2011. március 30., szerda

Teremtés másképp, avagy játék a szavakkal


Egyik nap egy kedves játékra hívtak el engem, mely egyre inkább befészkelte magát gondolataimba.Addig addig tódultak a hangok, míg végül billentyűt ragadtam, hogy ezeket a belső hangokat egy virtuális papírra vessem. Íme az eredmény.

Már régóta tudom, mennyire tisztán képes teremteni az ember, és mindig nagy hálával tölt el ez az érzés… Ezt egy csodálatos ajándéknak, egyben örökségnek érzem, amit a Teremtő Istentől kaptunk. Ez az örökség emlékeztet bennünket származásunkra, földi hivatásunkra, égi képességeinkre, és segít minket visszavezetni a Fény felé, ha esetleg eltévedtünk a hosszú, árnyakkal teli úton.

De miként is képes teremteni az ember? Szavakkal, érzésekkel, gondolatokkal, tettekkel… Mindenki képes teremteni, de a emberek közül ma csak kevesen veszik észre, mekkora felelősség is ez. Ha nem használjuk ezt az égi ajándékot, az ugyanakkora vétek, mint ha rosszul használjuk. Figyeljünk hát oda jobban önmagunkra, egymásra, a környezetünkre, minden élőre és élettelenre, mert csak így érthetjük meg a Teremtőnk szándékát, és vehetjük észre minden egyes pillanatunkban felénk nyújtott segítő kezét.

Játékot ígértem, íme a TEREMTŐ szavunkban rejlő üzenet megfejtése, az én személyes olvasatomban. Figyelmen kívül hagytam a nyelvészeti axiómákat, csak a józan paraszti eszemre, és a szívem hangjaira hagyatkoztam, mikor az alábbiakat leírtam.

TER/EM/TŐ

Alapszó a TER (tér). Most fantáziánkat szabadjára engedve, egy érdekes játék gyanánt nézzük meg a többi szót és írjuk le jelentését, amit a T és R hangjainkból képezni tudunk, hiszen a régi magyar írásban sem használtak magánhangzókat:

TAR – Kopasz (fej), üres (pl. mező). A tar mezőt, földTERületet meg lehet művelni, be lehet vetni, tehát rendelkezésre áll egy tér, ahol élelmet TERmelhetünk.

A fejünk egy részét TARkónak nevezzük, ahol már nincs hajunk – itt is azt látjuk, hogy egy teljesen „üres” TERületről beszélünk.

TARló szavunkat is érdemes itt megemlíteni, aminek a jelentése az aratás utáni földterületre utal (amiben még megtalálhatóak a növényi szárak, TORzsák). Ez is szorosan kapcsolódik a TERmeléshez, ami a teremtés (az élet fenntartásának, folyamatos megújításának lehetőségét rejti magában.) Életem párja viccesen hozzátette, hogy ez a szavunk egy kopasz lovat is jelenthetne, de én ezt a lehetőséget elvetettem.

TARka szavunk jelentése színes, változatos szintén a teremtés sokszínűségére utalhat.

TÁR – Tárolásra alkalmas hely, tehát ismét egy olyan TERület, ahova lehetőségünk van eltenni, tárolni valamit. Tárolni azt szoktuk, amit később szeretnénk felhasználni, pl. a megTERmelt gabonát, vagy a termeléshez szükséges eszközöket. De tárolhatunk bármi más eszközt is, amivel később valamit alkotni akarunk, tehát valami új dolgot szeretnénk teremteni. Ezért is lenne fontos, hogy „megszabaduljunk” mindentől, amire már nincs szükségünk - és itt most nem a szemetelésre gondolok - akár lelki síkokon is, és utána már mindig csak az értékeset tároljuk el magunkban (vagy ha ügyesek vagyunk, akkor a korábban értéktelenből teremthetünk számunkra értékeset is!), csak így élhetünk boldog emberként.

Aki „kitár”pl. egy ajtót, vagy aki „széttárja” kezeit, az ( jó esetben szeretettel ) magához enged valakit, aki pedig kiTÁRulkozik, az megmutatja belső, talán legféltettebb lelki kincseit, teljesen bízik a másikban. Mindegyik jelentésben ott rejlik a bizalom, és legértékesebb „belső tartalmunk” megismertetése másokkal, hogy azok a mi tárunkban lévő tudással, érzésekkel, gondolatokkal többé válhassanak. A teremtésnek nagyon fontos ismertetője, hogy soha nem csupán önmagunkért teremtünk, hanem mindenkiért, hiszen mindannyian egy tőről fakadunk, egységet alkotunk. Bármit is tegyünk, az hatással van minden más teremtett lényre is.

TÉR - A tér végtelenségét érezhetjük mindannyian, még ha csupán fizikai értelemben is vizsgáljuk a szó jelentését. A teremtésben rejlő lehetőség is végtelen.

Tükörszava a RÉT, ahol állatok legelhetnek, tehát szorosan kötődik az állattenyésztéshez. Az állattenyésztés pedig szerves része az emberek fennmaradásának, az Életnek ősidők óta. A Teremtő a Magyar Biblia szerint is állatokat adott az embereknek, hogy azokat megszelídítve, gondozva önmagának folyamatos táplálékot biztosíthasson a növényi táplálék mellett. Itt is megjelenik tehát a teremtés összetettsége, világos egyértelműsége.

TOR – Eszünkbe juthat róla a disznótor, illetve a halotti tor. Mindkét esetben étkezéssel társított tevékenységről beszélhetünk, így nem csoda, ha innen származhat a TORok szó, mint testrészünk, illetve a TOR(o)kos szavunk is, vagy a TORma jellegzetes fűszernövényünk. A táplálkozás alapvető feltétele a létezésünknek, fizikai testünk táplálása az életben maradásunk feltétele.

TÖR – Eltör valamit; egy régi formát megbont, megváltoztat. A pusztítva teremtés lehetősége jelenik meg ebben a szóban. Ez történt pl. az özönvíz során is, amikor is az értéktelent, a rosszat elsöpörve újat, jót teremtett a Jó Isten.

Megtöri a csendet (a hallgatásból kitör, ismét szavakba önti gondolatait, érzéseit, így indítja útjára a teremtést), törtető (mindenképpen véghezviszi, megvalósítja, amit eltervezett), törekszik valamire. Ezen szavak mindegyike szorosan kapcsolódik a teremtéshez, benne van az elszántság, a cél kitűzése, a tettek mezejére lépés.

TŐR – Úgy is ismerhetjük, mint „tőrbe csal”. A tőr szavunk régies jelentése egyfajta madárcsapda, hurok volt, amivel tehát vadat fogtak el őseink. Egy ősi életfenntartási mód, a vadászat jelenik meg ebben a szóban.

TÚR – Fogadni mernék, hogy sokunknak egyből az jut eszébe, hogy földet túr, ismét révbe értünk. Földművelés. De Túr nevű folyónk is van, a folyók vize pedig elengedhetetlenül szükséges az élethez, a termeléshez, a teremtéshez. Az élet alapja a víz.

TŰR – Ha valaki valamit eltűr, kész azt elfogadni. Az elfogadás, befogadása annak, amit kapunk, a teremtés másik (női) oldalát mutatja meg. Képesnek kell lennünk minden pillanatunkban elfogadni azt, amit az élet ad nekünk. A mi dolgunk, felelősségünk kihozni belőle a legjobbat, tanulhatunk belőle, fejlődhetünk, változhatunk, jobbá válhatunk általa.

A következő szótaggal bővítve szavunk a TEREM. Az „én terem” értelemben jelentése: a tér, ami körbe vesz engem. Ez azonban végtelen, így benne van minden, ami teremtett. A tér végtelensége tehát mindenkié, nem kisajátítható. Láthatjuk, hogy bármit is teszek, az hatással van a többi teremben élőre, illetve minden élettelen létezőre is. Itt is szembe találkozunk azzal az érzéssel, hogy minden EGY, és mindenben ott van, benne van a teremtő egység érzése.

A terem, mint egy tér egy házban, épületben, amiben elhelyezhetjük magunkat; ez ebben az értelemben már elvesztette a végtelenségét, ha a fizikai valót nézzük, azonban továbbra is ott van benne a lehetőség, egy hely, tér, ahol mozoghatok, megtehetek dolgokat, tehát teremthetek.

A gyümölcs/zöldség is terem, a termés pedig alapvető feltétele az emberi létezésnek. A termésben ott van a mag, mely egy újabb élet lehetőségét rejti, minden tudás meg van benne ahhoz, hogy újabb termést hozó növény fejlődhessen belőle.

Nézzük a TEREMTŐ szavunkat. Terem- tő – minden egy tőről fakad, terem, tehát a teremtésnek egyetlen töve van, ő a Teremtő. Annak a végtelen térnek is ő a kiindulási pontja, amelyben létezünk, a Teremtő maga is végtelen.

Végtelen szeretetével mindenkinek segítséget nyújt, bár nem mindenki él ezzel a segítséggel. Sajnos sokan fordultak el tőle, leginkább akkor, amikor önmaguktól, saját lelkiismeretüktől, szívük hangjától fordultak el. Tanuljunk meg újra szívünk által cselekedni, mert csak így válhatunk valódi értéket teremtő, boldog emberré…

Szeretettel;

Lélekgyógyász

2011. március 23., szerda

Gyere haza?

A KDNP és az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) honlapot és kampányt indított annak érdekében, hogy hazacsábítsa a jelenleg külföldön élő magyar fiatalokat. Ennek érdekében 10 érvet sorakoztat fel a szervezet. Ki-ki döntse el maga, hogy mennyire meggyőző ez a 10 pont (azt hiszem egyértelmű..), ezeket alább olvashatjátok a véleményemmel kiegészítve:

10. Versenyképes, egykulcsos adó
2011. január 1.-től Magyarországon 16% a személyi jövödelemadó kulcsa. Ez még Európai Uniós viszonylatban is nagyon alacsony adókulcs.

-> Ami a szuper bruttónak köszönhetően veri a 20%-t, és akkor még sem említettem a többi adóterhet, levonást, amivel mindjárt más a leányzó fekvése....


9. A “magyar álom” - szabad pálya az új ötleteknek
Az “amerikai álom” korszaka végetért. Az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában a piacok beteltek, és nagy ritkán, egy-két új cégnek sikerül betörni a nagyok közé. Míg Magyarországon érdemes az ötleteidet saját vállalkozással kamatoztatni, addig nyugaton nincs más lehetőséged mint multiknál elhelyezkedni.

-> Ki kell, hogy ábrándítsam a KDNP-s ifjakat, de idehaza is a multik adják a munkalehetőségek tetemes részét, jómagam is egy külföldi cégnél dolgozom 21 évesen, mivel ezen kívül nem igazán van más lehetőség. Egy nem olyan régen szervezett állásbörzén a Honvédségen, Vöröskereszten és az itteni multin kívül nem volt jelen más munkáltató.
Kis- és középvállalkozások adóterhei mellett pedig ember legyen a talpán, aki nem kényszerül adót csalni. Persze a Rózsadombról nézve persze minden szebbnek tűnik.

8. Túró Rudi
Mondj egy másik országot, ahol rájöttek arra, hogy milyen finom a tehéntúró csokoládéborítással...

-> Ezt remélem puszta viccnek szánták, bár a rideg magyar valóság közel sem ilyen humoros.

7. Budapest - multikultibb mint gondolnád
A hazatérők közül többen felfedezték már, hogy a nyugatabbi országok szokásai, ételei (miegymás) kis keresés után mind megtalálhatóak Magyarország fővárosában. Ugyanez nem mondható el fordítva.

-> Köszönöm, de nemzeti érzelmű emberként abszolút hidegen hagy a multikulti, arról nem is beszélve, hogy nem csak Budapestből áll az ország, ezt a vízfej gondolkodást igazán el lehetne felejteni.

6. Aranyat érő nyelvtudás
A magyarok sajnos nem gyakran beszélnek felsőfokon idegen nyelveket. A te külföldön megszerzett nyelvtudásod ezért aranyat érhet, ha el szeretnél helyezkedni.


5. Olcsóbb egészségügyi ellátás
OK, nincs minden kórházban plazmatévé. Viszont az orvosok értik a dolgukat, és egy rendelés nem kerül 80 euróba.

-> Sajnos rengeteg szakember kénytelen külföldre vándorolni a botrányos egészségügyi körülmények miatt, a hálapénz pedig gyakran meghaladja a 80 eurót. Ráadásul a kormány nem is igyekszik javítani a helyzeten, aminek beláthatatlan következményei lehetnek...

4. Pörkölt nokedlivel, ropogós parasztkenyérrel és csalamádéval.
...és egy kancsó Egri Bikavérrel.

3. Szép lányok, helyes srácok, igazi barátok
Magyarországot még nem érintette meg a nemeket összemosó filozófiák szele. Egy baráti beszélgetés során is sokkal jobban megértesz valakit, akivel egy kultúrkörből jöttél.

-> Ettől függetlenül nálunk is egyre jobban terjed a homoszexualitás, és minden egyéb deviancia. Mindezek mellett egy magát kereszténynek valló szervezet a multikultit támogatja, a hazafias szellem helyett. És ilyenek akarják hazahívni a magyarokat??

2. Családbarát szociális rendszer
Csak egy példa: Magyarországon 3 év a GYES. Az Egyesült Államokban pár hét...és az idén bevezetett családi adózásról még nem is beszéltünk.

-> Arról se beszélnek, hogy a mostani létbizonytalanságba egyre kevesebben szülnek magyar gyereket, annak a kevés népességszaporulatnak is a nagy részét a cigányok teszik ki, de ezzel egy másik cikkben szeretnék foglalkozni.

1. Az érzés...
amit akkor érzel, amikor a repülőablakból meglátod a kivilágított Budapestet, amit akkor érzel amikor az olimpián meghallod a magyar himnuszt, amit akkor érzel, amikor a Balaton fölött nézed a tűzijátékot."

Az érzés, ami egyre inkább elhalványul az átlagban. Sajnos a jelenlegi helyzetben inkább elhagynák az emberek az országot, mint hogy a kint élők hazajönnének. Ez is, mint oly sok minden, az elmúlt 20 év kormányait minősíti. Az ország felvirágoztatása helyett csak továbbra is lökdösték a magyar népet a szakadék felé.
Először az országot kellene rendbe tenni, hogy legalább a még itthon élő fiatalok ne vándoroljanak ki külföldre. Azonban a jelenlegi kormánnyal mindez szinte lehetetlennek tűnik az eddigiek alapján, az igazi problémákat ugyanúgy szőnyeg alá söpri, akárcsak a többi ciklus idején "kormányzók".
Örülnék, ha a külföldön élő magyarok hazajönnének, de ezek a banális és realitást nélkülöző érvek nem fogják őket meggyőzni. A végére álljon itt pár apró ötlet, ami "kicsit" vonzóbb lenne ezen nevetséges 10 pont helyett(és valljuk be, ezzel jelenleg nem igazán rendelkezünk):

-anyagi létbiztonság és normális közbiztonság
-nyomon követhető adózás
-emberibb körülmények a családteremtésre
-magyar vállalkozók és dolgozók támogatása és védelme a külföldi multikkal szemben
-egészséges életre való nevelés és ennek támogatása az olcsó EU-s szemét helyett

És azt hiszem mindenkinek lenne még jó pár ötlete:)


Forrás:

2011. március 15., kedd

Egy kis történelem: 1848 - A Forradalmak éve

Magyarország folyamatos fosztogatására az elmúlt két évszázadban az ismételten rákényszeritett háborúkkal és a nemzetközileg megszervezett eladósítással került sor. A bécsi Rothschild-ház adósságba kényszerítési kísérletének az elutasítása miatt tört ki a háború 1848 szeptemberében, és alakult át a békés forradalom véres háborúvá. (A térkép a központi bankok országokra való rákényszerítés miatti forradalmak kitörését jelöli.)

 Már a reformkorban is az volt a magyar társadalom egyik legfontosabb problémája, hogy a magyar pénzügyeket monopóliumként egy bécsi magánbank intézte. Magyarországon nem volt bankhitel. A pénz amiatt áramlott ki az országból, hogy kiszolgálja ezt a bécsi bankot. De kiáramlott a pénz adók, regálék, kölcsönök, a kölcsönök kamatai, vámok, kincstári jegyek és a császári katonaság elszállásolási költségei formájában is. Amikor 1848-ban Kossuth lett a pénzügyminiszter, azonnal hozzáfogott az üres államkassza megtöltéséhez, és egy bankjegynyomda felállításához. Tovább>>

Egy magyar buszsofőr meséje

 Egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás tengeren is túl, ott ahol a kurtafarkú malac túr, volt egyszer egy buszsofőr. Nem volt különösebben híres arc, de okos ésszel és jó szívvel áldotta meg a Teremtő, aki ráadásul egy különleges feladattal is megbízta őt: ha majd egyszer eljön az ideje, építenie kell egy szállítóeszközt, amivel az embereket eljuttathatja a tökéletes boldogságig.
Telt-múlt az idő, a buszsofőr sokfelé vándorolt, amíg egyszer csak egy olyan szép vidéken járt, ahol úgy döntött, megépíti Istentől kapott feladatát: kitalálta, hogy készít egy buszt. Nosza, hamar bele is fogott, sőt nem is volt már egyedül, mert megérkeztek a testvérei is mind segítségül. Ej, igen szép buszt sikerült megépíteniük, csillogott-villogott, színarany volt minden alkatrésze, csodájára jártak mindenünnen!
Sokaknak megtetszett a szép aranybusz, sokan irigykedtek is, de mivel befogadó típus volt a sofőr, hát felengedett rá mindenkit, sok ismeretlent is. Így utaztak együtt, sokasodtak, gyarapodtak, még az utasok is. Egyszer az egyik utas megkérte a sofőrt, hogy adja kölcsön a volánt, hadd vezessen egy kicsit. Az ímmel-ámmal, de jóhiszeműen engedett is neki, hiszen mindenki magából indul ki... Az utasok között álldogálva egyszer csak valaki fegyvert nyomott emberünk tarkójához és elvette a tárcáját is. Miután mindenétől megfosztotta, ez az idegen visszaadta a tárcát, azzal a feltétellel, hogy ne is gondoljon rá, hogy valaha visszaülhet a volán mögé, és jó lenne ha lemosná az ablakot, meg feltörölné a padlót, mert a sok utasnak nem tetszik ahogy kinéz ez a busz! A sofőr felhördült, mire néhány utas a segítségére sietett, ekkor a többiek rájuk ugrasztották a legnagyobb busztársaságok jogászait, akik feldaraboltatták a buszt, a sofőrnek csak a középső használhatatlan rész jutott, kerék, kormány, és motor nélkül. Derék emberünk még itt sem adta fel, és a középső részből kipofozott egy ügyes kis kocsit. Ment, mendegélt a kiskocsi, nem is rosszul! Egyszer azonban – ki tudja miért – belekerült egy taxis-blokádba, ahol a továbbjutásért cserébe követelték, hogy adja át a kormányt megint. Innentől már megint nem a sofőr vezetett, a pénze is elfogyott, mire egy ismeretlen járókelő jóságosan felajánlotta, hogy ad kölcsönt benzinre. Emberünk tehát ott tart, hogy a buszát feldarabolták, őt magát kirabolták, a kiskocsiját sem ő vezeti már, a fék nem működik, szakadék felé száguld az autó, ráadásul iszonyatos összeggel tartozik annak a "járókelőnek", aki úgy néz ki, minden autóba bekopogtat, és minden benzinkút az övé...
Vége a mesének… vagy mégsem?

Mi lehet a mese vége? Mi lenne, ha a sofőr egyszer csak kiszállna az autóból, szippantana egy hatalmasat a friss levegőből, és végiggondolná még egyszer, de alaposan, milyen feladatot is kapott annak idején az Istentől? Biztos, hogy egy csilli-villi aranybusz építése volt a küldetése? Az emberek boldogságig való elszállítására biztos, hogy egy aranybusz a legalkalmasabb…? Biztos ez volt a Te feladatod magyar sofőr??

2011. március 15.

TT

2011. március 14., hétfő

Mikor fogynak ki a Föld olajtartalékai?


Az iskolákban napjainkban is azt tanítják, hogy a kőolaj (milyen érdekes a magyar nyelv, majd látni fogjuk később..) szerves eredetű, vagyis évezredekkel ezelőtt élt és elpusztult dinoszauruszok illetve növények maradványaiból alakult ki a föld mélyében magas nyomáson és hőmérsékleten. Ez eddig szép, de tegyünk fel magunknak néhány kérdést a gyanakvás jegyében.




1. hogyan kerültek ezek a dinoszauruszok és növények több száz vagy ezer méter mélységbe?
2. Lehetséges-e az, hogy olyan sok dinoszaurusz és növény volt „egykupacban” hogy azok valahogy mégis a föld mélyére süllyedve több millió hordónyi kőolajjá alakultak egy–egy viszonylag kis területen?
3. Manapság miért nem süllyednek el hatalmas növény és állat populációk a föld alá, hogy aztán ott békésen kőolajjá alakuljanak át?

Ne folytassuk a butácska kérdések felsorolását, nézzük inkább, hogy mit mondtak erről a témáról orosz és ukrán kutatók már az 1950-es években?

Röviden és kertelés nélkül, azt állítják ezek a megátalkodott tudósok, hogy a kőolaj nem egy "fosszilis tüzelőanyag", és nincs lényegi kapcsolatban halott dinoszauruszokkal vagy bármilyen más „biológiai törmelékkel”. Az „új” elmélet szerint az olaj sokkal mélyebb forrásból származik, mint azt eddig hitték, és nyilvánvalóan "abiotikus" vagyis NEM rothadó biológiai anyagok terméke, amelyek egykor a föld felszínen éltek.
Nem szabad a kőolaj és a földgáz keletkezését a szén vagy a metán gáz keletkezésének elméleti alapjaival összekeverni, ugyanis a szénben gyakran találhatók olyan lenyomatok, amik igazolják a biológiai eredetét, metán gáz pedig napjainkban is keletkezik a mocsarakba lesüllyedt rothadó növényi részekből, nem található viszont semmilyen biológiai maradvány (korábban élt szervezetekre utaló jel) a kőolajokban…
A kőolaj valami egészen más, és bízvást állíthatjuk, hogy napjainkban is folyamatosan újratermelődik. Az egy más kérdés, hogy milyen mennyiségben, de maradjunk annyiban, hogy egyes hírek szerint kimerült olajkutakból évtizedek múltán újra jelentős mennyiséget sikerült kitermelni orosz olajmezőkön, és talán máshol is..

Az egykor volt Szovjetunió kormánya sok évvel ezelőtt indított egy kutatási programot, amely a legmagasabb prioritást élvezte minden szempontból. A fő cél az volt, hogy tanulmányozzák a kőolajat, és megállapítsák annak eredetét, illetve hogy kidolgozzák a kőolaj leghatékonyabb kitermelési eljárásait. Abban az időben Oroszországban két generációnyi magasan képzett tudományos kutató állt a kormányzat rendelkezésére.

1951-ben, Nyikolaj A. Kudryavtsev egy kongresszuson ismertette a modern orosz-ukrán elméletet. Elemezte a biológiai eredetű kőolaj hipotézist, és rámutatott a hibáira. Kudryavtsevhez hamarosan csatlakozott számos más orosz és ukrán geológus, egyebek között PN Kropotkin, KA Shakhvarstova, GN Dolenko, VF Linetskii, VB Porfir'yev, és a KA Anikiev. http://www.gasresources.net/

Volt nagy adok-kapok a tudományos körökben ebben az időben. Tudományos cikkek, sőt könyvek is jelentek meg a témában. Voltak akik a „dínó” elméletet védték, és voltak, akik  a hidrogén-szén-rendszer átalakulási mechanizmusait elemezték, és állapították meg, hogy 30 ezer bar-nál kisebb nyomáson nem fejlődnek spontán szénhidrogén láncok még más szénhidrogénekből sem. Ez pedig az a nyomás, ami a Föld külső köpenyének legmélyén uralkodik. (Vajon hogyan kerülnének oda a dínók, főleg csordákba szerveződve?)
Kísérleti eredményekkel is igazolták az új kőolaj-elméleti elképzeléseket, amelyek során laboratóriumi tisztaságú szilárd márványt (CaCO3), vas-oxidot (FeO), és desztillált vizet, tettek ki 50 ezer bar nyomásnak és 2000 C hőmérsékletnek. Azt találták, hogy bármiféle biológiai törmelék jelenléte nélkül, a CaCO3-FeO-H2O rendszer spontán generált, olyan szénhidrogéneket, amelyek jellemzőek a természetes kőolajra...
Eddig tart tehát a rövid történet, amit a mai napig nem tanítanak az iskolákban, emelik viszont a kőolaj árakat, hivatkozva a készletek gyors fogyására, és a kitermelés költségeinek növekedésére, hogy a spekulatív célú olaj-ügyi néphülyítésről már ne is beszéljünk.

2011. március 9., szerda

MI JÁR A KÉPVISELŐNEK?

Egy magyar parlamenti képviselő: a magyar valósághoz képest luxus fizetés,
 luxus juttatások és persze luxus szolgálati autó (ezesetben ráadásul sofőrrel)...

Ha Lázár János Svédországban lenne frakcióvezető, hétközben igénybe vehetné a parlament egyik szolgálati garzonlakását, a hazaútra pedig az éves vasúti- vagy buszbérletét. Ugyanis ennyi járna neki. 


Munkája során adódó más költségeit, természetesen megtérítené a Ház gazdasági hivatala – annak szigorú keretei között. Ám, gondja sem lenne vidéki otthonáig tartó távolság napi legyőzésével, mivel nem tölthetné be egyidőben a polgármesteri posztot is. Mi több, olyan Svédországban nincs is!


A parlamenti képviselőnek számítania kell arra, hogy pénzügyeit nagyító alatt tartja a gazdasági iroda, a sajtó és a polgárok.


Számot kell adnia minden jövedelméről, legyen az igazgatótanácsi tagság, családi vállalkozás, részvények, ingatlanok, nagyértékű ingóságok, szellemi tevékenység, testületi tagság, és minden más, ami bevétellel jár. Ez a komplett képviselői gazdasági regiszter nyilvános és elérhető bárki számára.(A köznapi polgár anyagi helyzete ugyanígy). Korrupció? Ha előfordul, a fentiek miatt többnyire hamar kiderül, s bukás a vége. Svédországban az ajándék 400 kr értékig adómentes. Ez mindenkire egyformán vonatkozik. A mentelmi jog természetesen ismeretlen fogalom. Egy demokráciában nincsenek kivételek.


A parlamenti képviselők munkája és a költségei is nyilvánosak. Mint mindenki más közhivatalnok esetében is. A képviselő alapjuttatása bruttó 56 ezer korona. (A parlament elnökét és a miniszterelnököt egyaránt 135 ezer korona illeti meg.) Ezenkívül kapnak egy szolgálati irodát (a képviselők házában, a parlament szomszédságában), laptopot, printert, mobilt és egy vezetékes telefont otthonra. Ezen eszközök szolgálati célú használatának (előfizetési díj, kártyadíj, internet) költségeit is megtérítik nekik (részletes telefon stb. számlával igazolandók a költségek).


Szolgálati autó tulajdonképpen nincs, egyértelmüen csak a miniszterelnöknek jár. A miniszterek, frakcióvezetők időnként, bizonyos esetben kapnak.


Taxiköltséget csak indokolt esetben számolhatnak el, például, ha a célállomás kollektív közlekedési eszközzel nem érhető el. Ha saját autót használnak, benzinpénzt kapnak (mint bárki más): 265 kr/100 km, amiből 185 kr adómentes. Külföldre a képviselők többnyire bizottsági vagy frakciótársaikkal utaznak, kollektív elszámolással; ha indokolt esetben egyedül mennek, akkor összesen 50 ezer korona áll a teljes 4 évnyi mandátuma idején a rendelkezésére. Az ilyen utakat a parlament elnökhelyettesével kell előzetesen jóváhagyatniuk.


A szolgálati út idejének, a szállodai tartózkodásnak, a visszaút időpontjának arányban kell állnia az út céljával, más költségek a képviselő pénztárcáját terhelik. Az utazás módjáról maga az érintett dönt, de elvárják tőle, hogy olcsó és környezetkímélő megoldást válasszon, az időtényező figyelembe vételével. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy inkább utazzon vonattal, egy nappal korábbn, s aludjon hotelben, mint repülőgéppel aznap. A vidéki képviselők díjmentesen vehetik igénybe a parlament 250 garzonlakásának egyikét. Ha van sajátjuk, havonta legfeljebb 7000 kr (egy kisebb belvárosi lakás átlagos bére) bérhozzájárulás illeti meg őket. Az utazásokkal kapcsolatos számlákat is rendkívül aprólékosan ellenőrzik; ha aránytalanság gyanúja merül fel, rákérdeznek, majd a számlával együtt archiválják az e-mailek szövegét is.


A képviselők napidíja annyi, amennyi bárki másnak is jár, ha a lakóhelytől - amely a szolgálati lakásuk is - 50 km-nél távolabb utaznak, s ott is éjszakáznak. Napi 350 kr, ebből 210 kr adómentes. Ha valahol díjmentes étkezésben részesül, levonandó a napidíjból.


A képviselők országon belüli utazását éves vonatbérlettel segíti a parlament, ha a távolság nagyon nagy, szóba jöhet ennek repülőgépes megfelelője is. Ezek szigorúan csak szolgálati utakra használhatók. Ha a képviselők szolgálati kreditkártyájukkal egyenlítik ki a számlájukat, azokat csak akkor fizetik ki, ha utazási elszámolást is csatoltak a számláik mellé.


Szolgálati lakást – Palme meggyilkolása óta – egy parlamentközeli kis palotában kap a mindenkori miniszterelnök, ám ezt nem mindegyikük vette igénybe (mi több, Carl Bildt [1989-93] kerékpárral járt dolgozni [ma, külügyérként is, szívesen teszi ezt], a testőrség legnagyobb bánatára).


Ha egy képviselő idő előtt távozásra kényszerül, s nem érte el a 65-éves nyugdíjkorhatárt, de legalább 6 évet dolgozott a feladatkörében, jogusult un. garantált 66%-os járulékra, míg nem éri el a korhatárt – azaz megállapodás szerinti nagyságú 'ejtőernyővel' távozik. (A három évvel ezelőtti cunami-katasztrófa kapcsán a botrányosan alkalmatlannak bizonyult külügyminiszter lépett le így - a polgárok heves tiltakozása ellenére).


A képviselők évi 365 napon vannak szolgálatban, tehát az év minden napján. Csak indokolt esetben kérhető szabadság, s annak idejére fizetés nem jár. Ugyanakkor nincs jelenléti kötelezettség, s a parlament határozatképességét nem befolyásolja, hogy az egyes frakciókban aznap hány képviselő ül a helyén. Itt is érvényesül az általános íratlan svéd szabály: frihet under ansvar! (szabadság, felelősséggel). A mandátumidő lejártával úgyis a párt dönt, ki marad, s kit húznak le a listáról, s a választó is arról, melyik párt listájára, illetve azon melyik jelölt neve mellé húzza be az X-et.   (A teljes cikk itt.)


Hogyan oszlanak meg a magyar képviselői fizetések a pártok között.
Személyes komment:
A svéd parlamenti képviselő havi fizetése tehát bruttó 56 ezer korona (a nettó összeg kb 30%-al kevesebb). Ugyanakkor, a svéd átlag havi bruttó fizetés kb 33 ezer korona és a tisztviselők bére általában kb 30 ezer korona. Vagyis, a svéd parlamenti képviselő kétszer annyit sem keres, mint a svéd átlag polgár (forrás). Ja, hogy a magyar munkabér túl nyomorúságos ahhoz, hogy hozzá legyen viszonyítva a magyar képviselő gázsija? Éppen erről van szó nyuszómuszó: immár húsz éve azt várja politikusaitól a magyar ember, hogy tisztességes munkabérek alapján működjön a gazdaság, nem pedig a multinacionális vállalatok által igényelt rabszolga fizetések alapján. Ha erre valami miatt nem képesek a magyar politikusok, akkor illene legalább szolidaritást vállalniuk saját népükkel és a nyomorúságos magyar bérekhez viszonyítani fizetésüket, nem pedig a nyugat-európai bérekhez. Pontos adatok a magyar parlamenti képviselők fizetéséről (katt). Egyébként, érdemes megjegyezni, hogy a svéd parlament 389 képviselői közül 162 nő, ami talán részben megmagyarázza a svéd politika "tisztaságát" a magyar politikához képest.

2011. március 7., hétfő

Pályaválasztás: legyél te is európai képviselő! (folytatás)

A 24 karátos birodalmi parlament... néhány unatkozó 24 karátos képviselővel.
Európai képviselőnek lenni jó! Sok minden már olyan bizonytalan kis életünkben, mint a kóborkutya vacsorája, de egy dolog biztos: európai képviselőnek lenni jóóó! Nem győzöm javasolni a szakmát mindazoknak, akik számára gondot jelent a pályaválasztás. Láttuk már, hogy az EP képviselő fizetése egészen tűrhető (havi 2 millió és valamennyi rongyos forint), 5 millió és valamennyi juttatással titkársági költségekre, 5 év kemény munka után pedig lehet nyugdíjba vonulni egy szimpi kis 100 milliós batyuval. Az sem elhanyagolható teljesen, hogy nem kötelező megjelenni a munkahelyen (katt a képre...), ahol természetesen nincs „teljesítmény kötelezettség” és amennyiben a derék képviselő mégis méltóztatna befáradni a fényűző EU parlamenti palotába, onnan bármikor nyugodtan kisétálhat, ha például hírtelen fáradságot érezne. Ha valaki ezután sem tudja eldönteni, hogy van-e kedve európai képviselő lenni, talán segíthet a következő örömhír.

Az idén nem csak a képviselők havi juttatása emelkedett több mint 400 ezer forinttal (ami végre meghaladja a havi 5 milliót), hanem növekedett az éves keret is, amiből a képviselő elkényesztetheti magát a kimerítő munka után. Ugyanis, immár közel egy milliárd forint az a -tavaly még csak 700 milliós- évi keret, amiből a képviselő és családtagjai egészségügyi és fitnessz szolgáltatásokat igényelhetnek. Létezik az EP képviselők számára egy „Practical Guide to the Reimbursement of Medical Expenses” (vagyis „gyakorlati útmutató az egészségügyi költségek visszatérítéséhez”), amely bizalmas dokumentumnak számított ameddig most ki nem borította a bilit egy brit nemzeti képviselő. Eszerint, az EP képviselők és hozzátartozóik olyan szolgáltatásokat vehetnek igénybe grátisz, mint: plasztikai sebészet, fogyasztó, alakformáló és fiatalító kezelések, „limfatikus drenázsok” (méregtelenítő masszázsok) vagy akár termálfürdő látogatások. Emellett –sírni vagy nevetni?- a női képviselő férje számára az impotencia kezelése, valamint a Viagra költségei is téríthetők…

Vajon még hány ilyen titkos EP költségvetési keretek léteznek különböző exotikus természetbeli juttatásokra? Bizonyára van még, hiszen például nemrég arra is fény derült, hogy 2009-ben közel egy milliárd forintba került az európai adófizetőnek az EP képviselők számára bérelt brüsszelli limuzinok. Van-e egyáltalán valami Brüsszelben, amit az EP képviselőnek a keservesen megkeresett gázsiből (jelenleg havi 2 millió és valamennyi) kell fizetnie és nem plusz juttatás formában kap meg? Hát nem egy csodavilágban élünk? Legalábbis persze, ami az EP képviselőket illeti.

Ki hitelez a világnak?

Régi álmom, hogy kiderítsem, melyek azok az országok, akik képesek hitelezni a világ szegényebb országainak. Azt egyelőre nem feltételezem, hogy magánemberek erre képesek lennének, legfeljebb akkor, ha hamis, fedezetlen "monopoly" pénzt vagy csak számítógépek memóriájában létező számokat adnak kölcsön... Ilyen persze nyilván nem történhet, mert a bankjegy hamisítást a törvény szigorúan bünteti..

 A CIA nyilvános weboldaláról összegyűjtöttem a szükséges adatokat, és bár a GDP (gross domestic product - bruttó hazai termék) és az államadósságok kiszámítási metódusa nem teljesen világos számomra, mégis érdekes kis táblázatot sikerült összeszedni.
Az adatok szerint a világ csaknem minden országa el van adósodva különböző mértékben. Mindössze négy ország, Lichtenstein, Macau, Brunei és Palau azok, akik államadóssága a CIA FactBook szerint nulla. Van további 53 ország, akik adósságállományáról nincs adat. Hogy mégis lássuk valamennyire ezen országok hitelezői képességét, összeadtam a lakosságszámukat és az össz GDP-jüket. Azt találtam, hogy a nyilvántartások szerint adóssággal nem rendelkező, négy ország össz GDP-je 42,6 mrd USD, a lakosságuk összesen mintegy 669 ezer fő. Azok az országok, akik adósságáról nincs adat, összesen 885 mrd USD GDP-vel rendelkeznek, és 65 millió fő a lakosságuk.

Mindezekkel szemben, a kis táblázatom szerint a világ összes adós országának létszáma 6 milliárd 859 millió fő, összes tartozása 59.500 milliárd USD, vagyis a nem adós államok összes GDP-jének 67-szerese. Nem valószínű, hogy ezek az országok amellett hogy megélnek, képesek lennének 67 dolgos év összes megtermelt javait kölcsön adni. Enni még nekik is kell...

Hogy összehasonlítási alapunk legyen, összeadtam a nyilvántartás szerinti adatokat, amiből az derült ki, hogy a földön jelenleg 6 925 701 373 ember él, és a világ összes GDP-je 74 418 399 050 000 USD. Ehhez képest van a földi közösségnek 59 500 000 000 000 USD tartozása, vagyis átlagosan közel 10 havi minuszban vagyunk. 

 A kérdés továbbra is megválaszolatlanul marad sajnos, mert nem tudok rájönni, hogy kinek tartozik a világ. Senkinek nincs akkora jövedelme, amiből ennyit kölcsön adhatna. A másik érdekes kérdés, hogy ha mindenki deficites, vagyis kevesebbet termel mint amit elfogyaszt, és hitelből kell fedeznie a meg nem termelt, de elfogyasztott javakat, akkor honnan kerül elő az a sok élelmiszer, gyógyszer, fogysztási cikk, amit a hitelekből mégiscsak megvásárolunk? 

Már kezdem azt hinni, hogy a földönkívüliek hozzák ide a máshol  eladhatatlan termékeiket, és egyben hiteleznek is nekünk, mert különben nem tudnánk azokat megvásárolni. 
Esetleg az is lehet, hogy az általunk nagyra becsült, válságok ideje alatt közpénzből jól feltőkésített bankok és multinacionális vállalatok trükkjeinek eredménye, hogy jóval több az adósság ezen a bolygón, mint amennyi pénzt valaha nyomtattak.. A jelek szerint ha ez így megy tovább, akkor aki erre a világra születik, az élete első pillanatától fogva haláláig adós-rabszolga lesz..  Micsoda biznisz.. 
Ja, majdnem elfelejtettem mondani, hogy a CIA és az IMF nyilvántartásai nem egyeznek meg a GDP-k és az államadósságok tekintetében. Már ők sem tudják, hogy kinek mikor mit hazudtak...

Források: 


Itt vannak a táblázataim, nézegessétek.  Érdemes a demográfiai adatokat is megnézni, az megérne egy külön bejegyzést. Vállalja valaki? :O)
ezt a képet az IMF weboldalán lehet megnézni:
Az országok adóssága egy másik forrás szerint grafikus formában: (köszi Kraft!)

2011. március 5., szombat

Pályaválasztás: legyél te is európai képviselő!

Mennyit „keres” egy európai képviselő? Kevesen tudják a választ és még kevesebben azt, hogy 2011 március 3-án az Európai Néppárt (aminek miniszterelnökünk az egyik alelnöke) az Európai Szocialisták Pártjával együtt egy 1,500 EUR juttatásemelést (havonta) szavazott meg az európai képviselők számára. Érdekes megjegyezni, hogy már tavaly is volt egy hasonló 1,500 EUR havi juttatásemelés, a jelenlegivel tehát tavaly óta havi 3,000 EUR-óval emelkedett az EP-képviselő juttatása. Most tehát, így néz ki egy EP-képviselő bére és juttatása: 
  • Havi fizetés: 7,957 EUR, azaz jelenleg kb 2,172,000 Ft. Ez évente kb 26,067,000 Ft.
  • Ehhez még hozzájön 304 EUR naponta, ha a képviselő jelen van a plenáris ülésen (ami nem kötelező...), azaz naponta plusz 83,000 Ft. Mivel évente 60 plénáris ülés van, ez 4,980,000 Ft.
  • Havi juttatás asszistensek alkalmazására (4 asszisztensre van lehetőség): 19,709 EUR, azaz 5,380,000 Ft. Ez évente 64,567,000 Ft.
  • Évi juttatás utazási költségekre: 60,000 EUR, azaz 16,380,000 Ft.
  • Végkielégítés az 5 éves mandátum után (ezt „nyugdíjjnak” hívják hívatalosan): 394,000 EUR, azaz 107,560,000 Ft. 
Ha mindezt összeadjuk, az 5 éves mandátum végén 786,000 EUR, azaz 214,578,000 Ft a kis summa (270 Ft/EUR árfolyamon), amit felvehet egy európai képviselő juttatásaival együtt és ebben még nincs is benne a napi 304 EUR (azaz 83,000 Ft), ami „jár” minden napi jelenlét után a plenáris üléseken, de a többihez képest, ez már ugye aprópénz. Persze, a magyar EP képviselő fizetése adóköteles Magyarországon (a juttatások már nem), de a nemrég bevezetett egykulcsos 16%-os szja adó aligha jelent többet, mint egy szunyogharapást ilyen kaliberű jövedelem számára.


Mindezzel szemben, Magyarországon a felmérések szerint 3 millió ember él szegénységben, vagyis, a magyar társadalom egy harmada. De akár 3.5-4 millióról is beszélhetünk, ha ebbe a körbe soroljuk azokat is, akik a nyomor közvetlen fenyegetettségében élnek. Másfél millióra becsülhető ebből a csoportból azoknak a száma akik mélyszegénységben élnek, vagyis másfél millió ember ma Magyarországon a teljes kilátástalanság állapotába került és gyakran éhezik.

Források: 
mm

2011. március 4., péntek

MEGDÖBBENTŐ ÚJDONSÁG!!! - ha igaz..

Dr. Tullio Simoncini kutatási eredményei még inkább kihangsúlyozzák a gombák elleni védekezés fontosságát, melyet megelőzésként otthonról is végezhetünk a Zapperrel ill. tisztítókúrákon keresztül.

Amerikában bestsellernek számít az a könyv, amelyet dr. Tullio Simoncini római onkológus írt "A rák egy gomba?" címmel.

Évente tízmillió ember hal meg valamilyen daganatos betegségben. A nemzetközi hírű professzor nemrégiben Magyarországon járt, hogy beszámoljon a könyvében is leírt természetes gyógymódról, amely forradalmasíthatja a rákterápiát. Huszonöt esztendős onkológia tapasztalatai alapján Simoncini nem kevesebbet állít, mint azt, hogy a rák nem más, mint egy fertőzés, amelyet gomba okoz. Az orvos évtizedekig gyermekrák osztályon dolgozott, ahol vizsgálni kezdte a daganatokat.

Azokat felvágva azt tapasztalta, hogy belül mindig fehérek voltak. Feltette magának a kérdést, egyáltalán mi a rák (ami még ma is egy misztérium, hiszen legalább száz teória létezik a mibenlétéről)? És mik az áttétek? S vajon mitől fehér a daganatok belseje?

Hosszas kutatómunka alapján arra következtetésre jutott, hogy a daganat "csak" egy tünet, s hogy a rákot gombák, pontosabban a Candida albicans okozza. Véleménye szerint, ha az ember ellenállóképessége megrendül, vagyis az immunrendszere legyengül, szervezetében mértéktelenül elszaporodnak az ott egyébként is jelenlévő gombák.

Simoncini a daganatok pusztítására egy újfajta természetes terápiát alkalmaz, sikerrel. Az agydaganat, a tüdő-, a mell-, a mellhártya, a hashártya-, a gyomor-, vastagbél-, a bőr-, a prosztata- valamint a húgyhólyagrák gyógyítására katéteren keresztül, infúzió formájában öt százalékos szódabikarbonátos oldatot juttat be a daganatot tápláló érbe, ezzel öblögeti, mossa a mellhártyát illetve, a hasüreget.

- A szódabikarbónás kezelésnek, szemben a hagyományos daganatellenes terápiákkal, semmilyen mellékhatása nincs - állítja a professzor, aki intravénás adagolással, napi ötszáz milliliter öt százalékos infúziót alkalmaz (hat napon át infúzió, amelyet hat nap szünet követ, és ez így folytatódik még négy-öt cikluson át). Szájon át adagolva egy hétig két kávéskanál szódabikarbóna egy pohár vízben feloldva is segíthet. Ezzel párhuzamosan naponta ötszázalékos szódabikarbónás fürdést valamint naponta három-hat alkalommal öt százalékos szódabikarbonátos beöntést javasol.

Tullio Simoncini professzor szerint a szervezet méregtelenítése, gyors lúgosítása, a magas NaHCO3-koncentráció révén a gombák elhalnak, és az immunrendszerünk megerősödik.

Simoncini a bőr daganatos elváltozásainak, sőt a pszoriázisnak, amelyet tapasztalatai szerint szintén gomba okoz, gyógyítására is talált gyógymódot. Ez nem más, mint az érintett terület hét százalékos jódtinktúrával való ecsetelése. Az ötszázalékos szódabikarbónás, plusz glukózoldatos infúzió beadásával a leukémiás és agydaganatos gyermekeknél is kiváló eredményeket, gyógyulást ért el. A Simoncini-féle szódabikarbónás kezelést Amerikában, Németországban és Norvégiában már alkalmazzák.


http://www.curenaturalicancro.com/

2011. március 2., szerda

FOCI ÉS NEMZETI BÜSZKESÉG

2010-ben megjelent egy pszichológiai tanulmány, miszerint minél szegényebb egy nép, annál inkább növeli jóléti érzését a nemzeti büszkeség és annál nagyobb a társadalmi összetartás. Ugyanakkor, a tanulmány szerint, minél gazdagabb egy nép, annál kevésbé befolyásolja jóléti érzését a nemzeti büszkeség és annál nagyobb az individualizmus. Szegénység és gazdagság relatív fogalmak, ezért szubjektíven érzékelt szegénységről és gazdagságról van szó. A tanulmány 128 országban, 130.000 ember nyilatkozata alapján készült.

Mint tudjuk, az itthon élő magyar ember általában szegénynek érzi magát. Ezért, ha igazat mond a tanulmány, az átlag magyar ember jóléti érzését lényegesen növelheti az erős nemzeti büszkeség. Eszerint, érdemes a kormány számára olyan intézkedéseket hozni, amelyek megerősítik a nemzeti büszkeséget. Csak hogy az EU alapelvei éppen a multikultit, a kozmopolitánizmust és a „szabad piacot” dicsőítik, a nemzeti érdekek előnybe helyezését pedig ördögítik. Így hát, a szinte fanatikusan EU-kompatibilis magyar kormány számára marad az élsport és különösen a futball fejlesztése, mint „politikailag korrekt” nemzeti büszkeséget fejlesztő módszer.  

A nemzeti büszkeség az önbecsléshez kapcsolódik, az pedig arról szól, hogy „fontosnak-értékesnek”, érezzük magunkat mások szemében, ami által „fontosnak-értékesnek” érezzük magunkat saját szemünkben is. A bölcsek önbecslése nem igényli, hogy „fontosnak-értékesnek” érezzék magukat mások szemében, a nagyon bölcsek pedig magukat sem kívánják „fontosnak-értékesnek” érezni, de az átlagember számára ez bizony sokat jelent. Tudták is ezt ösztönösen a törzsfőnökök, királyok, császárok, ma pedig tudják a vezető politikusok. Tudja ezt valószínűleg jelenlegi nemzeti vezérünk is, aki a magyar élsportot és különösen a futballt kívánja fejleszteni, hogy a magyar ember büszke legyen a megszerzett kupákra és ebből kifolyólag nemzeti büszkeség öntse el szívét.

Valóban nagyon kell a nemzeti büszkeség és nem csak azért,  hogy jobban érezzük magunkat, hanem mert olyan erőt ad, ami nélkül aligha tudunk kikecmeregni a jelenlegi gazdasági és szellemi gödörből. Azonban, lehet-e néhány milliárd forinttal sikeressé tenni a magyar focit? Ha megnézzük a „kis” nemzeteket (Dánia, Hollandia, Horvátország, Norvégia, Portugália, Skócia, Svájc…) akik nálunk jobban fociznak, játékosaik nagyon büszkék nemzetükre és ezért is képesek lelkesen helytállni a „nagy” focinemzetek tapasztaltabb, de gyakran kevésbé lelkes sztárjátékosaival szemben. Talán a magyar élfocistáknak kellene először visszanyerniük nemzeti büszkeségüket, hogy sikereiken keresztül képesek legyenek azt átadni a szurkolóknak…

Akárhogy is alakul a magyar élsport fejlesztése, focigólok valószínűleg nem lesznek elegek talpra állítani a magyar nemzeti büszkeséget. Ez csak ott működhet, ahol a férfiak nagy része focirajongó, mint például Dél-Amerikában vagy Afrikában. A magyar nemzeti identitás túl kifinomult ahhoz, hogy sportgyőzelmekkel tudjon betelni a nemzeti büszkeség. Lehet-e nemzeti büszkeség, ha megálázva érzi magát egy erős nemzeti identitással rendelkező nép? Ugyanis, az átlag magyar ember úgy érzi, hogy munkája nincs megfizetve, hogy átverik a politikusok, akik ráadásul hozzá képest aránytalanul sokat keresnek, hogy semmibe veszi őt a multinacionális cég akinek gürizik (mármint amikor van állása), hogy a sok befizetett adó ellenére egyre hiányosabbak az állami szolgáltatások, hogy az ember értékét a profit és a vagyon határozza meg, stb. Lehet-e nemzeti büszkeség, ameddig a magyar ember nem lát tiszteletet politikusai szemében és nem érzi, hogy munkája meg van becsülve, hogy a törvény előtt valóban mindenki egyenlő?

A „Liszaboni Szerződés” rendszerén belül, amely a „tőke szabad áramlását” és a multinacionális cégeket uszítja a népekre, nem látni miként számíthatnánk mostanában több munkahelyre és tisztességes munkabérekre, illetve ember és nem profitközpontú társadalomra. Azonban már attól is erősebb lenne nemzeti büszkeségünk, ha politikusaink leszállnának a magas lóról és több tiszteletet mutatnának felénk. Jelenleg Magyarországon egy több éves tapasztalattal bíró, nagy tudású mérnök fizetése ritkán haladja meg a (bruttó) 4-500.000 forintot. Mivel nem dolgozik többet a politikus és nem is hasznosabb a társadalom számára, miért haladja meg gyakran kereslete a millió forintot, nem is beszélve a természetbeni juttatásokról? Ha a mérnököt lapátra teheti munkaadója, mert nem teljesít jól, miért van ez másképpen a politikusok esetében? Egy futballstadion építése több milliárdba kerül és ez önmagában még nem hozza vissza az „arany csapatot”, vagyis semmivel sem növeli a nemzeti büszkeséget. Ha viszont a politikusok lemondanának az aránytalanul magas jövedelmeikről, tiszteletet mutatva a sovány munkabérből és gyakran reménytelen munkanélküliségbe ragadt magyar ember felé, illetve szolidaritást vállalva velük, akár büszkék is lehetnénk rájuk és még az államháztartás is jól járna. A nemzet, aki büszke vezetőire, büszke önmagára is.


mm               

A kormány huszonhat pontja

EGÉSZSÉGÜGY

1. 2011. április 1-jétől a Nemzeti Erőforrás Minisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium konzultációkat folytat az érintettekkel egy hatékonyabb gyógyszer-finanszírozási rendszer kialakítása érdekében.
2. 2011. július elsejéig a Nemzeti Erőforrás Minisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium megalkotja az új gyógyszer-támogatási rendszer működéséhez szükséges jogszabályokat.
Az Új Széchenyi Terv 298 milliárd forintnyi forrást tartalmaz egészségüggyel kapcsolatos beruházásokra, fejlesztésekre és felújításokra.
Át kell alakítani a gyógyszertámogatás rendszerét úgy, hogy a gyógyszerek ára ne emelkedjen, de az adófizetők pénzéből kevesebbet kelljen költeni erre. „A gyógyszergyárak extraprofitjához ezentúl nem járul hozzá feleslegesen a magyar adófizetők pénze." Mindezt egy többlépcsős folyamatban kell elvégezni, „a támogatások korrupt és átláthatatlan jellegét pedig fel kell számolni." Ehhez meg kell vizsgálni, mi indokolja a gyógyszergyárak által finanszírozott, gyógyszerfelíró orvosok részére egzotikus üdülőhelyeken szervezett továbbképzéseket és a jutalékok átláthatatlan rendszerét. Az átszervezéssel megtakarított forrásokat az egészségügyben kell elkölteni, kórházak fejlesztésére vagy akár tömegsportprogramokra.
OKTATÁS
3. 2011 szeptemberéig elfogadják a közoktatási és felsőoktatási rendszert szabályozó új törvényeket.
4. 2012. szeptember 1-jével megkezdi működését a felsőoktatás új rendszere.
5 . 2012. szeptember 1-jén hatályba lép az új közoktatási törvény.
Rendelkezésre álló forrás: az Új Széchenyi Terv 285 milliárd forintnyi forrást tartalmaz oktatással kapcsolatos beruházásokra, fejlesztésekre.
Az új közoktatási törvény az oktatási kötelezettséget a jelenlegi 18-ról 15 éves korra szállítja le. „Föl kell kínálni a fiatalok számára, hogy választhassanak, folytatni kívánják-e tanulmányaikat vagy munkába állnak." Az államnak vissza kell térnie az oktatás világába, mert „nem függhet az oktatás színvonala az önkormányzatok helyzetétől, eseti döntéseitől".
A felsőoktatási rendszerben is tervszerűen érvényesíteni kell az államadósság csökkentését. Az államilag finanszírozott helyek számát évről évre a gazdasági lehetőségek függvényében állapítják meg, a képzés belső összetételéről szintén a kormány hozza meg a szükséges döntéseket.
Lapunkat úgy tájékoztatták: az általános iskolák „államosítása" már eldőlt, de a finanszírozási kérdések „még nem tisztultak le", ezért csúszik a bejelentés.
NYUGDÍJ
6. 2011. július 1-jéig a Nemzeti Erőforrás Minisztérium az érintett tárcákkal együtt felülvizsgálja a korengedményes nyugdíjak rendszerét, valamint a táppénzfolyósítás szabályait, és javaslatot tesznek azok megváltoztatására.
7. 2011. július 1-jéig a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium a Belügyminisztériummal, a Honvédelmi Minisztériummal és a Nemzeti Erőforrás Minisztériummal kidolgozza az új közszolgálati életpályamodelleket.
8. 2011. július 1-jéig a közigazgatási tárca megvizsgálja, hogy a jelenlegi büntetőjogi szabályozás elégséges visszatartó erőt jelent-e a táppénzcsalásokkal szemben.
2011. december 31-ig megalkotják azokat a jogszabályokat, amelyek az új nyugdíjrendszer működéséhez szükségesek.
9. 2012. január elsején hatályba lép az új, fenntartható nyugdíjrendszer.
A nyugdíjasok pénzét, amely az aktívak járulékbefizetéseiből áll össze, csak nyugdíjakra szabad elkölteni. Nyugdíj Magyarországon ezentúl csak az a járandóság lehet, amelyet a nyugdíjkorhatárt betöltő munkavállalóknak biztosítanak. Ehhez meg kell szüntetni minden olyan jogcímet - a nők 40 éves munkaviszonya kivételével -, amely lehetővé teszi, hogy a törvény által előírt korhatár előtt munkaképes emberek nyugdíjba menjenek. Egységessé kell továbbá tenni a nyugdíjszámítás módját is.
MUNKA
10. 2011. július 1-jéig elkészítik az új, sok ember munkáját igénylő közmunkák kivitelezési terveit, a közmunkarendszer keretéül szolgáló új jogszabályokat.
11. 2011. július 1-jéig megalkotják azokat a jogszabályokat és létrehozzák azokat az intézményeket, amelyek az új rokkanttá nyilvánítási rendszer alapjait jelentik.
12. 2012. január 1-jéig méltányos módon felülvizsgálják a korábbi rokkanttá minősítéseket. 13. 2012. január 1-jével elindítják a közmunkák új rendszerét.
Az Új Széchenyi Terv 73 milliárd forint forrást tartalmaz a közmunkaprogramok és hátrányos helyzetű emberek foglalkoztatásának támogatására.
A jelenlegi 55 százalékos foglalkoztatási szintet, amellyel Magyarország sereghajtó az EU-ban, tíz éven belül 70 százalékosra emelik.
KÖZÖSSÉGI KÖZLEKEDÉS
14. 2011. december 31-ig a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kidolgozza a MÁV adósságrendezésének és átszervezésének tervét.
15. 2012. január 1-jével megalakul a Nemzeti Közlekedési Társaság, megkezdődik a közösségi közlekedés konszolidációja, aztán új díj- és kedvezményrendszer lép életbe.
16. 2013. január elsejétől életbe lép a használatarányos elektronikus útdíjrendszer.
17. Az Új Széchenyi Terv 752 milliárd forintot tartalmaz közlekedési és közösségi közlekedési fejlesztésekre, felújításokra. Így az állam rendezi a MÁV 300 milliárdos tartozását is.
VÁLLALKOZÁSOK
18. 2011. december 31-ig a Nemzetgazdasági Minisztérium megalkotja azokat a további lépéseket, amelyek a vállalkozások adósságterhének további csökkentéséshez vezetnek.
19. 2011. december 31-ig a közigazgatási tárca megalkotja azokat a jogszabályokat, amelyek a végrehajtási és felszámolási eljárásokat felgyorsítják.
20. Az Új Széchenyi Terv 516 milliárd forintot tartalmaz vállalkozásfejlesztésre és a vállalkozások támogatására.
MEGÉLHETÉS
21. 2011. július 1-jéig a Nemzeti Erőforrás Minisztérium és a BM kidolgozza a rezsiköltségek befagyasztását lehetővé tévő szabályozás részleteit.
A devizahitelek törlesztése sok család esetén már a megélhetést fenyegeti. A védelmükben fontos, hogy a rezsiköltségek ne emelkedjenek az égig. Ezért a kormány például hatósági árképzéssel, az extraprofit visszaszorításával befagyasztja a legfontosabb rezsiköltségeket.
ÁLLAM
22. Az állami vezetők, miniszterek szabadsága évi negyvenről húsz napra csökken mindaddig, amíg az államadósság 65 százalék alá nem esik.
23. Befagyasztják a pártok nominális támogatásának mértékét a 2011-es szinten, mindaddig, amíg az államadósság 65 százalék alá nem esik.
24. Az új alkotmány hatálybalépésével bevezetik az adósságfék intézményét. A terv szerint az új alkotmány közpénzügyi passzusai az államadósság maximumát a hazai össztermék 50 százalékában határozzák meg.
25. 2011. július 1-jéig az Országgyűlés elfogadja az új közbeszerzési törvényt. A közbeszerzésből kitiltják az offshore cégeket.
26. 2014-től kétszáz fős lesz az Országgyűlés.