2012. július 24., kedd

BAÉSZ válasz a Kúria döntésére

Futótűzként terjed a hisztéria – A Kúria átállt a bankok oldalára – a sajtó képviselői és az adósok kérdezik a BAÉSZ véleményét erről, hogy mi is úgy látjuk-e, miszerint vége mindennek, most már nincs esélyük az adósoknak megtámadni a szerződéseket.

A hisztériát, a Kúria elvi döntése indította el amelyet Napi Gazdaság közölt le a következőképpen:

„A Kúria elvi határozata szerint nem ütközik a jó erkölcsbe, ha a hitelszerződésekben a kamat mellett költséget és díjat is felszámolnak a bankok, amennyiben a dokumentum megfelel a hatályos jogszabályoknak, írta a Napi Gazdaság.

A közelmúltban megjelent egyik elvi határozat sok szelet kifog azon érdekvédők vitorlájából, akik szerint a devizahitel-szerződések szinte minden pontja törvényellenes. A határozat leszögezte, nem tekinthető a jó erkölcsbe ütközőnek, ha az adott pénzügyi intézmény a kölcsönszerződésben nemcsak kamatot, hanem költséget és díjat is felszámol – ha a dokumentum megfelelt a szerződéskötéskori és a jelenleg hatályos jogszabályoknak. A hitelintézeti törvény (hpt.) márpedig lehetővé teszi kamaton felül díj és költség felszámolását – az egyetlen korlátozás, hogy ezeket a tételeket egyértelműen kell meghatározni.

A bíróság szerint hasonló okból önmagában nem sérti a jogszabályokat az egyoldalú szerződésmódosítás lehetősége sem, mivel a hpt. 210-es paragrafusa – kizárólag a kamat és a költségelem esetében – előzetes meghirdetés és meghatározott feltételek mellett változatlanul lehetővé teszi az ügyfél számára kedvezőtlen egyoldalú szerződésmódosítást.

A Napi Gazdaság cikke szerint komoly hatása lehet az elvi határozat azon pontjának is, hogy az árfolyamváltozás becslése nem elvárható a banktól, és nem része a teljes hiteldíjmutatónak sem. A banknak a hatályos jogszabályok szerint csak annyi volt a kötelessége, hogy erre a kockázatra felhívja az ügyfél figyelmét, a tájékoztatás meglétét a szerződéshez kapcsolt nyilatkozat bizonyítja. Arra pedig a polgári törvénykönyv rendelkezései adnak iránymutatást, hogy a devizahitelnél a pénztartozást – ellenkező kikötés hiányában – a teljesítés helyén alkalmazott fizetőeszközben kell megfizetni, más pénznem esetén pedig a fizetendő összeget a fizetés idején és helyén érvényben lévő árfolyam figyelembevételével kell kiszámítani. A fenti döntés azt jelzi, hogy a hitelszerződések generális megtámadása aligha lesz járható út.” – írta a lap.

A BAÉSZ a következőket nyilatkozza az üggyel kapcsolatban:

Biztos nem véletlen, hogy éppen ma kaptuk kézhez a Kúria azon végzését miszerint az OTP Bank kérelmére a Szegedi Ítélőtábla Pf.I.20.052/2012/7. számú jogerős ítéletének végrehajtását a felülvizsgálati eljárás befejezéséig felfüggeszti.

Mit is jelent ez pontosan? Mint ismeretes, jogerős ítélet született Szegeden az OTP Bank ellen és mint jogerős ítélet így végrehajtható. Nos ezt a végrehajthatóságot függesztette fel a Kúria, mondván hogy minden szükséges feltétel ehhez adott. Ebben eddig sem kételkedtünk, hogy minden feltétel adott, amely feltétel nem adott azt majd a Sanyi megteremti.

Komolyra fordítva a szót, mielőtt szemügyre vennénk a törvényi tényállásokat, térjünk vissza a Napi Gazdaság cikkére, ahol ezt írja:

„Arra pedig a polgári törvénykönyv rendelkezései adnak iránymutatást, hogy a devizahitelnél a pénztartozást – ellenkező kikötés hiányában – a teljesítés helyén alkalmazott fizetőeszközben kell megfizetni, más pénznem esetén pedig a fizetendő összeget a fizetés idején és helyén érvényben lévő árfolyam figyelembevételével kell kiszámítani.”

Tisztelt Hölgyeim és Uraim, ez egy hatalmas csúsztatás, mert a polgári törvénykönyvnek nincs ilyen rendelkezése, „hogy devizahitelnél a pénztartozást”.

A 231§(1) bekezdése a következőket írja le: Pénztartozást – ellenkező kikötés hiányában (de van ellenkező kikötés K.Á) – a teljesítés helyén érvényben levő pénznemben kell megfizetni.

(2) Más pénznemben vagy aranyban meghatározott tartozást a fizetés helyén és idején érvényben levő árfolyam(ár) alapulvételével kell átszámítani.

Miről van itt szó? A pénztartozás keletkezését kell górcső alá venni, az a kiinduló pont. Ugyanis a pénzkölcsönzésből származó tartozást a Hpt. 2. számú melléklete kőbe vési!

10.2 Pénzkölcsönnyújtás

a) a hitelező és az adós között létesített hitel-, illetőleg kölcsönszerződés alapján a pénzösszeg rendelkezésre bocsátása, AMELYET az adós a szerződésben megállapított időpontban-kamat ellenében vagy anélkül-köteles visszafizetni.

Tehát nem mást mint amit kapott, hanem AMELYET kapott. A Ptk. 231.§(1) és (2) bekezdése a pénztartozásról általánosságban ír, ugyanis a Ptk. számtalan példát ismertet, hogy miként keletkezhet pénztartozás. Ilyenek például az adásvételi és csere, szállítási, építési, kutatási, haszonbérleti, közüzemi szerződések, amikor olyan jogügylet következik be, hogy az egyik szerződő fél nyújt valamilyen terméket, szolgáltatást stb. és ennek következtében a másik szerződő félnek pénztartozása keletkezik, amelyet meg kell határozni. De pénzkölcsönnyújtásnál ez a feltétel nem áll fent mert ott eleve pénz lett átadva és azt szigorúan szabályozza úgy a Ptk.523§ mint a Hpt. 2. számú, fentebb említett melléklete, hiszen nem is tehet más, az adósok nem pénzváltók, hogy forintot kapjanak és devizát adjanak.

A szerződési akaratot a törvény így jellemzi:

Ptk.205.§ (1) A szerződés a felek akaratának kölcsönös és egybehangzó kifejezésével jön létre. (2)A szerződés létrejöttéhez a feleknek a lényeges, valamint a bármelyikük által lényegesnek minősített kérdésekben való megállapodása szükséges. Nem kell a feleknek megállapodniuk olyan kérdésekben, amelyeket jogszabály rendez.

A pénzkölcsönadást márpedig konkrétan és félreérthetetlenül rendezi a Ptk. 523§ és a Hpt. 2. számú melléklete, mint azt fentebb kiemeltük.

A törvény világosan és egyértelműen fogalmaz, hogy a feleknek nem kell megállapodniuk olyan kérdésekben, amelyeket a jogszabály rendez. Itt a pénzintézetek és most már talán a Kúria is tévesen értelmezik a törvényt, ugyanis mint korábban leírtuk a pénzkölcsönadás körülményei le vannak fektetve, a rendelkezésre bocsátott, a kötelezően rendelkezésre bocsátott pénzösszeget kell az adósnak, kamattal vagy anélkül megfizetnie.

A bizonylati elv és a bizonylati fegyelem

165. § (1) Minden gazdasági műveletről, eseményről, amely az eszközök, illetve az eszközök forrásainak állományát vagy összetételét megváltoztatja, bizonylatot kell kiállítani (készíteni). A gazdasági műveletek (események) folyamatát tükröző összes bizonylat adatait a könyvviteli nyilvántartásokban rögzíteni kell.

165.§.(2)A számviteli (könyvviteli) nyilvántartásokba csak szabályszerűen kiállított bizonylat alapján szabad adatokat bejegyezni. Szabályszerű az a bizonylat, amely az adott gazdasági műveletre (eseményre) vonatkozóan a könyvvitelben rögzítendő és más jogszabályban előírt adatokat a VALÓSÁGNAK megfelelően, hiánytalanul tartalmazza, megfelel a bizonylat általános alaki és tartalmi követelményeinek és amelyet –hiba esetén-előírásszerűen javítottak.

A Banki Adósok Érdekvédelmi Szervezete, ismételten kihangsúlyozza azt, hogy a törvények egybehangzóan az adósok javára szabályozzák a kölcsönnyújtás feltételeit, de a bankok és egyes hatóságok szándékosan félreértelmezik azokat.

A Kúria szerint a kamaton felül, egyéb díjakat is felszámolhatnak a bankok, holott a Hpt. világosan és egyértelműen kimondja, hogy a hitelező hasznát és kockázatát a kamat KELL hogy fedezze. Tehát nem azt írja, hogy fedezheti, jó lenne ha fedezné, hanem kötelező érvénnyel kijelenti, Kell hogy fedezze. Slussz-passz, nincs apelláta.

Az ügyészségek, bíróságok szerint Magyarországon nincs olyan jogszabály amely tiltaná ezt a fajta hitelezést.

Ez is egy csúsztatás, hiszen nem is kell tiltani olyan dolgot, amit törvény konkrétan és kötelező jelleggel leszabályoz és ezt egy példával alá is támasztjuk.

Ezt a példát a közlekedési szabályok területéről vesszük. Ha egy úton haladva kereszteződéshez érünk, és ott egy útjelző tábla azt mutatja, hogy kötelezően előre lehet haladni, akkor már nem helyeznek ki tiltó táblát, hogy sem jobbra sem pedig balra nem lehet kanyarodni, mert a kötelező érvényű jelzés ezt feleslegessé teszi és nincs ez másként a kölcsönnyújtás feltételeinél, ahol mindkét idevonatkozó jogszabályhely kihangsúlyozza a

„köteles meghatározott pénzösszeget az adós rendelkezésére bocsájtani” és

„kölcsönszerződés alapján a pénzösszeg rendelkezésre bocsátása, AMELYET az adós a szerződésben megállapított időpontban-kamat ellenében vagy anélkül-köteles visszafizetni.”

A tények figyelembevételével a BAÉSZ-nak nem marad más választása, mint megkezdeni a felkészülést, hogy ha szükséges lesz, akkor nemzetközi bíróság elé vigye az ügyet. Mindez mellett politikai térhódítás, társadalmi összefogás és a fizikai felkészülés is a program részét kell hogy képezze. Aki ettől megretten, annak nem lesz más választása mint a bankok, a pénzügyi és politikai maffia „krematóriumában” megsemmisülni, vagy elhagyni az országot. Mellesleg a több ezer öngyilkosságon felül, százezres nagyságrendben hagyták és hagyják el az emberek az országot. Csak az elmúlt egy héten két öngyilkossági kísérletről tudok a megyében, ahol egyértelműen a devizahitel kilátástalanságának következménye volt a kiváltó ok. Szerencsére még időben rájuk találtak és mindkét adós túlélte, jelenleg kórházi ellátásban részesülnek.

A BAÉSZ elhivatottságát és munkamorálját semmilyen médianyilatkozat nem befolyásolja negatívan. A győzelemhez vezető ösvényt kitapostuk, már csak szélesíteni és lekövezni kell azt. Ehhez kérjük az emberek segítségét és támogatását.

Kásler Árpád a BAÉSZ elnöke

Kelt: Gyulán, 2012. 07. 24-én

Eredeti cikk: http://kaslerarpad.hu/?p=1409#more-1409

2012. július 23., hétfő

Nem a gazdagok teremtik a munkahelyeket? Politikai döntéshozók figyelmébe...

Az alábbi kis videóhoz nem kell hosszabb kommentár, magáért beszél. Sokan közülünk talán már korábban is  észrevettük ezt a törvényszerűséget, de nem árt tudatosítani magunkban, hogy gazdagok, és MAGÁNBANKOK(!) nélkül is létezne élhető világ..

2012. július 12., csütörtök

BAÉSZ FELHÍVÁS

A Banki Adósok Érdekvédelmi Szervezete ezúton teszi közzé, hogy NYELVÉSZ szakembereket keres, megbízásos munka elvégzésére. A Ptk., Hpt., valamint a számviteli törvények mondatainak és szavainak, helyes, a magyar értelmező szótár szerinti értelmezését és értelmezhetőségét, szakemberek segítségével kell alátámasztani, ugyanis a hatóságok, ügyészségek, teljes mértékben félreértelmezik azt. Kénytelenek vagyunk a szemantika és pragmatika tudományát és az ezeket művelő szakemberek segítségét kérni.

A BAÉSZ külföldi jogtudós szakemberek segítségét is igénybe veszi, a kölcsönügyleteket szabályozó magyar törvények értelmezésében. Több ország konzulátusaival is tartjuk a kapcsolatot és folyamatosan építjük azokat, úgy EU-n belüli mint azon kívüli országokkal. A fentebb felsorolt törvények, hivatalos angol fordításán kívül a BAÉSZ több nyelvre is lefordíttatja a kölcsönügyletekre vonatkozó törvényi rendelkezéseket. A csekélyke tagdíjak és képviseleti díjak ilyen sokat jelentenek, hozzájárulnak ahhoz, hogy a működésünk lehetőségei kibővüljenek.

Hamarosan statisztikai adatokkal is szolgálni fogunk, hogy mely bank mekkora szeletet hasított az emberek megvezetéséből és kisemmizéséből. Ez alapján beazonosítható lesz az is, hogy ki mekkora hányadért felel a bekövetkezett öngyilkosságokat illetően, valamint a hitelfelvevők átlag életkora is nagyon érdekes adatokat mutat.

Tegnap eljutott hozzám két Budapesti végrehajtói társaság üzenete, hogy jó lesz vigyáznom magamra, mert ezt nem úszom meg.

Hogy gondolták az urak, valahogy így?

„A királynét megölni nem kell félnetek jó lesz ha mindenki egyetért én nem ellenzem.”

Esetleg így?

„A királynét megölni nem kell, félnetek jó lesz, ha mindenki egyetért, én nem, ellenzem.”

Netán így?

„A királynét megölni nem kell félnetek, jó lesz, ha mindenki egyetért, én nem ellenzem.”

Na szóval, egyelőre vigyázó szemeimet „bankárékra” irányítom, meg a sok kis mellékszereplőre, akik gombamód elkezdtek a hitelesek problémáival foglalkozni és egyre több „érdekvédelmi szervezet és megváltó” aprózza a tábort, ezzel is elodázva a szükséges és elengedhetetlen egység létrejöttét.

Kásler Árpád.

Kelt: Gyulán, 2012. 07. 12-én

2012. június 29., péntek

Egy újabb nyílt levél Holcman Lászlótól


Egy kis adalék az esethez, hogy valamivel tisztább legyen a kép. Plusz legalább nem Árpád - többre hívatott  -írásánál megy a szájkarate...
Ez az írás sajnos azt a véleményemet látszik bizonyítani, hogy a felső vezetés előtt már jó ideje nem volt titok Szegedi származása.
Sajnos ez az incidens nagyon megosztotta a radikális oldalt, valószínűleg ez is volt a célja a kiszivárogtatásnak. De erről leginkább az érintettek tehetnek. (moonlight)

(Nyílt levél a Jobbik elnökének)
Ritkán esik meg velem, hogy bekapcsolom az egyre nagyobb szennyet árasztó dobozt, közismert nevén, a televíziót. Ha mégis, általában reggel igyekszem felkelés után megtekinteni, hogy a behívott politikusok éppen mit hazudnak.
Szent László napjának reggelén, te is ott voltál Gábor, te, akire egykor felnéztem, hittem benned, ha kellett a családommal is összevesztem, mondván, majd te leszel a Nemzet megmentője. Hogy mekkorát csalódtam benned, azt már néhányszor kifejtettem, de ahogyan az idő múlik, sajnos ez a csalódottság egyre csak nő bennem.
Korábban, már írtam hozzád egy nyílt levelet, melyben már akkor leírtam, hogy Csanádot fogjátok megtenni megyei elnöknek, és azt is, hogy a megyei Jobbik végnapjait éli. Lehet a televízióban szépet, és jót mondani, ügynöközni, és Pőszézni azokat, akik már elfordultak tőled, de az igazság előbb, vagy utóbb, de kiderül.
Így volt ez Szegedi Csanáddal kapcsolatban is, és ezzel a sornak még nincs vége, de erre már te is rájöttél. Azért folyamodok most ismét a nyílt levélhez, hogy felhívjam a figyelmedet, hogy mindig igazat kell mondani! Ezt te hangoztattad a kampány során, hogy az a probléma a többi párttal, hogy mindig mást hazudnak, és a végén saját maguk sem tudják már, hogy mikor mondanak igazat. Ebbe a hibába pedig most te is belesétáltál.
A riporterek, amikor Csanád zsidó származásáról kérdeztek, te azt felelted: „Meglepődtem, mint ahogyan Szegedi Csanád is meglepődött.”
Szerintem most kellene felállnod, és bocsánatot kérned a Jobbik szavazóitól, hiszen nyílván emlékszel arra, amikor Kisgergely Andrással felmentünk hozzád a képviselői irodaházba, hogy beszámoljunk a már ismertté vált sóstófalvai választmányi ülésről, ahol Csanád egyfajta diktátorként viselkedett, felrúgva minden alapszabályt, melyért később ti is elmarasztaltátok. Ezen a budapesti megbeszélésen mi már tudtunk Csanád zsidó származásáról, de nem akartunk belőle médiahírt csinálni, először neked mondtuk el. Ez 2010. november 18-án történt.
Soha nem fogom elfelejteni azt az arckifejezést, és az első mondatodat a hír kapcsán: Csak ennyit kérdeztél:„Hányan tudnak róla?” Hidd el, sokat gondolkoztam azóta is ezen a mondaton, de ettől rosszabb nem is lehetett volna az első reakciód!
Tehát, amikor azt mondat a televízióban, hogy meglepődtél, ez hazugság volt. Azon sem lepődhettél meg, hogy nyilvánosságra került, hiszen mielőtt szét lett terjesztve az interneten, előtte Kovács Árpi odaadta neked az anyagot, mondván, ha még szeretnél valamit tenni ebben az ügyben, akkor van 1 napod, hogy Endrésik Zsoltival megbeszéld a Parlamentben. Nem tetted!
Szegedi Csanádnak is fel lett hívva a figyelme még 2010-ben erre a tényre, tehát az ő részéről is álságos azt állítani, hogy nem tudta.
Most pedig már, amikor nehéz megmagyarázni, azt, amit nem lehet, azt mondjátok, hogy nem a származás a lényeg, hanem a tettei.
Te tudod a legjobban, hogy Szegedi Csanád és testvére miatt több mint 40 jól működő szervezet szűnt meg, olyan emberek távoztak önként, vagy lettek kirúgva, akik már akkor a mozgalom tagjai voltak, amikor időt és pénzt nem sajnálva kellett építkezni. És végül miért? Hogy a mozgalom párttá silányuljon, és olyanná legyen, mint az összes többi. Mindeközben több száz csalódott ember távozott, akiket talán már soha nem lehet arra rábeszélni, hogy a Nemzetért harcoljanak. (Ha lehet, akkor már hála Istennek pártok nélkül teszik!) És ez a ti legnagyobb bűnötök!
„És megismertétek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz benneteket.”
(János 8,32)
Holcman László

forrás

2012. június 25., hétfő

Kinek füle van, hallja meg!

Tisztelt Országgyűlés!

Az Országházból nem látható és érzékelhető távolságból írok Önöknek, a Viharsarokból. Kásler Árpád vagyok, a Banki Adósok Érdekvédelmi Szervezetének elnöke. Nem tudom, hogy mi vagyunk távol Önöktől, vagy Önök távolodtak el tőlünk, de akárhogy is legyen, a helyzeten nem változtat.


Levelem célja és szándéka megkísérelni a látszólag lehetetlent, megkísérelni azt, hogy az Önök érdekében olyan magatartásra ösztönözzem Önöket, amely magatartás következtében elkerülhetik azt a felelősségre vonást, amelyet egyébként, jónéhányan Önök közül nagy valószínűséggel, már semmilyen úton módon nem kerülhetnek el.

Önök tisztelt képviselő úrhölgyek és urak! Letértek arról az útról, amely útról egy megválasztott országgyűlési képviselő nem térhet le anélkül, hogy előbb utóbb a következményeivel ne szembesülne. Itt természetesen hozzá kell tennem, hogy tisztelet a kivételnek, bár a kivételek felsorolására nem vállalkoznék.

Tisztában vagyok azzal, hogy jogköreik igen korlátozottak bizonyos tekintetben, azzal is tisztába vagyok, hogy Magyarországon nincs politikai felelősségre vonás, de itt nem politikai felelősségre vonásról van szó csupán. Itt arról van szó, hogy az Önök aktív közreműködésével Magyarország jogállamisága, a magyar állampolgárok jogai és létbiztonsága lábbal tiportatott. Oly mértékben lábbal tiporták Önök, az egyébként alapjaiban jó és hasznos törvényekkel alátámasztott jogrendet, hogy ennek következtében több ezer honfitársunk a halált választotta és több ezer árva maradt utánuk. Százezernél is több magyar állampolgár az ország elhagyására kényszerült. Tisztelt képviselők! Ezt Önök felelősségre vonás nélkül nem fogják megúszni, úgy, ahogy a néhányukat irányító bankárok sem fogják elkerülni a felelősségre vonást, és a nekik falazó felügyeleti szervek sem. Majd a jogtudósok meg fogják állapítani, hogy minek is kell pontosan nevezni a halálba kényszerítés eme formáját és az ebben való közreműködését, illetve szó nélkül hagyását, de a cinkosság nagy valószínűséggel szerepelni fog szótárukban. Emlékezzenek majd vissza ezen soraimra, ha a vádlottak padján várnak majd ítéletükre.

Tisztelt Országgyűlési képviselők! Önök semmilyen konkrét lépéseket nem tettek, hogy a kilakoltatásokat és végrehajtásokat, az adófizető magyar emberek ellehetetlenítését és nyomorba döntését megakadályozzák, még azután sem, amiután Önök helyett és a Pénzügyi Felügyeleti Szervek helyett a tényfeltáró munkánkat elvégeztük becsülettel, és nyilvánosságra hoztuk azokat.

Az úgynevezett „devizahitelek” mára már bizonyítottan a megtévesztésre, a családok összekuporgatott javainak megszerzésére lettek kitalálva és megalkuvó politikusok által meghozott rendeletekkel alátámasztva. Ez a része világosabb a napnál, de mivel nem érzelmi oldalról vizsgáljuk a dolgokat, így most ettől eltekintünk, úgy ahogy eltekintünk a megtévesztést szolgáló, alacsonyabb devizához köthető kamathirdetésektől is.

Viszont nem vagyunk hajlandóak eltekinteni a súlyos törvénytelenségektől. Itt – tisztelt engedelmükkel – a következőkről tájékoztatnám Önöket.

A kölcsönfelvevők tisztában voltak azzal, hogy forintban kapják meg a kölcsönösszegeket, még azt is elfogadták, hiszen nem volt választási lehetőségük, hogy devizában tartják nyilván a kölcsön összegét, ezt aláírták. De itt közbelép a T Ö R V É N Y, mert a törvény azért létezik, hogy élhető és jogállamisághoz méltó feltételrendszert teremtsen, megakadályozva a társadalom kiszipolyozását és alkotó munka nélküli élősködést. Nos tisztelt képviselők, néhányan Önök közül fátylat igyekeztek vonni a törvény elé és ez részben sikerült is, legalábbis annyira, hogy a törvény ezidáig nem akadályozta meg honfitársaink halálba menekülését.

A polgári törvényköny 523§ (1.) bekezdése szerint a szerződés alapján, a kölcsönösszeget rendelkezésre kell bocsájtani és azt a szerződés szerint vissza kell fizetni. Tehát tisztelt Országgyűlés, amikor egy kölcsönszerződésben le van az írva, hogy a kölcsön összege: 100.000 CHF, azaz egyszázezer svájci frank, majd a bank leírja azt, hogy a kölcsön folyósításának pénzneme: forint.

Ha ez így van, akkor a Ptk.523§ (1.) figyelmen kívül hagyták abban az esetben, ha a bank nem utalta át a 100.000 CHF-et a hitelfelvevő által is hozzáférhető számlára, majd azt nem váltotta át forintra, mivel forintban kérte a kölcsönt az Adós, hiszen ezen átváltásra még kereskedelmi árrést is alkalmaz, mint elvégzett szolgáltatás után járó jogos üzleti hasznot, holott ezt sem tehetné meg a Hpt. szerint. Ha ez nem történt meg, akkor az érvényben lévő törvények, úgy a Hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról, mint a számviteli és a polgári törvényköny, idevonatkozó törvényei is meg lettek kerülve, nem beszélve a bizonylati elv és a bizonylati fegyelem megsértéséről.

A bizonylati elv és a bizonylati fegyelem

165. § (1) Minden gazdasági műveletről, eseményről, amely az eszközök, illetve az eszközök forrásainak állományát vagy összetételét megváltoztatja, bizonylatot kell kiállítani (készíteni). A gazdasági műveletek (események) folyamatát tükröző összes bizonylat adatait a könyvviteli nyilvántartásokban rögzíteni kell.

Ennek függvényében minden hitelfelvevő esetében az adott hitelügylettel közvetlen kapcsolatba lévő devizamozgást bizonylattal tudnia kell alátámasztani a banknak, ellentétes esetben jogtalan a devizamegfelelő összeg követelése.

„A szerződés semmis, ha jogszabályba ütközik, jogszabály megkerülésével kötötték, cselekvőképtelen személy jognyilatkozata, színlelt szerződés, kötelező alakszerűség megsértésével kötött szerződés, képviseleti jogkör hiánya, lehetetlen szolgáltatásra irányuló szerződés, feltűnően aránytalan előnyt kikötő szerződés.

Időbeli korlátozás nélkül lehet vele élni, bárki hivatkozhat rá, a bíróságok és a hatóságok hivatalból kötelesek figyelembe venni.”

Ugyanis ha a hitelező nem tudja bizonylattal alátámasztani a törvényi előírásoknak megfelelően azt, hogy átutalta a devizaösszeget a hitelfelvevő számlájára, akkor nemcsak a bizonylati elv és a bizonylati fegyelem ellen vétett, hanem a kölcsönszerződés ezáltal feltűnően aránytalan előnyt kikötő szerződéssé válik, vagyis semmis.

Tisztelt képviselők! Ha az adósoknak el kellett fogadniuk a Nemzeti Nyomozó Iroda azon határozatát, hogy „Magyarországon nincs olyan jogszabály amely kötelezővé tenné a kifolyósított kölcsönök mögé a valós fedezet meglétét” akkor ahhoz sincs közünk, hogy a bank éppen mit vált át forintra, devizát, aranyat vagy éppen platinát, egyébként is mindig banktitokra hivatkoznak mindenben. Rendben, elfogadjuk ezt is, legyen az ő titkuk, de az adósokon csakis azt követelhetik amit a törvényi előírásoknak megfelelően teljesítettek, vagyis rendelkezésre bocsájtottak.

Eddig minden ez irányú kérésünk süket fülekre talált a bankok részéről és homályos mentegetőzés volt a válasz, hogy nem külön-külön váltják át a devizát. Ez nem mentség, ugyanis ha a deviza összeget bizonyítható módon nem utalta át az adós számlájára és a szerződés értelmében azt nem váltotta át forintra, akkor nincs jogalapja a követelésének, nem beszélve a fentebb felsorolt, de ide is bemásolt (165. § (1.) Minden gazdasági műveletről, eseményről, amely az eszközök, illetve az eszközök forrásainak állományát vagy összetételét megváltoztatja, bizonylatot kell kiállítani (készíteni).) törvény megsértését és figyelmen kívül hagyását, valamint a szolgáltatás nélküli kereskedelmi árrés használatát, és a nem létező árfolyam követelését.

Tisztelt képviselők! A történések alapján arra lehet következtetni, hogy a pénzügyi maffia beférkőzött az állami közigazgatásba.

A továbbiakban nem hivatkozhatnak arra, hogy nem értesültek a súlyos gazdasági és emberi áldozatokat előidéző visszaélésekről és törvényszegésekről. Kérem biztosítsanak felszólalási lehetőséget számomra, hogy személyesen is tájékoztathassam Önöket erről a tragédiáról, de addig is állíttassák le a kilakoltatásokat és végrehajtásokat, mert azok jogtalan követelések alapján történnek. Ha mindezt nem teszik meg, akkor ez a rendszer Önöket is maga alá fogja temetni.

Tisztelettel, Kásler Árpád

Kelt: Gyulán, 2012. 06. 24-én.

Az eredeti írás: http://kaslerarpad.hu/?p=1305#more-1305