2011. július 5., kedd

POLITIKUSBŰNÖZŐ MAGYARORSZÁGON: VÉDETT, DE NEM VESZÉLYEZTETETT FAJ?

A Jobbik Magyarországért Mozgalom volt az egyetlen párt, amely a tavalyi országgyűlési kampány során – azt választási programjában is leszögezve – komolyan foglalkozott hazánk sorsát rendkívül megnehezítő  politikusbűnözés kérdésével.

A vakoló kézfogás?..
Húsz éve figyeljünk felháborodva és sokszor kétségbeesve, hogy mit művelnek egyesek a demokratikusnak hazudott rendszerben, állítólag a nép érdekeit szolgálva. 1989-90-ben nem volt rendszerváltás, csak az ország kirablásának módszereit finomították, importálva a nagy nyugati „szabadságot”, ezért követeljük a zsákutcába vezető elmúlt két évtized valódi bűnöseinek felelősségre vonását és börtönbe zárását! A fülkeforradalmárok ehelyett hangzatos nyilatkozatokba burkolják a semmittevést, az elszámoltatás elmaradását és zavartalanul sikkasztják el másodjára is a rendszerváltozást, amire pedig felhatalmazást kaptak!
 
Hiába beszélt arról Orbán Viktor, hogy nagy támogatottság nagy változást fog jelenteni, aki nem elefántcsonttoronyban él, vagy narancssárga ködben bolyong, az pontosan érzékeli mindennapjaink rögvalóságában, hogy érdemben nem sikerült előrelépni. Továbbra sem dübörög a gazdaság, az IMF és az EU nyomására kőbe vésett költségvetési hiány 90%-át már az első negyedévben sikerült elérni, a magyar vidék nem virágba, hanem vérbe borul a cigánybűnözők újabb és újabb támadásai során. És a megígért elszámoltatás hol marad? Balsai István miniszterelnöki megbízotti címet kapott, majd Papcsák Ferenc vette át a stafétát, mint elszámoltatási kormánybiztos, de nyilván túl sokat törődött a saját költségtérítésének elszámolásával (az Országgyűléstől és Zuglótól is igénybe vette, ami jogellenes), mert leváltották, pillanatnyilag Budai Gyula a felelős. Sok ügy és név merült már fel, de a jelek szerint az igazságszolgáltatás malmai lassan őrölnek, és kézzelfogható eredmény a mai napig nincs.

 
Ha azt nem nézzük, hogy a korrupciót üzletszerűen, maffiahálózaton keresztül művelő Zuschlag János büntetését jelentősen mérsékelte a bíróság, Hagyó Miklóst pedig szabadlábra helyezte, amit nagy bulival ünnepelt a szocialista frakció! Képzelhetjük, hogy az Ország Házába rendszeresen atomrészegen bebotorkáló Szanyi-kapitány, hogy elázhatott az „örömhírt” ünnepelve…

 
Itt tartunk most, finoman szólva sem ad okot derűlátásra a helyzet. Úgy tűnik, ahogy a fővárosban sem akarja Tarlós István felelősségre vonni Demszkyt és bandáját, sőt tovább foglalkoztatja a balliberális kulcsembereket, úgy a kormánynak sincs valós szándéka a társadalom által jogosan elvárt elszámoltatásra. Nem csupán a Külügyminisztérium gyalázatos gyakorlatára gondolok, ahol a szocializmus bukását 20 évvel követően is szt-tisztek és az előző kormány emberei töltenek be fontos pozíciókat, vagy a gyurcsányi rendőrterrorban aktív szerepet játszó Bencze József volt rendőrfőkapitányt éppen most nevezték ki macedón nagykövetnek. Ahogyan az első Orbán-kormány idején, most sem történt meg a tisztogatás az államigazgatás területén. Mitől lenne akkor most komoly változás?! Gyurcsányt és bűntársait nem lábbilincsben vezetik elő a fegyházból a tárgyalásra, hanem nyugodtan üldögélhetnek az Országházban, sőt van bátorságuk az általuk tönkretett országban kialakult állapotokért minden héten másokat hibáztatni. A pár hete tartott bizottsági meghallgatáson Féreg Feri már bátran provokált és a pofánkba röhögött, mert úgysem tudunk mit csinálni vele. Minden olyan, mint volt, semmi nem változott, énekelte a Moby Dick már húsz évvel ezelőtt, és sajnos a mára is tökéletesen érvényesek e sorok.
 

A Jobbik természetesen nem nézi tétlenül ezt a folyamatot, de őszintén ki kell mondjuk, hogy jelen helyzetünkben nagyon szűk mozgástérrel rendelkezünk. El tudjuk mondani az igazságot, és ezt nem is habozunk megtenni, de a torzult médiaviszonyok között az SZDSZ-utód liberális törpepárt is sokkal nagyobb nyilvánossághoz jut a jellemzően szűk rétegeket (deviánsok, homoszexuálisok, biciklisek) érintő javaslataikkal. Nem csupán a közszolgálati televíziókban, de a kereskedelmi médiumokban is totális hatalomátvétel történt a narancsdiktatúra jegyében, amit nem tudunk kiegyensúlyozni a szerény anyagi lehetőségeink által lehetővé tett megnyilvánulási fórumokkal. Marad az internet és a Bar!kád hetilap, hogy gondolatainkat eljuttassuk az iránta érdeklődőknek, miközben a kormányzati propaganda évi tízmilliárdokból dübörög. S még így is mennyi a hiba és az értelmetlen kapkodás! Ez ad reményt számunkra, hogy a jelenlegi felállás nem az örökkévalóságnak szól, egyre több ember észleli, hogy nem él jobban, ezt pedig semmilyen tudatmódosítás nem képes sokáig elfedni.

Demokrácia? a dzsungel legjobb viccje hehehe...
Az elszámoltatás a Jobbik számára olyan alapvetés, amiből egy fikarcnyit sem engedhetünk! Megtisztulás és jóvátétel nélkül nincs esélyünk a szebb jövő kialakításán munkálkodni. Ezért megígérhetem minden jobbikos nevében, legyen bár a parlamentben vagy valamely önkormányzati testületben, hogy minden erőnkkel harcolni fogunk a bűnösök felelősségre vonása és a történelmi igazságtétel érdekében! Már nem csupán neveket, hanem ítéleteket akarunk hallani! Ennek fényében különösen visszás jelenség, hogy húsz év alatt számtalan politikus által elkövetett bűncselekmény ellenére egy kezünkön össze lehet számolni, hány fehérgalléros bűnöző került a rácsok mögé. Szabadi Béla, Zuschlag János és néhány barátja, esetleg Hunvald, ha megint ki nem engedik és itt el is akadok a számolással… Egyedül párttársam, Samu Tamás kellett lemondjon a mandátumáról, mert eldobott egy üveget és belerúgott egy rendőrpajzsba. A valódi bűnözők közben háborítatlanul ülhetnek a bársonyszékekben. Nem arról van szó, hogy a többiek esetében nem állapított meg a bíróság bűncselekményt, hanem a kirótt szabadságvesztés végrehajtását felfüggesztette a bírók többsége. Biztos, hogy ebben aktív politikai nyomásgyakorlás is szerepet játszik a hibás joggyakorlat mellett, hiszen döbbenetes jelenségről van szó! Miközben sorra derülnek ki a közpénzeket privatizáló elképesztő csalássorozatok, a Honvédelmi Minisztérium vezérkarának nagy része érintett lehet az ügyekben, és becslések szerint a nagyon várt európai uniós támogatások minden harmadik forintja jogosulatlanul a haveri kör kezébe került. Kaptam egy listát, amelyben majdnem ötven szocialista politikus van felsorolva, akiket vagy elítéltek az elmúlt két évben, vagy büntetőeljárás folyik ellenük. A probléma, hogy az átlagemberre kíméletlenül lecsap a törvény szigora néhány tízezer forint elsajátítása miatt, addig a politikusbűnözők milliárdokat rabolhatnak érdemi következmények nélkül. Mert a felfüggesztett szabadságvesztés gyakorlatilag nem jár azzal a hátránnyal, hogy az elkövetőnek bármiben változtatni kell az életvitelén. Például Benedek Fülöp, a vidékfejlesztési minisztérium volt államtitkára ellen több ügyben is eljárás folyik hivatali visszaélés, hűtlen kezelés és sikkasztás miatt, mégis első ítéletének végrehajtását Nehrer Péter nevű bíró felfüggesztette. De természetesen a Fidesz sem mentes az ilyen ügyektől: Várhegyi Attila szolnoki polgármester is megúszta felfüggesztettel, és a mai napig fontos háttérembere a kormánypártnak. Deutsch Tamás bűnlajstroma is széles: a leégett BS újjáépítésekor történt gyanús tenderezés, az eltüntetett belépőkapuk a stadion-rekonstrukció kapcsán, vagy a Forma–1 közvetítés átjátszása az RTL Klubhoz vetették fel felelősségét, ám pártja csupán havi sokmilliós brüsszeli „száműzetésbe” küldte. Meggyes Tamás, az esztergomi kiskirály pedig a jelek szerint nem tud olyat elkövetni, hogy végre a bíróság elé kerüljön, mentelmi jogát egyszer sem függesztette fel a parlamenti többség, pedig minden héten kéri valamelyik bíróság.
 

A helyzet rendezésére benyújtottam a Btk. vonatkozó paragrafusához egy módosító javaslatot, amely kimondja, hogy a szabadságvesztés végrehajtása nem függeszthető fel, ha (a szándékos bűncselekményt) elkövető közszereplő vagy hivatalos személy. A javaslat világos és egyértelmű, magyarázni sem kellene. A közszereplők és a hivatalos személyek által – hivatali tevékenységükkel összefüggésben – elkövetett bűncselekmények a közbizalmat ássák alá, végső soron az állam működését is veszélyeztethetik. Aki közszereplő, az élen kell járjon a példamutatásban, ha vétkezik pont ezért a felelőssége is nagyobb súllyal kell latba essen. A bírói gyakorlat azonban ezt nem érzékeli, sőt szembemegy a társadalom jogos igazságérzetével, ami tarthatatlan állapot, ha máshogy nem megy, törvénymódosítással kell érvényt szerezni a közélet erkölcsiségének megtisztításához. A javaslatot az Alkotmányügyi, igazságügyi bizottság nem engedte, hogy a plenáris ülés elé kerüljön, nyilvánvalóan kellemetlen volt számukra a kérdés feszegetése is. Nem meglepő módon a fideszes és szocialista honatyák újra egységesen foglaltak állást, a módosítás ellenében.
 
Miközben sokszor az ellenzéki pártokat igyekeznek összemosni a kormánypártok, a kérdés borotvaélességgel mutatott rá, hogy a régi politikai elit azonnal összezár, ha a kiváltságaikat vagy a büntetlenségüket meri firtatni valaki. Mégis lehet benne valami, amit mi, jobbikosok mondunk, hogy a háttérben összeérnek a narancs-vörös érdekek és kezek?!
 

Lenhardt Balázs

Forrás

22 megjegyzés:

  1. Jól megmondta! Na menjünk haza...Á.

    VálaszTörlés
  2. Hát igen. Vityakirály másképpen hangzik amikor saját jobbágyaihoz szól, mint amikor Brüsszelben a birodalom nevében szónokol. Mindenkit hülyének néz, akárcsak tanítómestere Soros.

    esti látogató

    VálaszTörlés
  3. Amúgy et valóban egy szabályos vakoló kézfogás.

    VálaszTörlés
  4. Na ha már így megaszonta viktornak, betehették volna a viszont megaszontát is, hogy a zavarodott viktor mit megaszontált....Á.

    VálaszTörlés
  5. Remélem azt, hogy Brüsszel nem Moszkva, ezt úgy gondolja ahogyan énis!!!!!Majdcsak akad egy palacsintasütő a szájhős pofájára !!!

    Bibi

    VálaszTörlés
  6. Meg ezért is:

    Bort iszik és vizet prédikál????

    http://www.mnszentlaszlozaszloalj.info/content/bort-iszik%C3%A9s-vizet-pr%C3%A9dik%C3%A1l

    GA

    VálaszTörlés
  7. GA, ha jól értem az Orbán házaspár megvásárolt Pest Vker szívében egy kb 60 millióra becsült jó nagy lakást (tudom, hogy ott valóban ilyen árak vannak)... kb 600 ezer ft-ért, vagyis a piaci érték 1 százalékáért? Ha ez igaz, remélem hogy valamelyik jobbikos képviselő felteszi a 60 millió forintos kérdést a parlamentben.

    mm

    VálaszTörlés
  8. Csak nem a hálás Hitgyüli az eladó? hehe..

    VálaszTörlés
  9. Most látom, hogy az eladó nem más, mint Rogán önkormányzata...

    VálaszTörlés
  10. 30 másodpercig néztem az RTL "hír"adóját:
    "A Jobbiknak rabolt" résznél kapcsolatm ki a tv-t.
    Olyanok ezek már mint az üveg!

    TT

    VálaszTörlés
  11. mm. Te talán tudod minek nevezik hivatalosan azt aki el is hiszi amit hazudik, én notórius hazudozónak hívom.Á.(Szájer beszéd Strazburgban)

    Tisztelt Elnök Úr!
    Ne tekintsék udvariatlanságnak, de a ház bal oldalához fogok beszélni,
    ahhoz a zöld, kommunista, szocialista és liberális többséghez, akik a
    Néppárt és a konzervatív frakciók ellenére a parlament napirendjére
    erőltették ezt a témát.
    Kérdéseim vannak Önökhöz: önök szerint megfelel-e a születés szerint
    való diszkrimináció tilalmának, hogy az uniónak lehetnek olyan
    tagországai, (peldául Spanyolország, Belgium vagy Svédország)
    amelyekben egyes polgárok pusztán születésük által jogosultak vezető
    állami tisztség, a királyi cím betöltésére? Az én országom új
    alkotmánya ilyen megkülönböztetést nem alkalmaz!
    Önök szerint elfogadható-e, hogy van az uniónak olyan tagja, (Egyesült
    Királyság) amelynek nincsen egységes írott alkotmánya? Az én országom
    új alkotmánya demokratikus írott alkotmány!
    Önök szerint elfogadható-e, hogy van az uniónak olyan tagállama,
    (Franciaország), amelynek alkotmánya nem tartalmazza az alapjogok
    katalógusát? Az én országom új alkotmánya, nemcsak tartalmazza azt,
    hanem egyenesen az Európai Alapjogi Chartát tekinti mintának, elsőként
    az Európai Unióban!

    VálaszTörlés
  12. Bár önök is tudják nem igaz, amit mondanak, de azért újra
    elmondom:
    - a magyar alkotmány NEM tiltja be az abortuszt,
    - a magyar alkotmány NEM sérti a vallás és lelkiismereti szabadságot,
    - a magyar alkotmány NEM korlátozza az azonos neműek jogait,
    - a magyar alkotmánynak NINCSEN területen túli hatálya, és saját
    területén példátlanul erős jogvédelmet biztosít a nemzetiségeknek,
    - a magyar alkotmány NEM csökkenti, hanem erősíti a hatalmi ágak
    elválasztásának, a fékek és ellensúlyoknak az elvét.
    A magyar alkotmány európai szellemű alkotmány, amely az ember alapvető
    jogainak teljes biztosítása, a nemzetek együttműködésének és az
    európai egységnek a jegyében született! Mi büszkék vagyunk erre az
    alkotmányra. A mi alkotmányunkban 18-szor szerepel utalás Európára, és
    szó szerint belefoglaltuk az unió jelmondatát: Egység a
    sokszínűségben. Mi a Fidesz képviselői védjük az európai egység
    eszméjét Magyarországon, tesszük ezt akkor is, ha az önök, az európai
    baloldal kettős mércéje lejáratja azt.
    Magyarország tagja az uniónak, és tisztességesen betartja a klub
    szabályait. Ha valaki mégis úgy véli, hogy ez nem így van, akkor a
    klub rendelkezik szabályokkal arra miként lehet eljárni. Ha tényleg
    igazuk volna, akkor indítsanak ellenünk kötelességszegési eljárást,
    ez minden ország esetében így van, mi magyarok nem kérünk kivételt!
    Korrekt, valóságra alapozott vitában megvédjük álláspontunkat, de
    politikai boszorkányüldözésben nem kívánunk részt venni.
    Mi, az önök magyar szocialista kollégáik által ránk hagyott romok
    eltakarítása közben, elképesztő energiákat mozgósítva demokratikus,
    európai, a szabad országgá szervezzük Magyarországot, a magyar
    polgároktól szabad választásokon kapott alkotmányos felhatalmazás
    alapján. Ezért fogadtunk el új alkotmányt, amely végre lecseréli a
    rossz emlékű 1949. évi kommunista alkotmányt, amely a magyarok
    szemében a zsarnokság szimbóluma volt.
    Mi, magyarok szabadságszerető, demokrata nemzet vagyunk. Ezer éves az
    alkotmányunk, amely 1222, a híres Aranybulla óta védi zsarnoksággal
    szembeni ellenállás jogát, amely Európában először foglalta magába a
    Tordai nyilatkozat révén a vallási türelmet, amely az elsők között
    garantálta 1848-ban a polgári jogegyenlőséget, és amely Európa egyik
    legrégibb parlamenti hagyományával rendelkezik.
    Nekünk nincs szükségünk arra, hogy olyanok oktassanak ki bennünket
    demokráciából, akiknek a saját országukban töménytelen elvégzetlen
    házi feladatuk van!
    Köszönöm, hogy meghallgattak!

    Szájer József

    Strasbourg, 2011. június 8.

    VálaszTörlés
  13. Önök szerint rendben van-e az, hogy vannak az uniónak olyan országai,
    ahol nincsen Alkotmánybíróság, vagy több olyan ország is van, ahol
    ugyan van, de gyengék a jogkörei? Az én országom új alkotmánya büszke
    arra, hogy erős alkotmányvédelmet garantál!
    Önök azt állítják magukról, hogy a közös Európa szellemében
    cselekszenek, amikor ide rángatják boncolásra az új magyar alkotmányt,
    de valójában az unió alapító szerződésének egyik legfontosabb elvét
    árulják el, amely szerint (4.cikk 2. bekezdés, idézem) "Az Unió
    tiszteletben tartja a tagállamoknak ... a nemzeti önazonosságát, amely
    elválaszthatatlan része azok politikai és alkotmányos
    berendezkedésének..."
    Ha önök nem rendeztek, vagy nem rendeznek vitát a korábbi kérdéseimben
    említett országok ügyében, vagy elfelejtkeztek itt az Európai
    Parlamentben szóvá tenni, amikor Magyarorszagon 2006-ban szocialista
    kormány sárba tiporta a gyülekezés jogát, akkor önök kettős mércét
    alkalmaznak: más szemében a szálkát is, saját szemükben a gerendát sem
    hajlandók észrevenni! Nem veszik észre, hogy ezzel önök nem az európai
    együttműködés ügyét segítik, hanem az európai nemzetek közötti
    viszályt szítják! Ez leleplezi az önök valódi pártos elfogultságát.
    Inkább azt javaslom, hogy országaikban kövessék az új magyar alkotmány
    példáját, szabjanak alkotmányos gátat az eladósodásnak, hogy ne
    lehessen mégegy görög, ír vagy porugál válság. Javaslom, hogy a magyar
    alkotmányhoz hasonlóan vegyék alkotmányos védelem alá a jövő
    nemzedékek jogait, azzal, hogy a környezeti, a költségvetési és a
    demográfiai fenntarthatóságot alkotmányos elvvé emelik. Védjék úgy
    erős kollektív jogokkal nemzetiségeiket és más kisebbségeiket, például
    a romákat, ahogy azt - Európában egyedülálló módon - az új magyar
    alkotmány teszi!
    Ugyan már számtalan esetben bizonyítottuk, cáfoltuk, önök továbbra is
    ismételgetik alaptalan vádjaikat, ezt biztosan ma is megteszik, mert
    nem a helyzet nem ismerése, hanem pártpolitikai szemellenzőjük miatt
    szajkózzák.

    VálaszTörlés
  14. Bár kétségtelenül IGAZSÁGOKRA hivatkozik, ennek ellenére az elmúlt húsz év eredményei és tettei valamint semmitevései alapján elvesztették a jogot és a hitelességet egy ilyen beszéd elmondására.Á.

    VálaszTörlés
  15. Árpi, a Szájer stílus az Orbán-Soros stílus: mindenki tudja hogy folyton hazudnak de ők ezt nem akarják tudomásul venni és ráadásul folyton mindenkit kioktatnak. Sorost már mindenhol utálják és Orbánnak sincsenek már barátai. A végtelen nagyképűsködés és a szavak jelentésének folytonos kifordítása, ezeknek a mesterei ilyen emberek.

    reggeli látogató

    VálaszTörlés
  16. "A mi alkotmányunkban 18-szor szerepel utalás Európára." És erre még büszkék is... ha még a török megszállás alatt lennénk, akkor bizonyára 18-szor szerepelne utalás az ottomán birodalomra.

    VálaszTörlés
  17. Vezér-Szörényi László rendesen feszegeti a háttérhatalmi témát. Csodálom, hogy egyáltalán leadták. Bár ez Szaniszló majd' minden adására érvényes:)

    Mondjuk én a háború lehetőségét azért nem temetném még, kitelik ezektől minden.

    VálaszTörlés
  18. Pontosan ez az egyik gondunk: "Kérdéseim vannak Önökhöz: önök szerint megfelel-e a születés szerint
    való diszkrimináció tilalmának, hogy az uniónak lehetnek olyan
    tagországai, (peldául Spanyolország, Belgium vagy Svédország)
    amelyekben egyes polgárok pusztán születésük által jogosultak vezető
    állami tisztség, a királyi cím betöltésére? Az én országom új
    alkotmánya ilyen megkülönböztetést nem alkalmaz!"

    Mindenféle jöttmentek tölthettek be eddig is állami tisztségeket és ezt az új alkottákolmánnyal legalizálják és a jövőt illetően garantálják. Ezek szerint a királyi címre is kiterjesztik: bárki lehet Magyarország királya csak magyar nem. Sőt, képviselő is lehet még idegen - netán barátinak hazudott, valójában ellenséges/ügynök - ország szülöttje.
    Kata

    VálaszTörlés
  19. Ne legyen igazam, de Rozenfeld aliász "Rákosi" Mátyás korszaka hamarosan visszatérhet. AVH már van, "Alkotmányvédelmi Hivatal" címen, lehetnek újra és hamarabb mint gondolnánk titkos vallatások, netán különös akszentussal üvöltöző "magyar" hóhérokkal

    délutáni látogató.

    VálaszTörlés
  20. Képen a karfiol és brokkoli keveréke, románok alakja és kinézete miatt ufó-növénynek hívják.
    Kata

    VálaszTörlés
  21. Hát éppen ez a szenzációs hír: Nibiru egy óóóriási brokfiol!

    VálaszTörlés
  22. http://tdyweb.wbteam.com/KiutTobbszemkozt0707.htm

    VálaszTörlés