2011. július 17., vasárnap

Devizahitelek farizeusainak támadása?- avagy kiütöm a királyt, magamévá teszem a királynét mert a matt nem érdekel!

Devizahitelek, a varázsszó! Örömök és ürömök forrása, öröm a bankárnak, üröm az Adósnak, de mint mindig ahol két nagy ellenérdek találkozott a történelem folyamán bármikor, megjelennek a farizeusok és a szamaritánusok is, ember legyen a talpán aki kiismeri magát, hogy ki kicsoda és ez az oka annak, hogy tollat ragadtam, aminek következményeként, gondolom nem kevés kritika fog érni, de Isten Isten!- a matt nem érdekel.
E „sorstalanság” önként vállalt keresztjeként hordom vállamon a devizahitelek és hitelesek gordiuszi-bogának keresését és némi szerénytelenséggel azt is mondhatnám, hogy a legelsők között, ha nem legelsőként, polgári peres úton és azt megelőzően, minden más törvénytisztelő magatartást folytató eljárást és próbálkozást kimerítettem ez ügyben és ezáltal felelősségem teljes tudatában kijelenthetem, hogy rendelkezek annyi tapasztalattal, hogy véleményt nyilvánítsak ez ügyben és állást foglaljak a farizeusok leleplezésében.

A Tisztelt Adósok jóvoltából hozzám is eljutott, a „Bátor Program”-nak (még jó hogy nem pogrom, bár ki tudja, ami késik nem múlik) elnevezett szerveződés híre, amit úgy hirdetnek, hogy
„Segítség a banki hitelkárosultaknak!” felkiáltójellel a végén.
Nos kérem szépen, ha a pofátlanságnak nincsen határa és tudjuk hogy nincs, akkor ez az. Kiragadok még egy sort, a legelsőt:
„Aki nem hiszi járjon utána: a deviza alapú hitelekkel többszörösen becsapták a bankok az ügyfeleiket” Így volt, nem így volt, igaz sem volt mese volt. Aki nem hiszi járjon utána, esti mese póruljártaknak, na de mielőtt valaki beleélné magát, ez a mese nem olcsó mese, a beugró negyven rugó a kor szellemének megfelelően, azaz negyven ezer magyar forint és hol van még a vége. Akár éjjeli bátor programnak is lehetne nevezni, na nem azért mert nem verték át a bankok az ügyfeleiket, van ma még olyan ember aki ezzel nincs tisztában?!
Persze hogy átverték és ehhez asszisztáltak a mindenkori kormányok Gyurcsányostól, Bajnaistól, a forradalmár Orbánig bezárólag, a nagytiszteletű belügyminiszterrel az élen akinek kebel pajtása a főbankár.

Visszatérve a bátrakhoz, a lényeg amivel csak egyetérteni tudok, hogy minél több ember kezdeményezzen polgári peres úton eljárásokat a bankok ellen, ez dicséretes ha már tegnapelőtt megtették volna több száz ezren akkor sem lett volna túl korán, de a bátrak mindezt negyven ezerért szeretnék beugrásonként és utána további húsz ezer magyar forint minden tárgyalás előtti díjelőleg, persze mindez segítség címszó alatt, de további segítségre is számíthatnak az arra érdemesek, mármint részletfizetésre minden hónapban 2 azaz kettő KIVÁLASZTOTT adós négy havi részletfizetéshez juthat, de persze nem ingyen, ma már semmi sincs így, hanem aktivistájává kell válnia a Fehér Kéményseprők Országos Társadalmi Szervezetek Szövetségének. Abból, hogy minden hónapban áll ez a felkínált lehetőség, hosszú hónapokra tervezhetnek a bátrak. A további tarifák a következők,
-iratmásolás 25ft/db (az én devizaperem anyaga eddig kb. kétszáz oldalt tesz ki és jó néhányszor lemásoltam már, saját másolóval, kettő forint 60 fillér önköltségen, persze nem segítség címszó alatt)
-ügyintézés 2500 Ft/alkalom (sok alkalom lesz), utazás 40Ft/km stb. mindez segítségként feltüntetve.

Arról, hogy mit kockáztat az ügyfél ezt írják a bátrak,
-kereset elutasítása esetén, a pervesztes félnek kell a 6% illetéket megfizetnie, továbbá az ellenfél közel hasonló nagyságú ügyvédi költségét megtéríteni, azt már nem voltak bátrak odaírni, hiszen egyértelmű, hogy a bátraknak megfizettet összegek is a kockázat tárgyát képezik ha veszítenek, de azt odaírták, hogy amennyiben nyernek további követeléseik lehetnek az alperes felé.

A kéményseprők (hogy ma már ezek sem hoznak szerencsét...) és a jogsegély szolgáltatók, sok mindent írnak még a bátor program keretén belül, érdemes elolvasni okulás képpen,
http://batorprogram.hu/ még Makkos Albert közgazdász úr könyvét is kötelező olvasmányként ajánlják, mert aki ezt elolvassa annak kezében lesz a megoldás, lehet hogy már a golyó sem fogja ezután?-mert akkor én is beszerzek egy példányt. Nos kérem szépen eladó az egész világ, a pénz beszél a kutya ugat, a magyar meg béget. Remélhetőleg jó sok birka ki fogja kérni magának, hogy ne bégettessem.

Na de térjünk a lényegre, ugyebár senki sem remélheti, hogy ügyvédek és jogászok pusztán honfiúi szeretetből az ügy mögé állanak (bár vagyunk néhányan szerencsések) , mindenkinek jön a sárga veszedelem havonta, villany és egyéb számla képében, meg hát Krisztus keresztjét sem vitték ingyen. Nem is a tarifákkal van a baj, csupán azzal, hogy valakik haszonszerzés reményében olyan illúziókat keltenek a kétségbeesett emberekben, aminek következtében nem kellőképpen átgondolt költségekbe bocsátkoznak és teszik mindezt anélkül, hogy bizonyítékokkal szolgálnának a nagyérdemű felé, azáltal, hogy nyilvánosságra hoznák azokat a peres eljárásokat amelyeket eddig kezdeményeztek és lefolytattak, ugyanis 2008 óta (v)álság van. Úgy gondolom aki ilyen mértékű küzdelemre szánja el magát úgy, hogy feltehetőleg több szász vagy több ezer jó esetben több tízezer, negyvenezer-plussz bevételt szeretne magáévá tudni be kellene tudnia mutatni az e téren elért eredményeit, értékelhető bizonyítékokkal, hacsak nem most ébredtek fel Csipkerózsika álmukból és esetleg saját hitelszerződéseik tényállását is nyilvánosságra hozhatnák, így minden bizonnyal hitelesebb hitelesekként léphetnének fel.

Írom és mondom mindezt nem más megfontolásból mint abból, miszerint annak ellenére , hogy Magyarországon nem él a precedens jog, de mindenképp útmutató és hivatkozási alap lehetne egy ilyen ítélet. Mert ilyen ítélet nélkül is lehet és kell is hordóra állva kiabálni jó hangosan, de aki ilyen bizonyítékot fel mutatni nem képes, azt mindenki hajtsa el a sunyiba de tüstént ha negyven ezret kér az amúgy is bizonytalan kutya vacsorájáért és a többiről még nem is beszélve.
Az ügyben való tapasztalanságuk abból is látszik, amit a 6. pontban az ügyvéd munkája alatt írnak,
„Az ügyvéd a hitelszerződést, semmiségre hivatkozva megtámadja a bíróságon”
„Az ügyvéd illeték feljegyzési jog kérelmet terjeszt elő, így az eljárás 6% illetéket, jó esetben, nem kell megelőlegezni az ügyfélnek” na valahogy így lettek az emberek csőbehúzva a hitelekkel is, jó esetben nem kellet előre megfizetni semmit, csak utólag, de akkor mindent.

Summa summárum, azt hiszem nem lövök bakot ha azt mondom, kibújt a szeg (i)zsákból, de annyira, hogy még a lóláb is kilóg.

E díszes uraknak és hölgyeknek az Echo Tv is biztosít kellő megjelenési felületet, ahol Vámos úr elmondja a tutit, kb . egy hete is vetítették hogy ha mindenki arra vár, hogy valaki példával elől járjon akkor majd Ő, majd Ő be fogja, értik ugye?-be fogja majd perelni a Raiffeisen bankot. Hát eddig miért nem tette? Elég nagy baj, ha vannak még emberek akik példaképeiket a néphülyítő dobozban vélik felfedezni. Ezúton is üzenem Vámos úrnak, hogy mi megtettük mindezt már több mint két éve. Jó reggelt! De ha már így kitértem, nem állom meg, hogy egy szót ne írjak Szaniszló úrról is, aki ugyancsak az Echo tv megmondó embere és mit ne mondjak, néhányszor még engem is majd levett a lábamról és megdobogtatta a szívemet, könnyet csalt a szemere és ezt nem szarkasztikusan írom, de mindezt tette mindaddig amíg az eszem oldalba nem vágta a szívemet.

Mert ezek az adások a mély altatás kígyómérgei, a „bátrak programjától” is nagyobb farizeusok. Mielőtt a sok megvezetett a torkomnak ugrana, hadd idézzek egy sorocskát Szaniszló úrtól, „fölszámolták a rablóprivatizálással a gazdaságunkat””munkahelyek nélkül maradt a magyarság tetemes része” Ugye milyen igazakat beszél az úr, de még mennyire. Ezért írtam, hogy sokszor meghatódtam tőle. De az úr azt már nem feszegeti, hogy kinek a dombján mondja mind ezt, annak a Széles úrnak a dombján aki aktívan részt vett ebben a rablóprivatizálásban és abban hogy a magyarság munkahelyek nélkül maradt, Ikarusz és Videoton, hogy csak a két legnagyobbat említsem.

De a sorból nem hagyhatom ki a Jobbikot sem, akik legutóbbi nyílt levelem után személyes konzultációra kértek fel, ami természetesen elmaradt. Ők is előszeretettel hivatkoznak a már érvénytelen szerződésekre, első fokú ítéletekre amit a PSZÁF kezdeményezett, íme egy rövid levél részlet amit nekem címzett az érintett Országgyűlési képviselő...

„Nem szeretek indexre hivatkozni, de itt van a tegnapi kérdésünk egyik alapja:
Az említett cégek közül 3 devizahitelezéssel és gyorskölcsönökkel is foglalkozik, ezeket a konstrukciókat érintette a per. Annyi igaz, hogy még nem jogerős. De az ítélet jelzés értékű, és nem mondtunk hülyeséget.”

Hát dehogy nem, érdemes megnézni kik ellen indított eljárást a PSZÁF és miben, ugye nem látják Csányi urat sehol a felsoroltak között, na hát erről van szó, a beáldozható kicsi bátrakról, akiknek a pofátlansága még a nagyokén is túltett és ezt érinti mindössze, nem magát a devizahitelt mint megnevezést és eljárást. De a politikusok szájából jól hangzik úgy általánosságban, mert sokan nézik és kevesen értik.

Mindezek nem szolgálnak más célt mint a további időhúzást és az altatást, a nem létező remény életben tartását, hogy van és lesz megoldás, mert a hatalomnak nincs nagyobb félelme mint a reménytelen tömegek ébredése.
Kritikám befejezése képpen elmondhatom, hogy mindez a deviza témáról való (mellé) beszélés, ami valós részleteket is tartalmaz csak azt szolgálja, hogy semmi meg ne változzon. Mert meg kell nézni kik mondják, kikkel mondatják el és hol, azt amit a nép hallani akar és ezáltal vár, vár valamire ami jó lenne ha eljönne, de sajnos nem fog eljönni áldozathozatal nélkül .
E kritika, szösszenetnek indult, de jó hosszú lett pedig igen csak visszafogtam magam, úgyhogy ejtek néhány szót a valós dolgokról is még ha nem is annyira bátor mint a bátraké.

Elsősorban azt, hogy kell és érdemes perelni a devizaszerződéseket, de csak annak aki ennek költségeit fedezni is tudja és hajlandó is akár perveszteség esetén, mert a banknak sem egyszerű beinteni de a bírósági illeték bahajthatóságát még nehezebb megúszni, abban az esetben ha valaki a „bátrak” által javasolt illeték feljegyzési jogot vállalná, amit én nem javaslok, hacsak nem tett fel mindent egy lapra, hogy vesztés esetén hontalan és nincstelen lesz élete végéig és nem lesz mit rajta behajtsanak. Azt sem ajánlom sőt egyenesen lebeszélem, hogy a szerződés egészét megtámadják, csakis a szerződés részleges érvénytelenségét kell kérni, ami a deviza árfolyam különbözetére vonatkozik. Így a felvett hitel összege nem esik illeték számítás alá, felesleges kockázatot értelmetlen bevállalni, ugyanis azt senki sem vonhatja kétségbe hogy felvett tíz milliót, ha felvette. De ha a teljes szerződés érvénytelenségét kéri, akkor ennek az összegnek az illetékét is meg kell előbb vagy utóbb fizetnie, pervesztés esetén.

A tisztelt „bátrak” társasága az értékmentés menüpont alatt olyan tanácsokat adnak, becsületükre legyen mondva ingyen, hogy az Adósok lehetőleg saját maguk gondoskodjanak vagyontárgyaik értékesítéséről, mivel ezzel is néhány törlesztő részlet megoldható. Bruhaha, ki áll ezek mögött Soros vagy Csányi?
Emberek, ha valaki már a törlesztőjét csak a vagyontárgyai értékesítéséből tudja fizetni, ésszerűbb, ha az így befolyt összeget a „menekülési” útvonalra fordítja. Lehetőleg a gyermekek nevére, ha ez lehetséges, vidéki olcsó födelet megvenni, ahová biztonságban meghúzhatja magát a család. Falvakon ahol van óvoda iskola, még viszonylag olcsón, akár egy millió alatt is lehet kis házat venni, ami biztos pontja lehet egy családnak. Fontos úgy megvenni az ingatlant, hogy nagyszülő, keresztszülő stb. legyen a vásárló, aki nem érintett a hitelben, hogy a behajtó cég ne tudjon utána nyúlni.

Másik fontos dolog, azok esetében akik rendelkeznek biztos, fix jövedelemmel, ha az elárverezett ingatlan nem fedezi a virtuális költségeket és ez az adósok 99%-nál már nem fedezi, akkor a bank letiltatja a jövedelem 30-40%-át akár évekig vagy évtizedekig. Erről írtam bővebben többek között itt

Ebben az esetben két dolgot tehet az Adós, de meg kell előznie a bank letiltási bejegyzési jogát. Ezért ha már látszik az elkerülhetetlen, akkor gondoskodni kell arról, hogy közjegyző előtt elismeri azt a tényt, hogy szülőtől, gyerektől, anyóstól, apóstól felvett X összegeket amit nem tudott visszafizetni ezidáig és kéri a jövedelméből tiltsák le. Ebben az esetben a bank a sorban állási elvet követi és várnia kell, amíg ezen letiltások fedezik a „kölcsönkért” összegeket. Persze mindezt ésszel és tisztességesen, demokratikusan, csakis az igazságot állítva, mert a valótlan állítást a törvény bünteti.

A másik lehetőség abban az esetben, ha kiskorú gyermekek vannak, egy különélési nyilatkozatot csináltat az Adós és kéri ez alapján a gyermektartás letiltását a jövedelméből, ezáltal a gyermekek nagykorúvá válásáig a végrehajtó nem férhet hozzá a jövedelemhez, de ezt is csak a valóságot állítva stb.,stb.

Mindezt fontosnak tartottam leírni, mindaddig amíg valaki nem számol fel ezért is valamennyi magyar forintot.

A két évnyi peranyagomat több társaság rendelkezésére bocsájtottam okulásként és az a kevés használható érv amit a negyven ezres beugróért kínálnak elég ismerős számomra, de nem merném elhinni, hogy ebből lenne mert én ingyen és önzetlenül „bocsájtottam közszemlére”.
Amit magányos harcosként meg lehet tenni azt megtesszük, rendszeresen tájékoztatjuk a térség nagyhatalmának miniszterelnökét a fejleményekről, meg a nemzetközi médiát is angol és orosz nyelvű irományainkkal. Na nem azért mintha tőlük várnánk a megoldást, mindezt nekünk kell megoldani, de jó ha tudnak róla és tudnak.

Egyre kevésbé hiszek abban, hogy demokratikusan ezt meg lehessen oldani, pedig engem senki sem vádolhat azzal hogy minden tőlem telhetőt meg nem teszek ez ügyben. De mikor az eszközök kimerülnek és az altatódalok már nem hatnak, akkor jön az élet halál harca, az életért és a halálért.
Végszóként „bharáthaimnak”, akik annyiszor számon kérték és szememre vetették, hogy miért nem vagyok részese a nagy összefogásnak, ezúton üzenem, Hát Ezért! Farizeusok országa lettünk. Heil Hitel!

Kásler Árpád a BAÉSZ elnöke.
2011 július 16.

2011. július 15., péntek

Tripla T tanításai (5. rész) – a léttudatosságról

Sokak nagy örömére, és talán kevesek bánatára befejezem Tripla T tanításainak közzétételét. Ennek több oka is van, de az egyik legfontosabb, hogy nekem is csak ennyi áll rendelkezésemre. :)

Mindannyian érezzük, hogy nagyon kevés béke van ma már a világban. Hogy ennek mennyire az Isten az oka, azt én nem tudom eldönteni, de valami olyasmi lehet a dolog lényege, hogy egy új korszakváltáshoz közeledvén, a „teher alatt nő a pálma” elv mentén egyre több feladatot, próbát kapunk, ezáltal válik szét a búza az ocsútól. Teszteken kell átmenjünk, és itt ismételten felhívnám a figyelmet a magyar anyanyelv csodálatos, ember ésszel fel nem fogható ősiségére: TEST = TESZT.

Tripla T elemzéseit ott hagytuk abba a múltkor, hogy lehetséges, hogy rövidesen (néhány évtized vagy egy-két évszázad múlva?) egy nagy világkorszak zárul le a földön. Az azonban eléggé valószínűtlen, hogy Isten a közeljövőben szánná el magát arra, hogy az egész Megnyilvánult Mindenséget önmagába „visszalélegezze" – ahogyan ez a keleti vallásokban szépen megfogalmazva vagyon.


Így hát nekünk nem totális földi vagy egész univerzumunkat érintő világvégére kellene felkészülnünk, hanem arra, amiről már sok szó esett, a belső, lelki átépítkezésre, mely tudattágulással egybe- kapcsolódóan egy magasabb tudatállapotba való betérésre tesz alkalmassá bennünket. Aminek aztán természetesen külső, földifizikai síkot érintő következményei, eredményei is keletkezhetnek. Mindenesetre, ha már a tudattágulás fogalmánál tartunk, nem árt a végső célt is szemünk előtt lebegtetnünk.

TRIPLA T AZ EGYÉNI FEJLŐDÉS VÉGCÉLJÁRÓL

„...azon belül, hogy végső soron a Létnek nincs más értelme, mint maga a léte, az egyes létdimenziókban élők számára mégis egyfajta alapvető célorie
ntáltság jelenik meg. Ami nem más, mint az, hogy egyéni fejlődésükben elérkezhessenek az Isteni Teljességhez, annak is ahhoz a Mindeneket egyaránt elfogadó, szerető szintjéhez, mely azonos az Istennek az Abszolútumból-semmiből elővarázsolódó Megnyilvánultságával, ahonnan Minden ered. Nos, aki eme Teljesség-szint közelébe érkezik érzései, gondolkodása minőségével, kitágult tudatosságával, amivel átfogni tudja magán belül a Mindenséget, az a valaki válhat igazán boldoggá is, az élhet folytonos örömökben, harmóniában, emberi szóval kifejezve: üdvözültségben. És a Léteztető is attól boldog, hogy részeit kivétel nélkül eljuttatni tudja ehhez a boldogság-szinthez. Ami egyébként az a Létet átható erő, energia, Legfőbb Gondolat, ami élteti és táplálja a Mindeneket. Jelzem, ezt az eredendő és egyben végcélnak tekinthető boldogságot ismeri is az összes létező, éli is folyamatosan magtudatában, legmagasabb szintű énjében. Csakhogy eme magtudati tudatosságához, érzésdimenziójához képest az adott egyed a maga sajátos létdimenziójának lakójaként rendszerint belezárul kis énjébe, ember esetében a földi személyiség ketrecébe. Mely szinten úgy véli, az válik leginkább hasznára, ha belefeledkezik a saját létszférája nyújtotta örömökbe, pillanatnyi boldogságállapotokba, melyekre hangolja élete, s az a közös tudati rendszer, aminek ő is része. Ám mely örömök, pozitív élmények mind-mind tiszavirág életűek, nem lehetnek állandóak, nem rögzíthetők le, eleve mulandóságra vannak ítélve. Ezt azonban az emberlelkek általában csak hosszú-hosszú életek tapasztalatai alapján szűrik le tanulságképpen. Ahhoz, hogy rádöbbenjenek, mik azok a valódi értékek, örömök, melyek őket a totális és állandó boldogsághoz vezetik el, előbb keresztül kell menniük ama tanulási szakaszon, melynek során fokról fokra haladván megértik, hogy pillanatnyi örömhajszolásuk, földi vágy-orientáltságuk miért van hosszú távon kudarcra ítélve. Nyilvánvalóan azért, mert amíg valaki egy polarizált létsíkon annak teljességéből aktuálisan kiragadva arra törekszik, hogy valaminek csak az egyik oldalát vegye magához, azt ismerje meg, eleve kiváltja azt, hogy eme valaminek előbb-utóbb a másik oldalával is szembesülnie kelljen. A lét globális, teljes jellege ugyanis mindig kiegyenlített tapasztalatok megszerzésére serkenti a létezőket. Arra, hogy mindig mindent mindkét oldaláról, feléről, sőt, teljes komplexitásában ismerjenek meg, mivel csak így juthatnak el a Teljességhez. A földön tehát azért alakul úgy minden ember sorsa, hogy ismernie kell a szerinte jót és rosszat is, mert ez arra hangolja az egyéneket, hogy felismerjék: igazi boldogsághoz csak akkor érkezhetnek el, ha egyaránt képesek elfogadni mindazt, amit éppen jónak tartanak, mindazzal együtt, amit éppen rossznak értékelnek. A teljesebb tudatúak azért boldogok, azért élnek az állandósult üdvözültségben, mert eleve nem választják szét a Mindenség jelenségeit jóra és rosszra, ugyanis már ráébredtek arra, hogy az éppen jó mögött mindig megbúvik az éppen rossz lehetősége, s fordítva is ez a helyzet."

Végül Tripla T „receptjével" szeretném megismertetni az olvasókat, ő ugyanis kiutat is mutat jelenbeli emberi válságainkból, és nemcsak egy esedékes változás sorozatra, a Nagy Átalakulásra vonatkozóan. Elmagyarázza, hol van az a nem-földi „hely", ahová érdemes beérkeznünk, mely - meglátásom szerint - megegyezik azzal a bennünk élő „mennyországgal", melyről Jézus is beszélt.

A léttudatosság fokának elérésében jelöli meg legközelebbi célunkat, mely egyben tudattágulásunknak is
feltétele, küszöbe. S egyben előszobája lehet egy esetleges dimenzióváltásnak, vagy egy másik földi dimenzióba való átlépésnek.

TRIPLA T A LÉTTUDATOSSÁGRÓL

A léttudatosság fogalmát Tripla T a szenvedésmentes emberi lét elérésével összekapcsolva tárgyalja:
„.. .Annak, hogy valaki szenvedésmentessé válhasson, az a lényege és egyben a kulcsa, hogy bár ő továbbra is a földön él, ámde már nem a jellegzetes földi tudatban. Ezért mondtam azt, hogy a szenvedés-nélküliséghez át kell kerülni egy módosított tudatállapotba, egy magasabb látásba. Ahonnan nézve a szenvedés egyrészt már nem okoz félelmet, tehát nem
mindenáron elkerülendő, másrészt - tudom, furán hangzik ez: - a szenvedést már nem szenvedésként tartja nyilván a tudat."



„Ez a tudatállapot nem más, mint a Lét-tudatosság foka. Emlegettem már előttetek ezt a fogalmat. A léttudatosság szintje azért teljesebb és korlátlanabb, mint az a tudatbirodalom, melyben az emberek általában tartózkodnak, mert benne eltűnik a polarizáltság, a jellegzetesen emberi jó és rossz kategóriáinak folytonos szétválasztása, s ebből következően a félelem sincs jelen, mint a szenvedések egyik alapvető kiváltója, mozgatója. A léttudatosság fokán élő egyén mélységesen tudja és át is éli azt folyamatosan, hogy a Mindenségben végső soron minden jó, azaz semmi nem számít rossz tapasztalatnak. így hát szenvedni sem kell semmitől, mert szenvedni csak addig tud valaki, amíg valamit kinevez jónak, öröm¬telinek, boldogítónak, aztán mikor nem ezt a valamit éli át, akkor kerül át a szenvedés dimenziójába.

Azt kellene megértenetek, hogy ti mindannyian a léttudatosság szintjéből származtok, sőt magasabb énjeitekkel abban is tartózkodtok, mégpedig állandóan. Ez a léttudatosság-szint tehát egyáltalán nem ismeretlen számotokra. S ahogy már mondtam, bármikor újra feltámasztható, azaz összekapcsolható földi tudatosságotokkal. Csak egyszer kell újra felfedeznetek, újra elérnetek, s máris nyert ügyetek van. Vagy legalábbis megteremtődik annak a lehetősége, hogy ráleljetek az üdvözüléshez vezető útra. A léttudatosság fokán nem érhet, pontosabban: nem érinthet meg benneteket semmi földi gond és baj, mivel ezen a tudatszinten nem tudtok és nem is akartok átélni ilyen szétválasztott, egymásnak ellentmondó kategóriákat. Eme ellentétek csak az élet-tudatosság dimenziójában hatnak, s tartanak benneteket rabságban."

„.. .ezzel a legmagasabb szintű tudatállapototokkal a kapcsolatotok soha igazán meg sem szakad, mivel ha megszakadna végleg, az azt jelentené, hogy létetek kihunyna. Alvásidőtök alatt valamennyien, éjszakáról éjszakára, tehát napi rendszerességgel átkerültök, azaz inkább visszakerültök ebbe a tudatbirodalomba, mégpedig azért, mert ez a ti Valódi Éneteknek, Önvalótoknak örök és végső otthona. Nemkülönben megtörténik veletek eme egyesülés Önvalótokkal - s egyben a tökéletesen léttudatos én-magotokkal - akkor is, amikor elveszítitek eszméleteteket, amikor elájultok, vagy átmenetileg belezuhantok az amnéziába, továbbá akkor is, amikor mélymeditá-cióban elérkeztek erre a fokozatra... Ez azonban, hogy a léttudatosság legmagasabb fokával, azaz Önvalótokkal állandó és szoros kapcsolatban álltok, kiváltképp - ismétlem - alvásotok egy bizonyos, úgy nevezett mély szakaszában, azért nem tudatosul bennetek, mert a hétköznapi tudat számára ez már olyan tőle távol eső szellemi tartomány, amelyből - gyakorlás híján - nem tud visszahozni földi ébersége szintjére értelmezhető emlékeket, önmaga számára érthető információkat..."

A léttudatosság elérésének feltételei vannak, melyeket Tripla T részletesen ki is fejt, ám ezen a helyen nincs mód ezeknek közlésére, csak a legfontosabb útmutatás idézésére.

„A léttudatosság fokának eléréséhez a szeretetteljesség átélésén, gyakorlásán keresztül vezet a legegyszerűbb út, mely alapvető érzület nélkül viszont a léttudatosságba tudatosan senki emberfia, lánya nem juthat vissza. Ami miatt ez a legegyszerűbb út, s a legátlagosabb embertudat számára is járható, az meg annak a folyamodványa, hogy minden lény, így az ember is eme Szeretet-forrásból, az Isteni Legfőbb Létgondolatból született meg, így hát magtudatában is ezt a tökéletes szeretet-teljességet hordozza. Hiszen ez az ő eredendő létállapota. S az embernek az ő eredeti létállapotához a legkönnyebb visszatalálnia, mivel abból valójában ki sem került soha. Csak a fizikainak nevezett létsíkon - mely onnan nézve egy illúzióvalóság - tapasztalhatja meg azt, amikor ő már nem szeret mindent és mindenkit, a jót és a rosszat az adott térben-időben szétválasztja, relatív formáiban magához szólítja, s egójába szorulva a világot felosztja szeretni és nem szeretnivaló jelenségekre, személyekre, kategóriákra, folyamatokra, szakaszokra. Amiből következően él meg szükségszerűen olyas¬
mit, ami számára pillanatnyi örömöt, boldogságot okoz, s olyasmit is, ami ezeknek ellenkezőjeként jelenik meg gondolatai, érzései világában, vagyis szenvedtet, fájdalom-érzést okozhat."

„.. .a léttudatosság fokán (élők) mindent ismerhetnek, s mindent meg is tudhatnak, amit csak akarnak, hiszen abban a tudatállapotban létük összes érzése, élménye, lehetősége, előző és következő életeik, más dimenzióbeli énjeik is készen-létben, azaz megvalósulásban vannak, s egyúttal a teljes elfogadottság állapotában - mint létesélyek szövevényeként - elérhetőségként előttük megmutatkozhatnak. Ebből következően, aki fel tud emelkedni ebbe a relativitások fölötti, emberszintet meghaladó ősállapotba, az Isteni Egységtudatba, ahol neki is a magtudata van, az már lenti, földi énjének legválságosabb szakaszában, annak fájdalmai közepette is tudhatja, hogy ezek a gyötrelmek csak átmenetiek, a sok „rossz" csak egójának pillanatnyi tapasztalata. Amit ha így fogad el, vagyis megértéssel, bölcs rálátással, belenyugvással, máris felülírhat, megváltoztathat. De csakis akkor, ha tényleg beáll ebbe az önmaga legmagasabb létpontjába, ahol tulajdonképpen benne már minden készen van, s mindenre a megoldás is ott van, s ahol nem választható szét a jó és a rossz, így hát ő azt élh
eti át, hogy amit a fizikai énjében szenvedésnek tapasztal, ha felemeli ebbe a pontba, ott az átfog minősülni, átalakítható a Legfőbb Jóba. Hiszen ezen a ponton az ember megérti, hogy minden jó, minden nagyszerű tapasztalat, ami őt megismerteti az Örök Boldogsággal. Aztán ha a lét tudatosság eme pontjából tekint le földi önmagára, az Örök Mostból az Örök Boldogságot is oda alásugározhat¬ja, s azzal lenti tudatállapotát is átmódosíthatja. S ekkor a lenti énjét a fentivel, a legmagasabbal összekapcsolva, boldog lehet akár már abban a hétköznapi életpillanatában is, amikor szenvedéseket él át, mert akkor már eme szenvedéseket meg is haladta, semlegesítette, hatástalanította."

Egy bölcs barátom szavaival zárnám a sorozatot:

Az ember létezése itt a Földön nem abban merül ki, hogy a születése utáni pillanattól kezdve megeszik X mennyiségű ételt, amire megiszik Y mennyiségű italt és ehhez hasonló testi megnyilvánulásokban végig haligalizza az életét, hanem az ember Földi létének a spirituális fejlődés a célja és az értelme. Elsőként a Teremtője felismerése, majd ezt követően annak útmutatásai alapján a saját életvitelének átalakítása és elindulás a szellemi-lelki tökéletesedés útján Isten felé. Az emberi lény lelki-szellemi-testi „összetevőkből” álló komplex egység.

Nem véletlenül jelenti ki Jézus: "Legyetek hát tökéletesek, amint mennyei Atyátok tökéletes!"


Persze egészen addig, míg a teremtmény saját maga rá nem döbben, hogy miért is szívja itt a levegőt, addig a visszahúzó és akadályozó erőknek könnyű dolga van, mert hiányzik a tudatosság. Tudatosság nélkül pedig az emberfia könnyen beleragadtat az „anyagba”.
Jézust azért tekintették e világ urai nemkívánatos személynek, mert ezt a tudatosságot a világba hozta és hirdette, ami által megnyílt az ÚT.

Asztali áldásnál szoktuk említeni, hogy „Ki ételt italt adott, annak neve legyen áldott”. Ezt magasabb szintre emelve úgy is mondhatnánk:

„Ki Létet adott, annak neve legyen áldott”

Áldás békesség,

TT


A sorozat előző részei itt találhatóak:

http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2011/05/tripla-t-tanitasai-1-resz.html

http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2011/05/tripla-t-tanitasai-2-resz-dualitasbol.html

http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2011/06/tripla-t-tanitasai-3-resz-felelossegrol.html

http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2011/06/tripla-t-tanitasai-4-resz-az-egorol.html

2011. július 12., kedd

BOLDOG SZÜLINAPOT, MISZTER R.!


A híres brit orvosilap „Lancet”-ben jelent meg nemrég egy figyelemreméltó tanulmány. Mivel nem vagyok befizetője a lapnak, nem ismerem a tanulmány részletes eredményeit, csupán azokat amiket a brit lapok közöltek. A tanulmány a munkanélküliség és az öngyilkosság közti statisztikai összefüggést vizsgálja tíz európai országban 2007 és 2009 között, valamint azt, hogy ezekben mennyire fejledtek a munkanélküliek felé nyujtott szociális támogatások és a mentális (pszichologiai, pszichiátriai) egészségügyi rendszer. A megfigyelt tíz európai ország két csoportra van osztva: Anglia, Ausztria, Finnország, Görögország, Írország és Hollandia, akik mind 2004 előtt csatlakoztak az Európai Unió-hoz, valamint Csehország, Lituánia, Magyarország és Románia, akik 2004 után csatlakoztak (ők az „új tagállamok”). Azért szerepelnek ezek az országok a tanulmányban, mert részletes statisztikai adatokkal rendelkeznek a munkanélkuliséggel, szociális rendszerrel és öngyilkossággal kapcsolatosan.

A kutatók abból indultak, hogy mind a tíz megfigyelt országban 2007-ben kezdődött jelentősen növekedni a munkanélküliség, ahogy kitört Európában is a (mesterségesen keltett de immár jócskán elvadult) „gazdasági válság”. Párhuzamosan a munkanélküliség növekedésével, egyidőben kezdett növekedni a 65 évnél fiatalabb felnőttek öngyilkossági rátája is… kivéve Ausztriában, ahol a növekedő munkanélküliség ellenére is tovább csökkent az öngyilkosságok száma. A tanulmány első megállapítása tehát az, hogy a növekedő munkanélküliséget párhuzamos öngyilkosság szaporodás kiséri, kivéve Ausztriában.

A tanulmány második megállapítása az, hogy az öngyilkosságok száma arányosan növekedik a munkanélküliséggel. A tíz megfigyelt ország közül Lituániában és Görögországban növekedett leginkább a hívatalos öngyilkossági ráta, 17 százalékkal, ezután pedig 13 százalékkal Írországban. Ausztrián kívül minden megfigyelt országban együttesen növekedett a munkanélküliség és az öngyilkosságok száma, ezutóbbi minimum 5 százalékkal, maximum 17 százalékkal. Nem állnak rendelkezésemre a magyar adatok, de eszerint valahol 5 és 13 százalék volt nálunk 2007 és 2009 között az öngyilkosságok hívatalos (a Világ Egészségügyi Szervezet adatai szerint) növekedése.

A tanulmány harmadik megállapítása az, hogy a munkanélküliség növekedését annál erősebben követi az öngyilkosságok szaporodása, hogy rosszabb a szociális ellátás és a (főleg mentális) egészségügyi rendszer. A tanulmány szerint, az a legjobb módszer a gazdasági válsághoz kötött öngyilkosságok száma csökkentéséhez, hogy az állam fokozza a szociális ellátásokat és többet költsön a mentális egészségre is, a munkahelyteremési programokkal párhuzamosan. A tanulmány szerint ez az, ami miatt egyes országokban jóval többet gyilkol a munkanélküliség és ami megmagyarázza az osztrák kivételt, ugyanis Ausztria a tíz megfigyelt államok közül a legjobb szociális ellátási és mentális egészségügyi rendszerrel rendelkezik. Van azonban egy másik kivétel, amit a tanulmány szerint nem lehet így megmagyarázni: Fínnország. Ott ugyanis növekedett a munkanélküliség, mint ahogy a többi megfigyelt országban is, de annak ellenére hogy kiváló a fínn szociális háló és egészségügyi rendszer, az öngyilkosságok száma is növekedett 5 százalékkal, ellentétetesen az osztrák példával. A fínn kivétel azonban nem cáfolja meg a tanulmányt a szociális háló és az egészségügyi rendszer öngyilkosság-elhárító hatását illetően, hiszen a pszichiáterek már évek óta tudják, hogy a skandináv országokra jellemző napfény hiány erős depresszióhatást gyakorol a lakosság mentálisan sérülékenyebb részén. Nem véletlen például, hogy a magyar pszichiáterek jelentős része a skandináv országok felé vitorlázott el amióta Magyarországon az állam rendszerint kispórolja a pszichiátriát (és általában az egészségügyet) a költségvetésből.

Ha a brit tanulmánynak igaza van és a növekvő munkanélküliség aszerint fokozza az öngyilkosságot, hogy működik vagy sem a szociális háló és az egészségügyi rendszer… akkor bizonyára nemsoká mi leszünk Európa öngyilkosság bajnoka. Nálunk ugyanis az állam a már amúgy is folyamatosan csökkenő adóbevétel javát (O.V. elismerése szerint is a 70 százalékát) a visszafizethetetlen államadósság törlesztésére használja, nem pedig munkahelyek tömegének teremtésére (mondjuk például az állami szektorban) és még kevésbé a (gyakran reménytelen) munkanélküliséggel sújtott polgárok szociális és egészségügyi támogatására, illetve a teljesen lerobbant egészségügyi rendszer helyrehozására. Az öngyilkosság egyébként csak a jéghegy csúcsa ami a munkanélküliség pusztító hatását illeti, sokkal de sokkal nagyobb azok száma, akiknek „nem sikerült” öngyilkos lenni, de szellemileg és gyakran testileg is megtépázva tengetik tovább fájdalmas napjaikat a nagy semmiben és persze azok száma akik a depresszió mocsarába süllyednek. Aztán ott vannak az alkohol és egyéb kábítószer (beleértve az alattomos benzodiazepineket) utonállók is, akiket csak sok szerencsével vagy akarat erővel tudja elkerülni a tartósan munkanélkülivé vált szerencsétlen…

Vajon miféle ember az a politikus, aki a magyar gazdaság romjai közepette úgy véli, hogy a munkanélküli egyben munkakerülő is és, hogy „ösztönözze” a „lustákat”, három hónapra csökkenti jövő évtől a munkanélküli ellátást? Aztán még rá tesz egy lapáttal és a rokkantnyugdíjjasokat is visszakergeti a munkapiac sivatagjába, beleértve olyan elmebetegeket is, akik az Országos Pszichiátriai Intézet bezárása óta gyakorlatilag alig vagy nem részesülnek pszichiátriai ellátásban. Arról nem is beszélve, hogy az egykulcsos adórendszer bevezetésével –aminek piszokul örvendeznek rózsadombiék- azok a többszázezer családok anyagi fennmaradása is veszélybe került, ahol már csak az anya vagy az apa hoz haza néhány tízezer forintot. Múltkor azt hallottam valamelyik állami rádióban, hogy körülbelül 300 ezer olyan ember van Magyarországon aki több, mint 100 milliós vagyonnal rendelkezik. Ha ez igaz, akkor egész biztosan van 300 ezer tartós szurkolója a jelenlegi hatalomnak, de mi van a többi kilenc millió valamennyi magyarral? Őket ki képviseli?

Nat...
Ja, még valami, aminek talán nincs közvetlen köze a témához, de valahol mégis van, hiszen a nemzetközi bankárkaszt egyik fő példányáról szól a hír (aki ráadásul sok sok mindent birtokol már kis hazánkban) és tudjuk, hogy főleg ennek a kasztnak „tartozunk” a visszafizethetetlen államadóssággal amibe lassan beledöglünk. Na szóval, itt az örömhír: a szóbanforgó jóember éppen most ünnepelte negyvenedik szülinapját és csak 300 millió forintba került a házibuli. Ha a pórnép nem, legalább az új világrend félistenei élvezzék az élet habos oldalát, gratulálunk nekik és persze annyi boldogságot kívánunk kedves Natnak szülinapja alkalmából, amennyit ő és sors(talan)társai okoznak nekünk nap mint nap.

2011. július 10., vasárnap

AUTONÓMIÁT VAGY SZABAD VADÁSZTERÜLETET AKARNAK SZÉKELYFÖLDÖN SEMJÉNÉK?

Nos, biztos nem leszek túl népszerű az alábbi gondolataimmal, de egyszer végre ki kell mondanunk: a magyarországi (és erdélyi csatlósai) politikai elit azzal követi el a legnagyobb hibát, hogy élet-halál harcnak, létkérdésnek állítja be a székelyföldi autonómiát. Örömteli e hírben az, hogy minden magyarországi párt képviselője szorgalmazta ezt, egymással versengtek, hogy ki segíti jobban a székelyföldi (ami jelen esetben azt is jelenti, hogy nem a teljes erdélyi) magyarságot, azonban – legmélyebb sajnálatunkra – ez kimerült abban, hogy ki mond nagyobbat, hangzatosabbat. A valóság azonban egészen más, olyannyira más, hogy azzal a magyar kormány egyelőre nem tud megbirkózni. Lehet aláírásgyűjtést szervezni, hét országból egymilliót (mennyire népmesei ez a „hét országból egymilliót”, nem?), bízva abban, hogy akkor majd az EU megoldja azt, amit mi nem tudunk, de van egy rossz hírem: az EU szarik a székelyek autonómiatörekvéseire, akárcsak a Benes-dekrétumokra, a felvidéki magyarellenes nyelvtörvényekre, a szerbiai magyarverésekre stb. Soha semmire nem mentünk még azzal, hogy az EU-hoz fordultunk nemzeti ügyeinkkel és ez most sem lesz másként.
 
Ami a romániai regionalizálási kérdést illeti: érdekes, hogy annak a magyar kormánynak a képviselője fontoskodik ez ügyben, amelyik több napnyi késéssel reagált az Erdélyből érkező idegborzoló hírekre, akkor sem valami határozottan. Persze, hisz pártpolitikai megfontolásból nem lehetett az RMDSZ-t támogatni, akinek a javaslata messzemenően figyelembe vette az erdélyi magyarok érdekeit (hogy más esetben mennyire nem teszi ezt a Bukarestben vegetáló magyar politikai alakulat, az most egy más kérdés) viszont a magyar kormány által felépített Szász Jenő-féle MPP és a felépítés stádiumában vergődő Tőkés-féle Erdélyi Magyar Néppárt pedig kereste a levegőt a botrány idején. Kiderült feketén-fehéren, hogy a bukaresti parlamenti jelenlét nélkül – tetszik ez nekünk vagy sem – a román politika úgy szervezte volna át a közigazgatást, hogy abban magyar többségű megye nem marad. És ezt sem a KDNP hangzatos beszólásai, sem Szabó Vilmos pofátlanul hazug önmosdató kijelentései, sem az EU, és sem a NATO nem tudta volna megakadályozni. Tehát, itt van a veszély, avagy a kutya elásva: addig építik ezt az „élet-halál” harc imidzset (aminek csak az a célja, hogy a magyar politikum önmaga fontosságát bizonyíthassa), amíg kiderül, hogy ez sem fog összejönni. Hogy a vélhetően maga alá roskadó székelyföldi magyarokkal mi lesz, amikor a mennyei „létkérdés” harcából felébredve a pokoli valóságban kötnek ki, nos, az már kevésbé érdekli a KDNP-t és a magyar kormányt.
 
Húsz éve egyebet sem sem hallunk, mint az autonómiát – amely majd elhozza a Kánaánt erdélyi véreinknek – miközben a magyar politikai elit egy perccel sem került közelebb ehhez. Ha tényleg létkérdés lenne, akkor valóságos bibliai csoda, hogy élnek még a székelyek, viszont ezzel ellentétben a valóság az, hogy autonómia nélkül, a román közigazgatástól és a balkáni mentalitástól sújtva még mindig élünk, nem is rosszabbul, mint csonkahoni véreink. Bizony, ez csoda, nem is akármilyen, ami viszont könnyen véget érhet, ha a mesterségesen felkorbácsolt elvárások ki nem elégítése után bekövetkező depressziós korszak kivált még egy emigrációs hullámot. A kevesebb néha több, mondják Székelyföldön, és nagyon jól tudják, hogy ez így is van.
 
Van, amiről nem beszélni kell (sok beszéd szegénység, ugye?), hanem megvalósítani, a mindennapokban megdolgozni érte – EU-s támogatásokat szerezni a székely pityókatermesztőknek, felszámolni az illegális fakitermelést, alternatív energiahálózatot kéne kiépíteni, sok székely faluban pedig a csatornázás és az áramellátás sem megvalósított – mert, ahogy azt Csengey Dénes (Isten nyugtassa!) mondotta volt: „Európába, de mindahányan”, az Székelyföldre is igaz. Nem csak a Szász Jenő magyar címerrel kirakott úszómedencéje kell EU-konform legyen, vagy Markó Béla villája, hanem Székelyföld egésze, és ha ezt elérjük, akkor az autonómia már csak gyerekjáték. Azonban húsz évnyi „demokrácia” és „szabadság” (az idézőjelek indokoltak, ám tegyük hozzá, ezen a téren talán sokkal jobban állunk, mint csonkahoni magyar testvéreink, ahol már ruházati kérdésekről is törvényt alkotnak) sem hozta el azt, hogy Hargita és Kovászna megye kilépjen a szegénységből, hiába özönlenek a magyarországi turisták nyaranta (a magyarországi tőke már kevésbé) Székelyföldre, és hiába magyar a két megye majdnem teljes vezetése. Autonómiával együtt sem fogunk kilábalni ebből, amíg ilyen a politikai elitünk, ezt ideje lenne belátni.
 
Ha jól tudom, Orbán Viktor szokta idézni azt az angol közmondást, miszerint „first thing first”, azaz első dolgot először. Ez állna az elszakított területekkel kapcsolatos politikára is: mielőtt hangzatos szavakkal autonómiát követelünk és hülyítjük élet-halál harcunkkal a jó népet, nem ártana legalább annyit elérni, hogy a Mátyás-szoborról vegyék le a minket sértő Iorga-táblát, már csak azért is, mert a restaurálás költségeinek felét a magyar adófizetők állták. Aham, ez már megoldhatatlan feladat, ugye? Hisz a visszacsatolásról álmodozó magyarokat leidiótázó bukaresti magyar nagykövetnek sem sikerült, az első szóra megfutamodott, hogy hangosan röhöghessen rajtunk a világ, de Verőce az más, Verőcén lehet magunkat harcos magyar politikusoknak beállítani, akiknek semmi sem fontosabb, mint a székelyföldi autonómia, és akkor arról még nem is beszéltem, hogy ezek a „hősök” szóltak be anno Szegedi Csanádnak, hogy ne nagyon beszéljen a székely autonómiáról az EP-ben. Tiszta szerencse, hogy Csanádot nem abból a fából faragták, nem is hiába lett tiszteletbeli székely…
 
Semjén Zsolt nagy vadász hírében áll, a védett madarak iránti vonzalma is közismertté vált. Nos, így már jobban tetszik érteni, miért félek attól, ha a magyarországi politikusok élet-halál harcot vívnak értünk?
 
Friessner József - Nagyszeben, Erdély

Forrás.

2011. július 5., kedd

POLITIKUSBŰNÖZŐ MAGYARORSZÁGON: VÉDETT, DE NEM VESZÉLYEZTETETT FAJ?

A Jobbik Magyarországért Mozgalom volt az egyetlen párt, amely a tavalyi országgyűlési kampány során – azt választási programjában is leszögezve – komolyan foglalkozott hazánk sorsát rendkívül megnehezítő  politikusbűnözés kérdésével.

A vakoló kézfogás?..
Húsz éve figyeljünk felháborodva és sokszor kétségbeesve, hogy mit művelnek egyesek a demokratikusnak hazudott rendszerben, állítólag a nép érdekeit szolgálva. 1989-90-ben nem volt rendszerváltás, csak az ország kirablásának módszereit finomították, importálva a nagy nyugati „szabadságot”, ezért követeljük a zsákutcába vezető elmúlt két évtized valódi bűnöseinek felelősségre vonását és börtönbe zárását! A fülkeforradalmárok ehelyett hangzatos nyilatkozatokba burkolják a semmittevést, az elszámoltatás elmaradását és zavartalanul sikkasztják el másodjára is a rendszerváltozást, amire pedig felhatalmazást kaptak!
 
Hiába beszélt arról Orbán Viktor, hogy nagy támogatottság nagy változást fog jelenteni, aki nem elefántcsonttoronyban él, vagy narancssárga ködben bolyong, az pontosan érzékeli mindennapjaink rögvalóságában, hogy érdemben nem sikerült előrelépni. Továbbra sem dübörög a gazdaság, az IMF és az EU nyomására kőbe vésett költségvetési hiány 90%-át már az első negyedévben sikerült elérni, a magyar vidék nem virágba, hanem vérbe borul a cigánybűnözők újabb és újabb támadásai során. És a megígért elszámoltatás hol marad? Balsai István miniszterelnöki megbízotti címet kapott, majd Papcsák Ferenc vette át a stafétát, mint elszámoltatási kormánybiztos, de nyilván túl sokat törődött a saját költségtérítésének elszámolásával (az Országgyűléstől és Zuglótól is igénybe vette, ami jogellenes), mert leváltották, pillanatnyilag Budai Gyula a felelős. Sok ügy és név merült már fel, de a jelek szerint az igazságszolgáltatás malmai lassan őrölnek, és kézzelfogható eredmény a mai napig nincs.

 
Ha azt nem nézzük, hogy a korrupciót üzletszerűen, maffiahálózaton keresztül művelő Zuschlag János büntetését jelentősen mérsékelte a bíróság, Hagyó Miklóst pedig szabadlábra helyezte, amit nagy bulival ünnepelt a szocialista frakció! Képzelhetjük, hogy az Ország Házába rendszeresen atomrészegen bebotorkáló Szanyi-kapitány, hogy elázhatott az „örömhírt” ünnepelve…

 
Itt tartunk most, finoman szólva sem ad okot derűlátásra a helyzet. Úgy tűnik, ahogy a fővárosban sem akarja Tarlós István felelősségre vonni Demszkyt és bandáját, sőt tovább foglalkoztatja a balliberális kulcsembereket, úgy a kormánynak sincs valós szándéka a társadalom által jogosan elvárt elszámoltatásra. Nem csupán a Külügyminisztérium gyalázatos gyakorlatára gondolok, ahol a szocializmus bukását 20 évvel követően is szt-tisztek és az előző kormány emberei töltenek be fontos pozíciókat, vagy a gyurcsányi rendőrterrorban aktív szerepet játszó Bencze József volt rendőrfőkapitányt éppen most nevezték ki macedón nagykövetnek. Ahogyan az első Orbán-kormány idején, most sem történt meg a tisztogatás az államigazgatás területén. Mitől lenne akkor most komoly változás?! Gyurcsányt és bűntársait nem lábbilincsben vezetik elő a fegyházból a tárgyalásra, hanem nyugodtan üldögélhetnek az Országházban, sőt van bátorságuk az általuk tönkretett országban kialakult állapotokért minden héten másokat hibáztatni. A pár hete tartott bizottsági meghallgatáson Féreg Feri már bátran provokált és a pofánkba röhögött, mert úgysem tudunk mit csinálni vele. Minden olyan, mint volt, semmi nem változott, énekelte a Moby Dick már húsz évvel ezelőtt, és sajnos a mára is tökéletesen érvényesek e sorok.
 

A Jobbik természetesen nem nézi tétlenül ezt a folyamatot, de őszintén ki kell mondjuk, hogy jelen helyzetünkben nagyon szűk mozgástérrel rendelkezünk. El tudjuk mondani az igazságot, és ezt nem is habozunk megtenni, de a torzult médiaviszonyok között az SZDSZ-utód liberális törpepárt is sokkal nagyobb nyilvánossághoz jut a jellemzően szűk rétegeket (deviánsok, homoszexuálisok, biciklisek) érintő javaslataikkal. Nem csupán a közszolgálati televíziókban, de a kereskedelmi médiumokban is totális hatalomátvétel történt a narancsdiktatúra jegyében, amit nem tudunk kiegyensúlyozni a szerény anyagi lehetőségeink által lehetővé tett megnyilvánulási fórumokkal. Marad az internet és a Bar!kád hetilap, hogy gondolatainkat eljuttassuk az iránta érdeklődőknek, miközben a kormányzati propaganda évi tízmilliárdokból dübörög. S még így is mennyi a hiba és az értelmetlen kapkodás! Ez ad reményt számunkra, hogy a jelenlegi felállás nem az örökkévalóságnak szól, egyre több ember észleli, hogy nem él jobban, ezt pedig semmilyen tudatmódosítás nem képes sokáig elfedni.

Demokrácia? a dzsungel legjobb viccje hehehe...
Az elszámoltatás a Jobbik számára olyan alapvetés, amiből egy fikarcnyit sem engedhetünk! Megtisztulás és jóvátétel nélkül nincs esélyünk a szebb jövő kialakításán munkálkodni. Ezért megígérhetem minden jobbikos nevében, legyen bár a parlamentben vagy valamely önkormányzati testületben, hogy minden erőnkkel harcolni fogunk a bűnösök felelősségre vonása és a történelmi igazságtétel érdekében! Már nem csupán neveket, hanem ítéleteket akarunk hallani! Ennek fényében különösen visszás jelenség, hogy húsz év alatt számtalan politikus által elkövetett bűncselekmény ellenére egy kezünkön össze lehet számolni, hány fehérgalléros bűnöző került a rácsok mögé. Szabadi Béla, Zuschlag János és néhány barátja, esetleg Hunvald, ha megint ki nem engedik és itt el is akadok a számolással… Egyedül párttársam, Samu Tamás kellett lemondjon a mandátumáról, mert eldobott egy üveget és belerúgott egy rendőrpajzsba. A valódi bűnözők közben háborítatlanul ülhetnek a bársonyszékekben. Nem arról van szó, hogy a többiek esetében nem állapított meg a bíróság bűncselekményt, hanem a kirótt szabadságvesztés végrehajtását felfüggesztette a bírók többsége. Biztos, hogy ebben aktív politikai nyomásgyakorlás is szerepet játszik a hibás joggyakorlat mellett, hiszen döbbenetes jelenségről van szó! Miközben sorra derülnek ki a közpénzeket privatizáló elképesztő csalássorozatok, a Honvédelmi Minisztérium vezérkarának nagy része érintett lehet az ügyekben, és becslések szerint a nagyon várt európai uniós támogatások minden harmadik forintja jogosulatlanul a haveri kör kezébe került. Kaptam egy listát, amelyben majdnem ötven szocialista politikus van felsorolva, akiket vagy elítéltek az elmúlt két évben, vagy büntetőeljárás folyik ellenük. A probléma, hogy az átlagemberre kíméletlenül lecsap a törvény szigora néhány tízezer forint elsajátítása miatt, addig a politikusbűnözők milliárdokat rabolhatnak érdemi következmények nélkül. Mert a felfüggesztett szabadságvesztés gyakorlatilag nem jár azzal a hátránnyal, hogy az elkövetőnek bármiben változtatni kell az életvitelén. Például Benedek Fülöp, a vidékfejlesztési minisztérium volt államtitkára ellen több ügyben is eljárás folyik hivatali visszaélés, hűtlen kezelés és sikkasztás miatt, mégis első ítéletének végrehajtását Nehrer Péter nevű bíró felfüggesztette. De természetesen a Fidesz sem mentes az ilyen ügyektől: Várhegyi Attila szolnoki polgármester is megúszta felfüggesztettel, és a mai napig fontos háttérembere a kormánypártnak. Deutsch Tamás bűnlajstroma is széles: a leégett BS újjáépítésekor történt gyanús tenderezés, az eltüntetett belépőkapuk a stadion-rekonstrukció kapcsán, vagy a Forma–1 közvetítés átjátszása az RTL Klubhoz vetették fel felelősségét, ám pártja csupán havi sokmilliós brüsszeli „száműzetésbe” küldte. Meggyes Tamás, az esztergomi kiskirály pedig a jelek szerint nem tud olyat elkövetni, hogy végre a bíróság elé kerüljön, mentelmi jogát egyszer sem függesztette fel a parlamenti többség, pedig minden héten kéri valamelyik bíróság.
 

A helyzet rendezésére benyújtottam a Btk. vonatkozó paragrafusához egy módosító javaslatot, amely kimondja, hogy a szabadságvesztés végrehajtása nem függeszthető fel, ha (a szándékos bűncselekményt) elkövető közszereplő vagy hivatalos személy. A javaslat világos és egyértelmű, magyarázni sem kellene. A közszereplők és a hivatalos személyek által – hivatali tevékenységükkel összefüggésben – elkövetett bűncselekmények a közbizalmat ássák alá, végső soron az állam működését is veszélyeztethetik. Aki közszereplő, az élen kell járjon a példamutatásban, ha vétkezik pont ezért a felelőssége is nagyobb súllyal kell latba essen. A bírói gyakorlat azonban ezt nem érzékeli, sőt szembemegy a társadalom jogos igazságérzetével, ami tarthatatlan állapot, ha máshogy nem megy, törvénymódosítással kell érvényt szerezni a közélet erkölcsiségének megtisztításához. A javaslatot az Alkotmányügyi, igazságügyi bizottság nem engedte, hogy a plenáris ülés elé kerüljön, nyilvánvalóan kellemetlen volt számukra a kérdés feszegetése is. Nem meglepő módon a fideszes és szocialista honatyák újra egységesen foglaltak állást, a módosítás ellenében.
 
Miközben sokszor az ellenzéki pártokat igyekeznek összemosni a kormánypártok, a kérdés borotvaélességgel mutatott rá, hogy a régi politikai elit azonnal összezár, ha a kiváltságaikat vagy a büntetlenségüket meri firtatni valaki. Mégis lehet benne valami, amit mi, jobbikosok mondunk, hogy a háttérben összeérnek a narancs-vörös érdekek és kezek?!
 

Lenhardt Balázs

Forrás