A legintenzívebb, valaha feljegyzett geomágneses vihar 1859-ben olyan heves volt, hogy a szokásos 3-4 nap helyett 18 óra alatt érték el a Földet a töltött részecskék. A nappali égbolt is látványosan kifényesedett, éjjel pedig kényelmesen lehetett olvasni; kívülről szemlélve úgy tűnhetett, hogy színes tűzbe borult az egész bolygó. Az északi fény még Hawaii, Mexikó és a Földközi-tenger szélességein is beragyogta az eget.
Mivel járna ez napjaink közművesített világában?
Az idővonal
T-00:08:20 (azaz ~8 és fél perccel a kitörés előtt)
A Föld inercia-rendszeréből szemlélve lehetséges anomália jelentkezik a jövő idejű hipertér kvantumállapotában, központi csillagunk térirányában. Ha ezt érzékeli is bárki vagy bármi, az információ nem kerül nyilvánosságra.
T=0 (a kitörés pillanata)
Bekövetkezik a kitörés. A fény a neutrínóknál kicsit visszafogottabb, de még így is közel 300 ezer kilométeres, másodpercenkénti sebességgel száguld a Föld felé; a plazmaállapotú gázok és a töltött részecskék jóval lassabban - "csupán" néhány millió kilométer/órás sebességgel követik őket. A szinte felfoghatatlanul hatalmas lökéshullám több tízezer kilométeres körben mindent letarol az útjában, ahogy közeledik felénk.
T+00:07:00 (7 perccel a kitörés után)
Senki sem sejti még, mekkora kitörés éri el a Földet, kevesebb mint másfél perc múlva.
T+00:08:15 (8 perc 15 másodperccel a kitörés után)
Az esemény fénye eléri a NASA Soho műholdját, amelynek kamerája azonnal "besül", és talán tönkre is megy - de az utolsó előtti képkockákon még kulcsfontosságú információkat rögzít a kitörés struktúrájáról. Ezeket azonnal továbbítja az orbitális pályán keringő átjátszó műholdak felé, amelyek (most még) tökéletesen működnek.
T+00:08:19.9 mp (8 perc, 19.9 másodperccel a kitörés után)
Az esemény fénye, illetve a SOHO utolsó, még rögzített képkockái elérik a geostacionárius pályán keringő űreszközöket (ilyenek például a meteorológiai, vagy éppen távközlési, televíziós műsorszórást elősegítő műholdak). A nagy energiájú röntgensugárzás súlyos károkat okoz néhányuknál, de a többségük működőképes marad.
T+00:08:19.999 másodperc (a fény érkezése előtt néhány ezredmásodperccel)
Ha igaznak bizonyulnak a CERN-Opera legutóbbi kísérleteinek megdöbbentő mérései, elképzelhető, hogy néhány pillanattal az esemény látványa előtt megérkezik a kitörést kísérő neutrínók első, már detektálható hulláma a Földre. A kristálytiszta, ám jéghideg, szinte feneketlen Bajkál-tó mélyén most is működő szenzorhálózat aktiválódik.
T+00:08:20 mp (8 perc, 20 másodperccel az esemény után)
Jól láthatóan kivilágosodik az égbolt, a nappali fény szabad szemmel is sokkal vakítóbbnak tűnik hirtelen. Központi csillagunkat figyelő, optikai távcsövek kamerái is megörökítik az eseményt, és azonnal megjelenítik azt az űridőjárást figyelő obszervatóriumok képernyőin.
T+00:08:21:00 (8 perc, 21 másodperccel az esemény után)
Az ügyeletes kutatók számára egyetlen másodperc elég, hogy felfogják - valami rendkívüli történt. A filmekben ilyenkor elejtik a kávét, beverik a fejüket, véletlenül lenyelik a rágógumijukat, vagy valami hasonló butaságot csinálnak a laboratóriumot amúgy álmukban is jól ismerő tudósok; a valóságban inkább gyors megerősítést kérnek egy másik obszervatóriumtól az észlelésről, és előre kidolgozott riasztási protokollt követnek.
Az információt és a képeket a független megerősítésig - hivatalosan - nem hozzák nyilvánosságra.
T+00:08:35:00 (8 perc, 35 másodperccel a kitörés után)
Twitteren, Facebook-on vagy Google+-on megjelennek az első, még laikusoktól származó észlelések, amelyek futótűzként terjednek. -Ti is láttátok?", -"Káprázott a szemem?", -"Csak hallucináltam, hogy a Nap fényesebb lett?"
T+00:09:30 (kilenc és fél perccel az esemény után)
A közösségi oldalakon az ezzel kapcsolatos bejegyzések száma eléri az 1 milliót. 7-8 különböző, de leginkább mobiltelefonnal készített videófelvétel is terjed, amelyen csak annyi látszik, hogy az éppen filmezett kerti parti, gördeszkás verseny, vagy éppen esküvő közben kicsit (alig észrevehetően) kivilágosodik a háttér.
T+00:10:00 (tíz perccel az esemény után)
Nem hivatalosan, néhány csillagász és űrkutató reagál a Facebook-os vagy Twitteres kérdések rájuk zúduló özönére, és megerősítik, hogy "valami történt".
T+00:15:00 (negyed órával az esemény után)
A média komolyan érdeklődni kezd az esemény hátterével kapcsolatban, és hívások ezrei futnak be, immár nehezen megkerülhetően, az űr-időjárás nyomon követéséért felelős obszervatóriumokba. A kutatók még mindig egyeztetnek, de mivel más civil és állami szervek is megerősítik a látottakat, sajtóközleményt készítenek elő.
Az esemény rögzített képeit - bár egyelőre kommentár nélkül - közzéteszik valamilyen webes felületen.
T+00:20:00 (húsz perccel később)
Meteorológiai és egyéb környezeti szenzorok - mint például az időjárás-állomások UV- és napfény-mérői is - érzékelik a megnövekedett sugárzási szinteket. A televíziók még késlekednek - várják a hivatalos sajtóközleményt - de a hírportálok már vezércikként hozzák le a terjedő, kommentár nélküli képeket. A közösségi oldalak releváns bejegyzései elérik a 100 milliós nagyságrendet.
T+00:30:00 (fél órával az esemény után)
A bulvármédia (a várakozásoknak megfelelően) bejelenti a világvégét, és a koronakitörés felénk tartó anyagtömegét "Halálsugár"-nak hívja. Részleteket vágnak be a 2012. című filmből, és hirtelen kiderítik azt is, hogy elszámolták a maja világvégét - ugyanis az éppen most lesz, nem is 2012. december 21-én (ha éppen nem véletenül ez az aktuális dátum).
T+01:00:00 (egy órával az esemény után)
A NASA szűkszavú sajtótájékoztatót tart, amelyet már a hírtelevíziók döntő többsége élőben közvetít. Előre közlik, hogy ezúttal nem fogadnak kérdéseket a média jelenlévő résztvevőitől. Röviden bemutatják a felvételeket, és nagyon óvatosan fogalmazva "kiemelkedő jelentőségű eseménynek" nevezik a kitörést. Gyorsan hozzáfűzik, hogy egyelőre nem bocsájtkoznának találgatásokba azt illetően, hogy a kitörés milyen következményekkel jár majd itt, a Földön. A szóvivő hozzáteszi, hogy "nemzetközi kutatóintézetekkel folytonos élő kapcsolatot tartva egyeztetik a fejleményeket", és hogy hamarosan bővebb tájékoztatást adnak.
T+02:00:00 (két órával később)
A bővebb tájékoztatás természetesen egyelőre szóvirág, a következő órákban a tudósok és kutatók valójában inkább nemzetközi válságstábot hoznak létre, és ekkor kapcsolódnak be a folyamat koordinálásába különböző nemzet- és katasztrófavédelmi szervek. A válságstábnak két döntő jelentőségű feladata van; felmérni a veszély valódi mértékét, és a megszervezni a lehetséges óvintézkedéseket. Ennek részeként - bármennyire is hollywoodi klisé - a rendőrség, a tűzoltóság és a mentők mellett megjelenik a hadsereg is.
T+03:00:00 (három órával a kitörés után)
Elszórtan, lokális közösségekben (egyelőre csak elszigetelt kisvárosokban, ahol a helyi pletykának nagyobb hatalma van, mint a médiának) máris kitör a pánik és az emberek elkezdik felhalmozni a konzerveket, elemeket, gyertyát, vizet, tartós élelmiszereket. A rendőrség villámgyorsan cselekszik, így pánik egyelőre nem követel emberéleteket, és nem is terjed tovább. A világ józanabbik része még információkra vár.
T+05:00:00
A NASA és as ESA bejelenti, hogy hamarosan bejelentenek valamit.
T+08:00:00
Három óra telik el, és még mindig tűkön ülve várja a közvélemény a halogatott bejelentést. Ekkorra felébred mindenki, aki az esemény bekövetkeztekor a világ túlsó felén éppen mélyen aludt; immár szinte nincs is olyan tévé vagy rádió, amelynél ne ez lenne a vezető hír. 7 milliárd emberből 5 tudja, hogy valami baj van, csak azt nem, hogy mekkora.
T+08:30:00
A tudósok egymást megerősítve tájékoztatják a különböző államok vezetőit a helyzet súlyosságáról, és arról, hogy mindössze 3 nap maradt a cselekvésre. Ekkorra azonban teljesen nyilvánvalóvá válik, hogy a katasztrófavédelmi szervek legfontosabb, és egyben legelső teendője nem az óvóhelyek kijelölése, vagy például az ivóvíz-elosztási hálózat megszervezése, hanem a megfelelő kommunikációs stratégia kialakítása.
Itt azonban szembekerülnek a klasszikus dilemmával - ha a valósággal szembesítenék a közvéleményt, azonnal világméretű pánik és káosz alakulna ki, ahol az emberek egymást agyontaposva igyekeznének elrejtőzni a "halálsugár" elől, összekeverve a bulvármédia szenzációéhes kommunikációját az elővigyázatossági intézkedések okaival. Ha viszont nem tájékoztatják megfelelően a lakosságot, akkor felkészületlenül éri majd őket a teljes kommunikációs, navigációs és energetikai infrastruktúra összeomlása, és ennek is beláthatatlanok a következményei.
A kommunikációs dilemma
Ez tipikusan az a helyzet, amikor tűz van egy moziban, vagy zsúfolt szórakozóhelyen, ami vélhetően tovább fog terjedni. Bőven volna idő mindenkit, biztonságosan és szervezetten kimenekíteni, de csak akkor, ha komolyan veszik a veszélyt és együttműködnek. Ehhez azonban tájékoztatni kell őket a veszélyről, akkor viszont mindenki elsőnek akar kijutni, és így elkerülhetetlen a tragédia.
Így tehát, bárhogy is döntenek, a végeredmény mindenképpen rossz. Nem azért, mert nem lehetne elkerülni a katasztrófát - hanem azért, mert az emberek egyszerűen nem elég érettek (vagy túl önzőek), hogy ne csak egyénileg, hanem nagy tömegként is belássák a fentiek igazságát. Az idő viszont fogy...
T+09:00:00
Mivel a beígért "részletes tájékoztatás" még mindig késik - éppen az előbbi dilemma miatt - valahol felröppen a hír, hogy a kormányok titokban már menekítik a legfontosabbnak vélt embereket a limitált befogadóképességű menhelyekre, a lakosságról pedig már régen lemondtak. Valaki flashmob tüntetést szervez a Fehér Ház elé, követelve, hogy tájékoztassák őket az igazságról.
A nemzetvédelmi szervek végül belátják, hogy a helyzet nem menthető sem a kommunikáció halogatásával, sem azzal, hogy kevésbé súlyosnak tüntetik fel a lehetséges következményeket.
Egy igen fontos szervezettel viszont nem hangolják össze megfelelően az időzítést, és ezért súlyos árat fizetnek a következő órákban.
T+09:15:00
Az FAA (Nemzeti Légiközlekedési Hatóság) mérlegelve a veszélyeket, olyan döntést hoz, amire 2001. szeptemer 11. óta nem volt példa; teljes és azonnali légtérzárat rendelnek el, amihez Európa és az összes fejlettt állam csatlakozik.
Erre azért van szükség, mert a magasan repülő gépek vannak a leginkább kitéve a megnövekedett kozmikus sugárzásnak - ha ennek maximumának pillanatában még mindig a levegőben vannak, több százezer ember kaphat az egészségügyi határértéket milliószorosan meghaladó dózist.
A pilóták azt az utasítást kapják, hogy a legközelebbi repülőtéren azonnal szálljanak le, függetlenül úti céljuktól.
T+09:30:00
A NASA és az ESA közös sajtótájékoztatója elkezdődik.
"Köszönjük, hogy eljöttek. Az éjjel/hajnalban/reggel/este egy X190-es erősségű napkitörés történt, amelyhez hasonlót 1859 óta nem tapasztaltunk..." bemutatja a képeket, majd elmagyarázza, nagyon finoman és óvatosan - kerülve a pánikra okot adó kifejezések használatát - hogy miért, és miként érintheti ez a lakosságot.
A szóvivő amúgy is minden második mondatát azzal kezdi, és azzal is fejezi be, hogy "Semmi ok a pánikra, a helyzetet kézben tartjuk", valamint hogy "mindenki biztonságosan átvészelheti a krízist jelenlegi lakóhelyén is, ha betartják az elővigyázatossági intézkedéseket".
Ebben az az irónikus, hogy ez most - kivételesen - tényleg így lenne igaz.
A sajtótájékoztató vezetője lezárásképpen arra kéri az embereket, hogy ne kezdjenek el azonnal, egyszerre telefonálni, mert túlterhelődhet a hálózat.
T+09:45:00
Az emberek azonnal, egyszerre kezdenek telefonálni.
Túlterhelődik a hálózat és kitör a pánik.
T+10 óra
A pánikot nem önmagában a bejelentés, vagy a túlterhelődött mobilhálózat okozza. Sokkal inkább az, hogy a légtérzárlatot, illetve annak okait nem megfelelően kommunikálták, és ez most bosszulja meg magát igazán.
Az első pánikhullám így a repülőtereken éri el csúcspontját, ahol az úton lévő szeretteikért rettegő milliók világszerte csak annyit látnak az érkezési táblákon, hogy a "járat késik", "törölve", és hasonlók.
A kijelzők folytonosan váltanak át a baljóslatú üzenetekre, amelyek halálra rémítik a várakozókat. Az ilyen kiírások ugyanis - ha egy-egy gyanúsan elhúzódó késés után nem követi őket időben megfelelő tájékoztatás - általában az "eltűnt" majd a "lezuhant" szinonimájaként értelmezhetőek, pedig ezúttal nem erről van szó.
Az emberek össze-vissza rohangálnak a csarnokban, az információs pultoknál tülekedés alakul ki, amely esetenként verekedéssé fajul. Bár ekkorra a hangosbemondók folytonosan próbálják nyugtatni a tömeget, elmagyarázva, hogy a gépekkel semmi gond nincs, csak elővigyázatosságból máshol várakoznak - ezt a hatalmas hangzavarban és kiabálás közepette kevesen hallják meg. Akik mégis, azok pedig nem hiszik el.
Mivel a napkitörésről ők is értesültek, kialakul az általános vélemény, hogy a gépek nagy része már régen lezuhant, csak az illetékesek titkolják.
A szeretteik közben lázasan próbálják őket hívni a világ azon távoli pontjáról, ahol órákkal korábban biztonságosan földet értek - ám a hívás nem jut át a túlterhelt hálózatokon.
Kivételek
A fejlett világban mindössze két helyen nem alakul ki semmilyen pánik - ám homlokegyenest különböző okokból.
Japánban a katasztrófákhoz már hozzászokott emberek a rájuk jellemző végtelen önuralommal, tényszerűen fogadják a bejelentést, és fegyelmezetten megkezdik az előkészületeket a káosz elhárítására, a várható károk minimalizálására.
Észak-Koreában, amelynek lakossága gyakorlatilag hermetikusan el van zárva a külvilág információitól, az éppen hatalmon lévő diktátor úgy dönt, hogy ez remek alkalom a fanatizált katonaság és az éhező nép bevetésére. Minden létező állami hírcsatornán (hírcsatornából csak ilyen van), 24 órában, végtelenített adásként sugározzák a bejelentést - Dél-Korea kísérleti atomrobbantást hajtott végre (ettől fényesedett ki az égbolt), és várhatóan napokon belül EMI fegyverrel (melynek hatásai megegyeznek a napkitörésével), megtámadja szeretett hazájukat. Az elkeseredett, éhező lakosság támogatja a fanatizált katonákat, akik megindulnak déli szomszédjuk ellen.
T+12 óra
Az első pánikhullám lassan elül, a hatóságok végre részletes tájékoztatást adnak minden egyes repülőgép hollétéről, és végre felszabadul a mobilhálózat. Ismét lehet kommunikálni, a lakosság világszerte megkezdi a felkészülést.
A felkészülés - a hipermarketek készleteinek teljes felvásárlásán túl - egy többé-kevésbé szervezett kivándorlást jelent a nagyvárosokból, de ez még nem fejveszett menekülés; arra még két és fél napot várni kell. A nagyvárosokból kivezető utak megtelnek azokkal, akik úgy döntenek, vidéken vészelik át a legrosszabbat.
Ennek jó oka van, és ezt a társadalom higgadtabb rétegei be is látják - nem a napkitörés hatásai jelentik majd az igazi veszélyt, hanem éppen a pánikoló tömegek.
A kivándorlás lassan, araszolva, de biztonságosan folytatódik a következő 24 órában. Két embercsoport marad csupán a metropoliszokban - azok, akiknek valamilyen nagyobb, ám nem mozdítható értéket kell megvédeniük (pl. üzletét/kereskedését, vagy akár csak sarki kisboltját), és persze a sötétséget váró fosztogatók.
T+24 óra
A hatóságok óvatosan, lépésenként elkezdik részlegesen lekapcsolni az elektromos- és gázellátási infrastruktúra leginkább veszélyeztetett részeit.
Erre azért van szükség, mert a töltött részecskék milliárdjai hatalmas áramlökéseket indukálhatnak a nagyobb távolságokat átívelő, speciális geológiai környezetben lévő távvezeték-, illetve csővezeték-hálózatban, ami robbanásokhoz és tüzekhez vezethetne.
Ahol külön lehet választani, ott viszont nem kapcsolják ki például a közvilágítást biztosító alhálózatokat; éppen azért, hogy megelőzzék, vagy legalábbis csökkentsék a pánik, a káosz és a fosztogatások várható mértékét.
T+36 óra
A részleges áram- és gázkorlátozás fél nappal a lekapcsolás után kezdi éreztetni hatását; a lakások elkezdenek kihűlni. Az emberek rájönnek, hogy az egyetlen hely, ahol átvészelhetnek egy hosszú, akár jóval fagypont alatti hideg időszakot, az az autójuk. Ehhez persze benzin és gázolaj kell, ezért megrohamozzák a benzinkutakat.
T+48 óra
A roham 12 óra alatt teljesen kimeríti a kutak helyi készleteit, az utolsó néhány liter benzinért kisebb harcokat vívnak az elkeseredett autósok. A stratégiai készleteket - bár rendelkezésre állnak - nem tudják mozgósítani, mivel repülni nem lehet, az utakat pedig megtöltik a városokból menekülők.
Még nagyobb baj, hogy az üzemanyaghiány és a torlódás miatt a rendőrség sem tud hatékonyan intézkedni, nem is beszélve a mentőkről vagy a tűzoltókról.
Erre egyedül a hadsereg lenne képes, azt viszont egyelőre még vonakodik a kormány bevetni - jó okkal. A katonák megjelenése a civil városokban ugyanis csak fokozná a (most még kezelhető) pánikhangulatot.
T+72 óra
Még napközben megérkezik a lökéshullám, a milliárdnyi töltött részecske becsapódása gyakorlatilag leradírozza az égről a műholdakat. Megszakad a kapcsolat a Nemzetközi Űrállomással is.
A GPS-navigációs rendszerek egyetlen másodperc alatt összeomlanak, a cellainformációkra, és/vagy wifi-hotspotokra alapozó kiegészítők pedig az áramszünet miatt nem sok helyen segítenek.
A még működő elektromos hálózat 90%-a néhány másodperc alatt túlhevül, leolvad, felrobban vagy megsemmisül. Az atomreaktorokat már korábban leállították, ezért ilyen jellegű katasztrófától nem kell tartani; a csapás viszont tönkreteszi a hőerőművek, szélenergia-betápláló hálózatok nagy részét is.
A fejlett világ lakosságának, városainak nagy része áram és kommunikációs lehetőségek nélkül marad. Bár mindenki előre tudta, hogy így lesz, a társadalmi-szociális sokkhatás most kezd csak el igazán kibontakozni.
T+73 óra
A gáz- és olajvezetékek túlhevülnek és az óvintézkedések ellenére még így is ezrével következnek be kisebb-nagyobb robbanások. A robbanások tüzet okoznak, amely nem korlátozódik a városokra; Los Angeles, vagy éppen Szibéria mellett az erdők is lángra kapnak.
A tűzoltók azonnal reagálnak, először a városokban próbálják megfékezni az elharapódzó lángokat. Ez csak részben sikerül, ugyanis a tűzoltóknak sincs elég üzemanyaguk, és még ha lenne is, a teljesen bedugult városban lehetetlen eljutni a tűzfészkekig. A légi mentés és oltás továbbra is teljesen kizárt, a helikopterek ha akarnának, sem tudnának felemelkedni. Fedélzeti navigációs műszereik nem működnek, és kommunikálni sem lehet velük.
T+80 óra
Esteledik, és a tüzek által megvilágított, amúgy koromsötét utcákon hordákban gyülekeznek a fosztogatásra kellőképpen felkészült bandák. Még a felragyogó északi fény sem segít, mivel a nagyvárosok fölött áthatolhatatlan felhőként gyűlik össze az égő autók, gumiabroncsok füstje.
Mindenki tudja, hogy ez a terror éjszakája lesz.
T+81 óra
Besötétedett, a rendőrség tehetetlen. A boltok tulajdonosai menekülőre fogják, amint a kirakatokat elkezdik bezúzni baseball ütőkkel és egyéb harci eszközökkel felszerelt hordák. Szedett-vedett, önkéntes hadseregek szerveződnek a kisebb-nagyobb városokban, hogy saját szájízük szerint védjék meg a közrendet.
Vidéken a nyaralók és gazdaságok tulajdonosai töltött fegyverrel kiülnek a tetőre, és mesterlövészként lőnek mindenkire, aki - ha még oly ártatlan okból is - a házuk közelébe kerülnek. Rengeteg ártatlan ember leli halálát, aki csupán segítséget szeretne kérni, és esze ágában sincs fosztogatni.
Ráadásul a hegyekből előkerülnek az amúgy szektaként működő, félkatonai szervezetek, és saját kis háborút rendeznek maguknak.
T+83 óra
Miközben elvileg a közrendet védik, az önkéntes, félkatonai szervezetek egymással is összecsapnak. Néha egyszerű félreértés miatt (fosztogatóknak nézik a másik csoportot), de az is lehet, hogy csak némi lövöldözésre vágynak. Az utcák csatatérré válnak.
T+84 óra
A rend helyreállítása érdekében bevetik a hadsereget.
T+85 óra
Tankok vonulnak be a nagyvárosok utcáira, és elfoglalják a stratégiai fontosságú sarkokat, tereket, sikátorokat. A hadsereg - bár rendelkezik rövid hatótávolságú adó-vevőkkel - meglehetősen szervezetlenül reagál, mivel a Pentagonnal ők sem tudnak kapcsolatba lépni.
T+90 óra
Észak-Korea élve a lehetőséggel megindítja megelőző csapásait a haragos ellenféllel szemben. A nagy sietségben sikertelen az akció, az egyetlen működőképes atomtöltet a támadó ország területén reked, a szétszóródó radioaktív anyag sugárszennyezést okoz.
Egy másik háborús körzetben is elpattan a húr, megelőző atomcsapást mérnek titkon fegyverkező szomszédaikra. Minderről az Egyesült Államok és a NATO hadvezetése értesül ugyan, de tehetetlen - az információ el sem jut a saját városaik védelmével elfoglalt csapatokhoz.
T+92 óra
Hajnalra a hadsereg visszaveszi az ellenőrzést a legnagyobb városok felett, vidéken folytatódnak a zavargások. New York, Los Angeles, London, Párizs és a többi metropolisz kísérteties látványt nyújt. A távolból robbanások, néha elfojtott kiabálások hallatszanak, de az utcákon már semmi sem mozdul. Füst lebeg mindenhol.
T+94 óra
A kommunikáció részben helyreáll, ekkor értesülnek a kivezényelt alakulatok a világméretű krízisről. Az anyahajókat a háboruzó országok tengereire irányítják. Útközben "véletlenül" - egy győzelmi mámorban eszét vesztett tábornok parancsára - irányított rakétákat lőnek ki egy tróposi ország elnöki negyedére és még néhány stratégiailag fontos pontjára.
T+100 óra
Japánban, bár a 2011-es cunaminál is sokkal súlyosabb károkat okozott a napkitörés, ám az épületek és az infrastruktúra sérüléseit nem követte sem pánik, sem káosz. Nem fosztogatott senki, Tokióban a tűzoltók azonnal és hatákonyan fékezték meg a lángokat.
T+1 hét
A háborúban védekező állam ellentámadásában 3 nap alatt lebombázza a támadó államot, az Egyesült Államok pedig ekkor már beavatkozhatna a konfliktusba, de ennek ekkor már semmi értelme. A Közel-kelet romokban hever, ám győzelmet senki sem aratott, és senki sem fog meggazdagodni a diktatúra szerencsétlen áldozatainak megsegítésén.
A vezető nélküli, mélyen vallásos, ám kultúrálisan épp oly mélyen megosztott iráni társadalom évekig tartó anarchiába süllyed. A kutak lángolnak, az olajkitermelés megszűnik. A nyersolaj világpiaci ára 50%-kal nő egy hét alatt, majd további 70 %-al fél éven belül.
Miközben a világ a sebeit nyalogatja, Japán megkezdi az újjáépítést.
T+2 hét
Részben újraindul a légi közlekedés, az utakról elkezdik eltakarítani a roncsokat. Néhány helyen visszakapcsolják az áramot és a gázt.
T+1 hónap
Japán 30 nap alatt befejezi az elektromos-, távközlési és cseppfolyós energiahordozó csővezeték-hálózat teljes újjáépítést - sőt, modernizálását.
Az Egyesült Államokban és Európában ráébrednek, hogy ideje lenne megtervezni az újjáépítési munkálatok elkezdését.
T+3 hónap
Az infrastruktúra 50%-a helyreáll a fejlett országokban, legalábbis a nagyvárosokban. Vidéken a helyzet továbbra is elkeserítő - és a lakosság jól tudja, hogy még sokáig így is marad. A tanyák és a kisebb, háztáji gazdaságok vannak a legjobb helyzetben; mivel ők teljesen önellátóak is lehetnek. Minden szükséges élelmiszert saját maguk termelhetnek, sőt - ha rendelkeznek szélgenerátorral, vagy napelemmel - előbb kapcsolhatják vissza tévéiket, mint a metropoliszok lakói.
T+6 hónap
Dél-Amerika is kezd magához térni, Európában és az Egyesült Államokban vidéken is normalizálódik a helyzet. 80%-ban helyreáll az infrastruktúra.
T+1 év (2014)
99%-ban helyreáll minden infrastruktúra.
Megszületnek az első becslések a károk nagyságáról, amelyek az USA GDP-jének legalább ötszörösét (msá becslések szerint ötvenszeresét) teszik ki világszerte. A helyreállítás várható költségei 300 és 500 ezer milliárd dollár között mozognak.
Nemzetközi program keretében szakértőkből álló kutatócsoport jön létre, amely azt vizsgálja, hogyan lehetne a jövőben elkerülni a hihetetlen pusztítást. A tudósok között nem csak csillagászok, vagy energiaipari mérnökök vannak, hanem társadalmi-gazdasági szakértők, közgazdászok és pszichológusok is.
Folytatás és előzmény itt:
Időkép.hu
Anonymus
