Mi pedig a Pannóniákhoz kapcsoltuk a Mysiákat, Trákiát, Macedóniát, Achaiát, Illyricumot, mindezt beszáguldottak és fegyverrel elfoglaltuk. (130) Területünkhöz csatoltuk a germánokat, a noricusokat, a vindelicusokat, a raetusokat, a svábokat. Csapataink a Galliákat úgy letarolták, hogy falu- és városszerte otthagytuk a gyújtogatás és rombolás nyomait. A Hispániákra áhítozó szultánt elzavartuk Marokkóba. Mi van még hátra, vitéz férfiak, mint hogy a rómaiaknak ezt az utolsó seregét is megsemmisítsük, és az osztrogót rokonaitól hitetlenül elpártolt vizigótokon érdemük szerint bosszút álljunk? Ezek a nyomorultak összeesküdtek a rómaiakkal, akiknek a birodalmát már szinte megsemmisítették, elpártoltak a saját vérüktől, hogy uraikkal lepaktáljanak, és ugyanúgy szolgáljanak nekik, mint annak előtte. Ó, veszett ostobaság, ó, álnok szolgalelkűség! Előre megmondom, hogy ha Mars pártfogásával legyőzzük ezeket, ama perctől fogva a vizigótok birodalmát velük együtt az osztrogótok örökös szolgaságába taszítjuk; parancsolom és kívánom, hogy akik uralkodni nem tudtak, szolgáljanak. Eljött tehát a nap, amelyen fáradozásotok és hadakozásotok véget ér, és többé nem kell fiaitokkal, asszonyaitokkal együtt kalandoznotok. Megpihenünk a dúsgazdag és kényelmes Itáliában, és az egész birodalmat a Capitolium várából nézzük. (135) Végre megkönyörült rajtunk Mars atyánk, akinek a kezében van minden királyság sorsa, tudjuk, mint ti is mind, hogy csodaképpen átadta a kardját, hogy veletek együtt parancsoljunk a föld minden népének. Ez a végtelen jóságú atya, a szkíta nemzet hatalmas istene a rómaiakat és a gótokat az utolsó vacsorára hozta össze, részint, hogy egy csatában mindnyájukat legyőzzük, részint, hogy az ellenség e hatalmas seregletével a szkíták bátorságát próbára tegye, és virtusuk fényesebben ragyogjon fel. Ha szokott merészségetekkel és hűségetekkel követtek engem, higgyétek el, hogy a győzelmetek már meg is van. Hiszen azokkal lesz harcotok, akiket gyakran legyőztetek. Kikergettétek a rómaiakat Dáciából, Germániából, a Pannóniákból, a Mysiákból, Noricumból, Illyricumból, a vizigótokat elűztétek tulajdon hazájukból. Ma nem ismeretlen ellenféllel, hanem tolvaj szolgákkal van dolgotok, győzhetetlen férfiak, akiknek leverése után már fegyvertelenül is elfoglalhatjátok a római és a világbirodalmat. Ne rémísszen a bakák száma, mert a légiókat szolgákkal, lovászokkal, markotányosokkal, parasztokkal, az emberi nem söpredékével töltötték fel. Ti hadakozáshoz szokott veteránok vagytok, jól ismeritek a hadművészetet. Ehhez járul szakadatlan győzelmetek, amely az ellenfelet úgy elcsüggesztette, hogy a szkítának még az ábrázatára sem mer ránézni, nemhogy közelharcba bocsátkoznék vele. (140) A legyőzőiteknek az a szerencsétlen sorsuk, hogy szolgalelkűségük következében képtelenek az ellenállásra. Ezzel szemben a győzteseknek mind jobban megnövekszik a bátorságuk. Ezért, amikor déltájban felhangzik a csatajel, szittya elszántsággal verekedjetek, győzhetetlen bajtársaim, alázzátok meg a római gőgöt, törjétek le fegyveretekkel a szolgaság igáját a népek nyakáról. Szabadítsátok fel az elnyomott világot! Keressétek a dicsőséget és a halhatatlanságot, megemlékezve a szkíták virtusáról. Csata közben gyakran gondoljatok arra, hogy asszonyaitok, gyermekeitek a ti kezetekben vannak. Gondoljatok arra, hogy ha a balszerencse elveszi a bátorságotokat, gyermekeitekkel és asszonyaitokkal egyetemben mind egy szálig elpusztultok, hiszen nincs hova menekülnötök; harcoljatok hát bátor lélekkel, és mert ez az utolsó ütközet a hunoknak az egész világ fölötti uralmat ígéri, szokott vitézségetekkel és teljes erőbedobással verekedjetek és győzzetek.

(folyt. köv.)

57 megjegyzés:

  1. Bukovinai,

    ez nekem egy kicsit meredek, nem tudom eldönteni, hogy a magyarság ősei ellen, vagy mellett szól ez az írás..

    VálaszTörlés
  2. Illene megadni legalább a forrás ahonnan be lett másolva ez az iromány. Nem ártott volna egy kis szövegszerkeztés sem, például szétválasztani az eredeti paragráfusokat meg ilyesmi. Egyébként mire jó bemásolni egy könyvet?

    VálaszTörlés
  3. Velorex, Ez egy könyv. Többszáz oldal. ha az egészet elolvasod, akkor tudsz átfogó képet adni róla. Még nagyon az elején járunk nem kéne véleményt formálni róla ennyire kevés fejezet után.... Jönnek még felemelő és tanulságos történetek.(mind a magyarság történelméből)(Komolyan mondom, hogy némelyik részt többször is át kellett olvasnom, mert annyira jóeső érzés töltötte el a szívemet. egy melegség egy büszkeség, hogy " Igen! Ez Az! Micsoda nagyszerű emberek voltak az eleink...)

    Atilláról és a szkítákról meg azért fontos ilyen sokat beszélni, hogy megértsük az utódaikat (a mi elődeinket) Hogy el tudjuk őket helyezni az időben és a térben. Milyen motivációjuk lehetett mit miért csináltak úgy ahogy. hogy taslán jobban megértsük a vélekedésüket a dolgokról.

    Szent Mártonról és Ányosról pedig még lesz szó. Ahhoz, hogy megértsük a későbbi eseményeket bele kell ássuk egy picit magunkat a régmúltba.
    Őket csak azért hoztam fel, mert PÉLDAKÉPEK voltak. Például nehéz helyzetben Szent Mártonhoz imádkozott szent István (de erről még később) Ezeket az összefüggéseket értenünk kell, hogy megértsük azt, hogy pl miért imádkoztak a népek Szent Lászlóhoz és hogy ez akkora erőt adott nekik amitől többszörös túlerővel szemben is sikerült sokszor megvédenünk az országot.

    Ne feledjük, hogy ezt a könyvet Mátyás királynak írták. (Róla is ki fog egyébként derülni, hogy az "igaz hitet"(amit Ő annak gondolt) terjesztette és megpróbált méltó utódja lenni nagyszerű elődeinek (az Apostolkirályoknak)

    Le lehet tagadni, hogy a szent koronán Jézus és apostolai vannak azt is lehet mondani, hogy a királyaink nem apostoli hivatást hajtottak végre attól még a tények tények maradnak. A magyarság "megtérése" után a leghűségesebb védelmezője volt Jézus tanításainak. Erre kismillió bizonyíték van.

    Aki kézzel lábbal hadakozik az egyistenhit és a kereszténység ellen az lehet, hogy nincs tisztában ősei felfogásával. Lehet, hogy ősei hitvallását akarja megtagadni és lecserélni egy "tudományos" szemléletre. (Vagy más ezoterikus "okosságra") Megtehetjük, hogy őseinket figyelmen kívül hagyjuk, de vajon helyes-e ? És helyes lesz-e ha majd a leszármazottaink a mi vélekedéseinket (és rengeteg tapasztalatainkat) tolják félra azzal, hogy már elavult és nem korszerű, ósdi.

    gondolkodjunk el ezeken a dolgokon el egy kicsit.

    Névtelen : A linket kifelejtettem, de pótolni fogom. A könyvből kedvcsinálónak "csipegetek". A történeteket amiket felvillantok inkább étvágygerjesztőnek szánom. hogy aki kedvet kap hozzá nézzen utána 1-2 dolognak őseinkkel kapcsolatban. "Magyarnak lenni büszke gyönyörűség" (De méltónak is kéne lennünk őseinkre, hogy ne hozzunk rájuk szégyent...)

    bukovinai.

    ui: valóban vannak negatív hangok ebben a műben, de ha letagadnánk eleink hibáit hazugok lennénk. Inkább tanuljunk a hibáikból...

    VálaszTörlés
  4. Attila is keresztény volt? Meg a szkiták is? Vagy ők tán "tévedésbne" éltek mert nem nyalták a pápák seggét? És vajon a pápák akik propagandaszolgálatában álltak és most is állnak a "szentek" körüli mesék, ők mennyire voltak jobbak, mint a "pogány" őseink, hiszen tudjuk hogy a legtöbb pápa perverz szex és hatalommániás barom volt. Nem kéne talán naívan mindent összekeverni és összevakarni a magyarsággal.

    VálaszTörlés
  5. A polkorrekt történelem szerint azért csatlakozott István király a keresztény táborhoz, mert "felvilágosodott" és hírtelen "hívő" lett. Ez persze nem zárható ki, de valóban nem volt választása, mert ha "pogány" maradt volna, a magyarság a kereszténység célpontja lett volna és valószínűleg keresztes hadjárat indult volna ellenünk. Állítólag ugyanez történt korábban a kazárokkal is, akik mind egyszerre a kereszténység és az iszlám hittérítő hadjáratai célponttá váltak volna, ha nem vették volna át azt a vallást, amit akkoriban már mind a keresztény, mind a muzulmán vallás elismert, vagyis a judaizmust. Elsősorban tehát ezek politikai döntések voltak olyan fejedelmek részéről, mint István és a kazár uralkodó. Sajnos, mint ahogy sokan tudják, a keresztény vagy a muzulmán vallás átvétele (nem is beszélve a talmudizmusról aminek a központjában a kabala, vagyis a fekete mágia áll) egyáltalán nem volt azonos Krisztus üzenetének az átvételével, sőt azután jóval igazságtalanabbak lettek a "hittérített" társadalmak, mint azelőtt.

    mm

    VálaszTörlés
  6. Válság? Miféle válság? Az űberkeresztény fideszes kölykek (Orbánt a Vatikán nemrég ki is tüntette és sokak szerint a jezsuita szabadkőműves Opus Dei tagjává avatta) tudják mitől döglik a légy (és az adófizetők pénze): http://www.hir24.hu/belfold/2011/12/13/egymilliot-buliztak-el-az-ifju-fideszesek/

    mm

    VálaszTörlés
  7. Istvánt és tetteit sokféleképpen meg lehet ítélni, egy biztos, hogy fogalmunk sincs "mi lett volna, ha". Jó magyarázatnak tűnik így utólag a "nem volt más választása", de én inkább a felé hajlok, hogy Istvánt külföldről érkezett tanácsadói átverték, de csúnyán, ezáltal belekergették a magyarságot a keresztútjára (ezt talán lehet "vállalásként" is felfogni, ahogy Szántai Lajos emlékeztet rá).

    Mindenesetre amit látunk ma az az, hogy "rossz lóra tett", és a rossz kifejezést itt kéretik szó szerint érteni.
    A katolikus egyház már akkoriban is és ma is az illuminátusok egyik fő támaszpontja. Nem véletlenül pusztították minden erejükkel a róvásírást, még az emlékét is igyekeztek kitörölni és helyébe ültetni a vélhetően földönkívüli eredetű "latin" HOLT(!)nyelvet.

    VálaszTörlés
  8. Amikor az ősi magyar társadalmi rendszert a nyugati típusú keresztény-katolikus kultúrával járó feudalista rendszer váltotta föl, az egyházi hatalmasságok túlbuzgóságai folytán szinte minden ősi magyar emlékünket megsemmisítettek. Az egyházai hatalmak vallásuk jogán a rovásírásos kőtáblákat széttörték, a rovásírásos botokat elégették, a rituális szokásokat betiltották, hogy még csak nyoma se maradjon az ősi magyar "pogány" hitünknek, az új keresztény-katolikus vallási világban. A nyugati keresztény kultúrához való alkalmazkodásunk sajnos a latin nyelv használatán alapult, és emiatt őskultúránk kíméletlen elpusztítása és kiirtása révén keletkezet űr betöltésére csak nagyon lassan került sor, sőt valójában ezután igazán teljesen már ez az űr betöltése sohasem sikerülhetett.
    Géza Taksony fejedelem fia volt, és puccs nélkül aligha válhatott volna belőle is fejedelem, mivel az ősi rend szerint nem ő örökölte volna a hatalmat, hanem Taksonynak rangsorban utána következő legidősebb férfirokona.

    Később ugyanígy nem Istvánnak, hanem Koppánynak kellett volna követnie őt a fejedelmek sorában. Hogy megerősítse magát posztján, szövetségeseket keresett, ám a magyarok közt nem találván eleget, idegenek felé fordult, és ez kapóra jött az egyháznak.

    Róma, hűbéresén I. Ottón keresztül segítséget ígért Gézának, ha a fejedelem elpusztítja a régi magyar, hun rendet és a régi vallást, amely a pápai kereszténység és így Róma vesztét okozhatta volna. Az érdekek itt találkoztak.


    Géza fiát, Vajkot német papok nevelték, és feleséget is a bajor uralkodóházból választott neki. Később vette fel az István nevet (István férfinév a görög Sztefanosz névből származik, közvetlenül az Istefán alakból. Jelentése: virágkoszorú, korona „koszorút viselő”, „megkoronázott”). Géza megszilárdította a fejedelmi poszt már-már csupán névleges hatalmát, és a feudalizmus béklyóit rakta a népre.

    Az idegen papok partnert láttak benne a római kereszténység és a német hatás terjesztésében, ezért segítették céljai elérésében, miközben fiát teljesen a befolyásuk alá vonták. Ma úgy mondanánk, hogy a gyermek Istvánt sikeres agymosásnak vetették alá.

    Ő pedig elszakította a magyarságot keleti gyökereitől, az eredendő ősvallást és az ősi tudást semmisítette meg és a teljes eredettörténetet, amely pedig még a keresztény térítők egy részét is megragadta és felismerésre késztette.

    Olyannyira, hogy némely templomban magyar írást használtak, magyarul miséztek, és ősi magyar szövegeket gyűjtöttek össze.

    Róma azonban ettől félt leginkább, hiszen úgy tűnhetett, hogy nem a keresztények térítik a magyarokat, hanem az ősi tudás győzi meg a térítőket. Ez nem maradhatott ennyiben, ezért István király Kr. u. 1000-ben a következő rendeletet adta ki:

    „…a magyarok, székelyek, kunok, valamint az egyházi magyar keresztény papság által is használt régi magyar betűk és vésetek, a jobbról balra haladó pogány írás megszüntetődjék és helyette latin betűk használtassanak… Továbbá a templomokban található pogány betűkveli felírások és imakönyvek megsemmisíttessenek és latinra cseréltessenek. Valamint pedig azok, akik régi pogány iratokat beadnak, 1-től 10 dénárig jutalmat kapjanak. A beadott iratok és vésetek pedig tűzzel és vassal pusztíttassanak el, hogy ezek kiirtásával a pogány vallásra emlékezés, visszavágyódás megszüntetődjék.”

    Ezt a náci Németországban könyvégetésnek nevezzük, és ma mindenki elítéli. A 10 dénáros jutalmat meg a III/III.-as ügynöki tevékenység vérdíjának mondanánk és megvetnénk.

    Gy rl

    VálaszTörlés
  9. Ma is ez van, Gyrl. Nézzük például azt a "Roma Stratégiának" nevezett firkát amiben a Balogh Zoltán-féle "emberi jogvédők" evangéliuma található (Balogh "lelkész") és amiből például megtudhatjuk, hogy sok cigány azért lop, mert a kultúrája révén más viszonyban áll a tulajdon eszmével, mint a körülötte lévő többség (nem leszünk már sokáig többség). Vagy azért nem vállal szívesen közmunkát, mert a kultúrája révén alkotó jellegű munkát igényel (ki nem szeretne "alkotó jellegű" munkát lapátolás helyett?).

    VálaszTörlés
  10. Kedves Gy rl. Rosszul tudod a történelmet, de tévedésedet nem rovom fel neked, mert sokan vannak még rajtad kívül akik mindent elhisznek.

    Nagyon sok ember dől be ezeknek a mai újősmagyaroknak. Grandpierre Attilának meg a többinek.

    Higgy nekem : A Te őseid nálad sokkal okosabbak voltak. Ha tehát ők az igaz hitet védelmezték akkor te miért dőlsz be ilyen cselszövőknek akik téged mindenáron el akarnak őseidtől szakítani mégpedig olyan hazugsággal hogy ősi hitre akarnak téged visszatéríteni ? (és persze mivel neked fingod sincs arról az "ősi hitről" ők majd szépen beadnak neked olyan mesét róla amilyet akarnak)

    Válaszolj már nekem azért egy kérdésemre : Ha - ahogy mondod - szent Istvánt agymosták, akkor szerinted az összes utána következő királyunkat, szentünket, hősünket agymosták ? Minden királyt ? a nemeseket a hősöket ? az embereket ? az egész magyarságot ?
    Meg a magyar népmese amikben az önfeláldozás alapmotívum az is agymosó mese ? Mert a magyar mesékből a sok ezoterikus baromságot amit ez a sok újősmagyar hirdet te bajosan fogod kiolvasni.

    népek krisztusa magyarország egy agymosott gyülekezet lenne így gondolod ?

    Egy óriási néphülyítési propaganda áldozata vagy. A magyarság ÖSSZES kiemelkedő alakját a hátam mögé Állítom neked a Jézusi Igaz hit védelmére.... bárkit akit nagy magyarnak mondunk ide tudom állítani mögém. A kereszténység védelmében. És te kit tudsz magad mögé állítani ?

    Badiny Jóst ? Grandpierre Atillát ? vagy más szabadkőmüves hazudozót ? Vagy Kit ?

    Grandpierre Attilát még akkor ismertem amikor a VHK énekese volt. Már akkor a fiatalok lelkét rombolta a zenéjével.
    Hallgasd és élvezd....
    http://www.youtube.com/watch?v=qqaHNC-VxRE&feature=related
    ehhez az "ősmagyar" kultúrához akarsz te visszatérni ? (ez a vonaglás amit csinál egyébként a New Age című filmben is megjelenik. Csak ott egy jóga klubban megy el az esze az összes marhának aki ott van)

    Nem tudom mi ütött az emberekbe ? Mindenki tökkelütött lett ? Először Bácsfi Dianát kezdik követni, (persze azt se tudják, hogy ki ő valójában) most meg ezt a fickót.

    Nem hiszem el, hogy ennyire könnyen megvezetik az embereket ezek a figurák. Szép mesékkel mázas maszlagokkal.

    Persze ez sokkal kellemesebb mint beismerni, hogy bűneink vannak és munkálkodnunk kell magunkon. Sokkal könnyebb bevenni ezeket a meséket. Aranykorról meg a többi marhaságról.

    Azért kiváncsi volnék a referenciáidra. kikre alapozod elméleteidet. Én rájuk (csak példaként hozom ide őket) :

    Az összes magyar király Mátyásig, II. Lajos(aki húsz évesként hősi halált halt) Zrínyi Miklós, Rákóczi Ferenc, Kossuth Lajos,
    Petőfi Sándor, Prohászka Ottokár, Mindszenty József, és még olyan sokan , hogy egy több száz oldalas könyv lapjait lehetne megtölteni csak a nevek felsorolásával...

    http://mek.niif.hu/02000/02088/02088.htm

    Nem a tényleges őseink útmutatásait kéne kutatnod ezek helyett a marhaságok helyett ???

    Csak kérdem.

    bukovinai.

    VálaszTörlés
  11. http://www.youtube.com/watch?v=P5588MiRA10&feature=related

    És majd ez az ember fogja megmondani nekem, hogy ősmagyarjaim hogy s mint voltak ? Ne röhögtess már!

    bukovinai.

    VálaszTörlés
  12. Bukovinai .

    Látom szivesen lefikázol másokat .Aztán miből gondolod , hogy a te tudásod az aztán a tuti biztos?

    A Magyar királyok történetét nehéz megérteni vagy talán valósan nem is lehet a szakrális erő valós mibenlétének és az ahhoz kapcsolódó törvények ismerete nélkül.
    Enélkül az egész csak olyan mintha egy foci meccsen nem látnád a labdát.
    Ugyanis az egész ellenünk lévő éverzedes (vagy még több )támadás mind ez miatt volt.

    Garndpierre K.Endre pl. nagyon jól összeszedte a fizikailag összegyüjthető tényeket a királygyílkosságainkról,persze ahogy látom te ezt valószínű nem ismered el.De talán nem leszólni meg háborogni kellene hanem inkább csak tényekkel megcáfolni.Attól függetlenül,hogy így leírta az írásaiből kiderül,hogy még ő sem értette mindig tísztán a mozgatórugókat , és az okokat .Pedig a lényeg már Taksonynál az volt,hogy valami módon addig megöljék amíg tudását képes lenne Gézának átadni.
    A céljuk vagy a királyok szakrális erejének "elvétele"vagy akinél mégis megmarad azt az ő irányításuk alá vonni.
    Ebben a harcban mindig is Mi voltunk az egyik oldal és ellenünk a másik ,ha nem is igazán láthatóan de mégis összefonódva , egy irányítás által irányítottan egy másik sötét oldal.Leghoszabb ideig talán a katolikus egyház központi irányításával.

    Számodra tudom ajánlani, hogy gondolkodjál el egy picit azon,hogy vajon miért is élhet az ember a földön .Miért vagy itt ? Mi lehetett a célod,hogy megszülettél ? Valamint próbáld megtalálni magadban a nem csak fizikai részedet .
    Ha ezekre rájössz talán másképp fogod látni a világot .

    VálaszTörlés
  13. Szentek ide, szentek oda, a Vatikán által kitüntetett kormányfőnk legutóbbi nemzetmentő cselekvése, miközben egyre több ember kerül mély nyomorba körülöttünk: 800 millió forintot (!) kap valamelyik fideszhez közeli "tanácsadó" cég, hogy ötleteljen, miként lehetne sportosabb életmódra ösztönözni a fiatalokat. Ráadásul annyira vastag a bőr a pofán, hogy ezt az esti híradó beszélőbabája is bemondta szemrebbenés nélkül. Allelúja!

    mm

    VálaszTörlés
  14. Érdekes módon, az M1-esen a "Megoldások Magazin"-jában ma este az is elhangzott, hogy immár 45 ember fagyott halálra Magyarországon, miután ki lettek lakoltatva és hírtelen hajléktalanná váltak. Az sem titok már, hogy jó néhányan öngyilkosok lettek amikor a végrehajtó bekopogott kilakoltatás célból, azt azonban egyelőre nem lehet pontosan tudni, hogy hányan. Repedezik a narancsvilág...

    mm

    VálaszTörlés
  15. bukovinai;
    http://www.corpuscuit.us/cc/index.php?option=com_content&view=article&id=589:a-magyarokrol&catid=59:velemeny&Itemid=79

    http://www.magtudin.org/Ancient%20History.htm

    http://xoomer.virgilio.it/terembura/arvisura/arv19.html

    Ahogy Te is idemásoltál valamit,úgy én ia megtehetem.

    Látod, egy téma, három változat.

    Ennyi. Gy rl

    VálaszTörlés
  16. Ehhez pedig nem is kell komment: http://hunhir.info/?pid=hirek&id=47960

    Tudtuk már, hogy mi magyarok súlyosan felelősek vagyunk a "holokósztért", de most azt is megtudhatjuk, hogy néptáncaink és népmeséink mit sem érnek a "roma" kultúrával szemben: http://youtu.be/_btdg5Iq38U

    Milyen mázlisták vagyunk, hogy szemtanúi lehetünk a magyarság szellemi megsemmisítésének, nemigaz?

    mm

    VálaszTörlés
  17. Na meg ajánlom figyelmedbe a Tarihi üngürüsz-t,ha tudod mi az.

    Gyrl

    VálaszTörlés
  18. ... de ha figyelembe vesszük, hogy az "zigazi nagymagyarok" egy része a valósággal köszönő viszonyban sem lévő kérdéseken vitatkozik a kimerülésig (lásd ami itt is folyik jelenleg), egy másik jelentős része pedig csak az ötöslottóval és kakás tévéműsorokkal van elfoglalva szabadidejében, talán nem is csoda hogy ilyen könnyű prédává váltunk.

    mm

    VálaszTörlés
  19. Mm



    Ez jó kis hsz volt,gratulálok.
    De szerintem a félelem beszél belőled .
    Az igazságtól való félelem.
    Ettől a látszólag könnyű prédától féltek.

    A tendenciákat látva, amit írtál, azt már te is csak hinni szeretnéd, az igazság ezzel köszönő viszonyban sincs.
    V.

    VálaszTörlés
  20. mm!

    "Tudtuk már, hogy mi magyarok súlyosan felelősek vagyunk a "holokósztért",,..."

    Jó rendben van! Te felelős vagy!

    A magyarság és az együtt élő népek csak annyiban, hogy hagyták, eltűrték a zsidók betelepedését..!
    Arra is felhívnám szíves figyelmedet, hogy a "holokósztért" elsősorban a zsidóság maga felelős, lelketlen, a végsőkig kegyetlenül haszonszerző mentalitásáért, parazita életmódjáért!
    Továbbá, nem ártana tanulmányoznod az archívumokból előkerült dokumentumokat, jelentéseket, ami arra utal, hogy csak a legszélsőségesebb nácionisták fogadják el olyan formában a holokauszt előadást, miként azt ránk- és a világra erőltetik...
    Időnként igen alattomosan felejtkezel el a tárgyilagosságról, bár vélem, hogy ismereteid hiánytalanok!
    Gyzoltán/p

    VálaszTörlés
  21. Mózes!
    Elnézésed kérem!
    Sajnálatosan nem tudom utólag korrigálni a feltett írásom.
    Bár szóltam ellene, magam is a gyorsolvasás hibájába estem!
    Iróniát tartalmazó írásoddal egyetértek, s egyben mégegyszer elnézésedet kérem!
    Gyöngyösi Zoltán/piskota

    VálaszTörlés
  22. Bukovinai.

    Te gyerekkorodban vallásos "nevelésben" részesültél?
    Mert másképp egyszerűen érthetetlen, hogy (bár amúgy józanul gondolkodó MAGyarnak tűnsz), hogy védheted ezt az utolsó(nak létrejött), agresszív, hazudozó, a saját felsőbbrendűségét MINDEN ősi természeti vallással szemben TŰZZEL-VASSAL hírdető, intoleráns, a mindenkori hatalommal (a jelenlegivel is!!) kollaboráló vallást, a kereszténységet, aminek a szellemében Észak-, és Dél- amerika ősi HITét, (éppúgy mint a magyart!) és népeit szinte teljesen kiirtották. Ezek a TÉNYEK nem zavarnak a hitedben?
    Milyen vallás az, amelynek a SZENT könyvében a mindenható ŐSTEN első dolga a teremtés után, hogy HAZUDIK az állítólag szeretett teremtettjének? Konkrétan:
    "De a jó és gonosz tudásának fájáról, arról ne egyél; mert mely napon ejéndel arról bizony meghalsz."
    A SZKÍTA ERKÖLCS SZERINT, tudod mit mondott volna?
    Ha eszel arról a fáról, megátkozom a földet miattad, megsokasítom asszonyod viselősségének fájdalmait, és kiűzlek benneteket a Paradicsomból!
    Vagy nem ez volt az IGAZSÁG?


    Szulthan

    VálaszTörlés
  23. Bukovinai, szerintem teljesen félreérted Grandpierre Attila és apja tevékenységét.
    Én is csak ajánlani tudom Grandpierre K. Endre "Királygyilkosságok" c. művét, melyben részletesen bizonyításra kerül, hogy végeztek módszeresen minden olyan Árpád-házi királyunkkal, akik nem szolgálták a nyugati érdekeket. Összehasonlítást is kapunk a Habsburg-ház királyainak élettartamával, és hát megdöbbentő adatok és összefüggések mutatkoznak így meg.
    Itt pl. beleolvashatsz:
    http://www.magtudin.org/Kiralygyilkossagok.htm

    Buko, azért azt remélem Te is érzékeled az eddigi tanulmányaid alapján, hogy a keresztény magyar királyok és Római Katolikus Egyház között bizony jelentős ellentét feszül végig a történelmen. A magyar királyok sorsával párhuzamos tragédiájú Pálos-rend története is szépen bizonyítja ezt.
    És azt is érzékelned kell, hogy a Vatikán komoly összeszövetkezést mutatott már a korai időkben is a pénzuralmi háttérhatalommal - itt ajánlom figyelmedbe a kort, amikortól a bankár Medici családból választottak pápát.

    Buko, szerintem senki nem cáfolta itt az Árpád-házi magyar királyaink és szentjeink életművét, de meg kell érteni, hogy ezen nemes őseink mit miért tettek, és ennek milyen következményei voltak. Sokukat megvezették (a naív és elfogadó magyar jellem miatt), sokukat megkörnyékeztek, de a legtöbbjüket (a hajlíthatatlanság miatt) egyszerűen kinyírták.

    Ha jobban belegondolsz nincs és nem is lenne szabad komoly ellentét legyen az itt írogatók között a tekintetben, hogy a magyarságot tudatosan pusztítják legalább azóta, mióta a Turul-hát visszatért a Kárpát-medencébe átvéve az irányítást az itt élő ősmagyar parasztság felett. És sajnos ennek a tudatos írtásnak esett áldozatául az összes királyunk így vagy úgy, illetve az egész nemzet.
    De ettől függetlenül senki nem kérdőjelezi meg a királyaink keresztény hitét és ebből adódó erejét! Végigmentünk a "Szentistváni" úton és látjuk ma az eredményét...

    Azon érdemes talán még elgondolkodnunk, hogy ezen folyamatok egy tudatos vállalás eredménye részünkről, amely majd mostanában fog beérni, vagy egyszerűen minden században balek módon bedőltünk a manipulátoroknak, akik kihasználták a tiszta lelkünket.

    TT

    VálaszTörlés
  24. Gyrl, a magyar őstörténet… Hányan megírták már? Létezik-e ennél összetettebb történelmi kérdés? Van-e még egy nép, melynek eredete ennyire kérdéses? Nem valószínű.
    Nincs két kutató mely azonosan vélekedne a magyarok őseredetéről, és egy ideig még biztosan nem állíthatunk biztosat ebben a kérdésben. Ennek oka a következő:

    A magyar történelem a történelemhamisítók melegágya. Először is szembe kell nézzünk a nekünk gyártott, „személyre szabott” elméletekkel, melyek általában a lényegről terelik el a gondolatainkat, és hamis képet festenek rólunk. Ide sorolható nagy valószínűséggel pl. az állítólag Sztálin által megrendelt Arvisura, vagy a Habsburgok által megrendelt finnugor elmélet, vagy a Zecharia Sitchin orosz zsidó által „feltárt” sumér - annunaki elmélet bizonyos szempontból, de ide sorolhatóak a mindenféle földönkívüli, Szíriuszról, vagy a Nibiruról történt származás elméletek is, melyekkel tele az internetes szubkultúra. (ettől még ezekben is lehet valami valóságalap). A leginkább veszélyesek ebben a szándékos történelemhamisítás kategóriában azok az elméletek, melyek a magyarokat feljebb emelik a többi néptől, egyfajta kiválasztottság tudatot sulykolva az emberekbe. Nem nehéz kitalálni, hogy az ilyen „kiválasztott-elméletek” honnan erednek – csak most ezt a fegyvert ellenünk vetik be aljas céljaik elérése érdekében. Ne essünk abba a nekünk felállított csapdába, hogy mi vagyunk „Isten választott népe”. Ez így ebben a formában nem igaz, mert Isten minden teremtményét egyformán szereti – ebből kifolyólag a kiválasztottság tudat illogikus és indokolatlan. Más kérdés, hogy Isten minden népnek más feladatot szánt a legelején, és minden nemzetnek vannak különleges erényei, képességei. Az afrikai emberek szívósak, teherbírók. Az ázsiai emberek nagy része szorgalmas. A cigányok összetartóak, feltalálják magukat minden helyzetben – ezt el kell ismerjünk róluk. A magyaroknak is megvan a saját ősi tudásuk, erényük és küldetésük, ezt remélhetőleg nem kell bemutatni. Talán a legfontosabb és könnyen megfogalmazható küldetésünk, mely évezredek óta meghatározza egész vállalt keresztjárásunkat az az ősi szerves tudás továbbadása, és az igazság, az élet védelme – akár az alapjában békés természetünk, békére való törekvésünk ellenére is. Befogadó viselkedésünk, jó szomszédi viszonyunk, naivitásunk miatt sajnos sokszor kerültünk bajba – de történelmünk csúcsfejezetei az igazság kivívásáról és védelméről szólnak – nincs ez másképp napjainkban sem.
    Belátható tehát, hogy őstörténetünk kutatásakor az elsődleges feladatunk a minket elárasztó elméletek, hamis minták, hazugság rétegek közötti eligazodás, az igazság kibogozása.

    A másik probléma a sok önjelölt kutató által felállított meseszép ideológia, melyek a legtöbbször minden alapot nélkülözően állítanak hatalmas, de nem valós dicsőítést a magyar népről. Varga Csaba önjelölt nyelvész úr munkái a legjobb példa erre, még ha teljes jó szándékkal is végzi, amit tesz. Ezek az irányok legalább annyira veszélyesek, mint a szándékos elterelések. Ezzel szemben például Kiss Dénes a munkáiban rendkívül szórakoztató módon tárja elénk a magyar nyelv mélységeit, és játékosságát, nem állítva felsőbbrendűséget, de mégis rávilágítva nyelvünk ősiségére.

    TT

    VálaszTörlés
  25. Üdv Zoltán. Örülök hogy egyetértünk.

    mm

    VálaszTörlés
  26. Dejóóó Fijúúúúk olvasni Benneteket!!!!!:)))))))


    http://www.youtube.com/watch?v=PBVo4Q8U9KI&feature=related

    RékaLány

    VálaszTörlés
  27. Fehér Nóra csodálatos!!!
    Mindig reménnyel tölt el, amikor ilyen tiszta lelkű embert látok.

    Hogy honnan tudom milyen a lelke?
    A szem a lélek tükre:

    http://www.youtube.com/watch?v=BWw8wquWImU&feature=related

    TT

    VálaszTörlés
  28. Nagyon értelmesen írtál az előző kommentjeidben a magyarságról, TT. A magyar "kiválasztottság" kérdése azonban mégsem ilyen egyértelmű szerintem. Azok a magyarok, akik elég időt töltöttek bármelyik idegen országban, hogy "belülről" megismerjék azt (kell ehhez az ottani nyelv teljes elsajátítása és legalább 10-15 év együttélés ezután), általában szembesülnek azzal, hogy az átlag magyar "melós" ember is gyakran értelmesebb, mint az átlag nem-magyar "értelmiség", akkor is ha esetleg nem Magyarországon nőtt fel a magyar ember.

    mm

    VálaszTörlés
  29. Sajnos, lehet rendkívül értelmes a magyar, de nem képes úgy összetartani, mint más kevésbé értelmes népek. A mai napig csak fizikális támadások érték a magyarságot (mongolok, törökök, stb), amiket túléltük mert a támadók egy idő után távoztak és vélhetően sosem az volt a céljuk, hogy megsemmisítsék a magyarságot. Most viszont szellemileg vagyunk támadva és szerintem kimondottan azzal a céllal, hogy szellemileg megsemmisüljünk, de talán genetikailag is; ez a támadás jóval veszélyesebb, mert a szellemileg lerogyantott új generációk talán többé nem lesznek képesek önerőből szellemileg visszakapaszkodni.

    mm

    VálaszTörlés
  30. A királygyilkosságoknak mi köze van ahhoz, hogy visszatérjünk-e az ősi hithez vagy ne ? Az anyagot ismerem és szerintem is van benne valami...

    A magyarok egyistenhite adott volt régóta hisz már a nyelv tartalmazza ennek az elemeit :
    - Isten hozott !
    - Isten Áldjon !
    - Isten veled !
    - Adjon az Isten ! (szebb jövőt hehe)
    - Fogadj Isten !
    - Az Isten verje meg !
    - Isten éltessen !
    - Isten segíts !
    satöbbi....

    Amikor a királyok felvállalták az Apostoli szerepet akkor egy felkínált lehetőséget fogadtak el. a sors (vagyis az Isten) intézte így a dolgokat.(mármint szerintem)

    NEM a RÓMAI PÁPA miatt. Ha nem Jézus miatt tértek át erre a hitre.

    Csak sokan szeretik összekeverni a dolgokat. Pedig nem kéne. Biblia ide vagy oda a királyok és a szentek Jézus szellemében tevékenykedtek (legalábbis a legtöbb)
    Erről az útról meg már nem nagyon lehet visszatérni semmilyen régi elképzelésekhez...

    Szerintem.

    bukovinai.

    VálaszTörlés
  31. mm.

    Ha úgy látod, hogy a Magyarokat eddig csak fizikális támadások érték akkor a tudásodnak köze sincs a valósághoz.Már a kilencszázas évektől , amikor kiderült az ellenségeink számára, hogy fizikálisan nem tudták legyőzni a Magyarokat el kezdték az ellenünk folytatott szellemi támadásokat .

    Az összetartozás az miatt nincs meg még igazán a Magyarokban mert mivel egy jó szívű befogadó nép szinte mindenkit beengedett maguk közé , abból kiindulva, hogy ők is emberek és ezáltal valószínüleg olyan érzéseik vannak mint őnekik.
    Aztán ezek a bekerült "emberek"egyre jobban ígyekeztek a nyálas , megtévesztő dumájukkal irányítás alá vonni a Magyarokat . Most ez az ami már megszünőben van , mert a Magyarok felébredtek annyira, hogy egyre inkább átlátnak ezeken.Sajnos az előző években még sokan azt hitték valóságnak amit mások mondtak nekik, sokan elvetve nem értve azt aki a valós igazságot ígyekezett megismertetni velük.Ezek az emberek most már egyre inkább egymásra találnak .Azzal kapcsolatban meg, hogy te ezekkel az emberekkel nem találsz egységet , nem tudsz velük összetartani ajánlom neked, hogy talán gondold meg mit is jelent Magyarnak lenni , és utána talán rá jössz arra is, hogy miért nem tudsz összetartani velünk .

    VálaszTörlés
  32. Buko, ennek az egész hittérítésnek az volt a célja, hogy a pápaság még több hatalommal rendelkezzen az általa "támogatott" uralkodókon keresztül és ez be is jött. Igaz, nem sokat tudunk az ősmagyarok, hunok és szkiták életmódjáról, de azt azért tudjuk, hogy sokkal igazságosabb és emberiesebb társadalmak voltak, mint amilyenek felváltották őket "Krisztus nevében". Ma pedig egészen odáig jutottunk, hogy egy magát "kereszténynek" titulált magyar politikai elit a nemzet-ellenes erők legfőbb szövetségese.

    mm

    VálaszTörlés
  33. Igaz bukovinai !!!

    http://www.youtube.com/watch?v=sMj9ZZOosi4



    Így van TT. :))))

    Koltay is váltott, frissítette az együttest,(énekes cserék) igaz tekintetű magyarokkal !! :)))))
    http://www.youtube.com/watch?v=mMlrv3fUT3c&feature=player_embedded#!


    Rékalány

    VálaszTörlés
  34. Merkuriusz, hozzászólásod tartalmában csak személyeskedést és rosszindulatot látok, nyelvtani hiányosságából pedig gyanítható, hogy talán nem is vagy magyar.

    mm

    VálaszTörlés
  35. TT : Majdnemhogy egyetértek azzal amit írtál.

    Egy különbség van csupán, hogy én tényleg tanulmányoztam nem csak a zen buddhizmust és a hinduizmust de a keresztény hitet is. Min alapul és mik az indoklai ? Ennek is annyi ága-boga született, hogy ma már lehetetlen megmondani, hogy melyik is lenne az igazi. Katolikusok? Protestánsok? Evangélisták ? Kálvinisták ? Pünkösdisták? Satöbbi. annyi igaz hit van már mint a fene. Nem győzöl válogatni.

    Ettől függetlenül maga a hit-rendszer nagyon is logikus és alapos. aki ismeri az egész történetet részleteivel együtt annak elég meggyőző lehet. Az upanisádok meg a többi szent irat se lehet meggyőzőbb ennél. Nem jobb. Csak más.
    De Isten csak egy van. ÉS a királyok hittek Jézusban. Akár félrevezették őket akár nem. A cselekedeteikre büszke vagyok!

    Elsoroljam a tűlünk nyugatabbra lévő "népek" "uralkodóinak" "cselekedeteit" ? Inkább ne. Iszony és borzalom ! Alig akad szent életű, elleneben jellemetelen és számító annál több. Ez sem a véletlen műve...

    A szkítákról maga Bonfini mondta, hogy erkölcsösebb és tisztább azoknál mint akik könyvekből tanulják a törvényt. Mert a szkíta embernek a szívébe van írva a törvény.

    Remélem, hogy ez ki fog világlani a Bonfini részletekből. Nagyon sok megható történet van a királyokkal kapcsolatban.

    Én egy szóval se védem a katolikus egyházat mint intézményt. Viszont a Jézusban mint megváltóban való hitet kötelességem megvédeni - mert ebben hiszek ez a meggyőződésem. És ha valaki azt próbálja meg elgáncsolni akkor azt nem hagyhatom :)

    Szultán : Ne keverd össze a hitet az intézménnyel. Mert a kettő nem ugyanaz. Az egyház egy szervezet. emberek hozták létre és így tökéletlen mint bármi amit emberek csinálnak. De a hit ettől még hit marad. ha a szervezettel együtt a hitet is kidobod, akkor hibásan jársz el és kárt okozol...
    Akkor szokták a hitet kivenni, ha egy másik átformált hitet akarnak a helyébe betenni. Ezt nem lehet szó nélkül hagyni. Azért kell mindenéron a keresztény hitre rosszat szólni az egyházon és méltatlan képviselőin keresztül, hogy aztán az egész hitrenfdszert lehessen támadni. ez a tipikus árnyékboksz az érvelésben.
    Átlátszó. Ne dőlj be neki. Az egyház nem jó, de maga a hit (Istenben) az jó. Mint ahogy ezt el lehet mondani az iszlámról a hinduizmusról vagy akár a buddhizmusról is!

    bukovinai.

    VálaszTörlés
  36. http://www.euratlas.net/history/europe/1/fr_index.html

    http://www.worldstatesmen.org/Hungary.htm

    http://www.adherents.com/adh_influ.html

    Csak mint témák.

    Gyrl

    VálaszTörlés
  37. mm.

    Igen , ezt személyesen neked írtam .Rosszindulat egyáltalán nincs bennem már senki iránt , de talán azt te is megérted, ha valaki nem akar összetartani azzal aki éppen az ő elpusztítására törekszik.

    Figyeltem már vannak akik nagyon sokan felhozzák ezt az ő szerintük összefogásra való képtelenséget .Ez lehet egyrészt azért is mert az emberek nem akarnak csatlakozni hozzá. Másrészt meg a bescületes emberekből még egy bizonyosy foku büntudatot is ki lehet váltani vele, ami viszont eléggé gátolni tudja az emberek tevékenységét.

    A nyelvtani hibákat sajnálom, hát ennyit tudok , de még ilyen színten sem volt könnyű megtanulnom ezt az írást :)) .

    VálaszTörlés
  38. A hitre való képességünk Istentől való,..mindannyiunk agyában ott fészkel az a bizonyos "hitmodul"...ezáltal millió féle dologban lehet hinni és kardozni az ebből fakadó ellentétek miatt!!....nos, akkor mi is volt a célja?....megadta hozzá a szabad akaratot is, de ezzel együtt hányan is döglünk bele???...ez jó neki?


    Réka

    VálaszTörlés
  39. mm:

    Hát ez amit a hittérítésről mondasz csak egy feltételezés.(De persze nem lehet kizárni, hogy voltak ilyen elképzelések is)

    Elárulom neked, hogy volt idő, amikor a Német-Római császár és a pápa "összekülönbözött" és a császár megölte a pápát és felégette rómát. (Ez ha jól tudom többször is előfordult - hogy egymás ellen háborúzott a pápa ás a császár)

    Na. ennyit akkor a hittérítőkről....meg a pápai befolyásról...(Különben nálunk a komolyabb papi tisztségeket mind ősi szkíta nemesi családból származó személyek töltötték be...és szartak a pápa fejére...a királyhoz és a népükhöz voltak hűségesek - meg persze Istenhez - de semmiképp sem a pápához)

    (igazság szerint a pápának nem mindig volt befolyása még a nyugati uralkódók fölött sem nemhogy a magyarokon)
    Az egész német-római birodalom csak a római birodalom folytatása volt ami meg a Nagy Sándoré ami meg a..... aminek a legelején ott van Babylon. Vagyis nem , mert annak meg az elődje volt Atlantisz. Ami előtt meg az "IStenek" (angyalok) lejöttek az égből.

    Tehát a történet már ezer évek óta nem sokat változik, csak a díszlet meg a szereplők és a jelmez cserélődik....persze aki nem figyel, azt hiszi, hogy "fejlődés" van. Pedig nincs. :) inkább csak cserélődés. az eszmék cserélődnek csak. Az emberi természet meg maradt ugyanolyan mint régen volt.

    hogy a szkíták igazságosabbak lettek volna-e a megtérés előtt erről meg nem sok adatunk van. Már Atilla korában se nagyon lehet beszélni "igazságról" ugye. hiosz a saját testvérét megölette, mert viszály alakult ki közöttük.

    A testvér háború egyébként egyáltalán nem magyar sajátosság. Akármerre nézek európában mindenhol ez ment. Nemetek, franciák, olaszok, lengyelek, csehek és mindenki. A hatalomért mindenhol ment a tusakodás és ha kell, akkor akár a testvérek között is... emberi gyarlóság.

    bukovinai.

    VálaszTörlés
  40. Pap Gábor - Bakócz Tamás ,Mediciek,Fuggerek,proletariátus,Székely (Dózsa) György

    http://www.youtube.com/watch?v=nm0RbK1NX_o

    Érdemes megnézni!

    Pr

    VálaszTörlés
  41. Egy kis mai hittan óra :

    4:10-től halgassátok....

    http://www.youtube.com/watch?v=wz1HEVD9oGU&feature=related

    6:26-tól éri el a csúcspontját a film...
    (zseniális :)

    És itt van még valami az élősködőkről :

    2:56-tól válik érdekessé a történet

    http://www.youtube.com/watch?v=EHyIG62KXwM&feature=related

    Ámen

    bukovinai.

    VálaszTörlés
  42. Buko, elég sokat tudunk már a hunok törvényeiről, nem is beszélve a kereszténykorszak-előtti magyar törvényekről. Ezek egy olyan társadalmi működést biztosítottak, amiből gyakorlatilag ki voltak zárva a kaszt privilégiumok és visszaélések, nem is beszélve arról hogy a társadalom tagjai ellen elkövetett bűncselekményeknek elrettentő ára volt. Mind ez erősen megváltozott miután Krisztus nevében egy nyugati típusú feodális rendszer jött létre. Krisztus nevében most egy neo-feodális rendszer helyreállítása van folyamatban, amit elsősorban a magukat "kereszténynek" mondott európai és amerikai politikai pártok támogatnak.

    mm

    VálaszTörlés
  43. Merkuriusz, mondd csak nem restelled magad? A magyar nyelvre utalva, bevallod szinte cinikusan, hogy "még ilyen színten sem volt könnyű megtanulnom ezt az írást :))" (mi az, hogy "EZT az írást"?) és közben idejössz kioktatni magyarság ügyben? Javaslom, a továbbiakban inkább héberül írogass, igaz itt senki sem fogja érteni de legalább hitelesebb leszel.

    mm

    VálaszTörlés
  44. Buko.

    Kissé érintettnek tűnsz, gondolom ezért van Rád ekkora hatással ez a film.
    Szerintem (bár egyetértek vele) kissé szájbarágósan szentimentális, talán mert nekem, és a kedvesemnek egyértelmű a 15 év abszolút monogámia, és SZERETET közöttünk, mióta csak együtt vagyunk, és neveljük gyönyörű gyerekeinket, ugyanezen elvek alapján.
    Ja, és mindezt TERMÉSZETESEN, bármely egyház áldása nélkül tesszük.
    Az IGAZ hit ugyanis nem kívülről jön, remélem ez nem vitatéma közöttünk.

    Szulthan

    VálaszTörlés
  45. mm.

    Egyáltalán nem utaltam a nyelvre , Írást írtam , nem nyelvet .
    Az írásunkban pedig ez a rövid ,hosszú i ,í ü ,ű ,u,ú egyáltalán nem természeti eredetü ebben a formában az írásunkban .Csupán valakik által eröltetett nagyrészt logikátlan "szabályoknak" köszönhető az amugy is csak ránk eröltetett jelrendszerű írásban .

    VálaszTörlés
  46. Merkurius, ha most azt mondod, hogy Te a latin betűk helyett a róvás írást szívtad magadba az anyatejjel, akkor megemelem a kalapom! :))

    Szerencsére ezzel a latin erőlködéssel sem tudták kiírtani a magyar szellemet, de azért jó próbálkozás volt ezt elismerem. Csak nem jött be. ;)

    E helyett most próbálkoznak
    - szellemi visszafejlesztéssel
    - tudatmódosítással
    - élelmiszermérgezéssel
    - immunrendszermérgezéssel
    - anyanyelvtörléssel
    - történelemhamisítással
    - frekvenciamódosítással
    stb.

    Nem unják még?

    Nem fogták még fel, hogy Isten magjai elpusztíthatatlanok ?

    TT

    VálaszTörlés
  47. Szulthan : ebben a filmben hol van szó bármiféle egyházról ? :-o Istenről van szó. Arról az egyről amelyik van :)

    A Jézus-önfeláldozó történet egy szkítának megfelelő, mivel a meséink is szinte mind erről szólnak. (A kiskondás meséjét szoktam példának felhozni : http://www.youtube.com/watch?v=V5ZhfwdZa4Y
    A mesében végig az önfeláldozáson van a hangsúly, csak úgy jut előre a kiskondás(a ranglétra legalján szereplő "semmirekellő"), ha önfeláldozó módon önmaga helyett mások érdekeit nézi. (és végül el is nyeri ezért a jutalmát)
    3:57-nél :"beletörődött a sorsába" (vagyis elfogadta a keresztjét!) utána már egyenes út vezetett a királyi palotába...
    Majd a végén elnyeri a királyságot.(Mint Jézus a világ királyságát)

    Magyarul csak önfeláldozás útján lehet elnyerni a királyságot. Ezt üzeni a népmese és ezt üzeni Jézus is. Nagyon könnyű meglátni a párhuzamot.
    Ez nem vallás, hanem néphagyomány. Néplélek. Azért tudta könnyen elfogadni a Jézus hitet a magyar (szittya) mert ez a fajta viselkedési minta már előtte a lelkébe volt programozva a meséken keresztül (is). Természetéből adódóan hajlik rá, hogy önfeláldozó tettet hajtson végre.

    Viszont van még egy ami a szittyára jellemző : A nyakasság. A rendíthetetlenség. A félelmet nemismerés a bátorság. Aki Jézus apostola akar lenni annak pont erre a rendíthetetlenségre van szüksége az önfeláldozás mellett. És ez a szittyában megvan.

    Mintha az Isten is erre a feladatra teremtette volna a szittyákat. Hogy rendíthetetlen támaszai legyenek a Jézusi hitnek. Minden adottságuk megvan rá.

    Ha van Isteni terv, akkor nagyszerű az. Ez megmagyarázza, hogy mi végre vagyunk itt európa közepén körbevéve annyi idegennyelvű sokasággal.
    Miért pont minket szemelt ki az Úr erre a feladatra (mert mi vagyunk rá a legalkalmasabbak) nekünk kell cipelni ezt a keresztet. Védeni a hitet a hitetlenség támadásai elől.

    TT: Csak akkor vagyunk elpusztíthatatlanok, ha Isteni hivatásunk betöltésén fáradozunk. Ha elcsábulunk a szép ezoterikus meséknek meg a mágikus okkultista hülyeségeknek, akkor bizony sebezhetőkké válunk...(az nem a mi utunk)

    mm : Szerintem "azok" a törvények egész sokáig fennmaradtak. Például az ősiség törvényét csak 1848-ban próbálták meg felszámolni, de akkor se teljesen sikerült ez. A néphagyomány szokásai pedig egészen napjainkig fennmaradtak (hála a hagyományörzőknek) úgyhogy mégse sikerült Jézus eljövetelével teljesen átformálni a magyarság törvényeit. A nép bölcsen megőrizte azt amit meg kellett őriznie...

    Akiket meg "keresztény" cimkével jelölsz azoknak vajon mi köze van Jézus szellemiségéhez ? semmi.... hol keresztények azok ? hol a rendíthetetlen bátorság és az önfeláldozás ? sehol... akkor miféle "keresztények" ezek ? álkeresztények :)

    bukovinai.

    VálaszTörlés
  48. Szia TT .

    ""Merkurius, ha most azt mondod, hogy Te a latin betűk helyett a róvás írást szívtad magadba az anyatejjel, akkor megemelem a kalapom! :))""

    Azért ezt nem így gondoltam , csupán alig több mint négy éve, hogy egyáltalán ismerkedni kezdtem a rovásíráassal.

    Éppen most a télen lesz öt éve, hogy "bekaptam" az ugynevezett "piros kapszulát" addig én is éltem a mások által normálisnak mondott agymosott , lezárt tudatu életet .Bár addig is voltak olyan dolgok amiket nem igazán értettem, de nem fordítottam rájuk igazán nagy figyelmet .
    Azóta ez ellenkezőjére fordult.

    VálaszTörlés
  49. Buko.

    "A szkítákról maga Bonfini mondta, hogy erkölcsösebb és tisztább azoknál mint akik könyvekből tanulják a törvényt. Mert a szkíta embernek a szívébe van írva a törvény."


    "Azért tudta könnyen elfogadni a Jézus hitet a magyar (szittya) mert ez a fajta viselkedési minta már előtte a lelkébe volt programozva a meséken keresztül (is). Természetéből adódóan hajlik rá, hogy önfeláldozó tettet hajtson végre."

    Tökéletesen egyetértek.
    Mostmár csak azon kell elgondolkodnod, hogy akkor miért kellett Szent Istvánnak ezt az ősi lelkületet pogánnyá nyílvánítani, és minden eszközzel a megsemmisítésére törekedni.

    Szulthan

    VálaszTörlés
  50. Szulthan : Erre a kérdésre térjünk vissza miután eljutottunk a történelemvisszafejtésben Istvánhoz és néhány őt követő uralkodónkhoz.

    Meglátjuk, hogy minek a kiírtása történt meg és minek nem. A feltételezések helyett a tényeket vizsgáljuk majd meg inkább....

    (ez a tévhit az "István kiirtotta az őshitet" marhaság régebben egyáltalán nem volt beszédtéma. Ennek a kiötlése egy célirányos negatív propaganda hadjárat része. És aki terjeszti és részt vesz benne gyanúba keveredik előttem. Mivelhogy erről a korábbi ősöknek nem volt tudomása... ez csak "most derült ki". Nemis olyan rég. Vagy éppenséggel találták ki valamelyik vakoló műhelyben...

    bukovinai.

    VálaszTörlés
  51. Buko, Széchenyi Istvánról is mindenki azt tartotta, és tartja ma is, hogy ő volt a legnagyobb magyar. Nem tudom emlékszel-e a cikkemre amit írtam róla?

    "A Habsburg Birodalom külön, zárt kasztját képező kozmopolita arisztokráciájának ifjú sarja ugyanis nem volt magyar! Habsburg is, zárt kaszt is, és még kozmopolita is e legnagyobb magyar családja.
    Származása utánanézhető: anyja Tolnai Festetics Julianna grófnő, akinek az anyja (tehát István nagyanyja) Bossányi Júlia grófnő, akinek az apja Nagybossányi Bossányi Imre, kit Mária Terézia (!) emelt grófi rangra. Az ő családi címerük egy fekete szörnyetegen kívül tartalmaz egy Dávid-csillagot is...

    Fentieket alátámasztja a tevékenysége is. A köztudatba akkor robban be, amikor megírja a Hitelt, melyben a kormányt és a gazdákat is a hitel felvételére buzdítja. Az egész írás lényege az, hogy elhitette mindenkivel: egy kormány csak hitelből képes finanszírozni a kiadásait. A hitel pedig csak egyvalakiknek jó: a bankoknak. Akkor hát kiknek állt érdekében ez az egész?
    No de nézzük mit csinált még Széchenyi:
    - ősiség törvényének eltörlése, magyarán a föld többé nem csak örökléssel, hanem vásárlással is megszerezhető – ez megint csak nem a nemzetnek kedvező intézkedés, gondoljunk bele, hogy innentől bármilyen külföldi szerezhetett magyar földterületeket!
    - a Duna és a Tisza szabályozása: mellyel az árvízi gazdálkodást, ezáltal a mezőgazdaságot sikerült taccsra vágni. Két további súlyos következménye lett a folyók természetes rendjébe való belepiszkálásnak: pusztító árvizek megjelenése, és a lecsapolt területek elsivatagosodása. Gratulálunk István!
    - megvetette a Magyar Tudományos Akadémia alapjait. Bár a kezdeményezés látszólag hasznos, de gondoljuk át, hogy az MTA milyen magyarság identitás romboló küldetést hajtott végre az elmúlt 160 évben, kezdve a finnugor elmélettel, egészen a mai napig tartó nemzetellenes kommunista pártkáderek bebetonozásáig.
    - Lóverseny. Pénz, haszon, fogadások, szokások rabjai – „tipikus” magyar jellemhez méltó dolgok ezek ugyebár.
    - Nemzeti kaszinó – mennyire magyar ez is! Kiknek állt ez érdekében?? Aki párhuzamot érez a mai Sukorói botránnyal kapcsolatban, az nem jár messze az igazságtól…
    Valószínűleg már fentiek is elegendőek arra, hogy rádöbbenjünk, bármennyire is látszólag a gazdasági fellendülést hozta Széchenyi minden tevékenysége, azért gyanússá válik a tekintetben, hogy igazából kiknek is dolgozott. Kiknek is állt érdekében a magyar gazdaságot úgy megreformálni, aminek következtében beindultak a „nagyberuházások” és az ország (a kormány, a gazdák, a városok, a polgárok) eladósítása.

    Kiket szolgált valójában a zárt kasztú, Habsburg-házból származó, kozmopolita, gyűlöletből magyarul is megtanult „legnagyobb magyar”? "

    ----
    "Szent" Istvánt is ugyanígy végig lehetne elemezni, de ezt már megtették sokan mások.

    Bukovinai, nekem néhány év alatt az jött ki, hogy ezek az Istvánok akarva, akaratlanul, de rendesen átbsztak minket a palánkon.

    TT

    VálaszTörlés
  52. Nagy élvezettel szoktam olvasni a szellemi csatározásaitokat, de úgy látom, hogy teljes rátekintése senkinek nincsen az eg(y-)észre, mert hatalmasak a megismerendő területek és a mesterségesen létrehozott (aztán magától elburjánzó) információs káosz átlátása ember feletti emlékező tehetséget és logikai, asszociációs képességeket igényel.

    Mélységes tiszteletem például Drábik Jánost, aki 73 éves létére még most is laza csuklómozdulattal válaszol az előadásaihoz kapcsolódó kérdésekre, és olyan kiegészítő információk áradatát képes kapcsolni hozzá, ami alapján feltételezhető, hogy sokkal mélyebben és részletesebben átlátja az egészet, mint amennyit a hallgatók az előadásból elsőre megértenek.

    Bárki könnyen megfeledkezik róla, hogy az ember a döntéseinek a hátterében így vagy úgy szinte mindig érzelmi okok állnak; az ember ösztönös és emocionális lény, amit csak kiegészít a logikus gondolkodással. Hajlamosak vagyunk az érzelmi előítéletekre, ami egy információ feldolgozása és világképünkbe illesztése közben elhomályosítja a logikus gondolkodásunkat.

    Én tisztelem bukovinait a hitéért, mert az azon a szubsztancián alapul, ami az emberi társadalom önmagával és a természettel való harmonikusabb együttélést teszi az érzelmeinket vezérlő alapelvekké.

    A személyek, történetek, hitek, nemzetek ütköztetéséhez képest fontosabbnak érzem az eszméket és életérzéseket, amiket ezek képviselnek.

    Én abban hiszek, hogy két erő mozgatja a létezésünket, egy "egyesítő" és egy "eltávolító erő", és ennek a kettőnek a dinamikus tánca a világunk. Az egyesítő erőt a szeretet (és boldogság) érzéseként éljük meg, felismerve az egységet köztünk és a között a személy vagy dolog között, amivel kapcsolatba kerültünk egy élethelyzetben. A eltávolító erőt elutasításként, meg nem értésként, nem azonosulásként és az ebből fakadó érzésekként (feszültség, rossz érzés, ellenszenv, gyűlölet stb.) éljük meg.

    Azt gondolom, hogy minden érzés, gondolat, kimondott vagy leírt szó, cselekedet FORRÁSA ez a két erő, amelyek egyidejűleg vannak jelen a saját rejtett motivációinkban. Nem azt tartom lényegesnek, amit és ahogyan valaki beszél vagy cselekszik, hanem azt, hogy milyen (többnyire maga előtt is rejtett) erő motiválta.

    Az ugyanis, amilyen okozatot fog kiváltani egy másik tudatos lényben a tette, nem attól függ, hogy mit akart kifejezni, hanem attól, amit ő valójában, saját lényének belsejében érzett arról a dologról, ugyanis a létezésünk az egymástól elszakadt, különálló emlékekkel, tudatossággal rendelkező részek állandó akció-reakció kavargásából áll.

    A cselekedetek ok és okozati viszonyát (tetteink eredményét) nem az határozza meg, amit az évezredes tapasztalataink során kialakított eszmerendszerek alapján vélnénk, hanem a kapcsolatban részt vevő tudatos lények vágyainak és félelmeinek az ütközései.

    Mindazok, akik létükben, lényegükben több egyesítő erőt hordoznak a világba nagyobb egyensúlyt és egységet teremtenek, míg azok, akik (akár maguk előtt is rejtett) motivációikban az eltávolító erőt képviselik, azok rombolják a harmóniákat.

    A nehézségeket az okozza, hogy hogyan illeszkedik, hogyan helyezzünk el egy-egy mások által kifejezett életérzést, eszmét a magunk által képviselt "yin-yang" erőtérbe.

    A helyes reakcióink mások akcióira, hogy ha teljesen őszintén a saját hitünket képviseljük, függetlenül attól, hogy annak milyen "prekoncepcionális" eredményeit ismerjük.

    A legegyszerűbben szólva, a teljes, nyílt, feltételektől mentes ŐSZINTESÉG az egyetlen helyes reakció, amit valaki akciójára adhatunk. Ha már elkezdünk kombinálni, taktikázni, megtéveszteni, álarcokat ölteni, akkor kétségessé válik a másik oldal viszontreakciója, hiszen a választ adó lény is hasonlóan fog reagálni.

    Tapasztalatom szerint, ha elég tudatosak vagyunk saját motivációinkról, sokkal érthetőbbé válnak mások reakciói és a tettek következményei, és kevésbé bonyolódunk bele a hazugságok hálóiba, és könyebben felismerjük mások (akár maguk által is ismeretlen) valódi szándékait.

    aszpirin

    VálaszTörlés
  53. Elnézést a hosszabb okoskodó gondolatmenetekért, bár egy lényegi gondolat még kimaradt, hogy abban az esetben vagyok önmagamhoz ŐSZINTE, hogy amikor úgy érzem, hogy valakit pofán kell vágnom, akkor pofán is vágom.

    aszpirin

    VálaszTörlés
  54. Buko. TT.

    Én is egyetérek abban hogy fogalmunk sincs mi, és hogy történt 1000 éve, mi csak a következményeket látva, és megélve próbáljuk eddigi ismereteinket ujraértékelni BÁRMILYEN dogmától(és lehetőlegagymosástól) mentesen.
    Azért úgy látom van egy közös szempont:
    Azoknak az értékeknek mentén történtek-e a dolgok, amely értékek ugy tűnik a MAGyarok (és őseik) génjeibe van írva, vagy éppen ezen értékek ellen dolgozott-e az, akiről éppen beszélünk.
    Sajnos a következmények, (főleg a jelen) azt mutatják, hogy eddig sok pozitívumot nem találtunk.
    Viszont ez a romlás összefügghet a jelenlegi civilizáció általános degradálódásával, úgyhogy lehet fel sem róható senkinek a tettei, nem tudhatjuk milyen szándékkal tette amit tett.
    Ugyhogy talán feleslegesnek is tűnhet erről egyáltalán beszélni, de ha az ember a gyökereit keresi, melyek éltethetik, (ahogy egy növényt is) ide is el kell jutnia.
    Ugyhogy szerintem a gyökereit mindenkinek ÖNMAGÁBAN kell felismernie, és a közös gyökerekről származók egymást is fel fogják ismerni, ami a közös értékek mentén olyan természetes szellemi összefogáshoz vezethet, ami eddig elkézelhetetlen megoldást hozhat.
    Már csak azért is így gondolom mert itt már fizikai megoldás szerintem nincs.

    Szulthan

    VálaszTörlés
  55. Nem értek egyet azokkal, akik szerint teljesen értelmetlen a múltunk kutatása, mivel szerintem minél jobban megismerjük őseink céljait, annál mélyebb értelmet nyer a jelen életünk.

    Egy EU-ba bevándorló család második - gyökértelen - generációjával akármit megtehetnek. Mint ahogyan a kivándorolt magyarokkal is.

    Az Isten minket ide teremtett, itt van feladatunk, de éppen emiatt itt is van a reményünk. Túl szentimentális? Nem baj, én így gondolom.

    TT

    VálaszTörlés
  56. TT : Egy kicsit (nagyon) előreszaladtunk itt Széchenyi Istvánig :) egyelőre még a fejtegetéseimben Atillánál járok. Aki nemsokára odaér Róma falaihoz...

    Ez is egy érdekes kérdés : Miért nem pusztította el Atilla Rómát ? (sokan mások megtették ezt előtte és utána is)Hisz a Római birodalom ellen viselt háborút nem ? Megtehette volna de mégse tette. Örök rejély marad ez.

    A Szent István kérdést egyelőre pihentessük és térjünk rá vissza akkor, amikor a visszaemlékezésben oda érünk. (Még van előttünk pár történet amin át kell rágni magunkat, hogy Istvánig eljussunk)

    Egyelőre folytassuk a megemlékezést a hunokról és Atilláról. Aki, mikor meghalt legnagyobb riválisa és ellenfele Aetius mikor megtudta a hírt elsírta magát. Csak ő tudta, hogy aki meghalt ki volt (vele összemérhető kitűnő hadvezér és stratéga) Korának egyik legismertebb embere.

    Szóval Istvánokról később, előbb nézzük szépen végig, hogy mi is történt előtte...

    bukovinai.

    VálaszTörlés
  57. Szántai is Bukovinai véleményét igazolja.

    http://www.youtube.com/watch?v=NyXIhCksYrs&list=UUF8nYMxNipJWJH66PRJzSvw&index=6&feature=plcp

    VálaszTörlés