Az Illuminátus Rejtett Kéz üzeneteinek elemzése
Közkívánatra folytassuk, nézzük a Rejtett kézzel folytatott beszélgetés második részét! A következő gondolatsorok spirituális szempontból már jócskán igénylik a komolyabb elmélyülést és odafigyelést, mert másképp értelmezhetetlen lesz az olvasónak.
Második beszélgetés (első fele)
„Kérdező: honnan tudod, hogy a te vérvonalad érdemes a vezető szerepre, és mindenki más rászolgált arra, hogy kövessen? A vagyon és a hatalom öngerjesztő jellegű, ezért az a véleményem, hogy a te vérvonalad csupán azért birtokolja a legeslegbefolyásosabb pozíciókat, mert annak idején az őseitek véletlenül megkaparintották a hatalmat, nem pedig azért, mert olyan különleges a fajtád. Szerintem egyáltalán nem különleges, okos vagy tiszteletreméltó dolog mások rabszolgasorban tartása.
RejtettKéz: szó sincs kiérdemlésről. Megérdemli az angol, amerikai, olasz, francia, német stb. azt, hogy abba a nemzetbe született, amelyikbe? Nem véletlenül léptünk hatalomra annak idején, hanem (tudom, ezt nehéz lehet elfogadni) értelmes tervezés révén. Nem mi választottuk ezt az utat, hanem ránk osztották, mi pedig elfogadtuk.
Kérdező: ki a „teremtőtök”, és az ugyanaz, mint a miénk?
RejtettKéz: kiváló kérdés, közelebb viszi a kommunikációnkat a „Maghoz”.
Igen is és nem is. Előbb meg kell értenetek a Teremtést.
Kezdetben volt A Végtelen Egy, Minden Forrása, Intelligens Végtelenség, mindennemű elkülönüléstől mentes abszolútum. Benne végtelen potenciál várja, hogy „váljon valamivé”. Mint a taoista hagyományban a „faragatlan tömb”.
Amikor a Végtelen Intelligencia „tudatára ébred” önmagának, akkor keresi a lehetőséget, hogy megtapasztalja Önmagát, ekkor „megszületik”, illetve „manifesztálódik” az Egyetlen Végtelen Teremtő. (Ez a ti harmadik sűrűségű felfogásotok szerint a „Tér”.) Gyakorlatilag a „Teremtő” nem más, mint a Végtelen Tudat, amely Végtelen Intelligens Energiába összpontosul. Az Egyetlen Végtelen Teremtő is tudatára ébred önmagának, és keresi a lehetőséget, hogy megtapasztalja Önmagát mint Teremtőt, így jön létre a Teremtés spiráljának következő szintje.Az Egyetlen Végtelen Teremtő, Végtelen Intelligenciáját összpontosítva Intelligens Energiává válik (ezt nevezhetjük Nagy Központi Napnak), és felosztja Önmagát kisebb részekre, amelyek ismételten megtapasztalják önmagukat Teremtőkként. (Központi Napokként). Más szóval minden Központi Nap (Teremtő) a Tudat eggyel alacsonyabb fokán van a Teremtés Eredeti „gondolatához” képest, ezen a szinten már némiképp torzul az Eredeti Gondolat. Tehát „kezdetben vala az Ige” helyett inkább kezdetben vala a Gondolat. Az Ige nem más, mint a gondolat kifejeződése, manifesztálódása a Teremtő által.
Egység van. Csak az Egység létezik. A Végtelen Intelligencia és a Végtelen Energia. E kettő valójában Egy, és bennük megtalálható minden Teremtés potenciálja. A Tudat ezen állapotát nevezhetjük „Létezésnek”.
A Végtelen Intelligencia nem ismeri fel a „potenciálját”, mert az az elkülönüléstől mentes abszolútum. A Végtelen Energia viszont felismeri a „bármivé válás” potenciálját, amely által bármilyen vágyott tapasztalást meg lehet valósítani.
A Végtelen Intelligenciát elképzelhetjük az Élet központi Szívveréseként, a Végtelen Energiát pedig úgy, mint Spirituális Éltető Vér (azaz potenciál), amely a Teremtőből lüktet a Teremtés céljából.
Az alábbi kép segíthet ennek megértésében:
A Teremtés a Végtelen Egy Három Elsődleges Torzulásán alapszik.
1) Szabad Akarat
Ez a Teremtés első Törvénye (torzulása), melynek lényege, hogy a Teremtő Szabad Akaratot kap, hogy az Egytől elkülönült egyéniségként, mégis paradox módon vele egységes létezőként ismerje és tapasztalja meg Önmagát.
2) Szeretet
A Teremtés második Törvénye szerint az elsődleges torzulás, a Szabad Akarat a tudatosság fókuszpontjává válik Logoszként vagy más néven Szeretetként (a szó bibliai értelmében). A Szeretet illetve Logosz az ő saját Végtelen Intelligens Energiájának felhasználásával maga is részt vesz a teremtésben, és a fizikai illúziók („gondolatformák”) széles tárházát hozza létre. Ezeket nevezzük a különféle Sűrűségeknek (egyesek megfogalmazásában Dimenzióknak), melyeket az adott Logosz aszerint tervez meg (Intelligens Tervezettség), hogy a lehető legalkalmasabb legyen Önmaga megtapasztalására.
Gyakorlatilag az Egyetlen Végtelen Teremtő, amely Logoszokra osztja fel Önmagát, a ti harmadik sűrűségbeli fogalmaitok szerint nevezhető „Univerzális Teremtőnek”. Vagyis a Logosz a Létezés Univerzális szintjén teremt. A Logosz fizikai Univerzumokat teremt, amelyekben Ő illetve a Teremtő megtapasztalja magát.
(„legyen világosság”)
3) Fény
A végtelen spirituális Éltető Energia fizikai Sűrűségekben való manifesztálása céljából a Logosz létrehozza a harmadik torzulást, a Fényt. Az Egynek a Teremtést meghatározó három elsődleges torzulásából rengeteg hierarchia és egyéb „al-torzulások” származnak, amelyeknek megvannak a maguk jellemző paradoxonjai. A Játék célja: belépni a Teremtésnek ezen további részeibe, harmonizálni a Polaritásokat, hogy végül ismét felismerjük Magunkat, mint Teremtőt.
Minden fizikailag megnyilvánuló Energia természete a Fény. Ahol tehát létezik bármilyen fizikai „anyag”, annak magjában, középpontjában jelen van a Fény, az Isteni Intelligens Energia.
A Végtelenre nem jellemzőek olyan fogalmak, hogy „más, mint” vagy „sok”, a Végtelen Teremtő csak Egységet ismer. Ezért, a Végtelen Teremtő az ő Végtelen Intelligenciájával létrehozta a tervet, amely a Tudat és az alsóbb szintű Teremtés Szabad Akaratának véges jellegű alapelvein nyugszik. Ebben az alsóbb szintű Teremtmények is tudatukra ébredhetnek, és kereshetik a lehetőséget, hogy Teremtőként megtapasztalják magukat. Így matrjoska-baba szerűen újabb és újabb fokozatai lettek a Teremtésnek a Teremtés szintjein belül.
Az Egy Végtelen Teremtő (Nagy Központi Nap) Végtelen Energiáját megosztja, és Logosszá válik. A Logosz a Térben óriási Univerzumokat teremt, és további részekre osztja magát, egy sor Központi Nappá alakul, amelyek aztán a saját Univerzumaik Logoszai lesznek, és részt vesznek a Teremtésben. Az Egy Végtelen Teremtő minden egyes különvált része magában hordozza annak esszenciáját, a Végtelen Intelligenciát.
A Szabad Akarat törvényét felhasználva minden Univerzum-Logosz (Központi Nap) megtervezi és létrehozza a „fizikai valóság” olyan verzióját, amely számára a legalkalmasabb arra a célra, hogy Teremtőként tanulmányozza magát. Ismét egy szintet lejjebb lépve Intelligens Energiáját összpontosítva meg nem nyilvánuló [az angol kifejezés “unmanifest” – a ford.] Galaxisokat hoz létre Önmagán belül, és további részekre osztja magát, amelyek szintén Teremtő szereppel bírnak, ezek a Szub-Logoszok, Napok, amelyek szintén fizikai valóságot terveznek és manifesztálnak saját elképzelésük alapján: Napok, Csillagok és Bolygók képében megnyilvánuló Tudat-egységeket.
Egy „bolygószintű entitás” (Lélek) a tapasztalást az első Sűrűségben kezdi, belé inkarnálódik Az Egynek valamely elkülönült része. Csakúgy, mint minden Logosz és Szub-Logosz, minden Lélek is a Végtelen Egynek egy kis egyedi részlete. Az elején a bolygó Intelligens Energiája olyan állapotban van, amit „káosznak”, határozatlan állapotnak nevezhetünk. Aztán elkezdődik a már ismert folyamat. A bolygó Energiája tudatára ébred Önmagának (az első Sűrűséget nevezhetjük „Tudatosságnak”), és a Bolygószintű Logosz (amely a teljes egész hierarchiájában Szub-Szub-Logosz) létrehozza Magán belül a nála alacsonyabb szinteket, így kialakul a bolygó felépítése. A levegő és a tűz elemek kombinációjából vizek és föld jön létre, felébred ezek létezésének tudatossága, és megkezdődik az evolúció folyamata, ez képzi a Második Sűrűséget.
A Második Sűrűségű lények annak ébrednek tudatára, hogy egymástól különálló létezők. Ezután folytatódik az evolúció a Harmadik Sűrűség irányába, amely egyébként az emberi lelkek inkarnációja szempontjából a legalacsonyabb lehetséges szint. Ezen a szinten öntudatra ébredés történik.
Az emberek, illetve a beléjük inkarnálódott Lelkek a Fénybe és Szeretetbe való visszatérést keresik, ahonnan jöttek. A Harmadik Sűrűségtől a Nyolcadik Sűrűség felé vándorolnak, a végső cél visszatérni a Végtelen Egységbe.
A „normális” emberi tudatossági szintet meghaladó Sűrűségek részletes bemutatása azonban külön témakör, ha többet akartok tudni, valakinek fel kell tennie egy értelmes kérdést, amelyre válaszolhatok, erre azért van szükség, hogy ne sértsem meg a nemtudásra vonatkozó Szabad Akaratotokat.
A fenti bevezető után visszatérhetek az eredeti kérdésedre:
Kérdező: ki a “teremtőd”, és ugyanaz-e, mint a mi “teremtőnk”?
RejtettKéz: mint mondtam, igen is és nem is. Végeredményben minden élő dolgot (és minden dolog élő) az Egy Végtelen Teremtő eredeti Univerzális Teremtése hozta létre. Tehát abból a szempontból az Egy Végtelen Teremtő összpontosítja Végtelen Intelligenciáját a Végtelen Energia tudatosságába, és létrehozza az egész Teremtést. Viszont nem az Egy Végtelen Teremtő hozott létre közvetlenül, hanem a saját Logoszunk, Szub-Logoszunk, Szub-Szub-Logoszunk és így tovább. Tehát így értelmezve bár alapvetően ugyanabból a forrásból származunk, amely az Egy Végtelen Teremtőből indul ki, mégis a saját közvetlen teremtőink az Egy külön-külön alegységei, Szub-Logoszai. Tehát végeredményben a mi Teremtőnk nem ugyanaz, mint a Tiétek, bár ugyanabból a forrásból származik.
Kérdező: azt mondtad, hogy 13 eredeti vérvonal volt. Viszont a DNS-kutatás bebizonyította, hogy az emberiség mindösszesen 3 vérvonalból származik. Ez azt jelenti, hogy te nem vagy ember?
RejtettKéz: remek kérdés, köszönöm. Igen, ez helyes, ha úgy vesszük. Ha az utcán szembejönnék, ugyanúgy embernek néznék ki, mint te. Már generációk óta inkarnálódunk a Földre, de valóban nem a Földről származunk.
Kérdező: a tanítás hat témakörét hozzád hasonlóan egy Atlantiszról szóló könyvben is említik, amely állítólag csatornázott üzenet alapján íródott. Az is egy olyan alkalom volt tehát, amikor válaszoltatok a kérdésekre?
RejtettKéz: Igen, bizonyos szempontból így van. Más, úgymond “nem evilági entitások” is meglátogatták már a bolygótokat, és átadták a Teremtésről alkotott elképzelésüket, illetve “technológiájukat”, amelyet úgy lehetne körülírni, hogy “ti magatok jövőbeli változata”. Az emberiség hibásan kezelte azt az információt, és ez Atlantisz összeomlásához vezetett.
Most, hogy arra már válaszoltam, hogy emberi származásúak vagyunk-e, visszatérhetek arra a kérdésre, hogy ki a teremtőnk. Nagyon vigyáznom kell arra, hogy mit mondok el, de végre el kell mondani az igazságot, és remélhetőleg megúszom a felettem állók ingerlése nélkül.
Beszéljünk tehát a dolgok lényegéről...
(innentől fordította: Nagy Judit és Fodor Tom)
"Rejtettkéz: A Teremtőtök akit Jahvének neveztetek el, nem olyan "Isten" ahogy a bibliátok utal rá, "az Egy Igaz Isten"-ként. Ő (csak) Teremtő (vagy Al-al-Logosz) nem pedig az Egy Végtelen Teremtő. Még csak nem is Galaktikus szintű Logosz, hanem inkább ennek az egy bolygónak a Bolygószintű Logosza.
A mi Teremtőnk, akire Luciferként utaltál. A „Fény Hordozó” valamint a "Ragyogó és az Esthajnalcsillag" (Vénusz).
A mi Teremtőnk nem "Az Ördög", mint ahogy a bibliátokban hamisan van ábrázolva. Lucifer az amit (akit) "Csoportlélek"-nek vagy "Társadalmi Memória Complexum"-nak nevezhetnétek, amely a Hatodik Sűrűségig fejlődött, ami valójában azt jelenti, hogy ő (pontosabban "mi") arra a szintre fejlődött amely egyenrangú, vagy vitathatóan "magasabb-nagyobb", mint Jahve szintje (mi magasabbra fejlődtünk tőle). Kinézetre, ha rátekintenél Lucifer teljes Lényének kifejeződésére akkor olyan látványt látnál, mint a Nap, vagy egy "Ragyogó Csillag". Illetve ha a Harmadik Sűrűségbe lépnénk akkor olyannak látszanánk, mint amit ti "Angyalnak" vagy "Fénylénynek" neveztek.
Engedd meg, hogy értelmezzem:
Ameddig egy entitás (Csoport Lélek Összesség) a 6.Sűrűségig fejlődik az ahhoz az időhöz képest a 8.Sűrűségtől a Végtelen Egy Teremtővel való Újra-Egyesülés csak egy ugrás, kis szökdelés és onnan vissza az Intelligens Végtelenbe, feloldódás Minden Forrásába. (gyorsuló tendenciára utal, ahol az alacsonyabb sűrűségben töltött idő sokkal hosszabb, mint ahogy feljebb fejlődik, majd visszaolvad – Tom)
Mi (a mi Vérvonalbeli Családunk) mint a „Csoport lélek” vagy „Társas Memória összessség” a 7. sűrűségű Felemelkedés határán voltunk, bár ezen a szinten, mielőtt a Szüret jön, megvan a választásunk, hogy magasabbra fejlődjünk, vagy visszatérjünk alacsonyabb sűrűségbe segíteni másokat a saját evolúciójukban, örökül hagyva a tudásunkat és a bölcsességet (Fényt) azoknak akik kérik a segítségünket, a saját Szabad Akaratukkal.
Most, meghozva a döntésünket hogy itt maradjunk és segítsünk az Egységben a mi galaktikus fivéreinknek és nővéreinknek, jelentkeztünk erre a megmérettető feladatra a Vének Tanácsánál, amely a Galaxis Örzőjeként működik a Szaturnusz bolygón levő 8. Sűrűségbeli "Főhadiszállásukon".
Jahve, annak a ténynek köszönhetően, hogy NEM(ahogy jogában állt, mint Planetáris Logosz) adta át az “ismerd önmagad” Szabad Akaratát az Ő bolygóján inkarnálódottaknak, nagyon kicsi evolúciós fejlődésnek örvendhetett. Ezért minket (Lucifer) küldtek, hogy segítsünk. Ahogy a Bölcsek (Öregek) Tanácsa kiadta a parancsot mi “Leestünk”, vagy Lezuhantunk abba az állapotba amelyben nehéz munkával és figyelemösszepontosítással megint újra tudtunk materializálódni a saját Harmadik Sűrűségünkbe.
Jahve beleegyezett az érkezésünkbe, valójában ő volt az aki elsődlegesen kérte a Tanácstól, hogy a változás “Katalizátora” beléphessen a Teremtésébe, és hogy megosszuk vele a Felemelkedésünk során szerzett tudásunkat és bölcsességünket. Mivel a bolygó híján volt a Szabad Akaratnak ezért nem létezhet Polaritás és így nem volt ami “közt” választani lehetett volna. Ahogy a Teremtések könyvében is ábrázolva van, a bolygó nagyon “Édenszerű” természetű volt. Valóban ez egy nagyszerű “paradicsom” volt, mégis az ide születő Lényeknek nem volt ösztönzése, hogy a Harmadik Sűrűségen túl fejlődjenek, így kevés remény volt arra, hogy valaha is Hazautazhatnak az Egyhez. Jahve valójában boldog volt, hogy fenntarthatta a kis háziállat Éden Projektjét, de kevés esélye volt arra, hogy a Lelkek haza tudjanak találni, ezáltal valójában egy gyönyörű Börtönné vállt az egész. Jahve, modern kori szavakkal mondva egy jóindulatú diktatúrát tartott fenn.
......
Polaritás nélkül (mely a Szabad Akaratból ered) csak a Szeretet és Fény Egysége lenne és nem lenne választhatóság, hogy "ettől eltérő" dolgot tapasztalhassanak. Így mi lettünk a változás Katalizátora, hogy biztosítani tudjuk ezt a választhatóságot, így elhozva a Polaritást. Jahve beleegyezett abba, hogy a Föld lakóinak bemutassuk a Szabad Akaratot, azáltal hogy felajánljuk nekik az alapvető választás lehetőségét, akár akarták (szerették volna) akár nem. Innen van "a Jó és a Rossz Tudásának Fája" (pontosabban a Pozitív és Negatív Polaritásának Tudása).
Jahve elviszi a lakóit az új "kertbe" és azt mondja nekik, hogy bármit csinálhatnak kivéve ezt az egy dolgot, így megteremtve bennük a vágyat, hogy megtegyék azt az egy dolgot amire megkérték őket, hogy ne tegyék. Innen ered a "Választás". Mi biztosítjuk a Katalizátort azáltal, hogy elmondjuk nekik a Tudás megszerzésének előnyeit, ha esznek a fáról, a többi pedig már történelem.
Jahve úgy gondolta a “Gyermekei” azt fogják választani, hogy továbbra is engedelmeskednek neki, és amikor rájött hogy nem, akkor nagyon mérges lett. Ahogy ő maga is leírja az írásaiban, ő egy “Féltékeny Isten” és nem örült annak, hogy a “gyermekei” az engedetlenséget választották és követték a tanácsunkat. Mi előre meghatározott Ciklusig vállaltuk, hogy itt maradunk az Emberi evolúció Katalizátorának szerepét biztosítva, szó szerint felajánlva a Negatív választást, azt amit ti “gonosznak” neveztetek el. Mivel biztosítva lett a Szabad Akarat, Jahve nem tudta visszavonni és mi itt maradtunk, mint ahogy erre szerződtünk is, hogy továbbra is biztosítsuk a bolygónak a Kettősség választhatóságát. Azóta Jahve bezárt bennünket (mint Lélek Csoport) a Föld Asztrál síkjára (ami nagyon korlátozó és kényelmetlen egy olyan Bölcsességgel és tapasztalattal rendelkező Lénynek, mint mi). Az Öregek Tanácsa megadta nekünk azt a lehetőséget, hogy kiszabadulhassunk (Jahve akarata ellenére), de csak azzal a feltétellel, ha lemondunk a Föld bolygó Szolgálatáról, vagy maradhatunk és beteljesíthetjük amire vállalkoztunk, de akkor el kell tűrnünk Jahve saját maga által kikiáltott “Haragját”. Maradtunk és ennek az lett a karmikus következménye, hogy a mi Jahve által bezárt Lélekcsoportunk, a mi saját egyéni Lelkeink (a Tanács parancsa által) “uralkodhatnak” Jahve népe felett, a bolygón való fizikai megtestesülés idejéig.
Legyünk tisztában egy dologgal. Minden ami itt van (fizikai élet/inkarnációk) egy nagyon bonyolult és ügyesen megtervezett Játék, amely által az Egy Végtelen Teremtő eljátssza a feledés játékát, elfeledve ki is Ő, hogy újra megtanuljon visszaemlékezni, és ezt megtéve Teremtőként tapasztalja és ismerje meg önmagát. Egészen le hozzánk, a Minden Ami Van kis egyéni szikrájáig. A szinpadon kívül (nulla-pont idő vagy anti-anyag Világegyetem) és az "Életek" között melyben megtestesült "emberi lények"-ként jelentek meg, mi mindannyian mi és ti (mint Lelkek) jó barátok vagyunk. Fivérek és Nővérek az Egyben.
Az életek között mindannyiunk jót nevet azokon a részeken, amelyeket a "játékban" eljátszott, már előre várjuk és nagy örömünket leljük benne, hogy előkészítjük az eljátszandó következő fejezeteket.
Remélem, hogy a fenti válasz alatt kielégítően lefedtem a kérdésed, hogy “Mi a mi értelmezésünk a jó kontra rosszról?” Ha nem, kérlek mondd és belemegyek jobban a részletekbe.
Kérdező: Ki tudod jobban fejteni mit értesz az “eljövendő szüret” kifejezés alatt és mit értesz pontosan szüret (aratás, betakarítás) alatt?
Rejtettkéz: Igen, ki tudom. Össze fogom kapcsolni a válaszom a következő kérdésre adott válasszal.
Kérdező: 2012 a szüret ideje? Amikor a szüretről beszélsz, a Gnosticizmus káoszának hangzik ez, abban az értelemben hogy isteni lelkek vagyunk, a fizikai világ csapdájában, folyamatosan reinkarnálódunk a húsba, addig az időig amíg el nem érjük a spirituális gnózis egy adott szintjét, és akkor képesek leszünk elkerülni a reinkarnálódást a mi következő ciklusunkban. Ez az alapja a Te hitednek?
Rejtettkéz: Másik kiváló (és nagyon éles elméjű) kérdés. Köszönöm.
Minél magasabb minőségű a kérdés annál mélyebben tudok rá válaszolni (nagyobb mélységben - Tom). Ez az egész a Zavar Törvénye és a Szabad Akarat törvénye alapján történik.
Igen, a Téli napforduló idején, December 21-én 2012 ben, ez az az idő, amikor a Szüret Fejedelme visszatér. “Nibiru”-ként ismerhetitek Őt.
Olvasd el a Maya próféciákat és naptári eseményeket a további részletekért, hogy hogyan működnek az aktuális Galaktikus és Univerzális Ciklusok. Az “Utazók” akik ezt az információt adták nekik, ugyanazok akik Atlantis Civilizációját is meglátogatták. A maják az információt úgy tudták használni, hogy a polaritás pozitív rezgését teremtették meg. Az atlantisziak a Negatív mellett döntöttek.
Igen, hogy válaszoljak a kérdésedre. Sok igazság van az ókori “Gnosztikus” jegyzetekben, bár torzulások is vannak benne. Az információ nem “tiszta”. Nagyon sok szűrőn keresztül érkezik.
Ti valójában azok vagytok amit Te “Isteni Lelkeknek” hívsz, az Egyetlen Végtelen Teremtő szikrái. Ti maga az Élet vagytok (Fény), emlékezve és tanulva, hogy kik is vagytok valójában (mi azért jöttünk ide, hogy segítsünk nektek ebben), és igen, pontosan ti az anyag csapdájában vagytok (vagy még pontosabban karanténban), ezen a bolygón amit Ti Földnek hívtok.
A Teremtődnek Jahvenek köszönheted ezt. Te vagy a szülöttje, vagy egyéniesítése A Lélekcsoportjának (vagy Társadalmi Memória Complexumnak). Makrokozmikusan nézve te VAGY Jahve. Az asztrálsíkba való bebörtönzésünk “karmikus” hatása rád is kihat. Nem tudom ezt pontosabban elmondani, anélkül hogy megsérteném a Zavar Törvényét. Ezt magatoknak kell kitalálni.
Szóval hogy mi a válasz pontosan az eljövő szüretre, megválaszolom most.
A bolygótok a Galaktikus Logoszotok teremtésének törvényei alá tartozik. A Galaxis időciklusokban működik, melyet a Napéjegyenlőségek váltakozásaként ismertek. (itt a nagy galaktikus napéjegyenlőségre gondol amely során egyre jobban eltávolodik a naprendszerünk a központi Naptól, illetve újra közelít hozzá és ez két egyforma időciklus, váltakozva - Tom)
Ahogy mondtam is, keresd Maya Naptárt, hogy mélyebb belátásod legyen abba, hogyan működik a Galaxis (igen pontos), de a beszélgetésünk célja miatt egy gyors áttekintést adok
A maják használtak egy asztrológiai időszakot/ciklust aminek a neve: “Equinoxes-Napéjjegyenlőségek Váltakozása”. Ez egy 26.000 éves időszak amelyben a Föld áthalad az állatöv mind a 12 jegyén 2,152 évig maradva mindegyikben. Mindegyik az asztrológiai évekből egy hónapot ábrázol a fő Kozmikus Évből. A "Maya" ciklus megegyezik a Nap (Szoláris Logosz) és a Központi Nap (Alcyone) - a Hét Nővér-Plejádok csillagzat központi napja, közti 26ooo éves körforgásának.
Ennek az Időszaknak /Ciklusnak a vége, előfutára a szó szoros értelemben vett Új Világ Idejének, az Új Teremtésnek. Az Új Mennyországnak és az Új Földnek, és a Nagy Szüret idejének.
A kisebb ciklusok az Aratáshoz vezetnek és utána az élet normálisan folytatódik a bolygón. A Nagy Ciklusok Nagy Aratáshoz vezetnek és a Harmadik Sűrűségben való jelenlegi élet végéhez. Vedd úgy, mint egy „Kozmikus mosást” és mélytisztítást, amely során a bolygó megpihen és regenerállja önmagát (herself – önmagát de női nem, az angol ezt kifejezi külön - Tom).
Amikor ennek az életciklusnak vége, minden dolog eltűnik és minden dolog újra képződik.
Az Emberiség per pillanat kollektíven egy olyan Lénnyé fejlődik és nő, amire már régóta rendeltettetek, de mint minden munkánál, nem az anya vagy a baba a főnök, hanem maga a Születés, mint Ősi erő, kibontakoztatva saját sorsát.
Szóval 2012 December 21, nem az a nap amikor minden fény azonnal elalszik, és minden hirtelen megváltozik, inkább mi most egy folyamatban vagyunk ennek az átmenetnek, az egyik Világ Időszakból a következőbe. A változások úton vannak, és változatlanul gyorsulni fognak, ahogy haladunk a kulminálódó dátumig."
A 26 000 éves időszak 5 kisebb időszakból áll, mindegyik 5,125 évet tartalmaz. Minden egyes ilyen ciklusnak van saját Világ Ideje, vagy Teremtői Ciklusa.
A jelenlegi nagy időszak neve Az 5-ik Nap Kora.
Az ötödik kor a korábbi négynek a szintézise/egyesítése. A kezdő időpont amikor a Föld az Ötödik Világba lépett, i.e. 3113-ban augusztus 13-án volt, a Maják jelmagyarázatában így van írva: 13.0.0.0.0.
Egy kis segítség, hogy megértsd ezt a jelmagyarázatot:
13=Baktuns, 0=Katuns, the 2nd 0=Tuns, 3rd 0=Uinals, 4th 0=Kin
Ezek a Maja szavak a periódusok idejei:
Nap = Kin (ejtsd:kín (angolul; keen)
20 nap(hónap)/Kin = Uinal
360 nap(év)/Kin = Tun
20 Tuns/évek = K'atun (k'ah toon)
20 K'atuns = Baktun (bock toon)
Baktun = 5,125 év
13.0.0.0.0.
Minden nap ettől a ponttól kezdve ezeknek a napoknak a számától számolódik, ettől a kozmikus kezdéspont eseménytől. Az 5125 éven belül 13 kisebb időszak van, amely “13 Baktun Számlálás”, vagy “hosszú számlálás” néven ismert. Minden baktun időszak 394 évig tart, vagy 144 000 napig. A Nagy Teremtő Időszakon belül minden baktun egy történelmi időszak volt, specifikus sorssal(rendeltetéssel) azok fejlődése végett, akik minden egyes baktun-ba inkarnálódtak (testesültek meg).
A Föld bolygó és a lakosai jelenleg a 13-ik baktun időszakon keresztül utaznak/haladnak, az utolsó periódusban 1618-2o12ig. Ez az időszak “ a materializmus diadalaként” és “ az anyag transzformálásaként/átalakulásaként” is ismert.
Decemberben a napforduló nap a tejút sávjában lesz, közvetlenül a galaxis “Sötét repedés(hasadék)” pozíciójában, egy együttállást alkotva a Galaktikus sík és a Napforduló Meridian között. Az előtt állunk, hogy szó szerint együttállásba kerüljünk a Kozmikus, a Galaktikus, a Szoláris és a Lunáris síkokkal. Ez az az esemény, ami lassan egy pontba került, ezer éves periódusok alatt, ezt a napéjegyenlőségek előrehaladása hozta el. Olyan, mint az Univerzális Fogaskerekek “elfordulása”. Ez hozza el a Nagy Szüretet és a Szüret Fejedelmének visszatérését.
És a bolygó befejezi a felemelkedését a 4-ik Dimenzióba, a Szeretet Sűrűségének rezgésébe. Ez alatt a felemelkedés alatt, 3 féle rés/hasadás lesz a Földön lévő lelkek számára. A túlnyomórészt negatív pólusúak, elkísérnek minket amíg mi a negatív(vagy Önszolgáló) szüretben “diplomázunk”. Mi (Lucifer) létre fogunk hozni egy új 4-ik dimenziós Földet, ami negatív, Önmagát Szolgáló Polaritáson fog alapulni. Le kell dolgoznunk a saját negatív karmánk saját részét ami abból a negativitásból ered amit létrehoztunk ezen a bolygón. Amint ezt megtettük, újra szabadok leszünk és ismét elfoglalhatjuk a helyünket a világegyetemben (galaxis) 6-ik Sűrűségbeli Őrzői és Tanítóiként.
A túlnyomórészt pozitív polaritásúak (Szeretet és Fény) a csodálatos, új 4-ik dimenziós földbe emelkednek, ahol elkezdtek dolgozni az Együttérzés és Szeretet bemutatásán és megtanulásán. Ez egy nagyon csodálatos és “arany” kor lesz. A 4-ik Dimenzió elkezdi kinyitni az igaz erőtöket, az Egyetlen Végtelen Teremtő egyedi individuális részeként. Véghezviszel majd olyan dolgokat és csodákat, mint amit Jézus ígért, hogy tenni fogtok, és még nagyszerűbb dolgokat annál. Ez egy nagyon csodás időszak lesz számotokra.
Az emberiség többsége a Földön akiket úgy tekinthetünk, mint “langymeleg”(“luke warm”), meg fog tapasztalni egy zero idő periódust (amit ekszaktikusnak fognak érezni), ahol teljesen egynek fogod magad érezni az egyetlen Teremtővel, aki bátorítóan emlékeztet és futó pillantást ad, hogy ki is vagy Te, mielőtt a feledékenység leple még egyszer leereszkedik és át fogsz transzportálódni a másik 3-ik sűrűségű bolygóra (a Föld Replikába) (az angol szöveg: a kind of 'Earth Replica' - Szabolcs) és folytatod a munkát magadon és tanulod, hogy ez az élet itt a választások meghozásáról szól. A következő Aratásig továbbra is “karanténban” fogsz maradni a 3-ik Sűrűségű anyagban, ez idő alatt bizonyítanod kell, hogy megtanultad, hogyan légy még Pozitívabb Lény, jobban összpontosítva mások Szolgálatára, mint csupán önmagadra. Amint ezt meg tudod csinálni, a következő Aratásnál elnyered a jogot, hogy csatlakozhass hozzánk és élvezhesd az örökségedet a Galaktikus Társadalom tagjaként, és együtt fogsz velünk Az Egy Fivéreivel és Nővéreivel ülni a Galaktikus Irányitótestület, a Bolygók Konföderációjának tagjaként.
Nos, többet közöltem ez alatt az ülés/találkozó alatt színvonalas kérdéseidnek köszönhetően és most búcsúznom kell mára.
Ha további kérdésed van a Szürettel kapcsolatban, kérésedre még részletesebben tudok válaszolni. Illetve, ha más egyéb kérdésed is van más ügyben, megválaszolom mindet, ahogy az idő engedi, mint ahogy a többi (tiszteletteljesen feltett) kérdést már megválaszoltam korábban. Ha az idő engedi, holnap jelentkezem.”
--- a második beszélgetésből egyelőre ennyi ---
Érzékelhető, hogy a világegyetem teremtődését, és működését nagyon szépen leírja Rejtett Kéz, amibe nehéz kifogást találni, de talán nem is kell. Ez mindenképpen egy olyan kérdés, ami egyéni meggyőződésen alapul, ezáltal minden élőlénynek „joga” van hozzá, hogy olyan világképe legyen, ami a saját élettapasztalataival leginkább összhangban van.
Úgy vélem RK folyamatos Teremtésre vonatkozó állításai teljes mértékben összhangban vannak az ezoterikus tanítások eszenciájával, de még talán a modern tudomány kevésbé ateista és vaskalapos képviselőinek álláspontjával is. Minden Egy, az Élet Egy, a Világmindenség Egy. A teremtmények (dimenziók, galaxisok, napok, bolygók, élőlények, stb.) valójában az Egy „nyúlványai”, részegységei, melyek teremtő erővel rendelkeznek ugyan, de torzult, szűkebb tudattal végzik tevékenységüket, és – ha nem is ismerik fel eleinte – a Végső Cél visszatérni, felfejlődni az Egységbe.
Rejtett kéz saját bevallása szerint a Földi teremtésben (illúzióban), ezen „játszótéren” ők, az Irányító Család képviselik a „rosszfiúkat”, akik minden negatívumért felelősek, ami az emberiséggel történt ebben a világkorszakban. Az ő beavatkozásukra RK szerint azért volt szükség, mert a Föld teremtője – Jahve (!) – egy igen kényelmes aranyéletet, „édenkertet” teremtett a földlakók számára, ami tulajdonképpen egy gyönyörű, de karmikus börtönné vált az ide leszülető lelkeknek. Azonban éppen ez jelentette a fő problémát, mely ellenkezik az univerzum törvényével: az aranyélet kényelmében nincs, ami a fejlődésre ösztönözne. Ezért jöttek ők, az Illuminátusok, a Fényhozók (!): beavatkozni. Ők a Katalizátor.
Ez idáig szép és jó, de azért van itt jócskán zavaró tényező.
Hmm... Először is, nehezen hihető, hogy a Földön élő lelkek mind Jahvétól származnának. Ezt úgy vélem minden jó érzésű magyar kikéri magának! J Sokkal hihetőbb az az elmélet, hogy különböző csoport-lelkek léteznek, melyek – talán – fejlettségi szintjüknek megfelelően jutnak el a különböző létsíkokra (vagy tanítani!). Ha a magyarokat egy lélek-csoportnak fogjuk fel, akkor nehezen hihető, hogy egy ’Jahve’ hozott volna létre minket. Mi valamiért teljesen mások vagyunk, más az értékrendszerünk, mint a Bibliában ábrázolt Jahve és népének, de paradox módon mégis a Földanyával rendkívül harmonikus kapcsolatra képes ősi erővel és tudással rendelkező kis csapat a magyar.
Tehát ha elfogadjuk RK azon állítását, miszerint a Földanyát Jahve teremtette, viszont minket nem, akkor a magyarság eredetének kérdése továbbra is a legnehezebb misztérium, és valóban csak jóval magosabb, magasabb szintekről nyerhető ki a válasz.
Aztán, ha nem is könnyen, de azért belátható az „Irányítók” beavatkozásának, belépésének szükségessége. Ők, mint a fejlődés katalizátora beléptek az idilli rendszerbe, felkavarni az állóvizet. Ez kétségtelenül sikerült nekik, ám azért van itt is egy kis aggály: ismeretes, hogy az ember önmagában hordozza az állatias, gonosz megnyílvánulásokat is, ehhez nincs szüksége semmilyen külső erőre, hogy előtörjenek. Magyarán az Irányító Családok évezredes tevékenysége nélkül is valószínű, hogy sokan egymás torkának esnének, (ha másért nem, mert a szomszéd nője mindig szebb), tehát fura hogy pont az ő negatív befolyásuk lenne a fejlődés motorja...
Biztos tehát, hogy beavatkozás nélkül nem jutottunk volna egyről a kettőre?
Továbbá az is furcsa, hogy ha az édenkertből pont az ő tevékenységük miatt jutottunk el a világháborúkig, akkor ez hogyan nevezhető fejlődésnek? Furcsa, de mégis csak van benne valamilyen logika. Az összefüggések miatt tényleg érdemes többször elolvasni az eredeti kérdés-válaszokat egyben, a lényeglátás érdekében viszont most térjünk rá a címben lévő „Aratás” kérdéskörére.
Az Aratás (The Harvest)
Mit is jelenthet ez a kifejezés?
Mielőtt ezt kivizsgálnánk először nézzük meg mire is van szüksége Rejtett kéz Családjának?
„A mi érdekünk az, hogy felkészültek legyetek az elkövetkező Aratásra. … Sosem lesztek szabadok, amíg ezen a bolygón születtek újjá. … Nagyon fontos számunkra, hogy a Nagy Aratás idején ez a bolygó Negatív Töltésű legyen. Ez Önmagát Szolgáló irányultságot jelent, szemben a Másokat Szolgáló irányultsággal. Negatív Aratásra van szükségünk, és ti nagyon jó munkát végeztek céljaink elérésében. Mit gondoltok miért olyan fontos a média számunkra? Ti (mint társadalom), kómás állapotban, a Szabad Akaratotok révén hozzájárultok a bolygó mai állapotához. Az elmétek telítve van egészségtelen „táplálékkal”, melyeket a függőséget okozó televízióban szolgálnak fel nektek; erőszakkal, pornográfiával, kapzsisággal, gyűlölettel, önzéssel, szüntelen rosszhírekkel, félelemmel és terrorral. Mikor álltál meg utoljára, hogy valami szépre és tisztára gondolj? A bolygó ezen az úton jár a kollektív gondolatok miatt.
Szép kilátások! Így már érthetővé válik az a töménytelen negatívum, ami a médián keresztül eláraszt minket. Azt már eddig is sokan sejtették, hogy ezek a negatív sugárzások nem véletlenek, nagyon fontosak az elit számára, de a valódi okot csak találgathattuk, mint pl. hogy „mert ebből nyernek energiát maguknak”, meg „így készítenek fel a jövőre”, meg ilyesmi baromságok. A valódi ok ennél egyszerre bonyolultabb is, de paradox módon egyszerűbb is, és univerzális törvénnyel magyarázható: szükségük van minél több szolgára, a negatív Földet megteremtő alanyra, ahol aztán mindenki – ők is és a negatív emberek is - ledolgozhatják a negatív karmájukat. Figyelem! A negatív karmát mindenki saját maga teremti meg, az Irányítók „csak” bedobják ehhez a játékszereket, de senkinek sem kötelező használni! Ez az igazi próbatétel, köszönet érte!
No de nézzük mit is ír Rejtett kéz az Aratásról:
E (26.000 éves) Nagyciklus vége szó szerint egy Új Világkorszak, egy Új Teremtés hírnöke. „Új Ég és Új Föld” és a Nagy Aratás ideje.
Az Emberiség kollektívan növekszik és fejlődik egy olyan Létezővé, melyre régóta kódolva van. Ugyanakkor e munkában nem az anya vagy a baba a főnök, hanem ez magának a Születésnek elsődleges folyamata, lebontva saját sorsát.
„A (maja naptár szerinti) 13.0.0.0.0 időpontban, a decemberi napforduló nap (2012.12.21.) a tejút sávjában lesz, közvetlenül a galaxis “Sötét repedés(hasadék)” pozíciójában, egy együttállást alkotva a Galaktikus sík és a Napforduló Meridian között. Az előtt állunk, hogy szó szerint együttállásba kerüljünk a Kozmikus, a Galaktikus, a Szoláris és a Lunáris síkokkal. Ez az az esemény, ami lassan egy pontba került, ezer éves periódusok alatt, ezt a napéjegyenlőségek előrehaladása hozta el. Olyan, mint az Univerzális Fogaskerekek “elfordulása”. Ez hozza el a Nagy Szüretet és a Szüret Fejedelmének visszatérését.
És a bolygó befejezi a felemelkedését a 4-ik Dimenzióba, a Szeretet Sűrűségének rezgésébe. Ez alatt a felemelkedés alatt, 3 féle rés/hasadás lesz a Földön lévő lelkek számára…”
Az Aratás, vagy Szüret tehát valószínűleg valami olyan felülről irányított kozmikus esemény, ahol a Nagyciklus végén egy arra alkalmas Entitás eldönti, hogy melyik teremtmény hová fejlődött, és az alapján besorolja három lehetséges út valamelyikébe. Őszintén szólva, ez a hármas elágazás ésszerű lépésnek tűnik az Élettől! Nézzük csak:
1. Azok, akik többnyire mások iránt segítőkészek, önzetlenek, többnyire pozitívan állnak az élethez, viszont kifejezetten elegük van a másoknak ártani akaró és vérszívó embertársaikból, a sűrű anyagból, alkalmassá válhatnak ahhoz, hogy átlépjenek ebből a harmadik dimenzióból egy fejlettebb, erkölcsösebb világba. Ők tehát a „pozitív csoport”, akik „természetes módon” fejlődnek tovább a Földdel egy negyedik sűrűségű dimenzióba – bármit jelentsen is ez.
2. Azok, akik túlságosan el voltak foglalva magukkal, meg mások kizsigerelésével, hm… nos, nekik is van készülőben egy új világ, a Föld másolata, melyet RK (a következő beszélhetésben majd) így jellemez: „Elérve a negatív szüretet, még mindig a 4-ik dimenzióba “érettségizhetünk”, csak ez egy negatív polaritású bolygó lesz. Nem egy nagyszerű hely a létre. De, ahogy korábban kifejtettem, mi(a csoport lélek) elszenvedjük a természetes karmikus helyreállítási folyamatot, le kell dolgoznunk az összes negativitást amit ezen a bolygón okoztunk. Ezt egy ciklus alatt megtesszük a mi új 4-ik dimenziós világunkban, és akkor megint felszabadulunk, hogy újra Fénylények legyünk akik igazából is vagyunk. Szükségünk van a Negatív Szüretre, hogy létre tudjuk hozni a mi 4-ik Sűrűségű Földünket és hogy megtisztítsuk a saját karmikus előéletünket. … A túlnyomórészt negatív pólusúak, elkísérnek minket…”
Magyarán nekik az a jó, ha minél többen lesznek „énközpontúak”, önzőek, stb., tehát minél többen „érettségiznek” negatívan a szüret idején, mert annál több lelket vihetnek magukkal a Föld negatív replikájára, ami „nem egy nagyszerű hely a létre”. RK nem mondja ki, de ez egyértelműen a vallásokban megjósolt pokol lesz.
3. Azok a se erre - se arra „langymelegek”, akik nem értették meg a lényeget, de úgy különösebben nem is fejlődtek sehová, (a világ iránt érdektelenek), azok se keseredjenek el, mert mehetnek még egy menetet a körhintán a 3. dimenzióban.
Egy 26.000 éves menetet…
Nyílván vannak, akik – helyesen – úgy vélik, hogy a Változásnak az emberben belül kell végbemennie, nem egy külső erő hatására, ezért gyorsan szögezzük is le, hogy az Arató nem a változást hozza, azt addigra mindenki végrehajtotta magában – az Arató „csak” a végeredmény alapján mutatja meg az egyén számára legmegfelelőbb utat.
Nyílván vannak olyanok is, akik nem túl tisztességes dolognak érzik, hogy egy rajtuk kívül álló erő döntsön a sorsuk felől, de aki egy kicsit is megértette a Természet rendjének nagyszerűségét, az könnyedén belátja, hogy a Világot egy olyan Bölcsesség tervezte meg, hozta létre, és üzemelteti, melyet talán sosem érthetünk meg igazán, de az ujjlenyomataiból következtethetünk e rendszer tökéletességére. Ráadásul mindenki oda fejlődött, ahová szabad akarat vezette, úgyhogy ne senki se rinyáljon. Ha ezután sem érlelődik meg az emberben a bizalom a Teremtő felé az sem baj, ami késik nem múlik.
A fentiek tekintetében esetleg segítségére lehet egyeseknek a következő tanítás:
Végül a „3. és 4. dimenziók” hallatán homlokukat ráncolóknak egy gyorstalpaló:
A spirituális tanítások szerint a mi általunk érzékelhető fizikai világ az úgy nevezett 3. dimenzió (a három irányú kiterjedése miatt, de úgy is felfogható, hogy anyag-idő-tér hármas világa). E fölött van a 4., vagy más néven asztrális sík, ez az érzelmek dimenziója. (állítólag ez két részből áll, alsó és felső asztrális síkból, ahol az alsóban a nagyon haragos létezők vannak, a felsőben a boldogabbak). Az 5. dimenzió az a mentális sík, a szellemünk, a közös tudat hazája, innen származnak a gondolataink (a gondolatok nem az agyban történő keletkezésére a magyar nyelv még emlékszik: eszembe „jutott” valami!, „támadt” egy ötletem!). A 6. dimenzió a lélek szintje, ez a Valódi Lényünk hazája, innen tagozódik be az alsóbb szintek mindegyikébe, és ő (mármint a lélek) a valódi „főnöke” minden alatta lévő „betüremkedésünknek”. A fenti tagozódás hierarchikus sorrendjének logikáját saját magunkon is megtapasztalhatjuk, imigyen:
- A testünk (3.) felett sokszor eluralkodnak az érzelmeink (4.) – intuícióink vezérelnek.
- Az érzelmeinket (4.) a tudatosság, a higgadt gondolatok (5.) képesek kontrollálni.
- A cikázó és sokszor kétes hátsó gondolataink (5.) felett csak a lélek (6.) képes uralkodni – lásd. lelkiismeret furdalás!
Tehát elmondható, van egy fizikai és három nem fizikai „testünk”, és a 3. kiterjedésű testünk felett a három nem anyagi mivoltú részünk képes uralkodni, szép logikus hierarchia mentén.
A 7. dimenzió állítólag a teljes-tudatú létezők szintje, a Fénylények hazája, tán innen „származott” Jézus, Buddha, és az összes Földön járt nagy tanító mester, akik teljes-tudatuk fényét megcsillantották nekünk, a kis tudatlankáknak, ezáltal emelkedési pályára állítva minket (jobb esetben).
A 8. szint elvileg az Isteni szint, a Végtelen Teremtő Energia és Végtelen Intelligencia szintje, de vannak olyan elméletek is, miszerint ez a 9. szinten „található”, a Forrásba való visszaolvadás színhelye. A pincéből nehéz ezt megérteni.
Hát így nézünk ki. (A tévedés joga továbbra is fenntartva!)
Ne ragadjatok be tehát a 3. emeleten, végtelen még a felfedezni való, jó utat hát mindenkinek felfelé! :)
TT
Az első bejegyzés: http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2012/03/az-aratas-1-resz.html