Lászlóról azt a csodát beszélik, ami e férfi szentségétől nem is idegen, hogy amikor lándzsát ragadva felült a lovára és karéjozott vele, hogy beszéddel és példamutatással fellelkesítse a katonákat, fordulás közben a rúd véletlenül megérintett egy tövisbokrot, amelyben egy hófehér menyét üldögélt, és ez, mint a küszöbön álló győzelem előhírnöke, a nyélen a herceg üdvözlésére leszaladt az ölébe. (285) Nézzétek, bajtársaim, ezt a jelet, szólt, mely mai győzelmünket jövendöli! Isteni oltalom alatt csatázunk, mert a jámborságot és a vallást védelmezzük, a magyar nemzetet akarjuk megszabadítani a német szolgaságtól. Nem hagyhatjuk hivatalában Salamont, aki árulókkal és gonosz tanácsadókkal van körülvéve. Eltűrtük a nélkülözést, a bujdosást, a száműzetést, az összes viszontagságot, hogy a kezünket ne fertőztessük rokoni vérrel. De amikor azt látjuk, hogy a németek praktikái nekünk is ártalmunkra válnak meg az országnak is, a közjóval együtt magunkat is meg kívánjuk védeni. Tudjuk, hogy a jó akaratúakat sohasem hagyják cserben a segítő isteni szellemek, higgyétek el, hogy a mindenható és jóságos Jézus Krisztus kegyelme mindig mellettünk lesz, mint erről e hófehér menyét jövendöléséből ti is meggyőződhettek. Verekedjetek hát bátor lélekkel, és ragadjátok meg a megjövendölt győzelmet. Én pedig megígérem, hogy ha az isten adja, ma úgy fogok küzdeni az ország javáért és hasznáért, hogy vagy győztes, vagy az ellenség sűrűjében dicsőségesen elesett hadvezérként láttok meg engem.
(290) Majd haladéktalanul megadatja a csatajelet, és elsőként maga ront heves rohammal az ellenségre; a katonák ennek láttán egytől egyig hasonló merészséggel veselkednek neki a csatának. Ottó, a csehek hercege, aki a jobb szárny élén áll, nem kisebb tűzzel veti bele magát a küzdelembe. Salamon a hegyről leereszkedik a mezőre, a bal szárnyra Videt állítja a bácsiakkal, a jobbra Ernyét, ő maga a seregzömmel középre áll. A cseh század Ottó vezérletével az ütközet kezdetén olyan heves rohamot indít Vid ellen, hogy a király hencegő ispánja némi ellenállási kísérlet után meginog, mire azok megnövekedett lelkesedéssel csúf vereséget mérnek rá meg a bácsiakra. Mindenki úgy vélekedett, hogy megérdemelten történt így, mert először az bűnhődött, aki az átkos testvérháborút okozta. (295) László testvéri szeretettől ösztönözve nagyon félti Gézát, ezért szándékosan elcseréli vele a címerét, arra számítva, ami meg is történik, hogy Salamon legelőször Géza herceg csapattestét fogja óriási erővel megrohanni, akit nem sokkal előbb már legyőzött, mert e siker birtokában a többiek fölött már könnyen megszerezheti a diadalt. Ezért testvére biztonságára ügyelve a támadás egész lendületét magára vonja. Elképzelése nem is bizonyul alaptalannak, mert a király, amint megpillantja Géza jelvényét, veszekedett dühvel azonnal ahhoz a hadsorhoz rohan, arra gondolva, hogy az egyszer már megvert ellenfelet könnyen megugrasztja. Alig kezd a verekedéshez, már látja, hogy nem Gézával, hanem a hős és győzhetetlen Lászlóval akadt össze, és rájön a címercserére. Mindjárt megérti, hogy reményében csalódott, és úgy véli, hogy a legkevésbé sem ajánlatos a félelmetes vezérrel megverekednie, hanem csapatával máshova kell fordulnia, ahol nagyobb sikert remélhet; ezért hátat fordít, és rögtön Géza felé indul. Amikor László észreveszi, hogy a király tőle való félelmében másfelé vonul a csapatával, tüstént a nyomába ered, ő hátulról, Géza szemből támadja; Salamon látja, hogy a két fivér közé szorult. (300) És bár elölről igen tekintélyes csapat szorongatja, mégis hátulról csépelik keményebben. A megszorult királynak nem jut más az eszébe, csak az, hogy ki-ki önmagáért a legbátrabban álljon helyt halálig. Mivel a támadás elhárítására nem látszik lehetőség, úgy gondolja, hogy az ellenfél legalább súlyos véráldozattal szerezzen győzelmet. Eközben az alemannok nagy veszteségeket szenvednek, és velük együtt az olaszok egy jelentékeny hadteste is odavész, mely – hogy ne haljon bosszulatlan – jó sok magyart lekaszabol. Végül is Salamon embereinek nagyobb része elhull, a többi fogságba esik, és ő néhányadmagával elinal; Szigetfő faluhoz fut, ahol átkel a Dunán. Márton fia, Opos, nem távozik mellőle. Aztán Mosón vidékére húzódik vissza, mert tudja, hogy felesége és anyja ott tartózkodik. (305) László és Géza levágja, elfogja a többit, egy részt szétkerget, és üldözi a királyt a nap második órájától késő estig. Azt mondják, hogy ebben az ütközetben nemcsak az alemannok és az olaszok, hanem a magyarok közül is hatalmas tömeg veszett oda, sőt az életben maradt győztesek nagy része is megsebesült.
A jámbor László a jeles diadal elnyerése után, amint kissé összeszedte magát és az elesettek tetemeit számba vette, keserves sírásra fakadt. Arra gondolt, hogy akik meghaltak, Krisztusban mind a testvérei voltak, zokogott mindkét sereg vesztén, átkozta a szerencse hatalmaskodását, mindenekelőtt az emberi ostobaságot, és e világ vakságát okolta, amely miatt senki sem remélhet békét és nyugalmat. Mert azok, akik uralkodásra születtek, képtelenek a nekik járó királyságot vérözön és kárvallás nélkül megszerezni, akik viszont szolgálatra, azokat a kötelező engedelmességtől nap mint nap ármánykodás téríti el. (310) Azt hajtogatta, hogy a halandók nyomorúságos élete szakadatlan vihar, és egyre csak jajongott: Engem és fivéremet a szükség hajszolt olyan helyzetbe, hogy testvérháború nélkül sem méltóságunkat, sem atyai jussunkat nem tarthattuk meg, és számunkra semmi sem volt veszedelmesebb, mint az ősi föld. Unokatestvérünk szemében annyira becses volt a gonoszok tanácsa és az elhintett gyanakvás, hogy ez a szerencsétlen a mi pusztulásunkat kívánta leginkább. És ráadásul oly ferde képzelgésbe esett, hogy nagyobb biztonságban hitte magát az idegenek, mint az övéi között. Ó, a szerencsétlen, rossz tanácsadóknak olyannyira kiszolgáltatott Salamon, hogy miattuk a testvéri szeretetet valami roppant kárhozatos dolognak hitte! Ó, mi szerencsétlenek, akiknek nemcsak az életünkért és a méltóságunkért, hanem az ország szabadságáért is harcolva a saját vérünkben kellett megmártanunk a kezünket! (315) És magamat másoknál is boldogtalanabbnak mondhatom, hiszen én az isten szolgálatára születtem és rendeltettem, melytől visszatart a testvéri szeretet és az államérdek. Bár csak meghalhattam volna mindnyájuk helyett, és feláldozhattam volna a fejemet a közjóért, és én szenvedtem volna halálbüntetést mindnyájuk vétkeiért! Hiszen László számára semmi sem lehetett volna kívánatosabb e dicső és üdvös végzetnél, és sem az unokatestvér gyűlölete, sem a fivér szeretete nem késztetett volna rokoni vér ontására, ha az isteni gondviselés előjeleivel nem int a testvér s egyben a jövendő király megvédelmezésére. Mert ha istentelen háborúban kellett volna harcolnom, bizony, inkább akartam volna meghalni, mint az enyéimmel verekedni, és a parancsoló mennyei intést semmibe venni. Te pedig, világ legkegyesebb oltalma, aki szentséges véreddel megváltottad a halandók minden bűnét, és aki nem utasítod el a szívből könyörgők imáját, valamennyi itt elesett híved lelkét vizsgáld meg és tisztítsd meg minden szeplőtől, töröld el vétkeiket, legszentebb halálod emlékezetére mentsd meg őket az örök pusztulástól, inkább engem törölnél ki az élet könyvéből, aki a legnagyobb bűnös és az öldöklés okozója vagyok, mint azokat, akik elhullottak, és mindezt ránk áradó jóságodra, a kereszten kiontott véredre, legkegyelmesebb szülődnek, a hatalmas istennőnek könyörgésében és pártfogásában bízva kérem tőled. (320) Amikor pedig már sokat sírt és jajgatott, gondoskodott az összes holttest méltó temetéséről, ezért mindegyiknek rangja szerint megadatta a végtisztességet, és az isteni Mártonnak tett fogadalmát beváltotta a Mogyoródon egy templommal, amelynek odaadta az ellenséges fegyverzsákmányt; tekintélyes jövedelmet is rendelt, amelyből állandóan gyászmisét tartottak a megholtakért. A foglyok között említik a teuton Marchardot és Szvatoplukot, a csehek kapitányát, kiknek lovassága odaveszett, ők maguk halálos sebet kaptak.
Géza tisztes temetése után a magyarok a királyválasztással kezdtek foglalkozni. És bár Salamon, a törvényes király, ott volt a határ mellett, akit bízvást visszahívhattak volna, sőt, ő levéllel, kéréssel, néha vesztegetéssel sűrűn szorgalmazta is, hogy ezt tegyék, azonban Lászlót nem bírták kiverni a fejükből; mert valahányszor az ország hasznára és javára gondoltak, legkívánatosabbként a szentséges herceg becsületessége és bátorsága jutott az eszükbe; emlékezetükbe idézték e férfi igazságosságát, jámborságát, bölcsességét, vitézségét, főleg pedig mély vallásossággal párosult életszentségét, tudták róla, hogy nem tartja sokra az e világi szerencse mosolyát, nincs kitéve nagyravágyásnak, nem fűti ocsmány bujaság, de megveti a múlandó méltóságot, és haláláig őrzi tisztaságát. Ehhez járult a lelki nagyság, a fékezhetetlen testi erő, tettben és szóban az állhatatosság, a hallatlan szívélyesség, a nyájasság, övéi és mások iránt az áradó jóság. Mindez oly nagy szeretetet keltett iránta, hogy hő fohászkodással kívánták és magasztalták. (95) Csodatettei sem múltak el az emlékezetből, a hőstettek sem, amelyek nemcsak uralkodásra, de isteni tiszteletre is méltónak mutatták. Tüzelte a lelkeket pazar jótékonyságának és bőkezűségének az emléke, melyet senki sem feledhetett. Sokan mondogatták, hogy Magyarországon ő a szemérem egyetlen őre, a nyomorultak menedéke, a szentség példája, nemzetének megmentője, mások azt hirdették, hogy ő a hivatástudat páratlan mestere. A nyomortól megszabadított koldusok, a segítségével fölemelkedett elnyomottak, a rabságból kiszabadított, hozománnyal felruházott szüzek, a védelmét élvező becsületesek és a jótékonyságából részesült mindenféle rendű és rangú emberek tolongva gyülekeztek a királyválasztó országgyűlésre, hogy szavazathajhászás és korteskedés nélkül önként adják rá a voksukat. Mindenkit erre ösztönzött a szeretetreméltóságot sugárzó fenséges tekintet, a testrészek harmóniáját mutató daliás alkat; a többi ember közül vállal kimagaslott. (100) Ítélkezéskor oly nagy mérsékletet tanúsított, hogy nemcsak igazságosnak, hanem irgalmasnak is tartották, ezért melléknevén kegyesnek nevezték
Miután erre az országgyűlésre a püspökök, főurak, a városokból és falvakból az elöljárók mind összejöttek, Lászlót egy akarattal királynak választották, és mielőtt a gyűlésbe belépett volna, valamennyien királyként köszöntötték. A rangot alázatosan visszautasította, de a leghevesebb kérleléssel rákényszerítették elfogadására; nagyon jól tudta ugyanis, mekkora fáradsággal jár e vészteli és forrongó ország kormányzása, és az annyi sok népről, nemzetről való számadás, egy ilyen jelentős közéleti szerep elvállalása, mikor a magánéletben is nehéz tisztességesen élni. Emellett az isteni szolgálat lelkében régen dédelgetett tervét ez a közhivatal meghiúsította. Amikor azonban eszébe jutott az a platói mondás, hogy nemcsak magunknak születtünk, hanem a hazánknak és a barátainknak is, arra gondolt, hogy hasznára lehet az államnak. Végül is a kérlelés meggyőzte, és az ország gyeplőjét szerencsére a kezébe vette, azonban a királyi koronával megkoronázni nem engedte magát, mert tudta, hogy Salamon még él; (105) jogtalanságnak tartotta a törvényes király koronáját elbitorolni; reménykedett jövőbeli kiegyezésükben, és bízott abban, hogy ez a mértéktartás elősegíti azt. És nem is vette föl ezt a jelvényt mindaddig, míg meg nem tudta, hogy már törvényesen megteheti. Sokan mondják, hogy azért járt el így, mert megvetette az emberi dicsőséget. A hatalom csúcsára feljutva, legfontosabb dolga az volt, hogy templomokat alapítson, támogassa a vallást, bőségesen ellássa a papi testületeket, példájával az isten tiszteletére buzdítson másokat, és semmit sem ápolt lelkesebben, mint a jámborságot, amelynek kötelességét a legkisebb ízben sem hanyagolta el. E mennyei fejedelemben azt tartották a legcsodálatosabbnak, hogy egyképpen tett eleget az isten tiszteletének és a kormányzásnak, egyik sem ment a másik rovására, holott mindkettőben egyszerre kitűnni a legnehezebb dolog.
László, aki vágyakozott erre az üdvös dicsőségre, a húsvét ünnepét Bodrog városkában ülte, amikor küldöttek érkeztek hozzá Gáljából, Hispániából és Bretagne-ból. (265) Apannóniai évkönyvek azt mondják, hogy Vilmos, a francia király öccse, különmegbízottakat is küldött hozzá, akik a többieknél is buzgóbban kérlelték a királyt, hogy pápai felhatalmazással és a keresztény nép kívánságára megváltónk sírjának a szerecsenek hatalmából való kiszabadításáért vállalja el ezt a hadjáratot, fogadja szívesen a szentséges expedíció ráruházott vezetését és főségét, ne utasítsa vissza a szent légiók parancsnokságát, melyek a hitetlenség megbocsáthatatlan bűneit fogják megtorolni. A király nem kérette magát sokáig; köszönetet mondott először is a jóságos és mindenható Jézus Krisztusnak, hogy legderekabb népeit ilyen gyönyörű tettre sarkallta, aztán a keresztény hatalmasságoknak, leginkább azoknak, akik a küldöttség közvetítésével ezt a legdicsőségesebb kapitányságot felajánlották. Örült a szent vállalkozásnak, aztán vidáman és bátran elfogadta a legszentebb hadvezérséget, a követeket tisztességgel ellátta, és busásan megajándékozva bocsátotta el. Az ünnepélyes búcsúztatás alkalmával Magyarország összes főpapja és főnemese előtt bejelentette, hogy ebben az évben végrehajtja a jeruzsálemi hadjáratot; ezért mindenkit átölelt, figyelmükbe ajánlotta az ország gondja viselését, azok pedig szomorúan és könnyezve távoztak.
Amikor az isteni király halálhíre elterjedt, egész Magyarországot akkora zokogás rázta meg, hogy nem találtál falut, amely ne zengett volna a szakadatlan siralomtól. Egyesek a haza atyját, mások a legkegyesebb királyt gyászolták, egy rész az ország egyetlen oltalmáért, hős védelmezőjéért kiáltott, sokan a szegények atyját, sokan a szent életű fejedelmet, a szüzesség menedékét emlegették, mind versengve magasztalták áldó jelzőkkel, és senki sem a rangja miatt dicsérte. Három éven át siratták a legjobb és legkegyesebb királyt gyászruhában vagy nyíratlan szakállal. A tánc és a játék megbénult, az ének és a lant megnémult. Mindenki önként tartózkodott a mulatságtól, és a jókedv száműzetett. Hogy milyen fejedelmet veszítettek el, megmutatták a bekövetkező csodajelek.
http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2012/01/elso-bela-es-elso-andras.html
http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2012/01/szent-istvan-ii.html
http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2012/01/szent-istvan-i.html
http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2012/01/geza-fejedelem.html
http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2012/01/csaba-kiralyfi.html
http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2011/12/atilla-roma-falainal.html
http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2011/12/atilla-ii.html
http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2011/12/szent-marton-es-anyos.html
http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2011/12/miutan-hunok-romai-eroket-kitapasztalva.html
http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2011/11/senki-sem-tagadja-hogy-szkita-nemzet.html
http://www.tankonyvtar.hu/tortenelem/magyar-tortenelem-080903-47
