2011. szeptember 5., hétfő

ORBÁN LELEPLEZVE.

Az internetes lap a Wikileaks által kiszivárogtatott iratokra hivatkozva azt állítja: Orbán arra gondolt, hogy az amerikai diplomaták által populistának nevezett választási ígéretei nem feltétlenül esnek egybe teljesen pártja terveivel.
A nagykövetség úgy értékelte, emiatt nem volt olyan helyzetben Orbán, hogy az őszödi beszéd után "megkövezhesse" Gyurcsány Ferencet. A táviratok szerint Orbán már 2008-ban biztos volt a Fidesz 2010-es választási győzelmében, de tartott attól, hogy túl könnyű lesz a diadal.

"Ez nem bonyolult - azt mondjuk az embereknek, hogy visszaállítjuk a nemzet nagyságát, a gazdasági szereplőknek pedig azt, hogy mit várhatnak a Fidesz-kormánytól" - jelentette ki Orbán Viktor.

Az origo.hu arra is kitér, hogy egy 2006 szeptemberi távirat is hasonló megfogalmazást idéz Orbántól. Ez a távirat Gyurcsány Ferenc őszödi beszédének kiszivárgása után, de az önkormányzati választás előtt íródott, Orbán hasonló kijelentést tett különböző európai uniós nagykövetek előtt a távirat szerint.

"Annak ellenére, hogy Orbán hétvégén kijelentette, hogy 'soha nem hazudtam a magyar embereknek', diplomata kollégáink tisztán emlékeznek arra, hogy a kampányban az európai uniós nagykövetekkel való találkozás során azzal bíztatott, hogy 'ne figyeljenek arra, amit a megválasztásomért mondok' (pay no attention to what I say to get elected) és megígérte, hogy radikális reformokat fog véghezvinni" - olvasható a táviratban.

Forrás: Origo.hu

***

Na most akkor mi van? A Wikileaks által eddig kiszivárogatott anyagokról kiderült már, hogy bizony nem találációk. Az tény, hogy "valakik" politikai célból szivárogtatják ki a kis piszkos titkokat, de ettől még nem találációk. Ha valóban nemzeti ellenzék a Jobbik, ezzel az ütőkártyával most sokat haladhat... ha valóban nemzeti ellenzék, mert ha nem, akkor ő is többé-kevésbé el fogja tussolni ezt a narancsos őszödi beszédet, mint várhatóan a "magyar" sajtó túlnyomó része.

mm

WikiLeaks: már Magyarországon is

Miközben egyre nagyobb fókuszt kap a devizahitelesek sorsa, és a „nem létező” cigánybűnözésből már a hazai celeb-világ is ízelítőt kap, addig a WikiLeaks is Magyarországgal kapcsolatban ad közszemlére információkat. A dokumentumok egyaránt szólnak Orbán és Gyurcsány politikájáról, a Jobbik külföldi megítéléséről, Morvai Krisztináról, a romagyilkosságokról, de még a Kubatov-lista is szóba kerül.

Miért érdekes ez? Több szempontból is. Ezen a blogon már régebben is szót ejtettünk a WikiLeaks munkásságáról, és rendkívül érdekes hátteréről. A Julian Assange fémjelezte oldal a modern információs-dezinformációs háború mintapéldánya. Az általuk kiszivárogtatott anyagoknak is köszönhető többek között az arab forradalmak kitörése. Valószínűleg az sem puszta véletlen, hogy az elmúlt pár napban kezdtek el foglalkozni a magyar politikával, amit a hazai sajtó természetesen egyből felkapott. Nagyon erős a gyanúm, hogy a jelenlegi dokumentumok még csak ízelítőül szolgáltak a továbbiakhoz. Ne feledjük azt se, hogy a kormány további, 100 milliárdos megszorítást tervez, ami ismét csökkenteni fogja az amúgy is rohamosan visszaeső népszerűségüket. Valakik ismét szeretnék destabilizálni az országot…

moonlight

2011. szeptember 3., szombat

A Rothschild Polip


 Mézesmózes az egyik korábbi cikke végén LINK ajánlott egy érdekes olvasnivalót. Sajnos a cikk csak angol nyelven volt elérhető, de K.Á. barátunk vette a fáradságot, és lefordította. Köszönöm Árpinak az áldozatos munkáját, és Mézesmózesnek az iránymutatást, az alábbiakban közzétesszük az írást magyar nyelven. Kellemes borzongást!  /velorex
 
Írta:Vlada Sindjelic(2008)
Fordította: K.Á.


Marxizmus,  globalizmus, az új világrend, a liberalizmus ... Mindezek szépítő kijelentései egy jelenségnek, a Rothschild család láthatatlan birodalmának.

A Rothshildok nem halnak meg, egyszerűen áthaladnak a történelmen és a helyüket  feltűnés nélkül átveszik fiaik, unokáik.

 Az a beszéd járja, hogy a régi mester Jacob elhagyta a helyszínt, és a helyét elfoglalta fia Nathan (Nathaniel Rothschild Philip, aki az angol Rothschildok alapító nevét viseli). A súlyos teher az ifjú trónörökös vállára szakadt. De Nathan nincs egyedül. A birodalom működtetésében segítségére lesz nagybátyja Evelyn és Edmund és a család többi angol tagja (Catherine, Emma,  Leopold) és a francia unokatestvérek is (Dávid, Eduárd....)


Kép: Jacob Rothschild




A Rothschild család kitermelt már  kormányzókat, miniszterelnököket, minisztereket, felügyelőket, akik biztosítják azt, hogy minden a nagy terv szerint haladjon.
Az Európai Uniót a Rothschildok hozták létre (Schumann, a kazár). Az EU  Oroszország kizsákmányolója, amelyet fel kell szabadítani a szibériai teher alól.  Azzal a céllal, hogy  ez a munka megvalósuljon a Rothschildok  alkalmazták Sorost, Berezovskit, Hodorkovskit, Kaszparovot,  Mitalst ...

 Az örökös Nathan Rothschild (balra) a Rothschild gyarmatok egyik látogatása alkalmával
Ha szeretnénk leleplezni a hátteret és az  események okait, akkor bele kell ássuk magunkat a Rothschildi kazár dinasztia sötét történetébe , azonosítanunk kell az ügynököket, a szürke eminenciásokat, a kapzsi politikusokat, valamint a működésük  mechanizmusát.

Kezdjük a Rothshildokkal, a főszereplőkkel. Ők azok akik az asztalfőn ülnek.
KIK NAPJAINK ROTHSHILDJAI?
Bár már a második világháború óta a Rothschild közvélemény formáló  szakosztályai  arról  biztosítják az embereket, hogy a Rotschildok hatalma napjainkban jelentéktelen és mindössze a Franciaországi kiváló pincészeteikről, emberbarátiságukról és Nagy Britániai kertjeikről fognak már csak rájuk emlékezni, a valóság viszont egy teljesen más képet vetít előre. Építve az apáik és nagyapáik által lefektetett alapokra, a jelenlegi leszármazottak befejeznek egy küldetést amely évszázadokig tartott.
 Ma a Rothschildok a gőzmotorjai egy kazár vonatnak amely célba vette Oroszországot és a hatalmas kiterjedésű Szibériát. Erre  a vonatra amely a Balkánon keresztül halad kell majd felszálljanak az újonnan felvett NATO tagok katonaságai, akik majd a Rothschild birodalomért fognak harcolni.
A Frankfurti Vörös Pajzs
Annak érdekében, hogy jobban megismerjük az új uralkodókat és hercegeket, nézzük meg ennek a dinasztiának a kronológiai vonalát. Minden a 18. század vége felé kezdődött  Amshel (vagy Mózes Bauer) Rothschildal.
A Rothschildok (Rothschild lefordítva "a vörös pajzs"-ot jelent)Frankfurtból származnak. Nem véletlen, hogy ez a legnagyobb pénzügyi központ az EU-ban. Nagyon jelzés értékű, hogy Frankfurt a székhelye a Közép-Európai Banknak és az összes nagy európai és amerikai bankoknak, amelyeknek többségét a dinasztia ellenőriz. A frankfurti tőzsde (a világ egyik legfontosabb tőzsdéje) is a "Deutsche Borse" -hez igazodik amely egyfelől a “Children’s Investment Trust” és “Atticus Capital”-on keresztül  a Rothshildok tulajdonában van, másfelől azok fiók telepein  “Merrill Lynch” és “Fidelity Investments” -en keresztül. Frankfurt város címere egy piros pajzs!Ez a szimbólum a kazár birodalom időszakára nyúlik vissza.

Az író Dejan Lucic ezt mondja a kazárokról:
90%-a a mai zsidóknak kazár származású. Ezek,  török-mongol törzsből tértek át  zsidó hitre  8. század közepén. Amikor a birodalmuk  széthullott a 10. században  Oroszország és Európa szerte telepedtek le és később  az amerikai kontinensen is. Ezek áttértek és nem sémi (szemita) származásúak egyáltalán. A szemita zsidók  Palesztinából érkeztek  és számuk 7 és 10% közé tehető.
Amshelnek  öt fia volt, akit elhelyezett Európa-szerte. Salomon ment Bécsbe, Carl-Nápolyba, Nathan Londonba, James Párizsba és az ötödik fia Amshel maradt Frankfurtban. Kevesebb, mint kétszáz év alatt, fiai és leszármazottaik leigázták a nyugatot. Így fektették le a  "Pax Judaica" alapjait. A család feje  az angol-francia Rothschild által vezetett csapat, Jacob Rothschild fia Nathan. Az angol csapatot a megidősödött Edmund és Evelyn és a fiatal Nathan vezeti, a francia csapatot pedig David és Eduárd.



AZ ANGOL ROTHSCHILDOK 
Az angol ágát  a Rothschildoknak  Nathan Meyer alapította, a harmadik Amshel fia. A 19. és 20. században ez a család szövetséget hozott  létre az angol koronával,  Nagy-Britannia modern történelme  elválaszthatatlanul kötődik a kazár dinasztiához. Ma, a kazár triumvirátus a fent említett Evelyn, Edmund és Nathan által képviseltetett.
Edmund Rothschild (1916)  
Karrierjét úgy építette fel, hogy a Kazár-Brit érdekeket  érvényesítette és keresztül vitte a háború utáni Japánba. Winston Churchillel együttműködve megalapította a Brinco társaságot (British Newfoundland Development Corporation) Kanadában. Edmund lánya Catherine feleségül megy Marcus Egiushoz a „Barclay” globális pénzügyi csoport  elnökéhez (az ABN-AMRO, egy  holland bankcsoport felvásárlását követően, a két Rothschild csoport eggyé válik)
 Marcus  a BBC vállalat feje is egyben.
Evelyn Rothschild (1931)
Miután az angol és a francia Rothschild pénzügyi és banki csoportok egyesültek visszalépett ezeknek a vezető pozícióiból,de megmaradt a  hatalmas NM Rothschild & Sons, a londoni befektetési bank  vezérének.
Evelyn is ellenőrzése alatt tartja a sajtót (az Economist, a Daliy Telegraph ...).
Ő hozta létre a Banki és Pénzügyi  Történelem Tanulmányának Szövetségét amelynek székhelye Frankfurt.
Övé a De Biers nemzetközi vállalat, a térség vezető szereplője a gyémántok kitermelését, csiszolását és értékesítését illetően
Evelyn Rotschild feleségével együtt Lynn Foresterrel  irányítják a "FirstMark Communications International LLC" és a "FieldFresh Foods" vállalatokat a Mital  indiai családdal, ami valójában úgy működik , mint a Rothschildi érdekek és a tőke (a nagy "Bharti" csoport) képviselője.
A politika területén, Evelyn fő ügynökei Soros, Norman Lamont, Peter Mandelson (a kazár) Oliwer Letwin (a kazár) és Vernon Jordan.
Lamont befolyással bír a Konzervatív Párt és a potenciális miniszterelnök Michael Howard (a kazár)felett. Howard a kincstár minisztere volt, amikor Margaret Thatcher volt hivatalban. Részt vett a regionális konferenciákon  Stjepan Mesic-el (Horvátország) és Boris Tadic-al (Szerbia) közösen. Peter Mandelson Nagy-Britannia jelenlegi biztosa az EU-ban, és közel van a Munkáspárthoz  és Tony Blaire-hez.
Norman Lamont (balra) Mesic (Horvátország elnöke) és Tadic (elnöke Szerbia)
Másrészt, Vernon Jordan (Lazard Bank) nagyon befolyásos a Demokrata Pártban az USA-ban (ő volt a tanácsadója, Bill Clintonnak és John Carrey kampányát vezette2004-ben). Evelyn felesége Lynn finanszírozta  Bill Clinton elnökválasztási kampányát és egyben közeli barátja Hillary Clintonnak.
Evelyn a Yorki herceghez is nagyon közel áll, Prince Edwardhoz( Erzsébet Királyné fia), ami csak részben mutatja a Brit királyi dinasztia és a Rothschild család  hosszú távú kapcsolatát.
-Nathan Rothschild Philip (1971)
A fiatal Nathan , Jacob Rothschildnak a fia, akitől számtalan menedzsert, ügynököt,  létfontosságú politikai befolyást örökölt, úgy a  gazdasági életben mint a média-és katonai intézmények területén az egész világon, beleértve még a Butrinti régészeti lelőhelyet is  Albániában ...
A cégek és vállalatok "RIT Capital", "Atticus Capital", "JNR Limited", "NM Rothschild", "Vanco", "Trigranit", "British Petroleum", Rio Tinto, csak egy része a forrásoknak, amelyek az új királynak a rendelkezésére állnak a saját Keleti keresztes hadjáratához. Ennek elérése érdekében  az ő szolgálatában nem csak a nyugati nómenklatúra, az EU, a NATO, Nagy-Britannia áll,   hanem számos pénzügyi és politikai szövetségese  egész Európában és Ázsiában (Soros, Berezovski, Djukanovics, a Mitals ...).

Jacob Rothschild (apa)

A FRANCIA Rothschildok

A francia Rothschild dinasztia, amely által alapított James Meyer által lett alapítva, a brit triumvirátus oldalsó szárnyának védelme. A francia Rothschildokat David Rene és Eduard Rothschild,  Guy Rothschild (1909-2007) fiai képviselik.
   David Rene Rothschild (1942)
  David a NM Rothschild csoport vezetője, amely megoszlik az angol és a francia Rothschildok között. A "Rothschild & Cie Banque", egy befolyásos, Nyugat-Európai  befektetési bank vezére is egyben.
 Eduard Rothschild (1957 )                   
          
Dávid féltestvére Eduard is tagja a befektetési banknak. Ezen felül, ő irányítja a neves francia újságot a  "Liberation"-t. Ő a vezetője a "Imerys" kohászati cégnek, amely 1880 óta a Rothschildok tulajdonában van.

A Rothschildok Szerbiában


Szerbiában, az új király több sávban halad előre, így megpróbálják átvenni a bányászati  medencéket, az energiatermelést, az élelmiszeripart, a médiát ... Az első vonalat egy ideje már Soros György képviseli, ő a  döntő erőkarja a terjeszkedésnek  kelet felé, és az első küldötte Nathan Rothschildnak Serbiában.


Soros (Schwartz)György, a Rothshildok fő ügynöke.

Soros György és az ő kapcsolatai a Rothschildokkal.

Soros egy magyar (kazár) zsidó , Budapesten született 1930-ban György Schwartz néven (1936-ban szülei megváltoztatták a vezetéknevüket  Soros-ra). Tanulmányait Londonban végezte és 1950-es években ment az Egyesült Államokba. Kifejlődésében fontos szerepe volt a kazár Carl Popper -nek aki jóváhagyta Soros projektjeit és mentora volt.

Szerte a világon, ez a szürke eminenciás úgy képviselteti magát mint a " számítógépes korszak Robin Hoodja", mert látszólag úgy tesz, mintha a gazdag országok pénzét az alapítványain keresztül
nagyvonalúan Kelet Európának és Oroszországnak adná.

Ily módon telepíti a „demokráciát” és „civil társadalmat”olyan országokban amelyek a kommunista elnyomás alatt szenvedtek és kimerültek, azon kommunizmus alatt amely ezekre az országokra volt erőltetve, nem mások által mint maguktól Rothschildoktól.

Karrierjét az egész világon folytatott pénzügyi spekulációkból építette fel, többnyire azon befektetési alapoknak köszönhetően „Quantum Funds” amelyeknek menedzserei egyben az ő ügynökei akik Olasz és Svájci pénzemberek.

A kapcsolat, Soros és a Rothschildok között egy bizalmi emberek hálózatából tevődik össze,  akik közigazgatási alapok, trösztök, vállalatok bankok bizottságaiban ülnek  Egyik  ilyen ember volt egy bizonyos Richard Katz (szintén kazár),  a "Quantum Fund" bizottság tagja. Ugyanakkor vezetője volt "Rothschild Italia SpA"-nak, és tagja a  "NM Rothschild & Sons " kereskedelmi bank bizottságának Londonban. Egy másik fontos játékos Nils O. Taube aki szintén tagja Quantum-nak és  "St. James Place Capital" befektetési csoportnak, amely most Nathaniel Rothschildhoz tartozik.


A kapcsolat a Societe Generale Bank-on keresztül is megvalósul és annak menedzserén keresztül Michael Cicurel, aki elnöke az Edmund Rothschild menedzsmentnek és tagja a Rothschild és Cie  Banque Tanácsának. Soros másik gyakori partnere a kazár  James Goldsmith volt aki a Rothscild dinasztiához tartozott.

Soros Hálózat Szerbiában

Szerbiában, ez a szürke eminenciás a talajt készíti elő  Nathaniel Rothschild számára  és fontos alkotója a politikai, jogi, gazdasági, kulturális és média-képnek  a szerb társadalomban. Céljai elérésének érdekében arra törekszik, hogy kiszorítsa a Szerbiai Ortodox Templomot (vallást) a szerb nyelvet, a cirill ábécét, a szerb történelmet és a nacionalizmust. Az ő befolyása visszavezethető a az 1990-es években létrehozott alapítványok és társaságokon keresztül “Open Society Fund”, :Humanitarian Rights Fund”, “Helsinki Committee”, “Belgrade Circle”, “European Movement”, “Centre for Anti-War Action”, “NUNS”, “ANEM”, “OTPOR”...

Ma az összes vezető civil szervezet a Rothschildok kirendeltségei, és nemcsak a legnagyobb politikai befolyás elérésével vannak megbízva, hanem a nemzet pszihológiai alakításával is. A  népírtási bűnös gondolkodás vádja és egyetemes bűnrészesség a szerb nép felé való folyamatos sulykolásával, ezek a fantom szervezetek célja az emberekben félelmet és bűntudatot kelteni.
Ezen érzéseken keresztül akarják elérni a teljes közömbösséget egy darab föld iránt, vagy elűzni őket szülőföldjükről,  vagy más szóval gyarmatosítani őket. Mindezt a liberalizmus formájában is művelik amellyel a bomlást akarják  elérni az állami intézményekben,a családban, a nemzetben, tradíciókban, kultúrában így biztosítva szabad utat a Rothschild birodalom számára.
  A fent említett szervezetek mellett akik igen aktív résztvevői a támadásnak a következő szervezetek is segédkeznek "Yucom", a Belgrádi Emberi Jogokért Központ a Civil Kezdeményezés, a Központ a Kulturális Tisztaságért, a Nők Feketében , az Ifjúsági Kezdeményezés ...

Ennek az anti-szerb hisztériának támogatói  Sonja Biserko, Natasa Kandic, Vuco, Borka Pavicevic (a felesége  Nikola Barovic ügyvéd), Miljenko Dereta, Vojin Dimitrijevic, Srdja Popovic, Mirko Djordjevic, Biljana Srbljanovic, Zoran Ostojic, és az újságírók Petar Lukovic, Teofil Pancic, valamint az összes többi hírhedt soros védencek. Soros az antiszemitizmust is tolja, amelyet azután a "idegengyűlölő szerb társadalom"-nak tulajdonítanak. Azok akik ezért felelősök  Filip David, Jovan Byford László Sekel ... Különféle "események", fenyegető levelek, megrongált  műemlékek, graffitik mind részei ennek a tervnek. Nem szabad figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy a Nyílt Társadalom Alap támogatja (mind anyagilag és ideológiailag)  melegjogi szervezeteket (Labris, Queeria, Meleg Szerbia ...).


Sonia  Bisreko, a szerbek elleni gyűlölet kezdeményezője

A Marketing, média és logisztikai támogatás ehhez a felforgató tervhez az olyan  „független” média segítségével valósul meg  mint a B92, a Studio B, TV Pink, TV Panonija, ANEM (a TV állomások Devic, RTV Globus, RTV M +, RTV Kraljevo, RTV Nisava , RTV Pancevo, RTV Spektar, RTV Trstenik, a rádió Radio 021, Bum 93, Radio Sombor, Rádió Index, Rádió Szabadka, Rádió Pirot, Radio Ozon ...), a "Szabad Európa" rádió ...

A kábel TV hálózat SBB és a műholdas televízió TOTAL TV, amelyek terjeszkednek ugyancsak Soros tulajdonában vannak. A gyártó cégek VIN és PG Network hozzájárulnak az információs egységhez. A Media Centre  biztosít további u.n. NGO publicitást.

Az elektronikus média mellett  a Soros listáján a következő újságok és magazinok is szerepelnek Danas, Vreme, Evropa, Republika, helyi média "helyi sajtó" független egyesülete (az újságok Pancevac, Kikindske, Vranjske novine, NASA rec ...), a kiadók Szamizdat, Dan graf, Stubovi kultúra, Fabrika knjiga, Klio, Aleksandrija Nyomda, a könyv forgalmazók Bookbridge, Beopolis ...

A Sense információs irodát is kézben tartja  és a két vezető tudósító ügynökséget Szerbiában - Beta és Fonet-et. Ugyanakkor ezen  ügynökségek az AP (Associated Press) és a Reuters kirendeltségei, amelyeket a 19. század óta a Rothschildok birtokolnak. Soros, a kulturális és oktatási intézményekhez, színházakhoz, a Nemzeti Könyvtár, a Történeti Levéltár, Sanu (Szerb Tudományos és Művészeti Akadémia)-ába is beépült.

Maga köré gyűjtött egy nagy csoport színészt, rendezőt, drámaírót, zenészt, írót, tudóst, elemzőt, egykori diplomatákat, akik az animáció részei és így segítik őt hogy minél több követője legyen.
Két Gorans - Markovic (akiknek mentora Bernard Levi,  Bernard Coushner jó barátja) Meg kell említeni Soros  oktatási szervezeteit is: az Unió Egyetem, az Alternatív Akadémiai Oktatási Hálózat (AAOM), a Belgrádi Nyitott Iskola, a Nők Oktatási Centruma  (amely  a feminista csoportból nőtte ki magát "Nő és Társadalom") .. .

Ezek toborozzák  Soros jövőbeni zsoldosait. A jogi tanulmányok fejlesztésére irányuló központ - Human Rights Watch (HRW) is jelen van. CESID és a többi szavazó szervezetek is  ugyanabban a táborban vannak.

A Rothschildok politikai szerzeménye

 A "nem-kormányzati" szektor mellett , Soros már a pénzügyekre is rátette a kezét ,  őket különféle "szakértők"-ön keresztül kontrollálja  (G17 +), akik az "Open Society"-in keresztül vannak finanszírozva..


E mellett ki kell emelnünk azt, hogy Soros a Societe Generale Bank-ban is birtokol részvényeket, amely egy jelentős része a pénzügyi piacoknak. A hágai törvényszék is  Soros pénzeszközeiből van finanszírozva.

 Soros  legaktívabb exponensei a szerb politikai életetben (persze eltekintve a "nem-kormányzati" rendszer és a G17 +) az LDP és Cedomir Jovanovic körüli tömörülés  ami a legdrágább ROTHSCHILD befektetés volt a legutóbbi parlamenti választásokon. A(B92 Rádió)-ban játszodó Pescanik show vendégeivel együtt,ez az anti-szerb csoport hangoztatja a legbrutálisabban és leghangosabban Nathaniel Rothschild ötleteit.
Ennek a virágzó csoportnak szószolója nem más mint Latinka Perovic, a modern liberalizmus megalkotója Szerbiában.

Oliver Dulic
Azt kell mondanunk, hogy Soros befolyása a Demokrata Pártban is terjed. A legjobb példa erre a  Oliver Dulic megválasztása a Szerb Parlament elnökévé, aki nem más mint  Sonja Liht személyzete.
Melyek a Rothshildok érdekeltségei Kosovóban és Vajdaságban?  

Fontos Rothshild cégek ebben a régióban a Carlyle Group és az International Crisis Group, amelyek  Soros által irányítva  éveken keresztül a független  Koszovóért kampányoltak . Soroson kívül, a csoport  Rupert Murdoch (Sky), Goldman Sacks, a JP Morgan -on keresztül is finanszírozva voltak.... A csoport tagjai voltak vagy jelenleg is azok Marti Ahtisari, James Lion, Morton Abramovics, Louise Arbour, Bzezinski, Wesley Clark, Mihail Hodorkovski, Thorvald Stoltenberg ... A személyzet  változott, de az anti-szerb politika nem.
Marti Ahtisari a  Rothschildok egyik képviselője.

Független Koszovó is  Rothshildok érdekeltségei közé tartozik, mert a "szerb Kuvait" óriási  ólom, cink, arany, szén tartalékokkal rendelkezik ...  Koszovó és Metohija megszállása óta Soros rengeteg pénzt és energiát fektetett, hogy megszerezzék a Trepca-t a Rothshildoknak. Fontos láncszem Agron Dida,  az energiai és a bányászati  miniszter-helyettes a koszovói kormányban, akit azután választottak meg, miután tagja lett  KFOS (az egyik Soros szervezetnek). A függetlenség létfontosságú a Rothshildok  bányászati ​​és kohászati ​​cégeinek, mivel ez biztosítsa számukra az akadálymentes útvonalat, hogy megkaparintsák az ásványi vagyonokat és energiaforrásokat , amelyekből hiány van  a világon.

Időközben az Alferon cég felvásárolta  Feronikl kohászati üzemet, amely tulajdonosa több külszíni bányának. Alferon tulajdonosa három üzletember Kazahsztánból (azaz Rothshildok iparmágnásai az egyik közülük Alexander Mashkevic, szintén kazár), és része a ENRC (Eurázsiai Természeti Erőforrások Társaságnak). 

Az ENRC és Alferon vezetője van Johannes Sittard egyike a  Rothschildok ügynökeinek, és egészen a közelmúltig a jobb keze Lakshmi Mital-nak (Rothschildok egyik  "befektetője”). Mital befektetett 100 millió dollárt a cég fejlesztésére. Eltekintve Alferon-tól, a Global Steel Corporation (tulajdonos  Pramód Mital) is jelen van Koszovóban,  a bolgár Kremikovici ágon keresztül, amely  2005-ben szerezte meg. Ez a cég vásárolta meg a Lamkos gyárat ( horganyzott acélt gyártó)  Vucitrn-ban. Meg kell említeni, hogy ez a vállalat is megvásárolta  Lemind öntödét Leskovac-ban és Zastava Smithy-t  Kragujevac-ban.

Ugyanakkor, Soros befolyását bővíti a Koszovói Alapon keresztül  az   Open Society (KFOS) és egyéb csatlósokon keresztül finanszírozva  a médiát (Koha ditore), politikusokat (Veton Suroi) ... Egyazon lánc része Ekrem Luka, aki megszerezte a  Pec-i sörgyárat. Ő koordinálja a többi nem kormányzati ágazatokat a Balkáni Emberi Jogi hálózaton keresztül.

Kiváltságokat  is biztosított magának az Alcatel, a Koszovói mobiltelefon-vállalatnál, amit közvetetten a Globalstar LP-én keresztül kontrollál.

Koszovó és Metohija (Albán medence ford.) lenyúlásában szerepelt áldozatos munkája mellett , Soros és a Nemzetközi Krízis Csoport nagy figyelmet szentel a Vajdaságnak is.
Együttműködve e tartomány kormányával a Vajdaságot ugyanahhoz az asztalhoz akarják leültetni mint Horvátországot, Magyarországot és Romániát amelyek mindegyike Rothschild proxy. (ford. megj.  proxynak, helyesebben proxy szervernek (angol „helyettes”, „megbízott”, „közvetítő”) nevezzük az olyan szervert (számítógép vagy szerveralkalmazás), ami a kliensek kéréseit köztes elemként más szerverekhez továbbítja.)  

Ezzel a céllal hozzák létre  a "Duna-projekt"-et Németország és Ausztria támogatásával.  E  gondolat szerint, a Vajdaságot be kell olvasztani egy Duna-medencei országok „Európai régiók” szövetségébe.  . Nem is olyan régen Zobel német nagykövet ( kazár) hívta fel erre a figyelmet, kétségtelenül szándékosan. Ezen  terv végrehajtása, mezőgazdasági telepek, tejgyárak,cukorgyárak, olajfinomítók és bankok megszerzésén keresztül valósul meg. Mezőgazdasági ingatlanok felvásárlása nagy számban történik a Horvátok által, akik máris több fontos élelmiszeripari gyárat vásároltak meg. Az Agrokor bekebelezte a Dijamantot, Zrenjanint, Frikomt,....

Nekse Csoport megvásárolta a Polet IGK, Strazilovo, valamint részvényei vannak a   Toza Markovic cégben ami egy építőanyag előállító vállalat(aki egyébként a Jelen Do üzemet birtokolja  és a mészkő kitermelési és előállítási jogát)  Somboled-et is felvásárolták. is vásárolt.
Másfelől úgy Ausztria mint Németország is vállalataikat helyezik el a tartományban. A német Nordzucker cég Vajdaság összes cukorgyárát felvásárolta . Az MG Kereskedelmi vállalattal
létrehozták a Sunoko céget és így több tízezer hektár földterület birtokába jutott. Stada felvásárolta a Hemofarmot. Vac felvásárolta Dnevniket Vovi Sadból. Az osztrák Erste Bank Novi Sad -ot székhelyének választotta. Az OTP bankcsoport és Metal Bank ugyanazt tette.

Ezek a dolgok egybeesnek a Magyarországi cégek  egyre intenzívebb behatolásával Szerbiába valamint a Magyar Kormány befolyásának növekedésével a térségben. Mindkettőt Nathaniel Rothschild támogatja. 

Meg kell említenünk, hogy az  Ausztriai szerbeknek kisebbségi státust garantáltak.
Ez lenne a szerbek státusa a jövőbeni szövetségben, amely az Alp-Adriai projektben  ami a Habsburg állam reinkarnációja lenne.

Befektetési Alapok

Nathaniel Rothschild Szerbiai előrehaladásának második vonalát befektetési alapok képezik a Virgin és egyéb egzotikus szigetekről, amelyeknek látszólagos tulajdonosai „orosz zsidók” (valójában kazárok). Az egyik legjelentősebb a Salford, a Virgin szigetekről, amely mögött Boris Berezovski (kazár) és Rothschild tőke áll. Ez az alap 2001-ben Londonban lett létrehozva és ma csaknem a teljes tejipart tulajdonolja Szerbiában. (Imlek, Novi Sad tejipar, Szabadka tejipar, Impaz, Zimony), a Bambi Konszern, Knjaz Milos ...

Boris Berezovski, a Rothshild ügynök akinek feladata Putyin megdöntése

Az Alap létrehozója  Eugene Geffy, a kazár Oroszországból, aki karrierjét  az orosz Alfa Banknál érte el amely Boris Berezovski hoz és Friedmanhoz kapcsolódik. A Salford Bizottság egyik tagja
Lord Tim Bell, aki Margaret Thatcher tanácsadója volt aki nagyon közel áll Berezovskihoz, Rupert Murdoch-hoz, Victor Yuschenko-hoz és jó kapcsolatokat ápolt Yelcinnel. Ennek az Alapnak az elnöke Klaus Mangel, aki Boris Berezovski partnere volt a Mercedes autók Oroszországi forgalmazásában.

Salford mellett az Ashmore befektetési alap is erősíti pozicíóit. A közelmúltban a Midland Resources-től átvette a Carnex-et. Ashmore a Rothchildok Atticusán keresztül van kontrollálva. Nevezetesen, az Ashmore tulajdonosa Michael Benson, az Amvescap egykori tagja. Ennél a cégnél van elhelyezve az Atticus tőkéje.

Midland Resources egy harmadik fontos befektetési alap amely  Alexander Schneider és Eduard Sifrin (akik mindketten kazárok!) által vannak működtetve. A  Midland csoport tulajdonában van a  Park és Kasina szálloda csoport  (legrégebbi szállodája Belgrádnak) és Pancevo Kikötő.


Királyi megjelenés

A  kolonizáció harmadik vonalát az építési,  bányászati, fémipari, pénzügyi és kiadói vállalatok foglalják el, amelyeknek többsége a fiatal Rothschildhoz kapcsolódnak.  Egyikük, és ugyanabban az időben, a legaktívabb cég a régióban a Trigranit, melynek székhelye Budapesten van, és amely az elmúlt években nőtte ki magát és a régió óriásává vált, vezető szerepet töltve be nagy beruházásoknál.

Rothschild és a Trigránit (Demján)

A fordító megjegyzése: Ez a tanulmány nem teljesen mentes, valószínűleg a szerző hazaszeretetéből, nemzeti önérzetéből fakadó elfogultságnak. Ennek ellenére érdemesnek tartottam a fordítás vállalkozására, mert ugyanakkor hűen tükrözi a világoligarchák működési mechanizmusát, amelyeknek megértése nélkül, reménytelen és kilátástalan minden küzdelem.
Folyt. Köv.

ÁLLAMADÓSSÁG ÉS "MEGSZORÍTÁSOK": AZ ÚJ FEODALIZMUS HAJNALA.

Ez a cikk a magyar diplo-ból (a "Le Monde Diplomatique" talán az utolsó szabad és magas színvonalú európai politikai-társadalmi lap) arról szól, hogy pontosan mik azok a „megszorítások”, amiket az IMF és az EU követelnek a görögöktől, írektől és portugáloktól. Ezek a „megszorítások” valóban annak a slágernek a variációi, ami arról szól hogy az államadósság törlesztése nevében le kell bontani az államokat és olyan kiszolgáltatott helyzetbe hozni a lakosságokat, hogy el lehessen fogadtatni velük az elfogadhatatlant. Az elfogadhatatlan olyan Európa, amiben egy örökhomályba burkolt központi burokrácia rendelkezik a nemzetek sorsáról, e burokrácia mögött pedig egy olyan rejtett pénzhatalom, amely felső foka az európai nagy bankárdinasztiákból áll. Magyarán, az „Egyesült Európai Államok” (lásd itt) előkészítéséről van szó (angolul United States of Europe azaz USE), ami nem más mint egy új feodális rendszer, a bankár arisztokrácia és az őt szolgáló politikusok hatalmi rendszere. 

*** 

A pénzügyi válságra válaszul a 2010 óta, hivatalosan bejelentett vagy már meghozott megszorító intézkedések a különböző országokban - Görögországban, Írországban és Portugáliában.

Görögország:

Közalkalmazottak:
- a bérek befagyasztása vagy csökkentése(egyes esetekben max. 20 százalékos mértékben);
- a 13. és 14. havi bér eltörlése;
- 150 000 munkahely megszüntetése 2014-ig (700 000-ből)
Nyugdíj;
- átlagosan 7 százalékos nyugdíjcsökkentés;
- a nyugdíjkorhatár felemelése 60-ról 67 évre, 2014-ig.

Társadalombiztosítás:

- megszüntettek többféle jövedelemkiegészítő támogatást: a tartós álláskeresőkét, az alacsony jövedelműekét, a nyugdíjasokét és a parasztgazdákét stb.;
- csökkentették a fogyatékkal élők támogatását.

Adózás:

- 13 százalékkal megemelték az ÁFÁt (így 23 százalékos lett);
- jövedelemtől függően 1–4 százalékos „szolidaritási” különadót vezettek be, a közalkalmazottaknak egységesen 3 százalékot;
- „sürgősségi” adót vetettek ki a nagy értékű ingatlanokra, a jachtokra és a kerti medencékre.

Privatizáció (2012-ig):

- állami földek kiárusítása a turistaövezetekben;
- a nemzeti telefonvállalat, az OTE további tíz százaléknyi részvénycsomagot ad el meghatározó részvényesének, a Deutsche Telekomnak;
- a teljes állami tulajdon értékesítése Posta Bankban (34 százalék), a Pireai Kikötőben (75 százalék) és a Szaloniki Kikötőben (75 százalék);
- az állami tulajdon egy részének privatizálása a lottóvállalatban, a gáz- és áramszolgáltatókban, bányákban, autópályákban, a postavállalatban stb.

Írország:

Közalkalmazottak:

- 15 százalékos bércsökkentés a tanároknál és a rendőrségnél;
- 25 000 munkahely megszüntetése (a 250 000-ből);
- felvételi stop a közalkalmazottaknál;
- költségvetési megszorítások 10 milliárd euró összegben 2014-ig, miközben az állami költségvetés bevétele 31 milliárd volt.

Nyugdíj:

- a közalkalmazott nyugdíjasok esetében 4 százalékos csökkentés az évi 12 000 euró feletti nyugdíjaknál;
- a nyugdíjkorhatár felemelése 65-ről 66-ra 2010-ben és 68-ra 2018-ig.
 
Társadalombiztosítás:

- az egészségügy és a szociális ellátórendszerek kiadásainak 25 százalékos csökkentése 2014-ig.

Adózás:

- a jövedelemadó növekedése;
- különadó bevezetése a széndioxid-kibocsátás, a vízfogyasztás és a tulajdon után;
- az ÁFA felemelése 19,6-ról 21 százalékra 2013-ig, és 23 százalékra 2014-től.

Munkajogi változások:

A minimálbér csökkentése 11,6 százalékkal.

Portugália:

Közalkalmazottak:

- bérbefagyasztás;
- a nyugdíjba menők felét pótolják csak új felvételekkel;
- a magas jövedelmű köztisztviselők és az állami vállalati vezetők bérét 5 százalékkal csökkentik;
- a közigazgatásban 1, az önkormányzatoknál 2 százalékos leépítés;
- a nyugdíjkorhatár felemelése 62-ről 65 évre;
- a havi 1 500 eurónál magasabb nyugdíjak csökkentése (összesen 445 millió euró értékben).

Társadalombiztosítás:

- a szociális minimumjövedelem csökkentése;
- a munkanélküli segély összegének és folyósítási idejének csökkentése;
- az oktatási és egészségügyi kiadások csökkentése.

Adózás:
- a jövedelemadó 1,5 százalékos növelése;
- az ÁFA 21-ről 23 százalékra nőtt;
- az évi 2 millió eurós árbevételnél nagyobb forgalmú vállalatok nyereségadójának növelése: összesen 300 millió euró többletbevételt várnak ettől;
- ingatlanadó emelése, ettől is 300 millió euró többletbevételt várnak;
- a szociális juttatások megadóztatása, ettől szintén 300 millió euró többletbevételt várnak;
- a cigaretta, a gépjárművek és az áramfogyasztás adójának emelése, ettől 400 millió euró többletbevételt várnak.

Privatizáció:

Állami vállalatok értékesítése az energia-, a közlekedési, a kommunikációs és a biztosítási szektorban, 5,5 milliárd euró értékben.


Írta: Damien Millet és Eric Toussaint.
Forrás: Damien Millet és Eric Toussaint (szerk.), La dette ou la vie, [Adósság vagy élet] CADTM/Aden, Brüsszel, 2011.

LINK 

2011. szeptember 2., péntek

KÖVETKEZŐ ÁLLOMÁS: AZ EURÓPAI EGYESÜLT ÁLLAMOK.

Pár nappal ezelőtt érdekeset mondott a román elnök Traian Basescu egy nyári diáktábor látogatásakor. Talán elszólta magát, talán íly módon akarta felkészíteni a román közvéleményt. Mire? Arra, hogy -Basescu szavai szerint- három éven belül a politika asztalára kerül a kérdés, hogy az Európai Unióból (EU) Európai Egyesült Államok (EEÁ) legyen. Az EEÁ azt jelentené, mondta Basescu, hogy minden tagállam (kivéve persze egyelőre Franciaország, Nagy-Britannia és Németország, amiket nem könnyű beolvasztani) átadná nemzeti szuverenítását Brüsszelnek és az Európai Központi Banknak (amely éppen egy új óriás központot építtet magának Frankfurtban, ahonnan valaha indult a Rothschild bankárbirodalom), ami a költségvetést (az állami kiadások), az adórendszert (az állami bevételek) és a külpolitikát (az állam kapcsolata a világgal) illeti. Persze, ha ezek a kulcsterületek kiesnek az államok hatásköréből, a többi is automatikusan kiesik és teljesen megszűnik létezni a nemzeti függetlenség. Basescu szerint csak így lehet kimászni a gazdasági válságból, azaz „versenyképes” lenni és közben egy erős európai hadsereget is létrehozni. Minek egy európai hadsereg? Basescu szerint enékül nem lehetünk biztonságban, mert például „hogyan megtámadni Líbiát erős hadsereg nélkül?” (kérdezi ő)… ezzel valószínűleg azt akarja kifejezni, hogy nem lehet európai külpolitika egy amerikai mintára szabott gyarmatosításra alkalmas hadsereg nélkül.

Az Egyesült Európai Államok létrehozását népszavazással kell legitimizálni, mondta Basescu, de szerinte a politikusok most nem tudnák megnyerni a tömegeket. Amikor ezt olvastam, először azt hittem, hogy a globalista politikus összekeveri a hamut a mamuval amikor támogatja a népszavazást az EEÁ ügyben és a következő mondatban azt állítja, hogy az emberek nem szavaznák azt meg. Aztán eszembe jutott: nemrég Soros György nyilatkozta, hogy kell az európai központosított költségvetés és adórendszer, vagyis egy európai centralizált szuperállam, de mivel ez most nagyon népszerűtlen, tovább kell szenvedni az európai népeknek a gazdasági válságtól, hogy fogékonyak legyenek a centralizáció felé. Basescu szavai Soros nyilatkozata fényében azt jelentik tehát, hogy az európai globalizációs elit akarata szerint a következő években tovább fog tombolni Európában a „gazdasági válság” (munkanélküliség, szociális háló szétszaggatása, egészségügyi-, nyugdíj- és oktatási rendszerek megcsonkítása…), hogy aztán mindannyian hálásak legyünk majd az Európai Egyesült Államok létrehozásáért.

Mindebből kár lenne azt következtetni, hogy a globalizációs elitek képesek -ha akarják- tisztességesen megfizetett munkahelyek tömegét teremteni ebben a globalizált rendszerben ahonnan az irányításuk alatt lévő multinacionális cégek kiszorítják a kis és középvállalatok (különösen a családi mezőgazdaságok) javarészét. Csupán az történik, hogy a globalizációs elitek az általuk okozott (egyesek szerint szándékosan kirobbantott) gazdasági válságot felhasználják arra, hogy meggyőzzék a tömegeket: csak még több globalizáció (vagyis még több hatalom a globalizációs elitek kezébe) jelenthet kiútat a válságból. Egyértelmű lett azok számára, akik követik az eseményeket néhány év óta, hogy egy teljesen globalizált világban, a teljhatalomba jutott globalizációs elitek rabszolgaság alapú gazdasággal lennének csak képesek megszüntetni a tömeges munkanélküliséget, miközben eutanáziával ("asszisztált" öngyilkossággal, de főleg csökkentett színvonalú orvosi ellátással a fizetésképtelenebb idősek felé) csökkentenék a számukra csak gondot jelentő idősek számát. Ilyen értelemben (rabszolgaság alapú gazdaság és eutanázia) Magyarország egyre inkább a globalizált "új világrend" egyik úttörője lehet a következő években, amit már is kezdjük megtapasztalni.     

LINK 

ZSIDÓK AZ ŰRBEN...

Íme az utolsó Mel Brook film (valóban már pár éves): "Zsidók az Űrben." Egyesek szerint, mint például a maga is zsidó de a cionizmust nem igen kedveló Gilad Atzmon híres szaxofonista, a film üzenete valami olyasmi, hogy a Zsidó Állam helye nem a Földön van... Persze ez egy bonyolult és nagyon kényes téma, de egy dolog biztos: ma már nincs igazi barátja a Zsidó Államnak, sőt egyre több zsidó ember is ferde szemmel néz rá és ezt elsősorban magának köszönheti.

Szeptember 20-án szavaz az ENSZ közgyűlése arról, hogy Palesztinát mint önálló államot felvegyék-e a szervezetbe és nagyon úgy tűnik, hogy a szavazás eredménye a palesztinoknak fog kedvezni. A cionista kormány ezt valószínűleg nem fogadja el és mindent el fog követni, hogy azután sem jöjjön létre egy palesztin állam. Ugyanis, Izrael termőföldjének és ívóvízkészleteinek javarésze akkor már a palesztin állam területén lenne. Persze a cionista vezetők nem hülyék és tudják, hogy mindig kell egy B terv. Ezért feltehetően készítettek is már egyet. Ilyen lehet például egy vadi új Zsidó Állam létrehozása, vagy legalábbis a jelenlegi Zsidó Állam számára új élelem és vízkamra szerzése "máshol"... ami biztos nem az űrben lenne.