2011. július 23., szombat

SUMMA SUMMÁRUM...


No comment... vagy mégis? Ugyanez történik most Európával is. Miután a nagy kazár összeesküvés a világhatalom megszerzésére nem akar bejönni, az első számú célpont lassan de biztosan átveszi az irányítást a Föld nevű bolygón. Jó ez, nem jó, kinek igen, kinek nem? E kérdések már csak pusztán agymaszturbálás. A lényeg az, hogy a legalább ezeréves kazár összeesküvés úgy fejeződik be, mint az a bizonyos zsidó történet amiben a kabalista feketemágus egy gólem monstrum segítségével akarja megszerezni a hatalmat a "gójok" felett, de aztán a gólem (a nagy kazár összeesküvés) rövidzárlatot kap és a gazdi ellen fordul. A magyar politikusok immár a "rendszerváltás" óta a kazár összeesküvés legalázatosabb szolgái és erre, mit hoz a sors? Magyarország lesz valószínűleg hamarosan az első euró-kínai ország. Az igazság valahol mégis ide át van, még ha néha fájdalmas is.

MEGBUGGYANT VIKING A NYÁRBAN?

Egy félnótás több, mint 90 embert lemészárol Norvégiában. A nemzetközi sajtó először természetesen habzó szájjal alkajdázik, de aztán kiderül hogy egy fajtiszta, iszlám-gyűlölő viking áll a merénylet mögött és most már "szélsőjobboldal"-ról és "radikális kereszténység"-ről hablatyolnak a zAjságírók. Erre, egy nagyon érdekes kis cikk a Kurucon. Íme:

***

Ismét ferdít a hazai média: nem szélsőjobboldali, hanem cionista, szabadkőműves, Izrael-barát volt az oslói merénylő. Öles címekkel hirdette néhány hazai sajtóorgánum, hogy az oslói merényleteket elkövető férfi „szélsőjobboldali”, aki magát kereszténynek és konzervatívnak vallja. Alig kell megerőltetnünk magunkat, hogy észrevegyük, a „náciveszély” hazai mumusát próbálták ily módon feléleszteni, ám ráfaragtak.

A norvég merénylő egyike azoknak a fundamentalista álkeresztényeknek, akik Izrael politikáját messzemenően támogatják, ilyen bagázshoz tartozott pl. a volt amerikai elnök, ifjabb George Bush is. A merénylő, Anders Behring Breivik Fjordman című blogjában  korábban rendszeresen bírálta az iszlámot és éltette Izraelt. Fjordman később mint publicista csatlakozott a Gates of Vienna  és a Jihad Watch  elnevezésű portálokhoz, amelyek radikálisan iszlám-ellenes nézeteiken túl Izraelt támogató írásaikról is híresek. Alább pedig a merénylő egy korábbi fényképe látható, amint szabadkőműves egyenruhában pózol a kamerának. Anders Behring Breivik példaképei között pedig ott találjuk még Winston Churchill háborús bűnöst, valamint a második világháborúban „náciellenes” küzdelmével történelmi szerepet szerzett Max Manust is. Már csak Che Guevara hiányzik…

Forrás 
***

A rendőrség szerint a fickó amolyan online Conan-féle harci-játékokkal töltötte idejét és néha vadászott is a valóvilágban. Vajon hány ember él körülöttünk, aki valóban nem is velünk van, hanem egy olyan mesevilágban, amelyből egyszer csak ámokfutóként ránk csaphat? És vajon tényleg maguktól lépik át ezt a halálos küszöböt vagy esetleg "segítenek" ebben nekik "valakik", bizonyos "agymosási" és/vagy -elvileg csak pszichiátriai gyógyítási célból használható- hipnotizálási technikákkal, hogy aztán a mészárlásból táplálni lehessen ilyen vagy olyan politikai célokat? E szomorú esetben, azt mindenképpen furcsának tartom, hogy egyvalaki képes legyen úgy rátámadni egy szabadtéri diákgyülekezetre (egy baloldali diáktáborról van szó), hogy egyből 86 embert megöl. Mint volt katona, tudom hogy ilyesmi korántsem evidens. Vajon kinek az érdekében állhatott egy ilyen mészárlás most, egy ilyen véres merénylet a norvég nép és kormány ellen? Cherchez la femme...

Néhány nappal a merénylet előtt, a Jerusalem Post bejelentette szűkszavúan, hogy a Norway Oil Fund (norvég állami befektetési alap) kivonja az általa befektett pénzeket az izraeli gazdaságból. A norvég kormány azzal indokolta döntését, hogy a zsidó állam folyamatosan megszegi a Genfi Egyezményeket és az ENSZ határozatokat a palesztinokkal szemben. Előzőleg azt is bejelentette a norvég kormány, hogy a szeptemberi ENSZ gyülekezésen támogatni fogja a palesztin állam autonómiáját. Egyes alternatív médiák szerint mindez kapcsolatban állhat a mostani merénylettel. Reméljük, hogy nem így van...

Minden esetre, vannak olyan furcsaságok az ügyben (link), amik segítő kezekre utalnak a háttérben. Például, miközben a mészárlás helye a főváros közelében van, ahol mindig készenlétben áll a "Delta" norvég antiterrorista egység -amely nem mellesleg csapatszállító helikopterekkel van ellátva-, másfél óra (!!!) kellett a kommandóknak, hogy kiérjenek a szigetre a riasztás után. Az is kiderült mostanára, hogy legalább egy rendőrnek kellett lenni valahol a szigeten, hogy ügyeljen a tábor biztonságára és nem tudni, hogy miért nem volt ott. Aztán, a tettes "dum-dum" lövedéket használt nagy mennyiségben (deformálódható golyók amik sokkal nagyobb sebeket ejtenek), ezek forgalmazása (különösen nagyobb tételben) pedig minden európai országban szigorú rendőrségi nyilvántartással jár; ha valaki ilyeneket szerez be (feltéve, hogy van hozzá engedélye), automatikusan felhívja magára a rendőrség figyelmét. Az sem kevésbé furcsa, hogy hírtelen előkerült a neten egy 1,500 oldalas (!!!) irat amiben a fickó állítólag beszámol a merénylet előkészítéséről; tudván hogy mennyire figyeli minden titkos szolgálat az internetet, két dologra lehet következtetni: vagy most lett kitalálva ez az anyag, hogy igazolva legyen az egy emberes merénylet forgatókönyv (szerintem ez a legvalószínűbb) vagy valóban létezik és akkor nehéz elképzelni, hogy nem tudott róla a titkos szolgálat és/vagy az Europol. Azon is el lehet csodálkozni, hogy miként lehet a norvég kormányzati központ kellős közepébe juttatni egy robbanószerrel telepakolt autót. Egyébként hol tanulhatta meg a gyilkos a pokolgépek készítését ilyen profi színten? Kezd már sok lenni a kérdőjelekből...      

2011. július 22., péntek

A MAGYAR GAZDASÁG NYITOTT ÉS VERSENYKÉPES!

Orbán jópofiskodik Soros, a "nyitott-versenyképes gazdaság" vallás
főpapja előtt... "Képzeld csak Gyurikám: ezek még mindig elhiszik
hogy nemzeti párt vagyunk!"
A Magyar Európai Üzleti Tanács (HEBC) éves jelentésének bemutatóján Martonyi János kijelentette: Magyarország jelenleg az egyik legnyitottabb gazdaság a világon. Martonyi (akinek az ügyvédi irodája 2009-ig vállalatfelvásárlásokra, vállalati -általában multinacionális cégekhez kapcsolódó- pénzügyek és tőkebefektetésekhez kapcsolódó ügyletekre volt szakosodva) szavait mi sem bizonyítja jobban, mint a következő hír, amihez szerintem nem is kell kommentár:


KIRÚGHATJÁK A KISGYERMEKESEKET ÉS A NYUGDÍJELŐTT ÁLLÓKAT.

A védelmi időszak alatt is közölhetik a munkáltatók a jövőben a 3 évnél fiatalabb gyermeket nevelő szülőkkel, hogy nem kívánják őket tovább foglalkoztatni - derül ki a Pénzcentrum birtokába került Munka törvénykönyve tervezett módosításából.

Ráadásul a felmentési idő már a védelmi idő lejártának napján kezdődik, nem pedig az azt követő 15., illetve 30. naptól. Megszűnik a nyugdíj előtt állók védettsége is; az öregségi nyugdíjkorhatár előtt 5 éven belül is bárkit el lehet majd küldeni rendes felmondással is.


Jelenleg a munkáltató csak rendkívüli felmondással szüntetheti meg a munkaviszonyukat egyebek között azoknak, akik táppénzen vannak, várandósok, lombikbébi programban vesznek részt, gyesen, gyeden vannak, illetve dolgoznak, de a legkisebb gyermekük még nem érte el a 3 éves kort. A gyógyult munkavállaló ismételt munkába állásának napján, illetve gyermekesek esetén a 3 éves kor elérésekor lehetett közölni a felmondást.

Ha a felmondási védelem időtartama a tizenöt napot meghaladta, akkor további 15 nap, ha a harminc napot meghaladta, akkor pedig csak 30 nap múlva kezdődött el a felmondási idő. A törvénymódosítás szerint a felmondási időre vonatkozó szabályok nem változnak. Alapesetben 30 nap, de a munkáltatónál eltöltött évekkel arányosan hosszabbodik, 20 év után már hatvannapos többlet jár.

Megszűnik a védőháló:

A Munka törvénykönyve tervezett módosítása szerint viszont már a védelmi időszak alatt is lehetne közölni a felmondást. Az indoklásból az derül ki, mintha a lépésre azért lenne szükség, mert a munkáltatók így is, úgy is megszabadultak a gyermekesektől, csak rendkívüli felmondással, amit esetenként indokolatlanul alkalmaztak. A tervezet szerint megszűnik a 15, illetve 30 napos türelmi idő is, a felmondási idő a védelmi időszak leteltének napján egyből elkezdődik.

A jövőben kikerülnek a védett körből azok a nők, akik lombikbébi programban vesznek részt. Utóbbi szigorítást azzal indokolja az előterjesztés, hogy az emberi reprodukciós eljárással összefüggő kezelés időtartama nem meghatározható.

Útilaput köthetnek az öregek talpára is:

Az előterjesztés szerint kikerülne a Munka törvénykönyvéből az a rendelkezés is, hogy csak különösen indokolt esetben lehetne rendes felmondással felmenteni azokat a munkavállalókat, akiknek kevesebb, mint 5 évük van hátra az öregségi nyugdíjkorhatár betöltéséig. Ennek magyarázata, hogy a különösen indokolt eset fogalma nehezen volt értelmezhető, és bizonytalanságot okozott a munkaügyi gyakorlatban.

Az idősebb munkavállalókat ráadásul eddig egységesen 3 havi többlet-végkielégítés illette meg, ha az öregségi nyugdíjkorhatár betöltése előtt 5 éven belül felmentették őket. A törvénymódosítási javaslat szerint viszont differenciálnák a többletjuttatást aszerint, hogy hány éve dolgoztak az adott munkahelyen. Legalább 5 év esetén egyhavi, 15 év esetén kéthavi, 25 év után pedig háromhavi többlet-végkielégítés járna.

Hátrányos helyzetűek lesznek az idősek:

Ez a rendelkezés különösen annak fényében érinti érzékenyen az idősebb munkavállalókat, hogy a korábban megszellőztetett nyugdíjpolitikai koncepció szerint jövőre nemcsak a korkedvezményes, hanem a korengedményes nyugdíj lehetősége is megszűnne. Utóbbi kifejezetten foglalkoztatáspolitikai eszközként funkcionált.

Éppen az volt a szerepe, hogy a nyugdíjkorhatárhoz közel álló munkavállalók és a munkáltatók számára is megfelelő megoldást jelentsen arra az esetre, ha már nem volt lehetőség az idősebb dolgozók foglalkoztatására. Ekkor a munkáltató előre, egy összegben befizette a nyugdíjbiztosítási alapba az érintett munkavállalónak az öregségi nyugdíjkorhatár eléréséig járó ellátást.


Forrás 

2011. július 20., szerda

AZ EMBER EREDENDŐEN JÓ

Láttam egy tv műsort tegnap, amiben az orvosi kamara elnöke bebizonyította számomra, hogy legalább annyira képtelen együttérzésre a gazság áldozatai felé, mint a legtöbb magyar sztárpolitikusaink. A műsor arról szólt, hogy Budaházy György sógora, aki állítólag orvos, úgy elszúrt nemrég egy diagnózist, mint ahogy egy elsőéves orvosi hallgató sem merte volna. A beteg családanya meg is halt a következő órákban (link). Mitöbb, a műsorban elhangzott az is, hogy ez a doki valahol polgármester is volt néhány évvel ezelőtt és akkoriban egy szerényke 50 milliós sikkasztás miatt bíróság elé került, de pszichiáteri vizsgálat alapján elmezavarosnak lett minősítve, aminek köszönhetően nem kellett felelnie bűncselekményéért. A doki abszurd diagnózisa miatt elhunyt asszony férje nem érti, miként praktizálhat egy orvos akit egy igazságügyi szakértő pszichiáter elmezavarosnak talált. Én sem értem, de szerencsére az orvosi kamara elnöke okos ember és szemrebbenés nélkül megmagyarázta, hogy a szóbanforgó doki esetében a megállapított elmezavar nem feltétlenül akadály az orvosi szakma gyakorlásához… Na szóval, még mielőtt valaki azt gondolná ezek alapján, hogy a magyar orvosi szakmában valami nagyon de nagyon bűzlik és már veszedelmesebb az orvos a betegségnél, gondoltam nem felesleges visszaidézni itt Dr Csókay András néhány évvel ezelőtti előadását: „Az Ember Eredendően Jó”.

***   

Hiszem,
Hogy a jó erősebb a gonosznál
A szeretet hatalmasabb a gyűlöletnél
A megbocsátás erősebb a bosszúnál

Hiszek
Az ember jóságában mely minden hamisságon,
Minden álnokságon, rosszindulaton és gonoszságon,
Minden emberi durvaságon és önzésen túl létezik.

Mert hiszem, hogy az ember eredendően jó.

Jobb annál, mint amit tesz,
igazabb annál, mint amit mond,
finomabb annál, mint amilyennek látszik.

(Henri Boulad: A szeretet győzedelmeskedik! Fordította: Hermann Judit)

Előadásom témáját ebből a versből merítettem, címét innen kapta: Az ember eredendően jó. A múlt századot elöntő materializmus két irányba fejlődött. Az egyik azt feltételezte, hogy az ember eredendően rossz, ezért kell egy szűk csoport, aki majd megmondja, hogy mi a jó és az vezeti a többit. Ez vezetett a fasizmushoz, a bolsevizmushoz, a kommunizmushoz. A másik irány a liberalizmus, mely azt feltételezte, hogy az ember olyan jó és tökéletes, hogy mindent meg tud magától oldani. Erre jó alapot szolgáltatott a tudomány hatalmas fejlődése. Míg az előbbi irányzat a Kelet-Európát tette tönkre, az utóbbi a civilizált Nyugat polgárainak hozta el a fogyasztói társadalmat és az erkölcsi romlást. Mindkettő zsákutca, ahogy azt a történelem mutatja nekünk. Ezek fölé nő a kereszténység eszméje, mely az embert eredendően jónak tekinti, aki ugyan képes a rossz felé hajlani, de Isten segítségével ezt a rosszra hajlást le tudja győzni. 

Megdöbbenve és felemelő érzéssel hallgattam Kerényi Lajos atyát az egyik rádióműsorban, ahol nagy megtérésekről beszélt: Az élet utolsó határhelyzetében megtörik a gőgös istenkedés, az önámítás szelleme, és a közelgő vég kényszerleszállásra kényszerít. Ennek nyomán hátat fordítanak hitetlenségüknek, harcos ateizmusuknak, leteszik a fegyvert. Íme néhány megtérő vallomás: Engels, az ateizmus lelkes terjesztője idős korában visszatért Istenhez. Ezeket írja: „Az életet annak kell visszaadnunk, aki a keresztfán minden emberért meghalt.” Lenin élete végén mindenkitől, főleg Istentől bocsánatot kért bűneiért: „Hamis útra léptünk. Oroszországnak tíz Assisi Ferencre lenne szüksége. Szörnyű vérontás kezdődik.” Heinrich Heine német költő, aki különös előszeretettel gúnyolta Istent és a vallást, halála előtt megtért. Bűnbánóan megvallotta: „Összetört a régi lant azon a sziklán, amit Krisztusnak mondanak. Az a lant, amelyet a Gonosz szelleme pengetett. Az a lant, ami lázadásról, gúnyról, kételyekről énekelt. Ó Uram! Letérdelek. Bocsáss meg dalaimért!” Karl Marx, bármennyire is hihetetlen, meg volt győződve a túlvilág valóságáról. Cselédlánya tanúsítja, hogy betegségében rendszeresen imádkozott, és égő gyertya fényénél készült a nagy útra. „Gúnyt űztem a mennyországból. Most már belátom, hogy lelkem, amely Istenhez tartozott, a pokol felé indult.” Mao Ce-tung nyilatkozata 1971-ben egy angol újságírónak: „Hamarosan meg kell jelennem Isten színe előtt.” Mikor súlyosan megbetegedett, egy katolikus apácát kért fel arra, hogy megkeresztelje.
 
Urunk add, hogy ne ítéljünk meg senkit. Add meg minden embernek a megtérést, és a jó halál kegyelmét! Add, hogy Igéd bennünk is el tudja végezni, amit te akarsz. Számomra azért felemelők a fenti tények, mert Isten képes megbocsátani a legnagyobb bűnösöknek még az utolsó pillanatban is, ahogy ezt Krisztus a latorral tette. Ahogy idéztem Boulad atyát – „az ember eredendően jó” –, az jutott eszembe, hogy valóban nagyon sok jó dolgot el tudunk önmagunktól kezdeni, egy ideig bírjuk, csináljuk de előbb-utóbb elrontjuk, ha Isten segítségét visszautasítjuk. Jó példa erre a Beat-zene sorsa. A hatvanas években, amikor a beat-zene elindult, egy rendkívül pozitív dolognak számított fiatalos lendületével, bátor szókimondásával. Ahogy teltek az évek, és az előadók egyre népszerűbbé lettek, úgy romlott el az egész beat-mozgalom célja. Bálványimádássá alakult, melynek széles haszonélvező köre fejlődött ki, üzletté vált, igazságtartalmát fokozatosan elvesztette. Ezt a példát saját életem is igazolja, mivel én is bálványimádóvá váltam ebben az időben. El sem tudtam képzelni jobbat, mint a Rolling Stones zenéjére részegen őrjöngeni. Persze ez a fajta mentalitás az életem többi részére is kiterjedt. Az ember eredendően jó, aztán Isten nélkül elrontja a dolgait. Az egocentrikusság a gyermeknél hasznos dolog, elősegíti pszichés fejlődését. 16-18 éves korban azonban, ha megmarad, morális döntéssé válik, egoizmussá alakul, és itt kezdődik a tékozló fiú története. Velem is ez történt annak ellenére, hogy szüleim mindent megtettek vallásos nevelésem érdekében. Magamtól sok jóba belefogtam, de előbb utóbb elrontottam, mert nem kértem Isten segítségét a kitartáshoz. Elvégeztem a műszaki egyetemet, de nem tudtam megmaradni a pályán, mert nem volt kitartásom. Nagy nekibuzdulással sikerült bejutnom az orvosi egyetemre, mondván, embereken akarok segíteni – csodás, nemes cél. Ennek a vége az lett, hogy a nagy, nemes cselekedetekben, a gyógyításban beképzelt és gőgös lettem. Azt hittem, attól, hogy én gyógyítok, engem más mércével lehet mérni. A legfontosabb állapotbeli kötelességemről felejtkeztem el, arról, hogy elsősorban családapa vagyok. Így aztán a munka mellett egyre több lett a kicsapongás. A házasságtörés bűnébe is beleestem mindent megtéve, hogy a családom tönkremenjen. Az Isten nélküli élet teljesen félrevitte a jó kezdeményezéseket. Lelkileg, testileg tönkremenve próbáltam 42 évesen gyermekkorom neveltetéséhez visszafordulni, és kértem a Jóistent, hogy segítsen. Természetesen segített, ahogy minden bűnösnek próbál segíteni, ha kéri. Hozzám világos üzenetét egy jelenésen keresztül juttatta el a Domonkos templomban ’98 karácsonya előtt. Ez a pillanat volt a megtérés.

C. G. Jung írja a Gondolatok a kereszténységről c. könyvében: „az emberi élet fő célja a damaszkuszi út megélése” – vagyis a megtérés. Mindenkinek másképp jöhet ez a pillanat. Van, akinek fokozatosan, lassan, van akinek hirtelen. Nekem hirtelen jött, igaz már 42 éves voltam. Egy biztos: az igazi harc a roszszal ezután kezdődik. A gonosz addig nem nagyon kísért, amíg magadtól is rossz úton jársz. Akkor lesz ideges, ha a jó felé fordulsz. Gyökössy Bandi bácsi mesterien írja le egyik „Kézfogás-füzetében”, hogy mi vár ilyenkor a hazatérő tékozló fiúra. Miket mond a nagy Sugdosó. „Menj tovább a lejtőn, röfögj tovább, rabold ki a gazdád, vagy akár az apád, válj disznóvá!” Vagy azt súgja: „Ülj le a lejtőn! Sose volt, hogy valahogy ne lett volna! Várj a lottó ötösre és közben nézd a Big Brothert a tévében!”

„Ekkor magába szállt. Atyám vétkeztem az ég ellen és te ellened. Nem vagyok méltó, hogy fiadnak nevezz” – olvashatjuk Lukács evangéliumában. Vétkeztem a teremtett világ erkölcsi törvénye ellen. Végre megvan a döntés. Bandi bácsi arra figyelmeztet minket, hogy ilyenkor még mindig nem adja fel a Sugdosó: „Ne ma indulj, hanem holnap!” Hányszor határozzuk el, hogy egy dátumhoz kötjük újrakezdésünket. Sose sikerül. Itt és most! – csak akkor lehet esélyed. Felismertem, döntök és kész. Mi lesz a disznókkal? Kedvenc trükk. A házasságtörők emiatt nem tudnak sokszor felhagyni bűnükkel. „Féltik” a szeretőjüket, közben darabokra hull a családjuk. „Ne siess, csak lassan! Nem tesz jót a sietség! – mondja még a Sugdosó a hazatérés közben” – írja Bandi bácsi.

Azért ragadtam ki ezeket a gondolatokat, mert a megtéréssel, ahogy említettem, csak egy lehetőséget kapunk, amivel élni kell. Az igazi kaland ekkor kezdődik, de most már Jézus vezetésével. Isten már nem választ. Nekünk kell választanunk Őt, mert Ő mindenkit vár, de ez nem kötelező. Ez a szabadság legmagasabb foka, a legnagyobb ajándék, amit az ember kaphat. Érdemes kockáztatni ezért mindent. Bátorság a léthez – ahogy Boulad atya is írja –, melyben a kockázat elnyeri jutalmát. Manapság sokat beszélünk a sztárokról. A „star” csillagot jelent. Az emberiség történetében eddig egyetlen csillag született a betlehemi istállóban 2002 évvel ezelőtt. Az Ő követése lehet csak az egyetlen cél az életünkben. Néha kockázatosnak tűnik, de nekünk keresztényeknek nem lehet más utunk, és erre kell hívni nem hívő testvéreinket is. Persze ezt okosan kell tennünk. A Jel című újságban ezt le lehet írni, vagy a TF-estéken ezt el lehet mondani, de a társadalomban ilyen direkten mondva nem biztos, hogy célt érsz. Lehet, hogy pont az ellenkező hatást éred el. A kereszténység pedig nem balgaság, hanem a lehető legaktívabb és leghatásosabb cselekvés. Gyors és mindig ott van, ahol kell. Ez Jézus egyik legfőbb tulajdonsága. Pont annyit, pont ott, és pont akkor cselekszik, amikor kell. Minden erejével a lehető legcéltudatosabban jót akar tenni másnak.
 
Olvastam, hogy az egyház Kínai misszióját a jezsuiták tudták sikerre vinni. Hogyan érték ezt el? Nem hangosan mentek, nem rázták a keresztet és a bibliát a kínaiak előtt. Azokat, akik előttük így próbáltak téríteni, mind megölték. Ők elvegyültek a lakosok között, elkezdték segíteni a szegényeket és elesetteket, tanítottak. Amikor már évek teltek el, és nagyon megszerették őket, akkor kezdtek el lassan beszélni arról, hogy ki is a legjobb barátjuk, kinek a társaságába tartoznak. Néha ma is ilyennek érzem a helyzetet. Nagybátyám, aki szintén jezsuita pap, egyik beszédében azt elemezte, hogy a kereszténynek úgy kell élnie, mint egy kérdőjel. Azt kérdezzék a környezetében, miért élsz te így. A példamutatással való hívás, talán ez a leghatásosabb. Természetesen nem kell vele törődni, ha közben kinevetnek, gúnyolnak. Teréz anyának van egy csodálatos verse: "Nem fontos" a címe:

Az ember érthetetlen, logikátlan és önző.
NEM FONTOS, SZERESD ŐT!
Ha jót teszel, önös céljaidnak tudják be.
NEM FONTOS, TÉGY JÓT!
Ha megvalósítod céljaidat, hamis barátokra és őszinte ellenségekre lelsz.
NEM FONTOS, VALÓSÍTSD MEG CÉLJAIDAT!
A jót, amit ma teszel, holnapra elfelejtik.
NEM FONTOS, TÉGY JÓT!
A tisztesség és az őszinteség sebezhetővé tesz.
NEM FONTOS, LÉGY ŐSZINTE ÉS TISZTESSÉGES!
Amit évekig építettél, egy perc alatt romokba dőlhet.
NEM FONTOS, ALKOSS!
Pórul járhatsz, ha segítesz az embereknek.
NEM FONTOS, SEGÍTS NEKIK!
A legjobbat adod magadból, és verés a köszönet.
NEM FONTOS, ADD MAGADBÓL A LEGJOBBAT!

 

Ha el vagyunk keseredve, egyszerűen elő kell venni ezt a verset és könnyebb lesz minden. Sokat találkozom a halállal, sajnos a gyermekhalállal is hivatásom révén. Talán a gyermekhalált a legnehezebb megérteni emberi ésszel. Sokszor láttam halott gyermekére ráboruló anyát, amint azt kiabálja, ordítja fájdalommal telve, hogy hol van Isten. Ilyenkor nekünk orvosoknak, nővéreknek egy feladatunk lehet: a szenvedőktől mély együttérzéssel át kell venni valami kis terhet ugyanúgy, ahogy egy szörnyű nehéz zsákból, ha súlyt veszünk ki, az könnyebb lesz. Láttam egyszer egy őrjöngő anyát, akit senki nem tudott megnyugtatni. Hiába jöttünk gyógyszerrel, injekcióval, a fejlett orvostudomány eszközeivel. Semmire sem jutottunk. Egy ott álló laikus egyszerűen átölelte, hagyta, hogy ránehezedjék. Kinyilvánította, hogy maximálisan osztozik fájdalmában. Levett a lelki súlyból. Hogyan lehet ebből a súlyból levenni, hogy minket ne nyomjon össze a sokszor átadott teher? Csak kegyelmi úton. Ez az út pedig azt jelenti, hogy minden pillanatomban tudom, hogy a földi életem összes eseménye, benne a fogantatásom, a születésem, a házasságom, a gyermekeim születése, és a halálom a létemnek egy-egy pillanata, de nem a vége. Ha ezt tudom, akkor ugyan félek a haláltól, mert ember vagyok, de Isten segítségével legyőzöm a félelmemet, és így már át tudok venni terheket mástól úgy, hogy az közben ne nyomjon agyon. Ez a keresztény bátorság. Tudom, hogy azok a gyerekek Istennél vannak, és a kishitűségünkből fakadóan nem bírjuk elviselni halálukat. Egy apának három szép nagy fiát vitte el a lavina egyszerre. Eljutott oda, hogy azt mondta: „Köszönöm Istenem, hogy eddig velük lehettem.” Azt hitték, hogy megbolondult, pedig csak hite volt. Isten nyilván nem akarja, hogy gyerekek haljanak meg vagy a Medjugorjei busz tragédiáját sem akarta, de szabad akaratot adott. „Hol van Isten?” – ordibáljuk ahelyett, hogy azt kiabálnánk: hol voltunk mi, amikor nem törődtünk gyermekeinkkel, amikor alapvető önfegyelemre sem tanítottuk meg őket, mert hajtottuk a pénzt vagy a karriert vagy kicsapongásainkat. Hol voltunk mi, amikor nem magyaráztuk el, hogy nem szabad 50 cm-es vízbe fejest ugrani, vagy hol volt a szerelő, aki nem ellenőrizte a fékeket. Isten kijavítja ezeket a szörnyű hibáinkat, de ha mi már elkövettük, térdeljünk le és engedjük meg neki, hogy saját elgondolása alapján segítsen nekünk. Egerszalókon beszélgettem egy kedves fiatal atyával, aki kórházakba látogatott. Egyszer négy haldokló volt egy kórteremben. Mind a négyet megnyugtatta. l órával azután, hogy elment, szépen mind meghaltak. Másnap, amikor újra bejött az atya, az orvosok és nővérek úgy néztek rá, mint egy gyilkosra. Mennyire nem értették ez egészet! A négy haldokló egyszerűen megnyugodott, mosollyal haltak meg. Tudták, hogy nincs baj. 

Csodák. A csodák legfontosabb tulajdonsága, hogy sokszor nem akkor következnek be, mikor mi szeretnénk őket. Ettől csodák. De észre is kell venni őket. Isten sokszor a csodákon keresztül ad jeleket nekünk. Velem rengeteg csoda történt, mióta Isten felé próbálok fordulni. Egyszerűen így díjazza, hogy igyekszem. A munkámban, a baleseti idegsebészetben új dolgokat találtam ki. Félre akartak söpörni, de csoda történt: nem sikerült. Az etikai bizottságot közvetve arra próbálták kényszeríteni, hogy vegyék el az orvosi működési engedélyemet sarlatánságért. Nagyon megköszönték a tanácsot, de nem éltek vele. Utána meg beválasztottak az etikai bizottságba. Nem csoda ez? Egy fontos: a magad hitét tegyed bele teljesen, akkor egyszer csak azt érzed, hogy mindenki rajtad akar segíteni. Így mutatja meg Isten szeretetét az embereken keresztül, mert az ember eredendően jó!
 
Tajwanban voltam egy orvoskongresszuson és láttam egy érdekes keresztet. Krisztus nem megfeszítve volt rajta, hanem két karját felfelé emelte. Ott döbbentem rá, hogy a kereszténység egyik legfontosabb állomása a Golgota. De van egy még fontosabb: a feltámadás. Ez nem a szenvedés előli menekvést jelenti, hanem az értelmét adja meg. Sokszor ezt hajlamosak vagyunk elfelejteni, ezért érezzük magunkat boldogtalannak a nehézségeink közepette. Pedig annyi jel van. Eszembe jut a foci vb-döntője. Isten a sportot játékra teremtette, nem pedig felfújt izomkoloszszusok és üzletemberek pénzkereseti forrásává. Nyert a játék, mert nyertek a brazilok. Mit csináltak utána nem magukat ünnepelték hanem a Teremtőt. „I belong to Jesus” (Jézushoz tartozom) olvashattuk az alul lévő második trikón. Előre felvették, mert hittek a sikerben, mert hittek Jézusban és őt ünnepelték a sok milliárd TV néző előtt. Ilyen szép tanúságtételt ritkán látni. Ezek nagy jelek mindnyájunknak. Isten számít ránk, pótolhatatlanok vagyunk számára. Ez adja nekünk a léthez való bátorságunkat, ezért merünk kockáztatni a sokszor kilátástalan helyzetben. Hitünk Jézusban a legdrágább kincsünk. Mindenek fölött áll. Fontos dolog a politika, a tudomány a kultúra, a sport, a munkánk, de nagyságrendekkel fontosabb a hitünk. Hatalmas fényerővel világít rá az előbbiekre, és ezáltal tudunk bölcs döntéseket hozni, vagy egy művészeti alkotást létrehozni. Isten várja és örül, ha segítünk neki a teremtésben. Hit és ész „olyan, mint a galamb két szárnya” – írja a Szentatya ’99-es enciklikájában. Ez emeli fel az embert a magasságokba. Teréz anya csodálatos himnusza -"Himnusz az Életről"- így ír erről:

Az élet esély, ragadd meg!
Az élet szépség, csodáld!
Az élet nagy boldogság, ízleld!
Az élet álom, tedd valósággá!
Az élet kihívás, vállald fel!
Az élet kötelesség, teljesítsd be!
Az élet játék, járd!
Az élet értékes, vigyázz rá!
Az élet gazdagság, őrizd meg!
Az élet szeretet, örvendj neki!
Az élet rejtély, fedd fel!
Az élet ígéret, teljesítsd!
Az élet himnusz, énekeld!
Az élet küzdelem, fogadd el!
Az élet tragédia, karold fel!
Az élet kaland, legyen hozzá bátorságod!
Az élet boldogság, érdemeld ki!
Az élet az élet, védelmezd! 

2011. július 17., vasárnap

Devizahitelek farizeusainak támadása?- avagy kiütöm a királyt, magamévá teszem a királynét mert a matt nem érdekel!

Devizahitelek, a varázsszó! Örömök és ürömök forrása, öröm a bankárnak, üröm az Adósnak, de mint mindig ahol két nagy ellenérdek találkozott a történelem folyamán bármikor, megjelennek a farizeusok és a szamaritánusok is, ember legyen a talpán aki kiismeri magát, hogy ki kicsoda és ez az oka annak, hogy tollat ragadtam, aminek következményeként, gondolom nem kevés kritika fog érni, de Isten Isten!- a matt nem érdekel.
E „sorstalanság” önként vállalt keresztjeként hordom vállamon a devizahitelek és hitelesek gordiuszi-bogának keresését és némi szerénytelenséggel azt is mondhatnám, hogy a legelsők között, ha nem legelsőként, polgári peres úton és azt megelőzően, minden más törvénytisztelő magatartást folytató eljárást és próbálkozást kimerítettem ez ügyben és ezáltal felelősségem teljes tudatában kijelenthetem, hogy rendelkezek annyi tapasztalattal, hogy véleményt nyilvánítsak ez ügyben és állást foglaljak a farizeusok leleplezésében.

A Tisztelt Adósok jóvoltából hozzám is eljutott, a „Bátor Program”-nak (még jó hogy nem pogrom, bár ki tudja, ami késik nem múlik) elnevezett szerveződés híre, amit úgy hirdetnek, hogy
„Segítség a banki hitelkárosultaknak!” felkiáltójellel a végén.
Nos kérem szépen, ha a pofátlanságnak nincsen határa és tudjuk hogy nincs, akkor ez az. Kiragadok még egy sort, a legelsőt:
„Aki nem hiszi járjon utána: a deviza alapú hitelekkel többszörösen becsapták a bankok az ügyfeleiket” Így volt, nem így volt, igaz sem volt mese volt. Aki nem hiszi járjon utána, esti mese póruljártaknak, na de mielőtt valaki beleélné magát, ez a mese nem olcsó mese, a beugró negyven rugó a kor szellemének megfelelően, azaz negyven ezer magyar forint és hol van még a vége. Akár éjjeli bátor programnak is lehetne nevezni, na nem azért mert nem verték át a bankok az ügyfeleiket, van ma még olyan ember aki ezzel nincs tisztában?!
Persze hogy átverték és ehhez asszisztáltak a mindenkori kormányok Gyurcsányostól, Bajnaistól, a forradalmár Orbánig bezárólag, a nagytiszteletű belügyminiszterrel az élen akinek kebel pajtása a főbankár.

Visszatérve a bátrakhoz, a lényeg amivel csak egyetérteni tudok, hogy minél több ember kezdeményezzen polgári peres úton eljárásokat a bankok ellen, ez dicséretes ha már tegnapelőtt megtették volna több száz ezren akkor sem lett volna túl korán, de a bátrak mindezt negyven ezerért szeretnék beugrásonként és utána további húsz ezer magyar forint minden tárgyalás előtti díjelőleg, persze mindez segítség címszó alatt, de további segítségre is számíthatnak az arra érdemesek, mármint részletfizetésre minden hónapban 2 azaz kettő KIVÁLASZTOTT adós négy havi részletfizetéshez juthat, de persze nem ingyen, ma már semmi sincs így, hanem aktivistájává kell válnia a Fehér Kéményseprők Országos Társadalmi Szervezetek Szövetségének. Abból, hogy minden hónapban áll ez a felkínált lehetőség, hosszú hónapokra tervezhetnek a bátrak. A további tarifák a következők,
-iratmásolás 25ft/db (az én devizaperem anyaga eddig kb. kétszáz oldalt tesz ki és jó néhányszor lemásoltam már, saját másolóval, kettő forint 60 fillér önköltségen, persze nem segítség címszó alatt)
-ügyintézés 2500 Ft/alkalom (sok alkalom lesz), utazás 40Ft/km stb. mindez segítségként feltüntetve.

Arról, hogy mit kockáztat az ügyfél ezt írják a bátrak,
-kereset elutasítása esetén, a pervesztes félnek kell a 6% illetéket megfizetnie, továbbá az ellenfél közel hasonló nagyságú ügyvédi költségét megtéríteni, azt már nem voltak bátrak odaírni, hiszen egyértelmű, hogy a bátraknak megfizettet összegek is a kockázat tárgyát képezik ha veszítenek, de azt odaírták, hogy amennyiben nyernek további követeléseik lehetnek az alperes felé.

A kéményseprők (hogy ma már ezek sem hoznak szerencsét...) és a jogsegély szolgáltatók, sok mindent írnak még a bátor program keretén belül, érdemes elolvasni okulás képpen,
http://batorprogram.hu/ még Makkos Albert közgazdász úr könyvét is kötelező olvasmányként ajánlják, mert aki ezt elolvassa annak kezében lesz a megoldás, lehet hogy már a golyó sem fogja ezután?-mert akkor én is beszerzek egy példányt. Nos kérem szépen eladó az egész világ, a pénz beszél a kutya ugat, a magyar meg béget. Remélhetőleg jó sok birka ki fogja kérni magának, hogy ne bégettessem.

Na de térjünk a lényegre, ugyebár senki sem remélheti, hogy ügyvédek és jogászok pusztán honfiúi szeretetből az ügy mögé állanak (bár vagyunk néhányan szerencsések) , mindenkinek jön a sárga veszedelem havonta, villany és egyéb számla képében, meg hát Krisztus keresztjét sem vitték ingyen. Nem is a tarifákkal van a baj, csupán azzal, hogy valakik haszonszerzés reményében olyan illúziókat keltenek a kétségbeesett emberekben, aminek következtében nem kellőképpen átgondolt költségekbe bocsátkoznak és teszik mindezt anélkül, hogy bizonyítékokkal szolgálnának a nagyérdemű felé, azáltal, hogy nyilvánosságra hoznák azokat a peres eljárásokat amelyeket eddig kezdeményeztek és lefolytattak, ugyanis 2008 óta (v)álság van. Úgy gondolom aki ilyen mértékű küzdelemre szánja el magát úgy, hogy feltehetőleg több szász vagy több ezer jó esetben több tízezer, negyvenezer-plussz bevételt szeretne magáévá tudni be kellene tudnia mutatni az e téren elért eredményeit, értékelhető bizonyítékokkal, hacsak nem most ébredtek fel Csipkerózsika álmukból és esetleg saját hitelszerződéseik tényállását is nyilvánosságra hozhatnák, így minden bizonnyal hitelesebb hitelesekként léphetnének fel.

Írom és mondom mindezt nem más megfontolásból mint abból, miszerint annak ellenére , hogy Magyarországon nem él a precedens jog, de mindenképp útmutató és hivatkozási alap lehetne egy ilyen ítélet. Mert ilyen ítélet nélkül is lehet és kell is hordóra állva kiabálni jó hangosan, de aki ilyen bizonyítékot fel mutatni nem képes, azt mindenki hajtsa el a sunyiba de tüstént ha negyven ezret kér az amúgy is bizonytalan kutya vacsorájáért és a többiről még nem is beszélve.
Az ügyben való tapasztalanságuk abból is látszik, amit a 6. pontban az ügyvéd munkája alatt írnak,
„Az ügyvéd a hitelszerződést, semmiségre hivatkozva megtámadja a bíróságon”
„Az ügyvéd illeték feljegyzési jog kérelmet terjeszt elő, így az eljárás 6% illetéket, jó esetben, nem kell megelőlegezni az ügyfélnek” na valahogy így lettek az emberek csőbehúzva a hitelekkel is, jó esetben nem kellet előre megfizetni semmit, csak utólag, de akkor mindent.

Summa summárum, azt hiszem nem lövök bakot ha azt mondom, kibújt a szeg (i)zsákból, de annyira, hogy még a lóláb is kilóg.

E díszes uraknak és hölgyeknek az Echo Tv is biztosít kellő megjelenési felületet, ahol Vámos úr elmondja a tutit, kb . egy hete is vetítették hogy ha mindenki arra vár, hogy valaki példával elől járjon akkor majd Ő, majd Ő be fogja, értik ugye?-be fogja majd perelni a Raiffeisen bankot. Hát eddig miért nem tette? Elég nagy baj, ha vannak még emberek akik példaképeiket a néphülyítő dobozban vélik felfedezni. Ezúton is üzenem Vámos úrnak, hogy mi megtettük mindezt már több mint két éve. Jó reggelt! De ha már így kitértem, nem állom meg, hogy egy szót ne írjak Szaniszló úrról is, aki ugyancsak az Echo tv megmondó embere és mit ne mondjak, néhányszor még engem is majd levett a lábamról és megdobogtatta a szívemet, könnyet csalt a szemere és ezt nem szarkasztikusan írom, de mindezt tette mindaddig amíg az eszem oldalba nem vágta a szívemet.

Mert ezek az adások a mély altatás kígyómérgei, a „bátrak programjától” is nagyobb farizeusok. Mielőtt a sok megvezetett a torkomnak ugrana, hadd idézzek egy sorocskát Szaniszló úrtól, „fölszámolták a rablóprivatizálással a gazdaságunkat””munkahelyek nélkül maradt a magyarság tetemes része” Ugye milyen igazakat beszél az úr, de még mennyire. Ezért írtam, hogy sokszor meghatódtam tőle. De az úr azt már nem feszegeti, hogy kinek a dombján mondja mind ezt, annak a Széles úrnak a dombján aki aktívan részt vett ebben a rablóprivatizálásban és abban hogy a magyarság munkahelyek nélkül maradt, Ikarusz és Videoton, hogy csak a két legnagyobbat említsem.

De a sorból nem hagyhatom ki a Jobbikot sem, akik legutóbbi nyílt levelem után személyes konzultációra kértek fel, ami természetesen elmaradt. Ők is előszeretettel hivatkoznak a már érvénytelen szerződésekre, első fokú ítéletekre amit a PSZÁF kezdeményezett, íme egy rövid levél részlet amit nekem címzett az érintett Országgyűlési képviselő...

„Nem szeretek indexre hivatkozni, de itt van a tegnapi kérdésünk egyik alapja:
Az említett cégek közül 3 devizahitelezéssel és gyorskölcsönökkel is foglalkozik, ezeket a konstrukciókat érintette a per. Annyi igaz, hogy még nem jogerős. De az ítélet jelzés értékű, és nem mondtunk hülyeséget.”

Hát dehogy nem, érdemes megnézni kik ellen indított eljárást a PSZÁF és miben, ugye nem látják Csányi urat sehol a felsoroltak között, na hát erről van szó, a beáldozható kicsi bátrakról, akiknek a pofátlansága még a nagyokén is túltett és ezt érinti mindössze, nem magát a devizahitelt mint megnevezést és eljárást. De a politikusok szájából jól hangzik úgy általánosságban, mert sokan nézik és kevesen értik.

Mindezek nem szolgálnak más célt mint a további időhúzást és az altatást, a nem létező remény életben tartását, hogy van és lesz megoldás, mert a hatalomnak nincs nagyobb félelme mint a reménytelen tömegek ébredése.
Kritikám befejezése képpen elmondhatom, hogy mindez a deviza témáról való (mellé) beszélés, ami valós részleteket is tartalmaz csak azt szolgálja, hogy semmi meg ne változzon. Mert meg kell nézni kik mondják, kikkel mondatják el és hol, azt amit a nép hallani akar és ezáltal vár, vár valamire ami jó lenne ha eljönne, de sajnos nem fog eljönni áldozathozatal nélkül .
E kritika, szösszenetnek indult, de jó hosszú lett pedig igen csak visszafogtam magam, úgyhogy ejtek néhány szót a valós dolgokról is még ha nem is annyira bátor mint a bátraké.

Elsősorban azt, hogy kell és érdemes perelni a devizaszerződéseket, de csak annak aki ennek költségeit fedezni is tudja és hajlandó is akár perveszteség esetén, mert a banknak sem egyszerű beinteni de a bírósági illeték bahajthatóságát még nehezebb megúszni, abban az esetben ha valaki a „bátrak” által javasolt illeték feljegyzési jogot vállalná, amit én nem javaslok, hacsak nem tett fel mindent egy lapra, hogy vesztés esetén hontalan és nincstelen lesz élete végéig és nem lesz mit rajta behajtsanak. Azt sem ajánlom sőt egyenesen lebeszélem, hogy a szerződés egészét megtámadják, csakis a szerződés részleges érvénytelenségét kell kérni, ami a deviza árfolyam különbözetére vonatkozik. Így a felvett hitel összege nem esik illeték számítás alá, felesleges kockázatot értelmetlen bevállalni, ugyanis azt senki sem vonhatja kétségbe hogy felvett tíz milliót, ha felvette. De ha a teljes szerződés érvénytelenségét kéri, akkor ennek az összegnek az illetékét is meg kell előbb vagy utóbb fizetnie, pervesztés esetén.

A tisztelt „bátrak” társasága az értékmentés menüpont alatt olyan tanácsokat adnak, becsületükre legyen mondva ingyen, hogy az Adósok lehetőleg saját maguk gondoskodjanak vagyontárgyaik értékesítéséről, mivel ezzel is néhány törlesztő részlet megoldható. Bruhaha, ki áll ezek mögött Soros vagy Csányi?
Emberek, ha valaki már a törlesztőjét csak a vagyontárgyai értékesítéséből tudja fizetni, ésszerűbb, ha az így befolyt összeget a „menekülési” útvonalra fordítja. Lehetőleg a gyermekek nevére, ha ez lehetséges, vidéki olcsó födelet megvenni, ahová biztonságban meghúzhatja magát a család. Falvakon ahol van óvoda iskola, még viszonylag olcsón, akár egy millió alatt is lehet kis házat venni, ami biztos pontja lehet egy családnak. Fontos úgy megvenni az ingatlant, hogy nagyszülő, keresztszülő stb. legyen a vásárló, aki nem érintett a hitelben, hogy a behajtó cég ne tudjon utána nyúlni.

Másik fontos dolog, azok esetében akik rendelkeznek biztos, fix jövedelemmel, ha az elárverezett ingatlan nem fedezi a virtuális költségeket és ez az adósok 99%-nál már nem fedezi, akkor a bank letiltatja a jövedelem 30-40%-át akár évekig vagy évtizedekig. Erről írtam bővebben többek között itt

Ebben az esetben két dolgot tehet az Adós, de meg kell előznie a bank letiltási bejegyzési jogát. Ezért ha már látszik az elkerülhetetlen, akkor gondoskodni kell arról, hogy közjegyző előtt elismeri azt a tényt, hogy szülőtől, gyerektől, anyóstól, apóstól felvett X összegeket amit nem tudott visszafizetni ezidáig és kéri a jövedelméből tiltsák le. Ebben az esetben a bank a sorban állási elvet követi és várnia kell, amíg ezen letiltások fedezik a „kölcsönkért” összegeket. Persze mindezt ésszel és tisztességesen, demokratikusan, csakis az igazságot állítva, mert a valótlan állítást a törvény bünteti.

A másik lehetőség abban az esetben, ha kiskorú gyermekek vannak, egy különélési nyilatkozatot csináltat az Adós és kéri ez alapján a gyermektartás letiltását a jövedelméből, ezáltal a gyermekek nagykorúvá válásáig a végrehajtó nem férhet hozzá a jövedelemhez, de ezt is csak a valóságot állítva stb.,stb.

Mindezt fontosnak tartottam leírni, mindaddig amíg valaki nem számol fel ezért is valamennyi magyar forintot.

A két évnyi peranyagomat több társaság rendelkezésére bocsájtottam okulásként és az a kevés használható érv amit a negyven ezres beugróért kínálnak elég ismerős számomra, de nem merném elhinni, hogy ebből lenne mert én ingyen és önzetlenül „bocsájtottam közszemlére”.
Amit magányos harcosként meg lehet tenni azt megtesszük, rendszeresen tájékoztatjuk a térség nagyhatalmának miniszterelnökét a fejleményekről, meg a nemzetközi médiát is angol és orosz nyelvű irományainkkal. Na nem azért mintha tőlük várnánk a megoldást, mindezt nekünk kell megoldani, de jó ha tudnak róla és tudnak.

Egyre kevésbé hiszek abban, hogy demokratikusan ezt meg lehessen oldani, pedig engem senki sem vádolhat azzal hogy minden tőlem telhetőt meg nem teszek ez ügyben. De mikor az eszközök kimerülnek és az altatódalok már nem hatnak, akkor jön az élet halál harca, az életért és a halálért.
Végszóként „bharáthaimnak”, akik annyiszor számon kérték és szememre vetették, hogy miért nem vagyok részese a nagy összefogásnak, ezúton üzenem, Hát Ezért! Farizeusok országa lettünk. Heil Hitel!

Kásler Árpád a BAÉSZ elnöke.
2011 július 16.