2012. március 8., csütörtök

Ángyán József levelét megírta I.

Forrás: Iránytű Intézet - 2012, március 7 - 14:22

„Azzal a programmal szemben, amelyet a Nemzeti Vidékstratégiában megfogalmaztunk, amelyet a társadalom túlnyomó többsége - a fórumainkon, az elmúlt nyolc hónap széleskörű társadalmi vitái során megtapasztaltak szerint - teljes mértékben támogat, és amelynek végrehajtására szegődtem, nos ezzel a programmal szemben mohó, zsákmányszerző gazdasági érdekcsoportok, hogy ne mondjam "maffiacsaládok", spekuláns nagytőkés "oligarchák" és a volt TSz-eket, állami gazdaságokat a többiek elől elprivatizáló nagybirtokos "zöldbárók" koalíciója jött létre” - írta Ángyán József, a Vidékfejlesztési Minisztérium nemrég lemondott államtitkára a mellette kiállóknak címzett levelében. Arra teszünk kísérletet, hogy a levél hátterét adó konfliktushelyzet, azaz nagyüzemi mezőgazdasági termelés térhódításának hátterét feltárjuk..."
Tovább a teljes cikkhez>>>

A cikk második része>>>

2012. március 7., szerda

Ayn Rand - Veszett világ - egy idézet a könyvből..

Névtelen tegnap egy megdöbbentő idézettel gazdagította a blogot. Annyira szíven ütöttek a sorai, hogy egy külön cikket szánok a témának. Aki nem olvasta volna, annak nem kell keresgélnie, íme:

"Az ilyen fosztogatók biztonságosnak tartják védtelen emberek kirablását, mihelyt elfogadták az azokat lefegyverző törvényt. Ám zsákmányuk más fosztogatók mágnesévé válik, akik úgy veszik el tőlük, ahogy szerezték. Ekkor a verseny nem a legrátermettebbek számára folytatódik, hanem a brutalitásban legirgalmatlanabbak között. Amikor az erő a szabály, a gyilkos legyőzi a zsebtolvajt. És ekkor a társadalom eltűnik a romokban és az öldöklésben. Kívánják tudni, vajon közeleg-e ez a nap? Nézzék a pénzt! A pénz egy társadalom erényének a barométere. Amikor azt látják, hogy a kereskedelem nem megegyezés, hanem kényszer alapján működik; amikor azt látják, hogy a termelés érdekében olyan emberek engedélye szükséges, akik nem termelnek semmit; amikor azt látják, hogy a pénz azokhoz folyik, akik nem árukkal, hanem kegyekkel kereskednek; amikor azt látják, hogy az emberek korrupcióval és protekcióval gazdagabbak, mint munkával, és a törvényeik már nem önöket védik ellenük, hanem azokat védik önök ellen; amikor azt látják, hogy a korrupciót megjutalmazzák, és a tisztesség önmagunk feláldozása lesz, akkor tudhatják, hogy társadalmuknak vége.
...
- Én nem értek egyet önnel.
- Ha meg tudja cáfolni egyetlen elhangzott mondatomat is, hálásan hallgatom.
- Ó, nem tudok válaszolni önnek. Nincs válaszom, az agyam nem így működik, de nem érzem, hogy igaza volna, így tudom, hogy téved.
- Honnan tudja?
- Érzem. Én nem a fejemre, hanem a szívemre hallgatok. Lehet, hogy ön jó a logikában, de szívtelen.
- Amikor majd emberek halnak éhen körülöttünk, az ön szívének semmilyen földi hasznát nem veszi, hogy segítsen rajtuk. És elég szívtelen vagyok, hogy azt mondjam, amikor majd azt sikítja, hogy „De én ezt nem tudtam!”, akkor nem lesz bocsánat"

Ayn Randról jobb híján itt olvashatunk: http://hu.wikipedia.org/wiki/Ayn_Rand

2012. március 5., hétfő

Brief Summary! Rövid Összefoglaló!

The Twenty-first Century Hungarian Genocide.

The international financial power has controlled the last two decades of political leadership of the country, and they ruined Hungary ’s economy.

The everyday living costs have been pushed higher and higher, but at the same time, the multinational companies given are allowances and from the resulting dominance, they strangled the local production, the domestic processing industry and trade, and got hold of the utility networks.

With deliberate and coordinated processes, especially the incredible discount money borrowing possibilities encouraged the Hungarian citizens, to compensate their needs with barrowed money. The domestic currency interest was unreasonably high and they used a defencee bar artificially, not controlled by the free market, so the citizens they couldn’t get a real picture of the transaction’s long term danger. Then, this monetary deffence bar has been removed and has given way to speculations.

The result is the housing and livelihood of one million families at risk, almost all municipalities are on the way of bankruptcy and thousand’s suicide. No personal criminal charges have been started by the officials until now.

The Bank Debtors Advocacy Organization (BAÉSZ) is working to uncover the truth, but official bodies do their best to prevent the truth to be revealed.

We appreciate your help, if there is substantial information, please contact us.

Árpád Kásler, president of BAÉSZ
Gyula, 2012 March 04







A huszonegyedik század magyarországi népírtása.

A nemzetközi pénzügyi hatalom és az általuk kontrollált, utóbbi két évtized politikai vezetése, romba döntötte Magyarország gazdaságát.

A mindennapi megélhetés költségeit egyre magasabbra tolták, viszont a multinacionális vállalatoknak adott kedvezmények és a nagyságukból adódó erőfölényük, ezzel párhuzamosan megfojtotta a helyi termelést, a hazai feldolgozóipart, kereskedelmet és pénzügyi rendszert, valamint megkaparintották a közműhálózatokat is.

Tudatos és kiváló képpen koordinált folyamatokkal, hihetetlen kedvezményes hitelfelvételre buzdították a magyarországi polgárokat, úgy hogy a hazai fizetőeszköz hitelkamatait, indokolatlanul magasan tartották és a forint deviza árfolyamát egy mesterséges védelmi sávval kontrollálták. Ezeket a kedvezményes hitelfelvételeket, „deviza elszámolásúvá” tették, majd ezután megszüntették az árfolyam védelmi sávot és szabad utat engedtek a spekulációnak.

Az eredmény, egy millió család lakhatása és megélhetése veszélyeztetett, szinte az összes önkormányzat a csőd szélén és több ezer öngyilkosság. Személyi felelősök eddig nincsenek, a felügyeleti szervek és nyomozó hatóságok, elhárítanak minden ez irányú intézkedést.

A Banki Adósok Érdekvédelmi Szervezete, több mint három éve dolgozik az igazság feltárásán, de pont azok homályosítják el az igazságot, akiknek feladata lenne mindezt kideríteni és ehhez minden eszközt bevetnek, felhasználva a birtokukba került fősodrású médiát is.

Mindenki segítségét köszönettel fogadjuk, aki konkrét, bizonyítható és felhasználható információkkal rendelkezik.

Kásler Árpád, BAÉSZ elnöke.

Kelt, Gyulán 2012. március 04-én.


Egy érdekes cikk: http://www.magyardiplo.hu/programajanlo/685-felhivas-a-kilakoltatasok-ellen

2012. március 3., szombat

II István


Azt mondják, István királyt olyannyira hatalmában tartotta a düh és az indulatosság, hogy a fúriáktól sarkantyúzva az iszonyú kegyetlenkedés egyetlen nemét sem mellőzte. Krisztiána asszonyt egy csekély hibáért tűzhalállal büntette; sok embert lótrágyába temetve égetett el; többeknek fáklyát üttetett a seggébe, vagy égő gyertya csepegésével kínzott meg embertelenül. (85) Nagybátyját, a nyomorú vaksággal sújtott, impotens Álmos herceget, aki semmi bűnnek és rossznak nem volt okozója, száműzte Trákiába. Amikor ez odaérkezett, a császár tisztelettel fogadta, és Konstantinnak, vagyis Szilárdnak nevezte el, mert úgy látta, hogy szenvedését páratlan szilárdsággal viseli. Ezenfelül Macedóniában falvakat meg mezővárosokat kapott tőle, és ott építette fel a saját melléknevéről elnevezett Konstanca várost, amelyet rokonszenvből vagy a zsarnoktól való féltükben odamenekülő magyarokkal töltött fel. Úgy tudjuk, itt is halt meg, és amikor István a halálhírt vette, végre megsajnálta vak nagybátyja sorsát, és nyomban elküldte Fulbert püspököt Macedóniába, hogy az elhunyt testét hozza haza Magyarországra. Amikor ez megérkezett Fehérvárra, becsülettel megadta neki a végtisztességet. Mert ezzel a tisztes temetéssel szerette volna lemosni a fejéről mindazt a gyalázatot, amelyet a száműzetéssel rákent.
(90) Hasonlóképpen vaksággal sújtott fiát, Bélát, bizonyos főurak titokban visszahozták Pannóniába, és hogy az uralkodó kegyetlenségének ne tegyék ki, végig rejtekhelyen őrizték biztonságban, nehogy hiányozzék a törvényes örökös, ha a királyság elárvul. Utóbb, amikor látták, hogy a királynak nincsenek gyermekei, és már egyáltalán nem reménykedhet utódokban, ezek az előkelők megbeszélték és feltárták István előtt a dolgot, és bevallották, hogy unokaöccse, Béla, életben és Magyarországon van. Ő azt hitte, hogy megvakításakor annak idején meghalt, most e meglepetés nagy örömmel töltötte el, és azonnal magához hívatta. Megállapította, hogy csak a világtalanság ékteleníti őt, egyébként megjelenése tiszteletre méltó, tettben, szóban megfontolt, a legsúlyosabb ügyek intézésére is alkalmas, azt mondják, sírva fakadt, és sokáig ölelgette a fivérét, majd fiává fogadta, és maga mellé vette, hogy apja szívtelenségét jóvá tegye, azzal, hogy a királyságot rá fogja hagyni. Úgy hírlik, Pál püspök és Otmár ispán volt az, aki Bélát őrizte, és az első, aki a dolgot nyilvánosságra hozta. (95) A régi gyűlölködés, a gyanakvás elszállt, és a király szerette volna őt nemcsak ranggal, hanem fényes rokonsággal is megtisztelni, hogy azzal az emberrel szemben, akit a fiává fogadott, az atyai szeretet kötelességét is teljesítse. Legelőször is, nehogy Magyarország a fejedelmi törzs kihaltával árvaságra jusson, írt Uros császári grófnak, aki Macedónia tartományának örökös ura volt, hogy ha véleménye az övével egyezik, nagyon örülne, ha a köztük levő barátságot a rokonság kötelékével szorosabbra fűznék; ennek érdekében Béla fia számára feleségül kéri az ő lányát, akinek Ilona a neve, hogy e két ősi nemzetségből uralkodásra méltó utód származzék; a szkítáknak és a macedónoknak mindig is hasonló volt a virtusuk és a lelki nagyságuk. Uros elfogadta lánya számára ezt az előkelő állást, tudva, hogy István király halála után nyomban Pannónia királynéja lesz. Nem riasztotta vissza veje vaksága sem, mert apját, Álmost, és annak fejedelmi tulajdonságait egykor alaposan kiismerte Macedóniában, és mindig a legmeghittebb viszonyban állt vele. (100) Az esküvőt nemsokára fényes külsőségek között megtartották. Ebből a szerencsés frigyből született második Géza, akinek a király nagyon megörült. Bélát elküldte Tolnára, és hogy nejével tisztesen éljen, királyi járadékot rendelt neki, és nagyon szerette, mert tudta, hogy benne találta meg törvényes utódát.
Amikor Béláról még nem volt tudomása, gyermekei nem lévén, hivatalos rendelettel jövendő királlyá nyilvánította nővérétől, Zsófiától való unokaöccsét, Sault, akire az összes főpapnak és főúrnak föl kellett esküdnie. Amikor pedig Egerben súlyos betegségbe esett, és már a halálra gondolt, egyes összeesküvők királlyá választották a hiú reménytől elcsábított Bors ispánt és Ivánt. Aztán a király jobban lett, és ezekre főbenjáró büntetést követelt; Ivánnak fejét vették, Borsot Görögországba száműzték. (105) Az utódokat mindörökre kitiltották a királyi udvarból azzal, hogy ha valaki ezt megszegné, fővesztéssel bűnhődjék, vagy a családján ugyanúgy maradjon örökös bélyeg, mintha az oltárra és a szentélyre tüzet vetett volna. Ezért kellett Bélát a nyilvánosság elé állítani, mert megértették, hogy a királyt nagyon nyugtalanítja az utódválasztás. Béla előkerülése tehát az égető problémát megoldotta, és a király régi jókedve visszatért. De csak egy-két évet élhetett Bélával, mert korai halála félbeszakította a nem várt örömet; fékezhetetlen hasmenés támadta meg, és jobbulásáról kezdett lemondani. Élete bizonytalanná és kétségessé válván, a magyarok, akiket a kunok szertelensége régóta károsított, dühösködni kezdtek velük. (110) Ezek a király jóindulatától úgy elbízták magukat, hogy a legsúlyosabb bűnöket is nyugodtan elkövették, a magyarokat gátlástalanul zaklatták gyaláz-kodással, fosztogatással mindenütt. A dolog kiváltó oka Tatár kun vezér volt, aki a görög háborúban, amelyből kevesedmagával menekült meg, derekasan vitézkedett, és ezért oly nagy kegybe került a király előtt, hogy az senkiben sem bízott nála jobban. Az ő hűsége kedvéért oly sokat engedett meg a többi kunnak, hogy ez a féktelen és garázda népség kénye-kedve szerint bármit elkövethetett. Amikor az uralkodó állapota reménytelenné vált, a magyarok kezdtek velük gonoszkodni, és az elkövetett rablásokért behajtották a büntetést; emiatt támadt a zendülés, és sok kunt megöltek. Tatár az övéit ért bántalmakról értesülve elment a kissé jobban levő királyhoz, panaszkodott és lármázott az ártatlan kunok öldöklése miatt. (115) A királyt ugyan már szinte megemésztette a kór, de a módfelett kedvelt kunok panaszaira feljajdult, és megígérte, hogy ha egyszer gyógyulni kezd, minden egyes kunért tíz magyart büntet halállal. Egészsége felől jó reménnyel biztatta valamennyiüket, majd szavahihetőségének és jóindulatának jeleként jobbját nyújtotta, melyet a kunok egymást letaposva megragadtak, áhítattal csókolgattak, és akkora tömegben rohantak a kézcsókra, hogy a fekvőt majdnem agyonnyomták és széttépték. Ettől a tumultustól annyira kifáradt, hogy hasmenése kiújult, és hamarosan távozott az életből, királyságának tizennyolcadik, az üdvösségnek pedig ezer utáni százharmincegyedik évében. Halálában a bűnbánat jeleként szerzetesi csuhát kért. Testét Egerből Váradra vitték, és ott a legnagyszerűbb gyászszertartással megtisztelve elhantolták. Úgy gondolják, hogy halála második Honorius pápasága idején és második Lotár császárságának kezdete körül történt.

http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2012/02/hogyan-vakult-meg-ii-bela.html

http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2012/02/konyves-kalman.html

http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2012/02/szent-laszlo.html

http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2012/01/elso-bela-es-elso-andras.html

http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2012/01/szent-istvan-ii.html

http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2012/01/szent-istvan-i.html

http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2012/01/geza-fejedelem.html

http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2012/01/csaba-kiralyfi.html

http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2011/12/atilla-roma-falainal.html

http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2011/12/atilla-ii.html

http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2011/12/szent-marton-es-anyos.html

http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2011/12/miutan-hunok-romai-eroket-kitapasztalva.html


http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2011/11/senki-sem-tagadja-hogy-szkita-nemzet.html


http://www.tankonyvtar.hu/tortenelem/magyar-tortenelem-080903-47

Együttállások

Nem tudom ki mennyire sűrűn szokott az égre tekinteni (állítólag korunk embere egyre ritkábban néz az égre, mert zavarja a fény, és monitorokhoz meg TV-hez szokott szeme jobban kedveli a szobák félhomályát, ráadásul napszemüveget hord, a szabad ég látványát viszont megkönnyezi…), de mostanában igen látványos együttállásokat figyelhetünk meg, különösen alkonyatkor.

Hetek óta meghatározó jelenség esténként a nyugati égbolton az Esthajnal csillag (Vénusz), a Jó Péter (Jupiter) és a Hold szép együttállása. A két legfényesebb „csillag” ráadásul szép lassan egyre „közeledik” egymás felé. Nem tudok, és nem is akarok ebbe az együttállásba sem baljóslatot, sem örömhírt belemagyarázni, de tényleg érdekes dolgoknak lehetünk szemtanúi, így 2012-ben – és tán még egyáltalán nem láttunk mindent. 
Megmondom őszintén én nem emlékszem, hogy életemben során valaha is láttam volna ilyen égi látványosságot. „Valami” lesz.
Itt van néhány a témával foglalkozó materialista cikk:





A spiritualitást nem megvetőknek pedig itt van a „másik oldalról” való megközelítés (természetesen kizárólag szűrve ajánlott!):

(itt a videó alatt egy tök jó zene van!)
Az eredeti emberi test helyreállítása és energetikai egyensúlyba hozása


Ezek a Naprendszerünkben lezajló események erőteljesen támogatják azt az óriási helyreállító munkát, ami jelenleg a magasabb birodalmak segítségével a Gaia felemelkedése érdekében végbe megy.”

„…egyes UFO kutatók szerint a Föld és a Naprendszer hamarosan kezdődő átalakulásának a jele, ahol egy magasabb dimenzióban feltehetően Jupiter már Nappá alakult


Visszatérve a talajra, én nem hinném, hogy a Jupiter nappá alakítása a „Galaktikus Föderáció”, meg „Asthar kapitány” dolga lenne – mely esetben nehéz lenne eldönteni, hogy durva beavatkozásról, vagy segítő kézről van szó – , bár nem tartom kizártnak, hogy léteznek olyan idegenek, akiknek megvan a technológiai fejlettsége az ilyesmihez.
De nem valószínű, hogy ezeket a változásokat UFO-k végzik, sokkal inkább tűnnek Természetes folyamatnak (ami persze nem zárja ki a Tervezettséget!).
A „Foton-övbe” való belépésünk is eredményezhet ilyen nagyságrendű változásokat…

Arthur C. Clark híres űrodisszeia trilógiájában egyik fő esemény, hogy a Jupiter nappá alakul és kettős csillagrendszerben élhetünk a továbbiakban, ami egyébként nem egy légből kapott, tudománytalan fantazmagória. Ha teljesülnek adott feltételek, akkor egy gázóriás képes az átalakulásra. Vajon Clark regénye jóslat, üzenet, vagy teremtő gondolat?

Vélhetően idén megtudjuk.
Mindenesetre szépnek szép az esti égbolt mostanában.

TT