2011. február 20., vasárnap

Világépítés és világpusztítás - Szabadkőműves hagyományok a politikában - Beszélgetés Bakos Józseffel


Még régebben a kurucon volt szerencsém elolvasni ezt a hosszú interjút a szabadkőművesekkel kapcsolatban, és mivel tetszett, lementettem a gépemre. Ha esetleg valaki nem olvasta volna anno, és érdekelné, akkor most belemerülhet azon nyomban:)


– A legelső kérdés természetesen adódik. Milyen alapokon nyugszik és hogyan lehet felismerni a szabadkőműves gondolkodásmódot?

– A szabadkőművesség egy felvállalt, jellegzetesen inkonzisztens gondolkodásmód, amelyet az etnográfusok bricolage-logikának is neveznek. Jellemzője, hogy a modern logika szempontjából inkonzisztens, szedett-vedett elemekből épül fel. Ugyanakkor egy régi technikát alkalmaz, amelyet már a misztérium-vallások és más titkos társaságok is gyakoroltak az ókorban. Ez a kettős rendű szólás, amelyet például a preszókratikus filozófusoknál is megtalálunk, de ott még ártatlanul. Ebben a funkcionális inkonzisztenciában egy sikeres, hálózatszerű működésmód egyik kulcseleméről van szó. Ami egyből szemet szúr bárkinek, az egyrészt a filozófiai nominalizmus iránti hajlam, a racionalista, felvilágosító és mindenfajta rejtett szubsztantív lényegtől megfosztó gondolkodásmód, másrészt pedig az okkult és misztériumok felé hajló gondolkodásmód egymás fölötti működése.

Erre épül egy korokon áthúzódó praktikus gyakorlatrendszer, a szabadkőműves-beavatás. Minden szabadkőműves oriensnél jellegzetesen megtalálható, hogy az első fokokon, a "beetetés" fázisában, a kettős rendű szólás egyik felét – az okkult értékekre, az okkult világra vonatkozó gondolkodásmódot – alkalmazzák. Míg a magasabb fokokon, sőt még ott sem okvetlenül, hanem esetleg még az oriensen belül sem mindenki számára tudott módon, mégis jelen van egy másfajta értéktelenség-rend, egy romboló, cinikus, materialisztikus beállítódás.

Ez a jellegzetesség is a régmúltra nyúlik vissza. A 10. században élt például Abdallah Ibn Majmun (nem azonos Majmunidésszel!), akinek az apja materialista orvos volt. Nagyon érdekes, hogy az iszlám világban is, mint a középkorban általában, a zsidó, vagy iszlám hívők nagyon jó nevű orvosok voltak, de majdnem mindig cinikus materialisták és Isten-tagadók, anélkül persze, hogy ezt kifelé mutatták volna. Így hát Majmun is az apjától tanulta, hogy miképp rejtse el kifelé a birtokában lévő magasabb rendű tudást. A középkorban ez volt a kiválasztottság igazi pecsétje. Ennek a tudásnak a birtokában egy társaságot szervezett, a bátiniket. A jól ismert technikát alkalmazta: hét beavatási lépcsőfok, az ötödikig csupa szép és jó dolgok, értékek, misztika, iszlám stb. A felsőbb szinteken azonban elkezdik lebontani, majd brutálisan eltörölni ezt a szellemi alapállást, amelynek következtében a beavatottban egy végletekig lecsupaszított, cinikus világkép marad meg, amelynek alapján a beavatott a többi ember, ahogyan ő nevezte – elnézést –, a "seggek" viselkedésén jókat nevetett, és irányítani volt képes őket.

Hangsúlyozni szeretném, hogy ez minden beavatás alapvető trükkjei közé tartozik, csak míg – teszem azt – egy pápua-újguineai férfi-házban, amikor a felnőttkort elérő ifjú előtt leleplezik a szellemeket, bemutatva, hogy amiktől eddig úgy rettegett, azokat rokonai, a törzs többi tagja keltették életre, az egy ilyen zárt, kötött társadalomban, a tabutörés erejével, energiájával óriási, felszabadító erejű pszichés változásokat jelentett. Hasonlóképp működött ez Japánban vagy a középkori Európában. A mai társadalmakban erről már szó nincs. A teljes pszichikus eloldottság és széthullottság világában, ahol a new age jelenségeitől kezdve nagyon sok támadásnak vannak kitéve az emberek, ez tovább erősíti a negatív folyamatokat. Ezt a jelenséget a pszichiáterek nagyon jól ismerik.

Ez az eljárás a titkos beavatási társaságok hierarchikus társadalomszemléletén alapul, amely alapvetően kettős természetű: van a nagyon szűk grémium, amelyben, ha már bekerült valaki, kettős világot lát (beavatottak és nem beavatottak), ha még nem, akkor viszont szellemi létrát lát maga előtt több lépcsőfokkal, a magasabb szférák felé. De – ahogy Wittgenstein mondja a Tractatusá-ban –, ha valaki már fölért, akkor a létra szükségtelenné válik, ki lehet rúgni magunk alól.

Ez a megkülönböztetés Indiától kezdve mindenhol megtalálható: Hérakleitosz polloinak, szemétnek nevezi az alsóbbrendűeket, Indiában pasunak, az istenek áldozó barmának tekintik, aki nem tartozik a szűk grémiumba… vagy éppen seggnek, mint Abdallah nevezi.

Teszem azt, a mai magyarországi Martinovics nagypáholy összes főkorifeusa sem kell, hogy tudjon bármit is azokról a célokról, amelyeket az elöljáróik – akik nem Magyarországon tanyáznak, hanem az ún. láthatatlan elöljárók – meghatároznak és kijelölnek. Egyébként a láthatatlan elöljáró jól ismert toposz minden ilyen típusú titkos társaságnál. Ez megint a mítoszokba, archaikus gondolkodásba nyúlik vissza: a félistenek, titánok, démonok létére, akiket e nézetek szerint a szerzetesrendek, titkos társaságok, beavatási rendek igazi elöljáróiként tisztelnek.

Ez az elképzelés a racionalista, felvilágosult nyugati szabadkőműves orienseknél egészen máig húzódik. Az általában 13 lépcsőfokot tartalmazó szabadkőműves hierarchiában – amelyben ha felfelé hágunk, mint egy piramison, egyre kisebb csoportokat találunk –, létezik egy igen kevesek által képviselt vezető grémium. A legtetején pedig a mindent látó szem szimbóluma helyezkedik el, amely a világegyetem legfőbb építőmesterét jelképezi. A legfelsőbb emberi grémium azonban egy Tizenhármak Tanácsának nevezett csoport, de ezek és a világegyetem legfőbb építőmestere közötti – hogy Hamvas kifejezését kicsit illetéktelenül alkalmazzam ide – "kenyőcs", a közvetítő réteg, emberalatti vagy emberfeletti entitásokból tevődik össze, amelyek a katolikus és ortodox egyházak szerint egyértelműen démonok és más entitások, keresztény szempontból a bukott angyalokhoz sorolhatók.

A szabadkőművességnél az említett filozófiai ambivalenciák a beszédmódon és a beavatás rendjén túl a politikai alkalmazásban is megnyilvánulnak. Napjainkban legjellegzetesebben a globalizációnak nevezett jelenség kapcsán, amely az USA-ból kiindulva hódít mind agresszívebben mindenfelé a világban. Ennek során a mindennapi politikában egyrészt egy nominalista, materialista szemléletet alkalmaznak, névértékben véve a dolgokat, egyfajta elértéktelenítési folyamatot generálva, másrészt – és ez tartozik az alsó beszédmódhoz – mégis emberi értékekről beszélnek. Például – amit a magyar politikai élet egyik oldalán egészen nyilvánvalóan ki lehet tapintani – humanizmusról, toleranciáról és ehhez kapcsolódó értékekről beszélnek, és a humanista mozgalmakhoz hasonlóan az emberi lényegre, az emberi önértékre és hasonlókra hivatkoznak, ugyanakkor egy olyan szabadkőműves értékrend alapján működnek – esetleg anélkül, hogy ennek tudatában lennének –, amely ugyanakkor a másik gondolkodásával esküszik a szabad piacra, a nominalizmusra, az ember piaci termék mivoltára. Ha a kettőt összeillesztjük, teljes az inkonzisztencia.

A Földön hatmilliárd ember él, a szabad piacon pedig amiből túltermelés van, az értéktelen. Fennhangon ismételjük mégis, hogy van valamilyen emberi lényeg, olyan emberi szubsztancia, amely minden körülmények között tiszteletet érdemel. Ez az alapvető politikai csalafintaságok közé tartozik, hiszen ezzel a gondolkodásmóddal kinek-kinek megadjuk a magáét.

Hangsúlyozom, ez a grémium vagy elit teljesen mentes mindenfajta platóni idealizmustól, szubsztanciában való hittől. Mondhatnánk úgy is, hogy teljesen cinikus, végletekig redukált, lecsupaszított, hedonista szempontok vezérlik. De nem kizárt az sem, hogy ez átcsap egyfajta végső kiégettségbe, egy szuper aszketikus jellembe. Erre legjobb példát pontosan azok a gondolkodók, írók adják, akik nagyon is belemerültek ebbe a világba, tehát bizonyos szabadkőműves beavatásokat kaptak. Az irodalom másodvonalához sorolják, de a mi szempontunkból egy first one szerző, Gustave Meyrink (magyarul is jelentek meg művei), aki szabadkőművessége mellett az egyik legizgalmasabb oriensben, az Ázsiai Testvérek oriensében is beavatást nyert. De ugyanígy említhetném a Magyarországon kevésbé ismert Arthur Machent, aki a gonosz igazi képviselője volt, és e tárgyban megfontolandó gondolatokat közölt. Az igazi gonoszság sokkal ritkább, mint a legnagyobb szentség – állítja. Mert meg kell különböztetni azt, ha egy részeg szerencsétlen hazatántorog a kocsmából és agyonrugdossa a családot, és azt, aki nem élvezetből, nem hatalomvágyból, hanem egy absztrakt, színtisztán elvont okból olyan ontológiai rontást tesz, amely – bár esetleg az átlagember szemében nem is tűnik rossznak – össze sem mérhető az előbb említett emberi hibákkal vagy bűnöcskékkel. Az igazi bűnök a Léten ejtenek sebet. Egyébként ennek felismerésére van egy transzcendens szervünk, amely kiemelkedő irodalmi alkotásokon (mondjuk Borges írásain) néha átsüt.

A szabadkőművesség esetében sem azok a színes bulvárlapba illő pletykák az érdekesek, hogy tényleg megmérgeznek-e embereket, vagy aki elárulja a titkaikat, azt tényleg befalazzák-e, és hasonlók. Nem ez a lényeg, hanem a gondolkodásmódnak az az ambivalenciája, az a fajta nagyon furcsa, aszketikus, kifacsarodott, absztrakt vonzalma az igazi bűnhöz, amely az Arthur Machen (aki egyébként maga is csúcs-szabadkőműves volt, hiszen tagja volt a Golden Dawn hermetikus rendjének) által megfogalmazott inkonzisztencia bűnhöz vezet. Azt hiszem, ez érződik az ő gondolkodásmódjukon. Körülbelül ezek a jellegzetességek a szabadkőműves gondolkodás legfontosabb jellemzői. Napjainkban kezd igazán erőteljesen megmutatkozni egy további, amit László András találó megnevezésével pszichizmusnak nevezhetünk. Azok a fajta ál-misztikus, okkult, indukált, spirituálisnak címkézhető, de mégsem igazán spirituális állapotok, amelyeket már a 20. században kezdtek tanulmányozni pszichiáterek, könyvek sorát szentelve a szimbolizmus által kiváltott pszichózis témakörének. A szabadkőműves szimbolizmus pedig kivételesen erős ebben a működésmódban. Képes úgy rátelepedni a rendszerbe belemerülő elméjére, hogy gátolja a gondolat szabad mozgását. Szinte minden gondolati terület le van fedve, minden jelenségre, minden tapasztalatra, minden szubjektív élményre megvannak a megfelelő sémák. Az illető azonnal szabadkőműves gondolatsorokra, előre kidolgozott gondolati sémákra asszociál.

– Milyen történeti háttérre, milyen gyökerekre támaszkodik ez a nézetrendszer?

– A 18. században nagyon erőteljesen fölélénkülő okkult reneszánsz nagy lökést adott az akkor szerveződő titkos társaságoknak: elkezdtek foglalkozni a középkori kabbalával, ókori misztériumokkal, és minden okkult tudásformával, ami éppen az európai kultúra látókörébe került. Kezdték begyűjteni a pythagóreusok, orfikusok, gnosztikusok, manicheusok gondolatait. Mindenhonnan átvettek elemeket, de talán a legerőteljesebben az hatott, amit a filozófus Molnár Tamás is annyi helyen hangsúlyoz – bár nem a szabadkőművesség, hanem a filozófiát ért pszichizmusról és okkult befolyásról beszélve – a gnosztikus dualizmus. Ez tette a szabadkőműves gondolatokra talán a legfontosabb hatást. Ebben az időben születtek meg a legendák a szabadkőművesség ősiségéről is.

A 18. század, a fény százada, az okkult reneszánsz időszaka, a késő ókor bomlásfolyamatait idézi fel. Ugyanazok a jelenségek ismerhetők fel, mint a gnózis kifejlődésénél. Burjánzanak a szabadkőműves és más oriensek, és esetleg ugyanaz a racionalista filozófus, aki karteziánus órákat tart, esténként eljár a páholyba, és bizarr szimbolizmusokba, beavatási ceremóniákba merül.

A 20. század ennyiben rímel erre az időszakra, azzal a különbséggel, hogy a mai történések még azt a viszonylag keretekkel, korlátokkal bíró ambivalenciát is felülmúlják, ami a szabadkőművesség előző századaiban volt. Mélyebben forgatják fel az értékeket, hatásuk egészen a kaotikus mozgásokig vezethet. Bajban is vannak ilyen szempontból a szabadkőművesek, mert – és ezt László András nyomán mondom –, lehet, hogy a szabadkőművesség csak előkészítője valaminek, amiről esetleg ők sem tudnak, még a legfőbb vezetőik sem, még a kiválasztott szűk grémium sem. Példa erre a Nagy Francia Forradalom története, amikor sor került a szabadkőművesek lenyakazására. Túlpörgött a beindított gépezet, és megjelent a társadalmi káosznak egy olyan állapota, amikor már terhet jelentenek a viszonylagos hierarchiát, rendet jelentő bármilyen szerveződések. Mondhatjuk úgy is, hogy Lucifer nem feltétlenül egyezik Sátánnal. Még Lucifernél is létezik valamilyen rend.

Ez a társadalmi folyamat, úgy érzem, most is kitapintható. Azt hiszem, ez nem összeesküvés-elmélet, ez a teljes pszichikus szétzilálódás és inflálódás. Jung mondja, hogy amikor a mentális nívó hirtelen esik, az ember felkészületlenül találkozik azokkal a hatalmakkal, erőkkel, láthatatlan feljebbvalókkal (vagy inkább lejjebbvalókkal), amelyeket ő a tudattalan bizonyos erőteljes csomópontjainak, például a Schatten-nak, árnynak nevez (de nyugodtan mondhatjuk alvilágnak), amelyek révén megmozdul az alvilág. És ma nem védik a felkészületleneket sem egy középkori egyház keretei, de még a szabadkőművesség viszonylagos luciferiánista rendje sem.

Persze ez sem új jelenség. A késői judaizmus perifériáján nagyon sok kultúra hatott a gonosz megfelelő képzeteivel. Kialakították maguknak az Antimessiás, a későbbi Antikrisztus előképét. A kabbalisztikus, rabbinikus iratokban előfordul egy Antimessiás, akit Armiloszként emlegetnek, korábbi nevén mint Hakatriel szerepel. Azért fabrikálták ezt a szép, furcsa kiejtésű szót, hogy kijöjjön a 666, ami nyilván a János Jelenések könyveire való építkezés, tehát késői irat.

A késői kabbalizmus, amely már nagyon szorosan összefonódik a szabadkőművességgel, tud arról, hogy Armiloszt (Antimessiás – Antikrisztus – 666-ot) Prága alapkövében nemzi a Szataniel vagy Szamael. És ismert a dátum is, amikor ez megtörtént. Ennek kapcsán érdekes jelenkori legenda, ugyanakkor döbbenetes közvetlen kapcsolat a modern politika világával, hogy ennek évfordulóján rendezték a legutóbbi NATO-csúcsot Prágában, ahol a résztvevők ellátogattak – mint úgymond turisták – a megfelelő alapkőhöz, egy eltört oszlophoz, egy fallikus kőhöz. Ami elég érdekes muzeológiai szenvedély csúcspolitikusoktól. Többek szerint az esemény asztrológiailag is alátámasztható, a prágai NATO-csúcs tényleg akkor volt, amikor a megfelelő dátum elérkezett. Ugyanakkor csakugyan létezik egy ősi legenda, amely szerint Prágát is pre-szabadkőműves, de szabadkőműves szellemiségű társaság (az Ázsiai Testvérek Társasága) alapította volna. Tehát a legmodernebb kor is tele van ilyen legendákkal, és elgondolkodtató, hogy milyen vezetőink is vannak minekünk.

– A nagypolitikában miképp mutatható ki ez a nézetrendszer és a titkos társaságok tevékenysége?

– Kezdjük talán az egyesülő Európával, az Európai Unióval, merthogy az színtisztán szabadkőműves képlet. Ma már odáig jutott a szabadkőművesek lényeget beburkoló elfedési technológiája, hogy teljesen nyíltan lehet erről írni. Például az Élet és Tudományban idén tavasszal egy több részes cikksorozat elemezte nagyon tárgyszerűen, hiteles forrásokra támaszkodva, a témát, hogy a páneurópai mozgalom, a mai Európai Unió szabadkőműves ideákból fakad, és annak mintájára szervezték meg.

Kant híres, Az örök béke című, esszéisztikus förmedvényében – mely az életművét tekintve nem válik dicsőségére – már tulajdonképpen azt a humanitarista, egalitáriánus, tolerantista borzadályt készítette elő, amit most politikai korrektségnek neveznek. Azt kevesen tudják, hogy ő, amikor nem filozófusként gondolkodott, mint például ebben a művében, akkor a königsbergi koponyához és lábszárcsontokhoz címzett szabadkőműves páholy tagjaként ilyen gondolatrendszerben mozgott. Ezzel kezdődik az Európai Unió. Aztán a megálmodói között találjuk azt a Coudenhove-Calerg-i grófot, aki a 20. században, még a Népszövetség idején volt előfutára a páneurópai mozgalomnak. Persze a Népszövetség is szabadkőműves ideából fakad, ez világos. Kallergi a 20-as években házalt, és még Mussolininél is próbálkozott ilyen ötlettel.

Ugyanerről az időről szólva, például a sztálinizmus kapcsán az ember azt hihetné, hogy ott aztán semmiféle okkult befolyásnak nem volt helye, mert azok őrült materialisták voltak, akik mindenkit egyaránt lekaszaboltak. Ez is óriási tévedés. Az a Kaganovics, aki túlélt mindenkit, és akitől még az öreg Brezsnyev is rettegett, konkrét szabadkőműves kapcsolattal rendelkezett, a New York-i Karp bankárcsalád rokonaként. Ma már nem is annyira titok, hogy illuminátus New York-i bankkörök pénzelték a bolseviki forradalmat. Trockij volt a futár, aki az aranyat Oroszországba szállította. De egy kicsit visszalépve az időben, a 20. század történetét alapvetően meghatározó Lenin is palladiánus, tehát luciferiánus szabadkőműves csoport tagja volt, az irodalom szerint Szpartakusz beavatási néven. Még egy lépéssel visszafelé Marxot is a Memphis Mizraimmal, a 18. század végi szupermágikus szabadkőművességgel kacérkodók között találjuk. Írt is egy Sátán-imádó verset még fiatal korában, mint romantikus fiatalember. Nem is rossz vers egyébként, kicsit Baudelaire sátánista verseire hajaz, de hát ez csak érdekesség.

– Mennyire rejtett ezeknek a szervezeteknek a működése és hatása?

– A szabadkőművesség szimbolizmusa és történetének feltárása ma már nyíltan lehetséges, mert a modern társadalmaknak semmilyen ellenállóereje sincs ezekkel az ideákkal szemben. Nagyon szűk az a réteg, amelynek ez ma valamit is mond. A 20-as években még népi populista és egyéb oldalakról legalább riogatni lehetett a szabadkőművességgel mint mumussal. Ma ez legfeljebb izgalmas, egzotikus jelenség néhányunk számára, ezért például nyugodtan pozitív értékként lehet előadni az Európai Unió kapcsán elődjének, a hasonló, világosan szabadkőműves képlet szerint alapított Egyesült Államoknak a történetét. A szabadkőművesség különböző oriensei az USA-ban teljesen szabad, egyházjogú szervezetként működő csoportok, ott a publikálás, a róla való tudomás sokkal nyíltabb, mint Európában. Ott sokkal elfogadottabb, társadalmi hatásaiban természetesnek vett állapot, ezért nem is titok, hogy a jelenlegi elnök is, ahogy a papája is, egy skót-rítusú szabadkőműves páholy tagja. Ahogy majdnem minden amerikai elnök különböző páholy tagja volt. Washington, Benjamin Franklin, Roosevelt és mások is szoros, gyakran tagsági kapcsolatban voltak a szabadkőművességgel. Washington egyik leghíresebb képén szabadkőműves kötényben látható.

Jellemző, hogy az 1930-as években, a roosevelti kormányzaton belül kilenc szabadkőműves volt, köztük az a Wallace, aki földművelésügyi államtitkár volt – de valójában ő volt a szürke eminenciás Roosevelt mögött –, és magában a Fehér Házban tartott okkult rituálékat. Mindketten, Roosevelt és Wallace is harminckettedik fokú beavatottak voltak. Lehet, hogy csak úri passzióból, és egyáltalán nem befolyásolta a politikájukat, de azért ezt talán mégis naivitás így gondolni. Az USA állami nagypecsétje a legnyilvánvalóbb módon fejezi ki azt az ősi, kabbalisztikus, gnosztikus időkig visszanyúló, okkult hátteret, ami ezeknek a csoportoknak az igazi lényegét alkotja.

Az Európai Unió szimbolizmusa is teljesen világos. Zászlaja, a sötétkék alapon pentákulumokból, ötágú csillagokból képzett, középpont nélküli kör, heraldikailag teljesen értelmetlen. Nem hiszem el, hogy az Európai Uniónak ne lett volna módja valami értelmes, valódi európai hagyományra visszacsatlakoztatott jelképpel előállni. Mert arra hivatkozni, hogy az európai hagyományban vannak ilyen jelképek, mint például a Grál kerekasztala, azért hamis, mert például abban az esetben a csillagok nem egy középpont nélküli körben helyezkednek el, hanem a Grál körül. Tizenkét lovag ül körben, amely elsősorban nem a demokratikus eszmét fejezi ki – ahogy azt sokszor értékelik, hogy mindenki egyenlő a kör körül, és nincsenek kitüntetett pontjai a körnek –, hanem elsősorban egy világképet, a kör alakú égbolt-vetület és a Föld-vetület képzetét. Így, középpont nélkül viszont az EU-zászló színtiszta káosz-jelkép, és ezt nyíltan lehet ma mutogatni, mert az emberek erről semmit sem tudnak.

Én egy percig nem állítom, hogy az Európai Unió pragmatikus vezetői éjszakánként sötét rituálékban vennének részt, hiszen feltételezem, erre sem idejük, sem kedvük nincs. De majdnem bizonyos, hogy megvannak ezek a szálak, még akkor is, ha esetleg erről nekik maguknak fogalmuk sincs.

A magyar politikai nómenklatúrára még hangsúlyozottabban érvényes ez a tudatlanság. Persze ez nem jelenti azt, hogy azok a másodvonalbeli, szürke eminenciások, akik a magyar politika mögött állnak, már ne tudnának erről. Makacs, épp ezért hitelesnek tűnő pletykák keringenek arról, hogy például egy jól ismert magyar író a frankfurti nagypáholy tagja, és hogy ő lenne az egyik főösszekötő a magyar politikai világ felé. A magyar oriensek egyébként is szubbalkáni jellegzetességeket mutatnak, még a szabadkőművességen belül is. A Magyarországon bejegyzett három oriens, a nemzetközi szabadkőműves szerveződésben "tizenketted-hegedűs" társaság, akik csak végrehajtók, az egész szervezeten belül valódi hatalommal nem rendelkeznek. Ez a három páholy egyébként a skót-rítusú páholy, a történeti gyökerekkel rendelkező szimbolikus nagypáholy és a Martinovics nagypáholy, amely a nagy múltú francia Grand Orient leányvállalata. Ez utóbbit szokták a téma kutatói a legrombolóbbnak tekinteni.

– Milyen szerveződés szerint épül fel a nemzetközi szabadkőművesség?

– A szabadkőművesség gyökerei a tényleges kőművesmunkát végző, a gótikus katedrálisokat építő középkori céhekhez nyúlnak vissza. Ezek a szerveződések és az azokat vezető mesterek éppen a templomépítések kapcsán – amelyek akkor még komplex világképként épültek meg, ezért igen magas szintű tudás kellett a megépítésükhöz –, az ehhez szükséges tudás megőrzésére, fejlesztésére szövetkezett cégek titkos szerveződései. Ebből alakult azután ki a mind elvontabb szabadkőműves társaságok "absztrakt világépítő" szerveződése. Tehát a történet elején ez egy operatív szakma volt, később változott mind spekulatívabbá, amelyen belül aztán tovább fragmentálódott.

Anglia volt a modernkori szabadkőművesség szülőhazája. 1717-ben ott alakult meg az első nagypáholy, a Golden Dawn, amely mindmáig az ún. kék szabadkőművességhez sorolja magát annyiban, hogy még valamifajta visszafogottságot és tiszteletet tanúsít a valódi operatív kőműves mesterek irányában. Az angol páholyt ma is tisztelet övezi, tekintélye van a szabadkőműves világon belül. Szerveződésük is klasszikus, a kőműves céheknek megfelelően három beavatási fokot tartanak nyilván, ami azért elég jól szűri a bekerülő tagokat.

A spekulatív ág – az ún. fehér szabadkőművesség – Franciaországban alakult ki, ezek a francia típusú oriensek, például a Grand Orient. (Érdekes egybeesés, hogy Amerikában hasonló módon különböztetik meg a fizikai és a szellemi munkát végzőket: blue collar – white collar) Ezek a társaságok korabeli bankárok, ráérő értelmiségiek, grófok részvételével alakultak meg. Ez egy nagyszerű gazdasági és politikai véd- és dacszövetség volt, hiszen egymást juttatták olyan pozíciókba, amelyekből tovább építkezhetett a szervezet. Jellegzetes, hogy mennyire hatékony lehet az elején említett "duplafenekű bőrönd", a kettős gondolkodás- és beszédmód használata: Amikor Adam Weishaupt az 1700-as évek végén Bajorországban megalapította az Illuminátusok rendjét, az egy-két év alatt egész Európában elterjedt, és az akkori kor viszonyai között is sikerült kétmillió tagra föltornázni a taglétszámukat, és ezek majdnem mind a befolyásos társadalmi rétegekhez tartoztak. Ennyire gyorsan képes terjedni egy ilyen szuper-hálózat. Ennek fő eszköze a tagok egymáshoz láncolása kettős, hármas kötéssel, azaz egymástól való függőségekkel. Azért ezt a folyamatot nem lehet azzal lesöpörni az asztalról, hogy ez egy légből kapott összeesküvés-elmélet.

Az eredeti felépítés szerint a tagok közül a legjobbakból alakuló kiválasztottak alkotják a vezető grémiumot. A Golden Dawnban ez száznyolc főből állt, később, ahogy a szervezet terjeszkedett az Egyesült Királyságban és tovább, ez a szám bővült (még egy magyar tagja is volt a páholynak). Szimbolikus okokból általában törekedtek arra, hogy ha megváltozott a vezetőség száma, az mindig valamilyen szimbolikus értelemben jelentéssel bíró szám legyen (hetvenkettő, száznyolc vagy száznegyvennégy stb.). Az így kialakult csúcsszervezet már a szabadkőművesség krémjéből szerveződött.

A 20. században lépett tagjai közé Aleister Crowley, a század későbbi csúcs-szabadkőművese és csúcs-mágusa, aki azokat a beavatási gyakorlatokat és lépcsőket viharos sebességgel teljesítette, amelyekhez másnak egy élet is kevés. Másfél vagy két év alatt végigrobogott a Golden Dawn beavatási szisztémáján, majd – elégedetlen lévén a minőséggel –, létrehozta az Argenteum Astrumot, amelyben a Golden Dawn után újabb tizenegy fokú létra kezdődött. Crowley később – furcsa, mágikus egybeesések sorozata közepette – egyesítette az Argenteum Astrumot az Ordo Templi Orientisszel, amely kiterjedt németországi gyökerű társaság volt. Az egyesített Ordo Templi Orientis nagymestere maga Crowley lett, Bafomet néven. Az egyesülés révén háromfokúvá nőtt most már a hierarchia: a szabadkőművesség, a Golden Dawn hermetikus rendje és az Ordo Templi Orientis (OTO). A szerveződés a század közepén egy ideig hanyatlásnak indult, de a 60-as évektől, amikor a máig tartó nagy okkult újjáéledés elindult az USA-ban, Angliában és Franciaországban, új erőre kapott, és máig virágzik, sőt terjeszkedik, gyarapodik.

(Egyébként itt megint megfigyelhető az előbb már említett mágikus háttéren alapuló szimbolizmus. Az Argenteum Astrum nevű szervezet betűjele AA, ahogy a szabadkőművesek rövidíteni szokták saját szerveződéseiket. Az A számtani értéke szerint az 1-et jelenti, tehát az AA, az tizenegy, amely számot a legrégebbi időktől a legrombolóbb hatás szimbólumának tartanak a hermetikus tudásban. Ennek eredete egészen a pythagoreizmusig nyúlik vissza, és onnan terjedt el a világon. A 10-es a pythagóreusoknál a Legszentebb, a Tökéletesség, a Kozmosz rendjének száma, a tetraktüsz (1+2+3+4) volt. A tizenegy, kilépve ebből, végképp romba dönti a harmóniát, és képes tönkre tenni mindent, ami ehhez kapcsolódik. Másrészt 1+1=2, ami ugyanezt jelzi: az Egy, a Teljesség, a Mindenség megtörését.

Állítólag ezért ajánlotta Crowley a Foreign Office-nak, hogy használja a II. világháború alatt úgymond a Victory jeleként a V-betűt formázó kinyújtott mutató és középső ujjat. Valójában ez a tizenegy – vagy, ami ugyanaz, a kettő – uralma. Ez egy ősi, de még a középkorban is gyakran alkalmazott mágikus múdra, vagy szigillum (pecsét), ahogy nyugaton hívták ezeket a jeleket, kéztartásokat. Ugyanazt jelenti, mint a szanszkrit múdra, amely nemcsak mágikus kéztartást jelent, hanem pecsétet is, hasonlóképp a görög karaktérhez. Churchill használta is, az persze többek szerint kérdés, hogy tudatában volt-e az erős jelentéstöltetnek is.

Ez majdnem minden hagyományban megtalálható. Indiában a Makarának, a Leviathán indiai megfelelőjének, az őskrokodilnak a száma. A krokodiltól, teknőctől mindig irtózott minden hagyomány: az egyiptomi, az indiai, a kínai. Ennek megfelelően foglalják el helyüket a világ leírásában. A Makara, vagy éppen a Leviathán, vagy az Apek kígyó Egyiptomban, már nem is a sötétségnek, hanem magának a káosznak a jelképe.

Említettem, hogy a Grand Orient-típusú szabadkőművesség képezi az alapot. Ezek az ismertebb oriensek, mint a Grand Orient és társai, a hatalmi piramisban elég alacsonyan helyezkednek el, a tizenhárom lépcsőből pusztán úgy a harmadik, negyedik fokon. (Ehhez képest a magyar leányvállalat, a Martinovics nagypáholy szóra sem érdemes, periférikus végrehajtó-szervezet.) Utána jönnek keményebb befolyású csoportok, mint a Bnai Brith, a Bnai Mose, amelyek már elég magasan levő páholyok. Nevükből fakadóan zsidó liberális körök alkotják őket. Ezek fölött van a Háromszázak Tanácsa, fölöttük pedig a Tizenhármak Tanácsa. Ez legalábbis a legenda, az újkori mitológia velük kapcsolatban.

Mögöttük, felettük egy másik hierarchia indul, és ebben elég magas fokon áll az Argentum Astrum és az OTO egységes rendje. Azt tudni lehet, hogy a skót-rítusú szabadkőművesség legmagasabb (harmincharmadik) beavatási foka, vagy éppenséggel az angliai nagypáholy klasszikus kék szabadkőművességének háromfokú beavatásában a harmadik fok, legfeljebb neofitává teheti az embert az OTO-ban. Tehát az minden szempontból fölöttük emelkedik. És olyan követelményeket támaszt – legalábbis ez a propaganda, az általuk keltett modern mítosz önmagukról –, hogy olyan kivételes képességekkel rendelkeznek, hogy a még neofita is fölülmúlja a szabadkőművesség legmagasabb fokú beavatottságát. Aleaster Crowley olyan kritériumokhoz kötötte a különböző fokozatokat, hogy azt egy kívülálló számára lehetetlen teljesíteni. Állítólag már az adeptus minor fokán olyan tudással kell rendelkezni, mind a világi tudományok, mind az okkult tudományok köréből, amely egy egyetemi doktori foknak felel meg. Tehát egyetemi doktori fokon kell ismerni a matematikát, fizikát, ugyanakkor az okkult tudományokban is megfelelő készségekkel kell rendelkezni: olyan intuícióval, ami a jövőbelátással egyenértékű, a láthatatlanság képességével stb. – és ez még csak a harmadik fokozat! És ezt külső manifesztációkkal is igazolni kell, például 24 óráig olyan mozdulatlan pózban ülni, hogy egy csurig töltött edényből, ami a jelölt fején van, egy csepp se csöppenjen ki. Szerintem persze azért ezek is inkább a legendák birodalmába tartoznak. Az OTO belső szerveződése 11 fokú. Tizenegy beavatási lépcső van a zelótától a legfelső, ipsissimus fokig, ahogy ők nevezik. Közben van az adeptus minor, adeptus major, adeptus exemptus, magister templi és így tovább.

Az OTO két fő ágra oszlik: a kalifátusi Ordo Templi Orientis és a klasszikus Ordo Templi Orientis. Ezek néha mágikus csatákba is bonyolódnak egymással. Szellemi, mágikus gondolkodásrendszerük a középkori mágiába nyúlik vissza, templárius, gnosztikus elemekből épül fel, amelyre erősen hatottak kabbalisztikus gondolatok. Gyakorlataik – amelyek java részét az ókor végi gnoszticizmusból merítették – többnyire szado-mazo szexuálmágikus gyakorlatokból állnak, és mind a mai napig egészen a nem önkéntes emberáldozatokig terjed a skála. Az USA-ban rendőrségi szakértők szerint évente több ezer ember tűnik el ilyen rituálék áldozataként. Olyan is létezik, hogy gyerekeket vonnak be a rituálékba, és kiválasztott gyerekek ölik meg az áldozatgyereket. A hallgatásnak ez olyan cementjét tudja létrehozni, amely tényleg leleplezhetetlenné teszi ezeket a csoportokat. Ezek a gyakorlatok tehát ősi pszichológiai trükkökre épülnek, amelyeket nem csak az ókorban gyakoroltak a gnosztikusok bizonyos csoportjai, mint a karkokrateiánusok, meg a Nahasz-hívők, de a keresztény középkorban és az iszlám középkorban is megvannak a hasonlóképp működő testvérszervezetek. A szabadkőművesség forrása tehát nemcsak a nyugati hemiszférára, hanem a Közel-Keletre is visszanyúlik, többek között az hiszmaniita, tehát síis, síizmushoz tartozó iszlám ezoterikus szektákra.

– Igaz az, hogy valamilyen módon a ma divatos szcientológia is ehhez a vonalhoz kapcsolódik?

– Igen. Széles körben nem ismert, bár tudható, hogy a Hubbard-féle szcientológia szellemi gyökerei Crowley-n keresztül a fekete mágiában, a szabadkőműves ideákban gyökereznek. A következő történt: a kaliforniai kalifátusi OTO főpáholyának nagymesterénél, Crowley személyes tanítványánál és mágikus gyermekénél, Alain Parsonsnál megjelent egy Hubbard nevű süvölvény, aki könyörgött, hogy megkaphassa az okkult tanításokat. Parsons, aki egyébként sikeres tudós, a NASA rakéta-hajtóanyag fejlesztő mérnöke volt (a Holdon még krátert is elneveztek róla), nem lehetett túl jó emberismerő, mert beleegyezett. A már említett szexuálmágikus gyakorlatok során – amelyet Parsons saját személyes skarlát szajhával űzött – Hubbard befurakodott a viszonyukba, majd a klasszikus vígjátékoknak megfelelően lelépett a nővel, és persze magával vitte Parsons pénzét is. (Parsons később emiatt felrobbantotta magát.) Hubbard ezzel "alapozta meg" mágikus hírnevét, innen – az OTO elpotyogatott tudásából – szedte összes tudását. De ő nyíltan állítja a dianetika sátánizmusát. Tejtán tudatnak nevezi, a 666-ra, a titánra, a megosztottságra, a megkettőzöttségre utalva, hiszen a ti vagy a di gyök az indoeurópai nyelvekben a titán, és egyben a kettő gyöke is. Hubbard tudása hermetikus szempontból egy felvizezett és populárissá alakított, műanyag tévéprédikátor-szintű sátánizmus.

Ezért szomorú, hogy Magyarországon még ennek a társaságnak is komoly sikerei lehettek. Igen magas polcokra, kormányszervekbe, vezető hivatalokba sikerült befurakodniuk.

Az OTO-ról szólva is meg kell említeni, hogy mint a mágikus csúcs-szerveződések egyike, megjelent a '90-es évek elején Magyarországon is, ami eléggé meglepő. Bizonyítani nem lehet persze, hiszen nem lett bejegyezve semmilyen cégbíróságon. Ez a ténylegesen ütőképes, nagyhatalmú oriens rejtve működik, semmilyen módon nem exponálja magát. De megbízható személyes közlésből tudom, hogy jelen van, és érintőlegesen politikusok is – legalábbis famulusaik "ismerőseik" részéről – érintve vannak ebben. Másrészt, érdekes módon, elég komoly elöljárók irányítják a magyarországi páholyt, köztük a Buckingham-palota egyik embere, egy főnemes, aki akkor a királynő mellett volt fő-ceremóniamester. Ő jár ide rendszeresen, és instruálja az újonnan alakult társaságot.

A szabadkőművesség egészének szerveződését tovább vizsgálva felismerhető egy másik kettősség is. Ez pedig az ún. "meleg" és "hideg" szabadkőművesség jelensége. Amelyekről eddig beszéltünk, azok alapvetően a meleg szabadkőműves ághoz tartoznak. Ez két egymásra épülő hierarchia, két struktúra, de még a külső, hideg kőműves paraván is 13 lépcsőből áll.

A hideg szabadkőművesség, amelyet világi jellegű csoportok alkotnak, a gazdasági, pénzügyi, politikai hatalom megszerzését tűzik ki célként. De mindezt nem öncélúan, hanem a meleg szabadkőművesség végső céljaira való rendelkezésre bocsátás miatt. Minthogy ezek a mindennapi életben is frekventált csoportok, ezért korántsem olyan titkosak, mint a mögöttük álló meleg szabadkőműves társaságok. A Trilaterális Komisszió, vagy a hírhedt Bilderberg csoport és hasonló szervezetek végső soron a hideg szabadkőművesség racionális szervei. A Trilaterális Komisszióban például a világ legnagyobb hatalmú potentátjai ülnek: a mindenkori amerikai biztonsági tanácsadó (sokáig Brzezinsky volt a képviselő), az Európai Unió és Japán megfelelő csúcsvezetői. Ezen csoportok kis helyi végrehajtói természetesen konkrétan hatnak a magyar közállapotokra, gazdaságra, politikára is.

A meleg szabadkőművesség magasabb rendű, mágikus célokért dolgozó szerveződés, amelyet tehát szolgál a hideg. A meleg vonal elsősorban nem a pénzügyi és politikai hatalomra törekszik, azt másodlagosan birtokolhatják ugyan, de az elsődleges cél a mágikus létszemléletből fakadó világképhez kapcsolódik. Elég nehéz feldolgozni a 21. század elején, hogy teljesen racionálisnak és pragmatikusnak beállított döntési mechanizmusok mögött végső soron logikailag nem követhető, irracionális célok húzódjanak.

De történt hasonló, nem túl régen, a Harmadik Birodalomban, ahol tényleg félelmetesen magas szintű eredményeket értek el – repülőgépekre fedélzeti számítógépet dolgoztak ki, radarrendszert fejlesztettek, sugárhajtású vadászrepülőt építettek, hangelnyelő festékeket dolgoztak ki tengeralattjárókra, az első középhatótávolságú rakétafegyverektől kezdve a szervezés racionalizálásáig csodákat műveltek –, és mindezt mágikus végső célok szolgálatába állították. Az SS-en belül is volt egy kisebbség, a beavatottak, akik ezt a mágikus vonalat képviselték.

Én nem tartom teljesen lehetetlennek, hogy a bármilyen komputerizált és szinte már emberfeletti szintű, ember által át nem látott fekete dobozként működő, racionális döntési hálózatként megjelenő Egyesült Európa mögött ott ne álljanak hasonlóan okkult célok.

– Hogyan jelennek meg ezek a mozgások Magyarországon?

– Ilyen sokat azért nem gondolok a hazaiakról, bár az elgondolkodtató, hogy a magyar szabadkőművességről szólva a téma egyik legfontosabb könyve (Nesta Webster: Titkos társaságok és szubverzív mozgalmak) megemlíti, hogy az 1920-as években, amikor a könyv megjelent, Magyarországon, ezen belül Budapesten még a más szabadkőműves oriensek, a johanniták által is mélyen elítélt és megvetett oriens működött, egy Bafomet-imádó johannita, templárius szabadkőműves oriens, amely egyenesen a szábizmus befolyása alatt állt. Nem tudom, megvan-e a folytonosság a középkortól, de nem tartanám kizártnak a törökdúlás és hasonlók ellenére, mert hát a magyar középkor mikrohistóriájában nagyon érdekes dolgok történtek. Például szaktörténészek írnak róla, hogy a 15. században még vígan és nyíltan létezhettek templárius konventek Magyarországon. Itt még azt a trükköt sem kellett megcsinálniuk, mint Skóciában vagy Portugáliában, ahol más neveket vettek fel, például Krisztus Szegény Lovagjai stb. A továbbiakban nincsenek források arról, hogy mi lett velük, hova tűntek. Nem tartanám kizártnak – tudom, ez romantikus vonulat –, hogy van egy, talán meg nem szakadó fonal végig a történelmünkben, amely elvezethet az 1910-es évekig, amikor Budapesten máshol Európában fel nem lelhető bafometiánus szabadkőművesek működnek. De ha nincs is meg ez a folytonosság, az biztos, hogy a '20-as években jelen vannak, és akkor már az a pár évtized sokkal inkább megengedi a folytonosság meglétét, mint az előző pár évszázad. Ha az ember a templáriusok perét tanulmányozza, elengedheti a fantáziáját, hogy ha ma még léteznek, akkor ez milyen hatással lehet a politikára?

Az egyik legjobb irodalom ilyen szempontból – kicsit nevetségesen fog hatni – Eco Foucault ingája. Mert Eco nagyon utánanézett, hiteles források alapján, hihetetlenül precízen dolgozott – ellenőriztem néhány dolgot, amire hivatkozott.

Ugyanakkor a Foucault-inga idején lévő olaszországi közállapotok és a mai Magyarország közállapotai között csak fáziskésésről lehet beszélni. Körülbelül most tartunk ott, ahol Olaszország tartott a Foucault-inga megírásának idejében, és az köztudott, hogy Torino ma a sátánizmus fővárosa. Meglepő, de így van. Egy mágikus csomópont, ahol a legerőteljesebbek az ilyen jellegű oriensek, szekták. Rettentő sok rituális gyilkosság van. Szubkultúrák, sőt kultúra létezik már ilyen szellemi beállítódással: zenékkel, külön stílussal, zenekarokkal. Nem rockzenekarok, hanem kísérleti ipari zene, kísérleti komolyzene. Tehát ez egy nagyon érdekes, kiterjedt birodalom, és elég valószínű, hogy a politikai elitig elér ez a dolog. Hogy Magyarországon így van-e, azt nem tudom.

A szabadkőművesség ugyanakkor sok szempontból kötődik az ún. szubjudaizmushoz is, ami egy kényes terület. Magyarország szinte az egyetlen hely Európában, ahol erről nem lehet egészséges módon beszélni. Angliában, Németországban megjelennek szabadkőműves enciklopédiák, történeti összefoglalók, elemzések a szimbolizmusáról, szerveződéséről stb. Ezeket általában csúcs-szabadkőművesek írják, néha jó szándékú, sőt tudós figurák, mint például Weight, angol Golden Dawn-tag és csúcs-szabadkőműves figura, aki megpróbálta objektív szempontból leírni a szabadkőművesség jelenségét. A hazai helyzet kialakulásának mélyre vezető társadalomlélektani okai vannak. A zsidóság arányszáma, és azon belül egy speciálisan szocializálódott és kultivációjában is speciális csoportja – melyet máshol is megtalálunk –, jóval nagyobb, erősebb és agresszívebb itthon, mint bárhol máshol a világon. Fernando Pessoa ezeket nevezte szubjudaistáknak, azért, hogy megkülönböztesse őket, és véletlenül se vonja magára az antiszemitizmus vádját. Magyarországon ezek a szubjudaista elemek szinte teljes átfedésben vannak a szabadkőművességgel, tehát majdnem mindegyik tagja szabadkőműves oriensnek, bár nem minden szabadkőműves szubjudaista, ezért az egyik legjobb taktika számukra, ha azonnal antiszemitizmussal vádolják, aki csak felveti a szabadkőművesség témáját. Hangsúlyozni szeretném, hogy Angliától kezdve, Csehországon át (ahol a Károly Egyetemen tanítják a szabadkőművesség és a mágikus körök kultúrtörténetét), Ausztriáig (ahol a szabadkőművesség szimbolikáját a grazi egyetemen, Biedermann professzor tanszékén oktatják), ez nem gond; ez csak Magyarország speciális helyzetéből fakad. Érdemes rögzíteni, hogy itt nem antiszemitizmusról van szó, mert nem minden zsidó szabadkőműves, és nem minden szabadkőműves zsidó. De az kétségtelen, hogy a zsidósághoz sorolható, vagy az önmagukat, ha kell, nagyon szívesen odasoroló csoportok, ezek a szubjudaista hatalmi gócok, végül is mind besoroltak a szabadkőművesség orienseibe.

– Mi áll szemben a világon a szabadkőműves áramlatokkal – okkult és világi szempontból?

– Az én meglátásom szerint Kína lesz a megváltónk a szabadkőművességtől. Több szempontból is szentül hiszem, hogy erre van a kiút. Szerintem sem India, sem a tibeti központok ebben már nem rúgnak labdába, Kína viszont mindkét oldalról erős. Egyrészt megvannak a szabadkőművességnél sokkal ősibb okkult tudásközpontjai és titkos társaságai, amelyek éppoly bonyolult és hierarchizált szerveződések, mint amiről szó volt a szabadkőművesek esetében, másrészt ott van a racionális, modernizálódó Kína – a maga évi 8 –10 százalékos növekedési ütemével –, amelytől már most úgy félnek az Európai Unióban és az USA-ban is, mint a tűztől. Aki látott Sanghajról képet mostanában, az tudja, Hongkong, vagy Tokió elbújhat már Sanghaj mellett. Tokióban még három évig építették a mágneses lebegő vasutat, Sanghajban fél év alatt összedobták; Sanghajban dolgozik ma a világ összes óriásdarujának 20 százaléka, és sorolhatnám a hasonló adatokat. Óriási fejlődés van, és ezek mind csak a külsődleges jegyek. Ami mögötte van, az két értelemben is egy masszív háttér. Egyrészt a kínai hagyomány, másrészt Kína mint az európai kritikus gondolkodás egyedüli töretlen továbbvivője. A nyugati világ – Nyugat-Európa éppúgy, mint az Egyesült Államok – virtualizálódik. Minden jel arra mutat, hogy ez a világrész egyfajta "belső-polinéziába" vonul, de Polinézia előnyei nélkül. Ez a világ fizikailag és szellemileg is záródik, egyfajta belső világba húzódik vissza. Nem csoda, hogy míg húsz évvel ezelőtt a Star Wars volt a kulcsfilm, most a Mátrix. Ezek nem csak jelek, itt már láthatóak, kitapinthatóak a trendek. Egyedül Kína a valódi szellemi expanzió folytatója, annak a fausti embernek a továbbéltetője, aki négyszáz évig fűtötte a civilizációnkat, amelyet szerintem nem kellene egyszerűen kidobni az ablakon. Ennyiben látom Kínát – megint egy csavarral – nagyon magas, mágikus szempontból az egyetlen előremutató faktornak, mert racionálisan dönt. Mert a modern fizika, mikrobiológia, kémia felhasználásával dolgozik.

– Európát tekintve milyen ellenerők léteznek, milyen szerveződések említhetők a "fehér oldalon"?

– Egyrészt természetesen ott vannak azok a hagyományos struktúrák, amelyek mindig is küzdöttek a szabadkőműves gondolatok, világkezelés és gyakorlat ellen. A római katolikus és ortodox keresztény egyházak. A református egyházakat már korántsem lehet ide sorolni, mert ezen újabb szerveződéseknek már az indulásánál eleve történtek olyan dolgok, amelyek a másik oldal bizonyos befolyására utalnak. Ugyanakkor sajnos az egyházi szervezet sem mentes a széthúzástól, számtalan példát lehet arra is találni, hogy sorai között – az egyház sokrétűségét, hierarchiájának nagyságát kihasználva – az ellenoldal képviselői dolgoznak. A közelmúltból elég csak a békepapokra, vagy a liberális papi mozgalmakra gondolni. De konkrét tudomásom van arról is, hogy hazánk egyik ismert egyházi személyisége is szabadkőműves páholy tagja. Persze, ha valaki figyeli, hogy ki mit mond, milyen helyekre és kiknek a társaságában utazik, akkor könnyen kiderül a legrejtettebb turpisság is, hiszen gyümölcséről ismerni meg a fát …

Másrészt léteznek ezen az oldalon is oriensek, titkos társaságok. Róluk még a szabadkőművesek legtitkosabb orienseinél is kevesebbet tudni, persze más szempontból ez jó, hiszen így hatékonyabban tudnak működni. Például Guenon is említi a Világkirály-ban ezeket a pozitív erőket, a Massenie-t, a Templiezent vagy a fehér Grál-rendeket, amelyekről ő is azt állítja, hogy még szervezettebbek, még titkosabbak, mint az ellenoldal. Ezek egy része kapcsolatban van Rómával, más részük viszont önállóan dolgozik, és állítólag legalább akkora potentátok alkotják, és ha kell, legalább akkora hatalmat, gazdasági erőt tudnak ők is mozgósítani, mint a szabadkőművesek. Nagyon sok befolyásos ember van, akiről hallja az ember, hogy ezen az oldalon van, bár nem is gondolnánk.

Ugyanakkor ezek a társaságok nem egészen úgy működnek, mint a szabadkőművesség, ahol minden mozzanatot uralni kell, kézben kell tartani. Ez az oldal egyszerre sokkal titkosabb, és éppen ezért sokkal lazább. A szabadkőművesek ugyan nagyon jól szervezettek és nagyon jól funkcionálnak, de mindig egyensúlyozniuk kell, mert könnyen előállhat a király meztelen helyzete. Abban a pillanatban, ahogy rálátunk a működésmódjukra, gondolkodásmódjukra, minden láthatóvá válik: akkor tudható, hogy ki a szabadkőműves, mi lesz a következő lépés, és ezáltal nagyon sebezhetőekké válnak. Ezért veszélyes számukra erről beszélni, mert ha mind több és több ember ismeri fel az adott jellemzőket, és ha egy kritikus érték fölött felnyílnak a szemek, akkor nem biztos, hogy úgy tud funkcionálni egy ilyen maffia, mint addig. Ezért reagálnak olyan hevesen mindenre, ami szerintük ebben az irányban hat.

Nem vagyok teljesen pesszimista azt illetően, hogy ennek a folyamatnak még lehet nagyon pozitív kicsengése is. Abban azért nem bízom, hogy csettintésre mindenki egyszer csak átlátja, hogy miképp tartották őt pasunak, biomasszának, vagy éppen seggnek. De azért szerintem mindenkivel meg lehet a maga szintjén értetni ezt.

– Milyen trendek ismerhetők fel manapság ezen a területen?

– Meglátásom szerint ma jóval bonyolultabb a képlet, mint ahogy az eddigiekből következik. A szabadkőművességet – a könnyebb érthetőség céljából – mindvégig gyűjtő fogalomként használtam, holott koránt sincs egységes szabadkőművesség. A múltban is volt harc közöttük, mára azonban a belső feszültségek miatt több szakértő szerint a szabadkőművesség meghasonlott önmagával, még a klasszikus meleg szabadkőművesség is: ellentétek vannak az angliai nagypáholy és a Grand Orient között, de meghasonlás támadt a Grand Orienten belül is. Nekem a szabadkőművesség vége az volt, amikor a Grand Orient nagypáholy tagsága fellázadt a vezetőség ellen, mert azok elsikkasztották a tagdíjakat, és karibi nyaralásra használták föl. Itt a vége, kész, ők is megbuktak, még az ördögnek is van ördöge …

Szóval azok többsége, akik ezt a "járművet" használták, kiszálltak belőle. Ma már kicsit idejétmúltnak érzem az egészet. Létezik még, de ma – a világon folyó hatalmi és okkult folyamatokkal összevetve – már üresen fut ez a szekér.

Úgy tűnik, hogy az okkult célokért tevékenykedő titkos társaságok lassan már csak romantikus meseként említhetők. Helyettük színre léptek és mind nagyobb hatásfokkal és összefüggő rendszert alkotva dolgoznak a politikai pragmatizmus, a kőkemény, csak gazdasági, politikai hatalmi játszmákban utazó szervezetek, amelyek legfeljebb díszítményként alkalmazzák a mágikus-okkult hátteret – például a Bilderberg-csoport és a G8 szerveződés is errefelé mutat.

Végső fokon a mai játszmák már nem a titkos társaságok, hanem a hírszerző szervezetek csatái. Az, hogy mögöttük az információkat kik dolgozzák fel igazán, és kik gyümölcsöztetik, persze más kérdés. De amit látunk, és ami a magyar politikára is egyértelműen rányomja a pecsétjét, az nem is annyira a direkt értelemben vett szabadkőműves vagy más titkos társaságoktól eredő befolyás, hanem a KGB, a CIA, a MOSZAD, a francia, angol stb. titkosszolgálatok hatalmi játszmája. Azt lehet mondani, ma nem az a kérdés, hogy mi Isten kimondhatatlan, legszentebb neve, amivel pusztítani és feltámasztani lehet, világegyetemet romba dönteni vagy világot teremteni, hanem hogy ki kit zsarol, és milyen gazdasági-pénzügyi hatalomért. Melyik kormány melyik emberét; melyik kulcspozícióban lévő embert mely titkosszolgálatok zsarolják, és melyik zsarolás az erősebb. Ezen elv alapján szinte tudományos előrejelzéseket lehet tenni egy kormány következő lépéseit illetően.

Magyarországon sem az a fontos már, hogy ki milyen páholy tagja, hanem hogy ki kit zsarol. És ez alapján lehet látni, hogyan dőlnek el a dolgok. Ha éppen a francia titkosszolgálat van nyeregben, akkor úgy dőlnek el a dolgok, ha épp a CIA-nak van egy jó ásza, akkor az dönt. Persze lehet, hogy e mögött újabb hatalmi struktúrák kezdődnek, de azok már keresztbe szerveződnek a klasszikus titkos társaságokon.

– Ez azt jelenti, hogy a mai magyar parlamentben nem nagyon van párt, amelynek ne lenne "helytartója"?

– Meggyőződésem, hogy igen. Azt gondolom, mindegyik oldalon, a parlamenten kívül és belül levő pártok mellett egyaránt van ilyen szürke eminenciás. De ahogy mondtam, ezek elsősorban nem szabadkőművesek, akik tényleg valamilyen célok érdekében jól körülírható stratégiát követnek, ami lehetővé teszi az ellenlépéseket is. De ha csak titkosszolgálatok vannak, akkor sakk-matt. Akkor ha tetszik, minden racionális, de végső elemzésben semmi sem. Akkor nincs végső cél, nincs Júda hercege a trónon, akkor semmi sincs, akkor marad a változó mozaik, a káosz.

– Miképp érhető tetten a kaotizálódás?

– Ma nem csak arról van szó, hogy vannak a klasszikus, archaikus alapokra szerveződő, mondjuk Samael-imádó vagy Sátán-imádó körök, és velük szemben a kicsit zűrzavaros, de mégiscsak jó oldal felé hajló okkultisták, valamint az egyházak. Mostanság még a sátánizmus is időleges szövetséget kénytelen kötni az eddigi ősellenségeivel, mert egy új, minden eddiginél sötétebb, vagy ha úgy tetszik, a végső sötétség nyitotta meg a száját: egészen nyíltan megjelentek az okkultizmusban a káosz-hívők.

Nagyon furcsa szellemi mozgalom indult útjára nagyjából a 70-es évektől Amerikában, Franciaországban, Angliában: a káosz-mozgalom, ők nyíltan úgy vélik, hogy még ezek a klasszikus sátánista vonalak is egyfajta rendet, tehát számukra tűrhetetlen dolgot képviselnek. Épp olyan ellenségnek tekintik a sátánistákat, mint az egyházakat, vagy a többi okkult vonalat, például a szabadkőműveseket. És egyre nagyobb szeletet hasítanak ki abból a miliőből, amit eddig a többiek uraltak.

Itt már szó sincs Ctulhuról, meg Choronzonról, és más káosz-perszonifikációkról, helyettük a kvantumelmélet, a káoszelmélet megfelelő apparátusa szerepel. Nagyon bizarr könyveket jelentetnek meg. Színtiszta kvantumfizikai könyveket például, amelyek a kvantum-káosz természetét tárgyalják szakmai szempontból. Ez az első olyan csoport, amely a végletekig, mondhatni az atomi méretekig kaotikus folyamatokra törekszik, célja teljes mértékig kaotikus vagy egyenesen skizoid. Semmihez sem konzekvens, bármikor elhagyhat bármilyen meggyőződést és hitet, és annak az ellenkezőjét is – és ebben óriási erő rejlik, ha belegondolunk.

Vannak különböző szerveződéseik, ami persze önellentmondás, de ezek nagyon fluktuálnak, tudatosan csak egy-két évig tartanak. Létük teljesen posztmodern jelenség, és bizony eléggé sikeres a tevékenységük. Zenei, képzőművészeti tevékenységet is folytatnak, ezzel is növelve befolyásukat. Az a fajta drogabúzus, amely ma kibontakozik, nagyrészt ehhez a mozgáshoz köthető. Ez nem unatkozó művészpalánták passziója, itt egyre veszélyesebb pszichikus hatóanyagokat dobnak be a társadalomba. Sokáig a krekk vezette az élmezőnyt, mint amitől nincs szabadulás, hozzá képest a heroin könnyű drog. A krekk esetében egy-két alkalom elegendő, és menthetetlen az illető. Ma már vannak olyan szintetikus pont-hallucinogének (mint például az angyalpor), amelyek olyan mértékig maszkolják el a valóságot, mint egyetlen eddigi szer sem. Nagyon sok gyilkosság történik ennek következtében. Vannak olyan zenei irányok, ipari-techno, meg egyéb érdekes zenék, amelyeket eleve pszichológusok segítségével terveznek, a hozzá való drogokkal együtt.

Már Magyarországon is folyik ez a kaotizálás. Szegény sátánistákat őszintén sajnálom, mert semmi esélyük sincs, hiszen itt azonnali visszajelzés van. Számtalan helyen hozzá lehet jutni olyan szerhez itthon is, amit az USA-ban annak idején a CIA agymosásra dolgozott ki és később a KGB is átvett. Személyiségtől és időtartamtól függ, hogy mikorra válik olyan lágy viasszá az illető, hogy azt nyomnak bele, amit akarnak.

Ez az új jelenség azért is elgondolkodtató, mert van gyökere a mitikus gondolkodásban. Egyiptomban a rossz, Szét Isten pozitív pólus volt a káosz Apep kígyójához képest, mert ő hárította el éjről – éjre Apep támadásait, mialatt az igazi jó, a Ré áthajózott az alvilág vizein. A gonosz Szét áll a hajó orrában, és döfi a káosz kígyóját, hogy nehogy fölfalja és semmissé tegye a mindenséget. Ez az archetipikus mese mintha most megjelenne, legalábbis ebben az okkult félvilági miliőben: van Ré, van Szét és a káoszhívők képében megjelent Apep. Ez nyilván nem tudatos folyamat, tehát szó sincs arról, hogy ezt valaki kifundálta és útjára indította volna, mondván, ha már olajozottan működnek a jó erői – az egyházak, a fehérmágia szerveződései stb. –, és a rossz szerveződései is megvannak, akkor legyen káosz, és teljesedjék be a történet. Ha viszont igazam van ebben, akkor a jungiánus magyarázat működik, és azt kell mondjam, hogy ennek szükségszerű volt bekövetkeznie, mert időről időre van újjáéledés. Újra és újra, bár más nevek alatt, de előjön ugyanaz a séma, csak mind nagyobb hatású eszközöket alkalmazva.

Én úgy látom, az emberiség képtelen arra a civilizáció-hordozásra, amelyet eddig úgy-ahogy teljesített. Mostantól lassan – egyszerűen fiziológiai és más okokból – képtelen lesz kezelni a körülötte működő túl komplex rendszereket és struktúrákat. Szerintem lassan elérünk oda, hogy valós veszély lesz, hogy a fejlődésnek ez a kis emberi filuma lezárul, és jön a techno-evolúció, amely ráadásul már nem darwini, hanem lamarcki fejlődési elven fog működni, amit semmilyen szinten nem fogunk tudni követni. Az ember számára az a világ már egy teljes fekete doboz lesz. Lehet, hogy nem lesz időnk váltani, és mint Madáchnál, jön az Eszkimó-szín, de az Apokalipszisben nem hiszek. Az túl magasztos. Egy aforizmával megfogalmazva: Hiszek Istenben, de nem hiszek az emberben. Ám praktikus esztétikai és sok más szempontból nem tetszik, ami most történik.

Készítette: Régheny Tamás

(Ökötáj)

2011. február 17., csütörtök

Hollywood átlátszó pszichológiai háborúi

Habár sokan úgy érezzük, „bennünk” már más szelek fújnak, és egy ideje megváltozott az életünk, akkor sem tagadhatjuk le a kort, amiben felnőttünk, amiben szocializálódtunk, vagy amiben megöregedtünk. Ez a megállapítás egyrészt – saját magunkat megmosolygó – önkritikához vezet, másrészt annak felismeréséhez, hogy nem mindig láttunk (!) úgy, ahogy ma. Kár lenne tagadni! Kortársaink jelentős részével együtt sokunkat magával ragadott a „rendszerváltás” következtében benyomult nyugati világ eszmerendszere, látszólagos ideologizált szabadsága, és bizony ettől a hirtelen ránk tört „fényűzéstől” sokan nem láttuk, hogy kik és miért mozgatják a reflektorokat. Sokunkat megtévesztett az amerikai minta!
Ez a hosszú bevezető után elérkeztünk az életünket – nyugodtan mondhatjuk – mérgező nyugati eszmerendszer sokunkat álomvilágba ringató egyik fő fegyveréhez: a filmiparhoz.
Ha valaha létezett valódi háborúkat támogató sikeres ideológia, akkor a hollywoodi filmgyártás kiagyalóit nyugodtan hívhatjuk aranyérmesnek ebben a kategóriában. Talán nem tévedünk nagyot azzal a kijelentéssel, hogy az elmúlt évszázadban százmilliók életét befolyásolták észrevétlenül (!) Los Angeles hegyei közül kikerülő produkciók, melyekkel megalapozták a „demokrácia” – azaz a háttérhatalom – aktuális hódításához szükséges ideológiai alapot.

Azonban mára Hollywood pszichológiai háborúi átlátszóakká váltak. „A király meztelen”.

A történetéről röviden: A hollywoodi filmgyártás az 1910-es évektől kezdve meghatározó eleme a filmiparnak, útja során Amerika és a világ filmgyártásának fővárosává fejlődött. 1920-ra Hollywood éves termelése elérte a 800 filmet. A 30-as években föllépett egy bizonyos igény a kormányzat részéről a filmek cenzúrázását illetően. Ettől kezdve minden forgatókönyvet előbb jóvá kellett hagynia a Produkciószabályozó Igazgatóságnak (Production Code Administration – PCA), s csak az után filmesíthették meg. Ezek a szabályozások is elősegítették a gazdasági fellendülést, s a néhány nagy stúdió ellenőrzését (!) a filmipar felett. A következő évtizedben Hollywood hihetetlen sikereket produkált, s külföldön forgalmazott filmjei a világon forgalmazott összes produkció 65%-át tették ki. Hollywood neve azonosult a csillogással és azzal a varázslattal, amit amerikai filmnek neveznek. És még valami mással is…

Látni fogjuk, hogy Hollywood már az egészen korai időktől kezdve berendezkedett arra, hogy az épp aktuálisan folyó hódításokhoz igazodóan, azokat igazolva (!) megteremtse a szükséges ELLENSÉGKÉPET. A recept minden korban tökéletesen ugyanaz… Kezdjük az elején!

Indiánok. A filmgyártás hajnalán javában folyt az amerikai földrész még élő őshonos indián kultúráinak, élettereinek kiszorítása, de eddigre már megtörtént az emberiség egyik legförtelmesebb eseménye, az indiánok elleni valódi népirtás. Ezt a tényt az álomgyár mesterei, a honfoglalók igyekeztek a szükséges ideológiákkal megmagyarázni, vagyis elferdíteni, ez pedig abban nyílvánult meg, hogy szinte az összes „western” film a hős cowboyok küzdelméről szól a vérszomjas, gonosz, skalpoló indiánok ellen.
Mielőtt rátérnénk konkrét filmelemzésekre, az előzőekben megalapozott látásmóddal szaladjunk végig az elmúlt század aktuális mumusain! Akik ellenkeznek, amikor Hollywood manipulatív, negatívan befolyásoló, félelemkeltő erejéről hallanak, most elgondolkodhatnak.

Németek. A gyarmattartó Anglia, és az azzal tulajdonképpen szövetséges USA elitjének gazdasági – és a kapitalizmus felsőbbrendűségébe vetett hitéből fakadó ideológiai – érdekeit igencsak sértette az ezeket magasan meghazudtoló német nemzetszocializmus által hajtott gazdasági motor és annak gyors sikere. Érthető módon ezt a – nyugati elit által kreált társadalmi kép („demokrácia”) hatalmát meghazudtoló – sikeres alternatívát örökre száműzni szándékoztak a Földről. Ennek érdekében a II. világháborút követően, de talán már az azt megelőző időktől kezdve jó néhány évtizedig a háborús filmekben a németek „kapták” a főgonosz szerepét. Ezen nincs mit szépíteni, ~99%-ban nácik elleni rettegésre épültek ezek a filmek.

Oroszok. Idővel a németeket részben felváltotta az oroszoktól való félelem (keltés!), ezért – részben jogosan – a németek mellett/után az oroszok lettek az amerikai filmek főmumusai. Generációk nőttek fel a német fekete egyenruhások, és az orosz kémekről való félelemben! Félreértés ne essék, természetesen sem a németeket, sem az oroszokat nem akarom mentegetni, de az elemzés szempontjából érdemes megfigyelni a produkcióban ellenük keltett hihetetlen gyűlöletet, amely egészen koragyermekkortól kezdődően határozta meg a nyugati társadalmakban felnőtt emberek világnézetét, azaz kiket kell gyűlölni! Ez az igazi rasszizmus!

Vietnámiak. Ezt talán nem kell magyarázni, minden hollywoodi vietnámi háborús filmben a hazájukat védő ázsiaiak lettek a kis sárga ördögök… elterelve a figyelmet a tényről, hogy tulajdonképpen az amerikai katonák mi a lófsz.t is kerestek ott?! Sőt ezekben a filmekben rendszeresen az oroszok jelennek meg, mint fegyver-támogatók, tehát egy filmben rögtön megjelenhet két utálandó nép is. Történelmileg talán igazolható ez az utóbbi felvetés, de ha már itt tartunk tisztázandó az is, hogy pontosan milyen amerikai fegyvergyáraknak, vegyigyáraknak (MONSANTO) volt érdeke a háború elhúzódása, valamint az is, hogy a CIA mit profitált a hadsereg által kiépült drogkereskedelemből…

Arabok. Egy nagy ugrással elérkeztünk a már a látszatra sem ügyelő – demokratikus – háborúkhoz, a Közel-keletre. Elenyésző azon filmek száma, amelyekben a civil lakosságot rettegésben tartó, robbantgató terroristákat NEM arab származású színészekkel játszatják. Az Öböl-háborúról szóló filmek és sorozatok skáláján sem igazán találni olyat, amelyik a hazájukat védő lakosok szemszögéből mutatná be a valódi agresszort, a valódi hódítót. Miután kiderült, hogy nem találtak semmilyen tömegpusztító fegyvereket Irakban, az azokkal való riogatás okafogyottá vált, ezért kitalálták, hogy demokráciát kell építeni ott… Az újabb filmek már ezen utóbbival ideologizálják a gyarmatépítő megszállást. A nukleáris fenyegetéssel való riogatást pedig áttették egy országgal keletebbre…

Kínaiak. Láthatóan a kínaiakkal óvatosabban bánnak a nyugati szemfényvesztő trükk-mesterek, ennek talán az az oka, hogy a távol-keleti ország kezében lévő amerikai állampapír-állomány összege ~844 milliárd dollár, valamint jelentős gazdasági erővel rendelkeznek a kínai mamutcégek az „álomföldrészen”. Ettől függetlenül hol lenézően mosogatófiúként, hol becsempészett szerencsétlenként, hol kínai maffiaként vannak ábrázolva a filmekben ferdeszemű embertestvéreink. Ők az egyik legfrissebb ellenségkép, de azért még csak finoman adagolják a közvéleménybe.
Lehetne még folytatni a felsorolást, de részben fentiek alátámasztására, illetve egy tágabb világszemlélet elérése érdekében nézzünk néhány konkrét példát!

Ryan közlegény megmentése
A második világháborút feldolgozó filmek közül talán ez az eddigi leghatásosabb film, látványát tekintve legalábbis biztosan, azonban... Nincs az a mozi néző, aki az első húsz perc elteltével ne gyűlölné szívből a németeket! Soha nem látott élethűséggel vágják az arcunkba a képet, miszerint a jól védett vastag bunkerek fedezéke mögül a német katonák halomra lövik a „szerencsétlen” amerikai partraszállókat. A bakáknak tényleg rossz napjuk volt ez tény, de a háborúért egyedül a németeket okolni az bűn, ebből a filmből pedig sütött ez a gyűlölet – ami talán nem is annyira meglepő, ha figyelembe vesszük a rendező származását.
Nem annyira a filmhez tartozik a kérdés, de ideje átértékelnünk a tanultakat: ki kezdte a második világháborút? Viktor Szuvorov orosz szerző nagyon messze vezető kérdésre ad döbbenetes választ. Ha igaza van, minden 65 évesnél fiatalabb történelemkönyvet újra kellene írni, és a francia gazdáknak minden év június 22-én meg kellene köszönniük a németeknek, hogy nem kellett TSZ-be vinni a földjeiket.
A kérdés: ki kezdte a második világháborút? Szuvorov szerint a Szovjetunió részéről hosszú távú, ideológiailag megalapozott támadási szándék létezett. Az ˝M-nap˝ c. művében a szerző feltárja, hogy a hitleri Németország ellen pontosan kitűzött időpontra, jól megtervezett támadási előkészületek történtek. A zsidó Sztálin vezette Szovjetunió 1939 augusztusa óta, fegyverkezési és hadi stratégiai tevékenységét következetesen egy 1941 júliusában Németország elleni támadó háború megnyitására irányította. A Vörös Hadsereg 1941-ben elszenvedett vereségének döntő okát a szerző abban látja, hogy a Wehrmacht támadása akkor lepte meg a Szovjetuniót, amikor az minden erőfeszítését a hamarosan bekövetkező M-napra összpontosította, azaz támadni akart, letarolni Európát - ezért védekezésre nem volt felkészülve…

Indiana Jones
Bár nagyon szeretem ezeket a filmeket, és oldalakon keresztül lehetne elemezni a sorozatot, de e helyett csak két dolgot említek, ami a cikkhez illeszkedik. Az egyik, hogy – mint egy jó összefoglaló - ezen sorozat minden részében megjelennek az utálandó ellenségek: az elsőben az elején az inka, majd a németek (zsizsik Spielberg szerint a németek elleni harc = a sátán ellenivel), a másodikban az angol-szász és zsidó uralomtól megszabadulni látszó indiaiak, a harmadikban megint a németek egy kis arab segítséggel, a negyedik részben az oroszok és a földönkívüliek! Ezen utóbbiról még később lesz szó miért érdekes.
A másik említésre méltó szál az ereklyékkel kapcsolatos ferdítések. A Frigyláda mint szuperfegyver – tipikus zsidó világuralmi álom, a bölcsek köve, mint gonosz áldozati kő, a Grál mint csodakehely, ami a kincskeresők nagy bánatára már kiderült, hogy nem egy tárgy, hanem egy ősi tudás, bölcselet és vérvonal mely Nimródtól indul. Valójában a sok izgalom, látvány, tréfa mögött tehát ezekben a filmekben is egy nagyon tudatos gondolat-formálás történik a materializmus jegyében.

300
Zack Snyder filmje, a 300 a thermopülai szorosban zajlott ütközetre utal, ahol Kr. e. 480-ban 300 spártai katona szállt szembe I. Xerxész többezres perzsa seregével.
Az átlagos amerikai és nyugat-európai néző kijön a moziból, és számára már össze is állt a kép az épp aktuális utálandó gonoszról: a perzsák torzszülöttek, irracionálisak, gonoszak és veszélyesek. Szemben állnak a nyugati kultúra alapjául szolgáló demokráciával és szabadsággal. A perzsák mai leszármazottai Iránban élnek - hoppá. Kik ellen is folyik az utóbbi évek egyik legdurvább ideológiai hadjárata?
Körülbelül a film közepétől elindult a tájékozottabb nézőben egy párhuzamos szál, és mivel állandó megerősítéseket kap, a film végére igencsak zavaró mellékhatássá növi ki magát.
Arról van szó, hogy a perzsák leszármazottai ma nagyrészt Iránban élnek. Az USA és kistestvére pedig a jelek szerint évek óta háborúra készülődik Irán ellen. Ezeket figyelembe véve kicsit másképp látja az ember a történetet – és, igen, a szimulált szörnyeket is.
Iránban a film nagy botrányt kavart. ( http://eletmod.transindex.ro/?hir=8454 ) Ahmadinezsád elnök személyesen is elítélte, egyik kulturális tanácsadója pedig „pszichológiai hadviselésnek” nevezte a produkciót Irán történelme és civilizációja ellen. Hasonló kritikák – bár gyérebben – Nyugaton is felmerültek, itt a politikai jellegű kifogások legtöbbje azonban inkább a film rasszizmusát és homofóbiáját célozta. A perzsák álarcos, piercinges és/vagy eltorzult arcú, mindenféle-fajta teremtmények. Érzékiek, alantasak, artikulálatlan vagy túlvilági hangon üvöltöznek. Királyuk, Xerxész két és fél méteres néger óriás, mozgásából, ékszereiből és a Leonidász megkísértésekor tanúsított viselkedéséből ítélve valószínűleg buzi.
Leonidász maroknyi harcosa tehát hősiesen küzd a szorosban a perzsák kaotikusan sötét tömegével. Foglaljuk össze: a torzszülöttek irracionálisak, gonoszak és veszélyesek. Szerveződési formájuk az embertelen zsarnokság, ami szemben áll a nyugati kultúra alapjául szolgáló (lásd régi görögök, spártaiak) demokráciával és szabadsággal. Namármost, a demokrácia és szabadság védelmében meg kell küzdeni a sötétség ezen erőivel. - erre azonban a demokrácia csak úgy önmagában nem alkalmas. Túl gyenge. Lám, a nem spártai görögök tulajdonképpen csak egy rakás homokos, teljesen használhatatlanok a harcban (vö. az amerikai-francia sztereotípiák szembenállásával az iraki háborúval kapcsolatban).
A gyenge demokratikus szövetségesek mellett ott egy másik akadály: a saját demokrácia. A tanács vén, lassú, gyakorlatilag döntésképtelen, főleg pedig férfiatlan és harcképtelen. A politika megbízhatatlan, gyanús dolog, az ország ügyeit nem bízhatjuk érvelésekre. Ebben a kivételes helyzetben, amikor a szabadság megvédelmezéséről van szó, a demokráciát fel kell függeszteni, és egy keménykezű, igazi vezetőnek kell kézbe vennie az ügyeket – akár a tanács/a lakosság akaratával szemben állva (vö. iraki háború elleni tüntetések).
Ez a keménykezű vezér és az igazság hőse ebben az esetben Leonidász, aki igaz, hogy feláldozza Spárta legjobb fiait a harcban (vö. az Irakban elesett katonák miatti elégedetlenkedés), de ezzel az áldozattal és önfeláldozással egyfelől örök érvényű példát állít, másfelől pedig tényleg lehetővé teszi, hogy egész Görögország – az összes jó szövetséges – csatarendbe álljon, és végül is győzedelmeskedjen. - nehéz azonban tartózkodni az aktualizáló keretezéstől, különösen mikor a film egyik trailere egyenesen „az emberiség első szabadságért vívott harcaként” reklámozza a spártaiak küzdelmét (mióta beigazolódott, hogy Szaddám nem rejtegetett tömegpusztító fegyvereket, a Közel-Kelet ellen folytatott háborút a szabadságért vívott küzdelemnek nevezik). Az elemzés forrása:
http://multikult.transindex.ro/?cikk=5462&nyomtat=1

A Sólyom végveszélyben
Cikkünk szempontjából sokat talán nem érdemes írni erről az egyébként kiváló hangulatú és látványvilágú filmről, melyben kétségtelenül a kitűnően megcsinált zene és hanghatások viszik a pálmát, mindenesetre annyi megjegyezendő, hogy valamiért nem kapunk választ az alapfelvetésre: tulajdonképpen mi a szart keres az amerikai hadsereg egy szomáliai városban? Ugyanis itt van a kutya elásva. A film végére az átlagos néző legszívesebben golyót eresztene minden fekete bőrű emberbe, holott ezek a szerencsétlenek csak a hazájukat védték – bármilyen eszközzel, mégis ők lettek beállítva főgonosznak. Ismerős helyzet, igaz?
Egyébként úgy tűnik Afrika egy reménytelen kontinens. Néhány országot kivéve a fehér ember elvitte a tömegpusztító fegyverek kultúráját az ősközösségi szinten álló természettel harmóniában élő afrikaiaknak, akik így most már nagyon hatékonyan tudják egymást irtani. Ebbe nem kellene sem az ENSZ-nek, sem az amerikaiaknak beleszólni. Hogy mégis miért teszik, arra van egy találó mondás: divide et impera. Lásd pl. mi történik Szudánban, Tunéziában, Egyiptomban, Jemenben, stb. jelenleg. Az összes ilyen esemény mögött az akkád elitek természeti erőforrások megszerzésére irányuló erőfeszítései, vagy a hatalom megtartásának kísérlete húzódhat meg.

Múmia
Erről a filmről tényleg nem érdemes sokat megemlíteni, mindössze annyit, hogy az aktuális gonosz itt a piramisokat építő egyiptomi őskultúra, amelyről hogy-hogy nem épp mostanában kezd kiderülni, hogy semmi köze a jelenlegi lakosokhoz, viszont annál inkább köze van a ragozó nyelvű szkíta ősnéphez. Hát dobjuk be a közönségnek, hogy ezek a mumifikált arcok micsoda sötét egy társaság volt!

Mulan
Ez egy mese, amiben a fő ellenség: a hunok! No comment.

Attila, Isten ostora
Magyarként nehéz erről a filmről nyugodt szavakkal beszélni. Nem is a történelmi pontatlanságai miatt, nem is a színészi teljesítmény miatt, vagy egyéb filmhibák miatt, hanem mert iszonyatosan elferdítve mutatja meg a – történelemkönyvekből is rendszeresen kifelejtett – hunok magas-kultúráját. Barbároknak ábrázolva, egymással állandóan háborúzó ősközösségi szinten élő törzsekként bemutatva, Attilát szörnyetegnek tálalva nem is alakulhat ki más vélemény a kevésbé tájékozott nézőben, mint a hunok lenézése, utálata. És ha ezek után még véletlenül megnéz egy olimpiai közvetítést, ahol észreveszi az épp nyertes úszóbajnok trikóján szereplő HUN rövidítést, akkor már össze is állt a „kívánt” kép a fejében.

Argo.
Bár nem konkrét Hollywood-i alkotás, de „szellemiségét” tekintve idesorolandó, és sajnos nem csak a zsidó rendezője miatt. Még ebben a jelentéktelennek tűnő „magyar” akció-vígjáték filmben is hihetetlen mennyiségű ideológiát rejtettek el! Hogy mi köze van ennek a filmnek a nyugati elithez? Mindössze annyi, hogy a napjainkban egyre inkább ismeretessé váló tényt – miszerint a magyar a Kárpát-medence ősnépe – igyekeznek totálisan meghazudtolni azzal, hogy egy rómaiak által legyőzött barbár (Decebál) kincsét hajkurásszák a film „hősei” ország szerte – azaz készen is van a történelemhamisítás: itt csak római volt és barbárok. A filmben egyébként szinte végig magyar-gyalázás folyik. Miért is? Azért, mert amikor végre köztudottá válik majd Európa valódi történelme, akkor a hazugságokra épülő nyugat kártyavárként omlik össze. S talán az sem véletlen, hogy a főgonosz itt is egy német…:)

Újabb alkotások: The eagle (a sas)
http://www.hollywood.com/trailer/7728387/The_Eagle_Trailer
A rómaiak küzdelme a barbárok ellen. Már megint. Nem unják még? Ez lejárt lemez srácok, bár tudvalevő, hogy a nyugati típusú demokráciák Rómától (és a görögöktől) eredeztetik magukat, de azért ne felejtsük már el, hogy a görög Nagy Sándor kérészéletű Birodalma, és Róma volt az USA féle imperialista globalizáció prototípusa. A római jogról is inkább rosszat vagy semmit, mert az erre épülő jogrendszer már igen messze áll bármiféle morális, emberi igazságszolgáltatástól.

Érdemes egyébként végiggondolni a szimbólumok területén is, hogy mi a helyzet. A nyugati világ madara a sas, a keletié a sólyom. Meg kell nézni, hogy melyik országok szimbóluma a sas madár, és melyiké a sólyom, és már meg is találtunk egy törésvonalat…
Egyébként még az olyan ártalmatlan mesékben is, mint a Csingiling, vagy a Vadgalambok, a sólyom FŐELLENSÉGKÉNT jelenik meg! Véletlen lenne?

Zöld zóna
Nevetséges módon ez a film arról szól – amit már mindenki tud -, hogy Irakban semmilyen tömegpusztító fegyvert nem találtak, de ezt igyekeztek elkenni – ez amolyan eső után köpönyeg? Wikileaks előzménye? A szánalmas próbálkozás továbbmegy és pont a CIA-t állítják be arra a szerepre, amelyik nyílvánosságra akarta hozni, hogy a háborús indok alatt valójában sosem volt talaj… Pont a CIA, amely szinte egymagában felelős a közel-keleti destabilitásért, többek közt mivel létrehozta, később pedig finanszírozta az al-kaidát?!

UFO filmek
A mostanában divatos UFO-s riogatásoktól hemzsegő filmeket is érdemes talán komolyabban venni, mert nagyon úgy néz ki, hogy új ellenségképet kezdtek kreálni nekünk – a földönkívülieket. Talán Hollywood agytrösztjei pontosabb információkkal és talán kapcsolatokkal rendelkeznek a bolygónkat vélhetően megfigyelő – még nem tudni jó- vagy rosszindulatú földönkívüliekkel, mindenesetre az ellenük folyó érzéseket elkezdték betáplálni.
Sőt az egyik ilyen filmben a gonosz földönkívüliek hogy-hogy nem sumér nyelven kommunikálnak. Érdemes megjegyezni, hogy a sumér nyelv 56 nyelvtani sajátosságából a magyar nyelvben 53 szerepel. A Párizsi Sorbonne egyetem kutatói állapították meg, hogy a világ mai nyelvei közül a magyar az egyetlen nyelv mely szavaiban 68 % -ot őrzött meg az ős-etimonokból, azaz az emberiség ősnyelvének őselemeiből, míg pl. az angol 4%-ot.
Csodálkozunk még, hogy az egyre szélesebb körben terjedő kutatási eredmények alapján a filmgyárak urai pont a magyarok egyik őseinek számító sumérok ellen kezdik hangolni a közvéleményt?

Azonban nem csak ellenségképet állítanak fel a nézők millióinak, hanem az elit számára fontos dolgok elfogadtatását is beépítik a műsorokba. Jó példa erre a már mesékben is megjelenő chemtrails – mérgező kondenzcsíkok – melyek esetében már a gyerekkorosztállyal kezdik elfogadtatni, hogy ezek a dolgok természetesek – pl. a Túl a sövényen c. animációs filmben. (A molekuláris terrorizmusról bővebben pl. itt:
http://video.xfree.hu/?n=szuromieszter|2127fcf2a3555b8b51c30d7544646476 és itt:
http://www.eva777.com/vilagvege-magazin

Hollywood tehát a tulajdonosai – a nyugati háttérhatalom, globalista elit, világuralmi bankárklikk, tök mindegy hogy hívjuk – érdekében manipulál, méghozzá nem kispályán, hanem láthatóan generációkon keresztül, kerek egy évszázada!
Talán nem véletlen az az egybeesés sem, hogy az emberi tudat IRÁNYÍTÁSÁRA szakosodott druidák varázspálcáikat mindig magyalfából (angolul Holly wood) készítették. Ezek szerint innen a találó név…

És most gyorsan összegezzük csak a filmek által súgalt fő „ellenségek” egy számunkra nem elhanyagolható csoportját:
- indiánok (íjfeszítő turáni – szkíta leszármazottak)
- németek (bár árják, de komoly őseredet kutatást kezdtek el, ezt meg kellett állítani)
- oroszok (egy részük szkíta utódnépekből alakult)
- sumérek (ősi szkíta „mellékág”)
- hunok
- magyarok
Remélem lassan összeáll a kép emberek, hogy valójában kik ellen zajlik a pszicho háború.

De hogyan tudunk „profitálni” abból, ha már látjuk a „meztelen királyt”? Először is elmondjuk másoknak. Nem egyszer tapasztaltam, hogy miután elmondtam hasonló jellegű észrevételeimet, kezdetben bárgyú tekintetek fogadtak – majd néhány perc múlva meglett az eredmény: „baszki, ez tényleg így van!”. A következő percben már nagyban gépeli be a kapott felvilágosítást, és adja tovább. Ez a kulcs, emberek. Nem kell mindig pofon, vagy vizesvödör, néha elég egy csettintés is az ébresztéshez.
Másodsorban pedig igyekezzünk leszokni a TV-nézésről, vagy ha ez még nem megy, legalább vegyük fel a kritikusan gondolkodó „szemüvegünket” és úgy szemléljük ezeket az alkotásokat, lehetőleg nem bebiflázva mindent, ami bennük elhangzott, mert nem biztos, hogy igaz.


2011. február 16.


TT

2011. február 15., kedd

A GÓLEM ÉLETRE KEL...

Ez a rövid cikk 2009-ben jelent meg a Nemzeti Internet Figyelőn, de nem árt visszaemlékezni milyen alattomos módon kelt életre a Liszaboni Szerződés nevű Gólem, másrészt pedig egyre aktuálisabb a téma, most hogy bevetésre készül az az új "magyar" alkotmány, amely várhatóan a Liszaboni Szerződés rövidített és nemzeti színekbe öltött változata lesz. Kiemeltem azokat a részeket, amelyek szerintem külön figyelmet érdemelnek.

mm 
*** 
 
A Lisszaboni Szerződés várhatóan december 1-ével életbe lép. Régóta tudjuk, hogy megelevenedik általa a Gólem, de kevesen, hogy hogyan. Hát csúnyán. Sokan észre sem vették, az EU meg nem reklámozta, hogy újra bevezetik a halálbüntetést. Erre a „lázongás” már kimerítő ok. Ha netán nem bírna vele az illető ország rendőrsége, jön a segítség, speciális EU egységek formájában, de ez még csak tervezet. Ez lesz az igazi „Európacsapda”.
Mint legtöbbször, a Gólem most is a racionalitás leple alatt jön. Ebben a világban csak a nagyhatalmak érvényesülnek, mondják Brüsszelben, nosza legyünk mi is nagyhatalom. Félre tehát a „túl demokratikus” szavazási eljárásokkal, legyen többségi szavazás, érvényesüljön jobban a realitás, kapjanak a nagy államok több szavazatot. Hogy a kis államok eddig is nehezen tudták akaratukat keresztülvinni, jól mutatja pont az írek példája is. Mivel először „nem jól” szavaztak, az EU hivatalosok óriási nyomást gyakoroltak rájuk és többszörösen megszegték az ír törvényeket. Hogy minden kívánság szerint működjön, az EU az ír törvények értelmében továbbra is érvényes politikai kampánytiltás ellenére teljes gőzzel a Lisszaboni Szerződés mellett szállt síkra. Természetesen az EU adófizetőinek pénzéből. Hogy az írek most „jól szavazzanak”, a 27 EU-biztos március 18-án szavazatvásárlás mellett döntött. E szerint azok az ír püspökök, akik a nemzeti szuverenitás feladása és a Lisszaboni Szerződés mellett prédikálnak, több pénzt kapnának az EU fazekakból. Az EU- Parlament vezetése nyíltan is kijelentette, hogy ki kell javítani az ír nemet, akár nyomásgyakorlással is a püspökökre. Több EU-biztos ezt aztán mégis túl pimasznak találta – és fedett szavazatvásárlásban egyeztek meg.

EU szkeptikusoknak utolsó reménysugárként már csak Vaclav Klaus maradt, aki többször értelmes szavakkal tiltakozott az EU egységesítő, nemzetállam leépítő politikája ellen, remélvén, hogy így időt nyerünk a brit választásokig és a britek majd megakadályozzák a Lisszaboni Szerződést. De Klaus csak egy kis pitiáner zsarolónak bizonyult. Elismert nemzetközi jogászok szerint a Lisszaboni Szerződést mind a 27 tagállamban népszavazásnak kellett volna megelőznie, így a legtöbb tagállam alkotmányával ellentétes. Ismeretes, hogy a Szerződés szövege rendkívül körülményesen lett megfogalmazva, rengeteg keresztutalással, azaz útvesztőkkel – amelyek nem csak az átlagember, hanem még jogászok számára is nehezen követhetőek -, mint például a szubszidiaritás vagy a halálbüntetés kérdésében. A Lisszaboni Szerződés mindkét esetben tagadja, hogy rosszabbodás következett volna be. De mindkét esetben – lényeges – kivételeket teremt. Nézzük meg az utóbbi kérdést. Mint a Szerződés híres kritikusa, a német jogászprofesszor Karl Albert Schachtschneider figyelmeztet, az Alapjogok Chartájának 2. cikke tiltja ugyan a halálbüntetést és a kivégzést, de nem ez a rendelkezés a döntő, hanem az ehhez a cikkelyhez fűzött „Magyarázatok”.

Ezek pedig az Alapjogok Chartájának 52. cikkelye szerint kötelezőek. A „Magyarázatok” szerint. „a gyilkosság nem tekintendő e cikkely megsértésének, ha erőszak alkalmazása okozza, ami feltétlenül szükséges, hogy, a) valakit jogellenes erőszak ellen megvédjenek; b) valakit jogszerűen letartóztassanak, vagy valakit, akinek a szabadságát jogszerűen megvonták, a menekülésben megakadályozzanak; c) lázadást vagy felkelést jogszerűen leverjenek.”

Mindez már 2007. december 14-én megjelent az Európai Unió Hivatalos Lapjában.

Márpedig a gazdasági válság várható gyors mélyülésével több országban is előfordulhatnak majd „lázadások”. Az eddig jogtalanul szemkilövő kormányunk ezek után adott esetben akár gyilkolhat is „jogosan”.

Kritikus gazdasági elemzők sorra figyelmeztetnek, hogy a gazdasági válság legnehezebb része csak most következik be. A válság eddigi folyamata élénken az 1929-esre emlékeztet. Akkoriban a pénzhatalom csúcsfegyverének, a FED-nek a stratégiája a következő volt: növelték a pénzmennyiséget, amit aztán olcsó kamatokkal szinte mindenki számára elérhetővé tettek. Miután sokan eladósodtak, felemelték a kamatokat, majd szűkítették a pénzmennyiséget. Ma ugyanez ismétlődik, csak az utolsó lépés nem következett még be.

Ebből csak a multik jöhetnek ki megerősödve. A teljessé váló dezinformáció és manipuláció majd a „verseny” győztesének fogja kihirdetni őket.

Teljes civilizációs csőddel állunk szembe, amelynek első áldozata nem véletlenül Magyarország. Az utóbbi évek tapasztalatai különösen megerősítették már amúgy is ezeréves tapasztalatunkat. Minden másként hangzó propaganda dacára, a Nyugat nem tűri a „másságot”. Magyarország sajátos kultúrájának, amely (eredetileg) közösségi szellemű, mellérendelő jellegű (volt), végleg el kell tűnnie a (látszat) individualista, hierarchikus, machiavellista, mindent csak profiteszközként felhasználó nyugati civilizáció útjából.

A nemzeti radikálisok túlságosan csak a hazai politikai lehetőségek kimerítésében vélik megtalálni a kivezető utat. De európai, sőt világméretekben is kell szövetségeseket találnunk. Miközben rendkívül vigyáznunk kell, mert az európai jobboldal egészen más, mint a magyar, történelmi okokból valóban káros hagyományokkal is teli. Ez elsősorban azt jelenti, hogy a globalizmus ellen a nemzeti előnyöket igyekeznek – akár más kárára is – megőrizni, nem pedig az egyetemes értékek mellett való kiállást. Ez a magyarság feladata és persze az is, hogy ehhez szövetségeseket nyerjen. Hiszen a globalista Brüsszel is az egyetemes értékeket próbálja úgy a maga számára elferdíteni, hogy abból is profitáljon. Szembesítenünk kell a látszatot a valósággal. Magyarország európai beilleszkedése a középkor végéig csak azért volt (többé-kevésbé) harmonikus, mert akkor még a Nyugat is komolyabban vette az egyetemes értékeket. Azóta az (egyoldalú) ész kultúrája a világ instrumentalizálásához vezetett, amelyet csak a technikai siker (s mögötte a pénz) bálványozása takart el egy ideig. Ennek hatására szétzilálódott a magyar kultúra is, ami feltartóztathatatlanul vezetett Trianonhoz és mai kifosztásunkhoz. Fel kell ismernünk és ismertetnünk a (bálvány) királyról, hogy meztelen.

Meg kell fogalmaznunk – idegen nyelveken is – az ige elsőbbségét, ami mint Sir John Bowring sejtette és Varga Csaba bizonyította, magyar volt, azaz a szellem és a hit teremtő erejét – amely oly mélyen él a magyar kultúrában -, kell méltó helyére visszasegítenünk. Azaz harcunk a legfontosabb értékekért való harc legyen, amiben az egész emberiség jobbik részével köthetünk szövetséget.

Vajta Dénes


Forrás