2011. január 31., hétfő

Atomfegyver az ókorban ?! " A hihetetlent csak a tények győzik le..."

Akik komolyabban foglalkoztak az emberiség történetének ókori vagy azt megelőző szakaszaival, azok tudják, hogy számtalan rejtély lapul még a mondákban, a régi szent könyvekben és iratokban vagy éppenséggel a régészeti leletek között.
Az egyik ilyen rejtély az, hogy volt-e atomfegyver az ókorban. Természetesen mindenki azt feleli erre, hogy az első atomrobbantásra 1945-ben került sor a Földön. De valóban így volt-e? Merthogy előkerültek nyugtalanító jelek. Az egyik arról tanúskodik, hogy Afrikában negyvenezer éve uránt bányásztak. Amire aligha volt szüksége a hordákban élő ősembereknek, akik nemhogy atomerőművet, de még kunyhót sem tudtak építeni. 
Ősi indiai könyvekben repülőgépekről és borzalmas fegyverekről esik szó. Ezeket állítólag valamiféle, az égből idekerült "istenek" használták. Az indiai Mahábhárata eposzban találunk vagy ötven sort, amelyben az ismeretlen szerzők egy rettenetes fegyvert emlegetnek. Amit annak ura és kezelője egy vimana nevezetű repülőgépről engedett el, és amely magába foglalta "a Világegyetem teljes hatalmát", vagyis erejét. A szerkezet felrobbantásakor "ezer nap fénye" villant fel, elvakítva mindenkit. Ez alighanem a gombafelhőre utal. Az ismeretlen fegyver "acélos dörrenést" okozott, gigászi halálhírnökként viselkedett, amely "hamuvá tette" az "ellenség egész fajtáját". A vers szerint a csatában részt vevők teste a felismerhetetlenségig elégett. Ugyanezen beszámoló szerint pár órával később minden étel megfertőződött, az arra repülő madarak lehullottak. A csatában résztvevő és megmenekült katonák a patakba vetették magukat, és a vízben mosogatták felszerelési tárgyaikat... A másik korabeli eposz, a Rámájana is említést tesz erről. A vers szerint olyan hatalmas fegyverről volt szó, amely egy szempillantás alatt az egész földet elpusztíthatta.
Az akkori szemtanúk - mert kénytelenek vagyunk ezt hinni, hisz ilyesmit ennyire adatszerűen nem lehet kitalálni ötezer évvel az atombomba megalkotása előtt - azt állítják, hogy a nap mintha úszott volna az égen. A föld megrázkódott, és minden irányból tüzes nyilak hullottak a földre.
A verseket a legtöbben nem vették komolyan és főleg nem szó szerint. De aztán felfedezték Indiában a Kr. e. mintegy háromezer évvel alapított Mohendzso Daro város romjait. Amikor a sok ezer éve néptelen város utcáit kiásták a földből, ezrével találtak csontvázat. Az emberek mintha tömegesen menekültek volna, amikor utolérte őket a halál. Némely csontváz a másik "kezét" fogta, markolta kétségbeesetten. Mindez katasztrófára utal. Hogy ez nem lehetett természeti katasztrófa, arra a csontok radioaktív sugárzása utal. Még Hiroshimában vagy Nagaszakiban sem találtak ennyire sugárzó emberi maradványokat, mint ott! Mohendzso Daro sok ezer éves csontvázai között olyant is leltek, amely a szokványos sugárzásnak ötvenszeresét árasztotta.
A város közepén minden épületet romba döntött valami nagy csapás, a távolabbi utcák és házak között már szemmel láthatóan kisebb volt a pusztítás. Rengeteg fekete kődarabot is találtak, ezek mintha végigbombázták volna a várost. A köveket szinte kerámiává égette a tűz, amelynek - mint kikísérletezték - minimum 1500-1600 Celsius-fokosnak kellett lennie. Ilyen hőfokot pedig iparilag senki nem tudott akkoriban előállítani bolygónkon. A város romjainak térképe és a légi felvételek nagyon hasonlítanak a két említett japán város romjaihoz az atombomba felrobbantása után...
Az amerikai atombomba egyik atyja, a fizikus Robert Oppenheimer fiatal korában szanszkritül is tanult, és eredetiben olvashatta az említett eposzokat. Tudta hát, amit tudott, még Mohendzso Daro megtalálása előtt. 1952-ben egy sajtótájékoztatón újságírók kérdezték, hogy az amerikai próbarobbantás volt-e az első a történelemben, a fizikus először így válaszolt: "Természetesen!" Arról már kevesebb szó esik, hogy utána elgondolkozva és valamivel halkabban hozzátette: "A mi időnkben".
Nemere István 

http://www.ajithkumar.cc/history/nuclear-warfare-in-ancient-india-the-proofs-beyond-doubt/

2011. január 29., szombat

2011. január 24., hétfő

Optimizmus Davosban: "Az egész világ gazdag lesz az évszázad végére"

(érdekesnek találtam a cikket, megosztom veletek)

Szakemberek szerint a válság utáni kilábalás egy komoly lehetőséget tartogathat a világgazdaság számára: az ipari forradalom óta mindössze harmadszor fordulhat elő, hogy a világ egy hosszútávú növekedési spirálba kerül, amelyből egyetlen ország sem maradhat ki. Ennek az új korszaknak az elemzése lehet a héten kezdődő davosi Világgazdasági Fórum fő témája. Mfor.hu-háttér.


Többek között Timothy Geithner amerikai pénzügyminiszter és Soros György is tiszteletét teszi további 2500 politikus és vállalatvezető mellett Davosban. Mivel a gazdasági kilátások jelentős javulást mutatnak az utóbbi hónapokhoz képest, így most várhatóan már nem a válság lesz a találkozó fő témája, hanem inkább az, hogyan lehet visszaterelni a normális mederbe a világgazdaságot.

Aki számít, ott lesz

A Világgazdasági Fórum nevű nemzetközi szervezet évente rendezi meg a svájci Davosban legfontosabb eseményét, melyen politikusok, közgazdászok, újságírók vitatják meg a világ előtt álló legfontosabb kihívásokat. Az állami vezetők mellett a világ legnagyobb vállalatai küldik el szakembereiket Davosba a tanácskozásra.

Idén a Bloomberg cikke szerint ott lesz többek között Timothy Geithner amerikai pénzügyminiszter, illetve Soros György magyar származású tőzsdeguru, a cégek közül pedig képviselteti magát többek között a PricewaterhouseCoopers, a Goldman Sachs és a Standard Chartered Bank is.

A fórum résztvevői szerint a következő évtizedekben a világgazdaság ugrásszerű növekedésbe kapcsolhat, elsősorban a fejlődő államok húzhatják a termelést. A fenti cégek szakemberei szerint a fejlődő világ lesz olyan erős, hogy a jelenlegi fejlett országokat is húzza magával.

A Standard Chartered Bank szakemberei szerint 2030-ra a világ összes GDP-je 143 trillió dollárra emelkedhet a 2010-es 62 trillióról az inflációt is figyelembe véve. A növekedés kétharmadát pedig Kína tudhatja majd magáénak a következő húsz évben - vélik a banknál. A bank tavaly novemberben publikált elemzése szerint a válság után legalább egy generációig tartó növekedési spirál jön a világgazdaságban, melyhez hasonló eddig csak kétszer fordult elő a 18. század óta: az első világháborút megelőző négy évtized és a második világháború utáni nagyjából harminc év.

A bank elemzése szerint az új korszak azzal jár majd, hogy a befektetők szemében vonzóvá válnak a nyersanyagok, így például a réz, a szén és az olaj, hiszen ezeken keresztül tudnak leginkább profitálni az erőteljes gazdasági növekedésből. A kiemelkedő belső növekedés miatt a devizapiacokon a kínai jüan, az indiai rúpia és a koreai won iránt nőhet meg a befektetői étvágy.

Az erőteljes ázsiai növekedésből a fejlett országok is kivehetik a részüket, hiszen a távol-keleti cégek egyre nagyobb része terjeszkedik majd külföldön az elemzők szerint. A Standard Chartered Bank elemzése szerint az Egyesült Államok és az Európai Unió átlagos növekedése 2,5 százalék lehet 2030-ig évente, korábban 1,7, illetve 1,9 százalékos átlagos bővüléssel számoltak.

Kínára kapcsolódhat a világ

A következő évtizedekben Kína és a többi fejlődő ország a jelenleginél erősebben összekapcsolódhat, ami nagy lökést jelenthet a kereskedelemnek és a befektetéseknek a világon - véli Edward Prescott, a Federal Reserve Bank of Minneapolis tanácsadója. A szakember 2004-ben a közgazdasági Nobel-díjat is megkapta megosztva a gazdasági ciklusok vizsgálatáért.

Prescott szerint az új világrend egyik legjobb példája Dél-Karolina, ahol kínai cégek sorra nyitják gyáraikat. Ezzel egybevág a Nemzetközi Valutaalap (IMF) előrejelzése, mely szerint a kínai külföldi tőkebefektetések idén először meghaladhatják a Kínába beáramló tőke mennyiségét. "Az egész világ gazdag lesz az évszázad végére" - szögezi le Prescott.

Azonban nem mindenki ilyen optimizmussal pakolja a bőröndöket a Davosba indulás előtt: Nariman Behravesh, az IHS vezető közgazdásza úgy véli, hogy ugyan jelenleg a pozitív várakozások uralják a világgazdaságot, azonban továbbra is vannak aggodalmak. Ilyen például az európai államok adósságválsága, vagy a kínai ingatlanlufi, melyek miatt nem dőlhetnek hátra a világ politikusai.

A szkeptikusok közé tartozik Joseph Stiglitz is: a 2001-es Nobel-díjas szerint a globalizáció és a kereskedelem növekedését a magas munkanélküliség akaszthatja meg. Szerinte a Standard Chartered optimista véleményében az is közrejátszik, hogy a cég nagyrészt a fejlődő piacokon van jelen. "Ha a feltörekvő piacokon dolgozol, akkor érzed az energiát. Ha viszont az Egyesült Államokban vagy Európában dolgozol, akkor szembesülni kell a számokkal, és nehéz nem depressziósnak lenni" - mondta Stiglitz a Bloombergnek.

Ian Bremmer, az Eurasia Group elnöke és alapítója is inkább pesszimista forgatókönyvvel megy Davosba: szerinte a probléma, hogy jelenleg egyetlen ország sem tudja uralni a világkereskedelmet, mindenki a maga feje után megy, ami kereskedelmi konfliktusokhoz vezet majd.

Forrás: mfor.hu

2011. január 22., szombat

Barlangokban átvészelt pólusváltás?

Változik a világ. Mindannyian érezzük. Közeledünk valami megmagyarázhatatlan felé, melytől sokan félnek, vagy félelmet keltetnek bennük, sokan várakozással tekintenek rá, de a legtöbben még csak nem is tudják mi az, legfeljebb sejtenek valamit. 

A közeljövőre igen sok jóslatot hallottunk már, melyek jelentős része valami szörnyű katasztrófáról szól, több változatban, több féle elemmel. Az egyik ilyen jóslat, lehetséges jövő tudományos módszerekkel is viszonylag könnyedén ellenőrizhető: a pólusváltás.

Ezt sokan úgy képzelik el, hogy az északi felcserélődik a délivel. Vannak olyan elméletek, miszerint átkerül a Föld egy másik pontjára a két pólus, tehát csupán helyszínt vált, eltolódik. Azonban a valóság ennél kissé komplikáltabbnak tűnik…
A földi mágneses mező (és a felszíni mágneses mező) egy mágneses dipólus, melynek egyik pólusa a földrajzi Északi-sark közelében, a másik pólus a földrajzi Déli-sark közelében található. A mező több tízezer km-re terjed ki a világűrbe, ezt magnetoszférának nevezzük. A mágneses mező okát csak sejtjük: a bolygó belső magjában található vas és a külső nikkel mag áramlásából eredő dinamó-mechanizmussal magyarázzák. Azért elgondolkodtató, hogy pont a Föld nevű bolygónak van ilyen vas és nikkel magja, pont a legjobb helyen, s amelyik képes a felszínen kialakult élet védelmére. Aztán ott van az ionoszféra, a pont kellemes hőmérséklet, a víz, és még lehetne sokáig sorolni a „véletleneket”. Elgondolkodott már valaha ezen valaki? A Földön kialakult élet egy kicsit túl sok feltétel megléte miatt jöhetett létre, ez – ha nem is perdöntően, de – mindenképpen kiegészítésére szorítja a tudományos magyarázatokat, mégpedig a Teremtés irányába – mert a Föld típusú élő bolygók születnek...

No de térjünk vissza a mágneses védelmünkre. A mágneses sarkok helyzete nem állandó, évente átlagosan 15 km-nyit mozdulnak el, véletlenszerűnek tűnő irányba és mértékben.
A Föld mágneses védőpajzsa rohamosan gyengül. Amikor egy dán-francia kutatócsoport a dán Ørsted 2000-es adatait összehasonlította egy amerikai műhold, a Magsat húsz évvel ezelőtti méréseivel, azt találta, hogy ilyen ütemű gyengülés mellett a védőpajzs ezer éven belül eltűnik. A kutatók jelentős része a múltbéli adatok alapján a gyengülést egy közelgő pólusváltás előjeleként értékeli. A hawaii lávaalakzatok vizsgálata alapján arra a következtetésre jutottak, hogy a Föld mágneses tere pólusváltozásokat szenved néhány tízezer évtől néhány millió évig tartó periódusok során, átlagosan 250 000 évenként. A geológiai bizonyítékok szerint a Földön utoljára 780 ezer évvel ezelőtt következett be – aktuális már...
A pólusváltozásokat előidéző mechanizmus még nem ismert. Egyes kutatók szerint a mag instabilitása miatt van az időközönkénti eltolódás, más kutatók szerint viszont a geodinamó kialvása külső hatásból ered, mint pl. egy üstökös közeli haladása, vagy komolyabb naptevékenység. Merészebb kutatók a mágneses mező jelenlegi gyengülését egyenesen az – állítólag egyre közeledő – X-bolygó, vagy népszerű nevén Nibiru hatásának vélik tulajdonítani. Erről az elnyújtott ellipszis pályán keringő bolygóról, mely ~3600 évente kerüli meg a Napot, már a sumérek is említést tesznek a hagyatékukban.
De tulajdonképpen nem is az a lényeg, hogy mi okozza az időközönkénti pólusváltást, hanem az, hogy mivel a Föld mágneses tere védi a földi élővilágot a világűrből érkező sugárzásokkal szemben, ezért a pólusváltások időtartama alatt az élőlények a mágneses tér megszűnése miatt védtelenné válnak.

Köszönet Bukovinainak, aki ajánlott egy előadást a témáról, én is ajánlom ezt mindenkinek, aki még nem látta. Aki meg látta annak is érdemes az ismétlés, pláne az aktualitásokat figyelembe véve. Látszólag csak érintőleges jelen témával, pedig benne van a lényeg.
Born Gergely - Szakrális helyeink működtetése
http://www.youtube.com/watch?v=tvc3d5DbJEs&feature=related

Nagyon érdekes kép kezd kirajzolódni. Úgy tűnik, hogy a híres "idő többé nem lészen" része a Jelenések könyvének fizikailag is megmagyarázható értelmet nyer, mégpedig imigyen:
Az elmúlt másfél évszázadban a Föld mágneses mezejének erőssége 10-15 százalékkal csökkent, és a folyamat gyorsul, állították a kutatók 2004-ben. Állítólag a csökkenés mértéke mára már elérte a 30%-ot is... A Föld mágneses tere tehát lebomlóban van, majd a pólusváltás után újra felépül új pólusközpontokkal. Ám ennek két igen jelentős következménye van:

1. A mágneses mező lebomlása az intelligenciával rendelkező élőlények rövidtávú memóriáját használhatatlanná teszi. Ez azt jelenti, hogy az emberiség akár visszatérhet a pattintott kőkorszakba is, mert már másnap sem emlékszik arra, ki ő, tehát "idő többé nem lészen" - csak a jelennek élő egyedek fognak rohangálni (egy darabig). Utolsó ítéletnek nem utolsó...

2. Amíg a mágneses mező inaktív, a Föld néhány kitüntetett területei kivételével mindenhol lehatolnak a földfelszínre a kozmikus sugarak, ezáltal sterilizálják a bolygót. Az élővilág újrateremtődik majd idővel, ezt a folyamatot jelenthették a próféták Újjá teremtett Földnek nevezve. A kitüntetett helyek pedig maguk a szent helyek, pl. a pálosok által őrzött barlangrendszerek, melyek keresztül-kasul átszövődnek a Kárpát-medencében, Erdélyben, a Pilisben (talán az sem véletlen, hogy ilyen nagy az érdeklődés irántuk mostanában…), de a bolygó számos területén találhatóak ilyen helyek (Egyiptomban, Mezopotámiában, az Andokban, Tibetben stb.). Száz kilométernyi mesterséges földalatti alagutak, de vajon miért?

Itt nyer értelmet egyébként a letűnt korok elmélete is, melyek szerint megállapítható, hogy bizonyos időközönként a földi civilizáció eltűnik, majd a föld alól előbukkanó tanító mesterek adnak ugrásszerű fejlődés-löketeket a túlélő emberiségnek. A föld alatt vészelhetők át a (pl. a maják által megjósolt) precessziós világév váltásakor bekövetkezett katasztrófák.
Megjegyezendő, hogy az Egyesült Államokban is, ha minden igaz gőzerővel folyik a földalatti túlélőközpontok kivitelezése, tehát ott is készülnek valamire… S talán az sem véletlen, hogy a ionszférát buzeráló HAARP projekt helyszínéül is pont az északi pólus közeli Alaszkát választották. Vagy ez csak üres képzelődés lenne?

Továbbá az az elmélet is értelmet nyer, hogy a Kárpát-medence az egyik olyan természetes bárka, amely a bizonyos időközönként megtörténő újrateremtés nehéz évei alatt átörökíti a kultúrát. Lassan össze kell álljon a kép mindenkiben. Nem csak az ivóvíz, a termőföld, vagy a geotermikus energiák miatt akarnak minket mindenáron kiirtani, vagy elüldözni innen. A Kárpát-hazának igen komoly szakrális és védelmi jelentősége van. Elképzelhető-e az a képtelennek tűnő dolog, hogy pólusváltás következtében a Földön csupán néhány területen marad meg valamiféle geotermikus, vagy mágneses védőmező, de a többi részen kipusztul az élet? Mit tudhat erről a háttérhatalom, amelyik igyekszik minden ilyen fontos szakrális helyet elfoglalni, és katonai bázist építeni felettük? Mit tudhattak erről vajon az egyiptomi papok, a tibetiek, vagy a pálosok, kiket módszeresen irtottak? Miért épültek ezeken a helyeken több száz kilométer hosszon földalatti barlang és alagút rendszerek? Talán a mágnes, a mágus, és a magos szó hasonlatossága nem véletlen?

Ha minden ezzel kapcsolatos jóslást, és elméletet megpróbáljuk valahogy egyfelé rendezni, akkor ez egy igazi örömhírnek kell legyen a magyarok számára. Ez az igazi küldetése a magyaroknak. Hogy ezt barlangokban, vagy a felszínen tesszük azt nem tudni, de a feladat adott: átvinni a „magokat”.

TT

2011. január 20., csütörtök

Nyílt levél Orbán Viktorhoz! Dr. Dániel Péter írása

Érdekes írást kaptam ma délután. Mivel nyílt levél, gondolom nem probléma, hogy kiteszem az oldalra. Lehet benne olvasni mindenfélét és talán olyat is, ami nem azonnali hatást vált ki... De pont ez a lényeg... Kíváncsian várom, hogy kinek mi szúrja a szemét.. :o)
Íme az írás:

Tudod kedves Viktor, mostanában nagyon sokat gondolok Rád, sokat gondolkodom
Rólad és a tetteidről. Talán azért is, mert nem is olyan rég még az egyik nagy példaképem voltál, ráadásul pedig meglepően sok a közös vonás is az életünkben.
A példaképem volt az a fiatal demokrata, az a szabad és jó hírű férfi, az a bátor és értelmes jogász, aki a rendszerváltozásunk hajnalán elmondott egy történelmi jelentőségű beszédet a Hősök-terén, kockáztatva ezzel akár a szabadságát, a későbbi pályafutását és a karrierjét is. A példaképem volt ez a fiatal "forradalmár", mert úgy láttam, hogy megalkuvást nem ismerve, bátran küzdött egy új és szebb világért, a szabadságunkért és a demokráciáért.

Igyekszem hát méltóvá válni e példaképemhez.

Mostanában sokat tűnődöm, hogy vajon miket mondana az a fiatal forradalmár, ha találkozhatna a jelenlegi önmagával. Talán a "földbe akarná döngölni" a jelenlegi önmagát és milyen igaza volna.

Tudod Viktor, mi egy helyütt katonáskodtunk, hiszen az akkori "előfelvételis" rendszer és a szocialista óvatosság jegyében minden, kissé gyanús jogász-jelöltet a messzi, zalaegerszegi laktanyában képeztek ki a hazánk védelmére. Emlékszel még az illegális sörözésekre a kantin mögött?

Aztán egy helyütt, az ELTE Állam és Jogtudományi Karán csodálkoztunk rá a
római jog kristály-tiszta és koherens rendszerére, tanultunk a legalapvetőbb és elidegeníthetetlen emberi és polgári jogokról, no meg persze a büntetőjog zárt, szigorú és logikus rendjéről is. Emlékszel még az illegális sörözésekre a büfé mögött?

Később pedig egy helyütt tanulgattuk a DEMOKRÁCIÁT és vitatkoztunk róla, sokszor éjszakába nyúlóan, a Bíbó István Szakkollégium épületében, a demokratikus gondolatok fellegvárában. Nomen est omen. Emlékszel még az éjszakába nyúló illegális sörözésekre?

Azon is sokat tűnődöm mostanában, hogy vajon mit szóltunk volna akkoriban, ha valaki egyszer csak belépett volna a szobába, a vita közepén, úgy 2-3 sör után és ezeket mondta volna nekünk :

"Tudjátok lesz majd 20 év múlva Magyarországon egy új rendszer, a nemzeti együttműködés rendszere, melyet majd a parlamentáris demokrácia helyett kínál fel a nemzetnek az akkori miniszterelnök, egy elsöprő, 2/3-os választási győzelmet követően. Erről az új rendszerről korábban senki nem hallott és semmilyen jogi háttere sem került kidolgozásra. Ezzel az új rendszerrel kapcsolatosan soha, senki, egyetlen egyszer sem egyeztet majd, egyetlen ellenzéki párttal, civil-, szakmai- vagy érdek-képviseleti szervezettel sem. Ennek az új, furcsa és teljességgel kidolgozatlan rendszernek az lesz majd a hivatkozási alapja, hogy az akkori miniszterelnök - már a választások éjjelén - forradalomnak fogja nevezni a demokratikus választásokat, előkészítve így a terepet a különböző rendkívüli intézkedéseknek a kormány részéről. Aztán az új rendszer jegyében a kormányzat megszüntet majd minden egyeztetést az ellenzéki pártokkal, sőt még a törvényjavaslatokat is csak és kizárólag egyéni képviselői indítványként fogja majd benyújtani a Magyar Országgyűlésben, tudatosan megkerülve és negligálva ily módon még a parlamenti bizottságokat is.
Az új rendszer jegyében a kormány megszüntet majd minden egyeztetést és konzultációt a társadalommal és a civil-szervezetekkel. Az új rendszer jegyében a kormány folyamatosan demagóg pótcselekvéseket fog végezni, a felelős kormányzati munka helyett. Az új rendszer jegyében visszamenőleges hatályú, törvénytelen törvényeket fognak majd sorozatban hozni, melyek sértik a legalapvetőbb és nemzetközi egyezményekkel is védett jogelveket, a hazai jogállami normákat, sőt az elidegeníthetetlen emberi jogokat is. 
Az új rendszer jegyében eltörlik majd például az előzetes letartóztatások felső, garanciális időhatárát, lehetővé teszik házkutatások tartását házkutatási engedély nélkül és gyermekeket is elzárásra ítélhetnek, csekély tárgyi súlyú ügyekben. Az elzárásokról pedig akár bírósági titkárok is dönthetnek majd, hogy így később, az esetleg oda is kinevezett pártkatonák - lásd Stumpf István alkotmánybíró úr törvénytelen kinevezését - segítségével esetleg meg tudják majd félemlíteni a demokratikus ellenzék vezetőit vagy elnyomást tudjanak gyakorolni a büntetőjog eszközeivel, tetszésük szerint, bárki ellen. Az új rendszer jegyében egyébként majd indoklás nélkül lehet kirúgni a közszféra területén dolgozó terhes édesanyákat vagy az éppen betegállományban lévőket is. Az új rendszer jegyében, visszamenőleges hatállyal emelnek meg majd adókat, természetesen ezt is úgy, hogy senkivel, így az érintettekkel sem egyeztetnek."

Azon tűnődöm, hogy mit válaszoltál, mit válaszoltunk volna ennek az embernek, miközben előadja ezeket az antidemokratikus képtelenségeket.

Lehet, hogy végigkergettük volna a Ménesi úton?

Tudod Viktor, nekem a jogi karon Fodor Gábor tanította a filozófiát és az etikát. Tudod, az a Fodor Gábor, aki számos társával együtt már évekkel ezelőtt elhagyott Téged és a FIDESZ-t, valahol félúton a Simicska-féle cégbirodalom kiépítése és a párt teljes, bolsevik típusú és vezérelvű centralizációja között. Ők már akkor látták, amit mára már az egész nemzetközi közvélemény és persze a hazai, józan és értelmes demokraták is látnak. Tudom, hogy kb. 2,5 millió szavazód még nem látja ezt, de hidd el, az ősz végére már ők is látni fogják.

Keserves lesz az ébredésük.

Nagyon sok honfitársammal együtt figyeltük döbbenten az 1998-2002 közötti hatalomgyakorlásotokat, az önkényeskedő túlkapásokat és törvénytelenségeket. Döbbenten figyeltük a pökhendi, demokratához és felelős politikushoz is méltatlan, "döglött dakota lovas" válaszaidat a jogos és súlyos vádakra, kérdésekre. Aztán 2002-ben már nemcsak döbbenten, hanem egyre növekvő rémülettel is figyeltem, figyeltünk, egyre többen. Rémülten vettem észre, hogy a beteges hatalomvágyad immár teljesen elvakított, hogy a parlamentáris demokráciát megtagadva, felelőtlen utcai politizálásba kezdtél. Rémülten figyeltem a megváltozott retorikájú beszédeidet, melyekből egyre inkább sugárzott a türelmetlen és erőszakos, demokratához méltatlan gyűlölet. Rémülten figyeltem, hogy a 2006-ban, a Gyurcsány Ferenctől elszenvedett választási vereséged aztán végleg átszakította a gátat Benned és már nemcsak a demokráciának, de a jognak, sőt a józan észnek is hátat fordítottál.
Rémülten néztem, ahogy vérig sértett önérzeted, vélt megaláztatásod miatt már be sem jártál a magyar Országgyűlés épületébe és ahogy az üres széksorok vádlón kiáltottak minden értelmes demokrata felé.

Tudod Viktor egy demokratikus választáson mindig van ám vesztes, de ettől "a haza még nincs ellenzékben".

Kedves Viktor, a demokrácia nem egy felesleges "duális erőtér", melyre nincs szükség. Tudod, a demokratikus baloldal nem torzult genetikailag, sőt, furcsa anyagból sincs gyúrva és nem veti magát törvényszerűen a saját nemzetére. Tudod, Viktor, ezek demokratához méltatlan, veszélyes gondolatok, ám és főleg nagyon-nagyon messzire vezetnek. Tán emlékszel még rá, Viktor, hogy a demokratikus baloldal nem élt vissza a maga 2/3-os hatalmával 1994-1998 között és nem harsogta, hogy a "genetikailag torzult jobboldal" két igazságtalan háborúba sodorta hazánkat és bizony ezenkívül is sok-sok törvénysértést követett el a történelmünk során. Tudod, Viktor, a Trianon-hisztéria, a Horthy-nosztalgia és az avítt szentkorona-tan nem ad ám megoldást a modern kihívásokra. Főleg pedig nem helyettesíthetik a felelős és értelmes kormányzati munkát.

Amúgy, remélem, hogy Pozsgay elvtárs jól halad a szentkorona-tanos alkotmányozással, gondolom őt leszedtétek már a Kubatov-listáról is, amolyan megtért "házi-komcsiként".

Döbbenten és rémülettel figyeltem a polgári-körök kiépítését és az azokból törvényszerűen kisarjadt, jobbik-gárda mozgalmat, melyek már nemcsak a demokráciát, de nemzetbiztonsági érdekeinket, nemzetközi megítélésünket és hazánk békés jövőjét is nyíltan sértik, veszélyeztetik.

A gárda-perben az egyik felperesi beavatkozó jogi képviseletében vettem részt, és így talán én is hozzátehettem ügyvédként valamit ahhoz a sikerhez, hogy végül is jogi úton betiltásra és feloszlatásra került a „magyar gárda” a felelőtlen utcai politizálásodnak és gyűlölet-kampányodnak e "törvénytelen gyermeke". Szomorúan látom persze ügyvédként és törvénytisztelő állampolgárként, hogy az időközben jogerőssé is vált bírósági ítélet betartatásáról természetesen Te sem gondoskodsz.

Itt jegyezném meg egyébként, kedves Viktor, hogy ha pár száz megtévesztett és felhergelt fiatal ráront a nemzet fővárosára, barikádokat emel a semmiért és felgyújtja a TV székházunkat, akkor a demokrácia joggal védheti meg magát. Vigyázz kérlek, mert ráadásul nagyon veszélyes precedenst teremthet a felmentésük és rehabilitációjuk.

Mindezek alapján talán megérted már, hogy pár nappal ezelőtt miért nyomtam egy kaszinótojást az egyik "Orbán-bullád" közepére. Ha nem is a ?nemzeti együttműködés gránit talapzatán? de a polgári engedetlenség morális, illetve a bíbói demokratizmus és szabadság talaján állva, felháborodva és kétségbe esve. Nem bohóc tréfának szántam, vagy mai divatos szóval élve, nem "celebkedésnek".

Kétségbe esett sikolynak, segítség kérő kiáltásnak szántam. A világ felé, Európa felé, a hazám, Magyarország felé, meg persze minden értelmes és józan, szabadság-szerető demokrata felé.

Döbbenten látom ugyanis, hogy időnként már csak a művelt és demokratikus Európa segítségére számíthatunk, a saját kormányunk törvénytelen ámokfutásával szemben. Lex-Járai. Média-csomag.

Ugye emlékszel még kedves Viktor : "A HAZA NEM LEHET ELLENZÉKBEN!"

Így tiltakoztam hát, mivel az általatok kiadott és kötelezően kifüggesztetett politikai kiáltványt jelképnek tartom. Az önkényes és dilettáns kormányzati hatalomgyakorlás jelképének. A demagóg és értelmetlen
kormányzati pótcselekvések jelképének. Az elvtelen politikai hűségnyilatkozatok jelképének. A "Cipolla"-féle, cinikus, hazug és groteszk varázslat jelképének.

Hiszen hazánkban már nem a nemzeti együttműködés a tét, hanem a demokráciánk megőrzése. Az a tét, hogy tagjai tudunk-e maradni az Európai Uniónak, a művelt, demokratikus világnak. Az a tét, hogy meg tudjuk-e egyáltalán őrizni a parlamentarizmusunkat, a jogállamiságunkat és az Európai kultúr - körhöz méltó, modern és koherens jog-rendszerünket. Az a tét, hogy vajon folytatjuk-e felelőtlen robogásunkat az IMF-fel és az Európai Unióval szemben, az államcsőd rémisztő szakadéka felé és végképp elszegényedünk, leszakadunk-e Európától.

Egy ember gátlástalan és beteges hatalomvágya miatt. Orbán Viktor Miniszterelnök Úr egyéni ambíciói és érdekei miatt. Miattad, kedves Viktor.

De hát tudod Te ezt, kedves Viktor, hiszen egyszer az egyik "lendületes" beszédedben, több más meglepő dolog mellett, azt is mondtad nekünk : "Kedves barátaim, van élet az Unión kívül is."

Én most nagy-nagy tisztelettel és demokratához méltó óvatossággal ezt mondom Neked: "Kedves Viktor, van élet ám a miniszterelnökségen kívül is."

Kérlek, ne rombold le felelőtlenül azt a demokráciát, mely a Te nagyon gyors és kezdetben még nagyon megérdemelt felemelkedésedet is lehetővé tette, s mely Téged és családodat is gazdaggá, befolyásossá és hatalmassá tett. Kérlek, hagyd meg nekünk a rendszerváltozás óta közösen elért sikereinket és ne hazudd azt a szemünkbe, - egyéni és önzőérdekeidtől vezérelve -, hogy az elmúlt 20 évünk csak valami zűrzavaros időszak volt, melyben még önrendelkezési jogunk sem volt.

Hiszen volt önrendelkezési jogunk és együtt építettük fel azt a demokratikus jogállamot, melyre a törvényszerű hibák ellenére is, mind büszkék lehetünk, s melyet Európa is befogadott és elismert.

Bevallom, egy dologban azért egyetértünk a NENYI buta és hazug szövegével kapcsolatosan. Az 1998-2002 közötti időszak azért tényleg elég zűrzavarosra sikeredett...

A Simicska és Schlett-féle cégbirodalom körül Josip Tot és Kaya Ibrahim nevű, álnok útlevelek settenkedtek, a családi kőbányák teljes gőzerővel működtek, hazánk kék egén Grippenek száguldottak, messzi, offshore-tájak irányában, a szentkorona vígan hajókázott egy szebb jövő felé, az APEH épületeiben lezajlott a "hosszú-bájtok éjszakája", a Millenáris park környékén pedig még a kutyák is fánkot ettek és kvarcórát viseltek. Zöld mezőinken döglött dakota lovak vágtáztak, kék folyóinkon pedig az Ezüst hajó úszott a biztos happy end irányában ...bár az is igaz, hogy ekkoriban még nem voltak legalább "Orbán-bullák" a falainkon.

Az az egyik legnagyobb baj ezzel a butácska-bulláddal kedves Viktor, hogy teljesen hülyének nézel minket és ostoba gyerekként kezelsz, mikor kötelezően kirakatsz egy ilyen demagóg falragaszt a mi pénzünkön, a mi adónkból működő és elméletileg ugye párt semleges közintézményeink falaira, felélesztve ráadásul ezzel a rossz emlékű 50´-es évek "legszebb" hagyományait.

Tudod, Viktor, még meg is érteném, ha mondjuk idősebb lennél pár évvel és Brezsnyev elvtárs pénzén tanultál volna a moszkvai Lomonoszov egyetemen. De hát Te Soros György pénzén tanulhattad a jogot és a demokráciát az Egyesült Királyságban. Így aztán meg persze végképp érthetetlen és felháborító ez az egész. Ideje hát nyíltan kimondani, hogy "meztelen a király", hisz Babits Mihály óta azt is tudhatjuk már, "vétkesek közt cinkos, aki néma".

Szóval, kedves ex-példaképem, mindezek miatt nyomtam én azt a bizonyos kaszinótojást a bullád közepébe. Bár tartozom még egy vallomással. Én azt a kaszinótojást tulajdonképpen a Te arcod közepébe nyomtam ezzel a gesztussal, ellen-fülke-forradalmári hevülettel a demokrata lelkemben.

Ez a kaszinótojás volt az én "földbe-döngölős" beszédem, feléd és a kormányod felé, melynek természetesen minden lehetséges jogi és egyéb következményeit is emelt fővel vállalom.

Végezetül hadd idézzem másik nagy példaképem, Bíbó István egy agyonidézett és értelmezett sorát: "Demokratának lenni annyi, mint nem félni." Legyen ez mindkettőnkre igaz, Tisztelt Miniszterelnök Úr, kedves Orbán Viktor, arra az új közmondásra is tekintettel, mely szerint : "Jobb ma egy kaszinótojás, mint holnap egy kordon-bontás."

Tisztelettel :

dr. Dániel Péter
(ember, jó hírű, szabad férfi, demokrata, magyar állampolgár és ügyvéd)

2011. január 18., kedd

A külföldiek nem vásárolhatnak földeket Oroszország határ menti övezeteiben

Ismét találtam egy érdekes írást, amit szemtelenül kiteszek ide, remélem hogy nem okozok vele nemzetközi sajtóbotrányt... Azért találtam aktuálisnak a témát, mert Magyarország határmenti vidékein egyre gyakrabban külföldiek vásárolják meg a kihalóban lévő falvak házait, termő területeit. Talán érdemes elmélázni az orosz törvényeken...

Íme a cikk:
Dmitrij Medvegyev jóváhagyta azoknak a területeknek a listáját, ahol külföldiek nem vásárolhatnak földet. A földtörvény értelmében a külföldi polgárok, a hontalanok és a külföldi jogi személyek nem lehetnek a határ menti területeken földtulajdonosok. A tilalmi listát az államfő hagyja jóvá.
Világszerte különböző korlátozások vannak érvényben a földvásárlásra vonatkozóan. A nemzetbiztonsági elgondolásoknak itt fontos szerepük van. Kínában, Izraelben, Észtországban, Romániában, Belorussziában, Albániában, Vietnámban, Thaiföldön és Indonéziában teljes moratórium van érvényben a külföldiek földvásárlására. Ugyancsak érvényben van a külföldiek viszonylatában termőföld-vásárlási moratórium Magyarországon, Törökországban, Kanada egyes tartományaiban, néhány amerikai államban, Marokkóban és Litvániában. Számos országban a tilalom az államhatár közelében levő földekre terjed ki.

  Az elnök által jóváhagyott listán szerepelnek a déli, tenger melletti városok, egyebek között Szocsi,a 2014-es téli olimpia színhelye, a határ menti státussal rendelkező szibériai és távol-keleti régiók többsége. Ugyanakkor nem világos, mit tegyenek azokkal a külföldiekkel, akik már régóta laknak saját földjükön Oroszországban. Az állam nem kobozhatja el a külföldiek által, a határ menti körzetekben megvásárolt földeket, ugyanakkor hirdethet amnesztiát- jelentette ki Ilja Tyerentyev, földpiaci szakértő.

- Ha Oroszország és más államok határán korábban külföldi cégek, jogi személyek törvényes alapon földet vásároltak, alkotmányunk értelmében senki sem vonhatja meg tőlük a tulajdonosi jogot. Ez a tulajdon nem idegeníthető el. Nem lehet törvényteleneknek nyilvánítani a külföldi tulajdonosokat, mert ebből nemzetközi botrány lesz.

Az orosz államfő rendelete azonnali reagálást váltott ki Észtországban. Az Észtországgal szomszédos orosz földeken évszázadokon élnek a finnugor, ortodox nemzetiség, a szetu képiselői. Miután Észtország függetlenségét helyreállították, ennek az országnak a területére kerültek, de ingatlanjuk, rokonaik, őseik sírjai Oroszország területén vannak. Martin Sakkum, az Állami Duma építési és földügyi bizottságának elnöke így látja a helyzetet:

- Ha jelenleg külföldi polgároknak van tulajdonukban föld, akkor a törvény előírásait betartva vagy el kell adniuk, vagy le kell mondaniuk a tulajdonjogról, és bérleti jogra kell átváltani azt.

Vagyis: a magánszemélyektől a földet nem veszik el, de megváltozik a földhöz való jogosultság. Valószínűleg ez lesz a helyzet azoknak a külföldi cégeknek az esetében is, akik rendelkeznek földdel Oroszország határkörzeteiben.

Forrás:Oroszország hangja

2011. január 16., vasárnap

NYÍLT VÁLASZLEVÉL A KÍNAIAKNAK

A levél az interneten megjelent nyílt levélle írodott, amely itt olvasható:

http://karpatiharsona.info/index.php?option=com_content&view=article&id=9220:nyilt-level-a-kinaiaktol-nekuenk-magyaroknak&catid=41:publikaciok&Itemid=65



Kedves Kínai Barátaim!

Első körbe had oszlassak el egy tévhitet. Mi magyarok nem utálunk benneteket, még ha ti ezt is gondoljátok. A magyar mindig is vendégszerető nép volt, hogy idővel ez valamelyest negatív irányba változott, annak számotokra fel nem fogható történelmi okai vannak, amelyek jelen válságos helyzetünket tekintve tovább erősödtek. Mindezt majd ti is megértitek, de még nem vagytok ebben a fázisban.

Nyílt leveleteket olvasva az első gondolatom az volt, hogy országotok lélekszámánál már csak a tudatlanságból, és információhiányból fakadó ostobaságotok nagyobb. Miért írom ezt kedves kínai barátaim? Azért, mert nem veszitek észre azt a nyilvánvaló tényt, hogy bekerültetek a globális piacgazdaság fogaskerekeinek darálójába. Azt állítjátok magatokról, hogy szorgalmasak vagytok. Mint minden ez is nézőpont kérdése, de legyen igazatok, valóban szorgalmas nép vagytok, elismerjük, hisz valóban sikerült elárasztanotok a világot ócska kacattal, csak azt nem veszitek észre, hogy munkátok gyümölcsét ki élvezi. Országotokat ellepték a multinacionális cégek, akik számára ti nem emberek vagytok, hanem olcsó munkaerő, egy jól tetsző számadat a multik kiadási oldalának listáján. Ha már nem kelletek, úgy dobnak el titeket, mint mi az egyszer használatos turmixgépeiteket. Igen kedves kínai barátaim, rabszolgák vagytok, csak még nem fogtátok fel, de ami múlik, nem késik.
Itt messze „nyugaton” csak arról lehet hallani, hogy szárnyal a gazdaságotok, növekszik az életszínvonal országotokban, és immár világhatalmi tényezőkké léptetek elő. Minden elismerésem ezért a teljesítményért, de szép lassan észreveszitek majd, hogy mindezért milyen súlyos árat kell fizetnetek.

Azzal együtt, hogy országotok a világ műhelye lett, fel sem fogjátok mekkora terhet is vettetek nyakatokba. Vezetőitek és ti is örültök a beáramló külföldi működő tőkének, munkahelyet és jobb megélhetést kaptok, miközben a multik használják erőforrásaitokat, és a gyenge környezetvédelmi, és még gyengébb munkavédelmi törvényeiteknek köszönhetően fokozódó árat fogtok fizetni a javuló jólétért. Mesélj nekem arról kedves kínai barátom, hogy milyen az élet Pekingben? Milyen érzés egyre inkább a konzervben lévő heringekhez hasonló életmód? Milyen érzés munkába menet és jövet felpréselődni egy metrókocsira, vagy a dugóban eltöltött órák? Aztán arról is mesélhetsz, hogy milyen jó érzés az iparosodásotok bűzét szívni, ami miatt megsokszorozódott a tüdő és bőrrákos megbetegedéseitek száma az utóbbi 10 évben.
A világ tíz legszennyezettebb városa közül hét nálatok található. Pekingben hónapokig dolgoztatok azon, hogy az olimpiára kék lehessen az ég. Az állandó szmog miatt általában összefüggő, szürke méregfelhő ül a városaitokon. Minden gyárat bezártatok Pekingben, fehér embernek így is ijesztő a levegő minősége, pedig érdemes szembesülni azzal, hogy pazarló életmódunknak, milyen ára van. Itt láthatjuk igazán, hol és milyen szociális körülmények között készülnek az általunk is használt, cégeink által gyártatott, többségében nélkülözhető, sokszor rossz minőségű holmik. A nyugati megrendelő hozza az üzletet, ami egyrészt a felemelkedést, másrészt a klímakatasztrófát eredményezi. Ez kell nektek kínai barátaim?

Űrhajót tudtok gyártani? Elhiszem, de köszönjük, nincs rá szükségünk, mint ahogy az általatok legyártott gagyi többségére sincs. Látom a fejlődést, amin keresztül mentek, de te kedves kínai barátom azt is tudod, hogy ez a fejlődés roppant mód kiegyensúlyozottlan, törékeny és káros? Országotok keleti része, a part menti nagyvárosok valóban elkápráztatóan modernek, de már nem sok közük van a kínai építészet hagyományaihoz, tiétek a leggyorsabb vasút a világon, embert küldtök az űrbe, és számos más óriási vívmány a javatokra írható, de arra képtelenek vagytok, hogy az amúgy is óriási vízhiánnyal küszködő országotok öntözőrendszerének 45%-os hatásfokán javítsatok. Vagy ti még nem tudjátok, hogy évtizedeken belül a tiszta víz lesz a legnagyobb kincs a Földön? Tudhatnátok, mert a Sárga-folyótok az eszeveszett vízfelhasználás miatt már a tengert sem éri el. Az egészségügyetekről nem is beszélve. Mit ér az évi 10%-os fejlődésetek, ha népetek ¾-e nem jut szociális egészségügyi ellátórendszerhez? A falusi iskoláitok 7%-át az összeomlás veszélyezteti, aminek következtében több mint 1 millió kisdiák nem jut képzéshez, ellenben Pekingben hetente emeltek egy felhőkarcolót. Évente épültök 3000 km új autópályát, de ennek egy része az amúgy is kevés és egyre inkább használhatatlan termőföldjeitek rovására megy. Az egyre meredekebben tátongó szakadék a fejlődő keleti nagyvárosok és a középső, nyugati falvak közt. Nektek mindez nem tűnik fel? Országotok gyakorlatilag ketté szakadt. A jövedelembeli különbségek pont olyan ütemben nőnek, mint az autópályáitok. A tanult kínai törtetésben felülmúl mindenki mást, mert aki nem érvényesül a gazdaságban, annak marad a rabszolgamunka. Az új kultúrát a szabályok nélküli, élet-halál harc ihleti. Mindez nem tűnik fel kedves kínai barátaim?

Bíráljátok a jogszabályainkat? Megtehetitek, jogosan, de nézzetek körül saját hazatok táján is. A bírálhatatlan gazdáitok születésszabályozása hová vezetett? Egy torz társadalomhoz. 60 millióval több fiú, mint leánygyermek. A második terhességgel sok asszonyotok vidékre menekül, mert fél a szankcióktól, büntetéstől, és olyan gyermeket hoz világra, aki még csak anyakönyvezve sincs. Nem beszélve az elöregedő társadalmatokról, hogy csak érintőlegesen említsek néhány, számotokra kellemetlen témát, amit nem igazán szerettek világgá kürtölni.

Úsztok a világban egyedülálló gazdasági fejlődésetek mámorában, miközben nem veszitek észre azt sem, hogy ezzel ti is bevertétek a koporsótokba az első szöget. Ti osztjátok az észt keletről, miközben a multik beengedésével elkövettétek ugyanazt a hibát, amit mi itt nyugaton. Beengedtétek országotokba az erkölcsi, morális züllés folyamatát, amiben még ugyan gyerekcipőben jártok hozzánk képest, de „jó” úton haladtok, hogy ezt bepótoljátok. A 80-as években született nagyvárosi generációtok már nem rendelkezik azokkal a hagyományos, és bölcs kínai értékrenddel, erkölccsel, amivel elődjeitek még rendelkeztek. A kínai nép az összetartásáról is híres, de ez is szertefoszlóban van. A nagyvárosaitokban megjelent a „csak én” szemlélet, ami tőletek idegen, de hozzá kell szoknotok, mert az „egyke” törvényeteknek, és a hagyományos kínai családmodellnek köszönhetően 4 felnőtt (2 nagyszülő is) leste a család egyetlen kedvencének vágyait, kívánságait. Ezek a kínaiak már olyan felnőttek lesznek, akiknek sosem kellett megdolgozni semmiért, mindent megadtak nekik. Az iskolát befejezve nem akarnak dolgozni, félnek a kudarctól élettapasztalat híján, inkább vásárolgatnak a multik plázáiban. Ez a morális, erkölcsi lezüllésetek első jelei közé tartozik kedves kínai barátaim.

Valóban nem alkalmaztok erőszakot, ha fejlődésetek érdekében szükséges erőforrásokat meg kell szereznetek, de ha jól végiggondoljátok, amit ti tesztek fegyverek nélkül, az erkölcsben nem sokkal különbözik az USA katonai agressziójától. A vezetőitek a belőletek kizsákmányolt és felhalmozott pénzeszközön vásárolja fel a szintén szegény országok (pl. Angola) nyersanyagát, miközben feltételeket szabtok nekik. Aztán mikor forró vizet kaptatok a nyakatokba, akkor hazahúztok. Javatokra legyen írva, hogy a ti térhódításotok egyelőre nem követel emberi életeket, ellentétben az USA-éval.

Kedves kínai barátaim. Én nem hülyézlek le benneteket, mint ahogy ti ezt leveletekben megtettétek velünk, mert tudatlanságotok nem a ti hibátok, de az már a tiétek, hogy nem tanultatok az általatok bírált nyugat hibájából. Még nem fogtátok fel, hogy pont annak a pusztító erőnek a karmaiba kerültetek, amibe mi itt nyugaton már régóta vagyunk.
Mielőtt pálcát törtök felettünk, kezdjetek el gondolkodni! A kapitalizmus megvetette lábát országotokban, akkor is, ha kommunista vezetésetek van. Nekünk legalább egy rövid időre magas életszínvonalt biztosított ez az ideológia mielőtt hanyatlásnak indult, de ti, kedves kínai barátaim attól tartok ezt sosem fogjátok megtapasztalni, mert mire elérnétek a nyugat életszínvonalát gazdaságotok kártyavárként fog összeomlani, természeti kincseitek odalesznek, környezetetek élhetetlen lesz, több ezer éves hagyományitok hamuvá válnak, és akkor majd tegyétek fel a kérdést magatoknak. Megérte mindez napi két dollárért?
Ez a csöpp ország innen a Kárpát-medencéből figyelmeztetett benneteket!

Üdvözlettel: A magyarok

beküldte: Kraft

másolatot kap: Bodon Mária

A világ egy gyermek szemével

Visszaemlékszem kicsi gyermekkoromra, amikor még tanyán éltünk, egy kis egyszerű falu mellett, távol a koszos város zajától, csendesen, szorgosan, a természettel közvetlen barátságban. Voltak ott tyúkok, disznók, szépen bevetett termőföld, a szomszéd tanyán pedig sok tehén, kutya, kacsa, liba, birka, sőt szamarak és lovak is. Az állatokat a szomszéd gazda gémes kútból itatta, mindig ámulva figyeltem, miként húzzák fel a hűs és tiszta vizet a nagy mélységből. Álltak ott hatalmas cseresznyefák is, melyeken mesésen nagy szemű, egészségtől majd kicsattanó cseresznyék termettek. A drága Nap sugarai minden termést megérleltek nekünk, gyerekek és felnőttek nem győztük magunkba tölteni az Anyaföld és a Természet szívből jövő ajándékait.
Egy kedves, de ugyanakkor tiszteletet parancsoló folyó mellett állt a kis házikó, amiben laktunk, és kis erdő szegélyezte a sietve kanyargó vizet, menedéket adva fácánoknak, nyulaknak, őzeknek, és minden féle csodás hangon éneklő madárnak, érdekes bogaraknak, rovaroknak, amik csak arra vártak, hogy megismerkedhessenek velem. Talán a tücskök azok, akik kevésbé élvezhették társaságomat, amikor is egy egész nyarat azzal töltöttem, hogy kis piros locsolókannával a kezemben öntöttem ki őket a gátoldalon szerte fekvő lyukaikból, majd kiürült gyufásdobozokba tereltem mindet, horgászni imádó bátyám nagy örömére. Mint ha ezer éve lett volna…
…vagy éppen tegnap? Az idő már nem létezik többé számomra, csak az érzések. Ezt az érzést kicsi gyermekkoromból bármikor ide tudom hozni, előveszem a szívemnek egy kicsi fiókjából, leporolom és gyönyörködök benne. Féltett kincseim egyike ez az érzés, belőle vagyok egy darab én, és ő is belőlem egy kis rész.
Körülnézek most, felnőttként mit látok magam körül; káoszt, szeretetnélküliséget, zavarodottságot. Sokan boldogtalanul és céltalanul, reményt vesztve járják az útjukat, és teljesen elvesztették a kapcsolatot a lelkiismeretükkel és a Természettel. Vannak, akik kívülről nézve magabiztosnak tűnhetnek a vak szemeknek, de a „látók” számára nem tudják eltitkolni, hogy mélyen, legbelül értéktelennek érzik magukat és végtelenül bizonytalanok, félnek, mit hoz számukra a holnap. Nem értik meg a nagy összefüggéseket, nem fogják fel, hogy az emberek nem kerekedhetnek a Természet fölé, a Teremtő fölé, csak velük harmóniában élhetnek boldog életet.
Jól tudom, hogy mi emberek tehetünk róla, hogy itt tart a Világ, mert nem volt elég nekünk, amit a Természet adhatott, még több kellett, még jobb, még nagyobb… és ezért képesek voltunk önmagunk Természete ellen, az egységes Természet ellen, és a Teremtő ellen fordulni.  Hová lett az emberekből a tisztelet önmaguk iránt, mások iránt, az Anyaföld és Természet iránt, a Jó Isten, Istenanya és az Istenfiú iránt? Mikor vesztette el szeme fényét az emberiség? Fontosabb a nagy tömegeknek a versengés, a látszat, lábbal tipornak ma mindent, mi régen Érték volt, és helyettük értékesnek neveznek ki az emberek életét megkeserítő dolgokat; tárgyakat, személyiségjegyeket, viselkedési formákat, tulajdonságokat. Már a legtöbb nő sem nőként viselkedik, a legtöbb férfi sem igazi férfi, a gyermek pedig nem éli meg gyermekkorát, teljesen összekavarodtak a szerepek, a feladatok. Mindenki érzi, hogy ez így nem jó, változásra van szükség, de még nem mindenki tudja, milyen változásra, és hogyan is kezdhetne hozzá.
Én abban hiszek, hogy az Érzés - mely lényegében a belső vágy visszatérni az eredendő Jóhoz, valódi önmagunkhoz, s a Teremtőnkhöz - segít majd megértetni mindenkivel, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk, mi a dolgunk itt és hogyan segíthetünk másokat is abban, hogy ezt megértsék, és (újra) meg is élhessék. Mindenkinek először önmagában kell rendet tenni, majd a környezetében, az életében, példát mutatva.
S hogy ne csak szép hangzatos szavakat olvassatok, röviden leírom, miként változtattam meg én az életem folyását, és lett belőlem ismét szabad ember.
Egyszerű családból származom, elvált szülők gyerekeként már kis koromban önállóságra törekedtem. Sokakhoz hasonlóan jó ideig hittem abban, hogy ha példásan tanulok, majd tisztességesen dolgozok, akkor biztosított lesz a családom megélhetése, lakhatása. Pár év mókuskerék után hamar rájöttünk párommal, hogy nem ezt az idegőrlő, családbomlasztó életvitelt szeretnénk folytatni egész életünkben. A gazdasági válság adta számunkra az utolsó lökést, amikor váltottunk. Először azt gondoltuk, hogy egy teljesen más életszemléletű országban, ahol az emberek még képesek lazán és kalandosan felfogni az életet és természet-közelebbi módon élnek az életunt magyaroknál, mi is megtaláljuk majd a helyünket, a feladatainkat. Nem vágytam soha nagy gazdagságra „csak” békére, nyugalomra, boldogságra (persze volt idő, amikor el tudtam volna képzelni, hogy nyerünk a lottón, csak már ott megdőlt a dolog, hogy soha nem lottóztunk… J). Hamar rá kellett jönnöm, hogy a világon mehetek én bárhova, ha a lelkemben nincs igazán harmónia, akkor körülöttem sem lesz az sosem. Az égiek gondviselése éppen külföldön mutatta meg nekem, hogy mi is az, amivel foglalkoznom kell majd, hova kell tovább lépnem, és hogy magyarnak lenni mekkora kincs. Ekkor tudatosult bennem, hogy nagyon figyelnem kell a jelekre, az útjelző táblákra, amiket kapok odafentről. Visszaemlékeztem kicsi koromra, amikor még teljesen természetes volt beszélgetnem a Jó istennel… Mindig is úgy éreztem, vigyáznak rám a kedves Égiek. Soha nem szakadt meg velük a kapcsolatom, csak az engem körülvevő „látszatvilágban” már nehezen tudtam elhelyezni magam, és meglátni, mi az, ami igazán fontos és mi nem az.
Mióta megtaláltuk az EGÉSZségünket (testi-lelki-szellemi harmóniánkat), elhatároztuk magunkat, hogy más értékrend szerint élünk, és aki hozzánk fordul, annak legjobb tudásunk szerint segítünk abban, hogy ő is szabadabbá, boldogabbá, egészségesebbé válhasson. Sokan nem hisznek a gondolataink és érzéseink teremtő erejében, pedig mi is élő példái vagyunk annak, hogy ez mennyire működik. Bár nem élünk nagy lábon, mégis van fedél a fejünk fölött, van mit ennünk, nem fázunk, és nem aggódunk azon, mi lesz holnap, mert bízunk az égi gondviselésben. Annak ugyanis, aki igyekszik tőle telhető módon jó ember módjára, a Szeretet törvénye szerint, Hittel a szívében, félelmek nélkül élni, nincs mitől tartania. Tiszta gondolatokkal tiszta jót teremthetünk magunk köré, ahogyan a sötét gondolataink és félelmeink is nagy része megjelenik az életünkben.
Végigjártam kis famíliámmal a „földi iskola” pár osztályát, kaptam jó pár leckét az élettől, és sokat tanultam is belőle, hála az Égnek. Tanulok tovább minden nap, és próbálom a már megszerzett tudásom – tiszta lelkiismerettel, önzetlen jó szándékkal – tovább adni azoknak, akik szeretnének tisztábban látni és a sötétség helyett a fényben élni. Persze nekem is vannak néha árnyékosabb napjaim, és a hibáimat minden nappal próbálom javítani, de így is nagyságrendekkel gondtalanabbul élek, mint a körülöttem élő embertársaim jelentős része.
Nem rég voltunk a családommal azon a bizonyos tanyán, megmutattam a kislányomnak, hol éltem akkor, amikor olyan kicsi voltam, mint ő most. Már nincs igazi gazdája a helynek, csak tulajdonosa… ez meg is látszik rajta. A hatalmas cseresznyefákat kivágták, épületek nagy részét lebontották, elvadult a kert, a porta, kiveszett belőle a lélek. A kislányomnak azonban így is nagyon tetszett minden, amit ott látott, minden fűszálnak, bokornak képes volt örülni, szemmel láthatóan töltekezett a Természetből. Elgondolkoztam azon, hogy ismét tanulhatok valamit tőle: a boldogság egyik kulcsa, hogy képesek legyünk mindent egy gyermek szemével látni. Egy kisgyerek (míg nem szocializálják másképp) sokkal inkább képes észrevenni, mi az igazán értékes és mi nem az. Képes úgy szeretetet sugározni másokra, hogy nem vár el cserébe semmit sem. Hálás mindenért, ami örömet szerez neki, nincsenek előítéletei és nem akarja pontosan tudni, mi fog történni holnap, vagy egy hét, hónap, év múlva. Számára nem létezik idő és nincs leküzdhetetlen akadály. Egy gyermek mindig tudja értékelnie azt a lehetőséget, amit épp kezébe ad az élet, és kihozza belőle a legjobbat. Javaslom, mi, felnőttek is erre törekedjünk.
Én Isten áldását kérem minden törekvő ember lépteihez.

Szeretettel;

Lélekgyógyász

2011. január 13., csütörtök

Politika, média, hazugsághalmaz, tudatmanipulálás, agymosás.

Egy pár gondolatot megosztanék veletek, együttgondolkodás végett.
Mivel a téma nagyon összetett, alapvetésként le kell szögezni azt a TÉNYT, hogy a jelen korban (amit a hindu tradíció -nem véletlenül- a Kali Yuga, a sötét kor utolsó szakaszának tart), a valódi, örök ÉRTÉKEK, és MÉRTÉKEK olyan fokú összezavarása történik, ami már az átlagos, normális életet is szinte lehetetlenné teszi.
Az élet valódi céljának felismerését, annak megvalósítását, ( ami valódi feladatunk) pedig az idealisztikus fantazmagóriák közé száműzi, mert ugye van itt a „mindennapok valóságában” is elég gond, meg baj, foglalkozzunk inkább azzal.
Az értékek összekeverésére az egyik legjobb példa, amit mindenkinek látnia kell, hogy manapság a valódi, értékteremtő munka van a legkevésbé megbecsülve, ugyanakkor a banki „termékek” ( tisztázzuk már, mit jelent ez a szó! van pofájuk terméknek hívni a különböző lehúzásokat) elképesztő hasznokat hoznak az ezzel foglalkozóknak. Az erkölcsi értékek zűrzavarába inkább bele sem mennék, .( lásd TT előző irását).aki ebben nem ért egyet, az máshol keresgéljen
Úgy érzem ma a GONDOLKODÓ ember feladata, elgondolkodni azon, kik, és miért gerjesztik ezt a zűrzavart? Logikusan azok, akiknek ez az ÉRDEKÜK. A szálak, a mindennapi életünket közvetlenül érintő gyurcsányi idiotizmustól elindulva, messzire, tulajdonképpen spirituális dimenziókba vezetnek, de most nézzük a zűrzavart keltők ESZKÖZEIT:
Első fő eszközük a politika, ami teljes mértékben az irányításuk alatt áll. Feladata annak a látszatnak a fenntartása, hogy a szavazó polgárok irányítják országukat, az általuk demokratikusan megválasztott képviselők által. Ezt már az iskolákban alaposan belénk súlykolják ( éppúgy mint a finnugorizmust), pedig ahogy azt a múlt, és jelen történései, tényei világossá teszik, ez teljes hazugság.
Manapság a politika és a politikusok feladata a porhintés, figyelemelterelés, hitegetés, a szellemi energiák lekötése, nehogy eszünkbe jusson igazán fontos dolgokkal foglalkozni, hisz annyi fontos dolog történik mostanában is a politikában, amiről lehet jókat vitatkozni, nem? És közben ettől folyamatosan javul a helyzetünk, igaz?
Ha pedig valaki megcsömörlik a politikától vagy semmit nem ért belőle, annak ott van a győzike só, a valóvilág, vagyis másik fő eszközük a MÉDIA, ami persze szintén teljes mértékben az irányításuk alatt áll, és amivel elképesztő tudatmanipulálást tudnak végezni, olyan idióta liberál-értékrend súlykolásával, ami már létünk EMBERI alapértékeit támadja. Ezenkívül egyrészt minden valós hírt a saját szájízük szerint tudnak előadni, másrészt símán adhatnak elő valótlanságot is.
Például! A gázába tartó török segélyhajóval történteket minden, magát magyarnak hazudó média a következőképpen adta elő:
„A segélyhajó fedélzetére érkező katonákat a fedélzeten tartózkodó agresszív utasok MEGTÁMADTÁK, az összetűzésben kilencen meghaltak.”
A VALÓSÁG: Miután három gyorsnaszáddal üldözve sem tudták megállítani a segélyhajót, a harcihelikopterről leereszkedő izraeli kommandósok szétlőtték az ellenük VÉDEKEZŐ utasokat.
Ennek alapján elképzelhetjük Izrael „önvédelmét” a gázai övezetben… Ugyanakkor el kell gondolkodnunk, vajon mi miért ilyen interpretációban kaptuk ezt a hírt? És ez csak egy nagyon kis része a tudatunk manipulálásának, sokkal veszélyesebb az állandó negativ sugárzás, amit főleg a magyarság felé irányítanak. Az álszent „foglalkozunk az emberek nehézségeivel” műsorok, ahol látszólag együttérzően (de mégis szinte csámcsogva, és az a legjobb, ha eredmény nélkül…) mutatják nekünk a sok szerencsétlent, és az ő történetüket (persze az IGAZI okokról és okozókról mélyen hallgatva, hisz azok általában a gazdáik). E műsorok CÉLJA, annak a tudatalattinkba súlykolása hogy nekünk itt rossz, és nem is lesz soha jobb.
A fő feladat az állandó stresszben tartás, a FÉLELEM gerjesztése, mindegy mitől, egzisztencia elvesztésétől, sárga csekkektől, h1n1-től, szerencsétlenségektől, háborútól, világvégétől, mindegy mitől csak FÉLJ, hiszen az gyengít a legjobban, annál könnyebben irányítható vagy.
A probléma világméretű (legalábbis nyugativilág-méretű), az okok, és célok kiderítéséhez először is ajánlom Alex Jones: Történelmi interjú Aaron Russoval c. filmjét(link). Nekem alapból hiteles EMBERnek tűnt a fickó, de végképp hitelessé tette, mikor megtudtam, hogy az interjú után néhány hónappal meghalt.(„Hivatalosan” rákban, persze…) Szóval a probléma nem csak nálunk áll fenn, azonban a magyarságra mégis mintha kiemelt figyelmet fordítanának. Nem tudom létezik-e mégegy nemzet, amelyet ilyen régóta, és ilyen szisztematikusan, és alaposan igyekeznek megtörni, megalázni, megsemmisíteni.
Ősi szellemi, lelki alapjainktól szakítanak el minket történelmünk szinte teljes meghamisításával, szellemi lehetőségeink, ebből adódó feladataink felismerését teszik lehetetlenné tudatunk manipulálásával.
Épp ez a kiemelt figyelem az, ami elgondolkodtatja a gondolkodó Magyart. Jóhiszeműségünket kihasználva szellemi háborút vívnak ellenünk évszázadok óta, aminek fizikai megnyilvánulása jelenlegi, immár tarthatatlan helyzetünk. A változást jelzi, hogy egyre több bizonyíték bukkan fel, amely a Kárpát- medence, és az ősidők óta itt élt őseink KIEMELKEDŐ szerepét erősíti meg, és talán nem csak ebben a földi dimenzióban.
Az ebből adódódó feladat mai helyzetünk világos felismerése, és megérteni, hogy feladatunk nem a fizikai harc bárki ellen, hanem a tudás-Mag népeként azon szellemi tudás, és értékek minden körülmények közötti továbbadása, ami az embert EMBERRÉ teszi, felemeli, és amivel a Mindenségben rá kiszabott utat segít bejárni.
Meggyőződésem, hogy eddig elképzelhetetlen változás , TUDATVÁLTÁS előtt állunk, amit a gondolkodó emberek tudatának összehangolódása fog előidézni, megteremteni.
Áldás
Szulthan

Anya és apa az USA-ban már nem divat...

Először a hír, aztán a vélemény.

A hír:  Száműzik az "apa" és "anya" szavakat Amerikában, mert sértik a buzik érzékenységét..
Eltávolítják az "anya" és "apa" szavakat az útlevél-igénylési formanyomtatványokról Amerikában, a helyüket a "Szülő egy" és "Szülő kettő" (Parent one, parent two) megnevezés veszi át.

Forrás: Link

Az amerikai külügyminisztérium honlapján lévő közlemény szerint ezek a "hasznos változtatások" a gyermek szüleinek "nemileg semleges" megnevezését szolgálják, valamint a "több típusú család" elismerésére irányulnak. Az új nyomtatványok hamarosan elérhetők lesznek, teszi hozzá a külügy.
Brenda Sprague, az útlevélosztály munkatársa tagadja, hogy a politikai korrektségre való feltétlen törekvés áll a módosítás mögött. "Az orvostudomány fejlődésével olyan helyzetek állnak elő, amelyekre nem számítottunk tíz vagy tizenöt évvel ezelőtt" - magyarázkodott Sparague.
A homokos szervezetek persze üdvözlik az intézkedést. "Azzal, hogy az anya és apa szót az általánosabb szülőre változtatták, lehetővé tették, hogy más típusú családok is igényelhessenek útlevelet a gyermeküknek, anélkül, hogy úgy érezzék, a kormányzat nem ismeri el a családjukat" - nyilatkozta egy leszbikus, név szerint Jennifer Chrisler. Ő a Családi Egyenlőség Tanácsának a vezetője - merthogy ilyen is van, sőt, ők kérték a szócseréket, mert Jennifernek kellemetlen volt, hogy a "feleségének" az apa rovatba kellett beírnia a saját nevét, amikor útlevelet igényeltek a közösen nevelt gyerekeiknek.
"A család felépítése változik, és ezt a kormánynak el kell ismernie, támogatnunk kell azokat az embereket, akik stabil, szerető családban nevelik gyermekeiket" - mondta Chrisler. Arra nem tért ki, miért az azonos neműek "családjai" stabilak és szeretők, s arra sem, miért nem ilyenek a normális családok.
A normalitáspártiak természetesen nem osztják a deviánsok véleményét. "Csak a balos polkorrektség feje tetejére állított világában nevezhetik fejlesztésnek azt, hogy egy születéssel kapcsolatos dokumentum kevesebb adatot tartalmaz magáról a születésről" - mutat rá közleményében Tony Perkins, a Családkutató Tanács elnöke. Hozzáteszi: ez a rendelkezés egyértelműen az azonos neműek közötti "házasságot" és az általuk való gyermeknevelést bátorítja.
Így látja Robert Jeffress dallasi baptista lelkész is. "Ez része annak a törekvésnek, melynek célja a férfi és nő közötti különbségek felszámolása. Azt akarják sugallni, hogy nincs is szükség anyára és apára ahhoz, hogy egy gyermek egészséges nevelésben részesülhessen, sőt, az a cél, hogy minél könnyebb legyen homoszexuális pároknak gyermeket nevelni" - fogalmazott a lelkész.
Az új, "nemileg semleges" nyomtatványokhoz februártól juthatnak hozzá a szegény amerikaiak.



És most a vélemény.
Ennyire beteg lett a világ, vagy csak ezt a látszatot akarják kelteni…?
Eleve az EU-ban is felütötte a fejét a gender-ideológia, ami egy rettentő beteg dolog. Ez talán a liberalizmus csúcsa: ne mi határozzuk meg, hanem dönthesse el az óvodás (!) gyerek, hogy milyen nemű akar lenni... :(
Most félretéve a szokásos meleg-gyűlöletet, azért a nemi érés jó része nem csak pszichés, hanem fiziológiai/genetikai/hormonális folyamat is. Ergo, csak a pszichológiai vonalon nyomulni eleve tévedésnek tűnik. Azért az meg durva lenne, ha azokat az ovisokat, akik lány létükre fiúk akarnak lenni (vagy fordítva), telenyomjunk hormonokkal es fájdalmas műtéteknek tegyük ki. Vagy tulajdonképpen mi a célja ennek a folyamatnak, melynek egyik eleme a gender-ideológia? (érdekes fejlemények pl. itt: http://www.parokia.hu/hir/mutat/1141/ )

No de elkanyarodtunk! (vagy mégsem?) Visszatérve, a hírben felmerült probléma valószínűleg megint a melegek/transzvesztiták kényszeres önigazolása lehet. Kézzel-lábbal küzdenek az ellen, hogy ők mások, és mindenre próbálja ezt kivetíteni. Eleve jogos a kérdés: a melegek által örökbefogadott gyerekek hogy hívják a szülőket? Apa es apa? Vagy (az amerikai minta alapján): Apa1 és Apa2?? Azt ugye senki sem vitatja, hogy elég nehéz egy apa-apa kapcsolatból gyereket szülni, ezért is finoman szólva nevetséges szülőnek nevezni két apát. De igaz ez az anya-anya kapcsolatra is. Ezért normális emberek nem tudják támogatni az ilyen elveket.
Persze felmerülhet az a kérdés is, hogy melyik a jobb a gyerek számára, egy szeretetteljes, de egyneműek közötti vagy egy intézetben történő felcseperedés? Ebből a szemszögből talán az intézetek állapotán kell inkább javítani, mintsem kitenni egy gyereket egy ilyen téveszmének/aberrációnak.

A normális, természet-mintát követő család-modell igencsak sérül az ilyen amerikai és eu-s intézkedésekkel. Én elhiszem, hogy annak a nőnek, aki kérelmezte a szülő 1-2 besorolást, kényelmetlen volt, hogy az eredeti „apa rubrikába” kellett beírnia a leszbikus barátnője nevét, de hát aki ilyen életet felvállal, az akkor mosolyogva lépjen túl az ilyen dolgokon. És a furcsa (?) az egészben, hogy a hivatal RÖGTÖN támogat egy ilyen felvetést, és megváltoztatják a nyomtatványt. Egyébként én önmagában leszarnám a nyomtatványt is, meg a leszbiket is, csak valahogy ez az egész folyamat abba az irányba mutat, hogy a normális az már nem normális (nem trendi), az abnormális meg kiharcolja magának a normális, elfogadott, stb. pozíciót. Nem mondom, hogy tűzzel-vassal írtani kell ezt a betegséget/pszichikai esetet/genetikai tévedést (kinél mi), de jobb lenne ha csöndben meghúzódnának, éljék a kis életüket, nem kell ezt nagydobra verni. És akkor talán nem lennének ennyire célkeresztben állandóan a normális emberek azon része által, akik viszont az aberráció nyilvános erőltetését elítélik. Mert az erőszak (és ebben az esetben itt erről van szó, erőszakos elfogadtatás, sőt csere!) az erőszakot szül. Én így látom.

Tényleg már-már tragikomédiás a helyzet, hogy az ilyen nyomtatványon majd ott lesz a parent 1, parent 2, de mivel ez még nem tartalmaz minden szükséges információt, ezért még lesz egy olyan rubrika is, hogy neme? :) Agyament! Valamelyik emancipunci majd még megfejeli ezt azzal, hogy az ő érzékenységét sérti a parent 2 besorolás, ő parent 1 akar lenni, és különben is, mi az, hogy a férfiak személyi száma kezdődik egyel?! :)

A viccet félretéve a nagy háborúk idején volt olyan, hogy egész falvak maradtak középkorú férfiak nélkül, ilyenkor az új generáció is apa nélkül nevelkedett. Mégsem fordult ki a sarkaiból a világ. Bar akkoriban valószínűleg a nők is tudták élesben alkalmazni az "atyai"
pofonokat, ha kellett.
Azonban szerintem nem az a lényeg, hogy mekkora pofont tud lekeverni egy anya, hanem az, hogy a gyereknek apa is kell az egészséges nevelkedéséhez. Köztudomású, hogy a lányok apásak, a fiúk anyásak, ez tényleg így van főleg az első pár évben. Na most, ha hiányzik az egyik fél (FÉL, FELEK: FÉrj és FELeség – , a két FÉL: EGY, ketten, de mégis EGYütt, a magyar nyelv szépen kifejezi!), a dualitás egyik eleme, akkor elképzelhető, sőt valószínű, hogy a gyerek sérültebben nőhet fel. (És most valaki nehogy belökje a "poént", hogy ha a fiúk anyásak, akkor két anya nevelése maga a mennyország neki!)

Lehet szeretettel nevelik az egyneműek, de mindenképpen érezni fogja a gyermek, hogy hiánya van. Pláne ha látja a kortársait. (bár hozzá kell tenni, hogy sajnos nagyon sok csonka család van, szinte már a normális családok száma a kisebbség... :((( ) No és persze nem csak attól lesz esetleg sérült a gyerek, mert máshol mást lát, hanem mert egész másképp nevel egy anya, mint egy apa (korszakokra bonthatóan!), és mind a kettőre szüksége van a gyereknek. Persze nem dől össze a világ, ha néhányan (mint pl. a háborúkban) egyik szülő nélkül nőnek fel (tulajdonképpen én is ilyen vagyok), de egészségesebb a dolog ha teljes a család. Bár az is igaz, hogy sok olyan család is van, ahol bár ne lenne ott az apa/anya, mert merő agresszív alkesz valamelyik... A "normális" szülőknél is sok aberrált eset van, ami akár nagyobb lelki sérülést is okozhat a gyereknek, mintha 2 nő neveli fel.
Érdekes módon, sokaknál akiknél teljes a család azt kívánják bár ne lenne, a csonka családok meg mindent megadnának egy teljes értékű családért.

Szóval úgy tűnik, hogy ez nem pusztán fehér és fekete kérdése, mert minden család esete egyedi, de maga a modell, a természethez hű család-minta sokat sérülhet az ilyen intézményesített összemosásokkal, mint az usa útlevél-kérelme.
Az emberi szaporodás, a túlélés szempontjából tehát nem is az emberek, hanem az ilyen „felülről” érkező intézkedések a legbetegebbek, a legveszélyesebbek, és a leginkább életellenesek.


2011. január 13.


TT

2011. január 10., hétfő

Mi az igazság?

"... a Római hódítók korában is jóformán üres volt a Kárpát medence és korábbi telepeseknek nyoma sem volt. Ezer évvel később is csak szlávok éltek itt, ezek azonban nem tanúsítottak ellenállást a jóval később érkező magyar megszállókkal szemben..."

Érdemes idézni Glatz Ferenc írását a Magyarok Krónikája c. műből melyben a Tudományos Akadémia elnöke a következőket írta a magyar nemzet őseiről:

" Ezek a primitív hordák, akiknél a gyermek- és nőgyilkosság régi tradíció ... görbe lábú gyilkosok, primitív hordák, nyelvük nem lévén, a sokkal műveltebb szláv törzsek szavait lopták el... "

 MINDEZ NEM IGAZ! 

Lássuk hát, mit is tanítanak Európa egyetemein erről az időszakról és mi az, ami nyugaton köztudott, s amiről a mi akadémiánk úgy hallgat, mint a sír...
Az őskőkor és az új kőkor emlékei - a Kárpát-medencében a nyugati tudósok ismertetésében a következőket tartalmazza:

1. Az ősember egyik legfontosabb szerszámának alapanyaga az obszidián volt, melynek eddig feltárt lelőhelyei Tarcal, Tokaj, és a Hont megyei Csitár község határában voltak. A feltárások igazolják hogy ezeken a helyeken KŐIPARTELEPEK voltak, ami a kő tömeges felhasználását bizonyítja. Az a tény már önmagában is nagyon nagy tömegű lakosságot jelent.

Angol régészek megállapítása szerint az obszidián út, a só út, a borostyánút, kagyló út innen indult ki, a Kárpát-medencéből, és jutott el Európa minden lakott helységébe.
Ezen utak összefutása és találkozása a Kárpát-medencében a tömegek által legsűrűbben lakott terület volt. Európa legsűrűbben lakott területe a Kárpát-medence volt már ebben az időben!! (mit is tanít nekünk a Magyar Tudományos Akadémia, azt hogy a Kárpát medence ez időben üres volt és jóformán lakatlan, csak szlávok laktak itt...)

A nemzetközi tudományos kutatás (a magyar helyett) lépésről lépésre tisztázza, hogy a fémekről elnevezett korszakok is a Kárpát-medencéből indultak ki - különös tekintettel arra hogy Európában először itt voltak ércfeltárások, majd később a Cseh medencében.

A rézkor kezdetén egész Európában csak az alábbi helyeken folytattak bányászatot John Dayton kutató megállapítása szerint:

1. Körmöczbánya (Nyitra) arany, ezüst, antimon
2. Selmeczbánya (Nyitra) ezüst
3. Nagybánya (Szatmárnémeti) arany, ezüst
4. Felsőbánya (Szatmárnémeti) arany, ezüst, cink, ólom
5. Kapnikbánya (Szatmárnémeti) ezüst, antimon, arzén
6. Offenbánya (Torda-Aranyos) ezüst, tellur
7. Veresbánya (Alsó-Fehér megye) arany
8. Rudnikbánya (Nyitra) réz, ólom, ezüst
9. Rudabánya (Borsod) arany, ezüst, vas
10. Nagyág (Hunyad megye) arany, ezüst, tellur, mangán
11.Dognácska (Krassó, Szörény) réz, ólom
12.Szaszkabánya (Krassó, Szörény) réz
13.Majdánpatak (Krassó, Szörény) réz
14.Gölniczbánya (Szepesség) réz, antimon, nikkel

Óriási fémfeldolgozók nyomait tárták fel eddig Bodrogkeresztúr, Lengyel, Erősd, Vincsa, Gulmenitz, Tószeg, Jordánhalom, Tordos, Polgár, Perjámos, Velemszentvid, Hallstadt, Karanovo, Remete, Nyitra, Lerna helyeken. Az itt felsorolt lelőhelyek, és olvasztó telepek kiszolgálását nagy létszámú személyzetnek kellett fenntartani, s terményeikkel is ugyancsak nagy tömegeket szolgáltak ki egész Európában.
A Kárpát-medence őskultúrájának legszenzációsabb bizonyítéka a tatárlaki lelet, melyről a nemzetközi tudósok kutatásai igazolták, hogy több mint 1.500 évvel megelőzik a Mezopotámiai első írásos leleteket.

A nemzetközi orientalista konferencia elfogadta, hogy az emberiség civilizációjának bölcsője NEM Mezopotámia, ahogy eddig hitték, hanem a Kárpát-medence, s ezen belül Erdély. (A tatárlaki agyagtáblák helyi, tatárlaki agyagból készültek, a mezopotámiai legkorábbi leletek 6.000 évesek, míg a tatárlaki leletek 7.500 évesek)

A Magyar Tudományos Akadémia állításaival ellentétben a Kárpát- medence nemhogy nem volt üres, de A Kárpát-medence az őskőkor (a paleolitikum)-tól kezdve Európa legsűrűbben lakott területe volt. Mindenben a Kárpát-medence járt az élen egész Európában lásd -

1. "A Kárpát medence volt a szarvasmarha Európai háziasításának gócpontja, mert a vad őse itt élt a legnagyobb számban. A sertés helyi vad őseinek háziasítását a Kárpát-medencéből, főleg a bronzkorból lehet kimutatni."

2. H. Würm kutató igazolta hogy a Kárpát-medencében a gabonafélék kinemesítése az Őscirokból az i.e. 6.000 - ben már befejeződött.
Állítását igazolják a gabona termesztéséhez szükséges szerszámokat előállító kőipartelepek feltárása és kormeghatározása a már említett Tarcal, Tokaj, és Csitár határában.

3. A civilizációt forradalmasította a kerék feltalálása.
A kerék felhasználásával készült első kocsi is a Kárpát-medencéből származik (Az angol nyelv ma is őrzi a Magyar Kocs község nevét az angol Coach szóban...) Az első kocsik lelőhelyei, Budakalász, Szamosújvár, Gyulavarsánd, és Herpály. Megjelenési idejük i.e. 2.000.

4. A Magyar Tudományos Akadémia azt is állítja, hogy a Római birodalom elfoglalta Pannóniát, és itt sztyeppei állapotokat talált, s jóformán néptelen volt a teljes terület. Ezzel szemben mit is tanítanak Nyugat Európa egyetemein? Edward Gibbons történész könyveiből megtudjuk hogy a Római Birodalomnak Pannónia gabonája és bora kellett, ezért támadtak a Scytha Pannon törzsekre, és i.e. 35. - től i.sz. 9 -ig, összesen 44 esztendei szüntelen hadjáratok árán bírták csak elfoglalni.
Vajon milyen erős, és mekkora nép lehetett mely a világ akkori legnagyobb és legerősebb katonai nagyhatalmának 44 esztendeig ellen bírt állni?
Nyilván nem egy lakatlan és jóformán üres ország lehetett, habár akadémiánk ezt állítja, a tények dacára.

5. A paleolitikumtól kezdve világviszonylatban az első és legősibb a KÜRÖSI kultúra.
6. A Kárpát medencéből származik
- az epigrafikai és paleográfiai írásrendszer
- a korong előtti és a korongolt kerámia
- a gabona kinemesítése az őscirokból
- a fémbányászat
- a fémművesség
- az ötvös művészet és a technikai civilizáció alapja
- a kerék!
- a kengyel

7. Gordon Childe és Fritz Sachermeyr szinte egybehangzóan írják műveikben, az Európai népek tanítómesterei a Kárpát medencei scythák voltak.
Lássuk a bizonyítékokat a scythák Kárpát medencei őshonosságáról.

A kérdés, ki a Kárpát medence ősbirtokosa, ki az az ősnép mely Európa kultúráját megteremtette.
Az ókori íróktól hasznos adatokat tudunk meg, náluk már i.e. 700-tól találunk adatokat a Kárpát medence történelmére vonatkozóan Herodotos (i.e. 484 - 406) akit a történetírás atyjának is neveznek, azt írja IV. könyve 48. bekezdésében "Szkítaország legnagyobb folyója az Ister(IsterGam-Esztergom) (Duna). Közli, hogy az Isterbe folyik a Tiphisas (Tisza) és az Agatirs scytha törzsektől Erdélyből a Maris (Maros)"

Herodotostól megtudjuk azt is, hogy a Kárpát-medencei scythák első királya TARGITAOS volt. Ha a nevet nyelvészeti vizsgálatnak vetjük alá, akkor a nyelvfejlődés szabályai szerint a kemény T hang helyére annak lágy váltóhangját, a H-t tesszük, és elhagyjuk a görögös os képzőt, akkor tisztán áll előttünk, hogy az első király nevét őrzi még ma is a Hargita nevű hegy.

A scytha és a hun nép azonosságát igazolta AGATHIAS (szül i.e. 301.) könyve 154. oldalán, "Mindazon barbarus népek, melyek az Imauson belül laknak scytháknak vagy hunnusoknak neveztetnek. "
Ptolemaus Claudius (i.e. 138 - 18O) III. könyve, 5. fejezet, 19 oldal, írja A scytha alánok fölött laknak a roxolánok, pannonok és hunok, mind testvérek.

Hippocrates (i.e. 456 - 366.) Európában él a szittya nép, melyet szarmatáknak, szakáknak, szabiroknak, gepidáknak, pártusoknak, pannonoknak, médeknek, jazigoknak(Jász), hunnusoknak és avaroknak is neveznek....

Azaz, a régi írásokból tisztázódik, hogy a rejtélyesnek és titokzatosnak tartott népnevek mögött az azonos HUN SCYTHA népet kell keresni.

Ezekkel az adatokkal tovább tisztul a kép, miszerint Gordon Childe-t idézve. Az európai népek tanítómestere a Kárpát medencei műveltség volt, azaz a magyarok ősei a scytha nép! A mi őshazánk a Kárpát medence!

1. Őshazakutatás

Egészen 1849-ig Magyarországon köztudott volt a scytha, hun, avar, magyar azonosság.

Ezt a nemzeti öntudatot a Habsburgok törték meg azzal, hogy a Magyar Tudományos Akadémia elnökévé tették Joseph Budenz-et, aki egyetlen szót sem tudott magyarul, de megállapította a finnugor elméletet, mely a mai napig egyeduralkodó. Hiszen úgy a Habsburgoknak, mint a náciknak, s később a kommunistáknak egyaránt megfelelt, mert az a nemzet melyet megfosztottak nemzeti öntudatától, és megtörték büszkeségét, s elroppantották gerincét, melyet ősi múltjának ismerete biztosított számára, sokkal könnyebben elnyomható, félrevezethető, kihasználható.

Mivel a szó elszáll, a betű megmarad, érdemes leírni pár dolgot a magyar őstörténettel és a Magyar Tudományos Akadémia hivatalos irányvonalának az 1848-as Szabadságharc bukása utáni hirtelen, 180 fokos irányváltoztatásáról, s az ennek következtében axiómává vált finnugor elméletről" mely valóságos szent-tehén dogmává merevedett.
Ennek igazi okáról és a háttérről az angol, amerikai, kanadai, argentin, francia kutatók írásai alapján a következőket kell tudnunk.

1) Mikor Széchenyi megalapította a Magyar Tudományos Akadémiát, akkor a következő volt a hivatalos álláspont:

Minden magyar krónika, ősgeszta, az ország lakosságának szájhagyományai tanúsítása alapján köztudott volt és az MTA (alapítása és létrehozása óta) hivatalos elfogadása alapján is elfogadott tény hogy a scytha eredetű - hun, avar, magyar nemzet azonosság révén a Kárpát medencei magyarság ittléte minimum 12.000 éves.

Ugyancsak elfogadott volt Torma Zsófia erdélyi régész Tordas melletti ásatásainak alapján, melynek során a Mezopotámiai legrégebbi eleteknél 1.500 évvel régebbi írásos leleteket talált, ezzel írásos igazolást nyert a scytha, hun, avar, magyar nemzetazonosság.

Erre nézve az írás végén adatokat, tényeket ismertetünk, olyanokat, melyek Magyarországon SOHA nem kerültek ismertetésre, mivel az MTA meggátolta ezek publikálását - úgy az osztrák uralom, mint a náci éra, mint az orosz megszállás évtizedei alatt, mivel mindezen idegen megszállóknak azonos volt az érdeke, hisz idegen szempontból nézve mire jó a finnugor elmélet? Megsemmisíti a magyar nemzeti öntudatot, a világ legelmaradottabb, legprimitívebb népének állít be minket a világ országainak színe előtt, kitűnő alap magyarellenes propagandára, és 1920-ban igazolásul szolgált hazánk feldarabolására, és mind a mai napig úgy a germán, mint a szláv népek kedvenc hivatkozási alapja magyarellenes propagandájukban. Azaz a finnugor elmélet az abszolút magyarellenes célokat szolgált, és szolgál ma is, s történik mindez a magyarellenes tevékenység a magyar nemzet adófizetőinek pénzén! Immáron 150 esztendeje folyik ez a magyarellenes MTA tevékenység, méghozzá a magyar lakosság pénzén. Miért? És hogyan kezdődött?

2) 1850-ben a Magyar Tudományos Akadémia hirtelen szemétbe dobta a krónikáinkat, azt mondva, hogy a magyarok szeretnének egy dicső múltat hazudni maguknak. (ezt, megjegyzem Dr Glatz Ferenc szóról szóra megismételte egyik TV interjújában amit a Duna TV-ben láttam, kis híján agyvérzést kaptam tőle) és 1850-ben minden a még Széchenyi által alkalmazott kutatót, tudóst, nyelvészt kirúgtak, a magyar tudósok helyére német, és cseh "tudósok" érkeztek. Az új kinevezett igazgató Joseph Budenz német nyelvész lett. Az ő vezetése alatt került bevezetésre a finnugor elmélet, mely szent-tehén dogmává vált mára.

Mi volt a háttérben, és miért maradt ez 1850 óta egyeduralkodó az MTA hivatalos vonalán?

A magyarázat egyszerű.

Mikor az osztrák és orosz elnyomók közös erővel leverték a magyar szabadságharcot, Európa nemzetei szimpátiával fordultak felénk, és megvetéssel az osztrákok iránt.

Ferenc József utasítására az osztrákok, és évszázadok óta hűséges kiszolgálóik a csehek, közösen kidolgoztak egy remek tervet - a terv célja Magyarország és a magyar nemzet sárba tiprása, a magyar nemzeti öntudat megsemmisítése volt, s az hogy Európa nemzetei soha többé ne fogják Magyarország pártját.

Ennek a tervnek eszköze a finnugor elmélet - ezt egy Joseph Budenz nevű német dolgozta ki, 5 cseh asszisztensével.

Érdemes megjegyezni hogy habár a finnugor elmélet nyelvészeten alapszik ezen "szakemberek" egyike sem tudott magyarul. Közel 50 éven át, míg óriási fizetést húztak a magyaroktól, a Magyar Tudományos Akadémia vezetőiként Pesten éltek, haláluk napjáig nem is tanulták meg nyelvünket, soha nem szűntek meg a nemzetközi tudományos konferenciákon hangoztatni, hogy a magyar a világ legelmaradottabb legprimitívebb csordája, egy primitív horda, akik vezetésre szorulnak. Hálásaknak kellene lenniük azért, hogy Ausztria, a kultúrát és műveltséget nyújtotta nekik, de a primitív magyarok hála helyett örökös rebellisként állandóan megtámadják Ausztriát.

A propaganda fényesen bevált. Európa nemzetei, akik azelőtt szimpátiával támogatták a magyar függetlenségi törekvéseket, ezután Magyarország ellen fordultak.

Mi a finnugor elmélet lényege?

Joseph Budenz (aki egyetlen szót nem tudott magyarul) de kidolgozta ezt a nyelvészeti elméletet, saját maga a következőket mondta:

1) Nincsenek szövegek, melyek a finnugorság nyelvén szólnának, az írásbeliség előtti korból.

2) Ennek következtében mind a finnugor nyelv szókészlete, mind a nyelvtani szerkezete a maga teljességében és legapróbb részleteiben teljesen ismeretlen előttünk. Azaz, el kell ismerni, hogy NINCSEN finnugor nyelv. E nyelv sosem létezett, de létezhetett volna. Ha létezett volna, akkor eredetét kb. 7.000 évre becsülnénk.

3) Nincs olyan etimológus módszer mely hipotetikus, és nemlétező ősnyelvekkel való rokonságot vagy azokból való származást tudományos eszközökkel bizonyítani tudná.

4) Csak az állt módomban, hogy egy hipotetikus finnugor nyelvi szöveget írjak asszisztenseim segítségével.

Azaz - összefoglalva:

A német és cseh, magyarul nem tudó emberek keresnek egy ősnyelvet - amiről beismerik, hogy NINCS. Beismerik hogy teljesen ismeretlen ez a sosemvolt nyelv. Azt az ősnyelvet kinevezik 7.000 évesnek, de az a nép mely állítólag ezen beszélgetett, csak 2.000 évvel ezelőtt keletkezett. Ezen az ismeretlen és sosemvolt nyelven szövegeket írnak maguk a kutatók. Saját elképzelésük alapján kreálva a szövegeket. Ezt komoly és tudományos nyelvészetnek nevezni NEM LEHET.

Az osztrák érdek az volt hogy:

1. Európa nemzeteiben ne ébresszenek többé rokonszenvet a magyar szabadságharcok, hiszen a világ legelmaradottabb, legprimitívebb, minden kultúra nélküli, tengődő és vezetésre szoruló állatcsorda a magyar - örüljön annak, ha Ausztria megszánja és kultúrát nyújt neki, de a hálátlan állatok csordája, a primitív és elmaradott kultúrálatlan magyarok hála helyett rátámadnak szegény Ausztriára?.

Ez a magyarellenes propaganda fényesen bevált.

A finnugor elmélet kitalálása óta az osztrákok (a magyar állam pénzén) egész Európában terjesztették, s ezzel egy magyarellenes érzés, sok esetben gyűlölet alapját vetették meg.

Mindössze megjegyezném, ez az elmélet mivel magyarellenes, kitűnően megfelelt minden nagyhatalomnak mely hazánkat megszállta. Hiszen minden megszálló nagyhatalom érdeke, hogy NE LEGYEN MAGYAR NEMZETI ÖNTUDAT, a nemzet ne ismerje meg saját múltját, hiszen akinek nincs múltja, annak jövője sincs, s ezt ők nagyon jól tudják.

2011. január 9., vasárnap

A leghatalmasabb erő

Napról napra jelennek meg könyvek/filmek/dokumentumok, melyek megpróbálják nekünk megmagyarázni a Bibliát, bemutatni Jézus "igazi" "emberi" arcát, meg még egy rakás dolgot szeretnének nekünk elmagyarázni, de ezek mögött sajnos egyáltalán nem a jó szándék munkálkodik. A keresztények, vagy az olyan emberek száma, akik végre el kezdtek hinni valami Felsőbbrendűben, egyre növekszik a világban - erre gyorsan kellett valami stratégiát kidolgozniuk azoknak, akik nem szeretnék, hogy az ember felemelje a fejét. Ez a stratégia a számtalan elterelésben nyilvánul meg, ahogy sokan tapasztaljuk. Számtalan ezoterikus és spirituális „varázsló” igyekszik nekünk elmagyarázni azt, ami egyébként alapjában belénk van kódolva. Ne dőljünk be ezeknek, ezek csak félreviszik a bimbózó szellemi fejlődést – a teljesség felé vezető úton. Ettől még egy könyv lehet egy érdekes olvasmány, megtudhatunk belőle sok dolgot, de elterelheti az embert az alapvető hitétől. Engem nem érdekel, hogy kik és hányszor állítják Jézusról ezt meg azt, akkor is ott van az ágyam felett, és akkor is az Ő szavai segítségével találtam rá a hazafelé tartó Útra. Nincs az a könyv/tudós/mágus/látnok/stb. aki ezen változtatni tudna. Remélem, egyre többen belátjuk ezt.

És most a leghatalmasabb erőről, a szeretetről néhány gondolat. Rájöttem, hogy miért a legerősebb erő a szeretet, és hogy miért annyira fontos a kereszténység eme egyetlen egy törvénye. Először is, ha ezt az egyet betartod, nem kell további tíz parancsolat. Ez még egyszerűen felfogható mindenki számára. A már bonyolultabb rész az, amikor azt mondja Jézus, hogy mindennél jobban szeresd a Te Istenedet. Korában ezt nem értettem. Pontosabban fogalmazva nem láttam be miért kellene mondjuk a családomnál is jobban szeressem az Istent - ezt ellentétesnek éreztem. Nemrég azonban rájöttem valamire. Miért kéri ezt tőlünk az Isten? Azért mert Isten szeretete nélkül a felebarátaid szeretete nem fog menni. Azért mert minél jobban megismered a Teremtő lényegét, annál jobban fogod tisztelni és szeretni azt a csodát, ami teremtett - Életnek hívjuk -, ezáltal még inkább szeretni fogod az Istent, majd amikor már eljutsz arra a szintre, hogy közvetlen kapcsolatba kerülsz lélekben az Atyával, onnantól kezdve Ő rajtad keresztül kiáramoltatja végtelen szeretetét mások irányába is. Innentől kezdve Isten szeretete sugárzik rajtad keresztül a te ismerőseid és minden élő felé - és a folyamat beindul. Nagyon nehéz ezt megfogalmazni, talán nem is voltam érthető, de a lényeg az, hogy amint rájössz az igazi Isteni szeretetre, onnantól kezdve te is közvetítőjévé válsz annak - ezért a legnagyobb erő ez, és ezért a legfontosabb szeretnünk az Istent. Ez nem jelenti azt, hogy nem fogsz soha többé veszekedni, vagy vitázni embertársaiddal, de alapjában véve megváltoztat, és már nem keresed a konfliktusokat. Kialakul az emberben az teremtett lények között alapvetően meglévő kapcsolat felismerése, és onnantól nem a különbözőséget keresed a másikban, hanem azt, hogy mi az amit tudnál tanulni a másiktól. Higgyétek el, hogy jól kitalálta az Öreg ezt a dolgot, nyugodtan rábízhatjuk magunkat.

Tegyetek egy próbát! Mondjuk a villamoson, vagy egy váróteremben, ahol sok ember van, gondoljátok végig a fentieket. Ott az a sok ember, Te nézed őket, szemed pásztáz. Hogy is szokott ez zajlani legtöbb esetben? Nincs két egyforma ember, mindegyik különbözik a másiktól valamiben, azonnal fel is fedezzük ezeket a különbözőségeket külső jegyekben, és a következő gondolatsorral már ÍTÉLKEZÜNK is:
"Mekkora feje van ennek a komának!".
"Ú, ez a haj nagyon gáz"
"De idegesítően nevet ez a f.sz!"
"Föl nem venném azt a kabátot"
"Ez tuti zsidó!" stb.
Ugye ismerősek ezek a gondolatok? Persze, mert ilyenné neveltek minket, de alapvetően nem így vagyunk kódolva. A másik lényben nem a különbséget kellene meglássuk, hanem a hasonlóságot! Ez nem valami liberális baromság, hanem ez a Jézusi tanítás alapja. És nagyon fontos: ne ítélkezz, hogy ne ítéltess. Ezt újra kell tanulni gyerekek, nincs mese. Nem könnyű ez igaz. De megéri a végén. A szebb jövő nem attól fog eljönni, hogy lerohanjuk Szlovákiát Felvidékért, hanem attól, hogy elfogadjuk egymást olyannak amilyen, sőt megnézzük, hogy a másik miben lehet jobb nálunk, és tanulunk tőle. Ezt a műveletet nagyon nehéz megtenni mondjuk egy Gyurcsánnyal szemben, nem is kísérelném meg addig, amíg mondjuk a hétköznapokban nem sikerül a környezetemben ez a viselkedés fajtát elsajátítani.
Remélem értitek mit firkáltam ide.

"Hisz mindannyian úton vagyunk" /Koré/

„In La Kesh” (Én Egy Másik Te vagyok) /maya/



2010. március 27.


TT