2012. április 6., péntek

Húsvét alkalmából egy kis gondolatébresztő

"Nagypénteken Krisztus kereszthaláláról emlékezik meg a kereszténység, a katolikus egyházban pedig ezen a napon nem mutatnak be szentmiseáldozatot, és az úgynevezett csonka mise szertartásával fejezik ki a Krisztus halála felett érzett gyászt.

A nagypénteki szertartás három részből áll: igeliturgia olvasmányokkal és egyetemes könyörgésekkel; kereszt előtti hódolat; szentáldozás.
...
Az igeliturgia része a szenvedéstörténetnek, azaz a passiónak a felolvasása vagy énekes előadása, amelyben felidézik Krisztus szenvedéseit.
...
Az ezután következő kereszthódolat során egyenként vonulnak a hívek a kereszt elé, imádatukat pedig térdhajtással vagy a kereszt megcsókolásával fejezik ki. A szertartás után a szent sír előtt imádkozhatnak a hívek."

Forrás: (MTI)
http://kuruc.info/r/1/94483/


Nekem ez egyre inkább nem tetszik! A következőket kéretik nem Istentagadásnak venni!

1. Miért kell Krisztus "halála" feletti gyászról egyáltalán beszélni, állandóan keseregni, miközben az Ő esete éppen hogy maga az üdvtörténet? Krisztus feltámadása, azaz a halál, az anyagiak felett aratott győzelmével indul elvileg kereszténység, akkor az Egyház miért megy állandóan vissza a halálára? Miért ezt ünnepli? (vagy majd három nap múlva ünnepelünk egy nagy húszabálással? tegyük mindezt a feltámadás tiszteletére? ez lenne a hagyomány? így emlékezzünk Rá?)

2. Aztán. "A nagypénteki szertartás három részből áll: igeliturgia olvasmányokkal és egyetemes könyörgésekkel; kereszt előtti hódolat; szentáldozás". Hogy is van ez? Könyörgés! Hódolat! Áldozás! Hm... én nem emlékszem rá, hogy Jézus egyáltalán használta ezeket a kifejezéseket! Nem igazán ilyesmiről szólt a szeretet-tanítása...

3. Aztán itt van ez a szenvedéstörténet. Jézus többször is utalt rá, hogy ezeknek a dolgoknak meg kell lenniük, tehát tudatában volt az emberi teste sorsának, tudatosan csinálta végig ezt a "szkennáriót", de akkor az Egyháznak miért kell állandóan a szenvedéseket kihangsúlyozni? Miért nem arról beszélünk, hogy a Kálvária maga a bizonyíték az Isten által teremtett lélek elpusztíthatatlanságának, az „ember” test és anyag feletti hatalmának?

4. "Az ezután következő kereszthódolat során egyenként vonulnak a hívek a kereszt elé, imádatukat pedig térdhajtással vagy a kereszt megcsókolásával fejezik ki". Hm... miért tűnik ez nekem konkrétan bálványimádásnak?? Kért olyat Jézus, hogy csókolgassuk a keresztet, vagy simogassuk a Mária-szobor lábát? Emberek, ezek halott tárgyak! Bálványimádókká tették a keresztényeket? Az Életet szeressük ne a tárgyainkat!

(Nem mellesleg a koronaimádat is kísértetiesen ide illik...)

Nagyon elkanyarodtunk az eredeti tanítástól. Jézus az üdvözültek (felébredtek!) vonatkozásában nem egy Földi királyságról beszélt, nem a földi tárgyaink imádatáról, azokhoz való ragaszkodásról, az egyház viszont egy kétezer éves igen gazdag Földi királyságot épített ki magának! És még csodálkozunk, hogy az Egyház szavahihetősége egyre csorbul? Most ne is az inkvizíciókra gondoljunk, vagy a "keresztes hadjáratokra", ahol „Isten nevében” milliókat mészároltak le, mert ez már történelem, hanem ugyan nézzük már meg, hogy a Vatikán melyik pénzintézetnél vezeti a számláit. Vegyük észre a párhuzamot az elzárt, bankár-elitből álló City of London, és a magas falakkal körbevett zárt elitből álló Vatikán között. Ez ugyanaz a csapat skacok! Fénytől elzárt falak mögött nincs megváltás!

Hahóóóó! Ébresztő!!!
Nézzétek az aranyba öltözött egyházat, de inkább a Fényt lássátok meg végre! Hallgassátok meg a papot, de a szívetekre hallgassatok! A Bibliából tanuljatok, de Istenben higgyetek!

Kellemes Húsvéti Ünnepeket mindenkinek! Töltődjetek a családotok körében!
A tojásfestés, sonkafőzés, készülődés, és egyéb magyar hagyományokat tiszteletben tartva, azért jó lenne egy percre csendesen felidézni magunkban Jézus Krisztus által elmondottakat, és a további kesergés és önsanyargatás helyett felemelni a tekintetünket az égre, megnyitni a szívünket Isten felé, és végre kimondani és elfogadni a tanítás lényegét:

Mi maga vagyunk az Örökkévalóság.


TT

2012. április 5., csütörtök

Ami Zsiga Marcellnél is pimaszabb: megélni 27.900 Ft rehabilitációs járulékból

Egy olvasónktól kaptam ezt a cikket, elgondolkodtató és nem egyedi esetről ír:


Következik anyukám tanulságos története röviden, egy kis realitás az „új országból”:

Anyukám szervezete - 36 évnyi postai hivatalban (!) eltöltött folyamatos munka-iszony után – úgy döntött, hogy köszöni szépen, elég volt. 2011 tavaszán heveny tüdőembóliával, pitvar fibrillációval, mellkasi folyadékgyülemléssel, hypertoniával, hasnyálmirigy-gyulladással, és agyi infarktus diagnózissal kórházba szállították, ahol egy hónapig kezelték, majd szív-katéterre küldték.
Az egészségügyi mélyrepülés kiváltó okaira talán most ne is menjünk mélyebben bele, a néhány évtizede tartó, kitűnően működő népességcsökkentési és népegészségtelenségi terveknek megfelelően valószínűleg mindannyiunk családjában „beértek” már hasonló esetek – a történet megértéséhez elegendő a kezelés végén leírt orvosi diagnózis (BNO).

DIAGNÓZIS:
     - Pitvari fibrillatio és flutter
     - Egyéb meghatározott szívritmuszavarok
     - Tiszta hypercholesterinaemia
     - Pánik zavar (syndroma) epizodikus rohamokban jelentkező szorongás
     - Szélütés (stroke) nem vérzésnek v. infarctusnak minősítve
     - Általános és k.m.n. atherosclerosis
     - Magasvérnyomás –betegség (elsődleges)
     - Közepes depressziós epizód.

FUNKCIÓKÁROSODÁSOK:
Ismételten lezajlott pitvar fibrillatio –PVI (mind a 4 véna)
Depressio , pánik betegség – gyógyszeres kezelés alatt.
Gyógyszeresen kezelt kezdődő érszövődmények stádiumában levő hypertonia, célszervkárosítással.

Ezek után meg kellett jelenjen a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal – Szakértői Bizottsága előtt. A T. Bizottság (a „T” behelyettesíthető Tudatlan, Takarító, vagy Tapló, de semmiképpen nem Tisztelt jelzővel) a következő ítéletet hozta:

Kezelt szívritmuszavar:             15%
Hypertonia:                              25%
Depressio:                               10%.

KOMBINÁLT ÉRTÉK ALAPJÁN SZÁMÍTOTT ÖSSZ-SZERVEZETI EGÉSZSÉGKÁROSODÁS:       43%
EGÉSZSÉGI ÁLLAPOT:        57%.

REHABILITÁLHATÓ, SZÜKSÉGES IDŐTARTAM: 36 HÓNAP.
ÁLLAPOTA A B1 MINŐSÍTÉSI CSOPORTBA TARTOZÓ.

(Ne fogja vissza magát, akinek dejavu érzése támadna, az idősebbek még talán emlékeznek rá, hogy az „átkosban” hogy is mentek ezek a bizonyos bizottsági meghallgatások, ahol egy kis dugó szemüveges csíra döntötte el, hogy pl. egy nő szülhet-e, vagy ki mire alkalmas)
Fentiek ismeretében telefonos segítséget kértem a NYUFIGTÓL, ahol a hölgy nagyon kedvesen közölte, hogy anyám kemény 27.900 ft-ra számíthat, de megnyugodhatunk, „csak” 36 hónapig! Persze ehhez fel kell mondjon a munkahelyén, majd ha eltelt a 36 hónap megint mehet a bizottság elé, ahol ha úgy döntenek, hogy makk egészséges, akkor mehet vissza dolgozni. Amire reális esélye van – lévén, hogy az 58 éves rokkant nőkre igen nagy kereslet van a munkaerő piacon. Hajrá Magyarország!

Ha csak az „Új” országra lehetne hagyatkoznunk, akkor anyukámnak most kb. három lehetőség állna rendelkezésére:
  1. Elmegy feketén hagymát árulni, amíg bírja
  2. Elfogadja a bizottság álláspontját, nem ad be fellebbezést, majd néhány hónap múlva felköti magát, ezután újjáélesztik, és 3 év múlva mehet vissza a postára szétcseszni az egészségét újra.
  3. Felkopik az álla.
(Az olyan részletekkel mint egy hitel, vagy pl. hogy az anyukámnak még magán kívül gondoskodnia kell az özvegy nagymamámról is, már nem is fárasztom a kedves olvasót.)

A Nyufig tájékoztatásából az is kiderült , hogy ha 2011-ben,- mikor beteg lett- dolgozott volna 180 napot, akkor a fizetése alapján állapították volna meg az összeget, ami még talán elfogadható lenne, így viszont, hogy áprilisban dobta be a törülközőt a teste, csak a minimálbér 30%-a jár. Tehát magyarul arról is Ő tehet, hogy április 29-én vitte el a mentő nem pedig július 1-én… Hála neked, Imotep!
Szóval megszűntették a rokkant-nyugdíjat és helyette rehabilitációs – járulék van.  Hajrá magyarok! Ez egy nagyon helyes lépés amúgy, százezrek lógtak az állam csöcsein, így a még mozogni képes dolgozók adóforintjain, no de kérem szépen... Miért érzem úgy, hogy a választási szlogenek betartása már megint a kisembereken csattan?! A „mercis rokkant” továbbra is mercivel jár majd?

Nemrég nagy botrányt kavart a „47 ezer forintból való megélés”, (egy indexes firkász még le is tesztelte egy hónapig, tanulságos élménybeszámolót írt róla), nos, akkor itt van az újabb „rekord”. Hát ennyit ér egy 36 évet végigdolgozott ember élete?? Elismerem, vagány egy anyám van, aki ha kell, megszereli a konnektort is, de 27.900 Ft–ból megélni az több mint merészség… az már pimaszság akkor, amikor vannak ebben az országban olyanok, akik óránként „megkeresik” ezt az összeget. Ezek után már csak egy kérésem van!

Igen T. elnökúr, és mélyen T. Ház !
(a „T” itt is behelyettesíthető mondjuk Talmudista, Toronymagasan-aljadék, vagy éppenséggel Takonypócöcsikbőlálló jelzőkkel)!

Mint az Önök egyik munkaadója haladéktalanul felszólítom Önöket, hogy legyenek szívesek megélni 36 hónapon át havi 27.900 forintból!
Ja, és az Isten ítélkezzen Önök felett igazságosan!

Eljutván a padlóra, ne gondolj az újragombolásra
Ez a világ felejtős, és megérett az újragondolásra.

ELÉG VOLT!

Betti       
U.i.: használható ötleteket szívesen fogadnék (nem a fent említett járulék elköltéséhez…)

2012. április 3., kedd

OTP ügynök segíti a BAÉSZ-t?

Néhány napja felhívott a saját telefonomon, az OTP Bankcsoportnak egy középszintű vezetője és kitálalt, de nagyon hosszasan.

Elmondása szerint, teszi mindezt, mert tiszteletre méltó az emberi kiállásom stbstb, nem akarom untatni önöket ezzel, még valaki öndicséretnek fogná fel. Azt mondanom sem kell, hogy az ilyesfajta dolgok nem hatnak meg különösebb képpen, aki a legszélesebben mosolyog az fog a legmélyebben hátba döfni.

Ettől függetlenül, semmi jónak elrontója nem vagyok és figyelmesen végighallgattam, minden információ fontos lehet alapon. Először is azzal kezdte, hogy az adócsalásos szál nagyon vékony, ott semmit sem fogunk találni, viszont menjünk vissza egészen kétezerig és vizsgáljuk meg azt, hogy ki és mikor engedélyezte, milyen biztosítással és milyen fedezettel a devizaalapú hitelezést és milyen garanciák alapján, valamint ezeket a szabályokat melyik bankok tartották be? Kezdjünk el kutakodni a PSZF irattárában. Nagyon hosszasan és még nagyon sok mindenről beszélt, de csak rébuszokban, elég értelmetlen összefüggésekben. Én annyit mondtam, hogy figyelek és jegyzetelek, hosszas, több perces szüneteket is tartott, amikor én se szólaltam meg, vártam, hogy mi történik, leteszi-e a kagylót vagy sem, de tovább beszélt, ez legalább egy órán keresztül tartott, ahol is többször elmondta, hogy ő valójában ezzel törvénysértést követ el, mert bennfentes információt közöl velem.

Másnap egy emailt is küldött... Tovább a teljes cikkhez>>>

2012. április 1., vasárnap

Az Aratás (2/2. rész)

Az Illuminátus Rejtett Kéz üzeneteinek elemzése


Nézzük a Rejtett kézzel folytatott beszélgetés második részének folytatását! (A szövegek terjedelmi okokból lettek így megbontva, elnézést, ha valakit megzavar a számozás)

Második beszélgetés (második fele)
Fordította: Nagy Judit és Fodor Tom (köszönjük!)

kérdező: Sok dolog amiről írsz a Ra Anyagra emlékeztet, különösen a szüret koncepciója, STS és STO választások (Önmagunk Szolgálata és Mások Szolgálata - Tom) és az intelligens végtelen. Olvastad ezt? (magyarul itt olvashatsz Ra-ról/tól: http://www.exopolitika.hu/law_of_one.php - Szabolcs)

Rejtettkéz: Valóban rendkívül hasonló. Mindannyian a Végtelen Teremtő Lélektől/ből származunk, és mindannyian emlékezünk, honnan jöttünk. Remélem, hogy az üzeneteink ugyanazt az Alapigazságokat tartalmazza.

“RA” 6-ik Dimenziós Csoport Lélek, üzenetei a legpontosabb információ az átlag számára az időnek ezen pontján. Hozzávetőlegesen 85-90%-os pontosságú, abból megítélve amit láttam belőle. Az anyag felhívta a figyelmemet amikor először felbukkant, nagyjából 25 évvel ezelőtt, ha nem csal a memóriám. Sokat elolvastam belőle, de nem az egészet. A feladataim miatt nincs túl sok szabad időm ezekre a dolgokra. Bár mások a Családból közelebbről megvizsgálták, hogy megítélhessék a pontosságát és nagyon elégedettek voltak a végtermékkel. (itt pont ezt a kifejezést használja erre a csatornázott anyagra: “végtermék”.. - Tom)

Ra tulajdonképpen az a csoport, akiket korábban úgy határoltam be, hogy a “világon kívüli entitások” akik a Majákat és az atlantiszi civilizációt látogatták. Ismerősök vagyunk velük és barátai egymásnak. A mi Csoport Szellemeink nagyon hasonló szintjén vannak a fejlődésnek/evolúciónak. Mindkettő hatodik dimenziós és a hetedikhez közelít. Hozzánk hasonlóan Ra is a Galaktikus Testvérek szolgálatát választotta, ahelyett hogy Hazament volna. Mi csak ajánlani tudjuk azt az anyagot azoknak akik valóban a megértést keresik. Habár, ahogy mondtam is, nem 1oo%ban pontos, tehát figyelj arra ami együtt rezonál veled.

kérdező: Mi a funkciója/szerepe, ha egyáltalán van, annak, hogy az idegenek elrabolnak embereket? Miért vannak erre választottak?

Rejtettkéz: Ez attól függ, hogy ki viszi véghez az “elrablást”. A legtöbb amit hallasz “elrablást” a saját “kormányaitok” által vannak véghezvíve. Különösen azok akik kapcsolatban állnak az úgynevezett “szürkékkel”. Ez mellett néha az államszövetség (Confederation) találkozni fog bizonyos inkarnációkkal (leszületettekkel(emberekkel)), akik azt a szerepet játszák az eljövendő Szüretnél, hogy másokat “felébresszenek”. Ezek mindig pozitív tapasztalatok lesznek és akiknek részük lesz benne, érezni fogják a felemelkedést és inspirációt a találkozásuk során.

Akkor, itt van az Orion Birodalom Csoport. Az ő szándékuk abban ha meglátogatnak téged, sokkal negatívabb vonal. Ők főleg azokat célozzák meg akiket “Fénymunkásoknak” hívsz. Ők megpróbálják eltéríteni őket a megbízásuktól és megpróbálnak félelmet kelteni. Igazából nem fognak fizikailag “kárt” okozni neked. A működési elvük főleg a pszichikai támadás, aminek a Fénymunkások nincsenek tudatában, de gyakran a legtöbb energiájukat lemerítik és letörik a motivációjukat.

kérdező: Miért akarsz negatív szüretet?

Rejtettkéz: Ez igen bonyolult, hogy szavakba öntsem, és azon kívül óvatosnak kell lennem, mit mondok ezzel kapcsolatban. Már így is mondhatjuk úgy, hogy “a körmömre néztek”.

Ha nem lenne negatív szüretünk, átugranánk veletek még egy ciklusba. Amikor ez a Nagy Szüret befejeződik, a tanáccsal és a Teremtőnkkel való szerződésünk is befejeződik/teljesül. Más szavakkal, a szolgálatunkat letöltjük és szabadon visszatérünk a mi teljes kinyilvánulásunkba, a 6-ik (közel a 7-ik) sűrűségű galaktikus őrzőként abba az állapotba ahol örömmel eltöltve ajánljuk fel magunkat a Végtelen Egy Teremtő Szolgálatába, valamint a Testvéreinknek az egész galaxisban. Bár van egy probléma. Nos, ti “problémának” neveznétek, mi Kihívásnak. Később részletesen kitérek rá, egy másik kérdésre válaszolva, de röviden annyi, hogy nagyon nagy százaléknyi Negatív Polaritásra van szükségünk, ha el szeretnénk érni a Negatív Szüretet. Más szavakkal extrém mértékű Önszolgálat-Központúnak kell lennünk, hogy a Negatívumban történjen a Szüret. Ezért dolgozunk olyan keményen azon, hogy annyira Negatív Polaritásúak legyünk amennyire csak tudunk. Ha nem csinálunk elég magas százalékot le fogunk maradni és a többségi “langymeleg” százalékban kötünk ki, ami után még egy 3-ik Sűrűségű ciklusban kell részt vennünk.

Elérve a negatív szüretet, még mindig a 4-ik dimenzióba “érettségizhetünk”, csak ez egy negatív polaritású bolygó lesz. Nem egy nagyszerű hely a létre. De, ahogy korábban kifejtettem, mi(a csoport lélek) elszenvedjük a természetes karmikus helyreállítási folyamatot, le kell dolgoznunk az összes negativitást amit ezen a bolygón okoztunk. Ezt egy ciklus alatt megtesszük a mi új 4-ik dimenziós világunkban, és akkor megint felszabadulunk, hogy újra Fénylények legyünk akik igazából is vagyunk. Szükségünk van a Negatív Szüretre, hogy létre tudjuk hozni a mi 4-ik Sűrűségű Földünket és hogy megtisztítsuk a saját karmikus előéletünket.

Értsd meg, nekünk negatívnak KELL lennünk. Ez az amiért ide lettünk küldve. Ez a mi “szerződésünk”/egyezségünk és ez mindig segíteni fog titeket, a “Katalizátor” biztosításával amiről korábban beszéltem. Negatívnak lenni nagyon nehéz nekünk, nem a fizikai szinten ( a karakterek amiket játszunk élvezik a szerepüket, mert erre lettek programozva), de spirituális szinten ez nehéz. Mi meghaladtuk az alacsony negatív rezgésű korszakokat már korábban. Mi vagyunk a Fény és mi vagyunk a Szeretet. Ez nagyon nehéz dolog spirituálisan, hogy negativitást teremtsünk, de megcsináljuk azért, mert szeretünk titeket, és a ti magasabb javatokat szolgálja végül. Mondhatjátok, hogy ez a mi Áldozatunk amit tettünk/teszünk azért, hogy az Egy Végtelen Teremtő szolgája legyünk, és nektek is Testvéreink az Egységben.

Emlékezz, mi mindannyian csak egy nagy régi játék miatt vagyunk itt, ahol beleegyeztünk abba, hogy elfelejtjük valójában kik is vagyunk, és az emlékezésben talán megtaláljuk egymást még egyszer újra, és ismét tudni fogjuk hogy Egyek vagyunk. Minden Élet, az Egy(ség).

kérdező: Ki kell, hogy javítsalak. A napéjegyenlőségek nem okozhatják ezt. Ezt semmi más nem okozhatja, csak az, ahogy mi itt a Földön a körülöttünk levő kozmoszra tekintünk. Ez a Föld tengelyének ingadozására vonatkozik, és ahogy tudom, nincs kapcsolatban/összefüggésben más planetáris szervezettel.

Rejtettkéz: A 3-ik dimenzióból/sűrűségből nézve igazad van, ez így látszódik. Mi nem a 3-ik Sűrűségű nézőpontból nézzük. Egy “nagyobb kép” működik, amit ti nem láttok.

kérdező: Az elnyomásunkra való tekintettel úgy tűnik, azt mondod- alapvetően- a mi Logoszunk Jahve töredékeiként mi egyenlően felelősek vagyunk az ő döntéséért, miszerint itt tart minket csapdában a 3-ik sűrűségű Föld bolygón. Ez egy érdekes elgondolás. Ebben az értelemben a totális szabadságunk a közös spirituális erőfeszítésen keresztül kell, hogy eljöjjön.

Rejtettkéz: Bizonyos szemszögből, helyes amit mondasz. A 3-ik sűrűségű nézőpontból nézve magatokat úgy látjátok, mint aki mindentől el van választva(mindentől különálló). Magasabb perspektívából láthatod, hogy ez egyáltalán nem így van. Te és a Teremtő Egyek vagytok. A “teljes szabadságra” vonatkozó kijelentésedre vonatkozóan nem vagy felelős a körülötted levőkért. Te és ők mind Egyek vagytok úgyszintén, ha magasabb sűrűségből tekintjük, de ebben a sűrűségben azért vagytok itt, hogy magatokon dolgozzatok. Azért vagytok itt, hogy visszaemlékezzetek kik is vagytok, és miért is vagytok itt. Azért vagytok itt, hogy visszaemlékezzetek a Végtelen Teremtőre. Azért, hogy tudjátok-megismerjétek a Teremtőt magatokban, hogy felajánljátok a Szolgálataitokat neki és másoknak, hogy Szabad Akaratotokból döntsétek el a Szolgálatot. Az egyik megelőzi a másikat. Ahogy visszaemlékezel, hogy ki is vagy és mélyen a Lényed Magjában tudod is, akkor fel fogod ismerni a “láthatatlan” kapcsolatodat Mindazzal ami Létezik, ugyanakkor az Öröm, a Hálaadás, a Szolgálat természetes következménye lesz hálával teli szívednek. Ahogy magadon dolgozol és megtanulod felismerni a Teremtőt benned, a Másoknak való Szolgálat természetessé válik számodra és a te Dicsőséges Aratásod el fog jönni.

kérdező: Egy dolog amit nem értek -és talán meg tudod nekem magyarázni Rejtett Kéz-, miért van az, hogy akik Luciferhez tartoznak(és maga Lucifer) nem harcolnak az összes lélek szabadságáért? Ha Lucifer képviseli a szabadságot, az akarat és tudás szabadságát, akik őt szolgálják miért nem tesznek úgy, mint amit a bibliai Luficer tett, és lázad az öregek zsarnoksága ellen?

Rejtettkéz: Ez egy nagyon jó kérdés, köszönöm. Két részre fogom osztani, és a második részre válaszolok ezután. Először is, az Öregek tanácsa abszolút a zsarnokság ellentéte. Ők a Bölcs és a Szerető Gyámjai a Galaxisnak. Annyi minden van, amit nem lehet megérteni a pusztán 3-ik sűrűségű perspektívából. Amikor elértek egy magasabb Sűrűséget, látjátok, hogy végül, minden kiegyensúlyozódott, és az Egység létezik. Minden ami az Egységtől eltérőnek tűnik Illúzió, vagy “gondolat forma”.

A tanács egy sor döntési lehetőséget adott nekünk. Mi azt választjuk, hogy itt maradunk és segítünk nektek, saját magunk “költségén”. Ez a természete a mások Szeretet Szolgálatának. Mindebben az alapvető paradoxon, hogy a történetben mi mindannyian közösen teremtők vagyunk, annak érdekében, hogy a legnagyobb Szolgálatot tegyük nektek, teljesen önszolgálónak kell lennünk(önérdekűnek - Tom). Úgy szeretem a Teremtőnk iróniáját.

Az első részét tekintve a kérdésednek, a bibliai ábrázolása a “Háború az Égben”-nek nem teljesen pontatlan. Elmagyarázom. A kezdeti szerződésünk az volt, hogy bemutassuk a Szabad Akarat Katalízisét ezen a bolygón. Amikor Jahve elkezdte a megbeszélést a Vének Tanácsával, eleinte nem kereste a segítséget a szabad akarat bemutatására, hanem inkább az útmutatást, hogyan tudja legjobban felgyorsítani az ő (és a lakosai) evolúciós folyamatát. Ahogy említettem ő egy jóindulatú diktatúrát “futatott”. Abban az időben épp befejeztük a Tau Ceti-n való megbízásunkat, és jelentkeztünk a következő feladatunkra. Mi(mint a Lucifer Csoport Lélek) egy “tényfeltáró expedícióra” lettünk küldve, hogy meglátogassuk a Földet és találkozzunk Jahvevel, hogy kiértékeljük a planetáris Teremtő Törvényeit, és javaslatokat hozzunk, hogyan tudnánk segíteni legjobban az ő leszármazottait(ez az az kifejezés amit a Lelkek leírására fogok használni, akik a Lélek Csoportot képezik) és Jahvet, hogy fejlődjön.

Sok lehetőséget feltártunk és jelentettük megállapításainkat a Tanácsnak és Jahvenek. Az volt a legjobb értékelésünk, hogy a Szabad Akarat beiktatása az egyedüli valós és gyors módja annak, hogy jelentősen felgyorsuljon a fejlődés. Ez nem kifejezetten a Szabad Akarat beiktatása volt, amihez Jahve segítséget szeretett volna, ez egyszerűen a Katalizátor beiktatása volt. Nem volt teljesen megelégedve a mi jelentésünkkel, azzal hogy szükséges a Szabad Akarat beiktatása. Boldog volt az ő paradicsomával és nem akarta elveszíteni az irányítást felette. A végén a Tanács meggyőzte, hogy ez a legjobb mód és ő vonakodva beleegyezett. Mi visszatértünk a Földre, s volt egy szívélyes találkozónk Jahvevel, megvitattuk, hogyan tudnánk a legjobban kialakítani a Szabad akarat választását. Jahve hajthatatlan volt, hogy az utódai mindenképp a hozzá való lojalitást fogják választani, és hogy annyira elégedettek az életmódjukkal, hogy mindig bízni fognak benne és mindig engedelmeskednek neki. Szerinte ez a fő oka, hogy a  Szabad Akarat nem működhet jól, mint Katalízis. Ezért volt, hogy egyetértett a Tudás Fájának kísérletezésével. Hitte, hogy ez igazolni fogja őt. Amikor ez nem így történt, mérgessé vált, kidobta a játékait a babakocsiból, és a sarjait a kertjéből, rájuk zúdítva egy nagy bűnösséget, hogy hogyan szegték meg az ígéretüket és milyen engedetlenek voltak. Ez nem igazán tisztességes módja egy Logosz viselkedésének, de hejj, ez a Szabad Akarat csodája, azt hiszem.”

"Rejtettkéz: A következő probléma ami felbukkant, hogy az ő leszármazottjai annyira hálásak voltak nekünk a segítségünkért, hogy Jahve egy Féltékeny Istenné vált(a saját bevallása szerint). Innen az egész “más Isteneid ne legyenek” dolog. Egyáltalán nem voltunk elégedettek a helyzettel, mert egy Logosznak nem szabadott volna így viselkednie a leszármazottjaival, ők Egyek ugyebár. Amikor megkíséreltük, hogy elhagyjuk a bolygót, hogy visszatérjünk a Tanácshoz, Jahveh megakadályozta a távozásunkat. Megpróbáltuk megint elhagyni és át lettünk dobva az Asztrális Síkokra és be lettünk oda zárva. A Tanács megparancsolta, hogy bocsájtsanak szabadon bennünket, de azzal a feltétellel, hogy vissza kell vonnunk a szerződésünket ami arra vonatkozik, hogy segítsük a Föld lelkeinek fejlődését. Mi nem akartunk elmenni, nagyon szerethető Lényeknek ismertük meg őket, valóban pozitív polaritásuaknak, maradni akartunk és segíteni, de ez mellett szabadon szerettünk volna jönni-menni, belátásunk szerint. Az egyetlen módja, hogy maradhassunk, az volt, hogy Csoport Lélekként maradjunk bebörtönözve, ami az inkarnációk körforgását jelentette számunkra, amelyet(egyéni Lelkekként) már jó régóta nem csináltunk. Ahogy kifejtettem előbb, nem létezik “rossz”, vagy “jó” a Magasabb sűrűségből(dimenzióból) nézve, de mindig van következménye minden egyes cselekedetnek. Ez a Karma hatásának a törvénye. A szerződés már megköttetett Jahve, köztünk és a Tanács között, hogy gondoskodjunk a Katalizátorról, így jogunkban áll itt lenni. Jahve Karmájának hatása, hogy minket bebörtönöz a makrokozmikus szinten azt vonta maga után, hogy az individuális Lelkei be lettek börtönözve a mikrokozmikus szinten. A Végtelen Teremtő Jahvenek(és mindenkinek) a Szabad Akarat ajándékát adta, hogy saját belátásunk szerint teremtsünk, de az ő választásának Karmikus hatása az lett, hogy a Tanács karantént vont a bolygóra. Bizonyos evolúciós szint szükségeltetik, hogy a Pozitív Egységes Galaktikus Társadalom működő részévé váljék egy bolygó.

Ami az “összes lélek szabadságáért folytatott küzdelmet” illeti, emlékezz rá, hogy végül is ez egy Játék, amit mi itt mindannyian eljátszunk. Színészek vagyunk, játszunk az”Élet színpadán”. Ez a “Világ” egy illúzió, vagy “gondolat forma”. Senki sem hal meg valójában és valójában senki sem sérül meg. Az inkarnációk között te ezt nagyon jól tudod. De a játék szabályai biztosítják, hogy el kell felejtened azt, hogy valójában ki is vagy, szóval elhiszed, hogy minden “valódi”, amíg játszod az élet játékát. Ez egy alapvető előfeltétel, amikor te döntéseket  hozol. Egyébként a játék nagyon könnyű lenne.

Ez a világ nem valóság. Bár ki tudjuk fejezni a Valóságot benne, ha így döntünk.

Kérdező: Ok, szóval a Te családod és az elit barátaid ugyanúgy csapdába vagytok ejtve a Földi birodalomban ahogy mi is, de miért propagáljátok és támogatjátok aktívan az leigázás erőit?

Rejtettkéz: Azért, mert ez az a rész amire szerződtünk hogy eljátsszuk ebben a játékban. Annak érdekében hogy “megnyerjük”(vagy sokkal pontosabban; hogy sikeresek legyünk) a játékot, annyira Negatív Polarizáltnak kell lennünk, amennyire csak lehetséges. Szélsőségesen Szolgálni magunkat. Erőszak, Háború, Gyűlölet, Kapzsiság, Kormányzás, Elnyomás, Népírtás, Kínzás, Erkölcsi bomlás, Prostítúció, Drogok, minden ilyen dolog és még több..., a mi célunkat szolgálják a játékban. A különbség köztünk és köztetek az, hogy mi tudjuk, hogy mi “játszunk”. Minél kevesebbet tudtok a Játékról és minél jobban elfeleditek, hogy “játékosok” vagytok, annál “értelmetlenebbé” válik az élet. Ebben a sok Negatív dologban, ellátunk titeket eszközökkel. De ti nem látjátok ezt. Nem az a fontos amit teszünk, hanem az, ahogyan reagáltok rá. Mi megadjuk nektek az eszközöket. Szabad Akaratotokban áll az, hogyan használjátok ezeket. Felelősséget kell vállalnotok. Csak Egyikünk van itt(ez a szó szerinti fordítás, de én úgy értelmezem, hogy azt kell belőle megérteni, hogy mindketten – a pozitív polaritás és a negatv polaritás EGYet képez itt, csak Egy van itt - Tom). Értsd meg ezt és meg fogod érteni a Játékot.

Kérdező: Valamit amit nagyon érdekesnek találtam; az, hogy a Precesszió Nagy Korszakának elve öt 5125 éves ciklusra van osztva. I.e.3113. a jelenlegi “al-kor” kezdete a nagy aktivitás időszaka volt. Nyugat Európában, Közép- Keleten és Egyiptomban a kő monumentek építése ebben az időben kapcsolatban áll ennek a ciklusnak a felismerésével?  Mi volt az angol kőköröknek és az egyiptomi piramisoknak a célja? Ezek sokkal többek, mint az eon-változás puszta jelei. Ezeknek valami hatalmas jelentőségük kell, hogy legyen. Valójában, van valami amit tudni szeretnék. Ezen emlékművek építői, a “rabul ejtett tömegek” közül voltak, akik megpróbálták létezés természetét megérteni vagy az építők a ti elit vérvonalatokból voltak?

Rejtettkéz: Igen, ezeknek az eseményeknek nagy jeletőnségük van, a történésük helyére és idejére vonatkozóan. A Csoport Lélek Komplexus, Ra volt ezeknek az építményeknek az építésze. Ezek Gondolat által jöttek létre. Amikor valaki megérti és látja hogy minden illúzió, vagy Gondolat, akkor használni tudja az Erőt, hogy manipulálja az illúziót. Minden dolog, látható és láthatatlan, az Élet- Erő- Energiával összekapcsolódó. Egyszer mikor meg tudod amit a varázsló tud, az már nem varázslat. Ez a Teremtés eszköze.

Köszönöm a kérdéseid, nagyon éleslátóak voltak.

Kérdező: A te fajtád rombolta le a világot. Többre tartva magatokat a többiektől. Amennyiben a valós életben találkozunk nem vállalok felelősséget magamért.

Rejtettkéz: A megértésed foghíjas, nem beszélve a szóhasználatodról. Hogy megértsd a “Magasabbat”, próbálj a “dobozon kívül” gondolkodni egy pillanatra. Ha a földön sétálok, te pedig felettem repülsz egy repülővel, jobb ember leszel tőlem?

Nem. Ez csak Magasabbá tesz Téged.

Kérdező: Találkozunk a pokolban.

Rejtettkéz: Légy óvatos mit kívánsz. Minden gondolat és szó Teremtő.

Köszönöm a kérdéseid. Azt hiszem mindegyikkel foglalkoztam az előző válaszaimban, bár ha úgy érzed valamelyiket kihagytam, mondd, kérlek.

Kérdező: Ha Jahve egy pozitív polaritású entitás, hogy lehet ő “haragos” és “féltékeny”?

Rejtettkéz: Jahvenek Szabad Akarata van? Magadat pozitívnak tartod? Mégis időnként haragos és féltékeny tudsz lenni? Jahve a Te világod(makrokozmoszod) részed?

Kérdező: Voltak más entitások akik Jahvenek tettették magukat?

Rejtettkéz: Alkalmanként igen.

Kérdező: Szeretném megtudni hogyan választhatjuk a mások szolgálatát(pozitív),a magunk szolgálata helyett(negativ).

Ez az állítás helyes? “Annak érdekében hogy a pozitív utat válasszuk, legalább 51 %-a a gondolatainknak és tetteinknek mások érdekét kell szolgálnia. A negativ úthoz minimum 95% -nak kell önszolgálónak(önérdekű) lennie. A kettő között fekszik a “közömbösség”.

Rejtettkéz: Igen, az állításod helyes. Szóval látod, hogy mennyire nehéz nekünk a negativitásért küzdeni? Nagyon sok erőfeszításbe tellik, hogy 95%-os negatívitást érjünk el. Meg lennél lepődve, milyen kevés ember van a bolygón akik a közel 51%-os pozitvitás közelében vannak.

Kérdező: Hogyan tudod a mások szolgálatának útját választani?

Rejtettkéz: Legyél jó magadhoz. Gyakorold az Élet valódi szeretetét és Létezését. Légy igazán hálás a Végtelen Teremtőnek minden egyes nap, hogy elhozott Téged a létezésbe, és a bőkezű ellátásáért. “Túlélsz”, nem? Talán nincs meg mindened amit akarsz, de meg van mindened amire szükséged van, annak érdekében hogy befejezd azt amiért ide inkarnálódtál. Mondj köszönetet ezért. Megkaptad az Élet tapasztalásának az ajándékát és fel lett ajánlva Neked a Szabad Akarat, hogy eldöntsd mit szeretnél létrehozni általa. Őrizd a gondolataidat óvatosan, mert azok sokkal erősebbek, mint amit el tudsz képzelni. Miután a Teremtő szolgálatának és szeretetének állapotából jössz, mások szolgálata egy természetes velejáród lesz. Mindig keresd az utat, hogy tudnál  segíteni a társaidnak a létezésben. Bátoríts másokat. Építsd az embereket, és ne nyomd el őket. Légy a fény fáklyája a sötét világban.

Szüksége van az öreg hölgynek a segítségre a bevásárló táskájának cipelésében? Hogy tudsz bánni az otthontalan emberrel aki Tőled kér aprót? Hallottál valaha az álruhás Angyalokról?  Nézd és lásd minden létező szívében az Isteni Szikrát. Bánj úgy velük, ahogy szeretnéd hogy ők bánjanak Veled és beszélj úgy velük, ahogy a Teremtőddel beszélnél.”Mert amit velük cselekszel ”azt velem teszed”. Ez a sugárzás és vonzás törvénye. A gondolataid, szavaid és tetteid visszatérnek Hozzád. Végülis az alázatos Hála szellemiségét ápold. Így nem lőhetsz bakot. A Szolgálat vágya természetesen árad a hálás szívből.

Kérdező: Ha a “másokat szolgáljuk” filozófiájával élünk annak érdekében, hogy elérjük az egységet a végtelen forrással, ez valóban nem a saját magunk szolgálása? Hogyan különböztessük meg a negativ és pozitív polaritást?

Rejtettkéz: Nem azért szolgálsz másokat hogy elérd az Egységet a Végtelen Forrással, hanem azért szolgálsz, mert úgy szereted őket, mint önmagadat. A többiek a Te kiterjesztéseid. Ezért van az, hogy a Vonzás törvénye úgy működik, ahogy működik. Valóban amit Te velem teszel, azt önmagaddal teszed. Mi mindannyian Egyek vagyunk, a Végtelen Teremtésben. Az elkülönülés csak illúzió(látszat), mivel te csak a 3-ik sűrűséget(dimenziót) látod. Nem látod az egész képet.

Elérjük az Egységet Minden Végtelen Forrásával a fejlődésünk emelkedő spiráljának eredményeként. Mindannyian az ösvényen vagyunk ami visszavezet ahonnan jöttünk. Mindannyian úton vagyunk, hogy visszatérjünk Otthonunkhoz.

Kérdező: Az én értelmezésemben az összes léleknek végülis a pozitív utat kell választania, hogy egybeolvadjon a Végtelen teremtővel. Ha ez igaz, mi az indok a negativ út választásának most, a Te embereid számára és számunkra?

Rejtettkéz: Ügyes kérdés. Igen, minden ember végül megtanulja, hogy a Pozitivitás az út amely az Otthonhoz vezet. De amíg a 3. sűrűségbe(dimenzióba) inkarnálódik, a Negativitás még mindig fontos eszköz a tanulási folyamat eszközeként. Ez megtanít a ”másra”. Amit mondtam korábban, Rajtad áll, hogy hogyan használod a kapott eszközöket. A Negativitásra még több Negativitással válaszolsz? A tüzet tűzzel való oltása működött neked? Vagy azt választod, hogy a Negativitást, mint eszközt lásd és felismerd, hogy ez felajánlja számodra a lehetőséget? Megtisztelem a gondolkodásra vonatkozó Szabad Akaratodat és azt, hogy magad fedezd fel, hogy milyen az a lehetőség. 

Kérdező: Vagy ha az egyetlen Végtelen teremtő a “Szeretet”, ez azt jelenti, hogy mindegy, hogy mások, vagy magunk szeretetét választjuk? Mindegyik út visszavezet minket a forráshoz?

Rejtettkéz: Ebben az értelemben igazad van, de csak bizonyos szempontból. Nagy különség van aközött, hogy szereted önmagad, vagy önző vagy. Ez nagy különbség. Ha valóban megérted, hogy mi az, hogy ismerd és szeresd önmagad, akkor nem tudsz mást tenni csak szeretni és szolgálni másokat. Nem létezik a “mások”. Ahogy megérted ezt a Lelked mélyén, már úton is leszel Haza, a Végtelen Teremtőhöz és végül visszamerülsz a Végtelen Egységbe.

Kérdező: Egyetértek másokkal abban, hogy a válaszaid összhangban állnak más forrásokkal, melyeket a múltban olvastam, beleértve Ra, a Kassziópeaiak(Cassiopians) és mások csatornázását.
El tudod mondani az ilyen “csatornázások”-ról a véleményed, vagy tudnak az embereid más csatornázásokról is?

Rejtettkéz: Ra-ról már szóltam a mai előző válaszomban. A Kassziópiaiakról nem hallottam. A Családomban nincs most más kommunikáció ezen kívül, de megvan a lehetősége hogy még egy ilyen legyen, de ez függ bizonyos dolgoktól.

A “csatornázásokról” az az általános nézetem, hogy a legtöbbjük nagyon gyenge minőségű. Ez a csatornázó személy elfogadásbeli hiányossága és az ezt követő elferdítésekre vonatkozik. Nagyon nehéz jó, stabil, tiszta és részrehajlás nélküli csatornázót találni. A csatornázás kulcsfontosságú része, hogy ideiglenesen kikapcsolja a személyes hit “szűrőit” és tiszta csatornává válik. Azért, hogy azt hozza át amit valójában adnak(mondanak) és ne azt amit gondolsz róla. Amikor azt modnom Te(gondolsz-ra vonatkozik - Tom), akkor ezt általánosságban értem, nem személyesen rád vonatkozik. Mindig jusson eszedbe, hogy az Üzenetről szól az egész, nem a hírnökről. A Ra csatornázások nagyon pontosak. Az egyetlen a számomra ismertek közül amire nyugodt szívvel rá tudom mondani, hogy “Tiszta” üzenet, de még ez sem 1oo%-os, inkább 85-9o%-os.

A másik nehézség a csatornázásoknál, hogy elkezded egy Pozitív lény üzenetét venni és ha nem vagy nagyon figyelmes és elővigyázatos a bejövö csatorna felismerésében, akkor egy magát pozitívnak tettető Negatívat kaphatsz, amely szép lassan egyre több tévinformációt csúsztat bele, miután elnyerte a bizalmadat. Amely pontos dátumokat és időpontokat ad, azt szinte mind el kell kerülni. A pozitív entitások nem fognak időpontot és dátumot adni. A negatívok igen, mert így elő tudják készíteni a bukásodat. Ha egyszer már becsaptak azzal, hogy időpontokat jósolsz előre és nem történnek meg, akkor már el is érték azt, hogy az üzeneted Fénye kialszik, mert senki nem fog a továbbiakban hinni neked.

Kérdező: Nos, legalább már tudjuk ennek az üzenetsornak a lényegét; valaki egy új New Age-beli teológiát fedezett fel és vette a fáradtságot, hogy bepötyögje mindezt.

Upsz, még mindig várom Tőled, hogy megadj egy előrejelzést, pontos idővonallal. Eddig minden amit nyújtottál az egy általános végitélet, amelyet mindenki minden évben előrejósol az ATS-en(az ATS ez a forum ahol az irás van - Tom). Szükségem van valami SPECIFIKUSra ami a KÖVETKEZŐ HÉTEN történik meg.

Természetesen tudom, hogy Te nem tudsz semmi ilyet megadni. Ez egy félrevezetés.

Rejtettkéz: Ez lesz az egyetlen alkalom, hogy válaszolok Neked.

A diskurzusunk elején kifejezetten világossá tettem, hogy az együttműködés milyen útját választom. Ha nem tetszenek a válaszaim, Szabad Akaratod van, hogy ne olvasd el a közzétételt. Javaslom, hogy használd azt, mert az energiád nagyon frusztráltnak és mérgesnek érezhető. Ez alkalommal ez nem az az irány amerre szeretnénk haladni.

Ahogy már az előzőekben is elmagyaráztam, nincs semmi bizonyítanivalóm Neked. Nem ezért jöttem. Hiszed, vagy nem, én Istenien közömbös vagyok. Ha a jelenlétem itt csak egy Lélek számára is hoz előnyt ez alatt a folyamat alatt, az már megéri az erőfeszítést. Nem kértelek hogy higyj, az egyetlen dolog amit tiszteletteljesen kértem, hogy függeszd fel az ítélkezést, vagy ideigelenesen bízz amig a diskurzust befejezzük, hogy a kérdések/információ áramlása zavartalan legyen. Eddig csak udvariatlanságot és neveletlenséget mutattál és még csodálkozol, hogy miért nem válaszolok. Amennyiben nem tetszik ez a téma egyszerűen válaszd azt, hogy nem olvasod, vagy nem szólsz hozzá és engedd, hogy azok akik a lényeges kérdéseikkel részt szeretnének venni benne, zavartalanul megtehessék.

A te pontjaid:
  1. Új kor teológia?  Ez szórakoztató. Fogalmad sincs, hogy milyen ősi és időtlen “csodák” ezek. Irónikusnak találom …”AlacsonySzintűSzabadkőműves”, ha valaha is eléred a 32-ik fokot(beavatottsági szint a "kőműveseknél". összesen 33 fok van, a 32 igen magas - Tom), pont ezeket az igazságokat fogod újra hallani. Remélem, hogy akkor könnyebben fogod ezeket az igazságokat megemészteni(magadba építeni) és meg fogod kérni a Végtelen Teremtőt, hogy vezessen az utadon.

  1. Nem fogsz tőlem időpontot és dátumot kapni. Nem azért vagyok itt, hogy “bizonyítsak” bármit is és nincs is erre szükségem. A Te hitetlenséged nem fog rám nézve következményekkel járni. Csak Rád.

Azért vagyok itt, hogy folyamatosan telejsítsem a szolgálatot amit kaptam, az üzenet átadása által. És ez a szolgálat beteljesül függetlenül attól, hogy mit gondolsz róla.

  1. A “végzet és homály”-ra vonatkozó megjegyzésedre, ami a gondolkodásmódod mutatja; Ahol Te végzetet  és homályt, ott én lehetőséget látok. Az élet alkalmazkodik a gondolkodásmódodhoz. Ha végzetet és homályt látsz, akkor ez az amit kivetítesz. A világ a tükröd. Visszatükrözi neked amit kiteszel. Ha nem tetszik az amit az élet tükörképe mutat Neked, akkor változtasd meg azt ami ezt okozza.

Kérdező: Látod, ha ez tényleg létezett, akkor több ezer embernek kellett volna benne részt venni és mindig van legalább egy személy aki kiszivárogtat.

Rejtettkéz: Ezrek? Inkább Milliók. És nincs esélyed felfogni a rideg nevelést és a kíméletlen kondícionálást amin keresztülmegyünk a korai években. Senki sem mer ellene menni a Családnak. Tudjuk mi történne ha megtennénk. De nem ez az eredeti motiváló erő. A motiváló erő a féktelen Hűség a Család és a Teremtőnk iránt. Felfogjuk annak a jelentőségét amit itt teszünk, még akkor is ha az emberiség nagy része nem.

Kérdező: Upsz, bakot lőttél . Ahhoz képest, hogy csak az élet spirituális oldalának manipulálásával foglalkozol NAGYON sokat tudsz azokról a dolgokról amelyeknek köze nincs hozzá. Leleplezted magad.

Rejtettkéz: Te soha nem ülsz le a családoddal és beszélitek meg egymással a terveiteket?

A spiriutális szereppel kapcsolatosan tett megjegyzésekre vonatkozóan a tudatlanság amit felvonultatsz, nagyon humoros nekünk. Ha azt hiszed, hogy csak a Sprituálissal foglalkozom, akkor vagy nem olvasod, vagy félreolvasod a hozzászólásaimat. Te azt is feltétlezed, hogy a szerepem az “Élet sprituális oldalának” “manipulálása”. Megintcsak híján vagy a megértésnek és téves ítéleteket hozol arról amit nem is értesz. Jobb lenne ha abbahagynad az “okoskodást” és mindezt a félresiklott energiát valami olyanba irányítanád ami tápláló és termékeny a Lelkednek. De had ne állítsalak le az eljövő Aratás Negatív Polaritásának táplálásában. Hálásak vagyunk Neked ezért.

Az időmből az utolsó néhány napomat itt fogom tölteni (a diskurzusunk Pénteken fog befejeződni) és a lényeges kérdésekre fogok összpontosítani, amelyek a legtöbbet hozzák ki ebből az információ megosztásból és kapcsolódásokat hoznak létre a Lét Lélek szintjén, szóval ne várjatok több választ a verbális kakaskodásra. Időm és kedvem sincs a jelentéktelen kötekedésekhez.

Azoknak akiknek a kérdéseire nem volt időm válaszolni, holnap fogok. Amíg utolérem magam, tiszteletteljesen kérem függesszétek fel a további kérdéseket.
Köszönöm mindazoknak akik értelmes kérdéseikkel járultak hozzá a diskurzushoz. Remélem, a nyitott elméjűek kaptak ebből az információból.”

--- vége a második beszélgetésnek ---

Mindenkinek mások a reakciói egy ilyen közlésre. Szerintem RK jó fej, és intelligens.
S bár vannak ebben a közlésben is hihetetlen vagy kissé félrevezető dolgok, azért az itt megadott tanácsai kifejezetten hasznosak, segítőkészek, és jók:

„Gyakorold az Élet valódi szeretetét és Létezését.”
„Légy igazán hálás a Végtelen Teremtőnek minden egyes nap, hogy elhozott Téged a létezésbe, és a bőkezű ellátásáért. „
“Túlélsz”, nem? Talán nincs meg mindened amit akarsz, de meg van mindened amire szükséged van, annak érdekében hogy befejezd azt amiért ide inkarnálódtál.
Mondj köszönetet ezért.„
„Megkaptad az Élet tapasztalásának az ajándékát és fel lett ajánlva Neked a Szabad Akarat, hogy eldöntsd mit szeretnél létrehozni általa.
„Őrizd a gondolataidat óvatosan, mert azok sokkal erősebbek, mint amit el tudsz képzelni. Miután a Teremtő szolgálatának és szeretetének állapotából jössz, mások szolgálata egy természetes velejáród lesz. Mindig keresd az utat, hogy tudnál  segíteni a társaidnak a létezésben. Bátoríts másokat.
Építsd az embereket, és ne nyomd el őket. Légy a fény fáklyája a sötét világban.”

Nincs hozzáfűznivaló.

Ami még említésre méltó Rejtett kéz korábbi mondanivalójából, az a következő:
Szerinte minden létező (lélek) az illúzió lényegű anyagi világban vállalt szerepet játszik, akár egymás ősellenségét, de a valóságban lélekszinten mindannyian testvérei vagyunk egymásnak.

„Minden ami itt van (fizikai élet/inkarnációk) egy nagyon bonyolult és ügyesen megtervezett Játék, amely által az Egy Végtelen Teremtő eljátssza a feledés játékát, elfeledve ki is Ő, hogy újra megtanuljon visszaemlékezni, és ezt megtéve Teremtőként tapasztalja és ismerje meg önmagát. Egészen le hozzánk, a Minden Ami Van kis egyéni szikrájáig. A színpadon kívül  és az "Életek" között melyben megtestesült "emberi lényekként” jelentek meg, mi mindannyian mi és ti (mint Lelkek) jó barátok vagyunk. Fivérek és Nővérek az Egyben.
Az életek között mindannyiunk jót nevet azokon a részeken, amelyeket a "játékban" eljátszott, már előre várjuk és nagy örömünket leljük benne, hogy előkészítjük az eljátszandó következő fejezeteket.”

Vannak, akik egyenesen úgy vélik, hogy ez a Földi élet valójában csak egy illúzió, ahol a valódi lényünk (lelkünk) egy bőrruhába (testbe) bújva tapasztalatokat szerezhet, de mivel ez az egész csak egy játék, vagy egy film, s bár a karakterünkért felelősek vagyunk, azért nem érdemes túl komolyan venni. Illetve meg kell érteni, hogy ami a vásznon történik, az nem a valóság, csak egy tanítás, egy élményelem, melyből van igazi ébredés egy igazi világba. Ezt persze ki is kell érdemelni, nem mindenki képes egyik pillanatról a másikra kijelenteni, hogy az ő élete valójában csak egy illúzió, egy álom, melyben bármi is történhet, a valódi lénye sérthetetlen, elpusztíthatatlan. „Ne féljetek” – mondta Jézus is.

Vannak, akik egész ügyesen bánnak ezzel a tudással, ebből erőt merítve, életörömben telve boldogan végigélik a szerepet, melyet mindenki maga választ, és persze vannak, akik végig szenvedésnek élik meg ezt az ideiglenes állapotot. Vannak, akik egyre jobban belemerülnek, beleélik, beleégetik magukat ebbe az illúzióba, „anyagba”, nekik egyre nehezebb az ébredés. Ne tévesszen meg senkit az „igazságkereső” blogok szóhasználatában mostanában divatos „ébredés” kifejezés, mely többé-kevésbé bizonyosan kiváltják szinte mindenki megtévesztését. A valódi ébredés folyamatának talán több féle változata lehet, lássunk egyet:

1.      Átlag polgár, átlag családi környezet és neveltetés, tájékozódás: fősodratú médiából.
2.      Első varázsütés: valami nem stimmel a világoddal, nem az, aminek látszik!
3.      Első reakció: tájékozódás az alternatív médiából. Döbbenet…
4.      Második reakció: A k.rva életbe, összeesküvés áldozata lett a világ! Jól átb.szták az embert b.sszameg! Hű de mérges vagyok! Lámpavasat! Neveket akarok!
5.      Harmadik reakció: megkaptam a neveimet, padlón vagyok, ezek a több évezredes vérvonalú globális háttérerők legyőzhetetlenek, minden ellenállás értelmetlen…
6.      Második varázsütés: Nono, nézd csak meg jobban ki is vagy te, és hol is élsz?
7.      Első reakció: He? Amit a tükörben látok, az nem is ÉN vagyok? Ez egy színjáték?
8.      Második reakció: oké, van ez a háttérhatalom, mely úgy tűnik teljes mértékben behálózta az emberi létezés minden szintjét, és legyőzhetetlen, oké, de vajon tényleg az a célja, hogy minden embert bebörtönözzön a saját bolygóján? Vagy valami más?
9.      Harmadik varázsütés: amint rájössz ki vagy Te valójában, ezek az „ellenerők” megszűnnek létezni számodra, pontosabban felismered szükségességüket.
10.  Első reakció: Ébredés. Az első igazi ébredésed. Innentől már egyenes az út felfelé.

Fentiek ismeretében – ha elfogadjuk – talán az is belátható, hogy ez a rendszer alapvetően jól ki van találva, legalábbis rendelkezik emberi ésszel még felfogható magyarázattal. Minden kis teremtmény, vagyis önmagára ébredt öntudat első körben egy valós veszélyek nélküli mesében, „homokozóban” próbálgathatja „szárnyait”, legyenek akármilyenek is az első reakciói, vagy inkarnálódjon akár többször is. Az emberi történelemben végighúzódó iszonyat és horror láttán nem is nagyon csodálkozhatunk azon, hogy a fejlődés ilyen alacsony fokán  álló – az állatvilágot épp hogy csak elhagyó, de azt nem felejtő – ösztönlényt (óvódást!) az „Égiek” józan ésszel nem engedhetnek valós környezetbe, addig amíg a legnagyszerűbb szórakozása a másik teremtmény legyilkolása. Pl. nehezen képzelhető el, hogy mondjuk egy vallási indíttatásból elkövetett rituális gyilkosságot olyan jó néven vennének az „istenek”, de elfogadják (vagy megteremtik), mint a „gyermekkor” egyik alaptulajdonságát. Úgy néz ki tehát, hogy szükség van erre a végletekig polarizált mű-létezés-síkra, „gyerekmegőrzőre” minden kis teremtménynek ahhoz, hogy kiélje kis alantas vágyait, majd amikor ezekkel telítődik, akkor nyíljanak meg számára valósabb világokba vezető kapuk. Ebben a precízen megtervezett rendszerben a hiba kizárva.
Legfeljebb nem értjük, de tökéletes.
---

Ősi forrásainkban is sok különböző utalás történt már az Aratásra, melyekben rengeteg a közös nevező a jelen korunkban megjelent üzenetekkel. Érdemes ezekbe is egy kis betekintést nyerni, mert a próféciák beteljesedését láthatjuk napjainkban. A Bibliában pl. több helyen is történt utalás az Aratásra, vagy más néven az Elragadtatásra. Ezek közül talán a legismertebb a következő bekezdés:

Akkor ketten lesznek a mezőn; az egyik felvétetik, a másik otthagyatik. Két asszony őröl a malomban; az egyik felvétetik, a másik otthagyatik.” (Máté 24)

Az Elragadtatásról bővebben pl. itt lehet olvasni:

A Jelenések könyve szó szerint említi az aratást:
14/ Ezután fehér felhőt láttam, a felhőn ült valaki, aki az Emberfiához hasonított. A fején aranykorona volt, a kezében éles sarló.
15/ A templomból egy másik angyal jött ki, és nagy szóval kiáltott a felhőn ülőnek: „Ereszd neki sarlódat és arass, mert eljött az aratás ideje, és a vetés már érett a földön.”
16/ A felhőn ülő a földre vetette sarlóját, és learatta a földet.

TT

Az előző részek:

Rejtett Kéz (Hidden Hand) eredeti angol kérdés-válaszai 5 részben:

„Ra” eredeti angol nyelvű válaszai, melyek összecsengenek RK szövegeivel:
Ez a weboldal egyébként részletesen foglalkozik az aratás témájával.